1.

Nehéz dolog lárvának lenni. Eleinte minden sötét, azután halvány fényeket érzékel. Nem zuhan rá a külvilág sem sokkszerűen, fokozatosan kezd felderengeni körülötte.

A lárva nem tud mozogni, sem beszélni. De gondolkodni tud. Első emlékeit a bölcsődében szerezte: parányi, nyirkos falú kamrában volt, ahol ismeretlen zajokat hallott. A teremben felnőttek beszélgettek. Környezetének érzékelése rádöbbentette saját testének mivoltára: másfél méter hosszú, puha, henger alakú hústömeg.

Tökéletlen lárvaszemével tompán érzékelte a terem berendezési tárgyait, a padlózatot, a fehér mennyezetet valamint a szürke gubókban körülötte fekvő társait. Hangokat hallott, mégis csupán némán fekvő társait láthatta. A színek titokzatos világa, melyek felett – úgy tűnt – csak a felnőttek rendelkeznek, csodálattal töltötte el. Az ismeretlen környezetből a kék és a sárga szín ragadta meg leginkább.

A bölcsődében dolgozó felnőttek jelenlétét szerette legjobban, akik sok-sok nemzedéket neveltek fel, és türelmes gondoskodással látták el a magatehetetlen apróságokat. Ok próbálták megismertetni a színekkel, elmondva minden egyes szín nevét. De a fogalmak nem jelentettek semmit a számára. Rendkívül egyszerűen érzékelte a külvilágot: a nappal kellemes melegét, majd az éjszaka hűvösségét, amikor környezete sötétségbe burkolódzott.

Amint kissé megerősödött, társaival együtt felszabadultan viháncolt, csúszott-mászott a bölcsőde udvarán, a gondozónők felügyelete alatt. Néha egy csoport felnőtt érkezett, és hosszasan nézegették a hancúrozó kisdedeket. Hamarosan felfigyelt egy fiatal párra, akik szokatlan érdeklődést mutattak iránta. Később megtudta, hogy ők a szülei.

Szülei egyáltalán nem hasonlítottak a lárvákra, melyek hatalmas, kidudorodó szemei alig érzékeltek valamit a külvilágból. Irigyelte a felnőtteket karcsú testükért, két pár hosszú lábukért és finom vonalú kezeikért.

A felnőttek valódi szemekkel rendelkeztek, melyek fényes fekete gömbként ragyogtak a zöld színű koponya két oldalán. És a fejtetőn örökké mozgó csápok teljesen elbűvölték szépségükkel. A nemekről nem sokat tudott, de a külső forma és az illatanyagok alapján a felnőtteket mégis két csoportba sorolta.

Az illatok még a színeknél is jobban magukkal ragadták. Azt akarta, hogy lábai, kezei legyenek, mint a felnőtteknek, de leginkább valódi szemekre és csápokra vágyott... Mindenáron felnőtt akart lenni!

A gondozónők kedvesen bántak a kisdedekkel. Viselkedésükből mégis sejteni lehetett, hogy érzik a lárvák türelmetlenül növekvő vágyait.

A gondozónők sokat beszéltek hozzájuk, szavakat és mondatokat ismételgetve, amiből lassan megismerték a nyelvet. Fokozatosan kifejlődtek a szájszervek és a primitív csápok, amelyek segítségével az apróságok elindulhattak a kommunikáció bonyolult világában. Bár a lárvák egyre értelmesebbekké váltak, száj-szénáik továbbra is csak egyszerű szavak kifejezését tette lehetővé.

Így tehát, bár megértett mindent, és képes volt néhány szót elgagyogni, mégis jobban szerette nézni, hallgatni, érzékelni a külvilágot. Figyelte a színeket, a hangokat és a kellemes, ismerős illatokat. A gondozónőktől azt is megtudta, hogy a thranxok ősei, amikor a faj még primitív módon élt, sokkal erősebb illatanyagokat bocsátottak ki. Abban az időben még nem létezett mesterséges fény, és az illatanyagok fontos szerepet töltöttek be a tájékozódásban.

Hallgatott, figyelt, miközben a földön csúszva bebarangolta és felfedezte szűkebb környezetét.

A lárvakori évek a tanulás időszakát jelentették. A nehézkes mozgás, a fejleden szaglás és fényérzékelés csupán azt tették lehetővé, hogy a lárva megismerje a világot, és megtanuljon róla mindent, amit lehetett.

