18
Miután emlékeztette a többieket is a maszk viselésére, Kellan is az arca elé csatolta a sajátját, majd elindult a sötét nyílás felé. Éjközép megfogta a karját, és gyengéd erőszakkal visszahúzta.
Engedd meg, hogy én menjek előre!
Kellan első gondolata az volt, hogy ragaszkodik az elsőséghez, azonban eszébe jutott, éppen azért örült Éjközép jelenlétének, mert a tündének különleges tehetsége volt a ki-és bejutáshoz, így másodiknak maradva követte csapattársát, nyomában szorosan a többiek, fegyverrel a kézben. Orion jobbjában a kardját tartotta, baljában a pisztolyát. Kellan is előhúzta a saját fegyverét, a szabad kezében pedig zseblámpát szorongatva világította az utat.
A nyílás mögött egy betonbunkerre akadtak. Kellan repedések, és égés nyomait fedezte fel a bejárat körül.
Úgy tűnik, robbanóanyaggal omlasztották be a domboldalt.
Szerencsére nem végeztek elég alapos munkát - visszhangzott elölről Éjközép hangja. - Vagy nem volt elég idejük elpusztítani az egész bázist, vagy nem akarták, hogy megsérüljön, amit odabent tároltak.
Talán azt gondolták, még visszajönnek - vetette fel Orion. - Én mindig úgy hallottam, hogy a UCAS azt tervezte, megfejti a Szellemtánc mögött húzódó mágia titkát.
Sosem sikerült nekik - hallatszott Natokah büszkeségtől dagadó hangja.
Néhány lépés múlva már egy betonfolyosón haladtak, amely mélyen a föld gyomrába vezetett. Kellan a zseblámpa fényével pásztázva nézett végig a mennyezeten, ahol a robbanástól megrongálódott lámpák és vezetékek lógtak lehangoló állapotban.
Várj egy pillanatig! - szólt hátra Éjközép, mire a mögötte haladó árnyvadászok a fejüket forgatva megtorpantak. Kellan csak a saját, maszk által torzított lélegzetvételének hangját hallotta. Mindenki némán figyelt és várt.
Rendben. Tiszta.
Ismét elindultak. Kellan zseblámpájának fénye hamarosan a néhány méterrel előttük álló tündére és a mögötte rendíthetetlennek tűnő bejárati kapura villant. Maga az ajtó, amely elállta az utat, jó két méter széles és három méter magas lehetett. Acélborításán, több helyen fekete korom sötétlett. Éjközép az ajtó melletti konzolt vizsgálgatta.
Használhatatlan - morogta. - Nincs áram. Ami viszont jó hír, hogy így riasztó sincs, de ugyanakkor a biztonsági rendszert sem tudjuk irányítani, vagy az ajtó nyitómechanizmusát mozgásba hozni.
Draven maga elé támasztotta a fejszéjét, és megropogtatta tömpe ujjait.
Tehát, akkor a hagyományos módon kell bejutnunk. - A törpe leguggolt az ajtó elé, megragadta az alsó peremet, majd minden erejét összeszedve húzni kezdte felfelé. Meg sem bírta mozdítani. Draven ismét nekiveselkedett: az izmai megfeszültek, a férfi nyögött, verejtékezett, de semmi.
Esélytelen - mondta Éjközép. - Ez az ajtó tökéletesen zár. Így biztos nem nyitjuk ki.
Mi lenne, ha mágiával próbálkoznánk? - ajánlotta Orion. Mielőtt még Kellan válaszolhatott volna, Éjközép szólalt meg:
Nem túl jó ötlet, hacsak nem ismeri valaki az éppen ehhez való varázslatot. Jobb megoldás is van, ami ráadásul kisebb erőfeszítést igényel.
A tünde letette a földre a zsákját, majd az egyik belső zsebbe nyúlt. Egy pillanattal később egy fogkrémhez hasonló tubust vett elő. Letekerte a kupakot, majd az ajtóhoz nyomva lassan fehéres ragacscsíkot rajzolt a felületére. Egy másfél méterszer kétméteres képzeletbeli ajtókeretet rajzolt a kapura, ügyelve, hogy a ragacs sehol ne szakadjon meg.
Termit paszta - magyarázta, miközben ellépett az ajtó mellől. A mellénye zsebéből elővett egy öngyújtót, majd a paszta végéhez tartotta. Ahogy az lángra kapott, nyomban ki is hunyt, majd vörös izzással és heves szikrázással lassan égni kezdett. Ahol a paszta elhaladt, egészen átvágta a vastag fémlapot. Percekig tartott, míg a felvitt réteg elégett. Ez idő alatt Éjközép két tapadókoronggal egy rudat erősített az ajtó közepére. Ahogy a termit végül kialudt, a tünde intett a törpének.
Draven?
Draven megragadta a fogantyút, majd nyögve kiemelte a helyéről a kivágott ajtószeletet.
Vigyázz a széleivel! - figyelmeztette Éjközép. - Még mindig forró.
Draven lerakta a kivágott darabot a fal mellé. Kellan eközben a zseblámpával a feltáruló helyiségbe világított.
Egy tágas terem nyílt előttük: az oldalai jó tíz méter hosszan nyújtóztak minden irányba. A mennyezeten itt is összetört lámpák és vezetékek lógtak. A helyiség nagy része csupasz volt. A padlót több helyen sötét színű folt tarkította, a falak mentén fémhulladék sorakozott. A távoli fal tövében néhány kisméretű fémtartály hevert, amelyeket vastagon borította a rájukülepedett por.
Mi a fene ez? - kérdezte Orion kíváncsian körülnézve. - Mi ez a cucc?
Kellan is csalódott volt. Nem tudta, vajon mire számíthatnak, de nagyon úgy tűnt, a bázist teljesen kitakarították, mielőtt a hadsereg kivonult a környékről.
Nézzük meg! - mondta Éjközép, azzal belépett a terembe. Nyomában, sorban a többiek is követték, felkészülve bármiféle veszélyre. Miközben Éjközép a tartályok felé közelített, hogy megvizsgálja a tartalmukat, Orion megtorpant, és félrefordított fejjel hallgatózott.
El a bejárattól! - suttogta, és intett az épp belépő Natokah-nak és Dravennek. A tünde megragadta Kellan karját, és a fal felé húzta.
Mi történt? - kérdezte a lány, de mielőtt Orion válaszolhatott volna, már hallotta ő maga is.
Morgásszerű kántálás hallatszott mögöttük a folyosón, amely egyre erősödött. Éjközép is ellépett a tartályok mellől, még épp időben.
Mintha csak a kántálásra feleltek volna, a sötét foltok a padlón megremegtek, újra folyékonnyá váltak, és megmozdultak. A terem különböző pontjaiból egymás felé indultak, miközben mindenféle hulladékot sodortak magukkal. A tartályok felé indult a lassan masszává sűrűsödő, bűzlő rémség, végül ahogy a szélsőt elérte, örvényleni kezdett. A fém először sistergett, majd egy hangos reccsenéssel szétszakadt. Sárgászöld folyadék ömlött a betonra, majd a fekete massza testébe olvadt az is.
Ne. - ismerte fel döbbenten a jelenést Natokah, miközben a már fortyogó lé egyre magasabbra nőtt. Egy másik tartályhoz közelített, mire az is széthasadt. Maró gáz töltötte meg a helyiséget, miközben a massza lassan alakot öltött. - El kell tűnnünk innen!
Megtisztítom a kijáratot - ajánlotta önként Orion. A falhoz lapulva indult az ajtó felé, miközben a jelenés egészen a mennyezetig tornyosult. Kellan úgy érezte, szemek kavarognak a rémséges, torz anyagban.
Orion karddal a kezében perdült a bejárat elé. Ahogy ki akart lépni a nyíláson, egy láthatatlan falba ütközött, amely épp akkor kelt életre. Zöld fény és szikra villant, ahol a tünde az akadályhoz ért. Hátratántorodott.
Mi a franc? - lepődött meg. Ekkor észrevette az árnyékba burkolózó alakot a különös fal mögött. - Társaságot kaptunk.
Állj félre! - kiáltotta Kellan. - Ne lásson!
Nem kell aggódni - érkezett az idegen nyugodt hangja. - Már megszereztem, amiért jöttem.
Ki az ördög vagy? - követelte a választ Kellan.
A nevem Zhade - felelte az ismeretlen. - És nagy köszönettel tartozom neked. Általad igazán könnyedén idetaláltam és bejutottam.
Követtél minket?
Nem igazán - érkezett a felelet. - Mondjuk inkább úgy, hogy párhuzamos úton jártunk. De nekem megvolt az az előnyöm, hogy tudtam, mikor értek ide.
Miközben a férfi beszélt, a massza lassan elnyerte végleges alakját a magába olvasztott folyadékból és hulladékból. A padlón bugyborékoló pocsolyából két humanoid forma öltött alakot. Mindkettőnek két karja volt, amelyek három-három ujjban végződtek. A fejük nem emlékeztetett emberre, de jól elkülönült szemek és száj látszott rajtuk. Lábuk nem lévén, fortyogó oszlopnak tűntek. Közelebb nyomultak az árnyvadászokhoz, akik fegyverrel a kézben igyekezték megőrizni a tisztes távolságot.
Te ölted meg Nyikorgót - fakadt ki Kellan. Ekkor olyan erős késztetést érzett, hogy ellenfele szemébe nézzen, amely legyőzte az óvatosságot. A saját figyelmeztetése ellenére ellépett a fal mellől, és egészen addig sétált a terem közepe felé, amíg rá nem látott a bejárati ajtóra.
A férfi nyugodtan állt, szinte mozdulatlanul. Alakját halványan megvilágította a mágikus fal. Zhade alig egy méterre állt az ajtón túl. Ütött-kopott bőrruhát viselt, amelyen tucatnyi csat és szíj lógott. Egy ballisztikus páncél töredezett darabjait is a ruha fölé aggatta, hátán szakadozott esőkabát lógott.
Kicsodát? - kérdezte összeszűkülő szemmel.
Nyikorgót - ismételte Kellan. - A fickót, aki az adatokat szerezte meg ennek a bázisnak a helyéről.
Ó, igen! - mosolyodott el Zhade. - Hát ő! Nem volt szükség rá, hogy megöljem. Valaki már megtette helyettem ezt az apróságot. Azt hittem, te voltál. Ezek szerint az Agyzabálók tették.
Ja, biztosan - hagyta annyiban Kellan.
Nincs okom hazudni neked - vont vállat Zhade. - Ami azt illeti, arra sincs okom, hogy folytassam ezt az értelmetlen társalgást. - Azzal kitárta két karját, és hívogatóan a teremtményei felé intett, mintha csak magához akarná ölelni azokat.
Azok sistergő, cuppogó hanggal lehajoltak, és magukhoz vettek két-két tartályt, majd lassan fortyogva a gazdájuk felé hullámoztak.
Orion felemelte a pisztolyát, de Natokah kiáltása megállította.
Ne! Semmi hatása nem lenne, de eltalálhatod valamelyik tartályt.
Tökéletes észrevétel - vicsorgott Zhade. A két toxikus szellem elérte a mágikus korlátot, majd úgy csusszantak keresztül rajta, mintha az ott sem lenne. Zhade előrelépett, elvette a felé nyújtott tartályokat, és úgy ölelte őket magához, akár a gyermekeit. Azután a szellemek visszafordultak a terem felé, és az árnyvadászokhoz közelítettek.
