Angyali próbatétel

A Tízek Tanácsa

A világot valójában uraló tíz arkangyal a skót felföldön, egy ősi vártoronyban találkozott. Senki, sem ember, sem vámpír nem merészelte volna betenni a lábát erre az angyali területre, de még ha valaki meg is unta volna az életét és megpróbálta volna, akkor sem juthatott volna el ide. Az erődítményt angyalok építették, szárnyak nélkül megközelíthetetlen volt.

A modern technológiai vívmányok segítségével ezt az akadályt le lehetett ugyan győzni, az angyalok azonban nem véletlenül uralkodtak már mérhetetlenül hosszú ideje a világ felett: lépést tartottak a fejlődéssel.

Összetett védelmi rendszer és jól képzett angyalok osztagai felügyelték a torony légterét. Aznap pedig egyetlen hullámzó takaróvá változott az ég az őrök szárnyaitól. Nem mindennapos esemény volt, hogy a Föld tíz leghatalmasabb teremtménye egy helyen gyűljön össze.

– Hol van Urram? – kérdezett rá Raphael, miután végignézett a lékkörbe rendezett, foghíjas széksoron.

Michaela válaszolt.

– Történt valami fontos a területén, személyesen kellett intézkednie. – Az arkangyal nő ajka mosolyra húzódott. Gyönyörű volt, talán a Földön valaha élt legszebb lény. De csak a felszínen.

– Bábuként rángatja Urramot. – Raphael tudta, hogy ezt a nagyon halkan duruzsolt megjegyzést csak ő volt hivatott meghallani.

Lijuanra pillantott és megrázta a fejét.

– Urram ahhoz túl erős. Meglehet, Michaela a farkánál fogva vezeti, de a fejét Urram maga mozgatja.

Lijuan mosolygott, ebben a mosolyban azonban semmi ember nem volt. A legidősebb arkangyal régen túl volt már azon, hogy úgy tegyen, mintha lenne benne bármi halandó. Amikor Raphael ránézett, csak ismeretlen sötétséget látott, halandók, de más halhatatlanok számára is idegen világok suttogását hallotta.

– Mert mi nem vagyunk fontosak – vágott oda csípősen Néha, az India és környéke felett uralkodó arkangyal.

– Hagyd, Neha – szólt rá a maga végtelenül nyugodt hangján Elijah. – Mind tudjuk, milyen gőgös Urram. Azzal, hogy nem jön el lemond a jogáról, hogy részt vegyen a döntéseinkben vagy megkérdőjelezze azokat.

Ez a mérgek királynőjét lecsillapította. Astaadot és Titust látszólag hidegen hagyta a kérdés, Charisemnont azonban nem volt ilyen könnyű megbékíteni.

– Köp ő a Tanácsra! – Az arkangyal előkelő’ vonásai most élesen, megfeszültek. – Akár le is mondhatna a tagságáról!

– Ne légy ostoba, Chari! – torkolta le Michaela. A hanglejtéséből és modorából bárki kitalálhatta volna, hogy a forrófejű arkangyalt az ágyába fogadta már korábban. – Senki sem lesz véletlenül a Tanács tagja. Attól a pillanattól fogva ide tartozunk, hogy arkangyalokká váltunk.

– Michaelának igaza van – szólalt meg Favashi, először aznap este. Perzsia arkangyala csendes volt, észrevétlen maradt, és ezért az ellenfelei sokszor meg is feledkeztek róla. Ez volt az oka, hogy Favashi még mindig a trónján ült, ők pedig mind a sírjukban feküdtek.

– Elég ebből! – szólalt fel Raphael. – Nem ok nélkül jöttünk ide. Járjunk ennek a végére, hogy visszatérhessünk a területünkre.

– Hol van a halandó? – kérdezte Neha.

– Odakint vár, Illium iderepítette az alföldről. – Raphael még kérte meg nem kérte meg Illiumot, hogy a vendéget bevezesse hozzájuk. – Azért gyűltünk össze, mert Simon, a halandó megöregedett. A Vámpírvadász Céh amerikai részlegének egy éven belül új vezető kell.

– Hát válasszanak maguknak egyet! – vonta meg vállát Astaad. – Nekünk ezzel semmi dolgunk, amíg rendesen elvégzik a munkájukat.

Az a munka azonban nagyon is kényes volt. A vámpírokat az angyalok teremtették, de a Céh vadászai gondoskodtak arról, hogy azok ki is töltsék a szerződésben vállalt százéves szolgálatot. A halhatatlanságra vágyó emberek könnyedén aláírták a szerződést, de teljesíteni már nem mindig akarták. Sok újonnan átváltoztatott vámpír gondolt a meg magát néhány keserves munkával töltött év után.

Az angyalok pedig, a halhatatlan szépségükről szóló mítoszokban leírtak ellenére nem egy mennyei lény küldöttei voltak, hanem uralkodók és üzletemberek, gyakorlatiasak és könyörtelenek. Mint ilyenek, nem szerették elveszíteni a befektetéseiket. Ezért létezett a Vámpírvadász Céh.

– Ez igenis fontos kérdés – szólt bele határozottan Michaela. – A Céh amerikai és európai részlege a legerősebb. Ha az egyik igazgatója nem képes ellátni a feladatát, az könnyen lázadást szülhet.

Raphael figyelmesen hallgatta Michaela kijelentését. Sok mindent elárult az ő féltő gondoskodása alatt álló vámpírok körülményeiről, hogy Michaela szerint az első adandó alkalmat kihasználnák a szökésre.

– Elegem van ebből! – csattant fel Titus. A bőre feketés kéken csillant, amikor az izmos, zömök test megmozdult. – Jöjjön az ember, hallgassuk meg!

Raphael beleegyezett. Elméjével megérintette Illium elméjét.

Küldd be Simont!

Parancsának hatására az ajtó azonnal kitárult, egy magas férfi lépeti be rajta. Izmai szálkásak voltak, akár egy utcai harcosé vagy gyalogos katonáé. A haja ősz, az arca ráncos, de a szemei élénk kéken szikráztak. Illium azonnal becsukta mögötte az ajtót, ezzel a terembe zárva mindent, ami ott elhangzik.

A visszavonulni készülő céhigazgató Raphaelre pillantott, majd meghajtotta a fejét.

– Megtiszteltetés, hogy a Tanács elé járulhattam. Nem hittem hogy ez valaha megtörténhet velem.

Nem említette azt a tényt, hogy a Tanáccsal kapcsolatba kerül halandók legnagyobb része nem élte túl a találkozót.

– Foglalj helyet! – mutatott Favashi a félkör nyitott végében álló székre.

Az idős harcos könnyedén leült, de Raphael látta őt virágkorában,; és tudta, hogy Simonon nyomot hagyott az idő. Öregember mégsem lett belőle, nem is lesz soha. A Céh igazgatója tiszteletre méltó férfi volt. Raphael valaha talán barátjának nevezte volna, de az az idő egy évezrede elmúlt már. A saját bőrén érezte meg, hogy a halandók élete gyorsan múlik, akár a tiszavirágé.

– Vissza kívánsz vonulni? – kérdezett rá Neha fejedelmi eleganciával. Ő azon kevesek egyike volt, akinek még mindig hatalmas udvartartása volt. A mérgek királynője halálos volt ugyan, de az áldozatai az utolsó leheletükig csodálták kifinomult báját.

Simon még az ő tekintetét is higgadtan, nyugodtan állta. Negyven céhigazgatóként eltöltött év alatt magabiztossá vált. Raphael ezt nem látta abban a fiatalemberben, aki annak idején elfoglalta a posztot.

– Szükség van rá – jelentette most ki. – A vadászaim örülnének, ha maradnék, de egy jó igazgatónak mindig az egész Céh jólétét kell szem előtt tartania. Ez az állapot pedig fentről lefelé gyűrűzik. A vezetőnek szükség esetén részt kell vennie egy vadászatban. – Bánatosan elmosolyodott. – Jól képzett vagyok és erős, de már korántsem olyan gyors. És nem is vágyom már rá, hogy a halállal táncoljak.

– Őszinte szavak – bólintott elismerően Titus. Ő mozgott legotthonosabban a harcosok világában. Brutális erőből uralkodott ugyan a területén, de éppen olyan egyenes volt, mint az állkapcsának erős vonala. – Erős hadvezér az, aki önszántából képes továbbadni a hatalmat. Simon egy biccentéssel fogadta az elismerést.

– Mindig is vadász maradok, és szokás szerint életem végéig az új igazgató rendelkezésére fogok állni. Ugyanakkor meg vagyok róla győződve, hogy a nő, akit utódomul választottam, kitűnően vezeti majd a Céhet.

– Nő? – horkant fel Charisemnon.

Michaela felvonta a szemöldökét.

– A Céh egy pillanat alatt hatalmasat nőtt a szememben.

Simon nem volt hajlandó belemenni ebbe a vitába.

– Sara Haziz több okból is a legmegfelelőbb arra, hogy átvegye a feladataimat.

Astaad leeresztette a szárnyait.

– Fejtsd ki!

– Minden tiszteletem az önöké – válaszolt Simon halkan —, de ez nem tartozik a Tanácsra. Titus reagált a leggyorsabban.

– Dacolni mersz velünk?

– Megvan az oka annak, hogy a Céh mindig is független maradt. – Simon nem engedett. – A mi feladatunk, hogy visszavigyük a szerződésüket megszegő vámpírokat az urukhoz. Az idők folyamán azonban többször keveredtünk angyalok háborújának kereszttüzébe. A Céh csak azért maradt fenn, mert mindenki semlegesnek tekintették. Ha a Tanács túl nagy érdeklődést tanúsít az ügyeink iránt, elveszítjük ezt a védelmet.

– Ügyesen forgatod a szavakat – jegyezte meg Neha.

Simon a szemébe nézett.

– Attól még minden szavam igaz.

– Alkalmas a feladatra? – kérdezte Elijah. – Ezt tudnunk kell. Ha a Céh amerikai részlege elbukik, az továbbgyűrűzhet, és katasztrofális következményekkel járhat.

A vámpírok elszabadulnának, gondolt bele Raphael. Néhányan csendben élnék mindennapi életüket, de lennének, akik gyilkolni kezdenének. Mert a szívük mélyén ragadozók. Valójában ebben nem különböznek nagyon az angyaloktól.

– Sara több mint alkalmas – jelentette ki Simon. – Vadásztársai bizalmát is bírja. Az elmúlt évben többen kerestek meg és javasolt őt lehetséges utódomul.

– Ez a Sara a legjobb vadászod? Simon megrázta a fejét.

– A legjobb emberem nem lenne jó igazgató. Ő született vadász. Raphael elhatározta, hogy kideríti ennek a vadásznak a nevét.

A Céh legtöbb tagjával ellentétben a született vadászok egy különleges képességgel megáldva bújnak ki az anyjuk hasából: megérzik vámpírok illatát. Ők a legjobb nyomkövetők a világon. Fáradhatatlanok, mint egy vadászkopó, aki szagot fogott.

– Sara elfogadja a kinevezését? – kérdezte. Simon egy pillanatig elgondolkodott.

– Kétségem sincs a felől, hogy Sara helyesen fog dönteni.

Első fejezet

Sara nem szokta megsajnálni a vámpírokat. Az ő dolga az volt, hogy bezacskózza, felcímkézze és visszaszállítsa őket angyal urukhoz. – Nem rajongott a feltétlen szolgálat ötletéért, de azt senki sem mondhatta, hogy az angyalok véka alá rejtették volna, milyen árat kérnek a halhatatlanságért. Aki örökké akart élni, annak száz évig szolgálnia kellett az urát. Ez nem volt kérdés.

Aki nem akar egy évszázadon át hajlongani valaki előtt, az ne írja alá a szerződést, ez ilyen egyszerű. Aki pedig megszökik, miután az angyal teljesítette az alku rá eső részét, az nem más, mint csaló. A csalókat pedig senki sem szereti.

Ennék a vámpírnak azonban nem az volt a legnagyobb gondja, hogy visszakerül a dühös urához.

– Tudsz beszélni?

A vámpír a majdnem teljesen átvágott torkára szorította a kezét és úgy nézett a lányra, mintha annak teljesen elment volna az esze.

– Na, ja. Bocs. – Azon csodálkozott, hogy a fenébe lehet még életben a férfi. A vámpírok nem voltak teljesen halhatatlanok, bárki megölhette őket. A legbiztosabb módszer a lefejezés volt, de ezt nem sokan választották. Kevés vámpír várta meg szép nyugodtan, amíg át vágják a torkát. A szívlövés is működött, ha azután gyorsan levágtad a fejét, amíg a padlón volt. Vagy a tűz. Az is elintézte őket.

Sara azonban nyomkövető volt. Ö kézre kerítette a vámpírokat megölte.

– Szükséged van vérre?

A vámpír reménykedve pillantott rá.

– Szívd vissza a sajátod! Még élsz, eszerint erős vagy. Kibírod hazáig

– Nehhhhrm!

Sara nem törődött a gurgulázó ellenvetéssel. Lehajolt, átkarolta a vámpírt, hogy fel tudja emelni. Ő csak százhatvan centi volt, a vámpír jóval magasabb. De az ő nyakából legalább nem ömlött a vér. Különben is, mindennap edzett. Felnyögött, miközben talpra állította a férfit, majd a kocsi felé kezdte vonszolni. A vámpír ellenállt.

– Segíthetek? – hallotta a mély, csendes férfihangot. Öreg whiskey, vagy izzó parázs jutott róla az eszébe.

Nem ismerte a hangot, ahogy nem ismerte meg a férfit sem, aki kilépett az árnyak közül. Több mint száznyolcvan centi tömör izom. Széles vállak, vastag combok, de egy képzett harcos lendületes mozgása. Egy harcosé, akivel nem szívesen küzdött volna meg, pedig magánál kétszer nagyobb vámpírokat is legyőzött már.

– Igen – válaszolt. – Csak segíts betenni a kocsiba! Itt állok az út szélén.

Az idegen szinte felkapta a vámpírt, aki lassan érthető szavakat is képes volt kinyögni, és bedobta a hátsó ülésre.

– Kontrollchip?

A lány lekapta a hátáról a nyílpuskát, és a vámpírra szegezte. A szerencsétlen pasas hátrahúzódott, mindkét lábát beemelte a kocsiba. Sara elhúzta a száját, visszaakasztotta a fegyverét a vállára és előhúzta a fekete farmerja övére, a pólója alá akasztott nyakörvet. A vámpír felé nyúlt.

– Ne próbálkozz semmilyen trükkel, vagy tényleg lelőlek!

A pasas az ülésre roskadt, és hagyta, hogy a vadász a gyorsan gyógyuló nyakára csatolja a fémkarikát. Az abba épített chip vámpírokra gyakorolt hatásának tudományos háttere elég összetett volt, de a hatás egyszerű: a fogoly mostantól csak Sara kifejezett utasítására lehetett bármit is. Az, hogy hasznos, nem kifejezés arra, hogy meghatározzuk a chip értékét. Még egy ilyen súlyosan sérült vámpír is lépes lett volna két másodperc alatt letépni Sara fejét. Márpedig a vadász, köszönte szépen, ragaszkodott hozzá.

Kimászott, becsapta az ajtót és felnézett a másik vadászra. Egy szemernyi kétsége sem volt ugyanis afelől, hogy a férfi az.

– Sara – nyújtott neki kezet.

Az idegen megfogta a kezét, de hosszú ideig nem szólalt meg. Sarát pedig nem vitte rá a lélek, hogy méltatlankodni kezdjen: volt valami a férfi sötét szemeiben, amitől a földbe gyökerezett a lába. Erő, gondolta, hihetetlen erő áradt a férfiból. Amikor pedig megszólalt, a hangjának édes, simogató whiskey íze szinte teljesen el is vonta a figyelmét a szavakról.

– Deacon. Sokkal kisebb vagy, mint amilyennek a híred alapján képzeltelek.

Sara kirántotta a férfi tenyeréből a kezét.

– Kösz. És máskor nem kell a segítséged.

A legtöbb férfi ettől eloldalgott volna nyalogatni az önérzetén esett sebeket. Deacon csak állt, és átható tekintettel figyelte a lányt.

– Nem sértésnek szántam.

Mi a fenét keres még itt, tette fel magának a kétségbeesett kérdést Sara.

– El kell szállítanom Rodneyt az urához.

– Sokat hallottam már rólad. – A férfi közelebb lépett, tekintete a Sara testét átölelő, bőrszíjra villant. – Rólad és a nyílpuskádról.

Vajon csak képzelődött, vagy Sara tényleg vidámságot látott a férfi arcán?

– Csak ne ócsárold, amíg ki nem próbáltad! A nyilak hegyében ugyanolyan chip van, mint a nyakörvben. Így távol tartom magam a veszélytől, amíg a célpontot hatástalanítom. A vámpírok pedig olyan gyorsan gyógyulnak, hogy a seb alig fáj nekik.

– Mégis volt nálad nyakörv.

A kezébe kapta a nyílpuskát.

– Állj félre! – A férfi olyan közel került Sarához, hogy teljes eltakart a szeme elől minden mást. A mellkasa vagy egy kilométer széles volt. Hogy hatással volt-e rá a férfi? Naná, elvégre ő is nőből van, ez a pasi pedig pokolian szexi. De ez nem számított. Sara vadász volt. A férfi pedig valószínűleg a Céhhez tartozott ugyan, de attól még idegen maradt. – A legjobb barátnőm rajong ezért a kütyüért. Sara sosem értette, hogy miért, de Ellie meg a nyílpuskát nem értékelte, szóval kvittek voltak. Sara megígérte neki, hogy kipróbálja a nyakörvet, ha Elena nyílpuskát használ a következő vadászaton

– Kértelek, hogy menj arrébb.

Deacon végre néhány centivel arrébb húzódott, hogy a lány ki tudja nyitni az anyósülés ajtaját, és be tudja hajítani a nyílpuskáját; az ülésre. Rodney szinte teljesen meggyógyult már, de összevérezte a bérelt kocsi ülését. A francba! A Céh természetesen fedezte minden kiadását, de Sarának semmi kedve nem volt ilyen mocskos kocsiban furikázni.

– Le kell szállítanom a csomagot.

– Először beszélnünk kellene vele. Sara becsukta az ajtót.

– Már miért kellene beszélnünk vele? – Nem vagy kíváncsi arra, ki vágta meg? – Deacon szempillái képtelenül hosszúak voltak, vette észre a lány. Sötétek, selymesek. Nem igazság, hogy egy férfinak ilyen legyen!

– Valószínűleg valami vámpírgyűlölő csoport. – Sara elkomorult.

– Barmok! Az eszükbe sem jut, hogy annak a vámpírnak felesége, gyerekei vagy testvérei is lehetnek.

A férfi csak bámulta őt.

