TIZENHARMADIK FEJEZET

BALLAGÁS

 

Kutyául izzadtam tengerészkék sapkámban és taláromban. Nehezen tűrtük a szabadban a kánikulát, de túlontúl fel voltunk dobva ahhoz, hogy megérezzük. Miközben a zenekar rázendített a „Pomp and Circumstrance”-re, nehéz volt ellenállni az általános ellágyulásnak. Ha más is látta volna, amit én! A táncoló, örvénylő, egymásba olvadó színek kavalkádját. A ballagók háta mögött ködlő-szivárványló őrangyalokat. Egyetlen suttogó sem jelentkezett. Volt hát okunk a vigadozásra.

Most is eszembe jutott Kaidan, mint életem minden más jelentős fordulatánál. Az érettségije előtt költözött Los Angelesbe, azt sem tudtam, végzett-e. Elkámpicsorodtam, ahogy rágondoltam, de aztán megláttam Pattit a lelátón; kezével árnyékolta be szemét a nap elől. Odaintettem neki, ő pedig hevesen visszaintegetett. Félig-meddig arra számítottam, hogy aput is meglátom az oldalán, de nem volt sehol. Nem az ő asztala ez az általános örömködés.

Miután megkaptuk a bizonyítványunkat, és elhangzottak a búcsúztatók, két barna hajú csajt fedeztem fel a lelátó tetején. Nagyot dobbant a szívem, mikor látásomat odáig kiterjesztve rájuk ismertem.

Ez meg mi? Nem győztem csodálkozni a szerelésükön. Az ikrek eddig soha nem vettek fel egyforma rucit. Jobban megnézve őket láttam, hogy térdig érő tengerészkék miniruha van rajtuk, vékony övvel és vörös nyaksállal. Aztán a mellső zsebükön kicsiny repülőgép-emblémát fedeztem fel. Csak nem lettek légikísérők? Mosolyogvaodaintettem nekik, és a hallásomat is kiterjesztettem feléjük.

– Minden oké? – mormogtam a fogam között.

– Minden király – közölte Marna. – Hogy tetszik a szerkónk? Széttárta a karját, és megpördült a sarkán. Felmutattam a hüvelykujjamat.

Ábécérendben ültettek le minket. Előrehajoltam, hogy közöljem Jay-jel az ikrek érkezését, mivel több sorral előttem foglalt helyet. Éppenséggel ő is láthatta volna őket, de túl messze volt tőlük.

Mikor a mi osztályunkat jelentették be, magasba dobáltuk a sapkáinkat. Utána otthagytam ünneplő osztálytársaimat, és Patti felé siettem. Közben megölelgettem az ismerősöket. Összeölelkeztünk a stadion lelátóinak alján. Félreálltunk a tömegútjából, úgy ringattuk egymást. Patti szeme vörös volt a sírástól.

– Itt vannak az ikrek – súgtam oda, mielőtt még jobban elérzékenyült volna.

Nagy szemeket meresztett.

– Csak nincs valami baj?

– Nem hinném. Úgy látom, hogy egy légitársaságnál helyezkedtek el.

 

– Nos, alig várom, hogy megismerjem őket, miután annyi mindent hallottam róluk.

A parkolóban találtunk rájuk, ami dugig volt ballagókkal és a rokonaikkal. Társalogtak és fényképezkedtek.

Mikor bemutattam őket Pattinek, mindkettejüket meglepte anyás ölelésével. Viszonzásul zavartan hátba veregették.

– Tudom, hogy mondtad már, Anna, milyen gyönyörű ez a két lány, de erre nem számítottam! Istenem, atyám! – Közelebb hajolt hozzájuk.

– Örvendek a szerencsének. Nem jöttök el hozzánk? Sütnék egy tortát, és grillpartit rendezhetnénk a kertben.

– Ööö… – Ginger Marna felé pislogott.

– Örömmel jönnénk! – csapta össze a kezét Marna. Ginger elhúzta a száját.

