Tizenegyedik fejezet

Dux atque Imperator Vitae Mortalium Animus est.

„A halandók életét a lélek vezérli és kormányozza.”^[12]

(Sallustius: Jugurtha, 1.)

Claudia a kertben ült. A levegőben még fátyolként lengedezett a reggeli köd, a madarak ide-oda röppentek és magvakat keresgéltek a hosszú fűben. Caligula, a fogadó macskája, a született kis gyilkos előólálkodott, de a madarak észrevették, és Caligulának be kellett érnie azzal, hogy mogorván bámul fel a fára, ahonnan egy rigó rikoltva figyelmeztette társait. Claudia figyelte az állatokat, és azon tűnődött, a halál is így oson-e áldozatai közelébe. A végzet múlt éjjel látogatást tett a fogadóban és magával vitte Spiceriust. Lehetséges, hogy akkor is ott ült a sarokban, amikor Murranust csapdába csalták? Daciusnak nagyon tetszett a dolgok alakulása, gúnyosan megkérte Murranust, hogy ismételje meg ígéretét, ő pedig természetesen megtette. A kocka el volt vetve, a hír mostanra elterjedhetett egész Rómában, nincs visszaút. Polybiusnak végül sikerült kikergetnie Daciust és bandáját az utcára. Murranus csak ekkor döbbent rá, mit is ígért meg.

Azt mondtad, kétszer is harcba szállsz ugyanazon a napon közölte vele Oceanus nehezen forgó nyelvvel, miközben borba fojtották bánatukat.

Polybius megpróbálta rávenni Murranust, hogy vonja vissza az ígéretét, a gladiátor azonban makacsul ragaszkodott hozzá. Poppea könnyes szemmel kérdezte, mit jelent mindez, és Oceanus elmagyarázta. A játékok bűnözők kivégzésével kezdődnek, aztán következik a venatio, amikor a gladiátor vadállatokkal száll szembe. Murranus beleegyezett, hogy szembeszáll egy vadállattal, Dacius választása pedig egy bikára esett, egy vérszomjas, vad bestiára, amely erős, ravasz, gyors és nekiront bárminek, ami az útjába kerül.

Claudia a kezébe temetett arccal ült és igyekezett leküzdeni remegését. Látta már ezeket a Hispániából és Észak-Afrikából származó bikákat, látta a feszes bőrük alatt hullámzó izmokat, erős lábaikat, melyekkel sebesen tudtak futni, és mindenekfelett azokat a hatalmas, élesre hegyezett szarvakat. A vad bika szélsebesen tudott futni, mégis képes volt olyan gyorsan megfordulni, mint az asztalon pörgő pénzérme. A borral és saját fontosságával eltelt Oceanus nem kímélte őket a részletekkel, elmondta, milyen gyors a bika, úgy támad, küzd a szarvaival, ahogy a vívómester két karddal. Ez azonban csak a veszély felét jelentette: ha Murranus sértetlenül túléli a küzdelmet, egy órával később Meleagrosszal kell szembeszállnia az arénában. Claudia látta, milyen egyszerű, mégis hatásos csapdába csalták barátját. Polybius kijelentette, hogy olyan ez, mint amikor egy mérlegre egyre több súlyt helyeznek: először Spicerius halála gyötörte Murranust, aztán a vádaskodások, Agrippina siránkozása, most pedig a véres csata kilátása már azelőtt, hogy szembeszállt volna a másik gladiátorral.

Claudia kiegyenesedett és mély levegőt vett. Betegnek érezte magát a félelemtől és a dühtől, és volt még valami, amivel nem szívesen nézett szembe. Látta a tetoválást Dacius csuklóján, és eszébe jutott, mit mondott Spicerius Murranusnak. Ha ez igaz, akkor Meleagrosz és a nyomornegyednek ez a torzszülöttje szövetségesek, talán még közeli barátok is. Meg akarták ölni Murranust, ezért ügyesen csapdába csalták, hogy aztán fogadhassanak ellene. Murranusnak meg kell halnia, hogy Dacius, Meleagrosz, Agrippina és a hozzájuk hasonlók még több ínyencfalatot habzsolhassanak be, még több bort vedelhessenek és még értékesebb ruhákkal és ékszerekkel díszíthessék magukat. A kezdetektől fogva elterveztek mindent. Először Spicerius halálát, aztán Murranusét. Claudia a fűbe túrt saruja sarkával. Szembe kell nézned mindezzel, követelte a benne tomboló gyűlölet és bosszúvágy. Azt akarta, hogy Murranus megküzdjön Meleagrosszal, jobb bajnokot keresve sem találhatott volna saját maga és a szegény Felix számára. Senki más nem tudna jobban bosszút állni értük. Az elmúlt pár napban Claudia meghozta a döntését: Meleagrosznak meg kell halnia, Murranusnak meg kell ölnie. Más lehetőség nincsen, ha Murranus nem teszi meg, akkor majd ő. Mit tehetne, hogy segítsen a férfinak? Eszébe jutott Agrippina, aki úgy üldögélt ott, mint egy tejszínnel etetett, elkényeztetett macska, sírt és megjátszotta a szerencsétlen áldozatot, megpróbált szánalmat kelteni és támogatást nyerni.

Te szuka! lehelte Claudia. Te festett szuka, te gyilkos szajha, veled fogom kezdeni!

Caligula közelebb sündörgött és a lány lábához dörgölőzött. Claudia megvakarta a macska füle tövét és elgondolkodott a többi megoldatlan kérdésen. Hová tűnhetett a szent kard? Komoran elmosolyodott, és arra gondolt, a tettest úgy kell elfogni, hogy kétség se férjen a bűnösségéhez. És a gyilkosságok? Claudia szeme összeszűkült, miközben figyelte, ahogy egy, a többinél bátrabb feketerigó közeledik a füvön. Talán a gyilkosságok kérdése is megoldható. Egyre több apróság tűnt fel neki. Tudta, hol van Timothaeus, és megfogadta, hogy rajta tartja a szemét Narcissuson.

