A Kibertér, ahogyan a neve is mutatja, dekások, kacatgyűjtők és egyéb technofejek gyűjtőhelye volt, akik jobban érezték magukat a virtuális világ illúziójában, mint a való életben. A klub belsejét az Univerzális Mátrix Szabványok szerint felépülő szerverek mintájára rendezték be. A falak és a padló fényes fekete burkolatot kapott, amelyen csillogva tükröződött a fény és a vendégek alakja. A berendezési tárgyak krómozott fémből készültek, némelyik műanyag borítással, és egészen egyszerű geometriai alakzattal rendelkeztek: az asztalok és a székek négyzet vagy kör alakúak voltak. Többfelé fehér és krómszínű gömböket és piramisokat helyeztek el dekoráció gyanánt. A piramisok egyéb funkciót is elláttak, lévén, hogy ezek terminálként szolgáltak, ahol rendelni és fizetni lehetett. Színes neoncsövek futottak végig a falak mentén, a padlón, és ezek jelölték ki a tánctér határát is, ahol a zene ütemére éles fénnyel villogtak.

Maga a tánctér volt a szórakozóhely közepe. A padló átlátszó műanyag burkolatot kapott, amely alól váltakozó intenzitású és színű fény áradt a mu-latozókra. Úgy tűnt, a fényjátékot a zene üteméhez igazították. Az a szóbeszéd járta, hogy a látszólag ártalmatlan villódzás olykor tudatalatti hatást gyakorolt a közönségre. Üzenetet közvetített, vagy épp hallucinációt okozott. Sokan elhitték, bár Kellan még sosem tapasztalt magán efféle hatást.

A klub még nem éledt fel igazán, mire Kellan megérkezett. Az igazi nyüzsgés még legalább egy-két óráig nem indul be, s ez most épp megfelelt a körülményeknek. Üzleti ügyben érkezett, és minél kevesebben látják őt, annál jobb. A Kibertér nem tartozott a törzshelyei közé, de ismerte a helyi szabályokat. A hitelkártyája tanúsága szerint huszonkét éves volt, és bármennyire sütött is róla, hogy alig múlt tizenkilenc, a kidobó nem kérdezősködött. G-Dogg szerint Kellan személyazonosítója elég jó ahhoz, hogy kiálljon egy átlagos vizsgálatot. Az efféle dolgok az ork specialitásai közé tartoztak.

Ahogy körülnézett, nemsokára meg is pillantotta Nyikorgót az egyik félreeső bokszban. Idegesnek tűnt. A pillantásuk találkozott, a férfi szemében felismerés csillant, de nem mozdult. Legalább nem áll fel integetve, és kezd kiabálni - gondolta Kellan, miközben elindult a másik asztala felé. Szó nélkül leült a Nyikorgóval szemközti székre.

A fickó az utcai nevét bizonyára többek közt azért kapta, mert kísérteties hasonlóságot mutatott egy rágcsálóhoz. Alacsony, már-már girhes testalkatához sápadt bőr tapadt, amely úgy tűnt, sosem volt kitéve a nap áldásos barnító hatásának. A haja rövid, ápolatlan szőke csomóban gubbasztott a fején, és fiatal kora ellenére - annyi lehetett, mint Kellan - kopaszodott. Ennek hála a homloka szinte már a feje búbjáig ért. Kék szemei nem eredeti tartozékok voltak. Kibernetikus beültetések váltották fel a klasszikus darabokat, így most az írisze körül halványan fénylő minta virított. Sajnálatos módon a beültetések nem mulasztották el Nyikorgónak azt a rossz szokását, hogy ijedt rágcsálóként pillantson folyton jobbra-balra. Ettől a kényszeres rángástól a beültetett szemek halk nyikkanó hangot adtak, amitől Kellannak a haja égnek állt.

Hé, Nyikorgó! - üdvözölte a fickót.

Hoi, Kellan - viszonozta a kacatgyűjtő szerény mosollyal és a szeme nyikkanásával. - Kösz, hogy eljöttél.

Nem gond. Remélem, megérte.

Ó, mindenképpen - bólogatott Nyikorgó. - Mindenképpen.

A szemei nyikorogva rebbentek, ahogy a fickó közelebb hajolt.