– Mi van? – Megdörzsölte az arcát, és örült, hogy a kreol bőre elrejti, milyen nevetségesen tűzbe jött a férfi közelségétől.

– Nekem azt mondták, a bőröd és a szemed barna, a hajad pedig fekete.

Ez nagyjából stimmelt is.

– Kik mondták ezt neked?

– Elmondom, miután beszéltünk a vámpírral.

– És az állatkertbe is elviszel, ha jól viselkedem!! – Sara összevonta a szemöldökét. – Mi vagyok én, ovis?

A férfi ajkán halvány mosoly jelent meg.

– Akkor tedd meg a bajtársiasság nevében. – Kopott bőrdzsekije zsebébe nyúlt, és előhúzta a céhes igazolványát.

Sara még mindig zabos volt, de túl kíváncsi is ahhoz, hogy tovább ellenkezzen.

– Én beülök az első ülésre és leveszem a nyakörvet. – A vámpírok sajnos, vagy talán éppen szerencsére nem tudtak beszélni a chip hatása alatt. – Te ülj be hátra és figyelj, hogy…

– Nem férek be a kocsiba.

A lány végignézett rajta. Komolyan erőt kellett vennie magán, hogy ne tépje le róla a ruhát és ízlelje meg a testét, tetőtói talpig.

– Oké – mondta, és visszagyűrte a hirtelen felpezsdülő hormonokat a helyükre. -A B terv. Megparancsolom neki, hogy eressze le az ablakot, te pedig fogod a nyakát, amíg beszélgetünk. Így is tettek. Amint Sara bemutatkozott, Rodneynak megeredt a nyelve.

– Te szereted lelőni az embereket, ugye? – Az ő szájából ez úgy hangzott, mintha Sara valami eszelős orvlövész lett volna. – íjjal és nyíllal.

– Le vagy maradva. Tavaly nyílpuskára váltottam. – Ez gyorsabb volt, de Sarának valahogy hiányzott a testreszabott íja. Egyszer talán még visszatér hozzá. – És nem is fáj.

– Mondod te.

Sara pislogott néhányat.

– Hány éves vagy?

– Három múltam. – A vámpírok az átalakulásuktól számították az életkorukat.

Sara a fejét csóválta.

– Háromévesen megpróbáltál megszökni? Mi ütött beléd?! Hatalmas baromság. – Az ura, Lacarre iszonyatosan dühös.

– Nem tudom – vonta meg a vállát a vámpír. – Akkor jó ötletnek tűnt.

Ezt a pasast nyilván nem az eszéért változtatták vámpírrá.

– Aha. – A lány Deaconra pillantott. Az árnyas, sötét, zöld szemeiből nem tudott kiolvasni semmit, de meg mert volna esküdni, hogy a nagydarab férfi majd kipukkad a nevetéstől. Elfojtó egy mosolyt, és újra Rodneyhoz fordult. – Ez egy egyszerű kérdés lesz.

– Ó, az jó! – A pasas elmosolyodott, kivillantotta mindkét szeme fogát. Ilyet egyetlen tapasztalt vámpír sem tesz. – Nem szeretem, h valami bonyolult.

– Ki vágott meg, Rodney?

A vámpír nyelt egyet, és idegesen pislogni kezdett.

– Senki.

– Szóval magadat akartad lefejezni.

– Bizony – bólintott a férfi, ami azt jelentette, hogy Deacon nagyon finoman fogta csak a nyakát. Nem mintha számított volnál Sara keze ügyében volt a nyílpuskája.

– Rodney! – A lány olyan fenyegetően szólt rá, amennyire csak tőle tellett. – Ne hazudj nekem!

A vámpír újra pislogni kezdett, és… te jó ég! Majdnem elsírta magát! Sara most már gonosz is volt.

– Ugyan már, Rod! Miért félsz ennyire?

– Csak.

– Csak? – A lány végiggondolta, mi lehetett az, ami ennyire megfélemlített egy vámpírt. – Egy angyal volt az? – Ha az ura, akkor az ellen Sara nem tehetett mást, mint hogy értesítette a Vámpírvédő Hatóságot. Persze az is lehet, hogy Lacarre egy ellensége szervezte a támadást, arról majd az angyal maga gondoskodik.

– Nem! – Látszott, hogy Rodney őszintén megütközött ezen a felvetésen. Ezek szerint igazat mondott. – Hogy lett volna angyal?! Az angyalok teremtenek minket, nem ölhetnek meg! Szóval a gyerek meseországban él.

– Akkor ki ijesztett rád ennyire? – Újra Deacon szemébe nézett. A mély tekintetből minden vidámság eltűnt, ebből Sara maga is kitalálta a választ a kérdésére. – Egy vadász. – Legalábbis valaki, akit Rodney vadásznak hitt. Az igazi vadászok ugyanis nem öltek vámpírokat.

Rodney szipogni kezdett.

– Kérlek, ne bántsatok! Nem csináltam semmi rosszat.

– Ne aggódj! – Sara felé nyújtotta a kezét, és a pasas riadalma ellenére megpaskolta a vállát. – Én a vadászat díjáért dolgozom, aminek csak a felét kapom meg, ha holtan viszlek vissza.

Rodney felnézett rá, remény csillant a szemében, akár egy drágakő.

– Tényleg?

– Bizony.

– És… ő? – kérdezte suttogva, és a nyakát szorító karra mutatott.

Deacon ekkor szólalt meg először.

– Én a pasija vagyok. Azt teszem, amit ő mond.

Sara a férfira meredt, de Rodney a jelek szerint nagyon is megnyugodott ennek hallatán.

– Igen, te vagy a főnök – nézett Sarára. – Ez látszik. Az én Mindym is szeret főnökösödni. Ő mondta, hogy meneküljek el, és akkor együtt elmehetünk egy ilyen hajókázásra.

Sara a vámpír ajkára fektette egy ujját.

– Szedd össze magad, Rodney! Mesélj még arról a vadászról, aki megsebesített.

Egy férfi. Azt mondta, hogy a vadászok mind gyűlölik a vámpírokat. – A hangja elbizonytalanodott. – Ezt nem tudtam. Azt tudtam, hogy ti fogtok el minket, de nem hittem volna, hogy gyűlöltök.

– Nem gyűlölünk. – Sara legszívesebben megsimogatta volna a fiút. Te jó ég! – Csak gonoszkodott.

– Azt hiszed?

– Biztos vagyok benne. Mit mondott még?

– Hogy a vámpírok a világ mocska, és hogy a létünk beszennyezi az, angyalokat. – Elhúzta a száját. – Nem tudom, ez hogy lehetne igaz, amikor az angyalok teremtenek minket.

Sarát annyira meglepte ez a váratlanul értelmes kijelentés, hogy néhány másodpercig emésztenie kellett.

– Igen, ez igaz. Az a férfi hazudott. Mondott még valamit?

– Nem. Csak előrántotta a kardját, és…

Kardját?!

– ..megpróbálta levágni a fejem. – Befejezte az előadást, és h rádőlt.

– Milyen volt? – kérdezte Deacon.

Rodney összerezzent, mintha megfeledkezett volna a háta mögött fenyegető veszélyről.

– Nem láttam. Fekete maszkot viselt, mindene fekete volt. De magas volt. És erős.

Ez a Céh vadászainak körülbelül a felére illett. Sara megpróbált kiszedni még valamit Rodneyból, de hiába. Visszacsatolta rá a nyakörvet, és Lacarre házához hajtott. Deacon egy hatalmas motoron követte, de a kapun kívül megállt, míg Sara begördült, hogy leszállítsa Rodneyt.

Az ura a palotaszerű ház fogadószobájában várt rájuk.

– Menj! – parancsolt rá a vámpírra.

Sara levette a nyakáról a nyakörvet és az asztalra tette, hogy Lacarre visszajuttathassa azt a Céhnek, Rodney pedig eloldalgott akár egy bűnbánó kisiskolás. Az angyal dühösen összecsapta a krémszínű szárnyait, majd felvett egy borítékot az asztalról.

– Bizonylat az átutalásról. Fizettem, amint hívott, hogy megtalálta Rodneyt.

Sara egy pillantást vetett a papírra, és a zsebébe csúsztatta.

– Ms. Haziz – folytatta komoran az angyal őszinte leszek önnel. Soha nem gondoltam volna, hogy Rodney elszökhet, így most gondban vagyok a büntetését illetően.

Sara nem volt hozzászokva ahhoz, hogy hosszabb beszélgetéseket folytasson angyalokkal, mint amennyi a megbízatás elfogadásához feltétlenül szükséges. És legtöbbször még ezt is a vámpírok intézték helyettük, az angyalok túl fontosak voltak ahhoz, hogy halandókkal szóba álljanak.

– Ismer egy bizonyos Mindyt?

Lacarre felkapta a fejét.

– Igen, ő az egyik vezető vámpírom. Miért?

– Féltékenyfajta?

– Hm, értem. – Bólintott. – Valóban különleges figyelmet szentel Rodneynak. Olyan, mint egy gyerek, félek, hogy ha nem tanítom meg néhány dologra, elevenen felfalják a többiek. Sara meg sem próbálta kideríteni, Rodney hogyan juthatott végig a kiválasztási folyamaton. Olyan sok ember szeretett volna vámpírrá válni, senki sem mehetett biztosra.

– Rodney nem egy lángész – mondta végül. – A túl kemény büntetéstől megtörhet. Lacearre bólintott.

– Rendben, vámpírvadász. Köszönöm. – Ezzel véget is vetett a beszélgetésnek.

Kissé rosszul érezte magát, hogy ott hagyta Rodneyt az urával, aki dühös már nem volt, de ideges igen. A férfi azonban maga választotta ezt a sorsot, amikor az átváltoztatásra jelentkezett. Most pedig még kilencvenhét évig valaki rabszolgája lesz. Kifelé menet Sara találkozott egy vékony, vörös hajú nővel. A merész szabású, skarlátvörös ruha olyan szorosan tapadt az alakjára, mintha ráöntötték volna. Az öltözéke sok mindent elárult róla.

Ment volna tovább, de a nő megállította.

– Ön visszahozta Rodneyt.

Mindy.

– Ez a munkám.

Abból ítélve, milyen könnyedén embernek tudott mutatkozni, ez a vámpír elég idős volt. Most szinte a fogát csikorgatta dühében.

– Nem hittem, hogy ilyen sokáig életben marad. A cipőfűzőjét is alig tudja bekötni.

– Hogyan lehetett belőle vámpír? – Sara képtelen volt visszafojtani a kíváncsiságát. Mindy legyintett.

– Nem volt ilyen, mielőtt… – Úgy tűnt, ekkor, megkésve jött csak rá, hogy kivel beszél. – Viszontlátásra, vámpírvadász.

– Viszlát. – Érdekes, gondolta Sara. Hivatalosan senki nem ismerte el soha, de mindenki tudta, hogy a jelentkezők egy kis része a átváltoztatás után megőrült. Olyat, hogy valaki értelmi fogyatékos lett, Sara most látott először.

Deacon nem volt a kapunál, amikor a lány a bérelt kocsival kihajtott, de a szállodában újra rátalált. Sara az alagsori garázsban tette 1e az autót, ekkor állt meg mellette a hatalmas motorjával a férfi. – Hogyan jutottál át az őrségen. A férfi levette a bukósisakját, kicipzárazta a dzsekijét és leszállt a motorról. Elképesztően izmos teste volt. O, Sara mennyire meg akarta érinteni! A gyomra még jobban összerándult. Te jó ég, ez a férfi egy szexisten!

Második fejezet

Sara vett egy mély levegőt, hogy elfojtsa magában a nyers vágyat, felmarkolta a táskáját és elindult a felvonó felé. Ebbe rejtette a fegyvereit is, mert tapasztalatból tudta, hogy a szálloda vezetői nem vennék jó néven, ha nyílpuskával a hátán szaladgálna.

– Szóval? Biztonsági őrök?

– Bénák. Sarának is ez volt az érzése.

– A vadászathoz ez volt a legkényelmesebb hely.

Nagyon frusztráló volt ezzel a férfival egy liftben összezárva lenni. Az illata olyan volt, mint egy erős afrodiziákum: körbevette a nőt es eltöltötte az érzékeit. Tisztán férfias volt, acélos éllel: a szappan es a bőre illatát belülről fűtötte valami, amitől egyedi, jellemzően Deacon lett. Lélegeznie kellett, ezért mire felértek a harmadik emeld re, Sara veszélyesen túladagolta magát.

– Maradj itt! – emelte fel a kezét. – Le kell ellenőriznem téged. Deacon a szoba ajtajával szemben a falnak vetette a hátát.

– Üdvözlöm Simont.

A lány rajta tartotta a szemét, miközben a kártyával kinyitotta az ajtót és belépett a szobába. A berendezés elég egyszerű volt: egy franciaágy, mellette egy fiókos szekrény és egy asztal – amelyen a telefon mellett legfeljebb talán egy notebooknak volt hely néhány szék.

Erinél többre vadászatkor Sarának igazából nem is volt szüksége A mobiljáról azonnal elérte Simont.

– Deacon – bökte ki, amint a Céh igazgatója fogadta a hívást. – Ki ő és miért van itt?

– Mondd el, hogy milyen!

A lány megtette.

– Szóval?

– Igen, ez Deacon. Küldetésen van, és azt szeretném, hogy csatlakoznál hozzá. Gondolom, végeztél a Lacarre-megbízatással.

– Igen. – A lányt az izgatta, amit Simon elhallgatott előtte. Csípőre tette a kezét. – Mi ez a küldetés, és mi köze van ennek egy lefejezett vámpírhoz?

– Deacon majd elmagyarázza. Gyorsan az ügy végére kell járnunk.

– Úgy lesz. – Elgondolkodott. – Simon, ami a másik dolgot illeti…

– Ne aggódj, Sara. Nem kell ma döntened. Sőt, még holnap sem.

De a lány tudta, hogy előbb-utóbb muszáj lesz.

– A küldetés után megadom a választ.

– Megvárom. – Rövid szünet. – Sara, Deacon rendkívül veszélyes. Légy óvatos!

– Én is elég veszélyes vagyok. – A lány még néhány szót váltott Simonnal, majd letette a telefont, a szoba ajtajához lépett és kitárta. A szóban forgó férfi a küszöbön állt, feje lehajtva, tekintete egy zsákon, ami csak úgy előkerült valahonnan, és most a lába mellett feküdt a padlón.

– Azta! De itt ugyan nem alszol!

– Sok mindent el kell mondanom. Jó lesz nekem a földön is.

A saját kíváncsisága néha szörnyen a terhére volt.

– Akár jó, akár nem, ott alszol. – Intett a férfinak, hogy jöjjön be, majd bezárta mögötte az ajtót. – Hadd találjam ki. El kell kapnunk azt a pszichopatát, aki vadásznak adja ki magát. – Az elmúlt héten öt gyilkosság történt, és aznap este egy fél. Minden áldozat vámpír volt, mindegyiküket lefejezte valaki.

Deacon ledobta a zsákját a padlóra, Saráé mellé, és kibújt a dzsekijéből. Sötétkék inget hordott alatta, ami még jobban kiemelte a szemét.

– Nem vagyok biztos benne, hogy nem vadászról van szó. A második gyilkosság óta a nyomában vagyok. Minden jel arra mutat, hogy a tettes tényleg az.

– Nem hiszek neked. – Sara még mindig az ajtóban állt, karba Imii kézzel.

– Ettől még igaz lehet. – A férfi egy szék támlájára terítette a kabátját, majd kihúzta a széket és leült, hogy kioldja a cipófűzőjét.

– A vadászok nem gyilkolásznak ártatlan vámpírokat. – Ilyet egyszerűen nem tesznek. Ezt a munkát csak becsülettel lehetett végezni.

– Épp azért dolgozunk, hogy több maradjon életben. – Azt beszélték, hogy a Céh alapítása előtt a szökevény vámpírokat az angyalok egyszerűen helyben kivégezték.

Deacon közben mindkét csizmáját és zokniját levette, és hintázni kralért a széken. Metsző tekintettel nézett a lányra.

– Bili James.

Ez övön aluli ütés volt. Mintha egy rohadt tőrt döftek volna a lány szívébe.

– Honnan tudsz te erről? – Az utána küldött három vadászon és persze Simonon kívül senki sem tudta az igazságot Biliről. A világ szemében ő hősként halt meg, céhes dísztemetést kapott. Deacon továbbra is rezzenéstelen átható tekintettel meredt a lányra. A végtelen nyugalom láttán Sarának eszébe jutott, vajon ez a férfi meghátrált-e már életében valaha.

– A nevem Deacon, de a legtöbben Hóhérként emlegetnek.

Sarának leesett az álla. Deacon nem viccelt. A francba!

Ellökte magát az ajtótól, némán átvágott a szobán és leült az ágy szélére.

– Azt hittem, te csak egy kitalált alak vagy. Egy mumus.

– A Céh képzi ki a legveszélyesebb és leghalálosabb embereket a világon. Szükség van egy mumusra.

Sara a fejét csóválta.

– Ellie el sem fogja hinni, hogy találkoztam a Hóhérral. – Ez a név, ez egy vicc volt. Mintha egy képregényből vették volna. – Szóval a Céh tényleg tart valakit, aki a saját embereire vadászik?

– Csak ha muszáj. – Nem folytatta, amíg Sara rá nem nézett. – De^: te tudod, hogy néha tényleg szükség van erre.

– Bili beteg volt – vágta rá a lány. – Valami megbomlott benne.

– A vadász gyilkolni kezdett, gyermekeket ölt iszonyatos kegyetlenséggel. Sara gyomra az emléktől is felfordult.

– Ritka, hogy a mieinkre kell vadásznunk – ismerte el Deacon de megesik. Ezért van mindig egy hóhér a Céhben.

– Bilit miért nem te vadásztad le?

Elenának kellett megölnie az idősebb vadászt. Bili Sara barátja volt és Ellie mentora. Sara magára vállalta ezt a gyomorforgató feladatot, de Bili csapdába csalta őket, őt leütötte egy feszítővassal. Sara elvesztette az eszméletét, még mielőtt a földre zuhant, ezért a legjobb barátnőjének kellett tőrrel halálra sebeznie a tanárát.

Úgy nézett rám, mintha árulónak tartott volna, mesélte később Ellie Bili vérétől foltos arccal. Tudom, hogy meg kellett halnia, de képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, hogy tényleg elárultam. Olyan forró volt a vére!

– Csak balszerencse – szólalt meg Deacon, visszarántotta Sarát a jelenbe. – Olyan gyorsan történt a dolog, hogy nem volt időn visszaérni. A világ másik felén voltam éppen.

– Vadászaton?

– Üzleti úton – válaszolt Sara legnagyobb meglepetésére a férfi.

– Hivatásom szerint fegyverműves vagyok.

