Mérgek könyve Stephen Kenson

Prev Next

6

Jackie Ozone a virtuális világot kedvelte inkább. Az ő szemszögéből a Mátrix jobb a valóságnál: tisztább, gyorsabb és főleg logikus szabályokkal bír. Ennek ellenére Jackie nem tartozott azon dekkfejűek közé, akik semmire sem vágytak jobban, mint egy kényelmes ágyra, amelyben napokon keresztül egyfolytában becsatlakozva fekhetnek. Elismerte a valóságot, és élt is benne. Egyszerűen az online üzletkötést preferálta, mert ott biztonságban érezte magát. A mostani találkozó azonban az ügyfél határozott kívánsága szerint személyesen fog zajlani. Jackie számára a sikeres üzletkötés mindig előbbre való volt a saját óhajánál.

Igazából Jackie Ozone számára az üzlet mindennél előbbre való volt. Azért dolgozott az árnyvilágban, hogy pénzt szerezzen, és hajlandónak is mutatkozott bármire, csakhogy nuyen-re tegyen szert. Így most egy kis kávézóban várakozott Seattle belvárosában. Hasonlóból több száz akad szerte a metroplexumban. Rendelt magának egy tejes szójakávét, de alig ért hozzá. Kéziszámítógépével a keze ügyében, a stílusos öltözékében és a jobb halántékánál csillogó adatjackkel Jackie egészen úgy festett, akár egy feltörekvő cégalkalmazott vagy egy sikeres magánzó. Gondosan kialakított imázs volt ez.

Néhány percig kellett csak az érintetlen kávé társaságában üldögélnie, amikor a kávézó ajtaja kinyílt, és egy másik igényes külsejű nő lépett be rajta. Nyomban Jackie asztala felé vette az irányt.

Jackie - mondta a nő üdvözlésképp. Szőke, egyenes haja gondosan fésülve keretezte tökéletesre plasztikázott arcát, és puhán simult lágy ívű arcvonalához. Szemét sötét napszemüveg takarta, kihangsúlyozva sápadt bőrét. Sötétkék nadrágkosztüm takarta formás alakját. Mintha csak egy magazin címlapjáról lépett volna le. Tökéletesnek látszott minden tekintetben.

Eve - viszonozta az üdvözlést Jackie, és a vele szemközti üres szék felé intett. - Éppen időben.

Nos, úgy emlékszem, azt mondtad, megéri a fáradságot ez a kis találkozás. - Eve leült a kínált helyre, válltáskáját a földre tette maga mellé. A szemüvegét nem vette le. Úgy tűnt, cseppet sem feszélyezi, hogy háttal kell ülnie a bejárati ajtónak.

Ó, biztos vagyok benne, hogy ez tetszeni fog - biztosította Jackie. Az asztalra tette a kis számítógépét, és szembefordította Eve-vel. O kézbe fogta, megérintette a képernyőt, hogy az bekapcsolódjon, majd olvasni kezdett. Eltartott egy kis ideig, amíg az egész fájlt átfutotta. Jackie nem láthatta a másik szemét, de úgy vette észre, egy pillanatra felszökött Eve szemöldöke.

Valós információ? - kérdezte Eve befejezve az olvasást. A számítógépet óvatosan az asztalra tette. A hangja semmit sem változott, de a kérdés elárulta, érdeklődik.

Minden létező helyen ellenőriztem, és úgy gondolom, jó eséllyel maradt ott néhány értékes áru.

Hosszú idő telt el - kétkedett Eve.

Fél évszázad nem hosszú idő annak a holminak, amelyikről beszélünk, főként akkor nem, ha az üzem egy része megfelelően le lett zárva. - Jackie szinte tapintani tudta a másik izgalmát. - A helyzet az - folytatta óvatosan -, hogy az Ares volt hivatott az efféle raktárakat, illetve üzemeket leszerelni, és gondoskodni az ott található eszközök hatástalanításáról vagy megsemmisítéséről. Ezzel a hellyel kapcsolatban azonban semmilyen feljegyzést nem találtam.

Érdekes. Mi van akkor, ha az Ares elvégezte a munkát, azután eltakarított minden nyomot? Esetleg az adatok elveszhettek, de el is lophatták azokat.

Nem hinném - rázta a fejét Jackie. - Valószínűbb, hogy az Ares felmarkolta a hajdani Egyesült Államok kormányától a pénzt, de a denveri egyezmény aláírása nyomán már nem volt lehetősége a területre lépni, és akadhattak más problémák is. Egyszerűbbnek tűnhetett elfeledkezni az egészről, mivel idegen ország területéről van szó.

Honnan szerezted ezeket, az információkat? - kérdezte Eve, közben ismét maga felé fordította a kis számítógépet. Úgy tűnt, magában az adatok várható értékét számolgatta. - Ki tud még erről?

Számított Jackie erre a kérdésre, így szemrebbenés nélkül rávágta a választ.

Csak valami kacatgyűjtő. - Kellan érintettségét az ügyben szándékosan nem említette. Mindenki számára jobb, különösen Kellannak, ha ő kimarad az egészből.

Tudja, mi az, amit talált?

Bizonyára sejt valamit, de a fickó szigorúan kispályás.

Megvan a többi része is ennek? - kérdezte Eve, miközben a dekás felé nyújtotta a gépet. Jackie elvette azt.

Természetesen. Ha nem lenne meg, nem hívtalak volna. Eve erre egy elégedett mosollyal ajándékozta meg.

Akkor rendben vagyunk - mondta végül. - Ha szerinted hiteles, akkor utánanézhetek, kinek lehet érdekes. Ami azt illeti, egy ötletem már van. Egy lehetőség, amelyen már dolgozunk egy Ideje.

Vadászat?

Eve a fejét rázta.

Nem inkább... egy érdeklődő csoport. Amennyiben hajlandó vagy leszállítani az árut, megszervezem a találkozót, a szokásos díjazásod kétszereséért.

- Hova kell vinnem? - kérdezte Jackie. Ekkor még nem törődött azzal, ahogyan Eve mosolygott.

Jackie hazudott Kellannak, amikor elhitette vele, hogy az információk a katonai raktárról értéktelenek, mindenesetre távolról sem ez volt a legrosz-szabb dolog, amit a dekás egy másik árnyvadász ellen elkövetett életében. Amikorra Jackie találkozott Eve-vei, már sikerült meggyőznie saját magát arról, hogy ez az egész csak Kellan érdekében történik. A kölyök amúgy is túl forrófejű egy efféle vadászathoz. Jobb, ha igazi profikra bízza, mintha fejjel rohanna a falnak, és megöletné magát.

Az Eve-vei folytatott megbeszélés után Jackie-t nyugtalanító gondolatok gyötörték. Nem az adatok eladása okozta a gondot, sokkal inkább az, hogy neki személyesen kellett leszállítania azokat ennek a bizonyos „érdeklődő csoportnak". Tudta jól, mit jelent ez a kifejezés: egy másik árnyvadász csapatot, akik ilyenfajta munkára specializálódtak, esetleg egy fegyverkereskedőt, aki rendelkezett a megfelelő kapcsolatokkal. A dekás tudta, mire számíthat az ilyen emberektől, és nem is okozott problémát neki, hogy velük üzleteljen. Normál körülmények között a Mátrixban kódolt széfbe helyezte volna az információt, majd miután az egyik lenyomozhatatlan számlájára megérkezik az átutalás, engedélyezi a hozzáférést a vevőnek. Most azonban ez a rejtélyes csoport személyesen akart találkozni vele. Amikor a lány meghallotta, hol, már értette, hogy miért.

Patkányfészeknek nevezték a helyet, és nem véletlenül. A Redmond pusztulathoz tartozott. Hivatalosan ez volt a seattle-i hulladéklerakó. Óriási nyitott tér a Snoqualmie folyótól északra, közvetlenül Szelis-Síd szomszédságában. Nem hivatalosan a Patkányfészek a társadalomból végérvényesen kiszakadt humánoknak és metahumánoknak adott menedéket. Több száz hajléktalan és csavargó talált otthonra a gigantikus szemétdombok között. Sátrakat és fekhelyeket építettek maguknak műanyagból, kartonból és gyakorlatilag mindenféle hulladékból, amíg végül ők maguk és rögtönzött lakásuk is az örökkön bűzlő, rothadó táj részévé váltak. Jackie áldotta az eszét, hogy légzőmaszkot viselt, amely az orrfacsaró szag nagy részét kiszűrte.

Eve jelezte, hogy a kliens csak éjszaka szokott üzletelni, de a dekás határozottan elzárkózott attól, hogy sötétben menjen a Patkányfészekbe. Végül megállapodtak, hogy alkonyatkor találkoznak. Jackie tudta, ennél korábbi időpontot nem tud kicsikarni az ügyfélből, ő pedig ennél később nem hajlandó betenni a lábát erre a környékre. Egészséges kompromisszum. Már ha ép bőrrel kikerül.

A lemenő nap fénye ezer színbe öltöztette a szennyezett, beteg égboltot. Jackie határozott léptekkel haladt a Patkányfészek bejárata felé. A kormányzat alulfizetett őrei rá se hederítettek. A feladatuk az volt, hogy ami belül van, az ott is maradjon. Az, hogy egy újabb nyomorult érkezik, cseppet sem zavarta őket.

A vevő biztosította róla, hogy szabad útja lesz, de a hátán érezte azt a több tucat figyelő szempárt, amelyek csak a zsákmányt látták benne a szeméthalmok árnyékából figyelve. Keze önkéntelenül feszült a válltáskájába rejtett automata pisztoly markolatára. A Patkányfészek lakói nem csak humánok és rae-tahumánok voltak. Hallotta, hogy a környék csak úgy hemzseg a paranormális lényektől, mint amilyenek például az ördögpatkányok. Ezek kutya nagyságú vérengző fenevadak, melyek hordákban támadnak rá szinte bármilyen melegvérű lényre.

Pontos útmutatást kapott a találkozó helyét illetően. Szerencsére könnyen rátalált anélkül, hogy kincset érő időt kellett volna pazarolnia a naplemente rövidre szabott fényességéből. Különös totem magasodott előtte. Mintha egy tébolyult törzs emelte volna, hogy a lábánál a társadalom számkivetettjeit imádhassa. A totemoszlopot számtalan kibelezett trideo, dekk, törött billentyűzet és számítógép-alkatrész borította. Foszladozó kábelek kötötték gúzsba a hulladékból emelt oszlopot, amely kis híján eltakarta a mögötte lévő lerobbant raktárház bejáratát. Jackie-t megbabonázta a különös látvány. Rövid ideig csak állt mozdulatlanul. Egyszerre csak az érzés, hogy többen is figyelik, felerősödött benne. A lány lazán állt, igyekezett a lélegzetét lelassítani. Nem akarta kimutatni a félelmét és izgatottságát.

Hol a francban lehet? - gondolta türelmetlenül.

Mintha csak gondolata hívására érkezne, sötét alak lépett elő a raktár ajtó nélküli bejáratából. Jackie az érkező felé fordult, ahogy az a szeméthalmok mögül sugárzó halovány narancssárga fénybe lépett.

Humán. Többé-kevésbé. Nehéz lett volna megmondani, mert az idegen testét megszámlálhatatlan sebhely és tetoválás borította. Fémkapcsok fénylettek tar koponyáján és végig az állán. A szemöldökében és az orrában vastag krómkarikák éktelenkedtek. Bőre fakón feszült csontsovány testén. Az arca mintha csak torz maszk lenne a csontokra és izmokra szegecselve. A férfi szemöldökén kívül még nyomokban borosta látszott az állán, de ezeken kívül csupasz volt, akár egy végső stádiumba jutott sugárbeteg. Szeme helyén csak feneketlen gödör látszott, bár Jackie egy pillanatig úgy érezte, vöröses csillogást vél felfedezni ott.

Ruhaként szakadt bőrruhát viselt, amely halkan nyöszörgött minden mozdulatnál. Motorosdzseki és bőrnadrág feszült rá, amelyre kopott térd-, könyökés alkarvédőt, valamint vastag vállvasakat húzott. Jackie-nek úgy rémlett, hasonló felszerelést látott még régebben utcai motoros küzdelmekkor a magukat harcosoknak nevező versenyzőkön. A férfi hátán köpeny helyett vegyvédelmi kabát lobogott. Kezét ujjatlan bőrkesztyű fedte, amely ettől eltekintve üres volt.

Zhade? - kérdezte Jackie óvatosan egy másodpercre sem véve le a kezét a táskában lapuló pisztoly markolatáról. A férfi bólintott.

Nálad van az áru? - kérdezte. A hangja akár egy életen át csak cigarettafüstöt lélegző emberé vagy valakié, aki túl sokáig élt szmogszennyezésben.

Igen - felelte a lány.

Hagyd itt, és menj! - Miközben a férfi beszélt, Jackie mozgásra lett figyelmes a totemoszlop lábánál. Egy szürke bundás, különös lény jött ki a sötét raktárház mélyéről. Hosszúkás, ráncos orrával kíváncsian szimatolt a levegőbe, szeme vörösen csillogott a lemenő nap vérszínű fényében. Teste nem egész egy méter hosszú volt. Zhade semmi jelét nem mutatta, hogy zavarná a feléje közeledő állat.

Jackie kínos lassúsággal a kabátja zsebébe nyúlt szabad kezével, és előhúzta az ott lapuló adatchipet, amelyre a megszerzett információt mentette. Ahogy a dekás mozdult, az ördögpatkány Zhade lábához lapult ugrásra készen, akár egy jól idomított harci kutya, és figyelte a lányt.

Jackie felemelte a chipet, hogy Zhade is jól lássa, majd óvatosan a földre tette. Sürgető késztetést érzett, hogy a patkányra pillantson, de tudta, hiba volna annak a szemébe néznie.

Ezen van minden - mondta. Azután egy lépést hátrált. Motoszkálást és kaparászást hallott mindkét oldalról a szemétdombok alól.

Egészen addig sétált háttal, amíg Zhade-et és a kis kedvencét eltakarta egy magasra nőtt szeméthalom. Akkor megfordult, és határozott léptekkel elindult a kijárat felé. Kényszerítette magát, hogy ne nézzen se jobbra, se balra, és legfőképp, hogy ne fusson. Ujjaival úgy szorította a pisztolyt, hogy az egész kézfeje sajgott és zsibbadt. Az őrök gyanakodva figyelték, ahogy távozik, de nem próbálták megállítani.

Csak azután mert félrehúzódni a kocsijával az út szélére, hogy már néhány kilométernyire eltávolodott a Patkányfészektől. Majd egy percig csak pihentette a fejét a kormányon, és mélyeket lélegzett. Végül felült.

Toxikus - szuszogta remegő hangon. Felrémlett előtte Zhade, a kaotikus totemoszlop és az ördögpatkányok. Toxikus patkány sámán. Még soha életében nem találkozott egyetlen hasonlóval sem, de nem kell hosszú ideig az árnyvilágban élni az embernek ahhoz, hogy mindenféle rémtörténetet halljon róluk. Már régóta tudta, ezek a történetek részben igazak. A toxikus sámánok nem csak kitalációk. A sámánok a mágikus energiákat a természettől és a to-temszellemüktől kapták. A toxikus sámánok ezzel szemben éppen minden olyan dologból merítettek erőt, amely nem természetes: környezetszennyezés, hulladék és mérgek. A történetek többek közt arról is szóltak, hogy ezek a sámánok olyan erőkkel kerültek kapcsolatba, amelyeket senki a világon nem tud kontrollálni, sem megérteni, így szinte mindannyian beleőrültek a hatalmukba.

Zhade-re tökéletesen illett a leírás. Ahogy Jackie eszébe jutott a férfi tekintete.

