13.

Egy héttel később Loo és Bonnie meglátogatta. Már mindketten túlestek a kötelező orvosi vizsgálatokon, és a hosszan tartó, unalmas beszélgetéseken, melyeknek a Felfedező visszatért legénységét alávetették. Bár a szoba mennyezete alacsony volt, és a klímát Ryo igényeihez alakították, barátai mégsem érezték olyan kényelmetlenül magukat, mint a sok hívatlan látogató. Ők egy kissé hozzáedződtek a trópusi viszonyokhoz Hivehom börtönében.

Ryo elmesélte barátainak a három nagyokossal folytatott beszélgetését.

– De Ryo, miért gyötröd magad ennyire? – kérdezte megértőén Bonnie. – Te csak egy mezőgazdasági szakértő vagy, nem döntheted el világrendszerek sorsát.

– Persze hogy nem, de mégis küzdenem kell érte. Máskülönben miért segítettem volna nektek a szökésben, és miért jöttem el veletek? De ez még mind semmi – tette hozzá le-törten. – Mutatok néhány érdekes dolgot.

Miközben ezeket a szavakat mondta, a szoba légkondicionáló berendezésének szabályzó dobozához lépett. Egyetlen mozdulattal eltávolította a burkolatot, majd megnyomott egy rejtett billentyűt. A falak egy pillanat alatt átlátszóvá váltak. Ez pedig azt bizonyította, hogy Ryót állandó megfigyelés alatt tartották.

– Nem tudtunk erről – mondta szomorúan Bonnie.

– Szerencsére én igen. Ebben a szobában számtalan műszert rejtettek el, amelyek a nap minden percében figyelték a mozgásom, a viselkedésem, és minden szót rögzítettek, amit bárkivel beszéltem. De a közvéleményt nyilván semmiről sem tájékoztatták.

Odalépett a kompjúterhez, és ujjai boszorkányos gyorsasággal kezdtek dolgozni a billentyűkön.

– Idegen kapcsolatok..., nézzük meg közelebbről! Van-e valami a Thranx címszónál?

A szöveg eltűnt a képernyőről, és helyettük megjelent Ryo alakja. A képernyő oldalán pedig számtalan adat és információ futott végig.

– Ezek rólad szólnak – jegyezte meg Loo.

– Valóban. Szerencsére sikerült bejutnom a kompjúterhálózatba, és így mindenről tudomást szereztem.

A két ember közelebb hajolt a képernyőhöz.

Az adatok hosszú sora azt jelezte, hogy Ryo itt tartózkodása alatt a xenobiológusok alapos tanulmányozásnak vetették alá.

– Kísérleti állat vagyok a számotokra – jelentette ki elkeseredetten Ryo.

– Ugyan, hogy képzelhetsz ilyet? – tiltakozott Bonnie.

– De igen. Bedugtak ebbe a szobába, elkülönítettek az emberektől. Amióta ide jöttem, ki sem mozdulhattam innen. Odakinn közönyös őrök állnak, akiknek tökmindegy, hogy lelőnek egy menekülő bogarat vagy sem. De hová is menekülhetnék egy űrállomáson?! Úgysem juthatok messzire. Néha bejön néhány okoskodó alak, és meghallgatja a véleményem, amiről igyekeznek lebeszélni. Pedig az egésznek semmi jelentősége. Mindegy, hogy mit mondok, senkit sem érdekel. Titkos monitorokon keresztül figyelnek, gyűjtik az adatokat, ugyanakkor még az űrállomás személyzete sem tud a létezésemről. Óriásira nőtt bogárnak tartanak, amelyet érdemes tanulmányozni. De a viselkedésemről, a szokásaimról, az életfeltételeimről már lassacskán teljessé válik az adathalmaz. Már csupán egyeden dolog maradt hátra: hogy felboncoljanak, és a belső szerveimről is tökéletes tanulmányt írjanak.