Volna egy ajánlatom.

Szóval nem az édesanyjával kapcsolatos információkról lesz szó. Kellan egy kicsit csalódott, de.

Miféle ajánlat? - kérdezte semleges hangon.

Egy nagyon jövedelmező - mondta vigyorogva Nyikorgó. Ismét elnézett a lány válla felett az egyik, majd a másik oldalra. Nyikk-nyikk. - Éppen az egyik adatgátón nyargaltam. Arrafelé szoktam összeszedni mindenféle, többnyire sérült fájlokat és hasonló vackokat. Szóval keresgéltem, hátha valami érdekesre akadok. Találtam néhány titkosított fájlt, valamiféle ókori tárolóegységén. Barátom, azok öregebbek, mint te vagy én! Na mindegy, a lényeg, hogy letöltöttem a gépemre, hátha tudok kezdeni vele valamit. Feltörtem a kódot, és sikerült kisilabizálnom néhány régi e-mailt. A címzés szerint a hajdani Egyesült Államok rendszeréből valók, nagyjából a Szellemtánc idejéből.

Erre Kellan is felkapta a fejét.

Biztos vagy benne? - kérdezte, mire Nyikorgó izgatottan bólogatott.

Pozitív. Háromszor is lecsekkoltam, és tuti valódiak.

Miről van bennük szó? - kérdezte Kellan. Nyikorgó elvigyorodott.

Hát ez a legjobb rész - folytatta. - Az üzenetek egy, az Egyesült Államok tulajdonában lévő katonai raktárról szóltak, amelyik ma szelis-síd területen fekszik. Szigorúan bizalmas minősítésű parancsot adtak ki, hogy a raktár tartalmát meg kell semmisíteni, mielőtt kivonulnak onnan. A dátumokból az látszik, hogy a parancs közvetlenül a denveri egyezmény aláírása után született, amikor az amerikaiak megkezdték a kivonulást a mai indián területekről.

És? - kérdezte Kellan. - Hol itt a lényeg vagy a vadászat? Az utasítás elment már több mint negyven éve. A hadsereg bizonyára végre is hajtotta, majd elhúztak onnan a búsba.

Igen, de mi van, ha mégsem? - kérdezte Nyikorgó. - Mi van, ha sosem jutott el hozzájuk a parancs, vagy valamilyen oknál fogva nem tudták azt végrehajtani? Semmilyen megerősítés nem szerepelt a fájlokban, és bizonyítékot sem találtam, hogy az utasítások szerint jártak el. Egy csomó zavaros dolog történt akkor a Szellemtánc Háborúban, az ország azon része pedig addigra már indián fennhatóság alá került. Talán az amerikai hadseregnek nem állt módjában elszállítani vagy megsemmisíteni minden fegyvert. Mi van, ha még mindig ott vannak?

Ez egy pofátlanul nagy „ha", Nyikorgó.

Igen, igen tudom, de gondolj csak bele, Kellan!

Belegondoltam - mondta a lány - de, még ha ott is vannak azok a fegyverek, ennyi idő elteltével már rég használhatatlanok. Bizonyára összerozsdásodott az egész, ráadásul már jó negyven éve elavultak.

Nem hinném - vágott vissza a kacatgyűjtő, miközben a szemei izgatottan nyikorogtak. - Ez a francos fájl szigorúan bizalmas minősítést kapott, szóval nem hinném, hogy egy nagy halom rohampuska meg gránát miatt csaptak volna ekkora hűhót. Ezek komoly fegyverek.

Mennyire komolyak?

Nem tudom - vont vállat. - Több nem derült ki a fájlokból, de szerintem inkább valami. stratégiairól lehet szó.

Stra... - Kellan hangja elhalt, miközben a hallottakon rágódott. - Úgy érted. ? Neem...

Nyikorgó ismét vállat vont, és a fejét rázta.

Mint már mondtam, nem'tom, de gondolj csak a lehetőségekre!