Kellan koncentrált. Erőt gyűjtött. Különös, beteges „ízt" érzett a misztikus energiákban, mintha a mérgek a levegőben és a vegyszerek nemcsak a falakba ették volna be magukat, de lassan átszivárogtak volna az asztrális síkra is. Minden erejével Zhade mágikus védművére összpontosított, majd egy manalövedékkel megcélozta azt. Ahogy szabadjára engedte a varázslatot, az nekivágódott a falnak; remegés futott végig rajta, de semmi sem történt. A gát kitartott. Zhade halványan elmosolyodott.
Lenyűgöző - mondta. - Idővel talán tényleg áttörnéd. De sajnos éppen az nincs. Ég veled, és minden jót.
A sámán hátralépett a korláttól, majd valamilyen visszataszító nyelven szólt néhány szót. Méregzöld felhő gomolygott a talpa nyomán a padlóból. Ahogy Zhade hátrált, a füst elérte a falakat és a mennyezetet. Sisteregve marta a betont és az acélborítást egyaránt.
A tiéd mind. Ne hagyd soká szenvedni őket! - parancsolta a sámán a távolból. Alig néhány másodperccel később a mennyezet megadta magát a felgyorsult korróziónak és pusztító savnak, mire hangos robajjal beomlott, elzárva az egyetlen kijáratot. Azután a mágikus korlát kihunyt. Az egyedüli fény a teremben a toxikus szellemből és Kellan zseblámpájából áradt.
Kellan! A szellemek! - kiáltotta Natokah. - El kell űznünk őket! El kell.
Az első szellem Natokah felé csapott, mire a sámán félreugrott. A lény a falat találta csak el, amelyen fekete sávot hagytak ormótlan ujjai.
Orion és Draven egyszerre vetették magukat a másik szellemre, és hevesen csépelni kezdték karddal és fejszével. Draven kétszer is lesújtott, majd fájdalmas kiáltással hátraszökkent, ahogy fegyvere éle lassan olvadni kezdett, felforrósítva a markolatot is. Orion mágikus pengéjére azonban nem volt hatással a szellemtestből kiszakadt maró vegyszer. A lény belsejéből a vágások nyomán sistergő cseppek hullottak a padlóra, miközben a szellem fájdalmasan vonaglott.
Natokah megvetette a lábát nem sokkal odébb a fal tövében, és a másik szellemmel nézett farkasszemet. Kinyújtotta karját, óvókört rajzolt maga köré, majd hangosan énekelni kezdett. A toxikus szellem megtorpant, mintha láthatatlan fal emelkedett volna közte és a prédája között. Remegő testtel próbált közelebb kerülni Natokah-hoz, közben a sámán akaratával birkózott. Bár a dallam nem tűnt ismerősnek, Kellan felismerte, a férfi épp elűzni igyekszik a szellemet ebből a világból, vissza arra a posványos létsíkra, ahonnan szólíttatott.
Draven hangosan felüvöltött, ahogy a másik szellem egy váratlan és meglepően gyors mozdulattal a vállát megragadta, hólyagosra égetve a törpe húsát. Dravennek végül sikerült kiszabadulni a kínzó ölelésből, amikor Orion kardja mélyen a szellem testébe mélyedt. A toxikus lény újabb végtagot növesztett, miközben a törpe összegörnyedve elhátrált. Kellan látta, Dravennek a válla és a mellkasa csúnyán megégett, a láncing pedig valósággal ráolvadt a testére.
A szellem Orionra összpontosított. A tünde villámgyors támadásait a lény képtelen volt hárítani, majd amikor az visszacsapott, Orion fürgén elhajolt, odébb ugrott. Váratlanul Draven rontott a szellemre félig elolvadt fejszével a kézben. A toxikus szellem hanyag mozdulattal félreütötte a törpét az útból. Sistergés, majd a törpe a levegőbe emelkedett, és egészen a falig repült. Keményen vágódott a betonnak. A sisak lerepült a fejéről, Draven pedig eszméletlenül zuhant a kemény kőre. Nem mozdult.
Kellan ismét egy manalövedékkel próbálkozott, de a szellem, amely épp Orionnal viaskodott, elnyelte a felé lövellt mágikus energiát. A varázslat gyengének bizonyult, és még a lény figyelmét sem tudta elvonni a tündéről. Orion félrehajolt, oldalra vetődött, hogy elkerüljön egy újabb maró csapást, majd lesújtott.
Ezúttal a kard beleszorult a torz testbe, és a tünde képtelen volt kirántani.
A lény előrelendült, és vállon találta Oriont. Sisteregve olvadt a tünde kabátja, majd a sav utat talált a bőréhez. Orion arca fájdalmas grimaszba torzult. Hátratántorodott, és szerencséjére hanyatt esett. A szellem következő támadása az arcán találta volna, de így megmenekült. Egyelőre. A toxikus lény felegyenesedett, majd meglódult. Úgy tűnt, egész testével maga alá akarja gyűrni bosszantó ellenfelét.
- Neem! - sikoltotta Kellan. Ekkor hirtelen minden, amit Lothan tanított kristálytiszta összképpé alakult az elméjében. Minden erejével a szellemre fókuszált, kezét előrenyújtva rajzolta az űzés ősi jeleit a levegőbe.
A toxikus szellem megdermedt a mozdulat közben, Kellan pedig megérezte, ahogy az idegen akarat az övének feszül. Ebben a pillanatban értette meg igazán, mennyire betegesen önmagából kifordult, elfajzott lénnyel áll szemben. Elöntötte a szellembő l áradó, minden élő vel szembeni gyűlölethullám, a lángoló pusztítási vágy, amely egy pillanat alatt valósággal letaglózta a lányt. Megacélozta akaratát, és megismételte az űzés rítusát.
A távolból megérezte, majd meghallotta Natokah énekét, ahogy a másik szellemmel küzd hasonlóan. A hatalomszavak összemosódtak az énekkel, miközben mindketten igyekeztek rákényszeríteni az akaratukat a szellemre, hogy távozzon, és ne háborgassa az e világon élőket. A szellemtest hullám-zani, majd bugyborékolni kezdett, az összetartó egyszerű, de annál erősebb pusztítási vágy pedig szembeszállt a két varázshasználóval. Izzadság mart Kellan szemébe a légzőmaszk mögött. Egyre szakadozottabban szívta magába a nehéz levegőt.
Érezte, már nem bírja soká. Egyetlen utolsó támadásba sűrítette megmaradt energiáit, mire érezte, amint a szellem ellenállása megtörik. A mérgező masszán utoljára remegés futott végig, majd önmagába rogyott. Nem maradt más utána, csak egy gőzölgő pocsolya. A szellem utolsó sikolya is lassan elhalt Kellan elméjében, amikor a lény elhagyta a fizikai világot, és visszamenekült az asztrálsík mélyére.
Orion küszködve talpra állt. Ahogy a szellem eltűnt, megragadta a kardját, és kiszabadította a fortyogó lé fogságából. Azután a Natokah-val párbajozó szellem felé fordult. A sámán bátran küzdött, de már fél térdre rogyva igyekezett távol tartani a föléje tornyosuló rémséget. Az láthatóan parázsló szemekkel vergődött, hogy végre halálos ölelésébe szorítsa a férfit.
Orion karja szinte követhetetlen gyorsasággal villant meg: egyszer, kétszer, háromszor. A toxikus szellem vergődve próbált szembefordulni a gyilkos pengével, de Natokah nem eresztette. Végül megadta magát, és egy utolsó rándulással elenyészett.
Natokah próbált talpra állni, azután a szeme hirtelen fennakadt, befordult a koponyába, és a férfi arccal a padlóra zuhant. Éjközép termett mellette, mielőtt még Kellan odaért volna. A tünde karcsú ujjával kitapogatta a sámán nyakán annak pulzusát.
Életben van.
A szellemeket sikerült elűzni vagy elpusztítani. Orion az egyetlen kijáratot elzáró sziklák felé fordult, majd Kellanra nézett.
Vissza tudod hívni azt az elementált? Kellan a fejét rázta.
Csak egyetlen szolgálatra tudtam magamhoz kötni.
Akkor csapdába estünk, és ezúttal nincs kiút.
19
Egy frászt! - dühöngött Kellan. A helyiség közepére lépett, távol Natokah eszméletlen testétől. A düh a gyomrát kővé dermesztette, és érezte, lassan kúszik egyre feljebb a torkába. A szíve dübörögve tombolt mellkasában. Kezét ökölbe szorította, szeme összeszűkült, ahogy minden haragját egyetlen pontra összpontosította. Nem végződhet így! Érezte, ahogy a tarkóját a körötte egyre sűrűsödő mágikus energia bizsergeti.
Kellan, mi a.? - kezdte Orion, de Éjközép intett, hogy hallgasson.
Kellan tudomást sem vett árnyvadász társairól. Emlékei mélyéről előhívta Lothan első leckéit, amikor a troll arra tanította, hogyan mozgathat tárgyakat az akaratával. Eleinte apróságokkal kezdte: a telefonja, egy könyv, majd később nagyobb dolgok is. Még soha életében nem tudott nehezebbet emelni, mint Lothan maga, a beomlott alagút sziklái pedig tonnákat nyomtak. De Kellant ez most nem érdekelte. Egyedül az, zakatolt a fejében, hogy ő a felelős ezért az egészért. O ennek a csapatnak a vezetője, és nem fogja feladni harc nélkül!
A teste egyre csak forrósodott, ahogy a mágikus energia örvénylett körülötte, és rajta keresztül. A nyakában lógó amulett is hevülni kezdett, ahogy a bőréhez simult. A lány akaratereje nekifeszült a leomlott szikláknak.
Egy pillanatig semmi sem történt, egyedül Kellan szaggatott lélegzetvétele törte meg a tökéletes csendet. Azután enyhe remegés indult meg a törmelék belsejében. A leguruló apróbb darabok szürke port kavartak fel. Kellan fogcsikorgatva összpontosított tovább. Gyerünk! Gyerünk! - gondolta, miközben egyre újabb és újabb hőhullám öntötte el a testét. Ekkor Orion szavait hallotta az elméjében: Ezúttal nincs kiút.
Gyerünk! - vicsorogta. Izzadságban úszott. Az amulett valósággal perzselte a bőrét, de ezt a fájdalmat is arra használta fel, hogy minden mást kizárjon az elméjéből. Szeme előtt minden elmosódott, csak a sziklákat látta kristálytisztán.
Kellan ekkor felemelte a karját, és a törmelékhalomra mutatott.
Mozdulj! - kiáltotta, mire a felgyülemlett mana egyetlen láthatatlan lökésben kiszakadt belőle. A kövek megremegtek, a barlang mennyezetéről por és kavicsok záporoztak, majd néhány másodperc múlva minden elcsendesedett. Ahogy a szürke kavargó por elült, egy nyílást vettek észre. Nem fúl nagy, de elegendő, hogy átpréseljék magukat rajta.
Levegő után kapkodva hátratántorodott, két kezét a halántékára nyomva próbálta csitítani a lüktető fejfájást. Orion a derekánál átkarolta, és magához szorította a lányt. A tünde az újdonsült alagútra pillantott, majd a lányra. Oda-vissza.
A mindenségit! - mondta lenyűgözve.
Kellan, Orion és Éjközép hosszas küzdelem árán végül sikeresen kivitte Dravent és Natokah-t is a közeli kis tisztásra. Kimerülten nézték eszméletlen társaikat. Zhade már rég messze járt. Éjközép levette az arca elől a maszkot, majd letérdelt, és kinyitotta a táskáját. Orion és Kellan kezébe nyomott néhány tapaszt.
