Korábbi elnevezései:
1943. február 14. – Sturmbrigade „Reichsführer-SS”
1943. október 3. – 16. SS-Panzer-Grenadier-Division „Reichsführer-SS”
Az SS birodalmi vezetőjének, Heinrich Himmlernek a szervezeten belül 1941 februárjától saját kísérőzászlóalja (Begleit-Bataillon) volt, amely a testőrség feladatait is ellátta. Hitler 1943 februárjában parancsot adott, hogy ebből a kötelékből szervezzenek egy rohamdandárt. Októberben aztán újabb parancs látott napvilágot: a dandárt páncélgránátos-hadosztállyá kellett fejleszteni. Az átszervezés 1943. november 15-én az akkor Olaszországhoz tartozó Isztria térségében kezdődött meg.
A hadosztályt 1944. márciusában a Bécs melletti Baden körzetébe szállították, ahol felkészítették a „Margarethe I” hadműveletre, azaz Magyarország megszállására.[962]
1944. március 19-én a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály a LVIII. tartalék páncéloshadtest alárendeltségében északnyugati irányból nyomult be az ország területére. Max Simon SS-Brigadeführer hadosztálya Bécstől délre lépte át a határt, majd két menetvonalon érte el Sopront. A főcsoportosítás Sárváron, Veszprémen és Székesfehérváron át Budapestre vonult. Útközben az SS-csapatok biztosították a Bakony ipari körzeteit. Egy másik SS-kötelék Pápán keresztül a Tata és Bánhida körüli ipari létesítményeket foglalta el.[963]
A megszállásban nem a teljes hadosztály vett részt, mert a 36. SS-páncélgránátos-ezred részei és a 16. SS-légvédelmi tüzérosztály 1944. január-április folyamán az olaszországi Nettunonál harcolt az angolszászok ellen.
A hadosztály zöme márciusban és áprilisban Debrecen környékén fejezete be a kötelék-kiképzést. Az SS-csapatok Munkácstól keletre a Kárpátok átjáróit biztosították, majd májusban elszállították őket az olasz hadszíntérre.[964]
A 16. SS-páncélgránátos-hadosztály először az Elba sziget vonalában harcolt, majd június-augusztus folyamán Pisán keresztül Carrara térségéig vonult vissza. Ezt követően szeptember végéig Bologna körzetében védekezett, majd októbertől 1945. januárjáig a térségben hegyi állásokat tartott.
A hadosztályt rövid isztriai feltöltés után, amelynek során a haditengerészet és a légierő kiszolgáló személyzetéből vezényeltek soraiba utánpótlást, februárban kivonták és vasúti szállítással ismét Magyarország felé indították.[965]
A csapatszállítmányok legtöbbje Udine–Tarvisio–Villach–Graz– Feldbach– Szentgotthárd útvonalon, illetve Graztól Mariboron keresztül kerülővel Nagykanizsa körzetébe érkezett be. A hadosztály az „Auffrischungsgruppe der 13. SS-Division” („a 13. SS-hadosztály feltöltésére szánt kötelék”) fedőnevet viselte, s egyelőre a német szárazföldi haderő főparancsnokságának tartalékát képezte.[966]
A 36. SS-páncélgránátos-ezred egyes részei már február 17-én beérkeztek és Sand környékén szállásoltak be. A tüzérezred IV. osztályának egy része Murakeresztúron nyert elhelyezést. A hadosztály legtöbb alakulata a későbbiekben főleg Nagykanizsa körül állomásozott.[967]
Február 24-én a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály már a 2. páncéloshadsereg közvetlen alárendeltségében volt. Aznap a hadosztály 13 bevethető rohamlöveggel és 19 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval rendelkezett. A páncélgránátosok harcoslétszáma hat közepesen erős zászlóaljban 1800 fő körül mozgott. A tüzérsége hat könnyű és három nehéz ütegből állt. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 78 százalék volt.[968]
A páncélgránátos-hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1945. március 6-i adatok alapján:[969]
– Teljes létszám: az adott időpontról adat nem áll rendelkezésre;
– hadosztályparancsnok: Otto Baum SS-Oberführer[970] (LK+TL+K);
– 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Lothar Wolf vezérkari őrnagy;
– hadosztálytörzs térképész-csoporttal, hadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőr-századdal;
– 35. SS-páncélgránátos-ezred (Herbert Garthe SS-Obersturmbannführer[971]:
– I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[972];
– 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század;
– 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század;
– 15. SS- (utász-) század;
– 36. SS-páncélgránátos-ezred (Josef Maier SS-Sturmbannführer):
– I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[973];
– 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század;
– 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század;
– 15. SS- (utász-) század;
– 16. SS-páncélososztály (Albert Knobelspies SS-Hauptsturmführer): törzsszázad híradó-, terepkutató-, utász- és légvédelmi-szakasszal;
– 1-3. páncélosszázad StuG. III és StuG. IV rohamlövegekkel és egy kísérő-gránátosszakasszal;
– 16. SS-tüzérezred (Martin F. Stange SS-Obersturmbannführer):
– I-IV. (gépvontatású) SS-tüzérosztály (hat könnyű és két nehéz tarackos üteg, egy ágyús üteg);
– 16. SS-páncélos-felderítőosztály (M. Saalfrank SS-Hauptsturmführer):
– törzsszázad páncélgépkocsikkal;
– 1-4. felderítőszázad (VW-Schwimmwagen terepjáró gépkocsik), 5. (nehézfegyver-) század, ellátó század;
– 16. SS-páncélvadászosztály: 1945. februárjától leadva a 32. „30. Januar” SS-önkéntes-gránátoshadosztálynak;
– 16. SS-utászzászlóalj (Alfons Benz SS-Hauptsturmführer):
– 1-3. század, egy hadihídoszlop;
– 16. SS-híradóosztály (F. Heineking SS-Hauptsturmführer):
– 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század, könnyű híradóoszlop;
– 16. SS-légvédelmi tüzérosztály (Erich Hieber SS-Sturmbannführer):
– 1. (3,7 cm-es) üteg, 2-4. (8,8 cm-es) üteg[974];
– 16. SS-páncélgránátos-hadoszályt ellátó alakulatok;
– 16. SS-páncélos-karbantartó osztály (?);
– 16. SS-gazdasági osztály;
– 16. SS-egészségügyi osztály.
A hadosztály csapatai Magyarországon naponta igen intenzív támadóharc-kiképzést folytattak, mivel az olasz hadszíntéren csupán halogató harcok megvívásában szereztek tapasztalatot, s ez a keleti fronton, támadásra készülve elégtelennek tűnt.[975]
Március 3-án a LXVIII. hadtestnek alárendelt 16. SS-páncélgránátos-hadosztálynak 15 bevethető rohamlövege és 20 darab 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúja volt. Alárendeltségébe utalták a 261. rohamtüzérdandár kilenc rohamlövegét is. A páncélgránátosok harcoslétszáma a 16. SS-felderítőosztállyal együtt egy erős és hat közepesen erős zászlóaljban mintegy 2200 fő volt. A 16. SS-tüzérezred hat könnyű és két nehéz ütege mellett a légvédelmi tüzérosztály három nehéz ütegét is alkalmazhatták tűztámogatásra. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 79 százalék volt.[976]
A 2. páncéloshadsereg feladata a „Frühlingserwachen” hadműveletben az volt, hogy a LXVIII. hadtest és a XXII. hegyihadtest erőinek egy részével Nagybajom körzetéből Kaposvár irányába lendüljön támadásba, majd a 6. (SS-) páncéloshadsereg délnyugat felé támadó I. lovashadtestének, valamint a Dráván át észak felé előrenyomuló LXXXXI. hadtest együttműködésével semmisítse meg a 3. Ukrán Front erőit arcvonala előtt, illetve Szaporca és Babócsa között.[977]
Március 6-án a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály is megindította támadását Nagybajomról a Nagybajom–Kaposvár műút mentén, súllyal a baloldalon. A hadosztály első feladata az volt, hogy törje át a szovjetek tábori erődítményeit Nagybajomtól közvetlenül keletre.
A 16/1. SS-páncélosszázaddal megerősített 35. SS-páncélgránátos-ezred kapta a feladatot, hogy törje át a 113. gárda-lövészhadosztály első vonalát és kösse le addig a szovjeteket, míg a két másik páncélosszázaddal együtt előretörő 36. SS-páncélgránátos-ezred beérkezik. Ez utóbbinak át kellett törnie a lövészhadosztály második védelmi vonalát és Pálmajor nyugati széléig előretörnie.