– Csodás! – örvendezett Patti. Retiküljéből elővette a fényképezőgépét, és Marna kezébe nyomta. – Lefotóznál minket?

Pattihez bújtam a fotózáshoz.

– Most ti következtek, kislányok – vette el a kamerát Patti, és összeterelt a két ikerrel.

Beálltam közéjük. Mintegy vezényszóra mindketten átkarolták a derekamat, másik kezüket a csípőjükre szorították, és behajlították az egyik térdüket. Két vérprofi közé kerültem. Talán még szelet is varázsolhattak volna ide, hogy felborzolja a hajukat, ha akarják. Patti belemerült a zoomolásba és a megfelelő beállításba. Hat vagy hét felvétel után nevetve véget vetettem a mulatságnak.

Egy közeli csoport harsányan hahotázott. Jay családja volt, amiben nem volt semmi meglepő. Tölcsért formáltam a kezemből, odakiáltottam Jay-nek, és közben vadul integettem. Arcán bamba vigyorral loholt oda hozzám. Először meg sem látta az ikreket. Talárja szétnyílt, elnyűtt baseballsapkája is csálén állt a fején.

– Miss Witt!

Előbb Pattit ölelgette meg, aztán engem emelt fel a földről és forgatott meg. Felsikoltottam. Hallottam, hogy Patti ezt a pillanatot is megörökítette.

– Na, ez is megvolt. Mindannyian érettek vagyunk.

Jay letett, és mintha a szemét is törölgette volna. Ebben a pillanatban vette észre az ikreket. Arcáról nyomban eltűnt a bambaság, és lekapta a sapkáját.

– Á, sziasztok! – köszönt rájuk.

A következő jelenet olyan volt, akár egy filmben, ahol a két szerelmes tekintete egymásba kapcsolódik, és az egész világ elmosódik körülöttük. Jay és Marna csak állt ott megbabonázva. Jay aurája kitágult, s ujjongó narancssárgák és sárgák kavarogtak benne, akár egy felhőgomolyagban. A szélén vörös is örvénylett. Még Patti is észlelte a kettőjükön eluralkodó zavart. Ginger karját összefonva állt ott.

Hanem egyszeriben vége lett az idillnek, mert megérkezett Veronica. Átkarolta Jay derekát. Aurája gyilkos sugarakat lövellt az ikrek felé. Jay-é meg hirtelen lelappadt, s a zavar és bűntudat szürke színébe öltözött. Veronica féltékenységéről méregzöld sáv árulkodott, ami sötétebb volt ballagási talárja mélykékjénél. Kényszeredett mosollyal nézett fel Jay-re. Lélegzetvisszafojtva figyeltem, mi sül ki ebből.

– Gratulálok, bébi! – mondta Veronica.

Régebben „bébinek” nevezték egymást, noha az utóbbi hónapokban mintha leálltak volna ezzel. Jay megköszörülte a torkát.

– Én meg neked – hebegte.

Veronica lábujjhegyre állt, és szájon csókolta. Jay gyors puszival viszonozta, majd gyengéden eltolta magától.

Marna arcáról nem hervadt le a mosoly, szeme azonban elvesztette fényét. Veronica vádló pillantást küldött felém, mintha elárultam volna. Megvontam a vállam, jelezve, hogy nem én hívtam ide az ikreket. Ha rajtam múlt volna, mindenképpen igyekszem megspórolni ezt a kellemetlenséget.

– Elindultak az autók – szóltam oda Pattinek. – Menjünk talán mi is!

 

Patti egyik barátomról a másikra pislogott. Auráját elsötétítette az aggodalom. Nyilván érzékelte, hogy valami nem stimmel. A részleteket nem ismerhette, mert soha nem beszéltem neki a Veronica, Jay, Marna háromszögről.

– Oké. Csak hadd fényképezzem le Jay-t és Ronit, és máris mehetünk.