Tegyétek fel ezeket - mondta -, és egyet rájuk is! - intett a földön fekvők felé. - Általános antitoxinok.
Nyomban letépték a védőfóliát, és felragasztották a tapaszokat, közben Éjközép elővett egy elsősegélycsomagot, és a sebeket nézte meg alaposabban.
Miután Natokah nyakára nyomta az ellenméregtapaszt, Kellan Orion felé fordult aggódva.
A vállad - nyúlt a férfi felé, majd nyomban vissza is húzta a kezét. Nem merte megérinteni az égett bőrt, nehogy fájdalmat okozzon. A tünde bőrdzsekije az egyik vállán gyakorlatilag elolvadt, alatta vörös, felhólyagosodott bőr gennyedzett.
Minden rendben - nyugtatta a férfi. - Rendbe jön - mondta, de látszott, minden erejét felemészti a fájdalommal való folytonos küzdelem. Kellan is tudta, hogy pokolian fájhat.
Szerencsések vagyunk - hümmögött Éjközép, miközben az elsősegélydoboz számítógépén pötyögött.
Szerencsések? - döbbent meg Kellan.
Igen. Szerencsére mindannyian élünk - magyarázta Éjközép -, és úgy néz ki, meg is maradunk még egy ideig.
Mi van Natokah-val?
Úgy nézem, főleg kimerültség - vont vállat Éjközép, majd félresöpört egy rakoncátlan hajtincset az arca elől, és megtörölte izzadságtól csillogó homlokát. - Nagyon sok mágiát használt igen rövid időn belül. Ez kiütötte. Esetleg belső sérülései lehetnek, de azt nem tudom itt megállapítani.
Kellan? - nézett a lányra Orion. - Most mi lesz?
Kellant olyan váratlanul érte ez a tökéletesen helyénvaló kérdés, hogy csak némán meredt két társára felváltva. Azok után, ami történt, a férfi még mindig úgy gondolta, Kellan a vezetőjük, és tőle várta a megoldást.
Nem. nem tudom - dadogta Kellan lesütött szemmel. A két árnyvadászra nézett, akik kis híján meghaltak az ő vezetése alatt, ami még mindig bekövetkezhet, ha nem találnak gyorsan valamiféle kiutat a Pokol Kanyonból. Még órák voltak napkeltéig. Ki tudja, még miféle felébredt ragadozók lesnek rájuk a vadonban? Ki tudja, talán Zhade is hagyott hátra valamiféle meglepetést arra az esetre, ha csodák csodája kijutnának.
Ismét a csapattársaira nézett: Orion bizakodva várt, bár kissé elveszettnek tűnt a számára idegen környezetben, Éjközép azonban a szokásos hűvös nyugalommal várt Kellan válaszára. Lenyelte a félelmét és kétségeit. Azokra most nincs idő.
Mozdíthatók? - kérdezte Éjközéptől, a sámán és a törpe felé biccentve.
Azt hiszem Dravennel nem lesz komoly gond - vont vállat Éjközép, majd a törpe mellé térdelt. Egy újabb tapaszt vett elő, amelyet azonnal a törpe artériája fölé nyomott. Kisvártatva Draven morogva magához tért.
Még ne mozogj! - intette Éjközép. - Megégtél néhány helyen.
Nem mondod! - vicsorogta a törpe, és hamarosan kövér izzadságcseppek ütköztek ki a bőrén. - Pokolian fáj.
Adhatok némi béta-endorfmt a fájdalom ellen - mondta Éjközép, és az ölébe vette az elsősegélydobozt. Draven keze a teste mellett kezdte el tapogatni a füves talajt.
A fejszém?
Elolvadt - közölte Kellan röviden.
Draven behunyta a szemét, és nagyot sóhajtott.
Háát, sajnos ilyeneket már nem csinálnak. - Éjközép a legcsúnyább égési seb mellé tapasztotta a fájdalomcsillapítót, mire a törpe ráncokba gyűrődött arca másodperceken belül kisimult.
Jó volna a tisztás szélére húzódnunk, és pihennünk egy keveset - ajánlotta Éjközép. - Draven nincs még olyan állapotban, hogy nekivágjunk az útnak, és Natokah-t sem szeretném kitenni egy ilyen sokknak. Őrködhetünk felváltva, és hagyjuk őket pihenni, amennyit csak lehet. Holnap reggel majd megbeszéljük, hogyan tovább.
És mi van Zhade-del? - kérdezte Kellan.
Mi lenne vele? - kérdezett vissza Éjközép. - Most saját magunk miatt kell aggódnunk. Ez a vadászat kudarcba fulladt, Kellan. Zhade elvitte, amit akart, a maradékot pedig megsemmisítette. Tudomásul kell vennünk a vereséget, azután visszajutni civilizált környékre amilyen hamar csak lehet. Utána irány a metroplexum.
Kellan tiltakozni akart, de azután inkább meggondolta magát, és hallgatott. Ő is nagyon fáradt volt már, alig állt a lábán.
Igazad van - mondta végül. - Maradjunk itt éjszakára, reggel pedig majd meglátjuk, hogyan tovább.
Miközben Éjközép kitisztította és bekötözte a sámán és a törpe sebeit, Kellan és Orion felmérték, mi maradt meg a tábori felszerelésükből. Kellan felajánlotta, hogy tüzet rak, de Éjközép elhárította, így az árnyvadászok a termo hálózsákjukba burkolózva majszolták csendben, a sötétben a szárított ételt, melyet magukkal hoztak.
A sötét és a hideg tökéletesen illett Kellan hangulatához. Éjközépnek igaza volt: szerencsésnek mondhatták magukat, hogy senki sem halt meg. Átkozottul szerencsések, hogy nem halottak mindannyian. Zhade szellemei mindannyiukkal végeztek volna, ha Natokah nem segít elűzni őket. Az egyetlen dolog, amit csak neki köszönhettek, hogy kijuttatta őket a bunker csapdájából, de még így is kétséges, hogy túlélik-e a visszafelé vezető utat.
Ekkor eszébe jutott Zhade. Honnan szerzett tudomást erről a helyről? Tudta, kicsoda Nyikorgó, de azt állította, nem ő ölte meg a fickót. Miért hazudott volna azoknak, akiket úgyis meg akart ölni? Zhade semmit sem veszített volna, ha magára vállalja a kacatgyűjtő halálát, mégsem tette. Talán valaki másnak dolgozott a toxikus sámán? És a legfontosabb, mi volt a tartályokban, amire annyira áhítozott?
Végül a sok megválaszolatlan kérdés és a mágia okozta fáradtság mély, álomtalan alvásba kergette nyugodni képtelen elméjét.
Kellan hirtelen ébredt. A pisztolyáért kapott önkéntelenül, de egy puha érintés a vállán és egy ismerős hang megnyugtatta.
Én vagyok az - suttogta Éjközép, mire Kellan izmai elernyedtek. A tünde karnyújtásnyira hasalt mellette, de az erdő sötétjében még így is alig tudta kivenni a nő alakját. Bár fogalma sem volt, mennyi lehet az idő, az egyértelműen látszott, még távol a hajnal.
Valami közeleg.
Kellan épp meg akarta kérdezni, hogy micsoda, amikor ő is meghallotta az oda nem illő zajt: motorok távoli dübörgése ütötte meg a fülét. Egyértelműen közeledett. Kikászálódott a termo-zsákból, és felállt. Az árnyékok mozgásából tudta, a többiek is felébredtek.
Fedezékbe kellene.
Mielőtt a „húzódnunk" elhagyhatta volna a száját, egy helybő l felszálló viharmadár jelent meg a fák felett, és komótosan a tisztás fölé lebegett. A hajtóművei hirtelen felerősödtek, ahogy a finom manővert végrehajtotta. Reflektor fénye hasított az éjszaka sötétjébe, és pásztázni kezdte a környéket, míg végül megállapodott rajtuk. Kellan kezét a szeme elé tartva védekezett a vakító fény ellen.
Épp azon gondolkodott, hogy vajon van-e értelme fedezékbe húzódniuk, amikor egy sötét harci páncélba öltözött nő képe jelent meg előtte. Lángvörös haja rövidre vágva lapult a koponyájára, arcát fekete éjjellátó takarta. Úgy egy méterrel lebegett a föld fölött.
Maradjanak, ahol vannak! - parancsolta. A hangja tökéletesen hallatszott a viharmadár hajtóművének robaja ellenére. Kellan már tudta, miért.
A nő kemény hangja a fejében hangzott. - Amennyiben megpróbálják elhagyni a területet, vagy bárminemű ellenséges mozdulatot tesznek, keményen megtoroljuk. Megértették?
Ki a franc vagy? - kérdezte Orion, mire a nő megvető pillantással a tünde felé fordult.
Jelenleg az az ember, aki megközelítőleg egymillió nuyennyi fegyverrel céloz rátok. Viselkedjetek, és akkor nem kell használnom.
A tünde harcos nem szólt többet. A nő elégedett lehetett a helyzettel, mert bólintott, majd a képe eltűnt előlük.
A viharmadár leszálláshoz készülődött. Az oldalsó fúvókákkal a tisztás közepén tartotta a gigászi acéltestet, majd lassan ereszkedni kezdett. Amikor a reflektorok már nem vakítottak annyira, Kellan észrevette a gép oldalán a lógót: egy stilizált görög harcos, tollas sisakban.
Ezek a fickók az Arestól vannak! - kiáltotta Éjközép felé, mire a tünde nő komoran bólintott.
Kellan elméjét ismét megrohanták a kérdések. Mit keres egy Ares viharmadár itt a semmi közepén? Brickman a Knight Errant-nak dolgozik, amely az Ares leányvállalata. Vajon ő küldte a gépet a legénységgel, hogy fedezetet nyújtson? Ha így van, akkor mire az ellenséges magatartás? Ami pedig még fontosabb, honnan tudta Brickman, hova küldje az erősítést?
Kellan felemelt kézzel védte az arcát a gép hajtóművei által felkavart portól és száraz falevelek rohamától, míg végül a viharmadár földet ért, a pilóta pedig leállította a motorokat. Az oldalsó ajtó félrecsúszott. Végre élőben is megpillanthatták a nőt, akinek a kivetített képével az imént már megismerkedtek. Mögötte fél tucat hasonló testpáncélt viselő fegyveres tűnt fel. Mindannyiuk vállán és mellkasán az Ares-logó virított. Mindannyian zárt sisakot viseltek beépített célzóval, kezükben kibiztosított Ares rohampuskákkal.
Tökéletesen és végérvényesen megszívtuk - morogta Draven valahol Kellan mögött, miközben a katonák közelebb nyomultak.
Anna O'Connor kapitány az Ares Epszilon Megfigyelő Csapatától - mondta a nő büszkén, miközben alaposan végignézett az árnyvadászokon. - Ki a vezetője ennek a szánalmas bandának? - Úgy tűnt, Natokah mondani készül valamit, de Kellan megelőzte.
Én.
O'Connor szemöldöke lágyan felsiklott, miközben még egyszer végignézett Kellanon.
Valóban? - kérdezte kétkedve. - Ebben az esetben megmagyarázná, hogy kik maguk, és mit keresnek itt?
Turisták vagyunk - vont vállat Kellan. Még mondani akart valamit, de a kapitány fenyegető mozdulata elhallgattatta.
