22

...ÉS AKCIÓBA LÉP

A bankba visszatérve Mike vegyes érzelmek által zaklatott állapotban találta Mr. Wallert. Nem sokkal azután, hogy Mike kiment a kávézóba, a pénztárost ismét az igazgató színe elé hívatták, és értesítették, hogy a jelek szerint közvetlenül nem felelős a bankot ért nagy összegű kárért (Sir John közben felfújta az arcát, mint egy meditáló varangyos béka), ezért az ő vonatkozásában az ügy befejeződött. Másfelől viszont...! Itt Mr. Wallernek újból fejére borult az izzó parázs: elképesztő felelőtlenség egy képzetlen alárendeltre bízni a pénzkifizetés felelősségteljes feladatát, és így tovább, míg végül Mr. Waller úgy érezte, porrá morzsolódott. De mégsem bocsátották el, és igazán csak ez számított. Első érzése a megkönnyebbülés volt.

A vegyes érzelmek sorában a megkönnyebbüléshez a Mike iránti együttérzés társult, továbbá a hála, amiért ilyen készségesen feladta magát, és végül egy különös, kába érzés, mintha valaki fejbe ütötte volna egy kitömött angolnával.

A fenti lelki reakciók tökéletesen megnémították, amikor Mike-ot meglátta. Nem jutott eszébe semmi, amit mondhatna neki. Mike pedig épp arra vágyott, hogy békén hagyják, így a Készpénz Osztályon szünetelt a társalgás.

Öt perc elteltével Mr. Wallernek eszébe jutott, hogy talán Psmitht kellene meginterjúvolnia. Psmith tudni fogja, pontosan hogy is állnak a dolgok. Mike-tól mégsem tudta csak úgy nyersen megkérdezni, hogy elbocsátották-e. De arra van némi eshetőség, hogy Psmith ismeri a részleteket, és tovább is adja ismereteit.

Psmith méltóságteljes szívélyességgel fogadta a pénztárost.

– Ööö... izé, Smith – mondta Mr. Waller –, Jacksonról szeretnék beszélni.

Psmith komolyan meghajtotta fejét.

– Úgy van – mondta. – Jackson elvtársról. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a megfelelő emberhez fordult. Jackson elvtárs a kezembe tette le sorsát, ügyével én foglalkozom. Némiképp zavaros a helyzet, de át fogom segíteni rajta.

– Végül is... – habozott Mr. Waller.

– Mit óhajt kérdezni?

– Mr. Bickersdyke végül is el akarja bocsátani?

– E pillanatban – ismerte el Psmith – valóban ehhez hasonló, ködös elképzelés gomolyog Bickersdyke elvtárs fejében. Tulajdonképpen, amint ügyfelem szavaiból kivettem, el is hangzott egy ilyen értelmű kijelentés. De hát ugyan, kérem! Sőt megkockáztatom: Áh! Hiszen tudjuk, ugyebár, miként történnek ezek a dolgok. Ön és én ismerjük az emberi természetet; tudjuk, hogy a Bickersdyke elvtárshoz hasonló, melegszívű emberek a pillanat hevében olykor többet mondanak, mint amennyit valóságosan gondolnak. Az olyan impulzív természet, mint ő, feszült helyzetben óhatatlanul él erőteljes kifejezésekkel, amelyeket azok, akik nem értenek hozzá, hajlamosak túlontúl komolyan venni. A napi munka végeztével elbeszélgetek majd Bickersdyke elvtárssal, és nincs kétségem afelől, hogy jót kacagunk majd ezen a kis epizódon.

Mr. Waller a szakállát húzogatta, és arcáról az volt leolvasható, hogy ő nem ennyire biztos a dologban. Már éppen szavakba akarta foglalni kételyeit, amikor megjelent Mr. Rossiter, és Psmith a kötelességről dünnyögve valamit, a könyv fölé hajolt. A pénztáros visszament részlegébe.

Psmith világnézetének egyik sarokköve volt, és ezt reggelente, lábát a kandallórácsra támasztva el is szokta mondani Mike-nak: a siker titka abban rejlik, hogy az embernek meg kell ragadnia a ritkán adódó szerencsés pillanatokat. Erre Mike, akinek Wrykynban egy alkalommal büntetésből tízszer le kellett írnia a passzust, megjegyezte, hogy már Shakespeare mondott egyszer olyasmit, miszerint az emberek dolgának árja van, mely habdagállyal boldogságra visz, de elmulasztva, teljes életök nyomorban, s zátonyok közt zárva teng. Psmith könnyed bájjal elismerte: lehet, hogy tényleg Shakespeare jött rá először, de ez csak megerősíti a bizonyosságot, hogy a nagy szellemek gyakran találkoznak. Lemond a tétel szerzői jogairól, de változatlanul sokra becsüli, és életvezetésében gyakorta igazodik is hozzá.

Következésképpen amikor öt óra után a Konzervatív Klub felé tartott, azzal a céllal, hogy a klubban megtalálja Mr. Bickersdyke-ot, és a célszemélyt a klub bejáratától húszméternyire álló gőzfürdő kapuján látta belépni, a fenti elv szellemében cselekedett: ahelyett, hogy megvárta volna, míg az igazgató végez a fürdőben, és csak utána közelíti meg Mike ügyével, úgy döntött, hogy odabent a fürdőben teszi ugyanezt.

Öt perc előnyt adott Mr. Bickersdyke-nak. Aztán, úgy gondolva, hogy ennyi idő alatt bizonyára letelepedett már valahol, benyitott maga is. Lerótta a belépti díjat, cipőjét az ajtónálló fiúcskának adta, és közben abban az örömben részesült, hogy megpillantotta a bankárt a terem túlsó végében előlépni egy kabinból, abba a színes törülközőbe burkolózva, amelyet a fürdőzőknek ruházkodási ízlésükre való tekintet nélkül a gőzfürdőben viselniük kell.

Psmith ugyanazt a kabint választotta. Mr. Bickersdyke ruhái az egyik ülőke végén hevertek, más nem merészelt belépni. Psmith halkan dudorászva levetkőzött, és lement a lépcsőn a gőzbe. Tetszett magának a törülközőben. Valahogy jól állt az alakján. Önnön megítélése szerint könnyed, nagyvilági külsőt kölcsönzött neki. Egy pillanatra meg is torpant a tükör előtt, elismeréssel szemrevételezte magát, azután benyitott a gőzbe.