A hadosztály harcai a „Frühlingserwachen” hadművelet alatt
Március 6-án hajnalban a 3. SS-páncélgránátos-ezred elcsigázott katonái éppen csak beérkeztek készenléti állásaikba, amikor pontban 04 óra 30 perckor a II. SS-páncéloshadtest már állásban lévő hadtest-tüzérsége megkezdte rövid tűzelőkészítését.
A 2. SS-páncéloshadosztály gyalogsága azonban nem lendült támadásba, mivel a 3. SS-páncélgránátos-ezred még nem volt teljes létszámban jelen. A 2. SS-páncélos-tüzérezred is menetben volt még, de ütegeit tüzelőállásba parancsolták a felvonulási útvonal mentén, hogy csatlakozhassanak a tüzérségi előkészítéshez. Persze a szűkös lőszerkészletet hamar ellőtték, s a szovjetek így értesültek ugyan a támadás megkezdéséről, de a német gyalogságot egyelőre nem is látták. Ezzel a hadosztály a harcászati meglepetés előnyét teljesen elveszítette.[299]
A 4. SS-páncélgránátos-ezred aznap még csak Úrhida környékén járt, s miközben zászlóaljai másnap beérkeztek Bolondvári tanyához, a fedezékek nélküli terepen a szovjet csatarepülőgépek támadásai veszteséget okoztak nekik. A késedelem legfőbb oka az volt, hogy a németek a Velencei-tó és Balaton között két hadtestet mozgattak mindössze egyetlen útvonalon.
A 3. SS-páncélgránátos-ezred késő délután parancsot kapott arra, hogy indítson támadást délkelet felé, a Sárkeresztúrtól és az Aba felé vezető úttól keletre húzódó magaslatok irányába. A kijelölt terepszakaszon a szovjet 26. hadsereg 30. lövészhadtestének csapatai jól kiépített védőállásokban várták a németek támadását. Idő hiányában a 2. SS-páncéloshadosztály nem hajthatott végre sem felderítést, sem pedig a terep-szemrevételezést.
Március 7-én hajnali 05.00 órakor a 3. SS-páncélgránátos-ezred az előző nap kapott parancs értelmében néhány páncélos támogatásával támadást indított. A páncélgránátosok rohamát tüzérségi tűz nem készítette elő. Ráadásul ugyanott támadtak, ahol 6-án kellett volna, így a szovjetek már vártak rájuk.
Az SS-páncélgránátosok helyzetét tovább nehezítette, hogy a páncélosok az ezred jobbszárnyán beragadtak a sárba. A németek elérték az Aba– Sárosd út vonalát és birtokba vették a környék uralgó (140-es) magaslatát is, de további támadásuk páncélos-támogatás hiányában napközben kifulladt. A 3. SS-páncélgránátos-ezred harcálláspontját egy elfoglalt szovjet bunkerben rendezték be. A hadosztály két nap alatt 18 halottat és 84 sebesültet veszített.[300]
Március 8-án tovább folytak az elkeseredett harcok. A szovjetek által támpontokká kiépített magaslatok között aknamezők húzódtak. Beásott harckocsik és páncéltörő reteszállások állták el a német páncélosok útját. A 2. SS-páncéloshadosztály gyalogságát támogató harckocsik és rohamlövegek a balszárnyon ismét beragadtak a sárba, a jobbszárnyon pedig egy szovjet páncélelhárító körlet oldalazó tüze tartóztatta fel őket.[301]
A hadosztály aznap 26 bevethető harckocsival, 22 rohamlöveggel és vadászpáncélossal, valamint 75 lövészpáncélossal és páncélgépkocsival rendelkezett. A harcok során eddig négy harckocsija és egy rohamlövege semmisült meg. Javítás alatt állt 35 harckocsija, 27 rohamlövege és vadászpáncélosa, illetve 149 lövészpáncélosa és páncélgépkocsija.[302]
Március 9-én reggel 05.00 órakor a hadosztály tüzérsége rövid, heves tűzelőkészítést hajtott végre. Az SS-páncélgránátosok a 149-es, 153-as és 159-es magaslatok irányába indítottak támadást. Az első két magaslatot sikerült is elfoglalniuk. A 4/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj a 3. SS-páncélgránátos-ezred balszárnyát biztosította.
Délelőtt a „Der Führer” páncélozott harccsoport is támadásba lendült. Célja a 159-es magaslat volt. Ezalatt a 3. SS-páncélgránátos-ezred a bevett szovjet védőállásokban maradt és felkészült, hogy biztosítsa a hadosztály jobbszárnyát, mivel a jobbszomszéd I. SS-páncéloshadtest felé a német arcvonal nem volt folytonos.
Weidinger SS-Obersturmbannführernek csupán nagy nehézségek közepette sikerült vezetnie a páncélozott harccsoport harcát, mivel nem álltak rendelkezésre megfelelő híradóeszközök. Ráadásul az SS-páncélosoknak a szovjetek páncéltörő lövegeivel is meggyűlt a bajuk, amikor a 159-es magaslaton átgördültek. Az északi irányból érkező heves tűz gyors egymásutánban három német harckocsik is megsemmisített. A páncélosok nem folytathatták előrenyomulásukat. Emiatt a támadás ismét elakadt. A harcok súlyát aznap a páncélosok és a 4/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai viselték.
A késő délelőtti órákban Ostendorff SS-Gruppenführer a páncélgránátos-ezredek közös harcálláspontjára érkezett, hogy megbeszélje a támadás további menetét. A 3. SS-páncélgránátos-ezred azt a parancsot kapta, hogy a jobbszomszéd 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztály megsegítésére a szinte járhatatlan terepen indítson támadást. Wisliceny SS-Obersturmbannführer, az ezred parancsnoka ezzel nem értett egyet, ami összeszólalkozáshoz vezetett a hadosztályparancsnokkal.
A visszaúton Ostendorff VW-Kübelwagen terepjáró gépkocsiját tüzérségi telitalálat érte és a hadosztályparancsnok súlyosan megsebesült.[303] Az őt kísérő tiszt meghalt. A hadosztály vezetését átmenetileg a 2. SS-páncélos-tüzérezred parancsnoka, Kreutz SS-Standartenführer vette át.
Dél körül a szovjetek ellenlökést indítottak, de ezt a németek visszaverték. Ekkor a „Der Führer” páncélozott harccsoport lendült támadásba, és a visszahúzódó szovjetek között betört fedőövükbe. Az elért területnyereséget az SS-páncélosok és lövészpáncélosok a másnapi újabb támadás kiindulási pontjaként megtartották.[304]
Március 10-én a 44. birodalmi gránátoshadosztály és a 2. SS-páncéloshadosztály erői heves és mindkét fél számára veszteségterhes harcok közepette birtokba vették a Sárkeresztúrtól északkeletre lévő szőlővidéket. A 2. SS-páncéloshadosztály, kihasználva ezt a sikert, a Sárosd–Sárkeresztúr útvonalig nyomult előre és az elért terepszakaszt a szovjetek ellenlökéseivel szemben is megtartotta.
A szovjetek Jakabszállás körzetéből, hat harckocsival támogatott ellenlökésükkel az onnan három kilométerre nyugatra húzódó magaslatnál betörtek a 2. SS-páncéloshadosztály vonalaiba. Az SS-csapatok azonnal támadásba lendültek, s miután újra birtokba vették az elveszített magaslatot, behatoltak a szovjet harckocsik készenléti állásába. A harcoknak csak a sötétedés vetett véget.[305]
Aznap a hadosztály napi létszáma 9259 fő volt, ebből 3893 katona volt harcképes. Bevethető páncélosok terén volt két Panther és nyolc Panzer IV harckocsija, 12 rohamlövege, hét Panzer IV/70 és kilenc Jagdpanther vadászpáncélosa. A páncélgránátosok három átlagos és két közepesen erős zászlóalja körülbelül 1200 főnyi harcoslétszámot jelentett. A hadosztály-tüzérség hat könnyű és három nehéz tüzérütegből állt. A korlátozott támadó feladatokra alkalmas hadosztály mozgékonysága 60 százalékos volt.[306]
Március 11-én reggel 09.00 óra tájban a „Der Führer” páncélozott harccsoport ismét támadást indított. A 3. SS-páncélgránátos-ezred a jobbszárnyat biztosította, s ennek érdekében korlátozott célú támadásokat hajtott végre.
Német csatarepülőgépek támogatásával a 2. SS-páncéloshadosztálynak sikerült ismét felújítani a támadást. Weidinger a páncélozott harccsoport tevékenységét parancsnoki lövészpáncélosából irányította. A 2/II. SS-páncélososztály harckocsijait és a 4/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosait eredményesen támogatták a 2/I. SS-páncélos-tüzérosztály önjáró tarackjai és a 4/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj gyalogsága. A sikeresen kibontakozó támadás során délelőtt a németek elfoglalták Csillagmajort. A hadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje, Stückler SS-Obersturmbannführer ezekben a harcokban könnyebben megsebesült.
A 2. SS-páncélos légvédelmi tüzérosztály fedezte a hadosztály mozgását és egy szovjet felderítő repülőgépet lelőtt.
A szovjet 36. gárda-lövészhadosztály Sárkeresztúrt különösen elszántan védelmezte. A helység birtokba vétele érdekében Krag SS-Sturmbannführer 2. SS-páncélos-felderítőosztályát a II. SS-páncéloshadtest sávjából átcsoportosították az I. SS-páncéloshadtest sávjába. A páncélgépkocsik és lövészpáncélosok Soponyán át Káloz irányába vonultak. A megerősített felderítőosztály Káloztól két kilométerre északkeletre átkelt a Sárvíz-csatornán és délnyugati irányból indított támadást Sárkeresztúr felé. A nehéz terepen a németek nem tudták megszervezni fegyvereik összehangolt tűzrendszerét, így a szovjetek heves ellenállása elől hamarosan visszavonultak a csatorna nyugati partjára. Az osztály 3. százada időközben birtokba vette a csatornán átívelő hidat és újra kisebb hídfőt hozott létre a keleti parton. Eközben a páncélgépkocsi-század Káloz környékén felderítő és biztosító feladatokat hajtott végre.[307]
Ezalatt a 2. SS-páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja Sárkeresztúrtól keletre folytatta déli irányú támadását és Henrik-majorig tört előre. A harcok közben az SS-csapatok hat szovjet harckocsit (ebből kettőt páncélököllel) és három páncéltörő ágyút lőttek ki, de néhány német páncélos és lövészpáncélos is megsérült. A 4/II. és III. SS-páncélgránátos-zászlóaljak vesztesége ugyancsak jelentős volt.[308]
A Sárkeresztúrt védő szovjetek sikerrel álltak ellen a 44. birodalmi gránátoshadosztály és a 2. SS-páncéloshadosztály őket támadó csapatainak. Ez utóbbi hadosztály 132. gránátosezrede a könnyebb harcvezetés érdekében a „Das Reich” alárendeltségébe került.[309]
Március 12-én a hadosztálynak új parancsnokot kapott. Rudolf Lehmann SS-Standartenführer, az I. SS-páncéloshadtest vezérkari főnöke vette át a súlyosan sebesült Ostendorff helyét. Ezzel egy időben Stückler lett az I. SS-páncéloshadtest vezérkari főnöke, helyette a 2. SS-páncéloshadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztjének beosztását Ralf Tiemann SS-Sturmbannführer töltötte be.[310]
A „Der Führer” páncélozott harccsoport újabb támadásával birtokba vette Henrik-major egészét. Itt azonban oly annyira megerősödött a szovjet ellenállás, hogy a németek védelembe kényszerültek. A szovjet peremvonalba mélyen benyomult páncélozott harccsoport szárnyait a 4/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljnak kellett biztosítania.
Emil Seibold SS-Hauptscharführer, a 2/II. SS-páncélososztály 8. századának rohamlövegszakasz-parancsnoka ekkor lőtte ki frontszolgálata 65. ellenséges páncélosát, s ezért május 6-án megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét.[311]
A hadosztály páncélozott harccsoportja ezzel a II. SS-páncéloshadtest délkeleti irányban legmélyebben előretört csoportosítása volt. A keskeny folyosóban Henrik-majorig csupán éjszaka lehetett utánpótlást szállítani. Mivel a harccsoport hosszúra nyúlt szárnyait a 4/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj nem tudta hatásosan fedezni, a szovjetek persze azonnal ellenlökések sorozatát indították.
A 2. SS-páncéloshadosztály egyéb kötelékei a 44. birodalmi gránátoshadosztállyal közösen északról és keletről betörtek Abára, majd tovább nyomultak dél felé.
Ezzel egy időben Krag 2. SS-páncélos-felderítőosztályának 2. és 3. százada a Káloz–Sárkeresztúr út mentén újabb támadást indított, de ez a próbálkozás sem járt sikerrel. Néhány száz méterrel Sárkeresztúr előtt a támadás elakadt. Éjszaka a 2/2. SS-páncélos-felderítőszázad egy erőteljes szovjet vállalkozást vert vissza. Napközben a 132. gránátosezred visszakerült saját hadosztálya alárendeltségébe.[312]
A hadosztály légvédelmi tüzérosztályának a szovjet csatarepülőgépek visszaverése állandó feladatot jelentett. A tapasztalatok szerint a 8,8 cm-es lövegek zárótüze hatásos védelmet jelentett ellenük.[313]
Március 13-án különösen Henrik-major körül folytak heves harcok. Az itt védekező páncélozott harccsoportot a szovjetek három oldalról is támadták. A helyenként alig három kilométer széles folyosóban harcoló németek felett éjszakánként keresztezték egymást a szovjetek nyomjelzős sorozatai. Egy alkalommal 10 harckocsi támogatásával indítottak támadást, de a németek négy harckocsijukat kilőtték.
Az előretolt állásként védett Henrik-majort Weidinger is meglátogatta, hogy a helyszínen tájékozódjék a helyzetről. Noha az előnytelen állások feladását a hadosztály többször is kérte, azt a II. SS-páncéloshadtest mindannyiszor elutasította. A védők vesztesége így egyre növekedett. Német megfigyelés szerint a szovjetek éjszakánként elvontatták sérült páncélosaikat.
A seregtest elnyúló szárnyai ellen is zászlóalj és ezred erejű szovjet támadások indultak. Ezeket a németek visszaverték és újabb négy T–34 harckocsit lőttek ki (kettőt ezek közül páncélököllel).[314]
A 2. SS-páncéloshadosztály a támadás első nyolc napján (március 13-ig bezárólag) 132 halottat, 679 sebesültet és 194 eltűntet, összesen 1005 főt veszített.
Aznapi létszáma 9143 fő volt, ebből 3344 katona volt harcképes. Meglévő 51 harckocsijából csupán 11 volt bevethető, míg 56 rohamlövegéből és vadászpáncélosából is csupán 17 harcképes járművel rendelkezett. Lövészpáncélosai és páncélgépkocsijai száma ekkor 223 darab, ebből 133 bevethető volt. A hadosztály március 6-13. között összesen négy megsemmisült harckocsit és öt rohamlöveget, illetve vadászpáncélost veszített.[315]
Március 14-én a 2. SS-páncéloshadosztály sávjában tovább folytatódtak a súlyos harcok. A 44. birodalmi gránátoshadosztállyal együtt támadó 3. SS-páncélgránátos-ezred csapatai Sárkeresztúr északi pereméig nyomultak előre.
Krag 2. SS-páncélos-felderítőosztálya a Sárvíz-csatornán Káloznál kialakított hídfőjéből indított támadást Sárkeresztúr irányába. A kezdeti sikerek után a szovjetek friss tartalékok bevetésével és 10-20 páncélos támogatásával ellenlökéseket indítottak, s a németeket visszaszorították.[316]
Aznap Weidinger SS-Obersturmbannführer, a 4. SS-páncélgránátos-ezred parancsnoka jelentést kapott arról, a hátrahagyott 4/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj is útban van az ezredhez, s éppen Városlőd körzetében állomásozik. A zászlóalj Albert Engelmann SS-Hauptsturmführer személyében új parancsnokot is kapott.[317]
Március 15-én is Henrik-major körül tomboltak a legsúlyosabb harcok. A három irányból támadó szovjeteket egyelőre visszaverték, de a védők veszteségei egyre nőttek. Az előretolt állás feladását a II. SS-páncéloshadtest ismét elutasította.
A hadosztály páncélos-felderítőosztályát Káloztól északkeletre lévő hídfőjében egy újabb éjszakai roham után napközben három szovjet lövészzászlóalj támadása érte, de az SS-csapatok négy 21 cm-es tarack hatásos tűztámogatásával kitartottak.
A 3. SS-páncélgránátos-ezred kelet felől a Sárkeresztúrnál futó vasútvonalat támadta. A további előrenyomulásnak a helységet védő szovjetek egyelőre gátat szabtak.[318]
A hadosztály páncélosállománya aznap 27 Panther (ebből bevethető 17), 22 (14) Panzer IV harckocsi, 26 (hét) rohamlöveg, 18 (hét) Panzer IV/70 és 10 (10) Jagdpanther vadászpáncélos, valamint nyolc (négy) Flak-Panzer IV légvédelmi páncélos volt.[319]
A hadosztály tevékenysége a szovjetek „bécsi támadó hadművelete” alatt
Március 16-án hajnalban a szovjetek immár harmadik éjszakai támadásukat indították a 2/2. SS-páncélos-felderítőszázad állásai ellen, de ezúttal is visszaverték őket. Este végre megérkezett a parancs, hogy a felderítők adják fel a csatorna hídját és mindkét itt harcoló századuk gyülekezzék Káloztól északra.
Napközben Káloztól keletre és Sárkeresztúr felől indított szovjet támadásokat kellett a 2. SS-páncéloshadosztály és a 44. birodalmi gránátoshadosztály csapatainak visszaverniük.[320]
Március 17-én a „Der Führer” páncélozott harccsoport továbbra is tartotta messze előretolt állásait Henrik-major körül. A néhány páncélos által támogatott 4/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj állandó közelharcok közepette védte a teljesen szétlőtt majorépület környékét.
A zászlóalj parancsnoka közzétette, hogy a hadosztály hamarosan 3000. ellenséges páncélosát fogja kilőni. Ha ezt valaki páncélököllel vagy irányzólövészként teszi, 14 nap, ha pedig kezelőszemélyzet tagjaként vagy lövegkezelőként hajtja végre, nyolc nap jutalomszabadságot kap. Erre hamarosan lehetőség is kínálkozott, amikor a szovjetek tüzérségi előkészítés után öt T–34 harckocsi támogatásával ismét támadást indítottak. A páncélozott harccsoportnál tartózkodó 2/4. SS-páncélosszázad egyik Panther-szakaszparancsnoka, a Lovagkereszttel kitüntetett Ernst Barkmann SS-Oberscharführer irányzólövésze volt a leggyorsabb, s kilőtte a hadosztály 3000. ellenséges páncélosát. A német páncélosszakasz sortüze után az öt szovjet harckocsiból kettő kigyulladt, kettő mozgásképtelenné vált, egy pedig füstölve visszavonult. Barkmann és személyzete persze sohasem kapta meg a jutalomszabadságot…[321]
A hadosztály aznapi létszáma 11 633 fő volt, ebből harcképes 4575 katona. A páncélosok közül nyolc Panther, hat Panzer IV, hat rohamlöveg és 13 Panzer IV/70 vadászpáncélos volt bevethető állapotban. A gyalogság négy átlagos, egy közepesen erős zászlóaljjal rendelkezett, s megközelítőleg 1100 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. Két zászlóalj a mögöttes területen tartózkodott. A hadosztály tüzérsége hat könnyű és három nehéz üteg felett rendelkezett. A támadásra csak korlátozott mértékben alkalmas hadosztály mozgékonysága hatvan százalékos volt.[322]
Március 18-án a Székesfehérvárnál katasztrófával fenyegető hadműveleti helyzet ellenére a II. SS-páncéloshadtest alárendeltségében harcoló 2. SS-páncéloshadosztály továbbra is korábbi állásait védte. A páncélozott harccsoport Henrik-majornál keleti és délkeleti irányból volt kénytelen szovjet támadásokat visszaverni. A páncélozott harcjárművek technikailag már sürgősen karbantartásra szorultak.
