Negyvenegyedik fejezet 

Sándor még soha nem látta Dr. Barlow-t ilyen hidegen nézni. A nő szeme Dylanről a tojásokra villant, mintha azt gondolná, a fiú azért jött, hogy ellopjon egyet.

– Elnézést, asszonyom – motyogta Dylan, és lenyelte, amit mondani akart. – Már épp indultam volna fölfelé Tazzához.

Sándor megragadta a karját.

– Várj! Ne menj! – Dr. Barlow-hoz fordult. – El kell mondanunk a kapitánynak, ki vagyok.

– És miért tennénk?

– Megparancsolta Dylannek, hogy tartson engem szemmel, és jelentsen mindent, amit megtud. Mindent. – Sándor kihúzta magát, és megpróbálta felidézni apja parancsoló hangját. – Nem kérhetjük Dylantől, hogy tagadjon meg egy közvetlen parancsot.

– Ne fájjon a feje a kapitány miatt! – legyintett Dr. Barlow. – Ez az én küldetésem, nem az övé.

– Igen, asszonyom, de nem csak róla van szó! – mondta Dylan. – Az admiralitás tudja, hogy barkácsok vannak a fedélzeten, és az első lord maga kérdezett felőlük!

Dr. Barlow arca ismét elsötétült, és hangja morgássá mélyült.

– Az az ember… Tudhattam volna! Ez a válság az ő hibája, mégis van képe beleszólni a küldetésembe!

Dylan megpróbált valamiféle választ habogni, sikertelenül.

Sándor összevonta szemöldökét.

– Ki ez az ember?

– Lord Churchillről beszél – jutott végre szóhoz Dylan. – Ő az admiralitás első lordja. Ő irányítja az egész nyavalyás légierőt!

– Igen, és az ember azt gondolná, ennyi elég Winstonnak.

Most azonban túllépte a hatáskörét – mondta Dr. Barlow. Leült a tojások mellé, és elhúzott néhány melegítőt a beteg példány mellől. – Üljenek le, mindketten! Akár meg is tudhatják a teljes történetet, az oszmánok úgyis hamar rájönnek.

Sándor összenézett Dylannel, és mindketten a padlóra telepedtek.

– Tavaly az Oszmán Birodalom ajánlatot tett egy Britanniában megépítendő hadihajóra. Egyike a legfejlettebbeknek a világon, a társállata pedig elég erős, hogy teljesen megváltoztassa a hatalmi viszonyokat a tengeren. És kész vitorlát bontani.

Elhallgatott, a hőmérőre pillantott, majd még néhány melegítőt átrendezett a szalmában.

– Am egy nappal azelőtt, hogy maga meg én találkoztunk volna a Regent’s Parkban, Lord Churchill úgy döntött, Britannia számára foglalja le ezt a hadihajót. Noha már előre kifizették. – Megcsóválta a fejét. – Azt gyanította, hogy az oszmánok a háborúban a másik oldalra kerülhetnek, és nem akarta, hogy az Oszmán ellenséges kezekbe jusson.

Sándor homloka elfelhősödött.

– De hát ez lopás!

– Gondolom. – Dr. Barlow elpöccintett egy szalmaszálat. – Ami még fontosabb, megrázó diplomáciai baki volt. Ez a bosszantó ember gondoskodott róla, hogy az oszmánok egészen biztosan a barkácsok oldalára álljanak. A mi küldetésünk, hogy ezt megakadályozzuk.

Megveregette a beteg tojást.

– De mi köze ennek az én titkomhoz? – kérdezte Sándor.

Dr. Barlow sóhajtott.

– Winston és én már egy ideje szemben állunk az oszmánokkal kapcsolatban. Ő nem értékeli, hogy megpróbálom helyrehozni a hibáit, és imádja a dolgomba ártani magát. – Sándorra nézett. – Ha megtudná, hogy Ferdinánd főherceg fia a foglyunk, rögvest lenne oka megfordítani a hajót.

