IV. rész:
A Waffen-SS magyar alakulatai
1. Hadosztálynál kisebb magyar SS-alakulatok
1.1. A „Deák” SS-harccsoport (SS-Kampfgruppe „Deák”)
Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél. Magyar részről összegyűjtésükkel a szegedi V. honvéd hadtestet bízták meg, mert ennek területén volt a legtöbb jelentkező (körülbelül 1000 fő).[1178]
A magyar önkéntesek többségét először a Honvédség pót- és tartalékalakulataiban helyezték el, mivel a szegedi V. hadtest parancsnoksága vonakodott az önkénteseket átengedni a Waffen-SS-nek. Mindenesetre az esetet Szegedről jelentették a honvédelmi miniszternek, aki a jelentkezők szándékát továbbította Georg Keppler SS-Obergruppenführernek, a Waffen-SS altábornagyának, a magyarországi Waffen-SS csapatok parancsnokának.
1944. augusztus 15-én a szegedi V. hadtesten belül, a Honvédség és a Csendőrség Waffen-SS-be jelentkező tagjaiból, valamint a 17. életévüket betöltött leventékből létrejött egy zászlóalj erejű magyar önkéntes különítmény[1179]
Az alakulat jogállását öt nappal később, 1944. augusztus 20-án rendezték, amikor az SS Délkelet-Európai Kiegészítő Parancsnoksága és a magyar Honvédelmi minisztérium külön-megállapodása után a különítményt SS-Kampfgruppe „Deák” néven átvették a Waffen-SS állományába.
Az első magyar SS-alakulat parancsnokául a németek vitéz Deák László[1180], volt honvéd vezérkari ezredest nevezték ki, akit korábban az újvidéki „hideg napok” kapcsán kicsaptak a Honvédségből, s később a felelősségre vonás és várható elmarasztaló ítélet elől Németországba távozott,[1181] ahol 1944 július 14-én március 1-i hatállyal SS-Standartenführer lett.
Vélhetően propagandacélzatból a „Deák” SS-harccsoportot már egy nappal a külön-egyezményt követően (augusztus 21-én) az SS IX. fegyveres-hegyihadtestének közreműködésével az előírásos gyalogsági fegyverzettel és tábori szürke egyenruhával mintaszerűen felszerelték. Felállításakor az SS-Kampfgruppe „Deák” törzsből és három századból állt. Vezényleti- és szolgálati nyelve a magyar volt.
A „Deák” SS-harccsoport alapkiképzését, illetve német fegyverekre történő átképzését Újvidéken kezdték meg augusztus 26-án. Szeptember 10-én az alakulatot a Bács megyei Titelre irányították, ahol tizenegy nap múlva (21-én) a 3. (kiképző- és pót-) század kivételével elérte a hadrafoghatóságot. Az alakulat bevethető részei 1944. szeptember 22-től október 10-ig főleg az „F” Hadseregcsoport alakulatainak alárendeltségében, a Bánság területéről Újvidék felé visszahúzódva harcoltak.
Október 11-től a „Deák” SS-harccsoport a Bácska déli részén, később Baranya megye területén védekezett – a még felállítás alatt álló – 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály alárendeltségében. Tekintettel az egység magas veszteségeire,[1182] 1944. október 28-án Deák katonáit kivonták az arcvonalból.
A harccsoportot Kaposvár körzetéből október 30-án Balatonszentgyörgyre vezényelték, ahol rövid ideig pihentették. Az SS Vezetési Főhivatalának parancsára november 3-án tovább indult, majd Zalaszentgróton betagolták az SS – ugyancsak szervezés alatt álló – 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályába.
A „Hunyadi” hadosztályban a „Deák” SS-harccsoport századai – az alakulat november 10-i feloszlatását követően – az SS 61. (1. magyar) fegyveres-gránátosezredének gerincét képezték. Az ezred parancsnoka Deák László SS-Oberführer lett.
1.2. A Keleti Arcvonal Bajtársi
Szövetség és a Ney Károly-féle SS-harccsoport
(SS-Kampfgruppe „Ney”)
A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben[1183]) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való „kiugrását”.[1184] A szervezet létrehozásának kezdeményezői között volt dr. Ney Károly[1185] is. Magyarország német megszállásáig az egyre inkább félkatonai jelleget öltő KABSZ csak illegálisan működhetett.
1944. március 19-ét követően a szervezet részben Ney Károly révén csatlakozott az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártjához, majd német-olasz mintára a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség képezte a párt „rohamosztagát”. A KABSZ székháza átmenetileg a Magyar Megújulás Pártjának Hunyadi János úti helyiségeiben kapott helyet. A szervezet intenzív toborozásba kezdett, s a német megszállás után hamarosan sor került a legális alakuló ülésre is, amelyen Imrédy Béla, volt miniszterelnök is részt vett. A Tattersaalban megrendezett gyűlésen 3000-4000 ember jelent meg, főleg egykori honvédek.[1186]
Hamarosan Imrédy mellett Rátz Jenő, Jaross Andor, Endre László és Baky László is a szövetség tagjai lettek. Jaross részben a magyarországi zsidóság elkobzott vagyonával finanszírozta a szervezetet, míg a két belügyi államtitkár, Endre és Baky hamarosan kieszközölte a főispánoknál és Budapest főpolgármesterénél, hogy támogassák a szervezet működését, mivel a KABSZ „tömöríteni kívánja mindazokat, akik a frontszolgálat, ill. a katonai szolgálat, vagy más kiváló érdemek alapján alkalmasak arra, hogy a bolsevizmus elleni küzdelemben irányító szerepet kapjanak.”[1187]
Imrédy 1944 májusában végül is elvállalta a KABSZ irányítását. A testület további vezetői voltak dr. Hajdú Miklós (Jogügyi Osztály), dr. Ney Károly (Adminisztrációs Osztály), Schöner Károly (Gazdasági Osztály), Ambrus Bertalan (Propaganda Osztály), Vadon Pál Máté (Érdekvédelmi Osztály), valamint Bolhóy Imre (Jelentkezők Osztálya).[1188] A KABSZ, mint a polgári szféra katonailag szervezett testülete, „századokkal” és saját „vezérkari főnökkel” (Bolhóy Imre) is rendelkezett. A kézifegyverek viselése mellett a KABSZ tagok egyenruhája fekete nadrág és nyakkendő volt, valamint ehhez sárga inget, s a bal felkaron fekete halálfejes karszalagot hordtak. Utóbbi jellegzetességüket a Ney-féle SS-alakulat katonái a későbbiekben is megőrizték.[1189]
A belpolitikai változások arra késztették a szövetséget, hogy – a nyilas mozgalommal való állandó polemizálás ellenére – 1944 augusztusa folyamán a közös célok érdekében a KABSZ hallgatólagosan összefogjon a Szálasi Ferenc által vezetett nyilas párttal. Ehhez azonban – teljesítve Szálasi feltételét – meg kellet szabadulni Imrédytől, akit a KABSZ vezetői – a volt miniszterelnök zsidó származására való hivatkozással – lemondattak.[1190] Helyét a testületet addig a háttérből ténylegesen irányító Ney Károly vette át. A nyilas párttal való teljes összeolvadásra 1944. szeptember 17-én került sor, amikor a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség mintegy 150-200 főnyi egységét alárendelték Kovarcz Emilnek, a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom fegyveres erői „főparancsnokának”.[1191]
A KABSZ egy tagja 1944. október 6-án a Margit körúton felkereste a németellenes ellenállás egyik vezetőjét, dr. Somóczy Lóránd karpaszományos őrmestert, s tudatta vele, hogy szélsőséges elemek két nap múlva hatalomátvételre készülnek. Délután Bakay Szilárd altábornagy már utasította az I. hadtest-parancsnoksághoz beosztott ügyészt – dr. Major Ákost, a későbbi népbírót –, hogy másnap hajnalra derítse fel az úgy nevezett KABSZ-puccsal kapcsolatos tényállást.[1192]
A Bem laktanyában állomásozó budapesti őrzászlóalj Major vezetésével a puccskísérlet központjának tartott, Zách utcai gépjárműjavító műhelybe hajtott, ahol a KABSZ számos tagja teljesített szolgálatot. Az őrzászlóalj akadályok nélkül szállta meg a laktanyát, s az éjjeli kihallgatásokat és letartóztatásokat követően az egység október 7-én hajnalban házkutatást tartott a KABSZ Vörösmarty utcai székházában. Addigra azonban a szervezet vezetősége már felmenekült a Sváb-hegyre és az SS oltalma alá helyezte magát.[1193]
Az úgy nevezett KABSZ-puccs elmélete szerint a szervezet már augusztus óta készült a hatalomátvételre. A KABSZ-századoknak, illetőleg a KABSZ tényleges honvédségi szolgálatot teljesítő tisztjei által vezetett alakulatoknak adott jelre, a megfelelő időben, meghatározott kulcsfontosságú objektumokat kellett elfoglalniuk, s így a szervezet tevékeny részt vállalt a nyilas hatalomátvétel előkészítésében is. A mindezeket alátámasztó iratok – az akkori ügyészi jelentések és a KABSZ székházából begyűjtött anyagok – Bakay Szilárd 1944. október 8-i elrablásával egy időben eltűntek.
A következő napokban a KABSZ tagjainak nagy része – miután néhányuk már kézhez kapta német behívóját – egymást értesítve a helyzetről, jelentkezett az SS Magyarországi Kiegészítő Parancsnokságánál (SS-Ersatzkommando Ungarn, Budapest, VI. kerület Munkácsy Mihály utca 5-7.).
Az október 15-i nyilas hatalomátvétel során a KABSZ-tagok csekély hányada már SS-egyenruhában (de megtartva halálfejes karszalagukat) működött közre a puccs katonai végrehajtásában. Ennek során a Ney Károly vezette csoport átmenetileg a Várat körülzáró 22. SS-önkéntes-lovashadosztály alárendeltségébe került.[1194]
Közvetlenül a Szálasi-féle hatalomátvételt követően, október 20-a táján megszületett a különegyezmény dr. Ney Károly és az SS vezetése között. A megállapodás értelmében a KABSZ első önkénteseit (körülbelül 300 főt) – immár nem egyénileg, hanem testületileg – átvették a Waffen-SS-be, s őket SS-Kampfgruppe Ney („Ney” SS-harccsoport) néven önálló alakulatban fogták össze.[1195] A harccsoportot október 21-én látták el fegyverekkel a Veszprém megyei Súron, ahol akkor a 22. „Maria Theresia” SS-önkéntes-lovashadosztály ellátó és vonatalakulatai állomásoztak.[1196]
A Ney-féle SS-harccsoport másnap már ideiglenes jelleggel a hadosztály 22. SS-tüzérezredének úgy nevezett „biztosító századát” alkotta. Eközben folyamatosan gyarapodott a magyar önkéntesek száma, mely eltolta a harccsoport német fegyverekre történő átképzésének határidejét. Ney alakulata október 30-ra elérte a zászlóalj méretet, majd november 1-jén a Magyarországon állomásozó Waffen-SS hadosztályok magyarul is beszélő oktatói megkezdték az egység átképzését Súron, annak ellenére, hogy még további önkéntesek érkezésére számítottak.
Miközben Veszprém megyében zajlott a Ney-féle magyar SS-alakulat kiképzése, a magyar politikai vezetés 1944. november 17-én feloszlatta a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség maradékát is.[1197] Várható volt tehát, hogy Súron további önkéntesek jelentkeznek. Amikor 1944. december 24-én a harccsoport parancsnoka, Ney Károly tiszti továbbképzéséről a németországi Hirschbergből visszaérkezett Súrra, alakulata már ezrednyi méretével (körülbelül 1600 fővel) érte el a hadrafoghatóságot. Ezen a napon a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály részei Budapesten szovjet bekerítésbe kerültek, de a hadosztály ellátó alakulatainak zöme, a 22. SS-tüzérezred vonatrészei és néhány utász-kiképzője Ney ezredével együtt Súron maradt, s elkerülték a bekerítést.
A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály kint rekedt hadtápalakulatainak egy részét így az SS-Kampfgruppe alakulatát Ney-hez csatolták, hogy annak ellátó bázisát képezzék. Közben a német vezetésnek olyan elképzelése támadt, hogy a magyar alakulatot a frontvonal mögött, mélységi felderítő és szabotázs feladatokra használják fel. Ney azonban ezt a kérést visszautasította, mivel egyrészt reguláris köteléket kívánt vezetni, másfelől egysége nem kapott ejtőernyős kiképzést, végezetül pedig az ilyen jellegű feladatokra való felkészülés hónapokkal tolta volna ki az alakulat hadrafoghatóságát.[1198]
1944. december 25-én Ney magyar SS-alakulatát kivonták a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály állományából, s az egységet a még beérkezésben levő IV. SS-páncéloshadtestnek rendelték alá. Egyes adatok szerint 1944. december 28-án és 29-én Ney alakulatának egyik zászlóalját (parancsnoka Dömötör Gyula SS-Obersturmführer) a hajmáskéri gyakorlótérről elszállították Balatonakarattyára, ahol a magyar 25. gyaloghadosztály és a német III. páncéloshadtest csatlakozásának biztosítása volt a feladata.[1199]
A „Ney” SS-harccsoport a Budapest felmentését célzó első támadások során (1945. január 1-12.) a IV. SS-páncéloshadtest páncéloshadosztályainak gyalogsági támogatását erősítette.
A „Konrad 1” és „Konrad 2” hadművelet harcaiban az ezred I. zászlóalja a 3. „Totenkopf” SS-páncéloshadosztály, míg II. zászlóalja az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály alárendeltségében került bevetésre.[1200]
Közben január 11-én Ney „különítményének” harmadik zászlóalja is elérte a hadrafoghatóságot. Ekkor a harccsoport teljes létszáma hozzávetőlegesen 2000 fő volt, melyből a harcoló állomány közel 1870 főt tett ki.
Az első felmentési kísérletek kudarcát követően a Ney-féle harccsoportot kivonták a IV. SS-páncéloshadtest alárendeltségéből és teljes állományával 1945. január 13-án már a Balck-seregcsoport 1. páncéloshadosztálya rendelkezett.[1201]
A január 18-án hajnalban meginduló harmadik felmentési kísérlet („Konrad 3”) kezdetekor az ezred erejű „Ney” SS-harccsoportot a német 1. páncéloshadosztály Székesfehérvárt délnyugat felől támadó Huppert-harccsoportjának részeként vetették be.
Január 20-án a Ney-féle magyar SS-alakulat 400-420 fős harccsoportját (parancsnoka Vadon Pál SS-Hauptsturmführer) hajnali 05.00 órakor ébresztették, hogy 07.00 órára elérjék megindulási állásaikat, ahonnan egy, a magyar csapatnak alárendelt SS-századdal (parancsnoka Levetzo SS-Obersturmführer) együttműködve részt vettek a IV. SS-páncéloshadtest Székesfehérvár elfoglalását célzó támadásában. Maga Ney Károly ugyanakkor parancsnokként nem vett részt a hadműveletben.[1202]
Január 21-én reggel 09.00 órától délután 14.00 óráig Ney SS-harccsoportja elfoglalta a Sárvíz-csatorna Székesfehérvár felé eső (keleti) partján, Sárszentmihály magasságában lévő szovjet állásokat. A harcok során mintegy 40 sebesültet vesztett. A Sárpentele határában tartott pihenő után a vasúti töltés jobb- és baloldalán, 50-60 méteres térközök mellett, a német századdal támogatott magyar SS-harccsoport lassan megindult a Székesfehérvár külterületén levő piactéri kisállomáshoz, amelyet délután 16.00 óra körül értek el. A töltés mentén körülbelül 40-50 fő szovjet foglyot ejtettek.[1203]
A „Ney” SS-harccsoport folytatta előrenyomulását a város felé, miközben súlyos harcokat vívott Székesfehérvár külterületeinek elfoglalásáért. Ezalatt körülbelül 500 méterre Ney csapatainak jobbszárnyától egy 400-500 fős szovjet egység közelítette meg a már mögöttük hagyott Sárpentelét, s fennállt annak a veszélye, hogy az SS-harccsoportot elvágják. A rádión kért tüzérségi támogatás és a német-magyar ellenlökés azonban a szovjeteket visszaszorította Székesfehérvárra.
Amikor 1945. január 21-én délután az 1. páncéloshadosztályt a Holste-hadosztálycsoport (a német 6. páncéloshadosztály részeivel és a magyar 20. gyaloghadosztály egy zászlóaljával megerősített 4. lovasdandár, illetőleg a magyar 2. páncéloshadosztály részei) váltotta fel, Ney SS-harccsoportja a hadosztálycsoporton belül a 4. lovasdandár alárendeltségében folytatta harcait.[1204]
Székesfehérvár elfoglalásáért vívott harcok során (január 20-án és 21-én) a Ney-féle magyar SS-alakulatnak 17 szovjet páncélos megsemmisítését tulajdonítják. A harcokban elért eredményeiért Hitler az ezredet meg nem erősített források szerint az „SS-Regiment Ney” feliratú úgy nevezett karcsík (Ärmelstreifen) viselésével jutalmazta.
Ney alakulatának részei január 22-én még javában utcai harcokat folytattak a városban. A magyar SS-katonákra egy székesfehérvári lakos így emlékezett:
„Fél órával később magyar katonai járőrök jöttek az óvóhelyre. Fehér csuklya volt rajtuk, bal karjukon fekete szalag, halálfejjel. Bemutatkozásuk a tisztelgés után a következő volt: ’Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége!’ Elmondották, hogy a Budapestre szorult német erők kiszabadítására érkeztek Fehérvárra is. Céljuk, a Velencei-tó déli partján, a főútvonal mentén előretörni a Főváros felé…” [1205]
Székesfehérvár január 22-i visszafoglalását követően a „Ney” SS-ezred még közreműködött a városban levő szovjet ellenállási pontok felszámolásában, majd az alakulat zömét – egyetlen zászlóalj méretű kötelékét leszámítva – kivonták az arcvonalból és feltöltés végett ismét Súrra helyezték át. Ott január 23-án számos levente, valamint a magyar honvéd légierő egy földi kiszolgáló százada is csatlakozott hozzájuk.[1206]
A „Ney” SS-ezred a székesfehérvári arcvonalon maradt. Zászlóalj méretű különítménye a későbbiek folyamán továbbra is a Breith-hadtestcsoport (a német III. páncéloshadtest és a magyar VIII. hadtest) Holste-hadosztálycsoportjának alárendeltségében vett részt a 182-es magaslatért vívott harcokban.
Január 27-én – még ennek a hadosztálycsoportnak a keretében – elfoglalta a 182-es magassági pontot, amelynek megtartásához azonban már nem volt elegendő ereje.[1207] A 182-es magaslat a harmadik székesfehérvári páncéloscsata során (1945. január 18-február 15.) a város birtoklása szempontjából kulcsjelentőséggel bírt, s éppen ezért számtalanszor cserélt gazdát.
Másnap, január 28-án a Ney-féle magyar SS-harccsoport még Székesfehérvár térségében harcoló részeit a IV. SS-páncéloshadtest alárendeltségébe utalták, ahol február 3-ig a 3. SS-páncéloshadosztály irányítása alatt álltak.
A harcok közepette Ney harccsoportja február 2-án Székesfehérvártól keletre visszavert egy szovjet gyalogsági támadást, majd ellenlökésével elfoglalta a Székesfehérvártól keletre, a 182-es magassági pont közelében fekvő szőlővidék keleti szélét.[1208]
Január 29-én a „Ney” SS-ezred a német 356. gyaloghadosztály közvetlen alárendeltségébe került.[1209] A következő napokban az ezred a IV. SS-páncéloshadtest seregtesteivel – többek között egy másik magyar SS-alakulat, az 1. SS-rohamvadász-ezred részeivel együtt – Székesfehérvártól észak-északkeletre harcolt a város visszavételét megkísérlő szovjet erőkkel szemben. Február 5. után a „Ney” SS-harccsoport még arcvonalban maradt részeit is hátravonták Súrra. A Székesfehérvárért folyó harcokban a harccsoport veszteségei az alábbiak voltak: 171 fő (ebből öt tiszt) elesett, további 49 fő (ebből két tiszt) pedig eltűnt.[1210]
A „Ney” SS-ezred sikeres harctevékenysége elismeréseképpen február 27-én, a IV. SS-páncéloshadtest harcálláspontján az ezred 12 tagjának a II. osztályú, míg három tagjának az I. osztályú Vaskeresztet adományozták. Dr. Ney Károlyt soron kívül SS-őrnaggyá (SS-Sturmbannführer) léptették elő.[1211] Magyar részről az alakulat tagjai semmilyen kitüntetésben nem részesültek.