Kellan fejében már egy ideje éppen ezek a lehetőségek kavartak fel ijesztő, mégis ígéretes terveket. Nyikorgó elbeszélése alapján a raktár katonai tömegpusztító fegyvereket tartalmazhat. Bizonyára vegyi vagy biológiai csapásmérésre alkalmasak, bár nem kizárt a taktikai nukleáris robbanófej sem. Az Egyesült Államok minden kétséget kizáróan rendelkezett efféle fegyverekkel, de nem voltak hajlandók bevetni őket a saját lakosságuk ellen még a kialakult helyzetben sem. Senki sem akarta vállalni a felelősséget a civil áldozatokért, ráadásul néhány ezer évig világított volna a talaj arrafelé.

Annak ellenére, hogy a szövetségi és vállalati törvények egyaránt tiltották efféle fegyverek birtoklását, nyílt titoknak számított, hogy a kormányzatok és a legnagyobb vállalatok rendelkeztek ilyen tömegpusztító eszközökkel. Természetesen csak végszükség esetére tartogatták. Ha Nyikorgó információi helyesek a raktárral kapcsolatban, és valóban találnának ott régi fegyvereket, akkor ez az infó - és főleg maga az áru - nagyon sokat érne a megfelelő vásárlónak. Ezzel könnyedén többet kereshetne Kellan, mint amennyit az összes eddigi munkájával, beleértve azokat is, amelyeket Lothannal csinált végig.

Rendben - mondta végül Kellan, miután összeszedte a gondolatait. - Még ha esetleg van is ott valami, miért éppen én? Úgy értem, ha már nálad vannak a koordináták, miért nem eredsz magad a fegyverek nyomába?

Nyikorgó gúnyosan felhorkant.

Ugyan már, Kellan! Én kacatgyűjtő vagyok, nem árnyvadász. Adatmorzsákat rakosgatok össze, programokat írok, és hardvert szerelek össze, de nem osonok az árnyak közt. Még azt sem tudnám, hogyan jussak be egyáltalán a célterületre, hogy megnézzem, van-e ott valami.

Akkor miért nem adod el az infót a Tanácsnak vagy a UCAS kormányának, esetleg valakinek Shadowlanden?

Ismét fejrázás.

Mert még azt sem tudom, mit ér a cucc - mondta egykedvűen. - Egyébként, ha szólnék a kormánynak vagy a Tanácsnak, akkor tudnák, hogy van ott valami. Mi van, ha egyszerűen kihagynak az üzletből, vagy szimplán letartóztatnak? Kizárt. De ha lenne bizonyítékom, vagy ami még jobb, nálunk lennének a fegyverek.

Akkor a UCAS és az indiánok, no meg persze még néhány érdeklődő nem keveset lenne hajlandó fizetni azért, hogy megszerezzék - fejezte be magában a gondolatot Kellan.

Előbb azonban szükségem van valakire, aki ellátogat a helyszínre - folytatta Nyikorgó -, és itt jössz te a képbe.

És ebben nekem mi a jó? - kérdezte Kellan.

Százalék - nézett a szemébe a férfi. - Én megadom a szükséges koordinátákat, és megosztozunk a hasznon. Fifty-fifty.

Én kockáztatok mindent a fele profitért? Ez. - kérdezte Kellan méltatlankodva.

Nem csak te kockáztatsz - vetette közbe Nyikorgó.

De a legnagyobb részt igen. Mi van, ha kiderül, hogy semmi sincs ott?

Ott van - szögezte le a férfi túlzott optimizmussal. - Érzem, Kellan, de szükségem van a segítségedre, hogy megbizonyosodjak róla.

Akkor több kell. Mondjuk, nyolcvan százalék - mondta határozottan Kellan. Amikor úgy látszott, Nyikorgó vitatkozni akar, még gyorsan hozzátette: - Össze kell hoznom egy csapatot, amelyet ki is kell fizetnem.

Nyikorgó elgondolkodott egy kis ideig, de Kellan már tudta, hogy zsebében a fickó. Nem ismert elég árnyvadászt ahhoz a kis kacatgyűjtő, hogy árverésre vigye a dolgot, ráadásul mennél több embert bevon a dologba, annál gyanúsabb lesz az egész, és előbb-utóbb valami kiszivárog.

Hetvenöt - ajánlotta végül. Kellan végiggondolta, majd bólintott.

Rendben.