Megkönnyebbültem, miután visszamentek a családtagjaikhoz, mi pedig Pattivel kocsiba szálltunk. Az ikrek követtek minket a házunkig.

Kettesével vettem a lépcsőfokokat. Szép nap volt a mai, ráadásul látogatókat is kaptam. Az ajtón belépve földbe gyökerezett a lábam.

– Patti, ez bámulatos!

A suli színeivel dekorálta ki a lakást. A plafonon királykék és arany zászlócskák húzódtak keresztbe-kasul, és a lakás tele volt lufival. Patti kuncogott, Marna ámuldozott. Már épp megöleltem volna Pattit, amikor mozgást észleltem a szoba túloldalán, az imbolygó lufik mögött. A legszívesebben felsikoltottam volna, és igyekeztem is visszafogni ezt az ostoba reakciót, de aztán megláttam aput, és ez végképp betett nekem. Valóságos láncreakciót indítottam útjára, mert Patti és az ikrek is sikoltozni kezdtek.

Apu kuncogva lépett elő a lufik mögül. Mindhárman befogtuk a szánkat, és elnémultunk.

– Minden vendégeteket ilyen meleg fogadtatásban részesítitek? Patti a szívét fogta.

– Huh, John! Volnál szíves legközelebb ideszólni, mielőtt jössz?

– Lefogadom, már bánod, hogy odaadtad azt a kulcsot – felelte apu legmegnyerőbb vigyorával, ami kissé ijesztően is hatott. Elég sokáig nézett Pattire ahhoz, hogy szegény elvörösödjön, az aurája meg jócskán kirojtosodjon.

Szemét forgatva kiment a konyhába.

– Kerti partit rendezünk – mondta, fel sem nézve a rendezkedésből.

– Nyugodtan maradhatsz.

Aurája a sárga és a bosszúságot jelző világosszürke különös keveréke volt.

– Nem maradhatok tovább. Csak látni akartam a kislányomat a ballagása napján.

Apu odabiccentett az ikreknek, akik megnyugodva elernyedtek a konyhaszékeken.

Még mindig vadul vert a szívem, amikor apu hozzám lépett, és átölelt.

– Kösz, hogy eljöttél – mormogtam fekete pólójába.

Belélegeztem üde, tiszta illatát, és a legszívesebben el sem engedtem volna.

– Ajándékot is hoztam. Várakozón néztem fel rá.

– Egyelőre azonban még nem adom oda.

Elfintorodtam.

Patti az ajtó felé indult, kezében egy tál csirkével és grillszósszal. A grillező kellékeket a hóna alá csapta, a gyufásdobozt a foga közé vette.

Apuval egyszerre ugrottunk, hogy a segítségére legyünk. De aztán apám feltartotta a kezét.

– Hagyd ezt csak rám!

Elvette Pattitől a tálat és foga közül a gyufásdobozt.

– Bírom én egyedül – fogadkozott ő.

Apu rávigyorgott, miközben ajtót nyitottam előttük.

– Egy percig sem kétlem – szólt át a válla fölött.

Ketten elindultak a közös udvar felé, hogy az egészet kisajátítsuk magunknak. Fura volt.

Az ikrek meg én elhűlve néztünk utánuk.

– Tudjátok, csajok, nem kell tőle félnetek…

Ginger gyorsan befogta a számat, és intőn meredt rám. Elhallgattam. A lufikon áttörve a kanapéhoz mentem, és leültem. Az ikrek követtek, és ők is helyet foglaltak mellettem.

– Csak tudod, nem szoktunk még hozzá – súgta oda Marna.

– Tudom, de hát a mi oldalunkon áll. Előtte szabadon beszélhetünk– nyugtattam meg őket. – És veletek mi újság? Tényleg légikísérők vagytok?

Marna szeme ide-oda járt.

– Jobban kedvelem a légi eszkortok kifejezést – kuncogott fel. – Astaroth nem engedné…

Ginger oldalba bökte. Ijedten összenéztek.