A fogadó ajtaja kinyílt a lány mögött. A macska beszökött a résen.

Claudia! A kivörösödött szemű, enyhén dülöngélő Polybius megállt az eresz alatt. Megérkeztek a látogatóid.

A lány követte nagybátyját vissza a fogadóba, ahol egy férfi ült görnyedten az ajtó mellett. Az ajtó másik oldalán néhány ember álldogált olyan közel egymáshoz, mint gyászolók egy csoportja.

Sallustius? Sallustius, a Kereső?

A férfi hátravetette fejéről a csuklyát és kioldotta köpenye zsinórját. Claudiát mindig megbabonázta az öregember arca: olyan hétköznapinak tűnt borotválatlanságával, folyó orrával, vizenyős szemeivel. Az öreg kevés fehér haja borzasan meredt az égnek, paraszthoz illő tunikát viselt és egy katona levetett saruit. Sápadt arcában, pisze orra fölött kíváncsi, bizakodó pillantású barna szemek ültek. Egy kiskutya tekintete volt ez, nem egy keresőé, így a lehető legjobb álcát nyújtotta.

Claudia! szólalt meg Sallustius suttogásnál alig hangosabban. A lány megfogta az öregember kezét. De jó, hogy újra látlak! Mikor is találkoztunk utoljára?

Pár hónapja. Kérsz valamit enni?

Polybius hoz nekem és a fiúknak egy korsó sört és pár szelet körtés lepényt. Nagyon keveset eszünk, tudod.

Claudia leült mellé. Külseje ellenére vagy talán éppen azért Sallustius a kémek és besúgók közt valóságos szakértőnek minősült. A legutóbbi polgárháború során a rossz oldalon állt, Maxentius szolgálatában, így mikor Constantinus bevonult a városba, neki bujkálnia kellett. Katonakorából ismerte Polybiust, és őhozzá fordult segítségért, Claudia pedig Sylvester presbiterhez folyamodott. Sallustiusnak megkegyelmeztek, elkobzott tulajdonát visszaadták, a férfi pedig Claudia barátja és szövetségese lett. Azonnal visszatért korábbi mesterségéhez, melyben számtalan fia, veje és más rokona is segítette.

Sallustius nem az államnak dolgozott, hanem magánszemélyeknek. Ha valaki nem fizette meg az adósságát vagy visszavont egy fogadást, ha egy rabszolga megszökött, egy gyermek eltűnt vagy valamit elloptak, Sallustius és keresői gyorsan rendbe hozták a dolgokat. A polgárháborút követő felfordulásban elvesztette vagyona egy részét, ezért igyekezett kárpótolni magát. Máris palotának is beillő házzal rendelkezett nem messze a Palatinustól, és egy kisebb villával is Campaniában. Szívesebben alakította azonban a szegény koldust, aki észrevétlenül üldögélhet egy fogadóban.

Claudia egy ideig jelentéktelen dolgokról fecsegett, a fogadóról és Polybius kertjéről, de Sallustius komoran figyelmeztette az előző este történtekre, és suttogva elmondta, hogy családjával már hallottak Spicerius haláláról és Murranus hencegő fogadkozásáról.

– Nos, úrnőm? Kiitta borát és rokonaira pillantott, akik mohón tömték magukba a körtés lepényt.

Olyan csendesek! suttogta Claudia.

Mindig ilyenek jelentette ki Sallustius. így tudunk dolgozni. Úrnőm, látni kívántál.

Igen. Claudia közelebb húzódott. Beszélni akartam veled... szerelmi zálogokról, egy szent kardról és Capua városáról.

Elhallgatott, mert kopogtattak. Felállt, kinyitotta az ajtót és egy vándorkereskedővel találta szembe magát, akinek nyakában tálca lógott. A lány azonnal rácsapta volna az ajtót, de a kereskedő felemelte kezét, és középső ujján Claudia észrevette az ichtus jelet.

A Claudia nevű nőt keresem.

Én vagyok Claudia.

Te vagy? A férfi közelebb hajolt. Ismered az utat?

Át a temetőn, a Serviliusnak emelt sírhoz adta meg Claudia az előre megbeszélt választ.

Ezt küldte neked. A házaló a lány kezébe nyomott egy tekercset, intett, majd eltűnt.

Claudia kimentette magát Sallustiusnál és a kertbe sétált. Kibontotta a tekercset és elolvasta Sylvester üzenetét, ami annyira meglepte, hogy újra el kellett olvasnia.

Mit jelentsen ez? kiáltott fel, miközben a gondosan formált betűket nézte.

Sylvester egy sír meggyalázásáról írt és egy bizonyos Lucius és Octavia maradványairól, olyanokéról, akik nem voltak keresztények, mégis vértanúhalált haltak a hitért. Gyermektelen házaspár lehettek, akiknek a birtoka az államra szállt, de a türelmi rendelet után az egyházé lett. Claudiának eszébe jutott saját gyanúja. Visszatért Sallustiushoz.

Ahogy az előbb mondtam ült le mosolyogva , szerelmi zálogokról, egy szent kardról és Capua városáról szeretnék beszélni veled.

Sallustius türelmesen végighallgatta, ahogy a lány felsorolta az őt foglalkoztató kérdéseket. A férfi időnként közbekérdezett. Egy órával később kíséretével együtt távozott, miután megígérte, hogy megteszik, ami tőlük telik.

