- Kedves bátyám! – kiáltotta feléje az alenconi herceg, hozzásietve.

- Ah, Ferenc? - felelte a király. - Nos, te vagy az a híres céllövő? Hát hová tévedt a golyód?

- Alighanem szétlapult a vadkan vastag bőrén! - mentegetőzött a herceg.

- Ejh, dehogy is lapult szét! - jegyezte meg Henrik pompásan megjátszott meglepetéssel. - Őfelsége lovának a térdét zúzta szét! Ugye különös?...

- Nos, Ferenc, igaz? - kérdezte a király.

- Meglehet! - felelte a herceg megütközéssel. - A kezem nagyon remegett.

- A tény azonban mégiscsak az, Ferenc, hogy kitűnő lövő létedre, kissé furcsa lövés volt! - jegyezte meg a király szemöldökét összeráncolva. – Még egyszer köszönöm, Henrik! Uraim! - fordult a király a vendégek felé. - Most pedig térjünk vissza Párizsba! Nekem ebből untig elég volt!

Margit odalovagolt Henrik mellé, hogy üdvözölje.

- Ah, csakugyan jól teszed, Margit, üdvözöld Henriket őszintén és szeretettel! - mondta a király. - Mert nélküle e percben már alighanem III. Henrik volna a francia király!

- Sajnos, asszonyom - jegyezte meg Henrik -, az anjou-i herceg eddig is ellenségem volt, de most már még jobban gyűlöl! De hát az ember megteszi, amit megtehet! Kérdezze csak meg az alenconi hercegtől...

S lehajolva, Henrik kirántotta a vadkan testéből vadászkését s kétszer-háromszor beleszúrta a földbe, hogy megtisztítsa a vértől.

TESTVÉRISÉG

Azzal, hogy megmentette IX. Károly király életét, Henrik nemcsak egy ember életét mentette meg, hanem elhárította három országról az uralkodó változásával járó viszontagságokat is. Ha ugyanis Károly király meghal, akkor az anjou-i herceg lett volna Franciaország királya, az alenconi herceg pedig minden valószínűség szerint a lengyel trónt foglalta volna el. Ami pedig Navarrát illeti, nos - minthogy az anjou-i herceg Condé hercegnének volt a kedvese - annak trónját az új francia király hálából alighanem Condé herceggel töltötte volna be.

Ebből a nagy felfordulásból Henrik számára semmi jó nem származott volna. Károly király helyett, aki még megtűrte őt, az új királlyal, az anjou-i herceggel gyűlt volna meg a baja, aki anyjával, Medici Katalinnal az élete ellen esküdött. Ez a gondolat egy pillanat alatt átcikázott az agyán Henriknek, aki villámgyors beavatkozással a saját életét is megmentette. Természetesen, Károly király ezt nem tudhatta, de megértette ezt Margit, aki nem győzte bámulni Henrik lélekjelenlétét és személyes bátorságát.

Bondy-ból való visszatérésük alatt Henrik sokat töprengett a saját helyzetén, s mire a Louvre-ba érkeztek, terve is elkészült. Azonmód piszkosan, porosan és véresen nyomban felkereste az alenconi herceget, aki nagy lépésekkel járt fel s alá szobájában. A herceg dúlt-fúlt haragjában s egyenesen Henriket okolta azért, hogy Károly király figyelme az ő elhibázott lövésére irányult, amelyben amaz szándékosságot vélt s így a testvéri viszony köztük elhidegült. Henrik nem maradt adós a magyarázattal.

- Kedves sógorom - mondotta Henrik - a te érdekedet sokkal inkább a szívemen viselem, hogysem el ne mondanám azt, hogy a hugenották ismét megkörnyékeztek engem... Mouy kapitány - annak a derék Mouy-nak a fia, akit Maurevel meggyilkolt - életének kockáztatása árán felkeresett, hogy ismét felajánlja a vezérséget. Te jól tudod, mennyire szeretem Károlyt, aki az életemet megmentette; és azt is, hogy Katalin királyné anya helyett anyám!... Tehát nem fogadtam el az ajánlatot!

- És mi lett volna az ajánlat? - kérdezte a herceg.

A hugenották újra fel akarják állítani a navarrai trónt, s minthogy ez a trón öröklés jogán engem illet: nekem ajánlották föl. Minthogy azonban én nem fogadtam el: Mouy máshoz fordult ajánlatával.

- S ugyan kihez? - kérdezte a herceg színlelt ártatlansággal.

- Nem tudom! Talán Condé herceghez.

- Igen, ez valószínűnek látszik! - felelte a herceg.

- Különben nekem módomban áll kifürkészni, ki az, aki az ajánlatot elfogadta.

Az alenconi herceg e szavakra elsápadt.

- Csakhogy a hugenották is meghasonlottak egymás közt! - folytatta Henrik. - Épp ez oknál fogva Mouy kapitány nem képviseli a hugenották összességét, hanem csak egy részüket. A másik párt, amely szintén nem megvetendő, még mindig abban reménykedik, hogy végre is sikerül neki megnyerni navarrai Henriket, aki esetleg még meggondolja a dolgot.