– Ezt te sem gondolod komolyan – mondta döbbenten Bonnie. Szeme elhomályosult, és csillogó vízcseppek pottyantak ki belőle, melyek végigfutottak az arcán. Ryo még sohasem találkozott ehhez hasonló jelenséggel, és a látványvalósággal lenyűgözte...

– Pedig igaz. Már kiadták rá a parancsot – jelentette ki lemondóan Ryo.

Valami puha anyag érintette meg Ryo nyakát. A szoba csendes volt. Csápjai viszont erős testszagot érzékeltek.

Hirtelen felriadt, és kezei ösztönösen Fal után kutattak. De a tompa fényben csak egy szörnyeteget pillantott meg.

– Maradj csendben! – mondta a szörnyeteg. A hang ismerősnek tűnt a számára. – Kikapcsoltuk a kamerákat és a riasztóberendezést, de azért jobb, ha nem csapunk zajt.

Ryo alig tudott felébredni. Látta, hogy Bonnie hajol fölé.

– Mi történt? – kérdezte.

– Néhányan beláttuk, hogy a barátság mindennél fontosabb. Nem engedjük, hogy feldaraboljanak, mint egy kísérleti állatot.

– De hát a tudomány érdekében történne – jegyezte meg ironikusan Ryo.

– Induljunk! – mondta Bonnie.

– Hová megyünk? Ez nem egy bolygó, amelyen el lehet bújni. Ezen az űrállomáson nem tudtok elrejteni.

– Nem is ez a szándékunk. Gyere utánam!

Kiléptek a folyosóra, ahol már várták őket. Ryo a tompa fényben felismerte Loot, Elvira Sanchezt, Teourit első tisztet és Alexist. Mindannyian örömmel üdvözölték.

– Úgy éreztük, ennyivel tartozunk neked – mondta Sanchez. – Kockára tetted az életed azért, mert hittél valamiben. Most már hiszünk benne mi is.

– Mindig lesznek szűk látókörűek, akik útját állják az előrehaladásnak – jegyezte meg Ryo.

– Tudom – felelte a kapitány. – De mégis akadnak, akik távolabb látnak, mint ők – mutatott társaira.

– És a társaik nem fogják elárulni önöket?

– Azt hiszik, mi csak beszélünk, de nem teszünk semmit – válaszolta az asszony. – Gondolom, ismeri dr. Bhadravatit...

Ryo ekkor vette észre a fiatal férfit, akivel rengeteget beszélgetett az utóbbi időben.

– Nem hivatalos minőségben vagyok itt – mondta a fiatalember. – De úgy éreztem, ön is Isten teremtménye. Gondolkodó lény, akinek lelke van. Amikor önt megismertem, rádöbbentem, hogy nemcsak az emberi lények rendelkeznek lélekkel. A világegyetem tele van különböző életformákkal, és mindegyiket Isten teremtette.

Ekkor Sanchez lépett közelebb, a fiatalemberhez intézve szavait.

– Erre még lesz elég idő. Kikapcsoltuk a rejtett kamerákat, de hamarosan elkezdik keresni a hiba okát. Ezért igyekeznünk kell.

Végigszaladtak a hosszú folyosókon. Az űrállomás hihetetlenül nagy építménynek látszott. A Felfedező pedig a lehető legtávolabbi részében dokkolt. Szerencsére az emberek ilyenkor töltötték éjszakai pihenőjüket, így a folyosókon senkivel sem találkoztak.

Azután ez emberek hirtelen megtorpantak. A folyosón egy férfi állt, az űrhajó legénységének egyik tagja, kezében pedig olyan fegyvert tartott, amilyeneket Ryo a Felfedező fedélzetén látott.

– Üdvözlöm, Weldon – mondta Sanchez. – A gyanúja tehát beigazolódott. Maga mindig is éles elméjíí volt.

– Hagyjuk most ezt – felelte a férfi. Széles arcán verejtékcseppek gördültek végig. – Nem volt nehéz kitalálni, hogy készül valamire. Ezért aztán csendesen figyeltem az eseményeket. És lám csak, végül igazam lett.

– Igaza lett... És?! Most mit akar tenni?