A meginduló páncélgránátos-ezredeket a rohamlövegek nem támogathatták, mert elakadtak a sárban. Az arcból indított támadást az aknamezők, a süppedős talaj és a jól kiépített állásokban védekező szovjetek (különösen mesterlövészeik) 09.00 óra körül megakasztották. Dél körül a németek fel is hagytak a további próbálkozásokkal.
A 36/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj a 261. rohamtüzérdandár 10 rohamlövegével Nagybajomtól délre 15 óra 10 perckor lekötő támadást indított, de kísérlete még a Nagybajom–Kutas út előtt elakadt.[978]
Március 7-ére virradó éjszaka a hadosztály átcsoportosította erőinek zömét Nagybajomtól délre, ahol a 71. gyaloghadosztály 6-án némi területet nyert keleti irányban. A 36. SS-páncélgránátos-ezred, a 16. SS-páncélososztály és a 16. SS-páncélos-felderítőosztály a gyaloghadosztály mögött újabb támadásra készült. A 35. SS-páncélgránátos-ezred összeszedett halottaival és sebesültjeivel együtt Nagybajomtól nyugatra gyülekezett.[979]
Hajnali 04.00 órakor a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály részei Nagybajomtól délkeletre ismét támadást indítottak. A 36/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj a 16. SS-páncélososztály támogatásával egész napos, heves harcokban elfoglalta és a 18.00 órakor kezdődő szovjet ellenlökésekkel szemben megtartotta Balázskapusztát. A 36/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj délről megkerülte Juhászlak-tanyát.[980]
Március 8-án a LXVIII. hadtest támadása szinte semmit sem haladt. A Balázskapusztán védelembe átment 36/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj reggelig három, zászlóalj erejű szovjet támadást vert vissza, amelyeket 30 harckocsi támogatott. A németek itt három T–34-et mozgásképtelenné lőttek, egyet pedig zsákmányoltak.
A 36. SS-páncélgránátos-ezred, a 16. SS-páncélososztály és a 16. SS-páncélos-felderítőosztály Balázskapuszta körzetében újabb támadásra készült, hogy birtokba vegye Juhászlak-tanyát, valamint a 175-ös és 179-es magassági pontokat.
A 10 óra 10 perckor indult támadás során a 36/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj elfoglalta a Mészáros-dombot és Juhászlak-tanyát, majd estig a 174-es magassági pontnál 400 méterre megközelítette a Nagybajom– Kaposvár műutat és itt védelembe ment át. A Balázskapusztánál álló erők egy kilométernyit nyomultak előre.
Éjszaka a szovjetek a 174-es magassági pontot visszafoglalták és a 36/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljat Juhászlak-tanyáig vetették vissza.[981]
Március 9-én a 36. SS-páncélgránátos-ezred a Juhászlak-tanya–Mészáros-domb–Balázskapuszta vonalon volt védelemben. A németeket a szovjetek kissé visszaszorították. A 16. SS-páncélososztály az előző nap kilőtt vagy megsüllyedt rohamlövegeit próbálta elvontatni. Napközben az SS-páncélgránátosokat a 118. vadászhadosztály erői váltották le.[982]
Március 10-én a jelentős veszteségeket szenvedett 36/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljat feloszlatták. Az átcsoportosított 16. SS-páncélgránátos-hadosztály 10 óra 30 perckor a 71. gyaloghadosztály részeivel közösen Kutas–Jákó terepszakaszról déli irányba indított támadást azzal a céllal, hogy a bolgár csapatok arcvonalán találjon gyenge pontot.
A hadosztály balszárnyán a rohamlövegekkel megerősített 35. SS-páncélgránátos-ezred haladt, a jobbszárnyon pedig a 36. SS-páncélgránátos-ezred. A támadást a 10. csatarepülő-ezred Focke-Wulf Fw 190 repülőgépei is támogatták. A támadó németek estig a kezdetben elszánt bolgár ellenállást és ellenlökéseket letörve elérték a Belegtől két és fél kilométerre délkeletre–Szabás–Kisbajomtól két kilométerre délre–Kisbajomtól két kilométerre lévő pataktorkolat–Jákó dél részén húzódó vonalat. Szabás déli részén és a Kisbajomtól délre lévő erdőben még este is harcok folytak.[983]
Aznap a hadosztály 19 bevethető rohamlöveggel és 20 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval rendelkezett. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy erős, három átlagos és három gyenge zászlóaljban (a 16. SS-páncélos-felderítőosztállyal együtt) körülbelül 1300 fő volt. A tüzérség hat könnyű és három nehéz ütegből, valamint két 8,8 cm-es légvédelmi ágyús ütegből állt. A támadásra korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 79 százalék volt.[984]
Március 11-én reggel 07.00 órakor a 35/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj, valamint a 36. SS-páncélgránátos-ezred részei a 16. SS-páncélososztály rohamlövegeivel felkészült, hogy folytatja támadását Nagykorpád felé. A szovjet tüzérség tűzcsapást mért a német kötelékekre, mire azok elálltak a támadástól.
A hadosztály más részei a Kisbajomtól délre lévő erdőből megindulva elfoglaltak egy tanyát Szabástól másfél kilométerre délkeletre, de a páncélosok támogatásával megindított ezred erejű ellenlökéssel szemben megtartaniuk már nem sikerült.
Délután 13.00 órakor a 71. gyaloghadosztály egy gránátosezrede megkezdte a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály részeinek leváltását. A hadosztályt Marcali nyugati körzetébe csoportosították át egy újabb támadás céljából.[985]
Március 12-én a hadosztály Szabás és Kisbajom körüli állásait a 71. gyaloghadosztály vette át. Az SS-csapatok elindultak újabb bevetésük helyszíne felé. A 6. (SS-) páncéloshadsereg I. lovashadtestének előretörését az ádándi hídfőből a Dél Hadseregcsoport a 2. páncéloshadsereg részeinek keleti irányú támadásával akarta segíteni. Ezért a XXII. hegyihadtest parancsnoksága alatt az 1. népi-hegyihadosztálynak és a 16. SS-páncélgránátos-hadosztálynak Marcali–Kéthely terepszakaszról a Balatontól délre kelet felé kellett támadást indítania.[986]
Március 13-án a hadosztály elfoglalta készenléti állásait. A felderítők kikémlelték a szovjetek védelmi rendszerét, a német tüzérmegfigyelők pedig elfoglalták rejtett megfigyelőállásaikat.
Március 14-én hajnali 05.00 órakor megindult az újabb német támadás. A 16. SS-páncélgránátos-hadosztály Marcali–Boronka út mentén előretörő kötelékei a sár és a szovjet aknamezők miatt elakadtak. A Sári-csatorna két hídját a szovjetek Marcalitól keletre felrobbantották.
Miután a hadosztályt részben Marcalitól délre csoportosították át, a német támadást 14.00 órakor felújították. A 36. SS-páncélgránátos-ezred I. és II. zászlóalja, a 16. SS-páncélososztály, a 16. SS-páncélos-felderítőosztály, valamint a 35/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a 261. rohamtüzérdandár két századnyi rohamlövege Boronka felé nyomult előre.
A németek Boronkától délre azonban ismét elakadtak. Csupán a 36/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljnak sikerült a 261. rohamtüzérdandár kilenc rohamlövegével betörnie a településre és a csatornán hídfőt kialakítania. Éjszaka azonban a szovjet 61. gárda-lövészhadosztály visszafoglalta Boronkát. Az SS-páncélgránátos-hadosztály élei Csömendtől egy kilométerre nyugatra álltak, s erőiket a másnapi támadás miatt ismét átcsoportosították.[987]
Március 15-én reggel 06.00 órakor az SS-páncélgránátosok ismét támadást indítottak Boronka felé. Három órával később a rohamlövegek is csatlakoztak hozzájuk. A települést a 35/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj foglalta el. A 16. SS-páncélos-felderítőosztály megszállta a Boronka–Nikla útvonaltól északra lévő erdőt, ezzel kelet felől fedezte Boronka környékét. A hadosztály-kísérőszázad, a 16. SS-páncélososztály egy százada és egy magyar csendőrzászlóalj a szovjetek állásait számolta fel délről észak felé. Az SS-páncélgránátosok jelentős veszteségeket szenvedtek.