Addigra mindenki felébredt a fogadóban, és Claudia elfogyasztotta reggelijét. Bejött Narcissus, leült egy sarokba és evett a tegnapi húsból és hagymából. Mellette a mosolygó Januaria ült. Kicsivel később Murranus is lebotorkált a lépcsőn, fájó fejre és rossz szájízre panaszkodva. Egyedül akart lenni, hogy elgondolkozzon az előző nap eseményein. Elmormogott némi köszönésfélét, aztán azt mondta, sietnie kell, befalt egy kevés tejbe áztatott kenyeret, ivott egy korty sört, homlokon csókolta Claudiát és szinte menekülve távozott. Narcissus, aki belefáradt Januaria társaságába, Claudiához lépett.

Úrnőm, most mihez kezdünk? kérdezte esdeklő hangon.

Ülünk és siránkozunk egész nap felelte Claudia, utánozva a férfi hangját , panaszkodunk arról, milyen jó lenne egy puha ágy, szabadság, egy teli erszény, jó étel és egy csinos lány, aki rád mosolyog.

Sajnálom.

Ne sajnáld csattant fel a lány. Menj az istállóba és nyergeld fel a lovamat. Ha akarod, magadnak is felnyergelhetsz egyet. Visszamegyünk a Villa Pulchrába.

Akkor én inkább sétálok. Nem szeretem a lovakat.

Ahogy akarod felelte Claudia. Bármit megtett volna, csak ne kelljen itt ülnie és hagynia, hogy eluralkodjon rajta a félelem.

Fogta köpenyét, övét és erszényét, egy asztalkendőbe kenyeret és szárított húst csomagolt, kölcsönvett egy bőrtáskát a konyháról és elbúcsúzott az otthoniaktól. Narcissus nem tiltakozott, engedelmesen haladt mellette, és elmondta, hogy a lovaglástól tengeribeteg lesz. Csak ezután kérdezte meg a lányt, miért akar visszatérni a villába, és rámutatott, hogy senkit nem fognak ott találni, Timothaeus és a többiek visszamentek a Palatinuson álló császári palotába.

– Jó. Remélem, ott is maradnak mormolta Claudia, aztán visszatért gondolataihoz és a gyanúkhoz, melyeket előző este elalvás előtt felsorolt magában.

Gyorsan haladtak előre az utcákon, a jó idő ellenére is csak pár kora reggeli utazó járt a városban. Míg a Flavius-kapu felé haladtak, utuk legnagyobb részét egy csapat könnyen felfegyverzett légiós mögött haladva tették meg, akik a Rómába vezető egyik utat őrző kisebb erődbe tartottak. Narcissus megjegyezte, hogy mintha egyre több csapatot helyeznének át máshová, és Claudia eltűnődött, lehetséges-e, hogy Constantinus úgy döntött, sereggel indul keleti vetélytársa ellen. A lány örült, hogy elszabadult a Nőstény Szamárból. Murranus nagy veszélynek tette ki magát, ő pedig nem akarta éles nyelvével még jobban megnehezíteni a helyzetét. Igyekezett olyan kényelmesen elhelyezkedni a nyeregben, ahogyan csak tudott, és félig szunyókált, miközben átporoszkált a zajos utcákon, majd végig a főúton, ami átvezetett a városkapun. Elmentek a temető mellett is, és Claudiának eszébe jutott Sylvester titokzatos üzenete. Biztos volt benne, hogy Sallustius segít neki kibogozni a szálakat. Mellette Narcissus egy Januariától tanult szerelmes dalt dúdolva baktatott és botjával az út mellett növő cserjéket ütögette.

Gyorsan közeledtek céljukhoz, csak időnként kellett félreállniuk, hogy elengedjék a sebesen vágtató császári hírvivőket és katonai kíséretüket. Nemsokára elhagyták a főutat és elindultak az egyik kanyargó vidéki úton. A villához vezető utat őrző katonák nagyrészt elmentek, az őrség most csak két-három, tábortűz körül kuporgó emberből állt, akiket jobban érdekelt zabkásából álló étkük, mint egy császári passzussal rendelkező utazó. Mikor elérték a villát, az ásítozó őr kinyitotta a kaput és beengedte őket a kövezett udvarra. Előkerült egy alacsonyabb rangú háznagy, aki hangosan méltatlankodott, amiért megzavarják, de a tiltakozás elhalt az ajkán, mikor felismerte Claudiát és látta a nála lévő passzust. Döbbenten hallgatta a lányt, aki utasította, hogy hívja egybe a szolgákat és az őröket, amilyen gyorsan csak lehetséges. A háznagy tiltakozni akart, de a szeme előtt megcsillantott ezüst meggyőzte és elsietett. Claudia tudta, most, hogy az udvar távozott, a szolgák igyekeznek élvezni az életet és olyan keveset dolgoznak, amennyit csak lehet, valamint igyekeznek különféle csínytevésekkel felélénkíteni unalmas napjaikat. A konyhalányok, inasok, kertészek, takarítók és mosónők nemsokára mind összegyűltek az udvaron és kíváncsian nézték a látogatókat. Claudia megkérte őket, hogy vegyék körbe, kinyitotta erszényét és elővett öt ezüstöt, megmutatta nekik, majd megígérte, hogy aki talál egy harci fegyvert a villától délre elnyúló területen, azt gazdagon megjutalmazza.

Mit értesz harci fegyver alatt? kérdezte a háznagy.