– Deacon? Várj csak! – Magához húzta a zsákját, kinyitotta és elővette belőle a nyílpuskáját. A tus alján ott díszelgett az ismerős, stilizált D betű. – Ezt te készítetted?

Deacon bólintott.

– A vadászok számára is készítek fegyvereket.

– Te vagy a legjobb! – Az a nyílpuska egy vagyonba került. Ahogyan az imádott íja is. – És szabad idődben hóhérkodsz? Nem semmi!

Visszatette a fegyvert a zsákba. – Hogyhogy még soha nem hallottam rólad? Úgy értem, személyesen.

– Nem j ó ötlet barátkozni azokkal, akiket egyszer talán meg kell ölnöd.

– Magányos egy élet. – Nem akart durva lenni, de ő képtelen lett volna így élni. Nem volt egy társasági lény, mostanáig legalábbis nem, de volt egy szűk, biztos baráti köre. Ez segített, hogy kiegyensúlyozott maradjon, hogy bele ne őrüljön a munkába.

– A Hóhérok mindig magányos farkasok. – Kigombolta az inge legelső gombjait. – Szeretnél elsőként tusolni?

Sara abban a pillanatban teljesen mást szeretett volna tenni. Például megnyalni az ajkát. A férfi bőre aranylóan feszült izmos mellkasán, sötét szőr látszott az inge nyílásának háromszögében. A teste megfeszült, készen állt.

Ideje volt, hogy hideg vízzel letusoljon.

– Köszi – szólt és felállt. – Gyors leszek.

Deacon csak bólintott, Sara pedig felkapta a táskáját, és gyorsan eltűnt a fürdőszobában. A Hóhér kétségtelenül nagyon vonzó volt, de neki nem volt szüksége most szeretőre. Főként azért, mert élete legnagyobb döntését készült meghozni. Ez a döntés pedig talán még Deaconnál is magányosabbá teszi majd őt.

A vadász férfiak általában macsó idióták voltak, a szó legjobb értelmében. Egyikük sem lett volna szívesen másodhegedűs, márpedig a Céh igazgatójának szeretője erősen háttérbe szorult. Deacon végre elernyesztette a kezét, amit azóta ökölbe szorítva tartott, hogy leült a székbe. A leírások alapján egyáltalán nem ilyennek képzelte Sara Hazizt. Simonnak lesz mit megmagyaráznia.

– Még hogy barna bőr, barna szem, fekete haj! – morgott az orra alatt. Ez a nő egy valóra vált erotikus fantázia volt! Alacsony, gömbölyű idomokkal, tökéletes. A bőre csillogó tejszín és kávé színű, a haja kiengedve valószínűleg a derekára hullott, azok a hatalmas szemek pedig mintha a lelkébe látnának.

Ez nem az a nő volt, akit Simon csak a „lehető legalkalmasabb utódként” emlegetett. Ez alapján Deacon arra számított, hogy még csizmájának a talpa is izgalmasabb nála. Szó sem volt a felszín alatt rejlő erőről. Csak néhány órája ismerte meg, de Deacon máris biztos volt benne, hogy Sara a legjobbakkal is felvenné a versenyt.

Ebből a nőből tökéletes igazgató lesz.

Ez pedig azt jelentette, hogy Deacon a fantáziáit megtarthat magának. Szexi Sara nyakát nem fogja harapdálni. Más testrészéé, sem. A Céh igazgatójának lenni azt jelentette, hogy mindig a figyelem és nyilvánosság középpontjában kellett állni, Deacon pedig nem, bírta a nyilvánosságot.

– De még nem igazgató… – Deacon idegesen dobolt az ujjával a combján, az ágyra sandított. Kívánta Sarát. Pedig nem könnyen kívánt meg valakit. De a lány aznap nem volt az étlapon.

– Vigyázz rá! Testőrt nem tűrne meg maga mellett, de gondoskodni tudsz a biztonságáról, ha magad mellett tartod a vadászaton.

– Én egyedül dolgozom.

Simon vonásai megkeményedtek.

– Kibírod. Ő az egyik legjobb vadászom, nem lesz terhedre.

– Ha tényleg olyan jó, miért kell mellé bébiszitter?

– Mert a Tanács tudja, hogy őt szemeltem ki utódomul. Könnyen el tudom képzelni, hogy némelyik arkangyal próbára akarja őt tenni.

Deacon felvonta a szemöldökét.

– Téged is próbára tettek?

– Majdnem belehaltam. – Őszinte szavak. – Nem könnyű öt idős vámpír ellen egyedül kiállni. Csak azért éltem túl… mert éppen a feleségemmel voltam. Két dühös vadász öt vámpír ellen. Sokkal jobb arány.

Itt ült hát, hallgatta a fürdőszobából kiszűrődő vízcsobogást, és arról ábrándozott, hogyan csókolja végig lassan Sara testét. Ez nem segített lehűteni a vágyát. Márpedig azt tudta, hogy ha Sara visszatér, és itt találja őt mereven és kőkeményen, akkor ő biztosan a folyosón tölti az éjszakát.

Ezt pedig nem engedhette meg magának, szemmel kellett tartama a lányt. Simon utasítása egyértelmű volt. Ha az arkangyalok úgy döntenek, próbára teszik Sarát, akkor csapnak le rá, amikor a legsérülékenyebbnek gondolják. Deaconnak gondoskodnia kellett arról, hogy soha ne legyen az. Beletúrt a hajába, felkelt és megvizsgálta a szobát.

Elég biztonságosnak tűnt.

Nem voltak ablakai, ami szörnyen bezárttá tette a szobát, de legalább biztonságos volt. Egyetlen kijárat volt csak, azt az ajtót Deacon egy saját gyártású eszközzel biztosította. A szellőzőcsatornákon senki sem fért volna át.

Mire Sara egy bolyhos, szállodai fürdőköpenyben, a haját egy törülközővel dörzsölve visszatért a szobába, Deacon meggyőződött arról, hogy a lány biztonságban van, így ő is elmehet tusolni. Hideg vízzel.

– A francba! – Összeszorította az állkapcsát, és tűrte a kellemetlen hideget. Az, hogy a farka után menjen, kevésbé volt fontos, mint a Céh jövője.

Erről is kérdezte Simont. Hogy miért akarnák az angyalok ellehetetleníteni azt a szervezetet, amely hihetetlenül megkönnyíti az életüket.

Ezek játszmák, válaszolta Simon. Szükségük van ránk, de mindig eszünkbe juttatják, hogy ők az erősebbek. Az, hogy engem és Sarát megtámadnak, nem a céhről szól. Csak emlékeztetnek, hogy a Tanács figyel minket.

S ara hallotta, hogy zubogni kezd a víz. Gyorsan megtörölte a haját és felkapta a telefonját. Fogalma sem volt, hogy Ellie éppen milyen időzónában van, de egyetlen csörgés után meghallotta a legjobb barátnője hangját.

– Sara! – ömlött azonnal a szó Elenából. – Van neked fogalmad arról, milyen nehéz egyméteres porcelánvázákat becsomagolni úgy, hogy ne törjenek el szállítás közben? És nekem sikerült! Egyetlen karcolás sincs az én csodálatos kicsikéimen! Zseni vagyok, vagy zseni vagyok?

– Akarom tudni?

– Ajándékba kaptam őket – lelkendezett Ellie. – Nagyon jól fognak mutatni a nappaliban. De lehet, hogy egyiket a nappaliba, másikat a hálóba állítom.

Sara tökéletesen megértette, hogy Ellie miért rendezgeti ilyen megszállottan a lakását. A vadászok mind megépítik a maguk kis fészkét. Ezzel ellensúlyozták, hogy olyan sokat vannak úton, mindig veszélyben. Sara az átlagosnál is súlyosabb eset volt: a szülei finoman szólva felelőtlen hippik voltak. Szerette őket, de hétéves koráig tíz különböző iskolába járt. Most szüksége volt egy biztonságot nyújtó otthonra.

– Kíváncsi vagyok rájuk.

– Fura a hangod.

– Találkoztam a Hóhérral.

Csend.

– Ne ba… – Hosszú sípszó. – Félelmetes?

– Nagyon. Akkora, mint egy tank. – Ha Deacon valaha őt támadja majd meg, vigyáznia kell, hogy ne kerüljön kartávolságon belülre. Mert ha az a hatalmas ököl egyszer eltalálja, kitörik a nyaka.

– Ellie, egy vadász öli a vámpírokat.

– A francba! – Ellie hangja elsötétült. – És te most vadászol rá?

– Igen.

– Pár órája szálltam le New Yorkban. A következő géppel megyek hozzád.

Sara már rázta a fejét.

– Még nem tudom, hogy mi a helyzet.

– De nem mehetsz egyedül!

– Nem vagyok egyedül. Deacon jön velem.

– A Hóhér? – Elena nem is leplezte, mennyire megkönnyebbült.

– Az jó. Figyelj, Sara, hallottam valamit.

– Mit?

– Mi tudjuk, hogy te veszed át Simon helyét, ha akarod. De a repülőn hazafelé beszélgettem egy magas rangú vámpírral, és ő is tudta a neved.

Simon figyelmeztette, hogy ez be fog következni.

– A Tízek Tanácsát érdekli, ki lesz az új igazgató.

Elena hosszan hallgatott.

– Tudom, hogy ez elől nem bújhatsz el, szóval csak annyit mondok: légy nagyon óvatos! Az arkangyalokban semmi emberség nincs. Én egyikhez sem mennék három méternél közelebb.

– Nem hiszem, hogy bármelyikük személyesen meg méltóztatna tisztelni az érdeklődésével. Biztos küldenek majd néhány vámpírt szaglászni. – A vámpírokat pedig tudta kezelni.

– Még szerencse, hogy ott van veled a Hóhér. Szükséged lehet a nyers férfierőre. – Halk pittyegés hallatszott a vonal másik végéről.

– Mennem kell. Megjött a kajám.

Sara a telefonjára bámult. Még szerencse. Bizony, milyen nagy szerencse, hogy Deacon, aki eddig sötétben töltötte az életét, éppen most fedi fel magát előtte! És milyen érdekes véletlen, hogy őt éppen oda küldték, ahol a sorozatgyilkosságok történtek. Sara összevonta a szemöldökét és várt.

Harmadik fejezet

Néhány perc múlva megjelent Deacon egy szál farmernadrágban. Sara hormonjai táncra perdültek. A szemetek szinte foxtrottot jártak! De a lány nem ment bele a buliba.

– Simon küldött.

A férfi becsületére legyen mondva, meg sem próbált tagadni.

– Két legyet egy csapásra. – Előhúzott egy tiszta pólót a zsákjából, és felvette. – Te is tudod, hogy ez jó döntés.

Deacon annyira gyakorlatiasan, logikusan közelítette meg ezt a témát, hogy Sarának kedve támadt beleereszteni egy nyilat a nyílpuskából, csak hogy ő is érveljen egyet.

– A Céh igazgatója nem tűnhet gyengének.

– De hülyének sem. – Rendíthetetlen akaraterő sugárzott azokból az éjféli erdő” színű szemekből.

A lány végre letette a telefont, amit azóta szorongatott a markában, hogy befejezte a beszélgetést, majd előhalászott egy hajkefét és nekiállt kifésülni a haját.

– Mesélj még a gyilkosról! Van rá esély, hogy mégis csak egy csaló?

A férfi néhány másodpercig nem szólalt meg, mintha nem hitte volna, hogy Sara ilyen könnyen megadja magát.

– Igen – mondta végül. – De eddig három gyanúsítottam van, mind vadász. Egyenként meg fogjuk őket látogatni.

– Ma éjjel?

Deacon bólintott.

– Adunk neki négy óra hosszát, hogy biztonságban érezze magát a mai akciója után.

– Miért nem követted őt a tetthelyről?

– Nem találtam semmi nyomot.

– És mert mellettem kell bébiszittelned.

– Hidd el, melletted nem bébiszittelni van kedvem. – A nyugodt, de szenvedélyes szavak úgy végigsimítottak a lány bőrén, akár a bársony.

Sara bőre hirtelen sötét, emésztő tűzzel izzott fel.

– Miből gondolod, hogy egy méternél közelebb engednélek magamhoz?! – A hangja érces volt a vágytól, de ezt a férfi szerencsére akár haragnak is gondolhatta.

– Miből gondolod, hogy engedélyt kérnék?

– Próbálkozz csak, ha azt akarod, hogy a saját tőröddel belezzelek ki!

Deacon elmosolyodott. Ha eddig szexi volt, most egyszerűen lélegzetelállító.

– Ez mókás lesz.

D e négyórányi zavart alvás után Sarának már nem volt kedve játszadozni. Gyorsan felcsatolta a felszerelését, és a hátára kanyarította a nyílpuskát, majd Deacon után indult és utolérte a folyosón.

– Nem tetszik, hogy a mieinkre kell vadásznunk.

Csend.

A lány Deaconra pillantott, útban lefelé, a garázsba. Semmit nem látott rajta. Sem érzelmet, sem gondolatot, sem könyörületességet. A férfi abban a pillanatban a Hóhér volt, semmi más.

– Hány vadászt kellett már megölnöd?

– Ötöt.

A lánynak elakadt a lélegzete az egyenes, pontos válasz hallatán. Kinyitotta a lépcsőház ajtaját: nem volt értelme felzaklatni a szálloda személyzetét azzal, hogy talpig felfegyverkezve mutatkoznak a lift biztonsági kamerái előtt.

– És miért te?

– Valakinek ezt is meg kell tennie.

Ezt Sara tökéletesen megértette.

– Én sem akartam soha céhigazgató lenni.

– Ezért téged választott Simon. Te azt fogod tenni, amit egy igazgatónak tennie kell.

– Miért, lehet másképpen?

A férfi lépett ki először a parkolóba. Sara tudta, hogy az ő biztonsága érdekében, mégis idegesítette a dolog. Az utóbbi idők idegesítő történései között azonban ez már szinte nem is számított.

– Tudod, mi történt Párizsban. Az ottani igazgató politikai játszmákkal küzdötte fel magát a székébe. Aztán annyira lefoglalta a feltűnési vágya, hogy majdnem az összes vadászát megölette.

Sara bólintott, és elindult a motor felé. Úgy döntöttek, aznap este azzal mennek.

– Soha nem értettem, hogy ilyen hogy fordulhatott elő. – A vadászok általában kemények és egyenes jelleműek voltak, az ügyeskedőket nem bírták.

– Egyesek szerint a pasas lepaktált égy befolyásos vámpírcsoporttal, azok befolyásolták a szavazás eredményét.

Azt beszélték, hogy a nagyon idős vámpírok befolyásolni tudják mások gondolatait, elméjét. Az igazgatóválasztás során az egyik legfontosabb érv Sara mellett az volt, hogy ő születésétől fogva védett volt minden vámpírképesség ellen. Ellie-hez és a többi született vadászhoz hasonlóan ő is vadásznak termett.

– Azon csodálkozom, hogy az a pasas még életben van.

– Ebben nem lennék ennyire biztos. A leváltása óta senki sem látta. – Átnyújtott a lánynak egy bukósisakot, megvárta, hogy felvegye, majd a fejére húzta a sajátját. – Hallasz?

Sara bólintott. A sisakok, úgy tűnik, rádiókapcsolatban voltak.

– Hová megyünk először?

– Timothy Lee-hez. Ő alacsonyabb ugyan, mint amilyennek Rodney a támadóját leírta, de az a szerencsétlen sokkos állapotban volt, nem bízhatunk meg a vallomásában.

Sara éppen válaszolni akart, amikor megérezte, hogy nincsenek egyedül a garázsban. Felpattant Deacon mögé a motorra, és hátranézett az ajtó felé, amelyen keresztül érkeztek. Egy vámpír állt ott. Szükségtelen volt megkérdezni, vajon a férfi is kiszúrta-e, mert érezte, hogy Deacon teste megfeszült, az övével pontosan egyszerre.

Sara a vámpír szemébe nézett, a szőr felállt a hátán. Nagyon idős volt, a lány érezte az erejét: a levegő egyre sűrűbb lett körülötte, míg mai alig kapott levegőt. Deacon nem szólalt meg, és Sara is csendben maradt. A férfi elindította a motort, és kitolatott a parkolóhelyről.

– Tartsd szemmel! – mondta a mikrofonba.

Ahogy a motor fordult, Sara is elfordította a fejét, hogy ne tévessze szem elől a vámpírt. A magas, sötét hajú férfinak azonban a szeme sem rebbent, csak figyelte, ahogy a két vadász kigurul a mélygarázsból.

– Játszik velem – morgott Sara. – Tudatni akarta, hogy figyelnek.

– Az erődet próbálgatják.

– Tudod, igazából megértem őket. El tudod képzelni, mi történne, ha az egyik fő részleg élére gyenge igazgató kerülne?

– Párizs – idézte fel újra Deacon.

A lány bólintott, pedig tudta, hogy a férfi nem láthatja őt.

– Hogy is hívták? Jarvis?

– Jervois.

– Tényleg. – Jervois gyengesége az egész európai céhet összezavarta, a vámpírok pedig azonnal kihasználták ezt. Sokan csak elszöktek, hogy eltűnjenek és szabadon élhessék az életüket, de néhányan…

Nem egy vámpír vérengzésbe kezdett. A hírek szerint az utcán is folyt a vér.

– Ez nem volt nagy túlzás. Párizs népessége egy hónap alatt tíz százalékkal csökkent. Iszonyatos lehetett.

– Miért nem léptek közbe az angyalok? – Sara szülővárosában, New Yorkban Raphael volt a főnök, és amennyire a lány tudta egyetlen vérengző vámpírról sem hallott a városban. Ez statisztikailag kizárt volt, ami csak egyet jelenthetett: Raphael olyan hatékonyan intézte el az ügyet, hogy soha senkinek nem volt a alkalma még csak pletykálni sem.

– Azt mondják – hallatszott Deacon kemény hangja hogy, Michaela úgy döntött, az emberek tanulhatnak egy kis szerénységet.

Michaela az ismert arkangyalok egyike volt. A szépség élvezte a felhajtást, ezért néha még a médiának is pózolt.

– Szerintem ő boldogan visszalökne minket abba a korba, amikor még istenként tiszteltük az angyalokat.

– Sokan még most is Isten hírnökének tartják Őket.

– Te mit gondolsz?

– Egy másik faj – vonta meg a vállát a férfi. – Lehet, hogy néhány millió év múlva ilyenekké válik az emberiség.

Ez érdekes feltevés volt. Sara nem tudta, mit gondoljon. Az angyalok már az első” barlangrajzokon is megjelentek, létezésükre annyi magyarázat volt, mint csillag az égen. Ha ők tudták is az igazat, nem árulták el senkinek.

– Szóval, miért Timothy Lee?

– Minden egyes gyilkosság idején a városban volt, képes véghezvinni ezt..,

– Mi mindannyian képesek vagyunk rá.