Krag SS-páncélos-felderítőosztálya a neki alárendelt 1. SS-páncélos-felderítőosztállyal közösen Káloztól északkeletre több szovjet előretörést vert vissza.
Végül késő délután megérkezett a hadosztályhoz a parancs: csapatokat kivonni és Székesfehérvártól délnyugatra gyülekeztetni őket. A két SS-páncélgránátos-ezrednek a sötétedés beállta után ki kellett vonni erőit és Székesfehérvár délnyugati körzetében, Nádasdladánynál gyülekezni. Még az éjszaka folyamán tovább kellett indulniuk, hogy lehetőleg még Győrtől keletre megállíthassák a szovjet 46. hadsereg és 2. gárda-gépesítetthadtest gyors ütemben támadó erőit.
A 3. SS-páncélgránátos-ezred és a 4/II. SS-zászlóalj kivonása csaknem zökkenőmentesen megtörtént. A Sárkeresztúrról Aba felé támadó szovjeteket a 3. SS-páncélgránátos-ezred utóvédei visszaverték.
A páncélozott harccsoport kivonása már nehezebben ment, mert a szovjetek közelben harcoltak és a zászlóalj-harcálláspont is tele volt súlyos sebesültekkel. Az ott harcoló állomány összefogásával végül őket is sikerült kimenekíteni. A visszavonulást Barkmann Panther-szakasza fedezte. A Henrik-major körül álló sérült német páncélosokat és lövészpáncélosokat a karbantartók el tudták vontatni. A Székesfehérvár felé tartó SS-járműoszlopokat tüzérségi tűz és légitámadás is érte. A visszavonulási útvonalakat szovjet ISZ–2 nehézharckocsik is lőtték.[323]
Március 19-én a 3. SS-páncélgránátos-ezred néhány harckocsi támogatásával Várpalota északi előteréből támadást indított a Vértes-hegység irányába. A német páncélosok azonban elakadtak a sárban. Ezért a támadást a gyalogságnak egyedül kellett folytatnia, de ennek ellenére jól haladtak. Az SS-ezredtől északra a magyar 1. honvéd huszárhadosztály harcolt, de néhány kisebb elszántan védekező harccsoportján kívül a zöm már visszavonult. E harcok miatt a 3. SS-páncélgránátos-ezred csupán egy nappal később ért Győr délkeleti előterébe, új bevetésének színhelyére.
A 2. SS-páncéloshadosztály és a II. SS-páncéloshadtest törzse Kisbér felé vonult. Az észak felé haladó SS-hadosztálynak a német szárazföldi haderő 6. páncéloshadosztályával és 356. gyaloghadosztályával együtt a Komárom irányába törő szovjeteket kellett megállítania. A hadosztálynak Nagyigmándtól keleti irányban kellett ellentámadást indítania. Azonban aznap éjjel a 2. SS-páncéloshadosztály zöme még csak Szabadbattyán–Nádasdladány keleti körzetében menetelt. A páncélosokat Veszprémtől herendi berakodással vasúton vitték Győr felé.[324]
A 2/4. SS-páncélosszázad Pantherei fedezték a 2/II. SS-páncélososztály berakodását. A századnak lassan kifogyott az üzemanyaga, s neki is be kellett volna rakodnia. A közeli repülőtérről nagy nehezen „szereztek” üzemanyagot, majd 10 Pantherrel jelentkeztek egy közeli hadtest-harcállásponton (valószínűleg a német I. lovashadtestnél). Az SS-páncélosok egy páncélozott harccsoporttal együtt ellenlökést hajtottak végre, de nem jártak sikerrel, ráadásul a visszavonuláskor két Panthert is elveszítettek. Ezt követően a 2/4. SS-páncélosszázad harckocsijai átverekedték magukat a szovjet támadó ékeken, s jelentkeztek az 1. SS-páncélosezrednél.
Itt Peiper SS-Obersturmbannführer, az ezred parancsnoka el akarta venni Barkmannék nyolc Pantherét, mondván neki már csak 10 harcképes harckocsija maradt, de kezelőszemélyzete jóval több van. Barkmann-nak és társainak gyalog kellett volna áttörniük saját csapataikhoz. Végül a kényes helyzetet úgy oldották meg, hogy a „Das Reich” Pantherei március 28-ig az 1. SS-páncélosezreddel közösen harcoltak. Egy alkalommal a 2/4. SS-páncélosszázad kilenc T–34 harckocsit lőtt ki. Egy másik alkalommal Barkmann egy ISZ–2 nehézharckocsit semmisített meg. Végül a század 28-án a Fertő-tónál csatlakozott saját páncélosezredéhez. A harcok során kilőtt két Panthert (köztük Barkmann harckocsiját) fel kellett robbantani.[325]
Mácius 20-án hajnalban a 2. SS-páncéloshadosztály erői beérkeztek Nagyigmánd körzetébe, hogy itt állítsák meg a szovjetek előrenyomulását. A gyülekezési körlet biztosítására a 2. SS-páncélos-felderítőosztály és a 2. SS-páncélos légvédelmi tüzérosztály kötelékéből harccsoportot hoztak létre Dreike SS-Hauptsturmführer parancsnoksága alatt. A légvédelmet a 3,7 cm-es gépágyús üteg látta el, a 8,8 cm-es légvédelmi lövegeket földi célpontok ellen vetették be. A harccsoport dél körül érte el kijelölt állásait, majd Kisbér és Nagyigmánd között védelembe rendezkedtek be. A biztosító állás mögött a hadosztály járműoszlopai egymás után érkeztek be.
A 4. SS-páncélgránátos-ezred 19-én este a Veszprém–Tét–Ménfőcsanak– Győr–Bábolnapuszta útvonalon érkezett be Csemerházi-majorhoz. Másnap hajnalban az SS-páncélgránátosok elkészítették hevenyészett állásaikat. A 3. SS-páncélgránátos-ezred veszprémi harcai miatt egyelőre késett.[326]
A 2. SS-páncélos-felderítőosztály kisebb részei még a Sárvíz-csatorna mentén harcoltak. Miután a szovjetek kiverték őket Nagyhörcsökpusztáról, Belmajort védték Káloztól északra.[327]
Március 21-én a 2. SS-páncéloshadosztály Kisbértől északra felzárkózott a Dreike-harccsoport biztosító vonalára. A 2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály 12 darab 8,8 cm-es lövegét és kilenc 3,7 cm-es ikercsövű légvédelmi gépágyúját a 2. SS-páncélos-felderítőosztály gyalogsága fedezte, amely emellett felderítést is végrehajtott.
A 4/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj védőállást foglalt Nagyigmándtól keletre. Ugyanakkor viszont a 4/II. SS-zászlóalj korlátozott célú támadást indított egy tanya ellen Cséptől északkeletre. A Kocs és Ete között birtokba vett területet másnap fel kellett adni, mivel a zászlóaljat a szovjetek átmenetileg elvágták az ezredtől. A hadosztály jobbszárnyán már a 6. páncéloshadosztály harcolt.
Kisbért a szovjetek előző éjjel lerohanták. A 2. SS-páncélos-felderítőosztály támadást indított, hogy visszafoglalja a települést. Tűztámogatásról a 2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály lövegei gondoskodtak, amelyek Kisbér szélső házai közül sokat felgyújtottak. A felderítőosztály így jelentősebb ellenállás nélkül elfoglalhatta a helységet.[328]
Március 22-én a 2. SS-páncélos-felderítőosztály a 6. páncéloshadosztály alárendeltségébe került, hogy lezárja a Románd–Bakonybánk útvonalat.
Cséptől északkeletre a 2. SS-páncéloshadosztály szétvert egy ezred erejű szovjet lövészköteléket, amelyet 25 páncélos támogatott. Este 23.00 órakor a 4. SS-páncélgránátos-ezred visszavonult a Kisigmánd–Nagyigmánd vonalra. Ide érkezett be a korábban nélkülözött 4/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj is, amelyet az ezred jobbszárnyán vetettek be.
A 2. SS-páncélos-felderítőosztály elvezénylése miatt a hadosztály jobbszárnyát a páncélos-légvédelmi tüzérosztály biztosította. Csép és Ete között több ezrednyi szovjet lövészerő lendült támadásba, de a 2. SS-páncélos-tüzérezrednek már nem volt lőszere. A rohamozó szovjeteket végül a légvédelmi tüzérosztály lövegei vették tűz alá. Gránátjaik mintegy tíz méteres magasságban, a szovjetek feje felett robbantak. A támadás összeomlott. A légvédelmi tüzérosztály aznap lőtte le a háborúban utolsó, 251. ellenséges repülőgépét.[329]
A 3. SS-páncélgránátos-ezred beérkezett Győr délkeleti előterébe, ahol már állásban volt az ezred I. zászlóalja, amelyet korábban német területen feltöltöttek.[330]
Március 23-án a 4. SS-páncélgránátos-ezred jobbszárnya ellen erős szovjet támadások indultak. A tapasztalatlan 4/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj súlyos veszteségeket szenvedett.
A mintegy hadosztálynyi erővel támadó szovjeteket Ete és Csép között a 2. SS-páncéloshadosztály erői visszaverték. A helyi betöréseket a németek felszámolták és öt szovjet harckocsit kilőttek. Csép északkeleti részén viszont a szovjetek betörésüket sötétedésig tovább mélyítették.[331]
Március 24-én a hadosztály két SS-páncélgránátos-ezredének arcvonalhossza megközelítette a 14 kilométert, ezért minden zászlóaljat az első vonalban kellett bevetni. Ez idő tájt újabb személyi utánpótlás érkezett a haditengerészet kötelékéből, akiket azonban gyalogsági harcra még ki kellett képezni.
A hadosztály teljes arcvonalszakaszán heves harcok folytak. A szovjetek megpróbálták átlépni az Ete–Nagyigmánd–Komárom útvonalat. Csépnél váltakozó küzdelem tombolt. A helység északi részébe benyomult 4/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljat szovjet gyalogság és 10 harckocsi a helység templománál bekerítette. Felmentésükre ellenlökések indultak, de ezek először eredménytelennek bizonyultak. Később a zászlóalj részei mégis kitörtek.[332]
A hadosztály aznap két bevethető Panther és öt Panzer IV harckocsival, három StuG. III rohamlöveggel, két Panzer IV/70 és öt Jagdpanther vadászpáncélossal, valamint 17 darab 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúval számolhatott. Öt átlagos páncélgránátos-zászlóalja körülbelül 1000 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. Alárendeltségében volt a 102. tábori-pótdandár egy zászlóalja és a 12. SS-páncéloshadosztály páncélos-felderítőosztálya is. Tüzérsége három tüzérosztályban 19 könnyű és 21 nehéz tábori tarackkal és három ágyúval rendelkezett. A hadosztály mozgékonysága 60 százalék volt, de már csak védelemre volt alkalmas. A II. SS-páncéloshadtest törzse szerint viszont még korlátozott támadó feladatokat végre tudott hajtani.[333]
Március 25-én a hadosztály körülbelül délig védte az Ete–Csép–Kisigmánd vonalat. Kisigmándot napközben elfoglalták a szovjetek. Ete és Csép között szovjet erők páncélosok támogatásával betörést értek el, amit estefelé a Komárom–Kisbér vasútvonal mentén sikerült felfogni. A hadosztály jobbszárnyán harcoló 6. páncéloshadosztály is visszavette állásait a Pápa– Kisbér vasútvonalig.[334]
Március 26-án a szovjetek betörtek az I. és II. SS-páncéloshadtestek közé. A 2. SS-páncéloshadosztály Tárkánytól keletre védekezett a szovjet 46. hadsereg támadásai ellen.[335]
Este a hadosztályt a 6. páncéloshadosztály erőivel együtt visszavonták a Komáromtól délre tartott arcvonal-kiszögellésből.
Március 27-én a 2. gárda-gépesítetthadtest páncélosaival támogatott szovjet lövészhadosztályok a 2. SS-páncéloshadosztályt és a 6. páncéloshadosztályt visszavetették a Kisbarátfalva–Bőnyrétalap–Gönyű vonalra. A szovjetek egyik Győr felé nyomuló ékét a Duna mentén a 2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály támogatásával sikerült feltartóztatni.
Este Bőnyrétalaptól északra a szovjetek betörtek a hadosztály főharcvonalába, de ott a németek elreteszelték a támadást. A II. SS-páncéloshadtest aznap kilenc szovjet páncélos kilövését jelentette.[336]
A hadosztály Győr déli körzetében mintegy 2800 fős személyi feltöltést kapott, zömmel 17-18 éves fiatalokból, akiket a haditengerészet kötelékéből vezényeltek a Waffen-SS-hez. Nagyobb segítséget jelentett azonban az a 80 (bár jórészt tapasztalatlan) altiszt, akik szintén ekkor érkeztek a hadosztályhoz.[337]
Március 28-án a 2. SS páncéloshadosztály azt a feladatot kapta, hogy a Mórichida–Árpás terepszakaszon létesített szovjet hídfőt számolja fel, mivel onnan kiindulva a szovjetek már Csornára is betörtek. A meginduló SS-csapatok nem jutottak messzire, mert már Rábapatona–Kóny vonalában feltartóztatták őket.
A hadosztály részei a 6. páncéloshadosztállyal közösen visszavertek egy 30-40 páncélossal támogatott szovjet támadást a győri hídfő ellen, de ennek ellenére a szovjetek beszivárogtak a város déli részébe. Este a németek feladták a győri hídfőt, így a város gyakorlatilag szovjet kézre került.[338]
A 2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály is részt vett Győr védelmében a város délkeleti részén. A harcolva visszavonuló osztály körülbelül egy tucat szovjet páncélost lőtt ki, de eközben maga is mintegy 30 százalékos veszteséget szenvedett.
A hadosztály SS-páncélgránátos-ezredei Győrtől nyugatra gyülekeztek. A 4. SS-páncélgránátos-ezred Csornán keresztül Beledre vonult, ahol biztosító állásokat létesített. A délután folyamán a 4/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj vonalán a szovjetek Kapuvár irányába betörtek. Este 23.00 órakor az ezred ismét visszavonult. A 2. SS-páncéloshadosztály páncélosai a magyar 1. honvéd hegyidandár vonalába betört szovjetek visszaverésére indultak, de végül még Csornát sem tudták megtartani.[339]
Március 29-én a 2. SS-páncéloshadosztály Kapuvár körzetében épített ki reteszállásokat az északi és nyugati irányban előretörő szovjet csapatok ellen. Himodnál és Hövejnél a németek visszaverték a szovjetek támadását. A két SS-páncélgránátos-ezred Himod és Vitnyéd között biztosító állásokat létesített.[340]
Március 30-án Vitnyéden a 2. SS-páncélos-felderítőosztály 2. százada és egy légvédelmi löveg zárta le az utat.
A hadosztály csapatai a Kapuvár–Sopron útvonaltól északra harcoltak, de estig a szovjetek Sarród magasságáig vetették vissza őket. Fertőendrédnél a németek kilenc szovjet harckocsit lőttek ki. Fertőszentmiklósnál is visszaverték a szovjetek előretörését.
A hadosztály ezután Eszterháza felé vonult vissza (az ottani kastélyban volt a hadosztály-harcálláspont is). Körülbelül 23.00 óra körül az SS-csapatok a Fertő-tó keleti előterébe értek. Aznap sikerült kapcsolatot létesíteni a hadosztálytól délre harcoló I. SS-páncéloshadtesttel is.[341]
Március 31-én az Eszterháza térségében harcoló 2. SS-páncéloshadosztály zömét a szovjetek újabb támadása visszavetette a mai Hansági-főcsatorna mögé, s ezzel gyakorlatilag kiszorította Magyarország területéről. Végül a 3. SS-páncélgránátos-ezred utóvédjei is elhagyták Eszterháza déli körzetét. Az ezred harcálláspontját birodalmi (osztrák) területre, Wallernbe helyezték át.
Az eszterházi kastély sértetlen maradt. A herceg tiszttartója állítólag egy üveg tokaji aszúval köszönte meg az ezred parancsnokának, Wisliceny SS-Obersturmbannführernek, hogy megkímélték a kastélyt.[342]
A 2. SS-páncéloshadosztály a Fertő-tó keleti partja mentén Bruck érintésével Bécs déli pereméig vonult vissza. A város keleti részét, majd annak körzetét védte április 5-13. között. Ezt követően Melk keleti előterében folytatott védekező harcokat.
A hadosztályt 1945. április 26. után Prága, illetve Drezda térségébe csoportosították át. A 4. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja Weidinger SS-Obersturmbannführer parancsnoksága alatt fedezte Prága kiürítését május 8-ig. A hadosztály zöme 1945. május 9-én amerikai csapatoknak adta meg magát Pilsen környékén.[343]
8. A 3. „Totenkopf”
SS-páncéloshadosztály
(3. SS-Panzer-Division
„Totenkopf”)
Korábbi elnevezései:
1939. október – SS-Totenkopf-Division
1942. november 9. – SS-Totenkopf-Division (mot.)
1942. november 17. – SS-Panzer-Grenadier-Division „Totenkopf”
1943. október 22. – 3. SS-Panzer-Division „Totenkopf”
A hadosztályt 1939. októberében az SS-Totenkopfverbände állományának felhasználásával állították fel részben gépkocsizó gyaloghadosztályként.
1940. május 18-tól részt vett a nyugati hadjáratban, ahol súlyos harcokat vívott többek között Cambrai, Arras és Béthune térségében. Le Paradis-nál a hadosztály egyik százada súlyos veszteségei megtorlásaként a századparancsnok, Fritz Knöchlein[344] SS-Obersturmführer utasítására legéppuskázta a brit hadifoglyokat. Júniusban „Totenkopf” hadosztály a francia-spanyol határig nyomult előre, majd a francia-német fegyverszüneti vonal mentén állomásozott különböző helyőrségekben. 1941. május elején a hadosztályt visszavezényelték Németországba.
A 1941. június 24-től a keleti fronton vetették be. Először a litván határon harcolt, majd az Ilmeny-tótól délre támadott. Júliusban részt vett a Sztálin-vonal áttörésében. Ezután augusztus végétől szeptember közepéig tovább nyomult Gyemjanszkon át észak felé, Lusno és Leningrád irányába. A „Totenkopf” hadosztály 1941. szeptember végétől 1942. június végéig Lusno, az Ilmeny-tó és Gyemjanszk körül védelemben harcolt. A „gyemjanszki katlanban” szétforgácsolódott alakulatok zömét 1942 nyarán kivonták, de kisebb részei tovább harcoltak a körzetben (szeptembertől Simon-harccsoportként) egészen 1942. november elejéig.
Miután a hadosztályt Dél-Franciaországban különleges hadrendű, páncélosezreddel is rendelkező SS-páncélgránátos-hadosztályként szervezték át és feltöltötték, 1942. október vége-1943. január vége között rövid ideig a Földközi-tenger, majd az Atlanti-óceán partján állomásozott.
1943. február második felében csatlakozott a Harkovnál harcoló SS-páncéloshadtest másik két páncélgránátos-hadosztályához. Március és április folyamán Harkov és Belgorod körzetében vívott elhárító harcokat.
