Hetedik fejezet

 

Szerelem

 

 

 A saját lábára állt, szinte már kényszeres késztetést érzett, hogy csináljon valamit, bármit, amivel eltolhatja magától ezeket az iszonyú híreket. Gideon ott állt mellette. A hátát simogatva megkérdezte: – Nem jut eszedbe bármi furcsaság, amit Stewart, vagy az édesanyja mondott az utóbbi pár napban? Nem tűnt fel semmi? Valami utalás arra, hogy baj lenne?

Annyira nyugodtnak hangzott, hogy Alice legszívesebben rákiabált volna. Lehet, hogy Stewartot és az anyukáját éppen akkor gyilkolták meg a lehető legbestiálisabb módon, miközben ő és a férfi szenvedélyesen szeretkeztek. Mindkét tenyerét a szájára szorította és kétségbeesetten igyekezett visszanyerni némi önuralmat.

– Emlékezz, Alice, nem tudhatjuk, mi történt velük – mondta a nyomozó. A Rogers és a Welch nevek igencsak hátul vannak az abc-ben. Lehet, hogy a gyilkos csak vésztartaléknak vitte el őket, ha nem férne a hét eltervezett áldozatához. – Csak azt tudjuk, hogy eltűntek. Talán nem halottak.

Felpillantott és fürkészőn belenézett a férfi szemébe. Fájdalmat látott benne. Annak ellenére, hogy nem ismerte ezeket az embereket. Gideonnak az fájt, hogy neki fáj. A látványtól visszatért az önuralma. – Adj egy percet – mondta –, le kell higgadnom, hogy visszaemlékezhessek.

A férfi bólintott. – Csinálok kávét.

Besétált a konyhába, és a lányt bármilyen más helyzetben mélységes örömmel töltötte volna el, hogy a hatalmas, meztelen alak ekkora magabiztossággal mozog a lakásában. Most viszont csak szorosabbra vonta magán a takarót, felmarkolta a földről széttépett hálóingét, és bement a hálószobájába, hogy az ágyra dobja. Annak ellenére, hogy még mindig teljesen sötét volt, az ébresztőórája az éjjeliszekrényen 7:08-at mutatott. Úgy érezte, a sötét események időpontjai beleégtek az agyába és sosem fogja elfelejteni ezeket a számokat. Rémálom: 3:23. Barátok eltűnésének híre: 7:08.

Vett egy gyors, két perces zuhanyt, hogy lemossa magáról a párosodás nyomait, megmosta a fogát, majd ugyanabba a puha, kényelmes ruhába öltözött vissza, amit előző este viselt. Mire befejezte, már újra tudott gondolkodni.

Kiment a konyhába. Gideon magára húzta a farmerét, de mezítláb maradt, és a felsőtestét sem fedte semmi. A kávé már lefőtt, kiöntötte két csészébe. Egy gyors csók kíséretében átnyújtotta neki az egyik csészét, gyorsan növekvő borostája megkaristolta Alice állát. – Erősre főztem – figyelmeztette.

– Akkor jó, most éppen arra van szükségem. – A szájához emelte a csészét és belekortyolt. A fekete csípős ereje lórúgásszerű volt. És ez most pont jól jött. Megköszörülte a torkát. – Csak úgy elmondok mindent, ami az eszembe jut, mint az este. Oké?

– Oké – felelte a nyomozó, aki nekidőlt a pultnak, kortyolgatta a kávéját és rá figyelt.

– Stewie nagyon izgatott volt, hogy meglátogathatja a nagymamáját és a nagypapáját. Nem engedhetik meg maguknak túl gyakran ezt az utat, ezért a látogatás nagy dolognak számított. Már szerdán bepakolta a hátizsákját. Az anyukája megengedte neki, hogy bármilyen könyvet, vagy játékot eltegyen a kézipoggyászába, amit csak akar, hogy elfoglalhassa majd magát a repülőn. Leigh és Jim nemrég jegyezték el egymást. Ezt a hírt akarták közölni az asszony szüleivel, ezért utaztak volna Kaliforniába.