– Mondhattok, amit akartok, de tényleg. Nincs mitől félnetek.

Ginger keresztbe fonta a karját. Marna nagyot nyelt. Helyeslően intett szürke őzikeszemével.

– Jól van – kezdte. – A fater különben nem engedne minket az Államokba, sem egyetemre, ezért ezt találtuk ki, és bevette.

– Ezt is csak azután engedélyezte, hogy felvetette, a levegőben is tovább űzhetnénk az ipart – morogta Ginger.

– Zártkörű klub keretében persze – kacsintott Marna. – Mikor megígértük, hogy nős pasikat szórakoztatunk a magasban, ráállt.

– Egyelőre kivárja, hogyan válik be a dolog – tette hozzá Ginger. Nem firtattam, miként képzelik el azt a zártkörű klubot.

– Igen, még csak a próbaidőszakban járunk – folytatta Marna. – Astarothnak vannak kapcsolatai a főnökséggel; elintézte, hogy mindig együtt osszanak be minket. Ez most egy nyolcórás csatlakozás. Rövidesen indulunk vissza Atlantába.

Örültem, hogy pár órára Marna a kanapénkon ücsöröghet, és hogy némi szabadságot is kialkudtak Astarothtól.

– Szorítok nektek, csajok – mondtam. – Ígérjétek meg, hogy benéztek hozzánk, valahányszor erre jártok!

Marna megígérte. Addig csevegtünk ott, amíg Patti és apu vissza nem tért az üres tállal.

– A csirke a grillsütőben! – jelentette be Patti a mosogató mellől. Apu azonban máris megköszörülte a torkát.

– Mennem kell.

– De hát csak most érkeztél! – mondtam.

– Nem maradsz itt vacsorára? – kérdezte Patti.

– Sajna nem, lányok – rázta meg a fejét apu. – Nincs időm. Csa kazért ugrottam be, hogy odaadjam Annának az ajándékát.

Felálltam, és szembenéztem vele, a szakállát birizgálta.

– Nos, készen állsz? – kérdezte. Idegesen bólintottam.

– Mi az?

– A következő feladatod.

Nagyot dobbant a szívem, és elakadt a lélegzetem.

– Mindent elmondtál a lányoknak, ugye? – bökött a fejével az ikrek felé, akik mozdulatlanul ültek a helyükön.

– Igen, mindent tudnak.

– Helyes. Akkor most Kaliforniába kell menned, hogy a többi óriáshaverotokkal is közöld a hírt. Gratulálok az érettségihez és a jövő heti szülinapodhoz.

Kalifornia! Mintha lángbetűkkel írták volna tudatomba ezt a nevet. Repeső szívvel vettem át a jegyet, amit apu a hátsó zsebéből húzott elő. Igyekeztem közönyös arcot vágni, mikor azonban kezembe nyomta a lapot, valósággal a hetedik mennyországban jártam.

– Kösz – suttogtam.

Patti elzárta a csapot, és rám bámult. Arca elé vékony fátylat vont az öröm.

– Kaliforniába mész?

Mikor bólintottam, szinte beröpült a nappaliba, és még mindig nedves kézzel a nyakamba borult.

– Végre!

– Jól van, jól – dörmögte apu. Aztán megkocogtatta a halántékát. – Aztán legyen helyén az eszed, kislányom!

Bólintottam, visszafojtva ideges, boldog nevetésemet. Patti elengedett, és táncos léptekkel kilejtett a konyhába, hogy befejezze a főzést. Szédelegtem az örömtől.

– Amúgy a jelbeszéd jó ötlet – fordult apu az ikrekhez. – Csak arra vigyázzatok, hogy egyetlen herceg vagy suttogó se kapjon rajta benneteket. Régen drasztikusan elejét vették az ilyennek. De azért Sonellion lánya és Mammon fia is megtanulja – mondta még nekem.

– Rettentően köszönöm, apu!