A hadosztály részt vett a kurszki csatában, s az annak tetőpontjának tekintett 1943. július 12-13-i prohorovkai páncélosütközetben is. Július 5-től 18-ig csapatai 214 szovjet páncélost lőttek ki és 1547 hadifoglyot ejtettek.[345]
A „Totenkopf” SS-páncélgránátos-hadosztály 1943. július 17-től szeptember közepéig Harkov térségében már védelmi harcokra kényszerült. Ezt követően Kijevnél és a Dnyeper partján harcoltak csapatai október végéig. Október végén a hadosztályt 3. „Totenkopf” SS-páncéloshadosztállyá nevezték át, de a kimerült csapatok számára ez jelentősebb feltöltést nem jelentett. Novembertől 1944. január közepéig a hadosztály Krivoj Rogtól északra ugyancsak elkeseredett védekező harcokat folytatott. Ezt követően harcolva vonult vissza a román határ felé, ahol Romantól északra június közepéig védekezett.
A hadosztály 1944. júniusában a keleti front középső szakaszára szállították, ahol először júliusban Grodno, majd augusztustól október végéig Varsó térségében vívott sikeres védelmi harcokat. Novemberben a Bug torkolatánál harcolt, majd december 25-ig Modlin körzetében állásharcokat vívott a szovjet csapatokkal.[346]
Miután a szovjetek 1944. december 24-én csaknem bekerítették Budapestet, Hitler még aznap este a IV. SS-páncéloshadtest alárendeltségében Magyarországra rendelte a 3. SS- és 5. SS-páncéloshadosztályt, hogy részt vegyen a magyar főváros felmentésére indított „Konrad” fedőnevű támadásban.[347]
A páncéloshadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. január 1-i adatok alapján:[348]
– Teljes létszám: az adott időpontról pontos adat nem áll rendelkezésre;
– hadosztályparancsnok: Helmuth Becker SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya[349] (LK+TL);
– 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Erich Eberhardt SS-Obersturmbannführer (LK);
– hadosztálytörzs térképész-csoporttal, hadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőr-szakasszal;
– 3. SS-páncélosezred (Anton Laackmann SS-Obersturmbannführer):
– 3/I. SS-páncélososztály (Erwin Meierdress SS-Sturmbannführer): 1-4. páncélosszázad Panther harckocsikkal, egy ellátó század;
– 3/II. SS-páncélososztály (? Lübbelt SS-Hauptsturmführer): 5-8. század Panzer IV harckocsikkal és részben rohamlövegekkel, egy ellátó század;
– 3/9. SS-nehézpáncélos-század Tiger E nehézharckocsikkal;
– műhelyszázad;
– 5. „Totenkopf” SS-páncélgránátos-ezred (Max Kühn SS-Obersturmbannführer):
– I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[350], az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélos-zászlóalj volt;
– 13. SS- (önjáró gyalogságilöveg-) század;
– 14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) század;
– 16. SS- (páncélos-utász-) század;
– 6. „Theodor Eicke” SS-páncélgránátos-ezred (Franz Kleffner SS-Obersturmbannführer – LK):
– I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[351];
– 13. SS- (önjáró gyalogságilöveg-) század;
– 14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) század;
– 16. SS- (páncélos-utász-) század;
– 3. SS-páncélos-tüzérezred (Josef Swientek SS-Standartenführer – LK):
– I-IV. SS-páncélos-tüzérosztály (a 3/I. SS-páncélos-tüzérosztály önjáró tarackokkal felszerelve, a többi gépvontatású löveganyaggal);
– 3. SS-páncélos-felderítőosztály (Gerhard Pellin SS-Sturmbannführer):
– törzsszázad páncélgépkocsikkal;
– egy páncélgépkocsi-század, két páncélos-felderítőszázad, egy nehézfegyver-század, egy ellátó század;
– 3. SS-páncélvadászosztály (Adolf Pittschellis SS-Sturmbannführer – LK):
– 1-2. vadászpáncélos-század (Jagdpanzer IV vadászpáncélosokkal és StuG. III rohamlövegekkel), 3. (vontatott nehézpáncéltörőágyús-) század;
– 3. SS-páncélos-utászzászlóalj (Ludwig Schwermann SS-Sturmbannführer):
– 1-3. század (a 3/1. század lövészpáncélos-század), könnyű hadihídoszlop;
– 3. SS-páncélos-híradóosztály (Kurt Höhne SS-Hauptsturmführer):
– 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század;
– 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály (Joachim Mitthof SS-Sturmbannführer):
– 1. (3,7 cm-es) üteg, 2-4. (8,8 cm-es) üteg;
– 3. SS-páncélos-tábori pótzászlóalj (Ernst Kiklasch SS-Sturmbannführer): öt kiképzőszázad;
– 3. SS-páncéloshadoszályt ellátó alakulatok;
– 3. SS-páncélos-karbantartó osztály;
– 3. SS-gazdasági osztály;
– 3. SS-egészségügyi osztály.
A tervezett támadással kapcsolatban két változat merült fel. A „Déli megoldás” (Südlösung vagy „Paula”) esetében a németek Székesfehérvár északi térségéből kiindulva északi-északkeleti irányban támadtak volna, a páncélosok számára igen kedvező terepen. Azonban a felvonuláshoz öt teljes napra lett volna szükség és a vasúthálózat rossz állapota miatt az úton való átcsoportosításhoz 900 köbméterrel több üzemanyagra lett volna szükség, mint az északi változatban.[352]
Az „Északi megoldás” (Nordlösung vagy „Konrad”) előnye a gyorsabb felvonulás és a kisebb üzemanyagigény volt, de a terep hegyvidéki jellege miatt a Komárom felől támadó SS-páncélosok manőverezése és harctevékenysége jelentős akadályokba ütközhetett.
A kétséget Walther Wenck altábornagy, a német szárazföldi haderő vezérkarának vezetési csoportfőnöke oszlatta el, amikor 1944. december 30-án Eszterházán tartott megbeszélésen elfogadta a Dél Hadseregcsoport északi megoldást támogató érveit. Megállapodtak Otto Wöhler gyalogsági tábornokkal, aki december 23-tól a leváltott Friessner vezérezredes helyett a hadseregcsoport új főparancsnoka volt, hogy a támadás 1945. január 1-én este északon indul „Konrad” fedőnévvel.[353]
Wöhler december 31-én este a Balck-seregcsoportnak[354] küldött táviratában a seregcsoport által végrehajtandó „Konrad” hadművelet céljaként elsősorban a Budapest és a Vértes-hegység között lévő szovjet erők szétzilálását és megsemmisítését, valamint a Budapesttel való kapcsolat megteremtését jelölte meg.[355]
A 3. SS-páncéloshadosztály csapatai a „Konrad” hadművelet megindításakor nem voltak teljes létszámban Magyarországon. A Győr, Komárom és Tárkány körzetében gyülekező csapatok csak a hadosztály 66 százalékát tették ki, de a hiányzó kötelékek többnyire az ellátó alakulatokhoz tartoztak.[356]
A hadosztály páncélosereje ekkor 11 bevethető Tiger E nehézharckocsiból, 29 Pantherből, 16 Panzer IV-ből és körülbelül 20 Jagdpanzer IV vadászpáncélosból és StuG. III rohamlövegből állt.[357]
A hadosztály részvétele a „Konrad” hadműveletben
1945. január 1-én este 19 óra 30 perckor a 3. SS-páncéloshadosztály a IV. SS-páncéloshadosztály balszárnyán, a hadtest többi kötelékével együtt megindította támadását Budapest irányába. Fél órával később a német 96. gyaloghadosztály 283. gránátosezrede Dunamocstól délre, 287. gránátosezrede pedig Nyergesújfalunál indított támadást a Dunán át, hogy hídfőket foglaljon a déli parton és szabaddá tegye a 3. SS-páncéloshadosztálynak a parti útvonalat. A meginduló SS-páncélosok éjfél körül elérték Dunaalmást, de itt a századparancsnoki Tiger E-t kilőtték a szovjetek.[358]
Másnap, január 2-án hajnalban Dunaalmás körül tovább folytatódtak a súlyos harcok. Reggel 06 óra 45 perckor Meierdress SS-Sturmbannführer 101-es toronyszámú Pantherét a házak között egy szovjet önjáró löveg közvetlen közelről kilőtte. A 3/I. SS-páncélososztály parancsnoka elesett.[359]
Reggel a 3. SS-páncéloshadosztály páncélgránátosai már Neszmély keleti peremén álltak heves harcban a szovjet 80. gárda-lövészhadosztály erőivel és az őket támogató 170. harckocsidandár páncélosaival. Napközben tovább támadtak kelet felé, de a parti utat lezáró szovjet csapatok 16 harckocsival megerősített védelmét csak súlyos harcok után tudták áttörni. Ezután sikerült egyesülni a 96. gyaloghadosztály hídfőiben harcoló német csapatokkal Nyergesújfalu körzetében.
Bár a szovjetek déli és délkeleti irányból ellenlökéseket indítottak, a hadosztály páncélozott harccsoportja déli irányban folytatta a támadást. Bajót körül a szovjet gyalogság harckocsik támogatásával szilárd védelmet épített ki, ezért itt súlyos harcok kezdődtek. A megerősített 3. SS-páncélos-felderítőosztály Tokod felé nyomult előre és elérte a Nyergesújfalutól négy kilométerre keletre lévő ipartelepet.[360]
Január 3-án reggelre a 6. SS-páncélgránátos-ezred csapatai heves helységharcban elfoglalták Bajnát. Itt 14 löveget és nagy mennyiségű gyalogsági nehézfegyvert zsákmányoltak. Az ezred erői Nagysápon át lassú ütemben délkelet felé nyomultak tovább.
Napközben a szovjetek 25 harckocsival ellenlökést hajtottak végre és újra betörtek Bajna déli részébe. A 3. SS-páncéloshadosztály csapatai ellenlökéssel kiszorították őket és 11 harckocsijukat kilőtték (hatot páncélököllel). A szovjetek tovább erősítették csapataikat a helységtől délkeletre húzódó magaslatokon.
A hadosztály egy másik harccsoportja elfoglalta Nagysápot és Bajnától északkeletre harcolt. A 3. SS-páncélos-felderítőosztály nyugat felé derített fel.[361]
Január 4-én tovább folytak a súlyos harcok Bajna körül. A támadó SS-csapatok a kitartóan védekező szovjet lövészek és harckocsik miatt csak lassan tudtak teret nyerni. A megerősített 3. SS-páncélos-felderítőosztály reggel Sárisáp ellen indított támadást.
Napközben a hadosztály erői felszámolták a szovjetek páncéltörő reteszállásait Bajnától délre és délkeletre. Az itt bevetett páncélozott harccsoport azonban a helységtől négy kilométerre keletre újabb szovjet páncéltörő ágyúkba és harckocsikba ütközött. Az SS-páncélosok megkerülő manőverrel Szomor északnyugati széléig nyomultak előre.
A hadosztály páncélos-felderítői elfoglalták Sárisápot, visszaverték a szovjetek páncélosokkal támogatott ellenlökését, majd jó ütemben folytatták támadásukat Kirva felé.
A IV. SS-páncéloshadtest aznap 40 szovjet harckocsi és önjáró löveg kilövését jelentette, s ezek nagy része – jellemzően a harcok hevességére közelharcban semmisült meg.
A hadtest a „Konrad” hadművelet első négy napján egyebek mellett 79 szovjet páncélos, 160 löveg és 107 páncéltörő ágyú megsemmisítését, vagy zsákmányul ejtését jelentette.[362]
Január 5-én a 6. SS-páncélgránátos-ezred részei a Bajna–Szomor útvonal mentén az erős szovjet védelemmel folytatott harcok közepette hajnalban elérte Szomor északi bejáratát. A helység körül a németek 45 szovjet harckocsit és számos páncéltörő ágyút számoltak össze.
Az 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a 6. SS-páncélgránátos-ezred részei napközben betörtek Szomor területére, ahol elkeseredett helységharc vette kezdetét. A 3. SS-páncélosezred áttört a helységen és délkeleti irányban két kilométert nyomult előre. Ott egyesült az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály 10/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljával. A harcok közben Laackmann SS-Obersturmbannführer, a 3. SS-páncélosezred parancsnoka súlyosan megsebesült. Január 2-a óta az ezred kilenc Panzer IV, 10 Panther és négy Tiger E harckocsija vált harcképtelenné.[363]
Az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lezárta a Sárisápról délkelet felé vezető utat. A hadosztály páncélos-felderítőosztályának támadása Dágtól északnyugatra egy szovjet páncéltörő reteszállás előtt elakadt.[364]
Január 6-án a 3. SS-páncéloshadosztály a Dunazug-hegység útjain Zsámbék felé folytatta támadását. Egyik harccsoportja elfoglalta a Zsámbéktól négy kilométerre északnyugatra lévő magaslatot, de egy újabb szovjet páncélelhárító körlet megakasztotta támadását, ezért ezt kelet felé megkerülte.
Bajna délkeleti körzetéből a 3. SS-páncélos-utászzászlóalj kelet felé indított támadást. A 3. SS-páncélos-felderítőosztály ugyanakkor Sárisáptól dél felé, Kirva irányába nyomult előre. A hadosztály páncélosezrede ugyancsak Sárisáp irányából Dág felé indult támadásra, de a helységtől északnyugatra harcoló szovjet páncéltörő ágyúk és páncélosok ellenében csak lassan jutott előre.[365]
A 3. SS-páncéloshadosztály aznap nyolc harcképes Panzer IV és 10 Panther harckocsival, négy Tiger E nehézharckocsival, kilenc Jagdpanzer IV vadászpáncélossal és 13 StuG. III rohamlöveggel rendelkezett. A gyalogság egy erős, öt közepesen erős és egy átlagos zászlóaljában legkevesebb 1900 fő harcolt az első vonalban. A hadosztály-tüzérség öt könnyű és öt nehéz ütegből állt. A seregtest 80 százalékos mozgékonysággal bírt és támadásra korlátozottan alkalmasnak tartották.[366]
Január 7-én reggelig a 6. SS-páncélgránátos-ezred legyűrte a szovjetek elszánt ellenállását és elérte Zsámbék nyugati előterét. Ott azonban a hadosztály-tüzérség teljes tűzerejének összpontosítása ellenére sem sikerült a szovjet páncélelhárító körletek szétverése. A környéken jelentős szovjet páncéloserők is tevékenykedtek, amelyek közül a 3. SS-páncélosezred aznap 17 darabot kilőtt.[367]
Miután a hadosztály erői Sárisáp felől visszavertek egy szovjet támadást, a délután folyamán ismét támadásba lendültek és mintegy öt kilométert nyomultak előre déli irányban.[368]
A hadosztály a „Konrad” hadművelet első hét csatanapján 242 halottat (ebből 10 tisztet), 1064 sebesültet és 54 eltűntet, összesen 1360 főt veszített. Páncélosai közül a nem végleges adatok szerint négy Panther, 10 Panzer IV harckocsi, két Jagdpanzer IV vadászpáncélos és egy StuG. III rohamlöveg megsemmisült.[369]
Január 8-án reggel a 3. SS-páncéloshadosztály élei szétverték a szovjetek egyik erős páncéltörő reteszállását, majd 300 méterre megközelítették a Zsámbéktól egy kilométerre nyugatra lévő útelágazást. A térségben a szovjet tüzérség igen jelentős erőkkel harcolt, ezért a hadosztály kisebb harccsoportjai heves harcokra kényszerültek Töktől északnyugatra és Kirva nyugati és északnyugati körzetében.[370]
A hadosztály a Zsámbéktól nyugatra és Mány környékén egyre szaporodó szovjet ellenlökések miatt ezen a napon már gyakorlatilag védelemre kényszerült.
Január 9-én tovább folytatódtak a harcok Zsámbék északi körzetében és Mánynál, ahol a szovjetek heves ellenlökéseket indítottak a 3. SS-páncéloshadosztály vonalai ellen.
A Budapesten bekerített védők utánpótlása érdekében a Balck-seregcsoport Ernst Philipp alezredes parancsnoksága alatt a Duna balpartján egy harccsoporttal akart utat törni az élelmiszert és hadianyagot szállító tehergépkocsi-oszlopnak. Ebbe a kudarcot valló különítménybe a 3. SS-páncéloshadosztály egy-két harckocsit és rohamlöveget, valamint három nehéz felderítő páncélgépkocsit adott.[371]
Január 10-én a Zsámbék és Mány körül folyó harcok egyre inkább helyi jelleget öltöttek, miután a IV. SS-páncéloshadtest erőkifejtésének súlypontját az 5. SS-páncéloshadosztály egy átcsoportosított harccsoportja révén áthelyezték a hadtest balszárnyára.
Ez persze nem jelentette a harcok hevességének csökkenését. A szovjetek folytatták helyi támadásaikat, de ezeket a 3. SS-páncéloshadosztály erői rendre visszaverték. A 6. SS-páncélgránátos-ezred Zsámbéknál hét szovjet harckocsit semmisített meg. Ezzel együtt a hadosztály január 1-10. között összesen 145 páncélos kilövését jelentette.[372]
Január 11-én a 6. SS-páncélgránátos-ezred újabb zászlóalj erejű szovjet támadásokat vert vissza és állásait megtartotta. Kirvánál a 3. SS-páncélos-felderítőosztály ugyancsak tartotta magát. Az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj Sárisápot védte sikerrel.[373]
Január 12-én a 3. SS-páncéloshadosztály saját arcvonalszakaszán csupán kisebb helyi szovjet előretöréseket vert vissza. A 6/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj Kirvától északnyugatra leváltotta a 3. SS-páncélos-felderítőosztály kötelékeit. Itt az uralgó 317-es magaslat szovjet kézbe került.[374]
Január 13-án este megkezdődött a hadosztály csapatainak átcsoportosítása Székesfehérvár délnyugati körzetébe. A megerősített IV. SS-páncéloshadtestnek innen kellett újabb felmentő támadást indítania Budapest felé „Konrad 3” fedőnéven.[375]
Január 14-től 17-ig a 3. SS-páncéloshadosztály erőit több ütemben átcsoportosították Veszprém és Zirc körzetébe. A páncélosokat kisebb részben vasúton szállították – az álcázás érdekében Komáromon keresztül. A hadosztály legtöbb járművének és alakulatának azonban saját erőből kellett elérni az új gyülekezési körletet.
A hadosztályt leváltó 3. lovasdandár nehézfegyverzete késett, ezért a 3. SS-páncélos-utászzászlóalj, valamint az 5/III. és a 6/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljak még egy-két napig állásaikban maradtak, hogy biztosítsák a dandár beérkezését.[376]
Január 15-én a hadosztály páncélosereje 21 Panzer IV-ből (ebből bevethető 10), 24 (hét) Pantherből, 11 (négy) Tiger E nehézharckocsiból, 15 (hat) Jagdpanzer IV vadászpáncélosból és 31 (15) StuG. III rohamlövegből, valamint 81 (64) lövészpáncélosból és 10 (hét) felderítő páncélgépkocsiból állt.[377]
Január 17-én este 22.00 órától a 3. SS-páncéloshadosztály alakulatai elfoglalták készenléti állásaikat Berhidától délre, az 1. páncéloshadosztálytól jobbra. A hadosztály harcálláspontja Hajmáskéren, a magyar Honvédség tüzérségi lőterén volt. A támadás végrehajtására Becker SS-Brigadeführer hadosztályának csapataiból három harccsoportot alakított ki.
A hadosztály balszárnyán Fritz Eckert SS-Sturmbannführer által vezetett „Kampfgruppe Eckert” helyezkedett el, amely az 5. SS-páncélgránátos-ezredből (egy zászlóalja nélkül) és a 3. SS-páncélvadászosztály páncélosaiból állt. Utóbbi alakulat parancsnoka Boris Kraas SS-Sturmbannführer volt.