– Magával semmit, és a többieket sem akarom bántani. De valamit meg kell tennem.

– Mit akar tenni?

– Azt, ami a kötelességem. Istenem, hát senki sem látja, hogy mi történik itt? Nem veszik észre, hogy miben mesterkednek ezek a kis férgek?

– Mi a fenéről beszél, Weldon?

– Az invázióról! Mi másról? Ezek a kis rohadékok évszázadokon át figyeltek bennünket, csendben várakoztak. Most pedig eljött az egyikük kémkedni! Szépeket mondott maguknak, a bizalmukba férkőzött, míg végül eljutott a Centaurus űrállomásra. Kis idő múlva megjelennek a Földön is...

– Maga bedilizett, Weldon! Ryo a barátunk...

– Ne nevezze ezt a férget Ryónak! – kiáltotta. – A bogaraknak nincs nevük!

– Ó nem bogár, hanem a barátunk. Nélküle a börtönben rohadtunk volna életünk végéig.

Sanchez közelebb lépett a férfihoz.

– Ne próbálkozzon semmi trükkel! – figyelmeztette az eszelős. – Megmondtam, hogy magukkal semmi bajom. Ne kényszerítsenek arra, hogy használjam a fegyverem!

– Ne legyél ostoba, Weldon – mondta Loo, majd hirtelen a férfira vetette magát.

A fegyver sziszegő hangot adott. Loot mintha erős ütés érte volna, hátával a falnak zuhant.

Bonnie felsikoltott, és Loohoz ugrott. Taourit közben előhúzott a zsebéből egy fegyvert, és Weldonra szegezte. A férfi egy pillanatra farkasszemet nézett a csővel, majd a kiröppenő lövedék homlokon találta. Szemei kerekre nyíltak, azután merev testtel a földre zuhant.

Bonnie a mozdulatlan Loo mellett térdelt. Nem zokogott, de látszott rajta, hogy borzalmasan szenved. Alexis megfogta a karját, és fel akarta segíteni.

– Gyere, Bonnie – mondta szomorúan. – Rajta már úgysem segíthetünk. – Lehajolt, és megvizsgálta Loo mellkasát, amelyen hatalmas, üszkös szélű lyuk tátongott.

Ryo megérintette Bonnie nyakát a csápjaival. A lány felnézett.

– Sajnálom, Bonnie... Én is nagyon szerettem Loot – mondta Ryo. – A barátom volt. Bonnie nagy nehezen összeszedte magát.

– Igazatok van. Menjünk tovább, mielőtt mindannyian bajba kerülünk.

Hamarosan eljutottak a dokkokhoz. Örökkel nem találkoztak, ami természetesnek tűnt. Senki sem szokott űrhajókat rabolni, mivel azok vezetése meglehetősen nagy szaktudást igényel.

A Felfedező bejáratait nem biztosították különleges kóddal, ezért minden nehézség nélkül sikerült a fedélzetre jutniuk. Ryónak eszébe jutott, hogy már egyszer ugyanígy menekültek. Csak ezúttal az emberek elől. Wuu-nak biztosan megragadta volna a fantáziáját ez a párhuzam.

Ryo azonban még mindig nem tudta túltenni magát a néhány perccel korábban lejátszódott eseményeken. Mindössze két emberrel sikerült barátságot kötnie, és a kettő közül az egyik meghalt. És azért, hogy őt kiszabadítsa.

A fedélzetre érve mindenki elfoglalta a szolgálati helyét. Ryo behúzódott a vezérlőterembe, és csendesen leült az egyik sarokban. Dr. Bhadravatinajj: szintén semmi dolga nem akadt, mivel nem értett az űrhajó irányításához. Ezért ő is elhelyezkedett az egyik ülésben, és hagyta, hogy a többiek tegyék a dolgukat. Hozzá nem értése ellenére látszott rajta, hogy szeretne tenni valamit.

Ekkor váratlanul megszólalt a hangszóróban az irányítótorony ügyeletes tisztje.