A dekás erősen megkapaszkodott a kormánykerékben. Már vége. Ellenőrzi a számlája egyenlegét, amint visszaér, hogy megérkezett-e az átutalás. Más dolga nincs. Ezzel vége is az ő szerepének a történetben. Az egyetlen dolog, amire jelenleg vágyott, az egy hosszú, forró fürdő. Azután szépen elfelejti a Patkányfészket és lakóit. Ám ahogy sebességbe kapcsolt, és visszakormányozta a kocsit az útra, egyre csak azon gondolkodott, vajon Eve és a társaság, akiknek dolgozik, hogyan kerülhetett kapcsolatba egy olyan mocsokkal, mint Zhade?

Bele sem mert gondolni, vajon a sámán mit kereshet abban a régi fegyverraktárban, illetve mihez akar kezdeni azzal, amit ott talál.

7

Nyikorgó Redmondban élt, ezért beletelt Kellannak egy kis időbe, amíg Lothan Capitolium-dombi lakásától átért oda. Nyikorgóhoz hasonló kacatgyűjtők és dekkfejűek százainak adott otthont a pusztulat, ahol a régi vezetékes hálózatra szinte bárhonnan rá lehetett csatlakozni. Nemigen akadt olyan épület vagy nyilvános telekom, amelyet a kalóz dekások ne alakítottak volna ki belépési pontnak, hogy az üzleti ügyeiket intézhessék.

A nagymenő dekások, mint például Jackie Ozone nem a Redmond pusztulatban élt, de a kezdőknek és kispályásoknak komoly előnyt jelentett a rengeteg Mátrix hozzáférési lehetőség, és az olcsó (leginkább ingyenes) szálláslehetőség. Persze ez együtt járt azzal, hogy a szomszédság rivalizáló bandákból, csavargókból, fosztogatókból és természetesen a metroplexum által fizetett szolgálatokból állt, mint például a helyi rendőrség. Az árnyvilágban nagyon sokan megtanultak alkalmazkodni a pusztulatok sajátságos életviteléhez és ritmusához.

Miközben Kellan áthaladt a Washington-tó felett, félig kész ötletekkel játszadozott gondolatban, hogyan fogja elmondani Nyikorgónak a kíméletlen tényt: a nagy dobás kudarcba fulladt még mielőtt elkezdődhetett volna. Útközben úgy döntött, ha beszélt a férfival, az egyik helyi becsületsüllyesztőben fojtja italba bánatát. Nyikorgó Touristville közelében húzta meg magát egy kis lakásban. Ez az a környék, ahová a jobb módú polgárok jártak megtapasztalni, milyen az élet a pusztulatban. Redmond legsikeresebb klubjai és bárjai szintén errefelé működtek, továbbá itt lakott minden olyan helybéli, aki megengedhette magának, hogy ebben a „felkapott" negyedben éljen. A környékbeliek ismerték már Kellant a helyi szórakozóhelyek némelyikéből, de még így is aggódott amiatt, hogy el tudja-e kerülni a nemkívánatos társaságot.

Touristville környéke az Agyzabálók területe. Kellan ezt magától is tudta, de mindazok számára, akik nem hivatalosan is vakok, graffitik hirdették: AGYZABÁLÓK URADALMA. Hasonlóan kreatív szlogenek virítottak a házfalakon, kerítéseken a banda vörös és zöld színben pompázó lógójával együtt. Az Agyzabálók maguk közé fogadták a környékbeli dekkfejűeket és kacatgyűjtőket, mint például Nyikorgót. Kellan nem tudta, vajon a férfi még most is a banda tagja-e, vagy csak régebben volt az, abban azonban biztos volt, hogy Nyikorgó épp azért fűzött nagy reményeket ehhez a melóhoz, mert azáltal itt hagyhatta volna a bandát és a pusztulatot. A lány már most utálta, hogy neki kell lerombolnia a fickó illúzióit.

Megállt motorjával a lerobbant társasház melletti sikátorban, majd ahogy leszállt a nyeregből, nyomban élesítette is a riasztót. Irgalmatlan szirénázásba kezd, amint valaki csak hozzáér a gépéhez. Tudta jól, a pusztulatban a kutyát sem érdekli egy kétségbeesetten sikoltozó riasztó, de legalább Kellan meghallja, és ha módjában áll, tehet még valamit. Felnézett a graffitivel borított ház oldalán. A tűzlépcső vasszerkezete rozsdaborítottan kapaszkodott a téglafalon. Egykoron az épület jól fizetett alkalmazottaknak adott otthont, akik a kerületben dolgoztak. Az összeomlás óta azonban ez erőteljesen megváltozott. Az efféle helyeket manapság néhány helyi bandavezér vette birtokába, azzal téve szert nem kevés extraprofitra, hogy „elfelejtette" elvégeztetni a szükséges karbantartásokat. Nem kellett reklamációtól tartaniuk, mert a helyiek többsége hivatalosan nem létezett. Az pedig elég valószínűtlennek látszott, hogy a város egészségügyi vagy érdekvédelmi szervei látogatást tesznek errefelé.

Kettesével szedve a lépcsőfokokat felszaladt a bejárat előtti lépcsőn. Az épület gyéren világított előterében találta magát. Áporodott, foszladozó szőnyeg szaga csapta meg az orrát, miközben Nyikorgó lakásának számát kereste a csengőtáblán. Amint ráakadt, megnyomta a gombot, és várt. Senki nem válaszolt.

Francba! - mérgelődött. Tudta jól, a kacatgyűjtő esetleg nem lesz otthon, mégsem akarta előbb telefonon hívni. Már csak azért is meg merte kockáztatni az utat, mert úgy ismerte a fickót, mint aki nem nagyon mozdul ki otthonról. Újból csengetett, és ismét csak várt. Ezúttal hosszabb ideig, válasz mégsem érkezett.

Talán be van csatlakozva. Ha valóban így áll a dolog, bizonyára semmit nem érzékel a való világból. A csengő zajára pedig száz százalék, hogy nem fog „felriadni". Talán mégis hívnom kellett volna előbb. De Kellan szemtől szemben akart találkozni a férfival. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy felhívja Nyikorgót, hátha kiderül, merre jár. Ha nem válaszol, üzenetet is hagyhat. Legalább minden tőlem telhetőt megpróbáltam.

Épp nyúlt a telefonjáért, amikor egy ork nő érkezett a lépcsőn lefelé. Rikítózöld topot viselt és fekete nadrágot. A haja lángvörös tövisként meredezett a feje búbján. Kilökte az ajtót, majd egy hosszú rosszalló pillantást vetve az idegenre továbbment. Kellan elkapta a becsukódó ajtót, és belépett az épület belsejébe.

Felfelé indult. Ha Nyikorgó otthon van, kis szerencsével felhívhatja magára a figyelmét. Ha mégsem, marad az üzenet, hogy nincs üzlet. A harmadikra sietett. A folyosón megállt, és körülnézett. A padlót borító szőnyeg kopott, szakadozott rongyként hevert előtte. A néhány épen maradt villanykörte a haldokló elektromos hálózat szívdobbanásának ütemére villogott. Minden lakás ajtaja zárva. Ahogy elhaladt mellettük, zene és városi beszéd foszlányait hallotta ki mögülük.

Végül megállt Nyikorgó lakása előtt. Összeszedte a gondolatait, majd rtagy levegőt vett, és bekopogott. Az ajtó halk nyikorgás kíséretében kinyílt, mire Kellan meglepődve hátralépett. Odabent teljes sötétség honolt. Rossz érzés kerítette hatalmába. Végignézett a folyosón mindkét irányba, majd miután megbizonyosodott róla, hogy az üres, előhúzta tokjából az Ares Crusader automata pisztolyt. Két kézre fogva a fegyvert, mély levegőt vett, berúgta az ajtót, és fél térdre ereszkedve tüzelő pozíciót vett fel.

Halovány fény szűrődött be a folyosóról és az utcáról, kékesfehér csíkokat vetítve a málladozó falakra. Nyikorgó lakása már akkor is egy disznóólra hasonlított, amikor Kellan először járt itt, de most mintha egy bomba robbant volna itt. Chipek, tartók és kibelezett elektronikai berendezések hevertek mindenfelé a padlón. A falra erősített polcok félig letépve lógtak, a tartalmuk szétszóródott a szobában, beterítve mindent apró számítógép-alkatrészekkel.

Kellan óvatosan elindult befelé, pisztolyával folyamatosan fedezve magát jobbról és balról. Senkit nem látott odabent.

Nyikorgó! - kiáltott olyan hangosan, ahogy csak mert a jelen helyzetben. Néma csönd. Elindult felderíteni a lakás többi részét is. Érzékei éberen figyeltek a legkisebb neszre vagy mozgásra. Az apró konyha ajtajánál meglapult, majd ismét fél térdre ereszkedve, a Crusadert maga elé tartva belesett. Minden sötét és csendes. Mosatlan edények tornyosultak a mosogatótálban, az asztalon pedig félig megrágott ételmaradvány szaglott. Ekkor vette csak észre, hogy a szűk folyosóra az egyik félig nyitott ajtó mögül sápadt fény árad.

Nyikorgóra az apró fürdőszobában talált rá. A fürdőkádban feküdt ruhában, teljesen szárazon. Kellan mellé guggolt, két ujját a nyaki artériához szorította, bár tökéletesen biztos volt benne, a férfi halott. A bőrén itt-ott kékes foltok látszottak, de ettől eltekintve még a szokásosnál is sápadtabb és ernyedtebb volt. Óvatosan felemelte a néhai Nyikorgó egyik karját, majd elengedte. Az tompa puffanással hanyatlott vissza a test mellé.

Még nem lehet túl rég halott - vonta le a következtetést Kellan, hiszen a hullamerevség még nem állt be. Azt azonban nem tudta pontosan megmondani, milyen rég. Valószínűleg mindössze néhány óra telhetett el a halál beállta óta. De vajon mennyi ideig tart, amíg egy test megmerevedik? Minden, amit Kellan a hullákról tudott, a trideóból, illetve árnyvadászok elbeszéléseiből származott. Alaposan megvizsgálta a kacatgyűjtő testét. Nem talált sem vérnyomot, sem sérülést vagy fojtogatás nyomait a nyakán. Kellan tanácstalanul nézett maga elé.

Ó, Nyikorgó. - motyogta csendesen. - Mi a fene történt?

Elsőként a rablás jutott eszébe. Néhány szétchipezett agyú punk, talán egy egész banda, berúgta az ajtót, hogy elvigyen mindent, ami eladható. A lakást valóban felforgatták, de ez az elmélet nem adott magyarázatot a test állapotára.

Az efféle betörők szimplán halálra verték volna Nyikorgót, esetleg lelövik, de nem talált sebet vagy vért sehol.

Öngyilkosság? Nem valószínű. Ha Nyikorgó megtudta, az adatok semmit sem érnek, talán kétségbeeshetett annyira, hogy elintézze magát, de minek forgatta volna föl előtte a lakást? De bárhogyan is, Kellan nem ilyennek ismerte meg a férfit.

Ismét a fürdőkád mellé guggolt, és a még mindig nyitott szemű arcba nézett.

Mágia? Na ez már valószínűbbnek tűnt. Csak egyféleképpen deríthette ki. Kellan a hullára nézett, majd összpontosított, hogy az érzékei átálljanak az asztrálsík képeire. Igyekezett felkészülni, bármit lát is majd odaát. Tudta, olyan lesz, mintha fagyos vízbe ugrana meztelenül.

Hideg volt. A halál közelségének jele. Úgy tűnt, helyesen okoskodott: Nyikorgó nemrégen halt meg. Az élő aurája már szétfoszlott, de nyomokban még mindig kapaszkodott egy-két foszlány a testen, mint elszáradt szirmok a virágon. De semmi mást nem látott. Nyoma sem volt varázslatnak, szellemnek vagy bármiféle távoli összeköttetésnek valamilyen rituális mágia jeleként.

Méreg - jutott Kellan eszébe, ahogy ismét a foltos arcra és elkékült szájra pillantott. Fogalma sem volt, miért jutott eszébe ez a szó. Vajon tudat alatt érzékelt mégis valamit az asztrális síkon? Esetleg puszta intuícióról lehet szó? Olykor nehéz megkülönböztetni a kettőt. A méreg mindenesetre kétségtelenül beleillett a képbe, és megmagyarázta, miért nincs semmilyen külsérelmi nyom vagy vér. Egy méreg millióféleképpen felszívódhat az emberi szervezetben, Nyikorgó pedig bizonyára azután zuhant a kádba, hogy a gyilkos kemikália elvégezte már a dolgát.

Talán drog... Kellan eljátszott egy kis ideig a gondolattal, de ennek sem látta semmi értelmét. Nyikorgó túlságosan is imádta a virtuális világot ahhoz, hogy bármilyen fizikai droggal vesződjön, hiszen olyan sok digitális lehetőség állt a rendelkezésére: a szimchipek sokszorta erősebbek bármely drognál, ráadásul nem kellett aggódni a biokémiai mellékhatások miatt. Persze chipez-hetett is éppenséggel, de Kellan semmit nem talált a férfi adat-jackjében.

Hirtelen zajra kapta fel a fejét. Az asztrális érzékelést engedte szertefoszlani. Elméje lassan visszahangolódott a fizikai világ érzeteire. Felállt a fürdőkád mellől, két kézre fogta a Crusadert, és óvatosan az ajtóhoz osont. Mozgásra lett figyelmes. Egy vagy talán többen is a nappaliban motoszkáltak.

Kellan szívverése felgyorsult, szorítása erősödött a pisztoly hűvös markolatán. Talán Nyikorgó haverjai azok, de lehettek csavargók is, akik a nyitott ajtót látva nyomban megragadták a lehetőséget egy kis nuyenszerzésre. Nem tudhatta, fel vannak-e fegyverezve, és azt sem, hányan vannak odakint, így a fürdőszoba falának lapulva várt, és a léptek zaját figyelte.

Egy kéz ragadta meg az alig karnyújtásnyira félig nyitva álló ajtót. Kellan azon nyomban mozgásba lendült. Pisztolyát maga előtt tartva a jövevénnyel szembefordult.

Szűzanyám! - kiáltott fel a belépő férfi.

Egy mozdulat, és halott vagy - mondta Kellan olyan elszántan, ahogy csak telt tőle. A fickó felmérve a helyzet reménytelenségét rájött, nincs abban a helyzetben, hogy vitázzon.

Humán volt, és Agyzabáló. Ez utóbbit kétségtelenné tette a fején viselt kendő, amelyen a banda jele virított zölden. Nem lehetett több tizenhatnál, talán még annyi sem. Bőszárú farmert viselt, hosszú ujjú inget, rajta egy sok-zsebes mellénnyel. Maroknyi kábítópisztolyt szorongatott a kezében. Kellan a fejével a fegyverre biccentett, mire a kölyök a földre dobta azt. Hangos csörömpöléssel hullott a fürdőszoba kövére.

Az Agyzabáló szeme Nyikorgó felé villant Kellan válla felett.

Halott - mondta a lány szárazon.

Akkor te is - felelte a bandatag hűvösen. Egyenesen Kellan arcába bámult. - Nem jutsz ki élve.

Nem én öltem meg.

Ja, biztos - horkant fel a fickó.

Ez az igazság - folytatta Kellan. - így találtam rá. Üzleti ügyben jöttem hozzá.

Keefer, mi a francot művelsz ott hátul? - érkezett egy hang a konyha felől. Azután: - Szűzanyám!

Kellan megragadta Keefer karját, és berántotta a fürdőszobába, ahogy egy másik bandatag érkezett a folyosón. Hasonló öltözéket viselt, és ő sem tűnt hivatalosan nagykorúnak. Kellan villámgyorsan elkapta Keefer nyakát, és hátulról a veséjének nyomta a Crusader robusztus csövét. A haverja szeme elkerekedett, és ösztönösen a fegyveréért nyúlt.

Meg se próbáld! - figyelmeztette Kellan.

Ne csináld, Zoog! - vinnyogott Keefer kétségbeesetten. A hűvös magabiztossága egy csapásra semmivé foszlott, ahogy a fegyvercső fenyegetően préselődött a bordáinak.