– Igen. Ez nem is számítana, de Timothy nagyon elhivatott vadász. Nem munkának tartja, amit csinál, hanem kötelességnek.

– Született vadász? – Sara hosszú ideje egy született vadász, Ellie legjobb barátnője volt, pontosan tudta, hogy a vámpírszagnyom követésének képességével születettek számára a vadász hivatás nem választás, hanem szinte kényszer kérdése.

– Nem. De imádattal tekint a születettekre.

– Nem valami egészséges, de ettől még nem lesz pszichopata.

Deacon bólintott.

– Ezért egy csak a három közül. A többi két gyanús vadász másképpen furcsa.

– Ashwinivel találkoztál már, ugye?

Hallotta, hogy a férfi félrenyelt.

– Igen. Érdekes volt. Első alkalommal meglőtt.

– Igen, ez hihető – vigyorgott Sara, de a jókedve gyorsan elszállt. – Ha kiderül, hogy az egyikük a tettes, kivégzed?

– Igen.

– Rendőrség, ilyesmi nélkül?

– Megvan rá az engedélyem. A dolog soha nem kerül nyilvánosság elé– Rövid csend. – A rendőrök is örülnek, hogy elintézzük Céhen belül az ügyeinket. Egy tévútra jutott vadász elég nagy kárt tudna okozni az állományukban.

– Ahogy a vámpírok is.

A férfi nem válaszolt, de az izmai megfeszültek. Sara tudta, hogy egyetért. A kísértetiesen csendes éjszaka elfojtotta a további beszélgetést, némán gurultak, míg a férfi egy kihalt, sötét utcán le nem állította a motort.

– Innen gyalog megyünk.

Sara letette a sisakját Deaconé mellé, és követte őt. Végigmentek az utcán, egy lánccal lezárt kerítéshez értek.

– Ez olyan, mint egy roncstelep.

– Az is.

Oké, ez tényleg fura volt. A vadászok nem laktak lepukkant helyeken. Mind nagyon jól kerestek azzal, hogy hajlandók voltak nap mint nap kockára tenni az életüket.

– Mindenki azt kapja, amit érdemel?

– Hallottál már a Sátán kutyájáról? Timothyé.

Sara azt hitte, rosszul hall.

– Sátán kutyája? – A név hallatán egy kénköves füstön át rávillanó, vörös szempár jutott eszébe, meg egy csomó vasvilla.

– Nagy fekete állat, valószínűleg leharapja a karod, ha ferdén nézel rá. Timothy Lucifer lányának hívja. – Előhúzott valamit a kabátja zsebéből. – Altatólövedék. – Azzal elrugaszkodott, és ha Sara nem a saját szemével látja, el sem hitte volna, hogy ez a férfi ilyen gyorsan tud mozogni.

Tartotta vele az iramot, egyszerre kapaszkodtak át a drótkerítésen, és értek földet csendesen, ahogy egy vadász. Nem hallottak ugatást, egy hang sem figyelmeztette okét, hogy préda lett belőlük: Lucifer lánya dühöngő szélviharként rontott rájuk a sötétből. Sara ösztönösen lehajolt, a kutya teste elrepült felette, egyenesen bele a Deacon kezében lévő altatópatron tűjébe. A szer tényleg nagyon gyorsan hatott. A férfi azonban nem hagyta, hogy a kutya leessen, elkapta a hatalmas izmos testet, és finoman, gondosan a földre fektette.

– Neked tetszik ez a kutya – jegyezte meg hitetlenkedve Sara.

Deacon megsimogatta az állat oldalát.

– Miért ne tetszene? Hűséges és erős. Nagyon fog neki hiányozni az ura, ha ki kell végeznem Timothyt.

– Örökbe is fogadnád a kutyát, igaz? – Sara a fejét csóválta. – És ezzel oda is lett az utolsó esélyed arra, hogy valaha találj egy rendes lányt.

A férfi felemelte a fejét, és ránézett a lányra, a szokásos átható tekintetével.

– Nem rajongsz a kutyákért?

– Ennek hosszabbak a fogai, mint az alkarom! – Ez csak enyhe túlzás volt. – Egy nőnek hihetetlenül kell szeretnie téged ahhoz, hogy ilyen versenytárssal szembe merjen szállni. – A roncshalom túloldalán álló épület felé biccentett. – Menjünk?

– Menjünk. Az altató egy időre kiütötte Lucyt.

Lucy?

Lassan haladtak a roncsok között, lépten-nyomon csapdák után kutatva, míg végre odaértek az összetákolt, rozoga bódéhoz, amiben Tim lakott. A hely üres volt. Gyorsan betörtek, de semmi terhelő bizonyítékot nem találtak. Az, hogy Timothy nem volt otthon, nem jelentett semmit: a vadászok időbeosztása nagyon kiszámíthatatlan volt.

Sara figyelte Deacont, aki minden fellelhető cipő talpára ragasztott valamit.

– Nyomkövetők. Az elem úgy két napig tart bennük. Ha addig újabb gyilkosság történik, és Tim az egyik megjelölt cipőt viseli, követni tudom őt.

– Ki a következő?

Közben elindultak kifelé, megsimogatták Lucyt, kimásztak a kerítésen, és vártak, hogy megbizonyosodjanak róla: a kutya rendben felébredt.

– A következő Shah Mayur. Magányos farkas. Elvégzi a feladatát, de úgy tűnik, nem tartja a kapcsolatot más vadászokkal.

– Emlékeztet valakire, akivel mostanában találkoztam.

Deacon úgy tett, mintha meg sem hallotta volna ezt a megjegyzést. Felültek a motorra, és elindultak. Sara vigyorogva a férfi meleg hátához simult.

– Miért figyeltél fel Shahra?

– Öt panasz érkezett rá a VH-hoz.

A Vámpírvédelmi Hatóság a vámpírokkal történt kegyetlenkedés és előítéletek ellen harcolt. A bíróságon soha nem nyertek ügyet: nehéz volt a vámpírt áldozatként bemutatni, miközben a másik oldal a véres gyilkosságokról mutogatott fényképeket. A hatóság viszont nagyon meg tudta kavarni a szart.

– Miért?

– Túlzott erőszak alkalmazása a vadászat során.

– Hm. – Sara elgondolkodott. – Nem tűnsz túl izgatottnak.

– Nem. Mert mind az öt panaszt ugyanaz a vámpír nyújtotta be.

A lány bimbódzó lelkesedése lehervadt.

– Valószínűleg valami régi haragosa.

– Igen. De attól még utána kell néznünk.

S hah Mayur már sokkal inkább vadászhoz illő körülmények között élt: egy belvárosi ház harmadik emelete volt az övé.

Sara felnézett és a homlokát ráncolta.

– Nem lesz egyszerű bejutni. – Deacon már elmondta neki, hogy a lakásnak nem volt belső bejárata, a lépcsőházon át nem lehetett betörni. A létra pedig, amin Shah közlekedett, fel volt húzva. Ez nem jelentette azt, hogy a vadász otthon volt: Deacon megtudta, hogy távirányítóval is kezelni lehetett. Shah nem bízott meg senkibe De elméletileg egy órája már egy Washingtonba tartó repülőgépe ült. – Ötlet?

Deacon felnézett a hátsó falon, majd Sarára pillantott.

– Fel tudsz itt mászni?

A lány végignézett az esőcsatornán. Meglehetősen erősnek tűnt.

– Fel – válaszolt, de a kérdés meglepte. – Azt hittem, vigyázol rám.

– Valószínűleg figyelnek minket – válaszolt a férfi tárgyilagos hangon. – Nem nyomhatlak el teljesen.

– Azt hiszed, sikerülne? – Egy bájos, de metsző mosolyt villantott felé. – De ha megfigyelnek bennünket, akkor azt is tudják, hogy mit csinálunk. Én nem fogok a kezükre játszani egy vadászt! – Az angyali igazságszolgáltatás iszonyatosan kegyetlen tudott lenni.

Deacon a lány szemébe nézett.

– Ezért kell hamarabb megtalálunk. Mi gyorsan és fájdalommentesen végezzük ki.

Sara bólintott, elvette a rádiót, amit Deacon nyújtott neki, majd felkapott a csatornára. Elég könnyű, és ami még fontosabb: elég izmos volt, ezért nem kellett túlságosan megerőltetnie magát. Az ablaknak kényelmes, széles párkánya volt. Csábító volt a gondolat, hogy csak ki kell nyitnia az ablakot és beugrania, de Sara először alaposan megvizsgálta.

Mint kiderült, még szerencse.

Shah egy guillotine-t szerelt az ablakra, ami lecsapott bárkire, aki be akart törni. A halvány csillogásból Sara sejtette: üvegszilánkok borították. Elég hátborzongató, de a saját lakását mindenki úgy védi, ahogy akarja. A lány még egyszer ellenőrizte, lát-e elektromos vezetéket, ami riasztóra utal, majd jelzett Deaconnak, hogy kész behatolni.

A férfi bólintott és visszajelzett: két perc.

Feltolta az ablaktáblát, és elkerülve a pengét belépett egy nappalinak tűnő szobába. Sötét volt, de ahhoz nem elég sötét, hogy Sara meg ne lássa a karosszékben némán ülő férfit.

Negyedik fejezet

Deaconra számítottam. – Lágy, selymes hangja volt.

– Shah Mayur, ha nem tévedek.

– Sara Haziz. – Jól leplezett meglepetés a hangjában. – Mióta vagy te a Hóhér?

– Csak szabad időmben. – A lány észrevette a férfi ölében nyugvó fegyvert. – Látom, felkészült a látogatókra.

– Nem akartam, hogy valaki lecsapja a fejem, mielőtt elmagyarázhatnám, hogy nem én vagyok a sorozatgyilkos – magyarázta fanyarul.

Sarának bejött a pasas stílusa. De ez még nem jelentette azt, hogy nem ó‘t keresték.

– Szóval, ha most távozom…

– Nem foglak lelőni. Mondd meg Deaconnak, hogy mindjárt lemegyek beszélni veletek. – Rövid szünet. – És Sara? Nem hiszem, hogy a Céh igazgatójának illik betörnie mások lakásába.

– Miért kezeli ezt mindenki kész tényként?! – dörmögött az orra alatt a lány, miközben kihátrált az ablakon. A szemét egy pillanatra sem vette le a férfi kezéről. Ha szükséges, kész volt ugrani: néhány csontját biztosan eltöri, de legalább nem hal bele, mint a lövésbe.

Azt már nem hallotta, hogy Shah válaszolt-e. Lefelé sokkal gyorsabban haladt, mint felfelé.

– Lejön beszélni velünk.

Deacon arcvonásai megkeményedtek. Veszélyesen festett.

– Nem lenne szabad itt lennie.

– Tudta, hogy jössz. És a neved is tudja.

Ettől Deacon még jobban elkomorult. Sarát lenyűgözte a látvány.

Azon töprengett, vajon ez a férfi soha nem enged-e fel. Lehet, ha még a legmeghittebb helyzetekben is ilyen visszafogott? Csábítót az ötlet, hogy megcsókolja, és kiderítse, de annyira vonzódott hozzá hogy tudta: egy csóknál nem tudna megállni.

Szinte örült, hogy Shah lecsúszó létrájának surranása elterelte figyelmét. Várt, amíg a férfi leereszkedett. A fegyverének nyoma se volt, persze ez csak annyit jelentett, hogy jól el tudta rejteni a felszerelését. Elena értékelné a dolgot, gondolta Sara. A legjobb barátnője dárdafejeket hordott a hajába rejtve, tőröket a combjára szíjazva. És ez csak a kezdet volt.

– Helló, Deacon! – Shah, mint kiderült, egy nagyon helyes, magas, sötét bőrű, vállig érő, csillogó fekete hajú férfi volt.

– Elismerésem – szólt Deacon, és finoman Sara elé állt, hogy megvédje.

A lány erőt vett magán, nem húzta el a száját, és kihasználta a takarást, hogy a hátáról a kezébe vegye a nyílpuskáját. Ezután kilépett a Hóhér háta mögül, hogy tiszta lövést tudjon leadni.

– A kémkedés a dolgom. A Céh hírszerzője vagyok.

A Céhnek hírszerzése is van?! Sara elcsodálkozott, vajon hány titkot fog még megtudni, ha ő lesz az igazgató. Ez kétségtelenül csábító volt egy olyan kíváncsi természetű nő számára, mint ő. De vajon kész volt-e feladni ezért mindent, amije volt, és ami még lehetett: családot és gyerekeket? Persze, volt sok pasi, aki szívesen lefeküdt volna egy céhigazgatóval, de Sara az ilyeneket bottal sem lett volna hajlandó megpiszkálni.

Nem, Deacon volt az ő esete. Nyugodt, erős, magabiztos. Csakhogy ő hamarabb kezd el szóvicceket pufogtatni, mint hogy lefeküdjön a jövendőbeli főnökével, ha Sara egyáltalán hajlandó diktátorrá válni. A lány megzabolázta a gondolatait és Shahra meredt.

– És ezt el is higgyük neked?

A férfi megvonta a vállát, és cinkos mosolyt dobott a lány felé.

– Ha kívánod, mesélhetek arról is, amikor Elena barátnőddel úgy döntöttetek, kipróbáljátok, milyen rúdtáncolni a Maxié bárban.

Honnan a francból tudott ez ilyeneket?! Sara a homlokát ráncolta. Ha tényleg hírszerző vagy, miért nem tisztázott Simon?

– Ezt az akciót Deacon önállóan vezeti. – Megrántotta a vállát. – Megnehezíthettem volna a dolgotokat, de gondoltam, bennetek akár meg is bízhatok. A leendő igazgató és a Hóhér. Ti nem nagyon adjátok továbbadni az infót senkinek.

Egy szempillantás múlva Deacon a férfi nyakát szorította és egy tőrt szegezett a mellének.

– Vedd le az inged!

Shah csak pislogott, a meglepetését az elbájoló modora mögé rejtene.

– Azt, látod, nem tudtam, hogy te ilyet tudsz.

Deacon tolt egy kicsit a pengén.

– Jól van. – Fürge ujjakkal kigombolta az ingét és lerázta a válláról.

– Sara, nézd végig a testét. Küzdelem nyomait keresd: az egyik vámpír durván megküzdött a merénylőjével.

Sara alaposan végignézte a férfi felsőtestét, de csak sima, makulátlan bőrt talált.

– Tiszta.

Deacon elengedte Shah nyakát, a férfi pedig megdörzsölte a zúzódásokat.

– Szépen is kérhettél volna.

– Te pedig szépen szíven szúrhattad volna – csattant fel Sara. – Hagyd ezt a műsort! Annyira vagy te gyámoltalan, mint egy piranha.

– Próbálkozni szabad. – Elmosolyodott, az arcán megjelent két kis gödröcske, amiket egész biztosan sok helyzetben fegyverként vetett be. – Ha kíváncsiak vagytok a véleményemre, én Timre szavazok. Láttátok a kutyáját? A srác valószínűleg lepaktált az ördöggel, és e a kutya vigyáz, hogy meg ne szökjön. Most pedig megszállta a kutyájában lakó démon.

Sara látta a férfi szemében csillogó vidámságot. Megrázta a fejét/

– Az vesse rá az első követ, akinek nincs a kanapéján egy plüss– mackó.

Érdekes. A laza, fondorlatos kém fahéjporos bőre elpirulni is tudott.

– Az az unokaöcsémé. És ha ma nem szeretnétek tovább bántalmazni, aludni térnék. – Ezzel sarkon fordult, és otthagyta őket.

– Nem is próbált kikezdeni veled – jegyezte meg halkan Deacon.

Sara lebiggyesztette az ajkát.

– És ezt miért is tartod említésre méltónak?

– Shahnak nincsenek közeli barátai, de népszerű a nők körben. Mindenre rámozdul, aminek melle van, de az alacsony, fekete hajú nők a gyengéi.

– Kösz, hogy a földbe tapostad az önbecsülésem! – Legszívesebben jól belerúgott volna a Hóhérba, de csak a fejébe rántotta a sisakját és felpattant a motorra.

Deacon is felült, bukósisakot vett, és elindította a motort. Tíz percre voltak Shah lakásától, éppen egy üres parkolón vágtak át, amikor a férfi megállt.

– Küzdünk vagy menekülünk?

Sara is látta az árnyak között bujkáló vámpírokat. Hányan lehettek? Öten, nem, heten. Hét kettő ellen.

– Menekülünk. – Sara nem volt hülye, ezért maradt ilyen sokáig életben.

Csak amikor már kifelé száguldottak a parkolóból, esett le a lánynak, hogy Deacon rá bízta a döntést. Erre nem számított.

A harmadik célpontjuk egy melegbár volt. Sara felnézett a klub ajtaja feletti táblára. Inferno. A mellette álló, csendes férfihoz fordult.

– Csak én képzelem, vagy tényleg üldöz minket ez a téma?

Deacon szájának széle megrebbent. Ez sokkal szexibb volt, mint bármelyik másik férfi teljes mosolya.

– Bűnbe viszlek téged.

Sara elnevette magát.

– Harmadik számú gyanúsítottunk ezek szerint meleg, igaz?

– Marco Giardes. – Deacon a fejével felfelé intett. – Itt lakik, a bár felett.

– Tessék?

– Övé a klub. Örökségből vette.

Sara megvonta a vállát.

– Engem nem zavar. Téged?

Deacon alig észrevehetően elpirult.

Sarának az álla is leesett, amikor meglátta.

– Mi az? – kérdezte.

A férfi vett egy nagy levegőt.

– Majd meglátod.

– Bemegyünk?

– Be. Marco nem tud semmit rólam, hacsak nem kém ő is. Két vadász, aki hallott a helyről, betér egy italra. Hihető nem?

A vadászok híresek voltak arról, hogy ilyesmikkel támogatják egymást, ezért ez valóban teljesen jó fedősztori volt. Az sem számított, hogy hajnali négy óra volt: a bár most is nyüzsgött a vendégektől.

– A fegyverekkel mi lesz?

– Vadászoknál ez nem lehet gond.

– Akkor mire várunk?

A céhes igazolványuk láttán az izmos kidobó csak intett, hogy menjenek be, bár Deacont alaposan végigstírölte. Sara az ajkába harapott, hogy el ne nevesse magát, amikor a nagy, kemény Hóhér idegesen feszengeni kezdett mellette.

Ahogy beléptek, a nagy terem elnémult, de egy pillanat múlva a beszélgetés izgatottan újra felzúgott. Sarát sokan mosolyogva köszöntötték – sok nő is volt a vendégek között. A figyelem középpontjában azonban egyértelműen Deacon állt. Ezért Sara nem is ellenkezett, amikor a férfi átkarolta és magához húzta őt.