Ney Károlyt korábban harcálláspontján felkereste Szálasi futára és a „nemzetvezető” írásbeli parancsát nyújtotta át. A parancs Ney tudomására hozta, hogy egysége illegálisan harcol, s emiatt alakulatával a Kőszegen levő Honvédelmi Minisztériumhoz kell bevonulnia, ellenkező esetben a Ney-ezred katonáit megfosztják magyar állampolgárságuktól. Szálasi e rendelkezése sértette az SS-önkéntesek tárgyában kötött, hatályos német-magyar államközi egyezményt. A parancsot a Ney-féle különítmény egységesen megtagadta. A KABSZ szervezetének maradványai ezzel véglegesen szakítottak a Szálasi-féle hatalommal. Február 3-án Szálasi beváltotta fenyegetését, s Neyt, valamint alakulatának több tisztjét megfosztotta magyar állampolgárságától.[1212]
Március 1-jén az Egyesült Államok szárazföldi hadereje légierejének (USAAF) Olaszországban állomásozó 15. légihadserege 630 repülőgéppel a Bécs körzetében lévő Moosbierbaum Műveket támadta.[1213] Magyarország feletti átrepülésük során egy B-24 Liberator típusú négymotoros bombázó- repülőgép kivált a kötelékből és Ácsteszér község határában, 14.00 óra körül lezuhant. (Magyarország felett egyébként március 1-én öt darab B-24 Liberatort jelentettek elveszetnek.[1214]) Legénységéből nyolc fő ejtőernyővel kiugrott, akiket a lezuhanás helyszínétől mindössze 4,5 kilométerre, Súron állomásozó „Ney” SS-alakulat katonái fogtak el. A repülők közül három főt később Kisbéren átadtak a németeknek. A másik öt amerikai katonát, s kémkedés vádjával további négy magyar polgári személyt március 3-án, (vagy 13-án) a Súr községhez tartozó varjasi erdőben a „Ney” SS-ezred katonái kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették.
Egy helyi lakos – akinek a „Ney” SS-ezred egy lovásza mesélte el a történteket – az alábbiakban emlékezett vissza: „[a foglyokat] a suri kastélyban, majd a suri ev. [evangélikus] iskolában (…) őrizték. A foglyok közül kettőnek a lába el volt törve. Közülük kettő tiszt volt, az egyik főhadnagy[1215]. A foglyokat napokon át vallatták a halálfejes csendőrök s közben ütlegekkel és kikötéssel kényszeríttették vallomástételre. Később két foglyot és pedig [sic!] a két tisztet [valójában hármat] Kisbérre kísérték s ott egy ismeretlen német katonai alakulatnak adták át. Az itt maradt öt amerikai katonát március 3-án (szombaton) a suri varjasi erdőben kivégezték. A kivégzésnél hat halálfejes katona (négy csapatcsendőr és két lovász) vett részt. (…) Kivégzés előtt a foglyokat teljes meztelenre vetkőztették. Négy fogoly nyilvánvalóan kat. [katolikus] vallású volt, mert letérdelve keresztet vetettek és imádkoztak. Az ötödik zsidó volt, ezt maga árulta el. Az egyik fogoly hátat fordított a kivégzés előtt, a többi pedig szembe nézett. A kivégzés 4-5 lépésről géppisztollyal és gyalogsági fegyverrel (puskával) történt. A sirt [sic!] nem a kivégzettekkel ásatták meg. Az amerikai katonák elfogatására, vallatására és kivégzésére vonatkozólag a parancsot Ney Károly dr. halálfejes őrnagy, a suri halálfejes katonai alakulat parancsnoka adta ki.” [1216]
A német hadvezetés március 6-án egy újabb ellentámadást indított. A „Frühlingserwachen” hadművelet során a Ney-féle magyar SS-alakulat alárendeltségi viszonyait kezdetben megtartva, zászlóaljnyi kötelékkel védelemben maradt. A hadművelet alatti veszteségei halottakban 52 fő (ebből egy tiszt) volt, míg további hat közkatona eltűnt.
A német offenzíva kifulladását követően az alakulat részeit újra összevonták. 1945. március 27-én azonban a visszavonuló „Ney” SS-ezred III. zászlóalja Pápa térségében elszakadt a zömtől. A zászlóaljat a I. SS-páncéloshadtest 3. „Totenkopf” SS-hadosztály-harccsoportjának alárendeltségébe utalták[1217], s lényegében a háború végéig ennek alárendeltségében harcolt.
Ney egységének együtt maradt zászlóaljai (az I., a II. és a IV.), valamint a törzs 1945. március 29-től az úgy nevezett Birodalmi Védőállás (Reichschutzstellung) védelmében vettek részt Rohonc, majd Gyepüfüzes, végül Felsőőr térségében.[1218]
Az időközben dandár méretűvé vált Ney-féle alakulattól április 21-én két zászlóaljat a III. páncéloshadtestnek rendeltek alá. A Ney-ezred átalárendelt zászlóaljainak zöme ekkor a hadtest Schweitzer-harccsoportjában harcolt, míg kisebb részeit egy magyar erőd-zászlóalj támogatására rendelték.[1219] A szovjet előretörés ezzel egyidejűleg a Ney-féle különítmény maradékát visszavonulásra és harcálláspontjának a stájerországi Birkfeldbe történő áthelyezésére kényszerítette.
A következő napokban, április 5. és 8. között a „Ney” SS-ezred I. és II. zászlóalja váltakozó alárendeltségben, a német 1. páncéloshadosztállyal együtt kisebb ellenlökéseket hajtott végre Birkfeld térségéből kiindulva, Pöllau és a Lafnitz-völgy irányába. Az ezred IV. zászlóalja ugyanakkor St. Michaelnél a IV. SS-páncéloshadtest állományában maradt.
1945. április 21-én a „Ney” SS-harccsoport összlétszáma – leszámítva az elszakadt, 750 fős összlétszámú III. zászlóalját – ekkor 4211 fő, melyből a harcoslétszám 3100 fő volt. Felszerelése: 2660 ismétlőkarabély (Mauser Kar. 98k), ugyanez távcsővel 91 darab, géppisztoly (9 mm-es MP–40) 342, 531 különféle pisztoly, 73 géppuska (MG–42), 17 nehézgéppuska, 21 páncéltörő ágyú (7,5 cm-es PaK 40), 34 aknavető, 15 páncélrém, 331 páncélököl, öt lángszóró, 1207 nyeles kézigránát és 125 tányérakna. Járművei: hét páncélgépkocsi (Sd. Kfz. 223); 11 tehergépkocsi (3,5 tonnás Opel Blitz); kilenc személygépkocsi, 53 országos jármű és 141 ló.
A Ney-féle SS-dandár addigi vesztesége halottakban 770, míg az eltűntek száma 91 fő volt. Az addig megsemmisített szovjet harckocsik számát körülbelül 50 darabra becsülték.[1220]
A II. világháború végére a „Ney” SS-dandár (SS-Brigade „Ney”) áttekintő hadrendje és parancsnokai az alábbiak voltak (zászlóaljai különböző alakulatoknál, elosztva kerültek alkalmazásra):
– törzs, tolmács-, híradó- és motorkerékpárosjelentő-szakasz, táboricsendőr-különítmény, törzsbiztosító század;
– SS-lövészzászlóalj (F. K. SS-Hauptsturmführer);
– SS-lövészzászlóalj (I. N. SS-Hauptsturmführer);
– SS-lövészzászlóalj (N. K. SS- Hauptsturmführer);
– („Imrédy”) SS-lövész- (kiképző- és pót-) zászlóalj (B. B. SS-Sturmbannführer);
– SS-ellátó oszlop (részben gépkocsizó, részben fogatolt).
A fegyverletétel hírére az időközben SS-alezredessé (SS-Obersturmbannführer) előléptetett Ney Károly Weiz, Birkfeld és St. Erhardt térségében csapatait feloszlatta, alakulatának nehézfegyvereit pedig megsemmisíttette. A „Ney” SS-dandár részei – összesen körülbelül 1200 fő – csatlakoztak a német 6. hadsereg egyik gépkocsi-oszlopához. Így az 1. magyar SS-sízászlóalj és az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztállyal Graztól visszavonuló maradékaival együttműködve akartak eljutni az amerikai csapatokig. Bruck térségében május 9-én még meg kellett küzdeniük az északkelet felől előretörő szovjet harckocsizó ékekkel.
Végül a „Ney” SS-dandár május 11-én jelentkezett Attersee faluban az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályának már kapitulált, de az amerikaiak számára még irodai szolgálatot ellátó parancsnokságán. A létszám mintegy kétharmada visszatért Magyarországra, ahol szovjet hadifogság, esetenként azt követő internálás, illetőleg népbírósági tárgyalás várta őket.
A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség szervezetét véglegesen 1945. március 17-én, az 529/1945. M.E. számú rendelettel számolta fel a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány.[1221]
1.3. Az 1. magyar SS-sízászlóalj (1. ungarische SS-Schi-Bataillon)
A Honvédelmi Minisztérium kiképzési főosztálya 1944 kora őszén a Honvédség határvadász- és hegyi alakulatai számára a kárpátaljai Rahó székhellyel sítanfolyamot szervezett. A tanfolyam szakelőadójának és egyúttal szervezőjének Zelkó József tartalékos hegyivadász főhadnagyot bízták meg. Zelkó kinevezését indokolja, hogy maga többszörös síbajnok volt.
A sítanfolyamra jelentkezőket azonban a kárpátaljai hadműveletek miatt hamarosan vissza kellett vezényelni Budapestre, s így a terepadottságok miatt a tanfolyam csak elméleti oktatásra korlátozódott. A tanfolyamisták körülbelül 1000 főt számlálhattak, akik közül a harmadik magyarországi SS-toborzás keretében 110 legénységi, illetve öt fő tiszti állományú katona hamarosan megkapta az SS-Ersatzkommando Ungarn behívóparancsát, köztük maga Zelkó főhadnagy is. Zelkónak mindössze német származású felesége indokolta behívását. A tanfolyamisták közösen tiltakoztak a Honvédelmi Minisztériumnál, azonban ennek álláspontja – betartva az 1944. április 14-i német-magyar államközi egyezményt – tökéletesen egyezett az SS Kiegészítő Hivatalának szándékaival.
A vita sokáig elhúzódott, mígnem Horthy kormányzó október 15-i fegyverszüneti proklamációja válaszút elé állította a tanfolyamistákat. Ők testületileg a ”bolsevizmus elleni harc” folytatása mellett döntöttek és a Honvédelmi Minisztérium felszerelési osztályán kérték, hogy őket hegyivadász-zászlóaljként felszereljék, s a frontra küldjék. A válasz azonban kitérő volt, s a minisztérium e kérést adminisztratív okokra és fegyverhiányra hivatkozva egyáltalán nem teljesítette.
Közvetlenül a Szálasi-féle hatalomátvétel után, a Waffen-SS végül is megtette ajánlatát, vállalta, hogy a tanfolyamistákat felszereli, s önkéntesekként – immáron nem egyénileg, hanem testületileg – állományába átveszi. Zelkóék 97 százalékos többséggel megszavazták az ajánlatot. Ugyanakkor néhány feltételt is szabtak: az alakulat vezényleti nyelve a magyar, továbbá lehetőleg csak magyar területek visszafoglalásáért harcolnak, illetőleg más SS-alakulatokkal egyenrangúként kezelendők. Zelkó személyes kérése volt továbbá, hogy az alakulatnál négy hivatásos állományú honvéd tiszt is jelen legyen.
Ennek megfelelően 1944. október 17-én Zelkó József és Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője között megszületett a különegyezmény. Az ennek értelmében felállított 1. magyar SS-sízászlóalj (1. ungarische SS-Schi-Bataillon) – parancsnoka Zelkó József SS-Obersturmführer – „különleges csapatként” közvetlenül Himmler alárendeltségébe. Az ekkor mintegy 800 fős alakulat törzsből, három könnyű vadászszázadból, valamint egy nehézfegyver-századból állt.[1222]
Miután az 1. magyar SS-sízászlóaljat Budapesten az SS magyarországi kiegészítő parancsnoksága egyenruhával ellátta, november 10. körül az alakulatot kiképzési célból a sziléziai Neuhammerben lévő kiképzőtáborba szállították.
Az alakulat felkészülését megzavarta a „Hunyadi” hadosztály szálláscsináló részlege, amely 1944. november 15-én ugyancsak megérkezett a neuhammeri táborkomplexumba. A tábor rendje akkor borult fel igazán, amikor az e hadosztályhoz tartozó első magyarországi önkéntesek is beérkeztek, s a német táborparancsnokság (mondván, hogy ezek is magyarok) nem figyelt oda az egyes csoportok elkülönítésére. Zelkó főhadnagy közben visszaindult Budapestre, hogy a további körülbelül 600 újoncot és az általa korábban kért honvéd tiszteket (a négy helyett hármat, akik közül az egyik fivére, Zelkó László százados volt) átvegye.
1944. november 22-én Neuhammerben eközben – Zelkó távollétében – a sízászlóaljat lényegében feloszlatták, s az állományt a Waffen-SS magyar hadosztályának néhány tisztje – Grassy József hadosztályparancsnok egyetértése mellett – gyakorlatilag a „Hunyadiba” olvasztotta. Zelkónak és segédtisztjének (Fritz Ulrich SS-Sturmbannführer) két napig kellett alkudoznia, mire sikerült tisztázniuk a helyzetet, s további két napba tellett, míg a zászlóalj visszaszerezte a korábban kiutalt felszerelési tárgyait.
Az 1. magyar SS-sízászlóalj „újrafelállításakor”, 1944. december 1-jén önkénteseinek létszáma már elérte az 1800 főt, s belőlük december 4-re már két zászlóaljat szerveztek. Így gyakorlatilag az 1. magyar SS-sízászlóalj maga is két zászlóaljra (I. és II.) tagolódott, melyekből a második úgy nevezett (újonc-) kiképző-zászlóalj volt. A parancsnok továbbra is Zelkó József főhadnagy (SS-Obersturmführer) volt, de a tényleges irányítás azonban két német SS-Hauptsturmführer kezébe került, akik átmenetileg az I. és a II. zászlóaljak parancsnokai lettek.
Másnap, 1944. december 5-én a Neuhammerhez közeli bad saarow-i katonai raktárból a sízászlóalj I. zászlóalját mintaszerűen ellátták felszereléssel, bár állítólag Zelkó főhadnagy a magánvagyonából vesztegette meg a német raktárnokokat, s így – a fegyverzetet leszámítva – az állománytáblához képest is több és jobb minőségű felszereléshez jutottak.
Az I. zászlóalj első három századát egyenként kilenc 7,92 mm-es MG–42 könnyűgéppuskával, századonként két szakaszt 7,92 mm-es Sturmgewehr–44 gépkarabéllyal, míg a többieket az általánosabb Kar 98k ismétlőkarabéllyal szerelték fel. A 4. (nehézfegyver-) századot nyolc MG–42 nehézgéppuskával, egy MG–42 könnyűgéppuskával[1223], hat 8 cm-es Gr.W. 34 közepes aknavetővel és négy 7,5 cm-es Geb. Kanone 43 L/18-5 típusú hegyiágyúval látták el.[1224] 1944. december 7-én Neuhammerben megkezdődött a csapatok a ki-, illetve átképzés.
1945. február elején a szovjet csapatok átkeltek az Oderán és gyorsan közeledtek a neuhammeri kiképzőtábor felé. Az illetékes német hadkiegészítő parancsnokság a szovjet páncélos erők átmeneti feltartóztatására, lényegében szükségmegoldásként, úgy nevezett „riadóegység” (Alarm-Einheit) felállítását kérte az 1. magyar SS-sízászlóaljtól. Tekintettel a Himmlerrel való korábbi megállapodás azon passzusára, miszerint az alakulatot csak Magyarország védelmében alkalmazhatják, Zelkó önkéntesek jelentkezését kérte, elsősorban a kiképzés és fegyverzet terén jobb helyzetben levő I. zászlóalj katonáitól.
1945. február 9-én ily módon századnyi erőben, mintegy 230 fő önkéntessel és három (valószínűleg PaK 40 típusú 7,5 cm-es) lövegből álló páncéltörőágyús-szakasszal megerősített riadószázadot állítottak fel. A század parancsnokának Gencsy József SS-Hauptsturmführert nevezték ki. A riadószázad feladatul kapta, hogy a Bober folyótól nyugatra alakítson ki útzárat és a Breslau–Berlin közötti birodalmi autópálya ezen részén tartóztassa fel a közlekedő szovjet harckocsikat.
A szovjetek azonban ezt a térséget még az alakulat helyszínre érkezése előtt, már délután 14.00 óra tájban ellenőrzésük alá vonták. Így a riadószázad a megadott ponttól délebbre, Gross-Golmischtól nyugatra foglalt állást.
1945. február 11-én a század már Nitscenkautól északra védekezett, mialatt több erős szovjet gyalogsági támadás érte. Aznap harckocsi-kilövéseinek száma már elérte a tizenegyet. A délutáni órákban a magyar riadószázadot visszaszorították a Hühner-Bergig, majd a Kranich-See-ig, miközben páncéltörő ágyúit elvesztette. Az alakulat Eichbergnél védekező részeit a szovjetek bekerítették, majd megsemmisítették.
Másnap, február 12-én a riadószázad maradványai Klitschdorf ligetén keresztül Lorenzdorfig jutottak, miközben az alegység szinte teljesen megsemmisült. A harcok során a riadószázad soraiból 150 fő (ebből nyolc tiszt) elesett, valamint további 22 közkatona eltűnt.[1225]
Időközben az 1. magyar SS-sízászlóalj zöme gyalogmenetben elhagyta a tábort, s négynapi menetelést követően, 1945. február 14-én bevagonírozott Tetschen-Bodenbachban. Két nap múlva vasúti szállítással érkeztek meg a stájerországi Leobenbe.
1945. február 20-án a II. zászlóaljat a Judenburg melletti „Seetaller Alp” magashegyi gyakorlótérre irányították. Még ezen a napon Zelkónál jelentkezett Gencsy József egyetlen megmaradt tisztjével és hét katonájával, a riadószázad maradékával.
A Leobenben magashegyi kiképzést folytató I. és II. magyar SS-sízászlóalj 1945. március 25-én kapta meg a Honvédelmi Minisztérium és az SS-Führungshauptamt közös parancsát, miszerint fel kellett venniük állományukba a Győr térségében tartózkodó, és egyelőre fegyvertelen magyar hegyivadászokat, valamint gondoskodni kellett azok fegyverzetéről, illetőleg ellátásáról. Miután körülbelül 1500 fő honvéd hegyivadász került gépkocsi-szállítással Leobenbe, az 1. magyar SS-sízászlóalj létszáma egy III. zászlóalj felállítása mellett mintegy 3000 főre bővült.
Az 1945. március 27-én felállított III. zászlóaljat szintén a Seetaler-Alpra küldték kiképzésre. Az 1. magyar SS-sízászlóalj felépítése ekkor vázlatosan az alábbi volt (az alakulatnak ellátó köteléke nem volt):
– törzs, tolmács-, híradó-, motorkerékpárosjelentő-szakasz, táboricsendőr-különítmény, törzsbiztosító szakasz;
– I. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (vitéz Darvas László SS-Hauptsturmführer);
– II. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (vitéz Zelkó László SS-Sturmbannführer);
– III. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (Gencsy József SS-Hauptsturmführer).
1945. április 17-én a magyar SS-sízászlóalj mindhárom zászlóalját – gyalogsági feladattal – az akkor Graztól délkeletre védekező IV. SS-páncéloshadtesthez irányították. Szállítás közben kapták a parancsot, hogy a zászlóaljak különítsenek ki egy századnyi erőt, amelyet Semmeringtől délkeletre, egy ott védekező magyar alakulat támogatására rendelnének.
Végül Görög SS-Untersturmführer vezetésével egy félszázadot indítottak útba, hogy segítsék a Zeltwegnél védekező, honvéd repülőkből (Ghyczy Márton repülő főhadnagy parancsnoksága alatt) alakított magyar kötelék harcait. Görög félszázada Pfaffensattel térségében került bevetésre, ahol soraiból 72 katona (ebből egy tiszt) elesett, további 31 fő pedig eltűnt.
A magyar SS-zászlóaljak zöme az európai háborút lényegében a IV. SS-páncéloshadtest, főleg annak 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztályának alárendeltségében fejezték be. A zászlóaljak nagy része utóvédet alkotott, hogy más kötelékek angolszász fogságba vonulhassanak (lásd a Ney-féle SS-harccsoportnál), s így sokan a visszamaradók közül – így maga Zelkó is – szovjet fogságba estek. Néhányan át tudtak jutni a szovjet vonalakon és elérték az angol fogságba menetelő „Szent László” hadosztály részeit. A stájerországi harcokban az 1. magyar SS-sízászlóalj további 163 halottat (ebből három tiszt), valamint 57 fő eltűntet vesztett. Az alakulat ismert és összesített háborús veszteségei ezzel halottakban 385 főre, míg eltűntekben 95 főre nőttek.[1226]
1945. február elejére a neuhammeri táborban kiképzés alatt álló magyar hadosztályok (az SS 25. „Hunyadi” és 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályai) által elfoglalt elhelyezési körleteket a szovjet csapatok egyre jobban megközelítették. A létszámukban ugyan teljes, de csak részben felállított és menetkész hadosztályok elvonulásuk biztosítására, közvetlen támadástól tartva, február 6-tól riadóalakulatok szervezésébe kezdtek.