Frankó - nyújtotta a kezét a lánynak, és boldogan mosolygott. - Mikor látunk hozzá?

Nos, ha lesz egyáltalán valami az egészből, akkor szükségem van valamire, ami alapján ellenőriztethetem, hogy az infó tényleg olyan valódi, mint amilyennek te hiszed - magyarázta Kellan. - Megnézetem valakivel, azután beszélhetünk. Ha kiderül, hogy jó az infó, akkor összehozok egy csapatot, és nekivághatunk.

A kacatgyűjtő még szélesebben elvigyorodott, majd a zsebéből elővett egy chipet, és átnyújtotta.

- Tied a pálya. Tudom, hogy igazam van. Meghívlak egy italra, Kellan. Ez lesz a mi nagy fogásunk, érzem. Piszkosul gazdagok leszünk.

Neked teljesen elment az eszed, kölyök! - morogta G-Dogg. Kellan Liadára pillantott, de nála sem lelt támogatásra. A tünde mágus, egyetértően bólogatott az ork véleménynyilvánítását hallva.

Kellan meghívta a két árnyvadászt egy egész éjszakás vacsorára a Seattle metroplexum belvárosa szélén álló étterembe. Felvázolta előttük a vadászat ötletét és lehetőségeit, kihagyva azokat a részleteket, hogy kitől származik az infó, és mik a fegyverraktár pontos koordinátái. Kellan csalódottan figyelte barátai arcán a gyanakvó, majd hitetlenkedő kifejezést, miközben előadta a tervét.

Túlságosan is kockázatos - folytatta G-Dogg. - Még abban sem lehetsz biztos, hogy az a vacak létezik. Egy városon kívüli vadászatba kezdeni már önmagában is emberpróbáló, de idegen területre merészkedni csak azért, hogy hátha van ott valami? Nem éri meg. - Mondandója végére érve lemondóan legyintett, mintha csak el akarná hessegetni magától az őrült gondolatot.

Igaza van - tette hozzá Liada, mielőtt Kellan szólhatott volna. - Időpo-csékolás. Bármi történhetett az elmúlt negyven év alatt. Ráadásul ott van a határátlépés problémája, plusz rá is kell akadni arra, amit keresel. Mellékesen, ha engem kérdezel, bármi maradt is ott a Szellemtánc Háborúból, azt jobb elfelejteni. Ne bolygasd! De képzeljük el, mi van, ha találsz valamit! Hogy akarod eladni, és főleg kinek?

Ami azt illeti, Kellan nem gondolkozott ennyire előre. Liadának igaza volt: vevőt találni egy szigorúan titkos tömegpusztító fegyverre nem gyerekjáték. Már az is problémás, hogy hogyan csempészik ki az árut a szelis-síd területről a metroplexumba, bár az is megoldható, hogy a környéken értékesítsék a fegyvereket, nem kis profitra téve szert így is.

Felejtsd el, kölyök! - hangoztatta ismét G-Dogg látva, hogy a lány elgondolkodott. - Ez egyszerűen túl sok.

Ó, valóban? - kérdezte gúnyosan Kellan, ahogy visszatért a gondolataiból. - Szóval erről van szó. Szerinted nem vagyok képes leszervezni egy rendes melót?

Csak azt mondtuk, hogy ne vágj bele egy ilyen kockázatos vadászatba egyedül, Kellan! - magyarázta barátságosan Liada. - Ehhez még nincs elég tapasztalatod és kapcsolatod az árnyvilágban. Még nagyon sokat kell tanulnod.

Gyanítom - szakította félbe Kellan. - Bár én úgy tudtam, az árnyvadászatban olykor kockázatot kell vállalni.

Reális kockázatot - tette hozzá G-Dogg. - Minden alkalommal veszélyt vállalsz, amikor csak kiteszed a lábad az ajtón. A trükk az egészben, hogy felismerd, mekkora veszélyt érdemes vállalni, és hidd el nekem, ez egyszerűen nem éri meg!

Remek - hagyta annyiban Kellan, majd elővette a hitelkártyáját, és becsúsztatta az asztalon álló terminálba. Kifizette a rá eső részt, eltette a kártyát, majd felállt, hogy távozzon.

