4.

Fal üzembe helyezte az oktatógépet, majd gyengéden megérintette a bölcsőben alvó lárvát. Közben kedves szavakkal beszélt hozzá.

Elérkezett a tanulás ideje, de Vn még mindig aludt, amit nem volt szabad megengedni neki. A legrosszabb, hogy nem ez volt az első eset. A lárva szervezetében felfedeztek valami apró kémiai rendellenességet, amit gyógyszeres kezeléssel igyekeztek korrigálni. Vn aluszékonyságát a gyógyszerek mellékhatása okozta.

Ez természetesen több odafigyelést igényelt a gondozónőktől, ezért Fal több időt töltött Vn mellett, mint más lárváknál. Türelmesen várta, hogy Vn magához térjen. Közben gondolatai ismét a nemrég kapott üzenet körül jártak, melyet unokatestvére, Brohwelpovrot küldött.

Brohot évek óta ismerte. Akkor találkozott vele először, amikor Broh Paszexbe érkezett az ő átalakulásának tiszteletére. Anyja mutatta be a férfinak az éppen felnőtté vált Falt, aki rendkívül büszke volt, hogy megismerkedhet a világot járt thranxszal. Willow-wane fiatal kolónia volt, Paszex pedig egy kis vidéki város. Broh rokonságban állt a Hivehomban élő Por klánnal, ráadásul fiatal kora ellenére egy csillaghajó kapitánya volt.

Broh nagyon megkedvelte a lányt. Az évek során rengeteget beszélgettek és leveleztek egymással az üzenetközvetítő segítségével. Broh kiváló levelezőtársnak bizonyult, rendkívül érdekesen írta le utazásait. Legutóbbi üzenetében azonban szinte hihetetlen eseményekről számolt be.

Közben Vn felébredt, és szavai megszakították Fal gondolatait. A lány már évek óta dolgozott a bölcsődében, de még mindig nem tudta megszokni a lárvák fejletlen szájszervének érthetetlen gagyogását. Szavaik megértése sok gyakorlást és figyelmet igényelt.

Fal a lárva kérésére bekapcsolta a tanítógépet. Megnyugodva látta, hogy Vn figyelme a gépből áramló információkra koncentrálódik, és várhatóan már nem fog visszaaludni.

Gondolatai visszatértek az üzenethez, mely egy különös eseményről számolt be. Ha nem lett volna biztos az információ hitelességében, egy szót sem hisz el belőle. Arra gondolt, hogy elmondja az anyjának, de Broh megkérte, hogy az információt tartsa titokban. Legszívesebben Ryóval osztotta volna meg, mert szerette volna hallani a férfi véleményét.

Egy pillantást vetett a képernyőre, mely a napi programbeosztást jelezte. Közeledett a fürdetés ideje. Ez azt jelentette, hogy a lárvák lágy testéről le kellett mosni a folyamatosan termelődő selyemszálakat. Ezt a munkát nagyon szerette. De a legcsodálatosabbnak azt tartotta, hogy szemtanúja lehet az átalakulás folyamatának.

Vacsora után, amikor Ryo letelepedett a kanapéra, Fal átfutotta az üzenetközvetítőn érkezett szövegeket. Broh üzeneténél szándékosan lelassította a szalagot.

– Hallottál már valaha ennél különösebb dolgot? – kérdezte elgondolkodva a lány. – Az egész olyan zavaros.

Ryo alig figyelt rá. Eleinte igyekezett leplezni, mennyire nem érdeklik a visszajátszott üzenetek. De amint olvasni kezdte Broh levelét, izgalomba jött, és közelebb húzódott a képernyőhöz. Broh részletesen beszámolt az idegen űrhajóról és a különös lényekről, amelyekkel a hajón találkoztak. Ryo érezte, hogy rendkívüli dolog történik vele, amely megváltoztatja egész életét. Azonnal felállt, és a távirányító billentyűit kezdte nyomogatni. Az üzenetrögzítő ismét lejátszotta az előző részt, de ezúttal még lassabban.

– Most már érted, mire gondoltam? – kérdezte Fal.

– Igen – felelte szűkszavúan Ryo.

– És mi a véleményed róla?

– Egyelőre semmi. Jobban át kell gondolnom. – Kézmozdulata izgatottságról tanúskodott. – De azt hiszem, ez a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velünk!