– Oké. Amúgy jövő héten lesz az éves csúcstalálkozónk Vegasban, kizárólag a hercegek részvételével. Ekkor leszel te Kaliforniában. Most mennem kell, ezt azonban személyesen szerettem volna átadni.

Megcsipkedte az államat, én pedig megsimogattam a kezét. Valahogy mindig kevésnek éreztem a vele töltött időt. Ráadásul még arról is ki szerettem volna faggatni, milyen az, amikor egy óriás egyszerre többféle kísértéssel is küzd.

– Felhívhatlak később? – kérdeztem.

– Ühüm.

Homlokon csókolt, majd öles léptekkel kifelé csörtetett. Mielőtt elment, még visszafordult az ajtóból.

– Használjátok az eszeteket, lányok! – mondta újra.

Rákacsintott Pattire, aki mímelt rosszallással csóválta a fejét, és már ott sem volt.

Marna és Ginger némán nézték végig a távozását, de utána látványosan elengedték magukat. Lehuppantam melléjük a kanapéra. Feldobott a lehetőség, hogy Kaliforniába utazhatok.

Ginger kisandított a konyhában foglalatoskodó Pattire, és odasúgta:

– A mamád kedveli Kai-t?

– Igen, nagyon csípi – feleltem.

Ez láthatóan meglepte Gingert. Elgondolkozva méregette Pattit.

Marnára pillantva láttam, hogy elkámpicsorodva nézi a szőnyeget.

– Mi a baj? – kérdeztem. Fel sem nézve mondta:

– Semmi.

Aztán mégis rám villantotta gyönyörű mosolyát.

– Szóval, nem tudom, hogy vagytok ezzel, lányok, de én meghalok az éhségtől – szólt ki Patti a konyhából. – Nem segítenétek egy kicsit a főzőcskézésben, amíg én a csirkére felügyelek?

Az ikrek bizonytalanul pislogtak egymásra.

– Szívesen segítünk – feleltem helyettük is. – Mit csináljunk?

– Oké. Mi lenne, ha te és Marna elkészítenétek a salátát,Ginger pedig segítene megsütni a tortát.

Az ikrek rémülten néztek rám.

– Úgy érted, fel kell vagdosni a hozzávalókat? – suttogta Marna.

– Igen. Nem nehéz. Majd együtt csináljuk.

Felálltak velem együtt, de egyelőre nem indultak a konyha felé.

– Nem biztos, hogy rám lehet bízni egy kést – jegyezte meg Marna.

– Rám meg a tortát – tette hozzá Ginger.

Nem láttam még őket ilyen tétovának. Ha csak én kérem meg bármelyiküket ugyanerre, bizonyára elküldenek melegebb éghajlatra, Pattivel szemben azonban egyikük sem tudta, hogyan viselkedjen. Ott álltak hát, és zavartan pislogtak a konyha felé.

Erre odajött Patti, és karon fogta Gingert.

– Meglátjátok, milyen jó muri lesz, mind a kettőtöknek! – mondta.

Nevetségesen komolyan vették a feladatukat. Minden egyes lépést kínos alapossággal hajtottak végre. Többször is ellenőrizték az adagok kimérését. Patti ezalatt kifutott az udvarra, hogy megforgassa a csirkét. Úgy a dolog felénél a csajok felengedtek, és be sem állt a szájuk. Ginger is elemében érezte magát. Mikor már versenyt nevetgéltünk, rájöttem, hogy soha nem láttam még úgy istenigazából, szívből nevetni, csak a kárörvendő, gúnyos kacajában volt részem. Rendszerint engem nevetett ki. Mikor észrevette a pillantásomat, merev lett, és eltűnt a mosolya. Patti sokat tudón fixírozta. Egyetlen apró gesztus sem kerülte el a figyelmét.

Mikor a kész grillezett csirkékkel tért vissza, Ginger megjegyezte:

– Isteni illat, Miss Patti!