Kellan - tette a kezét Liada a felbőszült lány karjára. - Ne csinálj meggondolatlanságot csak azért, amit Lothan mondott! Semmit nem kell bizonyítanod. Sem neki, sem másnak. A saját hírnevedet építed.

Ja, mint Lothan tanítványa - horkant fel Kellan.

A francba Lothannal! - mordult fel a tünde mágus dühösen. - Ha eleged van abból, hogy az árnyékában élsz, keress másik tanárt! De semmiképp se indulj el felkészületlenül! Megígéred, hogy legalább még egyszer átgondolod ezt a dolgot, mielőtt belevágsz?

Ahogy Kellan a másikra nézett, igazi aggódást vélt felfedezni az arcán. Liada már korábban is bebizonyította, hogy törődik Kellan érzéseivel, ami igazán ritkának számított az ő szakmájukban. Most mégis felbosszantotta, hogy a tünde nem veszi észre, mennyire fontos neki ez munka.

Átgondolom - mondta végül a barátjának. - Megígérem. Most mennem kell. - Azzal átvetette a nyakán a táskáját, és a vállára akasztotta. Ellépett az asztaltól, majd még visszafordult. - Később találkozunk - mondta G-Doggnak és Liadának.

Miközben elindult a közben parkoló Yamaha Rapierja felé, végiggondolta, mit mondtak a barátai. Vajon tényleg csak azért erőlteti annyira az egészet, mert vissza akar vágni Lothannak? Néhány percig rágódott ezen a gondolaton, hogy felfedezze magában az igazi motivációt. Végül rájött, Lothan csak a felszínre hozta azokat az érzéseket, amelyek már jó ideje benne voltak, csak nem engedte őket eddig előtörni.

Érezte, többre hivatott, mint hogy egy öreg troll tanítványa legyen. Nem akarta az egész hátralévő életét árnyvadászattal tölteni. Lothan már azelőtt árnyvadász volt, hogy Kellan egyáltalán megszületett. Ha tényleg olyan nagyszerű, amilyennek beállítja magát, miért nem sikerült neki a kiugrás? Kellan úgy érezte, tudja a választ: mert sosem mert kockáztatni, és amennyire látta, a környezetében lévők egyike sem hajlandó erre. Csak a biztosra mentek. Kis munkákat vállaltak, és igyekeztek mindig egy lépéssel a törvény és a saját kiadásaik előtt maradni. Ha kezdett fogyni a nuyenjük, hát megint vállaltak valami szutyok munkát.

Kellan nem tudta elképzelni, hogy így éljen. Ha egyszer elég nagyot szakít, abbahagyja ezt az egész macska-egér játékot, vásárol magának egy új személyazonosságot, és kényelmesen fog élni valami kellemes helyen. Lesz elég pénze, hogy kiderítse, mi történt az édesanyjával, mindeközben pedig nem kell azzal törődnie, hogy valami minimálisan fizet ő vadászat alkalmával az életét kockáztassa. Ez igazán megért egy kis kockázatot, nem igaz? Annyit mindenképpen, hogy utánanézzen, Nyikorgó adatai valódiak-e.

Átvetette egyik lábát a motorja nyergén, és néhány percig a gondolataiba mélyedve nézett maga elé. Talán rábeszélhetné a kacatgyűjtőt, hogy adják el az infót ahelyett, hogy nekivágna saját maga megkeresni az árut. Még úgy is szert tehet némi jutalékra. Mindenesetre, ha arról volt szó, hogy ellenőrizni kell valamilyen információt, Kellan tudta, kihez forduljon.

Elővette a telefont a zsebéből, kihajtotta, és már tárcsázta is a megfelelő számot. Csak néhány csengetést kellett várnia, mielőtt egy női hang szólalt meg a túloldalon.

Mondjad!

Jackie - kezdte Kellan -, beszélnünk kellene. Volna egy kis munkám a számodra, persze, csak ha érdekel.