– Szegény kicsikém! – duruzsolt a fülébe. – Pedig annyira tetszel nekik!

– Nem vicces. – Sara addig senkit sem hallott még elpirulni.

Egy szép férfi lejtett eléjük. Kecses volt és hajlékony, akár egy modell a kifutón.

– Milyen kár – jegyezte meg, amikor meglátta, amit Sara és Deacon a testbeszédével üzent. – Remélem, jól gondját viseled!

Sara megpaskolta Deacon kezét a csípőjén.

– Nagyon jól.

– De egy táncra azért átengeded nekünk, ugye?

Sara megérezte Deacon feszülő izmaiból áradó rémületet. Jólesett volna húzni őt egy kicsit, de…

– Nem táncol valami jól.

A szőke újra gyászosan felsóhajtott, majd továbbállt. Sara nem bírta tovább, Deacon mellkasába fúrta az arcát és kacagni kezdett, hogy az egész teste rázkódott. A férfi átölelte és a fülébe suttogott:

– Legközelebb majd egy csajbárba megyünk!

Ettől Sarának csak még jobban kellett nevetnie, hogy a könnye is kicsordult. Mire végre kikacagta magát, Deacon illata teljesen átjárta a testét. Nagyon finom illat volt: egy kis forróság, egy kevés izzadság, jó sok veszély. Tökéletes keverék.

A tenyerét a széles mellkasára fektette, és felnézett rá.

– Gondolom, értékelik a férfias férfiakat.

Deacon hosszú, sűrű szempillái árnyékot vetettek a szemére, de Sara meglátta bennük a villanást.

– És te?

A válaszát egy tapintatos köhögés szakította félbe. Sara megfordult. A férfi, aki előttük állt, nem lehetett más, csak vadász. Könnyed tartása arról árulkodott, hogy biztonságosan mozog harc közben. A szemei értelmesek és élénkek… és abban a pillanatban jókedvűek is.

– Isten hozott benneteket. Azt hiszem, még nem volt szerencsénk.

– Sara. – A lány kezet nyújtott neki. – Ó pedig Deacon.

– Sara Haziz? – A vadász káprázatos mosolyt villantott a lány felé.

Már rengeteget hallottam rólad. Mint mindenki. – Hátrapillantott. – Pierre, egy asztalt! Visszafordult feléjük, és meghajtotta magát.

– Marco vagyok. Vadász, de már nem sokáig.

– Ó!

A férfi újra rájuk mosolygott, fogai fehéren villantak.

– Rájöttem, hogy ez a bár az én igazi szerelmem.

Nem sok vadász vonult vissza a Céhtől, de azért volt már példa ilyesmire.

– Nem hiányzik majd a vadászat izgalma?

– Az a fiataloknak való. Én már lassan negyvenfelé járok, de el ne mondjátok senkinek! Végre Deacon is megszólalt.

– Látom, jól megy a bárod. Hallottunk róla a Céhben.

– A legjobb vendégeim vadászok – mesélte Marco őszinte lelkesedéssel. – Hozzák a barátaikat, barátnőiket, és egy rossz szavuk sincs. Nagyon boldog vagyok, hogy része lehettem ennek a testvériségnek. Kérlek, gyertek. Vendégeim vagytok. – Ezzel megfordult, és a tánc– parkett szélére vezette őket, egy üres asztalhoz.

Letelepedtek, és italokat rendeltek. Sara észrevette, hogy Deacon és Marco is alig nyúlt a poharához.

A Hóhér természetesen whiskeyt ivott. Ő belekóstolt a koktéljába, és kéjesen felnyögött.

– Ez pokolian finom!

– Igen, a bárunk koktéljainak lassan híre megy.

Sara mosolygott, és csacsogott még néhány percig, majd megkérdezte:

– Találok itt egy női mosdót?

Marco elmosolyodott.

– Természetesen. Megmutatom, merre.

– Nem, köszi, csak mondd el, merre induljak! – A férfi füléhez hajolt. – Szeretném, ha itt maradnál és őriznéd Deacont.

Marco szeme felcsillant.

– A nagyobbak össze akarják mérni az erejüket vele, a csinik pedig haza akarják vinni, hogy elfenekelj ék.

Deaconnak az arca sem rándult, de a szemei fenyegetőn villantak. Sara belement a játékba, és menet közben végigsimított a férfi arcán. A borostájának tapintásától az ujjai további felfedezőútra akartak indulni, de a lány inkább a mosdó felé vette az útját. Közben több elismerő pillantást bezsebelt.

Nem az ő hibája volt, hogy beszélgetésbe bonyolódott egy másik vadásszal és egy olyan ajtónál kötött ki, amely nem is a vécéhez vezetett. Az azonban sajnos be volt zárva, számkóddal lehetett volna csak kinyitni. Sara csalódottan útbaigazítást kért és végül mégis használta a mosdót, mielőtt visszatért az asztalhoz.

– Eltévedtél? – kérdezte Deacon, mielőtt Marcónak alkalma lett volna kérdezősködni.

– Igen – nevetett fel Sara. – Valaki félrevont és azt akarta megtudni, tényleg olyan kemény vagy-e, mint amilyennek tűnsz.

Deacon elpirult.

– Ha így folytatod…!

Sara tudta, hogy ez a figyelmeztetés komoly volt, de az apró közjátéknak meglett az eredménye: Marcóból a gyanakvás utolsó szemcséje is szertefoszlott. A vadász Sarával nevetett, majd néhány szó után felállt, és elvegyült a vendégek között.

Deacon nem tűnt valami boldognak, de várt a kérdéseivel, amíg újra a motoron ültek és a szálloda felé hajtottak.

– Nem jutottál be a lakásába, igaz?

– Nem is volt rá szükség – vigyorgott Sara. – Marco pasi módra teszi keresztbe a lábát. Csend.

Sara megkegyelmezett Deaconnak.

– Tudod a bokáját fekteti a térdére, ezzel megsérti mások személyes terét.

– Nyomkövetőt tettél a cipőjére.

– Amikor a vécébe mentem. – Sara nagyon büszke volt a fondorlatosságára. – De a legjobb: erős vadászcsizma volt rajta. – Nagy volt rá az esély, hogy ugyanezt a cipőt fogja felvenni, amikor gyilkolni indul.

– Azt hiszem, a gyilkos ma már nem tesz semmit. Rodney után meghúzza magát.

– Nem gondolod, hogy inkább dühös lesz, amiért nem járt sikerrel?

– Az lehet, de ez a pasi nem buta. Mindig felkészül, és csak akkor csap le, amikor tudja, hogy az ellenfele sebezhető.

– Ha több embered lenne, megfigyeltethetnéd Marcót és Timet, sőt, akár Shahot is.

– Próbáltál már követni egy vadászt, aki nem akarja, hogy megfigyeljék?

– Igazad van.

Végiggondolta a három gyanúsítottat, akikkel aznap éjjel találkozott.

– Kértél háttérelemzést róluk Simontól?

– Lehet, hogy már meg is kaptuk.

Deaconnak igaza is volt. Amint hazaértek, elővett egy kézi számítógépet. A szerkezet éppen olyan keménynek tűnt, mint amilyen a vadász volt. Mind a három jelentés ott várt rá a postafiókjában.

– Elég átlagos anyag – összegezte Sara, miután a számítógéppel a kezében ledobta magát az ágyra. – Timothy egy vadászata rosszul sült el, azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. De tudjuk, hogy életben van. Shah tényleg kém. De ettől még lehet ő is a gyilkosunk.

– Mit súg az ösztönöd?

– Azt, hogy ha Shah gyilkolna, egészen biztosan úgy rendezné, hogy a nyomok soha ne vezethessenek el hozzá. – Átfutotta a harmadik jelentést. – Marco megbízható vadász, a magánélete is kiegyensúlyozott. Ránézésre boldogan él egy vámpírral, szóval nyilván szereti őket.

– Téged csábított már az ötlet? – Az ágy megbillent, amikor a férfi feltérdelt a túloldalra és lenézett a lányra.

Ötödik fejezet

Sara szája kiszáradt.

– Milyen ötlet?

– Hogy összejöjj egy vámpírral.

Ó.

– Persze, elvégre nagyon jól néznek ki. – De nem valódiak, mint Deacon. – Ne mondd, hogy nem értesz egyet.

– De ez a vérszívás dolog eléggé hervasztó.

– Igen, engem is ez zavar. Nem akarom, hogy a partnerem éjféli Altiak nézzen. – Sara kikapcsolta a kézi számítógépét és gondosan az ágy melletti éjjeliszekrényre. – Belőled ivott már vámpír?

Deacon nemet intett, de a szemét nem vette le a lányról.

– Nem. Belőled?

– Vészhelyzetben. – Egyszerre nagyon melege lett a pólójában és a farmerjében, pedig azok egy perce még tökéletesek voltak. – A pasas Elvira rosszul volt, hogy kénytelen voltam tenni valamit.

– Fájt? – Azok az éji árnyas szemek a lány mellének domborulatába és a lapos hasára tévedtek. Sara vett egy mély levegőt, de látta, hogy Deacon lélegzete viszont eláll, miközben az ő emelkedő mellkasát bámulja.

– Nem annyira, mint gondoltam. Van valami a nyálukban, ami tompítja a fájdalmat. Kinyújtotta a lábát, és háton fekve a feje fölé emelte a karját. – És tudod, ha akarják, még élvezetessé is tudják tenni a dolgot.

A férfi nem válaszolt, minden figyelmét lekötötte a lány teste, ami most elernyedt a nyújtózkodás után. Egy pillanattal később már az ágyon volt, a karjára támaszkodott Sara felett.

– Igen?

Egy egyszerű kérdés volt, de Sara elgondolkodott. A vadászok nem voltak prűdek, de neki még életében nem volt egyéjszakás kalandja. Valahogy nem vágyott rá. Deacont azonban az első pillanattól fogva kívánta. És az izgalmából ítélve, amit a férfi meg sem próbált elrejteti, ő is ugyanígy érzett.

De ők többek voltak két vadásznál, akik útközben összefutottak.

– Utána furán viselkedsz majd velem szemben?

– Pontosan mit értesz azon, hogy „fura”? – A férfi erősebben elhelyezkedett Sarán.

A lány elfojtott egy kéjes nyögést. A pasas szexi volt, erős és nagyon is készen állt.

– Ha igazgató lesz belőlem, követned kell majd az utasításaimat. – A korábbi szeretői felől nem volt kétsége, mert amikor velük volt, nem pályázott még erre a kényes pozícióra. Most azonban nagyon is jó esélye volt arra, hogy megkapja. – Különleges bánásmódot szeretnél a végén?

– Én nem a leendő igazgatóval akarok ágyba bújni, hanem Sarával.

– Részemről ez oké.

Szívesen siettette volna a történéseket, de ehelyett csak beletúrt, majd belemarkolt a férfi hajába. A csókja teljesen kiütötte. Kéjes hangot hallatott, és a karját Deacon nyaka, a lábát a csípője köré zárta. Nagy volt ez a férfi, az egész teste kemény, egy hús, vér, csont és izom fal, amit a gránitkemény akaraterő tartott össze. Sara addig akart hozzá dörgölőzni, amíg dorombolni nem kezd.

Deacon ráharapott a lány alsó ajkára. Sarának elállt a lélegzete, és újra érezte, ahogy rátörnek az érzelmek, a majdnem kibírhatatlan gyönyör, a vágy, hogy mélyen megízlelje a férfit. Miután ezúttal megtörték a csókot, Sara végigcsókolta a férfi nyakának erős ínjait. Deaconnak hihetetlenül jó illata volt.

A Hóhér felemelte a lány fejét egy újabb csókra, és Sara közben ráeszmélt, hogy a keze a meztelen hátán, a pólója alatt van. Többre vágyott. A csók végén elengedte őt és megrántotta a saját pólóját. A férfi felemelkedett, hogy Sara le tudja húzni magáról a ruhát.

– Zöld? – A férfi egy ujjal, ingerlőn végigsimított a melltartó csipkés szegélyén.

– A kedvenc színem – mondta a lány, és nekilátott kigombolni Deacon ingét, miközben a férfi kikapcsolta a melltartót.

– Milyen szerencse! – Az utolsó szó inkább már csak morgás volt, amikor Sara mellkasára fektette a tenyerét. – Rohadt szerencsés vagyok.

– Le ezzel! – parancsolt Sara.

Deacon egy mordulással térdre emelkedett, de mielőtt még levette volna az ingét, lehúzta a lányról a melltartót. Ezután azonban nem hajolt rá vissza, hanem kinyújtotta a karját és az erős kezét összezárta Sara melle felett. A lány felsikoltott a váratlanul nyers érintéstől, a tekintete Deacon szemébe fúródott. A Hóhér szeme sötétzöld volt, de már egyáltalán nem hideg, nem érzelemmentes.

Ennek láttán Sara utolsó fenntartásai is szertefoszlottak. Amikor pedig a férfi a mellére hajtotta az arcát, beletúrt a hajába, belekapaszkodott és átadta magát az érzéseknek. A Hóhér tudta, mit csinál. Nem bizonytalankodott és nem várt újabb engedélyre. Egyszer már kérdezett, és Sara beleegyezett. Most pedig kihasználta ezt. Az igazat megvallva, több mint erotikus volt egy ennyire magabiztos férfival az ágyban. Teljesen határozott… és teljesen magával ragadó. Sara most megkapta a választ a kérdésre: amikor Deacon elvesztette az önuralmát, akkor teljesen megfeledkezett magáról.

Te jó ég, lehet ennél érzékibb valaki?!

Sara a férfi teste köré fonta a lábát és megcsókolta őt: mélyen, nedvesen, kitárulkozón.

– Azt hiszem, megszabadulhatnál a nadrágodtól!

Deacon végigcsókolta a lány nyakát, és a sajátja helyett az ő nadrágjához nyúlt. De nem gombolta ki a farmert, csak becsúsztatta a kezét alá és nyersen a tenyerébe fogta a lányt. Sara teste felívelt, még többre vágyott.

– Ne ingerelj!

Deacon finoman ráharapott a mellére. Sara megremegett, beletúrt a hajába és magához szorította a fejét.

– Te soha nem beszélsz az ágyban?

Válaszul Deacon végigcsókolta Sara mellkasát, majd felült. Kihúzta a kezét a lány nadrágjából, kigombolta a farmert és a bugyival együtt lerántotta Saráról. Ezt egy néma, mélyen érzéki pillanat követte, amikor a férfi csak nézte Őt. A lány teste hívogatón megfeszült. Deacon elfogadta a meghívást, és a lányra hajolt, az ajkát a füléhez érintette és suttogni kezdett. Olyan érzéki ígéreteket és buja kéréseket, hogy Sara úgy érezte, a teste elolvad.

– Oké, mégse beszélj! – Túl sok inger volt, túl sok kéj. – Hagyd abba!

Deacon elmosolyodott, és felült, de a szemét egy pillanatra sem vette le a lány arcáról. Vakítóan bensőséges kapcsolat volt ez. Ekkor a nagy, erős kezével átfogta Sara combját, a hüvelykjével simogatni kezdte az őrületesen érzékeny belső oldalát. Sara torokhangon fel– kiáltott, majd kifordult a férfi alól és feltérdelt előtte.

Deacon meglepődött, majd magabiztosan elmosolyodott.

– Gyors, sima és gyönyörű.

Előrehajolt, hogy az ajkával végigsimítsa a lány nyakát, miközben Sara kirántotta az övét a nadrágjából és ledobta a földre, majd kigombolta Deacon nadrágját.

– Mmm. – A tiszta, férfias elégedettség hangja.

A lány letolta a férfi nadrágját és köré zárta a kezét. Deacon nagy teste megremegett.

– Sara!

Ezután a hátára fektette a lányt, lefejtette magáról Sara kezét és egyetlen, erős lökéssel beléhatolt. A lány teste ívesen megfeszült és felemelkedett az ágyról. Hű, gondolta, mielőtt az utolsó józan gondolata is szertefoszlott, Deacon teste tényleg nagyon arányos volt.

S ara teste még mindig bizsergett élete legjobb orgazmusa után, ahogy az ágyon fekve a plafont bámulta.

– Tudtam, hogy van valami kettőnk között, de ez azért már természetellenes!

A csípőjén nyugvó kéz finoman megszorította.

– Ez csak természetes.

Szexi, ha elveszti az önuralmát, féktelen, és még humora is van.

– Gondolkodtál mostanában hosszú távú kapcsolaton?

Sara azt várta, hogy a férfi megrökönyödik és elhallgat, de a válasz azonnal érkezett.

– Nem hiszem, hogy jó lennék egy igazgató szeretőjének.

– Nem szeretsz a reflektorfényben állni, igaz? – Ez igazából nem is kérdés volt, mert Sara a lelke mélyén ezt mindig is tudta. De azt kívánta, bárcsak ne lenne így. Mert bejött neki Deacon. Sőt, ez még ennél is több volt. Úgy érezte, minden tulajdonsága, amit megismer, mélyen kiegészíti őt. Ez egy ígéretes kapcsolat volt, és nem csak a szex terén. – Nem vagy magányos?

– Soha nem bántam, hogy egyedül vagyok. – Deacon ujjai Sara csípőjén játszadoztak. – Elfogadod a kinevezést, igaz?

– Igen. – Tudta, hogy ez egyszer bekövetkezik. – A Céh fontos. Olyan vezető kell az élére, aki mindent elkövet azért, hogy a szervezet erős maradjon és a vadászoknak védelmet nyújtson a vámpírokkal és az angyalokkal szemben is.

– És mi lesz a vadászattal?

Sara végigsimított Deacon karján.

– Hiányozni fog. De nem annyira, mint a többieknek. A legjobb barátnőm például, Ellie, egy hét tétlenségtől teljesen begolyózna.

– Elena Deveraux? Ő született vadász.

– Ismered? – A férfi felé fordult. Deacon arca kisimult, a haja kócos, a tekintete nyugodt volt. Úgy festett, akár egy pihenő nagymacska. Egy veszélyes nagymacska.

– Hallottam róla – válaszolt a férfi. – Azt mondják, ő a legjobb.

– Az. – Sara rohadt büszke volt Elenára. Több volt ő, mint barátnő: testvérének tartotta. – Aggódom érte.

– Te minden vadászért aggódsz.

Ez igaz is volt. Tényleg aggódott értük.

– Úgy látszik, igazgatónak teremtettek. – A felelősségérzet a lénye része volt. Képtelen lett volna továbbállni és gyengébb kezekben hagyni a Céhet. Ez éppen annyira lehetetlen volt, mint az, hogy Deacon feladja az eddigi életét és idomuljon az övéhez. – Hogyan lett belőled hóhér?

– A Céh szemmel tartja a lehetséges jelölteket. Engem az előző hóhér keresett meg, ő ajánlotta fel a munkát.