Tudni fogod, ha meglátod felelte Claudia. Egy felfordított hordón állt, de érezte, hogy inog alatta, ezért csettintett ujjával és szólt Narcissusnak, hogy támassza meg. Mind hallottatok a villát ért támadásról és tudjátok azt is, merről jött. Van egy ösvény, ami átvezet az erdőn. Szeretném, ha végigmennétek rajta, nem messzebb, mint kétszáz lépésnyire a faltól, és körülnéznétek, nem találtok-e valamilyen fegyvert. Tőrt, lándzsát, nyilat, kardot vagy pajzsot. Bármit, ami gyanúsnak tűnik. Tudjátok, mire gondolok. A főkapuhoz vezető út jobb oldalán erdőt láttok, fákat, bokrokat. Ezekkel ne törődjetek. Szeretném, ha sort formálnátok és alaposan átkutatnátok a földet az ösvénytől balra. Ahogy mondtam, legfeljebb kétszáz lépésnyire távolodjatok el a faltól.

És ha nem találunk semmit? kérdezte az egyik kertész.

Akkor is megjutalmazlak benneteket mosolyodott el Claudia. Adok valamennyi pénzt, hogy lakomát rendezhessetek. De itt megemelte a hangját nem tűröm, hogy becsapjatok. A közelben lézengő őrökre nézett. Nem szeretném, ha valaki elcsenne egy kardot a fegyvertárból és elrejtené egy bokor alatt. Nem vagyok olyan ostoba, amilyennek tűnök. Az anyacsászárné parancsát követve jöttem ide, aki engedelmeskedik neki, azt megjutalmazza. A mondat második fele, a fenyegetés kimondatlanul maradt, de így is mindenki értette.

A háznagy néhány őr segítségével hamarosan megszervezte a keresést. A szolgák úgy gondolták, ez nem nehéz munka ebben a kellemes időben és jól megjutalmazzák őket, ezért lelkesen követték az utasításokat. Mikor távoztak, Claudia lement a pincébe, majd a Gyász Házához, és mindkettőt alaposan szemügyre vette. Ezután visszament a konyhába. Narcissus árnyékként követte. Leültek a kis udvarban és megosztoztak az élelmen, amit a lány magával hozott. Claudia, míg evett, hallgatta, ahogy Narcissus elmeséli, hogy egy ideig a Nőstény Szamár fogadóban fog dolgozni, de aztán újra balzsamozómesterként keresi majd a kenyerét.

– Sokan igénybe akarják majd venni a szolgálataidat a Flavius-kapu környékén jegyezte meg Claudia szárazon , de nem vagyok biztos benne, hogy fizetni is tudnak.

Narcissust azonban nem lehetett eltéríteni a szándékától. Lelkesen mondta, hogy Polybius kölcsön tudná neki adni a pénzt, ami az induláshoz kell, és később akár üzlettársak is lehetnek. Olyan sokat beszélt, hogy Claudiában felmerült, talán nyugtalan, mert nem tudja pontosan, mennyit tud a lány. Elgondolkozva forgatta kezében a boroskupát. A bort egy szakácstól kérte, aki túl elfoglalt volt ahhoz, hogy „kimenjen a többiekkel a gyerekes játékaikat játszani”, ahogy ő fogalmazott. Claudia észrevett egy legyet a borban, kihalászta, majd letörölt pár foltot a kevéssé tiszta kupáról. Ujjával megkavarta a bort, majd megdörzsölte ragacsos ujjait és kemény fehér szemcséket vett észre rajtuk. Eszébe jutott, ahogy Spicerius holtteste mellett ült előző este.

Ez az! kiáltott fel.

Micsoda?

Semmi, ne törődj vele. Claudia a falnak dőlt és felnézett a vörös toronytetőn üldögélő fehér galambokra.

Egyre nőtt a forróság, ezért beljebb húzódtak az árnyékba és leültek egy csobogó szökőkút mellett. A háznagy itt talált rájuk. Izzadt testére por ragadt. Nem tűnt elégedettnek azzal, amit találtak.

Nem sok minden morogta. Jobb, ha a saját szemeddel látod.

A többi szolga már összegyűlt a kövezett udvaron. Mindent, amit találtak, letettek egy leterített pokrócra: kötéldarabokat, egy napszítta kardhüvelyt, egy lándzsahegyet, egy kard törött markolatát és néhány vértdarabot. Claudia gondosan átnézte őket. Némelyik már évek óta ott heverhetett a földön, de párat minden bizonnyal a támadás során hagytak itt. Megkérdezte, biztosan átfésülték-e az egész területet, a kivörösödött arcú, izzadt szolgák pedig hangosan bizonygatták, hogy alaposan átkutatták az aljnövényzetet, de semmi egyebet nem találtak. Claudia köszönetet mondott és átadta nekik az ígért öt ezüstöt, meg még egypár érmét ráadásnak, aztán engedélyt adott a háznagynak, hogy hozasson bort a pincékből és vendégeljen meg mindenkit, aki részt vett a keresésben.

Már dél is elmúlt, de Claudia, Narcissus heves tiltakozása ellenére úgy döntött, elég hűvös van ahhoz, hogy visszatérjenek a városba. Eseménytelen útjuk volt, egy csapat borkereskedővel utaztak együtt, akik a játékok hírére indultak el a városba. A fogadóban csend honolt. Claudia felment a szobájába, elővette kis íróládikáját, és úgy sorolt fel mindent, amit felfedezett, mintha bevásárlólistát írna. Ezután aludt egy keveset, majd lement a hallgatag Polybiushoz, hogy együtt egyenek. Nagybátyja gyászos képpel bejelentette, hogy Murranus visszament a gladiátoriskolába, hogy eddzen a küzdelemre.

A fogadóban megváltozott a hangulat, a bor hatása elmúlt, az izgalom kiváltotta lelkesedés elült. Több vendég sejtette, hogy Murranust csapdába ejtették és immár nagyon kicsi az esélye a győzelemre. Claudia tudta, hogy várnia kell. Arra számított, Sallustius gyorsan felfedez mindent, amit fel kell fedeznie, a férfi azonban csak másnap este surrant be a fogadóba. A meleg ellenére is köpenyt viselt, és ragaszkodott hozzá, hogy kint a kertben beszélhessen Claudiával, ahol senki nem hallja őket. Csak odakinn vette le köpenyét és adta át a lánynak a csomagot, amit hozott.