A hadosztály súlyponti csoportosítása Adolf Pittschellis SS-Sturmbannführer 3. SS-páncélosezredéből (10 harcképes Panzer IV, kilenc Panther, négy Tiger E, néhány StuG. III rohamlöveg), valamint az ezrednek alárendelt 509. nehézpáncélos-osztály 42 bevethető Tiger B nehézharckocsijából állt, amelynek parancsnoka Burmester őrnagy volt. A páncéloscsoport Küngös körzetében gyülekezett, hogy az adott jelre északkelet felé támadásba lendüljön.
A hadosztály jobbszárnyát Franz Kleffner SS-Obersturmbannführer megerősített 6. SS-páncélgránátos-ezrede fedezte, amelynek Jenő felé kellett előretörnie.
A 3. SS-páncéloshadosztály tüzérsége ekkor 60 lövegből állt, ebből 18 önjáró tarack volt. A páncélgránátosok további 74 aknavetővel és 21 gyalogsági löveggel rendelkeztek. A bevethető 7,5 cm-es páncéltörő ágyúk száma 16 volt.[378]
A hadosztály harcai „Konrad 3” hadművelet keretében
Január 18-án hajnali 04.00 óráig a IV. SS-páncéloshadtest hadosztályai elfoglalták készenléti állásaikat és felkészültek a támadásra. Fél óra múlva a német tüzérség lövegei és sorozatvetői tüzet nyitottak és harminc percen át verették a szovjetek állásait. A német páncéloscsapatok pontosan 05.00 órakor a Balaton és Csór között támadást indítottak.
A 3. SS-páncéloshadosztály csapatainak egy része már a tüzérségi előkészítés alatt megindult a szovjetek vonalai felé. A hadosztály három harccsoportja Küngös és Berhida között indította meg támadását.
A hadosztály jobbszárnyán a 3. SS-páncélvadászosztály StuG. III rohamlövegeivel és Jagdpanzer IV vadászpáncélosaival megerősített Eckert SS-harccsoport haladt délnyugati irányban. Az SS-harccsoportnak szerencsés módon nem gyűlt meg a baja a szovjet aknamezőkkel.
Miután a rohamlövegek kilőtték a szovjetek tüzérmegfigyelő állását, a tüzérségi tűz pontatlanabb lett. Sima SS-Obersturmführer 3/1. SS-páncélvadászszázadának vadászpáncélosai egy tüzérütegüket szabályosan földbe taposták. Az Eckert-harccsoport ezután gyors ütemben Lászlómajor felé folytatta előrenyomulását.
A harccsoport dél körül, Polgárditól északra megosztotta erőit. A 3. SS-páncélvadászosztály rohamlövegei északkeleti irányba, Falubattyán felé fordultak. A zöm az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljjal és a Jagdpanzer IV-ekkel Polgárditól északra keleti irányba tartott, hogy a kapott feladatnak megfelelően Tácnál hídfőt létesítsen a Sárvíz-csatornán. Az éket Kraas SS-Sturmbannführer kilenc vadászpáncélosa képezte, amelyek meglehetősen heves szovjet ellenállás közepette 14.00 óra tájban Táctól délre elérték a csatorna partját. Még éppen időben érkeztek ahhoz, hogy lássák, a szovjetek miként repítik levegőbe a víz felett átívelő hidat, ami a folyamatos német előretörés szempontjából létfontosságú lett volna.
Jobb híján a németek a nyugati parton rekedt szovjeteket kezdték kifüstölni, Kraas pedig vadászpáncélosaival délről betört Tácra.
Időközben Berg SS-Hauptsturmführer 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalja is felzárkózott, de a Malom- és a közvetlenül mögötte húzódó Sárvíz-csatornán át való előrenyomulás lehetetlennek látszott. A szovjetek erős géppuska- és aknavetőtüzében a németek nappal nem kockáztatták meg az átkelést. Ezért a nyugati parton rekedt 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj részei a felrobbantott híd roncsától Tác északi kijáratáig biztosító állásokat vettek fel.
Kraas saját elhatározásból összegyűjtötte a páncélvadászosztály kísérő gránátosszakaszát és az 5/I. SS-zászlóalj néhány páncélgránátosát, majd megindult, hogy a megsemmisített híd roncsain át megvesse lábát a túlparton. Egy órányi küzdelem után, a késő délutáni órákban a 105-ös magassági ponttól északra mégis sikerült egy kisebb hídfőt kialakítani. A hídfő kiszélesítésére tett német erőfeszítések azonban rendre meghiúsultak. A 3/1. SS-páncélos-utászszázad megpróbálkozott azzal is, hogy a hidat rendbe hozza a vadászpáncélosok számára, de kísérletét a jelentős veszteségek miatt abba kellett hagynia. Úgy tűnt, az Eckert-harccsoport támadása végképp elakadt.
Kraas ekkor fogta kilenc Jagdpanzer IV páncélosát és elindult Szabadbattyán felé, ahol a vasútállomástól északkeletre a felrobbantott vasúti híd nem semmisült meg teljesen. A németek a hidat némi munkával meg tudták erősíteni annyira, hogy a vadászpáncélosok tömegét elbírja, majd gyorsan előrenyomulva hátba támadták a Táctól északkeletre lévő szovjet gyalogsági állásokat és páncéltörő ágyúkat is. Kraas innen Fövenypuszta felé fordult és a 124-es magassági pontnál átvágta a Sárkeresztúr–Székesfehérvár útvonalat. Itt vadászpáncélosait éjszakára körvédőképes, úgynevezett sündisznóállásba rendelte.
Boris Kraas SS-Sturmbannführer helyzetfelismerése és vadászpáncélosainak lendületes támadása felszámolta a szovjet ellenállást Táctól keletre, s ezzel a hadosztály támadását kimozdította a holtpontról. Az SS-vadászpáncélosok ez alatt német adatok szerint 30 páncéltörő ágyút, egy nehéz önjáró löveget, egy felderítő páncélgépkocsit és mintegy 100 tehergépkocsit semmisítettek meg. Tettéért január 24-én a Vaskereszt Lovagkeresztjére terjesztették fel, amit később – már csak postumus – meg is kapott.
Amikor Polgárdinál dél körül az Eckert-harccsoport szétvált, a StuG. III rohamlövegek Falubattyán és Szabadbattyán felé indultak.
Az Eckert-harccsoporttól balra a kora reggeli órákban a 3. SS-páncélosezred gyenge erői is támadásra indultak. Az ezrednek erősítés gyanánt alárendelt 509. nehézpáncélos-osztály Küngösnél várta a támadás megindulását. A hadosztály saját harckocsijai egyelőre a 3. SS-páncélvadászosztállyal együtt nyomultak előre. Nemsokára az egyik Panzer IV harckocsi páncéltörőágyú-találatot kapott. Noha a 3. SS-páncélos-felderítőosztály részei segítették a páncélosokat, a támadás a szovjet aknamező előtt elakadt. A páncélosezred utászszakasza a 3. SS-páncélos-utászzászlóalj osztagaival együtt a Pantherek és Tigerek tűztámogatása mellett nagy nehezen átjárókat nyitott az aknamezőn.
Már megvirradt, amikor a páncélosok folytathatták a támadást. Betörtek Sándorkára és mindent legázoltak, ami az útjukba került. A helység körül heves páncélos-összecsapás bontakozott ki, miután Füle felöl 10 szovjet páncélos a németek oldalában ellenlökést indított. A németek több szovjet harckocsit kilőttek.
A támadás csupán dél körül folytatódhatott tovább, de alig egy kilométer múlva újabb szovjet páncéltörő reteszállást kellett szétverni. Miután az SS-páncélosfelderítők oldalba kapták a szovjeteket, a támadás a Felsősomlyótól a Falubattyánba vezető útig jutott előre, majd onnan tovább kelet felé.
A súlypontban alkalmazott 509. nehézpáncélos-osztály reggel 06.00 órakor Küngös körzetéből indult meg, de a németek rövidesen itt is aknamezőbe ütköztek, amit az 5. SS-páncélgránátos-ezred utászszázada csak 08.00 órára szedett fel. A páncélosok nem túl sokat haladtak előre, amikor az élen haladó 1. és 3. nehézpáncélos-századok mélyen lépcsőzött szovjet védelembe és beásott páncélosokba ütköztek. A német harckocsik súlyos harcok közepette „átrágták” magukat az állásokon, egészen Jenőtől délnyugatra a 188-as és 197-es magaslatokig. A nehézharckocsik mögött a 6. SS-páncélgránátos-ezred gránátosai és Pellin SS-Sturmbannführer 3. SS-páncélos-felderítőosztályának katonái számolták fel a megmaradt szovjet ellenállási fészkeket.
A német páncélos éket Jenőtől délnyugatra meglepte négy szovjet SZU–76 önjáró löveg. A németek először a nagy kavarodásban saját járműveknek nézték a gyorsan közeledő páncélosokat, s nem nyitottak rájuk tüzet. A szovjetek két Tiger B-t és egy Panzer IV-et lőttek ki hátulról, mire végül velük is végeztek a felocsúdó németek. Két SZU–76 önjáró löveggel egy nyolckerekű felderítő páncélgépkocsi 2 cm-es lövege végzett oldalról.
A következő órákban a 3. SS-páncélosezred harckocsijai is megérkeztek Szabadbattyánra, amely katonai táborrá változott. A 3. SS-páncéloshadosztály parancsnoka, Becker SS-Brigadeführer is itt rendezte be harcálláspontját.
A legnehezebb dolga talán a hadosztály páncélos-támogatás nélkül támadó Kleffner-harccsoportjának volt. A 6. SS-páncélgránátos-ezredet tömörítő csoportosítás Jenő bevételével alaposan megszenvedett. Müller SS-Hauptsturmführer 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljának a településtől északra végül sikerült áttörni a szovjetek állásait.[379]
Január 19-én A 3. SS-páncéloshadosztály szabadbattyáni harcálláspontján éjfél után nem sokkal helyzetmegbeszélést tartottak.
A 3. SS-páncélos-utászzászlóalj katonái időközben hozzáfogtak a Tác és Szabadbattyán között található csatorna-hidak helyreállításához. A munkát itt is kisebb szovjet ellenlökések lassították. A 105-ös magaslat körül állásban lévő SS-páncélgránátosok azonban tartották magukat.
Még magában Szabadbattyánban is kitartott néhány szovjet katona. A 6/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj katonái kapták a feladatot, hogy tisztítsák meg a helységet. A 6/III. SS-zászlóalj Szabadbattyántól keletre, a 118-as magaslat körül keveredett kegyetlen közelharcba a szovjetekkel, és egyelőre nem is tudta elfoglalni a magaslatot.
A 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály ütegei Tác és Falubattyán között foglaltak tüzelőállást. Az 1. üteg a nap folyamán két IL–2 csatarepülőgépet és egy szovjet vadászrepülőgépet lőtt le.
Szabadbattyán hídjának helyreállításán Ostermaier SS-Untersturmführer 3/2. SS-páncélos-utászszázadának katonái dolgoztak. Már azt hitték, rendbe hozták a 15 méter hosszú hidat, amikor a Seregélyes felé induló páncéloscsoport első Panther harckocsija előtt a híd ismét összeomlott. Míg a 3. utászszázad a romokat takarította el, a 2. század hozzáfogott, hogy hídelemekből egy 40 tonna teherbírású hidat verjen kissé lejjebb a csatornán.
A szabadbattyáni hídveréssel az SS-utászok 08 óra 15 percre végeztek. Negyed óra múlva az 509. nehézpáncélos-osztály első Tiger B nehézharckocsija a 2. századból megpróbálkozott az átkeléssel. A páncélos csak az utolsó pillanatban tudott visszatolatni az újra összeomló hídról.
Az Eckert-harccsoport viszont 07 óra 45 perckor Tác körzetéből folytatta támadását. Noha a 105-ös magaslat körül akadtak kisebb nehézségek, az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj reggel 09.00 óra körül Fövenypusztától délnyugatra ismét harcban állt a szovjetekkel. Az itt kiépített páncéltörő reteszállást a németek elsőre át sem tudták törni.
Hamarosan a 3. SS-páncélvadászosztály 2. és 3 századainak rohamlövegei érkeztek az elakadt páncélgránátosok segítségére. A szovjetek jól álcázott állásaikban keményen védekeztek. Legalább két StuG. III rohamlöveget kilőttek, az egyik harcjármű ki is égett. A harcok délután 15.00 óráig tartottak, amikor a 3. SS-páncélos-felderítőosztály a szovjetek mögé került, mire azok sietve visszavonultak. Fél óra múltán az Eckert-harccsoport is folytatta támadását Seregélyes felé. Este 20.00 óra körül érték el a Seregélyestől négy kilométerre nyugatra, Belsőbáránd körül húzódó magaslatokat.
Időközben természetesen a 3. SS-páncélos-felderítőosztály és a 6. SS-páncélgránátos-ezred is támadásba lendült. A csapatok Szabadbattyán vasútállomásától tartottak keleti, illetve északkeleti irányba. A páncélosfelderítőknek az Eckert-harccsoport elakadt páncélgránátosain kellett segíteniük, de a vasútvonal mentén megindult támadásuk a szovjetek géppuska- és aknavetőtüzében hamarosan elakadt. A felderítőosztály egy könnyűpáncélgépkocsi-szakaszát felderítésre küldték, de a szovjetek hamarosan két járművüket is kilőtték. Az összes kezelő elesett.
A 6. SS-páncélgránátos-ezred III. zászlóalja egész nap a 118-as magaslat körül harcolt. A másik két páncélgránátos-zászlóalj reggel a hídfőből keleti irányba támadott tovább. A szovjet állásokat kemény összecsapásokban törték át, majd átlépték a Székesfehérvár–Sárkeresztúr útvonalat. Nem sokkal később éleik már a Székesfehérvár felé vezető vasútvonalat is elérték. Az ezred harcálláspontját este Jánosmajorban rendezték be.
A páncéloscsoport arcvonalszakaszán időközben a szabadbattyáni vasúti hídtól délre végre találtak egy gázlót a csatornán, amit vasúti talpfákkal megerősítettek. Az 509. nehézpáncélos-osztály 1. és 2. századának páncélosai az osztály időközben előkerült utászszakaszának segítségével, a 3. század harckocsijainak tűzfedezete alatt, csak a kora délutáni órákban kelhettek át a Sárvíz-csatornán. Az átkelés helyszínét hamarosan ellepték a szovjet csatarepülőgépek. A heves támadásban a németeknek nagy szerencséjük volt: csupán az egyik Tiger B lövege sérült meg.
A Tigerek, miután nagy nehezen átkászálódtak a másik partra, sűrű hóesésben haladva a sötétség beálltáig elérték a Székesfehérvár–Sárkeresztúr műutat.[380]
Január 20-ára virradó éjszaka a 3. SS-páncéloshadosztály Seregélyestől nyugatra álló Eckert-harccsoportja a szovjet ellenlökések miatt védelemre rendezkedett be. Amint megvirradt, a harccsoport is folytatta támadását. A Seregélyes elleni támadás délelőtt 09.00 óra körül elakadt. A páncéloscsoport nem segíthetett, mert nem tudott átvergődni a helység előtt húzódó süppedős terepszakaszon.
Erre a IV. SS-páncéloshadtesttől az a parancs érkezett, hogy a 6. SS-páncélgránátos-ezred és a páncéloscsoport forduljon észak felé, és az 1. páncéloshadosztály mögött, a Velencei-tó déli partja mentén támadjon tovább.
Becker SS-Brigadeführer 3. SS-páncéloshadosztálya átcsoportosította erőit. A páncélozott harccsoport észak felé fordult. A 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj végre kiverte a keményen védekező szovjeteket a Szabadbattyánnál lévő 118-as magaslatról és tovább indult Jánosmajor felé.
A Seregélyes előtt leragadt SS-csapatok egész délelőtt egy lépést sem jutottak előre. A szovjetek minden támadásukat visszaverték. Dél körül az Eckert-harccsoport a településtől délre, a 3. SS-páncélos-felderítőosztály pedig északra harcolt. Csupán kora délután futott be némi erősítés, amikor 14.00 óra körül észak felől az úton Kraas SS-Sturmbannführer Jagdpanzer IV vadászpáncélosai betörtek Seregélyesre. Ezt kihasználva az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj is újabb támadást indított.
A helységben védekező szovjetek páncélosaikat jól kiválasztott lesállásokba helyezték el, így amikor Kraas vadászpáncélosai betörtek, két Jagdpanzer IV-t azonnal kilőttek. A németek tüze viszont két T–34 harckocsival végzett. Miután az SS-páncélgránátosok bekerítették a szovjeteket, a kezdetben heves ellenállás a helység nyugati és déli részén hamarosan összeomlott. Seregélyes 15 óra 40 perc körül már teljesen a 3. SS-páncéloshadosztály birtokában volt. Ide érkezett be a 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj is, amely helyőrség gyanánt egyelőre itt is maradt.
Ezután az 5. SS-páncélgránátos-ezred a páncélvadászosztály páncélosaival közösen tovább támadott északkeleti irányban. Estére a páncélgránátos-ezred elérte Pusztaszabolcs keleti szélét, s ezzel birtokba vette a Budapest felé vezető vasútvonalat.
A balszárnyon a 3. SS-páncélos-felderítőosztály lövészpáncélosai haladtak. Az SS-páncélos-felderítőosztály sötétedés után Pusztaszabolcstól öt kilométerre északra tört előre, ahol V. I. Grigorovics vezérőrnagy 12. gárda-lovashadosztályának 43. lovasezredébe ütközött.
A szovjeteket még korántsem győzték le a térségben. Alig indult meg az Eckert-harccsoport északkelet felé, keleti irányból szovjet ellenlökés érte őket. Harckocsik és a rájuk felkapaszkodott lövészek megpróbálták Seregélyest visszafoglalni.
Az első támadást a 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj visszaverte, de a szovjetek fokozták erőfeszítéseiket és hamarosan a helység nyugati szélére szorították vissza a norvég és német páncélgránátosokat. Az SS-zászlóalj ottmaradt sebesültjeivel, két egészségügyi katonájával és orvosával nem sokat teketóriáztak. Miután a 3. SS-páncélos-utászzászlóalj részei visszafordultak és segítettek, az SS-páncélgránátosok ellenlökést indítottak és visszafoglalták Seregélyest.
Pittschellis SS-Sturmbannführer páncéloscsoportja, amely reggel Seregélyestől észak felé fordult, dél körül Dinnyésre érkezett, majd tovább vonult Gárdony irányába.
Ez alatt a 6. SS-páncélgránátos-ezred részei Jánosmajor körzetéből északkelet felé indítottak támadást, és hamarosan sikerült elfoglalniuk Agárdot. Sötétedéskor a 3. SS-páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja elérte Kisvelencét. A páncélgránátosok is felzárkóztak Gárdony északkeleti szélére.[381]
Aznap a hadosztály bevethető páncélosállománya öt Panzer IV harckocsiból, egy Pantherből, négy Tiger E-ből, valamint 20 vadászpáncélosból és rohamlövegből állt.[382]
Január 21-én Gille SS-Obergruppenführer figyelmen kívül hagyta a Balck-seregcsoport azon parancsát, hogy a 3. SS-páncéloshadosztály jelentősebb erővel forduljon délnek. Éppen ellenkezőleg cselekedett, amikor a hadosztály zömét a Velencei-tó és a Duna közötti átjáró elfoglalására indította, mivel meg akarta megakadályozni a szovjeteket egy újabb védővonal kialakításában. Ez nem sikerült.
Az 5. SS-páncélgránátos-ezredre épülő Eckert-harccsoport reggel Pusztaszabolcstól a Váli-víz irányában indított támadást. A támadás Felső-Besnyőtől nyugatra elakadt.
