Negyedik fejezet

Mélységek

Valódi észak.

Mi az ördögöt akar ez jelenteni?

Gideon szeretett volna némi időt, hogy átgondolhassa. Most azonban ehelyett mindkét serpenyőből a saját tányérjára húzta az étel felét, a sült burgonyát bőségesen meglocsolta ketchuppal, és lelkesen nekilátott.

Az első gyors falat leírhatatlanul finom volt. Sós szalonna, rengeteg olvadt sajt, tejföl, tojás, zöldségek, ropogós burgonya. Gideon hirtelen boldogabbnak érezte magát, mint kellett volna, még annál is boldogabbnak, mint amennyire ez kényelmes lett volna a számára. Az érzelem olyan intenzitással borzongott végig rajta, hogy még a kést-villát tartó ujjai is beleremegtek. Megmarkolta az evőeszközöket, hogy megállítsa reszketést.

Gideon Cuelebre egyik legveszedelmesebb háborús kutyája volt, alfa-kapitány, aki a farkasokat, masztiffokat és a keverékeket vezette. Az ő csapata volt a legtehetségesebb, legmozgékonyabb és a legszélsőségesebb. Elsőként száguldottak be minden konfliktushelyzetbe, nem lelkesen csaholva, hanem néma, halálos csendben. Őket küldték előre felderítőnek, a túlságosan veszélyes helyeket ők járták be a derékhad előtt, ők felügyelték az árnyékos zugokat, ők kúsztak az ellenséges vonalak mögé, hogy hátulról támadjanak.

Gideon gyorsan emelkedett a ranglétrán fiatalkori meggondolatlan bátorságával és erős testével, ami gyakorlatilag a végtelenségig a rendelkezésére állt, ha úgy akarta. Határtalan, fiatalos energiája fegyelmezett érettséggé vált azóta, ahogy szőke haja is kifehéredett, akár egy öregedő golden retriever bundája. Folyamatosan képezte magát, keményen edzett, hogy megőrizze izmos testét, állóképességét, gyors reflexeit. Minden csatát megnyert, amiben harcba szállt, és tudta, hogy bár az ifjúsága már tovaszállt, ereje teljében van, messze nem volt itt az ideje, hogy elveszítse az alfa pozíciót a falkában.

Nem tartozott azok közé a furcsa, halhatatlan alakváltók közé, akik a Föld hajnalán keletkeztek. A farkas alakváltók nagyjából kétszáz évig élnek. Ha nem jön közbe valami, még jó nyolcvan-nyolcvanöt évre számíthat. A fegyelem és a folyamatos képzés miatt, még nagyjából ötven évet lehúzhatott volna aktív harci szolgálatban, mielőtt a kora rákényszerítette volna, hogy más lehetőség után nézzen.

Itt, Alice konyhájának szelíd légkörében, a nagy napraforgókkal ékesített zsályazöld bútorok között, magán érezve az érzékeny, ragyogó, mogyorószín szempár elgondolkodó pillantását, a nagylelkűen porciózott, legízletesebb ételt fogyasztva, amit valaha is készítettek neki, végre beismerte legalább magának, hogy miért is lépett ki a hadseregtől. Elfáradt.

Karcsú kis ujjak érintették meg a kézfejét. – Minden rendben?

Riehl biccentett – persze. – Érdesnek hallotta a saját hangját. – Köszönöm a vacsorát.

– Egészségedre. – Alice nyelve megérintette az alsóajkát. Úgy tűnt, mondani akar még valamit, de végül csak lehajtotta a fejét.

A vacsorát meglepően kényelmes csendben költötték el. Amikor Alice végzett azzal a mikroszkopikus adagjával, Gideon felemelte az omlettes fakanalat a serpenyőből, és kérdőn a lányra nézett. Alice előbb felhúzta a szemöldökét, de végül mosolyogva bólintott. Riehl mélyről jövő örömmel figyelte, hogyan eszi meg az újabb adagot, amit szedett neki.