– DSR Felfedező érzékeltük, hogy üzembe helyezte a hajtóműveket. Nem kapott felszállási engedélyt. Ki van a fedélzeten?

– Itt a hajó kapitánya, Elvira Manuéla de loa de Sanchez. Azt a parancsot kaptam, hogy ellenőrizzem a hajtóműveket egy rövid hipertéri repülés során. Itt minden rendben. Remélem, nem okoztunk problémát.

Kikapcsolta a kommunikátort.

– Ez egy darabig megnyugtatja őket.

Jóslata beigazolódott, mert amikor az irányító központ tisztje ismét jelentkezett, az űrállomás már csak parányi korongnak látszott a képernyőkön.

– Felfedező! Itt G. R. Davis, a Centaurus űrállomás parancsnoka beszél. Azonnal téljenek vissza! Ellenőriztük a kompjúter adatait, és önök nem kaptak semmiféle parancsot. Eszerint a Felfedeőt csak hat hét múlva fogják próbarepülésre küldeni.

– Tudom – felelte Sanchez. – Mi csak arra gondoltunk, hogy addig is megmozgatjuk egy kicsit az öreglány berozsdásodott testrészeit.

– Azonnal térjenek vissza az űrállomásra!

Ekkor egy másik hang szólalt meg, amelyet Ryo jól ismert. Dr. Rijseen próbálta meggyőzni őket.

– Felfedező! Rendkívül fontos dolgot szeretnék közölni önökkel. Az idegen lény, amelyet magukkal hoztak, megszökött a szobájából. Az űrállomás átkutatását megkezdtük. De elképzelhetőnek tartjuk, hogy sikerült feljutnia a Felfedező fedélzetére, és a hajón rejtőzött el...

A fiatal kutató közelebb hajolt a mikrofonhoz. Sanchez különös tekintettel nézett rá, de nem akadályozta meg, hogy beszéljen a kollégájával.

– Ryozenzuzex a hajón van, Maarten.

– Jahan, maga az? El sem tudtam képzelni, hol a pokolban lehet, amikor itt az egész űrállomás megbolydult.

A fiatalember rendkívül idegesnek látszott.

– Nos, az a helyzet, hogy ez a bogár megmentette a hajó legénységét...

– Ezt mi is tudjuk! De mi a fenét csinálnak tulajdonképpen?

Közben a képernyőket figyelő Taourit jelentette a kapitánynak, hogy egy hajó elindult az űrállomásról.

– Hadihajó? – kérdezte a parancsnok.

– Nem hiszem. Túl kicsi; rövid hatótávolságú gép lehet – mondta az első tiszt.

Közben a fiatal tudós tovább folytatta eszmecseréjét a kollégájával.

– Ez egy értelmes lény, akit nem lehet feldarabolni, hogy megvizsgálják a belső szerveit... Ryo szerencsére tudomást szerzett az önök szándékáról.

– De honnan tudhatta meg? Maga mondta el neki?

– Nem, ezredes – mosolyodon el a fiatal kutató. – Ryónak sikerült bekapcsolódnia a kompjúterrendszerbe, ahonnan minden információt megszerezhetett.

– Lehetetlen – mondta az ezredes.

– Pedig ez igaz. A thranxok rendkívül jó kompjúterkezelők. Ebből is látszik, hogy nem lehet őket állatként kezelniük!

Néhány másodpercnyi szünet következett. Azután Davis megpróbált barátságosabb hangot megütni.

– Bhadravati, itt sokkal fontosabb kérdésről van szó, mint gondolná. Ez a Ryo barátságos lénynek látszik, de el sem tudja képzelni, mekkora veszélynek tesszük ki az emberiséget, ha hagyjuk megszökni.

– Márpedig megszöktetjük őt, ezredes – szólt Sanchez a mikrofonba.

– Sanchez kapitány, ha azonnal visszatérnek, az ügyet úgy tekintjük, mintha meg sem történt volna. Ellenkező esetben hazaárulással fogjuk vádolni magukat, és ennek megfelelően járunk el.