A 3. SS-páncélos-felderítőosztály a hóesés közepette Alsó-Besnyő irányából Aggszentpéter felé tört előre. A két támadás szerencsétlen módon keresztezte egymást.
A délelőtti órákban Pellin SS-Sturmbannführer, a páncélos-felderítőosztály parancsnoka azt jelentette rádión, hogy Aggszentpétertől északkeletre elérték a Váli-vizet, az ellenállást letörték és tovább folytatják a támadást. Az alakulat azt a feladatot kapta, hogy a Gárdonyból érkező 509. nehézpáncélos-osztállyal együtt dél felől átkarolva a szovjeteket, keljen át a Váli-vízen és Baracskánál támadják hátba a szovjeteket. Így a tervek szerint utat tudtak volna nyitni a Velencei-tó déli partja mentén Kápolnásnyék irányában támadó megerősített 6. SS-páncélgránátos-ezrednek és ezt támogató 24/I. páncélososztály Panther harckocsijainak.
A vállalkozás azonban nem járt eredménnyel, mert az 5. gárda-lovashadtest erői visszaverték a német támadásokat. A 3. SS-páncélos-felderítőosztály jelentős veszteségeket szenvedett és visszahúzódott Felső-Besnyőig.
Hasonlóképpen megsínylette a dolgot az 509. nehézpáncélos-osztály is. A támadás a nehézharckocsik számára is rosszul kezdődött. Felső-Besnyő felé menet a 12 páncélosból hat műszaki okokból harcképtelenné vált. Sötétedéskor szovjet harckocsikba ütköztek, s két páncélost kilőttek. Nem sokkal éjfél előtt Felső-Besnyőnél újra csatlakoztak a 3. SS-páncélos-felderítőosztályhoz és éjszakára ismét sündisznóállást foglaltak.
A 3. SS-páncélosezred maradéka, valamint a 6. SS-páncélgránátos-ezred I. és III. zászlóalja Kisvelencétől délkeletre készültek fel a január 21-i támadásra. Erősítésként a 24/I. páncélososztály 36 Panther harckocsija is beérkezett. A kapott feladat alapján Kápolnásnyéken keresztültörve Baracskánál hídfőt kell foglalniuk a Váli-vízen. A támadás Kápolnásnyékig jól haladt, de ott a németek beleütköztek az 5. gárda-lovashadtest 63. lovashadosztályának harckocsikkal megerősített védelmébe.
Délelőtt 10.00 óra körül a 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj katonái betörtek Kápolnásnyék déli részébe, ahol súlyos utcai harcokba bonyolódtak a lóról szállva harcoló kozákokkal. Estig a páncélgránátosok a helység nagy részét elfoglalták, de a település északi széle szovjet kézben maradt. Az SS-páncélgránátosok lezárták Baracska és Pázmánd felé vezető utakat is.[383] Magát Baracskát és a Váli-vizet azonban meg sem közelítették.
A hadosztály páncélosai közül aznap hat Panzer IV, egy Panther, két Tiger E harckocsi, hat Jagdpanzer IV vadászpáncélos és 12 rohamlöveg volt harcképes. A gyalogság hét átlagos zászlóaljában minimálisan 1400 páncélgránátos harcolt. A hadosztálytüzérség öt könnyű és öt nehéz üteg felett rendelkezett. A csapatok mozgékonysága 70 százalék volt, s csupán korlátozottan voltak alkalmasak támadásra.[384]
Január 22-én a 3. SS-páncéloshadosztály alig tudott valamennyit előrehaladni az 5. gárda-lovashadtest és az 1. gárda-gépesítetthadtest szívósan védekező csapataival szemben.
A 3. SS-páncélos-utászzászlóalj részei még Seregélyes körül harcoltak. Az 509. nehézpáncélos-osztály és a 3. SS-páncélos-felderítőosztály Felső-Besnyőnél éjszakázó katonáit hajnalban szovjet harckocsik támadták meg, de a német nehézharckocsik két páncélost kilőttek. Ezt követően az SS-páncélos-felderítőosztály ismét a Váli-víz irányában nyomult előre.
A nehézpáncélos-osztály már délelőtt elérte a víziakadályt Baracskától három kilométerre délkeletre Kishalomnál, de a terep okozta nehézségek és az erős szovjet páncéltörő tűzrendszer miatt az északkeleti partra nem tudott átkelni.
Az Eckert-harccsoport Györgymajor–Felső-Besnyő terepszakaszról Nagyhalom irányában indított támadást. Az SS-páncélgránátosok és az őket támogató páncélvadászok egyre-másra szovjet páncélosokba és támogató gyalogságba ütköztek. Egy ilyen páncélosösszecsapás alkalmával a 3. SS-páncélvadászosztály parancsnokának, Boris Kraas SS-Sturmbannführernek páncélosát is kilőtték, aki immár tizenhatodszor sebesült, majd később meghalt. Az alakulat vezetését Kolbe SS-Obersturmführer vette át.
Az 5. SS-páncélgránátos-ezred Kishalomnál a szovjetek kemény ellenállásával szemben a Váli-vízig tolta előre harcelőőrseit, majd az északkeleti parton egy reteszállást is kiépített, amelyet a szovjetek többször is megtámadtak. A 3/II. SS-páncélos-tüzérosztály Nagyhalomnál foglalt tüzelőállást.
A megerősített 6. SS-páncélgránátos-ezred egész nap heves szovjet támadásokat hárított el Kápolnásnyék körül, amelyek keleti és északkeleti irányból páncélosok támogatásával a helység visszafoglalását célozták. Innen délkeletre, Gróftanya körül a németek szovjet páncélosok és gyalogság gyülekezését verték szét, s eközben öt szovjet harckocsit kilőttek.
A 3. SS-páncélos-tüzérezred I. és III. osztálya is felzárkózott és tüzelőállásokat létesített a páncélgránátos-ezred vonalai mögött. A 3/1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérüteg Pusztacsongrád körül települt.
Az SS-páncélgránátosok hamarosan elfoglalták a Kápolnásnyéktől két és fél kilométerre délkeletre lévő magaslatokat. Délután 15.00 óra körül a németek Kápolnásnyéktől keletre és délkeletre újabb 28 szovjet páncélos gyülekezését figyelték meg.[385]
Aznap este a hadosztály hét bevethető Panzer IV harckocsival, három Pantherrel, egy Tiger E-vel, valamint hét vadászpáncélossal és rohamlöveggel rendelkezett.[386]
Január 23-án a 3. SS-páncéloshadosztály 5. SS-páncélgránátos-ezredének alakulatait a sűrű hóesésben nehéz volt együtt tartani. Az ezred I. zászlóalja január 22-én este 23.00 órakor Kishalom déli előteréből keleti irányban támadást indított. A szovjetek késedelem nélkül ellenlökést indítottak és csapataik támadása bevette Nagyhalom tanyacsoportot, majd az SS-ezred részeit déli irányban visszavetették. Csak az SS-páncélgránátosok balszárnya tudta tartani magát.
A 6. SS-páncélgránátos-ezred I. zászlóalja és III. zászlóaljának részei Gróftanyát rohamozták, amit a szovjetek páncélosokkal is megerősítettek. Az erődként kiépített tanyáért súlyos közelharcra került sor, amelyben a 6/2. SS-páncélgránátos-század jelentős veszteségeket szenvedett. A németek végül elfoglalták a tanyát. A 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály 1. ütege Pusztacsongrádtól Gróftanyához vonult és ott földi célok elleni harcra készült fel.
A 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj zöme eközben Kápolnásnyéken harcolt, hogy a szovjeteket a helység északi részéből is kivesse. Miután ez sikerült, a páncélgránátosok meg tudták akadályozni, hogy a szovjetek ellenlökése visszaszerezze az elveszített házakat.
Napközben a 23/I. „Norge” és 24/I. „Danmark” SS-páncélgránátoszászlóaljak is beérkeztek Székesfehérvárról, amelyek a 3. SS-páncéloshadosztály alárendeltségébe lépve leváltották a 6. SS-páncélgránátos-ezred Kápolnásnyéken tartózkodó részeit.
A 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj a továbbiakban Kápolnásnyéktől Baracska felé támadott. A zászlóalj azt a feladatot kapta, hogy foglaljon hídfőt a Váli-vízen és minden körülmények között tartsa addig, amíg az ezred egyéb alakulatai be nem érkeznek. A szovjetek visszaverték őket, s a zászlóalj jelentős veszteségeket szenvedett. Az alakulat parancsnoka, Bock SS-Hauptsturmführer elesett. A páncélgránátos-zászlóalj vezetését este Stienen SS-Hauptsturmführer vette át.[387]Az 509. nehézpáncélos-osztály aznap nem vett részt a harcokban.
Január 24-én a 3. SS-páncéloshadosztály páncéloscsoportja előző este elért, Baracskától négy kilométerre délnyugatra lévő házcsoporttól támadását északi irányban folytatta. A hadosztály erői a Kápolnásnyéktől négy kilométerre délkeletre húzódó magaslatokról is kivetették a szovjet védőket.
Az Eckert-harccsoport Felső-Besnyő és a 157-es magaslat körzetéből Aggszentpéter felé kitérve a Baracskától délkeletre védekező szovjetek állásai ellen indított támadást. Az SS-páncélgránátosok a még bevethető StuG. III rohamlövegek tűztámogatásával megpróbálták visszaszorítani a szovjeteket, de eközben maguk is jelentős veszteségeket szenvedtek.
Bachmann SS-Hauptsturmführer 6/II. SS-páncélgránátos-zászlóalja aznap heves harcok után elfoglalta Kishalmot. A páncélgránátosok harcát a 3/II. SS-páncélos-tüzérosztály tűzcsapásai támogatták. A németek az előző nap elveszített Nagyhalmot is visszafoglalták. Az 5. SS-páncélgránátos-ezred este Aggszentpétertől két és fél kilométerre északnyugatra, egy Nagyhalomnál lévő tanya körül harcolt.
Az 5. SS-páncélgránátos-ezredtől balra az 509. nehézpáncélos-osztály még harcképes nehézharckocsijai a reggeli órákban Felső-Besnyőtől támadást indítottak. A behavazott terepen előretörő német páncélosok Kishalomtól délre elérték a Váli-vizet. A szovjetek itt, a 157-es magaslat körül még tartották állásaikat. A Tiger B harckocsik hamarosan elkeseredett páncélos-összecsapásba keveredtek. Húszpercnyi tűzharc után 15 szovjet harckocsi és 50 páncéltörő ágyú kilövését jelentették. A páncélososztály parancsnoka néhány nehézharckocsival Pettend körül vert vissza néhány szovjet ellenlökést.
Kápolnásnyék körzetében a Kleffner-harccsoport erői készülődtek, hogy az 1. páncéloshadosztály páncéloscsoportjával, az előző este beérkezett 113. páncélgránátos-ezreddel, valamint a 24/I. páncélososztállyal közösen Baracska irányában indítsanak támadást. A feladat szerint hídfőt kell foglalniuk a Váli-vízen.
A Kleffner-harccsoport ekkor a 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljból, a 6/14. SS- (önjáró légvédelmigépágyús-) századból és a 6. SS-páncélgránátos-ezred felderítőszakaszának részeiből, valamint a 3/III. SS-páncélos-tüzérosztály tűztámogatást adó ütegeiből állt. A hadosztály páncéloscsoportja és a Kleffner-harccsoport Kápolnásnyék déli előteréből keleti irányban indult támadásra, majd észak felé fordult és betört Baracska déli részébe. Addigra már az 1. páncéloshadosztály páncéloscsoportját és 113. páncélgránátos-ezredét is ide csoportosították át.
A 3/1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérüteg aznap Ferenczmajornál vett fel tüzelőállásokat, majd 8,8 cm-es lövegeivel egy kétmotoros szovjet bombázórepülőgépet lőtt le. A légvédelmi tüzérosztály aznap összesen hat repülőgép lelövését jelentette. Gróftanyánál a 6/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj körvédőképes sündisznóállást létesített.[388]
Január 25-én a 3. SS-páncéloshadosztály 5. SS-páncélgránátos-ezredének részei Kishalomtól délre, az 509. nehézpáncélos-osztály és a 3. SS-páncélvadászosztály részei pedig Nagyhalom körül folytattak heves harcokat a Váli-víz délnyugati partján rekedt szovjet csapattöredékek felszámolása céljából.
Január 25-ére virradó éjjel a Baracskán harcoló 113. páncélgránátos-ezrednek és 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljnak a 24/I. páncélososztály támogatásával sikerült magukat előreküzdeni a szovjet kézben lévő átkelő felé. A közúti hídtól 200 méterre északra azonban ismét elakadtak. A települést kettéválasztó arcvonal mentén kegyetlen küzdelem tombolt.
Reggelre a 24/I. páncélososztálynak itt már csak hat bevethető Panther harckocsija maradt, mert 12 Panther a Pettend elleni támadáshoz csatlakozott. Ez a hat páncélos segítette a páncélgránátosokat. A Pantherek két T–34 harckocsit kilőttek ugyan, de a fontos átkelő továbbra is szovjet kézben maradt.[389]
A 3. SS-páncéloshadosztály aznap este meglévő 80 páncélosából már csupán csak egy harcképes Panzer IV harckocsival, két Tiger E-vel és négy vadászpáncélossal, illetve rohamlöveggel rendelkezett.[390]
Január 26-án a 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj Baracska déli részén védelemre rendezkedett be, de az 1. páncéloshadosztály itt védő 113/I. páncélgránátos-zászlóalját leváltották és így az is csatlakozhatott az északnyugati irányú támadásra felkészült harccsoportokhoz.
Az átcsoportosítások után a két német páncéloshadosztály erői a Kápolnásnyék–Baracska útvonaltól délre foglalták el megindulási állásaikat. A balszárnyon Kápolnásnyék és Pettend között az 1. páncéloshadosztály, attól jobbra Pettend és Baracska között a 3. SS-páncéloshadosztály harccsoportjai hajtották végre az utolsó előkészületeket. A kapott feladat szerint át kellett törniük a Pázmánd–Felső-Pettend–Kajászószentpéter vonalon, amelyet az 1. gárda-gépesítetthadtest erői, a 63. lovashadosztály egy lovasezrede és a 252. lövészhadosztály nagy veszteségeket szenvedett lövészalegységei védtek.
Becker SS-Brigadeführer két harccsoportba osztotta hadosztályának erőit. Pettend körzetében Kleffner SS-Obersturmbannführer harccsoportja gyülekezett, amely többek között Pittschellis SS-Sturmbannführer páncéloscsoportját is magában foglalta. A páncéloscsoport a 3. SS-páncélosezred maradványaiból (egy Panzer IV és két Tiger E harckocsi), a 24/I. páncélososztály nyolc Pantheréből és az 509. nehézpáncélos-osztály kilenc Tiger B nehézharckocsijából állt.
Baracskától délre Eckert SS-Sturmbannführer harccsoportja készült fel a támadásra, amelyet a 3. SS-páncélvadászosztály négy páncélosa támogatott. A hadosztály jobbszárnyát a Váli-víz mentén támadó 3. SS-páncélos-felderítőosztály fedezte.[391]
A Kleffner SS-harccsoport és Pittschellis páncéloscsoportja január 25-én 18 óra 30 perckor indult meg.
A német hadosztályok tüzérsége és a 403. népi-tüzérhadtest ütegei a támadást zavarótűzzel támogatták. A német lövegek és sorozatvetők főleg Baracska, Martonvásár, Pázmánd és Vereb körzetére összpontosították tüzüket. Termit-lövedékekkel lőttek, s felgyújtották a falvakat, hogy a páncélosok számára megvilágítsák a terepet.
A támadás élén a páncéloscsoport haladt. Pettendtől északra a németek erős ellenállásba ütköztek, de január 26-án 01.00 óra körül az első szovjet állásokat már bevették. Néhány német páncélos páncéltörőágyú-találat következtében megsérült.
A 24/I. páncélososztály Panthereinek parancsnokait a támadás előtt nem igazították el kielégítően, s amikor két kilométer megtétele után megálltak, hogy egyeztessenek, az SS-harccsoport parancsára haladéktalanul folytatniuk kellett a támadást. Emiatt – és a pocsék látási viszonyok miatt – a harckocsikat nem sikerült összpontosítva alkalmazni.
A Kleffner SS-harccsoport 03 óra 30 perc körül elérte Kajászószentpétert. A Panther harckocsikhoz hamarosan a 3. SS-páncélos-felderítőosztály is csatlakozott, amely heves harcok közepette elfoglalta Kajászószentpéter nyugati felét. A helységben talált híd páncélosok átkelésére azonban nem volt alkalmas.
A németek eközben folytatták támadásukat északnyugat felé, Vál irányában. Pirkadatkor a Kleffner-harccsoport 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalja Váltól két kilométerre délre, az SS-harccsoport zöme pedig Váltól négy kilométerre délnyugatra állt. A harcok közepette a németek két szovjet tüzérüteget legázoltak és nyolc löveget zsákmányoltak.
Reggel Balck tábornok a két támadó páncéloshadosztályt határozottan arra utasította, hogy forduljanak nyugat felé és a Holste-hadosztálycsoport erői felé előretörve támadják hátba a Lovasberény–Pátka terepszakaszon védekező szovjet kötelékeket.
Vál körül, ahol a Kleffner-harccsoport támadása a szovjetek megszilárduló ellenállásával szemben reggel amúgy is elakadt, az Eckert-harccsoport vette át a jobbszárny fedezésének feladatát.
A Kleffner-harccsoport nyugat–délnyugat felé fordulva folytatta támadását és az 1. páncéloshadosztály erőivel együtt délelőtt elérte Vereb északi előterét. A helységet a német páncélgránátosok hamarosan elfoglalták, de nemsokára a körzetbe beérkezett szovjet 23. harckocsihadtest egyik erős ellenlökése a másikat érte. Vereb körül ezzel igen súlyos harcok kezdődtek. A németek a harcok során innen 10 szovjet páncélos kilövését jelentették, de a 23. harckocsihadtestet mégsem tudták azonosítani.
A 3. SS-páncélosezredet jelentős veszteség érte: parancsnoka, Adolf Pittschellis SS-Sturmbannführer halálosan megsebesült, amikor egy másik páncélosba akart átszállni. A páncélosezred vezetését Meier SS-Sturmbannführer vette át.
Délután 13.00 óra körül a Vereb körzetében harcoló német harccsoportoknak támadást kellett volna indítaniuk nyugati irányban, de a sorozatos szovjet ellenlökések miatt kénytelen voltak ideiglenes védelembe átmenni. Ezért a támadás nyugat felé gyakorlatilag meg sem kezdődhetett.
Eközben a 3. SS-páncélos-felderítőosztály Kajászószentpéter északkeleti részében hídfőt létesített a Váli-vízen, de ezt a szovjetek 26-án délután nagyszámú harckocsival támogatott heves ellenlökéssel felszámolták.[392]
Január 27-én megindult a 3. Ukrán Front ellencsapása. A 3. SS-páncéloshadosztály arcvonalán a Kajászószentpétertől délre támadó szovjetek csupán kisebb területnyereséget könyvelhettek el. További támadásaikat a 3. SS-páncélos-felderítőosztály visszaverte.
A szovjeteknek Váltól délre sem sikerült jelentősen előrenyomulniuk. Itt a 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj erőivel szemben alig nyertek teret. A tűztámogatásról ebben a körzetben a 3/IV. SS-páncélos-tüzérosztály ütegei és a 3. SS-páncélvadászosztály StuG. III rohamlövegei gondoskodtak, amelyek jó néhány betört szovjet harckocsit kilőttek. A németek Kajászószentpétertől nyugatra 17 páncélos, Váltól délre pedig egy szovjet harckocsi megsemmisítését jelentették. Egy SS-rohamlöveget a szovjetek is kilőttek.