– Szerény anyagi lehetőségeik voltak? – kérdezte Gideon. Alice bólintott. – Akkor Leigh hogyan engedhette meg magának, hogy magániskolába járassa Stewartot? Vagy éppen ezért lettek szerények az anyagi lehetőségeik?

– Mintha Leigh egyszer említette volna, hogy a szülei besegítenek a tandíjba – gondolkodott el Alice. Kortyolt egyet a forró, keserű italból és folytatta. Most, hogy végre el tudott kezdeni beszélni, úgy tűnt, abbahagyni nem tudja. – Én pedig biztosítottam róla, hogy szerintem jogosultak a nehéz helyzetűek ösztöndíjára, ami tovább csökkenthetné a kiadásait. A csoportban mi mindannyian segítjük egymást, ki-ki lehetőségei szerint és attól függően, hogy az illető személy milyen segítséget hajlandó elfogadni. Ingyenes bébiszitterkedéstől kezdve akármi szóba jöhet. Néha cserekereskedünk is. Leigh nagyon izgatott volt, hogy felajánlottak neki egy utat a JFK reptérre, így nem neki kellett fizetnie a fuvart…

Elcsuklott a hangja. Gideon kávéscsészéje halkan koppant a pulton. – Tudod, hogy ki ajánlotta fel nekik azt a fuvart? – kérdezte nyugodt hangon.

Megrázta a fejét. – Alex is felajánlotta – mondta. – Ahogyan én is. Talán más is, és nem tudom kinek az ajánlatát fogadta el végül.

– Oké – monda a férfi –, beszélnünk kell Schafferrel, és mindenki mással is hogy megtudjuk, ki látta őket utoljára. Veszek egy gyors zuhanyt. Kedvesem, nem lenne gond, ha egy időre velem kellene jönnöd a Központba?

– Egyáltalán nem – jelentette ki a lány, majd fürdőszoba felé induló férfi után nézett. Míg beszéltek, Gideon hatalma felerősödött, éles és kénszagú lett, miközben az arca rezzenéstelenül higgadt és katonásan fegyelmezett maradt. Biztos volt benne, hogy mondhatott valamit, ami nagyon is felkeltette a nyomozó érdeklődését, de nem úgy tűnt, mintha a férfi sietne megosztani vele a gondolatait.

Ez igazából nem bántotta a lány érzéseit. Hajlandó volt kivárni, amíg magától elmondja, amit most még elzárt előle.

Azt viszont nagyon szerette volna tudni, hogy milyen fontos dolgot is mondhatott.

Gideon a hóna alá szorította a ruháit, fegyverét, piperetáskáját és a telefonját. Gyors léptekkel bement a fürdőszobába, magára csukta az ajtót és megnyitotta a zuhany csapját. Amint a víz zuhogó hangja betöltötte a helyiséget, megpöccintette Bayne gyorshívó gombját.

A griff az első csengetésre reagált. – Mi újság?

– Hol van Schaffer? – kérdezte Riehl.

– Alex Schaffer? Legutolsó információim szerint az őrzői figyelik, ahogy tesz-vesz a házában, biztonságban és jó hangosan. Az összes kaméleon otthon van, kivéve a három eltüntet, és azokat, akiknek a megérkezését megerősítették Arizonából. Miért?

– Nem tudom – morogta frusztráltan Gideon. – Csak szóba került beszélgetés közben. És felkeltette az érdeklődésemet. – Tőmondatokban összefoglalta a lány elbeszélését Bayne-nek. – Ki kell kérdezni az összes kaméleont. Alice szerint Schaffer felajánlotta Rogerséknek és Welch-nek, hogy kiviszi őket a reptérre. Alice is felajánlotta, de azt tudjuk, hogy végül nem ő ment el értük.

Bayne káromkodott. – Az összes taxi vállalatot végigtelefonáltuk, hogy megtudjuk, kinél foglalt autót a Rogers család.