Mivel a hadosztályok felállítása tárgyában kötött egyezmény vonatkozó passzusai kimondták, hogy a hadosztályok kizárólag magyar területen, az ország védelmében kerülhetnek alkalmazásra, a Neuhammerben felállítandó riadóalakulatok állományát szigorúan önkéntes jelentkezőkből állították össze.
Február 7-e körül az eredeti szándékok szerint, mint riadóalakulat alakult meg az SS „Szálasi” fegyveres-gránátoszászlóalja, miközben a hadosztályok részéről Peinlich Béla Waffen-Standartenführer vezetésével ugyancsak felállították az SS magyar fegyveres-riadóezredét (Ungarisches Waffen-Alarm-Regiment der SS).
A zászlóalj „Szálasi” elnevezése valószínűleg onnan ered, hogy az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályához a nyilaskeresztes mozgalom tagjai a párt fekete egyenruhájában érkeztek meg. Jobb híján abban akarták vállalni a harcot, bár ez az egyenruha nem felelt meg sem a harcászati követelményeknek, sem a genfi, illetve hágai egyezmények előírásainak. Grassy József személyes közbenjárására az alakulat tagjai végül is az utolsó pillanatban megkapták előírásos egyenruhájukat. Amennyiben Szálasi államfő tudomására jutott volna, hogy egy SS-alakulatot neveztek el róla, valószínűleg – akár a magyar SS-hadosztályokkal kapcsolatban – erélyesen fellépett volna az intézkedés ellen.
A zászlóalj létszáma elérte a 250 főt. Néhány szolgálatvezető és gazdasági tiszt kivételével a tisztek és altisztek többsége magyar származású volt.[1227] A „Szálasi” SS-zászlóalj vezetésére Rudolf von Keitz SS-Sturmbannführert szemelték ki, ő azonban a megbízatást nem vállalta. Parancsnokuk végül is egy ismeretlen nevű magyar Waffen-Obersturmbannführer volt. A legénység zöme harci tapasztalatokkal nem, vagy csak alig rendelkező, kiképzést alig kapott fiatalember volt.
Február 8-án, a neuhammeri tábor kiürítése során a zászlóalj a Waffen-SS magyar hadosztályainak menetoszlopai közé sorolt be, s útnak indult Drezda felé, majd onnan tovább vonult Zwickau térségébe.
Február 14.–21. között a zászlóalj Aue és Reichenberg között pihenőt tartott, miközben parancs érkezett, hogy mihamarabb el kell érniük Görlitz körzetét. Az utasítás egyúttal a zászlóaljat kivonta a magyar SS-hadosztályok állományából. Másnap az alakulat megkezdte menetét a kijelölt térségbe, de újabb utasítás érkezett, amely szerint Hirschberg térségébe kellett beérkezniük, ahol a zászlóalj végül február végéig tartózkodott.
Március 1. körül az alakulatot alárendelték a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztálynak, s a zászlóalj – 31. SS-önkéntes-lövészzászlóaljnak átnevezve – a hadosztály közvetlen alakulata lett. A kötelék teljes létszáma körülbelül 200-300 fő volt.[1228]
Az SS egykori „Szálasi” fegyveres-gránátoszászlóalja valószínűleg Schreiberhauban csatlakozott a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztályhoz. A zászlóaljhoz néhány SS-Untersturmführer érkezett, akik nemrégiben végezték el a prágai SS-tisztiiskolát (SS-Junkerschule), s mivel az alakulatnál kevés magyar tiszt volt, később Waldenburgban Zvonimir Bernwald SS-Untersturmführer vette át a zászlóalj vezetését.[1229]
Waldenburgból a zászlóalj Strehlenbe vonult, ahol a falutól délre lévő, viszonylag hosszú arcvonalszakaszt szállták meg. Az állásokat a német szárazföldi haderő 100. vadászhadosztályától vették át.[1230] A védelmi állásokat a zászlóalj szakaszán mindössze egy biztosító vonal és néhány, egymástól nagyobb távolságra kiásott lövészgödör képezte. A zászlóalj harcálláspontját egy kis községben, Striegében alakították ki. Az állások előterében a strehleni cukorgyár már a szovjetek kezén volt. A 31. SS-önkéntes-lövészzászlóalj arcvonala körülbelül 40 kilométerre volt Breslautól, így a katonák hallhatták a város ostromának zaját.
Zvonimir Bernwald SS-Untersturmführer, zászlóaljparancsnok megítélése szerint az alakulat egy gyenge zászlóalj volt. Az altisztek egytől egyig németek, a legénység zöme viszont magyar volt. Az alakulat gyalogsági nehézfegyverekkel – leszámítva néhány nehéz aknavetőt – nem rendelkezett.[1231]
Miközben Breslauért folytak a harcok, a 31. SS-önkéntes-lövészzászlóalj arcvonalszakasza viszonylag nyugodt maradt, leszámítva a mindkét fél részéről folytatott harcfelderítésből eredő összecsapásokat a peremvonalban. Éjszakánként a tapasztalatlan és elégtelenül kiképzett magyar legénység néhány tagja félelmében lövöldözni kezdett. Többségük reggelre eltűnt: a zászlóalj katonai szovjetek fogságába estek. A szovjet felderítőkre szinte sohasem lőttek, nehogy elárulják gyengeségüket.
Harcfelderítés közben, április 13-án szovjet aknavetőtűzben repeszt kapott a zászlóalj parancsnoka, Zvonimir Bernwald SS-Untersturmführer is. Gyógykezelését követően, május 5-7-ig visszakerülhetett alakulatához, de már csak szálláscsinálóként, s nem csapattisztként. A volt „Szálasi” SS-zászlóalj maradéka Breslau elfoglalását követően szovjet fogságba esett.
1.5. Az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred (1. ungarische SS-Sturmjäger-Regiment)
1945 januárjának első napjaiban az SS 25. és 26. fegyveres-gránátoshadosztályától kivonták sízászlóaljaikat (25., illetve 26. Waffen-Schi-Batallion der SS), amelyek a szemlét követően berakodtak és útnak indultak Prága és Bécs érintésével Magyarország felé.
A győrszentiváni kirakodást követően a 25. sízászlóalj gyalogmenetben érkezett Tatára, ahol egyesülve a „Hungária” hadosztály később (1945. január 6-án) beérkező sízászlóaljával, együtt alkották az 1. magyar SS-rohamvadász-ezredet (1. ungarische SS-Sturmjäger-Regiment). Az ezred egyes vélemények szerint Ridegh Kelemen SS-Sturmbannführer parancsnoksága alá került.[1232] A Waffen-SS magyar hadosztályainak történetében e sízászlóaljak voltak az elsők, amelyek – korábban, mint a „Hunyadi”, vagy a „Hungária” részei – harcérintkezésbe kerültek a szovjet erőkkel, ráadásul az egyezményekhez híven Magyarország területén.
1945. január 8-án Tatán az SS 25. és 26. fegyveres-sízászlóalját ezredkötelékben vonták össze. A teljes rohamvadász-ezred létszáma körülbelül 1500 fő lehetett. Áttekintő hadrendje az alábbi volt:[1233]
– törzs a közvetlenekkel (tolmács-, híradó-, motorkerékpáros-jelentő-, tábori csendőr- és törzsbiztosító szakaszokkal);
– I. magyar SS-rohamvadász-zászlóalj;
– II. magyar SS-rohamvadász-zászlóalj (Lenk (?) SS-Hauptsturmführer).
A január 9-10-én harcászati gyakorlatokat végző 1. magyar SS-rohamvadász-ezredet a IV. SS-páncéloshadtest 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztályának rendelték alá. A magyar SS-ezred első bevetésére január 11-én az 5. SS-páncéloshadosztály 10. „Westland” SS-páncélgránátos-ezredével együtt Esztergomtól délkeletre, Pilisszentkereszt előtt került sor, ahol a magyar kötelék súlyos veszteségeket szenvedett.
Másnap a magyar SS-rohamvadász-ezred katonái Pilisvörösvár térségében támadtak, és sikerült a helységbe is betörniük. Erőik egy része Pomáz előtt állt. Az elszenvedett veszteségek miatt (két tiszt, 127 altiszt és közkatona elesett, két tiszt és 17 katona eltűnt[1234]) az ezredet feltöltés céljából január 13-án Tatára vonták vissza.
Másnap, január 14-én az alakulatot Csórra helyezték át, s mivel csupán 900 fős létszámmal rendelkezett, a feltöltés tovább folytatódott. Január 18-án a német IV. SS-páncéloshadtest 3. páncéloshadosztályának alárendeltségében, mint páncélosokra ültetett kísérő gyalogság kerültek alkalmazásra.
Január 19-én és 20-án, a Dunapentele irányában folytatott előretörés során az alakulat mintegy 160 halottat és 70 sebesültet veszített. Mindezek után az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred visszakerült az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály alárendeltségébe, s állítólag részt vett Székesfehérvár visszafoglalásában a „Ney” SS-harccsoport elemeivel keveredve.
A város visszavételét követően az alakulat részekre szakadt. Egyes elemei újra a német IV. SS-páncéloshadtest alárendeltségébe kerültek. Az erősen leharcolt II. zászlóalj január 25-én Lepsény és Balatonvilágos térségében harcolt, míg előrevetett osztagai Balatonszabadi előtt álltak. Négy nap múlva az ezred elcsigázott egységei számára Csórt jelölték ki gyülekezési körletként.[1235]
Február 2-tól az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred a Margit-vonalban („Margarethenstellung”) folytatott elhárító harcokat az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály alárendeltségében.
Március 22-én az ezred elemei megkezdték visszavonulásukat Székesfehérvár térségéből nyugat felé.
Másnap a krónikus lőszerhiány miatt kivonták őket az arcvonalból, s március 26-ra az ezred két részre szakadva gyalogmenetben elérte Mórichida, illetve Jánosháza körzetét. A „Ridegh-csoport” erői (az 1., 3. és 6. századok) – a magyar 1. honvéd hegyivadász-dandárral közösen – a Marcal vonalában támadó szovjet erők támadásait hárították el. A 2., 4. (nehézfegyver-) és 5. századokat, valamint egyéb részeket tömörítő „Lenk-csoport” a német 1. népi-hegyihadosztályhoz talált csatlakozást Celldömölk térségében, majd március 30-án Szombathelytől délre felzárkózott a IV. SS-páncéloshadtest, illetve a Ney-féle magyar SS-ezred erői mellé.
Ezzel szemben a „Ridegh-csoport” április 4-én a II. SS-páncéloshadtest kötelékében Mosonszentpéternél lépte át a magyar államhatárt és különböző alárendeltségekben harcolt német területen – főleg Wiener Neustadt (Bécsújhely) és Mayerling körül. Végül a mintegy 150 megmaradt SS-katona Enns körzetében, május 5-én tette le a fegyvert az amerikai csapatok előtt.
Az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred veszteségei a visszavonulás során (részben becsült adatok alapján): két tiszt, valamint 301 altiszt és közkatona elesett, 143 fő (ebből három tiszt) pedig eltűnt.[1236]
A „Lenk-csoport” április elején újra a német 1. népi-hegyihadosztály alárendeltségébe került St. Michael térségében, majd április 18-án ismét az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztálynak, illetve az 1. magyar SS-sízászlóaljnak rendelték alá. A német fegyverletétel időpontjában a csoport maradéka feloszlott. Részei (körülbelül 200 fő) Klagenfurt irányába húzódtak vissza és a „Szent László” hadosztály elemeivel együtt brit hadifogságba kerültek.
2. A Waffen-SS magyar hadosztályai
2.1. A magyar Waffen-SS hadosztályok létrehozása tárgyában kötött államközi egyezmények
A magyar származású önkéntesekből felállítandó Waffen-SS hadosztályok ügyében a tárgyalások még a Lakatos-kormány idején megkezdődtek. Az írásbeli, előzetes megállapodást végül is Beregfy Károly, a Szálasi-kormány honvédelmi minisztere és Otto Winkelmann, a magyarországi német SS- és rendőri erők parancsnoka 1944. október 23-án írta alá Budapesten. Az egyezmény főbb pontjai az alábbiak voltak:[1237]
– Az SS egy fegyveres-hadosztályát (Waffen-Division der SS) állítják fel, kizárólag magyar állampolgárokból, tekintet nélkül arra, hogy a jelentkezők valójában milyen nemzetiségűek.
– A felállítandó magyar SS-hadosztályt a német haderő szervezési elvei és előírásai alapján hozzák létre, vezényleti nyelve a magyar, s elnevezését is a magyar történelem valamely nagyságáról kapja.
– A hadosztály csakis Magyarország védelmében, ottani felállítását követően kerülhet bevetésre. Kivételt képeznek ez alól azok a szakirányú kiképzések, amelyek indokolják a hadosztály részeinek, katonáinak átmenetileg Németországba történő elszállítását.
– Az alakulatok felszereléséről, anyagi szükségleteiről – beleértve a málhaszükségleteket is – a németek gondoskodnak, ezzel szemben a vasúti szállítást és a fogatolt járműveket a magyar félnek kell biztosítania.
A megállapodás személyi rendelkezése szerint a hadosztályba jelentkezhet minden 17. életévét betöltött magyar állampolgár, akiknek azonban 21 év alatt továbbra is írásbeli szülői beleegyezést kellett felmutatniuk. Megmaradva az 1944. április 14-i államközi egyezmény irányelveinél, a Waffen-SS-be jelentkező önkéntesek – a háború időtartamára – továbbra sem veszítik el magyar állampolgárságukat, ugyanakkor német birodalmi állampolgárságot sem kapnak. A rendelkezések pontosították továbbá a jelentkezők jogállását is, amely szerint a magyar önkénteseket ugyanazok a jogok és juttatások illetik meg, mint a Waffen-SS minden más katonáját.
Ha az önkéntes jelentkezők létszáma nem érte volna el a hadosztály felállításához szükséges mennyiséget, akkor – az egyezmény vonatkozó pontjai – alapján, a hiányzó kontingens kiállításáról vezénylések útján a magyar Honvédelmi Minisztérium gondoskodott volna. Az SS-hadosztály létszámkiegészítése (illetőleg felállítása) érdekében az 1944 áprilisában megkezdett harmadik toborzóakció ezzel az egyezménnyel népi német és magyar vonalon egyaránt kiterjesztett formában folytatódott Magyarországon.
Az önkéntesek kiképzése – igazodva a korábbiakhoz – ugyanakkor továbbra is csak Magyarországon, a Honvédelmi Minisztérium által rendelkezésre bocsátott, de német anyaggal felszerelt kiképzőtáborokban történhetett. Az október 23-i magyar-német államközi egyezmény ezúttal rögzítette, hogy „sikeres jelentkezés esetében visszalépésnek helye nincs”, mivel a korábbi toborzóakciók során számos félreértés adódott abból, hogy a jelentkezők – időközben meggondolva magukat – nem akartak megjelenni az SS-sorozóbizottságok előtt. Végezetül az egyezmény záró sorai leszögezték, hogy a magyarokból felállítandó hadosztálytól nem lehet senkit sem a Waffen-SS egy másik alakulatához átirányítani.[1238]
Október 26-án a Waffen-SS magyar hadosztálya tárgyában kötött egyezmény szövegezését Veesenmayer, Németország teljhatalmú magyarországi megbízottja táviratilag ismertette az SS Vezetési Főhivatalával[1239], amely így azt a hadosztály felállítási rendelkezésének megfogalmazásakor már figyelembe tudta venni.
November 2-án, csaknem egy héttel a megállapodás aláírását követően, az SS Vezetési Főhivatala magyar területen, a magyar hadköteles állományra támaszkodva, 25-ös hadrendi számmal elrendelte az SS 1. magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállítását (25. Waffen-Grenadier-Division der SS [ungarische Nr. 1]).[1240] Egyúttal német részről – átmenetileg – Thomas Müller SS-Standartenführert nevezték ki az első magyar hadosztály parancsnokának. Müller azonban ténylegesen nem foglalhatta el beosztását – már 1944. november 9-én visszavonták kinevezését–,[1241] mivel időközben a magyar Honvédelmi Minisztériumnál is meghozták a személyi döntéseket. Az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának parancsnoka november 2-tól Grassy József[1242], SS-Brigadeführer és a Waffen-SS vezérőrnagya, valamint a Honvédség altábornagya lett.
Mint minden felállítás alatt álló SS-kötelék, a „Hunyadi”, majd később a „Hungária” hadosztály is az alakulás ideje alatt az SS Vezetési Főhivatalának közvetlen alárendeltségébe tartozott. Mivel azonban formailag e hadosztályok még 1945 májusában is a felállítás stádiumában voltak, így alárendeltségi viszonyuk a háború végéig változatlan maradt. Ez a helyzet az SS Vezetési Főhivatala berlini épületének 1945. április 30-i elfoglalása után annyiban módosult, hogy a magyar hadosztályok az európai háború utolsó hetére, 1945. május 8-ig – előbb a bajorországi Tannban, később Hettenben székelő – Honvédelmi Minisztérium irányítása alá kerültek.[1243]
A felállítási parancs értelmében a magyar hadosztállyal kapcsolatos területi felügyeletet a Waffen-SS magyarországi parancsnoka, Georg Keppler SS-Obergruppenführer, a Waffen-SS vezérezredese látta el.
Az SS Vezetési Főhivatala a Waffen-SS első magyar hadosztályának felállítása után már nem csak a magyarországi önkéntes állománnyal számolt, hanem gondolva a magyar hadköteles állomány kihasználatlanságára, az SS 25. (1. magyar) fegyveres-gránátoshadosztály felállításával egyidejűleg elrendelte egy másik magyar hadosztály létrehozásának előkészítését is.[1244]
Eközben Magyarországon Beregfy Károly honvédelmi miniszter már öt nappal az egyezmény után, október 28-án közzétette a „Hunyadi páncélgránátos hadosztályba” való jelentkezés lehetőségét, s a jelentkezések határidejéül november 20-át jelölte meg,[1245] noha akkor – október 28-án – a hadosztály német részről formailag még nem is létezett. A rendelettel a hadosztály egyúttal elnevezését is megkapta, de Beregfy rendeletében az SS-ről egyetlen szó sem esett. Valójában a hivatalos német felállítási parancs közzététele előtt Beregfy nem tudhatta, hogy a későbbi „Hunyadi” hadosztályt, csak gránátos, s nem páncélgránátos mintára állítják fel. Másfelől viszont elképzelhető az is, hogy a magyar honvédelmi miniszter már ekkor tudatosan használta a páncélgránátos csapatnemi megjelölést, azt remélve, hogy e propagandisztikus fogás hatására több önkéntes jelentkezik a hadosztályhoz.
Amikor Beregfy tudomására jutott, hogy az SS Vezetési Főhivatala kibocsátotta az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának hivatalos felállítási parancsát, 1944. november 4-én kiadott egy pontosított rendelkezést, amelyben módosította a magyar hadosztály elnevezését. A módosított rendelkezésben többek között az alábbiak olvashatóak:
„Miután […] a felállításra kerülő ’Hunyadi’ páncélgránátos hadosztály célkitűzései azonosak a német fegyveres SS. szervezeteivel [sic!] s a hadosztály legkorszerűbb felszerelését és fegyverzetét a német SS. szervezet [sic!] bocsájtja rendelkezésre, hozzájárultam ahhoz, hogy a német-magyar fegyverbarátságot külsőleg is kifejezésre juttatandó, az önkéntes ’Hunyadi’ páncélgránátos hadosztály elnevezése a következőképpen módosuljon: ’Hunyadi’ magyar fegyveres SS-gránátos-hadosztály [kiemelés az eredetiben – K. Z. A.].”[1246]
Az intézkedést a magyar Honvédelmi Minisztérium szűk körben hozta nyilvánosságra, s a későbbiek folyamán a polgári közvélemény számára kihirdetésre kerülő legtöbb hivatalos fórumon a „Hunyadi” hadosztály páncélgránátos alakulatként szerepelt. A közlönyökben és Budapest utcáinak plakátjain tehát továbbra is a német „páncélgránátos-mítoszra” építve, vélhetően tudatosan, pontatlanul közölték a Waffen-SS magyar hadosztályának elnevezését. Megjegyzendő, hogy a „Szent László” hadosztály esetében ugyanez a jelenség volt megfigyelhető, bár e hadosztálynak sem a Waffen-SS-hez, sem pedig a hungarista mozgalom fegyveres alakulataihoz nem volt semmi köze.