Ki a franc vagy? - követelte a választ a másik bandatag.

Megölte Nyikorgót! - tört ki Keeferből.

Rohadtul nincs erre most id ő m - sóhajtott Kellan. - Már mondtam a kis haverodnak öcsi, hogy üzleti ügyben jöttem ide, és így találtam Nyikorgót.

Azt várod, hogy el is higgyük? - kérdezte Zoog megvető hitet-lenkedéssel a hangjában.

Mocsokul nem érdekel, elhiszed-e vagy sem - vetette oda Kellan. - Nem akarok balhét. Most szépen kisétálok innen, és ti pajtik velem jöttök. Csak a biztonság kedvéért. Ez lesz az első - nyomta keményen a pisztoly csövét Keefer oldalának -, aki megdöglik, ha virgonckodni mertek. Úgyhogy maradjon mindenki szépen nyugiba, és senki nem sérül meg, wakarimasuka?

Zoog úgy tűnt, nem tudja, mit kezdjen a képtelen helyzettel, ezzel szemben Kellan nagyon is: ki akart kerülni minél előbb az Agyzabálók területéről, mielőtt kicsúszna az irányítás a kezéből. Nem látott reális esélyt arra, hogy meggyőzze ezeket itt arról, hogy valóban nem ő ölte meg Nyikorgót mindaddig, amíg fegyvert szegez az egyikükre, de nem állt szándékában feladni az előnyös pozíciót. A legtöbb, amit most remélhetett, hogy kis ügyességgel egy darabban is kijuthat a kacatgyűjtő lakásából. Később majd elrendezi a dolgokat az Agyzabálókkal, amennyiben a szükség úgy hozza.

Hány cimborátok sertepertél még az épületben? - nézett Kellan Zoog szemébe. A fickó nem volt hajlandó válaszolni, de Keefer már kezdett eléggé pánikba esni ahhoz, hogy feleljen a társa helyett.

Cs. csak ketten. Odalenn.

Zoog dühösen nézett Keeferre, de nem szólt semmit. Megértette a pisztolycső meggyőző erejét.

Jól van skacok - kezdte Kellan, még mindig Zoognak címezve szavait -, elmondom, hogyan csináljuk. Te előttünk mész. Elég közel, hogy egyfolytában lássalak. Szépen lesétálunk, azután én elmegyek. Ha valami ostobaságon törnéd a fejecskédet, jusson eszedbe, először Keefer inge lesz véres, azután a tiéd is.

Ne már! - könyörgött Keefer. - Engedj el! A frászt hozod rám. Esküszöm, nem próbálkozunk semmivel. Nem láttunk semmit.

Bocs haver - rázta a fejét Kellan. - Nem hagyhatom, hogy a hátamba kerüljetek. Ki kell jutnom. Most pedig mozgás! - biccentett Zoognak.

A lépcsőn lefelé vezető úton Kellan arra vágyott, bárcsak akkora ereje és termete lenne, mint G-Doggnak! Az ork simán a hóna alá kapná a két kölyköt biztosítéknak, és még csak meg sem izzadna. Keefer a korához képest alacsonyra nőtt, de még így is Kellannal egymagas volt. Persze a lány előnyösebb helyzete vitathatatlan tény, ráadásul fegyvert szegezett a kölykökre, de semmiképp sem akarta használni. Elég kellemetlen már magában az is, hogy az Agyzabálók úgy hiszik, kicsinálta Nyikorgót. Ha egyet még le is lőne közülük, csak még rosszabb lenne a helyzet.

Szerencsére Zoog és Keefer nem szándékozott problémás és főleg halott tússzá válni. Zoog haladt elöl, mögötte néhány lépésnyire követte a másik kettő. Kellan folyamatosan figyelt minden irányba, de a lakók még annyit sem tettek, hogy kilessenek a folyosóra. Egyszerűbb a csukott ajtó mögött trideót nézve tudomást sem venni a kínos helyzetről.

Két másik Agyzabáló lófrált a földszinten, épp ahogy Keefer mondta. Az egyikük humán, a másik ork, de hála istennek megközelítőleg sem akkora, mint G-Dogg, bár még így is jó fél méterrel nőtt magasabbra Kellannal. Ujjatlan inget és mellényt viselt, alóla kivillant csupa izom meztelen karja. A másik bandatag idősebbnek tűnt a többinél: úgy húsz lehetett. Fejét szinte teljesen kopaszra borotválta, mindössze egyetlen, kétujjnyi fekete sávban hagyta meg középen fekete haját. Orrát, szemöldökét és száját tompa fényű krómkarikák díszítették. Az elmaradhatatlan zöld kendő mindkettejük fején ott virított. Nyomban ellökték magukat a faltól, amelynek eddig támaszkodtak unottan, ahogy észrevették, hogy Kellan fegyvert szegez Keeferre.

Nyugi! - emelte fel a kezét Zoog. - Zűr van. - A két Agyzabáló nyugalmat erőltetett magára.

Mi a franc folyik itt? - kérdezte a humán Kellanra és Keeferre szegezve szúrós tekintetét.

Ez - kezdte Kellan, mielőtt még bárki megszólalhatott volna - egy szimpla egyezség. Én egyszerűen kisétálok, cserébe Keefer nem kap ma este ólombeültetést.

Frankón komolyan beszél, Crash! - hebegte Keefer. - Totál zakkant a csaj.

Kuss legyen! - mordult fel a kopasz fickó. Szeme összeszűkült, és egy hosszú pillanatig Kellant méregette. - Mi a neved? - kérdezte végül.

Mit számít az?

Semmit - vont vállat az Agyzabáló. - Úgyis halott vagy.

Nos, hacsak nem akarjátok megpróbálni, hogy már most beváltsátok ezt a félelmetes fenyegetést, javaslom, takarodjatok a francba az utamból!

Tényleg azt hiszed, mindannyiunkat el tudod intézni? - morogta Crash.

Nem kell mindenkit leszednem - mondta Kellan, igyekezve megőrizni hidegvérét. - Nektek kell eldönteni, melyikőtök legyen az első, aki golyót kap, miután Keefert már kilyukasztottam. - A nyomaték kedvéért a Crusader csövét keményen a fickó bordáinak nyomta, mire az megfeszült háttal viny-nyogni kezdett.

Másodpercek teltek el, mire Crash vonakodva félreállt a szűk folyosón az útból. Keefer közben halkan szipogott. Kellan elgondolkodott, vajon a fickó elég ostoba-e ahhoz, hogy próbálkozzon valamivel, feláldozva ezzel Keefert. Ez lenne a lány tapasztalata szerint az első (és bizonyára az ő életében az utolsó), hogy egy banda ilyenre vetemedne. Számított arra a közismert tényre, miszerint minden banda vigyáz a sajátjaira, bármi történjék is.

Crash intett az orknak és Zoognak is. Mindannyian a falhoz léptek, szabad utat engedve ezzel.

Még nincs vége - szólt Kellannak, ahogy az elindult kifelé.

Egyelőre igen.

Megtalálunk - morogta fenyegetően az ork. - Halott vagy.

Bizonyára.

Kellan a kivezető úton végig saját maga és az Agyzabálók között tartotta túszát. Az ajtót a csípőjével kilökte, és kilépett a lépcsőre. Azután egyszerre elengedte Keefer nyakát, a másik kezét a hátának támasztotta, majd belökte az épületbe. Az ajtó hangosan csapódott be a fickó mögött.

Crash és a másik két Agyzabáló azonnal a fegyveréért nyúlt, de Keefer még mindig az útjukban állt, így Kellané maradt a kezdeményezés. Felemelte a Crusadert, hogy a fegyver csöve az égnek meredt, közben a másik kezében ragyogó fényes gömb jelent meg. A bent állókra hajította, alig suttogva a hatalom szavait. A mágikus energia úgy suhant át az ajtó üvegén, akár a napfény, majd hangtalanul felrobbant. Az Agyzabálók a hirtelen fájdalomtól a fejükhöz kaptak. A fegyverek koppanva hulltak a padlóra, majd a tulajdonosaik is földre rogytak, mindannyian eszméletlenül.

Kellan egy pillanatig még az ájult bandatagokat nézte. Hihetetlen könnyedén végezhetne velük. Néhány lövés a Crusaderrel vagy egy halálos varázslat. soha senki nem tudná meg, mi történt. Egyetlen szemtanú sem maradna, aki fenyegetést jelenthet a számára a jövőben. Ami azonban most igazán számított, hogy a lány nem hidegvérű gyilkos. Más árnyvadász talán a biztonság kedvéért eltüntetne minden nyomot maga után, de Kellan nem tartozott ebbe a fajtába.

Úgy hagyta őket, ahogy voltak. Hadd gondolkodjanak rajta, miért hagyta életben őket az, aki szerintük megölte Nyikorgót. Eltette a pisztolyt a tokjába, majd sietve a sikátorban parkoló motorhoz ment, és felült rá.

Halk csörgésre kapta fel a fejét. Meglepve fordult vissza, és már nyúlt is a Crusaderért. Ekkor érezte meg a rezgést, és rájött, a zaj a telefonjából érkezik. Előhalászta a zsebébő l, és a kijelzőre pillantott. E-mailje érkezett. A feladó címét nem ismerte fel, de a szöveg nyomban megragadta a figyelmét.

Kellan!

Ha ezt az üzenetet olvasod, valami történt velem. (A francba, mindig is el akartam ezt sütni!) De komolyra fordítva a szót. Rossz előérzetem van ezzel az üzlettel kapcsolatban, úgyhogy létrehoztam egy biztonsági rekeszt, arra az esetre, ha valami történne velem. Amikor ezt olvasod, a program elküldi a címedre az összes fájlt. Tudni fogod, mihez kezdj velük.

Remélem, sikerül a nagy fogás. Igazán kedveltelek, Kellan, és tudom, neked sikerülni fog. Pokolian jó árnyvadász vagy.

Nyikorgó Kellant kirázta a hideg, miközben a szöveget olvasta, majd szánakozva felnézett az épület egyik felső ablakára, amely mögött Nyikorgó feküdt holtan. A kacatgyűjtő megérzései beigazolódtak. Ismét a telefon kijelzője felé fordult. Mi van, ha ez az egész mégis csak egy szerencsétlen véletlen?

Mindennapos pusztulati rablógyilkosság. De mi van, ha valaki más is hírét vette az információknak, és Jackie-vel ellentétben hitt benne? Megölhették Nyikorgót azért is, hogy megszerezzék a fájlokat, vagy hogy ne beszéljen róla senki másnak.

Vajon megtalálták az adatokat? A lakást egyértelműen darabokra szedték, de egy Nyikorgóhoz hasonló dekkfejű nem hagyja szanaszét heverni a pénzt érő infókat. Bizonyára elrejtette inkább valahol a Mátrixban, ahol senki nem akadhat rájuk.

Elgondolkodva meredt a kijelzőre, végül megnyomta az OLVAS gombot, mire a letöltés elindult. A telefon néma rezgéssel jelezte, a fájlok átkerültek a kivehető memóriára. Azután Kellan becsukta a telefont, és elsüllyesztette a zsebébe. Most már biztosra vette, Nyikorgónak azért kellett meghalnia, hogy ne adhassa át a fájlokat másnak.

A kacatgyűjtő hitte, hogy Kellan képes a dolog végére járni, és megfejteni a rejtélyt. Még nincs vége - gondolta magában. Ki fogom deríteni mi ez az egész. Határozott mozdulattal berúgta a Rapier motorját. Ideje munkához látni.

8

Kellan még soha életében nem toborzott árnyvadász csapatot egyedül. Odaát Kansas Cityben a helyzet egészen más volt. Az árnyvilág annyira kis keretek között mozgott, hogy mindenkit ismert, akit érdemes. A potenciális munka híre hamar elterjedt, így szinte telefonálni sem igen kellett. Informális csapatok alakultak a szükségnek megfelelően, és legtöbbjük végül együtt is maradt. Zártkörűen működtek mindaddig, amíg egy vagy több tag ki nem hullott. Amikor még csak ismerkedett az árnyvilág trükkjeivel, sosem kellett csapatot szerveznie. Mindössze arra ügyelt, hogy ő benne legyen a megfelelőben. Mióta Seattle-be érkezett, minden munkát összekötőkön keresztül szerzett, mint amilyen G-Dogg és Lothan. Az egyetlen esetben, amikor szervezőként jelent meg a színen, minden kapcsolatát G-Dogg-tól szerezte, akinek a feje zsúfolásig volt nevekkel és telefonszámokkal. Kellan most is erre a tudásra alapozott.

Az ork már a másodig csengetésre felvette a telefont.

Beszélj! - mondta, átugorva a köszönés monoton procedúráját.

Hé, G-Dogg!

Hé, Kellan! Na, mizu?

Kéne egy kis segítség!

Persze, mondd csak! Mi kellene? - kérdezte G-Dogg.

Néhány név - felelte a lány. Hosszú szünet állt be a beszélgetésben Ugye nem arra a vadászatra keresel embereket, amelyikről nekünk is beszéltél, igaz? - kérdezte gyanakodva az ork.

Kellan számított erre a reakcióra.

Nézd, G-Dogg, ha nem akarsz segíteni, semmi gond.

Hé, nyugi! - emelte fel a hangját a férfi. - Nem ezt mondtam. Csak tudni akartam, még mindig arról a melóról van-e szu. Ennyi.

Megcsinálom - szögezte le Kellan határozottan -, de szükségem lesz még pár emberre.

G-Dogg nagyot sóhajtott.

Sehogy sem tudlak lebeszélni erről?

Nem. Nézd, G-Dogg! Meg kell csinálnom ezt a melót, oké? Szeretném, ha segítenél. Nem azt kérem, szállj be te is, csak kellene pár név.

Az ork ismét sóhajtott.

A legtöbb vadász, akivel hajlandó vagyok együtt dolgozni, nem vállal ilyen kockázatos munkákat - kezdte.

De bizonyára ismersz olyanokat is - szakította félbe Kellan -, akik viszont igen.

Igen. Néhányat.

Hozz össze velük! Azután kihagylak ebből az egészből, G-Dogg. Esküszöm. - Az ork még mindig hezitált, így a lány tovább erőltette. - Ha nem tudsz segíteni, az is frankó. Meghirdetem Shadowlanden, és körülnézek még néhány helyen.

Oké, oké, segítek - adta meg magát végül az ork. - Ismerek pár vadászt, akik hajlandóak elvállalni a legnagyobb kockázattal járó melót is, főleg ha kellő fizetséggel kecsegtet.

Ebben igen nagy lehetőségek rejlenek.

És legalább akkora kockázat is. De figyu, ezt nekik kell eldönteniük. Elküldöm neked az infókat most. - Egy pillanattal később Kellan telefonja csippanással jelezte, hogy G-Dogg adatcsomagja megérkezett. Gyorsan lementette a virtuális névjegykártyákat a készülék memóriájába.

Egyet tarts észben, Kellan! - figyelmeztette az ork kidobó. - Ezek a fickók nem olyanok, mint azok az árnyvadászok, akikkel eddig dolgoztál. Azért vállalnak szinte bármekkora veszélyt, mert muszáj, vagy, mert szeretik. A megbízható vadászok sosem vállalnak feleslegesen nagy kockázatot. - A kritika többi része kimondatlanul lógott a levegőben, de a kérdés egyértelmű volt: vajon a lány melyik fajtába tartozik?

Köszönöm - felelte Kellan szárazon. - ígérem, vigyázni fogok. Tartozom eggyel, G.

Ja - sóhajtott az ork. - Hívj meg egy italra, ha vége ennek az őrületnek, és mesélj el mindent! Akkor kvittek vagyunk, oké? -Rövid szünet után még hozzátette: - Sok szerencsét, kölyök? -mondta, azzal letette.