A nyomozó mobilja a Bee Gee’s Stayin Alive című számát kezdte játszani, ami azt jelentette, hogy Bayne keresi. Gyorsan bekapta az utolsó szem sült krumpliját, míg a farmere zsebében leásott a készülékért. – Sajnálom – motyogta –, ez a főnököm. Fel kell vennem.

Az árnyak visszatértek a lány arcára. Ő pedig utálta ott látni őket. – Természetesen – bólintott Alice.

Gideon belépett a nappaliba és fogadta a hívást. – Igen?

– Hallom, megtaláltad a tanúdat – kezdte Bayne.

– Igen, és még mindig vele vagyok – mondta Gideon. Járkálni kezdett fel-alá. – Nála vagyunk. Mik a hírek?

– Helyszínelünk Haley Cannes lakásában. – A griff hangja elhalkult, valószínűleg valaki máshoz beszélt és közben rátenyerelt a telefonra. – Azt akarom, hogy valaki sűrűfésűvel menjen át a számítógépén lévő összes fájlon, az e-mail fiók alapján pedig állítsák fel az összes lehetséges kapcsolatának listáját. – Ismét felerősödött a hangja. – Megtudtál valamit Alice Clarktól?

A pokolba, nagyon is sok mindent, csak ebből semmihez sem volt köze az őrszemnek. Gideon lefutott helyben egy újabb kört. Alice a konyhát takarította. A mosogatóba hordta az edényeket. Annak ellenére, hogy volt mosogatógépe, forró vizet engedett a kagylóba és mosogatószert öntött bele. Úgy tűnt, szüksége van valami tevékenységre, hogy lekösse magát.

– Még beszélünk – mondta Riehl.

– Hívj, vagy írj üzenetet, ha megtudsz valami újat. Időközben lokalizáltuk az összes párduckaméleon alakváltó tartózkodási helyét, aki New York-ban él. Most, hogy az iskolákban megkezdődött a téli szünet, néhányan elutaztak az ünnepekre. Egy négytagú család elhagyta Arizonát, egy egyedülálló nő a barátjával és a gyerekével Los Angelesbe utazott, egy pár pedig úton van Miami felé. Ellenőrizzük a repülőtereket, hogy valóban sikerült-e felszállniuk még a vihar érkezése előtt. Feltételezve, hogy elrepültek, tizenegy párduckaméleon maradt a városban.

– Jól van. – Riehl újra Alice-re nézett. Épp befejezte a mosogatást, az asztalt törölte le. Ő is most kezdte a téli szünetet? Egyrészt örült ennek, hiszen a lánynak most szüksége van időre a maga számára. Másrészt viszont egy cseppet sem tetszett neki az elszigeteltségének gondolata. – Tizenegy az több mint elég, ha meg akarja ismételni a hét évvel ezelőtti sorozatot – mordult fel.

– Már csak négy kellene hozzá, nem? – mondta Bayne. – Valami nagyon zavar engem. Ha ez a Jacksonville-i fickó, akkor legutóbb egy számára nagyon kényelmes helyzetet használt ki. Minden áldozata egy helyen élt, hajlamosak voltak a bezárkózásra, így senki sem gondolta, hogy valami gond van, csak miután már egy hete nem mutatkoztak. A barátaiknak tűnt fel, hogy egyikük sem jelent meg a Maszkok Fesztiválján. Csakhogy a mostani gyilkosságokkal nem ez a helyzet.

Gideon megdörzsölte a tarkóját. – Nagyon gondosan jár el – mondta –, szerintem kész terve van, amiről úgy hiszi, hogy működni fog.

– Ja – morogta Bayne –, és ez bosszant a legjobban.

Ez Gideont is bosszantotta. – Mi a helyzet a védelemmel? – A New Yorki rendőrség nem rendelkezik elegendő kerettel ahhoz, hogy finanszírozhassa tizenegy ember védőőrizetét, de az erőszakos bűnesetekkel foglalkozó alakváltó osztály más forrásokhoz is hozzájut, ami tulajdonképpen az alakváltó faj vagyonának számított. Mint a WDVC irányítója, Bayne engedélyezheti a túlmunkát és egyéb kiadásokat, ha szükségét látja.