A magyar fél részéről kiadott újraszabályozási rendeletek mindegyike ugyanakkor hangsúlyozta részben a nemzet, de inkább a németek felé, hogy „a magyar SS is magyar csapat [kiemelés az eredetiben - K.Z.A.] , csupán kiképzése és vezetése révén szorosabb a kötöttsége a német mintához.” [1247]
Szálasi Ferenc még pártvezetőként is ellenezte a magyar SS-alakulatok létrehozását. Amikor 1944. szeptember 18-án tudomására jutott, hogy Csatay és Winkelmann között a magyar SS-alakulatok létrehozása ügyében a tárgyalások a végéhez közelednek, Szálasi kijelentette, hogy „ezt a szerződést nem veszi tudomásul; a továbbiakban is meg fogja tiltani a párttagoknak, valamint a híveknek, hogy az SS-be belépjenek, mert határozottan és kimondottan a Hungarista Légió felállítását követeli minden körülmények között, mert ha a németek az SS-alakulatokat fel tudják szerelni, megtehetnék ugyanezt a Hungarista Légióval is.” [1248]
Az SS-toborzásokkal kapcsolatos tárgyalásokból a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalmat mellőzték. Szálasiék az SS-be lépő magyar önkénteseket kezdetben egy honi nemzetőrség felállításával akarták visszatartani, s ezzel Magyarországnak biztosítani azt az emberanyagot, amelyre ugyanakkor a német fél is igényt tartott. Ellenkező esetben – legalábbis Szálasiék véleménye szerint –, „ha a toborzással kivonják a 20 % értékes önként jelentkező elemet, úgy a magyar hadsereg teljesen ki lesz herélve.” [1249]
A nyilas hatalomátvételt követően, aktuális politikai szerepének megfelelően Szálasi ugyan engedett a német nyomásnak, formailag azonban továbbra is ellenezte a magyar önkéntesek Waffen-SS-ben történő felhasználását, s helyette továbbra is inkább a hungarista honvéd hadosztályok felállítását szorgalmazta.
November közepén a magyarországi nyilaskeresztes párt és a német fél törekvéseinek összehangolására egy újabb államközi egyezményre került sor, amelyet a honvédelmi miniszter helyettese, Feketehalmy-Czeydner Ferenc írt alá. A megállapodás értelmében magyarokból összesen nyolc hadosztályt állítanának fel, mindegyiket a népi-gránátos, illetve gránátos minta alapján. E hadosztályok közül négy hungarista hadosztályt a német szárazföldi haderő (Heer), míg az SS négy fegyveres-hadosztályát a Waffen-SS szerelné fel és képezné ki.[1250]
A német szárazföldi haderő által felállításra kerülő négy hungarista honvéd hadosztály elnevezése „Kossuth” (parancsnoka később Orbay István tüzér ezredes), „Petőfi” (Szávay vezérkari ezredes), „Klapka” (Kocsi László ezredes) és „Bem” (Tömöry Jenő vezérőrnagy).[1251]
A Waffen-SS támogatásával a már felállított „Hunyadi”, majd „Hungária” hadosztályokon kívül, a további hadosztályok a „Gömbös”, illetve a „Görgey” elnevezéseket kapták volna. (A szakirodalom egy része az SS 26. [2. magyar] fegyveres-gránátoshadosztályát tévesen „Gömbös” elnevezéssel említi.[1252])
A magyar „páncélgránátos-hadosztályról” szóló propagandára számos önkéntes jelentkezett a megjelölt kiegészítő parancsnokságokon, de a felhívásokkal, s az önkéntesek fogadásával kapcsolatban adódtak problémák is. Beregfynek több alkalommal is meg kellett hosszabbítania a „Hunyadi” hadosztályba való jelentkezés határidejét.
Minderre első ízben – a hivatalos határidő letelte után egy nappal – november 21-én került sor, amikor a jelentkezések határidejét december 15-ig tolták ki. Beregfy honvédelmi miniszter ugyanakkor megjegyezte, hogy „egyes parancsnokságok [a jelentkezésekről szóló 91.007/eln. 10. – 1944. sz. – K.Z.A.] rendeletemet nem, vagy csak egészen felületesen hajtották végre. Nagyon sok községben (városban) a felhívások egyáltalán nem voltak láthatók. Egyes parancsnokságok alárendeltjeikkel rendeletemet nem közölték és nem adták meg a jelentkezésre a lehetőséget, a jelentkezéseket nem továbbították hozzám. Egyes kieg. pságok [kiegészítő parancsnokságok – K.Z.A.] különféle nehézségeket támasztottak a jelentkezőkkel szemben, nem gondoskodtak azoknak a ’Hunyadi’ hadosztály állomáshelyére való elszállításáról. Ennek a következménye, hogy tömegesen keresnek fel közvetlenül jelentkezés végett. A ’Hunyadi’ hadosztályba való jelentkezés iránt tehát mindenütt nagy érdeklődés nyilvánul meg.”
A honvédelmi miniszter a korábbiakhoz képest módosította a jelentkezések szabályait, s immáron a hivatásos és tartalékos tiszteknek, illetőleg a tiszthelyetteseknek (német viszonylatban altiszteknek) is lehetővé tette, hogy közvetlenül – személyesen, vagy akár levélben – a HM 10. osztályánál kérjék felvételüket (akkor Budapest, I. kerület Szent György tér 3., II. em. 24.).[1253]
Beregfy rendelkezését indokolja, hogy az időközben Zalaszentgróton berendezkedett hadosztály-parancsnokságnak már november 17-én rendelkezésére állt az előírt legénységi állomány nagy része, viszont kiképzett tisztekkel, tiszthelyettesekkel (altisztekkel) és szakszolgálatosokkal kellő mértékben nem rendelkezett.[1254]Egy idő után ezért a zalaszentgróti táborban már nem fogadtak több legénységi állományú önkéntest, s azok a Honvédség különböző kiegészítő parancsnokságainál „lézengtek”, várva sorsuk további alakulását.
A helyzet konszolidálására a Honvédelmi Minisztérium 1944. december 1-én Rajkán gyűjtőtábort létesített, amely a tábor szovjetek általi elfoglalásáig üzemelt. A „Hunyadi” hadosztályba jelentkező önkéntes-felesleg első csoportját 1944. december 7-én szállították Budapest Keleti pályaudvarról Kisbény és Köny érintésével Rajkára.[1255]
A Honvédelmi Minisztérium függetlenül attól, hogy a hadosztályok részére már bőségesen rendelkezésére állott a szükséges legénységi állományú élőerő, a későbbiekben már létező honvéd és csendőr alakulatokat is az SS magyar fegyveres-gránátoshadosztályához irányított. E kötelékek általában fegyverzettel már nem, vagy alig rendelkező csapatok voltak, s túl azon, hogy a magyar katonai vezetés e vezénylések által német fegyverzetet és kiképzést remélt, az átirányítások célszerűek is voltak. A „Hunyadi” hadosztályhoz vezényelt tüzérek alkották például a hadosztály tüzérezredének gerincét. Ugyanígy a magyar 25. rohamtüzérosztály képezte volna az SS 25. fegyveres-páncélvadászosztályának magját. E folyamatok tehát arról árulkodnak, hogy a magyar fél kezdetben igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a magyarokból, a Waffen-SS keretén belül felállítandó hadosztály mihamarabb elérje a hadrafoghatóságot.
Tekintettel a jelentkezők továbbra is magas számára, Beregfy december 14-én – vagyis a 15-i határidő lejárta előtt egy nappal – újra kitolta a jelentkezések határidejét, ezúttal a rendelkezés visszavonásáig. A honvédelmi miniszter az összes elfogadott jelentkezőt a kerületi parancsnokságoktól immár a rajkai gyűjtőállomásra irányította.[1256]
Azzal, hogy a magyar kormány 1944. november 8-án Budapesten és annak vonzáskörzetében elrendelte a 17 és 60 év közötti férfiak általános katonai mozgósítását, s azt december 10-én a teljes – a még birtokában levő dunántúli területekre is kiterjesztette – érthetőbbé válik az önkéntesek nagy száma. Sokan azért jelentkeztek, mert sejtették, hogy egy-egy hadosztály felállítása hónapokat vehet igénybe, s a hátországi kiképzés alatt túlélési esélyeiket biztosabbnak látták. A jelentkezők személyes motivációjának feltárása ugyan nem tartozik szorosan a hadtörténelem tárgykörébe, de megjegyzendő, hogy számosan az előbbiekkel szemben azért vállalták a „Hunyadi” hadosztályban való szolgálatot, mert ténylegesen harcolni akartak a Magyarország területére behatoló Vörös Hadsereg ellen. Ők úgy gondolták, hogy a Waffen-SS erre jobb lehetőséget biztosíthat, mint a magyar Honvédség. Amikor december 10-én megjelent a magyar kormány teljes mozgósítást elrendelő felhívása, az összes gyűjtőhelyen (Nagycenk, Rajka, Kisbér stb.) megkérdezték a jelentkezőktől, hogy akarnak-e Németországba távozni, s a közös cél érdekében a német Wehrmacht, illetőleg a Waffen-SS keretében harcolni.
Beregfy honvédelmi miniszter 1945. január 19-én kelt 97.305./eln.1.o. – 1944. számú körrendeletével elrendelte a „Hunyadi fegyveres magyar SS pc. gr. [páncélgránátos-] ho. [hadosztály] eskümintájának helyesbítését”. Eszerint a csapatokat nem csak Hitlerre, hanem Szálasi Ferencre is – mint „nemzetvezetőre” – eskütételre kötelezték.[1257]
Szálasi Ferenc 1945. január 27-én levélben fordult Hitlerhez, amelyben tisztázni akarta, milyen jogok és kötelességek hárulnak rá, mivel a magyar hadosztályok állományának elvben mind Hitlerre, mind pedig saját személyére fel kellett esküdniük.[1258]
1945. február 4-én Beregfy és Veesenmayer között – az októberi megállapodást kiegészítendő – egy pótegyezmény jött létre abból a célból, hogy az időközben Németországba elszállított jelentkezők jogállását rendezzék, valamint a jelentkezések szabályait és feltételeit pontosítsák.
A pótegyezmény megerősítette, hogy a Honvédelmi Minisztérium által személyi állományát tekintve teljes létszámú önkéntes alakulatként kezelt „Hunyadi” hadosztály mind a Waffen-SS-nek, mind pedig a Honvédségnek szerves része. A felszerelésről és kiképzésről továbbra is a német fél gondoskodott. A megállapodás a szükséges szálláshelyek (és a lehetőségekhez mérten eszközök, felszerelések) tekintetében úgy fogalmazott, hogy ilyet a magyar Honvédelmi Minisztérium is rendelkezésre bocsát.[1259]
2.2. A „Hunyadi” hadosztály
önkénteseinek belföldi szállítása,
majd kitelepítése Németországba
A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését. A „Hunyadi” önkéntesek Budapestről történő elszállítására több lépcsőben, több állomás érintésével került sor, mivel a gyakori légitámadások, illetve a sűrű kitelepítési szállítások miatt a vonalak meglehetősen leterheltek voltak.
Mivel közvetlen vasútvonal Budapestről akkoriban sem vezetett Zalaszentgrótra, illetve Zalaegerszegre, a szállításoknak két fő iránya volt. Északi irányban az önkénteseket először a mosoni térségbe, vagy Celldömölkre szállították át, ahol „átszállással” vagy közvetlen szállítással érkeztek meg Zala megyébe. A déli szállítási irány – annak szovjetek általi elvágásáig – a Balaton déli partja mentén először Nagykanizsára vezetett (néha Kaposvár kitérővel), ahonnan legtöbbször szintén átrakodással érték el Zalaegerszeget. Onnan gyalogmenetben, illetve ritkábban helyi vasúti szállítással tették meg a Zalaszentgrótra vezető 14 kilométeres távolságot. A szállítások mindegyike legkevesebb két-három napot vett igénybe.
A „Hunyadi” hadosztály önkénteseinek első szállítmánya Budapesten, a Kelenföldi pályaudvaron rakodott be és indult útnak 1944. november 9-én. Még ugyanazon a napon három szállítmánnyal, 100 tengelyen (50 vasúti kocsi) megérkeztek Mosonszentjánosra, majd két nap múlva elérték a hadosztály elhelyezési körletét.[1260]
A Zalaszentgrót és környékén lévő szállásokba Budapest felől az utolsó szállítmány 1944. november 29-én érkezett be és rakodott ki.[1261] Attól kezdve a Zalában állomásozó törzs nem tudta megoldani többé a további önkéntesek fogadását és elhelyezését. E közel három hét alatt összesen 15 vasúti szerelvényt indítottak útnak, ami hozzávetőlegesen (a tapasztalatoknak megfelelően egy vonatot minimum 600 fővel számolva) 9000 önkéntes elszállítását jelenti, bár egyes adatok szerint a hadosztálynak Zalaszentgróton november 18-án már 16 700 (!) újonc állt a rendelkezésére.[1262]
Beregfy vezérezredes, honvédelmi miniszter 1944. november 25-én feloszlatta a hungarista mozgalom „Halálfejes Légióját”, s katonai kiképzésben nem részsült tagjait ugyancsak a „Hunyadi SS” hadosztálynak adta át.
November 20-án az SS Vezetési Főhivatala utasította a „Hunyadi” hadosztály parancsnokságát, hogy tekintettel a hadi helyzet kedvezőtlen alakulására, kiképzését Németországban fejezze be. A Zalában lévő hadosztály megkezdte tehát berakodását, de a legénység első szállítmányai csak 20 nap múlva, december 10-én indultak el a „Hellebarde”, majd később, 1944. december 15-től az „Zuckerdose” fedőnevű mozgással.[1263]
A hadosztályt szállító szerelvények Szentgotthárdon, illetve Hegyeshalmon át Ostmark (Ausztria) és Németország rendező-pályaudvarai felé tartottak.[1264] Onnan szállításukat a német fél intézte, a magyar Honvédség csak az újoncok belföldi, illetve első lépcsős németországi kiszállításáról gondoskodott. A „Hunyadi” hadosztályt – tehát a rajkai önkéntes-felesleget, illetőleg Zala megyéből magát a hadosztályt – a Harmadik Birodalom három gyűjtőállomásán fogadták a szállítások teljes tartama alatt. Ezek Oberlösche, Eger és Marburg rendező-pályaudvarai voltak.
A „Hunyadi” hadosztály első véres veszteségei már e szállítások alatt bekövetkeztek. Elsősorban úgy nevezett vicinális vonalakon történt a hadosztály és a rajkai önkéntesek kiszállítása, azok mégsem maradhattak észrevétlenek az Egyesült Államok szárazföldi hadereje légierejének (United States Army Air Force [USAAF]) magyar légtérben is tevékenykedő repülőgépei számára. November és december folyamán az olaszországi repülőterekről felszálló 15. légihadsereg repülőgépei intenzív légi hadjáratot folytattak a bécsi ipari medence és az észak-nyugat magyarországi vasúti csomópontok ellen.
December 11-én – tekintettel az időjárásra – jelentősebb bombatámadás nem érte Magyarországot, viszont a Pozsonyt támadó 451. bombázó csoport (Bomber Group) kötelékei átrepültek az ország felett (két B-24 bombázórepülőgépet a honi légvédelem lelőtt közülük).[1265] A bombázókat a vadászkíséreten túl időjárás- és célfelderítő gépek is követték, hogy az átrepülést kihasználva, közeli felvételeket készítsenek a következő támadás során bombázandó magyarországi objektumokról. Az egyik ilyen kötelék[1266] P–38L típusú repülőgépei azon a napon, dél körül mélyrepülésben támadták meg a „Hunyadi” hadosztály vonatát Rátót és Szentgotthárd között. A támadás során 29 fő meghalt és további 70 megsebesült.[1267] Ők voltak a hadosztály első háborús halottai.
Mások szerint az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályát már jóval azelőtt légitámadás érte, hogy – legalábbis levéltári adatok szerint – a hadosztály Németországba történő kiszállítása kezdetét vette volna 1944. december 10-én. Eszerint a Németországba tartó hadosztály vasúti szerelvényeit már 1944. november 27-én légitámadás érte Bierbaum és Hartberg között. Ennek során állítólag az önkéntesek közül több mint 800 fő életét vesztette és körülbelül 650 ember sebesült meg.[1268]
1945. február 25-ig Magyarország területét 169 vonat hagyta el a „Zuckerdose” mozgással,[1269] amely – mint korábban utaltunk rá – nem kizárólagosan a „Hunyadi”, majd a „Hungária” hadosztályok önkénteseit, illetőleg a parancsnoksága alá rendelt honvéd alakulatokat szállította. Ellenkező esetben olyan képtelen adatra juthatnánk, amely szerint a Németországba szállított „Hunyadi-önkéntesek” száma – egy vonatot továbbra is 600 emberrel számolva – elérhette a 101 400 főt. A Németországba irányuló 169 „Zuckerdose” szállításból azonban teljes bizonyossággal csak 19-ről állapítható meg, hogy a Waffen-SS magyar hadosztályainak önkénteseit szállította. A korábbi számításoknál maradva mindez 11 400 fő kiszállítását jelentené.
Az 1944. december 10-től 1945. február 25-ig tartó szállítási időszak alatt – eddigi adatok alapján – további két légitámadás érte a hadosztály szerelvényeit. Kétségtelen, hogy e támadások közül a legsúlyosabb a december 26-i volt, amely során a Körmendről Bécs felé tartó „Hunyadi” hadosztály szerelvényét ismételten P–38 „Lightning” típusú repülőgépek támadták meg Bécsújhely és Németújvár között. A saját légvédelemmel nem rendelkező vonatot az amerikai repülőgépek teljesen megsemmisítették, 797 fő meghalt, míg további 600 megsebesült. Utóbbiak nagy részét a szombathelyi 523. honvéd hadikórház sebesültszállító gépkocsioszlopa szállította el, s elhelyezésüket a helyi Faludy Ferenc Gimnáziumban oldották meg. A sebesültek kisebbik hányadát Grazban német orvosok kezelték.[1270]
Az SS Vezetési Főhivatalának felállítási utasítását követően (1944. november 2.) Grassy József, az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának parancsnoka törzsével Zalaszentgróton rendezkedett be. Feltehetően az ő javaslataira támaszkodva alakították ki a hadosztály tisztikarát, akik közül sokan korábban Grassy parancsnoksága alatt szolgáltak.
A hadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje Podhradszky Ádám, az SS Waffen-Standartenführere lett, aki a doni fronton a Grassy parancsnoksága alatt álló 13. könnyűhadosztályban századosi rendfokozatban[1271] vezérkari főnök volt. A hadosztály törzsszázadának parancsnokául pedig Dragolovich M. Istvánt nevezték ki, aki korábban – Podhradszkyhoz hasonlóan – ugyanannál a könnyűhadosztálynál hadműveleti segédtiszt volt.[1272] A tiszti állomány tehát részben vezénylések, részben pedig személyes ismeretségek alapján, fokozatosan gyarapodott.
November 3-án beérkeztek Zalaszentgrótra a magyar „Deák” SS-harccsoport részei is, akik a „Hunyadi” hadosztály első, viszonylag felszerelt egységét alkották, majd a későbbiek folyamán betagozódtak a hadosztály 1. (az SS 61. ) fegyveres-gránátosezredébe. A kezdetekkor azonban a Deák László SS-Oberführer által vezetett, mintegy 800 fős különítmény a törzs biztosítását és az egyelőre fegyvertelen önkéntesek közötti fegyelem fenntartását látta el.[1273]
1944. november 18-án a hadi helyzet szükségletei folytán az immár körülbelül 10 000 önkéntest számláló hadosztályt nyugatabbra kellett áthelyezni, s ezért a „Hunyadi” hadosztály parancsnoksága szálláscsinálóit Bruck térségébe küldte. A birodalmi (osztrák) területre történő áttelepülésre azonban nem került sor, mivel az SS Vezetési Főhivatala két nap múlva (november 20-án) utasította a hadosztályt, hogy kiképzését és felszerelését a sziléziai Neuhammer kiképzőtáborában fejezze be.
A „Hunyadi” hadosztály átcsoportosításáról az SS Vezetési Főhivatala csak három hét elteltével, 1944. december 12-én értesítette az illetékes Dél Hadseregcsoport parancsnokságát[1274], csaknem egy héttel azután, hogy a hadosztály törzse és első egységei december 6-án Neuhammerbe megérkeztek.[1275]
A neuhammeri táborkomplexum (Truppenübungsplatz Neuhammer West und Ost) nagyjából 160 négyzetkilométeres alapterületével Németország egyik legnagyobb kiképzőközpontja volt, mely két falut is magába foglalt, keleten Stranst, nyugaton Neuhammert. A neuhammeri kiképzőközpont a német szárazföldi haderő, és nem a Waffen-SS kezelésében volt.[1276]
A táborba mind több magyar önkéntes érkezett, de ennek ellenére kezdetben meg tudták oldani az állomány elhelyezését a kiképzőközpont Strans felé eső részében. A törzset és a főtiszteket kőházakban, míg a legénységet emeletes ágyakkal ellátott faépületekben szállásolták el. A hadosztály Neuhammerbe küldött szálláscsinálói már megkapták előírásos egyenruhájukat, míg a zöm egyelőre honvéd egyenruhában, vagy polgári öltözetben volt. Az elhelyezési problémák akkor kezdődtek, amikor a rajkai gyűjtőtáborból is beérkeztek az első önkéntesek.
