Tizenkilencedik fejezet 

Szeretném megtekinteni a méheit, Mr. Sharp. Deryn fáradtan pillantott fel a vázlattömbről, és félretette ceruzáját. Utolsó őrsége aznap éppen akkor járt le – négy ideges órát töltött azzal, hogy a német repülők után kutatott az égen –, de Dr. Barlow látszólag soha nem aludt. Elegánsan festett utazókabátjában és keménykalapjában, Tazza pedig mellette ugrándozott, mindig lelkesen, hogy felfedezheti a hajót.

– A méheimet, asszonyom?

– Ne fárasszon, Mr. Sharp! Természetesen a Leviatán méhkolóniáira gondoltam. Mindig rajzol borotválkozás közben?

Deryn a bögréjében álló egyenes pengéjű borotvára nézett, és eszébe jutott, hogy a fél arcát borotvahab borítja. Arra várt, hogy valaki elhaladjon a nyitott kabinajtó előtt, és szemtanúja legyen a megtévesztésnek. Néhány perc múlva azonban megunta a pózolást a tükör előtt. Még az Aeronautikai kézikönyv magasság és hőmérséklet közti összefüggést boncolgató fejezete is érdekesebb volt, mint a borotválkozás színlelése.

Egy törülközővel megtörölte az arcát.

– Ilyen a kadétok élete, asszonyom. Mindig tanulunk… és persze körbevezetjük a látogató nagy-eszűket.

– Hát persze – válaszolta kedvesen Dr. Barlow. Az elmúlt két nap alatt, amit a fedélzeten töltött, gyakorlatilag a léghajó minden négyzetcentiméterét bejárta, fedélzetről fedélzetre és a hát tetejére rángatva magával Newkirköt és Derynt, még a bálna gyomrában lévő huxley-fészekbe is bement. Ez alól nem lehetett kibújni. Csak két kadét maradt a fedélzeten, hála Dr. Barlow házi erszényes farkasa, számos öltözéke és a gépházban leszíjazott titokzatos rakomány együttes súlyának.

Derynnek hiányoztak a többiek, még ha csak azért is, hogy legyen kivel megosztani a magasság-mérés és a fléchette-denevérek megetetésének munkáját. Az egyetlen jó dolog az volt – amellett, hogy az a nyomorult Fitzroy is eltűnt hogy most már Derynnek és Newkirknek is saját kabinja lett. Persze Dr. Barlow nagyeszű-tanulmányai nem terjedtek ki a privát szféra felismerésére.

– Gyere, Tazza! – mormolta Deryn, és ahogy a folyosóra lépett, átvette a fajzat pórázát.

Fölvezette Dr. Barlow-t a hátsó lépcsőn a gondola fölső fedélzetére. A vitorlamesterek és vitorlakészítők aludtak ott, bár Deryn elképzelni sem tudta, hogyan voltak képesek rá. A légbestia bélcsatornája rohadt hagyma és tehénszellentés szagával töltötte meg a levegőt.

A szolgálaton kívüli legénység függőágyakban hintázott a folyosó két oldalán, némelyikük hidrogénszaglászával együtt gömbölyödött össze némi meleg reményében. A léghajó nyolcezer láb magasan repült, ami remélhetőleg túl magas volt a német aeroplánok számára, melyek egész nap követték őket, és idefent a levegő olyan hideg volt, akár egy rézmajom feneke.

Egyik vitorlamester sem nézett fel Dr. Barlow-ra vagy az erszényes farkasra. A hajó tisztjei bejelentették, hogy bárki, aki okvetetlenkedik a hölgyutas miatt, azt felelősségre vonják. Nem volt idő a tengerészeti babonákra. Németország előző nap hirdetett háborút Franciaország ellen, aznap pedig Belgiumot szemelte ki. A pletykák szerint Britannia másnap szintén belép a háborúba, hacsak nem vet véget a kaiser az egész kuszaságnak éjfélig.

Ezt azonban senki nem tartotta elképzelhetőnek.

A zsigeri tolóajtónál Deryn a karjába vette Tazzát, és fölmászott a külvilágra. A légbestia és a gondola közti hideg, keskeny résben a ventrális álcázósejtek tompa ezüst színben csillogtak, havas, holdsütötte hegycsúcsokat utánozva. A Svájci Alpok alattuk ágaskodott. A Leviatán az Oszmán Birodalomba vezető út egyharmadánál járt Deryn számításai szerint.