– Amint visszaérek az irodába, felállítom a munkacsoportot – mondta a griff. – A védelem most a legsarkalatosabb kérdés. Reggelre mindennek a helyén kell lennie. Azt akarom, hogy te vezesd a nyomozást.

Gideon zsigereiből feltört a tiltakozás, még a járkálást is abbahagyta. Ismét Alice-re nézett. – Azt nem teheted. Keress valaki mást.

– Feltételezem, hogy kizárólag kényszerítő körülmények vehetnek rá, hogy visszautasítsd ennek a sürgős feladatnak az ellátását. Na és persze azt is, hogy hajlandó vagy megosztani ezen körülményeket vadonatúj főnököddel.

– Valóban így van – mondta Gideon –, viszont nehéz lenne most részletezni. Majd megkereslek.

– Ezt rejtjeles üzenetnek szánod, hogy a nő hallja, amit mondasz?

– Ja, valami ilyesmi. Folytatnom kell Alice kikérdezését.

– Tudja már, hogy ő a következő a listán?

– Nem tudom, talán. De minden rendben, mert itt töltöm az éjszakát.

Alice felkapta a fejét, hatalmasra nyílt, döbbent szemekkel fordult feléje.

– Épp akartam kérni, hogy lógj ott nála, amíg oda nem ér a kirendelt védőcsapat – suttogta Bayne. – Legalább ezt az egy dolgot kipipálhatom ma estére a listámról.

– Ezt a részt teljesen kipipálhatod – mondta Gideon –, végig én leszek a feladaton.

Hosszú csend támadt a vonal másik végén. – Ezzel célozni akarsz valamire? – kérdezte végül Bayne. – Nem szeretem a célozgatásokat. Túlságosan gyakran fordul elő, hogy nem értem őket.

Gideon megnyugtatóan rámosolygott Alice-re. – Majd beszélünk – mondta Bayne-nek.

– Minél hamarabb, fiam. Rengeteg mondanivalód van a számomra – felelte az őrszem, és bontotta a vonalat.

Alice szívverése a fülében dübörgött, míg a nyomozó a telefonját nézegette. Ő is lenézett, és rájött, hogy a konyharuhát csavargatja a kezében. Vett néhány mély lélegzetet és felterítette a helyére az anyagot. Ruhasuhogás jelezte, hogy Gideon megjelent a konyhaajtóban. Mondania kellene valami értelmes, vagy legalább épelméjű dolgot, de szánalmasan nem jutott eszébe semmi. Szavak után kapkodó elméje egymás után ragadta meg és vetette el a felmerülő gondolatait.

Hihetetlen az arroganciád, Gideon. Azt mondtam volna, hogy itt töltheted az éjszakát?

Természetesen itt kell maradnod. Túlságosan veszélyes lenne ilyen időjárási körülmények között vezetni.

Mi a helyzet a viharral?

Még nem is csókolóztunk. (Neeeem, ezt nem mondhatja!)

Megköszörülte a torkát. – Kérsz egy kávét?

– Alice – szólította meg a nyomozó.

Felkapta a fejét.

Az arcára kiülő zavart figyelve Gideont mélységes gyengédség öntötte el, de még csak el sem mosolyodhatott, és az egész testét elöntő vágyat is kordában kellett tartania. Újra a karjába akarta venni a lányt és elmondani neki, hogy minden rendben lesz.

Szelíden szólította meg. – Sajnálom, hogy nem volt lehetőségem előbb veled megbeszélni, mielőtt a főnökömnek mondtam, de szeretném ma éjjel a kanapédon meghúzni magam.

A finom kis ujjak remegve cirógatták a kiterített konyharuhát. – Gondolod, hogy így lesz a legjobb?

– Valószínű. Túlságosan sok jel mutat arra, hogy a gyilkos tendenciózusan követ bizonyos mintákat.

– Mit értesz ezalatt? – A lány ujjai ismét megmarkolták a textilt. – Gondolod, hogy rögeszmés-kényszeres cselekedetei vannak?