- Azt hiszed?

-Azt hiszem! Hiszen csaknem minden nap újabb tanúbizonyságát látom ragaszkodásuknak. Emlékszel arra a kis csapatra, amely a vadászat alkalmával körülvett engem, s tudod-e, ki volt annak vezére?

- Tudom hát! - felelte a herceg. - Turenne vicomte!

- És tudod-e, hogy mit akartak?

- Azt is tudom! Meg akartak szöktetni.

- Ebből is láthatod, hogy van egy másik párt, amely mást akar, mint amit Mouy képvisel. És ez a másik párt olyan erős, hogy e nélkül nem is lehet sikerre számítani. Tehát Turenne és Mouy pártja áll szemben egymással. Már csak jelre várnak, hogy egymás ellen törjenek. Ebben a válságos pillanatban két terv közt ingadozom, amelyet mint szerető rokonnak - eléd akarok terjeszteni.

- Beszélj nyíltan! Hallgatlak! - mondta a herceg.

Henrik erre kifejtette véleményét a neki felajánlott vezérségről, amelyet elfogadni nem hajlandó; szívesen átengedné ezt a tisztséget egy megbízható, alkalmas férfinak, de ilyet, sajnos, nem talál barátai közt - kivéve az - alenconi herceget... És nehogy méltatlan ember kerüljön a hatalomra: inkább kész leleplezni a király előtt a készülő összeesküvést; neveket nem fog említeni, sem a színhelyet nem jelöli meg, csak éppen felhívja a király figyelmét a készülő veszedelemre.

- Az isten szerelmére! - kiáltott fel ijedten a herceg. - Mit beszélsz itt össze-vissza?... Hogyan, hát te, aki a tengernagy halála óta a hugenották vezére voltál, te, Henrik te emelnél kést testvéreidre? Tudod-e, hogy ha ezt megteszed, akkor egy újabb Bertalan-éjt rendezel az ország kálvinistái számára? Tudod-e, hogy Katalin csak alkalomra vár, hogy kiirthassa még azokat is, akik az első mészárlásból élve megmenekültek!

- Hogyan? - mondotta Henrik ártatlan arccal. - Hogyha a király a szavát adná, bizonyosra veszem, hogy még a haja szála se görbülne meg senkinek!

- IX. Károly király adott szava, Henrik!... Hát Coligny tengernagy nem bírta adott szavát; vagy Téligny, de még te magad is. És mi hasznotok volt belőle?... Oh, Henrik, én mondom neked: ha úgy cselekszel, ahogy mondottad; bizony pusztulásukat okozod nemcsak a főcinkosoknak, hanem még azoknak is, akik akár közvetlen, akár közvetett viszonyban vannak velük! Henrik mintha elgondolkozott volna egy pillanatig.

- Ha jelentős személyiség volnék az udvarnál, bizonyára én is másképp gondolkoznék! - mondotta Henrik. - Például a te helyedben Ferenc, aki francia királyi herceg s a korona valószínű várományosa vagy…

- Nos, az én helyemben mit csinálnál? - vágott közbe a herceg gúnyos mosollyal.

- A te helyedben élére állanék a mozgalomnak s kezembe venném az irányítást! Nevem és tekintélyem biztosítaná a lázadók életét, s hasznot húznék először a magam, majd a király számára abból a vállalkozásból, amely különben nagy csapás lenne az egész Franciaországra nézve.

Az alenconi herceg szemmel láthatóan örült e szavaknak s az arca boldogságtól sugárzott.

- Azt hiszed - kérdezte a herceg - hogy ez megvalósítható, s elkerülhetjük a veszedelmeket?

- Azt hiszem! A hugenották szeretnek téged szerény megjelenésedért, tekintélyes állásodért s azért a jóindulatért, amelyet irántuk tanúsítottál mindig.

- De hiszen szakadás van a pártban! - kockáztatta meg a kérdést a herceg. - Azok, akik téged kívánnak, vajon óhajtanak-e engem?

- Én majd megnyerném azokat is a számodra részint az irántam való bizalmuk révén, részint pedig rájuk ijesztenék, hogy ismered a nevüket.

- És kitől tudhatnám meg a nevüket?

- Hát kitől mástól, ha nem tőlem, ventre-saint-gris! - felelte Henrik.

- S te megtennéd, hogy kiszolgáltatod a barátaidat?

- Ide figyelj, Ferenc! - felelte Henrik. - Mondottam már, hogy az egész udvarnál egyedül téged szeretlek. Ennek oka talán az is, hogy téged is épp úgy üldöznek, mint engem; meg azután a feleségem is nagyon szeret téged!

A herceg a szavakra mélyen elpirult.