– Alighanem ezt keresed. Elmosolyodott, rákacsintott a lányra és felállt. Nem maradok, elvégre engem és a fiúkat még sírrablással is megvádolhatnak. Még szélesebben elmosolyodott. A gyanúd beigazolódott.

És ami a másik ügyet illeti? kérdezte Claudia.

Attól tartok, az több időbe telik. Mindenki izgatott a közelgő játékok miatt. Most nehéz elválasztani a búzát az ocsútól és kideríteni az igazságot.

Claudia köszönetet mondott, a Kereső pedig távozott, csak egy korsó sörért állt meg az étkezőben. A lány meggyőződött róla, hogy Narcissus nincs a közelben, aztán a szobájába ment. Kigöngyölte a csomagot, megszemlélte a tartalmát, aztán elrejtette az ágy alatt és lesietett a konyhába, ahol Narcissus épp Poppeának segített. Claudia megkérte, hogy az egyik inassal menjen a Palatinusra és értesítse Timothaeust, a háznagyot, hogy találkozniuk kell egy sürgős, az anyacsászárnét érintő ügyben. Polybius épp akkor lépett be, amikor Narcissus tiltakozni próbált.

Szerintem jobban teszed, ha máris indulsz jelentette ki Polybius. Ez a legkevesebb, amit megtehetsz azért, akinek ennyivel tartozol.

Narcissus morogva fogta a botját, felvette saruját és útnak indult azzal az inasgyerekkel együtt, akinek a többiek az Elnézést nevet adták, mert mindig ezt mondogatta, miközben átnyomakodott a vendégek tömegén, hogy kiszolgáljon valakit.

Izgatott vagy emelte fel Polybius Claudia fejét az állánál fogva. Az arcod kipirult, a szemed úgy csillog, mint két gomb.

Bácsikám, szeretném, ha megtennél nekem egy szívességet. Mi a mai ebéd?

Ugyanaz, ami tegnap grimaszolt Polybius , és ami múlt héten. Hal, kolbász és zöldség, esetleg némi gyümölcs is.

– Szeretném, ha nekem és a vendégeimnek valami igazán ízleteset szolgálnál fel a kertben. Narcissus és Timothaeus értékelni fogják a főztödet. Egy vödör sóra és egy konyhakésre is szükségem lenne.

Polybius kérdések özönével árasztotta el, de Claudia csak nevetett, megrázta a fejét és otthagyta nagybátyját.

Benne jártak már a délutánban, mikor Narcissus visszatért, nyomában a kivörösödött arcú, izzadó Timothaeusszal. Claudia melegen üdvözölte és mindenkinek bemutatta a háznagyot, aztán nagybátyjára kacsintott és kikísérte vendégeit a gyümölcsösbe. Polybius leterített egy takarót a földre, a vödör sót és a kést pedig egy kőpad mögé rejtette. Timothaeus egyfolytában kérdezősködött és tiltakozott az ellen, hogy így elvonják fontos teendőitől, de Polybius legfinomabb fehér bora és egy tál frissen fogott és kisütött hal lecsillapította. Narcissus jóval óvatosabban viselkedett, és a lány azon tűnődött, lehetséges-e, hogy valaki a fogadóból figyelmeztette. Egy ideig a közelgő játékokról beszélgettek. Timothaeus elmondta, hogy az egész palota tud Murranus hencegéséről.

Egyre többen fogadnak, és a legjobb ülőhelyek már elkeltek jelentette ki. A gladiátoriskola vezetője megkérte Rufinust, hogy szervezze meg a rendezvényt. Azt beszélik, mindenki ott lesz, aki számít Rómában, élethalálharc lesz, aki elesik, nem kel fel többé. Ó, az Augusta pedig legszívélyesebb üdvözletét küldi, és Chrysis is. Burrus azt mondja, nem felejtette el, amit érte tettél, annak ellenére, hogy az anyacsászárnénak még mindig vannak kérdései.

– Örülök, hogy befejeztétek az evést. Claudia keresztbe tett lábbal ült és káprázatos mosollyal fordult Timothaeus felé. Uraim, megtaláltam a szent kardot!

Minden színészi tapasztalatára szüksége volt, hogy ne nevessen fel. Narcissus csaknem megfulladt egy szilvától és ki kellett köpnie, Timothaeus pedig elejtette kupáját. Claudia elkapta a kupát és letette maga mellé a fűre. Narcissus reszketni kezdett, mintha láz gyötörné, a háznagy pedig elsápadt.

Nem fogsz elájulni, igaz? kérdezte Claudia. Az ájulásban, tudom, mindketten nagyon jók vagytok. És ne ugorjatok fel. Minél kevesebb ember tud róla, annál jobb.

Claudia felállt, a gyümölcsösbe ment és kihozta a csomagot, amit Sallustius hozott neki. Kitekerte, és mind meglátták a régi légióskardot, fényes markolata kékesen csillogott a napfényben, a rubin rejtett tűztől csillogott. Claudia a két kezébe fogta és felemelte.

Azt hiszem, ez az jelentette ki közönyös hangon. Régi légióskardnak tűnik. A pengét fényesre csiszolták, de elég régi, a markolat viszont új, és elég nehéz ettől a sok elefántcsonttól és a rubintól.

Hol… hol? hebegte elhaló hangon Timothaeus.

Hol, hol? Ott, ott! Rég rájöttem, hogy te loptad el a kardot, Timothaeus, de azt is tudtam, hogy jó ember és hívő keresztény vagy. Nem adhattad el a kardot, mert az szentségtörés lett volna és egyben nagyon veszélyes is. Nem tarthattad meg magadnak, az önző tett lett volna és szintén nagyon veszélyes. Nem adhattad át az egyháznak, mert ők azonnal visszaadták volna az anyacsászárnénak.