Gideon egyik kezével a telefont szorította a fülére, míg a másikkal leráncigálta magáról a farmert. Hatvan másodperc a zuhanyra, borotválkozás elnapolva. Öt perc múlva Alice és ő kiléphetnek az ajtón. – Kizárólag, mint lehetséges áldozatokat tartottuk számon a kaméleonokat – mondta Bayne-nek –, de könnyen meglehet, hogy a gyilkost is köztük kell keresnünk.

Alice a helyére tologatta a nappali bútorait. A kanapéra párhozamossá igazította a dohányzóasztalt. Valaki halkan kopogott a bejárati ajtón, mintha csak kísérletképpen tenné, de ő mégis majdnem kiugrott a bőréből ijedtében.

A szíve még akkor is a torkában dobogott, amikor felkapcsolta a kinti fényeket és kilesett a kukucskálón.

Alex fekete gyapjúkabátban és sálban álldogált az ajtó előtt, karjait összefonta maga előtt, kezeit a hóna alatt melengette, vállait meggörnyesztette a szél, a hó és a jég korbácsa ellen védekezve. A hatvanas éveiben járó csendes, hétköznapi férfinak tűnt, ősz szálak vegyültek sötét hajába. Általában aprólékosan rendezett volt a megjelenése, de most olyan nyomorultnak és nyúzottnak tűnt, hogy Alice azon kapta magát, hogy elfordította a kulcsot és kinyitotta előtte az ajtót.

– Alex, mi a csodát keresel te itt?

A férfi bűnbánó pillantással végigmérte, mielőtt megszólalt volna. – Nem én ébresztettelek fel, remélem. Egész éjjel te jártál az eszemben. Végül kénytelen voltam eljönni, hogy meggyőződjek róla, hogy minden rendben veled.

– Az ég szerelmére, gyere már be! – A lány hátralépett és még szélesebbre tárta az ajtót.

Alex felemelte a fejét és belépett. A szél végigsüvített a lépcsőn, betört az ajtónyíláson. Magával hozta a környezet és a hó illatát…

… meg valami kemikália szagát is. Csak Alex illatát nem.

A lány gondolatai botladozni kezdtek, szertefutottak. Ostoba módon megpróbálta visszacsukni az ajtót.

Alex betámasztotta a lábát a nyílásba, a karja alól előhúzott kezében tőr acélja villant, míg a másikkal kicsapta a lány kezéből az ajtót, ami a falhoz koppant.

– Nagy Isten! – suttogta a lány.

Alex bánatos kutyaszemeiben az őrült fanatizmus fénye izzott fel. – Ó igen, pontosan ahogy mondod Alice, nagy Isten. „És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok! És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. Ezért megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját…”{4}

Alice kinyújtotta a kezét, hogy megragadjon valamit, és sikoltozni kezdett: – Te őrült, gyilkos gazember!

Valahol a közelben fa zúzódott pozdorjává.

Alex döfésre emelte a kezében tartott tőrt. – Csak mutasd meg az akaratod Istenem, ahogyan én neked adok ismét egyet az enyémek közül…

Alice megmarkolta, ami a keze ügyébe került. Egy kicsiny cserepes növényt. Hozzávágta Alex mellkasához, föld szóródott szerteszét. A férfi hátralépett, de közben megragadta a lány torkát. A tőr a magasba emelkedett…

A hatalmas, tökéletesen hangtalanul érkező test nekicsapódott Alexnek, a földre döntve a sokkal kisebb termetű férfit. Ugyanakkor hatalmas kéz feszült Alice mellkasához, és hátralökte őt. Elvesztette az egyensúlyát, elesett, háttal az ajtónak.

Minden elcsendesedett mögötte. Félve hátrapillantott.

Alex a hátán feküdt. A torkát kitépték, tőrt markoló karja lehetetlen szögben állt.

A Haley lakásában látott szörnyeteg ott guggolt a test fölött. Az arcvonásai, a teste ugyanaz volt. Csak egyetlen dolog változott. Most teljesen meztelen és csuromvizes volt.

