Tizenharmadik fejezet

Quod erat dernonstratum

„Éppen ezt kellett megtenni.”^[14]

(Euklidész: Az elemek)

Nem is tudtam, hogy bikaugró vagy! Claudia remélte, hogy nem látszik rajta, mennyire reszket. Egy padon ült a kis étkezőben, ami az amfiteátrum alatti főfolyosóról nyílt.

Én sem tudtam vigyorodott el Murranus, és Polybius kérésére kinyújtotta karjait, hogy a fogadós és Oceanus letörölhessék testéről az izzadságot. Levették az ágyékkötőjét is, és Claudia zavartan az ajtó felé fordult, ahol két nagydarab zsoldos állt őrt, hogy távol tartsák a nézelődőket és a gratulálók tömegét.

A félhomályos folyosót néhány fáklya világította meg. Csak tompán hallatszottak el idáig az amfiteátrum zajai, a ketrecekbe zárt állatok bömbölése és odafentről a nap fénypontjaként meghirdetett küzdelemre váró nézősereg ordítása. A folyosóról zaj hallatszott. Claudia az ajtóhoz lépett. Épp az arénát hozták rendbe, néhány szolga a bika tetemét vonszolta a mészárszék felé.

A lány visszaült a helyére. Felszabadultnak érezte magát a megkönnyebbüléstől, de rettegett attól, hogy Murranus hamarosan szembeszáll Meleagrosszal, aki egy távolabb nyíló helyiségben épp a vértjét öltötte fel. A tömeget lenyűgözte Murranus ügyessége, ravasz taktikája és az, ahogyan átugrotta a bikát. Voltak, akik látták már a krétai bikaugrókat, de Róma arénáiban igen ritkán került sor ehhez hasonlóra. Még a császár is felállt, hogy kifejezze elismerését. Claudia fel-alá ugrált örömében, Polybiusnak beletelt némi időbe, míg lecsillapította annyira, hogy átadhassa az üzenetet: Murranus látni akarja.

Kész.

Claudia megfordult. Murranus megveregette a frissen felvett tiszta ágyékkötőt.

Akárcsak egy vőlegény az esküvője napján kacsintott rá a lányra.

Polybius és Oceanus most elkezdték sorban feladni rá a padlón halomban heverő vérteket: az ezüstdíszítésű mellvértet, a bőr combvédőt, a hosszúkás pajzsot, a hímzett kardtartó övet, a lábszárvédőket és a csillogó karvédőt.

Ez nem Spiceriusé volt? kérdezte Claudia.

De igen. Ma az ő tiszteletére viselem felelte Murranus halkan.

Felvette a karvédőt, Oceanus pedig sietve megkötötte rajta.

Látom, nem sokat törődsz a szóbeszéddel. Polybius fogta a széles ellenzőjű, díszes trák sisakot, és végigsimított a tetején lévő bíborszín lószőr bokrétán. Nem is vagy kíváncsi rá, mit beszélnek Meleagroszról? kérdezte, és Oceanus kezébe nyomta a sisakot.

Nem érdekel. Murranus Claudiát nézte. Nem izgat az üres fecsegés. Mit számít, ha egy órán belül meghalok?

Ne mondd ezt! szólt rá Polybius.

Azt mondtam, ha. Murranus vállon veregette a fogadóst. Feláldoztam a bikát. Most megyek és legyőzöm Meleagroszt. Köszönöm a segítségeteket és a gondoskodásotokat, uraim a bejárat felé intett. A régi Görögországban Homérosz hősei mindig egy szép leány segítségével készültek a csatába.

Polybius és Oceanus értettek a célzásból. Kezet ráztak Murranusszal, megölelték és sok szerencsét kívántak neki, azután távoztak. Odakinn a folyosón hangok visszhangzottak. A játékok mestere fennhangon bejelentette, hogy Meleagrosz készen áll. Murranus gyöngéden magához ölelte Claudiát és homlokon csókolta.

Bikaugró suttogta a lány, és közelebb bújt a férfihoz.

– Nem akartam előre elmondani. Murranus újra megcsókolta a lányt. Sokat gyakoroltam rá, de nem voltam biztos benne, hogy beválik. Nem akartam találkozni veled a harc előtt, nehogy megijesszelek.

Nem szabad meghalnod suttogta Claudia.

Imádkozz, Claudia, bármelyik istenhez, amelyikhez a kedved tartja. Én Spicerius és minden halott társam szellemét szólítom majd, hogy legyenek mellettem. Ilyen alkalmakkor szinte érezni, ahogy körém sereglenek.

Más szellemek is ólálkodnak körülöttünk. Claudia döntött. Elhúzódott Murranustól és visszaült a helyére, majd megveregette maga mellett a padot, így jelezve, hogy Murranus is üljön le.

Mit akarsz mondani, Claudia?

– Kísértetek vannak körülöttünk jelentette ki Claudia , apámé, anyámé és mindenekelőtt a kis Felixé. Murranus, el akarok mondani neked valamit. Biztos vagyok benne, hogy nem tévedek.

Megfogta a férfi bőrkeményedésekkel teli kezét. Először akadozva beszélt, aztán egyre gyorsabban jöttek a szavak. Beszámolt a Meleagrosszal történt találkozásáról, arról, hogy tudja, barátok Daciusszal, és arról is, hogy teljes bizonyossággal felismerte benne azt, aki erőszakot tett rajta és meggyilkolta az öccsét.

Murranus figyelmesen végighallgatta. Csak meg-megránduló arcizma és hideg tekintete árulkodott a benne forrongó gyűlöletről. Mikor Claudia mindent elmondott, a férfi magához szorította a lányt, majd simogatni kezdte a haját. Claudia azt kívánta, bár még sokáig így maradhatnának, de elmondta, amit kellett, és nem volt több idő.

Murranus, készen állsz?

A játékok mestere lépett be, Mercurius istennek öltözve. Megállt az ajtóban és fehér pálcájával a levegőbe csapott, hangja úgy hallatszott ki álarca alól, mintha mély üregből jönne.

Murranus, a császár és Róma népe rád vár!