Hagyjuk ezt a hülyeséget, kölyök! - förmedt rá O'Connor. - Tudjuk, hogy a kempingezéshez szükségesnél lényegesen több felszerelés van nálatok, ráadásul komoly mágikus ténykedést észleltünk a környéken az elmúlt huszonnégy órában. Így ezt a játékot kétféleképpen játszhatjuk: vagy egyenes, tiszta választ kapok a kérdéseimre, vagy behajítom mindannyiótokat egy olyan sötét és mély lyukba, hogy soha senki nem hall felőletek többé. Wakarimasuka ?
Úgy hiszem, a Szelis-Síd Tanácsnak ahhoz lenne egy-két szava - kezdte Natokah, de O'Connor csak mosolyogva a fejét csóválta.
Nem. Nem hinném. Különleges engedéllyel rendelkezem, hogy kivizsgáljak bármiféle. incidenst a környéken. Amíg itt vagytok, én vagyok az Isten. Világos? Nos, kezdjük elölr ő l. Kik vagytok, és mi a fészkes fenét csináltok itt?
Kellan nagyot nyelt, majd segélykérően fordult Éjközép felé. O'Connor intett, mire az emberei körbevették a csapatot, majd kibiztosították a fegyvereket, és az árnyvadászokra szegezték.
Oké! Oké! - adta meg magát Kellan. - Egy munka miatt érkeztünk.
Miféle munka?
Nos. hozzánk került némi információ egy elhagyatott katonai bázisról mondta Kellan, majd a kiásott domboldal felé intett. - Azért jöttünk, hogy körülnézzünk odabent.
Az Ares-parancsnok végigpillantott a hevenyészett táboron, majd a fejét csóválva így szólt:
Nem látok semmiféle fegyvert.
Egy Zhade nevű fickó meglepett minket, és elvitte - magyarázta Kellan.
Egyszerűen besétált, és elvitte? Egyedül? - kérdezte gyanakodva O'Connor. Kellan nem tudta volna megmondani, hogy a kapitány hisz-e neki vagy sem. A nő arcán semmilyen érzelem nem tükröződött.
Varázshasználó - felelte Kellan. - Azt hiszem, egy sámán.
Ez úgy látszott, felkeltette O'Connor érdeklődését, mert szemöldökét kíváncsian felhúzta.
Egy sámán? - ismételte a hallottakat. - Miféle? Kellan csak a fejét rázta, de Natokah válaszolt helyette.
Toxikus - mondta csendesen. A kapitány felhorkant.
Nagyszerű - dühöngött. - Mintha nem lenne elég problémánk enélkül is.
Ekkor az egyik közeli katona felé fordult.
Hadnagy, vigye a különítményt, és vizsgálja meg a környéket! - mondta a nő, mire a férfi vigyázzba vágta magát, szalutált, majd indult, hogy teljesítse a parancsot. - Ti pedig - fordult ismét az árnyvadászok felé - nyugton maradtok a helyeteken mindaddig, amíg mindent alaposan át nem néztünk. A tábort is beleértve.
Mire föl? - kérdezte Kellan dacosan, de választ hiába is várt.
Miközben az Ares-rohamosztagosok közül néhányan átvizsgálták a bunkert, O'Connor intézkedett, hogy az árnyvadászokat megfosszák minden felszerelésüktől, majd átvizsgálta őket egyenként asztrálisan. Kellannak fogalma sem volt, vajon mit keres a kapitány. Mire az emberei visszatértek, O'Connor is befejezte a vizsgálódást. Elégedettnek tűnt. Az embereit hátrahagyta a vadászok őrzésére, míg ő maga távolabb sétált, és a helyettesével váltott néhány szót. Eközben a viharmadárból előlépett egy újabb katona, és egy üzenetet adott át a kapitánynak. Ezután elfordult a hadnagytól, és a gégemikrofonján beszélt valakivel.
Vajon mit akarnak tenni velünk? - fordult Kellan kérdőn Éj-középhez, aki mellette állt.
Fogalmam sincs - felelte a tünde. - Ha szerencsénk van, talán Brickman tesz valamit az érdekünkben, már ha nem tagadja le egyszerűen, hogy felbérelt minket.
És ha nem vagyunk szerencsések?
Erre Éjközépnek már nem nyílt alkalma válaszolni, mert O'Connor kapitány érkezett feléjük.
A gépbe velük! - mondta az Ares őröknek, mire azok a puskáikkal a viharmadár felé parancsolták a csapatot.
Mégis, hova visznek? - kérdezte Kellan.
Nem pofázik, mozog! - mordult rá az egyik páncélos. A hangját statikus zaj torzította a sisak hangszóróin keresztül. Ismét a gép felé intett a kezében lévő karabéllyal, mire Kellan, más választása nem lévén, engedelmeskedett.
Amint a katonák és az árnyvadászok is a gép gyomrában voltak, a viharmadár hajtóművei feldübörögtek. Az utolsónak érkező katona behúzta a kabinajtót, amely hangos döndüléssel záródott a helyére. Most már kétségtelen ténnyé lett az érzés: Kellan első független vadászata tökéletes kudarccal zárult. Csak annyit tehetett mostantól, hogy vár, és reméli, élve ússzák meg.
20
A sötét szobában a föld felett lebegő méregzöld gömb adott csak némi derengő fényt. Beteges fénnyel árasztotta el a helyiséget borító hulladékot és törmeléket. Zhade egy hevenyészett asztal felett görnyedt, és a kiterített térképeket vizsgálta már órák óta. Arcán a gondterhelt ráncokat egyre gyakrabban simította el a diadal közeledtének mámoros érzése.
Az árnyak közt kaparászó hang hallatszott. Vörösen izzó szempárok figyelték a sámánt a zöld fényben.
Hamarosan. hamarosan - dünnyögte Zhade lágyan. Már majdnem minden készen állt. Egyik kesztyűs ujjával végigkövetett egy filctollal megvastagított vonalat az előtte heverő térképen, amelyet még akkor jelölt meg, amikor a lehetőséget meglátta benne.
Hamarosan - ismételte. - Az Anya testét kínzó fertőzés egy jelentős gócpontja nem lesz többé. Az utolsó alkonyatukat bámulják tudatlan szemükkel.
Másik kezével szeretetteljesen simított végig az asztal szélén sorakozó tartályokon, és az azokon megkopott figyelmeztető jelzéseken.
Most már minden megvan, ami szükséges, minden.
Kellan úgy érezte, az Ares-viharmadár lényegesen gyorsabb tempóban halad, mint az Ugró Gyík idefelé a Szelis-Síd terület felett, bár ezt belülr ő l nehéz volt megállapítani. A kabinban ezúttal sem, volt egyetlen ablak sem, csak szürke kijelzők. Gyanította, az Ares-katonák közvetlenül a sisak kijelzőjére kapják a jeleket a fedélzeti számítógépről. Egy pillanatra még mintha O'Connor kapitány sötét ellenzője mögött is vibráló fényt látott volna.
Bár a kabin tágasabbnak tűnt, mint a Gyíké, mégis klausztro-fóbiától elszoruló torokkal fészkelődött. Nemcsak amiatt, hogy a kelleténél többen zsúfolódtak össze a raktérben, hanem azért is, mert úgy lépte át a Bennszülött Amerikai Nemzetek határát, mint egy profi árnyvadász csapat vezetője, most pedig úgy távozik, akár egy rab. Az őreik nyomatékosan megtiltották nekik, hogy beszéljenek egymással, így Kellan hátradőlt, és újra végigpergette gondolatban az eseményeket, hátha rájön, vajon hol rontotta el.
Tudod, hogy hol hibáztál. Akkor, amikor azt hitted, már készen állsz a feladatra. Még önmagának is csak nehezen tudta beismerni, hogy ez a helyzet. Nem állt készen arra, hogy vezető legyen. A katasztrófa bekövetkezett, és most az egész csapat azt várta, hogyan lesznek kénytelenek a hibáért megfizetni. Mindenesetre annyit azért tudok, a vezető feladata, hogy megoldjon minden váratlan helyzetet: márpedig még mindig én vagyok a vezető, így enyém a feladat, hogy megoldást találjak a szituációra. Behunyta a szemét, és elgondolkodott. Vajon mit ajánlhatna fel, hogy egyáltalán tárgyaljanak vele?
Ott van Brickman - ötlött fel benne. Brickman az Ares leányvállalatának dolgozik, őket pedig az Ares ejtette foglyul. Talán ha jókor dobja be a férfi nevét, és O'Connor elhiszi, hogy neki dolgoznak, esetleg kikerülhetnek a csávából. Bár Brickman előre szólt, hogy letagad mindent, ha balul üt ki a vadászat, így talán a férfi említése semmivel sem viszi őket előbbre. Talán még rosz-szabbra is fordulhat, ha Brickman már intézkedni kezdett, hogy ő tiszta maradjon. Ebben az esetben azt állítani, hogy neki dolgoznak, inkább rossz, mint jó.
Brickman volt az egyetlen ember, aki Kellan eszébe jutott ebben a pillanatban, és nem akarta elszalasztani a lehetőségét, hogy megemlítse ezt a nevet O'Connor előtt. Ha a Knight Errant cégemberével való kapcsolatuk bajba sodorja őket, akkor arról tudni akart. Ha pedig a férfi meg tud mozgatni néhány szálat az érdekükben, akkor tudatni kell vele, hogy szükség van rá. Persze, ha maga Brickman volt az, aki csapdába csalta őket, akkor még veszélyes is lehet közvetlenül hozzá fordulniuk. Egyre csak azon törte a fejét, vane értelme felvenni vele a kapcsolatot.
Hasztalan - jutott dűlőre végül dühösen. Lothannak volt igaza. Hallgatnia kellett volna a troll mágusra, amikor az megjelent a lakásán, és figyelmeztette Éjközéppel kapcsolatban, és hogy ne vágjon bele ebbe a vadászatba. Ó.
Ez az! Minden akaraterejére szüksége volt, hogy csukva tudja tartani a szemét, és hátradőlve a székében úgy tegyen, mint aki alszik. Gyanította, a katonákkal nem lesz nehéz elhitetnie, hogy csak elaludt. Végül is azok után, amiken keresztülment az elmúlt órákban, a teste valóban kezdett teljesen kimerülni.
Tüdejét teleszívta levegővel, majd csendesen kifújta. Igyekezett a külvilág zaját kizárni az elméjéből, míg végül a hajtóművek robaja is csak távoli tompa morgás maradt. Összpontosított.
Minden alkalommal úgy érezte, mintha zuhanna. Minden alkalommal úgy érezte, mintha váratlanul egy száguldó hajóból vagy egy magasan szárnyaló repülőből vetné ki magát. Eleinte rémisztő, annak ellenére, hogy tudta, vízbe ugrik, vagy épp ejtőernyő van a hátán. Hirtelen elfogta a súlytalanság érzése, majd egy villanásig mindennek elmosódtak a körvonalai, azután csak lebegett.
Magasan, a felhők között találta magát. Talpa alatt látta a zöld fövenyt, feje felett pedig az éjszakai égboltot. Ahogy körülnézett, megpillantotta az egyre távolodó viharmadár körvonalát. Egy kis ideig eltartott, amíg betájolta magát. Most ébredt csak rá, hogy életében először használt asztrális projekciót mozgó járműben, ráadásul mindjárt egy ilyen észvesztő sebességgel száguldóban.
Hát persze - amikor elhagytam a testem, az asztrálom egy helyben maradt, így a gép egyszerűen átsuhant rajtam. Az árnyvadász-csapattal és Kellan fizikai testével együtt folytatta az útját ismeretlen célja felé.