Este 19.00 órakor a szovjet 61. gárda-lövészhadosztály ellenlökést indított. A németek két T–34 harckocsit kilőttek, egy harmadikat pedig zsákmányul ejtettek, de Boronka északi része (a temető) szovjet kézbe került.[988]
Aznap a 16. SS-páncélososztály és a hadosztálynak alárendelt 261. rohamtüzérdandár összesen 62 rohamlöveggel rendelkezett. Ebből 47 páncélos bevethető volt.[989]
Március 16-án a 36/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj maradványai, a 36/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj, a 35. SS-páncélgránátos-ezred II. és III. zászlóalja, a 16. SS-páncélos-felderítőosztály, a 16. SS-páncélososztály Knobelspies-páncéloscsoportja, valamint a 98/I. népi-hegyivadász-zászlóalj 1. százada 12.00 órakor Nikla ellen indított támadást. A támadó csoportosítás jobbszárnyát Gyótapuszta felé támadva a 98/I. népi-hegyivadász-zászlóalj két százada és 25 SS-rohamlöveg fedezte.
A támadás lassan haladt. Csömend előtt a németek 30 páncéltörő ágyúba és 12 közvetlen irányzással tüzelő 152 mm-es tarackba ütköztek. Estefelé a németek betörtek Csömendre, de még nem tudták elfoglalni. Estig a németek a helységtől két kilométerre délnyugatra, illetve egy kilométerre északnyugatra húzódó vonalig nyomultak előre.[990]
Este 19 óra 15 perckor a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály és az 1. népi-hegyihadosztály részei rohamlövegek támogatásával Csömend keleti széléig jutottak előre. A településtől keletre lévő hidat a németek sértetlenül foglalták el, magát Csömendet pedig éjszakai helységharcban tisztították meg.[991]
Március 17-én hajnali 04.00 órakor a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály erői, alárendeltségükben a „Rudno” rohamdandár zászlóaljával, Csömend délnyugati körzetéből dél és délkelet felé lendültek támadásba. A támadás mintegy két kilométernyi előrenyomulás után a Csömendtől három kilométerre délnyugatra lévő tanya–Csömendtől két és fél kilométerre lévő útelágazás környéke vonalat érte el.[992]
Aznap a hadosztály napi létszáma 9966 fő volt, ebből harcképes 3432 katona. A 16. SS-páncélososztály 15 bevethető rohamlöveggel rendelkezett, a 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúk száma 19 volt. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy átlagos és öt gyenge zászlóaljban (a 16. SS-páncélos-felderítőosztállyal együtt) mintegy 700 fő volt. A hadosztály alárendeltségében volt a közepesen erős 98/I. népi-hegyivadász-zászlóalj is. A 16. SS-tüzérezred hat könnyű és három nehéz üteggel rendelkezett. A már csak védelemre alkalmas SS-hadosztály mozgékonysága 40 százalék volt.[993]
Március 18-án és 19-én a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály és a „Rudno” rohamdandár támadása Mesztegnyőtől keletre, Libickozmánál némi területet nyert.[994] Ezekben a harcokban Knobelspies SS-Hauptsturmführer, a 16. SS-páncélososztály parancsnoka megsebesült. A rohamlövegek vezetését H. O. Rex SS-Obersturmführer vette át.[995]
Március 20-án a hadosztály erői ismét kisebb területnyereséget könyvelhettek el Mesztegnyőnél. A 36/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljat négy SS-rohamlöveg támogatta, amelyek három szovjet harckocsit lőttek ki.[996]
Március 21-től 28-ig a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály csapatai Mesztegnyő keleti körzetében továbbra is helyi jelentőségű harcokat vívtak, részben erdős terepen.[997]
Március 24-én a hadosztály napi létszáma 9399 fő volt, ebből harcképes 3134 katona. A 16. SS-páncélososztálynak 12 rohamlövege volt bevethető állapotban. A 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúk száma ekkor 16. A páncélgránátosok harcoslétszáma hat gyenge zászlóaljban mindössze körülbelül 600 főt tett ki. A tüzérséget hat könnyű és három nehéz üteg alkotta. A csupán védelemre alkalmas hadosztály mozgékonysága 40 százalék volt.[998]
Március 27-én a 16. SS-páncélos-felderítőosztályt és a 16. SS-páncélososztályt kivonták és alárendelték a vasúti szállítás alatt lévő német 297. gyaloghadosztálynak. Magyar területen már egyik alakulat sem tért vissza a hadosztály zöméhez. A 16. SS-páncélososztály a háború végéig az I. lovashadtest tartaléka lett.[999]
A 297. gyaloghadosztály eredetileg leváltotta volna a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály egészét, hogy azt a 2. páncéloshadsereg tartalékaként Zalaapáti– Pacsa körzetében gyülekeztethessék. Azonban a szovjet 5. gárda-lovashadtest előretörése Zalaegerszeg felé március 29-én már veszélyeztette a 2. páncéloshadsereg északi szárnyát is, ezért a gyaloghadosztály Zalaegerszegtől délre kirakodott és a neki alárendelt megerősített 16. SS-páncélos-felderítőosztállyal együtt megpróbálta fedezni a hadsereg nyitott balszárnyát.[1000]
Március 29-én a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály Csömend körül számos szovjet felderítő vállalkozást és több, zászlóalj erejű támadást vert vissza, majd megkezdte visszavonulását a Margit-vonalba.[1001]
Március 30-án a hadosztály arcvonala Kiskomárom (ma Zalakomár) déli szélén csatlakozott a 118. vadászhadosztályhoz. Balszárnyán, Sármellék északi szélén a 9. SS-páncéloshadosztály harcolt.[1002]
Március 31-én a 16. SS-páncélos-felderítőosztályt a 23. páncéloshadosztály és a 3. lovashadosztály részeivel együtt a Lenti és Bak között előretörő 5. gárda-lovashadtest ellen vetették be Nova irányában, s a németek átmenetileg vissza is vetették a szovjet lovasságot.[1003]
Április 1-én a 16. SS-páncélososztály részei Söjtörnél biztosítottak és egy szovjet harckocsit kilőttek.[1004] A hadosztály zöme Magyarszerdahely körzetében behúzódott a Principális-csatorna nyugati partján létesített Dorottya-állásba.[1005]
Április 2-án a hadosztály arcvonala még mindig Bucsutától délkeletre húzódott.[1006]
Április 3-án a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály zöme Bázakerettye körzetében harcolt.[1007]
Április 4-én a hadosztály csapatai Letenyétől északnyugatra átkeltek a Murán, s ezzel elhagyták Magyarország területét.[1008]
A hadosztály előbb a Mura déli partján volt védelemben, majd Kelet-Stájerországban harcolt. Baum SS-Oberführer 1945. május 8-án Völkermarkt melletti harcálláspontján kapott parancsot a harc beszüntetésére. A 16. SS-páncélgránátos-hadosztály megmaradt erői brit hadifogságba kerültek.[1009]
Korábbi elnevezései:
1944. január 25. – 18. SS-Panzer-Grenadier-Division
1944. január 30. – 18. SS-Freiwilligen-Panzer-Grenadier-Division „Horst Wessel”
Az SS Vezetési Főhivatala 1944. január 25-én kelt parancsában elrendelte, hogy az 1. (gépkocsizó) SS-gyalogdandárt új alakulatok felállítása mellett Zágráb–Celje térségében szervezzék át 18. SS-páncélgránátos-hadosztállyá. A felállítás körüli ügyek vezetésével és a hadosztály parancsnokságával August-Wilhelm Trabandt SS-Standartenführert, a gyalogdandár korábbi parancsnokát bízták meg.[1010]
Február elején az 1. SS-gyalogdandár maradványait a Stablack melletti gyakorlótérről átszállították Celje–Krško–Brezhice (ma Szlovénia) körzetébe. A hadosztályparancsnokság először Brezhicében volt, majd március elején átköltözött a horvátországi Zágráb mellé. Márciustól a hadosztály kisszámú harcképes kötelékét bevonták a partizánok elleni akciókba is, de általában csak kisebb biztosító feladatok végrehajtására került sor.