Kivicsorította a fogait és jeges dühvel meredt a lányra. – Kinyitottad neki a bejárati ajtót?

Alice tehetetlenül széttárta a karjait és felkiáltott: – De hát ő volt a főnököm!

Ahogy a kiáltása zokogásra váltott, a szörnyetegből Gideon lett. Kinyúlt érte, magához rántotta és szorosan átölelte. Alice beletemette az arcát meleg, nedves bőrébe. A férfi súlyosakat, mélyeket lélegzett, finom remegések futottak át az izmain.

– Hát… már nem az – dünnyögte bele a lány fülébe.

 

 

Újra elérkezett a maszkok fesztiválja, ahol az Ősi fajok és minden más teremtmény tánccal tisztelgett az istenek, vagy az Univerzumot mozgásban tartó erők előtt. A bolygók a Napjuk körül forognak, a galaxisok a térben. Még a legkisebb atomok és részt vesznek a mindenség mozgásában.

A Cuelebre torony minden téli napfordulókor a világ egyik leglenyűgözőbb látványosságává vált, vörös szőnyeggel, és fotósok hadával. Hírességek, emberi méltóságok, az Ősi fajok képviselői jelentek meg itt. A kétezer résztvevő különleges díszöltözetekben, ékszerekkel kirakott álarcban jelent meg, mindenütt ónix és gyémánt ragyogott. Cuelebre nyilvános termét arany és elefántcsontszínnel dekorálták, hatalmas jégszobrokat állítottak fel, a pezsgő úgy folyt, akár a víz.

A Maszkok Fesztiválja hivatalosan az istenek felvonulással kezdődött, ami éjfélkor a maszkok lekerülésével végződött, bár a partik általában hajnalig tartottak. A legtöbb összejövetelen megvoltak az önkéntesek, akik vállalták, hogy beöltöznek és eljátsszák az istenek szerepét. Az iskolákban az adománygyűjtő rendezvényeken az isteneket általában az iskola vezetősége jelenítette meg. De a lánynak kétsége sem volt felőle, hogy az isteneket itt profi színészek alakítják.

Alice mindenre és mindenkire hatalmasra nyílt szemekkel csodálkozott rá. Néha megpillantotta Dragos Cuelebrét, az alakváltók Lordját, és a gyönyörű új párját. Egészen nyilvánvalóan szembetűnő volt a párosodott alakváltó pár. Teljes harmóniában, egyszerre mozdultak, mindig hajszálpontosan tudták, hol a másik. Alice és Gideon rövid időn belül minden bizonnyal elsajátítják majd ugyanezt.

Alice előbb ódzkodott a gondolattól, hogy eljöjjön a Maszkok Tornyába. A közössége többi tagjával együtt gyászolta a barátaikat, akik az előző héten gyilkoltak meg, és még mindig nem tért magához a sokkból, hogy Alex Schaffer tíz párduckaméleon haláláért felelős. A közelmúlt eseményei miatt A Broadway Általános Iskola szokásos adománygyűjtő rendezvénye elmaradt, mivel az iskolavezetőség az átcsoportosításokkal és az új igazgató kinevezésével volt elfoglalva.

Gideon viszont kapott két tiszteletjegyet a Maszkok Tornyába, holott azt jóformán senki sem tudott szerezni, sem kikönyörögni, sem pedig lopni. A férfi jó volt rábeszélésben, és Alice végül kapitulált, de most már örült, hogy eljött, és végignézte a hihetetlenül látványos eseményt. Abban állapodtak meg, hogy éjfélig, a maszkok levételéig maradnak. Igazából ez volt az első hivatalos randevújuk.

Látván az összegyűlt előkelőségek extravagáns, méregdrága ruhakollekcióját kicsit kényelmetlenül érezte magát egyszerű fekete ruhájában és csuklyás köpenyében, magas sarkú, magas szárú fekete lakkbőr csizmájában, dísztelen fekete szaténálarc mögött. Kizárólag erre az alkalomra vásárolt kontaktlencsét, és most azt viselte.