Bár Kellan néhány alkalommal személyesen is találkozott Jackie Ozone-nal, a dekás inkább a Mátrix-beli megbeszéléseket preferálta, így Kellan most elővette a nemrégiben vásárolt új Novatech gépét. Kényelmesen elhelyezkedett az ágyban, a párnákat a háta mögé rendezte, és óvatosan felhelyezte az elektródahálót, hogy az ingertovábbítók a szemöldökére és a halántékára illeszkedjenek. Azután bekapcsolta a dekket. Míg a diagnosztikai rendszer ellenőrzött mindent, némi fejfájás és szédülés fogta el, de hamar elmúlt. Minden indulásra készen. Lenyomta a START gombot.

Rövid ideig nem tudta, hol van. Olyan érzése volt, mint amikor az embert felébresztik az éjszaka közepén. Hirtelen a hálószoba eltűnt a szeme elől, és átadta helyét egy másik helyiségnek, egy másik világban. Egy apró, teljesen dísztelen fehér szobában állt: ez volt Kellan dekkjének a kivetített mása a Mátrixban. Lebegő ikonok jelképezték az adatokat a gépében, de most nem törődött velük. Ehelyett a szoba ajtajához lépett. Az elektródaháló Kellan agyának impulzusait mozgás paranccsá fordította, így a perszóna ikonja megindult előre.

A helyiségből kilépve a Seattle Mátrix fényes kavalkádjában találta magát. Komor, fekete talaj húzódott, ameddig csak a szem ellátott. Kellan privát szobája nem volt egyéb, mint egy méternyi magas fehér piramis a lábánál (pontosabban a perszónája lábánál). Ragyogó adatpályák fénylettek előtte minden irányban. Más rendszerek és szerverek ikonjait látta a távolban. Nem kellett erőlködnie, hogy észrevegye a seattle-i nevezetességeket: a Mit-suhama Pagodát, az Aztechnology Piramist (kísértetiesen hasonlított az igazihoz) és a Novatech Csillagot. Ezek a cégóriások uralták a helyi Mátrix virtuális égboltját. Kisebb rendszerek miriádjai szóródtak szét köröttük, s ettől az egész kép olyan volt, akár egy fantasztikus város. Itt csak a képzelet és a Mátrix-szabványok szabtak határt, amelyek előírták, mi hogyan jelenjen meg a virtuális világban.

Kellan a lebegő fehér piramist maga mögött hagyva egy adatvonalra lépett. A szeme előtt az ikonok és képek egy pillanat alatt köddé mosódtak, ő pedig száguldani kezdett a fényes adatcsomagok között. Érezte, többször is élesen irányt vált az eszeveszett száguldás közben, de a szimérzet biztonsági rendszere nem engedte, hogy ettől különösebb kellemetlen érzés fogja el.

Egy pillanattal később a világ a helyére zökkent, ő pedig egy másik jelöletlen fehér piramis előtt állt. Újabb szerver. A mátrix ezen pontján más volt az ég, és más szemszögből látta a Mátrix gigászait is.

A rendszer, amely előtt állt, semmiben sem különbözött külsőre a több ezer közelben lévő más szervertől és csomóponttól. A lány, ha akarta volna, beállíthatott volna egy kis útvonalfigyelő programot, hogy könnyen visszatalálhasson bármikor, de úgy érezte, erre már magától is képes, ráadásul nem bölcs dolog a gépén efféle nyomokat hagynia. Közelebb ment, és belépett.

A kiberdekkje és a rendszer digitális táncba kezdett; olyan gyorsan küldtek egymásnak jelszavakat és ellenőrző rutinokat, hogy Kellan alig bírta követni a procedúrát. A szerver miután azonosította őt, engedélyezte a továbblépést, és néhány másodperc elteltével már egy bár bejáratánál találta magát. Ha nem fogadták volna el a személyazonosságát, bizonyára egy sokkal kellemetlenebb helyen került volna. Hallott már az árnyékbörtönökről, és már pusztán az elbeszélések alapján is úgy gondolta, jobb elkerülni azokat. A dekások egymás között olykor felemlegették ezeket a helyeket, már ha annak lehet nevezni. Az árnyékbörtön maga volt a teljes üresség. Némán, vakon, süketen és minden egyéb érzéktől is megfosztva lebegett az, aki ide került. Az ítéletet csak percekben mérték arrafelé, mégis legtöbbször egy örökkévalóságnak tűnt. Akadt, akinek az elméje képtelennek bizonyult feldolgozni ezt a sokkot, és megtébolyodott. A Shadowland rendszer adminisztrátorai komolyan vették a biztonságot. Szükség is volt rá, mert a klientúra nagy része árnyvadászokból állt, akik épp oly féltékenyen őrizték az inkognitójukat, akár a legtöbb cég.