Kellan a letöltött információkban kezdett kutakodni. G-Dogg fájdalmasan rövid listát küldött, de az az előnye megvolt ennek is, hogy nem tart legalább soká, amíg találkozik mindannyiukkal. Ráadásul saját kútfőből nem jutna még ennyire sem. Kiválasztotta az első nevet, majd teleszívta a tüdejét, és lenyomta a HÍVÁS gombot.

Rövid ideig tartott, amíg az összes telefonbeszélgetést elintézte. Tíz perccel később már néhány megszervezett találkozóval a zsebében az asztalra dobta a telefonját. Akadtak néhányan a potenciális társak közül, akik végig sem hallgatták, pár embernek pedig csak üzenetet tudott hagyni.

Az adrenalin még mindig ott zubogott a vérében a pusztulatban történtek után. Tudta, ha csak egy helyben ül és vár, mikor csörren meg a telefon, bedi-lizik. Összeszedte a legszükségesebb holmikat hát, felkapta a kabátját, és kilépett a lakása ajtaján. Mint a legtöbb árnyvadász, ő is éjszakai életet élt. Késő éjszakáig fenn maradt, és jóval dél utánig aludt. Az üzleti ügyeket a legkönnyebben éjjel lehetett intézni, amikor a seattle-i árnyak életre keltek.

Az Alvilág 93-ban már megkezdődött az igazi mulatság. A klub egy renovált raktárépületben kapott helyet. Kétszintes betonóriás a pusztulat szélén.

Az ablakokat befedték, így az egyetlen fény a bejárat felől érkezett. Méteres neonbetűk hirdették a hely nevét, alatta szokás szerint hosszú sor kígyózott. Lelkes rajongók, éjszakai vagányok és kiéhezett cicababák vártak bebocsátásra. Kellan leállította a motorját a klub parkolójában, ahol már több tucat jármű várakozott.

Az Alvilág volt az első éjszakai hely, amelyet Kellan Seattle-be érkezése után meglátogatott. Önkéntelenül is elmosolyodott a gondolatra, mennyire más volt akkor minden. Akkor még teljesen zöldfülűnek számított. Hálózat taxival érkezett a klubhoz, és némi blöffel sikerült csak átjutnia a kidobó mellett, remélve, hogy odabent találkozhat G-Dogg-gal, a reménybeli kapcsolattal. Fogalma sem volt róla, hogy a kidobó maga G-Dogg, aki azt sem tudta a lány ki-vagy miféle. Ha nem keveredett volna bele akaratlanul egy halálosnak ígérkező összetűzésbe néhány trollal, nevezetesen a Tüskékkel, sosem vonja magára az ork figyelmét, és talán sosem fedezi fel a saját mágikus képességeit. Akkor varázsolt életében először; élő metahumán fáklyává változtatva az egyik támadóját. Ezzel meghívót szerzett Lothanhoz és a seattle-i árnyak közé.

Ezek után az Alvilág 93 lett Kellan egyik kedvelt helye. Egyik nagy előnye, hogy közel feküdt a mostani lakásához Puyaluppban, ráadásul ez egyike a metroplexum legfelkapottabb szórakozóhelyeinek. G-Dogg itt állította fel a saját kis bázisát, de Kellan úgy tudta, az orknak most valahol másfelé akadt dolga. A lány kivételesen örült ennek. Egyáltalán nem érezte most szükségét, hogy bármelyik ismerősével összefusson.

Egy mosoly és némi adakozás fejében a kidobó kedvességéért, hamar bejutott, kikerülve a várakozókat. Mint rendesen, most is élő zenével várták a mulatságra éhezőket, akik a műsorra hangolódva csápoltak a tánctéren. Kellan átverekedte magát a táncolók tömegén, hogy a szemközti fal mentén húzódó bárhoz telepedjen.

Hé, Leif! - üdvözölte a pultost. A férfi magas, vékony, jóképű tünde volt. Barátságos mosolyt villantott a lányra.

Hé, Kellan! Mizu?

Mint mindig - felelte Kellan, mire a tünde mindent értően bólintott.

A szokásosat? - kérdezte Leif, mire a lány biccentett. A tünde lepattintotta a kupakot egy barátságosan gyöngyöző sörről, majd átcsúsztatta a pulton a lány elé. Kellan a hitelkártyáját bedugta az egyik közeli leolvasóba, mire az, halk pittyenéssel jelezte, hogy a megfelelő összeget levonta. Hozzátett még egy kis borravalót is, mielőtt visszavette a kártyát. Azután kényelmesen hátradőlt a székében, szembefordult az őrjöngésre felkészült tömeggel és a lassan megvaduló bandával.

Egészen jól játszottak. A kelta motívumokkal tarkított metál nem igazán egyezett a lány ízlésével, de a háttérben szóló hangulatos vokál és a tündékre oly jellemző előadásmód nagyban emelte a színvonalat és ezzel együtt Kellan lelkesedését. A szintetizátoros ugyancsak kitett magáért. Közvetlenül a hangszerre csatlakozva, idegi alapon irányította a masinát. Lényegesen komolyabb dallamokat sikerült kicsikarnia, mintha kézzel kalapálta volna a billentyűket. Az ő képességei nagyban hozzájárultak, hogy a zenekar messze az átlag felett teljesített.

A banda a show-műsor után meghajolt, begyűjtötte a kijáró tapsvihart, végül maguk is elvegyültek az ittlévők között, hogy a lelkes rajongó libák skalpjaival térjenek haza. Kellan már a második sörét iszogatta, amikor egy feltűnően gyönyörű tünde nő állt meg mellette a pultnál. Ragyogó vonásai, finom arcvonala, mandulavágású szeme és hegyes füle egzotikus szépséggé varázsolták. Világos, makulátlan bőre erős kontrasztban állt hollófekete, hosszú hajával, amelyet a tarkóján vastag copfba fogott, kiemelve ezzel is az arcát és lágy ívű szemöldökét. Fekete bőrnadrágot, csillogó ezüst felsőt, felette bőrkabátot és hegyes orrú fekete csizmát viselt.

Váltott pár szót Leiffel, mire a pultos készített neki egy koktélt. Miután a nő kifizette az italt, Kellan felé fordult, és közelebb lépett hozzá.

Hello... Kellan, ha nem tévedek - mosolygott barátságosan. Kellan meglepődött, hogy a nő tudja a nevét, de nem látta okát, hogy tagadja. Bólintott.

Az én nevem Éjközép - mondta a tünde. - Reméltem, hogy találkozhatunk itt - folytatta. - Sok jót hallottam rólad. Néhány barátomtól tudom, hogy csapattársakat keresel egy vadászathoz. - Rövid szünetet tartott, és Kellan szemébe nézett kíváncsian. - Ami pedig még ennél is fontosabb, azt hiszem, ismertem az édesanyád.

Mi? - feledkezett meg Kellan hirtelen a hűvös profi viselkedésről. - Hogyan? Mikor?

Beszélgessünk, rendben? - invitálta Éjközép. A tánctér mellett sorakozó asztalok felé intett, majd hagyta, hogy Kellan vezesse oda. Ügyet sem vetett a kiéhezett férfiak elismerő pillantásaira, amellyel macskaszerű külsejének hódoltak, míg átjutottak a tömegen.

Miután leültek az egyik asztal két szemközti székébe, Éjközép kényelmesen hátradőlt, keresztbe tette formás lábait, és fürkészőn Kellant nézte. Szikrázó mosolya egyetlen pillanatra sem fakult meg.

Tehát ismerted az anyám? - kérdezte Kellan leplezetlen kíváncsisággal a hangjában.

Nos, természetesen nem lehetek egészen biztos benne - kezdte Éjközép -, de ismertem egy nőt, akire rendkívüli módon hasonlítasz, és a korodból ítélve akár a lánya is lehetsz. Már ha volt neki. A mentorom lett nem sokkal azután, hogy Seattle-be érkeztem. Egyébként pontosan olyan nyakláncot viselt, mint amilyen a tiéd.

Kellan ujjai önkéntelenül fonódtak a láncon függő amulett köré. Zöld jádekőből készült. Finoman megmunkált sárkányt ábrázolt egy kör közepén. Kansas Citybe érkezett a nagynénje lakására néhány egyéb holmival együtt és egy üzenettel: Ezek az anyád holmijai voltak. Gondoltam, téged illet. A csomagon nem szerepelt a feladó címe, de seattle-i bélyeggel küldték el. Egyáltalán nem emlékezett az édesanyjára. Azért érkezett a metroplexumba, hogy megtalálja a feladót, és kiderítse, mi történhetett az anyjával.

Biztos vagy benne? - kérdezte Kellan, mire Éjközép bólintott.

Teljes mértékben - mondta. - Ez az amulett elég egyedi. A nő, akit én ismertem, ugyanilyet viselt, és kétlem, hogy kettő is készült volna belőle.

Kellan alig mert hinni a szerencséjének. Hónapok teltek el kereséssel eredménytelenül, azután felbukkan valaki, aki ismerte az édesanyját, ráadásul épp munkát keres.

Ez volt az anyámé - mondta Éjközépnek. - Úgy értem, azt mondták, ez az övé volt. Sosem ismertem őt.

Ó! Nos, az igazság az, nem tudtam róla, hogy van egy gyereke, már ha ugyanarról a személyről beszélünk.

Mesélj róla! - Ekkor vette csak észre Kellan, mennyire izgatott a hangja. - Mármint, ha nem bánod.

Hát persze, hogy nem - mosolyodott el barátságosan a tünde. Belekortyolt az italába, majd visszatette az asztalra, és a kezét lazán lógatva maga mellett, beszélni kezdett.

Már majdnem húsz éve, hogy Seattle-be érkeztem Tir Tairngire-ből. - A Seattle-től délre fekvő tündeállam nevét egzotikus hanglejtéssel ejtette ki. - Azt hiszem, nagyjából olyan idős lehettem, mint te most. Az árnyvilágban akartam dolgozni, de szinte semmit sem tudtam a seattle-i metroplexumról vagy az árnyak szabályairól. Olyan nagy szerencsém volt, hogy hamar összeakadtam egy nővel, aki Mustangnak hívta magát. Komoly hírnévnek örvendő árnyvadász volt már akkor, aki hajlandóságot mutatott együtt dolgozni egy zöldfülűvel, és megmutatni neki a trükköket.

Rövid szünetet tartott, hogy összeszedje a gondolatait, majd folytatta:

Annyi mindent megtanított! Évekig dolgoztunk együtt, én pedig közben megtanultam, hogyan viselkedjek profiként. Azután egy napon eltűnt nyomtalanul.

Ezek szerint nem tudod, mi történt vele? Éjközép szomorúan csóválta a fejét.

Sosem jöttem rá. Ami azt illeti, reméltem, te talán tudsz valamit. Még azt sem tudtam, Mustangnak gyermeke született, pedig te már azután jöttél a világra, hogy én megismertem őt.

Hogy találtál rám? - kérdezte Kellan. Éjközép sejtelmesen elmosolyodott.

Még mindig az árnyak közt dolgozom - magyarázta. - Felkutatok bárkit, akit meg akarnak találni, vagy akiről információt kell gyűjteni. Simon Brickman például erősen érdeklődik felőled.

Brickman. - Kellan jól ismerte a férfit. Ő az, aki a Knight Errant Biztonsági Szolgálat embereként felbérelte Lothant és a csapatát. Az volt Kellan első vadászata Seattle-ben. Mint kiderült, az egész meló csak fedezetként szolgált, hogy közben Brickman az anyacég, az Ares Macrotechnology által gyártott fegyvereket átjátssza a seattle-i bandák kezére. Kellan meghiúsította ezt a tervet. Gyanakodva nézett Éjközépre.

Nem kell aggódnod - csillapította Kellant. - Megmondtam neki, hogy semmi érdemleges nincs az ügyben. Te csak egy kölyök vagy, akinek piszkosul nagy mázlija volt. Mindenesetre a képen, amit mutatott, felismertem az amulettedet, és személyesen is találkozni akartam veled.

Miért nem kerestél meg hamarabb?

Üzlet - felelte a tünde magától értetődően. - Közbejött egy másik munka, így nem maradt időm a Brickmannek végzett nyomozás után felkeresni téged. Ezenkívül megpróbáltam kideríteni valamit még Mustangról, hogy amikor találkozunk, valami közelebbit is tudjak mondani, de sajnos azt kell mondjam, megint zsákutcába futottam. Egy lépéssel sem kerültem közelebb az igazsághoz.

Kellan már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, azután inkább becsukta. Nem volt biztos az érzéseiben. Már olyan sok idő telt el nyomozással, hogy kiderítsen valamit az anyjáról, a különleges csomag feladójáról vagy legalább az amulettjéről, de minden eredmény nélkül. Már kezdte feladni a reményt. Most, hogy végre felbukkant valaki, aki történetesen személyesen is ismerte az édesanyját, a remény újraéledt, csakhogy ismét szertefoszoljon. Egyértelműnek tűnt, hogy Éjközép semmivel sem tud többet az anyja sorsáról, mint ő maga.

Ez bizonyára elkeserít - mondta a tünde, mintha csak visszhangozta volna Kellan gondolatait. - Bárcsak többet is tehetnék!

Semmi gond - rázta a fejét Kellan. - Egyedül ma este többet tudtam meg, mint egész idő alatt, amióta Seattle-be érkeztem. Szóval azt mondod, hasonlítok rá?

Ó, határozottan - felelte Éjközép mosolyogva. - Ugyanaz a hajatok, a szemetek és az állatok.

Milyen volt?

A tünde nő elgondolkodott, mintha csak a megfelelő szavakat keresné.

Erős - mondta végül. - Lendületes, okos, tehetséges és ravasz. Nagyon jó volt. Egyike a legjobbaknak.

Tehetséges. - ízlelgette Kellan. - Mágus volt? Éjközép kissé meghökkent, majd a fejét rázta.

Amennyire én tudom, nem. Miért?

Ó! - Ez minden, amit Kellan ki tudott nyögni meglepettségében. Szinte egyértelműnek gondolta, hogy mivel az amulett mágikus, ő pedig szintén mágikusan aktív, bizonyára az anyjának is annak kellett lennie. Éjközép reakciójából ítélve Mustangnak semmi köze nem volt a varázsláshoz. Vagy talán az anyja képességei sosem ébredtek fel, mert nem került olyan helyzetbe. Vagy Kellan képességei az apjától származnak.

Ekkor vette csak észre, hogy Éjközép feszülten figyel valamit Kellan háta mögött. Néhány másodperccel később sötét árny vetült az asztalukra.

Lothan - lepődött meg Kellan a troll mágust megpillantva. Alig karnyújtásnyira állt az asztaltól. Kellan magában dühöngött, amiért óvatlanul háttal ült a tömegnek. Éjközép úgy ült le, hogy ő kerüljön háttal a falnak anélkül, hogy ezt Kellan észrevette volna. Ellenkező esetben észreveszi Lothan közeledtét. Hátrányba került.

Kellan. Érdekes alakokkal barátkozol mostanában.

Lothan, téged is mindig öröm viszontlátni - üdvözölte hasonló kedvességgel Éjközép a trollt. A mosolya elárulta, hogy az egyetlen öröm melyet érez, az abból fakad, hogy a jelenléte bosszantja Lothant.

Hát Lothan mindenkit ismer? - csodálkozott magában Kellan, miközben a kibontakozó szópárbajt figyelte. Bár kétségtelen tény, hogy az idős troll régebb óta élt az árnyvilágban, mint bárki, akit Kellan ismert. Történetesen régebb óta, mint ameddig az ismerősei egyáltalán éltek. Ennek ellenére érdekes véletlen egybeesésnek tűnt, hogy Lothan épp itt és épp most bukkant fel. Már ha véletlenről volt szó.

Szívesen bemutatnálak - fordult Kellan Lothanhoz -, de úgy látom, ti már.