Megrángatta magán a szűk szoknyát. Remélte, hogy nem tűnik túlságosan egyszerűnek. Mintha a gondolatait olvasta volna, Gideon a füléhez hajolt: – Te vagy itt a legelegánsabb és legszebb nő.

Feléje fordult és meglepetten rámosolygott. A jegesen halovány szemek pillantása összekapcsolódott az övével, a férfi rávillantott egy bensőséges mosolyt.

Fényes hajtókájú fekete szmokingban volt, egyszerű fekete félmaszkban, ami ugyanolyan volt, mint a lányé, és olyan irtózatosan szexinek látszott, hogy Alice alig hitte el, hogy az övé. – Csak remélhetem, hogy nem válok szégyenére jóképű kísérőmnek.

A kísérője. A párja. Ennek csodájától elállt a lélegzete.

Gideon megrántotta az egyik dugóhúzófürtjét, és figyelte, hogyan rugózik vissza a helyére. Úgy tűnt, ezt soha nem fogja megunni. Alice-nek pedig nem volt szíve megmondani neki, mennyire irritálja ez őt. – Nem is lehetnék büszkébb rá, hogy a társad lehetek – suttogta a férfi.

A tömeg elmosódott körülöttük, csak ketten voltak. A lány felemelte a kezét, hogy megérintse azt az ellenállhatatlanul szexi szájat. – Én sem – súgta.

Aztán hirtelen már nem voltak maguk között. Egy izmos, cserzett bőrű óriás csatlakozott hozzájuk. Gideon főnöke, Bayne. Ahogy Alice elfordult Gideontól, vett egy mély lélegzetet, hogy felkészítse magát a jövevény megjelenését kísérő hatásra. Mint minden halhatatlan alakváltó, Bayne is vad energiát sugárzott maga köré. Álarccal alapból sem vesződött, de már a nyakkendőjét is levette, ingét kigombolta a nyakánál.

Gideont szólította meg. – Mi a pokol bajod van neked kölyök? Menj gyorsan és szerezz egy pohár pezsgőt és néhány előétel falatkát a párodnak, mielőtt ez a díszes társaság mindent letarol.

Gideon rápillantott, majd elmosolyodott. – Mindjárt jövök.

– Köszönöm – bólintott a lány.

– Nekem öröm édesem.

Bayne ismét megszólalt. – Tényleg jobb, ha sietsz. Mindjárt kezdődik a felvonulás. Itt maradok, míg visszaérsz.

Mindketten figyelték, hogyan siklik át a tömegen Gideon, utat törve a frissítők felé. Aztán Bayne a lány felé fordult. – Jó újra látni téged, Alice. Örülök, hogy úgy döntöttetek, felhasználjátok a jegyeket. Hogy vagy?

Bayne adta a jegyeket Gideonnak? – Szép ajándék – mondta. – Egyre jobban vagyok, köszönöm.

Ahhoz képest minden esetre klasszisokkal jobban, mint amikor első alkalommal találkozott a griffel. Alig volt képes egyben tartani magát, miután alaposabban megnézte Alex tőrt markoló holttestét a körülötte szétterjedt vértócsában.

Gideon sokáig olyan szorosan ölelte magához, hogy zúzódásokat hagyott rajta, majd egy törölközővel letakarta Alex arcát és felsőtestét. Alice összekuporodott a kanapé sarkában és mozdulatlan maradt még akkor is, amikor Bayne megérkezett, mindkettőjüket kikérdezte, majd felügyelte a holttest elszállítását.

Aztán Alice ránézett a szőnyegbe ivódott hatalmas vérfoltra a bejárati ajtó előtt, és összeomlott.

Gideon felkapta őt, és kivitte a nappaliból. A lánynak azóta sem volt róla fogalma, hogyan is történt pontosan, ki intézkedett, de a szombati nap, az ünnepek és a megveszekedett hóvihar ellenére egy órán belül új szőnyeg került a régi helyére.