A páncélgránátos-ezredek számára lassan érkeztek az újoncok, de a hadosztály-közvetlen szakcsapatok szervezését ez a körülmény nem befolyásolta. Az 1944. április 14-i magyar-német kormányközi megállapodást követően a legénységi állomány zöme bácskai népi németekből került ki. Az újoncok szabályos behívót kaptak, ezért önkéntes jelentkezésről csak néhány kivételes esetben volt szó.[1011]
Az elhúzódó szervezés megnehezítette annak a harccsoportnak az összeállítását is, amelyet a hadosztálynak a „Margarethe I” hadművelet számára, Magyarország megszállása céljából kellett kiállítania. A LXIX. különleges rendeltetésű hadtestparancsnokság alárendeltségében lévő hadosztály Werner Hörnicke SS-Sturmbannführer parancsnoksága alatt március 1-től olyan harccsoportot szervezett, amelybe a szervezés alatt álló seregtest minden alakulata „kikölcsönözte” harcképes elemeit. A harccsoport a 40/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj törzséből, egy motorkerékpároslövész-szakaszból, egy összevont páncélgránátos-zászlóaljból, egy 2 cm-es légvédelmi gépágyús szakasszal megerősített nehézfegyver-századból és egy 10,5 cm-es tarackos ütegből állt; összlétszáma 1055 fő volt.
A LXIX. különleges rendeltetésű hadtest 367. gyaloghadosztályának alárendelt Hörnicke-harccsoport március 15-én és 16-án Zágrábtól keletre gyülekezett, majd 17-én és 18-án elfoglalta készenléti állásait Varasdtól délkeletre. A „Margarethe I” hadművelet során az SS-kötelék március 19-én részt vett a Dráva- és Mura-hidak meglepetésszerű birtokba vételében, amelyeket 22-ig biztosított. Március 22-én és 23-án az SS-harccsoport Nagykanizsa körzetében gyülekezett és lefegyverezte a nagykanizsai honvéd helyőrséget. Március 23-ától május elejéig Hörnicke katonái Nagykanizsán állomásoztak. A 40/10. és 40/11. SS-páncélgránátos-századok a lispei olajmezőket és a Mura-hidakat biztosították, a 40/9. SS-páncélgránátos-század pedig a tapolcai repülőteret őrizte.[1012]
1944. április elején a 18. SS-páncélgránátos-hadosztályt Horvátországból átvezényelték az akkor ismét Magyarországhoz tartózó Bácskába. A hadosztálytörzs Újverbászon rendezkedett be, s akkoriban egy összekötő és közelfelderítő feladatokra bevethető könnyű repülőgéppel is rendelkezett. A híradóosztály távbeszélő százada Hegyesen, a rádiós század pedig Kulán szállásolt be. A páncélgránátos-ezredek a Dunától északra, Bács–Palánka–Újvidék körzetében állomásoztak. A 18. SS-páncélos-felderítőosztály Óbecse körül települt.
Az újoncok továbbra is csak igen lassan áramlottak a hadosztály páncélgránátos-ezredeibe. Ezzel szemben például a 18/2. SS-páncélos-felderítőszázad elérte előírt létszámát és intenzív harckiképzést folytatott. Az egyre erősebb szövetséges légitevékenység miatt a légvédelmi állványra helyezett MG–42 géppuskák mellett állandó készültséget tartottak. A páncélos-felderítőosztály VW-Schwimmwagen gépkocsikkal felszerelt szakaszait ejtőernyős-vadászatra vetették be. Az elfogott ellenállókat a német tábori rendőrségnek (Feldpolizei) adták át.[1013]
Július 6-án a még mindig nem teljes hadosztály újabb harccsoport kikülönítésére kényszerült, amelyet július-augusztus folyamán Galíciában, Bucsacstól északra vetettek be a német 1. páncéloshadsereg alárendeltségében. A hadosztály ismét leginkább harcképes elemeit (három gyalogsági lövegekkel és légvédelmi gépágyúkkal megerősített páncélgránátos-zászlóaljat, egy tüzérosztályt, a rohamlövegosztály részeit, két VW-terepjáró gépkocsikkal felszerelt páncélos-felderítőszázadot, valamint híradó- és egészségügyi kötelékeket) volt kénytelen idő előtt bevetni.[1014]
A hadosztály tábori pótzászlóalját július 1-én átvezényelték a 16. SS-páncélgránátos-hadosztály korábbi elhelyezési körletébe, Debrecentől délnyugatra. Ide érkezett be az újabb, most már jelentős létszámú (mintegy 10 000 fős) újonckontingens, amelyből 2000 embert hamarosan egy másik SS-alakulathoz, Breslauba irányítottak. Az utászzászlóaljba és az ezred-közvetlen utászszázadokba szánt katonákat a Prága melletti Beneschauba vezényelték. A hónap végén, illetve augusztus elején a hadosztály egyéb alakulatai is áttelepültek Püspökladány–Debrecen–Berettyóújfalu térségébe.
Szeptember második felében a hadosztály ismét költözködött: akkor a Dunántúlra, Pápa környékére szállították át. A hadosztálytörzs Jánosházán szállásolt be, a 39. SS-páncélgránátos-ezred pedig Celldömölk körzetében. A létszám már csaknem teljes volt, de a fegyverzet és felszerelés tekintetében még jócskán volt pótolni való. A 39/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljnál például 651 főnyi újonc számára csak 500 egyenruha, 30 könnyűgéppuska és 200 karabély állt a kiképzés rendelkezésére. A hadianyag- és fegyverhiány, valamint a sorozatos állomáshely-változtatás miatt a csapatok szervezését és kiképzését sohasem sikerült befejezni. A kényszersorozás is megtette hatását: amikor a hadosztályt négyheti dunántúli tartózkodás után Budapesten keresztül a szlovák nemzeti felkelés leverésére Salgótarjánhoz vezényelték, az október 10-én megkezdődött vasúti szállítás során több mint 500 „önkéntes” szökött meg.[1015]
A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály 1944. október 18-31. között részt vett a szlovák nemzeti felkelés leverésében Losonc–Rimaszombat–Besztercebánya, végül Donovaly körzetében.[1016]
A hadosztály felállításától 1944. október 31-ig harc közben 922 halottat (ebből 27 tiszt), 3828 sebesültet (ebből 92 tiszt) és 362 eltűntet (ebből három tiszt), összesen 5112 főt veszített.[1017]
November 2-án hajnalban a Dél Hadseregcsoport – tekintettel a Duna-Tisza közén folyó heves harcokra – kéréssel fordult a Szlovákiában állomásozó német csapatok parancsnokához, hogy a 18. SS-páncélgránátos-hadosztályt azonnali hatállyal indítsa útba a hadseregcsoporthoz, s ha teheti, csapatait szerelje fel zsákmányolt gépkocsikkal is.[1018]
A közel sem teljes harcértékű SS-páncélgránátos-hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztása 1944. november elején:
– Teljes létszám: 10 063 fő[1019];
– hadosztályparancsnok: Wilhelm Trabandt SS-Oberführer[1020](LK);
– 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Günther H. Wind vezérkari őrnagy;
– hadosztálytörzs térképész-csoporttal, hadosztály-kísérőszázaddal és táboricsendőr-századdal;
– 39. SS-páncélgránátos-ezred (Heinrich Petersen SS-Standartenführer – LK):
– I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[1021];
– 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század;
– 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század;
– 15. SS- (utász-) század;
– 40. SS-páncélgránátos-ezred (Ernst Schäfer SS-Sturmbannführer – LK):
– I-III. SS-páncélgránátos-zászlóalj: 1-4., 5-8., 9-12. század[1022];
– 13. SS- (vontatott gyalogságilöveg-) század;
– 14. SS- (vontatott légvédelmigépágyús-) század;
– 15. SS- (utász-) század;
– 18. SS-páncélososztály (Franz Wunsch SS-Hauptsturmführer):
– 1-2. páncélosszázad StuG. III és StuG. IV rohamlövegekkel, 3. (kísérő-gránátos-) század;
– 18. SS-páncélos-tüzérezred (Hans Blume SS-Obersturmbannführer):
– I-III. SS-páncélos-tüzérosztály (az első két osztály gépvontatású könnyű, a harmadik nehéz tábori tarackokkal felszerelve);
– 18. SS-páncélos-felderítőosztály (Heinrich Sonne SS-Hauptsturmführer – LK):
– egy páncélgépkocsi-század (járművek nélkül), két páncélos-felderítőszázad (VW-Schwimmwagen terepjáró gépkocsikkal) és egy nehézfegyver-század;
– 18. SS-páncélvadászosztály (Fritz Neubert SS-Sturmbannführer):
– 1-2. (vontatott vegyes páncéltörőágyús-) század, egy légvédelmi gépágyús szakasz; később két vadászpáncélos-század Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosokkal[1023];
– 18. SS-utászzászlóalj (Peter Fink SS-Sturmbannführer):
– 1-3. század[1024], egy hadihídoszlop;
– 18. SS-híradóosztály (Walter Behn SS-Sturmbannführer):
– 1.(távbeszélő), 2. (rádiós) század;
– 18. SS-légvédelmi tüzérosztály (Dr. Albert Warninghoff SS-Sturmbannführer):
– 1-3. (8,8 cm-es) üteg[1025], 4. (3,7 cm-es) üteg;
– 18. SS-páncélgránátos-hadoszályt ellátó alakulatok;
– 18. SS-páncélos-karbantartó osztály;
– 18. SS-gazdasági osztály;
– 18. SS-egészségügyi osztály.