Sándor összeszorította a fogát.

– Foglyuk? Az országaink még csak háborúban sem állnak!

Hadd emlékeztessem rá, ki működteti a hajómotorokat!

– Pontosan erről beszélek – mondta Dr. Barlow.

– Most már érti, miért nem akarom, hogy ön és Dylan fecsegjenek a kapitánynak? Nagy bajt okozna, és mindannyiunkat egymásnak ugrasztana. Pedig olyan pompásan kijövünk egymással!

– Bizony, igaza van – mondta Dylan. A fiú megkönnyebbültnek tűnt.

Dr. Barlow megfordult, és ismét megigazította a tojást.

– Lord Churchillt bízzák csak rám!

– De ez nem csak az ön problémája, asszonyom – mondta Sándor. – Hanem Dylané is. Azt mondja, megvédi őt, de hogyan ígérheti… – Összevonta a szemöldökét. – Pontosan kicsoda ön, asszonyom, hogy így tengelyt mer akasztani Lord Churchill-lel?

A nő teljes magasságában kihúzta magát, és megigazította keménykalapját.

– Pontosan az vagyok, akinek lát. Nóra Darwin Barlow, a Londoni Állatkert főgondozója.

Sándor pislogott. A nő valóban azt mondta, Nóra Darwin Barlow? Gyomra összeszorult.

– Ú-úgy érti – habogott Dylan –, hogy az ön nagyapja… ő volt a méhész?

– Sosem állítottam, hogy méhész volt – nevetett a nő. – Csak hogy ihletet merített a méhektől. Az elméletei közel sem lennének ilyen elegánsak ezeknek a rovaroknak a tanulságos példája nélkül. Tehát ne aggódjon Lord Winston miatt, Mr. Sharp! El tudok bánni vele.

Dylan sápadtan bólintott.

– Akkor azt hiszem, Tazza után nézek, asszonyom.

– Kiváló ötlet. – A nő kinyitotta előtte az ajtót. – És itt ne találjam még egyszer engedély nélkül!

A fiú majdnem kisurrant az ajtón, amikor még egy utolsó pillantást vetett Sándorra. Egy másodpercre a tekintetük összekapcsolódott.

Aztán Dylan megrázta a fejét, és eltűnt.

Alighanem ő is úgy meg volt lepve, akárcsak Sándor. Dr. Barlow nem csak egyszerűen darwinista volt, hanem egy Darwin - annak a férfinak az unokája, aki megfejtette az élet fonalainak rejtélyét.

Sándor érezte, hogy a padló megmozdul alatta, de nem hitte, hogy a léghajó fordul. Aminek a félelmét egész életében sulykolták bele, az most testi valójában állt mellette.

Es ő teljesen rábízta magát.

Dr. Barlow visszafordult a tojásokhoz. Újrarendezte a melegítőket, ismét a beteg tojás köré pakolva őket.

Sándor ökölbe szorította a kezét, hogy hangja remegését legyűrje.

– És mi lesz, ha eljutunk Konstantinápolyba? – kérdezte. – Amikor ön és a rakománya biztonságban megérkezik, mi akadályozná meg abban, hogy bezárjon?

– Kérem, Sándor, senkit nem akarok bezárni. – A nő megborzolta a haját, amitől végigfutott a hideg a hátán. – Más terveim vannak önnel.

Mosolyogva az ajtóhoz ment.

– Bízzon bennem, Sándor! És ma éjjel tartsa a szemét a tojásokon!

Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, Sándor megfordult, hogy ránézzen a halványan világító ládára, és eltűnődött azon, mi lehet a tojásokban, ami annyira fontos. Miféle koholt teremtmény helyettesíthet egy hatalmas hadihajót? Hogyan tarthat távol a háborútól egy országot egy olyan lény, amely nem nagyobb egy cilindernél?

– Mi van bennetek? – kérdezte Sándor halkan.

A tojások azonban csak ültek ott, és nem válaszoltak.