Tazza kimászott a karjából, és fölkapaszkodott, kíváncsian szimatolta a szagok különös egyvelegét: a bélcsatornából származó ürülékét, a szivárgó hidrogén keserűmandula-illatát és a légbestia bőrének sósságát.

Deryn követte a fajzatot a zsigerek közé, majd letérdelt, hogy kezét nyújtsa Dr. Barlow-nak. Egy időre megálltak a meleg sötétségben, míg szemük hozzászokott a fényférgek halvány, zöld fényéhez.

– Megragadnám az alkalmat, hogy figyelmeztessem: ne dohányozzon, doktor!

– Nagyon mulatságos, Mr. Sharp.

Deryn elmosolyodott, és megvakarta Tazza fejét. A Leviatánon sehol nem volt megengedett a nyílt láng. A gyufákat és tűzfegyvereket lakat alatt tartották, és az aeronauták csizmáinak is gumitalpa volt, hogy ne keletkezzenek sztatikus szikrák. A szabályzat alapján azonban az utasokat emlékeztetni kellett a dohányzásra vonatkozó tiltásra, amikor csak a legénység ezt jónak látta.

Még akkor is, ha rátarti nagyeszűek, akiket történetesen bosszantott, ha folyamatosan emlékeztették őket arra, ami a napnál is világosabb.

Tazza előmerészkedve lekuporodott; mindig kicsit ideges volt a bálna belsejében. Alattuk a kezelőút alumíniumból készült, ám a bélcsatorna falai elevenek voltak – melegek, emésztéstől lüktetők és férgekkel megvilágítottak. A felettük húzódó hidrogénhólyagok feszesek és áttetszők voltak, az egész hajó megdagadt a ritkás magassági levegőben.

Ahogy az orr felé közeledtek, a zümmögés erősödött: milliónyi apró szárny kavarta a levegőt, szárította az aznap Franciaország fölött gyűjtött nektárt. Kicsivel messzebb a falakat méhek nyüzsgő tömege borította, kis, kerek testük Deryn feje körül zümmögött, puhán nekiütközve arcának és kézének. Tazza halkan felszisszent, és közelebb húzódott a lábához.

A HAJÓ GYOMRÁBAN

Deryn át tudta érezni az erszényes farkas idegességét.

Amikor először meglátta a kaptárokat, azt hitte, fegyverek, akár a csatasólymok vagy a fléchette-denevérek. A Leviatán méheinek azonban még fullánkja sem volt. Ahogy a hajó fő nagyeszűje szerette megfogalmazni, egyszerűen arra szolgáltak, hogy üzemanyagot gyűjtsenek be a természetből.

Nyáron a léghajó alatti mezők virágokkal voltak tele, mindegyikben egy kevéske nektárral. A méhek ezt gyűjtötték össze, és mézzé alakították, amit aztán a légbestia gyomrában dolgozó baktériumok felzabáltak és hidrogén formájában bocsátottak ki. Tipikus nagyeszű stratégia volt – nincs értelme új rendszert kidolgozni, amikor az ember kölcsönvehet egyet, amelyet az evolúció már finomra csiszolt.

Egy méh állt meg kíváncsian a levegőben Deryn arca előtt.

Teste szőrös és sárga volt, dorzális oldala fényes és fekete, mint egy kisuvikszolt csizma, szárnya kivehetetlen a gyors csapkodástól. A lány hunyorogva próbálta emlékezetébe vésni az alakját, hogy később lerajzolhassa.

– Helló, pici szörnyecske!

– Tessék, Mr. Sharp?

Deryn elhessegette a kíváncsi méhet, és megfordult.

– Van valami, amit kifejezetten meg akart tekinteni, asszonyom?

Dr. Barlow fekete fátylat tűrt keménykalapja alá, akár egy temetésen megjelenő nagyeszű.

– Az egyik fajt a nagyapám koholta. Meg akartam kóstolni a munkáját.

A nagyapja? Dr. Barlow bizonyára fiatalabb volt, mint amilyennek kinézett.

– Meglepettnek tűnik, Mr. Sharp. A méz ehető, nemde?

– Igen, asszonyom. Mr. Rigby minden kadéttal megkóstoltatja. – Fitzroy ugyan fintorgott, Newkirk meg úgy festett, mint aki rögvest hányi kezd. Pedig az íze ugyanolyan jó volt, mint a természetes mézé.