Mohón itta magába a tudást, szinte minden iránt érdeklődést mutatott. Gondozói és tanítói elégedetten figyelték reagálását, amint az oktatógépet rákapcsolták bölcsőjére. Hamarosan elsajátította a thranx nyelvjárásokat, annak ellenére, hogy szájszerve még csupán primitív szavak kiejtését tette lehetővé. Megtanulta a fizikát, a kémiát, és a biológia alapjait. Tanulmányai során megtudta, hogy csak olyan mélységű vízben lehet biztonságosan létezni, melynek szintje nem éri el a légzőszervek nyílásait. A felnőtt thranxok bizonyos ideig képesek ál úszásra, de a testnyílásokon fokozatosan beszivárgó víz elnehezíti a testet, és az illető egy idő után elsüllyed. Az úszásra azok a lények alkalmasak, melyeknek a csontváza a test belsejében helyezkedik el.

Földrajzot és csillagászatot is tanult, bár még sohasem látta az eget. A lárvakamrák mélyen a föld alatt helyezkedtek el. A bölcsődéket a betonpanelek elkülönített szekciókra osztották. A járatokat és az egyes helyiségeket kő- és fémszerkezetek védték a beomlástól, melyeket keramitlapok és műanyag burkolat tett barátságossá.

Az ipar és a mezőgazdaság is érdeklődéssel töltötte el. Történelmi tanulmányaiból megtudta, hogyan hódították meg a társadalomban élő ízeit lábú thranxok Hivehom kontinenseit. Végül megismerkedett a világnézet és a filozófia alapjaival is, amelyek meglehetősen elvontnak tűntek a számára.

Oktatását a biokémia, az atomfizika, a szociológia, a pszichológia és a jogtudományok tették teljessé, amelyekből egyelőre csak csipetnyi ízelítőt szerezhetett. Az űrhajózás története viszont lenyűgözte. Habzsolta a történeteket, melyek Hivehom három holdjának meghódításáról szóltak, amikor még a bátor asztronauták nehézkes űrhajókkal vágtak neki a világűrnek, majd később az antigravitációs hajtóművek feltalálása révén eljuthattak a csillagok közé, ahol távoli világokban kolóniákat hoztak létre, mint Dixx, Everon és Calm Nursery. Hallott Willow-wane, Hivehom és a kolóniák között kialakult kereskedelemről.

Mennyire szeretett volna eljutni Hivehomba, amint tudomást szerzett annak létezéséről. Hivehom... népének bölcsője! Micsoda varázslatos név! Tanítói csak mosolyogtak látva izgatottságát. Természetesen minden lárva el akart jutni oda.

A biológia és a társadalomtudomány tanulmányozása közben meglepetéssel tapasztalta – amire saját lárvatestének felépítéséből nem következtethetett –, hogy a világra jövő utódok ivararánya nem azonos. Négy átlagos tojásból három nőnemű és csupán egy hímnemű egyed származik.

A pszichológia egyáltalán nem érdekelte. Az olyan elvont fogalmakat, mint a határozatlanság, vagy a bizonytalanság a cselekvés pillanatában, túlságosan elvontnak találta, és behatóbb tanulmányozásukat értelmetlennek tartotta. Mégis igyekezett ebben a tárgykörben is a lehető legtöbb információt megszerezni.

Vajon tanárai valamiből arra következtettek, hogy valamelyik tantárgy nem érdekli? Ezt képtelenségnek tartotta, hiszen őt minden érdekelte. Mégis látta szüléinek és tanárainak növekvő nyugtalanságát. Hiszen éppen ez volt a probléma: a lárvastádium befejeztéig ki kell alakulnia az érdeklődési körének, amely meghatározta, hogy a kifejlett egyed később mivel akar foglalkozni.

Eleinte azt hitték, filozófus akar lenni, de később több érdeklődést mutatott a természettudományok iránt. Ezért úgy határoztak, hogy továbbra is az általános képzést biztosító bölcsődében hagyják, és nem viszik át egy filozófiára szakosodott intézetbe. így tovább folytatta tanulmányait. Szeretett volna minél többet megtudni Willow-wane meleg, páradús tájairól, ahol a pólusokat állandó hótakaró borítja, és a kontinensek felszínét szinte járhatatlan dzsungelek alkotják. Willow-wane még Hivehomnál is érdekesebbnek tűnt. Boldog volt, hogy Willo-wane-ben születhetett.