November 1-én a hadosztály csapatai megkezdték visszavonulásukat a két héttel korábbi készenléti állásaikba. A 39. SS-páncélgránátos-ezred II. és III. zászlóalja visszatért Losonc körzetébe, ahol az I. zászlóalj állomásozott a szlovák nemzeti felkelés alatt.
A 18. SS-páncélos-felderítőosztály Rimaszombat környékén gyülekezett. Két százada 30 VW-Schwimmwagent kapott utánpótlásként. A századok létszámát is feltöltötték újoncokkal.
A 40. SS-páncélgránátos-ezred november 5-én szlovák területen, Besztercebányánál gyülekezett. Az ezred szervezése és kiképzése még nem fejeződött be.
A 18. SS-páncélososztály páncélosszázadait november elején Losoncra helyezték át, ahol a 3. század kísérő-gránátosszázad lett.
A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály harcértéke még mindig alacsony volt. Miután a csapatok felkészültek az újabb harcokra és megkapták hiányzó felszerelésüket, a beérkező népi német újoncoknak már nem maradt egyenruha. Hiány volt rohamsisakból és sáncszerszámokból is.[1026]
November 6-án a 39. SS-páncélgránátos-ezred részei beérkeztek Hatvan körzetébe, majd másnap Jászladányhoz vonultak. A 18. SS-páncélos-felderítőosztály Salgótarjánon és Hatvanon keresztül Jászberénybe menetelt.
November 7-én a 18/I. SS-tüzérosztály Jánoshidánál foglalt tüzelőállást, majd a 4. SS-páncélos-tüzérezred alárendeltségébe került. Aznap már a hadosztály törzse, két páncélgránátos-ezrede és a páncélos-felderítőosztály részei is megérkeztek.
November 8-án a 18. SS-páncélgránátos-hadosztályt alárendelték a 4. SS-páncélgránátos-hadosztálynak. A 39. SS-páncélgránátos-ezred hajnalban Jászladánynál leváltotta a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály ott harcoló részeit. A 40. SS-páncélgránátos-ezred Újszász és a Zagyva között vette át az arcvonalat a 39. SS-ezred jobbszárnyán. A 18. SS-páncélos-felderítőosztály a 40. SS-ezred jobbszárnyán helyezkedett el Tápiógyörgyétől délre.[1027]
A LVII. páncéloshadtest alárendeltségben álló hadosztályt is elérte a 2. Ukrán Front újabb támadása Budapesttől keletre. A főleg fiatal, alig négyhetes kiképzést kapott népi németekből álló alakulatok kudarcot vallottak. Állásaikat áttörték a szovjetek, és sokuk megadta magát. A hadtest véleménye szerint a 18. SS-páncélgránátos-hadosztály harcértéke olyan volt, akár a magyar csapatoké.[1028]
A 39. SS-páncélgránátos-ezred III. zászlóalja fegyvereivel együtt pánikszerűen hagyta el állásait. A 39/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj katonáit pisztolylövésekkel kellett visszakényszeríteni állásaikba. A visszaözönlő csapatokat a hadosztály idősebb katonái és SS-tábori csendőrök próbálták feltartóztatni.
A 39/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj hét tagját sötétedés előtt megcsonkítva holtan találták. A németek a szovjeteknek tulajdonították az esetet, amelyhez hasonló az arcvonal más részein is előfordult.
Egy SS-páncélgránátost öncsonkításon értek, akit a hadosztálybíróság november 9-én reggel a „védelmi képesség veszélyeztetése” miatt halálra ítélt. Az ítélethirdetés után 20 perccel a katonát agyonlőtték.
A 39. SS-páncélgránátos-ezred november 8-i vesztesége 11 halott, 137 sebesült és 122 eltűnt, összesen 270 fő volt. Az eltűntek felét a németek elesettnek tekintették.[1029]
November 9-én a 40. SS-páncélgránátos-ezred és a 18. SS-páncélos-felderítőosztály Újszász és Tápiógyörgye körüli állásai ellen is szovjet támadás indult. A páncélgránátosoknál megismétlődtek a másik ezrednél tapasztalt jelenségek, de az arcvonalat még november 10-én is tartani tudták.
November 11-én a szovjetek elfoglalták Tápiószelét, Tápiógyörgyét és Jászladányt. A hadosztály állásaikból kivert csapatai Jánoshidán és Jászteleken át Jászberény felé vonultak vissza.
November 12-én a visszavonulás folytatódott. A 18. SS-páncélos-felderítőosztály Jásztelektől északra hatalmas forgalmi dugóba került, majd elérte Jászberényt. A szovjet páncélosok ugyancsak a város déli részéig törtek előre.[1030]
A 39/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj reggel Jászkisérnél a 76. gyaloghadosztály 203. gránátosezredének tartalékában állt. A zászlóalj létszáma mindössze három tiszt, 10 altiszt és 68 közkatona volt.
November 13-án folytatódtak a szovjet 7. gárdahadsereg támadásai Jászberény irányában. A két SS-páncélgránátos-hadosztály kötelékei összekeveredve harcoltak. A 8. és 40. SS-páncélgránátos-ezredek Jászberénytől délnyugatra, a 7. és 39. SS-páncélgránátos-ezredek pedig a várostól dél-délkeletre voltak állásban.[1031] A 18. SS-páncélos-felderítőosztály Szentlőrinckátánál biztosította a Zagyván való átkelést.
November 14-én folytatódtak a harcok Jászberény körül. A 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljat az ezred lövegek nélkül maradt páncéltörőágyú- és gyalogságilöveg-kezelőiből töltötték fel.
Este megkezdődtek az előkészületek a Karola-állásba való visszavonulásra. Ezzel összefüggésben a hadosztály Hatvanban olyan állomást létesített, ahol a szétvert alakulatok kis csoportokban visszavonuló tagjai jelentkezhettek.
November 15-én hajnalban megkezdődött a visszavonulás. A 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj Pusztamonostornál ment állásba, de amikor a szovjetek a helység első házait elérték, a német kötelék ismét visszavonulásba kezdett.
November 16-án a hadosztály csapatai behúzódtak a Karola-állásba, Hatvantól délre. Ezzel egy időben ismét a hadosztálytörzs vezette a csapatokat, amelyek továbbra is a 4. SS-páncélgránátos-hadosztálynak voltak alárendelve. Trabandt SS-Oberführer harcálláspontja Apcon volt.
Jászberény kiürítése után a 18. SS-páncélos-felderítőosztályt a 40. SS-páncélgránátos-ezrednek rendelték alá. A 40. SS-ezred parancsnokát, Schäfert időközben SS-Obersturmbannführerré léptették elő.
November 17-19. között a hadosztály tartotta állásait Hatvannál. A várostól nem messze, a Jászberény felé vezető út mentén fekvő tanya[1032] körül heves harcok folytak napokon keresztül, mert az itteni közlekedési csomópont birtoklása meghatározó jelentőségű volt. A házcsoportot a 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj védte a 40/14. század három 2 cm-es légvédelmi gépágyújával megerősítve.