Murranus gyöngéden eltolta magától Claudiát, a lány segített neki felfegyverkezni. Mikor befejezte, Murranus kinyújtóztatta izmait, aztán még egyszer megcsókolta, felvette sisakját, fogta kardját és pajzsát, és kivonult a folyosóra. A hasonlóképpen felvértezett Meleagrosz már várta, sisakjával a hóna alatt. Mikor Murranus felé indult, Meleagrosz felvette sisakját, melynek vörös tolldísze vérfoltra emlékeztette Claudiát. Meleagrosz kezet akart fogni Murranusszal, ő azonban ügyet sem vetett rá, és a szolgákat félresöpörve az útjából az aréna felé indult. Meleagrosznak nem maradt más választása, mint hogy kövesse. A trombiták felharsantak, üdvözölték a harcosokat. A nézők talpra ugrottak és kiáltoztak örömükben, hogy elérkezett a nap fénypontja.

Claudia nem ment vissza a császári tribünre, inkább megállt az Élet Kapujában. Murranus és Meleagrosz a tribün elé léptek, levették sisakjukat, köszöntésre emelték kardjukat és pajzsukat, majd a harcra kész gladiátorok szokásos szavait kiáltották a császár felé. „Köszöntenek a halálba indulók!”

Constantinus intéssel viszonozta köszönésüket. A gladiátorok eltávolodtak egymástól. Murranus letette pajzsát és kardját a homokra, majd újra levette sisakját, jelezve, hogy beszélni akar. Észre sem vette, mennyire elcsendesedett a nézősereg, csak Meleagrosz arcát akarta látni, amikor elmondja neki, hogy meg fog halni.

Mi az? Meleagrosz is levette sisakját, és letörölte arcáról az izzadságot. Megadod magad? A nézők meg fogják érteni, miután ilyen sikeresen legyőzted a bikát.

Murranus lustán rámosolygott. Emlékezetébe akarta vésni Meleagrosz arcát. A tömeg türelmetlenül kiáltozott, de ő nem törődött vele. Felemelte sisakját és lesöpörte a homokot a bokrétáról.

Barátod, Dacius elmenekült Rómából. Látta Meleagrosz arcán, hogy már tud a történtekről. Nem lesz itt, hogy lássa, ahogy meghalsz.

Meleagrosz arcáról eltűnt az erőltetett mosoly.

Márpedig meg fogsz halni folytatta Murranus. Mögötted, a folyosó ajtajában ott áll egy fiatal lány, Claudia, az életem szerelme. Tizennyolc hónappal ezelőtt ő és az öccse a Tiberis folyó partjának egy elhagyatott szakaszán jártak. Egy idegen megtámadta őket, a fiút megölte, a lányt megerőszakolta. Claudia erős, izmos férfiként írta le a támadót, és arra is emlékezett, hogy a csuklójára bíborkelyhet tetováltak, ugyanolyat, amilyet Dacius is viselt. Te eltüntetted a tiédet. Murranus észrevette, hogy ellenfele gyorsabban veszi a levegőt és döbbenten pislog. A tetoválást lemoshattad, de a bűnt, amit elkövettél, nem tudod eltörölni, és most megfizetsz érte.

Murranus felvette sisakját és bekapcsolta rajta a csatot. Csak most tűnt fel neki a tömeg kiáltása és türelmetlen füttye. Jól választotta meg az időt, a mondottakkal sikerült elterelnie Meleagrosz figyelmét. Murranus vette elsőként újra kézbe fegyvereit. Úgy fordult, hogy háttal álljon a császári tribünnek. A tömeg kíváncsiskodását felszította a rövid szünet, nem tudták, mi történt, és nagyon meglepődtek, amikor látták, milyen hevesen ront rá ellenfelére Murranus. A legjobb gladiátorok rendszerint nem támadtak azonnal, előbb felmérték ellenfelük erejét és mozgékonyságát. Murranus most nem ezzel kezdte. Felemelte pajzsát és egyenesen nekirontott Meleagrosznak, kardját olyan hirtelen mozgatta, ahogy a kígyó a nyelvét, és kereste a védtelenül maradt nyakat. Meleagroszt meglepte a gyors támadás, de gyorsan hátralépett, így a kard csak a vállvédőjéből vágott le egy bőrdarabot. Murranus újra támadott, ezúttal pajzsát és kardját faltörő kosként használta, és felkavarta vele a homokot, hogy ellenfele kénytelen legyen hátrálni. Meleagrosz elesett, végiggurult a homokon és elejtette a kardját. Murranus odarúgta neki a fegyvert, könnyedén és megvetően, mintha már eldöntötte volna magában, hogy a győzelme csak idő kérdése. A tömeg helyeslően felmorajlott.

Murranus megfordult, tekintete az Élet Kapujában álló karcsú alakot kereste. Intett neki a kardjával, aztán megszállottként folytatta a küzdelmet. Csak ellenfelére figyelt, morgásaira, szagára, arcára a sisak ellenzője mögött, testére, melyet vért takart, kardjára és pajzsára. Nem érzett sem fájdalmat, sem félelmet; le akarta győzni Meleagroszt, meg akarta fosztani életétől és becsületétől is.

Gyorsan elérkezett a vég. Meleagrosz, akit meglepett Murranus gyors támadása, igyekezett azzal előnyt szerezni, hogy vágást ejt ellenfele lábán. Válla pár pillanatig védtelen maradt, Murranus pedig lesújtott. Meleagrosz félreugrott, így a vágás nem érte teljes erővel, de a kard éles pengéje így is mélyre hatolt. Meleagrosz elejtette fegyverét és támolyogva hátrálni kezdett. Murranus követte, és pajzsával fellökte, majd odaugrott a menekülni próbáló Meleagroszhoz és a mellkasára lépett. Lehajolt, levette ellenfele sisakját és messzire hajította. Mostanra az egész nézősereg állt, sokan kendőkkel integettek, mások kinyújtották kezüket, hogy jelezzék, mi legyen Meleagrosz sorsa. „Öld meg! Öld meg!” kiáltozták többen.

Meleagrosz mozdulatlanul feküdt és félig lehunyt szemei alól felnézett Murranusra. Még mindig nem könyörgött kegyelemért, Murranus pedig nem is nézett rá; a császári tribün felé fordult, és felemelt karddal várta a császár döntését. Constantinus áthajolt a bíborkelmékbe burkolt korláton és kinyújtotta kezét. Ha lefelé fordítja hüvelykujját, Meleagrosz meghal, ha felfelé, Murranusnak meg kell kegyelmeznie. A gladiátor várt. Valaki suttogott valamit Constantinusnak. A császár leengedte kezét, majd egy hirtelen mozdulattal újra felemelte, és felfelé fordította hüvelykujját. Meleagrosz életben marad. Murranus lejjebb hajolt és kardját legyőzött ellenfele nyakának szegezte.