O'Connor bizonyára észrevette Kellan távozását, de úgy tűnt, nem szándékozik tenni semmit az ellen, hogy megállítsa. Ez érthető, hiszen a legjobb túsza volt: a lány teste a gépbe zárva pihent. Kellan előbb-utóbb úgyis kénytelen visszatérni.
Remélte, képes lesz megtalálni később a testét. Megtanulta Lothantól a technikát, hogyan akadhat rá bármekkora távolságból a fizikai énjére, de még sosem kellett kipróbálnia éles helyzetben, mert mindig ismert helyről végezte a projekciót. Nem tehette meg, hogy túl sokáig keresgél, mert csak korlátozott ideig képes az asztrális síkon maradni. Amint az asztrálja elhagyta a testét, az lassan haldokolni kezdett.
Ha meghalok, legalább senkit sem viszek magammal.
Kellan magasabbra röppent. Egészen addig emelkedett, amíg a távolban városok fényét pillantotta meg, és utak kivilágított kígyóvonalait, mintha egy digitális térképet nézne. Az ismerős tájrészek irányába kezdett száguldani, majd amikor már biztosan tudta, merre van a Seattle metroplexum, a gondolat sebességével lódult meg. Percek alatt gyűrte maga mögé a több száz kilométeres távolságot.
Amint elérte a metroplexumot, már könnyedén megtalálta a Capitolium-dombon azt a bizonyos házat, amelyet keresett. Lelassított, majd megállt a ház védőrúnákkal borított fala előtt. Egyik kezét lágyan nekinyomta az egyik szimbólumnak, majd koncentrált. Pszionikus kopogásként rezdült végig a házon a hívása. Másodpercekig kellett csupán várnia, majd a rúnák félrecsúsztak a szeme előtt, és egy ajtót nyitottak előtte. Belibbent.
Lothant a dolgozószobájában találta, ahogy sejtette. Nem tudta, vajon felébresztette-e a trollt, vagy ő is a szokásos éjszakai életritmusnak megfelelően most dolgozott, mindenesetre semmiféle érzelem vagy meglepettség nem látszott a hatalmas arcon, amikor meglátta a lányt.
Igen, Kellan? Mi történt?
Kellan egy rövid ideig némán lebegett a szoba közepén.
Lothan a. segítségedre van szükségem. Nincs sok időm. A mentora nyugalma szertefoszlott, és feszült figyelemmel fordult feléje, megfeledkezve az éppen végzett munkájáról.
Akkor mondd - intett -, gyorsan.
Így tett. Elmondta Lothannak, hogyan kaptak háttértámogatást Brickmantől, ahogy megszervezték az utat a Szelis-Síd Tanács területére, azután a vegyi fegyverek felfedezését és a Zhade nevű sámánnal folytatott küzdelmet, végül az Ares-csapat érkezését. Számított rá, hogy a mentora néhány keresetlen szóval elzavarja, hogy már késő van, neki pedig fontosabb dolga is akad, mint hogy egy ostoba lány baklövéseit hozza helyre.
De nem ez történt. Ehelyett Lothan felpattant, magához vette a tartóból a botját, majd a szimbólumokkal díszített kabátért nyúlt, és magára öltötte.
Térj vissza a testedbe, amilyen hamar csak tudsz, és ne is hagyd el addig, amíg nem hallasz felőlem újra! Utána kell néznem néhány dolognak. Csak maradj nyugton, és ne próbálkozz semmi ostobasággal! - Kellan megfordult, és már indult is, hogy engedelmeskedjen a férfi utasításainak, amikor Lothan még utánaszólt:
És Kellan!
Igen?
Ne aggódj! Minden rendben lesz.
Egy pillanatig az idős troll aggódó arcát figyelte, majd halványan elmosolyodott, és így szólt:
Köszönöm, Lothan.
Ahogy elhagyta a házat és a védőrúnáktól is eltávolodott, koncentrálni kezdett. Minden erejével dübörgő szívverését kereste, és a testének ismerős súlyára összpontosított. Néhány másodperc múltán meg is érezte a halvány, távoli érzést, melyet keresett. Egy ideig még hagyta az elméjét ráhangolódni arra a törhetetlen kapocsra, amely a fizikai és az asztrális testét kötötte össze, majd nekiindult.
Tovább tartott, mint amire számított. Gyakran meg kellett állnia, hogy újra betájolja magát, mert nem akart túlrohanni egyik irányban sem. A metroplexum fényei lassan a távolba vesztek, és átadták helyüket a törzsi föld vadonjának. Végül megpillantotta a levegőben úszó viharmadár jelzőfényeit a távolban. Mennél közelebb került, annál erősebben érezte a testének lüktetését, mintha csak sürgetné, hogy visszatérjen. Egy utolsó sóhajjal meglódult, átsuhant a gép törzsén, majd a világ elsötétült. Kinyitotta a szemét.
Isten hozta újra köztünk - üdvözölte O'Connor kapitány, fenyegetően a szemközti székből. - Már azon gondolkodtam, vajon visszatér-e, vagy inkább végleg elhagyta ezt a világot.
Mondtam, hogy vissza fog térni - védte Orion, de Kellan némi megkönnyebbülést is hallott a tünde magabiztosnak szánt hangjában.
Nos? Kellemesen utazott? - Az Ares-mágus egy hosszú pillanatig mélyen Kellan szemébe nézett, majd végül elfordította a tekintetét, és vállat vont. - Végül is teljesen mindegy, hogy kapcsolatba lépett-e valakivel, vagy erősítésért ment. Egyáltalán nem érdekel, milyen mocskos játékot űz. Amint leszállítottam mindannyiukat Seattle-be, többé már nem az én gondom.
Seattle? - lepődött meg Kellan.
Természetesen. Mit gondolt, hová tartunk? Mint már mondtam, van még némi elintézni való dolgom a Pokol Kanyonban, úgyhogy maguk már nem sokáig az én gondom.
21
Mindössze néhány óráig tartott az Ares-viharmadárnak, amíg elérte a Seattle metroplexum határát. Addigra már meg is kapták a leszállási engedélyt - nem a Sea-Tac repülőtéren, hanem a cég saját leszállópályáján, amelyet csak az Ares-gépek fogadására tartottak fenn.
Az árnyvadászokat egy szinte tökéletesen üres szobába vezették a géptől, majd az ajtót rájuk zárták.
Mit gondoltok, mit fognak. - kezdte Orion, de Éjközép csendre intette. Az ujjával a mennyezet felé intett, jelezve, hogy esetleg lehallgatóval figyelik őket. Úgy tűnt, csak azért zárták a csapatot ide, hogy figyeljék, hátha egymás közt valami olyasmiről beszélnek, amelyet eddig elhallgattak a rohamosztagosok és O'Connor kapitány elől. Az árnyvadászok megértették a tünde kimondatlan szavait: jobb csendben várni, mint kiadni bármilyen csekély információt, ami esetleg tárgyalási alapot képezhet a későbbiekben.
Így csendben helyet foglaltak a csupasz alumíniumszékekben, és vártak. Kellan elgondolkodott, hogy ismét megpróbálkozik az asztrális projekcióval, de azután inkább nem kockáztatta meg. A kapitány nem foglalkozott azzal, hogy megállítsa, de az itteni biztonsági szolgálat talán másképp gondolkodik. Ráadásul Lothanon kívül senkivel sem lett volna értelme kapcsolatban lépni. Így egyre csak vártak.
Amikor az ajtó kinyílt, Simon Brickmant pillantották meg. A férfi mindig nyugodt arckifejezését ezúttal ráncba gyűrte a harag és felháborodás. A szokásos divatos öltöny helyett ezúttal fekete farmert, pólót és sötétbarna bőrkabátot viselt, amely dudoraiból ítélve ballisztikus páncéllemezekkel volt bélelve. Sötét napszemüveg takarta a szemét, kezére csuklóig érő fekete bőrkesztyűt húzott.
Gyertek velem! - mondta parancsoló hangon, majd minden további szó nélkül hátat fordított, és elindult.
Mi lesz a felszerelésünkkel? - kérdezte Orion, mire Brickman dühösen megpördült.
Ne akard, hogy megbánjam, amiért kihozlak innen - sziszegte a fogai közt. Ismét megfordult, és elindult. A férfi a reptér egyik adminisztrációs épületébe vezette őket, egyenesen egy konferenciaterembe. Ahogy beléptek a helyiségbe, az árnyvadászok döbbenten meredtek a csendben várakozó Lothanra. A troll mágus az asztal távoli végében állt a botjára támaszkodva, mivel egyik szék sem volt elég nagy a számára.
Brickman becsukta maga mögött az ajtót, majd behúzta az összes sötétítőt az ablakok előtt. Ezután elővett a zsebéből egy kis fémpiramist. Az alján lévő kijelzőre vetett egy pillantást, majd az ajtóhoz lépett, és a kilincs fölé tapasztotta. A szerkezet elektromágneses lehetett, mert halk zúgás hallatszott felőle.
Ül! - Olyan hangon beszélt, mintha egy rossz kutyát korholna, miközben az asztal körüli székek felé intett. Az árnyvadászok némán helyet foglaltak a Brickmanhez legközelebbi székeken, ésA csendben vártak.
Ez valószínűleg a legelcseszettebb munka, amit csak valaha láttam! - mondta haragosan Brickman.
De nem a mi. - kezdte Kellan.
Nem akarom hallani! - dörögte az Ares-cégember. - Nem érdekel. Csak az a fontos, hogy ne hozzák összefüggésbe a nevem a továbbiakban ezzel az egész elfuserált akcióval! - Ekkor Lothanra pillantott, aki faarccal figyelte a férfit. - A francba! - dühöngött tovább Brickman. - Akárhová mehettetek volna.
Mi a gond a Pokol Kanyonnal? - kérdezett közbe Kellan.
Szigorúan bizalmas - mondta Brickman. - Annyira, hogy még én sem tudtam kideríteni, mi folyik ott. Csak annyit tudtam meg, hogy a hely olyan zűrös, hogy a Szelis-Síd Tanács különleges engedélyt adott ki az Ares biztonsági osztagainak azzal a területtel kapcsolatban. Már nyolc éve. A környéken speciális alakulatok járőröznek, akik szó nélkül megsüthetnek bárkit, aki csak arra téved.
Esélyünk sem volt, hogy erről tudomást szerezzünk korábban.
Erre Brickman felhorkant.
A legrosszabb az egészben, hogy soha, senki nem tudta volna meg, hogy ott jártatok, ha rendesen elvégzitek a feladatot.
Nem a mi hibánk! - csapott az asztalra Kellan. - Zhade.
Ó igen! Zhade - hőbörgött tovább Brickman. - Aki valahogy tudomást szerzett a „titkos" információkról, majd meglepett titeket abban az átkozott bunkerban, és az orrotok elől vitte el az árut. Ami azt illeti, inkább őt kellett volna felbérelnem!
Kellan elővette a zsebéből Brickman hitelkártyáját, majd dühösen az asztalra vágta.
Igen? Akkor itt van a nyomorult pénzed és.
Elég! - dübörögte Lothan, majd nyugodt hangon folytatta: - Kár sértegetni egymást. Ami történt, megtörtént. Tovább kell lépnünk.
Brickman felállt a székéből, és mélyen Lothan szemébe nézett.
Ez nem ennyire egyszerű - mondta. - Még mindig ott van az az apróság, amit Zhade megszerzett.
Mi van vele? - szólalt meg első ízben Éjközép.