Saját nevét már tanulásának kezdetén megismerte. Tudta, hogy ő Ryo, a Zu klán Zen családjának tagja, mely a Hive Zexhez tarozik. Hive az ősi nyelven kaptárt jelentett, tehát családjának története nagyon régi időkre nyúlt vissza. De a thranxok már hatalmas városokban éltek, nem pedig kaptárakban.

Amint mélyebben elmélyült a faj történelmének tanulmányozásában, megértette, hogy a thranxok törzsfejlődésük során nem emelkedhettek a közönséges ízeltlábúak fölé, míg a tojásokat csak a kaptár királynője hozta létre. A királynő egyedülálló mivolta és esetleges pusztulása a kaptárt és annak egész népét rendkívül sebezhetővé tette. Amint a királynő tojásrakó szerepét egyre több nőstényegyed vette át, a thranx társadalom rohamos fejlődésnek indult. De a thranxok még mindig tisztelettel gondolnak vissza hajdani matriarchális társadalmukra, mely évmilliókon át biztosította fajuk fennmaradását.

Megdöbbentette és félelemmel töltötte el az első információ, amelyet a fejlett intelligenciával rendelkező, űrjáró AAnnokról hallott. Mégsem az idegenek hihetetlen képességei döbbentették meg, hanem az a tény, hogy az AAnnok puha bőrű lények voltak, akiknek vázszerkezete lágy testük belsejében helyezkedett el. Úgy mozogtak, mint a dzsungel primitív lényei, mégis hihetetlen tudással és intelligenciával rendelkeztek. Ez a felismerés a thranx tudósokat is megdöbbentette, akik nem értették, hogyan juthat el egy faj a civilizáció magas fokára, melynek egyedeit nem védi külső kitines páncélzat. Mindezt talán az AAnnok testét borító rugalmas pikkelyek védőerejével magyarázták.

Miután Ryo a számtalan információt elraktározta agyában, úgy érezte, ő az egyeden a bölcsődében, aki nem tud dönteni jövőbeli tevékenységét illetően. Társai már mind választottak a lehetőségek közül, sőt elhivatottságot éreztek leendő foglalkozásuk iránt. Az egyik társáról tudta, hogy vegyész akar lenni, a másik pedig mérnök.

Csupán ő nem tudott dönteni. Nem tudott és egyelőre nem is akart. Minden vágya az volt, hogy tovább tanulhasson, hogy még több információt halmozzon fel tudatában.

De erre már nem volt lehetősége. Erezte, hogy testében megindult a lassú, de megállíthatatlan folyamat, melynek során lárvából bábbá, majd aztán felnőtté, vagyis adulttá válik. A gondozónők megpróbálták felkészíteni a köztes állapotra, amikor teste megmerevedik, bebábozódik, a belső szövetek feloldódnak, majd új testet alkotva levedli a lárvabőrt. Az átalakulás folyamata és a magatehetetlen, tudattalan állapot minden lárvát félelemmel töltött el.

Nyugtalan híresztelések terjedtek el a lárvák közt olyan esetekről, amikor az átalakulás során torz egyedek jöttek létre. Az ilyeneket állítólag kitaszította a társadalom.

Félelme tovább fokozódott az átalakulás előrehaladtával, annak ellenére, hogy orvosok és ápolónők állandóan ellenőrizték a test belsejében lezajló folyamatokat.

Metamorfózis. Egy fejlődési folyamat, amely elkerülhetetlen, és késleltetésére nincs lehetőség. A genetikai kód megindítja a folyamatot, a test pedig engedelmeskedik. Mégis a puszta kifejezés is félelmet keltő.

Aggodalommal telve figyelte a lezajló folyamatokat és az azokat regisztráló műszereket. Vajon mi fog bekövetkezni, ha a genetikai kódba valamilyen hiba csúszott? Mi történik, ha a lárvabőr kiszakad, mielőtt a metamorfózis befejeződik, vagy még rosszabb esetben, ha a lárvabőr nem engedi szabadon az új testet?

A nővérek igyekeztek megnyugtatni. Természetesen ez mind megtörténhet, és megtörtént a rég múlt időkben, de ma már, hála az átalakulást nyomon követő műszereknek és a fejlett orvostudománynak, az ilyen esetek valószínűsége gyakorlatilag figyelmen kívül hagyható.