Vereb körül a 6. SS-páncélgránátos-ezred zömére épülő Kleffner-harccsoport, akárcsak az 1. páncéloshadosztály 113/I. zászlóalja, előző nap délutántól egész éjszaka folyamatosan harcban állt a megállás nélkül rohamozó szovjetekkel.
Éjfél után nem sokkal a szovjetek több helyen is betörtek Verebre. A Kleffner-harccsoport erői egyik veszteségterhes ellenlökést indították a másik után, de a szovjeteket Verebről mégsem tudták kiverni. Az SS-páncélgránátosok a kegyetlen éjszakai közelharc során a helység délkeleti részébe szorultak vissza, miközben nyolc harckocsi kilövését jelentették.[393]
A hadosztály aznap este egy-egy bevethető Panzer IV, Panther és Tiger E harckocsival és három StuG. III rohamlöveggel rendelkezett. A gyalogság két átlagos és négy gyenge zászlóalja legkevesebb 800 főnyi harcoslétszámot jelentett. A tüzérség öt könnyű és öt nehéz üteggel harcolt. A hadosztály mozgékonysága 90 százalék volt. Támadásra csak korlátozottan volt alkalmas.[394]
Január 28-án Aggszentpéter és Baracska déli része között a 9. SS-páncélgránátos-ezred zöme és a 3. SS-páncéloshadosztály 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljának részei helyezkedtek el.
Pettend körül a meglehetősen legyengült 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj készült fel a védelemre. Ebben az 509. nehézpáncélos-osztály két Tiger B nehézharckocsija és néhány StuG. III rohamlöveg támogatta. A zászlóalj balszárnyát a 3/3. SS-páncélos-utászszázad biztosította.
Pettend és Kápolnásnyék között az 5. SS-páncélgránátos-ezred részei váltották le az 1. páncéloshadosztály kötelékeit. A páncélgránátosok mögött a támogatásukra kijelölt 3/II. SS-páncélos-tüzérosztály tüzelőállásai helyezkedtek el. A 3/1. SS-páncélos-légvédelmi üteg katonái Ferenczmajornál állították fel lövegeiket.
Kleffner SS-Obersturmbannführer harccsoportja az éjszaka harcolva vonult vissza Verebtől és Gárdonyban rendezte sorait. A harccsoport parancsnoka a 3. SS-páncéloshadosztály Seregélyestől keletre, Ferenczmajornál lévő harcálláspontjára ment, hogy Becker SS-Brigadeführert a Vereb körüli pusztító harcokról tájékoztassa. Kleffner itt azt az újabb utasítást kapta, hogy Gárdonyban várja meg a további parancsokat. Harccsoportját az előzetes tervek szerint valószínűleg Pusztaszabolcshoz csoportosítják át.[395]
Többször megismételt, ezrednyi erővel végrehajtott támadásuk után a 10 harckocsival előretörő szovjetek Pettendet is elfoglalták.
A 3. SS-páncéloshadosztály már déli irányban elindított 6. SS-páncélgránátos-ezredének részei ellenlökést indítottak. A 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj katonáit a 24/I. páncélososztály öt Panther harckocsija is támogatta. A páncélgránátosok rohama összeomlott, és egyik századparancsnokuk is elesett. A német harckocsik viszont négy T–34 és két páncéltörő ágyú kilövését jelentették.
A hadosztály január 28-án este még tett egy kísérletet Pettend visszafoglalására, de az 5. SS-páncélgránátos-ezred nyugati és déli irányból megindított támadása a kezdeti sikerek után a szovjetek jelentős páncélelhárító védelmén elakadt. Kápolnásnyéknél Bachmann SS-Hauptsturmführer 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalja harcolt.
Január 29-én délelőtt főként a Pettend felöl betört szovjet harckocsikkal folytak heves harcok. Az 5. SS-páncélgránátos-ezred részeit és a dán SS-önkénteseket a Ferencmajornál állásban lévő 3/1. SS-páncélos légvédelmi üteg és a 3/II. SS-páncélos-tüzérosztály támogatta. A harcokban az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj parancsnoka, Kiklasch SS-Hauptsturmführer is megsebesült. A zászlóalj vezetését az ezred addigi segédtisztje, Kugler SS-Hauptsturmführer vette át.
A betört szovjet páncélosok feltartóztatására délután Gárdonyból harcba vetették a 6/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljat és a 3. SS-páncélosezred néhány kijavított Panther és öt Tiger E harckocsiját is. A 6/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj egy esetleges szovjet áttörés esetére utolsó hadosztály-tartalékként Gárdonyban maradt, hogy megakadályozza a szovjetek előretörését nyugati irányban a Velencei-tó déli partja mentén.
Estére a szovjetek betörését a két SS-páncéloshadosztály az Aggszentpéter északi széle–Kápolnásnyék vonalon felfogta ugyan, de ehhez minden rendelkezésre álló tartalékukat fel kellett használniuk.[396]
Január 30-án a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalát Velence és a Pusztaszabolcs–Nagytétény vasútvonal között igen erős szovjet támadások érték, amelyeket mintegy 60 páncélos támogatott. A támadások súlypontja Aggszentpéternél volt, ahol az előző nap a szovjetek hídfőt foglaltak a Váli-víz délnyugati partján. A szovjetek áttörték az 5. SS-páncéloshadosztály hézagos védővonalát, majd betörésüket egy három kilométer mély és hat kilométer széles hídfővé szélesítették ki.
A betört szovjet harckocsik Aggszentpéter körzetéből három irányban folytatták előretörésüket. Délen 18 harckocsiból álló különítményük elérte az Aggszentpétertől délnyugatra lévő vasútvonal keleti szélét. A középső harccsoport hét páncélosa innen nyugatra harcolt. A harmadik szovjet páncélos ék 15 harckocsival Baracskától öt kilométerre délre kissé lemaradt a másik két csoporttól. A szovjetek ezzel a manőverrel az 5. SS- és 10. SS-páncélgránátos-ezredek részeit Kishalomtól nyugatra gyakorlatilag bekerítették.
A két SS-páncéloshadosztálynak végül sikerült megállítaniuk a szovjet támadást. Sőt, helyenként vissza is verték a támadókat, majd hevenyészett védelmi vonalat létesítettek az elért terepszakaszokon. A két hadosztály bekerített erői időközben kitörtek a szovjet gyűrűből és csatlakoztak saját alakulataikhoz.
Kápolnásnyéknél is több század- és zászlóalj erejű szovjet támadás indult. Az itt védekező 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a leharcolt 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj katonáit a 3. SS-páncélosezred kilenc páncélosa támogatta. A német páncélosok főleg szovjet géppuskafészkekre vadásztak, amelyek igen megkeserítették az ellenlökésre induló páncélgránátosok életét. A távolban feltűnt az 1. gárda-gépesítetthadtest hét M4A2 Sherman harckocsija is, de a szovjetek a német harckocsiágyúk lőtávolságán kívül maradtak.
Aznap a IV. SS-páncéloshadtest nem végleges adatok alapján 16 szovjet páncélos kilövését jelentette.[397]
Január 31-én a szovjetek által Aggszentpétertől nyugatra elért betörés ellen Alsó-Besnyő felöl az 5. SS-páncéloshadosztály egy harccsoportja északi irányban, a 3. SS-páncéloshadosztály 6. SS-páncélgránátos-ezrede pedig Kápolnásnyéktől déli irányban indított támadást. A német támadás a jelentős szovjet ellenállás ellenére elérte Aggszentpéter nyugati előterét. Pettendtől délre az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj század és zászlóalj erejű szovjet támadásokat vert vissza. Gróftanya körül a 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj védekezett.
Az 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj is meg tudta tartani Kápolnásnyék körüli állásait. A németek itt belefoglalták tűzrendszerükbe annak a két sérült, de ki nem égett Sherman harckocsinak a lövegeit is, amelyet előző este egy Panther lőtt ki.[398]
A hadosztály 1945. januárjában, eddigi magyarországi harcai alatt 813 halottat (ebből 24 tiszt), 3300 sebesültet (ebből 94 tiszt) és 237 eltűntet (ebből négy tiszt), összesen 4350 főt veszített.
A 3. SS-páncéloshadosztály Szovjetunió elleni harcai folyamán 1941. június 22-től 1945. január 31-ig 12 069 halottat (ebből 453 tiszt), 39 416 sebesültet (ebből 1058 tiszt) és 2315 eltűntet (ebből 24 tiszt), összesen 53 800 főt veszített.[399]
Február 1-én a 3. SS-páncéloshadosztály arcvonalán Kápolnásnyéket is páncélosokkal támogatott, eredménytelen szovjet század erejű támadások érték.
A 3. SS-páncélos-utászzászlóalj 3. századát azzal bízták meg, hogy biztosítsa és aknásítsa el a Velencei-tó délnyugati sarkát.[400]
A hadosztály aznap 17 (ebből bevethető öt) Panzer IV harckocsival, 17 (három) Pantherrel, 10 (kettő) Tiger E-vel, nyolc (kettő) Jagdpanzer IV vadászpáncélossal és 19 (hét) StuG. III rohamlöveggel rendelkezett.[401]
Február 2-án a hadosztály Kápolnásnyéktől északkeletre harcoló erőit az éjjel ugyancsak visszavonták. A csapatok Székesfehérvár felé vonultak, ahol a szovjetek északkelet felől január 31-én újabb támadást indítottak. A hadosztály zöme az éjszaka folyamán elérte Székesfehérvárt. Becker SS-Brigadeführer harcálláspontja délelőtt 09 óra 45 perc körül már Falubattyánban volt. A 3. SS-páncélos-utászzászlóalj részei Seregélyesről Falubattyánon át Nádasdladány felé indultak.
A városba beérkező SS-alakulatok keleten és északon azonnal elfoglalták állásaikat. Az 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj kora reggel a város keleti szélén helyezkedett el. Itt foglalt tüzelőállást a 3/2. SS-páncélos-légvédelmi tüzérüteg is. Kiskecskeméttől északkeletre a szovjetek befészkelték magukat az ottani téglagyárba.
A Székesfehérvár északi szélén biztosító 6. SS-páncélgránátos-ezred erői február 2-ára virradó éjjel több páncélosokkal támogatott gyalogsági támadást vertek vissza a zámolyi út mentén. A szovjetek éjszakai támadásai miatt az ezred nem tudta megindítani a február 1-én estére tervezett támadását. Az SS-ezred harcálláspontját a városon kívül, a Moha felé vezető vasútvonal mellett, egy őrházban rendezték be.
A szovjet kísérletek visszaverésében az SS-páncélgránátosokat a 24/I. páncélososztály Pantherei is segítették. Az 5. SS-páncélgránátos-ezred törzse Nádasdladányban szállásolt be.[402]
Február 3-ára virradó éjjel a 3. SS-páncéloshadosztály erői felkészültek a Zámoly felé indítandó támadásra. Hajnalra a csapatok Székesfehérvár északkeleti és északi szélén elfoglalták megindulási állásaikat
A támadást 10.00 órakor kellett volna megkezdeni, de mint kiderült, a 3. SS-páncéloshadosztály sem úgy állította fel alakulatait, ahogy azt korábban elrendelték számára. Északnyugat helyett északkelet felé csoportosultak, hogy később majd keleti irányba fordulhassanak. A Balck-seregcsoport szerint ez túl nehézkes manőver volt, így ennek végrehajtásától óvta a IV. SS-páncéloshadtestet.
A 3. SS-páncéloshadosztály harccsoportja végül 11 óra 30 perckor lendült támadásba. A 6. SS-páncélgránátos-ezred és a 24/I. páncélososztály 18 Panther harckocsija a Mór felé vezető úttól jobbra először északnyugat felé tört előre, majd három kilométer megtétele után kelet felé fordult.
A keleti irányú német előretörés azonban alig tudott teret nyerni és két-három kilométer megtétele után elakadt.
Délután Becker SS-Brigadeführer erőit a hadosztály balszárnyára csoportosította át, hogy a szovjeteket távozásra bírja a várostól északra lévő gyártelepről és környékéről. A 6/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj legyengült századai nyugatról megközelítették a zámolyi utat, ahol aztán este heves harcokba bonyolódtak.[403]
Aznap a hadosztály bevethető páncélosállománya hat Panzer IV és kettő Tiger E harckocsiból, kettő Jagdpanzer IV vadászpáncélosból és öt StuG. III rohamlövegből állt. Gyalogsága négy átlagos és három gyenge zászlóaljában legalább 1100 fő páncélgránátos harcolt. A tüzérség öt könnyű és négy nehéz ütegre csökkent. A támadásra korlátozottan alkalmas csapatok mozgékonysága 87 százalék volt.[404]
Február 4-én a 3. SS-páncéloshadosztály – miután erőit a várostól északra átcsoportosította – hajnali 04 óra 30 perckor az 5. SS-páncélgránátos-ezred zászlóaljaival támadást indított. A megmaradt StuG. III rohamlövegekkel támogatott 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljnak a várostól északkeletre, a Lovasberény felé vezető útnál fekvő 133-as magaslat körül kellett felvenni a kapcsolatot a visszafoglalt Gyulamajor irányából kelet felé támadó 1. páncéloshadosztály harccsoportjaival.
Amint a németek támadásba lendültek, Székesfehérvár keleti és északi peremén páncélosaik támogatásával a szovjetek is rohamra indultak. A város keleti szélén a magyar „Ney” SS-ezred és az 5/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj védekezett.
Az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a rohamlövegek támadása nagyon lassan haladt, mert a szovjetek jelentős mennyiségű páncéltörő ágyúval és páncélosokkal erősítették meg lövészcsapataik védelmét. A szőlővidéken északkelet felé vánszorgó német támadás során a szovjetek a 3. SS-páncéloshadosztály két rohamlövegét kilőtték. Sima SS-Obersturmführer, a 3/1. SS-páncélvadászszázad parancsnoka elesett. Az SS-zászlóalj nem sokkal később kénytelen volt átmenni védelembe.
A Kiskecskeméttől északnyugatra lévő gyártelep (téglaégető) területén beásott szovjet erők ellen az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj századai indítottak támadást. Az erősen elaknásított terepen igen durva közelharcra került sor. A tovább nyomuló SS-zászlóalj nem sokára újabb páncéltörő reteszállásba és aknamezőbe ütközött. Támadása ismét elakadt.
Becker SS-Brigadeführer rájött, ha nem támadják hátba a szovjeteket, frontális északi és északkeleti irányú támadásuk számára ilyen heves ellenállás mellett sok babér nem terem. Ezért utasította a 6. SS-páncélgránátos-ezredet, hogy a 24/I. páncélososztály 20 Panther harckocsijával együtt indítson támadást a Székesfehérvár–Zámoly műút irányában. A németek a támadás során 38 szovjet páncélost, körülbelül 40 tehergépkocsit és több mint 50 páncéltörő ágyút lőttek ki.
A német támadás Székesfehérvártól északra végül áttörte a szovjetek reteszállását, majd a német páncélosok a támadását felújító 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljjal együtt a várostól öt kilométerre északra lévő terepszakaszig visszafoglalták a Zámoly felé vezető utat. Sokkal messzebb azonban már nem jutottak.
A súlyos harcok árán visszafoglalt iparterületet és a műutat először is aknamentesíteni kellett. Erre a veszélyes munkára a 6/16. (ezred-közvetlen) SS-páncélos-utászszázadot és a 3. SS-páncélos-utászzászlóalj részeit vetették be. A németek mintegy 300 különféle aknát szedtek fel.
A 3. SS-páncéloshadosztály erői az 1. páncéloshadosztály harccsoportjaival együtt késő délutánig a balszárnyon széles arcvonalon átlépték a Zámoly felé vezető műút vonalát.[405]
Ettől keletre azonban a szovjetek már olyan szilárd védelmet építettek ki, amelyet a borzasztóan legyengült SS-páncéloshadosztály áttörni már nem tudott. A hadosztály csapatai a támadás céljaként megjelölt Császár-víz vonalát meg sem közelítették.
Február 5-ére virradó éjszaka IV. SS-páncéloshadtest 3. SS-páncéloshadosztályának arcvonalán szovjet felderítő előretöréseket vertek vissza.
Székesfehérvártól északra a hadosztály katonái a város pereme előtt és a Zámoly felé vezető út mentén alakították ki állásaikat. Az előző napon elfoglalt ipartelep megtisztítása során a németek nagy mennyiségű kézifegyvert, 15 páncéltörő ágyút és egy szovjet ruharaktárt zsákmányoltak.
A lecsökkent harcoslétszám emelésére az ellátó alakulatokból is harccsoportokat szerveztek és bevetették őket az első vonalban.
Az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj parancsnoka, Kiklasch SS-Hauptsturmführer megsebesült. Helyét a zászlóalj élén az a Gerret Korsemann foglalta el, aki korábban SS-Brigadeführerként a Kaukázusban, majd SS-Gruppenführerként Oroszországban magasabb SS- és rendőri vezető (Höhere SS- und Polizeiführer) volt.[406] Mivel Korsemannak semmilyen harci tapasztalata sem volt, a zászlóaljat valójában Brunst SS-Obersturmführer vezette.
A hadosztály tüzérségénél is átszervezések történtek. A 3. SS-páncélos-tüzérezred I. és II. osztályát a prágai SS-tüzér-kiképző és pótezredtől érkezett Nix SS-Hauptsturmführer parancsnoksága alatt Nix-tüzércsoport néven összevonták.
A 3. SS-páncéloshadosztály február 5-én este öt bevethető Panzer IV és két Tiger E nehézharckocsival, valamint hét StuG. III rohamlöveggel és Jagdpanzer IV vadászpáncélossal rendelkezett.[407]
Február 6-án az 5. SS-páncéloshadosztály arcvonalán, Jánosmajornál tátongó rés lezárására dél körül harcba vetették a „Flieder” („Orgona”) fedőnevű harccsoportot. Az 5. SS-páncélosezred 2. századának egyik harckocsiparancsnoka, Max Juhr visszaemlékezése szerint a páncéloscsoport négy Tiger E-ből, két Panzer IV-ből és a harccsoportot vezető Bauer SS-Obersturmführer Panther harckocsijából állt.[408]
Mivel a térségben Tiger nehézharckocsik a nehézpáncélos-osztályokon kívül csak a 3. SS-páncélosezred 9. nehézpáncélos-századában voltak, feltételezem, hogy a harccsoport zömét a 3. SS-páncéloshadosztály „kölcsönözte” saját jobbszárnya védelmében. A február 5-én este jelentett, bevethető páncélosokra vonatkozó adatok alapján úgy vélem, Juhr rosszul emlékezett és inkább két Tiger E és négy Panzer IV harckocsi érkezhetett a 3. SS-páncélosezredtől, miután az 5. SS-páncélosezred előző este még bevethető négy Pantheréből az éjszakai súlyos harcok után már csak egy harckocsi maradt harcképes állapotban.[409]
A 3. SS-páncéloshadosztály jobbszárnyán a szovjetek által szétzilált 9. SS-páncélgránátos-ezred harcolt. A vasútvonaltól északra a Székesfehérvárra bevezető műút mentén a 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály 3. ütegének 8,8 cm-es légvédelmi lövegeit a biztonság kedvéért páncéltörő reteszállásba rendelték.
Mivel a hadosztálynak alárendelt, s felváltás céljából átcsoportosított 356. gyaloghadosztály még nem érkezett be teljes létszámban, az SS-páncélgránátosok kénytelenek voltak erősítésként állásaikban maradni. Ezek az állások Székesfehérvár északi szélétől egészen a 166-os magaslatig húzódtak.