A lány nem egészen ezt a választ várta Ryótól, de ha alaposabban átgondolja, nem lepődik meg ennyire. Úgy érezte, talán mégsem kellett volna megmutatnia Broh üzenetét.

– Ez azt jelenti, hogy sikerült találkoznunk egy ismeretlen fajjal, amely fejlett intelligenciával rendelkezik, és űrhajókat épít!

– Broh szerint ezek szörnyetegek – vetette közbe Fal.

– Az első benyomások nem jelentenek semmit. Látnom kell őket a saját szememmel!

– Nevetséges gondolat.

– Komolyan beszélek – mondta fellelkesedve Ryo.

– Nem, te azt sem tudod, mit beszélsz. Ennek még annyi értelme sincs, mint az üzenetnek.

– Valami itt belül, azt súgja, hogy kapcsolatba kell kerülnöm az idegenekkel.

Egész életében arra vágyott, hogy egy rendkívül komoly dolgot hajthasson végre. Ez az üzenet megcsillantotta előtte a reményt.

– De ez nem a te feladatod – suttogta halkan, aggodalommal telve Fal. – Mi lesz a munkáddal...?

– Majd elvégzik mások.

– Nem erre gondoltam... Küszöbön áll a kinevezésed. Felvesznek a Tudományos Tanácsba... És mi lesz kettőnkkel? Ezekre is gondolnod kell – mondta a lány, majd odabújt a férfihoz, és csápjaival megsimogatta.

Ryo belátta, hogy a lánynak igaza van, de egy belső kényszer nem hagyta nyugodni.

– Ezt kell tennem, Fal – jelentette ki szomorúan, mert érezte, hogy ezzel fájdalmat okoz a lánynak.

– De hát magyarázd meg, hogy miért!

– Nem tudok mást mondani...

Fal elhúzódott tőle, csápjai hátrasimultak.

– Indoklás nélkül nem fogadok el semmiféle döntést. Ezt nem teheted velem.

De Ryo már a kijárat felé indult. Azután megállt, és visszapillantott a lányra.

– Amint tudlak, értesítelek – mondta. – Nagyon szeretlek, Fal, de el kell mennem. Nem tehetek mást.

– Senki sem kényszerít rá, hogy odamenj!

– Amint lehet, értesítlek – ismételte meg korábbi szavait. Azután kilépett az ajtón.

Fal döbbenten állt a szoba közepén. Az egész esemény olyan gyorsan játszódott le, hogy még magához sem tért meglepetéséből. Ryo elolvasta az üzenetet, majd egy rövid, izgatott beszélgetés után azonnal elment. Túlságosan szerette a férfit, hogy hagyja csak így elmenni. Elhatározta, hogy mindenáron visszaszerzi Ryót. Sietve bekapcsolta a távközlési egységet.

Közben Ryo a pályaudvarra ért, ahol váratlanul négy sérvkor állta útját. A servitorok olyan katonák voltak, akik nem a hadsereghez, hanem a klánokhoz tartoztak.

– Jó estét – mondta Ryo.

– Jó estét – viszonozta üdvözlését a csoport parancsnoka. Ryo ki akarta kerülni őket, de az egyik katona útját állta.

– Valami baj van? – kérdezte Ryo a parancsnokot.

– Talán igen, talán nem – felelte a tiszt. – Szeretnénk megtudni a családjának és klánjának a nevét.

– Nem értem, mit akarnak – mondta gyanakvóan Ryo. – Nem követtem el semmit. Mit jelentsen ez?

– Egyelőre mi sem tudunk többet – tájékoztatta a tiszt. – De ezt a parancsot kaptuk. Sajnálom – tette hozzá udvariasan, és hangsúlyán érződött, hogy őszintén gondolja. – Bizonyára ismeri az ősi szokásokat. Az ilyen kérésnek eleget kell tennie.

“Kérés” – jutott eszébe ismét ez a szó, amikor bevezették a klán tanácstermébe. A négy katona azonnal távozott.

A hatalmas asztalnál ülők közül legalább tízet ismert személyesen. Fal is közöttük volt...! Ez nagyon meglepte, bár ha jobban végiggondolja az eseményeket, nem kellett volna csodálkoznia rajta.

– Felháborítónak tartom, hogy korlátoztak állampolgári szabadságomban – jelentette ki Ryo, miközben Falra pillantott.