Elfelhősödött az arca az emléktől. – Sajnálom az első találkozásunk körülményeit – fordult a mellette nézelődő őrszemhez.

– Én is – bólintott Bayne. Ránézett, erőteljes vonásaira kiült a sajnálkozás. – Bárcsak elkaptuk volna azt a faszt, mielőtt eljutott hozzád.

Vetett rá egy oldalpillantást. – Nem pontosan erre gondoltam.

A griff lezser könnyedséggel álldogált. A kezét a csípőjén pihentette, öltönykabátja szétnyílt, felfedve a hóna alatt a pisztolytokokat. Amióta Gideon a múlt héten beköltözött a lányhoz, gyakran megfordultak náluk a barátai a WDVC-től és a hadseregtől, azzal az alig titkolt reménnyel, hogy talán jóllakatják őket, így aztán Alice egész jól hozzászokott az óriási termetű férfiak társaságához, akik fegyvert viseltek. Gideon és ő már be is szereztek egy sokkal nagyobb hűtőszekrényt, és több mérettel nagyobb főzőedényeket.

– Tudom, mire gondolsz – mondta Bayne. – Rátaláltál a meggyilkolt barátnődre, megtaláltad a párodat, és elkaptál egy gyilkost mindössze tizennyolc óra leforgása alatt. Mindezek tetejében a gyilkos, akit elkaptál, olyasvalaki volt, akit évek óta ismertél és megbíztál benne. Azt hiszed, nem volt jogod egy kissé kiborulni?

Alice önkéntelenül felkuncogott. – Hát, így is lehet nézni. – Gyorsan elkomolyodott. – Állandóan azt próbálom megfejteni, amit Alex a végén mondott, de képtelen vagyok rá. Azt hiszem, a Bibliából idézett.

– Ne pazarold arra az energiádat, hogy megpróbálod megérteni – csóválta meg a fejét Bayne –, ha megbocsátod a kifejezést, az a fickó tiszta dilinyós volt. El sem hinnéd mit találtunk az alagsorában. Már azelőtt megszervezte a Valódi Színek támogatócsoportot, mielőtt eltervezte volna az első, Jacksonville-i sorozatgyilkosságot. Minden főbb vallás könyveit, írásait összegyűjtötte, a falakra, még a mennyezetre is imákat festett. Összeadott és kivont mindenféle számot, míg végül kijött neki, hogy a pápa egy kibaszott Antikrisztus. Messiás téveszméi voltak, újra akarta telepíteni az egész Földet kizárólag alakváltókkal, miután feláldozta Istennek azt, amit a legjobban szeret, a saját népét, a párduckaméleonokat. Úgy tervezte, addig folytatja a gyilkolászást, amíg valamilyen isteni választ nem kap. Én azt mondom neked, KO volt a tag.

Messze nem csak könyveket és írásokat találtak abban az alagsorban. Hanem Stewart, Leigh, és Jim Welch is onnan került elő, összekötözve, beragasztott szájjal, de élve. Alex őrei arra figyeltek, hogy távol tartsák a házától a gyilkost, nem pedig arra, hogy magát Alexet tartsák a házában.

Hátramaradtak, amikor elhajtott, hogy Alice után jöjjön. Ha nem lett volna annyira megszállott, ha nem ragaszkodik annyira a szabályaihoz és a rituáléjához, Stewie és a családja nem maradt volna életben.

Úgy gondolta, miután elkapja Alice-t, a következő napokban feláldozza őket is. Amikor Leigh néhány nap múlva telefonon felhívta Alice-t, elmondta a lánynak, hogy Alexet megdöbbentette az ő rettegésük. Képtelen volt megérteni, miért nem fogják fel, mekkora megtiszteltetésben részesíti őket.