Ismerjük egymást? - szakította félbe Éjközép. - Ó, igen. Lothant természetesen mindenki ismeri. A hírneve megelő zi őt.

Ugyanezt elmondhatnánk rólad is - vágott vissza Lothan.

Szívesebben maradok inkább a háttérben - mosolygott a tünde. - Bár ezt nem nehéz megtenni hozzád képest.

Kétségtelen. Kellan, válthatnánk néhány szót négyszemközt? - kérdezte Lothan.

Ebben a pillanatban Kellan érezte, hogy a zsebében megcsörren a telefon.

Egy pillanat - emelte fel a mutatóujját, miközben a másik kezével a zsebében kotorászott. - Halló? - szólt a készülékbe.

Kellan, mi ez az egész őrültség? Hallom csapatot gyűjtesz, hogy mégis belevágj ebbe a lehetetlen vadászatba - érkezett Jackie Ozone aggódó hangja. A francba! Gyorsan terjed a jó hír. Kellan elgondolkodott, vajon G-Dogg mondott-e valamit Jackie-nek. Bár nem feltétlen kellett így történnie, hiszen az információszerzés a dekás specialitása.

Most tényleg nem tudok beszélni - mondta végül semleges hangon Éjközépre és Lothanra pillantva. A tünde felállt székéből, majd vékony karjával belekarolt a troll masszív bicepszébe. Vidáman elmosolyodott.

- Hagyjuk Kellant magára egy pár percre, rendben? Addig beszélgethetünk a régi szép időkről - mondta Éjközép a trolinak elég hangosan, hogy Kellan is hallja, azután elvezette Lothant az asztaltól.

Mit képzelsz, miféle játékot játszol, Éjközép? - követelte a választ Lothan azután, hogy néhány lépésnyire és főleg hallótávolságon kívül értek.

Én is kérdezhetném ugyanezt, Lothan - húzta fel a szemöldökét kérdőn a tünde. - Képzeld csak el a meglepetésem! Megállapodtunk, hogy ha bármilyen információhoz jutsz egy bizonyos varázstárgy ügyében, nyomban értesítesz, azután az említett ékszert ennek a lánynak a nyakában látom viszont.

Mit akarsz vele?

Ahogy már korábban is elmondtam, az az én dolgom.

Nos, mostantól az enyém is, Éjközép.

Lothan, Lothan - dorombolta a nő, miközben végigfuttatta a kezét a troll karján. - Nem vagy te bolond. Ne is viselkedj hát úgy! Tényleg keresztezni akarod az utam ebben az ügyben?

Figyelmeztetlek Éjközép, tartsd távol magad Kellantól!

Különben? - kérdezte a tünde. - Elmondod neki az igazságot? Meglep, hogy észreveszed még egyáltalán, amikor meglátod. Elvégeztem a házi feladatomat én is, Lothan. Kellan már túl régóta dolgozik veled ahhoz, hogy az erkölcs bajnokának tartson. Egyébként, mit mondanál neki? Azt, hogy megbízást adtam neked egy bizonyos tárgy felkutatására, majd amikor ráakadtál, elfelejtettél informálni? Talán épp azért, hogy megtartsd magadnak az információkat és vele együtt az amulettet is?

Éjközép rövid szünetet tartott, és élvezettel figyelte, amint Lothan tekintete elborul.

Igen - sziszegte. - Erre gondoltam én is. Az egyetlen igazság, ami napvilágot láthat, drága Lothanom, az az, hogy ismét hazudtál ifjú tanítványodnak. Akkor pedig elfelejtheted azt a kevés kis bizalmat is, amelyet még irányodba táplál. Ezzel szemben nekem, semmi félnivalóm nincs a történeted miatt. Végül is Kellan már tud róla, hogy érdeklődtem az amulettje iránt. Elmondtam neki. Nem említettem a te szerepedet ebben az egészben, és mindaddig nem is fogom, amíg nem kényszerítesz rá. Így a következő lépés most a tiéd, nem igaz? - kérdezte végül búgó hangon.

Jól van - mondta Kellan, miután Lothan és Éjközép eltávolodtak az asztaltól.

Tehát arra készülsz, hogy kövesd Nyikorgó adatainak a nyomát - kezdte Jackie olyan hangon, amely nyilvánvalóvá tette, tud az ügyről. - Ez idő-és pénzkidobás, Kellan. Már megmondtam, az adatok annyit sem érnek, mint a chip, amire másolták.

Nézd, Jackie, én bízom a tanácsaidban. Tényleg. De van egy olyan érzésem ezzel az egésszel kapcsolatban, amelyet nem hagyhatok figyelmen kívül - magyarázta Kellan. - Nem hiszem, hogy az adatok értéktelenek lennének.

Nézd, Kellan, biztosra veszem, hogy a haverod, Nyikorgó, azt hiszi, aranyat talált, de.

Nyikorgó halott.

Rövid csönd telepedett közéjük.

Micsoda? - kérdezte hitetlenkedve Jackie.

Nyikorgó halott - ismételte meg Kellan.

Biztos vagy benne?

Ó, igen, nagyon is. Nemrég találtam rá holtan a lakásában, a fürd őben. Azt hiszem, megmérgezték. Semmilyen sérülés nem látszott rajta, és mágiának sem találtam beazonosítható nyomát.

És azt hiszed, valaki az adatok miatt ölte meg?

Különben hihetetlen egybeesés lenne az ügy, nem gondolod? - kérdezte Kellan.

Ebben az esetben még nagyobb ostobaság foglalkozni az üggyel - győzködte Jackie. - Ha valaki hajlandó ölni is ezért.

Akkor bizonyára ér valamit - vonta le a következtetést. - Bizonyára nagyon sokat ér.

Ezt nem tudhatod - ellenkezett a dekás. - Figyelj! Megölhették valami egészen más ügy miatt is. De még ha igazad is van. nos, ha ezért emberek halnak meg, akkor a legjobb kimaradni az egészből. Hagyd annyiban!

Képtelen vagyok. Most biztosan nem. Amikor belekezdtem ebbe az egészbe, csak arról volt szó, hogy összehozok egy csapatot egyedül. Most úgy érzem, tartozom ennyivel Nyikorgónak. O hitt bennem.

És nézd meg, hova jutott ezzel! - vágott vissza Jackie, mire Kellanban meghűlt a vér. - Sajnálom, Kellan. Nem úgy értettem, ahogy hangzott. De Nyikorgó halott. Az, hogy őrültségbe mászol, nem fog változtatni ezen a tényen.

De számomra igen - szögezte le Kellan. - Gondolom, számíthatok a profizmusodra és diszkréciódra ebben az ügyben.

Természetesen. De meg kell értened, én kiszálltam. Ha végig akarod csinálni, egyedül vagy.

Megértettem - felelte hűvösen. - Már így is eleget tettél.

Kellan, figyelj rám! - Jackie hangja szinte kétségbeesetten hangzott. - Hagyd annyiban! Ez a meló túl problémás. Bízz bennem!

Végigcsinálom, Jackie. Majd értesítelek, hogyan sült el a dolog. - Azzal bontotta a vonalat, a telefont pedig elsüllyesztette a zsebébe. Tekintetével megkereste, ahol Lothan és Éjközép beszélgetett. Lothan elkapta a pillantását, majd mintha oda akarna menni Kellanhoz, hogy mondjon valamit, elindult, azután inkább elfordult, és a tömegen keresztülnyomakodva a kijárat felé vette az irányt. Éjközép visszament az asztalhoz, és leült a Kellannal szemközti székbe.

Mi volt ez az egész? - kérdezte Kellan.

Lothannak mennie kellett - vont vállat a tünde.

Nem, úgy értem mi ez közted és Lothan közt?

Lothannak és nekem. mondjuk úgy, múltunk van - felelte lágyan Éjközép. - Nem mindig látjuk a dolgokat egyformán.

Na ne mondd! - horkant fel Kellan. - Úgy látom, ez Lothan esetében már-már törvényszerű.

Ó, hát észrevetted? - mosolygott a tünde vidáman.

Mondjuk úgy, észrevettem, hogy Lothan egy nagyszerű mágus.

De nem a legjobb diplomata - fejezte be helyette Éjközép.

Pontosan.

Hát, amennyire látom, nem különösebben örül, hogy a magamfajtával tartod a kapcsolatot.

Lothan nem a főnököm - háborodott fel Kellan. - Csak mágiaórákat veszek tőle. Azzal találkozom, akivel csak akarok.

Éjközép szemöldöke ismét felszaladt meglepetésében.

Ezek szerint te Lothan tanítványa vagy?

Igen, mágiát tanít. - Kellan egy kézlegyintéssel el is intézte a dolgot, mint ami csak egy lényegtelen apróság.

Ezért kérdezted hát, hogy az édesanyád mágus-e?

Gondoltam, talán ő is az, ha már egyszer én az vagyok - tárta szét a karját Kellan.

Nos, a másik eshetőség az apád. - merengett Éjközép, ismét kimondva Kellan gondolatait. - Róla mit tudsz?

Még kevesebbet, mint az anyámról - sóhajtott hosszan a lány. - A nagynéném, az anyám nővére nevelt fel, ő pedig azt mondta, sosem találkozott az apámmal, és anyám sem beszélt róla soha. Reméltem, te talán tudsz róla valamit.

Nos, ha segíthetek megtudni róla bármit, megteszem - tette nyugtatókig Éjközép a kezét Kellan karjára.

Köszönöm.

Sokkal tartozom Mustangnak. Ha ő nem lett volna, nem tartanék ott, ahol most.

Ezután rövid csend telepedett közéjük. Kellannak fogalma sem volt, mit mondhatna. Éjközép az egyetlen kapcsolata az anyjával, akit a Seattle-be való érkezése óta talált. A tünde ráadásul szintén az egyetlen olyan árnyvadász, aki felajánlotta a segítséget. Bizonyára ő is ugyanazt a felelősséget érzi másokért, mint Kellan maga.

Nos. - törte meg a némaságot Éjközép. - Gondolom, akad még némi elintézni való üzleti ügyed. Hacsak az iménti telefon nem rossz híreket jelentett.

Nem. Másról volt szó - mondta Kellan szárazon. - Éppen egy vadászatot szervezek, bár ez inkább egy lehetőség.

Szívesen hallanék erről többet is, ha elmondod. Talán a segítségedre lehetek.

Hát, nem is tu.

Tőled függ - szakította félbe Éjközép -, de hidd el, elég tapasztalattal és kapcsolattal rendelkezem. Ezenkívül segíteni szeretnék. Ez nekem olyan, mintha Mustangnak fizetném vissza azt az önzetlenséget, amit kaptam.

Több nem is kellett. Kellan előadta Éjközépnek azt a történetet, amit ő maga talált ki arról, hogyan jutott hozzá az információhoz, miszerint egy régi, az Egyesült Államok hadseregéhez tartozó fegyverraktár vagy katonai bázis található a mai szelis-síd területen. A pontos részletekre nem tért ki, és Nyikorgó szerepét is teljes mértékben elhallgatta.

A gond - foglalta össze Kellan -, még ha sikerül is megtalálni a pontos helyet és a bázist, akkor sem biztos, hogy találunk egyáltalán valamit. De ha mégis.

Akkor találnod kell egy vevőt - vonta le a következtetést Éjközép. - Nekem úgy tűnik, hasznodra lenne valaki, aki hajlandó finanszírozni ezt az expedíciót. Tapasztalatom szerint minden árnyvadász szívesebben dolgozik ismeretlenekkel, ha lát némi nuyent előre.

Senki ilyet nem ismerek - vont vállat Kellan. Erre Éjközép cinikusan elmosolyodott.

Ó, dehogynem. Csak a megfelelő módon kell beszélni az illetővel.

Kellan végighallgatta, ahogy a tünde elmondja a tervét, közben egyre szélesebb mosoly terült szét az arcán.

9

Mondd el még egyszer, miért is értettem egyet veled, hogy ez egy jó ötlet? - aggodalmaskodott Kellan, miközben a két nő a sötétben várakozott a kapcsolatukra.

Mert ez valóban egy jó ötlet - nyugtatta Éjközép -, már ha lehetek eny-nyire szerénytelen.

Gondolod, eljön?

Ó, ebben biztos vagyok - bólogatott a tünde. - Mindig kínosan ügyel a pontosságra.

Remélem is, mert ez nem a legkellemesebb hely egy kis esti leveg őzésre - nézett körül Kellan.

A helyet Csempész Központnak hívták. Ez volt a Redmond pusztulat legnagyobb féllegális piaca. Amikor Redmond gazdasági életének szereplői az összeomlás után kivonultak délre, egész üzlethelyiségeket és áruházakat hagytak hátra üresen. Ez újabb lökést adott Redmondnak a halálos spirálon, amelyből sosem tért magához többé. Mostanra a kerület tele lett elhagyatott irodaházakkal, bevásárlóközpontokkal és lakóházakkal. A jogos tulajdonosaik józan eszükre hallgatva, inkább nem is foglalkoztak velük. De a rendmondi lakosok nagy része nem dicsekedhetett a józan ész áldásával.

Csempészek, tolvajok és rablók foglalták el az üres boltokat, és árulták kétes eredetű portékáikat. Legtöbbször a megvásárolandó árut csak képen nézhette meg a leendő vásárló, a bátrabbak azonban a roskatag polcokra is kihelyezték „kincseiket". Az áruház napközben lármás piaccá alakult, de éjszaka néma csend honolt a zárt üzlethelyiségek árnyékában, az eladók pedig visz-szavonultak az elbarikádozott ajtók mögé. A folyosókon, szabadon járkálhatott bárki. Elméletileg.

Miért épp itt akart találkozni? - kérdezte Kellan, miközben óvatosan körbepillantott, figyelve a legkisebb gyanús jelre is. Az a néhány erre tévedő, aki bemerészkedett az áruházba, ügyet sem vetett rájuk. - Hiszen mindannyian a város déli részén dolgozunk.

Ki tudja? - vont vállat Éjközép. - Talán tetszik neki a környék. Esetleg irodán kívül akarta intézni ezt az ügyet. Végül is nekünk nincs kötött munkaidőnk.

Most már azért nem ártana, ha ide is találna - zsörtölődött Kellan.

Így váljon valóra minden kívánságod! - mosolyodott el Éjközép. - Arra.

Kellan követte a tünde tekintetét, és hamarosan meg is pillantotta a férfit.

Az ő szeme nem alkalmazkodott olyan jól a sötéthez, mint a tündéé, de hamarosan egyértelműen ki tudta venni a közeledő alakot. Feléjük tartott.

Jusson eszedbe - kezdte csendesen Éjközép -, minden bizonnyal nem egyedül jött, még ha nem is látsz rajta kívül senki mást. - Kellan bólintott, jelezve, hogy megértette a figyelmeztetést.

A férfi épp úgy nézett ki, ahogy arra Kellan emlékezett: középmagas, sportos, és olyan drága ruhát viselt, amelynek az árából jóllakna a fél áruház. Teljesen feketébe öltözött, kezdve a testhez simuló pólótól és tökéletes szabású nadrágjától az összecipzára-zott bőrkabáton keresztül egészen a fényesre bokszolt cipőig. Sötét haját rövidre nyírva hordta, szemét sötét napszemüveg takarta. Csuklóig érő fekete kesztyűt húzott a kezére, és igyekezett úgy tartani, hogy jól látsszon, nincs nála semmi fegyver.

Éjközép - szólt üdvözlésképp, majd kurtán bólintott -, és Kellan Colt, akiről olyan sokat hallottam. - A mosolyában csöppnyi melegség sem volt, ahogy kezet nyújtott. Kellan elfogadta az üdvözlést, és megszorította a jobbot. A férfi kézszorítása kemény és határozott volt.

Mr. Brickman - biccentett Kellan.

Ó, milyen formális. Nyugodtan hívhat Simonnak, ha gondolja. Úgy hiszem, az első találkozásunk óta már valamivel jobban ismerjük egymást.

Úgy érti, maga jobban ismer engem.