Normál körülmények között nem érdekelne ez az egész francos ügy, de biztosan tudjuk, hogy Zhade használni fogja a megszerzett vegyi anyagot, méghozzá itt a metroplexumban szándékozik bevetni. Nem lesz különösebben nehéz a méreganyag alapján kideríteni, hogy mivel ti a helyszínen voltatok, közötök van hozzá. Arra pedig végképp nem számíthatok, hogy diszkréten kezelitek majd az ügyet, így végül eljutnak hozzám is. Ezt nem engedhetem meg, és nem is fogom tolerálni. Így a helyzet elég egyszerű: megkeresitek Zhade-et, megállítjátok, és visszaszerzitek azt, amit ellopott.
Remek - dőlt hátra kényelmesen Éjközép. - Mit ér meg neked?
Brickman hideg mosolyától Kellant kirázta a hideg.
Ó nem - mondta a férfi lágyan. - Ezúttal ez nem így működik. Amíg fennáll a lehetősége, hogy ez az egész ügy rajtam csattanjon, mindannyiunk érdeke, hogy megállítsátok Zhade-et, és visszahozzátok a vegyi fegyvert nekem. Mert ha én égek, ti is. Méghozzá hatalmas lánggal.
Hosszú csend telepedett közéjük.
Hogyan találjuk meg? - kérdezte végül Kellan. Brickman ismét a lány felé fordult.
Ez az a pont, ahol te jössz a képbe.
Ez nem fog működni - mondta Kellan már vagy a huszadik alkalommal.
Nem. Ezzel a hozzáállással biztosan nem fog - értett egyet Lothan. - Ha nem akarod, hogy segítsek, el is mehetek.
Sajnálom - morogta Kellan. - Csak az van, hogy nem érzem túl jól magam.
Kellan, lássuk be, hibáztál.
Micsoda újdonság!
Lothan egy kézmozdulattal elhallgattatta a lányt, majd folytatta:
Hibáztál - ismételte meg, ezúttal nyomatékosabban. - De most lehetőséged van, hogy helyrehozd ezt. Nagyon ritkán fordul elő ilyesmi.
Igen - bólogatott Kellan. - Értékelem, hogy segítesz Lothan.
Készen állsz a feladatra?
Mivel mindannyian egyetértettek abban, hogy Zhade felhasználni akarja a vegyi anyagot, nem pedig eladni, úgy döntöttek, az ellopott kemikália egy kis részének a segítségével próbálják megtalálni az egészet, és ezáltal a toxikus sámánt is. A rohamcsapat a bunkerből magával hozott egy kevés mintát, melyet Brickman rendelkezésére bocsátottak. Nyikorgónak végtére is igaza volt: a régi Egyesült Államok hadserege rejtegetett vegyi fegyvert abban a bunkerban, amelyet azután nem mertek a Szellemtánc Háború zűrzavarában szállítógépre tenni. Ahhoz túl veszélyes. Amikor az ember olyan ellenséggel harcol, aki irányítani képes az időjárást és a szelet, nem bölcs dolog efféle fegyvert bevetni.
Mágikus alapelv, hogy az egész és a rész között törhetetlen kapcsolat áll fenn. A mágusok néhány szál haj, egy csepp vér vagy akár apró körömdarabok segítségével (egy kis rész a teljes testből) képesek akár félvilágnyi távolságból is célba venni varázslataikkal az adott személyt. Ugyanezen, elven volt lehetséges, hogy egy tárgy része segítségével rábukkanjanak az egészre.
Kellan is ismerte az elméletet, és át is nézte a jegyzeteket, amelyek a rítus pontos elvégzését magyarázták, de még soha életében nem próbált bármit is ezúton felkutatni. Mindenképpen szüksége volt Lothan segítségére, és éppen ezért egyezett bele Brickman is, hogy a troll mágus szintén részt vegyen a szertartáson.
Nem lesz könnyű - figyelmeztette Lothan. - Zhade talán őrült, de a hallottak alapján minden bizonnyal egy igen erős varázshasználó. Feltehetően megvannak a maga védművei, és talán még arra is számít, hogy mágikus úton próbálsz a nyomára akadni.
Nos, Zhade úgy tudja, halottak vagyunk - felelte Kellan. - Talán ezt a tényt még az előnyünkre fordíthatjuk.
Hogy minden a lehető legkönnyebben és leghatékonyabban folyjon, Brickman beleegyezett, hogy a rítust Lothan házában, a megfelelő körülmények között végezzék el. Már csak azért is ez tűnt a legjobbnak, mert a trollnak a rendelkezésére állt minden segédeszköz. Lothan a néhány nappal korábbi demonstrációhoz használt idézőkört már eltávolította, így viszonylag hamar elő tudták készíteni a helyiségben a szükséges elemeket. Kellan Lothan grimoire-jainak segítségével megkereste a szükséges szimbólumokat, amelyeket krétával felrajzolt a rituális körön kívül és belül. Lothan ragaszkodott hozzá, hogy a lány pihenjen egy keveset a varázslás megkezdése előtt, mert semmit sem nyernek azzal, ha összeesik a kimerültségtől épp a legkritikusabb pillanat-, ban. Kellan mindent megtett, hogy rövid meditációval gyűjtsön új erőt, miközben a troll összeszedte a szükséges kellékeket: növényeket, gyertyákat és egyéb hozzávalókat.
Amikor már minden készen állt, nekiláttak. Kellan meggyújtotta először a gyertyákat, majd a háromlábú üstbe némi szenet dobott, és porított növényt szórt rá. Nyomban vékony füstcsík emelkedett szantálfa-, mirha-és fenyőillatot árasztva. Lothan kezében a tömjénezővel lassan megtisztította a kört minden nemkívánatos és negatív energiától. Kellan kézbe fogta a vegyi mintát tartalmazó kémcsövet, majd a kör közepére helyezte közvetlenül egy kis vasfazék mellé, amelyben tiszta forrásvíz csillogott.
A rituális tér közepére állva a két mágus szemtől szemben egymással ösz-szekapaszkodott, egy újabb kört formálva az üst körül.
Ketten együtt megerősítették a rituálé helyét. Akaratukkal lepecsételték, áthatolhatatlan falat emelve a fizikai sík lakói, majd az asztrálsík lényei ellen. Mostantól egy szigeten álltak, elzárva mindentől. A négy égtáj erőit és az elemek hatalmát szólították, hogy segítségükre legyenek a feladat elvégzésében. Lothan segítségével és támogatásával Kellan érezte, a korábbi magabiztossága kezd visszatérni, miközben a minden rítust, megkezdő szavakat kántálta egyre hangosabban.
Kellan kézbe fogta a vegyi anyagot tartalmazó kémcsövet, amelyet Brickman bocsátott a rendelkezésükre, majd tenyérrel felfelé maga elé tartotta. Lothan föléje helyezte hatalmas mancsát, így kettejük húsa körülölelte a kemikáliát. Mindketten mélyen magukba szívták az illatos levegőt, és összpontosítottak.
Ezen méreg által - kezdte Kellan - nyúlunk az elvett irányába, mert a kapcsolat nem szűnik meg létezni rész és egész között. - Kellan érezte, ahogy körülötte összesűrűsödnek a mágikus energiák. Megacélozta az akaratát, és egyenesen a minta felé irányította azokat, így erősítve tovább a kapcsolatot az ellopott tartályokkal. - Az akaratunknak engedelmeskedve manifesztálódjon a kapcsolat, hatalmunknál fogva váljon láthatóvá előttünk. Mutasd az utat, mutasd az ösvényt, melyet keresünk! Így legyen.
Az energia hirtelen tündefényként ragyogott fel milliónyi cérnaszálra szakadva, majd kavarogni kezdett körülöttük, mintha csak láthatatlan tornádó szórná szét a pincében terjengő füstöt. Kellan kinyújtotta másik kezét, és utat nyitott az erőnek az asztrális síkra. A szálakra koncentrált, hogy az akaraterejének csápjai legyenek. Tapogatózó kezekként nyúltak ki egyre hosszabbra. Lassú, fárasztó munka volt, hogy Kellan képes legyen minden szálat manával átitatni és az összes kapcsolatot figyelemmel kísérni.
És akkor megérezte. Alig észrevehető remegés futott végig az egyik szálon. Kapcsolat.
Ott van - hallotta a távolból Lothan hangját.
Kellan kinyitotta a szemét, Lothan pedig a felemelte a kezét. Elvette a lány tenyeréből a kémcsövet, majd a tiszta vízbe dobta. A víz felszíne szinte azonnal fekete masszává sűrűsödött. Kellan a sötét felület hullámait figyelte. Az visszatükrözte a gyertyák fényét és a kígyózva szálló füstöt. Újabb remegés futott végig a felszínen, mire egy kép körvonalai bontakoztak ki benne, amely egyre tisztábban, kivehet őbben fénylett fel.
Nem látom, pontosan hol van - mondta Lothannak. A troll Kellan mögé állt, és finoman a vállára tette a kezét.
Engedd, hogy a vízió megmutassa magát - dörmögte halkan. - Húzódj hátrébb!
Kellan úgy tett, ahogy a mentora utasította. Tudatával megváltoztatta a perspektívát, mintha csak egy kamera képe növelné meg a látószöget, és húzódna távolabb a fókuszban tartott tárgyról. Egy homályos, mocskos épületet látott: egy raktárházat. Még jobban eltávolodott, mire megpillantotta a raktár külső, omladozó falait, valamint a dombnyi, nem is, inkább hegynyi felhalmozott hulladékot a háttérben.
Ez valamiféle lerakó - mondta Kellan bizonytalanul. - Egy szeméttelep.
A Patkányfészek - helyesbített Lothan.
Látom az épületet - folytatta Kellan -, de nem látok be; túl kevés a fény.
Ne erőltesd! Jobb, ha egyszerűen visszatérsz. Hagyd szertefoszlani a képet.
Kellan elengedte a víziót. Mintha álomból ébredt volna. Lothan előhúzta az övéből a korábban odatűzött rituális tőrt, majd az üst felett átvágva a füstcsíkot, megszakította a kapcsolatot, hogy ne lehessen azt követve eljutni hozzájuk. Azután óvatosan eleresztették a megmaradt energiát.
A csapat többi tagja Lothan dolgozószobájában várakozott. Reménykedve néztek a két mágusra, amint ők feljöttek a pincéből.
A Patkányfészek - kezdte Kellan. - Tudom az utat Zhade rejtekhelyéhez.
Hol másutt? - szólalt meg Orion. - Végül is a legjobb hely egy olyan patkány számára, mint amilyen Zhade.
Jó - emelkedett fel Brickman. - Akkor elbánunk Zhade-del, és visszaszerezzük azt, amit ellopott.
Mi? - lepődött meg Kellan.
Természetesen. Nem gondolhatod komolyan, hogy engedem még egyszer ezt a csapatot eltűnni a szemem elől! Ezúttal biztos akarok lenni abban, hogy a munka, rendesen el van végezve.
Kellan visszanyelte inkább a kibukni készülő választ, majd magában vicsorogva bólintott.
Remek - nyögte ki végül. - Csináljuk!
22
Az ajtószárny hamar megadta magát Draven és Orion erejének, majd hangos reccsenéssel kiszakadt a falból, és felkavarva a padlót borító port, bedőlt.
Indulás! - utasította Brickman, mire az árnyvadászok egymást fedezve benyomultak a raktárba. Odabent teljes sötétség fogadta őket. Némi fény csak a bejárat felől érkezett.