Úgy küzdesz, mint egy majom sziszegte , és úgy fogsz meghalni, mint egy kivénhedt kutya.

Arrébb lépett, és Meleagrosz felé rúgta az elejtett kardot.

Fogd ezt és menj vissza a torzszülött barátaidhoz!

Ezzel otthagyta. Claudia, aki még mindig az Élet Kapujában állt, úgy figyelte a történteket, mintha egy színdarab jelenete lett volna. Murranus ledobta pajzsát, de kardját még a kezében tartotta, és elindult a lány felé, léptei alatt porzott a homok. A császári tribünön mindenki állt, a nézők még mindig kiáltoztak, ünnepelték a játékok hősét. Claudia észrevette, hogy Meleagrosz megmozdul, megragadja kardját és feláll, majd Murranusra ront. A lány sikoltani akart, de nem jött ki hang a száján. Murranus hirtelen megfordult, felemelte kardját, majd ellökte ellenfele karját és mélyen a hasába döfött, jobbra-balra mozgatva a kardot. Közelebb rántotta Meleagroszt, hogy láthassa, ahogy kialszik szemében a fény. Csak ezután rúgta el magától, hogy kiszabadítsa a pengét. A Meleagrosz gyomrán éktelenkedő sebből patakként folyt a vér.

A tömeg tombolt, az arénába záporoztak a pénzérmék és a virágok. Felhangzottak a harsonák. Murranus levette a sisakját, ledobta és megfordult. A magasba emelte Meleagrosz vérétől mocskos kardját, és fogadta a császár és Róma tapsát.

Claudia merev testtel állt, ereiben száguldott a vér az izgalomtól. Nézte, ahogy a férfi körbeforog és saját győzelmi dalát énekli. A császár kegyelmet adott Meleagrosznak, ő azonban hálátlansággal viszonozta a császár könyörületességet és megszegte az aréna egyetlen szabályát: a bátor életben marad, a gyáva meghal. Meleagrosz gyáván hátba támadta ellenfelét; ha Murranus nem végez vele, Constantinus a katonáival ölette volna meg. Nagyon kevés nézőnek tűnt fel, hogy Murranus kigúnyolta Meleagroszt, mielőtt otthagyta, és Spicerius karvédőjét használta tükörnek, hogy lássa, mi történik mögötte. Meleagrosz abban a pillanatban aláírta a halálos ítéletét, hogy felkapta kardját és gyáván rátámadott.

Claudiának hamar elszállt a reménye, hogy kettesben maradhat Murranusszal. Amint a gladiátor belépett az Élet Kapuján, megrohanták az udvari tisztségviselők, hogy tolmácsolják neki a császár kérését: menjen fel a tribünre és vegye át tőle a győztesnek járó babérkoszorút. Constantinus igyekezett mutatni, hogy jóban van Róma új hősével annak ellenére is, hogy tudta, a tömeg emlékezete rövid, és Murranus hősiessége is hamarosan háttérbe szorul a játékok további eseményei mögött. Murranus megölelte és megcsókolta Claudiát, aztán hagyta, hogy felkísérjék a folyosókon át a tribünre, ahol Constantinus várt rá. Claudia nézte, ahogy távozik. Nem tudta leküzdeni remegését, gyomra felkavarodott annak ellenére, hogy nagyon keveset evett aznap. Megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor visszament a folyosóra és észrevette az árnyékból előlépő Narcissust.

Éppen rád van most szükségem. Nálad van a botom és a köpenyem?

Narcissus a mögötte lévő polc felé intett.

Remek. Hazamegyek, Narcissus, te pedig velem jössz. El akarom felejteni Meleagroszt és a gyümölcsös fái alatt akarok aludni, míg őrködsz fölöttem.

***

Esteledett már és friss szellők fújtak, mikor Claudia felébredt a zajra, amit Polybius és Poppea csapott. Éppen előkészítették a kertet arra, amit a bácsi büszkén éjszakai lakomának nevezett. A lány megdörzsölte az arcát, hogy magához térjen.

Túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy beszélgessünk jelentette ki Polybius. Oceanus és pár helyi fiú őrzi az ajtót, nehogy fél Róma ellátogasson hozzánk. Megünnepeljük Murranus győzelmét, és mind leisszuk magunkat a sárga földig.

Nem jött látogatóm? kérdezte Claudia.

Látogatód? Poppea edényekkel megrakodva sietett át a füvön. Hol az a nyavalyás asztal? kiáltotta.

Nem jött látogatóm? ismételte meg kérdését Claudia.

Nem tudom sóhajtott Poppea. Egész Róma itt tolong, te meg egy bizonyos embert keresel?

Claudia hamar rájött, mi folyik itt. Polybius és Poppea nemcsak ünnepeltek; megkönnyebbülésüket is ki akarták fejezni. Polybius imádta Murranust, saját vágyott, de meg nem született fiát látta benne, és az előkészületek során végig az amfiteátrumban történtekről fecsegett. Claudia segített a nagybátyjának kihordani a párnákat, székeket, olajlámpásokat és gyertyákat, majd a konyhába ment, hogy segítsen a Polybius szavaival élve „császárhoz illő lakoma” elkészítésében. Az ajtónál őrt álló Oceanus csak a meghívott vendégeket engedte be. Mikor mind bent voltak, köztük Simon, a sztoikus és Petronius, a kerítő, Poppea őket is bevonta az előkészületekbe.

Már besötétedett, mikor a kintről érkező kiáltások hírül adták, hogy Murranus visszatért. Imbolyogva besétált az étkezőbe, fején ziláltan még mindig ott ült a győztes babérkoszorúja. Egyik kezében ezüst boroskorsót tartott, a másikban aranyozott kelyhet.

– Magától a császártól kaptam ezeket! kiáltotta. Esküszöm, feleségül veszem az anyját! Ezután felnézett a mennyezetre, és minden további szó nélkül elterült a padlón. A korsó és a kehely pedig nagy csörömpöléssel esett a földre. Claudia segített kivinni Murranust a kertbe, ahol kényelembe helyezték a párnákon. Az Elnézést gúnynevű inas pedig letérdelt mellé, hogy elhajtsa a legyeket.