Deryn elővette kötélbontó kését, a hatszögletű lép tömegéhez nyúlt, és egy csepp mézet a pengére vett. Dr. Barlow-nak kínálta a kést, aki ujjbegyé-re kente, majd a fátyla alá nyúlt, hogy az ajkához emelje.

– Hm. Épp olyan, mint a méz.

– Nagyrészt víz – mondta Deryn. – Egy kevés szénnel az íz kedvéért.

Dr. Barlow bólintott.

– Hely es elemzés, Mr. Sharp. De a homlokát ráncolja.

– Elnézést, asszonyom. Nem azt mondta, hogy a nagyapja darwinista volt? Bizonyára az elsők között lehetett.

– Így van. És nagyon lenyűgözték a méhek, különösen az, hogyan kapcsolják össze a macskákat és a lóherét.

– A macskákat, asszonyom?

– Igen, és a lóherét. Észrevette, hogy a települések környékén bőségesen virágzik a réti here, vadon meg csak ritkásan. – Dr. Barlow végigdörgölte ujjával a pengét, hogy megint megkóstolja a mézet.

– Tudja, Angliában a legtöbb macska a városokban él – és egeret eszik. Ugyanezek az egerek támadják meg a méhek fészkét a méz reményében, Mr. Sharp. A réti here pedig nem nőhet beporzó méhek nélkül. Tud követni?

Deryn felvonta szemöldökét.

– Oöö, nem vagyok biztos benne, asszonyom.

– Pedig nagyon egyszerű. A települések közelében több a macska, kevesebb az egér, és ezért több a méh – ami még több réti herét eredményez. A nagyapámnak jó szeme volt az ilyen kapcsolatrendszerek fölfedezéséhez. Megint a homlokát ráncolja, Mr. Sharp.

– Csak… kissé különc úriembernek tűnik.

– Egyesek így gondolják. – Dr. Barlow kuncogott. – De néha a különcök olyasmiket is észrevesznek, amiket mások nem. Maga biztosan jól megfeni a borotváját.

Deryn nagyot nyelt.

– A borotvámat, asszonyom?

A tudós hölgy megfogta Deryn állát.

– Az arca két oldala egyformán sima. De nem szakítottam félbe a borotválkozását?

Ahogy Dr. Barlow a válaszra várt, Deryn fejében felerősödött a kaptárok zümmögése, és a kezelőút mintha megbillent volna a lába alatt. Annyira balgatag volt, amikor a borotvával szórakozott. Mindig emiatt kapták rajta a hazugságokon – mert olyan átkozottul túlbonyolította a dolgokat.

– Én… nem tudom, mire gondol, asszonyom.

– Mennyi idős, Mr. Sharp?

Deryn pislogott. Megszólalni sem bírt.

– Ilyen sima arccal nem lehet tizenhat sem – folytatta Dr. Barlow. – Talán tizennégy esztendős? Vagy fiatalabb?

Reménysugár villant Deryn szívében. Vajon a tudós hölgy téves titokra jött rá? Úgy döntött, igazat mond:

– Éppen csak betöltöttem a tizenötöt, asszonyom.

Dr. Barlow vállat vont, és elengedte az állát.

– Nos, biztos vagyok benne, hogy nem maga az első fiú, aki kicsit híján került a légierőhöz. A titka biztonságban van. – Visszaadta a kötélbontó kést.

– Tudja, a nagyapám valódi felismerése ez volt: ha elveszünk egy elemet – a macskákat, az egereket, a méheket, a virágokat –, az egész hálózat megsérül. Egy főherceget és a feleségét meggyilkolják, mire egész Európa hadba vonul. Egy hiányzó darabka nagyon megnehezíti a kirakós összerakását, akár a természetben, akár a politikában, akár itt egy léghajó gyomrában.

On jó aeronautának tűnik, Mr. Sharp. Utálnám, ha el kéne veszítenem.

Deryn lassan bólintott, megpróbálta mindezt feldolgozni.

– Ezzel egyetértek, asszonyom.

– Különben pedig… – Dr. Barlow ajkán mosoly játszott. – Akis titka ismerete könnyebbé teszi, hogy az enyémek közül néhányat megosszak önnel.

Mielőtt Deryn eltöprenghetett volna azon, mit is jelenthet ez, távoli kongás ütötte meg a fülét a kaptárak zúgásán túl.

– Hallja ezt, asszonyom? – kérdezte.

– Az általános riadót? – Dr. Barlow szomorúan bólintott. – Attól tartok, igen. Úgy tűnik, hogy Britannia és Németország végre háborúban áll egymással.