Ki volt ez a jó modorú csaj? Én bizony most láttam először.

Ginger annyira büszke volt a tortájára, amikor elkészült, hogy több felvételt is készített róla a mobiljával. Egy olyan fotó is került közéjük, ahol Patti meg ő együtt fogják a tortát. Pattinek ez olyan jólesett, mintha hájjal kenegették volna. Szikrányi féltékenységet sem éreztem, hogy ezúttal Gingert halmozza el a figyelmével. Inkább annyira meghatott, hogy könnyek szöktek a szemembe. Marna szerető pillantásokat vetett a nővérére.

– Ezt tök egyedül csináltam! – mutatott Ginger büszkén a tortabevonatra. – Szuper, ugye?

– Igazi mestermunka, Gin! – dicsérte a testvérét Marna, és megszorongatta a vállát.

Meglepően jól éreztük magunkat négyesben. Közben valahányszor Kaliforniára gondoltam, még jobb lett a kedvem.

Elszomorodtam, amikor az ikreknek menniük kellett. Patti melegen megölelte mindkettőt, én meg kikísértem őket a bérelt kocsijukhoz.

Ahogy ott álltunk a járdán, Ginger oldalba bökte a testvérét.

– Mondd meg neki, muszáj!

Az ikrek összenéztek. Marna eztán némán rám nézett. Kitaláltam a nézéséből.

– Elmondtad neki, ugye? – kérdeztem remegő hangon.

– Nem! – kiáltotta Marna, és az ő hangja is remegett. – Nem közvetlenül. Ő kérdezett rá… én pedig tiltakoztam, de…

– Tudnod kell, hogy Marna szánalmasan hazudik – fordult felém Ginger. – Sokan talán észre sem veszik, de Kai-jal sokat húztuk ezzel gyerekkorunkban. Mindig elhallgat ugyanis, mielőtt bedobja a hazugságait, mintha csak beszéd közben találná ki őket.

Jaj, nem! Kaidan tudja már! Szám elé kaptam a kezem, és a guta kerülgetett.

– Annyira sajnálom, Anna! – suttogta Marna.

– És mit mondott rá? – kérdeztem izgatottan.

Marna zavartan köszörülte a torkát, de ő ezt is kellemesen csinálta.

– Nem hagyta, hogy bővebben is kifejtsem. Egyre azt mondta, hogy sürgős dolga van.

– Mondj el mindent! – szólt rá Ginger.

– Miért, nincs még vége? – kérdeztem elszoruló szívvel.

Marna némán üzenni próbált valamit a szemével a testvérének.

– Hogy mi? Tudnia kell, mibe mászik bele – vélte Ginger.

– Igen, tudnom kell.

Én is keresztbe fontam a karom, mint Ginger; nem annyira mérgemben, hanem, hogy ebből merítsek bátorságot.

Marna nyomorultul festett, ahogy motyogva rákezdte:

– Felhívott egy bárból, ahol a banda tagjaival volt együtt, meg másokkal a stúdióból…

– A másik Anna is ott volt, ugye? – kérdeztem a szokottnál indulatosabban.

Ginger menten fel is vonta a szemöldökét.

– Igen – felelte Marna. – A csaj a kéglijébe hívta a bandát, és Kai beleegyezett. Azt mondta, most mennie kell, de különben jól van. Hát nem volt jól… totál maga alatt volt, ami azt illeti.

– Miért, mi történt?

Izgalmamban fülemben éreztem a vérem dobolását.

Marna a fejét rázta, jelezve, hogy fogalma sincs róla. Újra Ginger volt az, aki beszélt.

– A hülyéje valószínűleg beadta a derekát, és horogra akadt. Nem csoda, hogy ezek után utánad sóhajtozott, Anna.

– Gin. Ez. Nem. Vezet. Semmire!

Ginger azonban csak mondta tovább a magáét.