– Talán. Vitathatatlanul ragyogó elme, aki összetett tervezésre képes, és el tudja rejteni a valódi természetét a normál viselkedés színfala mögé a külvilág elől. Néhány pszichopata képes erre a rejtőzködésre, amit Hervey Cleckley pszichiáter írt le elsőként 1941-ben. Ő az egészségesség álarcának nevezte. – Riehl vett egy mély lélegzetet, mielőtt folytatta volna. – A Jacksonville-i esetről sok tény sosem látott napvilágot, mivel a gyilkos még mindig szabadlábon van. Fogságban tartotta a csoportot, és naponta végezte ki őket egyesével. Ábécé sorrendben.

Látta a lány arcán a felismerés pillanatát. Alice vett egy hatalmas, remegő lélegzetet, és újra felnézett rá. És Riehl képtelen volt továbbra is megálljt parancsolni magának. Megnyugtatónak szánt ölelésbe vonta a karcsú vállat.

– De ez ezúttal nem fog megtörténni – mondta a hófehérré vált arcot fürkészve. – Az is nyilvánvaló, hogy a hetes szám nagy jelentőséggel bír a számára.

– A hetes szám az Ősi fajok minden tagja számára nagy jelentőséggel bír – mormolta Alice. – Hét birodalom az USA-ban, Hét Fő Hatalom, hét isten.

– Az előző gyilkosságsorozat pontosan a Maszkok Fesztiválja előtti héten zajlott le – folytatta Gideon –, tehát úgy gondoljuk, hogy a hét istennek különleges jelentősége van ebben az esetben. Hét nap alatt hét gyilkosság. Hét évvel később most ismét újrakezdi. Hét szervet csonkolt meg az áldozataiban, a májat, az epehólyagot, a hasnyálmirigyet, a két vesét, a lépet, és a bordák alatt kihúzva eltávolítja a szívet. Ugyanabban a formában rendezi el a belső szerveket, bár arra még nem jöttünk rá, hogy ennek mi a jelentősége.

A férfi keze Alice vállán hatalmas volt és meleg. Alice az alkarjára tette a kezét, a meleg bőr alatti acélos izmok őt is megerősítették. Az elméje visszavándorolt Haley lakásának iszonyú csendjéhez, de amikor előhívta az emlékei közül a barátnője testén tátongó sötétvörös lyukat, a kép lefagyott, képtelen volt rákényszeríteni magát, hogy tovább nézze.

– Nem látom – sziszegte összeszorított fogai között. – Nem emlékszem. Mindig ugyanazt az alakzatot használja?

A férfi habozott, világos szemei kutatóan összehúzva fürkészték Alice arcát. – Igen. A szív középen, az összes többi szerv pedig körülötte.

A lány olyan erővel szorította össze a száját, hogy az ajkai elfehéredtek. – Milyen elrendezésben?

Látta, hogy a férfi önmagával vív csatát, annyira szeretné őt megvédeni a részletektől. De végül csak kibökte: – Tizenkét óránál a máj, hatnál a lép, három és kilenc óránál pedig az epehólyag és a hasnyálmirigy.

– A négy égtáj – suttogta a lány.

– Hogy mi? – kérdezte Gideon meglepetten. Bár Alice tekintete még mindig az arcán járt, a nyomozó nem gondolta, hogy a lány bármit is látna belőle.

– Hét isten. Hét. Négy. Kettő. Hová teszi a két vesét? – kérdezte.

Gideon elszántan válaszolt. – A kör tetején, a máj két oldalára.

– Tudom, milyen mintát használ – mondta Alice –, én magam is időtlen idők óta használom.

Riehl rámeredt. Megragadta a vállát. Aztán gyorsan el is engedte és hátralépett. – Mutasd meg!

A lány kirohant a konyhából. Gideon nagy léptekkel követte, és hallgatta, ahogy maga elé motyog. Alice végigsietett a rövid hátsó folyosón, majd felcsapta a villanyt az első hálószobában. Az egyik fal mentén egy kicsiny házi irodát rendezett be íróasztallal, székkel, számítógéppel, míg a szemben lévő falat egy kanapévá alakított futon foglalta el. Akárcsak Haley-nél, a szoba közepén egy díszes maszk pihent a tartójában, és körülötte dekorációs anyagok dobozai sorakoztak. Alice letérdelt az egyik mellé és turkálni kezdett benne.