Orion és Draven balra mozdultak, Éjközép és Natokah pedig jobbra. Kellan és Brickman egyenesen előre indultak. Ajtótól ajtóig nyomultak, szeméthalmokat kerülgettek. Minden helyiségbe benéztek, nehogy valaki mögéjük kerülhessen. Néhány perc múlva mindannyian a hatalmas, központi teremben álltak.
Valami? - kérdezte Kellan, mire mindenki csak a fejét rázta.
Nincs itt semmi, csak szemét - mondta komoran Orion.
Ott - mutatott Éjközép az egyik fal mentén húzódó rozoga asztalra.
A fal mellett egy szemétkupac tetejére terítve szakadozott pokrócot pillantottak meg, rajta az ellopott tartályok egyikét. Kellan alaposan megvizsgálta.
Ez határozottan a bunkerből való - mondta. - De hol lehet Zhade és a maradék?
Csendet! - szólalt meg Orion, és félrehajtott fejjel hallgatózott. - Mi ez a zaj?
Kis idő múlva Kellan is meghallotta. Kaparászó, éles hang ütötte meg a fülét.
Mi az ott? - Hirtelen úgy érezte, látott valamit az árnyékok között, azután semmi. Néhány másodperc múlva megint látta.
És akkor jöttek.
Egy kisebb horda patkány rohamozott feléjük. Többtucatnyian lehettek. Az árnyékok közül érkeztek. Mindegyik közel egy méter hosszú volt. Sápadt, szőrtelen testüket sebhelyek borították, szemük földöntúli vörös fénnyel izzott. A vadászok felé özönlöttek.
Ördögpatkányok! - kiáltotta Draven. A feje fölé emelte a Brickmantől kapott fejszét, amelyet a férfi az Arestől kölcsönzött, amikor visszaszerezte a holmijaikat, majd lecsapott. Szinte félbevágta az elsőnek érkező bestiát. A törpe fejszéje halálos pontossággal sújtott le újra és újra, távol tartva a patkányokat.
Az árnyvadászok hátukat egymásnak vetve állták a rohamot a fal tövében. Éjközép és Brickman tüzet nyitottak a paranormális lényekre. A tünde precíz egyes lövésekkel irtotta azokat, a férfi rövid sorozatokkal szaggatta bűzlő húsukat.
Orion és Draven karddal és fejszével osztották a halált. Hatékony csapatmunkájuknak hála, hamarosan tetemek sokasága hevert körülöttük.
Natokah közelebb lépett Kellanhoz, és csak a lány számára hallhatóan egyetlen szót mondott:
Managolyó.
Kellan bólintott, majd egymás mellé álltak úgy, hogy mindketten az épület két különböző sarkát célozhassák meg. A sámán kántálásba kezdett, majd élesen felsikoltott, amely végigvisszhangzott a teremben. Kellan mormolva mondta el a varázslat szavait. A hangja egyre magasabbra hágott, míg az utolsó szótagok már szinte dübörögve zengték túl a csata zaját. Tündefény villant az árnyak közt, majd egy hangtalan robbanás követte: a megmaradt ördögpatkányok fele élettelenül rogyott a földre.
Kellan és Natokah sikeres varázslatát követően a többiek hamar végeztek a megmaradt bestiákkal. Orion miután kihúzta a kardját az utolsó patkány testéből, felkapott egy rongyot, és fintorogva letörölte a vért a pengéről. Draven a fejszéjére támaszkodva nézte a mészárlás nyomait.
Ördögpatkányok - morogta. - Undorító korcsok. A Zhade-hez hasonlók akár a háziállatokat tartják ezeket.
Kellan eközben már az asztalon lévő fénymásolt papírok között lapozgatott.
Ezt nézzétek meg! - mondta, mire a vadászok köréje gyűltek. Egy megsárgult papírlapot emelt fel, hogy mindenki jól lássa.
Térképek - bólogatott Brickman.
A vasút menti állomásokat jelzik - folytatta Kellan -, és itt egy menetrend is, hogy mikor indulnak a vonatok.
Ó, a francba! - mordult fel Draven.
Mi van? - kérdezte Orion értetlenül.
Úgy néz ki, Zhade a vasutat akarja használni, hogy minél nagyobb területen szórja szét a kis fegyverét - magyarázta Éjközép.
Így a belváros nagy részét pillanatok alatt kiirthatja - tette hozzá Draven.
Erre a következtetésre már Kellan magától is rájött, így most a térképek és diagramok között lapozgatott, hátha rátalál valamiféle szabályszerűségre vagy mintára, amely alapján ki tudja következtetni, vajon hol szándékozik lecsapni Zhade.
Itt - bökött hirtelen az ujjával az egyik térképre. - Ez az állomás többszörösen is meg van jelölve. Bizonyára ide indult Zhade.
Ez elég merész következtetés Kellan - dünnyögte Éjközép, miközben maga is a papírok közt silabizált -, de egyetértek veled. Ha én akarnám a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb embert megölni, valószínűleg én is itt fognék hozzá.
Kellan ekkor Brickmanhez fordult.
Szólni kell a Lone Starnak, hogy megállíthassák.
És mégis mit mondjak? - kérdezte gúnyosan a férfi. - Hogy egy őrült rohangál szabadon a városban egy olyan vegyi fegyverrel, amit ti loptatok el, de ő megszerezte tőletek? Alapban nem hinnének nekem. De, még ha esetleg komolyan is vennének, nem tudnának elég gyorsan intézkedni, hogy megállítsák Zhade-et időben. Nem akarom, hogy a Lone Star nyomozni kezdjen utánam ebben az ügyben, úgyhogy biztos lehetsz benne, hogy nem fogom értesíteni őket.
Azt akartad, hogy megtaláljuk a cuccot. Hát megtettük. Most pedig meg kell állítanunk, bármit akarjon is kezdeni azokkal. - Kellan egyre hangosabban beszélt, a végén már szinte kiabálva rázta a kezében szorongatott térképet. - Te talán nem akarod feláldozni a hírneved, de biztosra veheted, én meg fogom tenni helyetted, ha ez kell ahhoz, hogy rávegyelek, tedd azt, ami a jelen helyzetben helyes és szükséges. És egyáltalán nem érdekel, ha én bukom bele legelsőként.
Brickman a lányra villantotta a mosolyát, ettől Kellant már a reptéren is kirázta a hideg. Ám ezúttal ő is annyira felhergelte magát, hogy lepattant róla a férfi néma fenyegetése.
Szerencséje van, Ms. Colt, hogy a fenyegetései összhangban vannak az én terveimmel. - Azzal elfordult, és elővette a mobiltelefonját.
Kevesebb, mint tizenöt perc múlva egy felségjel nélküli helikopteren ültek mindannyian, és Seattle belvárosa felé tartottak. Kellan reménykedve nézte a gép ablakain keresztül a város fényeit, hogy még időben érkeznek, és a sejtései beigazolódnak. Arrafelé vették az irányt, melyet a térképek alapján kikövetkeztettek. De vajon helyesen? Egyáltalán Zhade még ma este akcióba lendül?
Ahogy közeledtek az állomáshoz, már messziről észrevették, hogy valami nincs rendjén. Az utasok fejvesztve menekültek a pályaudvarról. Senki sem szállt ki vagy be a vonatba. A pilóta és Brickman váltott csendesen néhány szót, mire a helikopter az állomás melletti épület teteje felé vette az irányt. Brickman az árnyvadászok felé fordult.
Így veszítünk ugyan egy-két percet, de annak az épületnek a tetején fogunk landolni - mutatott ki az ablakon. - A külső tűzlépcsőn hamar lejutunk. Nem ugorhatunk ki a gépből egyenesen a peronra, míg az az utunkban van - mutatott előre. Egy hatalmas lény állt a pályaudvar peronján. Úgy nézett ki, mint egy életre kelt massza, amelynek testét szemét és toxikus hulladék alkotta. Körülötte füstölgő, a halál előtti görcsös szenvedés mementójába merevedett testek hevertek.
Kellan nem ellenkezett a férfival, mert maga sem látott más lehetőséget a jelen helyzetben. A vadászok még azelőtt kiugráltak a helikopterből, hogy az tisztességesen leszállt volna, majd nyomban a lépcső felé vették az irányt, és rekordidő alatt leviharzottak rajta. Kellan kettesével szedte a lépcsőket, amíg el nem érte az utca szintjét, Orion pedig szorosan a nyomában követte a lányt.
A felfordulás borzalmas volt. A várakozó utasok nagy része holtan hevert a betonon, és még többen feküdtek kifordult szemmel, összeégett testtel a vonat kocsijaiban. Kellan gyomra émelyegni kezdett a látványtól és a szagtól, amikor hirtelen a távolban megpillantotta Zhade-et. Ezzel egyidőben a sámán is észrevette őt. A toxikus szellem megindult.
Zhade! - kiáltotta Kellan, és a vonat nyitott ajtaja felé rohant. Orion még épp időben ugrott a lány és a massza közé. Kardjával vadul vagdalni kezdte a szörnyeteget. Nagy nehezen sikerült magára terelnie a figyelmét.
Kellan beugrott a kocsiba, majd előrántotta a pisztolyát. Zhade vicsorogva mutatott a lányra.
Neked már rég halottnak kellene lenned.
A férfi kinyújtott kezéből zöld színű sav vágódott ki, egyenesen Kellan felé. A lány reflexszerűen hárította el a varázslat energiájának nagy részét, de az még így is elérte őt. A kabátjára fröccsent anyag pillanatok alatt marta át a bőrt, pisztolya pedig nyomban felforrósodott, és olvadni kezdett. Kellan félrehajította a hasznavehetetlen fegyvert. Zhade felé indult, kezét maga elé emelve. A sámán ösztönösen védőrúnát rajzolt ujjával maga előtt a levegőbe. Ekkor váratlanul Kellan lebukott, és egy Oriontól tanult lábsöpréssel kikapta a férfi alól a lábait. A sámán hanyatt esett, majd az ülések közé gurult.
Ekkor meghallotta, hogy odakint a társai szembeszállnak a toxikus szellemmel. A kavarodásban Natokah űző litániája ütötte meg a fülét. Kellan nem akarta elveszíteni a helyzeti előnyét, így fürgén Zhade előtt termett, és megragadta a férfi mellkasán a szakadozott ruhát.
A mérget! - követelte, mire a sámán felnevetett.
Elkéstél. - Ekkor megszólalt a vonat ajtócsukódást jelző melódiája a hangszórókból.
Kellan, az ajtók! - kiáltotta Orion. Az utolsó pillanatban, a tündének még sikerült beugrania a kocsiba. Ahogy földet ért, gurulással tompította az esést, majd nyomban talpra ugrott. Éjközép hasonlóan elegáns mozdulattal suhant át a záródó ajtók között. A vonatszerelvény megremegett, majd lassan elindult.
Kellan csak egy másodpercig nem figyelt Zhade-re, de az épp elégnek bizonyult. A sámán öklével állon vágta a lányt. O nem tudta tovább markolni a férfi ruháját. Az ütés erejétől hátratántorodott.
Orion a kardját a feje fölé emelve velőtrázó csatakiáltással rohamozott a sámán felé. Zhade unottan intett, mire a tünde útját elállta a korábbról is ismert mágikus korlát, két részre osztva ezzel a vagont. Orion hátralépett, majd minden erejét összeszedve a láthatatlan falba döfte a kardját. A penge lassan, de biztosan átszakította azt, majd a tünde erőlködve igyekezett lyukat vágni belé. Úgy érezte, mintha nedves agyagba ragadt volna a kardja.