– Tehát? szólalt meg Narcissus reszelős hangon, mintha nem kapna levegőt.

Arra következtettem mosolyodott el Claudia , ha ezzel a karddal ölték meg Pál apostolt, akkor mi is lenne jobb rejtekhely számára, mint a szentély, ami most Pál sírja fölött áll az Ostiába vezető úton, azon a helyen, ahol az apostolt kivégezték? Hamarabb értem vissza Rómába, mint te, így mindent előkészíthettem. Találkoztam egy idős úrral, egy barátommal, Sallustiusszal, a Keresővel. Egész légiónyi rokona van, neki csak szervezés kérdése volt, hogy figyeltesse a város leghíresebb keresztény kegyhelyeit, különösen Pál sírját, amit maga Sallustius figyelt. Ekkor tértél először vissza Rómába azóta, hogy a kardnak nyoma veszett. Kicsempészted a Villa Pulchrából, és tudtam, hogy amilyen gyorsan csak lehet, megszabadulsz tőle.

Azt hittem, hogy…

Hogy figyelnek? Természetesen figyeltek, ahogy te is figyeltettél engem Narcissusszal.

Timothaeus nagyot nyelt.

Claudia letette a kardot maga mellé és letakarta, majd közelebb hajolt a két férfihoz és mindkettejük arcát megveregette.

Tudjátok, ha valaha is visszatérek a színészkedéshez és saját színészcsapatot alakítok, mindkettőtöket felveszlek. Micsoda alakítás! Gondolom, kíváncsiak vagytok, hogy jöttem rá minderre. Ne félj, Timothaeus, nem tartóztattatlak le!

A férfiak megkönnyebbülten elmosolyodtak. Claudia felállt, elővette a vödör sót és a kést.

– Egyszer volt, hol nem volt mosolyodott el , volt egy mélyen hívő keresztény háznagy, akit Timothaeusnak hívtak. Timothaeus őszintén hitt Jézus Krisztus tanításaiban. Nem zsidóként és egykori pogányként különösen tisztelte Pál apostolt, aki először vitte el Krisztus tanításait a nem zsidóknak. Pál Antiochiában is prédikált, itt használták a gyülekezetetekre először a keresztény kifejezést, igaz? Timothaeusunk azonban az anyacsászárné hű szolgája is, és imádja úrnőjét. Neki és fiának köszönhetően a keresztények előjöhettek a katakombák mélyéből. Helena anyacsászárné kacérkodik a kereszténységgel, de nem tudni még, áttér-e; egyben érdeklődik minden iránt, ami kapcsolatban áll a vallással. Az egész birodalmat átkutatja a kereszt darabjai, a töviskoszorú, a Krisztus oldalát átfúró lándzsa, a csuklóit átdöfő szögek után. A legszentebb ereklye, amit talált, a szent kard, ami átvágta Pál apostol nyakát és beszennyeződött szent vérétől. Az anyacsászárné nagy vitát rendez a Villa Pulchrában és úgy dönt, közszemlére teszi a kardot.

– Természetesen nincs olyan palota, ahol időnként ne tűnnének el dolgok folytatta Claudia , ezért a pincére esett a választása, ahol a kard egy kampóról lógott egy láncon, alatta homokkal felszórt körrel. Ha bárki is túl közel megy hozzá, a talpa nyoma ott marad a homokon. A kard olyan magasan lóg, hogy aki le akarja akasztani, csak egy bottal tudja elérni. A pincének nincs ablaka, egyetlen bejáratát az Augusta germán testőrei őrzik, az ajtót nyitó kulcsokat pedig két ember: az egyiket te, a másikat Burrus. Claudia felemelte Timothaeus kupáját és a háznagy kezébe nyomta. Igyál még. Te is, Narcissus. Elhallgatott, és a fák ágai közt átsejlő eget nézte. Ahogy mondtam, Timothaeus, elkötelezett keresztény vagy, de hibáid is vannak.

Milyen hibái? kérdezte Narcissus.

– Te is nagyon jól tudod: kétségek, bizonytalanság. Viszolyogtál a gondolattól, hogy egy ilyen szent ereklye pogányok birtokába került és olyanok is láthatják, mint Chrysis, vagy ami még rosszabb, az ariánusok, Justinus és hívei, igaz, Timothaeus? Szentségtörésnek tartottad. Ezért úgy döntöttél, nem lopod el, csak eltünteted a hitetlenek szeme elől és elrejted egy szent helyen. Ezt úgy akartad végrehajtani, hogy senkit ne vádolhassanak vagy büntethessenek meg, de szükséged volt segítőtársra. Tudom, ahogy te is tudod, hogy Narcissus keresztény. A nagy hatalmú Sylvesternek köszönhette munkáját a Villa Pulchrában. Narcissus az ivócimborád, valaki, akiben megbízol, nem igaz? És mivel te vagy a villa háznagya, meglehetős befolyásod is van.

Azt akarod mondani, hogy ketten együtt loptuk el a kardot? kérdezte Narcissus.

– Természetesen. Ahogy mondtam, Timothaeusnak rengeteg hibája van. Isteni útmutatásért imádkozott: hogy tudna elvenni egy kardot, amit ilyen ravasz módon őriznek? Úgy tűnik, az istenek néha furcsa módot választanak arra, hogy válaszoljanak imáinkra. Ez esetben Burrus volt a válasz.

– Neki semmi köze nem volt az egészhez! tört ki Timothaeus.