– Nem tudom, hogyan viselkedett azzal a csajjal: dühösen, durván,kedvesen vagy…

– Fogd már be végre! – kiáltottam rá. Ginger szorosan összepréselte az ajkát. Aztán Marnához fordultam. – El akartad egyáltalán mondani valaha is?

– Hogyne, csak be voltam ijedve. Ki akartam várni, amíg személyesen is találkoztok.

Helyre kellett ezt hoznom.

– Mi a száma?

– Nem tudom, de tényleg. Újra megváltoztatta. Mérgesen fújtam egyet.

– Én végig meg tudtam volna adni Kai számát, ha kéred – szólt közbe Ginger.

Marna meg én döbbenten néztünk egymásra.

– Tényleg meg tudtad volna adni? – kérdeztem, de nem igazán hittem neki.

Ginger vállat vont, és a hüvelykujja körmét kezdte el vizsgálgatni.

– Engem sosem tiltott el ettől, csak Marnát.

Tovább bámultunk rá, míg azután mélyet sóhajtott.

– Nézd, ez a srác egy komplett seggfej, de sosem láttam még ilyennek. Te vagy az első, akit igazán akar. És nagyon úgy fest a dolog, hogy nélküled többet ártana magának, mint veled. Ezért, igen, megadtam volna neked ennek a faszkalapnak a számát. Ha másért nem, hát hogy felbosszantsam. De az új száma nekem sincs meg.

Marnával egymásra néztünk, és meg sem mertünk szólalni.

– Ó! – sóhajtottam.

Ez volt minden, ami tőlem telt.

Ginger elővette a mobilját, és megnézte rajta az időt.

– Mennünk kell – mondta Marnának.

– Járj szerencsével Kaliforniában! – ölelt meg a testvére búcsúzóul.

– Ne haragudj! – mondta újra, amint kiegyenesedett.

Nagyot nyeltem.

– Köszönöm.

Ginger meglepett, mert ő is gyorsan megölelt. Mikor rájött, hogy mit művel, zavarában megköszörülte a torkát. Aztán elhúzódott tőlem, és a szemembe nézett.

– Add át üdvözletemet Blake-nek, légyszi!

– Oké – ígértem meg.

Gonosz szempillarezegtetés közben hozzám hajolt, és lesmárolt. Totál ledöbbentem, mikor számon éreztem puha kis száját. Nyelve már zárt ajkamat feszegette. Felsikítottam, és elugrottam mellőle.

Ginger kajánul nézett rám, és felvetette a fejét.

– Lehetőleg ne Kai előtt add át az üdvözletemet! Marna rávert a testvére vállára.

– Ez szemét húzás volt!

Ginger felnevetett. Ezzel elmentek, miközben folytatták testvéri évődésüket.

Marna még utoljára bocsánatkérőn hátrapillantott rám. Idegesen fújtam egyet, mielőtt mereven hátat fordítottam nekik, és elindultam a házunk felé, hogy végképp lerázzam magamról ezt a kellemetlen közjátékot.

Ezt az üzenetet tuti, hogy nem adom át, gondoltam.

Egy pillanatig megpihentem a betonlépcsőn, azt kívánva, bárcsak az agyat is ki lehetne kapcsolni. Nem akartam ezen az egészen agyalni. Tíz perce még alig vártam, hogy Kaliforniába érjek, most azonban már nem kívánkoztam annyira oda. Felsóhajtottam, és feltápászkodtam.

A lakásunkban Patti a retikülöm felé mutatott.

– A mobilod egyfolytában pityeg.

Megnéztem az SMS-eket. Hatot kaptam a ma esti ballagási bálról. Patti szánakozva nézett rám. Éreztem, amint magamba roskadok. Ideje volt készülődni.

 

Aznap este a bál után felhívtam aput.

– Na, milyen volt a bál? – kérdezte.

– Okés. Egy suttogó is odatolta a képét, de aztán ment is tovább –mondtam.

– Helyes.