A lány hirtelen zavarba jött, és elfordította a fejét.

– Sajnálom, Ryo – mondta végül. – Úgy éreztem, hogy ezt kell tennem mindkettőnk érdekében. Neked is van felelősségérzeted.

– Még nem házasodtunk össze, nem tartozunk egymás iránt felelősséggel.

– Tisztában vagyok vele. A tettemet az irántad érzett őszinte szeretet vezérelte. És még azt sem bánom, ha ezért megharagszol rám.

– Lépjen közelebb, Ryozenzuzex! – Egyértelmű parancs volt, a kellemes, barátságos hang mégis enyhítette szigorúságát. Néhány bizonytalan lépést tett. Egy idősebb thranx előtt állt, akivel életében csupán kétszer találkozott.

A Zu klánnak kétezerötszáz tagja élt Paszex-ben, és Ilvenzuteck volt a klánanya. Az asszony már nagyon öreg lehetett, mivel kitinje az évek során mély bíborszínűvé vált. Szemeinek csillogása már eltompult, de hangja és beszédje erőt sugárzott.

– Falmiensazex elmondta nekem, hogy el akar hagyni minket. Hivehomba készül egy bizonytalan cél érdekében.

Ryo ismét Falra pillantott, de a lány lesütötte a szemét.

– Azt is elmondta, hogy ez a cél talán bizonytalan, de hihetetlen jelentőségű?

– Nem bocsátkozott részletekbe. Csupán arról tájékoztatott minket, hogy ön leküzdhetetlen vágyat érez, hogy elinduljon egy bizonytalan cél felé.

– Ez tulajdonképpen igaz – felelte Ryo.

– Az ilyen érzéseket orvosolni lehet.

– Teljesen normális vagyok, asszonyom. Bár pszichikai beállítottságom mindig is eltért kissé az átlagostól. De tudományos eredményeim önmagukért beszélnek. – Nem akart hivatkozni a vállán díszelgő bíborszínű csillagra, amelyet a bátorságáért és önfeláldozó magatartásáért kapott, hiszen emlékezett rá, hogy Ilvenzuteck is jelen volt a kitüntetés átadásánál.

– Természetesen valamennyien tisztában vagyunk az eredményeivel. Ha nem így lenne, ez a beszélgetés egészen másképp zajlana. De ez még mindig nem ad magyarázatot hirtelen elhatározására. Önnek kötelezettségei vannak; felelősséggel tartozik a családja, a klánja és nem utolsósorban Falmiensazex iránt. Ebben a teremben számos hozzátartozója foglal helyet. Csak nézzen végig rajtuk! Nem hagyhat el mindenkit egy értelmetlen célért! Mindannyiunknak megvannak a titkos vágyaink, de cselekedeteinket alaposan mérlegelnünk kell.

– Elnézést, de...

Az asszony félbeszakította, ami természetesen jogában állt.

– Nem folytathatja ezt az ostobaságot. Mint klánanya, megtiltom, hogy elutazzon. Természetesen ön is tudja, hogy nem rendelkezem ehhez törvényes hatalommal. De ha tiszteletben tartja az ősi szokásokat, akkor engedelmeskedik.

– És ha mégis elmegyek?

– Rögzítettük ezt a beszélgetést, melynek során megpróbáltam önt jobb belátásra bírni. Felhívtam figyelmét az ősi szokások fontosságára. Amennyiben mégis elmegy, a klán kitagadja. Elveszti az állását, a családját, a menyasszonyát. Senkihez sem fog tartozni egész hátralévő életében.

Ryo tekintete végigfutott a szigorú arcokon. Nem is számított másra.

– A jövője és a boldogsága múlik a döntésén – mondta gyengéden, szinte könyörögve Ilvenzuteck.

– Ebben nem kételkedem.

– Ha megpróbál elmenni, a servitorok megakadályozzák. Ha pedig megsebesíti valamelyiküket, már a törvénnyel is szembekerül.

– Csak sajnálni tudom önöket, hogy primitív hagyományaik, és a klánon belüli hatalmi harc teljesen kitold az életüket. Képtelenek arra, hogy magasabb rendű szempontokkal is foglalkozzanak. És ezekhez a kisded játékaikhoz még Falt is megpróbálják felhasználni.

Éles pillantást vetett a lányra.