Nos - mosolyodott el Brickman -, én nyitott könyv vagyok.

A háború művészete, ha jól emlékszem - szólt közbe Éjközép -, vagy inkább a Hogyan másszunk feljebb a céges ranglétrán, Simon?

Mindkettő a kedvencem - felelte szárazon a férfi -, de nem hiszem, hogy azért hívtál volna ide, hogy olvasókört indítsunk.

Nem. Üzleti ügyről van szó - vette át a szót Kellan.

Ezt mondta Éjközép is. Itt vagyok, és kíváncsian hallgatom az ajánlatot. Ne aggódjanak! - intett kesztyűs kezével. - A beszélgetésünk szigorúan köztünk marad. Az embereim gondoskodnak róla.

Ezzel a tünde figyelmeztetése, hogy Brickman nem lesz egyedül, megerősítést nyert. A férfi nyíltan az értésükre adta, hogy nincs félnivalója tőlük, amennyiben ez egy csapda lenne. Kellan Éjközépre pillantott, aki bólintással jelezte, hogy belekezdhet a történetbe, amelyet idefelé jövet együtt dolgoztak ki.

Így Kellan felvázolta a tervét Brickmannek. Beszélt a lehetséges zsákmányról és arról, hogy mibe kerül ez a férfinak, amennyiben be akar szállni. Elég részletet mondott el ahhoz, hogy a lehetőség kecsegtető legyen, de az információ forrását vagy a bázis pontos helyét nem fedte fel.

Érdekes - hümmögött Brickman, amikor Kellan befejezte. - Úgy gondolja, valóban megéri a kockázatot?

Ön talán nem? - passzolta vissza a kérdést Kellan.

Olyan áruról beszélünk - vont vállat jelentőségteljesen a férfi -, amelyik már évek, évtizedek óta elavult - mondta. - Ráadásul az Ares nem szenved hiányt ezen a téren.

De ezeket nem lehet lenyomozni - érvelt Kellan. - Ennek az árunak a létezéséről senki nem tud, és nem kell az Aresnak a saját erőforrásait feláldoznia, hogy használni lehessen azokat.

Efféle problémák már okoztak némi komplikációt - keményedett meg Brickman hangja, mire Kellan elgondolkodott, vajon túl messzire merészkedett-e. Végül is éppen ő okozta ezeket a komplikációkat. Ha Brickman haragtartó.

Exkluzív jogok mindenre, amit találunk - ajánlotta Éjközép. - Ha találtok valamit - vágott vissza Brickman.

Találni fogunk valamit - szögezte le Kellan.

Brickman arckifejezéséből semmit nem tudtak leolvasni, ahogy végignézett mindkettőjükön.

Legyen! - mondta végül. - Mindig élvezettel teszek próbára újdonsült tehetségeket, Éjközép pedig szavatol téged. Biztosítok némi anyagi hátteret a kezdő kiadásokra, cserébe az exkluzív jogokért mindenre, amit találtok, és eljuttatom a feltételeket az esetlegesen felmerülő üzletkötéssel kapcsolatban. Viszont - emelte fel a mutatóujját - van néhány kikötésem.

Sorolja fel! - mondta szárazon Kellan.

Először is azt akarom, hogy Éjközép is részt vegyen a vadászaton. Ismerem őt és a hírnevét, ezért ragaszkodom hozzá, hogy egy tapasztalt árnyvadász is elinduljon.

Nem probléma - bólintott Kellan. - Már benne is van, ha ő is úgy akarja.

Helyes - mosolyodott el Brickman. - Másodszor, számítok rá, hogy a befektetésemnek eredménye is legyen. Mérhető előrelépést akarok látni ebben az ügyben egy héten belül. Ha addig semmit nem tudnak felmutatni, vegye úgy, hogy megállapodásunk semmis.

Kellan bólintott.

Harmadszor - folytatta Brickman -, ha kiderül, hogy semmi nincs ott, akkor nem fizetek egy nuyennel sem többet. A kezdeti szükséges költségeket fedezem, de a megállapodás a leendő csapattal már a maga dolga, mint ahogy minden további felmerülő kiadás is. Nem finanszírozok expedíciókat.

Ez minden? - kérdezte Kellan, mire Brickman bólintott.

Ez minden. - Azzal előhúzott a kabátja belső zsebéből egy hitelkártyát. - Ennek elégnek kell lennie az első lépésekre. Bölcsen használja fel, mert nem vagyok hajlandó többet fizetni mindaddig, amíg eredményeket nem látok.

Rendben - nyújtotta a kezét Kellan. Brickman átadta a hitelkártyát.

Akkor hát, jó vadászatot! - mondta, majd Éjközép felé fordult, biccentett és elment, egyedül hagyva a két árnyvadászt, hogy végiggondolhassák, miként dolgoznak meg az imént kapott pénzért.

Már jócskán felkelt a nap, amikorra Kellan és Éjközép végeztek az első lépések megtervezésével, és elváltak útjaik. Kellan hazament, hogy néhány óra alvás után nekilásson a csapat összegyűjtésének a vadászathoz.

A saját vadászata. Édesen csengett a szó, amelyhez a lány úgy érezte, könnyen hozzá tudna szokni. Elégedett volt azzal, ahogyan a dolgokat idáig sikerült intéznie. Bár nem lehetett biztos abban, vajon mit találnak majd Nyikorgó adatai alapján, de szentül hitte, valami fontosra bukkannak. Mi másért intézték volna el a kacatgyűjtőt, ha nem azért, amit kiderített?

Jó érzést keltett benne továbbá a tudat, hogy Éjközéppel dolgozik együtt. Még csak néhány órája ismerte a tündét, mégis közelebb érezte magához a nőt, mint Lothant, G-Doggot vagy bármelyik árnyvadászt Seattle-ben. Éjközép egyenlő partnerként kezelte Kellant, nem, mint egy zöldfülűt, aki épp csak tanulja a szakmát. Tanácsokat adott, de elfogadta, hogy ez Kellan vadászata, és ő hozza meg a végső döntést.

Mindezeken felül Éjközép ismerte Kellan édesanyját, Mustan-got. Végre egy használható nyom! A tünde ugyan semmit sem tudott Mustang hollétéről, mégis az első kapcsolat volt a múlttal, amelyről Kellan olyan keveset tudott. Biztosra vette, hogy Éjközép hamarosan valamilyen használható nyomra fog lelni, amelyet követve megtalálja majd az anyját.

A hazafelé vezető úton végig azon gondolkodott, hogyan lesz képes aludni. Égett a tettvágytól, hogy nekilásson a szervezésnek. Mégis, amikor leparkolt a motorral, és egyre gyengülő lábakkal vonszolta fel magát az emeletre, rájött, fárasztó nap áll a háta mögött, és valószínűleg nem kell küszködnie majd az elal-vással. Helyes. Pár óra pihenés, és indulhat a munka.

Bezárta maga mögött a lakás ajtaját, majd fásultan a földre dobta a táskáját és a kabátját. Benézett a hűtőbe, de nyomban el-fintorodott a bentről áradó fény és üresség láttán. Végül megragadott egy palack vizet, nagyot kortyolt belőle, majd visszatette a kihalt polcra, valami régi Thai kaja maradványa mellé, amelyik az idő múlásával láthatólag saját kis életközösség kialakításán fáradozott.

- Úgy érzem, ideje volna valamiféle mágikus véd őkört elhelyeznünk ezen a helyen - érkezett egy hang Kellan háta mögül.

A lány becsapta a hűtő ajtaját, megpördült, miközben előhúzta tokjából a Crusadert. A fegyver csöve egyenesen az ismeretlen mellkasának szegeződött. A hívatlan vendég egy áttetsző szellemalak volt, akinek a testén Kellan fegyvere ellenállás nélkül hatolt keresztül.

Lothan, a Bölcs állt vagy inkább lebegett Kellan apró konyhája közepén. A troll mágus a szokásos kabátját viselte, amelynek peremén a rúnák most arany fénnyel ragyogtak. Egyik kezében most is görbe botját szorongatta, tetején a bámulatos kristállyal, amely halvány derengésbe vonta a hatalmas alakot.

A francba, Lothan! - dühöngött Kellan, és leeresztette a fegyverét. - Ne csinálj ilyeneket!

Elnézésedet kérem - vont vállat a mágus -, de a jelen állapotomban problematikus volna kopognom.

Honnan tudtad egyáltalán, hogy itt vagyok? - kérdezte Kellan, miközben elrakta a Crusadert a tokjába.

Itt hagytam egy figyelő szellemet - magyarázta Lothan -, ő értesített a hazajöveteledr ő l.

Most már figyeltetsz is a hátam mögött?

Semmiképp - felelte a troll szárazon. - Mindössze csak nem akartam azzal vesztegetni a drága időmet, hogy várok, de mindenképpen beszélnem kellett veled.

Volt valami az idős troll hangjában, amit Kellan nem tudott mire vélni. Talán az öreg aggódik valami miatt?

Oké, hát itt vagy - mondta keményen a lány. - Beszélj!

Nos, rendben - bólintott Lothan, majd felhúzta a lábát, és masszív térdére fektette a botot. Úgy lebegett törökülésben fél méterrel a padló felett, akár egy meditáló szerzetes. Szarvakkal ékített feje így egy magasságba került Kellan arcával. Lothan egy pillanatra behunyta a szemét, majd egyenesen a lányra nézett.

Kérlek, tartsd észben, hogy hosszas fontolgatás után jöttem csak el hozzád! Nem szokásom mások ügyeibe avatkozni.

Kellan gúnyosan felhorkant, erre jutalmul a troll szeme megvillant, a lányba fojtva a szót. Lothan ezúttal csak részben álcázta az auráját. Haragos köd villant meg hirtelen a hatalmas alak körül, majd ugyanilyen sebtében szerte is foszlott, aggódó vibrálást hagyva csak hátra. Kellan ismét emlékeztette magát, hogy a férfi egy kivételesen erős mágus. Ezt sosem volna szabad elfelejtenie, és úgy döntött, jobb ha udvariasabban beszél a trollal.

Éjközépről van szó, igaz? - kérdezte végül Kellan. - Mi ez az egész kettőtök közt?

Mint bizonyára tudod - kezdte Lothan -, volt már dolgunk egymással. Légy óvatos vele, Kellan, mert ő nem feltétlenül az, aminek mutatja magát!

Ó, valóban? Akkor milyen ő, Lothan? Mesélj nekem kérlek a kettőtök „dolgáról"!

A férfi arckifejezése elkomorodott egy pillanatra, majd Lothan nagyot sóhajtott.

Nem szükséges tudnod a közös ügyeinkről. Csak arra kérlek, bízz bennem ebben az esetben. Tudom - emelte fel a hangját, amikor látta, Kellan közbe akar szólni -, tudom, hogyan hangzik ez. Látom, nem bízol bennem teljesen, és ez rendben is van. Az egészséges gyanakvás mindig helyénvaló. De gondold csak végig! Ha bennem nem bízol, akit ismersz, akkor Éjközépben miért?

Ki mondta, hogy bízom benne? - kérdezte Kellan.

Talán nem? Kellan, hidd el, nincs szükségem különleges képességekre, hogy kitaláljam, hol jártál ma este.

Nem vagy az apám.

Lothan arca és aurája ismét elsötétedett.

Nem. Nem vagyok. De elvileg a tanárod vagyok, így épp annyira meg kell tanítanom neked a nehéz leckéket, mint a könnyűeket. Az egyik legnehezebb az, hogy nem bízhatsz akárkiben, ebben a szakmában!

Ó, hát ezt alaposan megtanítottad nekem - vágott vissza élesen Kellan. - Igazán alaposan megtanultam. De tudod mit? Azt mondod, nem bízhatok az emberekben, G-Dogg mégis segített rajtam, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Jackie, Liada és Ezüst Max nem hagyott cserben, amikor kértem őket. A fenébe, hát még Orion is megbízott bennem, amikor elmondtam neki, hogy Brickman csak játszik az Ősökkel. Éjközép nem adott semmi okot arra, hogy bizalmatlan legyek vele szemben. Történetesen az egyetlen ember, aki bebizonyította, hogy nem szabad bízni benne, az, te vagy, Lothan.

Az idős troll arca ezúttal kifejezéstelen maradt. Amikor úgy érezte, Kellan kellőképp kidühöngte magát, egyszerűen csak bólintott.

Megértettem. Találkozunk a következő óránk alkalmával. Remélem. Jó éjt, Kellan!

Azután a troll mágus asztrális kivetülése lassan elhalványodott. Kellan majd egy percig állt még a konyha közepén összefont karokkal. A helyiségben alig érezhető hűvös szellő kerekedett, miután Lothan teljesen eltűnt. Az öreg mágus bizonyára órákig tudna beszélni erről a különös jelenségről.

Kellan felhorkant. Nem kétséges, hogy Lothan megint azt hiszi, ismer minden választ. Nem is fukarkodott velük, még kéretlenül is adta a tanácsait, de amikor Kellan feltette azokat a kérdéseket, amelyekre igazán választ akart, hát hirtelen elnémult. Mint például, hogy miért akarta ennyire távol tartani őt Éjközéptől?

10

Simon Brickman az irodájába lépett, és meglepve vette tudomásul, hogy a világítás nem kapcsolt be automatikusan, ahogy az előre be lett programozva.

Fényt! - utasította, de a szoba sötét maradt.

Szerintem jobb, ha árnyékban maradunk, nem gondolod, Simon? - szólt egy hang a feketeségből. Azután egyszer csak felgyulladt a lámpa a férfi asztalán, tompa csillogásba vonva a sima felületet. A fényben megjelent Éjközép karcsú alakja. A férfi foteljában ült, a lába az asztalon.

Brickman becsukta maga mögött az iroda ajtaját.

Nem mintha bármelyikünknek is szüksége lenne világításra - folytatta a tünde. Levette a lábát az asztalról, felállt, megkerülte az asztalt, és a sarkának támaszkodva mosolygott a férfira. - Az árnyékok teremtményei vagyunk, mindketten a magunk módján.

Megkérdezném, hogyan jutottál be - kezdte Brickman, miközben megkerülte az asztalt, és a székéhez lépett -, de biztos vagyok benne, hogy választ kapok erre is, a szokásos biztonsági jelentésedben. Még mindig újabb és újabb lyukakat találsz a biztonsági rendszerünkben, igaz?

Amíg létezik ilyen, én megtalálom - mondta lágyan, miközben az asztalra ült, és egyik kezével megtámaszkodott, hogy szembeforduljon a férfival. Brickman leült. A szintibőr még őrizte a tünde testének melegét. Tarkóra tett kézzel kényelmesen hátradőlt, és a csinos nőre nézett.

És ezúttal miféle játékot űzöl? - kérdezte rövid hallgatás után.

Játékot? Mire célzól? - villant az árnyvadász tekintete.

A lány - mosolyodott el Brickman -, Kellan Colt és az ostoba kis vadászata. Már megszereztél nekem róla minden fellelhető információt, én pedig ki is fizettelek. Akkor mi végre ez az érdeklődés, és főleg miért vonsz bele engem is? Az az érzésem, hogy csak kidobom a pénzem.

Valószínűleg nem - mondta szárazon Éjközép. - Amennyire emlékszem, az Ares Macrotechnology nem kevés szerződést kapott a valaha volt Egyesült Államok hadseregétől a Szellemtánc Háború után. Ezek közül némelyik fegyverraktárak leszereléséről szólt, nem igaz?

És? Mi van, ha igen? - kérdezte Brickman unottan.

Véleményem szerint egy ilyen régi katonai bázist megtalálni, amelyiket az Ares, mondjuk úgy elfelejtett, érdemes átnézni. Különösen akkor, ha találunk valami használható eszközt vagy információt a UCAS-ról, a CAS-ról az indián államokról vagy bárkiről, akit esetleg érdekelne.