- Hallgass a szavamra, Ferenc - folytatta Henrik - vedd a kezedbe ezt az ügyet és légy Navarra királya. Hogyha számomra helyet adsz asztalodnál, no meg egy szép erdőt, ahol kedvemre vadászhatnék: akkor teljes lenne a boldogságom...

- Legyek Navarra királya? - ismételte a herceg. - Hogyha...

- Hogyha az anjou-i herceg lengyel király lesz, nemde? - fejezte be Henrik a herceg gondolatát, aki szinte ijedten nézett most sógorára.

- De figyelj csak, Ferenc! - folytatta Henrik. - Én abból a feltevésből indulok ki, hogy az anjou-i herceg lengyel király lesz, Károly király pedig - amitől az isten őrizzen bennünket - meghal. Te itt nyomban kéznél leszel az örökség átvételére, míg az anjou-i herceg, azaz lengyel király, ugyanakkor éppen négyszáz mérföldnyire lesz innen, Krakkóban. Ha meg leszel velem elégedve Ferenc, nekem adod Navarrát, amely azonban csak egyik gyöngye lesz koronádnak. Legrosszabb esetben tehát mindössze az történhet, hogy ott lenn maradsz navarrai király, leszel törzse egy új királyi dinasztiának s élsz családod körében az enyémmel együtt, míg itt: mi sors vár reád? Egy szegény üldözött herceg vagy, a király harmadszülött fia, rabszolgája bátyáidnak, akit a szeszélyük egy szempillantás alatt a Bastille-ba juttathat...

- Igen, igen, ez mind igaz! - felelte a herceg. - Csak azt nem értem, miért nem hajtod te magad végre azt a tervet, amelyet most énvelem akarsz végrehajtatni.

- Én nagyon nehéznek találom magam számára s félek a fáradságtól, amellyel a dolog kivitelezése jár.

- És jószándékodnak tudod tanújelét is adni, Henrik?

Henrik most megkönnyebbülten sóhajtott föl, mint a birkózó, aki érzi, hogy ellenfele már hanyatlik.

- Még ma este tanújelét adom! - felelte Henrik. - Kilenc órakor a főcinkosok neve és a terv a kezedben lesz. Visszalépésemet én már közöltem Mouy kapitánnyal.

Ferenc herceg megragadta és melegen magához vonta Henrik kezét. Ebben a pillanatban Katalin királyné lépett Ferenc herceg szobájába, természetesen - bejelentés nélkül.

- Ah, hát együtt? - szólalt meg Katalin. - Mily jó testvérek vagytok! Igazán megható!

- Remélem is! - felelte Henrik király komoly hangon, míg az alenconi herceg félelmében elsápadt. Henrik most hátralépett, hogy helyet adjon az anyakirálynénak, aki beszélni akart fiával.

- Nézd csak, Ferenc! - mondotta Katalin. - Ez a szép csat épp most érkezett Firenzéből. Nesze, neked adom, illeszd kardszíjadra! - Majd halkan odasúgta a hercegnek. - Ha ma este zajt hallasz Henrik kedves sógorod szobájából, meg se moccanj, Ferenc!

A herceg némán megszorította anyja kezét s így szólt.

- Engedd meg, anyám, hogy megmutathassam Henriknek a szép ékszert, amellyel engem megajándékoztál.

- Sőt akár ajándékozd neki az én nevemben! - felelte Katalin.

-Hallottad Henrik? - mondotta a herceg. - Jó anyám megengedte, hogy ezt a szép csatot neked adhassam ajándékba!

Henrik nem győzte dicsérni a kardcsat szépségét és megköszönte az ajándékot.

- Kedves fiam! - fordult most Katalin a herceg felé - gyöngélkedem egy kissé, megyek tehát s lefekszem. Károly bátyád szintén fáradt a mai nap izgalmaitól. Ez ok miatt ma este ki-ki a szobájában étkezik. Ah, Henrik! - fordult most Katalin a navarrai király felé - majd elfelejtem, hogy gratulálnom kell bátorságodhoz és ügyességedhez! Megmentetted a király életét, ezért jutalomra számíthatsz!

-      Máris elnyertem érte a jutalmat! - felelte Henrik mélyen meghajolva.

-Azért az odaadó szeretetért, amellyel kötelességedet teljesítetted, Henrik - mondotta Katalin - ez nem méltó jutalom. De nekem és Károly királynak gondunk lesz reá, hogy irántad való hálánkat méltóképpen lerójjuk!

- Minden, ami tőletek jön, anyám, jólesik nekem! - felelte Henrik, majd meghajolt és távozott.

- Ah, kedves Ferenc sógorom! - mormogta magában Henrik elmenőben. - Most már bizonyos, hogy nem egyedül utazom, és hogy az összeesküvésnek most már van feje és van lelke!... Csak éppen résen kell lennünk! Katalin ajándékot adott nekem; Katalin jutalomról beszél! E mögött okvetlenül valami pokoli terv rejlik. Ma este Margittal beszélek s belevonom a tanácskozásba őt is.