Rendbe fog jönni jelentette ki Polybius. Pár órát alszik, aztán rendben lesz.

Claudia az inassal beszélgetett, míg Poppea be nem kísérte Sallustiust, a Keresőt.

Híreket hoztam jelentette ki a férfi és lepillantott a fekvő Murranusra. Hamarabb is elmondtam volna. Őt okold a késedelemért, ő a nap hőse.

Claudia a szőlőlugashoz kísérte Sallustiust és végighallgatta, mit derített ki Capuában. Mikor Sallustius befejezte mondandóját, a lány fizetni akart neki, de a Kereső megrázta a fejét és a lakoma előkészületei felé intett.

Ha Polybius meghív erre, rendezettnek tekintem a fizetséget.

Claudia megbeszélte a nagybátyjával, aztán, mikor Poppea bevonszolta Sallustiust a konyhába, hogy segítsen húst vágni, felment a szobájába, elővette írótábláját és hátát az ajtónak vetve leült, hogy leírjon mindent, amit megtudott. Biztos volt abban, amit kikövetkeztetett, de nem tudta, mihez kezdjen velük. Lent a kertben valaki egy dalba kezdett a viszonzatlan szerelemről.

Ez az oka mindennek mormolta Claudia. A szeretet és szerelem gyűlöletté válik, ha megcsúfolják.

Döntött. Elnézést kapott egy érmét és a kezébe nyomott egy pergamendarabot.

Menj el a császári palotába a Palatinuson parancsolta. Keresd meg az őrség parancsnokát, a neve Gaius Tullius. Megérintette a pergament.

Elnézést, kit? kérdezte a fiú.

– Gaius Tulliust. Mondd meg neki, hogy kérjen segítséget a… Mindegy, hagyd gondolta meg magát Claudia. Az érmét megtarthatod.

Elnézést siránkozott a fiú.

Semmi baj felelte Claudia. Bonyolult üzenet. Majd Sallustius továbbítja. Gyere! Ki vigyáz most Murranusra? Elő kell készítenünk a lakomára!

Murranus egy órával később arra ébredt, kész a lakoma és ő a díszvendég. Feltápászkodott, nyújtózkodott egyet és ásított, kért egy kupa tiszta vizet és megkérte a zenészeket, hogy játsszanak halkabban. A lakoma végül nagy sikert aratott. A vendégek főleg a bikaugrásról kérdezgették Murranust, és csak Oceanus tudta visszatartani, amikor felajánlotta, hogy megismétli. Sallustius visszatért a Palatinusról, és odasúgta Claudiának, hogy Gaius Tullius másnap reggel eljön a fogadóba Burrusszal és Timothaeusszal együtt.

Azt mondtam neki, hogy nagyon fontos. Sürgős, igaz?

Igen felelte Claudia , de most gyere. Egy kupát nyomott a férfi kezébe. Ma este ünnepelünk!

A lakoma késő éjszakáig tartott. Több vendég elaludt a párnákon. Claudia figyelt arra, mit eszik és iszik. Ült és nézte, ahogy mindenki Murranust ünnepli, és közben azon tűnődött, vajon miért kegyelmezett meg Meleagrosznak a császár. A játékok óta ezen tűnődött, de a császári családból senki nem volt a közelben, akitől megkérdezhette volna. Holnap majd kiderül.

Búcsúcsókot adott Murranusnak és visszament a szobájába, lefeküdt az ágyra, és míg a kertből felszűrődő zajokat hallgatta, gondolatban végigvett mindent, amit a Villa Pulchrában történt gyilkosságokról megtudott. Agrippinát csapdába ejtette; most azon tűnődött, ezt a gyilkost is sikerül-e. Igyekezett minden bizonyítékot az eszébe idézni.

– Először: Sisium, másodszor: a tűz az égen, harmadszor: a kötelek, negyedszer: Capua, ötödször: a csendes léptek, hatodszor: csend és lopakodás sorolta magában a szavakat, míg álomba nem merült.

Nem sokkal hajnal után ébredt. Az ablaktáblák résein át látta, hogy gyönyörű nap virrad. Megmosakodott és felöltözött, aztán lesietett a lépcsőn a konyhába, hogy egyen pár falat kenyeret olajbogyóval és egy kupa gyenge sörrel. Oceanus már felkelt és a lakoma maradványait takarította el a kertből, köztük a vendégeket, akik a lehető legmeglepőbb helyeken hajtották álomra fejüket. Simont, a sztoikust a szőlőskertben találták, amint olyan kényelmesen terült el a kavicsos ösvényen, mintha tollas matracon pihenne. Petronius, a kerítő és két lány a gyümölcsösben szundikált, hátukat egy-egy fának vetve. Oceanus vizet fröcskölt az arcukba, majd megrázta a vállukat.

Hol van Murranus? kérdezte Claudia.

Oceanus a fogadó felé intett.

Mélyen alszik a Vénusz-teremben. Miért kérdezed?

Látogatókat várok vallotta be a lány.

– Jaj, ne! nyögött fel az egykori gladiátor. Polybius már morgolódott amiatt, hogy tanácsteremnek használod a kertjét.

Ez az utolsó alkalom. Mikor megérkeznek, szeretném, ha hoznál ki bort, vizet, friss kenyeret és szeletekre vágott gyümölcsöt. A konyhában elő lesz készítve. Utána ébreszd fel Polybiust és Murranust, és mondd meg nekik, hogy fegyverkezzenek fel.

Oceanus vállon ragadta a lányt.

Ne, Oceanus, hallgass végig! Azt akarom, hogy a látogatóink minden gyanú nélkül jöjjenek ide. Amint azonban felszolgáltad az ételt, ide kell hívnod Polybiust és Murranust. A bácsikám elrejtve tart valahol egy íjat és egy nyilakkal teli tegezt. Elő kell kerítenie és készen állnia arra, hogy használja is. Végül jegyezd meg: senki, érted, senki nem jöhet ki a kertbe az engedélyem nélkül.