– A helyemben te is ugyanezt tetted volna, Ryo – mondta csendesen a lány. – Ezért nem szabad elítélned. Ha majd megnyugodtál, elmúlt ez a belső kényszer, és az életed visszatért a normális kerékvágásba, igazat fogsz adni nekem. Téged itt barátok vesznek körül, és valamennyien a javadat akarják.

– Nem csupán erről van szó – jegyezte meg Ilvenzuteck. – Ha felrúgja a klán szokásait, és megpróbál eljutni Hivehomba, mihez fog ott kezdeni? Egy idegen nagyvárosban, segítség nélkül képtelen lesz boldogulni. Ehhez még a tudományos eredményei is kevésnek bizonyulnak.

– El fogok jutni Hivehomba. Így vagy úgy, de mindenképpen eljutok oda.

– Valóban ezt akarja, vagy csak azt hiszi, hogy ezt akarja? – kérdezte gúnyosan az asszony. – Hallotta a véleményem, és látta mindazoknak az állásfoglalását, akik szeretik magát. Nem tartja elképzelhetőnek, hogy nekünk van igazunk, és maga téved? Szembeszegül az ősi tradíciókkal egy megfoghatatlan cél érdekében? Pedig ön rendkívül intelligens, Ryozenzuzex. Nem tudom elhinni, hogy képes figyelmen kívül hagyni az észérveket, és csak a rögeszméjének engedelmeskedik. Arra kérem, gondoljon át mindent még egyszer.

Ryo lehajtotta a fejét. Belátta, hogy vesztett. De nem az asszony érvei győzték meg, hanem az a tudat, hogy mindenáron meg fogják akadályozni az utazását. Ezért úgy döntött, hogy visszavonulást színlel.

– Nem tudok vitába szállni az érveivel, asszonyom – mondta hosszas hallgatás után. – Belátom, hogy igaza van. Valóban csak egy álomképet kergettem. De most már tudom, hogy értelmeden az egész. Ostobaságot csináltam, és ezért szégyellem magam.

– Csodálom önt, hogy végül elismerte a tévedését, és elfogadta az érveinket. De nem kell elkeserednie, a tudományos érdeklődését kielégítheti a munkájában.

– Minden erőmmel ezen leszek – jelentette ki Ryo.

– És most hogyan érzi magát? – kérdezte kedves hangon Ilvenzuteck.

– Nem túl jól... Egy kicsit elfáradtam.

– Ezen nem is csodálkozom. Vessünk véget a felesleges szószaporításnak! Térjen vissza az otthonába a gyönyörű menyasszonyával!

– Valóban ezt akarod, Ryo? – kérdezte csendesen Fal.

– Hát persze hogy ezt akarom! – válaszolta Ryo, majd körbefuttatta tekintetét a teremben lévőkön. – Mindannyiuknak köszönöm, amit értem tettek. A segítségük és a szeretetük nélkül talán elkallódtam volna a világban. Ostobaságot csináltam..., nem először életemben, de azt megígérem, hogy utoljára.

Fal átölelte, és csápjaik összefonódtak.

– Minden rendben – sóhajtott megkönnyebbülten Ilvenzuteck. – A legjobb lesz, ha hazamegyünk, és elfelejtjük ezt az éjszakát.

Napok teltek el, majd váratlanul újabb üzenet érkezett Brohwelpovrottól. Fal habozás nélkül megmutatta Ryónak..

Az üzenet tartalma meglehetősen különös volt. Broh azt írta, hogy korábbi üzenetét a kimerültség és a túlfeszített munka okozta. Nem tudott különbséget tenni a valóság és az érzékcsalódás között. Sohasem találkozott a titokzatos fekete űrhajóval, és nem léteznek idegen szörnyek. Ezzel szemben az orvosok megállapították, hogy a hipertéri utazás során fizikailag és szellemileg egyaránt kimerült, így néhány heti szabadságra küldték. Megnyugtatta a lányt, hogy nem kell aggódnia, hamarosan teljesen rendbe jön. Ha visszatér a szabadságáról, többet fog mesélni, a hipertéri utazásról, és lázálmairól, amelyet Fal bizonyára rendkívül izgalmasnak, de főleg mulatságosnak fog tartani.

Fal kétszer visszajátszotta az üzenetet Ryónak, aki azonnal rájött, hogy korábbi elmélete helyénvalónak bizonyult.