Nemzetközi incidenssé is kinőheti magát ez az ügy, ha nem a kellő óvatossággal kezelik - figyelmeztette Brickman. - De még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Miért érdekel ennyire ez a lány? Ne mondd nekem, hogy nem tudtad volna megszerezni tőle az információkat, ha valóban ennyire értékesnek gondolod! Miért akarod elhitetni vele, hogy ő irányítja a dolgokat ebben az ügyben?

Megvan rá az okom - mosolygott rejtélyesen Éjközép. -Mondjuk úgy, olyan lehet őséget látok Kellanban, amelyik a megfelelő mentorért kiált, hogy az kihozza belőle a maximumot.

Te?

Miért ne? - kérdezett vissza a tünde. - Tekintsd ezt úgy, hogy visszafizetek valamennyit az árnyvilágnak abból a sok mindenből, amit kaptam tőle!

Brickman arca nyomban elárulta, mit gondol erről az egészről, de pillanatnyilag annyiban hagyta a dolgot. Egyértelmű, hogy Éjközép nem fog pontosabb magyarázatot adni a terveiről.

Nos - mondta végül a férfi -, ezek után csak arra figyelj, hogy a pénzem ne vesszen kárba! Teljes jelentést várok, Éjközép, és remélem, nem felejted el, kinek is dolgozol valójában ennek a vadászatnak a során.

Ó, Simon - nevetett fel a tünde. - Tudod jól, hogy mindig a legjobbat választom.

Lothan, a Bölcs nagyot sóhajtott, és kinyitotta a szemét. A szokásos meditációs technikák ezúttal kudarcot vallottak, hogy megnyugtassák az elméjét, ráadásul aludnia sem sikerült. Nem mintha attól bármit is várt volna. Kelletlenül feltolta magát a dolgozószoba foteljából, mit sem törődve az ízületei roppanásával, és a derekába hasító éles fájdalommal. Komótosan átment a konyhába, és feltett forrni vizet, majd a szekrényben tea után nézett.

Átkozott Éjközép! Alattomos egy tünde (ezt Lothan mindenkinél jobban tudta), és minden bizonnyal készül valamire. Az azért aggasztotta a trollt, hogy fogalma sem volt róla, pontosan mik a szándékai. Az amulettet biztosan akarta, hiszen már olyan régóta keresi, ehhez kétség sem férhet. Lothant nem kicsit lepte meg, amikor hónapokkal korábban megpillantotta a mágikus ékszert Kellan nyakában. Éjközép az amulettel kapcsolatban pedig már. jó tíz éve megkereste. Pontos leírást adott a kinézetéről, és szép kis summát ígért bármiféle információért, amelyik felfedheti a nyakék hollétét. Azt sosem árulta el, mire kell neki. Lothan egészen el is feledkezett róla, amíg egyszer csak Kellan besétált a házába.

Miután a saját szemével is átvizsgálta az amulettet, még kevesebb ötlete volt, vajon mire kell az a tündének. A nyaklánc kétségtelenül mágikus, de Lothan még soha életében nem látott hozzá hasonlót. Úgy tűnt, valamiféle energiafókuszként szolgált, de annál sokkal több rejtőzött még benne. Különös kapcsolatban állt Kellannal, de erre sem talált magyarázatot. Más volt, mint a hagyományos kapcsolat mágus és fókusz között. Olyan, mintha. nem talált rá megfelelő szót, és ez csak tovább növelte a zavarát. Annyi mágiával kapcsolatos tanulással töltött év után, az idős troll hihetetlen meny-nyiségű tudásra tett szert. Épp ezért egyben zavaró és frusztráló is volt az amulett felbukkanása.

A kanna éles fütyüléssel jelezte, hogy a víz felforrt, mire Lothan oda sem pillantva intett a kezével. A kancsó felemelkedett a tűzhelyről, majd lebegve átsuhant az asztalhoz, a fedele felpattant, és gőzölgő vizet öntött a tealevelekre. Azután a hideg víz alá szállt, végül megpihent a mosogatótálban. A troll mágus némán várt egy kis ideig, amíg a tea valamelyest kihűl. Talán a gyógyfüvek illata segít majd feledtetni az összetűzést Kellannal. Lothan magát korholta, mert sejthette volna, hogy a lány mennyire elfogult Éjközéppel kapcsolatban. A tünde képes bárkit az ujja köré csavarni, de a barátságos mosoly mögött egy egészen más természet lakozik.

Amikor először megpillantotta az amulettet, arra gondolt, kapcsolatba lép Éjközéppel, és begyűjti a jutalmat, de az ékszer már önmagában is hatalmas kísértésnek bizonyult. Ha a tünde egyszerűen csak elvenné azt, Lothannak már nem lenne módja jobban megvizsgálni. Hihetetlen, mennyi bajt okozott már eddig is - gondolta a troll komoran. A számtalan lehetőség ellenére sem tudta megfejteni azt a különös kapcsolatot Kellan és az amulett között. Nemegyszer megfigyelte, hogyan viselkedik a varázstárgy olyankor, amikor a lány mágiát használ, mégsem jutott jottányit sem közelebb a megoldáshoz. Most pedig már Éjközép is tud róla, amire sajnos számítani lehetett előbb-utóbb. Ha Lothan ráakadt az amulettre, akkor biztosnak tűnt, hogy mások is tudomást szereztek róla, akik értesítették a tündét.

De vajon mire kellhet Éjközépnek? Ez volt Lothan számára a legnagyobb rejtély. Az ékszer a tünde markában volt szinte, mégsem vette el, sőt, most egészen úgy tűnt, részt vesz Kellan vadászatában. A troll mágusnak szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy bármikor megszerezhetné. A tény, hogy nem tette ezt meg eddig, arra engedett következtetni, hogy valamilyen oknál fogva Kellannal kell maradnia. Valószínűleg ezért igyekezett Éjközép a lány bizalmába férkőzni. Talán az ismeretlen mágikus kapcsolat az oka? Vagy valami, amit Éjközép nem látott előre?

Lothan töltött magának egy csésze teát, majd óvatosan mézet csepegtetett belé, hogy jobban kihozza az aromáját. Élvezettel szívta magába az illatokat, végül nagyot kortyolt. Hagyta, hogy a meleg és az íz végigjárja az egész testét, és csak azután tért vissza a gondolataihoz. Elhatározta, utána fog nézni, hátha talál valamilyen nyomot Kellan féltett kincsével kapcsolatban. Lothan mindent megtett, hogy figyelmeztesse a lányt a rá leselkedő veszélyre, ettől kezdve minden csak Kellanon múlik.

Nem Lothan volt az egyetlen, aki álmatlan éjszakával viaskodott. Jackie Ozone késő éjjelig dolgozott, hogy összerakja egy felettébb zavarba ejtő kirakós darabjait. Nyomon követni Kellan mozgását a metroplexumban nem könnyű feladat, de mivel épp Jackie segített a lánynak kialakítani a kapcsolatrendszerét, amióta Seattle-be érkezett, előnyben volt. A legtöbb dekás számára Kellan Colt csak egy újabb szellem a gépben, megbújva az árnyak között. A barátja és társa, Jackie Ozone legalább látta.

Arra számított, hogy Kellan felhagy ennek az öngyilkos akciónak a megszervezésével, miután kiderül, hogy Nyikorgó adatai semmit sem érnek. Eny-nyire egyszerűnek kellett volna lennie. Jackie nem számolt azzal, hogy Kellan ennyire konok, ráadásul valaki megöli a kacatgyűjtőt. Ez zavarta leginkább a dekás lányt. Nem az, hogy Nyikorgó halott, inkább az, hogy valaki úgy gondolta, érdemes elhallgattatni. Ráadásul olyan módon szabadultak meg tőle, hogy nyilvánvalóan nem baleset vagy véletlenszerű betörés áldozata lett.

Kellan szerint méreg végzett vele. Ez profikra vall, de vajon ki rendezte így? Jackie gyanította, ki lehetett, és a gondolat csak még jobban fokozta aggodalmát. Számított arra, hogy a kapcsolata elvarr minden szálat, ha pedig ő nem, talán Zhade saját maga vette kezébe az ügyek intézését, és felkutatta a kacatgyűjtőt. A dekásnak szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy a toxikus sámán, gondolkodás nélkül olt ki egy életet, ha szükségét érzi. Ez a legnagyobb probléma. Mi van, ha Zhade találkozik Kellannal, és úgy gondolja, a lány is egy „akadály"? Nincs ha. Amikor találkoznak, mert Kellan szentül elhatározta, hogy megcsinálja ezt a vadászatot.

Nagyot sóhajtva hátradőlt, eltolta magától a kiberdekket, és a halántékát kezdte masszírozni, hogy megszabaduljon a fejét hasogató fájdalomtól. Arról nem is szólva, hogy minden igyekezete kudarcba fulladt, hogy távol tartsa Kellant a bajtól. De ő mégis csapatot toboroz! Jackie visszautasította az ajánlatot, G-Dogg és Liada úgyszintén, de nem hagyhatták cserben a lányt. Segítettek hát az előkészületekben.

Akkor most mi legyen? Ha nem tesz semmit, akkor Kellan és a csapata kénytelen lesz szembenézni Zhade-del és mindenki mással, akit még bevontak ebbe az ügybe. Másfelől, ha elmondja Eve-nek, hogy Kellan is belefolyt az egészbe, akkor talán úgy döntenek, a lány is egy elvarratlan szál, és hamarosan Nyikorgó sorsára jut. Átkozott vagyok, bármit teszek is!

Ha már semmiképp sem tudja meggátolni, hogy Kellan a végzetébe rohanjon, legalább segíthet neki egy keveset. Megnehezítheti Zhade dolgát, és ha elég ügyesen játssza ki a kártyáit, senki nem fogja sejteni, hogy Jackie Ozone van a háttérben. Egyetlen gondolattal előhívta a beültetett memóriából a telefonkönyvet, kiválasztotta a megfelelő számot, és már tárcsázott is. Néhány pillanat múlva a másik oldalon kicsörgött.

- Hé, Stella! - üdvözölte a kapcsolatot, amint az felvette a kagylót. - Mit szólnál egy kis melóhoz?

Mi a franc történt?

Crash leszegte a fejét, majd pillantása ismét a vezérével találkozott.

Mágus - magyarázkodott. - Mágus volt, és eltalált minket valamilyen varázslattal.

De csak azután, hogy már az ajtón kívülre került - szakította félbe haragosan a bandavezér. - Lett volna időtök elintézni!

Fegyvert szegezett rám - próbálkozott menteni a helyzetet Keefer.

Kuss legyen! Nem akarom hallani.

Az Agyzabálók elcsendesedtek. A vezérük, egy hatalmas troll, Bakancs tovább dühöngött. Nem örült Nyikorgó váratlan halálának, de ami a legjobban bosszantotta, hogy négy emberét intézte el egy chica. Feltehetően ugyanaz, aki rövidre zárta a kacatgyűjtőt is. Félresöpörte az Agyzabálókat, mintha azok ott sem lettek volna.

Ki a fene az a ribanc? - morogta. A kérdés egyszerre szólt mindenkihez. A troll összekulcsolt kézzel ült a banda redmondi főhadiszállásán. Trideók és vékony kijelzők képei vibráltak a háta mögött a falon.

Nem tudjuk - hebegte Crash a többiek helyett is, akik rémületükben meg sem mertek szólalni. Több, az ügyben nem érintett bandatag is a helyiségben várt, és nagyon örültek, hogy nem ők kénytelenek szembenézni Bakancs haragjával.

Hát tudjátok meg! - csapott az asztalra dühödten a troll, majd felállt, és az emberei elé sétált, végül megállt Crash előtt. -Egy nevet akarok, azután a hulláját! Senki nem szórakozhat az Agyzabálókkal és úszhatja meg. Senki!

Tompa kiáltásra kapta fel a fejét, melyet egy test puffanása követett. Az Agyzabálók egy emberként fordultak a bejárat felé, némelyek a fegyverükért nyúltak, amikor egy szintibőrbe és különböző rongyokba öltözött alak lépett be az ajtón.

Jaj, istenem! - adta az ártatlant, mire az arca torz maszkká gyűrődött. - Csak nem rosszkor jöttem?

Ki a franc vagy? - vicsorgott Bakancs, miközben tetőtől talpig végigmérte az érkezőt.

A nevem Zhade, és hallottam pár dolgot, ami talán érdekelhet titeket.

Bakancs intésére az Agyzabálók hátrébb léptek, kezüket levették a fegyverekről, de árgus szemekkel figyelték a behatoló minden mozdulatát, hogy bármilyen gyanús jelre rávethessék magukat. Zhade széttárt karral jelezte, fegyvertelenül érkezett.

Mit tudsz? - követelte a választ a bandavezér.

A haverjaid hagyták, hogy elintézze őket egy kislány - vigyorgott gúnyosan Zhade, mire Bakancs a fogait csikorgatta. A hírek gyorsan terjednek a pusztulatban. - Úgy hallottam, az egyiküket szépen ki is csinálta.

És? Mi a francot érdekel ez téged?

Nem mondtam, hogy érdekel - vont vállat Zhade -, de gondoltam, esedeg akarjátok tudni, ki ez a lány, és hol található.

Beszélj! - dörrent Bakancs hangja, de Zhade feltartott ujjal elmosolyodott.

Ne olyan gyorsan! Segíthetek megoldani ezt az ügyet, mielőtt elfajulnak a dolgok, de cserébe akarok valamit. - Pokoli vörös fénypászma villant Zhade szemüregében, miközben szélesen elmosolyodott. Az Agyzabálók önkéntelenül léptek hátra, ahogy a behatolóban felismerték, az szintén mágiahasználó.

Bakancs viszonozta Zhade torz vigyorát, elővillantva több aranyfogát széles pofájában. Kihúzta magát, hogy a feje a mennyezetet súrolta. Remélte, ezzel a legelőnyösebb tárgyalási pozícióba került.

Rendben - mondta végül. - Beszélgessünk!

11

Orion telefonja hatszor csengett, mire a férfi nagy nehezen felvette.

Igen?

Ébredj és ragyogj, haver! - üdvözölte Kellan, miközben a vállára kapta a táskáját, és kilépett a lakása ajtaján.

Kellan? - kérdezte a tünde kissé zavarodottan. - Ne már! Mennyi az idő?

Ideje munkához látni, persze, csak ha komolyan gondoltad, hogy velem tartasz, ha úgy hozza.

Ez már felkeltette Oriont és az érdeklődését.

Persze. persze, hogy komolyan gondoltam - mondta. - Van valami?

Találkozzunk a Flavorben egy óra múlva, és eldöntheted. - Jól van. Ott leszek.

Kellan kinyomta a telefont, majd elsüllyesztette a dzsekije zsebébe. A vonat mozgásba lendült, és hamarosan nincs megállás.

A Flavor nevű kis kávézó a tünde negyed, Tarislar peremén állt. Tucatnyi különböző gyógyteát és némi vegetáriánus húspótlót is kínáltak a betévedőknek. Egy helyi kis tünde csoport vezette az üzletet, és szép profitot termeltek nemcsak a helyiek, de a belvárosból érkező, egzotikus ízekre és a pusztulat hangulatára vágyó kuncsaftok révén is. A helyiséget kézzel készített oszlopok sora díszítette, amelyeken inda és levél faragások ejtették ámulatba a belépőket. Úgy hatott, mintha fákkal ültették volna telis-tele az egész üzletet, és ezek tartották volna a mennyezetet is. Tágas ablakok engedték be a nap fényét, amely most teljes ragyogásában mutatkozott meg a Puyaluppra oly jellemző gomolygó felhők, füst és hamu fölött.

Orion egy félreeső bokszban várta Kellant. Amint a lány megérkezett, leült a tündével szemben, majd rendelt egy csésze teát, végül csillogó szemmel megragadta az asztal közepére tett kosárban mosolygó meleg zsemlék egyikét. Élvezettel hallgatta, ahogy a péksütemény ropog az ujjai közt, amint kettétöri, majd beleharapott a puha belsőbe. Mostanra Orion teljesen felébredt, és erős illatú italát kortyolgatva, kíváncsian nézett a lányra.