Deacon pedig vállalta. Sara tudta: éppen azért, amiért ő vállalja az igazgatói feladatokat.

– Valakinek ezt is meg kell csinálnia. – De ez hivatás is volt: tudta, hogy igazgatóként olyan izgalmak és kihívások várnak rá, amilyeneket a vadász munka nem adhatna meg neki.

– És miért ne legyen az a valaki a legjobb?

Sara elmosolyodott, és az oldalára fordult, szembe a férfival. Deacon keze a csípőjén nyugodott, a saját karja a feje alatt.

– Találkoztál már arkangyallal? – Már a gondolattól is felállt a karján a szőr.

– Nem. De te valószínűleg fogsz.

Sara hagyta, hogy végigszaladjon a hátán a hideg.

– Remélem, még egy jó ideig nem. – Az angyalokkal elboldogult, i le az arkangyalok teljesen más lapra tartoztak. Az ő gondolkodásukban egyáltalán nem maradt semmi emberi. Deacon elmosolyodott.

– Azt hiszem, ha eljön az ideje, megbirkózol ezzel is. – Kinyitotta a karját, és kisimított egy hajtincset Sara homlokából.

A gesztus annyira meghitt volt, hogy Sarán újra eluralkodott az érzés, hogy ez a kapcsolat ennél sokkal több is lehetne.

– Egyelőre csak veled akarok megbirkózni. – És így is tett.

* * *

Egy órával később Sara az alváshiánya ellenére még mindig pörgött, a gyönyör túlságosan felélénkítette. Deacon csodákra képes a nyelvével, gondolta jóleső borzongással. Talán az endorfinok piszkálták meg az agya megfelelő részeit, mert egyszer csak, hirtelen felült az ágyban, majd előrehajolt és felvette a kézi számítógépét.

– Mi az? – kérdezte Deacon, akinek karja a lány derekára nehezedett.

Sara bekapcsolta a készüléket és kutatni kezdett.

-A, nincs itt! – Visszatette a gépet a helyére és visszazuhant az ágyba.

– Mi nincs ott?

– Marco pasijának a képe. – Dühösen felmordult. – Figyu! Eddig azt feltételeztük, hogy a sorozatgyilkos gyűlöletből öli a vámpírokat. De mi van, ha csak egy közönséges őrültről van szó, aki így akar rossz irányba terelni minket?

Deacon hátrasimította a haját és felvonta a szemöldökét.

– Hogy érted azt, hogy közönséges őrült?

– Lehet, hogy Marcót dobta a pasija, ő begolyózott és most az utcán mészárol mindenkit, aki a volt szerelmére emlékezteti.

Deacon a homlokát ráncolta.

– Az áldozatok nem hasonlítanak egymásra. Volt köztük szőke és sötét hajú, fekete és fehér is.

Sara felsóhajtott.

– Pedig jó ötletnek tűnt.

– Lehet, hogy az. – A férfi keze megállt a lány bőrén. – A külsejük eltérő, de közös bennük, hogy mind köztudottan a szokásosnál erősebben kötődtek az emberekhez.

– A nyomok – vágta rá Sara, és érezte, hogy majdnem megértett valamit. – Rodneyt az ember barátain keresztül találtam meg. Ragaszkodott hozzájuk.

– Két áldozatnak ember szeretője volt.

– Ez nem nagy ügy – jegyezte meg Sara. – Az ember-vámpír párok elég gyakoriak, főként a fiatal vámpírok között.

– Igen, de ha mindent összevetsz, ez jellegzetes vonás lesz. – Deacon lerúgta magáról a takarót, és felkelt az ágyból.

Uram, irgalmazz!

Sara szégyentelenül megbámulta a férfit, míg az a dzsekijéhez ment és a zsebéből elővett egy apró, fekete műszert. – Ez követi a nyomkövetők GPS-jelét. Beállítottam, hogy jelezzen, ha bármelyik jeladó mozog, de a biztonság kedvéért… Nem. Mindenki ott van, ahol eddig. Legalábbis a nyomkövetők.

– Aggódom Timért – szólt Sara, és közben azon gondolkodott, vajon Deacon bánná-e, ha kipróbálná a fogait azokon a kemény izmain. – Napok óta nem látta őt senki. Ha nem ő a gyilkos…

– Tudom. De valaki eteti Lucyt. Különben sokkal gyengébb lett volna.

– Jogos. – Sara a fejére húzta a takarót. – Nem tudok gondolkodni, ha itt mászkálsz meztelenül. Öltözz fel!

A férfi kacaja váratlan volt, szívből jövő és annyira dögös, hogy Sara majdnem újra ráugrott.

– Most! Ez a leendő igazgató közvetlen parancsa.

– Azé, akinek mindjárt megrágcsálom a lábujjait?

Sara behúzta a szóban forgó lábujjakat, de tovább vigyorgott.

– Siess!

Deacon kuncogott, de úgy tűnt, engedelmeskedik.

– Nem szeretnél gyorsan letusolni? Megizzadtunk.

– Pici az a tusoló! – De Sara azért kitakarózott.

Deacon kihívón nézett rá.

Mennyire béna már, gondolta Sara, hogy csak úgy felállt és beballagott vele a fürdőbe! De az utolsó szó mégiscsak az övé lett! Szabályosan az őrületbe kergette a férfit, amikor az beszorult a párás üvegkalitkába.

Hatodik fejezet

Másnap reggel hétkor indultak el a szállodából. Nem aludtak sokat, de hajtották őket a boldogsághormonok, Sara legalábbis szerette volna ezt hinni. Állig felfegyverkeztek, mert egyértelmű volt, hogy az őket követő vámpírok készültek valamire. Nem akartak könnyű célponttá válni.

Az utcákat téli sötétség borította, amikor kihajtottak a mélygarázsból, és köd gomolygott az épületek felett, mintha simogatná őket. Még a roncstelep is álomszerűbbnek, valahogy puhábbnak tűnt a tompa fényben,

– Ma menjünk a főbejáraton – javasolta Sara. – Majd azt mondom, Simon küldött, hogy nézzem meg, hogy van.

Deacon bólintott és a lánccal lezárt kerítéskapu elé hajtott.

– Lucy mindjárt itt lesz.

De hiába vártak, Deacon kedvenc vérebe nem mutatkozott. Sarának rossz előérzete támadt. Leszállt a motorról, álkulccsal kinyitotta a lakatot, és kitárta a kaput a motor előtt. Legszívesebben nyitva is hagyta volna, hogy szükség esetén akadálytalanul menekülni tudjanak, de nem akarta, hogy Lucy elszökjön és rettegésben tartsa a környéket, vagy talán ő maga rettegjen, ha nem talál haza.

Bezárta a kaput, majd felszállt a motorra. Tim házához, vagyis Inkább kunyhójához gurultak, már amilyen közel a roncshalmoktól lehetett. Odabent égett a lámpa.

– Itthon van. – Sara levette és a kormányra akasztotta a bukósisakját, Deacon követte a példáját.

– Nem tetszik ez nekem. – A Hóhér szavai nyugodtak voltak, de tekintete elszánt. Átsétáltak két roncskupac között és a ház melleit, egy viszonylag nagy üres részen bukkantak ki. – Valami nincs rendjén.

Sara ösztönei ugyanezt súgták.

– Menjünk körbe a ház körül, hogy megnézzük… – Ekkor látta meg őket. A vámpírokat. Roncsautókon gubbasztottak, acéltornyok között és Tim házának dőlve ácsorogtak.

A lány tudta, hogy ez elől nincs menekvés.

– Be kell jutnunk a házba! – Az volt az egyetlen védhető állás. A nyílpuska már a kezében volt.

– Számítanak rá. – Deacon a lány hátának vetette a hátát, így álltak meg ellenkező irányba nézve.

– Kivéve, ha Tim elbarikádozta magát odabent.

Deacon egy szót sem szólt, de Sara tudta, mit csinál: hallgatózik. Ha Tim odabent volt és még élt, biztosan tudatta volna velük. De csak Lucy éles ugatása hallatszott egy rövid ideig, majd elhallgatott. A Sarához legközelebb álló vámpír olyan hangosan káromkodta el magát, hogy minden szavát tisztán hallották.

– Átkozott pokolfajzat! Leharapta a fél lábam!

Végtelenül hétköznapi mondat volt, de Sara tudta, hogy a vámpír egyáltalán nem az. Évszázados tapasztalat látszott a tekintetében, és úgy mozgott, mint aki a harcban minden egyes moccanást az előnyére tud fordítani. De nem volt nála fegyver. Az arkangyalok sportszerűek voltak, már ha a két vadász tizenöt vámpír ellen annak számít.

– Valaki növelte a tétet – jegyezte meg halkan Sara.

– Egyiküket sem ismerem, még az idősét sem. Ez azt jelenti, hogy nem Raphaelhez tartoznak.

Sara is éppen erre gondolt.

– Jó tudni, hogy legalább a saját arkangyalom nem akar kicsinálni. – Az idős vámpírra szegezte a nyílpuskáját. – Ideje egy kis lőgyakorlatot tartani.

A vámpír kifinomultan elmosolyodott.

– Csak egy kortyot kérek, úrnőm. – A hangjában egyszerre volt udvariasság és kegyetlenség.

– Azt mondják, a céhigazgatók vére különösen édes.

Sara nem hitte, hogy Simon valaha megengedte, hogy valaki a vérét kóstolgassa, ezért ezt a megjegyzést nem vette komolyan.

– Ennyire kiéheztél a vérre? – Egy kicsit a ház felé húzódott, Deacon követte.

A vámpírok nem mozdultak. Egyelőre.

– Fáj, hogy ezt mondod, petite guerriére.

Kicsi harcos? Sara csak ezért majdnem meglőtte a férfit.

– Szeretnéd, ha beléd eresztenék egy csipet?

– Hazug, üres szavak – legyintett a vámpír. – Csak vadászat során használhatsz chippel felszerelt fegyvereket. Ha illegális másolatokat vetnél be ellenem, nem lehetnél soha céhigazgató.

A francba! Sara nem várta igazán, hogy bejön a blöff, de ez egy nagyon okos válasz volt. Idős és okos, vámpír ellenfélben ez nem jó kombináció.

– Tényleg lelőlek, ha közelebb jössz! És ha a nyíl átfúrja a szíved, azt teszek veled, amit akarok.

A vámpír széttárta a karját.

– Akárhogy is, nekem teljesítenem kell a parancsot. Az uram nem hiszi, hogy egy halandó nő képes lehet egy harcos céhet vezetni.

– Az arkangyalok között is vannak nők. – Sara érezte, hogy Deacon teste harcra készen megfeszül.

– Ó, de te nem vagy arkangyal. – És ekkor támadtak.

Sara és Deacon is megmozdult, egyszerre, mintha évek óta együtt dolgoznának. Sara futásnak eredt, és közben kilőtt egy nyilat, amely a vállán találta el az idős vámpírt. A fenébe is, a fejére célzott! Deacon szabadalmaztatott technológiájának segítségével azonnal újrafeszítette az íjat. A vadászok nem hiába rajongtak ezért a fegyverművesért.

Öt nyilat lőtt ki, mire újra beszorították őket a vámpírok. Ezúttal azonban három másodpercnyi futásra voltak a ház bejáratától.

Deacon végig a háta mögött maradt, könnyedén igazodott a lány rövidebb lépéseihez. Sara ebből pontosan tudta, hogy a férfi nagyon jó harcos. A hangok alapján úgy gondolta, Deacon valami pisztolyszerű fegyverrel harcol, de olyannal, ami nem golyókat lő ki. Nem mert hátranézni, ahhoz a vámpírok túl közel voltak, de úgy gondolta, Deacon nem sérülhetett meg.

– Eleget játszottál? – kérdezte a vámpírtól, aki, úgy tűnt, a csoport szóvivője volt. A helyes férfi már kirántotta a nyílvesszőt a vállából, es most ledobta a lábához.

– Ez nem volt túl nőies.

– Nos, az sem úriemberre vall, hogy megtámadtál. – Érezte, hogy a látóhatáron felkel a nap. Milyen kár, gondolta, hogy ezek a vámpírok nem porladnak el a napsugaraktól! Sajnos csak a filmekben volt ilyen egyszerű a dolog. Voltak persze vámpírok, akik érzékenyebbek voltak az erős fényre, de Sara lefogadta volna, hogy a támadói közül egy sincs, aki ne sétálna nyugodtan akár a déli verőfényben is.

– Nos – sóhajtott a vámpír –, ez, be kell látnom, igaz. De van egy hős lovagod, aki megvéd.

– Nincs szükségem lovagra – válaszolt a lány, és tudta, hogy ez nem csak a fizikai erőről szól.

– Én nem egy katonák mögé bújó királykisasszony vagyok, hanem egy hadvezér.

A vámpír arca furcsán elkomorodott.

– Akkor én sem leszek tovább úriember.

Ezúttal Sarának nem maradt ideje újratölteni. Tőrrel kezdett harcolni a vámpír ellen, megkarcolta a nyakát és gyomorba rúgott egy másikat. A háta mögött Deacon minden irányból iktatta ki a támadókat, de azok nagy túlerőben voltak. Ez semmiképpen nem volt sportszerű küzdelem.

Bárki is rendezte ezt meg, a cél az volt, hogy megölje Sarát. De miért? A késsel felnyitotta egy vámpír torkát, forró, friss, gyomorforgató vér terítette be. A férfi megtántorodott és a nyakához kapott. Sara csak küzdött tovább, rúgott és térdeket tört. Égő érzés hasított a vállába, a lány fülön döfött egy vámpírt, aki úgy döntött, megkóstolja a vérét. A támadó üvöltve elzuhant. Deacon felordított, Sara soha nem hallott még ilyen félelmetes hangot. A férfi három támadót kiiktatott és kettőt feltartóztatott, amíg Sara előrántotta az övébe dugott fegyverét.

– Kész! – kiáltott a lány, és tüzelni kezdett, hogy fedezze Deacont amíg újratölt. Közelebb kerültek a házhoz, de nem elég közel. Ha Tim otthon is volt, vagy halott volt, vagy sérült, vagy csak nem foglalkozott velük, különben már régen lóriié kellett volna a vámpírokra. Ez pedig azt jelentette, hogy ideje volt keményebb eszközökhöz folyamodni.

Simon utasításai egyértelműek voltak:

– Borotvaélen táncolunk. Az angyaloknak szükségük van ránk, de ha túl erősnek tartanak minket, szemrebbenés nélkül eltörölnek a föld színéről. Sebesítsd meg a vámpírokat, akiket rád küldenek, de igyekezz nem megölni őket. Mert akkor értékes eszközből veszélyforrássá válsz a szemükben.

A gond csak az volt, hogy a vámpírok gyorsan felgyógyultak a nem halálos sebekből, tovább támadtak, és nyilvánvalóan az életére törtek.

– Deacon?

– Igen – egyezett bele a férfi.

Sara már nyúlt a miniatűr lángszóróért, amit a combjára szíjazva hordott, amikor egy tőr állt a Sarához legközelebbi vámpír nyakába, elvágta az ütőerét.

A vámpír fulladozni kezdett a saját vérétől és eldőlt, ebben a pillanatban csapódott be a második tőr az idős vámpír bal szemébe.

Egyik sem Saráé volt.

Ekkor hangzottak fel a lövések.

Dobótőrök jobbról, puskagolyók balról.

Az út megnyílt a ház felé. Kezdetben ez volt a céljuk, most azonban fordult a kocka.

– Arra gondolsz, amire én?

– Rajta!

Sara mosolyogva megmarkolta a második pisztolytáskájában pihenő fegyver markolatát és két kézzel kezdett tüzelni.

Öt perccel később a hátukat a háznak vetették, a vámpírok pedig mind véresek és sérültek voltak, elhullottak a fegyverek és a kerítés felől rájuk záporozó tőrök és más fegyverek kereszttüzében.

A vámpírok vezére felemelte a kezét.

– Megadjuk magunkat.

A körülötte álló vámpírok, akik egyébként mind életben maradtak, felhördültek és a földre rogytak. Sara alig hitte el, amit látott.

– Azt hiszed, én ezt annyiban hagyom?

– A politika csalárd szerető.

– Számíthatok újabb látogatásra?

– Nem. Átmentél a próbán. – Pislogott egyet, a sérült szeme hihetetlenül gyorsan gyógyult.

– Az arkangyalokat pedig nem érdeklik a Céh belső ügyei.

– Szóval akkor miért akartatok megölni? Mire volt ez jó?

– Meg kellett tennünk. – Megvonta a vállát. – Ideje indulnunk.

Újabb öt perc múlva a vámpíroknak már nyomuk sem volt a téli reggel hűvös fényében. Sara csak ekkor engedte le a fegyverét és nézett Deaconra. A férfi véres volt, a kabátja több helyen szakadt, de a tekintete volt az, ami megrázta Sarát. Deacon dühös volt.

– A rohadt életbe, Sara, nem szeretem, ha megsérülsz! – Azzal megcsókolta.

Forró volt, vad és csodálatos. Egészen addig, míg Lucy vonyítani nem kezdett, valaki pedig halkan meg nem köszörülte a torkát.

Sara a hang irányába fordult és már emelte is a fegyverét, ekkor azonban meglátta a magas, hosszú copfba fogott, szinte fehér hajú, kíváncsi tekintetű és dobótőrökkel teletűzdelt lányt.

– Szóval – szólalt meg Ellie fülig érő vigyorral – te vagy a Hóhér, mi? Tuti. – Tetőtől talpig végigmérte a férfit és füttyentett egyet. – Legjobb barátnő által hivatalosan jóváhagyva – jelentette ki.

Sara vigyorogva meg akarta ölelni Elenát, de a lány megrázta a lejét.

– Tudod, hogy szeretlek, de csupa vámpírvér vagy.

– Aú. – Sara végignézett a vértől ázott ruháján. – Azt hittem, mondtam, hogy maradj a fenekeden!

– Te maradtál volna? – Ellie felvonta a szemöldökét. – Na, ugye.

Sara megadóan felemelte a kezét.

– Meg kellene néznünk, mi van Timmel. – Deaconhoz fordult. – Talán jobb lenne, ha Ellie-t küldenénk be. Nem kellene fölöslegesen összevéreznünk Tim lakását.

Deacon szeme felcsillant.

– Jó ötlet.

Elena egyikről a másikra nézett.

– A homlokomra van tetoválva, hogy balek? Nem hiszem. Hallottam Timothy pokolfajzat házi kedvencéről.

Annak ellenére, amit mondott, Deacon már az ajtónál volt.

– Tim?

– Jól vagyok – hallatszott odabentről egy morgó hang. Lucy vad ugatásba kezdett. – Lucy, kislány, nyugszik!

A kutya néhány mordulás után engedelmeskedett a gazdájának.

– Fedezz! – szólt Deacon és kinyitotta az ajtót.