December 10-re a „Hunyadi” hadosztály összlétszáma elérte a 20 567 főt[1277], s ekkora embertömeg elszállásolására a német szárazföldi haderő illetékes tisztjei nem készültek föl. A helyzetet tovább bonyolította, hogy ugyancsak kiképzési céllal az SS 20. (1. észt) fegyveres-gránátoshadosztálya is Neuhammer körzetében tartózkodott. A magyar SS-hadosztály ellátását tehát úgy kellett biztosítani, hogy a körülbelül 13 500 főre biztosított élelemből kellett hozzávetőlegesen 20 000 ember étkeztetését megoldani. Így az egy főre eső – amúgy is szerény élelemadagokat – több ember között osztották szét. Az elszállásolás is hasonlóan történt: egy ágyon többen aludtak.
December 19-én a hadosztály megkapta első fegyvereit, amellyel az SS 61. és részben 62. fegyveres-gránátosezredét szerelték fel.[1278] Kiosztottak 2000 Kar 98k típusú ismétlőkarabélyt, 1000 P–08 típusú pisztolyt, 100 MP–40 típusú géppisztolyt, 50 MG–42 típusú könnyűgéppuskát és 25 Gr.W. 34 típusú 8 cm-es aknavetőt.
A későbbiek folyamán a hadosztály egyenruhával és fegyverzettel való felszerelése lelassult. Olyannyira, hogy 1945. január folyamán már kényszermegoldásokhoz kellett folyamodni, s a hiányos öltözékű újoncok és honvédek egy része egyelőre (átmeneti jelleggel) régi zsákmányolt belga, francia és egyéb ruhaanyagot kapott, tekintettel a fagypont alatti időjárási viszonyokra. Az egyik önkéntes az alábbiakban emlékezik vissza a hadosztály kezdeti beöltöztetésére:
„Énnekem német sapka, és német nadrág jutott, belga tiszti zubbony, francia nyári rendőrségi köppeny, jugoszláv derékszíj, német alsónemű és kíváló finn bakancs.” [1279]
A „Hunyadi” hadosztály felszerelése közben még karácsony előtt számos magyar honvéd alakulat érkezett a táborba. Így többek között 1944. december 21-én a 16. határvadász-zászlóalj maradékai, majd egy csendőr tanosztály is. December végére ugyancsak beérkezett a marosvásárhelyi „Csaba királyfi” Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola mintegy 40 frissen avatott zászlósa, valamint a jutasi „Kinizsi Pál” honvéd csapattiszthelyettes-képző iskola körülbelül 100 tiszthelyettese (altisztje) is. A csendőrök kivételével ezek az alakulatok fegyvertelenül érkeztek Neuhammerbe.
A hadosztály 25. táboricsendőr-különítményének parancsnokságát Zöldi Márton[1280], volt csendőr százados még december folyamán átvette. Zöldi az Eichmann-különítményben folytatott szolgálatát követően jelentkezett Grassynál. Ezzel lényegében – Feketehalmy-Czeydner kivételével – az SS 26. fegyveres-gránátoshadosztályában teljesítettek szolgálatot mindazok, akiket a magyar hatóságok az Újvidéken történtek kapcsán felelősségre akartak vonni.
A hadosztályhoz beérkezett magyar csendőr alakulatokat, beleértve a tábori csendőröket is, szinte azonnal beöltöztették a Waffen-SS-ben rendszeresített egyenruhába. A „Hunyadi” hadosztály táboricsendőr-különítményének tagjai kétnyelvű táblát („Tábori csendőrség –Feldgendarmerie”) kaptak, rajta a koronás magyar címerrel. Német mintájú tábori sapkájukhoz – valószínűleg Zöldi javaslatára – a kakastollat és a magyar csendőrjelvényt is használták. Gyors beöltöztetésük és felfegyverzésük után átmenetileg (a 25. hadosztály-kísérőszázad létrehozásáig) a tábori csendőrök adták a hadosztályparancsnokság őrszázadát is.[1281]
A Waffen-SS magyar hadosztályainak tábori csendőrei egyébként szigorúan bántak a legénységi állománnyal, s a folyamatosan növekvő létszámból eredően meglazuló fegyelmet kíméletlen eszközökkel állították helyre. 1945. január-február folyamán Zöldi parancsára 20 főt végeztek ki szökésért és függelemsértésért.[1282]
„Másnap este a szobánkba bejöttek újból a csendőrök – emlékezik vissza a hadosztály egy katonája – , s elmondták hogy Zöldi kiadta nekik a parancsot hogy a fiút tegyek [sic!] el láb alól. Ezt ők úgy hajtották végre, hogy amikor visszafelé jöttek, a fiút hátulról föbelőtték és hivatalos jelentésükben leírták hogy az illető meg akart szökni, s ezért fegyvereiket kellett használniuk. Az esetnek igen nyomasztó hatása volt a legénységre. Ettől a perctől kezdve még jobban félt mindenki a tábori csendőröktől.” [1283] Grassy kezdeményezésére Zöldinek később távoznia kellett a hadosztálytól.
A neuhammeri táborban 1944. december végére kialakuló létszámfelesleg lehetővé tette, hogy a „Hunyadi” hadosztály törzse a beosztások kialakításakor válogasson, valamint olyan csapattesteket hozzon létre a hadosztályon belül, amelyek nem voltak eredetileg a gránátoshadosztály állománytáblájában. Ilyen volt a Waffen-SS mindkét magyar hadosztályának esetében egy-egy fegyveres-sízászlóalj létrehozása, amelyek később gyakorlatilag hegyivadász-kiképzést és -felszerelést kaptak.
1944 végén – a szakirányú kiképzések indokolta áthelyezések és az 1. magyar SS-rohamvadász ezred leválasztása előtt – az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályának áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak:[1284]
– Teljes létszám (1944. december 10-én): 20 567 fő;
– hadosztályparancsnok: Grassy József SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya;
– 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Podhradszky Ádám Waffen-Standartenführer;
– hadosztálytörzs térképész-csoporttal, alárendelve 25. táboricsendőr-különítmény, 25. tolmács-század, 25. híradószakasz, 25. motorkerékpáros- és lovas-jelentő szakasz, 25. hadosztály-kísérőszázad;
– az SS 61. (1. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Deák László SS-Oberführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj;
– az SS 62. (2. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Temesvári Gerő Waffen-Standartenführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj;
– az SS 63. (3. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Peinlich Béla Waffen-Standartenführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj;
– az SS 25. (1. magyar) fegyveres-tüzérezrede (Magyary Ödön Waffen-Standartenführer): törzs, I-IV. tüzérosztály;
– az SS 25. (1. magyar) fegyveres-utászzászlóalja;
– az SS 25. (1. magyar) fegyveres-páncélvadászosztálya: törzs, 1. (vontatott páncéltörőágyús-), 2. (vadászpáncélos-), 3. (légvédelmigépágyús-) század;
– az SS 25. (1. magyar) fegyveres-híradóosztálya;
– az SS 25. (1. magyar) sízászlóalj;[1285]
– az SS 25. (1. magyar) fegyveres kiképző- és pótezrede (Vécsey József Waffen-Obersturmbannführer);
– az SS 25. (1. magyar) fegyveres-ellátóezrede (Josef Siemensreiter SS-Standartenführer).
A tényleges önkéntesek, valamint az átvezényeltek folyamatos Neuhammerbe érkezéséből adódó elhelyezési problémák (december 23-án már 22 801 magyar volt a táborban) akkor enyhültek valamelyest, amikor a hadosztálynál szakkiképzések folytán megkezdődtek az elvezénylések.
Elsőként azokat a tiszteket vezényelték el német tiszti tanfolyamokra (főleg Döberitzbe, Münchenbe és Koblenzbe), akik az előző három évben nem vettek részt semmilyen német tiszti továbbképzésen. A tiszteket – egyebek mellett – a Radolfzellbe küldött altiszti tanfolyamisták követték, majd az SS 25. (1. magyar) fegyveres-tüzérezredének honvéd tüzérei is átképzésen vettek részt a Prága melletti Beneschauban.
Áthelyezték a hadosztálytól a 25. SS (1. magyar) légvédelmi tüzérosztály katonáit is, akik egy München melletti gyakorlótéren a Waffen-SS egyik légvédelmi tüzérezredétől sajátították el a német fegyverek kezelését.
December 28-án a SS Vezetési Főhivatala a második magyar SS-hadosztály felállítási utasításával egyidejűleg elrendelte, hogy az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztálya 8000 főt, valamint minden fegyvernemből egy tisztet és altisztet keretállományként bocsásson a „Hungária” hadosztály rendelkezésére.
Eközben Neuhammerben megtörténtek a véglegesített ezredparancsnoki kinevezések, s lassú ütemben tovább folytatódott a „Hunyadi” hadosztály felszerelése is. 1944. december 29-én 100 géppisztolyt, 50 könnyűgéppuskát, 25 Gr. W. 34 típusú 8 cm-es aknavetőt, öt PAK 40 típusú 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyút, valamint 3000 Panzerfaustot és 1600 kerékpárt kaptak, így december hónap végére a magyar hadosztály fegyverzete már 25-30 százalékos.[1286]
Három nappal a Waffen-SS második magyar hadosztályának felállítását követően, 1944. december 31-én az SS magyar hadosztályait magas rangú német tisztekből álló küldöttség látogatta meg a neuhammeri kiképzőtáborban. A szemlézők vezetője Fanzlau SS-Brigadeführer volt, de kíséretében a hadosztályokat az SS Kiegészítő Hivatalának vezetője, Gottlob Berger SS-Gruppenführer is megszemlélte. Látogatásukat az SS 25. hadosztályából kikülönített, főleg csendőrökből álló díszőrség fogadta, amelyről állítólag híradófelvétel is készült, amit a magyarországi mozik egy hét múlva kezdtek vetíteni.[1287]
1945. január 1-én az SS 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztálya parancsot kapott a lengyelországi Sieradzba való áttelepülésre. Így a „Hunyadi” hadosztály – leszámítva a második magyar hadosztály kisebb részeit – egyedül maradt a neuhammeri kiképzőközpontban.
Január elején a „Hunyadi” hadosztály állományából kivonták az SS 25. fegyveres-sízászlóaljat, amely január 8-tól – egyesülve a „Hungária” hadosztály 26. fegyveres-sízászlóaljával – az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred része lett. A „Hunyadi” hadosztály széttagolása tehát felgyorsult: számos kisebb kötelékét további ki-, illetve átképzések céljából Németország különböző kiképzőközpontjaiba irányították. A hadosztály csapattestei közül néhány sohasem tért vissza a hadosztályhoz.
1945. január 2-án Sümeg, Rigács, Pozsonyligetfalu és Deutsche-Raterwitz érintésével a stransi táborba érkezett a magyar 25. rohamtüzérosztály legénysége is.[1288]Az osztályt a magyar fővárosért folytatott hadműveletek során, még december 23-án a budapesti őrzászlóalj váltotta fel, így a rohamtüzérek éppen elkerülték Budapest bekerítését.[1289] A magyar rohamtüzérek leharcolt állapotban, felszerelés nélkül (a megmaradt eszközök zömét a váltó alakulatnak kellet átadniuk) érkeztek meg a neuhammeri kiképzőközpontba. Az elképzelések szerint az alakulat képezte volna a „Hunyadi” hadosztály 25. hadrendi számú (1. magyar) fegyveres-páncélvadászosztályát (25. Waffen-Panzerjäger-Abteilung der SS). Tervezett hadrendje az alábbi volt:
– törzs (híradószakasszal);
– három szakaszos vadászpáncélos-század (szakaszonként három Jagdpanzer 38(t) Hetzer típusú vadászpáncélossal);
– három szakaszos légvédelmigépágyús-század (szakaszonként két 40 mm-es légvédelmi gépágyúval[1290]);
– három szakaszos vontatott páncéltörőágyús-század (szakaszonként három 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval)[1291].
Az alakulat Stransba irányítása több szempontból is indokolt volt. Egyrészt felszerelésüket a magyar Honvédség önerőből már nem tudta volna megoldani, másrészt a rohamtüzérek tapasztaltsága, ismerete azt feltételezte, hogy bár a páncélvadász-harcászat némileg különbözött a rohamtüzérekétől, a katonák mégis gyorsabban elsajátíthatták a szükséges tudnivalókat. A páncélvadászosztály katonáinak tehát néhány, a kiképzőtáborban töltött nap után további fegyvernemi átképzések folytán (az alakulat korábban nem használt Hetzer vadászpáncélosokat) el kellet hagynia Stranst és különböző németországi tanfolyamokon kellett részt venniük.
Az osztály törzsét és vontatott páncéltörőágyús-századát a holland határ melletti Leerbe irányították, míg a légvédelmigépágyús-századot Münchenbe vezényelték, ahol a „Hunyadi” hadosztály már ott lévő légvédelmi tüzérosztályával együtt sajátította el a szükséges ismereteket. Az SS 25. fegyveres-páncélvadászosztályának vadászpáncélos-századát (parancsnoka Horváth János főhadnagy, szakaszparancsnokok: Zách Sándor főhadnagy, Németh György hadnagy, Szabó László zászlós) a dél-csehországi Benesov (Beneschau) körzetébe vezényelték, ahol szintén tanfolyamon vett részt a „Hunyadi” hadosztály egyik tüzérosztálya is.
A magyar rohamtüzérek átképzése páncélvadászokká lassan haladt. Mindössze egy alkalommal vettek részt éleslövészeten a rendszeresítendő Jagdpanzer 38(t) típusú vadászpáncélosokkal. Hiánypótlásképpen a német kiképzőtisztek egyszer a vadászpáncélos-század tisztjeit elvitték a Beneschau közelében levő Skoda gyárba, hogy megszemlélhessék az ott készülő Hetzer típusú vadászpáncélosok gyártási folyamatát. 1945. április közepén a Beneschauban kiképzésre használt néhány, még meglevő Hetzert a tábor szerelői rohammunkával harcképes állapotba hozták, majd azokat német legénységgel Berlin védelmére irányították.
A magyar SS-páncélvadász-alakulat tehát járművek nélkül maradt, s így a század személyzetét gyalogsági fegyverekkel látták el, majd egy sebtében összeszedett, német tisztek vezetése alatt álló zászlóaljba osztották be.[1292]
Az köteléket Graz térségébe szállították, ahol a németek az első éjszaka elhagyták alakulatukat, így a magyarok teljesen magukra maradtak. A volt rohamtüzérek gyalogmenetben észak-északnyugat felé menetelve Leoben, Gresten és Gaming városán áthaladva igyekeztek elkerülni a szovjet hadifogságot. A május 8-i fegyverszünet híre Waidhoven an der Ybbs-nél érte az alakulatot, ahol hamarosan arról is értesültek, hogy az Enns folyó lesz az amerikai és a szovjet zóna határa. A magyar 25. rohamtüzérosztály (az SS 25. fegyveres-páncélvadászosztályának) maradékai Garstennél sikeresen átkeltek a folyó nyugati partjára és megadták magukat az amerikai csapatoknak.[1293]
1945. január folyamán szintén ki-, illetve átképzés céljából Passauba, a Somme laktanyába helyezték át az SS 25. fegyveres-utászzászlóalját.[1294] Passauban a „Hunyadi” hadosztály utászait teljesen felszerelték, így a magyar hadosztályok csapattestei közül ez az alakulat volt az egyetlen, amelyet a Waffen-SS előírásszerűen ellátott a szükséges felszerelésekkel, s így a zászlóalj elérte a teljes feltöltöttség és hadrafoghatóság állapotát.
Az utászoknak április 1-jével kellett volna visszatérnie az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályához, azonban az amerikai csapatok közeledésével az alakulatot Regensburg és Passau között műszaki zárak létesítésére, valamint hidak felrobbantására vette igénybe a passaui német városparancsnokság.
Amikor az amerikai csapatok már közvetlenül a várost fenyegették, a térség védelmével megbízott német parancsnok, Hassenstein vezérőrnagy a magyar utászokat a város védelmére akarta visszatartani. Az alakulat magyar parancsnoka azonban még a bekerítés előtt riadóztatta a zászlóaljat, mert mihamarabb el akart vonulni a térségből. Hassenstein vezérőrnagy e szándékról tudomást szerezve tábori csendőrökkel akadályozta meg a magyarok távozását, s rögtönítélő hadbírósággal fenyegetőzött. Az SS 25. (1. magyar) fegyveres-utászzászlóalja így végül a városban maradt, s elvégezte a passaui főút hídjának felrobbantását. A város ostromának végén a zászlóaljparancsnok utasítást adott az eszközök (pontonok, gépjárművek stb.) megsemmisítésére, majd az alakulat lángszórós osztagokat szervezve 1945. május 2-án Oberhausen városrész felé tört ki. A kitörés során az SS 25. fegyveres-utászzászlóalja igen jelentős veszteségeket szenvedett.[1295]
1945. február első napjaiban a hadosztály legénységi állományából kiválogatták azokat, akik képzettségüknél fogva alkalmasak voltak a tiszti tanfolyam elvégzésére. Névsorolvasás után egy századnyi magyar tisztjelölt gyülekezett, akiket hamarosan Stettinbe szállítottak. Egy hónap múlva a katonai helyzet miatt a magyar század kiképzésének és tanfolyamának helyszínét ismételten át kellett helyezni, s őket vasúton először Rostockba, majd onnan komppal Dániába szállították. Kiképzésüket és tiszti tanfolyamukat (Himpel SS-Hauptsturmführer parancsnoksága alatt) a Koppenhágához közeli Haslevben folytatták, szálláskörletüket egy helyi sportcsarnokban alakították ki.
Április közepén a század menetparancsot kapott, amelynek értelmében azonnal a frontra indultak. Menetparancsuk miatt elmaradt az aznapra tervezett vérmintavétel, s a vércsoportjelzések tetoválása is, s „ez azt jelentette, - írja az egyik tanfolyamista – hogy mi – akik túléltük Berlin ostromát – életben maradhattunk, mert vérmintával a karunkon erre nem sok esélyünk lett volna.” [1296]
A század Hamburgon keresztül érte el Berlint. Parancsnokuk, Himpel SS-Hauptsturmführer ott csatlakozott a magyarokhoz. „Már összefolynak emlékezetemben berlini bolyongásunk napjai. – emlékezik vissza a század egyik tagja – Légi riadók, óvóhelyek, romok, hullák élményei. Eleinte az óvóhelyeken civilekkel beszélgetve még hallottam reménykedő hangokat Weng [helyesen Wenck] tábornok fiatal hadosztályairól, akik majd felszabadítják Berlint. Láttam egy újságot Goebbels talán utolsó cikkével, melynek címe az volt, hogy Berlin német volt és német marad. A remények azonban szertefoszlottak, a gyűrű szorult, mozgásterünk szűkült. Már a város központjában járkáltunk. (…) Nyugatra kéne jutni, amerikai fogságba esni, erről ábrándoztunk.” [1297]
Május első napjaiban a „Hunyadi” hadosztály százada a Brandenburgi kapu és a Spree folyó között védekezett a Reichstagot mind jobban megközelítő szovjet csapatokkal szemben. Többségük az SS központi épületének közelében esett el, a Berliner Strasse és a Kaiserallee sarkán.[1298] A magyar század néhány túlélője a földalatti vasút (U-Bahn) alagútján keresztül akart kijutni a városból. Addigra azonban Berlint elfoglalták az oroszok, s a maroknyi magyart fogságba ejtették. 1945. szeptember 19-én térhettek haza. Harcaik során halottakban 83 főt (ebből egy tiszt), eltűntekben 12 főt (ebből egy tiszt) vesztettek.[1299]
Tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek. Az erre vonatkozó utasítás 1944. december 24-én érkezett Neuhammerbe, s miután az személyi rendelkezéseket nem tartalmazott, a hadosztály- és ezredparancsnoki tisztségeket csak ideiglenes jelleggel töltötték be. A magyar részről „Hungária” névre elkeresztelt hadosztály ideiglenes parancsnoka így – a „Hunyadi” hadosztály első vezérkari tisztjének (Podhradszky Ádám Waffen-Standartenführer) öccse – Podhradszky András repülő ezredes lett.[1300]
A „Hungária” hadosztály felállítását az SS Vezetési Főhivatala csak a magyar felállítási parancsot követő negyedik napon, 1944. december 28-án hagyta jóvá, s egyúttal a 26-os hadrendi számot adta a hadosztálynak. Az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztálya személyi állományának alapját a szándékok szerint az a 8000 fő legénységi (valamint kislétszámú tiszti és altiszti) állomány képezte volna, amelyet e célból a „Hunyadi” hadosztályból helyeztek át.[1301]
Ugyancsak 26-os számon az SS Vezetési Főhivatala korábban, 1944. szeptember 13-án egy SS-páncéloshadosztály felállítását rendelte el a nyugati fronton. A leendő hadosztály magját alkotó 49. SS-páncélgránátos-dandárt és a hadosztály törzsét leszámítva a seregtest szervezése meg sem kezdődött. A későbbiek során a páncélgránátos-dandár részei beolvadtak a 17. „Götz von Berlichingen” SS-páncélgránátos-hadosztály 37. SS-páncélgránátos-ezredébe.[1302] Mindenesetre az SS-páncéloshadosztály tervbe vett, de már be nem fejezett felállítása oka lehet annak, hogy a „Hunyadi” hadosztályokat a későbbiekben „Hunyadi-páncélosokként” tartották nyilván. Sőt – feltehetően az előbbiek miatt – az angolszász szakirodalom egy része is tévesen, 26-os hadrendi számmal egy SS-páncélososztályt is említ „Hungária” néven![1303]
December végére a hadosztály fegyverzete (felállításának kezdeti stádiumában) 818 (ebből céltávcsővel felszerelve tíz) Kar 98k típusú ismétlőkarabélyból, 792 Mannlicher karabélyból (a magyar Csendőrségtől), 673 különböző (zömmel P 08) típusú pisztolyból, 50 Beretta típusú géppisztolyból, valamint 15 könnyű- és két nehézgéppuskából állt. Járműállománya négy motorkerékpár, két személygépkocsi és két tehergépkocsi volt.[1304] A hadosztály felszereléseinek zömét majd csak a lengyelországi Sieradz kiképzőtáborában kapta volna meg.