November 18-án a hadosztálynak négy bevethető rohamlövege és öt 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúja volt. A páncélgránátosok harcoslétszáma négy gyenge és egy átlagos zászlóaljban 600 fő körül mozgott. Egy további páncélgránátos-zászlóalj menetben volt. A 18. SS-tüzérezred három könnyű és három nehéz üteggel rendelkezett. A védelemre is csak korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága csupán 30 százalék volt.[1033]
November 20-án a 40/7. SS-páncélgránátos-század részei megszöktek az arcvonalból. A szovjetek betörését azonban még sikerült felszámolni. A hadosztály arcvonalán kialakult betöréseket általában a mozgó „tűzoltó osztagként” bevetett 18. SS-páncélos-felderítőosztály két VW-Schwimmwagen terepjáró gépkocsikkal felszerelt százada számolta fel.[1034]
November 21-24. között tovább folytatódtak a heves harcok Hatvantól délre és a közlekedési csomópont körül. A 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljat szükség esetén a 18. SS-páncélososztály rohamlövegei is támogatták. A páncélososztálynak november 21-én 14 meglévő rohamlövegéből öt volt bevethető állapotban.[1035]
November 24-én este a hadosztály erői ismét visszavonulásba kezdtek. A csapatoknak ki kellett üríteniük viszonylag jól kiépített állásaikat, amelyben egyébként áttelelhettek volna.
November 25-én a hadosztály visszahúzódott a Heréd–Lőrinci vonalra, miközben Hatvant elfoglalták a szovjet csapatok. A németekre nehezedő nyomás ezt követően átmenetileg csökkent.
A 40. SS-páncélgránátos-ezred Herédnél foglalt állást. Harcálláspontja Lőrinciben volt. A 39. SS-páncélgránátos-ezred innen balra, Ecséd körül harcolt.
A 39/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljból időközben elvezényelték a 40 évesnél idősebb katonákat, majd miután november 18-tól Ecsédtől keletre átmenetileg az 1. páncéloshadosztály alárendeltségében volt bevetve, állományát később betagolták a 39/III. SS-páncélgránátos-zászlóaljba.[1036]
Aznap a 4. SS-páncélgránátos-hadosztálynak alárendelt 18. SS-páncélgránátos-hadosztály három bevethető rohamlöveggel, kilenc 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúval és hét Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélossal[1037] rendelkezett. A páncélgránátosok egy közepesen erős, három gyenge és egy leharcolt zászlóaljában körülbelül 650 harcképes katona volt. A 18. SS-tüzérezred két könnyű és három nehéz üteggel vett részt a harcokban. A védelemre továbbra is csak megszorításokkal alkalmas hadosztály mozgékonysága 30 százalék volt.[1038]
November 26. és december 4. között a 18. SS-páncélgránátos-hadosztály arcvonalán viszonylagos nyugalom volt. A szovjetek főleg aknavető- és páncéltörőágyú-tűzzel zavarták a németeket.
November 28-án a hadosztály a IV. páncéloshadtest alárendeltségébe került. A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály novemberi magyarországi harcai alatt 243 halottat, 1399 sebesültet (ebből egy tiszt) és 557 eltűntet, összesen 2199 főt veszített.[1039] Az eltűntek többsége minden bizonnyal megadta magát.
December 2-án az ismét saját parancsnoka által vezetett hadosztály hat bevethető rohamlöveggel és négy Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélossal,[1040] valamint nyolc 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúval rendelkezett. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy közepesen erős, egy átlagos és három gyenge zászlóaljban körülbelül 800 fő volt. Egy további páncélgránátos-zászlóalj az 1. páncéloshadosztály alárendeltségében harcolt. A tüzérséget négy könnyű és három nehéz üteg alkotta. A védelemre csak korlátozottan alkalmas hadosztály mozgékonysága 40 százalék volt.[1041]
December 5-én a 2. Ukrán Front újabb támadást indított Budapesttől keletre. A Heréd és Lőrinci között elhelyezkedő 18. SS-páncélgránátos-hadosztálynál a szovjet lövészerők nagyszámú páncélos támogatásával helyenként hat kilométer mélyen is betörtek a német vonalakba.[1042] Az SS-páncélgránátosok egy része ismét elmenekült. A 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóalj Lőrincitől nyugatra, a nyílt terepen próbált megkapaszkodni. A hadosztály harcálláspontja ekkor Erdőtarcsán volt.[1043]
December 6-án a szovjetek 15 kilométer szélességben és körülbelül 30 kilométer mélyen törtek át a német vonalakon Aszód és a Gyöngyöspatától nyugatra húzódó vasútvonal között, majd elfoglalták Szirákot. A hadosztály részei a 357. gyaloghadosztály kisebb kötelékeivel együtt Acsa és Aszód, illetve Szirák és a Gyöngyöspatától nyugatra lévő vasútvonal között reteszállásokat létesítettek keleti, illetve nyugati arcvonallal.[1044]
A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály harcálláspontja Balassagyarmatra települt. Trabandt SS-Oberführer hamarosan utasítást kapott, hogy szállja meg Szécsényt, és a helységen átvezető utat tartsa szabadon. Az áttelepült hadosztály-harcálláspont a templomnál volt. Ide érkezett be a 18. SS-tábori pótzászlóalj is, amely a kiképzés mellett a település körkörös védelmét is ellátta.[1045]
December 7-én a 39. SS-páncélgránátos-ezred megmaradt két gyenge zászlóalja Pásztótól délre, Szurdokpüspökinél harcolt, s csatlakozott a 4. SS-páncélgránátos-hadosztályhoz. Az ezred jobbszárnyán a 40. SS-páncélgránátos-ezred volt bevetve.
A 40. SS-páncélgránátos-ezred három zászlóalja az alárendelt 18. SS-páncélos-felderítőosztály két századával együtt Csécse, Buják, Ecseg és Kozárd településeken védekezett a szovjetek heves oldaltámadásai ellen. Alsótoldot a 40/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj megvédte egy szovjet támadással szemben, majd Szécsény felé vonult vissza. Az Alsótold és Szécsény között kialakult, mintegy 12-15 kilométer széles rést csupán a beérkező 46. gyaloghadosztály felderítőosztályának támpontszerű védelme fedezte.
December 8-án a 40. SS-páncélgránátos-ezred részei Csécsét még tartották. A település és Buják között a 40/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj és a 18. SS-páncélos-felderítőosztály volt védelemben.[1046]
December 9-én az SS-páncélgránátosok ismét visszaverték a szovjetek zászlóalj erejű támadásait Buják ellen és onnan délkeletre. A kialakult betöréseket felszámolták.[1047]
Aznap a szovjetek elfoglalták Balassagyarmatot és Szécsény felé nyomultak előre. Julius Riepe SS-Sturmbannführer 40/I. SS-páncélgránátos-zászlóalja már beérkezett oda és a helységtől öt kilométerre nyugati és délnyugati irányban állásokat létesített. A támadó szovjetek elől az SS-páncélgránátosok ismét visszaözönlöttek. Riepe és a helyszínen harcoló 46. gyaloghadosztály felderítőosztályának egy tisztje feltartóztatta és újra állásba parancsolta őket. Időközben a 18. SS-légvédelmi tüzérosztály 8,8 cm-es lövegei is megérkeztek. A szovjetek előretörése néhány harckocsijuk kilövése után elakadt.[1048]
Aznap a hadosztály zöme már ismét a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály alárendeltségében harcolt. A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály ezen erőinek három bevethető rohamlövege, három Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosa és négy 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúja volt. A páncélgránátosok harcoslétszáma egy átlagos, egy közepesen erős és egy gyenge zászlóaljban mintegy 600 főre rúgott. A 46. gyaloghadosztály alárendeltségében harcoló 40/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj alig több mint 100 harcképes katonával rendelkezett.[1049]
December 10-én a szovjetek egész nap sikertelenül támadták Szécsényt nyugati és délnyugati irányból. Bevetett 18 páncélosukból a németek 17 darabot lőttek ki.[1050] Riepe és dr. Hans Lipinski SS-Obersturmführer, a 18/1. SS-légvédelmi tüzérüteg[1051] parancsnoka a Szécsény körüli harcokért 1945 januárjában megkapták a Vaskereszt Lovagkeresztjét.[1052]
A 18. SS-tüzérezred tüzelőállásai a helységtől keletre voltak. A hadosztály-harcálláspont először a szécsényi kastélyban települt, majd 12-én áthelyezték Salgótarjánba.