A kritikus pillanat lassan közeledett; már több mint négy napja nem aludt. Teste remegett az izgalomtól, készen arra, hogy a bábozódás elkezdődjön. Azokkal a társaival együtt, akiknél hamarosan befejeződik az átalakulás, átszállították egy másik helyiségbe. A fiatalabb lárvák figyelték távozásukat, búcsúzóul utánuk kiáltva egy-egy biztató megjegyzést.

– Viszlát, Ryo! Nehogy nyolc lábbal bújj elő!

– Látogass meg minket felnőttként! Mutasd majd meg a kezeidet!

Ryo tudta, hogy sohasem fog visszatérni a bölcsődébe. Ha valaki elhagyja a bölcsődét, semmi értelme, hogy visszatérjen. Felnőttként új élet kezdődik a számára. Figyelte, amint a kis tolókocsi tovagördül, és elmarad mögötte az ismerős környezet. Már csupán a kedves hangú, barátságos gondozók jelentették az egyetlen kapcsolatot a bölcsődével, melynek ajtaja becsukódott mögöttük.

Kiáltást hallott, és meglepődve tapasztalta, hogy ő maga volt a hang forrása. A gondozók lecsendesítették.

Azután hatalmas, kupolás mennyezetű helyiségben találta magát, amelyet kellemessé tett az optimálisra beállított hőmérséklet és páratartalom. Az ápolónők egy hatalmas asztalon kör alakban helyezték el őket. Látta, hogy társai is izgatottan tekergőznek a speciális lámpák halvány fényében.

A mellette lévő rekeszben egy nőnemű egyed, Urilavsezex feküdt. A lány megpróbálta barátságos szavaival eloszlatni Ryo ösztönös félelmét.

– Végre itt vagyunk – mondta – a hosszú bölcsődei évek után. Nem vagyok benne biztos, hogy tudni fogom, mit kell tennem...

– Én sem – válaszolta Ryo. – Elméletben persze felkészültem, de azt sem fogom tudni, mikor érkezett el a megfelelő pillanat. Félek, hogy elrontok valamit...

– Olyan furcsán érzem magam... Mintha... – mondta Uril, de szavait nem folytathatta tovább, mert szájából selyemszálak kötege emelkedett ki. Tekintete merevvé vált, rugalmas testében ütemes mozgás futott végig. Alakja kissé meggörbült, és megkezdte testének beburkolását a selyemszálakkal. A vattaszerű selyemszálak először a test alsó végét borították be teljesen, majd fokozatosan felfelé haladva hamarosan beburkolták az egész lárvát. Már csak a fej látszott ki a burokból, azután a szemek is eltűntek.

Ryo látta, hogy a többieknél is megkezdődött a bebábozódás folyamata.

Valami mintha mozogni kezdett volna a gyomrában, és azt hitte, rögtön hányni fog. De nem ez történt. A belső mozgást nem a gyomra keltette, hanem más szervek és mirigyek. Szájában különös ízt érzett, amely várakozásával ellentétben nem volt kellemetlen. Kissé előrehajolva, egyenletes mozgással, lárvabőrét beburkolta a selyemszálakkal.

Amint a szálak kezdték teljesen beborítani, nem érzett klausztrofóbiát, nem riasztotta a bezártság érzete. A selyemszálak már a fejénél jártak, amikor két nyúlvány emelkedett ki vállalnál, amelyek megtartották fejét, csőszerű képződményt alkotva védték az egyre vastagodó száltömeg szorításával szemben.

Már csak arra tudott koncentrálni, hogy minden erejével befejezze tevékenységét. Azután a bábkamra elkészült, és ő feladatát elvégezve nyugodt, mély álomba merült. Tanulmányaiból tudta, hogy most három teljes évszakon át aludni fog...

Az álom mégsem tűnt hosszúnak, ő csupán néhány másodpercnek érzékelte, azután ösztönös vágy tört rá, hogy kiszabaduljon. Minden erejét összeszedve megpróbált kitörni börtönéből, de ehhez még túlságosan gyengének bizonyult... Eszeveszett vergődése közben egy halk, reccsenő hang jutott el a tudatáig.

Ez újabb erőt adott neki, és tovább rugdalózott, vergődött a szűk bábkamrában. A kamra végül kettéhasadt, ő pedig diadalmas kiáltással dugta ki kezeit és lábait. Majd tovább feszítve a hasadékot, lassan kimászott a szabadba, ahol a kimerültségtől összerogyott.

Légzőszerve mohón szívta testébe a friss levegőt. Megpróbált körülnézni, de szemei még rendkívül tompák voltak.