1945. január 1-én 0 óra 30 perckor a SS Vezetési Főhivatalától parancs érkezett a is szervezés alatt álló „Hungária” hadosztályhoz, mely szerint az alakulásban lévő ellátó ezredének kivételével a hadosztálynak haladéktalanul meg kellett kezdenie berakodását, hogy azt követően új állomáshelyére, a lengyelországi Sieradzba települjön át. A legénység számára hideg élelmet, továbbá az elégtelen ruházattal rendelkezők számára kincstári pokrócokat osztottak ki. A szállítás lebonyolítását az 500. SS szállító- és biztosító század (SS-Transport-Sicherheits-Kompanie 500) végezte.[1305]
A „Hungária” hadosztálynál még az indulás előtt rendezték a parancsnoklási viszonyokat, s így a hadosztály tényleges parancsnoka Pisky Zoltán Waffen-Oberführer lett. Az áttelepülés következtében gyorsított ütemben be kellett fejezni az SS 2. magyar fegyveres-gránátoshadosztályának tiszti kinevezéseit és ezredeinek felállítását is. A már megalakult ezredek mellé csaknem utolsóként az SS 26. (2. magyar) fegyveres-tüzérezrede jött létre, 1945. január 5-én. Egyelőre azonban az ezred még a „Hunyadi” hadosztály nevét viselte.
A tüzérezred tiszti állományának keretét az SS 25. (1. magyar) tüzérezrede pótosztályának tisztjei adták. A tisztek és altisztek száma a hadosztálytüzérségnél az alakulást követő napon 49 fő volt. Az SS 2. magyar tüzérezredének Rajkáról érkező legénységi állományát az ezredparancsnok (Brenner Jenő Waffen-Standartenführer) január 7-én és 12-én vette át, amellyel az alakulat létszáma 13-ára elérte az 550 főt. Elszállásolásuk Ostlager-Stransban történt a kiképzőtábor M/5. épületében, a 6., 8. és 9. számú istállókban.[1306]
Január 6-án – leszámítva a még felállítás alatt levő ellátó, valamint kiképző- és pótezredeit, illetőleg a felállítása után szinte azonnal elvezényelt sízászlóalját – a hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak:[1307]
– Teljes létszám: 16 761 fő;
– hadosztályparancsnok: Pisky Zoltán Waffen-Oberführer;
– 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Zoltay János Waffen-Hauptsturmführer;
– hadosztálytörzs térképészcsoporttal, 26. táboricsendőr-különítmény, 26. tolmács-század, 26. híradószakasz, 26. motorkerékpáros- és lovas-jelentő szakasz, 26. hadosztály-kísérőszázad;
– az SS 64. (4. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Podhradszky Andor Waffen-Standartenführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj;
– az SS 65. (5. magyar) fegyveres-gránátosezrede (dr. Lengyel Béla Waffen-Obersturmbannführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj;
– az SS 85. (6. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Várnay Ferenc Waffen-Sturmbannführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj;
– az SS 26. (2. magyar) fegyveres-tüzérezrede (Brenner Jenő Waffen-Standartenführer):
– I. tüzérosztály, 1-3. könnyű üteg (Pálfay Ferenc Waffen-Hauptsturmführer);
– II. tüzérosztály, 4-5. könnyű üteg (Paksy József Waffen-Hauptsturmführer);
– az SS 26. (2. magyar) fegyveres-utászzászlóalja;
– az SS 26. (2. magyar) fegyveres-híradóosztálya.
Január 1-én, a kapott parancs értelmében megkezdődött a „Hungária” hadosztály átszállítása a lengyelországi Sieradz térségébe, ahol folytatták kiképzését és felszerelését. Reggel 08.00 órakor az SS 64. fegyveres-gránátosezrede megkezdte berakodását a Neuhammer közelében lévő Oberleshen pályaudvaron, s másnap hajnali 01.00 órakor már Sieradzban volt.
Két nap múlva már a hadosztály további két ezrede is megérkezett Sieradz térségébe, viszont az SS 26. (2. magyar) fegyveres-tüzérezrede a felállítási nehézségek miatt csak január 8-án küldte el Pálfay Ferenc százados vezetésével szálláscsinálóit a hadosztály parancsnokság által kijelölt, Sieradz-hoz közeli falvakba.[1308] Egyes adatok szerint a régi lengyelországi gyakorlótér környékén 1945 Vízkeresztjén (január 6-án) 10 750 magyar önkéntes gyűlt össze[1309]. Magyarországról a sieradzi táborba nem érkeztek önkéntesek, azokat továbbra is Neuhammerbe szállították. Eközben 5-én a hadosztálytól elvezényelték fegyveres-sízászlóalját is, amely Magyarországra érkezését követően – egyesülve az SS 25. (1. magyar) fegyveres-sízászlóaljával – az 1. magyar SS-rohamvadász ezred része lett.
A sieradzi kiképzőtábor területén csak a hadosztály törzsét és hadosztály kísérőszázadát helyezték el, majd később január 14-től utóbbiakat Sieradz helységben helyezték el.
A hadosztály gránátoszászlóaljait a táborhoz közel eső, Sieradz környéki falvakban helyezték el. Így az SS 64/I. gránátoszászlóalját Warteban, 64/II. gránátoszászlóalját és átmenetileg a 26. fegyveres-utászzászlóaljat Jakubicében, a 85/I. gránátoszászlóaljat Chojneban, a 85/II. gránátoszászlóaljat Dobrowka-Wielkában, 65/I. gránátoszászlóaljat Birkenlandban, míg a 65/II. gránátoszászlóaljat Wielki Klickowban szállásolták el.[1310] A „Hungária” hadosztály tüzérezredének részei egyelőre nem települtek át, mindössze csak szálláscsinálói tartózkodtak Sieradz környékén. Január 7-én a hadosztálynak egy 105 fogatolt járműből és egy lovassvadronból álló, a német szárazföldi haderőhöz tartozó kozák lovascsapatot rendeltek alá.
A „Hungária” három gránátosezredének kiképzése és felszerelése 30 fokos hidegben, 50-60 cm-es hóvastagság mellett Sieradz környékén úgy vette kezdetét, hogy a még Neuhammerben felmálházott fegyverekhez (zászlóaljanként egy-egy 7,5 cm-es PAK 40 típusú páncéltörő ágyú, illetőleg egy-egy 8 cm-es, valamint egy-egy 12 cm-es aknavető) lőszer egyáltalán nem állt rendelkezésre.
Így a kiképzés valójában elméleti jellegű volt. Az időközben kiutalt további páncéltörő fegyvereket január 10-én a német 9. hadsereg egyik alakulatának vezérkari tisztjei egyszerűen lefoglalták és az arcvonalba szállíttatták. A 9. hadsereg számára a hadosztálynak egyes adatok szerint 2000 Kar 98k típusú gyalogsági ismétlőkarabélyt, 200 Beretta típusú géppisztolyt, 40 könnyű és öt nehézgéppuskát, nyolc könnyű és nyolc nehéz aknavetőt, 10 lángszórót, nyolc gyalogsági löveg, 10 könnyű és 10 nehéz tábori tarackot[1311], két távírót és 11 rádiókészüléket, valamint öt motorkerékpárt, egy személygépkocsit és 200 kerékpárt kellett átadnia.[1312]
A közeledő arcvonal harci zaját már január 14-től hallani lehetett a sieradzi táborban. A következő napokban a „Hungária” hadosztály parancsnoksága folyamatosan intézkedéseket kért felettes parancsnokságától, az SS Vezetési Főhivataltól a további teendőket illetően. Mivel azonban konkrét utasítás nem történt, a hadosztály részei továbbra is Sieradz környéki szállásaikban maradtak. Eközben január 15-16. folyamán a szovjet csapatok egyre közelebb kerültek Breslauhoz és a sziléziai iparvidékhez, mind jobban szétverve a német 9. hadsereg erőit. Eközben a „Hungária” hadosztályhoz továbbra sem érkezett semmiféle tájékoztatás. Ezért a hadosztály-parancsnokság híradó alakulataival állítólag kénytelen volt a lengyel ellenállók adásait lehallgattatni, mivel azok valószínűleg a BBC adásaiból értesültek a német-szovjet arcvonal helyzetéről.[1313]
Január 17-én a „Hungária” hadosztály parancsnoksága önálló döntést hozott: mivel fennállt a bekerítés veszélye, mihamarabb nyugat felé kellett elindulni. Mindehhez elő kellett készíteni a sieradzi tábor gyalogmenetben történő elhagyását. A feladat végrehajtásához a „Hungária” hadosztály vezérkari tisztje (Zoltay János Waffen-Hauptsturmführer) négy napra elegendő hideg élelmet szerzett Reinholdt százados, a törzshöz beosztott német gazdasági tiszt segítségével. A hiányzó „kincstári” egyenruhák mennyiségét rögtönzött ruhaanyaggal, a katonai pokrócok felhasználásával pótolták. A készülődéssel egy időben az SS 26. (2. magyar) SS-tüzérezrede szálláscsinálói dolguk végezetlenül indultak vissza Neuhammerbe, ahová január 20-án érkeztek meg.[1314]
Január 19-én összevonták a Sieradz környékén nagyjából 20 kilométeres sugarú körben elszállásolt „Hungária” hadosztály csapattesteit, de a nagy távolságok miatt a gyülekezés csak lassan haladt. Nyugati irányban a hóviszonyok miatt csak egyetlen út volt járható, amelyen viszont a német 9. hadsereg részei vonultak vissza, német tábori csendőrök felügyelete mellett. Egyes beszámolók szerint alighogy a Waffen-SS magyar hadosztályának részei besoroltak a Kalisch felé vezető útra, szovjet csatarepülőgépek támadtak az éppen kiürített sieradzi táborra.[1315]
A menet első napján a gránátosezredek nagy része teljesítette az előirányzott 60-70 kilométeres távolságot, sőt a „Hungária” hadosztály 5. gránátosezrede 24 óra alatt. 80 kilométeres menettávolságot teljesített. Kaliszba (Kalisch) érve a hadosztály csak a német 9. hadsereg parancsnokságának egy különítményét találta a városban, így a csapatok első menetnap utáni elszállásolásával nem volt különösebb probléma. Ekkor Zoltay, a hadosztály első vezérkari tisztje a továbbiakban Neuhammer–Strans felé akarta volna a „Hungária” hadosztály vezetni, Pisky hadosztályparancsnok viszont Posen felé akarta venni az irányt. Mivel az út egy darabon mindkét cél felé közös volt, egyelőre függőben hagyták a kérdést, s a hadosztály részei Glogau felé indultak, melynek eléréséhez a következő állomást Jarotschin jelentette.
Január 20-án a „Hungária” hadosztály tovább folytatta menetét Jarotschin felé. Útközben a magyar SS-katonák az elhagyott német anyagból „rekvirálva” egészítgették ki hiányos felszerelésüket, miközben a főtisztek az elvonuló németektől érdeklődtek egy esetleges, még érintetlen, s a közelben található német hadiraktár iránt.
Január 21-én hadosztálya számára Pisky ezredes pihenőnapot rendelt el a Jarotschin környéki szállásokban. A hadosztályparancsnok Reinholdt százados kíséretében a Posenben lévő német parancsnokságot akarta felkeresni gépkocsijával, hogy további felszerelést – elsősorban ruhaanyagot – alkudjon ki alakulata számára. Délután 14.00 óra körül azonban Pisky ezredes visszatért a hadosztály-parancsnokságra, miután a torlódások közepette nem tudott eljutni a közeli német parancsnokságra. A hadosztályparancsnok ekkor a katonái által a közeli istállókban „talált” lóállomány segítségét vette igénybe. Még sötétedés előtt nyeregbe szállt, remélve, hogy lóháton több sikerrel jár. Kíséretét a magyarokon kívül egy, még korábban a „Hungária” hadosztálynak alárendelt kozák lovasszakasz látta el.[1316] Soha többé nem tértek vissza alakulatukhoz, a hadosztályparancsnok sorsa a mai napig ismeretlen.[1317]
Pisky beosztását másnap, január 22-én ideiglenes jelleggel a „Hungária” hadosztály első vezérkari tisztje, Zoltay János Waffen-Hauptsturmführer vette át. Zoltay e tisztségét azonban hivatalosan alig két napig tölthette be, mivel Himmler „Steiermark” nevű különvonatáról intézkedett a hadosztály új parancsnokának kinevezéséről. Az SS Vezetési Főhivatala január 23-án Berthold Maack SS-Oberführert nevezte ki az SS 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályának élére. Maack azonnal útnak is indult, de különböző problémák miatt csak két hét múlva érte el hadosztályát, amikor annak zöme éppen visszaérkezőben volt a Neuhammer környéki táborokba.
Január 23-án – a hadosztály új parancsnokának, Maack SS-Oberführernek a kinevezésével egy napon – a „Hungária” hadosztály gránátosai tovább folytatták menetelésüket, mely során az egyik század – a szovjetek megtévesztésére elfordított útjelző táblák miatt – letért a kijelölt útvonalról. A század parancsnoka egy idő után rájött a tévedésére és visszafordult. Amint átkeltek a Warta folyón, észrevették, hogy német utászok készülődnek a híd felrobbantásához. A magyarok, tévesen azt gondolva, hogy a hadosztály zöme még nem haladt át a hídon, vitába keveredtek a németekkel. E nézeteltérés közben néhány szovjet harckocsi haladt át a Warta hídján és fogságba ejtette a vitatkozó német és magyar alakulatot. E csoportból később körülbelül 50 fő beérte a hadosztály zömét. Elmondásuk szerint 169 bajtársukat a szovjetek a Warta folyónál megölték.[1318]
Még 23-án délután a hadosztály zöme Zoltay Waffen-Hauptsturmführer vezetésével Sandberg és Gottingen közötti menetében rábukkant a már régóta keresett német anyagraktárra. A német őrök éppen a készlet felgyújtásán fáradoztak, amikor az SS magyar gránátosai elfoglalták a raktárakat. A kimentett, illetőleg megmaradt készlet elegendő volt a harmadik gránátosezred zömének beöltöztetéséhez.
A „Hungária” hadosztály részei még aznap éjjel folytatták útjukat, s másnapra, január 24-re a zöm már a Neuhammertől mintegy 130 kilométerre levő Lesznóban (Lissau) volt. A „Hungária” hadosztály gránátosai két napig tartózkodtak a lengyelországi városban, mielőtt tovább indultak volna. A késedelem oka egyfelől az volt, hogy útközben a hadosztály törzsének többször is igazolnia kellett a német Feldjägerek (a Wehrmacht gépkocsizó tábori csendőralakulatai) előtt, hogy visszavonulásával parancsot teljesítenek, s nem árulást követnek el. Másfelől a január 26-i menetnap során a hadosztály egyes része – szintén a szovjetek megtévesztésére elfordított útjelző táblák miatt – rossz helységek (Kozmin és Krotocsin) felé vették az irányt. E csapatokat tehát a hadosztály zömének Lesznóban be kellett várnia.
Január 30-án az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztálya érintkezésbe lépett a Neuhammer és Strans között állomásozó „Hunyadi” hadosztállyal, illetőleg saját, Neuhammerben maradt csapataival. Zoltay, mint a „sieradzi csoport” parancsnoka kérte Grassyt, hogy vezényeljen az Odera Glogownál (Glogau) lévő hídjához egy olyan csoportot, amely képes az átkelés biztosítására és a hídfőben meleg élelemmel tudja ellátni az átkelő katonákat. Eközben, még 30-án, a hadosztály 117 elfagyott lábú katonáját elszállítás végett egy Fraustadtban álló német kórházvonatnak adták át. A kisebb fagyási sérülésektől szenvedőket elsősegélyben részesítették.
A „Hungária” hadosztály első részei 1945. január 31-én lépték át Glogownál (Glogau) a korábbi német-lengyel határt, ahol már a „Hunyadi” tábori csendőrei várták őket, akik egyúttal regisztrálták a Waffen-SS átkelő magyar alakulatainak létszámát és felszerelését. A Sieradzból érkezettek a helyi laktanya udvarán meleg élelmet kaptak, majd elvezényelték őket Saganba, ahol egészségügyi ellenőrzést (fürösztés, tetvetlenítés) követően gépkocsiszállítással tették meg a Neuhammerbe vezető utolsó 65 kilométert.
Február 4-én, az első alakulatok beérkezése után négy nappal, a „Hungária” utolsó katonái is átkeltek a glogowi hídon. Ekkor a kivezényelt tábori csendőrök az alábbi állományösszesítést készítették. A három ezred létszáma: 7515 fő, köztük országos járműveken 71 könnyű sebesült, további 50 fő pedig betegségben szenvedett. Az ezredeknél volt 827 Kar 98k ismétlőkarabély (ebből céltávcsővel felszerelve 17), 610 M1917 Mannlicher karabély, illetőleg 171 szovjet zsákmányból származó Tokarjev típusú öntöltő puska, 73 Beretta géppisztoly, 11 MG–42 típusú könnyűgéppuska, három 2 cm-es MG 213 típusú (eredetileg repülő-) gépágyú, két 8 cm-es gránátvető, öt Panzerschreck és 50 Panzerfaust. A „Hungária” Sieradzból visszatérő részeinek szállító eszközeit három teher- és hét személygépkocsi, 15 motorkerékpár és 808 ló alkotta (ebből 441 szekerek, míg 367 saroglya elé fogva).[1319]
A február 2-án készített veszteséglista alapján az alakulatoknál hiányzott 2570 fő, melyből 147 esett el, további 370 főt pedig fagyási sérülésekkel korábban elszállítottak.[1320]
Az SS 26. fegyveres-gránátoshadosztályának felszereltsége és összlétszáma azonban nem ezt a képet mutatta, hiszen a hadosztály Neuhammerben maradt egyharmada (az ellátó és a tüzérezred) eközben fokozatosan újabb önkénteseket és némi felszerelést is kapott.
A „Hungária” 26. tüzérezredének teljes létszáma a hadosztály február 4-i beérkezésére már elérte az 1267 főt (ebből 67 tiszt)[1321], akiket részben már egyenruhával is elláttak. Az átvett önkéntesek nagy része azonban kiképzetlen volt, ezért a meglevő állományból négy üteget alakítottak ki, löveganyag nélkül. Február 4-én az ütegek parancsnokai Tóth Waffen-Obersturmführer, valamint Lontay, dr. Filippiny és Tarkőy Waffen-Untersturmführerek voltak.[1322]
Február 1-jén érkeztek vissza a „Hungária” hadosztály gránátosezredeinek első részei a neuhammeri táborba. Elszállásolásukat a kiképzőközpontot éppen elhagyó észt hadosztály (20. Waffen-Grenadier-Division der SS) helyén[1323], az SS 2. magyar tüzérezredének szomszédságában, Stransban oldották meg. Aznap este Grassy József altábornagy fogadta szállásán a beérkezett „Hungária” alakulatok megbízott parancsnokát, Zoltay János századost és egyes vélemények szerint azt közölte vele, hogy az SS Vezetési Főhivatala elrendelte a „Hungária” hadosztály újrafelállítását azzal, hogy a Neuhammerben állomásozó önkéntesek tömegéből a 26. gránátoshadosztály bázisán egy 1945. mintájú gyaloghadosztályt kellett szervezni.[1324]
2.5. A „Hunyadi” és a „Hungária”
hadosztály által közösen megtett út
1945. február 1 – május 11.