– Ez az egyik ostoba hobbim – szólt át a válla felett –, bár túl sokat nem tudok róla. Csak amatőr vagyok. Hagyományosan minden évben adománygyűjtő rendezvényt tartunk az iskolában a téli napforduló tiszteletére. Én tarot kártyát szoktam vetni. Természetesen az eredeti paklit használom, nem az Európában elterjedtek valamelyikét. Azok később keletkezhettek, úgy gondolom, a tizenötödik század környékén. Az eredeti tarot ennél sokkal régebbi. De csak a leggyakoribb lapok jelentései közül ismerek vagy fél tucatot.

Gideon megdörzsölte a tarkóját, miközben a pergő beszédet hallgatta. – Te most kártyajóslásról beszélsz?

A kartondoboz mélyéről előkerült végre egy kisebb, kézzel festett fadoboz, ami a lány egyik tenyerében is elfért. Alice arca kipirult. – Igazából a történelmi korokban valóban jóslásra használták és jelentős vallási tevékenységnek számított. Úgy tekintettek rá, hogy ha az imáink számítanak beszédnek az istenekhez, akkor az istenek ezen keresztül válaszolnak. Csak a tizenkilencedik században vált vásári mutatvánnyá. Nekem nincs hatalmam valódi jósláshoz és nem is vallásként gyakorlom. Mondhatni, vásári mutatványként űzöm. Huszonöt dollárért jósolok tizenöt percig. Az iskolában nagyon népszerű. Általában több száz dollár bevétellel zárom a rendezvényeket.

– Oké – mondta Riehl és leguggolt vele szemben. – Miért nem mutatod meg inkább, ami az eszedbe jutott?

Alice törökülésben elhelyezkedett a szőnyegen, felnyitotta a kis dobozt és elővette a kártyapaklit. Gideon szintén letelepedett vele szemben. A dobozért nyúlt, amit a lány letett maga mellé. Cédrusfából készült, és halovány erőt sugárzott magából, ősi hatalmat, ami hosszú időn keresztül járta át a fát. Szemügyre vette a festett fedelet. Fehér, királykék és arany színek váltották egymást, fekete körvonalakkal, néhol bíborvörös pettyekkel. A színek valaha ragyogóak lehettek, de a korral elhalványultak. Egy stilizált arcot ábrázolt. Aminek egyik fele férfi volt, a másik fele pedig női.

– Ez Taliesin, igaz? – kérdezte. Nem volt vallásos, de ennyit azért tudott. Az Ősi fajok szerint a Hét Fő Hatalom a világegyetem összetartó ereje. Minden egyes hatalomnak megvan a maga személyisége, álarca. Taliesin volt az első számú az Ősi fajok istenségei közül, a legfőbb erő, aki előtt mindenki más meghajolt.

– Igen – mondta Alice –, hát nem csodálatos? A fedelet kézzel festették. Tizenkét évvel ezelőtt találtam egy antikváriumban. – Megérintette a doboz sarkát a férfi kezében. – Valósággal beleszerettem és túl sokat fizettem érte. Utána pedig rengeteg ideig éltem pusztán sajtos makarónin.

Gideon óvatosan félretette a dobozt és a lánynak szentelte figyelmét.

– Az eredeti tarot kártya negyvenkilenc lapból áll – kezdett bele Alice. – Ebben a pakliban a Hét Fő Hatalmat a nagy arkánum képviseli, ahogy a hétköznapi nyelv ismeri. – Letette kettejük közé az első kártyalapot, és megnevezte. – Taliesin, a tánc istene, a legelső az elsődleges hatalmak között, mert minden táncol, a bolygók, a csillagok, az istenek és mi magunk is. A tánc maga a változás, ahogyan a világegyetem is állandó mozgásban van. Utána következik Azrael, a halál istene, Inanna a szerelem istennője, Nadir, a mélységek királynője, az Orákulum legenda szerint Nadir volt az, aki az eredeti tarot kártyát odaadta az Ősi fajoknak.