Február 6-ára virradó éjjel a szovjetek zászlóaljnyi erővel kísérletet tettek a Zámoly felé vezető úton való átkelésre, de az 5. SS-páncélgránátos-ezred részei visszaverték őket. A hadosztály csapatai napközben a várostól északra hozzákezdtek állásaik megerődítéséhez. Becker SS-Brigadeführer harcálláspontját Iszkaszentgyörgyre helyezte át.[410]
Február 7-ére virradó éjjel IV. SS-páncéloshadtest arcvonalán nyugodtan telt az éjszaka. Napközben is csupán két század erejű szovjet támadás indult a Székesfehérvár–Dinnyés vasútvonal irányában, amelyeket a 356. gyaloghadosztály csapatai visszavertek.
Székesfehérvártól északra a 3. SS-páncéloshadosztály 5. SS-páncélgránátos-ezrede korlátozott célú támadást indított az arcvonal kiegyenesítésére. A 3. SS-páncélos-utászzászlóaljat kivonták az arcvonalból és tartalékként a városban gyülekeztették.[411]
Február 8-án a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalán eseménytelenül telt a nap. A 3. SS-páncéloshadosztály jobbszárnyán védekező 356. gyaloghadosztály kivált az SS-hadosztály alárendeltségéből és közvetlenül a IV. SS-páncéloshadtesttől kapta a parancsokat.
Február 9-én a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalán nyugalom volt. Csupán a hadtest jobbszárnyán védő 356. gyaloghadosztály arcvonalszakaszát érte század erejű szovjet támadás. A lövészeket támogató páncélosok közül a 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály 3. ütegének 8,8 cm-es légvédelmi lövegei öt harckocsit kilőttek.
A 3. SS-páncéloshadosztály csapatai utászaik segítségével tovább erődítették állásaikat és nehézfegyvereik hatékony alkalmazása céljából tűzterveket készítettek egy esetleges szovjet támadás esetére.[412]
Február 10-én a hadosztály bevethető páncélosállománya 10 Panzer IV, nyolc Panther és kettő Tiger E harckocsiból, kettő Jagdpanzer IV vadászpáncélosból és 11 StuG. III rohamlövegből állt. A páncélgránátosok egy közepesen erős, két átlagos és négy gyenge zászlóalja körülbelül 1100 főnyi harcoslétszámot tett ki. A hadosztály-tüzérség öt könnyű és négy nehéz üteg felett rendelkezett. A csapatok 85 százalékos mozgékonyságuk ellenére csak korlátozott támadási feladatokat hajthattak végre.[413]
Február 10-13. között a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalán viszonylagos nyugalom uralkodott. A 3. SS-páncéloshadosztály az elmúlt három napban összesen egy halottat veszített. A sebesültek száma ezen idő alatt 32 fő volt. A hadosztály napi létszáma február 13-án 294 tiszt, 2492 altiszt és 8954 legénységi állományú katona volt (összesen 11 740 fő). Ebből a harcoló létszám 115 tisztet, 758 altisztet és 3395 katonát (összesen 4268 főt) tett ki. A napi létszámban 200 fő páncélos nélküli kezelőszemélyzet is benne foglaltatott.
A hadosztály páncélosereje aznap kilenc Tiger E nehézharckocsiból (ebből bevethető kettő), 16 Panther harckocsiból (ebből bevethető 10), 17 StuG. III rohamlövegből (ebből bevethető 10) és hét Jagdpanzer IV vadászpáncélosból állt (ebből bevethető kettő).[414]
Február 14-én tovább folytatódott a nyugalmas időszak. Az elkövetkező hetekben a csapatok állásaikat javították, kiképzést folytattak és kitüntetéseket vettek át az elmúlt másfél hónap heves harcaiban nyújtott teljesítményükért.
Február 17-én a hadosztály 11 bevethető Panzer IV, 12 Panther, hat Tiger E harckocsival, kettő Jagdpanzer IV vadászpáncélossal és 13 StuG. III rohamlöveggel rendelkezett. A páncélgránátosok harcoslétszáma négy közepesen erős és három átlagos zászlóaljban legkevesebb 1800 főt tett ki. A tüzérség ismét öt könnyű és öt nehéz üteggel adhatott tűztámogatást. A 80 százalékos mozgékonyságú csapatok továbbra is csak korlátozott támadásra voltak alkalmasak.[415]
Február 19-én a szovjet mesterlövészek okozták a legtöbb gondot a hadosztály csapatainak.[416]
Február 22-én a hadosztályt kissé északabbra csoportosították, a Vértes-hegység déli pereméhez. Miután a csapatok átvették a Balatonhoz vezényelt 4. lovasdandár arcvonalszakaszát, néhány önálló zászlóaljjal együtt vitéz Zádor Endre ezredes magyar 2. páncéloshadosztályát is Becker SS-Brigadeführernek, a hadosztály parancsnokának rendelték alá. Így létrejött az újabb „Totenkopf” hadosztálycsoport, amely északon az 1. huszárhadosztályhoz csatlakozott. Déli szomszédja az 5. SS-páncéloshadosztály volt.[417]
Február 24-én a 3. SS-páncéloshadosztály egységei elfoglalták új állásaikat, s védelmük súlypontját Zámoly körül építették ki.
Aznap a hadosztály 14 harcképes Panzer IV, kilenc Panther, hét Tiger E harckocsival, öt Jagdpanzer IV vadászpáncélossal és 11 StuG. III rohamlöveggel rendelkezett. A beérkező feltöltések segítségével a páncélgránátosok öt közepesen erős és két átlagos zászlóalja már minimálisan 1900 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. A tüzérség továbbra is öt könnyű és öt nehéz üteget vethetett be. A hadosztály mozgékonysága és harcértéke az egy héttel korábbihoz képest nem változott.[418]
Február 28-án a hadosztály frontújságjában közzétették a februári harcok eredményeit. A hadosztály egyebek mellett 110 harckocsit és egy önjáró löveget, négy tábori löveget, 100 páncéltörő ágyút kilőtt vagy zsákmányul ejtett.[419]
Ugyanezen idő alatt a csapatok 219 halottat (ebből nyolc tiszt), 1460 sebesültet (ebből 38 tiszt) és 172 eltűntet (ebből egy tiszt), összesen 1851 főt veszítettek.[420]
Március 3-án a hadosztály napi létszáma 12 801 fő volt, ebből harcképes 5441 katona.[421] Bevethető páncélosainak száma öt Panzer IV, 16 Panther, hat Tiger E harckocsi, négy Jagdpanzer IV vadászpáncélos és 12 StuG. III rohamlöveg volt. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy erős, öt közepesen erős és egy átlagos zászlóaljban minimálisan 2100 főre rúgott. A hadosztály tüzérsége öt könnyű és öt nehéz üteggel rendelkezett. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 80 százalékos volt.[422]
Március 5-én az SS-hadosztály egy összekötő törzset küldött a magyar 2. honvéd páncéloshadosztályhoz. Ez a törzs a következőről számolt be:
„A magyarok nagyon barátságosak. Fegyverzetük jó. Mindannyian ’44 mintájú gyorstüzelő puskával [Sturmgewehr-44 gépkarabéllyal – Sz.N.] vannak felszerelve. Vannak MG-42-eseik és 8 cm-es aknavetőik is. Viszont élelmezésük nyomorúságos.” [423]
Március 6-án megkezdődött a „Frühlingserwachen” hadművelet, de ebben a 3. SS-páncéloshadosztály nem vett részt. Csapatai állásaikban maradtak és továbbra is védelmük kiépítésén dolgoztak. Egyes források szerint március 8-11 között a hadosztály Tiger E nehézharckocsijai Dég, Huszárpuszta, Fanespuszta és Simontornya között „kölcsönadva” segítették a 12. SS-páncéloshadosztály és a 23. páncéloshadosztály harcát.[424]
Március 8-án a 3. SS-páncélosezred parancsnokságát Anton Berlin SS-Sturmbannführer vette át. Az I. páncélososztályt Martin SS-Hauptsturmführer, a II. páncélososztályt Kuno Leibl SS-Hauptsturmführer vezette.[425]
Március 10-én a hadosztály bevethető páncélosállománya 16 Panzer IV, nyolc Panther és hét Tiger E harckocsiból, öt Jagdpanzer IV vadászpáncélosból és 12 StuG. III rohamlövegből állt. A gyalogság egy erős és hat közepesen erős zászlóalja mintegy 2200 főnyi harcoslétszámmal rendelkezett. A hadosztály-tüzérség továbbra is öt könnyű és öt nehéz üteget jelentett. A hadosztály mozgékonysága és harcértéke egy hét alatt nem változott.[426]
Március 11-én a Tiger E harckocsikkal felszerelt nehézpáncélos-század parancsnoka Wenke SS-Obersturmführer volt. A 3. SS-páncélvadászosztályt Ludwig Zeitz SS-Sturmbannführer vette át.[427]
Március 14-én a hadosztály tartalékai a következők voltak: a 6/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj Sárkeresztesen, az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj Magyaralmáson, az 5/II. SS-zászlóalj két százada, a 3. SS-páncélos-felderítőosztály két százada, a hadosztály kísérőszázada és a 3. SS-páncélvadászosztály zöme Söréden, az 5/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj és az 5/II. SS-zászlóalj két százada Bodajkon, a páncélvadászosztály részei pedig Móron álltak készenlétben.[428]
Március 15-én, egy nappal a szovjetek „bécsi támadó hadművelete” előtt a 3. Ukrán Front tervezett főcsapásának irányában elhelyezkedő 3. SS-páncéloshadosztálynak 17 (ebből bevethető 16) Panzer IV harckocsija, 17 (nyolc) Panthere, kilenc (hét) Tiger E nehézharckocsija, 17 (13) StuG. III rohamlövege[429] és körülbelül öt harcképes Jagdpanzer IV vadászpáncélosa volt.
A hadosztály harcai a szovjetek „bécsi támadó hadművelete” idején
Március 16-án a 3. Ukrán Front jobbszárny-csapatai rendkívül erős tüzérségi előkészítés után 14 óra 30 perc körül támadást indítottak Várpalota– Veszprém (9. gárdahadsereg), illetve Székesfehérvár–Sárvíz-csatorna (4. gárdahadsereg) általános irányokban. A két hadsereg összesen 197 harckocsit és önjáró löveget, 3900 löveget és aknavetőt, valamint 135 lövészzászlóaljat vetett be a 17. légihadsereg támogatásával.[430]
A szovjetek leghevesebb támadásai a „Totenkopf” hadosztálycsoport arcvonalát érték. A 3. SS-páncéloshadosztály több betörést is elreteszelt. A hadosztályparancsnok Fehérvárcsurgón létesített harcálláspontjáról minden tartalékát bevetette. Estig Becker csapatai Székesfehérvártól négy kilométerre északra, Sárkeresztestől három kilométerre északkeletre, Magyaralmástól két kilométerre s innen tovább Csákberényig újabb arcvonalat hoztak létre. A 3. SS-páncéloshadosztály az első napon gyakorlatilag megtartotta a rábízott terepszakaszt. A IV. SS-páncéloshadtest aznap 13 szovjet páncélos kilövését jelentette.[431]
Március 17-én a szovjetek tovább folytatták a támadást és ekkor már több helyütt áttörték a hadosztály arcvonalát. A Vörös Hadsereg csapatai estére elérték a Söréd–Sárkeresztes utat s az utóbbi helységet, valamint Magyaralmást hamarosan el is foglalták. Becker innen nyugatra újabb arcvonal kialakítására utasította csapatait. Csókakőnél és Mórtól délre néhány SS-kötelék bekerítésben is tovább tartotta állásait.
Aznap estig a szovjetek betörései kettévágták a hadosztályt, amelynek harccsoportjai között harcászati kapcsolat már nem volt.[432]
Március 18-án reggel a szovjetek ismét lerohanták a 3. SS-páncéloshadosztály kötelékeinek hevenyészett állásait. Mórt a hadosztály egy légvédelmi lövegekkel megerősített vegyes harccsoportja védte. A városban még este is heves harcok folytak. A hadosztály Magyaralmástól nyugatra védekező erőit visszavetették a szovjetek. Sárkeresztes körül is elkeseredett harcokat vívtak Becker SS-Brigadeführer katonái. [433]
Fehérvárcsurgó is szovjet kézbe került. Az itt harcoló SS-katonák Guttamási felé vonultak vissza.[434] A Sörédnél harcoló 3. SS-páncélvadászosztály mint páncéltörő alakulat gyakorlatilag megsemmisült.[435]
Március 19-én a 6/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a 3/II. SS-páncélososztály maradványai Inotától keletre harcoltak. Guttamásit többek között a 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály 2. és 3. ütege védte délig, főleg gyalogharcban.
A hadosztály harcálláspontja Balinkáról Dudarra költözött. A környező erdőkben harcoló, szétvert SS-harccsoportok maradványai kora délutántól a 25. SS-páncélgránátos-ezred erőivel együtt Balinkától és Bakonykútitól nyugatra próbáltak új arcvonalat kialakítani.[436]
Március 20-án a hadosztály szétforgácsolódott erői az 1. SS- és 12. SS-páncéloshadosztályokkal közösen harcoltak. A 6. SS-páncélgránátos-ezred páncélgránátosai és a 3/IV. SS-páncélos-tüzérosztály katonái Várpalota keleti szélén védekeztek. Egy másik harccsoport a 12. SS-páncéloshadosztály erőivel Mecsérpusztánál nyolc szovjet harckocsit semmisített meg.[437]
Március 21-én a hadosztály kisebb-nagyobb kötelékei először Várpalotát, majd a várostól délre lévő erdős területet védték az 1. SS-páncéloshadosztállyal együtt.[438]
Március 22-én a hadosztály Barth-harccsoportja Bakonycsernyétől északnyugatra visszaszorította a szovjeteket, majd Szápáron készültek védelemre. Dudaron a 12. SS-páncéloshadosztály erőivel közösen a 3. SS-páncéloshadosztály kisebb töredékei védekeztek.[439]
A 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály részei és a 3. SS-páncélosezred megmaradt harckocsijai Nagyesztergáron rendezkedtek be védelemre.[440]
A Várpalotától délre és délnyugatra harcoló csapattöredékeket a szovjetek 40-50 páncélosa Veszprém irányába megkerülte.[441]
Március 23-án a hadosztály csapatai egyrészt Veszprémben folytattak utcai harcokat, másrészt Csesznek körül védekeztek.[442]
Március 24-én a 3. SS-páncéloshadosztály szétszórt harccsoportjai a Bakony erdőségeiben, elszigetelt harctevékenységük közepette nyugati irányba vonultak vissza, este az Ugod–Pápateszér vonalon harcoltak.[443]
Március 25-ére virradó éjjel a hadosztály kötelékei Koppány felé vonultak vissza, majd a Bakonyszentiván és Bakonytamási között húzódó vasút vonalát tartották.[444] A 3. SS-páncélos-felderítőosztály egy része és a hadosztály-kísérőszázad Nagygyimótot védte estig, ahol Becker SS-Brigadeführer harcálláspontja is volt.[445]
Március 26-án a 12. SS-páncéloshadosztállyal közösen, a Pápától északra harcolva visszavonuló „Totenkopf” alakulatok Marcaltőnél elérték a Rábát. A hadosztály erői a továbbiakban a 232. páncéloshadosztály csekély erőivel együtt az itt létesített német hídfőt védték.[446]
Március 27-én reggel a 3. SS-páncéloshadosztály részei a Marcal vonalát védték a marcaltői hídfőnél, majd Várkeszőnél visszavonultak a Rába nyugati partján a Beledtől Szanyig kialakított állásokba. Marcaltőtől északra gyalog harcoltak a 3. SS-páncélvadászosztály, a 3. SS-páncélosezred és a 6. SS-páncélgránátos-ezred maradványai. Messze a szovjet vonalak mögött aznap még mindig kóboroltak kisebb szétvert „Totenkopf” csapatrészek.[447]
Március 28-án a hadosztály tovább védte a Rába rábízott szakaszát, de 28-áról 29-ére virradóra a szovjetek Vágtól keletre több helyen átkeltek a folyón.[448]
Március 29-én a 3. SS-páncéloshadosztály kötelékei visszavonultak a Gyóró–Himod vonalra, ahol a 2. SS-páncéloshadosztály lövészpáncélos-zászlóaljával közösen visszavertek egy szovjet előretörést Himod felé.[449]
Március 30-án reggelre a szovjet 21. gárda-lövészhadtest csapatai a 3. SS-páncéloshadosztály maradványait visszaszorították a Csapod–Göbösmajor vonalra.[450]
Csapodtól nyugatra a 3. SS-páncélos-utászzászlóalj még valamennyire harcképes erőinek biztosító vonalát kora délután 40 szovjet páncélos áttörte. Röjtökmuzsaj is szovjet kézbe került, ahol a 3. SS-páncélvadászosztály gyalog harcoló katonáit is bekerítették, de ezek később sikeresen kitörtek.[451]
Március 31-én az 5. SS-páncélgránátos-ezredének I. és III. zászlóaljai, valamint a 3. SS-páncélvadászosztály gyalogsági harccsoportja Fertőboz és a Kapuvár–Sopron vasútvonal között, a hadosztály egyéb kötelékei pedig Nagycenktől északkeletre voltak bevetve. Napközben a szovjet 1. gárda-gépesítetthadtest áttörte ezeket az állásokat, ezért Becker SS-Brigadeführer saját felelősségére elrendelte a visszavonulást a Birodalmi Védőállásba. A 3. SS-páncéloshadosztály egyes részeit a szovjetek Sopron felé szorították vissza.[452]
Április 1-jére virradó éjjel a 3. SS-páncéloshadosztály maradványai Klingenbachnál birodalmi (osztrák) területre léptek[453], s ezzel magyarországi harcukat befejezték.
A 3. SS-páncéloshadosztály a továbbiakban részt vett Bécs védelmében. Április 3-6. között a város déli peremén, 7-től 10-ig pedig a délkeleti, majd északi városrészekben vívott halogató harcokat. Miután Korneuburg térségében korlátozott célú ellentámadást hajtott végre, május elejéig Krems északkeleti körzetében védekezett. Ezt követően a hadosztály a 6. (SS-) páncéloshadsereg hátát fedezte Linztől délkeletre, majd 1945. május 8-án az amerikai 7. hadsereg előtt Linztől délre letette a fegyvert. Május közepén az amerikaiak a hadosztály állományát kiadták a szovjeteknek.[454]
9. A 4. „Polizei”
SS-páncélgránátos-hadosztály
(4.
SS-Polizei-Panzer-Grenadier-Division)
Korábbi elnevezései:
1939. október 1. – Polizei-Division
1939. október 31. – SS-Polizei-Division
1943. január 27. – SS-Polizei-Division-Kampfgruppe
1943. november 19. – 1944. május – 4. SS-Polizei-Panzer-Grenadier-Division-Kampfgruppe (AOK 18), átmenetileg „Kampfgruppe Bock”
1943. szeptember 1. – SS-Polizei-Panzer-Grenadier-Division
1943. október 22. – 4. SS-Polizei-Panzer-Grenadier-Division
Az alakulat felállítását fogatolt gyaloghadosztályként 1939. október 3-án rendelték el. A tisztek és altisztek a rendőrség soraiból kerültek ki, a legénységi állományúak pedig sorköteles újoncok voltak. A tüzérezredet, a híradóosztályt és az hadtápalakulatokat egyelőre a német szárazföldi haderő bocsátotta rendelkezésre. A felcserszázadot az SS-Verfügungstruppe adta. Egy danzigi rendőrzászlóaljat is beillesztettek kötelékébe.
Október 5-én kezdődött meg a hadosztály felállítása Zielenzig mellett. Az eredetileg 300. gyaloghadosztályként tervezett egység előbb a Polizei-Division, majd az SS-Polizei-Division elnevezést kapta.