Február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.
A szovjet csapatok eközben február 1-re már 50-60 kilométerre megközelítették a neuhammeri tábort, miközben a beérkező önkéntesek száma továbbra sem csökkent, s ugyanakkor a német fél részéről a felszerelések szállítása is folyamatossá vált, bár a kellő mértéket sohasem érte el.
Február 4-én Grassy SS-Obergruppenführer – a sieradzi tanulságokat levonva – elrendelte, hogy a szovjet fenyegetés irányában, a kiképzőközpont körül félkörívben körülvéve, páncélöklökkel felszerelt figyelőpontokat létesítsenek, amelyek századai lovas-jelentők útján tartsák a kapcsolatot a hadosztályok törzseivel. Ezeken figyelőpontokon igyekeztek tapasztalt katonákat kívántak elhelyezni, akiket a lehetőségekhez mérten a legtapasztaltabb csapattisztek irányítanak.
Grassy másnap, február 5-én elrendelte, hogy a két hadosztály állományából létesítsenek egy riadóalakulatot. Amint a „Hunyadi” hadosztály első vezérkari tisztje, Podhradszky Ádám Waffen-Standartenführer értesült a hadosztályparancsnok utasításáról, a riadóalakulat szervezésével Peinlich Béla Waffen-Standartenführert, korábban az SS 62. (2. magyar) fegyveres-gránátosezredének parancsnokát bízta meg. Tekintettel a hiányos felszerelésre és fegyverzetre, kérdéses volt, hogy a „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok állományából hogyan lehet létrehozni egy olyan ütőképes erőt, amely képes az alakulatok elvonulását fedezni. Végül is egy ezred erejű alakulatot hoztak létre „az SS magyar fegyveres-riadóezrede” néven (Ungarisches Waffen-Alarm-Regiment der SS). Az ezred áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak:[1325]
– Teljes létszám: körülbelül 2450-2600 fő;
– ezredparancsnok: Peinlich Béla Waffen-Standartenführer;
– 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Zoltay János Waffen-Hauptsturmführer;
– az SS I. fegyveres-riadózászlóalja (Solti Ernő Waffen-Hauptsturmführer);
– az SS II. fegyveres-riadózászlóalja (Duska Alajos Waffen-Hauptsturmführer);
– az SS III. fegyveres-riadózászlóalja (Pataki Géza Waffen-Hauptsturmführer);
– az SS IV. fegyveres-riadózászlóalja (Hermándy-Berencz György Waffen-Hauptsturmführer).
Az egyenként négy (köztük egy-egy nehézfegyver-) századból álló zászlóaljakat 2000 karabéllyal, 70 géppisztollyal, négy nehéz- és 21 könnyűgéppuskával, valamint körülbelül 50 páncélököllel és 500 kézigránáttal látták el.[1326] A riadóezred egy-egy katonájára fejenként körülbelül 200 karabélylőszer jutott.[1327] A riadóezred I. és II. zászlóalját zömmel a „Hunyadi”, míg III. és IV. zászlóalját zömmel a „Hungária” hadosztály állományából állították fel. Az alakulatnak nem volt ellátó alakulata, mivel feladata Neuhammer előterének három napon át való tartása volt, amely alatt a hadosztályok elméletileg elvonulnak. A biztosításra hátrahagyott zászlóaljakat három napra elegendő élelemmel és lőszerrel látták el, ezt követően a szovjet csapatoktól rugalmasan el kellett szakadniuk és be kellett érniük az áttelepülő hadosztályokat.
A riadóalakulat létrehozásával egyidejűleg elrendelték a neuhammeri kiképzőközpontban levő összes magyar alakulat evakuálását, s a két magyar hadosztály közös parancsnokává rangidősként, átmeneti jelleggel Grassy SS-Obergruppenführert jelölték ki.[1328] Grassy, immár a hadosztályok parancsnokaként menetkészültséget rendelt el az utolsóként elvonuló csapatoknál is, amelynek értelmében két órán belül menetkésznek kellett lenniük.
A tábor kiürítését követően ugyanis, amint arra hely kínálkozott, a neuhammeri csapatok helyére a táborkomplexum stransi részében elhelyezett alakulatok kerültek volna. Ezért a „Hungária” hadosztály tüzérezrede Biczó Waffen-Scharführer vezetésével még február 5-én Neuhammerbe küldte szálláscsinálóit, majd 7-én az ezred 1. és 2. ütege is áttelepült.[1329]
Az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályától eközben elvonták „Szálasi” nevű riadózászlóalját, amit később a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztálynak rendeltek alá.[1330]
Másnap, február 6-án a „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok szálláscsinálói az SS Vezetési Főhivatalának áttelepülési parancsa értelmében Oldenburg és Kloppenburg felé indultak Deák László SS-Oberführer, az SS XVII. fegyveres-hadteste első vezérkari tisztjének vezetésével. Velük indultak el a „Hunyadi” hadosztály első egységei is. A táborkomplexum kiürítését nehezítette, hogy a magyar hadosztályokkal egy időben távozott a német szárazföldi haderő egy, kiképzését ugyancsak Neuhammerben végző alakulata, valamint Vlaszov tábornok hadseregének részei is. Összesen tehát körülbelül 55 000-60 000 katona evakuálását kellett megoldani.[1331]
Február 8-án a riadóezred fokozatosan elfoglalta a kiképzőközpont keleti részén álló stransi tábort, arcvonallal kelet felé, a Bober folyó nyugati partján, s ott védelemre rendezkedett be. Az I. zászlóalj a balszárnyon foglalt állást, érintve Oberleschent és annak vasútállomását, csatlakozásuk észak felé csupán egy gyenge német-orosz (vlaszovista) harccsoporthoz volt. Az ezred III. zászlóalja a jobbszárnyat biztosította, védőkörlete kiterjedt Wenigtreben/ Luisenthal helységekig, ahol csatlakoznia kellett volna az SS 20. fegyveres-gránátoshadosztályából, illetve az 1. magyar SS-sízászlóaljból kialakított harccsoportokhoz. Azonban sem az észt hadosztály, sem a magyar sízászlóalj részei nem tartoztak Peinlich csapatainak alárendeltségébe, s ez később a harcvezetés szempontjából problémákat okozott. Az SS I. és III. fegyveres-riadózászlóalja között volt a II. zászlóalj főharcvonala, amely főleg a stransi kiképzőközpont területét foglalta magába. Az SS IV. fegyveres-riadózászlóalja Hermándy-Berencz György Waffen-Hauptsturmführer parancsnoksága alatt ugyanakkor tartalékot képezett, s a neuhammeri táborban maradt.
Az SS magyar fegyveres-riadóezrede főharcvonalának hossza Oberleschen és Wenigtreben között mintegy 12 kilométert tett ki. A szovjet csapatokkal való harcérintkezést először Armadebrunn községben (körülbelül kilenc kilométerre keletre az I. zászlóalj harcálláspontjától) az I. zászlóalj egy harcfelderítést végrehajtó alakulata vette fel február 9-én a délelőtti órákban.[1332]
Február 9-én délutánra már a teljes magyar riadóezred harcérintkezésbe került az előretörő szovjet alakulatokkal, amelyek az SS I. fegyveres-riadózászlóaljának arcvonalán hamarosan elfoglalták a neuhammeri táborhoz közel eső Oberleschent, majd elérték a tőle délnyugati irányban levő Buchwaldot és hídfőállást alakítottak ki a Bober folyó nyugati partján. A riadóezred jobbszárnyán a szovjet támadások eredménytelenek maradtak.
Február 10-én reggel 06.00 órakor az SS 20. fegyveres-gránátoshadosztályának riadószázada ellenlökést hajtott végre a II. riadózászlóalj arcvonalán, a Bober folyó stransi hídján keresztül. Miután mintegy 500-600 méternyire sikerült kiszélesíteni a hídfő területét, a szovjetek harckocsikkal támogatott erős gyalogsági támadást indítottak. Az észt riadószázadot visszaszorították a magyar riadóezred vonalai mögé, majd a szovjetek támadásukat a jobbszárny-erők ellen fejlesztették ki, s estére teljesen bekerítették az ott védelemben lévő III. fegyveres-riadózászlóaljat. A zászlóalj katonái a későbbiek folyamán, súlyos veszteségeket szenvedve ugyan kitörtek a bekerítésből, de később az ezredhez visszatérve már csak a Queis patak vonalán védekezhettek. Február 10-én estére mind az I., mind pedig a III. zászlóaljat visszaszorították, s korábbi állásaikat szovjet csapatok foglalták el. A szárnyak elvesztésével a Stransban védekező II. riadózászlóalj védtelenné vált. Peinlich Waffen-Standartenführer ezért elrendelte a tartalékban levő IV. zászlóalj bevetését.[1333]
Február 11-én a Stransban védekező II. és a beérkező IV. zászlóaljak súlyos utcai harcokat vívtak. A nap folyamán a „Hunyadi” hadosztály ellátó ezredének négy-öt tehergépkocsija érkezett a táborba, amelyek járművezetői Exterde Dénes volt huszár őrnagy vezetésével bekapcsolódtak a harcokba, s ezek során később mind elestek. 16.00 óra körül még egy tehergépkocsi futott be tele páncélököllel, s mivel a csapatoknál egyre jobban mutatkozott a lőszerhiány, sokszor a szovjet katonákra is azzal lőttek.[1334]
16 óra 30 perckor a német tisztek elrendelték a stransi táborban lévő készletek megsemmisítését. 17.00 órakor az első szakaszok lőszerhiányt jelentettek, amely estére általános jelenséggé vált. Az SS teljesen körülzárt IV. fegyveres-zászlóaljának kivételével a riadóezred Stransban harcoló részei 11-ről 12-re virradó éjjel megkezdték a Neuhammerbe való visszaszivárgást.
Másnap, február 12-én Zoltay Waffen-Hauptsturmführer az ezred harcálláspontjához 11.00 óra körül beérkezett két német páncélgépkocsit (feltehetően Sd. Kfz. 223 típusúak) – tájékozódás végett – a Stransban bekerített IV. riadózászlóaljhoz irányította. Amikor délután 13.00 óra körül a páncélgépkocsik visszaérkeztek, jelentették Zoltaynak, hogy a zászlóalj parancsnoka már elesett, de az alakulat részei még a helyükön vannak. A parancsnokságot egy Velty nevű egykori hegyivadász százados vette át, de hamarosan ő is elesett. Hermándy-Berencz György Waffen-Hauptsturmführert, aki a harcok során kétszer is megsebesült, később Berthold Maack SS-Brigadeführer, a hadosztály parancsnoka a német Vaskereszt Lovagkeresztjére terjesztette föl. Hermándy-Berencz, mint az SS IV. fegyveres-riadózászlóaljának parancsnoka posztumusz megkapta az első osztályú német Vaskeresztet, majd március 23-án a Német Arany Keresztet is.[1335]
Február 12-én, a nap folyamán szovjet csapatok támadták meg a riadóezred parancsnokságát, de a hátuk mögül kitörő IV. riadózászlóalj maradéka (körülbelül 400 fő) az ezred harcálláspontját felmentette. A 12-éről 13-ára virradó éjjel szovjet támadások következtében felújultak a harcok, melyek során az ezrednél egyre inkább jelentkezett a lőszerhiány.
1945. február 13-án a Queisnél véget értek az SS magyar fegyveres-riadóezredének harcai. A csekély számú túlélő követte az elvonult magyar hadosztályokat: 13-án éjjel gyalogmenetben elérték Halbaut, de a szovjet ékek miatt tovább kellett állniuk, s Rothenburgba kerültek, ahol a magyar riadóezred katonáit rövid időre sáncmunkára alkalmazták. Zoltay első vezérkari tiszt gépkocsival kereste meg a magyar hadosztályok közös harcálláspontját (ekkor Zittau), s Grassy hadosztályparancsnok beleegyezésével tehergépkocsikat kért alakulata visszaszállítása céljából. A riadóezred harcai során mintegy 2600 fős állományának 57 százalékát vesztette el: 544 fő (ebből 17 tiszt) elesett, 955 fő megsebesült, vagy eltűnt.[1336] A riadóezred három szovjet harckocsit igazoltan kilőtt, míg további 14 darabot az 1. magyar SS-sízászlóalj riadóalakulatának páncéltörőágyús szakasza semmisített meg.[1337]
Időközben a február 7-től menetben levő „Hunyadi” és „Hungária” hadosztályok minden kötelékének el kellet érnie a Neuhammertől körülbelül 50 kilométerre délre lévő Deutschgabel térségét és az áttelepülés első fázisban ott kellet kialakítaniuk körleteiket. A menetoszlopok irányítását a magyar tábori csendőrök végezték, akiket – híven a korábbi német-magyar államközi egyezményhez – négy hadosztályhoz utaltak ki, így állományuk elegendő volt ahhoz, hogy a Neuhammert elhagyó összes alakulat irányítását viszonylagos rendben oldják meg.
Február 9-én a már Neuhammerbe visszatelepült „Hungária” hadosztály hagyta el utoljára a tábort. A reggeli menetkészültséget követően 12 óra 40 perckor jobb és bal oszlopokra tagolódva a hadosztály megkezdte elvonulását Neuhammerből. Ezredeinek még aznap el kellett volna érniük első napi menetcéljukat, Lissa térségét.
A „Hungária” hadosztály csapatait két oszlopba sorolták. A jobboldali oszlopban (parancsnoka Magyar Ödön Waffen-Standartenführer) elöl haladt az SS 64. (4. magyar) fegyveres-gránátosezrede, majd 26. (2. magyar) fegyveres-utászzászlóalja, mögöttük sorolt be az SS 26. (2. magyar) fegyveres-tüzérezrede, s végül a menetoszlop jobbját az SS 65. (5. magyar) fegyveres-gránátosezrede zárta.[1338]
A menet során a bal oldalon (az oszlop parancsnoka Vadnay Waffen-Standartenführer volt) elöl haladt a „Hungária” hadosztály 85. (6. magyar) fegyveres-gránátosezrede, majd az ellátó ezred, a kerékpáros-zászlóalj és végül a tábori pótzászlóalj következett. Zoltay menetparancsában úgy intézkedett, hogy „minden menetoszlop önállóan biztosítsa magát. Pc. [páncél-] elhárításra az oszl. [oszlop] élén és végén különös gondot fordítson, úgyszintén az erdős területen való áthaladáskor az esetleges rajtaütések elleni bizt.-ra [biztosításra].”[1339]
Az első napon azonban a „Hungária” hadosztály nem minden köteléke érte el a kijelölt menetcélokat, mivel (tekintettel az időjárásra és útviszonyokra) félúton visszafordultak Neuhammerbe.
Egy pihenőnapot követően, február 11-én a „Hungária” hadosztály Neuhammerbe visszafordult csapatai ismételten megkísérelték az elvonulást, s még aznap éjszaka elérték a kijelölt térséget (Burgundenau–Lissa– Zodel–Oberneundorf). A neuhammeri tábort a magyar katonák végleg kiürítették. A hadosztályt átvonulása közben Berthold Maack SS-Oberführer, a „Hungária” új hadosztályparancsnoka is szemügyre vette, aki órákkal az első egységek elindulása előtt érkezett meg Neuhammerbe. Szemlézés közben tudatta a „Hungária” hadosztály magyar törzsével, hogy a továbbiakban felmenti őket a szolgálattétel alól, mivel saját „stábot” hozott magával. Ez irányú parancsait Festetich Benno, a „Hungária” hadosztály segédtisztje visszautasította, mivel a legtöbb tisztet a Honvédelmi Minisztérium vezényelte oda, s Beregfytől nem érkezett olyan értelmű parancs, amely szerint őket leváltanák.
Február 12-én a „Hungária” hadosztály részei, korábbi menetalakzatukat megtartva, követték a „Hunyadi” csapattesteit, s elérték Görlitz–Radmeritz–Ostritz–Marienthal körzetét, 14-én pedig folytatták útjukat Kiesdorf–Neudorf–Grosshennersdorfon keresztül Strahwalde térségébe.
Február 13-ig az addigi menetek során a „Hungária” hadosztály 21 katonája tűnt el, további hét főt pedig kórházba kellet küldeni. Eközben a jobboldali oszlop parancsnoka az alábbiakat hirdette ki:
„Felhívom az ala-ok [alakulatok] figyelmét a Nagy német Birodalom területén való magatartásra. A ho. pk. [hadosztályparancsnok] úr a Birodalom területén mindennemű zabrálást, szajrézást – fosztogatásnak tekint – és az SS törvények szerint hadbírósági eljárást indíttat, melynek eredménye mindenkor halálbüntetés.” [1340]
A magyar hadosztályok február 20-ra beérkeztek Bautzen és Zittau térségébe, majd tovább folytatták menetelésüket nyugat felé. Eközben Maack hadosztályparancsnok a „Hungária” hadosztály tisztjeinek és altisztjeinek családjait kiparancsolta a menetből és a hadosztály ellátó alakulatával együtt, tehergépkocsi-szállítással a bautzeni pályaudvarra szállítatta, s így azok vasútra szállva érkeztek meg végül Bamberg és Bayreuth térségébe.[1341]
A „Hungária” hadosztály menetcélja 21-ére a Drezdától északra fekvő terület (Lichtenberg–Leppersdorf–Gross-Röchsdorf–Breitning-Hauswelde) volt, majd onnan kerültek volna elszállításra, immár vasúton. A hadosztály oszlopai továbbra is tartották alakzatukat, s a Drezdáig tartó menetek tárgyában (tartva az angolszász légitámadásoktól) az alábbi intézkedést adták ki:
„Felhívom a figyelmet a légi veszélyre, éppen ezért elrendelem, hogy az alakulatokon belül is aloszt-ok [alosztályok] között 100-100 m.es [méteres], járművek között legalább 10 m. [méteres] lgv. [légvédelmi] távköz betartandó. Légitámadás esetén minden gyság-i [gyalogsági] fegyverrel az elg-es [ellenséges] (mélyrepülésben lévőre) meg kell nyitni a tüzet. A legénység az utakat hagyja el, csak a járművek maradnak az utakon a hajtókkal.” [1342]
Február 25-én a „Hungária” tüzérezredét Canitzban, menetének egyik állomáshelyén értesítették, hogy eddigi szolgálati beosztásai érvényüket veszítették és állományának zömét, más összeállításban, különböző tanfolyamokra vezénylik. Állományából 48 főt (ebből két tisztet) a holland határ melletti Leerbe vezényeltek az SS (vontatott) páncélvadász-kiképzőosztályához, 34 főt (ebből egy tiszt) Beneschauba az SS-vadászpáncélos- és rohamlöveg-kiképző- és pótosztályához, 60 főt (ebből egy tiszt) az SS-légvédelmi tüzér pót- és kiképzőezredéhez irányítottak Münchenbe. Ezeken a helyszíneken folytatta kiképzését az SS 25. (1. magyar) fegyveres-páncélvadászosztálya is.
A „Hungária” hadosztály légvédelmi és páncélvadász alakulatainak felállítása (valószínűleg február 28-tól) megkezdődött. A „Hungária” hadosztálytól a kiképzéseken túl továbbá Grunoba, a 32. „30. Januar” SS-önkéntes-gránátoshadosztályhoz, illetve a IX. hadkerület-parancsnokság (Görlitz) 1461. erőd-zászlóaljához vezényeltek katonákat. A „Hungária” hadosztály tüzérezredétől e célból 250 főt (ebből öt tiszt) a 32. SS-önkéntes-gránátoshadosztályhoz, míg további 100 főt (ebből két tiszt) erődítési munkálatok végzésére Görlitzbe irányítottak, így az áthelyezésekből adódó létszámcsökkenés összesen 494 fő volt.[1343]
A Waffen-SS magyar hadosztályai (a „Hungária” március 1-jén) parancsot kaptak, hogy rakodjanak be a riesai teherpályaudvaron. Új menetcéljuk – ezúttal vasúti szállítással, Bayreuth volt.[1344] A vasúti szállítás több napot vett igénybe, s ezalatt az SS magyar hadosztályainak alakulatai keresztülhaladtak a nemrégiben lebombázott Drezdán is. Rendeltetési helyüket nagyjából hat napig tartó szállítás után érték el.
A „Hunyadi” hadosztály törzse március elején a Nürnberg közelében lévő Hilpolsteinben, míg a „Hungária” törzse (az inkább Bayreuth-hoz közeli) Neumarkt városában rendezkedett be.