Az üzenetet talán valóban Broh küldte. De az egész rendkívül szűkszavúnak és mesterkéltnek tűnt. Mintha a szöveget valaki manipulálta volna. Még azt is elképzelhetőnek találta, hogy nem is Broh küldte az üzenetet.

Ez persze elég fantasztikusnak tűnt. Amikor újra és újra átgondolta az egészet, mindig eszébe jutott a klán gyűlése. De most pihennie kellett, mivel nehéz nap várt rá a dzsungelben. Mégis sokáig forgolódott álmatlanul. Vajon ki vagy mi késztette Brohot arra, hogy ezt a második üzenetet küldje? Vagy talán valóban mások küldték az ő nevében. Az mindenesetre biztos, hogy valaki nem akarja, hogy ő megpróbáljon többet tudni az idegen űrhajóról.

Egy fél évszak telt el a kellemetlen események óta, melyek lassan feledésbe merültek. Ryo boldogan élt Fallal. Eleinte érezte, hogy a klán tagjai állandóan figyelik, de ez a bizalmatlanság hamarosan elmúlt. Beválasztották a mezőgazdasági tanácsba, a bexamin szőlővel folytatott kísérletei pedig komoly eredményre jutottak.

– Így azután, mikor meghívták egy tudományos konferenciára Ciccikalkba, Ryo nem látszott meglepettnek. Sőt még az izgatottság jeléit sem mutatta, hogy a fővárosba utazhat. Pedig nagyon is izgatott volt, hiszen úgy érezte, eljött a várva várt lehetőség. Már eldöntötte magában, hogy nem megy el a tanácskozásra, hanem megpróbál eljutni Hivehomba.

A nyolcszemélyes fülkében ő volt az egyetlen utas. A vonat csendesen száguldott dél felé, átszelve az egész kontinenst. Az egyik állomásnál megállt, a zökkenés felébresztette Ryót.

Néhány utas szállt a fülkébe, de ügyet sem vetettek rá. A vonat tovább folytatta útját, miközben egyre sűrűbben lakott területre értek. Négy nap múlva a vonat hihetetlen sebessége csökkenni kezdett.

A vidéket hegyek, dombok és völgyek alkották, melyeket átszőtt az utak, hidak, alagutak és csatornák szövevényes rendszere. A vonat végül befutott Ciccikalk központi pályaudvarára. Amikor a szerelvény megállt, az ajtók automatikusan kinyíltak. Amint kiszállt a vonatból, és elvegyült a gigantikus város forgatagában, elfogta a honvágy. Idegennek érezte magát a hatalmas metropolisban.

Ciccikaíkban hárommillióan éltek. Ez a bolygó lakosságának húsz százalékát jelentette. A központi pályaudvar csaknem akkora volt, mint egész Paszex.

Ryo számított a város hihetetlen méreteire, de az utcák és mozgólépcsők forgataga bámulatba ejtette. Erre nem lehetett felkészülni a statisztikák adatai alapján. Igazán csak akkor érzékelhette valaki, ha egy kisvárosból életében először ellátogatott a metropolisba.

Mindenütt világító jelzések mutatták a különböző városrészek felé vezető irányt. A pályaudvar zsúfolásig telt thranxokkal, akik valamennyien a megfelelő kijáratot keresték.

Rio szinte beleszédült a tömeg látványába. Egy félreeső helyen keresett egy fotelt, ahová leülhetett. Innen már mint külső szemlélő figyelte a pályaudvar forgatagát, de már nem lökdösték, nem sodorta magával a tömeg.

Megpróbálta felidézni mindazt, amit Ciccikalkról tanult. A városnak hárommillió lakosa volt. De még néhány millióan laktak a peremvidékén húzódó kisebb településekben. Pa-szex mindössze öt emelet mélységben épült a föld alatt, Ciccikalk viszont negyvenhárom föld alatti szinttel rendelkezett. A mélyebben fekvő szinteket és járatokat már betonból építették, és a hegyek szikláiba vájták. De a magasabban húzódó szinteket is erős falakkal látták el.

Sajnos az utazás költségei felemésztették pénze jelentős részét. A maradék pénzéből mindössze arra futotta, hogy egy hónapig meghúzza magát a legolcsóbb szállodában, és néha egyen valamit. De úgy tervezte, hogy nem marad a fővárosban olyan hosszú ideig. Minél hamarabb találni akart valami megoldást, hogy a hatóságok kijátszásával elhagyja Willow-wane-t és eljuthasson Hivehomba.