A virtuális bár egyike volt Shadowland rendszereinek. A küllem és a hangulat híven tükrözte a megalkotók hozzáértését: szinte minden ízében tökéletes és felülmúlhatatlan. A padlót és a széles bárpultot csillogó fekete márvány borította, amelyben fehér és ezüst vonalak futottak, akár a testben az erek. A bútorok mahagónifából készültek bőrborítással és krómdíszítéssel. Az előttük álló asztalok teteje hűvös füstüvegből volt. Kellan hallotta virtuális lépteinek koppanását a kövön, és látta tükröződni a perszónáját a padlón és a krómtárgyakon. Üvegpohárba hulló jég csilingelése ütötte meg a fülét, majd egzotikus likőr-és parfümillatot érzett.

A vendégek éles kontrasztban álltak a hely lenyűgöző, éles tisztaságával és valószerűségével. Kellan mintha egy mesefigurákkal, tündérekkel, álom-és rémálomszerű alakokkal zsúfolt világban sétált volna. Elsőnek egy kínai sárkányt pillantott meg a karosszékében ülve, amint mintás porceláncsészéből teát kortyolgat. Egy fehér nyúllal beszélgetett, aki vörös bársonyköpenyt és kasmírmellényt viselt, amelynek zsebéből egy arany óralánc kandikált ki. Látott még fekete páncélos lovagot: az arcát sötét csuklya fedte, amely alól két parázsló szempár villant elő. Fátyolszárnyú tündérek nevetgéltek szexi robotokkal, bizarr idegen lények társalogtak a történelemből ismert személyekkel és kitalált hősökkel. A sokszínű közönség között meglátta Abe Lincolnt is egy fiatal lány társaságában, akit Kellan mintha egy régi rock videoklipben látott volna. Nyüzsgő társalgás zaja hallatszott, de a szerveren futó protokollok megakadályozták, hogy bárki kihallgassa mások privát beszélgetését, hacsak nem bizonyultak még ügyesebb dekásnak, mint maguk a programozók.

Rövid keresgélés után észrevette a rá várakozó Jackie-t az egyik asztalnál. A dekás a perszónáját olyanra alakította, mintha egy japán animációs filmbő l lépett volna elő: hatalmas szemek, apró száj és makulátlan fehér ruha. Széles fejpánt ragyogott fekete hajában. Amint észrevette Kellant, barátságosan intett.

Kezdenünk kellene valamit a perszónáddal - mondta üdvözlésként Jackie, mire Kellan elhúzta a száját. A saját szoftvere egy egyszerű bolti program volt, amely a saját külsejét jelenítette meg a Mátrixban: átlagos magasság, közepesen hosszú barna haj, karcsú alak. Semmi kivetnivaló nem akadt benne, leszámítva, hogy a helyiekéhez képest lényegesen rosszabb felbontással jelent meg a virtuális térben. Tudta, ez Shadowlanden nyomban nyilvánvalóvá teszi, hogy ő nem dekás, vagy olyan személy, akinek nincs ismerőse, illetve elég pénze, hogy jobbat szerezzen. Ez nem pontosan az a kép, amelyet magáról igyekezett kialakítani, de mivel csak ritkán járt errefelé, nem akart pénzt áldozni egy jobb ikonra. Általában csak a hirdetőtáblát böngészte, ott pedig teljesen mindegy a perszóna minősége.

Ne aggódj! - folytatta Jackie, amint megérezte a másik zavarát (ami lenyűgöző teljesítmény, hiszen Kellan perszónája nem képes megjeleníteni az érzelmeket). - Majd összehozunk neked valamit.

Kösz.

De gondolom nem azért vagy itt, hogy a szoftvered fejlesztéséről csevegjünk.

Nem. Üzleti ügyben járok.

Jackie erre megajándékozta egy szikrázó mosollyal.

