53

LÁNG HALÁNTÉKÁN izzadság folyt le, legalább annyira a meleg miatt, mint a koncentrálástól. Feszült figyelemmel követte az eseményeket az épületben. Nem tudta, ki az a két őrült, akik megtámadták az épületet, és épp küzdenek az őrökkel, de nem is érdekelte különösebben. Az ő célpontja Yu, és csak arra kell vigyáznia, hogy előbb lője le, minthogy ez a két nindzsa feljut hozzá, bár erre – a távcsövön keresztül látott túlerőt elnézve – nem sok esélyt látott.

Megkereste a vezérlőtermet, és megtalálta Yut. Végre tiszta célpont kínálkozott. Láng finoman a ravaszra tette a mutatóujját, vett egy mély lélegzetet, és teljesen kizárta a külvilágot. Nem hallotta a mögötte parkoló autókat, a város reggeli zajait, sem a távoli lövöldözés hangjait. Csak ő létezett és a célpont. Eggyé vált a fegyverrel, így már csak a puska volt, és a célpont. Apró lépések, amelyekkel mindig felkészült a tüzelésre. De ekkor váratlanul az a gondolata támadt, hogy nem akarja megölni Daniel Yut, hiába ez a feladata.

Képtelen megtenni. De miért? Láng kiengedett, kiesett a ritmusból, és ahogy kifújta a levegőt, visszatértek a zajok, és sokkal élesebbnek és zavaróbbnak találta mindet. Mintha LSD-t szedett volna, amitől kiélesednek az érzékszervei. Úgy vélte, még azt is hallja, hogy az utcán valaki épp kacsával kéri a jiangbinget.

Le kell lőnöm, ez a küldetésem – mondta magának, újra a távcsőbe nézve megkereste Yut, és becélozta. Ezúttal sem bírta meghúzni a ravaszt. Érezte, hogy a puska markolata síkossá vált az izzadságtól, és a szemébe is belefolyt egy csepp.

Mi a frász? – kérdezte magától. Megdörzsölte az arcát, megtörölte a kezét a nadrágja szárába, és újra a távcsőre tapadt.

Ekkor olyan erővel tört rá az öngyilkossági vágy, hogy reszketni kezdett. Utálta a világot és saját magát, amiért kudarcot vallott. Nem teljesítette a küldetését, és most kitűnő volt az alkalom, hogy leugorjon a tetőről. Úgy gondolta, sőt biztosan tudta, hogy minden lépés ide vezetett. Ez a végzete, hogy most véget vessen az életének.

Letette a puskát, négykézlábra emelkedett, majd lenézett az utcára. Igen – gondolta –, jó lesz.

Az öngyilkosság vágya mint egy jelzőrakéta szántotta végig az elméjét, de mellette halvány szentjánosbogarakként más gondolatok is pislákoltak. Egész életében rendszerezetten élt, szabálykövető és tiszta gondolkodású emberként. Mióta állami rendőr lett, majd az állambiztonságiak ügynöke, soha nem szegett parancsot. Amire megkérték, megtette. Most arra kérte Rong, hogy ölje meg Yut. Ki kell iktatnia, ez a parancs.

Láng érezte, hogy nem sok ideje van, felkapta a puskát, a vállához szorította, majd belenézett a távcsőbe. Egy emelettel lejjebb pásztázott, így feljebb emelte a célkeresztet, és ismét megtalálta Yut. Nem nézte meg, merre járhat a két támadó. Talán már nem is élnek. A lényeg, hogy a célszemély ott van, még mindig ugyanott áll, pedig Láng úgy érezte, fél órája bénázik a lövéssel. Képtelen volt teljesen kitisztítani a fejét, és kisöpörni minden zavaró gondolatot az elméjéből. Régen ez könnyedén ment, de most mintha valaki más is lenne odabent. Kezdek megőrülni – gondolta. – Mint a filmekben, ülök egy fehérre meszelt üres szobában, összekuporodva, és ütemesen verem a fejem a falba, hogy a hajam is kikopik azon az oldalon az évek alatt. Inkább az öngyilkosság!

Az épület felől halk dörrenések hallatszottak, mintha a másik oldalon még egy ablak is kitört volna. A sötétített üvegeken át is látszódtak néha torkolattüzek. Komoly balhé lehet odabent – gondolta Láng.

Érezte, hogy nem tud pontosan lőni, pedig muszáj lesz. Rong adott egy parancsot, az öngyilkosság ráér. Láng arca forró volt, és tudta, hogy térdelőállásban könnyen felfedezik, mégsem mozdult meg, csak a célra koncentrált. Még sikerülhet – gondolta, majd újra rátört a vágy, hogy mindent örökre befejezzen. Ezúttal engedett a kísértésnek. Bízott magában, és ha ezt érzi helyesnek, akkor ideje megtenni.

Meghúzta a ravaszt, majd lefordult a párkányról, és csendben zuhant a járda felé. A talaj túl gyorsan közeledett, így nem maradt ideje más gondolatra, mint hogy „minden rendben lesz”. Még hallotta a távolban, ahogy a lövedék berobbantja az emeleti ablakot, aztán egy hatalmas roppanással csend lett, sötét és parttalan békesség.