Mindenekelőtt azonban keresnie kellett egy olcsó szállást. Ezenkívül még rendkívül éhes volt. A pályaudvaron készségesen elláttak bárkit a szükséges információkkal, bár a hivatalnok viselkedése szemmel láthatóan megváltozott, amikor Ryo közölte vele, hogy a lehető legolcsóbb szállodát keresi.

Ryo felszállt egy járműre, amely hatalmas robajt keltve hagyta el a pályaudvart. A jármű először függőlegesen ereszkedett le egy keskeny csatornában, majd a harmincharmadik szinten vízszintesen folytatta útját. Hamarosan megérkezett Dulinsulba, amelyet a hivatalnok ajánlott neki. Az asztaloknál egyszerűen öltözött thranxok ültek, legtöbben vacsorájukat fogyasztották, vagy italozás közben beszélgettek. Ryo leült egy üres asztalhoz, majd az asztalon elhelyezett mikrofonhoz hajolva leadta rendelését. Néhány perc múlva egy idős, mogorva thranx, akinek hiányzott az egyik csápja, felszolgálta az ételt.

Az étel főleg párolt zöldségekből állt, melyek sűrű szószban úsztak. Egy mélyebb tányérban leves volt, egy kisebb tálon pedig hosszúkás higrig gyümölcs. Ryo meglepődve tapasztalta, hogy az étel, meglehetősen bizalmatlan külseje ellenére, egészen ízletesnek bizonyult. Olyan étvággyal ette vacsoráját, mintha a legdrágább étterem specialitását fogyasztotta volna.

– Úgy látom, elég éhes volt – szólította meg valaki.

Egy fiatal nő állt mellette. Viselete és megjelenése rendkívül kihívó volt. Csillogó ékszereit csak egyszerűen testének kitinvázához ragasztotta, de nem olyan anyaggal, ami beleépült a kitinbe. Többsoros, hosszú nyakláncot viselt, amely arany színe ellenére, feltehetően mégsem volt valódi.

– Az utazás mindig meghozza az étvágyam – felelte Ryo, majd folytatta vacsoráját, nagyot kortyolva a poharából.

Az asszony kíváncsian nézte.

– Mi az, amit iszik? – kérdezte.

– Quianqua gyümölcslevet.

– Bizonyára piss gyümölcslére gondol – mondta az asszony, majd intett a pincérnek. Azután anélkül hogy engedélyt kért volna, leült az asztalhoz Ryóval szemben. Szemében különös fény csillant, amint Ryóra nézett.

– Maga nem idevalósi, ugye? – kérdezte.

– Nem. Északon dolgozom; megpróbáljuk a dzsungelt termőfölddé alakítani.

– Tehát a városon kívül végzi a munkáját?

– Igen. Tulajdonképpen tapasztalatcserére jöttem ide, de elég kevés a pénzem, ezért megpróbálok takarékoskodni vele.

Az asszony szemmel láthatóan élvezte a társalgást, és Ryo is örült, hogy az idegen környezetben beszélgethet valakivel. Mesélt a félelmetes északi dzsungelekről, ami valósággal lenyűgözte az asszonyt, mivel még sohasem volt a városon kívül. “Ez a nagyvárosok átka – gondolta Ryo. – A lakói mindent készen kapnak. Még a felszínre sem kell kimenniük, és ettől teljesen beszűkül a világuk.”

A pincér hamarosan hozta az italt. A folyadék kellemes illatot árasztott.

– Azt hiszem, ez ízleni fog önnek – mondta az asszony a szájához emelve az egyik poharat.

Ryo bátortalanul követte példáját. De az ital valóban kellemes ízű volt, amellett könnyűvé tette a gondolatait, és eloszlatta gondjait.

– Igaza volt, ez nagyszerű ital. Mi ez tulajdonképpen?

– Masengail bor. Örülök, hogy ízlik, mivel maga fogja kifizetni.

– Én?!

– Én megismertettem önnel. Ez nem elég?

Az asszony vidáman felnevetett, miközben a korábbihoz hasonlóan, megint felvillant a szeme.

– Elég tisztességes ajánlatnak hangzik – mondta Ryo, nagyot kortyolva az erős italból. Egyre vidámabbnak és felszabadultabbnak érezte magát.