– Mikor történhetett ez? – kérdezte Gideon.

– A harmadik század környékén, legalábbis onnan származik a legelső leírás a tarotról. Következik Will, az ajándék istene, Camael, a kandalló istennője, és Hyperion a törvény istene.

A nyomozó sorra megnézte a lapokat, amiket a lány kiterített eléje, a halál zöld szemeit, a hét királyi oroszlánt, akik Innana szekerét húzták, a Nadir szemeinek éjsötétjében ragyogó csillagokat. A kártyalapok lenyűgözőek voltak, de nem szépek. Ahhoz túlságosan kényelmetlen érzést keltettek.

– Valaha olyasvalaki használta ezt a paklit, akinek tényleges hatalma volt – mormolta.

– Azt hiszem, az a személy lehetett, aki elkészítette őket – mondta Alice. – A maradék kártya alkotja a kis arkánumot. Az isteneknek megvan a maguk legfőbb arculata, de ezen belül kisebb aspektusok is köthetők hozzájuk. Lássuk például Azraelt. Az ő legfőbb arculata a halál, de a tarotban hat további, kisebb aspektusa is szerepel. Ő a regeneráció és a növekvő zöld dolgok istene, Vadász néven is ismerik, valamint ő a kapu, és az átjáró is. Látod?

– Igen – felelte Gideon és az akarata ellenére is egyre jobban izgatta ez a dolog.

– Innana könnyű eset, az ő kisebb aspektusai mind a szeretet tárgykörébe tartoznak, romantika, eszményiség, stb, de a szeretet ellentéte is, mint az apátia. Taliesin legfőbb arculata a tánc, azaz a változás, de övé a mozdulatlanság is, mint a táncok közötti szünetek. Will kisebb aspektusai a vándorlás, a szent idegenek, az áldozat, de a kapzsiság is. – Míg beszélt, sorra rakta le a kis arkánum lapjait a nagy arkánum lapjai alá, hatot-hatot mindegyik alá, míg mind a negyvenkilenc a szőnyegen nem feküdt. – Camaelé a szent őrület csakúgy, mint az ősi bölcsesség, és Hyperion bár maga a törvény, a csalást is képviseli.

– Szóval… hogyan is kapcsolódik ide a négy és a kettő? – kérdezte Gideon.

– Az osztásnál. – Alice villámgyorsan egybegyűjtötte a lapokat, és összekeverte őket. – Három klasszikus osztástípus létezik az eredeti tarotnál, de csak egy a valódi, a másik kettő már abból fejlődött ki. Az összes többi pedig csak jóval az első három után alakult ki és terjedt el. A kártyavető személynek kell megkevernie a lapokat és osztani. Az első kártyát Primusnak, elsődleges erőnek, a legnagyobb befolyással bírónak tartják adott pillanatban annak az életére vonatkozóan, aki jósoltat. Másik elterjedt neve a kulcskártya. Az összes többi lap értelmezése mindig ezen az egyen keresztül történik.

Kiemelt egy kártyát és letette a szőnyegre. Azrael smaragzöld szemei szinte izzottak.

A halál ura.

– Nos, ebből máris több volt mára, mint szerettem volna – motyogta Alice. – Most hármas osztás következik, a Primus, a Secundus és a Tertius, és itt számítanak az oldalak, ahová kerülnek. A felső, vagyis az első mutatja a célt, vagy egy ezután bekövetkező előre nem látható eseményt. Az alsó pedig azt, ahonnan jön. A jobb oldal negatív hatással bír, a bal pozitívval. És végül az utolsó két lap az, ami valóban a jövővel foglalkozik. – Letette az utolsó lapot is Gideon elé, és ránézett a férfira. – Ez az a minta, amiről beszéltél?

A férfi rámeredt a kártyákra. – A pokolba is, igen! – motyogta – Ez az. Jóslással próbálkozik. Ezért van szüksége a Maszkok Fesztiváljával végződő hétre. Az a rohadék az istenekkel próbál beszélni!