Nürnberg és Bayreuth térségében folytatódtak a kiképzések. A „Hunyadi” hadosztály tüzérei a grafenwöhri gyakorlótéren már éleslövészeten vettek részt. Ezzel szemben a „Hungária” hadosztály magyar tüzérezrede röckenrichti szállásai körül még csak gyalogsági és alapkiképzését kezdte meg, mivel ebben a hadosztályban alapvetően magasabb volt az újoncok száma. A csapattestek „magánszorgalmon” alapuló kiképzésük ellenére – az eddigi források alapján – továbbra sem kapták meg előírt fegyverzetüket.[1345]
Március 20-án az SS Vezetési Főhivatala leváltotta 26. fegyveres-gránátoshadosztályának német parancsnokát és helyére mindkét magyar hadosztály parancsnokául, immár véglegesen, Grassy Józsefet nevezte ki.[1346] Berthold Maack SS-Oberführert az SS 20. (1. észt) fegyveres-gránátos hadosztályának vezetésével bízták meg.[1347]
Március 23-án a Waffen-SS magyar hadosztályait meglátogatta Beregfy Károly honvédelmi miniszter is, aki a körülbelül 40 000 önkéntes megszemlélése után kifogásokat tett a német félnél, elsősorban a hiányos felszerelés tárgyában.
A „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok április elejéig maradtak Nürnberg és Bayreuth környékén, ahonnan akkor az elképzelések szerint az ausztriai Steyr városába kellet volna áttelepülniük. Április 9-én a „Hungária” hadosztály törzse – tekintettel a felszerelés hiányára[1348] – parancsot kapott a hadosztály feloszlatására, melyet másnap a legénység előtt ki is hirdettek.
1945. április 13-án az SS 26. (1. magyar) „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályának önálló története tehát véget ért, noha a hadosztály alakulatainak egy része menetszázadokba osztva más alakulatok, elsősorban a „Hunyadi” hadosztály alárendeltségébe utaltatott.[1349] Az SS 26. (2. magyar) „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályát formailag – 107 napos fennállás után – német részről megszűntnek tekintették. A németek szándékaik szerint az SS magyar hadosztályának részeit különböző német alakulatok között akarták elosztani. Az erre vonatkozó intézkedések azonban nem kerültek végrehajtásra, így a „Hungária” hadosztály zöme mindvégig a „Hunyadi” hadosztállyal maradt, illetőleg magyar részről továbbra is egységes, létező hadosztálynak tekintették.
Április 11-én éjfélkor az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályát riadóztatták. Ezúttal amerikai csapatok közelítették meg a hadosztály állomáshelyét, így a hadosztálynak ismét el kellett hagyni szállásait. A területileg illetékes német XIII. hadkerület-parancsnokság (Wehrkreiskommando XIII - Nürnberg) azonban az SS magyar alakulatainak bevetését szorgalmazta, nem törődve azzal, hogy azok az államközi egyezmény értelmében kizárólag magyar területen, Magyarország védelmében alkalmazhatóak. Ruszkay Jenő – az SS magyar hadosztályaiból létrehozandó XVII. hadtest ideiglenes parancsnoka – oldotta meg a helyzetet azzal, hogy megszerezte az SS Vezetési Főhivatalának nyílt parancsát, mely értelmében a hadosztályoknak az ausztriai Steyrbe kellett vonulniuk. A „Hunyadi” hadosztály részei és a „Hungária” hadosztály maradékai öt nap múlva, április 16-án megkezdték menetüket osztrák területre.
Beregfy 1945. április 12-én írásban közölte Grassyval az SS magyar hadosztályaival kapcsolatos irányelveit. A levél egyben válasz volt a két hadosztály közös parancsnokának korábbi jelentésére. (A teljes szöveg megtalálható a függelékben.)
A „Hunyadi” hadosztály fegyver- és anyagtisztjének 1945. április 28-án készített feljegyzései alapján az SS magyar hadosztályai az alábbi felszereléssel rendelkeztek: 3781 Kar 98k típusú ismétlőkarabély (ebből 250 céltávcsővel), 250 öntöltő puska, 2800 pisztoly, 300 géppisztoly (MP–40), 50 könnyű- és 25 nehézgéppuska, 10 Gr.W. 34 típusú 8 cm-es és 10 Gr.W. 42 típusú 12 cm-es aknavető, 20 gyalogsági löveg, 10 páncéltörő ágyú (7,5 cm-es PAK 40), 1800 páncélököl, 50 páncélrém, nyolc könnyű és nyolc nehéz tábori tarack, négy Jagdpanzer 38(t) Hetzer típusú vadászpáncélos, 25 motorkerékpár, 19 személygépkocsi, 55 tehergépkocsi, három RSO vontató, három darab 8 tonnás és három 18 tonnás vontató, 2500 kerékpár, 52 tábori konyha és három sütőoszlop.[1350]
Egyes adatok szerint május 2-án a „Hunyadi” hadosztálynak kiosztották az állománytábla szerint előirányzott fegyverzetet, azonban azokat a teljes magyar önkéntes állomány között osztották szét, így az összevont hadosztályok sohasem érhették el a hadrafoghatóságot.[1351]
Szálasi Ferenc 1945. május 1-én a német Ostmark Hadseregcsoporttá átnevezett Dél Hadseregcsoport területére érkező magyar SS-alakulatokat csapatszolgálatilag a magyar 1. hadsereg parancsnokának, vitéz László Dezső vezérezredesnek rendelte alá. Harcászati vonatkozásban a magyar SS-csapatokkal a hadseregcsoport parancsnoka, Dr. Lothar Rendulic vezérezredes rendelkezett.
A kiadott hadosztályparancsok elrendelték, hogy gyűjtsék össze a katonák zsoldkönyveit. Azokat más, a hadosztályokkal kapcsolatos iratokkal együtt Deák László SS-Oberführer benzinnel leöntette, majd felgyújtatta, s ezután főbe lőtte magát. A hadosztályok május 6-án érték el az amerikai csapatokat, majd Attersee térségében letették a fegyvert. Egyes vélemények szerint a magyar SS-hadosztályok önkénteseinek csak mintegy 1/3-a került amerikai fogságba, míg nagyobbik részük a polgári menekültek közé keveredve távozott.[1352]
A fegyverletételi egyezményt a hadosztályok megbízott parancsnokai, Podhradszky András és Temesváry Gerő írták alá. A hadosztály-parancsnokságok Atterseeben még 1945 júniusáig működtek, hogy ellássák a feloszlatás adminisztratív feladatait.
Összegzésképpen megállapítható, hogy a Waffen-SS magyar hadosztályaiba jelentkezett és/vagy vezényelt magyar származású önkéntesek létszáma 1945. májusáig meghaladta a 40 000 főt.
Amikor 1944 decemberében egyre jobban körvonalazódott egy második, magyarokból álló SS-hadosztály felállítása, az SS Vezetési Főhivatala és a Honvédelmi Minisztérium részéről felmerült, hogy az SS magyarokból felállított hadosztályai számára a későbbiek folyamán egy felettes parancsnokságot szervezzenek.
Mivel a hadosztályok szervezése még kezdeti stádiumában volt, a parancsnokság szervezése helyett az SS Vezetési Főhivatala egyelőre – átmeneti jelleggel – csak egy úgy nevezett Főfelügyelőség felállításában gondolkodott. Az elképzelések szerint a Főfelügyelőség minden magyar SS-alakulat legfelsőbb szintű hivatala, de nem felettes parancsnoksága lesz. Feladatai elsősorban a magyar és a német fél között felmerülő problémák közvetlen, magasabb szintű intézésében merültek volna ki.
1944. december 20-án Ruszkay Jenőt[1353]Berlinbe rendelték. Az SS Vezetési Főhivatala részéről Jüttner fogadta, aki felajánlotta Ruszkaynak az SS magyar önkéntes alakulatainak főfelügyelői beosztását. A SS valószínűleg azért szemelte ki Ruszkayt erre a posztra, mivel a nyilas hatalomátvételt követően Winkelmann a magyar Honvédség felügyelőjévé akarta kinevezni, azt remélve, hogy ezáltal a magyar honvéd csapatokat teljes egészében a német óhajok szerint szervezik át, majd vetik be. Akkor Szálasi visszalépése miatt nem történt meg kinevezése.
Ruszkay, noha egyelőre nem volt a Waffen-SS tagja, mindenesetre elfogadta Jüttner ajánlatát és az így létrejött Főfelügyelőség a későbbiek folyamán beolvadt az SS időközben párhuzamosan szervezett XVII. fegyveres-hadtestparancsnokságába.
Ruszkay Jenő és kísérete 1945. január elejéig Berlinben tartózkodott, ahol – noha hivatalosan még nem létezett „az SS magyar alakulatainak felügyelője” szolgálati hely – az SS Vezetési Főhivatalánál elsősorban a magyar hadosztályok felfegyverzésének meggyorsítása érdekében folytatott tárgyalásokat. Amikor Ruszkay december 28-án megtudta, hogy az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályának élére német parancsnokot akarnak kinevezni, megpróbálta a németek szándékát meghiúsítani s elérni, hogy a jövőben személyesen tehessen javaslatokat a hadosztályparancsnokokat illetően.[1354]
Ruszkay közbenjárására egyelőre egy magyart, Pisky Zoltán Waffen-Oberführert nevezték ki a „Hungaria” hadosztály élére. Megjegyzendő, hogy az SS legtöbb betagolt, úgynevezett „fegyveres” hadosztályának élére általában német parancsnokokat neveztek ki.
1945. január 8-án Ruszkay és kísérete Bécsbe indult, ahol Winkelmannal folytattak tárgyalásokat, mivel időközben Szálasi tiltakozott a főfelügyelő kinevezése és a főfelügyelőség (majd hadtestparancsnokság) felállítása ellen, mondván Ruszkay Németországban hadsereget szervez ellenük.[1355] Szálasi valódi motivációja az volt, hogy véleménye szerint a németek a magyar SS-alakulatok felettes szervének létrehozásával veszélyeztetik a „nemzetvezető” legfőbb hadúri jogkörét. Miután a németek nem vonták vissza Ruszkay kinevezésének szándékát, Szálasiék megfosztották őt magyar állampolgárságától.
Eközben, 1945. januárjában a neuhammeri táborban a Waffen-SS két magyar hadosztálya szervezésének összefogására, s későbbi esetleges hadműveleti irányítására megkezdték az SS XVII. fegyveres-hadtestparancsnokságának felállítását is.[1356] A hadtest parancsnoka ideiglenes jelleggel Feketehalmy-Czeydner Ferenc[1357], 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje az éppen tanfolyamot végző Deák László SS-Oberführer lett,[1358] aki – mivel Feketehalmy-Czeydner betegsége miatt sohasem foglalta el beosztását – a hadtestparancsnokság tényleges vezetője is volt egyben.
Az SS XVII. fegyveres-hadteste a háború végéig nem érte el a hadrafoghatóságot, s csupán az Ia, IIa és O1 szolgálati beosztások tárgyában történtek meg a kinevezések. A hadtestparancsnokság feladata így elsősorban a német szervekkel való kapcsolattartás maradt. A hadtestparancsnokság közvetlenei közül is később csak a motorkerékpárosjelentő-század, a tolmács- és híradókülönítmények alakultak meg, beosztott harcoló alakulata soha nem volt. Személyi állománya a háború befejezésekor elérte a 260 főt.[1359]
Február elején Deák SS-Oberführer vezetésével körülbelül 200 fő, mint az SS XVII. fegyveres-hadtestének szálláscsináló részlege Oldenburg és Kloppenburg térségébe indult, hogy a szovjet előretörés következtében a neuhammeri tábort elhagyó magyar hadosztályok áttelepítését előkészítse.[1360] A hadtest parancsnokságát a hadosztályokhoz közel, Altdorfban alakították ki és a szervezési munkálatokat – továbbra is Deák SS-Oberführer vezetésével – ott folytatták.
Február 20-án Bécsből Ruszkait Jüttner újra Berlinbe rendelte, ahol hivatalosan is felvették a Waffen-SS állományába SS-Obergruppenführer und General der Waffen-SS (a Waffen-SS tábornoka) rendfokozattal, s egyúttal kinevezték a magyar SS-alakulatok főfelügyelőjének. Működési helyéül a németországi (ma ausztriai) Baden bei Wient jelölték ki.[1361]
Március 1-jével a Baden bei Wien melletti kastélyban Ruszkay, az SS Vezetési Főhivatala parancsának értelmében, felállította az SS Magyar Alakulatainak Főfelügyelőségét (Generalinspektoriat der ungarischen Waffen-Verbände der SS).[1362] A beosztott tisztek közül azonban senki nem jelent meg, csak a legénység érkezett be, zömmel a magyar hadosztályoktól odavezényelve.
Ruszkay Badenben kiadott leglényegesebb utasítása az SS magyar alakulatai részére az volt, hogy március 20-án elrendelte mindennemű párttagság mellőzését a magyar SS-katonákra vonatkozóan. Rendelkezését a „Hunyadi” hadosztály parancsnokának, Grassy SS-Obergruppenführernek továbbította.[1363] Március folyamán az SS magyar alakulatainak főfelügyelője Oroszváron folytatott megbeszéléseket Winkelmannal, elsősorban az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályának parancsnoki beosztásáról. Az eseményeket az ugyancsak Oroszváron tartózkodó Himmler is nyomon követte. A tárgyalásokon végül is úgy döntöttek, hogy a „Hungária” parancsnokságát is Grassy fogja betölteni, s e beosztását végül március 21-én el is foglalta.
Április első napjaiban a szovjetek „bécsi támadó hadművelete” miatt a badeni főfelügyelőséget, nyugat felé Kremsmünsterbe (ma Krems an der Donau/Ausztria) helyezték át, ahol sikertelenül próbálták meg felvenni a kapcsolatot az SS Vezetési Főhivatalával. Ruszkay ezért Salzburgba ment, mivel úgy tudta, hogy ott egy magasabb SS-vezetési törzs található. Salzburgból az SS Vezetési Főhivatala Ruszkay SS-Obergruppenführert Berlinbe rendelte.
Április 10-én a Jüttnerrel, az SS Vezetési Főhivatala épületében folytatott megbeszélések során Ruszkay tudomására jutott, hogy az SS magyar hadosztályai feloszlatására vonatkozó parancsokat időközben elkészítették és az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztálya felé már továbbították is. Az elképzelés az volt, hogy a hadosztályból 30 menetszázadot alakítanak ki és azokból a Waffen-SS különböző hadosztályait töltenék fel. Hasonló sors várt a „Hunyadi” hadosztályra is, amelyet ez alapján 40 menetszázadba osztottak volna.
Ruszkay azonban hosszas alkudozások árán elérte Jüttnernél, hogy az SS 26. fegyveres-gránátoshadosztályához a parancsot ne továbbítsák és az időközben, még április 10-én feloszlatott „Hungaria” állománya[1364] zömmel a belőle kialakított menetszázadokkal együtt az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályához legyenek beosztva.
„E parancsok [teljes] végrehajtása a magyar önkéntes hadosztályok katasztrófáját jelentette volna, – írja később Ruszkay – mert a magyar egységek ezzel szétbomlottak volna és egyenként menthetetlenül belesodródtak volna a német SS-hadosztályok harcaiba, előreláthatólag egészben, vagy nagy részben elvérezve.” [1365]
Az SS Vezetési Főhivatalánál Ruszkay ugyancsak elérte, hogy a „főfelügyelői állás helyett” a Waffen-SS magyar csapatainak főparancsnokává nevezzék ki. Április 10-én (más adatok szerint viszont március 20-án[1366], illetve még február 4-én[1367]) Ruszkay tehát megbízott státuszban átvette az SS XVII. fegyveres-hadtestparancsnokság vezetését is, s személyén keresztül a parancsnokság összeolvadt az SS Magyar Alakulatainak Főfelügyelőségével.[1368]
Április 10-ét követően Ruszkay a Waffen-SS magyar hadosztályaihoz ment, s átvette Deák László SS-Oberführertől az SS XVII. fegyveres-hadtestparancsnokságának irányítását. Eközben a német parancsnokságok folyamatosan azzal a kéréssel fordultak a hadtestparancsnokhoz, hogy az angolszászok elleni harcra bocsásson rendelkezésükre csapatokat. Ruszkay ezeket a kéréseket – a magyar hadosztályok tárgyában kötött egyezmények kitételeire hivatkozva – rendszerint megtagadta. A Waffen-SS magyar hadosztályainak néhány táboricsendőr-alakulatát átmenetileg azonban az illetékes német parancsnokságoknak valóban átadta. Ruszkay később hozzájárult ahhoz is, hogy a „Hunyadi” hadosztály – kiképzéséről várhatólag április 1-jével beérkező – utászzászlóalját (az SS 25. fegyveres-utászzászlóalja) erődítési munkálatokra a nürnbergi XIII. hadkerület parancsnokság (Wehrkreiskommando) vegye igénybe. Ruszkay kitétele az volt, hogy az alakulat legkésőbb április 15-én 24.00 óráig a hadosztályához köteles bevonulni. Az utászok azonban Passauban rekedtek s így végül egyik félnél sem kerültek alkalmazásra.[1369]
Április végén Ruszkay keresztülvitte az SS Vezetési Főhivatalánál, hogy a magyar hadosztályok ne a cseh határra kerüljenek erődítési munkálatok végzésére, hanem engedélyezzék számukra a délkeleti irányban történő továbbvonulást. Ruszkay eközben számtalan ígéretet kapott arra vonatkozóan, hogy a hadosztályokat teljes egészében felfegyverzik.[1370]
Május 1-én Beregfy közölte Szálasival, hogy megbeszélte Jüttner SS-Obergruppenführerrel és a Waffen-SS tábornokával Ruszkay elbocsátását az SS magyar csapatainak főfelügyelői beosztásából. Mivel Ruszkay Szálasira nem tett esküt, a „nemzetvezető” nem volt hajlandó őt fogadni.
Május elejére az SS XVII. fegyveres-hadtestének harcálláspontját Burghausenben alakították ki.[1371]Május 5-én a hadtestparancsnokságot a magyar hadosztályok részeivel együtt Gmunden környékén az amerikai csapatok körülzárták. Ruszkay a következőképpen számolt be fogságba eséséről:
„Én magam 6-án a gmundeni polgármesteri hivatalban vártam be az amerikai dandártábornokot, akinek a hadosztályokat átadtam. Ismertettem helyzetünket, hangoztattam azt, hogy magyarok vagyunk, a német SS-hez nincs közünk, fegyvereink egyes kézilőfegyverek kivételével nincsenek (…) és egyben kértem, hogy a hadosztályokat ne zavarják széjjé [sic!] fogolytáborokba, hanem engedjék meg, hogy tisztjeik vezetése mellett együttmaradhassanak, a törzsek és a készletek védelmére fegyvereket megtarthassanak, mely esetben garantálom a teljes rendet, a lakossággal és a németekkel minden összeütközés elkerülését és az élelmezést is.” [1372]
A Waffen-SS magyar hadosztályainak vezetésére felállított hadtestparancsnokság tehát korábban tette le a fegyvert, mint a hadosztályok, s két nappal azelőtt, hogy az európai háború befejeződött volna.
Amint azt az előzőekben láthattuk, a német Waffen-SS igen jelentős szerepet játszott Magyarország második világháborús hadtörténetében. Az SS létszámkiegészítési akciói során körülbelül 120 000–140 000 magyarországi németet toboroztak vagy soroztak be. A magyar nemzetiségű SS-katonák létszáma a háború végére (két hadosztályban és több önálló alakulatban) legkevesebb 47 000 főre duzzadt. A birodalmi német, önkéntes vagy besorolt SS-kötelékek állományában – különböző időpontokban – megközelítőleg további 215 000 katona állomásozott vagy harcolt Magyarország területén. Az óvatosabb becsléseket figyelembe véve, ez minimálisan 382 000 olyan SS-katonát jelent, aki valamilyen formában kapcsolatba került hazánkkal. Ha ezt a számot összehasonlítjuk a Waffen-SS háború végi mintegy egymilliós létszámával, azt tapasztaljuk, hogy az állomány több mint egyharmada megfordult Magyarországon (onnan származott, illetve ott képezték ki, vagy vetették be).
A második világégés idején Németország határain kívül nagy valószínűséggel Magyarországon alkalmazták a legtöbb SS-alakulatot. A hét felállított SS-páncéloshadosztályból például hat harcolt magyar területen, ráadásul egy időben. A Waffen-SS lovashadosztályai is szervesen kötődtek hazánkhoz, mind a szervezés, mind pedig a harci alkalmazás tekintetében, s közülük kettő éppen Budapest védelmében semmisült meg. Ezért tartjuk indokoltnak a téma részletesebb feldolgozását.
Sajnálatos, hogy a kérdéskört sokan még ma is pontatlan információk alapján, nem egyszer személyes elfogultsággal közelítik meg. Reméljük, hogy e munkával sikerült olyan hasznos adalékokat szolgáltatnunk, amelyek elősegíthetik a Waffen-SS-nek, mint hadtörténeti témának objektívebb vizsgálatát.