– A hajó egyenesen felénk tart – jegyezte meg halkan Taourit.

A kapitány bólintott, majd ismét a mikrofonhoz hajolt.

– Ne fenyegessen, ezredes! A fenyegetések mindig félelemmel töltenek el.

– Hová akarja vinni azt a hajót? A Centaurus V-re, vagy egyenesen a Földre? Sehol sem találnak menedéket. Egyetlen civilizált világ sem fogadja be magukat.

– Nincs is szükségünk rá. Úgy döntöttünk, hogy hazavisszük Ryót.

– Micsoda? – hördült fel az ezredes, majd nyugalmat erőltetett magára. – És ha hazavitték a barátjukat, utána mihez fognak kezdeni? Hová mennek majd? Talán visszatérnek ide...?

– Ezen még nem gondolkodtunk – felelte csendesei! Sanchez. Válaszát hosszú csend követte. Végül Rijseen törte meg a csendet.

– Nézzék, eltekintünk a boncolástól, és biztosítjuk önöket, hogy senkinek sem lesz bántódása, ha most visszafordulnak.

– Ön erre nem adhat garanciát, dr. Rijseen – hallatszott az ezredes hangja.

– Elfelejti ezredes, hogy én vagyok a teljes jogkörrel ellátott parancsnok az űrállomáson, olyan esetekben, ha az emberiséget külső veszély fenyegeti. Márpedig most pontosan ez a helyzet.

– Hogyan hihetünk a szavainak? – vetette közbe türelmetlenül Sanchez.

– Kérdezze meg dr. Bhadravatit!

– Dr. Rijseen és én sok dologban nem értettünk egyet – mondta a fiatal kutató. – Máskülönben most nem is lennék itt. De azt el kell ismernem, kogy a legkorrektebb ember, akivel valaha találkoztam. Az adott szavában meg lehet bízni.

Ekkor Bonnie szólt bele a társalgásba.

– Én hiszek önnek, uram. Ha dr. Bhadrava-tí azt állítja, hogy ön korrekt, akkor hiszek neki. De mi a helyzet a többiekkel? Hogyan nyilatkozhat “Hogyishívják” ezredes helyett?

Dühödt fújtatás hallatszott, majd az ezredes vette át a szót.

– Természetesen alávetem magam dr. Rijseen és tudományos csoportja döntéseinek. Az én feladatom az, hogy megvédjem az emberiséget a külső támadásoktól. Mindezt természetesen a megfelelő keretek között meg kell beszélnünk. Térjenek vissza az űrállomásra, és egyiküknek sem esik bántódása.

– Én hiszek önnek, ezredes, de maga sem nyilatkozhat minden embere nevében – folytatta Bonnie, majd szemei megteltek könnyel. – A D-24-es karbantartó folyosón talál két holttestet. Az egyikük Loo Hua-sung, a másik pedig Richárd Weldon. Mindketten a Felfedező legénységéhez tartoztak.

– Holttestek? – kérdezte döbbenten Rijseen. – Ön az, akit Hua-sung feleségül akart venni?

– Igen, én vagyok.

Ryo rádöbbent, milyen kapcsolat volt két barátja között. Ez mindent megmagyarázott.

– Weldon megsejtette, hogy mire készülünk – folytatta Bonnie. – Talán követte valamelyikünket, nem tudom.

– Miért nem kapcsolta be a risztóberendezést? – kérdezte Davis ezredes.

– Egészen más terve volt. Gyűlölte Ryót, és el akarta pusztítani. De a Felfedező legénységének tagjai közül csak Loo és én látogathattuk meg Ryót. így amikor kiszöktettük a barátunkat, Weldon úgy érezte, hogy elérkezett az ideje, és elpusztíthatja a thranxot. A karbantartó folyosón várt minket. Végezni akart Ryó-val, Loo pedig megpróbálta megakadályozni... így Weldon lövése őt találta el...

– Itt Taourit első tiszt – szólt közbe a kapitány mellett ülő férfi. – Én lőttem le Weldont...