A meglepett Oceanus megígérte, hogy mindent megtesz, amire Claudia kérte. A lány körbejárt a kertben, hogy biztos legyen benne, nincs több vendég, aki itt piheni ki az előző esti mulatozást, aztán kihozott néhány párnát, hogy látogatói leülhessenek az árnyékban. Már magasan járt a nap, az utcáról behallatszott a szokásos lárma. Poppea kisietett és megkérdezte Claudiát, mire készül, de a lány csak arcon csókolta és udvariasan megkérte, hogy foglalkozzon a maga dolgával, aztán elismételte neki, amit Oceanusnak mondott. Mikor Poppea távozott, Claudia felment a szobájába és magához vette tőrét és botját, levitte őket a kertbe és elrejtette a párnák között. Ezután keresztbe tett lábbal leült, szedett pár százszorszépet és elkezdett füzért fűzni belőlük.

Még nem fejezte be, mikor betoppantak a vendégei. Burrus szőrmés köpenyében, zörgő fegyvereivel úgy masírozott végig a kerten, mintha Germánia havas erdőiben járna. Nagy hangon köszönt mindenkinek, aki hallotta, aztán fel akarta kapni Claudiát, de észrevette, min dolgozik, ezért beérte azzal, hogy gyorsan homlokon csókolja. Beszélni akart Murranusszal a küzdelemről, de Claudia ráparancsolt, hogy üljön le mellé. Timothaeus félénken közeledett, ajkát harapdálta és borostás arcát dörzsölgette, Gaius Tullius azonban nyugodtnak tűnt. Hófehér, vörös szegélyű tunikát viselt, lábán meneteléshez készült erős sarut, egyik vállán átvetve kardtartó övet. Barátságos kézfogással üdvözölte Claudiát, aztán elismerő pillantással nézett körül a kertben, mielőtt leült a lánnyal szemben.

Kijött Oceanus egy korsóval és tálcán néhány kupával. Kérdő pillantást vetett Claudiára, aki megköszönte az italt, és kérte, hogy hívja ki Narcissust, akár az ágyból is rángassa ki, ha szükséges. Miközben kitöltötte a bort, kijött az ásítozó, vakarózó Narcissus. Az egykori rabszolga halkan böfögött, aztán hangosan elnézést kért, és kijelentette, hogy előző nap túl sokat evett. Leült, és elhelyezkedett a párnákon, olyan kényelmesen, ahogyan csak tudott. Claudia észrevette, hogy Timothaeus figyelmeztető pillantást vet rá.

– Miért hívtál? kérdezte Burrus. Örülök, hogy látlak, Claudia, de miért vagyunk itt? És hol van Murranus? Mindenki a hősiességéről beszél. Amit véghezvitt, az még egy germánnak is a becsületére vált volna, egy törzsfőnek is, amilyen én vagyok!

Claudia letette a százszorszépekből font füzért, és Gaiushoz hajolt.

Szükségem lenne a kardodra.

A férfi grimaszt vágott, de odaadta a kardot, amit Claudia azonnal Burrus kezébe nyomott. Gaius tiltakozni akart, de a lány felemelte a kezét.

Gaius, szeretném, ha végighallgatnád, amit mondok, mert azért hívtalak el az udvartól legyen az akár a Palatinuson, akár a Villa Pulchrában , hogy gyilkossággal vádoljalak meg. Te vagy felelős Dionysius, Justinus és Septimus haláláért.

– Ez képtelenség! suttogta Gaius. Burrus felé fordult, a zsoldosparancsnok erősebben markolta a kardtartó övet.

Narcissus és Timothaeus eltátották a szájukat. Burrus nem értett semmit, de jól tudta, hogy Claudia nem vádaskodna, ha nem lenne teljesen biztos a dolgában. A lány a fogadó felé intett.

– A bácsikám és a többiek ott várnak felfegyverkezve. Polybius kiváló íjász hazudta , Murranus pedig természetesen mindent meg fog tenni, hogy ne menekülhess a kertből. Gyilkos vagy, Gaius, pogány, aki gyűlöli a keresztényeket, különösen a capuai keresztény közösséget. Mikor először találkoztunk, továbbítottam neked Spicerius jókívánságait. Gyerekkori barátok voltatok, együtt szaladgáltatok a mezőkön Sisiumnál, egy kis faluban Capua mellett. Akkor hirtelen témát váltottál és többé nem beszéltünk erről.

– Emlékszem, a Villa Pulchrában egyszer azt mondtad, semmit nem tudsz sem Capuáról, sem az ott élő keresztényekről és az üldöztetésükről folytatta Claudia. Természetesen hazudtál, és ezt bizonyítani is tudom. Barátom, Sallustius, a Kereső kérdezősködött arrafelé… nem Capuában, hanem a környékbeli tanyákon. Megtudott pár dolgot Lucius és Octavia Quatisról. Ez a gyermektelen házaspár befogadott egy árva kisfiút, egy náluk dolgozó férfi és nő egyetlen fiát. A szülőket elvitte a láz, a fiukat, a kis Gaiust pedig ez a kedves pár nevelte fel, mintha a sajátjuk lett volna. Az emberek emlékeznek még a kis Gaiusra és Spiceriusra, akik a mezőkön és az erdőben játszadoztak. A fiú alig kamaszodott, mikor belépett a hadseregbe, és a helyiek ekkor hallottak róla utoljára. Úgy gondolták, idegenbe került. Mire a fiú magasabbra jutott a ranglétrán, Diocletianus kegyetlenül üldözni kezdte a keresztényeket, és Capuát elárasztották a császár kémei. A város veszélyesnek számított, mert az itt élő keresztények nemcsak a szolgák és rabszolgák közül kerültek ki, hanem a város vezető rétegéből is, és kezdték átvenni az irányítást az iskolák és más intézmények felett. Eljött a rémület ideje. így történt, Gaius?

Szünetet tartott. Timothaeus és Narcissus közelebb húzódtak egymáshoz, mintha védelmet keresnének. Burrus messzire hajította Gaius kardját, és kezét most saját tőrének markolatán tartotta. Gaius elsápadt, de nyugtalanságáról csak az arcán végigfutó izzadságcsepp árulkodott.

– Valóban árva voltam hebegte , azonban sosem jártam Capuában, én…

Ne hazudj mondta Claudia halkan. Lehet, hogy hozzátettél még egy szót a nevedhez, de a római hadsereg alapos feljegyzéseket őriz mindenkiről. Valahol a feljegyzéseik közt meg fogom találni az igazi neved, az életkorod és azt, hogy honnan jöttél.