Azután érezte, hogy segítő kezek emelik fel, fertőtlenítővel átitatott vattával törölgetik a szemét, miközben egy kellemes hang beszél hozzá.

– Jól van, minden rendben van..., egyelőre csak pihenj! Hagyd, hogy szervezeted erőt gyűjtsön.

A lágy, megnyugtató hang irányába fordult. Látását a fertőtlenítő oldat egyre jobban kitisztította. A thranx orvos kitinje mélybíbor színűnek látszott, ami idős korára utalt.

A felismerés sokkszerűen érte. Tudta, hogy az idősek kitinje bíborszínűvé válik. De a színeket eddig sohasem érzékelte saját szemével! Tekintete végigfutott a helyiség falait burkoló keramitlapokon, a padló műanyag borításán, a műszerek ezüstösen csillogó felületén... és mindezt csodálatosnak találta.

Azután szeme megakadt saját testén, látta a karcsú ízeit lábakat, a finom vonalú karokat. Hajlékony ujjaival kíváncsian tapogatta végig arcát, testét, végtagjait.

Különös nyögéseket, recsegő hangokat hallott maga körül. Társai is éppen akkor szabadították ki magukat bábkamrájuk fogságából. Egy ápolónő tükröt tartott elé, és Ryo megpillanthatta testének végleges formáját. A tükörből kékeszöld színű felnőtt nézett vissza rá. Ryót a látvány csodálattal töltötte el, annak ellenére, hogy a kékeszöld thranx bőre még kissé nedvesnek látszott.

De a legszebbnek a fejtetőből kinyúló krémfehér csápokat találta. A szobát sokféle illatanyag töltötte be, melyet a mozgékony csápok szaglósejtjei érzékeltek. A szagok azt is elárulták, hogy valóban nem csupán néhány percig tartózkodott a bábkamrában, hanem legalább egy fél évig.

Azután megpróbálta elmozdítani lábait, de ebben eleinte kezének segítségére is szüksége volt.

– Csak pihenj nyugodtan..., a mozgás még megerőltető – mondta egy hang.

De ő mégis felegyenesedett, és megpillantott egy széles ablakot, melyen keresztül a külvilágból fény áradt a szobába. Az ágya előtt két, rendkívül izgatottnak látszó felnőtt állt, akik nyilvánvalóan ismerték őt, mert közvetlenül hozzá intézték kedves szavaikat. A két felnőtt ismerősnek tűnt, de most nem tompa, szürke fényben látta őket, hanem sokszínűségükben.

A segítő kezek elengedték, ő pedig megállt saját, egyelőre kissé bizonytalan lábain. Hamarosan már néhány lépést is megtett.

– Nagyszerű, Ryozenzuzex – biztatta az orvos, aki az újszülöttek biztonságára ügyelt. – Ne kapkodj, csak nyugodtan mozogj! A tested ösztönösen tudja, mit kell tennie.

A teremben lévő társai hasonló tevékenységgel foglalatoskodtak. Volt, aki a bábkamrát próbálta szétrepeszteni magán, a másiknak a szemét törölgették fertőtlenítő folyadékkal, a harmadik pedig felfedező útjára indulva az új világban, éppen akkor esett le az asztalról.

De őt saját tapasztalatai nyűgözték le: képes volt járni..., látta a színeket... és érezte az illatokat! Meghatottan mondott köszönetet a sok-sok gondoskodásért, amelyben magatehetetlen állapotában részesítették. Szájszerve végre képes volt az igazi beszédre. Csupán egyeden dolog bántotta: felnőtté vált, csodálatos testet kapott a természettől, de hosszú évekig tartó tanulmányai során még mindig nem sikerült eldöntenie, melyik szakterülettel kíván foglalkozni.

Végül a mezőgazdasági kutatásokat választotta, mert a leghőbb vágya volt, hogy a felszínen, kinn a természetben dolgozhasson, míg kissé elpuhult társai inkább a biztonságos falakkal védett, légkondicionált városokban szerettek volna tevékenykedni.

Kezdeti bizonytalansága hamarosan megszűnt, amint belevetette magát a munkába. Hamarosan megismerkedett egy kedves teremtéssel, Falmiensazexszel, aki szintén az ő klánjába tartozott. A beilleszkedés és az azt követő napi rutinmunka során belátta, hogy valóban olyan tevékenységet választott, amelyet szívesen végez. Családja és klánja megnyugvással tapasztalta, hogy Ryo megtalálta helyét a társadalomban.