– Lenne egy fura kérdésem – mondtam. – Azt hallom, hogy egy óriásnak egyszerre több bűne is lehet.

– Hát, igen. Ritkán, de előfordul. Annak idején kevesebb herceg élt a Földön. Ekkor még az emberiség lélekszáma is alacsonyabb volt. És ez azt jelentette, hogy egy herceg több bűnt felügyelt. Jómagam, úgyszólván, a legfiatalabb vagyok közöttük. Mindössze a tizennyolcadik század óta ügyködöm. Nekem azonban egy és csak egy vétkem van, ezért emiatt ne fájjon a fejed. Vagy van valami gondod ezzel?

– Nem, nekem semmiképpen nem. Csak hallottam róla, és kíváncsi voltam, hogy van ez.

– Egyedül egyetlen haverod apjának van több bűne, és ez Alocer – folytatta apu. Ahogy tovább mondta, hasogatni kezdett a fejem. – Mielőtt Pharzuph megjelent a színen, egyszerre volt a Harag és a Bujaság felelőse. Várjunk csak… honnan hallottál te egyáltalán erről?

– Ööö… izé… Kope mondta – dadogtam. Aztán sietve témát változtattam. – Jó lett volna, ha maradni tudtál volna még egy kicsit. Fura volt elnézni Gingert és Pattit…

– Ejha! Tartsd egy másodpercig…

Szorosabban markoltam a telefont.

– Igen? – kérdeztem gyanútlanul. De nem kaptam választ.

– Mondd, ugye, Kopano nem a Bujaság bűnével viaskodik? –kérdezte végül.

Szorosan összezártam a szemem, rettegve attól, ami következik.

– Ő borzasztóan fegyelmezett, apu…

A vonalban zizegő hangot hallottam. Talán a kezét tehette rá a kagylóra, hogy ne halljam, amint káromkodik, mint a záporeső. Így is hallottam, csak letompítva. Csak hallgattam. Végül az egésznek vége szakadt.

– Mi történt kettőtök között? – fogott vallatóra apu. Vajon miért féltem a haragjától, még a távolból is?

– Nem tehettem róla…

– Hallani sem akarok többet erről! Annyit mondj, történt-e valami komolyabb?

– Nem, dehogy – nyugtattam meg. – Higgy nekem!

És nem is hazudtam, mert tudtam, hogy a „komolyabb” kitétel a szexre vonatkozik.

Csönd volt a vonalban, mindketten a hallottakat emésztettük.

– Kérlek, ne rágj be rá, apu! – suttogtam aztán.

– Nem fogok – sóhajtott fel. – Voltaképpen beszélt is velem Ausztráliából visszafelé jövet. Azt mondta, attól tart, hogy többé nem ér rá elkísérni téged. Én ezt úgy vettem, hogy az irántad érzett érzései akadályozzák ebben.

– Hát igen, ez lehetett az igazi ok – mondtam.

Kezdett minden tök bonyolulttá válni.

– Akkor egyedül mész Kaliforniába, a későbbi utakra meg kigondolok valamit. Nem szeretném, ha egyedül utazgatnál, amikor annyi előre nem látható akadály ütheti fel a fejét egy úton.

Ezzel egyetértettem.

– Van még egy kérdésem – mondtam aztán. – Miért nem vörös akkor Kope jele? Vagy miért nem vörös és fekete egyszerre?

– Az óriások az apjuk jelenlegi jelét öröklik, függetlenül attól, milyen egykori hatások rejlenek a génjeikben. Már rajtad kívül, amint látom.

– Hmm.

Ásítottam, és elhevertem az ágyamon.

– Aludj egyet! – tanácsolta apu.

Elfészkelődtem az ágyban, és behunytam a szemem.

– Köszönöm, hogy ma meglátogattál – suttogtam.

Zavartan krákogott, én pedig belemosolyogtam a szoba sötétjébe.

– Szeretlek, apu!

– Hogyne, hogyne – dörmögte. – Én is szeretlek.