A 39. SS-páncélgránátos-ezred Pásztótól öt kilométerre délre harcolt. Jobbra tőle Csécse, Buják és Ecseg területén a 40. SS-páncélgránátos-ezred és a 18. SS-páncélos-felderítőosztály állásai húzódtak. A páncélos-felderítőosztály parancsnokságát az elvezényelt Sonne helyett Kurt Wagner SS-Hauptsturmführer vette át.[1053]
December 10. után ismét nyugodtabb időszak következett. A 2. Ukrán Front megint leállította támadását.
December 12-én a 40. SS-páncélgránátos-ezred feladta Csécsét és Ecsegre vonult vissza, ahol már elkészített lövészgödrök és lövészárok-részek voltak.
December 13-án a németeket helyi összecsapások során lassan szorították vissza a szovjetek.
December 14-én a 18. SS-páncélos-felderítőosztály maradványait bekerítették Ecsegen. Másnap hajnalban kitörtek és Kozárdnál csatlakoztak a 40. SS-páncélgránátos-ezredhez.
December 15-én helységet a 40/II. SS-páncélgránátos-zászlóaljon kívül az SS-páncélos-felderítők is védték, de ennek ellenére a szovjetek még aznap elfoglalták.
December 16-án a hadosztály törzsét Losoncon keresztül szlovák területre, Selmecbányára vezényelték. A körzetben tervezték a hadosztály újabb felállítását. Ide irányították a nélkülözhető vonat- és hadtápalakulatokat, valamint a szétvert kötelékeket is.
Az arcvonalban csak a saját rohamlövegekkel és egy tüzérüteggel megerősített két SS-páncélgránátos-ezred még harcképes részei maradtak (három gyenge zászlóaljban összevonva). A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály ezen részei – kivéve a Szécsénynél még mindig kitartó 40/I. SS-páncélgránátos-zászlóaljat – a továbbiakban a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály alárendeltségében, annak kötelékeivel együtt december 31-ig harcoltak magyar területen.[1054]
A 40/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj harccsoportja a német szárazföldi haderő csapataival közösen december 28-ig tartotta Szécsényt.[1055]
December 16-án a hadosztály még harcoló részei három bevethető rohamlöveggel, két Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélossal és négy 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúval rendelkeztek. Három másik ilyen páncéltörő ágyú a 46. gyaloghadosztály-harccsoport alárendeltségében volt. A páncélgránátosok harcoslétszáma két gyenge és egy leharcolt zászlóaljban alig több mint 250 főt tett ki. A 18. SS-tüzérezred egy nehéz ütege a 4. SS-páncélgránátos-hadosztálynál, két könnyű és két nehéz ütege pedig a 46. gyaloghadosztály-harccsoport alárendeltségében harcolt.[1056]
December 19-én és 20-án a 40. SS-páncélgránátos-ezred kötelékeit – kivéve az ezred-közvetlen alakulatok egy részét – kivonták Kisbárkánynál húzódó állásaikból és Salgótarján–Losonc útvonalon a szlovákiai Korponára vezényelték.
December 23-án a hadosztály három harcképes rohamlövege a 76. gyaloghadosztálynak, két Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélosa pedig a 4. SS-páncélgránátos-hadosztálynak volt alárendelve. A két SS-páncélgránátos-ezred maradványai egy átlagos zászlóaljban összevonva (körülbelül 200 főnyi harcoslétszámmal) a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály csapataival harcoltak. A 18. SS-tüzérezred egy nehéz ütege is szintén ennél a hadosztálynál volt bevetve.
A szlovák területen állomásozó hadosztálytörzs alárendeltségében volt a német légierő 81. biztosító zászlóalja, a „Dirlewanger” SS-rohamdandár[1057] egy zászlóaljnyi ereje, az SS 14. fegyveres-gránátoshadosztályának egy zászlóalja, a 182. tartalékhadosztály egy zászlóalja, egy magyar zászlóalj és a 76. gyaloghadosztály utászzászlóalja. A 18. SS-tüzérezred két könnyű és két nehéz ütege is ide települt.[1058]
December 30-án a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály alárendeltségében harcoló 39. és 40. SS-páncélgránátos-ezredek maradványai összesen alig több mint 100 fős harcoslétszámmal és egy bevethető 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúval rendelkeztek.[1059]
A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály 1944. decemberi élőerő-vesztesége 65 halott (ebből hat tiszt), 287 sebesült (ebből három tiszt) és 105 eltűnt, összesen 457 fő volt.[1060] Ezzel együtt a hadosztály magyar területen körülbelül 2600 főnyi veszteséget szenvedett.
A 18. SS-páncélgránátos-hadosztályt szlovák területen ismét feltöltötték, miután megmaradt nehézfegyvereit 1945. január elején átadta a 4. SS-páncélgránátos-hadosztálynak. Január végéig a hadosztály új páncélvadászosztályt kapott és páncélososztályát is két vegyes páncélosszázadra töltötték fel. A 18. SS-tüzérezrednél egy IV. osztályt is szerveztek. A hadosztály 1945. január végén Felső-Sziléziában került ismét bevetésre.
A hadosztály 1945. február közepétől március elejéig Ratibor térségében folytatott védelmet. Március elején részt vett a szovjetek Gross-Neukirch körüli Odera-hídfője ellen indított támadásban, majd pedig március 15-től tovább védekezett Coseltől nyugatra. A támadó szovjetek elől csapatai Deutsch-Müllmenig vonultak vissza. Március 25-ig a hadosztály nyugati irányban, Leobschütz körzetébe tört át.
A 18. SS-páncélgránátos-hadosztály április elején tartalékban állt Schweidnitztől nyugatra. Az ismét szétvert hadosztály maradványaiból szervezett harccsoport április-májusban először Jägerndorf körzetében, a Neisse folyótól délre harcolt, majd május 8-10. között Prágától északra, az Elba melletti Melník körzetében szovjet hadifogságba került.[1061]
1944. április 29-én az SS Vezetési Főhivatala a magyarországi népi németekre és Magyarország lóállományára alapozva – egyelőre hadrendi szám és elnevezés nélkül – elrendelte egy SS-önkéntes-lovashadosztály (SS-Freiwilligen-Kavallerie-Division) felállítását magyar területen. A rendelkezés értelmében a szervezést 1944. május 1-én kellett megkezdeni, s a hadosztálynak 1944. október 30-ig el kellett érnie a hadrafoghatóságot.
Az SS Vezetési Főhivatalának a hadosztály felállításáról szóló 1070/44 sz. utasításának második pontja szerint az alakulat megjelölését egy későbbi rendelettel pontosítják. Himmler az SS-lovashadosztály felállításának közvetlen felelősévé Georg Kepplert, a magyarországi Waffen-SS erők parancsnokát tette meg.
A hadosztály állományának nagy részét az 1944. április 14-i német-magyar államközi egyezmény során behívót kapott magyarországi népi németek tették ki. Rajtuk kívül azonban a hadosztálynak magyar származású tagjai is voltak, egy részüket maga a Honvédelmi Minisztérium adta át az SS-nek.
A Waffen-SS második lovashadosztályának alapját a 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztály koveli harcokból kivont 17. SS-lovasezrede képezte. Egyúttal az ezred korábbi parancsnokát, August Zehender SS-Brigadeführert bízták meg az új önkéntes-lovashadosztály vezetésével is. A hadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje a német szárazföldi haderő (Heer) őrnagya, Erhard Mainke lett. A szervezés kezdeti fázisában a hadosztály hadrendi számmal nem rendelkezett. Miközben a hadosztály-közvetlen alakulatok szám nélkül szerveződtek, a lovasezredeket átmenetileg 1-3. számmal látták el. A hadosztály májusban eltervezett, de végül csak részben megvalósult hadrendje az alábbi volt:
– (1.) SS-önkéntes-lovasezred;
– (2.) SS-önkéntes-lovasezred;
– (3.) SS-önkéntes-lovasezred;
– SS-önkéntes-tüzérezred;
– SS-páncélos-felderítőosztály;
– SS-páncélvadászosztály;
– SS-rohamlövegosztály;
– SS-légvédelmi tüzérosztály;
– SS-utászzászlóalj;
– SS-híradóosztály.
A három lovasezredből 1944 kora nyarán gyakorlatilag még csak kettő létezett (a korábbi 17. SS-lovasezredből létrehoztak egy újabbat). A lovasezredek 1944. májusától Budapest, Kisbér és Győr térségében megkezdték ki-, illetve átképzésüket. A hadosztály tüzérezredének részeit Bicske, Páty és Zsámbék körzetébe irányították, míg a híradóosztály kiképzése 1944. júniusától Bián és Torbágyon vette kezdetét. Június 30-án a hadosztály teljes létszáma 4914 fő volt (ebből 96 tiszt, 570 altiszt és 4248 fő közkatona).