Elhallgatott és kortyolt a borból. Tetőtől talpig végigmérte Gaiust, de nem látott nála elrejtett fegyvert.

A rémület ideje ismételte , és a régi sérelmek rendezéséé is. A keresztényeket összegyűjtötték Capuában éppúgy, ahogy máshol. Dionysiust és Septimust, ezeket a keresztény tudósokat alaposan megijesztették, annyira, hogy elárulták társaikat. Lucius és Octavia nem tartoztak a keresztények közé, de valahogyan ők is belekeveredtek. Csak szegény gazdálkodók voltak, senki nem tudott segíteni rajtuk, egyetlen rokonuk, a fogadott fiuk több száz mérföldre lehetett tőlük. Nem tudni, ki árulta el őket és miért, de vagy Dionysius, vagy Septimus tette. Biztos vagyok benne, hogy magad is átböngészted a feljegyzéseket, hacsak a Chrysishez hasonlók el nem pusztították, mert igencsak igyekeznek megszabadulni mindentől, ami arra emlékeztet, hogy a keresztényekre egykor úgy vadásztak, mint a csatornapatkányokra. Claudia felemelte a virágfüzért és a kezében tartotta. Egy öregembert és egy öregasszonyt Rómába hurcoltak annak ellenére, hogy semmilyen bűnt nem követtek el. Ahogy az lenni szokott, minél jobban tagadták állítólagos bűneiket, annál rosszabbra fordult a dolguk. Kedves emberek voltak, igaz, Gaius? Keresztényeket rejtegettek a tanyájukon, esetleg találkozóhelyet biztosítottak nekik? Bárhogy történt is, szegényeket meggyilkolták és a tanyájukat elkobozták. Hónapokba telhetett, mire a hír elért hozzád. Akkor már nagyra törő fiatal tisztként Constantinus nyugati hadseregében szolgáltál. Diocletianus lemondott, kitört a polgárháború, de te nem felejtettél. Claudia szétszakította a virágfüzért. A győztes sereggel együtt vonultál be Rómába, és alapos kutatást rendeltél el. Jó katona vagy, tudod, hogyan kell megszervezni egy rajtaütést. Te nem az a fajta vagy, aki ellovagol Sisiumba vagy Capuába, inkább a feljegyzéseket nézed át és a szóbeszédre figyelsz. Nem vagy keresztény, igaz, Gaius?

Gyűlölöm őket, mindig is gyűlöltem felelte a férfi csendesen. Rabszolgák és felforgatók gyülekezete. Több tiszttársamhoz hasonlóan én is úgy tartom, Constantinus rossz döntést hozott.

Úgy érzed, a császár elárult? kérdezte Claudia. Ezért vagy te is áruló a császár táborában? Eladtad már a lelkedet, a kardodat és a hűségedet Licinius ügynökeinek? Akkora gyűlöletet keltett benned nevelőszüleid halála, annyira utálod a keresztényeket, hogy minden hitedet elveszítetted Constantinusban és anyjában?

Gaius komoly arcot vágott. Állta a lány tekintetét.

Figyelted az események folyását és magadban forrongtál folytatta Claudia. Mindent kiderítettél nevelőszüleid elfogatásáról és kegyetlen haláláról, amit csak lehetett. Az dörzsölt sót a sebeidbe, hogy a tanyájukat, gyermekkori otthonodat az állam elkobozta, Constantinus pedig az egyháznak adta, ezzel sértésre sértést halmozott. Azt is megtudtad, hogy Luciust és Octaviát a keresztények katakombájába temették, és csak a keresztnevüket írták fel a sírra. Már senki nem jár a katakombákban, egy hozzád hasonló katonának nem lehetett nehéz beosonni, felnyitni a sírt és elhozni a maradványokat, hogy megadd nekik azt a temetést, ami szerinted tisztességes.

– Én minderről semmit nem tudtam! szólalt meg Timothaeus. Gaius mindig olyan megértő volt!

Inkább gőgös szakította félbe Claudia. Gyűlölted a császárt és a Sylvesterhez hasonlókat, ezért készen álltál támogatni Liciniust.

De hiszen testőr! szólt közbe Burrus. Bármikor megölhette volna a császárt!

– Valóban? Úgy, hogy a többi testőr ott áll körülötte? És mi történt volna, ha Constantinus meghal, de a családja más tagjai, főként az Augusta, életben maradnak? Ami ennél is fontosabb, Gaius Tullius élni akart és látni egy új pogány császár trónra lépését, valakiét, aki felemeli szavát és kezét a keresztény egyház ellen. Biztos vagyok benne, ha új keresztényüldözés kezdődött volna, Gaius Tullius ott lett volna a legbuzgóbb üldözők között.

Folytasd! mordult fel Gaius. Végighallgatlak, kislány, aztán döntök, mi legyen.

Nincs miben döntened felelte Claudia. Ez itt nem bírósági tárgyalás, de el tudod képzelni, mi lenne, ha az lenne? Katona vagy, téged hadbíróság elé állítanának, ahol nem követik olyan pontosan a törvény előírásait.

Claudia a fogadó felé fordult. Az egyik ablaktábla kinyílt, majd becsukódott; a lány Murranust pillantotta meg mögötte. Visszafordult Gaius Tulliushoz és széttárta karját.

A csillagjósok azt állítják, a csillagok és bolygók néha szerencsés együttállásba kerülnek. Ez történt a Villa Pulchrában is az eseményekkel. Tudtad, hogy a császár ott lesz, igaz, nem tudhattad, pontosan melyik nap érkezik, de nagyjából eltaláltad, elvégre a legfőbb tisztjei közé tartozol. Továbbadtad az értesüléseidet Licinius ügynökeinek, az ellenség pedig útnak indította a harci gályát. Nem kellett mást tenniük, mint várni az előre megbeszélt jelre. Te megadtad a jelt, Licinius emberei pedig, akik az erdőben rejtőztek, továbbadták. Egyvalamit kifelejtettél a számításból: az erdei vándort, azt a kíváncsiskodó öregembert, aki úgy ismerte azt a vidéket, mint a tenyerét. Rájött, hogy valami nincs rendben, és elment a villába, hogy szóljon Timothaeusnak. Úgy döntöttél, túl veszélyes, ezért megölted.

Ez nem igaz! szólt közbe Gaius Tullius.