– Két haláleset... Nem értem, hogyan történhetett ilyesmi – mondta Davis. – Miért akarta Weldon lelőni az idegent?

– Mert az ő szemében Ryo egy visszataszító külsejű bogár volt. De ilyen emberek sokan vannak, ezért kérünk engedélyt, hogy visszavigyük Ryót a hazájába, és megpróbáljunk tárgyalásokat kezdeményezni a thranxokkal.

Ha nem sikerül barátságos viszonyt kialakítanunk velük – folytatta –, akkor le kell mondanunk a két faj szövetségéről. Pedig ez a szövetség mindkét fél számára hihetetlen előnyökkel járna. Sajnos a testfelépítésünk annyira különbözik, hogy sokan tele vannak előítéletekkel. Én már elveszítettem azt az embert, aki a legközelebb áílt hozzám, éppen az ilyen előítéletek miatt.

– Megértem az önök álláspontját – vette át a szót Rijseen, de ilyen felhatalmazást sem én, sem Davis ezredes nem adhat. Kapcsolatot létesíteni egy idegen fajjal, olyan kockázatos vállalkozás, amely az egész emberiség létét fenyegetheti. Ehhez a tudományos tanács engedélye szükséges. Ezt az engedélyt pedig nem könnyű megszerezni. Össze kell ülnie a bizottságnak, melynek tagjai a világ különböző részein élnek. Azután hosszas tanácskozások következnek. Közben hónapok telnek el. De minderre csak abban az esetben kerülhet sor. ha most visszafordulnak.

– Ebben viszont nem én döntök – mondta Sanchez, majd Ryóhoz fordult.

– Nem ismerlek annyira, mint szeretném, de megbízom az értékítéletedben. Ebben a kérdésben neked kell döntened. Ha azt mondod, hogy vigyünk haza, máris indulunk. Nem foglak hibáztatni érte, hiszen ott a hazád, oda tartozol.

– Magam sem tudom, mit tegyek. Én csupán egy mezőgazdasági szakértő vagyok, nem politikus. Nem vagyok biztos abban, hogy sikerül barátságot kötnöm a két faj között.

– Bízzuk ezt a döntést Istenre – vetette közbe Bhadravati.

– Melyikre? Az önökére vagy a miénkre?

– Isten csak egy van, mindegy hogyan nevezik – felelte a fiatalember.

– Úgy érzem, magával még sokat fogok beszélgetni, dr. Bhadravati. Odahaza van egy barátom, aki szintén örülni fog, ha megismerheti. Remélem, egyszer még találkozni fognak.

– Én is remélem. De mint mondtuk, minden az ön döntésén múlik.

Ryo körülpillantott a vezérlőteremben. Mindenki mozdulatlanul várta a döntését. Eszébe jutott Fal, aki talán még visszavárja, és a testvérei, az otthona.

Vajon mit tanácsolna neki Ilvenzuteck vagy a klánanya? Erezte, hogy iszonyú nyomás nehezedik rá. Senkitől sem kérhet tanácsot, egyedül kell döntenie egy olyan kérdésben, amely nem csupán a saját életét határozza meg, hanem két faj közötti kapcsolat sorsát is befolyásolhatja.

Sancheznek igaza volt: nagyon szeretett volna hazamenni. De vajon milyen sors vár ott rá? Hazaárulásért börtönbe zárják. A saját népe nem ígért neki semmit. Itt legalább megpróbálnak tárgyalásokat kezdeni. Ezenkívül pedig bajba sodorja ezt az öt embert, akik segítettek neki.

Sanchez ujjai a műszerpulton nyugodtak. Az egyik képernyőn megjelent az a hajó, melyet az űrállomásról küldtek utánuk. Erezte, hogy döntését nem halogathatja tovább.

– Forduljunk vissza – mondta csendesen. – Ha mindannyian bíztok dr. Rijseen szavában, akkor én is megbízom benne.

Sanchez ujjai mozgásba lendültek, a Felfedező pedig kecses fordulatot írt le, majd elindult.