Sara kész lett volna rálőni a kutyára, persze csak ártalmatlanná akarta tenni, nem megölni. Az a „démoni dög” azonban békésen ült a földön elterült gazdája mellett, és szinte vigyorgott, mintha nem csak az alkalomra várt volna, hogy szétmarcangolja a behatolók arcát. Tim kezében fegyver volt, az arcán egy csúnya zúzódás… És olyan szag áradt belőle, mint egy alkohollepárlóból.

– Te jó ég, Tim! – Ellie befogta az érzékeny orrát. – Sörben fürödtél, vagy mi?!

Tim összerezzent.

– Csendesebben!

– Te kiütötted magad? – kérdezte Sara dühösen. – Mi meg azt hittük, meghaltál! – Vagy azt, hogy sorozatgyilkos lett belőled.

– Hé! – mordult fel a férfi. – Annyira magamhoz tértem, hogy kilőjem Őket, nem? És igenis jogom van kiütni magam, miután találok egy vámpírt, akit a vámpírgyűlölők darabokra szaggattak. Egyenként tépték le az ujjait a szerencsétlennek. Rohadt nemes tett, mondhatom! Sarának is volt már egy hasonló ügye. Azután öt napig megállás nélkül sütött. A szomszédai imádták.

– Ki etette Lucyt?

– Hát én! – Méltatlankodó pillantást vetett a lányra. – Mit gondolsz, hagynám, hogy az én kicsikém éhezzen? – Egy puszit nyomott a loncsos, fekete fejre. – Tudja, hol a kajája, és mindig hagyok neki jó sok friss vizet.

– Tim – szólalt meg Sara. – Ez most fontos. Tudod igazolni, hogy hol voltál az elmúlt néhány napban?

A férfi furcsán tiszta pillantást vetett rá.

– Sal nonstop kocsmájának egy sötét sarkában. Az asztalon ott a repigyufa a telefonszámmal.

Deacon felhívta a kocsmát és ellenőrizte Tim történetét. Sara boldog volt, hogy őt tisztázta, de tisztában volt az ebből fakadó következtetésekkel is. Megdörzsölte az arcát.

– Ellie, gondoskodnál róla, hogy Tim kijózanodjon és valaki ellássa a sebét? Nekünk Deaconnal van még egy kis elintéznivalónk.

– Semmi bajom – dörmögött Tim, és megpróbált felállni, de rövid úton visszazuhant a padlóra. – Vagy talán mégis.

Elena bólintott.

– Semmi gond. Nem kell segítség?

Deacon válaszolt.

– Maradj a környéken. Szólunk, ha szükségünk lesz erősítésre.

– Oksa. – Amikor Deacon elindult kifelé telefonálni, Ellie nyálcsorgató arcot vágott a háta mögött és a feltartott hüvelykujjával gratulált Sarának.

Sara képtelen volt nem nevetni, de a jókedve elmúlt, mire kiért a motorhoz és Deaconhoz.

– Csak Marco lehet az. Ha nem, akkor nagy szarban vagyunk. – Mert akkor egy ismeretlen őrült rohangál az utcákon.

– Az előbb beszéltem Simonnal. Shah két órája elhagyta a várost, szóval, ha újabb gyilkosság történik… Megrázta a fejét. – De nem várhatunk addig. Ideje megszorongatni kicsit Marcót.

– Gondolod, meg tudod törni?

A Hóhér arca vészjósló és kemény volt.

– Igen.

Sarának meg kellett volna ijednie a férfi kegyetlensége láttán, d nem tette. Ő is tudta, hogyan kell valakit megszorongatni.

– Csináljuk! – Felszállt a motorra, és felvette a bukósisakot, ami a férfi nyújtott felé. – Ha ennek vége, forró vízzel le akarok tusolni’ egy hatalmas nagy fürdőszobában.

– Kibérelem a luxuslakosztályt.

– Miből gondolod, hogy te is ott leszel?

– A remény hal meg utoljára.

Határozottan meg akarta tartani ezt a pasast, gondolta Sara, miközben bezárta maguk mögött a kaput. Hátha mégiscsak meg lehet ezt szervezni valahogy! De a lelke mélyén tudta, hogy ez lehetetlen.’ Nem tudta volna elképzelni a Hóhért szmokingban egy csili-vili partin. Márpedig a Céh igazgatójának részt kellett vennie a politikai játszmákban. Senki sem rajongott azért, hogy egy ilyen nagyhatalmú szervezet van a városban, de a megfelelő, finom taktikázással ezt a félelmet akár megbecsüléssé is lehetett alakítani.

Hosszú idővel ezelőtt a Céh még titokban működött, de ennek csak az volt az eredménye, hogy a tömeg több csoportot elpusztított, az épületeiket lerombolta, sok vadászt megölt. Senki sem akarta, hogy még egyszer ilyesmi történjen.

Megérezte, hogy Deacon hirtelen lassított, ezért oldalra hajolt és kinézett a férfi izmos karja mellett.

– Na, ne! – Levette a sisakját, és Deacon vállába kapaszkodva felállt a motor hátsó ülésén.

– Megadtátok magatokat! – kiáltott az út közepén álló vámpírnak. – Ezúttal már ölni fogunk.

Hetedik fejezet

Úrnőm, félreértesz – szólt komoly ábrázattal. – A Céh szolgálataira van szükségem.

Sarának tényleg semmi kedve nem volt segíteni a vámpíron, aki nem sokkal azelőtt megpróbálta leválasztani a fejét a testéről, de a vadászoknak megvolt a maguk feladata.

– Valaki megszegte a szerződését?

– Nem. Egy vadász foglyul ejtett egy vámpírt közülünk. Leköteleznének, ha meg tudnák szervezni a mentőakciót.

A lány megszorította a férfi vállát. Ez nem lehetett véletlen. Visszaült a motorra, Deacon pedig a járdaszegély mellé guruit.

– Beszélj! – parancsoltak rá a vámpírra egyszerre.

– Silast – kezdte a vámpír, és megállt mellettük a járdán – gyengéd kapcsolat fűzte a vadászhoz. Két hete elváltak az útjaik, erről eddig egyikünk sem szerzett tudomást.

Körülbelül ekkor kezdődött a gyilkosságsorozat.

-A vadász neve Marco Giardes. – A vámpír széttárta a karját.

– Nem tudom, mi történt kettejük között. De néhány perce kaptam egy üzenetet Silastól, amely szerint Marco a pincéjében tartja őt fogva.

Sarának eszébe jutott, hogy Marco talán mégis rájött a látogatásuk valódi okára. Valaminek történnie kellett, hogy idáig fajuljanak a dolgok.

– Azt mondta, mióta van már ott?

– Silas egy órával ezelőtt ment Marco bárjába az új szeretőjével – mesélte bosszúsan a vámpír. – Fiatal még, azt hiszi, hogy a vámpír lét sérthetetlenné teszi. – Jelentőségteljesen megdörzsölte a vállát, amit Sara átlőtt.

– Az a rohadt vámpír Marco orra alá akarta dörgölni az új viszonyát. – Majdnem megsajnálta Marcót. De csak majdnem, mert ha igaz volt, amit ez a vámpír mondott, akkor a vadász megölt öt ártatlan vámpírt és halálra rémisztette Rodneyt. – Egyéb információ?

Silas új szeretője már nem él. – Megvonta a vállát. – Silasnak sikerült eljuttatnia hozzám az üzenetet, mielőtt a fogvatartója rájött, hogy két mobiltelefonja van. Azóta nem hallottam felőle, ezért feltételezem, hogy a vadász rájött a mulasztására és orvosolta azt.

Deacon a vámpírra meredt.

– Ha tudod, hol van, miért nem állítasz össze magad egy mentőcsoportot? Elég sok embered van.

Hosszú szünet következett. A vámpír felnézett, majd lesütötte a szemét és halk hangon folytatta.

– Raphael nem örült, amikor tudomást szerzett a Sara ellen irányuló támadásról. Mi nem hozzá tartozunk. Megtiltotta, hogy az elutazásunkkal közvetlenül összefüggő teendőnkön kívül bármit tegyünk a területén. Még táplálkoznunk sem szabad. – Hosszú, remegő sóhaj. – Az első repülőgéppel indulnunk kell.

– Silas egy turista? – Sara gyorsan számba vette a lehetőségeit.

– Marco egy vadászat során ismerkedett meg vele. Silas ideköltözött. Segítséget kérnénk az arkangyalunktól, de ő nem kifejezetten viseli szívén Silas sorsát.

Sara egyáltalán nem bízott meg ebben a vámpírban, de valami azt súgta neki, hogy Silasszal és Marcóval kapcsolatban legalábbis igazat mond. A hangja aggódó volt, ebből egyértelműen látszott, hogy ő viszont törődik a fiatal vámpírral. Ez nem volt annyira különös, mint amilyennek hangzott: a vámpírok is emberek voltak valaha, hosszú időbe telt, míg az emberség visszhangjai végleg elcsitultak bennük.

– Jól van. – Sara feltette a bukósisakját. – Ideje, hogy a Céh közbelépjen.

Deacon beindította a motort, és szó nélkül elindult. A vámpírokat otthagyták, az út szélén.

– Azt hiszem, őszinte volt – szólalt meg a lány. – Te mit gondolsz?

– A történetük egybevág azzal, amit eddig tudtunk. – A hangja bensőséges és sötét volt, simogatta Sara érzékeit. – Ügy tűnik, Raphael kedvel téged.

– Soha nem találkoztam vele, még telefonon sem beszéltünk.

Sara vett egy nagy levegőt. – Nem hiszem, hogy ennek bármi köze lenne hozzám.

– Nem?

– Nem. – A lány pontosan tudta, hogy az arkangyalok világképében milyen helyet foglaltak el az emberek. Nagy részük körülbelül a hangyákkal volt egy szinten. – Arról van szó, hogy egy másik arkangyal betolakodott a területére, ezért dühös most. – Márpedig ha egy arkangyal dühös, a dolgok könnyen kegyetlen véget értek. – Emlékszel, mit tett azzal a vámpírral a Time Square-en?

Deacon bólintott.

– Minden csontját összetörte és figyelmeztetésképpen otthagyta, mindenki szeme láttára. Szerencsétlen ördög végig eszméleténél volt!

– Akkor már érted, miért nem akarom, hogy Raphael valaha is érdeklődjön a sorsom iránt. Deacon egy szót sem szólt, de mindketten jól tudták, hogy céhigazgatóként Sara sokkal nagyobb eséllyel felkelti Raphael érdeklődését, mint egyszerű vadász korában. De akkor is: ugyan hányszor lépett egy arkangyal közvetlenül kapcsolatba egy emberrel?! Sara még soha nem hallott ilyesmiről. Ezek az erődítményeikből irányítottak mindent.

A manhattani Arkangyal-torony mellett minden más épület eltörpült. Sara nemegyszer ücsörgött Ellie túlságosan drága lakásában, és figyelte a csillogó épületből felszálló angyalokat. Az ő lábuk, gondolta, valószínűleg soha nem is érinti a földet.

– Tudod, van egy olyan érzésem, hogy Ellie hamarabb találkozott az arkangyallal, mint én.

– Hogyhogy?

– Csak megérzés. – A tarkója megbizsergett, talán a látóképessé kapcsolt be egy pillanatra. Sara nagymamájának állítólag megvolt az adottsága. – Mit gondolsz, nem kellene bevonnunk őt is az ügybe?

– Ha Marco egyedül van ott, akkor ketten el tudunk bánni vele. Először nézzünk körül, nem akarom feleslegesen megrémíteni pasast. – Elgondolkodott. – Bár úgy tűnik, Silas nem egy nehéz célpont.

– Na, igen. De Marco Rodneyt is megtámadta, az a vámpír pedig kábé olyan veszélyes, mint egy kisnyuszi. – Sara remélte, hogy az ura nem szabott ki túl kemény büntetést a vámpírra, és hogy a ribanc Mindy megkapta, amit megérdemelt.

– Itt vagyunk. – Deacon leállította a motort. – A bár elvileg zárva, van.

Letették a sisakjukat, és elindultak a bár bejárata felé. Megtorpantak, amikor meglátták, hogy egy utcán arra járó, apró öreg nénike rájuk bámul majd nagyon gyorsan elbújik előlük. Sara akkori nézte meg alaposan a férfit: hatalmas volt, szexi, állig felfegyverezve, a ruhája pedig vöröslött a vértől.

– Hoppá…

Deacon elmosolyodott, az arcán látszott, hogy legszívesebben megszabadulna a mocskos ruháitól. Sara társaságában.

– Gyorsan intézzük ezt el, mielőtt megérkezik a rendőrség és minden a feje tetejére áll.

A lány bólintott, és megszabadult a gondolatoktól, amik arról szóltak, hogyan szappanozza végig a férfi testét.

– Hogyan jutunk be a pincébe?

Deacon felvonta a szemöldökét.

– Megkérjük Marcót, hogy engedjen be.

– Mi a… ó! Igen, ez jó lesz. Két vadász, akik bevetés után meg szeretnék húzni magukat valahol, és rendbe szeretnék hozni magukat. Ez tetszik.

A bár ajtaja zárva volt, a neonlámpák sötétek.

Deacon be akart kopogni, de Sara megállította és a falba rejtett kaputelefonra mutatott. Megnyomta rajta a gombot és várt.

– Igen? – Marco hangja fáradt volt, de egyáltalán nem erőszakos.

– Marco? Itt Sara és Deacon. A segítségedre lenne szükségünk, rendbe kellene hoznunk magunkat.

– Azt látom. – A zár felberregett. – Gyertek be!

Sara megvárta, amíg az ajtó becsukódott mögöttük, csak akkor szólalt meg.

– Én tévedek, vagy tényleg túl normálisnak tűnt?

Deacon is a homlokát ráncolta.

– Vagy iszonyú jó színész, vagy a helyzet más, mint gondoltuk.

Marco kidugta a fejét a lakásába vezető” ajtón. Füttyentett, amikor meglátta a két vadászt.

– Ez nem semmi harc lehetett! A fürdő elég nagy kettőtök számára! – Elvigyorodott, de a jókedve nem palástolta a fáradtságát.

Ebben sem volt semmi különös, lehet, hogy egyszerűen nem került még ágyba.

Ekkor Sara meglátta, ilyen szörnyű állapotban van a bár. A padon törött üvegek és vér, a falban golyók nyomai. Marco eléjük lépet, ekkor látták meg, hogy a szeme körül hatalmas foltban kezdett lilulni az arca.

– Meg merjem kérdezni? – vonta fel a szemöldökét Sara.

Marco a hajába túrt.

– Gyertek fel, ott majd elmesélem.

– Inkább most mesélj! – szólalt meg keményen Deacon.

A bár tulajdonosa egyik vadászról a másikra nézett, majd megszólalt.

– A francba! – Úgy hangzott, mintha éppen abban a pillanatban tört volna ezer darabra a szíve. Leereszkedett az utolsó lépcsőfokra, és a tenyerébe hajtotta a fejét. – Átvert. Az a szemét átvert engem.

Sarának kezdett belefájdulni a feje ebbe az egészbe. Azért jött ide, hogy kiszabadítson egy szegény vámpírt az őrült vadász karmai közül, ehelyett csak egy megtört szívű szerelmest talált.

– Mit szólnál, ha a végén kezdenénk? – javasolta, de nem közel tett a férfihoz, nehogy kiderüljön, hogy Marco tényleg olyan jó színész. – Hol van Silas?

– A pincébe zártam. – Kifejezéstelen tekintettel nézett fel rájuk – Csak egy kis időt akartam nyerni, hogy kiszellőztessem a feje mielőtt hívom a Céhet.

– És a férfi, aki vele volt?

Marco a bár felé biccentett.

– Silas megjelent mögötte, és… – A kezeire meredt. – El sem hittem. De a vér, a rengeteg vér! Sara otthagyta Deacont a férfival, felmászott a csillogó faparkettára és lenézett. Egy vámpír kék szemei meredtek rá. A lány lélegzete elállt. Ha nem látta volna, hogy a fejhez már nem kapcsolódik test, azt hihette volna, hogy a vámpír életben van.

– Halott – jelentette Deaconnak. – A kérdés csak az, mi történt vele.

– Silas – válaszolt tompán Marco. – Olyan pöffeszkedve lejtett be ide, mint egy rohadt páva. Nem lett volna szabad beengednem, de azt hittem… – Nyelt egyet. A keze ökölbe szorult, minden ina fájdalmasan megfeszült. – Azt hittem, hogy bocsánatot akar kérni. A srácot csak később láttam meg.

– Bocsánatot kérni? – Sarának az volt az érzése, egy nagyon eldurvult szerelmi civakodás közepébe csöppentek.

– Amiért megcsalt. – Marco ekkor először egyenesen Sara szemébe nézett. – Tiszta hülye voltam. Felmondtam a Céhnél, és megnyitottam ezt a helyet, mindezt csak azért, mert azt mondta, bántja a tudat, hogy nap mint nap kockára teszem az életemet. Még Simont is megkértem, hogy beszéljen néhány befolyásos angyallal, nézze meg, hátha át lehet adni a Silas szerződéséből hátralevő részt egy amerikai angyalnak. Hogy ne kelljen folyton utaznunk.

– Tessék! – Sara felvett a földről egy horpadt, de máskülönben ép ásványvizes palackot és odadobta Marcónak. – Lazíts!

– Nem tudok. – Egy hajtásra megitta az összes vizet, az üres palackot elhajította. – Csak kihasznált. Arra játszott, hogy kibújjon a szerződése alól, mert az angyalával nem jött ki jól. Ezt még el is viseltem volna. Leszarom az egóm, ezt még le is nyeltem tőle. Mert szerettem. De kiderült, hogy egész idő alatt együtt volt egy… franc tudja.. Több mint egy pasival.

Marco, ennek az egésznek semmi értelme. – Sara karba fonta a kezét. – Miért akarna téged bemártani, ha ő csalt meg?

– Mert kidobtam. – Abban a pillanatban Sara megpillantotta Marcóban a vadászt. A kemény, halálos, minden bizonnyal nagyon jó vadászt. – Elkergettem, és megmondtam neki, hogy nem akarom látni többé.

– Ezzel nem maradt esélye arra, hogy a szerződését áttegyék ide.

Deacon nem mozdult az ajtó mellől. – Ennek így van értelme. De minden bizonyíték arra utal, hogy vadász a tettes.

– Elvitte a cuccomat. A fegyvereimet, a ruhámat, az egyik szertartási kardot a gyűjteményemből. – Marco a fogát csikorgatta. – Hogy lehettem ennyire hülye?! Tudtam, hogy nem jól tűri, ha elutasítják, de az eszembe sem jutott, hogy gyilkolászni kezd, csak hogy bosszút álljon rajtam.