Tehát van valami? - kezdte a tünde. A kérdés inkább volt költői, tekintettel a korábbi beszélgetésükre.

Ó, igen - bólogatott Kellan teli szájjal. Rövid szünetet tartott, amíg a pincérnő letette elé a teáját, majd hosszasan beszélt Orionnak az elmúlt nap eseményeiről, egy pillanatra sem feledkezve meg a zsömle maj szólásáról. Beszélt neki a Nyikorgóval való találkozóról, a megszerzett adatokról, és a kacatgyűjtő rejtélyes haláláról. Jelen pillanatban nem érezte időszerűnek, hogy meséljen a találkozásáról Éjközéppel vagy Lothan intő szavairól a tünde árnyvadásszal kapcsolatban.

Orion figyelt Kellan minden szavára, miközben a lány a teát szürcsölte, és már a második zsemlét tömte a szájába. Amikor a mondandója végére ért, a tünde letette a csészéjét, hátradőlt, és elgondolkodva dörzsölte az állát.

Szerinted annak a kölyöknek az infói frankók?

Annak kell lennie - bólogatott Kellan. - Különben miért akarta volna bárki is kinyírni?

Egy csomó oka lehetett - vont vállat a tünde. - Ha a srác kapcsolatban állt az Agyzabálókkal. nos a bandáknak akad ellenségük bőven. - Orion, aki maga is bandatag volt, ezt mindenkinél jobban tudta.

Nem egy banda végzett vele - mondta Kellan mély meggyőződéssel a hangjában.

Valószínűleg nem - értett egyet a tünde. Nem jellemző, hogy mérget használjanak az utcán fegyverként. - Más is lehetett, bár az a véletlenek gyanús egybeesése volna. Ahogy mondtad, ha valaki hajlandó ölni is ezekért az adatokért.

Akkor bizonyára értékesek - bólintott Kellan.

Igen. Mi a terved?

Tehát benne vagy? - kérdezte a lány reménykedve, mire Orion elmosolyodott.

Mondjuk úgy, érdekel a dolog, de előbb többet akarok tudni, mibe mászok bele.

Meglátogatjuk a célhelyszínt. Szelis-Síd területen van. Megkeressük a bázist, és kiderítjük, mit rejt. Ha kiderült, kapcsolatba lépünk az emberemmel, aki hajlandó fizetni érte, és megkezdődhet a tárgyalás az árról.

Hmm. Úgy beszélsz, mintha már össze is hoztál volna egy csapatot.

Még nem, de van pár potenciális vadász, akit érdekelhet a dolog. Ebben is segíthetsz, ha akarsz.

És mit fizet ez az egész? - kérdezte Orion. Kellan már tudta, a tünde benne van, de akadt még néhány formális kör, amelyet meg kellett futniuk.

Részesedés a zsákmányból - mondta a lány. - Mínusz a kiadások.

Mekkora a csapat?

Nem'tom egyelőre, de nem több öt főnél.

Oké - bólintott Orion. Maga is egyetértett a számmal. - Benne vagyok.

Frankó - mosolyodott el Kellan. - A következő lépés, hogy összegyűjtjük a csapattagokat, és megszervezünk egy találkozót. Készen állsz?

Csak mutasd az utat! - tárta szét a karját a tünde. - Kikre gondoltál?

Szereztem néhány nevet G-Doggtól, és beszéltem már egy másik árnyvadásszal, akit szintén érdekel a dolog. Éjközépnek hívják.

Éjközép? - kérdezte Orion gyanakodva. - Hallottam róla. Elég nagypályás. Hogy sikerült beszervezned?

Megvannak a módszereim - mondta Kellan elégedetten. -Megbeszéltem már néhány lehetséges csapattaggal is egy látogatást. - Elővette a telefonját, majd úgy fordította, hogy Orion is lássa a képernyőt. A férfi a kijelzőre pillantott, amelyen nevek és időpontok látszottak. - Jól néz ki - mondta végül. - Csináljuk!

Az úgynevezett Tünde negyed a Uniontó déli partvidékén éppolyan volt, amilyennek a seattle-iek a tünde szomszédságot elképzelték. Míg Tarislarban lerobbant, elhagyatott épületek magasodtak, az utcákat pedig beborította a por és a hamu (hála a Rainer-vulkán kitörésének), a Tünde negyedben felújított, téglából épített tizenkilencedik és huszadik századi épületek sorakoztak. Dús növényzet zöldellett az épületek körül, az utcákon pedig több helyen is metahumán művészek keze által formált és festett szobrok álltak. Az egész környéket belengte a művészetek és a bohém élet aurája, amelyet gondos tervezéssel alakítottak ilyenné, hogy épp oly vonzó legyen a turisták, mint a helyiek számára, akik kíváncsiak a tünde kultúrára.

Orion gyűlölte ezt a helyet. Attól a pillanattól kezdve, hogy leparkolták a motorbicikliket, és gyalog indultak tovább a sétálóutcákon, a férfi egyetlen lehetőséget sem hagyott ki, hogy a környék hibáit és túlzásait kritizálja; kezdve a genetikailag módosított növényzettől, a műalkotásokon, valamint a „tradicionális" tünde és törpe építészeten át egészen a boltokig, amelyek „kézzel készített portékákat" kínáltak a tudadan vásárlóknak.

Ja, kézzel csinálták pici tündér házakban, a fák lombjai közt, mi? - vicsorgott. - De leginkább Tsimshianban vagy Hong Kong-ban alulfizetett gyerekmunkásokkal.

Ez csak a turistáknak szól - próbálta csillapítani Kellan.

Legtöbben azt hiszik - dühöngött tovább Orion -, hogy Tir Tairngire olyan, mint a mesebeli tündérország vagy valami, Seattle pedig a gazdag nagybácsi, kizárólagos kereskedelmi joggal.

Tovább dohogott magában a faji sztereotípiákról, és végül csak akkor hallgatott el, amikor Kellan megállt egy üzlet előtt, és intett, hogy megérkeztek. Ez az a cím. Orion néhány másodpercig levegő után kapkodott, majd felemelt mutatóujjal így szólt:

Ez? Neem, csak szórakozol! - vigyorodott el zavarában a férfi, miközben felpillantott az üzlet facégérére. Egy kovács üllő látszott rajta, felette keresztezve egy kard és egy kalapács. Koronaként legfelülre cirádás betűkkel a következő feliratot vésték: MITHRILL MŰVÉSZET.

Mi van? - kérdezte Kellan ártatlanul.

Tradfant - bukott ki Orionból, mintha ez az egyetlen szó mindent megmagyarázna, de látva a lány értetlen pillantását folytatta: - Az efféle helyek azoknak készültek, akik azt hiszik, hogy a metahumánok egy fantasykönyvből ugrottak elő. Tudod, tündék örökkön zöld levélruhában íjjal a kezükben, a törpék meg bundában, láncingben és állandóan olyanokat mondanak, hogy „Ú, az ősök szakállára!" Ez az egész egy mocsodék rasszista elme szüleménye. A legrosszabb, hogy néhány metahumán meg is eszi ezt a hülyeséget. - Dühében egyre vadabbul gesztikulált. - Azok a tradicionális fantasyimádók tehetnek róla, hogy a metahumánokat senki nem tekinti normál embernek.

Hát, márpedig ezt a címet adta meg G-Dogg - vonta meg a vállát Kellan -, úgyhogy viselkedj, légy szíves, oké?

Király - sóhajtott fel Orion. - Bár nem tudom, mire számítasz egy efféle helyen.

Ahogy benyitottak az ajtón, a bejárat felett apró csengettyűk csörrentek meg. Úgy érezték magukat, mintha egy időkapun léptek volna keresztül, vagy mintha egy szimprodukció forgatási helyszínén lennének. A bolt belsejét durván faragott fával borították. A falak, a polcok és még az egyik oldalon húzódó pult is ezekből a deszkákból volt összeeszkábálva. Állványok és üveges szekrények zsúfolásig megtelve kínáltak fejszéket, kardokat, tőröket és egyéb középkori fegyvereket. Némelyiket gyönyörű díszítések tarkították, mások inkább használatra készültek. Súlyos páncélok és láncingek is sorakoztak az egyik fal mentén a törpék méretétől egészen egy troll nagyságú monstrumig. Ez utóbbi a hátsó sarkot egymagában elfoglalta. Páncélkesztyűk, lábszárvédők, mellvértek és hihetetlen mennyiségű sisak foglalta el a vásárlótér maradékát.

A hátsó ajtó előtt lógó nehéz függöny szétvált, és egy törpe nő jelent meg vigyorogva. A pulthoz lépett. Úgy tűnt, középkori szolgálóruhát visel: bugy-gyos, rövid ujjú felső, valamint egy hosszú, egyszínű szoknya. Világosbarna haját hagyta hosszúra nőni, de a tarkójánál több copfba fogta össze. Amint meglátta Kellant és Oriont, még szélesebben elmosolyodott, hogy szinte szétszakadt a szája, a szemében pedig mohó kis csillogás fénylett.

Á, szép napot! - nyájaskodott. - Legyenek üdvözölve a Mithrill Művészetek boltjában. A segítségükre lehetek?

Kellannak minden erejére szüksége volt, hogy el ne nevesse magát, látva Orion fájdalmas grimaszát.

Dravenhez jöttünk - mondta végül a nőnek.

Ó, persze - bólintott a törpe. - Hátul megtalálják - biccentett a függöny felé. - Menjenek csak hátra! Már várja önöket. - Azzal értelmetlen pakolásba kezdett a polcok egyikén.

Kellan ment elöl. Félrehajtotta a függönyt. A bolt hátsó része egyszerre szolgált raktárnak és műhelynek. Szeme rögtön megakadt a hagyományos kovácsüllőn. Mellette szerszámok, kalapács, fogó, fujtató és egyéb szerszámok hevertek, amelyek a munkához szükségesek. A kemence hideg komorsággal pihent a mai napon. Nem messze tőle egy szerelőasztalnál alacsony széken egy törpét pillantottak meg. Apró szemekből épp egy láncinget fűzött össze. Ormótlanul nagy tenyerében fogót tartott, amellyel a karikákat hajtotta össze. Ahogy a két árnyvadász belépett, abbahagyta a munkát, és félpillantott.

Épp időben - mondta, és az analóg kakukkos órára meredt a falon. - Gyertek csak beljebb! - Letette a félig kész láncinget, és sebtében leporolt még két széket.

Te vagy Draven? - kérdezte Kellan, mire a törpe vidáman bólintott.

Én vagyok - mondta. - Üljetek le, és beszéljünk az üzletről! Kellan gondosan felmérte Dravent, miközben Orion helyet foglalt a törpe mellett. Mint legtöbb fajtársa, Draven is alacsony, széles testalkattal rendelkezett. Amennyire a lány meg tudta ítélni, nagyjából másfél méter lehetett. Átlagos. Hordó mellkas, széles váll, izmoktól duzzadó karok. Feszülő pólót viselt, és kopott farmernadrágot, amely felett egy viseltes, vastag, barna bőrkötény lógott. Lábára vasalt munkásbakancsot húzott. Hátrafésült dús barna haj és erős szakáll keretezte ráncokkal szabdalt arcát. Idősebb volt, mint amilyenre Kellan számított. Legalább kétszer korosabb, mint a lány maga. Mégis, a kötélvastag izmok és a ruganyos mozgás cseppnyi kétséget sem hagyott a fe-lő l, hogy a törpe kiváló kondíciónak örvend. Sötét bőrén néhol sebhelyek ri-kítottak fehéren, amelyek tapasztalatról árulkodtak.

Hozhatok nektek valamit? - kérdezte udvariasan Draven. -Esetleg valamit inni? - A beszéde távoli dialektusról árulkodott, amelyet Kellan nem tudott pontosan beazonosítani. Skótnak, esetleg angolnak gondolta.

Nem, kösz - intett a lány.

Nem bánjátok, ha én magamhoz veszek valamit? - Miután Kellan és Orion csak vállat vont, Draven elővett egy fémflaskát, felpattintotta a tetejét, nagyot húzott az illata alapján gyilkosan erős párlatból, majd visszazárta, és kézfejével megtörölte a száját. Az arca egy pillanat alatt lángba borult.

Nna. Nézzük, miből élünk! - mondta vigyorogva a törpe. - Azt mondtad, egy kis kirándulásra készülsz a városon kívülre, mi?

Így van - bólintott Kellan.

Szállítás vagy begyűjtés? - kérdezte Draven. - Esetleg mindkettő?

Begyűjtés - kezdte a lány -, de legalábbis körülnézünk egy keveset. - Röviden felvázolta a tervét, gondosan kerülve a részleteket és a pontos információkat.

A törpe végül bólintott.

Van esély valamilyen komolyabb fogásra? - Nagyon jó fogásra. Mindenki százalékot kap. Draven bozontos arcán pénzéhes vigyor terült szét.

És úgy nagyjából mekkora fogásra számíthatunk?

Nem lehet tudni, ameddig meg nem találjuk - mondta Kellan szárazon. - De ha igazam van, elég nagy.

És persze meglehetősen nagy idő-és pénzpocsékolás, ha mégis tévedsz.

De nem tévedek - mondta Kellan határozottan. Draven elgondolkodott egy kis ideig.

Hát, az egyszer biztos, hogy elég önbizalom szorult beléd. Már tudom, miért vett be Lothan az üzletébe.

Ismered Lothant? - lepődött meg a lány, mire a törpe hangosan felnevetett.

Hát persze, hogy ismerem - magyarázta. - Már azelőtt együtt dolgoztunk, hogy te csak pajzán gondolat voltál apád fejében. Valószínűleg, nem tud erről a kis lehetőségről, vagy egyszerűen nem érdekli a dolog. Melyik áll?

Nem érdekli - mondta Kellan. Vajon ezzel végleg elijeszti Dravent is?

Na ja. Lothan mostanában csak a biztosra megy - bólogatott a törpe. - De meg kell mondanom, fiatalabb korában igazi fenegyereknek számított.

Nekem úgy tűnik, te még mindig az vagy - engedett meg magának egy halvány mosolyt Kellan, mire a törpe arca őszintén felderült.

Ó, bárcsak ismertél volna húsz évvel ezelőtt! - merengett Draven. - Mindenesetre, én még ma sem engedhetem meg magamnak, hogy csak nyugis melókat vállaljak, mint Lothan teszi. Az embernek kockáztatnia kell, ha nagyot akar szakítani, nem? - Kajánul Kellanra kacsintott, majd nagyot csapott tenyerével a bőrkötényre. - Hát legyen úgy! Ha azt mondod, ebben az üzletben tényleg nagy lehetőségek vannak, hát bepróbálom.

Nagyszerű - bólintott a lány. - Este találkozunk, ahol körvonalazom a tervet. - Megadta Dravennek a helyet és az időt, mire a törpe beleegyezően bólogatott.

Ott leszek - mondta.

Több szó nem esett köztük, amíg hallótávolságon kívülre nem értek az utcán Orionnal.

Nos? - kérdezte a tündét végül. A férfi kínosan hosszú ideig csendben maradt, duzzogva zsebre vágta a kabátjában a kezét, majd megvonta a vállát.

Gondolod képes még bármire is?

G-Dogg szerint nagyon is.

G-Dogg nem az „A"-listát nyomta a kezedbe, ha jól sejtem - figyelmeztette Orion.

Nem adta volna meg olyan vadászok nevét, akik nem tudják elvégezni a rájuk bízott melót - vágott vissza a lány, inkább csak a saját kétségeire válaszul.

Nos, asszem, ez ki fog derülni. Mindenesetre reménykedjünk, hogy a következő fickó valamivel lenyűgözőbb lesz!

Prev Next