Ezúttal Kellanon volt a sor, hogy előnyt kovácsoljon a pillanatnyi figyelemelterelésből. Zhade épp akkor fordult ismét a lány felé, amikor az a kábítóbottal a kezében felé suhintott. A sámán, későn mozdult. Az elektromos kisülés semmivel össze nem téveszthető hangja összekeveredett a férfi fájdalmas üvöltésével. Zhade kíntól eltorzult arccal ütötte ki Kellan kezéből a kábítóbotot, mire az, csörömpölve a padlóra hullt. A ragyogó mágikus fal hirtelen semmivé enyészett.
Állítsd meg a vonatot! - kiáltott Kellan, mire Éjközép elrohant mellettük az irányítófülke felé.
Vége van, Zhade! - nézett farkasszemet a férfival Kellan. -Add fel, és akkor élve megúszod.
Soha! - sikoltotta megszállottan a toxikus sámán. - Addig nem, amíg nem csitítom a Föld fájdalmát. Nem, amíg a testét zabáló parazitákat el nem pusztítom. Parazitákat, mint ti! - A kezét a feje fölé emelte, Kellan pedig érezte, ahogy egyre nagyobb mennyiségű energia sűrűsödik össze a férfi körül.
Orion, vigyázz! - A lány igyekezett minél jobban kiterjeszteni a mágikus védelmét, hogy megóvja a tündét is, amikor a sámán egy fényesen ragyogó gömböt hajított Orion felé. A robbanás megrázta a vonatot, és kitépett egy darabot a falból. A szél üvöltve robbant a kocsi belsejébe, miközben ők egyre nagyobb sebességgel száguldottak a belváros irányába.
Kellannak sikerült elkapnia az egyik lelógó kapaszkodót, de Orion nem volt ennyire szerencsés. Bár a lány védelme megóvta mindkettőjüket a robbanástól, a tünde elveszítette az egyensúlyát, és ahogy a vonat egy kanyarba érkezett, elkezdett a tátongó lyuk felé csúszni. Mielőtt még kizuhant volna a biztos halált jelentő sínekre, a kardját az egyik ülés támlájába döfte, és a markolatba kapaszkodva próbált a vonatban maradni.
Orion! - Kellan a tünde felé indult. Megvetette a lábát az ülések között, majd kinyújtotta a karját, hogy visszahúzza a férfit. Tisztában volt vele, hogy míg ő Orionnak segített, Zhade újabb varázslatba kezdett.
Meghaltok! - kiáltotta a sámán, majd szabadjára engedte a felgyülemlett manát. A vonat ekkor egy ellenkező irányú kanyarba ért, és ettől Orion visz-szalendült a mélység fölül, és egyenesen Kellanra zuhant. Ekkor érte el a sámán mágiája. Kellan helyett Oriont találta el a Zhade tenyeréből előtörő savas sugár. Sistergő hang hallatszott, ahogy a tünde bőrkabátja összeolvadt, Orion pedig fájdalomtól eltorzult arccal térdre rogyott. A kard csörömpölve hullt ki a kezéből, majd nem sokkal utána a tünde előrebukott.
Zhade a kocsi közepén állva keresett kapaszkodót, miközben Kellan az egyik székből próbált kikászálódni, ahová az imént esett. Ahogy talpra állt, Orion testére pillantott. A férfi hátán füstölögve lógott a tépett dzseki, alatta óriási, felhólyagosodott vörös sebhely éktelenkedett.
Rohadék! - üvöltötte Kellan. Haragját egyetlen izzó lángcsóvába sűrítette. Zhade a kezét maga előtt tartva hárította a rátörő lángnyelveket, mintha csak vízpermet elől védené az arcát. A másik kezével energiadárdát idézett, és a lány felé hajította. Kellan úgy ütötte félre azt, mintha csak valami bosz-szantó rovar lett volna.
Erősebb vagy, mint azt gondoltam - mondta a férfi. - De még így sincs semmi esélyed. A világ mocska az én fegyverem, és te adtad a kezembe azt, amitől a hatalmam akkora lett, hogy azt fel sem tudod érni ésszel.
A sámán megújult erővel lendült támadásba, ujjaiból zöld villám vágódott cikázva a lány felé. Kellannak még sikerült kivédenie, de tudta, Zhade-nek igaza van. A toxikus sámán hatalma messze nagyobb, mint a lányé, és Kellan már nem sokáig tudja hárítani a szűnni nem akaró rohamokat.
Lehet, hogy nem vagyok erösebb ennél a szemétnél, de nem győzhet. Megerősítette a mágikus védelmét, azután magához hívta a szükséges energiát, amellyel elpusztíthatja a vasúti kocsit, minden utasával együtt. Miközben összpontosított, Brickman szavai jutottak eszébe.
Előttem mész a pokolba - mondta Zhade-nek. - És égni fogsz! Hatalmas lánggal.
Ekkor vette csak észre, hogy már nem kell kiabálnia, hogy a férfi is hallja a szavát: a szél egyre csendesedett, ahogy a vonat lassult. Erre Zhade is felfigyelt.
Nem! - sikoltotta dühödten a sámán, Kellan pedig diadalittasan felnevetett.
Tehát Éjközépnek sikerült átvennie az irányítást a vonat felett.
Hirtelen lövés dördült.
Így van. Sikerült - mondta nyugodt hangon Éjközép, a pisztolyát még mindig Zhade-re szegezve.
A sámán tántorogva lépett hátra, miközben a ruhája alól apró patakokban vér csordogált a földre.
És. - motyogta - a. lángok. - Kezét maga fölé emelve zölden lángoló gömböt idézett. Éjközép ismét tüzet nyitott. Két golyót engedett útjára. Közben a gyenge varázslatot Kellan könnyedén félrecsapta. A sámán félelmetes ereje már a múlté. A két lövés Zhade-et a kitört falrész felé taszította. A férfi rémülten kapott valamiféle kapaszkodó után, de csak a levegőt markolta. Szélmalomként körözött a karjával, igyekezve megőrizni az egyensúlyát, ám ekkor a vonat ismét egy kanyarba ért, mire végül Zhade átbukott a nyíláson. A sikolya elveszett a szél zúgása és a kerekek nyikorgása közben.
EPILÓGUS
Még azelőtt eltűntünk a vonatról, hogy a Lone Star a helyszínre érkezett volna - magyarázta Kellan -, így biztosan nem látott minket senki, Zhade pedig már nem fog beszélni senkinek.
Simon Brickman a foteljában ült kényelmesen elhelyezkedve, és elégedetten hallgatta a lány szavait. Kellan Colt és Éjközép szemközt, az asztal mögötti két széken ült, mögöttük pedig Lothan, a Bölcs állt némán.
Helyes - bólintott Brickman. - Ez az egész hercehurca végül is nem volt teljesen hiábavaló. Sikerült a sajtóhoz eljuttatnom néhány „pletykát", miszerint a Knight Errant titkos akciója keretében leszereltek egy terrorista csoportot, majd visszaszerezték az ellopott vegyi fegyvereket, melyeket azután törvénytisztelő céghez méltón visszajuttattak a UCAS kormányának. Ez elegendő ahhoz, hogy a Lone Starnak magyarázkodnia kelljen a miatt, miért nem ők szereztek tudomást a fenyegetésről egészen addig, amíg már késő nem lett bármit is lépni.
Örülök, hogy segíthettünk. - Brickman halkan felnevetett a lány hangjában bujkáló szarkazmus hallatán.
Én az ön helyében nem panaszkodnék - mondta a férfi. -Hagytam, hogy megtartsa azt az összeget, amit előlegként a kiadásai fedezésére adtam. Hála Lothan és Natokah hathatós segítségének, ráadásul nem kellett azt kórházi számlákra költeniük. Erről jut eszembe! Mi van Orionnal?
Néhány nap pihenés után teljesen rendbe jön - szólalt meg Lothan.
Igazán szerencsés fiatalember.
Akkor kvittek vagyunk? - kérdezte Kellan, mire Brickman bólintott.
Mondjuk úgy, az üzlet sikeresen lezárult.
Remek - állt fel Kellan.
Menj csak előre! - mosolygott a lányra Éjközép. - Én is megyek nemsokára.
Kellan egy hosszú pillanatig farkasszemet nézett Brickmannel, majd kiment a szobából. Lothan neheztelő pillantást lövellt a cégemberre és Éjközépre is, majd követte Kellant. Amint a troll mögött becsukódott az ajtó, Brickman a tünde nőre mosolygott.
Tudni akarom, hogy biztosan lezártnak tekinted-e ezt az ügyet - mondta a tünde komoran, mire Brickman még szélesebben vigyorgott.
Nocsak, Éjközép! Csak nem aggodalmat hallok csengeni a hangodban? - kérdezte gúnyosan a férfi. - Eddig nem úgy ismertelek, mint aki egy kölyköt pesztrálna.
Nem ismersz - vont vállat Éjközép. - Kellanban nagyon sok van még, csak kell mellé a megfelelő személy, aki megtanítja kihasználni a lehetőségeit.
És te lennél az a bizonyos személy?
Ki más lehetne? Végül is, már nagyon régóta játszom ezt a játékot, Simon.
Valóban - bólintott Brickman. - Néha már azt hiszem, régebb óta, mint azt gondolom. De ez még mindig nem magyarázat arra, miért akarsz egy zöldfülűt magad mellé. Csak nem a visszavonulást fontolgatod?
A tünde elmosolyodott.
Te tudod a legjobban, hogy az árnyvadászok nem mennek nyugdíjba. - Az arcvonásai ismét megkeményedtek. - Csak mondd, hogy tényleg kvittek vagyunk.
Természetesen - felelte a férfi. - Igaz, még annyit sem bíznék erre a kö-lyökre, hogy átkísérje az anyámat az utca túloldalára, főleg nem bérelném fel az üzleti ügyeim intézésére. Egy, maximum két vadászatot adok még neki, azután valamelyik pusztulat sikátorában találtok rá holtan.
Éjközép szó nélkül, elégedetten állt fel, és indult az ajtó felé.
Ha engem kérdezel, csak az idődet vesztegeted, Éjközép. A tünde megállt, majd hidegen a férfi szemébe nézett.
Te csak a saját utad járd, Simon, ahogyan én is azt teszem. Amint az ajtó becsukódott Éjközép mögött, Simon Brickman hátradőlt a székében. Ki kellett még találnia, hogyan használhatja fel a jelenlegi lépéselőnyt a Lone Starral szemben, de néhány percet még szánt rá, hogy végiggondolja, vajon miért érdekli Éjközépet annyira ez a Kellan Colt.
Egy dologban biztosan igaza volt a tündének: az árnyvadászok nem mennek nyugdíjba. Ha nem sikerül a nagy dobás, egészen addig dolgoznak az árnyak között, míg végül az idő és a kor utoléri őket, és végzetes hibát követnek el. Éjközépben megvolt a motiváció, hogy megcsinálja a nagy dobást.
De hogy illik bele a képbe Kellan Colt?
A SZERZŐRŐL
Steve Kenson 1997-ben lépett az árnyak közé az Awakenings szabálykönyvvel. Azóta több mint két tucat Shadowrun® könyvet írt vagy vett részt a megalkotásukban. Az első regénye a Technobábel, 1998-ban jelent meg. Azóta négy másik Shadowrun® könyvet írt (Keresztutak, Ragnarock, Lángoló idö és Született vadász) és több MechWarrior® valamint Crimson Skies™ regényt. Stephen Merrimackben él New Hampshire-ben a partnerével, Christopher Penczakkal.