Igen, de ő jelentette a választ az imáidra. Burrus és emberei rettenetesen babonásak. Soha be nem tették volna a lábukat a pincébe vagy bárhová, ahol a szent kardot őrzik. Így aztán alaposan kiterveltél mindent. Úgy tettél, mintha fájna a lábad, ezért a lopást megelőző napokban bottal jártál-keltél. Egy nap elrejtetted a botot a pincében. Emlékszem, amikor ott voltam, az egyik őr a lábadról kérdezett, de te gyorsan elterelted a szót. Másnap visszatértél. Eddigre már Burrus és a többi őr hozzászoktak a látogatásaidhoz és örömmel beengedtek. Te az egyik széket gyorsan a homokkal felszórt kör mellé állítottad, fogtad a botot, felálltál a székre és közelebb húztad a kardot tartó láncot. Leakasztottad a kardot, leugrottal a székről, elrejtetted a botot és visszavitted a széket a helyére.

És hová tettem szerinted a kardot? kérdezte Timothaeus.

Claudia fogta a konyhakést és mélyen eltemette a sóval teli vödörbe.

Így temetted el a homokba.

De ott észrevették volna.

Csak azt ne mondd, hogy azért, mert látták volna, hogy valami felkavarta a homokot. Erre az eshetőségre is felkészültél. Látod, milyen mélyre süllyed a kés pengéje? Claudia addig nyomta a sóba, míg a markolat is eltűnt. Emlékszem, milyen volt ott állni azon a homokon. Nagyon finom szemcséjű; a lábam bokáig belesüllyedt. Vagy markolattal előre nyomtad bele a kardot, vagy elástad és beszórtad homokkal. Azt is el tudom képzelni, hogy előtte napokig gyakoroltad. Ezután úgy tettél, mint aki elájul. Esésedben felkavartad a homokot, ezért ha bárki észrevette volna, hogy a homokkört megzavarták, az ájulásodnak tudta volna be. Szegény Timothaeus, aki összeesett az ijedségtől! Burrus és őrei kíváncsiak lettek és benéztek. Látták, mi történt és riadót fújtak. Akinek azonban ilyen esetekben a zavaros helyzet megoldásával kellett törődnie, most ott feküdt ájultan a homokban, az Augusta pedig még nem érkezett meg. Az emberek fejvesztve rohangálnak a felfordulásban. Ekkor teljesen véletlenül felbukkan egy rabszolga a Gyász Házából Claudia megveregette Narcissus fejét , aki keresztény és az ájult háznagy közeli barátja. Mit kerestél ott, Narcissus?

A férfi válaszolni akart, aztán csak sóhajtott és elfordította tekintetét.

– Magad mondtad, hogy kötelességeid a Gyász Házához kötnek folytatta Claudia. Mit kerestél a pince közelében? Vártál valamire, igaz? Segítettél bevinni a hordágyat, és figyeltél rá, hogy a homokra állj, így senki ne léphessen a kardra. Kinek tűnt volna fel, hogy miközben szegény Timothaeust felvitték a pincéből, te fogtad a botját és utánavitted? Az emberek kardot kerestek, nem botot.

– És? kérdezte Timothaeus, majd letörölte homlokáról az izzadságot.

Burrus és társai úgy reszkettek, mint facsemeték a viharban. Azt hitték, a kard szent és maga az istenetek jött el érte. Gaius Tullius egy cinikus pogány. Átkutatta ugyan a pincét, de nem túl alaposan. Nem érdekelte a kard, ami végül is csak egy keresztény ereklye, számára nem jelent semmit, azonkívül nem is az ő gondjaira bízták. Kicsivel később Timothaeus, aki időközben magához tért, visszatér a pincébe, amit már nem őriz senki, kiviszi a kardot és elrejti. Claudia elhallgatott, mintha a fejük fölött csicsergő madarak énekét figyelte volna. Nagyon okos terv. Az keltette fel a gyanúmat, hogy Narcissus épp a pince közelében tartózkodott, amikor észrevették a kard eltűnését. A logika is sokat segített. Ha a kard eltűnt, de senki nem vihette ki, akkor nyilvánvaló, hogy még ott volt a pincében. Csak azt kellett kiderítenem, hol.

Gyanakodtál rám? kérdezte Narcissus.

– Nagyon is. Emlékszel arra az éjszakára, amikor a Gyász Háza leégett? Ott aludtál a közelben, egy szikomorfa árnyékában. Azt mondtad, sokat ittál. Most szabad ember vagy, de akkor még rabszolga voltál, és a villa minden szolgája és rabszolgája csak a lakoma után ehetett és ihatott. Te saját bevallásod szerint olyan részegen tértél nyugovóra, mint Constantinus bármelyik vendége. Kérdezősködtem a konyhán, de senki nem emlékezett arra, hogy italt adott volna neked.

Én tettem ismerte be Timothaeus.

Gondoltam mosolyodott el Claudia. Kis jutalom Narcissus segítségéért. Mit adtál neki? A csontokat megtaláltam, szép hízott kappan lehetett, hozzá egy kis marhahús és egy korsó a legjobb falernói borból. Megfelelő jutalom egy rabszolgának, aki annyit segített neked, akit el kellett hallgattatni és aki, Narcissust ismerve, bizonyára egyfolytában morgolódott, mekkora kockázatot vállal és mennyire fél. A lány Narcissushoz fordult. Timothaeus elment a villa konyhájára és hozott neked pár ízletes falatot és egy nagy kupa bort. Tudom, hogy jó étvágyad van, láttalak már enni. Nyugtalan voltál, gyorsan ettél és ittál, aztán mély álomba merültél. Mikor felébredtél, azt hihetted, rémálomba csöppentél: a Gyász Háza lángokban állt, te pedig féltél, hogy kérdezősködni fognak. Vajon mit csinált az a szolga, akinek felügyelnie kellett volna az épületet? Hogyhogy falatozott és a legjobb bort itta?