Tekintettel arra, hogy a hadosztályban nemcsak behívók útján „kényszersorozott” magyarországi népi németek, hanem magyar származású önkéntesek is voltak, valamint, hogy lóállományát főleg helyi beszerzések útján biztosították, 1944. júliusában a lovashadosztály rövid időre a „Magyarország” SS-hadosztály (SS-Division „Ungarn”) elnevezést kapta. Többek között a Honvédelmi Minisztérium nyomására, ezt az elnevezést 1944. szeptemberében visszavonták. Ezzel egyidejűleg az alakulat az SS Vezetési Főhivatalától megkapta végleges hadrendi számát és mellette – továbbra is utalva vegyes összetételére – a magyar átszámozást is, így elnevezése 22. (magyar) SS-önkéntes-lovashadosztály (22. SS-Freiwilligen-Kavallerie-Division [ungarische]) lett. A hadosztály „átszámozását” az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályának létrehozásakor, 1944. novemberében megszüntették.
1944. június-július fordulóján az SS légvédelmitüzér-kiképző- és pótezrede, valamint a 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztály 8. SS-légvédelmi tüzérosztályának közreműködésével Pátka és Székesfehérvár térségében felállították a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály légvédelmi tüzérosztályát is. Az egység parancsnoka Harry Weckmann SS-Hauptsturmführer lett. Az osztály állománya ekkor kilenc tisztből, valamint 528 altisztből és közkatonából állt. Ezeknek 50 százaléka birodalmi német, 25 százaléka magyarországi népi német és 25 százaléka magyar, illetőleg ukrán nemzetiségű volt. Amikor a 22. SS-légvédelmi tüzérosztály elérte a hadrafoghatóságot, hadrendje, létszáma és eszközállománya az alábbi volt:
| Alakulat | Fegyverzet és logisztikai eszközök | Személyi állomány |
| 1. üteg | 4 db 8,8 cm-es légvédelmi löveg, 1 db 2 cm-es egycsövű lgv. gépágyú 2 db MG 151/2 típusú lgv. gépágyú 4 db (8 t) vontatójármű 2 db (3t) tehergépkocsi 1 db Kfz. 12 típusú gépjármű |
2 tiszt, 128 altiszt és közkatona |
| 2. üteg | 2 db 3,7 cm-es egycsövű lgv. gépágyú 2 db 3,7 cm-es önjáró lgv. gépágyú 1 db MG 151/2 típusú lgv. gépágyú 2 db (3 t) vontatójármű 1 db (3 t) tehergépkocsi 8 + 1 (Kfz. 12) db gépjármű |
1 tiszt, 126 altiszt és közkatona |
| 3. üteg | 6 db 2 cm-es egycsövű lgv. gépágyú 2 db MG 151/2 típusú lgv. gépágyú 6 + 1 (Kfz. 12.) db gépjármű 1 db (3 t) tehergépkocsi |
1 tiszt, 132 altiszt és közkatona |
| törzs | 4 db 2 cm-es egycsövű lgv. gépágyú 2 db MG 151/2 típusú lgv. gépágyú 10 + 3 (Kfz. 12) gépjármű 1 db Kfz. 15 típusú gépjármű |
5 tiszt, 142 altiszt és közkatona |
1944 késő nyarán tovább folytatódott a kiképzés. Kisbér és Bábolna térségében megalakult a hadosztály harmadik lovasezrede is. Hamarosan a páncélvadászosztályt is megszervezték, amely csak 1944. októberében kapott 21 Jagdpanzer 38(t) Hetzer vadászpáncélost. Utóbbiakból pótlás az alakulat fennállása során a továbbiakban nem érkezett.
Szeptemberben felállították a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály utászzászlóalját is (parancsnoka Karl-August Fritsche SS-Sturmbannführer). A zászlóalj zöme még a hónap végén Ercsiben, az egyenruhakiosztást követően bevagonírozott, míg az alakulat néhány utászkiképzője továbbra is Magyarországon, a Veszprém (ma: Komárom-Esztergom) megyei Súron maradt. A hadosztály utászainak ki-, illetve átképzését a lengyelországi Krakkóban folytatták. Négyhónapi ottartózkodásukat követően, 1945. januárjában az alakulatot Frankfurtba szállították. A 22. SS-utászzászlóalj a Frankfurt környéki harcokban esett át a tűzkeresztségen, majd visszavonult a németországi Halböbe, ahol 1945 márciusában a szovjet csapatok bekerítették. A zászlóalj a gyűrűben szinte teljesen felmorzsolódott, s mindössze néhány tagja érte el a saját vonalakat az 1945. május 2-án végrehajtott kitörés során.
1944 kora őszére a hadosztály összes csapatteste megalakult és a hadrendi szám kiosztásával egyidőben már megtörtént ezen alakulatok át-, illetve beszámozása is. A Waffen-SS második lovashadosztálya a „Maria Theresia” elnevezést csak 1944 novemberében kapta meg. Hajtókajelzése az osztrák császárnő és magyar királynő – állítólagos – kedvenc növényére utalva a búzavirág lett.
1944. szeptember 20-án a hadosztály áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak:
– Teljes létszám (leszámítva az Ameiser-harccsoportot): 12 453 fő;
– hadosztályparancsnok: August Zehender SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya;
– 1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Erhard Mainke vezérkari őrnagy;
– hadosztálytörzs térképész-csoporttal, haditudósító-szakasszal és táboricsendőr-szakasszal;
– 52. (korábban 1.) SS-lovasezred (Harry Wiedemann SS-Sturmbannführer):
– 1-4. lovasvadron, 5. (aknavető-) svadron, 6. (nehézfegyver-) svadron;
– 53. (korábban 2.) SS-lovasezred (Anton Ameiser SS-Sturmbannführer):
– 1-4. lovasvadron, 5. (aknavető-) svadron, 6. (nehézfegyver-) svadron;
– 54. (korábban 17., majd 3.) SS-lovasezred (Walter Bornscheuer SS-Sturmbannführer):
– 1-4. lovasvadron, 5. (aknavető-) svadron, 6. (nehézfegyver-) svadron;
– 22. SS-önkéntes-tüzérezred (Wilhelm Leppert SS-Obersturmbannführer):
– I. tüzérosztály (Gustav Etzler SS-Hauptsturmführer)
– 1-3. könnyű üteg 10,5 cm-es fogatolt tábori tarackkal;
– II. tüzérosztály (ismeretlen)
– 4-6. könnyű üteg 10,5 cm-es fogatolt tábori tarackkal;
– III. tüzérosztály (Willi Bauer SS-Hauptsturmführer)
– 7-8. könnyű üteg 10,5 cm-es fogatolt tábori tarackkal, 9. nehéz üteg gépvontatású 15 cm-es tábori tarackkal;
– 22. SS-páncélos-felderítőosztály (Karl Waller SS-Sturmbannführer):
– 1. (páncélgépkocsi-) svadron, 2-4. (VW-) svadron, 5. (nehézfegyver-) svadron, ellátó század;
– 22. SS-páncélvadászosztály (Wilhelm Burböck SS-Hauptsturmführer):
– 1. (vontatott páncéltörőágyús-) század, 2-3. (vadászpáncélos-) század;
– 22. SS-légvédelmi tüzérosztály (Harry Weckmann SS-Hauptsturmführer):
– 1. (8,8 cm-es) üteg, 2. (3,7 cm-es) üteg, 3. (2 cm-es) üteg;
– 22. SS-utászzászlóalj (Karl-August Fritsche SS-Hauptsturmführer):
– 1-3. gépkocsizó utászszázad, könnyű hadihíd-oszlop;
– 22. SS-híradóosztály (Hans Kiesewetter SS-Hauptsturmführer):
– 1. (távbeszélő-) század, 2. (rádiós-) század, könnyű híradóoszlop;
– 22. SS-tábori-pótzászlóalj (?): öt kiképzőszázad;
– 22. SS-hadosztályt ellátó csapatok;
– 22. SS-állatorvosi osztály;
– 22. SS-egészségügyi osztály;
– 22. SS-gazdasági osztály.