Áá, a kedvenc mondatom. Csupa fül vagyok. - Állát a kézfejére támasztva előredőlt, az asztalra könyökölt, és tágra nyílt szemmel várta a folytatást.

Kellan úgy érezte, a dekás sokkal komolyabban fogadja az elmondottakat, mint G-Dogg vagy Liada, bár nehéz lett volna megmondani, valóban így gondolja-e. Másfelől, általában nehéz megmondani Jackie-ről, hogy képes-e bármit komolyan venni. Kellan megosztotta vele az információt, amelyet Nyikorgótól szerzett, miközben a dekás láthatóan azon mélázott, vajon menynyit érhet az.

Kutakodhatok neked egy keveset - ajánlotta Jackie, miután Kellan befejezte a mondandóját -, de nekem nem úgy hangzik, mintha valóban egy de-kásra lenne szükséged.

Pedig lehet. Bizonyára elektronikus biztonsági rendszer védi. - folytatta, de Jackie közbevágott:

Az elektronikus zárak és riasztók nincsenek a Mátrixra kötve - csóválta a fejét. - Bármivel találod is szemben magad, azt odakint kell hatástalanítani - intett a kezével a távolba, jelezve, hogy az itteni virtuális valóságon túli való világra célzott az imént. - Az nem az én terepem. Utánanézek egy-két dolognak, de amint elhagyod a metroplexumot, magad maradsz.

Rendben - bólintott Kellan. - Megértettem. Mennyit kérsz a.?

Jackie egy kézlegyintéssel félbeszakította, és mosolyogva csóválta a fejét.

Ide nem jó a pénzed, kölyök. Szívességből teszem. Ha komplikáltabbá válik a dolog, beszélhetünk kompenzációról, de előbb lássuk, mit tudok előásni, rendben?

Nem - kötötte Kellan. - Fizetek. A dekás őszinte örömmel felnevetett.

Tényleg ne aggódj miatta! Egyébként sem tudnál megfizetni.

Mielőtt még Kellan tovább erőltette volna a témát, a dekás folytatta: - Nem probléma. Egy kis háttérmunka, semmi több. Tényleg nem bánom.

Kösz, Jackie - mosolyodott el ezúttal Kellan -, értékelem.

Ugyan - legyintett a dekás. - Csak küldd át, amid van, és meglátjuk, mi sül ki belőle.

Kellan a perszóna kabátzsebébe nyúlt, és egy fekete névjegykártyát húzott elő. Átnyújtotta a másik lánynak. A dekás elvette a feléje nyújtott adatokat, mire pedig a saját ruhája zsebébe süllyesztette a kártyát, az információ már a saját gépén pihent.

Szólok, amint jutottam valamire - mondta Kellannak.

Oké. És még egyszer kösz mindent.

Nem gond - bólintott a dekás. - Vigyázz magadra!

Kellan, mielőtt kicsatlakozott a Mátrixból, elhagyta a bárt. Jackie még korábban elmagyarázta neki, hogy elég szegényes etikettre vall csak úgy eltűnni egy virtuális találkozóhelyről.

Kinyitotta a szemét, megdörzsölte a halántékát, majd levette az elektródahálót, és a kiberdekk mellé tette. Nagyot sóhajtva dőlt a párnákra. Egyelőre nem tehetett mást, mint várta, hogy Jackie visz-szaszóljon, mit talált a Nyikorgótól kapott adatokkal kapcsolatban. Akkor majd eldöntheti, hogy lesz-e vadászat, vagy sem. Belegondolva, hogy Jackie-t mennyire érdekelték a hallottak, bizakodva várta a dekás eredményeit.

Elkezdte újra olvasni az idézésről szóló könyvet, amelyet Lothan adott neki, hogy felkészüljön a következő órára, de nem igazán tudott ráhangolódni. A gondolatai folyton elkalandoztak. Egyfolytában azon járt az esze, vajon mire jut a dekás, és mikor találkozhat ismét Nyikorgóval, hogy megbeszéljék a részleteket. Hasán a datapaddal elaludt. Arról álmodott, hogy milyen arcot fog vágni Lothan, amikor előadja neki a sikeres vadászat történetét, amelyet egyedül szervezett meg a troll legkisebb segítsége nélkül.