– De igen szólalt meg Timothaeus. Aznap, amikor az öreget holtan találták, kora reggel elhagytad a villát. Azt mondtad, kilovagolsz.

– Sok merész tervet szőttél folytatta Claudia, miközben fészkelődött a fűben és a fogadó ablakát figyelte. Nemcsak a császárodat akartad elárulni, hanem a bosszúra adódó kiváló lehetőséget is meg akartad ragadni. A Villa Pulchrába jöttek a keresztények, a capuai szónokok, köztük kettő is, aki áruló lehetett. A szónokok maguknak való emberek, szeretnek egyedül lenni. Téged nem érdekelt, ki hal meg, amíg elérted a célodat: bosszút álltál és egyben sikerült a keresztényeket egymással torzsalkodó, kicsinyes emberekként beállítanod a császár előtt, olyanokként, akik semmivel nem jobbak a többi alattvalójánál.

Halk léptekkel jársz szólt közbe Burrus. így sikerült Dionysius közelébe kerülnöd, hogy megöld.

Gaius Tullius megvetően legyintett.

Te ölted meg a szónokokat jelentette ki vádlón Claudia. Egyenként kaptad el őket, ahogy a nyulakat ejtik csapdába. Dionysiust leütötted, aztán kivéreztetted. Ezután Septimus következett, végül Justinus. Bizonyára tetszett, hogy egyik jelzőtüzedként Dionysius és az öreg vándor holttestét használhattad.

Hiszen ott voltam veletek, amikor a Gyász Háza kigyulladt!

– Igen mosolyodott el Claudia , de azt is tudtad, hogy Narcissus mélyen alszik. Nem lehetett nehéz fogni egy régi kötelet, átitatni olajjal, meggyújtani a végét, aztán figyelni, ahogy a láng lassan, de biztosan halad előre. Így elég időd maradt, hogy csatlakozz hozzánk, mielőtt az épület lángba borul. A Gyász Háza elhagyatott helyen állt, Narcissus pedig leitta magát és nem jelentett akadályt.

– Miért kellett felgyújtanod? kérdezte Narcissus haragosan.

– Mint mondtam, jelzőtűzként szolgált jelentette ki Claudia. Ez jelezte, hogy kezdetét veheti a villa elleni támadás. Egyben el akartad tüntetni a gyilkosság nyomait is, Gaius, arra az esetre, ha hibát követtél volna el. Talán rád ismertek volna abból, ahogy megkötözted Dionysiust, vagy előfordulhatott volna, hogy megvizsgálom az öreg holttestét is, és felmerül bennem, hogy talán ő is gyilkosság áldozata lett. Téged nem érdekelt, mi történik ezután. Ha a támadás sikerrel járt volna, téged Licinius emberei foglyul ejtenek, később pedig nyíltan is átallsz az ő oldalukra.

Gaius Tullius fel akart állni, de látta, hogy Burrus keze a kardjára téved, és visszarogyott. Némi szín már visszatért az arcába, de ide-oda rebbenő tekintete és az, ahogy gyakran megnyalta az ajkát, elárulta, mennyire nyugtalan.

Élvezted a meggyilkolásukat folytatta Claudia. Nagyon ügyesen összezavartál, mikor úgy tettél, mintha Justinust olyasvalaki ölte volna meg, aki nem szokott hozzá az íj használatához. Megijeszteni is ügyesen próbáltál a rajzzal a szobám falán, és akkor is, amikor utánam jöttél a pincébe abba a régi köpenybe burkolózva, arcodat álarc mögé rejtve. Mikor nem tudtál rám ijeszteni, bedobtad azt a lámpást a szobámba. Gaius Tullius teljes joggal beléphetett a császári lakrészbe, a lámpást pedig könnyedén elrejthette a köpenye alatt. Nem lehetett nehéz megvárni, amíg kiürül a folyosó, aztán kinyitni az ajtót és bedobni. A villában mindenki aludt, azt hitted, én is alszom. Claudia Narcissushoz hajolt és megérintette a kezét. De hála az isteneknek, épp legújabb barátommal beszélgettem.

Mikor a szent kard eltűnt, te élvezted a felfordulást jelentette ki Timothaeus Gaiusra mutatva.

– Segítette a tervei végrehajtásában bólintott egyetértve Claudia. A császár elfáradt, az Augustát aggasztotta a közeledő vita, a capuai szónokok készen álltak egymás torkának esni, a szent kardnak pedig nyoma veszett. A felfordulás segít összezavarni az embereket. Mikor rájöttem, hogy a tüzet jelzőtűznek gyújtották, Gaius, megpróbáltál összezavarni azzal, hogy felfedezted azt az elrejtett íjat és nyilakat. Claudia közelebb hajolt. Te találtad meg őket. Emlékszel, igaz?

A gyanúsított mogorván nézett a lányra.

Azt remélted, a Gyász Háza kigyulladását és leégését balesetnek tartják majd, vagy azt hiszik, olyasvalaki okozta, aki nyilakat lőtt ki a levegőbe. Claudia Narcissus felé biccentett. Ez az éles szemű egykori rabszolga azonban épp ott üldögélt egy közeli domb tetején és azon tűnődött, mi lesz vele. Senkit nem látott, aki égő nyilakat lőtt volna ki. Ami még érdekesebb, amikor az udvar elhagyta a Villa Pulchrát, én visszamentem oda és átkutattattam a közeli erdőket.

Igen, erről hallottam szólt közbe Timothaeus.

– Arra kértem a szolgákat, nézzenek körül, nem találnak-e fegyvereket mosolyodott el Claudia. Gaius, te is tudod, ha kilősz egy égő nyilat az égbe, a láng előbb-utóbb kialszik, de a szár egy része megmarad. Ennek ellenére senki nem talált ilyesmit. A tegez, amit találtál, majdnem teljesen üres volt. Legalább négy vagy öt kilőtt nyílra lett volna szükség, hogy Licinius emberei észrevegyék. Ujjával vádlón mutatott Gaius Tulliusra. Ekkor kezdtem gyanakodni rád.

– Nincs bizonyítékod. A férfi a tunikájába törölte izzadt tenyerét.