– Mindannyian nagyon nehezen tudjuk elhinni – suttogta a lány. Megborzongott, és megdörzsölte a köpeny alatt csupasz karjait. Alex mindig is nehézkes ember volt, túlságosan merev, de azt soha senki nem gondolta volna, hogy nem ugyanolyan normális, mint bárki más.

– A pokolba is – mordult fel a griff bosszúsan –, Gideon ki fog nyírni engem. Ez az éjszaka a szórakozásról kellene szóljon, és itt talál majd mellettem olyan arckifejezéssel, mintha szellemet láttál volna.

– Semmi baj – csóválta meg a fejét a lány –, sokkal jobb beszélni róla, mintha egyszerűen megpróbálnánk besöpörni a szőnyeg alá. De eltart még egy ideig, mire feldolgozom.

Megpillantotta Gideon csodaszép szőke fejét kimagasodni a tömegből. Már visszafelé tartott. Elnézni, ahogy közeledett, akkora örömet okozott a lánynak, hogy szinte alig tudta magában tartani.

Bayne szintén odafordult és Gideont nézte. Csendes hangon szólalt meg újra. – Mindannyian nagyra tartjuk. Ő az egyik legjobb ember, akit ismerek.

A lány pillantása nem mozdult a párjáról. – Szerintem is ő a legjobb ember, akit ismerek.

Végül Gideon odaért hozzájuk. A lány elé tartott egy tányért, amin apró finomságfalatok voltak feltornyozva. A másik kezében két pohár pezsgőt hozott. – Sajnálom – mondta Bayne-nek, amikor Alice átvette tőle az egyik poharat –, nem tudtam volna három pohárral úgy zsonglőrködni, hogy egyiket se öntsem ki.

– Nem gond – mondta Bayne –, a pezsgő nem az én italom.

Gideon gyors csókot nyomott Alice szájára. – Miről beszélgettetek, míg odavoltam?

Ő és a griff összenéztek.

– A párosodásról – mondta a lány –, és arról, hogy milyen végzetesen gyorsan képes leteríteni.

– A levegőben lehet valami – kacsintott Gideon –, rengeteg alakváltó feromon szabadulhat fel mostanság.

– Nos, ti legalábbis mindketten nagyon boldognak tűntök – veregette vállon a férfit Bayne, amitől a szendvicsfalatkák veszélyesen megcsuszamlottak a tányéron. – Ami pedig engem illet, elkezdek gázálarcot hordani.

Ebben a pillanatban a tömeg szétvált, és elkezdődött az istenek felvonulása. Taliesin isten vezette a menetet, akit idén egy vékony testalkatú férfi személyesített meg, őt követte a többi istenség, mindegyik fantasztikus jelmezben, és a tömeg a teremben mélyen meghajolt előttük, ahogy átvonultak közöttük.

Alice nem tehetett róla, de beleremegett, amikor Azrael, a halál istene érkezett a közelébe. A régi legendák szerint minden isten részt vesz minden maszkabálon. Ha valóban van olyan bál, ahol maga a halál is megjelenik, az minden bizonnyal ez lehet, gondolta a lány.

Az elegáns, fenséges alak elhaladt mellette. Alice kieresztette eddig visszafojtott lélegzetét és egy kissé ostobának érezte magát. A felvonulás utolsó résztvevője Inanna, a szerelem istennője volt.

A magas, fejedelmi tartású nő vadállati kecsességgel mozgott, vad, derékig érő, szőke, sörénysűrűségű haja macskaszerű álarcot keretezett. Köntösére hét oroszlánt hímeztek, amik a szekerét húzták. Az istennő elhaladt mellettük, majd hátrafordult egyenesen feléjük, mintha csak hallotta volna Bayne utolsó megjegyzését. Alice-nek olyan érzése támadt, mintha valami felfoghatatlanul nagy hatalmat érzékelt volna, ami szinte szórakozottan figyelte a griffet az álarc szemrései mögül. Megrázta a fejét és a furcsa érzés szertefoszlott.

A zenekar játszani kezdett, minden résztvevő elfoglalta a helyét, és kezdetét vette a tánc.

 

 

Vége