A hadosztály 1940. május 19-től résztvett a nyugati hadjáratban Luxemburg, Belgium és Észak-Franciaország területén. Június 10-én utászai megrohamozták a Rilly és Voncq körüli magaslatokat. Mint a német 12. hadsereg balszárnyán harcoló hadosztály, részt vett a francia csapatok üldözésében is. Augusztus elején Párizs környékére vezényelték, ahol 1941. június 27-ig megszálló feladatokat hajtott végre.
1941. június végén a keleti arcvonalra, az Észak Hadseregcsoporthoz irányították. Július 28-án az Erich von Manstein vezette LVI. páncéloshadtest alárendeltségébe került. Augusztus 24-én sikeres támadást indított Luga elfoglalására, majd szeptember 17-én Puskint is birtokba vette.
1942. január közepétől a hadosztály részt vett az első volhovi ütközetben, majd augusztus végétől a Ladoga-tó menti harcokban. A hadosztály két újonnan felállított gépkocsizó gyalogzászlóalját decemberben a Don mentén, Vorosilovgrádnál vetették be.
1943. január 12-én megkezdődött az újabb Ladoga menti ütközet, amely április elejéig tartott. Július 22-től ismét harcokra került sor a térségben. A harmadik Ladoga menti ütközetben a hadosztály a Toszna folyó mentén védekezett.
Júliusban a hadosztály újonnan felállított alakulatai segédkeztek az olasz csapatok lefegyverzésében, majd pedig Görögországba vonultak, ahol a fegyveres ellenállók ellen harcoltak 1944 áprilisáig.
Közben 1943. szeptember vége és 1944. február közepe között a hadosztály rohamlövegosztályának 1. százada az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztálynak alárendelt „Wallonien” SS-rohamdandárral harcolt a Dnyeper mentén és a cserkaszi katlanban.
A hadosztály egy harccsoportja 1944. január közepétől március elejéig továbbra is Leningrád és Novgorod körzetében harcolt a 18. hadsereg alárendeltségében, majd visszavonult Opocskáig.[455]
Páncélgránátos-hadosztállyá való átszervezése 1943 őszétől 1944 elejéig tartott a görögországi Lárisza térségében.
A hadosztályt 1944. szeptember közepén az „F” Hadseregcsoport Szerbia területén állomásozó Felber-seregcsoportjához irányították, hogy biztosítsa a Duna vonalát a Vaskapu-szorosnál.[456]
A páncélgránátos-hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1944. szeptemberi adatok alapján:[457]
– Teljes létszám: az adott időpontról adat nem áll rendelkezésre, állománytáblája szerint 16 538 fővel kellett rendelkeznie;
– hadosztályparancsnok: Fritz Schmedes SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya;
– 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Wilhelm Radtke SS-Obersturmbannführer;
– hadosztálytörzs térképész-csoporttal és hadosztály-kísérőszázaddal;
– 7. SS-páncélgránátos-ezred (Otto Prager SS-Sturmbannführer):
– I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[458];
– 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század;
– 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század;
– 15. SS- (utász-) század;
– 8. SS-páncélgránátos-ezred (Helmut Dörner SS-Standartenführer – LK):
– I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[459];
– 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század;
– 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század;
– 15. SS- (utász-) század;
– 4. SS-páncélososztály (Alois Etthöfer SS-Sturmbannführer):
– 1-3. páncélosszázad StuG. III és StuG. IV rohamlövegekkel[460];
– 4. SS-páncélos-tüzérezred (Karl-Heinrich Stoll SS-Obersturmbannführer):
– I-III. SS-páncélos-tüzérosztály (az első kettő gépvontatású osztály könnyű, a harmadik nehéz tábori tarackokkal felszerelve);
– 4. SS-páncélos-felderítőosztály (Heinz Jürgensen SS-Hauptsturmführer):
– törzsszázad páncélgépkocsikkal;
– három páncélos-felderítőszázad (lövészpáncélosok és VW-Schwimmwagen terepjáró gépkocsik) és egy nehézfegyver-század, egy ellátó század;
– 4. SS-páncélvadászosztály (Arnold Schubert SS-Sturmbannführer):
– 1-2. vadászpáncélos-század (Jagdpanzer IV vadászpáncélosokkal), 3. (vontatott nehézpáncéltörőágyús-) század;[461]
– 4. SS-utászzászlóalj (Fritz Schubert SS-Sturmbannführer):
– 1-3. század (az egyik század lövészpáncélos-század), egy hadihídoszlop;
– 4. SS-híradóosztály (Werner Schmoll SS-Hauptsturmführer):
– 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század;
– 4. SS-légvédelmi tüzérosztály (Hans-Joachim Pauling SS-Hauptsturmführer):
– egy 3,7 cm-es üteg és három 8,8 cm-es üteg;
– 4. SS-páncélgránátos-hadoszályt ellátó alakulatok;
– 4. SS-páncélos-karbantartó osztály;
– 4. SS-gazdasági osztály;
– 4. SS-egészségügyi osztály.
A Belgrádtól északkeletre gyülekező hadosztályt szeptember 10-én alárendelték a Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak, amelynek elnevezése szeptember 24-én Dél Hadseregcsoportra módosult. Szeptember 13-án a hadosztály azt a feladatot kapta, hogy a magyar IV. honvéd hadtest Arad felé támadó erőivel együtt foglalja el Temesvárt, majd a völgyben húzódó út mentén nyomuljon tovább kelet felé és Karánsebesnél, valamint Dévánál zárja le a hegyekből kivezető szorosokat a szovjet csapatok előtt, amelyek az augusztus 23-i román átállás után akadálytalanul nyomulhattak nyugat és északnyugat felé.
A közlekedési nehézségek miatt a hadosztály erői csak igen vontatottan érkeztek be, s a kitűzött gyülekezési határidőt nem sikerült tartani. Mivel a Dél Hadseregcsoportnak egyelőre nem volt megfelelő híradó-összeköttetése a hadosztállyal, a Délkeleti Főparancsnokon (Oberbefehlshaber Südost) keresztül 14-én elrendelte, hogy a hadosztály egy megerősített ezred-csoporttal és a 4. SS-páncélos-felderítőosztály erőivel vegye birtokba Temesvárt, majd onnan kelet felé vezessen be felderítést és az átjárókat zárja le Lugos–Bél vonalában. Mivel várható volt, hogy a 2. Ukrán Front erői hamarosan feltűnnek az átjárókban, s ezzel kijutnak az Alföldre, nem volt idő megvárni, míg a teljes hadosztály beérkezik.
Szeptember 17-én a hadosztály harccsoportjai délről és délnyugatról támadást indítottak Temesvár felé. A németek Birda–Gátalja–Szentandrás vonaláig jutottak, ott azonban jelentős veszteségekkel visszaverték őket. Ezért a Délkeleti Főparancsnok azt a parancsot adta, hogy a hadosztály Temesvártól délnyugatra és nyugatra átmenetileg menjen át védelembe, de minden lehetőséget használjon ki Temesvár elfoglalására. Másnap ezt azzal egészítette ki, hogy a hadosztály készüljön fel a támadás azonnali folytatására, amint erői teljes létszámban beérkeztek.
Szeptember 20-án azonban a helyzet alapvetően megváltozott, amikor a szovjetek jelentős erőkkel a szorosokon át kijutottak a Déli-Kárpátokból és már Arad–Nagyvárad térségében harcoltak. Ezzel egy időben a magyar csapatok is visszavonultak a magyar-román határra. Így a németek számára az egyetlen rendelkezésre álló erőt a térségben az aznap felállított magyar 3. hadsereg német LVII. páncéloshadtestének alárendelt 4. SS-páncélgránátos-hadosztály négy megerősített zászlóaljból álló harccsoportja jelentette, amelyet Temesvártól északnyugatra csoportosítottak át.[462]
Szeptember 27-én a hadosztály harccsoportja két páncélgránátos-zászlóaljból, a 4. SS-páncélos-felderítőosztályból, egy vegyes tüzérosztályból és a 4. SS-páncélososztály zöméből állt, 22 bevethető StuG. III és StuG. IV rohamlöveggel. Ezek az erők a szovjet 53. hadsereg 49. lövészhadtestének 110. gárda- és 375. lövészhadosztályával, valamint az 1. gárda-légideszant-hadosztállyal álltak harcban.[463]
Szeptember 29-ére már néhány újabb kötelék is beérkezett. A 4/2. SS-utászszázad, a 8/16. SS-század és egy Fiat tehergépkocsikkal felszerelt utászszázad Németszentpéternél, a 7/I. SS-páncélgránátos-zászlólaj Becicherecu Mic-től egy kilométerre nyugatra, a 7/I. és a 7/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj egy-egy százada a 7/16. SS-századdal, a hadosztály kísérőszázadával és egy páncélos- (rohamlöveg-) századdal Billéd északi és keleti szélén, a 7/II. és 7/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj, a 8/I. és 8/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj, a 4. SS-páncélos-felderítőosztály és a 4. SS-páncélososztály (egy százada nélkül) a Sandra–Perjámos vonalon harcoltak. A hadosztály tábori pótzászlóaljának 1. százada Máriaföldén állomásozott. A 8/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj, a 4/3. SS-utászszázad menetben volt. A 4. SS-légvédelmi tüzérosztály szeptember 26-án Mitrovicán tartózkodott. A 4. SS-páncélos-felderítőosztály páncélgépkocsi-századának nem voltak páncélgépkocsijai és a páncélos-utászzászlóalj hadihídoszlopa sem rendelkezett hídanyaggal.[464]
A hadosztály szeptember 21-30. között igen heves harcokat vívott a Bánát területén. Eközben megsemmisített vagy zsákmányolt egy 8,8 cm-es légvédelmi löveget, 15 darab 76, 2 mm-es és három 37 mm-es páncéltörő ágyút, egy közepes aknavetőt, 18 páncéltörő puskát, 28 nehézgéppuskát, 26 golyószórót, 139 puskát, hat öntöltő puskát, két mesterlövészpuskát, 30 géppisztolyt, 31 szuronyt, 70 láda különböző űrméretű lőszert, hat lőszerrel és fegyverekkel megrakott kocsit, két gépjárművet, híradóanyagokat és 17 lovat.
A németek az ellenséges halottak számát 2840 főre becsülték. A hadifoglyok száma 195 volt, egy fő pedig átállt a németekhez. A hadosztály saját vesztesége ezen idő alatt 141 halott (ebből négy tiszt), 582 sebesült (ebből 15 tiszt) és 13 eltűnt, összesen 736 fő volt.[465]
A nyugat-romániai harcokban nyújtott teljesítményükért a hadosztályból hárman kapták meg a Vaskereszt Lovagkeresztjét: Karl Auer SS-Sturmbannführer, a 8/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj parancsnoka; Richard Utgenannt SS-Hauptsturmführer, a 4/3. SS-páncélosszázad parancsnoka és Johannes Scherg SS-Hauptsturmführer, a 4/1. SS-páncélos-felderítőszázad parancsnoka.[466]
A hadosztály harcai az alföldi páncéloscsatában
A hadosztály október 6-ig továbbra is védte állásait a Marostól délre anélkül, hogy jobb- vagy balszárnyát fedezték volna. Amikor azonban aznap megindult a 2. Ukrán Front debreceni támadó hadművelete, a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály korábbi arcvonala végleg tarthatatlanná vált.[467]
A szovjet csapatok követték a hadosztályt, amely kénytelen volt visszavonulni a Zenta–Valcani–Nagyszentmiklós vonalra. Egy SS-harccsoport útban volt Szeged felé, hogy megerősítse a tiszai átkelőtől keletre tartott hídfőt.[468] Ezzel az egy-két nappal korábban már magyar területre érkezett ellátó alakulatok után a hadosztály harcoló csapatai is elérték hazánkat.
Október 7-én a hadosztály folytatta a visszavonulást a Csóka–Valcani–Nagyszentmiklós–Maros nyugati partja vonalra. Egy ezred erejű szovjet támadás nyolc harckocsi támogatásával a hadosztály csapatai között Szegedet délről 10 kilométerre megközelítette. A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály balszárnyán azonban a szovjetek sikertelenül támadták Nagycsanádot.[469]
Október 8-án a Szeged felé visszavonuló hadosztályt üldözték a szovjetek, s kisebb kötelékekkel átkeltek a Tisza nyugati partjára.[470]
Október 9-én a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály zöme Szegednél átkelt a Tiszán s ezután a hídfőt felszámolták, majd a hidat felrobbantották. Szegedtől északra a hadosztály Mindszent magasságáig megtisztította a Tisza nyugati partját az átkelt kisebb szovjet erőktől. A hadosztály 8. SS-páncélgránátos-ezrede a továbbiakban a Szentes körül átkelt és északnyugati irányban előrenyomuló szovjetek ellen az 1. honvéd páncéloshadosztállyal és az 1. huszárhadosztállyal közösen támadást indított Kiskunfélegyháza keleti előteréből.[471]
Október 10-én a hadosztály részei a Szegedre betört szovjet erőket egyelőre visszavetették. A várostól északkeletre a szovjetek ismét át tudtak kelni a folyón, de ezt Algyőnél meghiúsították az SS-csapatok. A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály erői Mindszenttől délnyugatra visszavetették a szovjet-román kötelékeket a Tisza keleti partjára és Szentestől 12 kilométerre délnyugatra harcoltak. A 8. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja visszafoglalta Csongrádot.[472]
Október 11-én a szovjet-román csapatok mindszenti hídfőjét támadó SS-harccsoport támadása nagyon lassan haladt. A 8/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljat estére bekerítették Csongrádon. A felmentő támadás eredménytelen volt, ezért a zászlóalj parancsot kapott a nyugati irányú kitörésre.[473]
Október 12-én a mindszenti hídfőt támadó SS-csapatok kijutottak a Tiszához, de hamarosan visszavonulásra kényszeríttették őket. A Csongrádon bekerített zászlóalj kitört nyugat felé.
A hadosztály 8. SS-páncélgránátos-ezredének harccsoportja Dörner SS-Standartenführer vezetésével átkerült a német 6. hadsereg alárendeltségébe[474] és Panther harckocsik[475] támogatásával a szolnoki hídfőből támadást indított kelet felé. Miután a németek elfoglalták Törökszentmiklóst, tovább folytatták előrenyomulásukat kelet felé.[476]
Október 13-án a Dörner-harccsoport tovább folytatta támadását és Kenderesen keresztül Kisújszállás felé tört előre. Átmenetileg ugyan elfoglalták Kenderest, de később vissza kellett vonulniuk a településtől nyugatra húzódó terepszakaszra. Fegyverneket viszont a hadosztály csapatai elfoglalták. A 8. SS-páncélgránátos-ezred egyik Kisújszállásra betört zászlóaljat átmenetileg bekerítették a szovjetek, de később kitört, s egyesülni tudott ezredével.[477]
Október 14-én reggel a Panther harckocsikkal támogatott SS-páncélgránátosok betörtek Kisújszállásra és elérték a város északkeleti szélét. Néhány harckocsi megközelítette a dévaványai vasút és a műút kereszteződését, de az erősödő szovjet páncéltörő tűz miatt visszafordultak. Az egyik Panther szovjet találat miatt mozgásképtelenné vált, ezért a többi szétlőtte.[478]
Október 15-én a Kisújszállást tartó SS-csapatok összpontosított szovjet támadásokat vertek vissza és két harckocsit kilőttek. A Kenderes felől délkeleti irányba indított tehermentesítő német támadás nem ért el eredményt.[479]
Október 16-án reggel a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály kénytelen volt feladni Kisújszállást. Az ott bekerített SS-harccsoport kitört nyugat felé. Törökszentmiklós és Kenderes továbbra is a hadosztály kezén maradt.[480]
Október 17-én a szovjet-román erők egész nap támadták a hadosztály arcvonalát és Törökszentmiklóstól nyugatra elérték a szolnoki utat. A megindított ellenlökés lassan nyert teret. Kunhegyes és környéke a németek számára ismét elveszett.[481]
Október 18-án Törökszentmiklóstól délre a hadosztály kisebb támadásai gyülekező szovjet-román csapatokat zavartak szét. A szolnoki hídfő keleti arcvonala elleni támadásokat is visszaverték.[482]
Október 19-én a IV. páncéloshadtest támadást indított a 24. páncéloshadosztály, a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály és az 503. nehézpáncélos-osztály erőivel Túrkeve irányába, hogy hátba támadja a Debrecennél harcoló német páncéloshadosztályokat szorongató szovjet erőket.
A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály támadása kezdetben lassan haladt a sok páncéltörő és légvédelmi löveg miatt, de a nap végére Mezőtúrtól 10 kilométerre északnyugatra harcolt. Este a hadosztály bevethető páncélosállománya két (Panther?) harckocsi és 10 rohamlöveg volt.[483]
Október 20-án a hadosztály egy része védelemre kényszerült Törökszentmiklóstól 10 kilométerre délkeletre. Egy másik harccsoportja azonban Kenderesen át Kisújszállás északnyugati széléig tört előre. Kenderest a hadosztály csapatai napközben elveszítették, majd ismét visszafoglalták.[484]
Ezen a napon a hadosztály alárendeltségébe lépett az 503. nehézpáncélos-osztály megerősített 2. százada, amelynek Tiger B nehézharckocsijai Törökszentmiklóstól Szapárfaluig nyomultak előre, de ott megállították őket a szovjetek.[485]
Október 21-én a IV. páncéloshadtest támadása a beérkező szovjet erősítésekkel szemben egyre erőtlenebbé vált. A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály aznap alig tudott előrenyomulni.[486]
Október 22-én a Mezőtúr felől északi irányban támadó 24. páncéloshadosztály és a Fegyvernektől dél felé előretörő 4. SS-páncéloshadosztály Törökszentmiklóstól hat kilométerre keletre egyesült, s ezzel jelentős szovjet erőket kerített be. Mezőtúrra és Túrkevére azonban ismét szovjet csapatok törtek be.[487]
Október 23-án a szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg és 18. harckocsihadtest gyenge erői lövésztámogatással Kenderes körül támadást indítottak és a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály arcvonalát egészen a német tüzérségi állások mélységéig áttörték. Az SS-páncélgránátosok a Tiger B nehézharckocsik támogatásával ellenlökést indítottak, 12 szovjet harckocsit kilőttek, s egy támpont kivételével visszafoglalták korábbi arcvonalukat.[488]
Október 24-én a hadosztály erőinek zömét már visszavonták a Tisza nyugati partjára. Az SS-csapatok a visszavonulás során több zászlóalj erejű támadást vertek vissza. A manővert fedező 503. nehézpáncélos-osztály Törökszentmiklóstól északnyugatra feltartóztatta a szovjeteket és három T–34-et kilőtt.[489]
Október 25-én a hadosztály egy része még védte Szajol környékét, ahol a németek négy páncélost kilőttek.[490]
Október 26-án a Tisza nyugati partján harcoló 4. SS-páncélgránátos-hadosztály kötelékei visszafoglalták Tószeget.[491]
Október 27-én a hadosztály egy harccsoportja támogatta a 24. páncéloshadosztály támadását a IV. páncéloshadtest déli szárnyán, és északi irányból megközelítette a tiszavárkonyi vasútállomást. Szolnoktól északra az SS-csapatok egy szovjet zászlóaljat vetettek vissza a folyó keleti partjára.[492]
Aznap a hadosztály páncélgránátosainak harcoslétszáma 1100 fő volt, tüzérsége 41 lövegből állt. Harcképes páncéltörő ágyúinak száma ekkor 18 és rendelkezett még nyolc bevethető StuG. IV rohamlöveggel is. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály alárendeltségében volt a teljes 503. nehézpáncélos-osztály is, 30 harcképes nehézharckocsival.[493]
Október 28-án és 29-én viszonylagos nyugalom uralkodott a hadosztály arcvonalán.[494]