Most mihez kezdesz? nézett fel Timothaeus, aki eddig a tenyerébe temetett arccal ült.

Hogy mihez kezdek? vont vállat Claudia. Nézd, Timothaeus, a kard az anyacsászárnénál van a legnagyobb biztonságban. Találj valami kifogást, ami miatt vissza kell menned a Villa Pulchrába, és akaszd vissza a kardot a helyére. Nem, ez mégsem jó. Claudia az állát vakarta. Visszaviszed a villába és elrendeled, hogy kutassák át a kerteket. Megtalálod a kardot és átadod az Augustának, aki bőkezűen megjutalmaz érte. Ez a semmirekellő majd segít mutatott Narcissusra. Ti lesztek a nap hősei.

Mindkét férfi megkönnyebbülten sóhajtott. Timothaeus felállt, kinyújtóztatta lábait, aztán leguggolt Claudia elé, két keze közé fogta a lány arcát és gyengéden homlokon csókolta.

Gyakran eltűnődtem rajtad, Claudia jegyezte meg. Abból, ahogyan néztél rám, sejtettem, hogy gyanítasz valamit. Minden úgy történt, ahogyan elmondtad. Láttam az ott lógó kardot. Néha azt hittem, látom Pál apostol vérét is rajta csillogni. Rájöttem, mennyire egyszerű lenne felállni az egyik székre és levenni. A bottal beletúrtam a homokba, és láttam, hogy nagyon finom szemcséjű és mély. Burrus és a germánjai soha nem léptek volna be a helyiségbe. Rábeszéltem Narcissust, hogy segítsen, elmondtam neki, mit szeretnék tőle, és megígértem, hogy kényelmessé teszem az életét. Azt nem gondoltam volna, hogy lerészegedik vetett dühödt pillantást bűntársára , sem azt, hogy a Gyász Háza leég.

Mi mást tehetünk még? kérdezte Narcissus gyászos arckifejezéssel.

Pár apróságban még segíthettek mosolyodott el Claudia. Először azonban vigyétek vissza a szent kardot a Villa Pulchrába, s ha megtaláltátok, siessetek vissza a Palatinusra, és mutassátok meg az Augustának. Mondd neki, hogy álmodban kaptad a sugallatot.

Mindkét férfi felállt.

– Narcissus, megtennél nekem még valamit? Miközben a Villa Pulchrába tartasz, vagy épp visszafelé, gondolkozz el azon, mit is láttál aznap éjjel.

Melyik éjjel?

Amikor a Gyász Háza leégett. Igyekezz felidézni mindent! Menj el a villába Timothaeusszal, de amikor értetek küldöm az Elnézést nevű fiút, azonnal gyertek ide mindketten!

Claudia nézte, ahogy a két férfi távozik. Timothaeus óvatosan bebugyolálta a kardot.

Kérj Polybiustól egy zsákot szólt utána. Egy bőrzsákot. Rád bízom, lovon mentek vagy gyalogszerrel.

Timothaeus visszaintett, aztán eltűnt a fogadóban. Claudia lefeküdt a fűbe és felnézett az ágakra és a kéklő égre. Tudta, hogy Timothaeus azt fogja tenni, amire utasította, ami pedig Narcissust illeti…

Veled még nem végeztem suttogta Claudia. Érezte, hogy szemhéja elnehezül. Épp álomba merült volna, mikor észrevett egy alakot, akinek körvonalai sötéten rajzolódtak a napfényes égre. A lány azonnal a tőréért nyúlt.

Úrnőm, csak én vagyok az!

Sallustius, a Kereső lekuporodott Claudia mellé a fűbe, a lány elnézést kért és megdörzsölte az arcát.

Legalább két órát aludtál kiáltott oda Polybius a verandáról. Nem akartalak zavarni, de ha túl sokáig alszol…

Claudia intett neki, aztán megkérte Sallustiust, hogy helyezze magát kényelembe, majd elsietett a latrinához és a közeli mosdóba. Megmosta kezét és arcát, hogy szeméből elillanjon az álom, aztán eltűnődött, mit csinál épp Timothaeus és Narcissus a Villa Pulchrában. Kiment és visszaült Sallustius mellé.

A fiúkat benn hagytam a fogadóban. A Kereső kitörölt egy tányért egy kenyérdarabkával, megette a kenyeret, aztán csipegetni kezdett a gyümölcsből, amit Timothaeusék meghagytak. Tehát visszakaptad a szent kardot? mosolyodott el. Nagyon könnyen ment. Figyeltem a palotát. Van ott pár barátom, így könnyedén jártam ki-be. Timothaeus úgy viselkedett, mint egy leforrázott macska, láttam, mennyire nyugtalan. Az éjszaka közepén osont ki egy mellékajtón, amikor azt hitte, senki nem látja, és amire odaért annak a kereszténynek a sírjához… hogy is hívták? Ó, igen, Pál… nos, addigra több ember figyelte, mint a legtöbb színészt egy színdarabban. A sír kicsit távolabb áll az úttól. Timothaeus odament, olyan közel, amennyire csak lehetett, ásott egy gödröt és eltemette a kardot.

A részleteket nem kérdeztem tőle vallotta be Claudia. Nagyon megkönnyebbült, és igyekezett minél gyorsabban megszabadulni tőlem. Hallgatsz a dologról, ugye?

Sallustius esküre emelte kezét.

Claudia, Claudia! Ha mindent elmondanék a városi őrségnek, amit tudok, már fél Rómát letartóztatták volna! Hoztam azonban híreket is neked. Nem tévedtél, Spiceriust meggyilkolták. Nem tudom, hogyan, de az a szajha, aki megmérgezte, nem volt a barátja.