– Nincs? kérdezte Claudia. Van logika abban, amit elmondtam. Átnézhetjük a hadsereg feljegyzéseit. Kapcsolatba hozhatunk Capuával. Be tudjuk bizonyítani, hogy mint tiszt, szabadon járhattál-kelhettél a villa minden részén, és meg is tetted: te hoztad el nekem a pergament, amit Dionysius szobájában találtál. Bármit megtettél volna, hogy fokozd a zűrzavart és kiélezd az ellenségeid közti viszályt. De ha úgy gondolod, itt tarthatunk fogolyként, míg minden holmidat átkutatják bizonyítékért…

Gaius Tullius lehunyta a szemét és elfordult. Látszott, hogy most először felmerült benne az eshetőség, hogy legyőzték.

Találni fogunk valamit mondta Claudia , ami kapcsolatba hoz Liciniusszal, és bizonyítja, hogy te vagy az áruló.

Nem vagyok áruló. Gaius felnézett az égre. Rómát sosem árultam el, legfeljebb azokat az ostobákat, akik most a bíbort viselik. Mély levegőt vett. Minden úgy történt, ahogyan mondod, egymásba fonódtak az események, ahogy a csillagok együttállásba kerülnek. Kényelmesen elhelyezkedett a füvön, és halkan folytatta, mintha csak magának beszélne. Nem hittem a jó szerencsémnek. A villa elleni támadást előre megtervezték. Constantinus és az anyja nem érdemelték meg a hűségemet, ahogy azt sem, hogy azt a bíborszínt viseljék, amit a hozzám hasonlók csatában érdemeltek ki. Később hallottam, hogy jönnek a szónokok. Igen, átolvastam Chrysis feljegyzéseit. Mind gyenge semmirekellők, akik a saját hitük mellett sem voltak képesek kiállni. A Septimushoz hasonlók árulták el azt a két embert, akiket igazán szerettem életemben. Úgy éreztem magam, mint a baromfiudvarba betévedt róka. Minden alkalmat kihasználtam, hogy fokozzam a kavarodást, és ne aggódj, kisegér, ha a villa elleni támadás sikerrel járt volna, gondoskodtam volna róla, hogy mind meghaljanak. A fogadó felé intett. Murranus szemmel tart? Mondjak valamit? Mikor Meleagrosz a földre került, én javasoltam a császárnak, hogy kímélje meg az életét. Tudod, miért?

Azt hiszem, igen mosolyodott el Claudia. A szent kard előkerült, a villa elleni támadást visszaverték. Éles szemű és okos ember vagy, Gaius, bizonyára feltűnt, hogy kimenekültem a tricliniumból,mikor találkoztam Meleagrosszal. Azt állítottad, mindent tudsz rólam. Gyanítom, egyike voltál azoknak a keveseknek a teremben, aki rájött, hogy azzal találkoztam, aki megerőszakolt és megölte az öcsémet. Meleagrosz is gladiátor volt hogy is hívatta magát? „Akit millió város csodál”? Claudia számolni kezdett ujjain. Először is, Meleagrosz a keleti birodalomrész városaiban is küzdött. Lehet, hogy Liciniust támogatta. Másodszor, volt rá oka, hogy féljen tőlem, ezért is támadtál rám a villában: tudtad, hogy őt okolhatnák miatta. Harmadszor, kapcsolatban állt Capuával, lehet, hogy vallatóként dolgozott a keresztényüldözések idején, ezért tűnhetett úgy, hogy érdeke fűződik ahhoz, hogy elhallgattassa a Dionysiushoz és Septimushoz hasonlókat. Végül, ő is a villában tartózkodott, amikor Licinius emberei támadtak. Bűnbakként akartad felhasználni, azt akartad, őt tartsák gyilkosnak? Befolyásos tiszt vagy, Gaius, el tudtad volna intézni.

Gaius lehajtotta a fejét és halkan felnevetett.

Egy kegyet kérnék mondta aztán, és felemelte a fejét. Ne feszíttessetek keresztre! Nem akarok gerendára szögezve elpusztulni. Burrus felé fordult. Embereid ott várnak kint. Nem messze innen található egy elhagyatott terület. Könyörgő pillantást vetett Claudiára. Katona vagyok, jobb halált érdemlek!

Claudia Timothaeusra nézett, aki alig észrevehetően bólintott.

– Hadd dőljön a kardjába. Burrus felkelt, és intett Gaius Tulliusnak, hogy ő is álljon fel. Magammal viszem a te Murranusodat tanúnak.

Gaius Tullius elkezdte lesöpörni tunikájáról a fűszálakat, lassan, mintha csak sétálni indulna.

Úrnőm? fordult Claudia felé.

Indulj! Claudia a fogadó felé biccentett. Vigyétek magatokkal Murranust. Legyünk gyorsan túl rajta.

Gaius az övére akasztott kis erszényhez nyúlt. Leakasztotta és odadobta Narcissusnak.

Tisztességes temetést szeretnék. Ezután sarkon fordult, és hagyta, hogy Burrus karon fogva elvezesse.

Claudia leült és figyelt. Hallotta odabentről Polybius döbbent kiáltását, aztán kijött Murranus és felemelte a kezét. Claudia biccentett neki.

Nem gondoltam volna… szólalt meg Narcissus.

Most hallgass! suttogta Claudia. Felállt, a szőlőindákhoz ment és szemügyre vette az érett fürtöket. Lecsípett egy szemet, összenyomta ujjai között és figyelte, ahogy bíborszín nedve csöpögni kezd. Lehunyta a szemét. Valahol, nem messze innen, egy elhagyatott területen Gaius Tullius most térdel le kardja markolatát fogva, készen arra, hogy bordái közé döfje a pengét. Claudia felidézte magában a parancsnok kisfiúsan jóképű arcát.

Oly sok vér folyt… suttogta. Kinyitotta a szemét és újra a szőlőindákra nézett. A történtek ellenére megkönnyebbülést is érzett. Meleagrosz meghalt, elnyerte méltó büntetését azért, amit vele és Felixszel tett. Még eltűnődik ezen egy kicsit, aztán végleg rázárhatja az ajtót múltja kísérteteinek seregére és megnyithatja a szívét Murranus előtt.

– Úrnőm!

Claudia megfordult. Narcissus szomorú pillantást vetett rá.

Nagyot fog változni most az életünk?

– Természetesen mosolyodott el a lány. Nem tanultad még meg? Az élet állandó változásból áll. De gyere ragadta karon barátját , azt hiszem, ideje, hogy beszéljünk a bácsikámmal!

---