Sara Deaconra pillantott. A férfi nemet intett a fejével. Ő is egyetértett: Marco története nagyon, de nagyon hihető volt. Csakhogy az ő szava állt Silaséval szemben. A vámpírok rossz néven vették volna, ha ők bizonyíték nélkül a vadász társuk mellé állnak. Ha be tudják bizonyítani az igazukat, Silas egyszerűen eltűnik, hogy az angyalok kimérjék rá a büntetést. A vadászok csak vészhelyzetben és kivégzési parancsra ölhettek. Az angyalok jobbnak látták, ha maguk szolgáltatnak igazságot: gyorsabbak és hatékonyabbak voltak, és sokkal kegyetlenebbek, mint a vámpírjaik.

– Biztonsági kamerák – jutott Sara eszébe. – Rögzítetted a harcot?

– Nem. – Az önutálat eltorzította Marco szép vonásait. – Amikor láttam, hogy Silas megjött, kikapcsoltam őket. Nem akartam, hogy bárki lássa, ahogy hülyét csinálok magamból. De legalább annyi eszem volt, hogy a fegyverem magammal vittem. A golyó súrolta a lejét, rövid időre kiütötte.

Ez megmagyarázta, hogyan tudta Marco a pincébe zárni a vámpírt.

– Beszélnünk kell Silasszal. – Sara tett egy lépést előre, arra számított, hogy Marco ellenkezni fog.

A férfi felállt.

– Odavezetlek benneteket! Nézzük, mit mond az a szemét.

Előhúzták a fegyvereiket és elindultak a vadász mögött. Mire odaértek, Silas már az ajtón dörömbölt.

– Segítség! – Dörömbölés. – Segítsenek! Hallom, hogy van ott valaki!

– Csend! – Deacon hangja úgy hasított keresztül a hangzavaron, akár egy éles penge.

Sara vette kezébe az irányítást.

– Hogyan kerültél a pincébe?

Nagyjából ugyanazt a sztorit hallotta vissza Silastól, mint korábban Marcótól, csak felcserélt szereposztással. Mire végighallgatta, már lüktetett a feje. Hogy a fenébe tisztázhatnák ezt az ügyet?! Egy rossz húzás, és a vérfürdő garantált.

Deaconra pillantott.

– Van nálad bilincs?

Dacon a kezébe nyomott egy pár vékony, műanyag pántot.

– Elég erős.

Marco kérés nélkül felemelte a két csuklóját, amikor a lány felé fordult. Sara rájuk csatolta a bilincset, majd felvezette a férfit és leültette a lakásához vezető lépcsőre. Bekötötte a szemét, összekötötte a lábát, levette róla a bilincset, majd visszacsatolta a korláton keresztül. A vadászok nagyon találékonyak voltak, ha az életük múlt rajta.

– Nem fogok elmenekülni – közölte vele Marco fájdalomtól megtört hangon.

– Ha ez számít – válaszolt Sara –, én hiszek neked. – Ha céhigazgató akart lenni, meg kellett tanulnia felmérni az embereit. – De bizonyíték kell.

– Silas okos. Ettől olyan vonzó.

A vámpír nem tűnt különösebben vonzónak, de Sara sem volt szerelmes belé. Megveregette Marco vállát, majd magára hagyta, becsukta maga mögött az ajtót,

– Rodney – mondta Deaconnak. Én is erre gondoltam.

– Tegyük fel, hogy felismeri a támadója hangját. Ugyan ki venné őt komolyan? – Elővette a telefonját, de habozott. Kezdetnek jó.

Miközben hallgatta a csengést a vonal túloldalán, a tekintete találkozott Deaconéval.

– Igazgatóként intézhetem majd az ilyen zavaros ügyeket. A férfi bólintott.

– És leszel annyira lelkiismeretes, hogy mindig kiderítsd az igazat. – Odalépett hozzá, és végigsimított Sara arcán. – Örülhetünk, hogy te leszel az igazgatónk.

Ekkor felvette valaki a telefont.

– Tessék!

Sara Deacon mellkasára ejtette a fejét, amikor meghallotta a bangót.

– Mindy, beszélnem kell az uraddal.

– A pletykálásod miatt megbüntettek.

Nyolcadik fejezet

S arának nem volt ideje a kakaskodásra.

– Ügyesebben kellett volna intézned a dolgot.

– Jogos – ismerte el Mindy. – Négyszáz éves vagyok, és nem tudok megszabadulni egy félkegyelműtől. Nem a te hibád. Tartsd a vonalat!

Sara meglepődött, hogy ilyen simán ment. Vett egy nagy levegőt, amikor Lacarre kifinomult hangját meghallotta a vonal túlsó végén.

– Vadász. – Ebben az egyetlen szóban benne volt, hogy magyarázatot követel a zaklatásért, de engedélyt ad, hogy Sara beszéljen.

Sara vázolta előtte a helyzetet.

– Ha Rodney néhány percre a rendelkezésünkre állna, az segítene a helyzet tisztázásában.

– Két áldozat az én vámpírom volt, ezért én is érdekelt vagyok abban, hogy kézre kerítsék a tettest. Nemsokára ott vagyunk.

Sara összecsukta a telefont és határtalan örömmel megölelte Deacont.

– Szerinted feltűnne valakinek, ha itt hagynék mindent és visítva kirohannék a világból? Nagy, meleg kezek simítottak végig a hátán.

– Lehet, hogy utánad küldenék a Hóhért.

Ne flörtölj velem! Most ne!

– Akkor majd később folytatom. – De tovább simogatta a lányt.

Azt hiszem, ez most már hivatalosan is pályám legfurább esete.

– Csatlakozom. Nem tudom, miért lepődöm meg mindig, amikor,i vámpírok ilyen emberien viselkednek. Pedig már rájöhettem volna, hogy az átalakulással nem válnak egy csapásra bölcsekké. – Sara erezte az arcán a férfi egyenletes, erős, megnyugtató szívverését. Egy nő könnyen hozzá tudna szokni egy ilyen biztonságot adó érzéshez.

Hosszan álltak így, csendben, míg Sara szívverésének ritmusa lecsillapodott és igazodott a férfiéhoz.

– Gondoltál valaha arra, hogy valami mást csinálj? – kérdezte, es rájött, hogy semmit sem tudott a férfi múltjáról. De ez nem számított. Az a férfi nyűgözte le, aki Deacon abban a pillanatban volt. – Úgy értem, a Céhen kívül.

– Nem. – A határozott válasz mögött hosszú történet rejlett.

De Sara nem kérdezősködött.

– Én sem. Vadásszal először tízéves koromban találkoztam. Egy kommunában éltem akkor… ne is kérdezd! Az a nő annyira okos, kemény és határozott volt, elsőre beleszerettem a hivatásba.

A férfi felkacagott, kissé nyers hangon.

– Én azután találkoztam először vadásszal, miután egy vérengző vámpír az egész környékünket lemészárolta. Egy vámpír felett álltam es húsvágó bárddal csapkodtam a nyakát, amikor a vadász rám talált.

– Hány éves voltál?

– Nyolc.

– Csoda, hogy te nem lettél őrült vámpírgyilkos.

Deacon halkan felnevetett, és szinte körbevette a lányt a testével. Megcsókolta a homlokát, és ez a gesztus Sara utolsó védvonalait is szilánkjaira törte.

– Úgy döntöttem, inkább a jók közé akarok tartozni. Nem szerelek a vadász társaimra vadászni, minden egyes munkában a szívem szakad meg.

Sara ekkor megértette, hogy az előző hóhér miért választotta

Deacont utódjául. A hóhérnak teljes szívéből szeretnie kellett a Céhet, minden döntésének ebből a szeretetből kell fakadnia. Deacon soha nem végzett volna ki senkit egyértelmű, döntő bizonyíték nélkül. Különben már Marco sem élt volna.

A lány felemelte a fejét, és megcsókolta a férfi nyakát.

– Lenne kedved titkos viszonyt folytatni a Céh igazgatójával? Nem engedhette el ezt a férfit. Anélkül, hogy harcolt volna ér– semmiképp.

– Jobban szeretem, ha mindenki tudja, ha egy nő hozzám tartozik. – jött a megalkuvást nem ismerő válasz. – A titkolózás mindig csak bajt okoz.

Így hát ez a lehetőség is elúszott. Még mielőtt Sarának lett volna ideje kitalálni egy újabbat, a bejárati ajtó megremegett az erőteljes kopogástól. Lacarre megérkezett.

– Színpadra! – Sara eltolta magát Deacontól, az ajtóhoz ment, é beengedte az angyalt és kíséretét: Mindyt, Rodneyt – és legnagyobb meglepetésére a vámpírt, aki a segítségüket kérte Silas ügyébe

– Fáradjanak beljebb! – Felvont szemöldökkel nézett a hívatlan érkező férfira.

– Errefelé bóklászott – szólt Mindy, és közönyösen legyintett, jelezve, hogy őt egyáltalán nem érdekli a dolog. – Lacarre úgy döntött, esetleg segítségünkre lehet.

Az idegen vámpír egyáltalán nem tűnt boldognak, hogy be kellett jönnie, de egy angyalnak senki sem mondhat nemet.

– Hol van az a két férfi? – kérdezte Lacarre. A szárnyát felemelte, hogy a vége nehogy belelógjon a padlót borító üvegszilánkok közé, a vér és alkohol ragacsos keverékébe.

– Az egyik ott van – intett Sara a Marco lakásához vezető, csukott ajtó felé —, a másik a pincében.

Mindy végigsimított Deacon karján.

– Mind úgy néznek ki, mint ez itt? – kérdezte kihívón. Deacon egy szót sem szólt, csak egyenesen a nőre nézett. A tekintete olyan fagyos volt, hogy még Sara is beleborzongott.

A Hóhér nagyon, de nagyon értett hozzá, hogyan kell rémisztőnek lenni. Mindy visszarántotta a kezét, mintha megégette volna, gyorsan visszatért Lacarre mellé. Rodney végig az angyal szárnyai mögött húzódott meg.

– Belőled jó vámpír lenne – jegyezte meg Lacarre Deaconnak. – Talán még a város sem bomlana fel, ha te irányítanád.

– Szívesebben vadászok.

Az angyal bólintott.

– Kár. Rodney, tudod, mit kell tenned?

Rodney olyan nagyot bólintott, hogy a feje majdnem leszakadt.

– Igen, uram! – Gyerekesen vágyott rá, hogy a gazdájának kedvére tegyen.

– Gyere! – Sara kinyújtotta a vámpír felé a kezét. – Én legutóbb sem bántottalak, emlékszel?

Rodney ezen egy ideig elgondolkodott, majd megfogta a lány kezét.

– De most nem tudnak elkapni, ugye?

– Nem. – Megpaskolta a férfi kezét. – Csak annyit kérek tőled, hogy hallgasd meg a hangjukat, és mondd el, hasonlít-e valamelyiküké ahhoz, aki bántott téged.

Először Marcóhoz mentek, Lacarre és Mindy követte őket. Sarát kirázta a hideg a tudattól, hogy hátat kell fordítania egy nagy hatalmú angyalnak és egy vérszomjas cafkának, de erőt vett magán, mert tudta, hogy Deacon zárja a sort, Silas barátja mögött.

– Marco! – Sara bekopogott a csukott ajtón. – Fenyegesd meg Rodneyt, hogy levágod a fejét!

A vámpír az ijedségtől tágra nyílt szemekkel nézett rá.

– Csak játékból – suttogta neki a lány.

Marco egy pillanat múlva kiabálni kezdett. Rodney összerezzent es elugrott az ajtótól. Sara érezte, hogy keservesen összerándul a gyomra.

– Ő volt az? – kérdezte, amikor Marco elhallgatott.

Rodney remegett.

– Nem. De ő is ijesztő.

Lacarre nem rajongott az ötletért, hogy le kell mennie a pincébe, de végül megtette. Amikor pedig Silas nem volt hajlandó engedelmeskedni Sarának, besuttogott az ajtón:

– Vagy azt szeretnéd, hogy bemenjek és kettesben… megbeszéljük? – A hangja selymes és édes volt, mint a fekete csokoládé, és éles, mint a bordák közé fúródó tőr.

Ha Sarának bármi kétsége lett volna afelől, hogy szeretne-e vámpírrá változni, az abban a pillanatban szertefoszlott. Nem akarta alávetni magát egy olyan lénynek, aki egyetlen mondatba ennyi kegyetlenséget és fájdalmat volt képes beleszőni.

Silas megtört és elmormolt egy fenyegetést, körülbelül annyira félelmeteset, mint egy plüssmackó. Sara már éppen rá akart szólni, hogy ismételje meg, ezúttal több beleéléssel, de Rodney megperdült és a kijárat felé kezdett rohanni. Deacon kapta el.

– Sss!

Sara nagyot nézett, amikor meglátta, hogy a vámpír úgy akaszkodott a Hóhérra, akár egy kisgyerek az anyukájára.

– Ő volt az! Ő a gonosz ember!

Lacarre először Rodneyra nézett, majd Sarára.

– Hozd fel ezt a Silast. A vadásztól akarom hallani, hogy mi történt.

Sara bevetésre készen tartotta a nyílpuskáját, de nem volt rá szüksége. A magas, fekete hajú, megnyerő külsejű Silas úgy követte őket véres, szakadt ruhájában, mint egy szelíd bárányka. Sara otthagyta őt Lacarre és Mindy előtt, majd eleresztette Marcót és visszatért vele a többiekhez. Az idegen vámpír a háttérben húzta meg magát.

Silas a volt szeretőjéhez fordult.

– Gyilkoltál, és most rám akarod kenni.

Marco azonban tudomást sem vett róla, egyenesen maga elé nézve elmesélte a történetet, amit Sara igaznak hitt. Amikor odáig jutott, hogy szakított Silasszal, a nem odavalósi vámpír felkiáltott.

– Én hittem neked!

– Hallgass! – ordított rá Silas.

Lacarre felvonta a szemöldökét.

– Nem. Beszélj!

– Tett már ilyet korábban is. Három évtizede, amikor egy ember, akinek udvarolt, otthagyta őt egy másik vámpírért. Akkor négyet gyilkolt meg a fajtánkból.

Sara a vámpír szemébe nézett.

– Olyanokat, akik erősen kötődtek az emberekhez?

– Igen – válaszolt remegve a férfi. – Azt mondta, úrrá lett rajta a vérengzés. Fiatal volt, én pedig megvédtem őt. – A láthatóan megrendült vámpír vett egy mély levegőt, és hátat fordított korábbi barátjának. – Többé már nem védem.

Silas felordított, és felugrott, mintha támadni készült volna, de Deacon a torkára mért egyetlen ütéssel leterítette. A vámpír úgy zuhant a földre, akár egy zsák krumpli. Marco arca megrándult, de nem nézett arra.

– Mint már mondtam – jegyezte meg Lacarre nagy kár, hogy nem kívánsz átváltozni. Ha valaha meggondolnád magad, szólj!

Deacon ajka halvány mosolyra húzódott.

– Minden tiszteletem az öné, de én inkább a magam ura maradok.

– Csábíthatnálak olyan szépségekkel, mint Mindy, de úgy látom, már ezen a téren is meghoztad a döntést. – Megállt az eszméletlen vámpír felett. – A Céhnek joga van kártérítést kérni és ajánlatot tenni a büntetésre. Mi a kívánságod? – Sarához szólt, mintha a lány máris a Céh igazgatója lett volna.

A lány Marcóra pillantott, látta az arcán a lelkében dúló háború jeleit. Nem is volt kérdés, mit válaszol.

– Könyörületet – mondta. – Könyörületesen végezzék ki őt. – Mind tudták ugyanis, hogy Silas nem maradhat életben. – Kínzás és fájdalom nélkül.

Lacarre a fejét csóválta.

– Mennyire emberséges!

Sara tudta, hogy ez nem bók volt.

– Ezzel a hibával együtt tudok élni. – Soha nem akart még csak hasonlóvá sem válni Lacarre-hoz. Az angyal végtelenül hideg volt, még akkor is, amikor egyértelmű érdeklődéssel nézett a lányra.

– Legyen. – Könnyedén felkapta a vámpír testét. – Úgy lesz, ahogy kívánod.

Az angyal távozott, krémszínű szárnyainak széles nyomában mögötte ment Mindy és a többiek. Sara látta, hogy Deacon Marco vállára teszi a kezét, és finoman megszorítja. Halkan suttogott neki, Sara nem hallotta, mi hangzott el kettejük között. Amikor azonban Deacon magára hagyta a másik vadászt, Marco már nem tűnt úgy, mint akiből lassú és fájdalmas halállal elszáll a lélek. Igen, látszott, hogy szörnyen fáj neki, ami történt, de már parázslott benne az erős akarat makacs lángja. Az, ami egy embert vadásszá tett.

Sarához fordult.

– Visszavonom a Céhhez benyújtott felmondásomat. Azt hittem… azt reméltem… de itt már nem maradhatok.

– Tudatom Simonnal.

– Ez nem szükséges, igaz, Sara? – jegyezte meg halkan. – Elég, ha te tudod.

S ara hat órával később, a szálloda előtt búcsúzott el Deacontól.

Mindkettőjük kezében ott volt a felszerelésük, Ellie egy tiszta, bérelt autóban várt rá, készen, hogy elinduljon a barátnőjével vissza New Yorkba. Még egy utolsó autókázást terveztek, mielőtt Sarát maguk alá temetik a Céh egyik legnagyobb és legerősebb részlegének irányításával járó feladatok.

– Ez az év brutális lesz – mondta Deaconnak, aki kinyújtott lábakkal, oldalvást ült a motorján karba font kézzel. – Még jó is, hogy nemet mondtál, valószínűleg ha akarnék sem tudnék most titkos viszonyt folytatni veled. – Fel kellett volna nevetnie, de nem volt benne semmi vidámság. A férfi semmi giccseset nem csinált. Ő Deacon volt. Csak felállt, átkarolta a lány nyakát és csókolta, amíg Sara levegővel bírta. Azután újra.

– Van néhány elintézendő dolgom. Rád pedig egy igazgatói szék vár.

A lány bólintott. A szájában érezte a férfi whiskey– és éjfélízét.

– Na, ja.

– Menj, Ellie már vár rád.

Sara még egyszer erősen megölelte a férfit, majd megfordult és elment. Deaconnak igaza volt, hogy így fejezte be. Bármi volt is köztük és bármilyen fényesen ragyogott is Sara előtt, a láthatáron a I oly tatás ígérete, megérdemelték, hogy az ne törjön össze a teljesíthetetlen elvárások súlya alatt.

– Indulj! – vetette oda Ellie-nek, amint becsukta a kocsi ajtaját.

Ellie csak ránézett, de nem szólt egy szót sem. Mindketten hallgattak, amíg át nem lépték az állam határát. Akkor Ellie újra a barátnőjére pillantott és megjegyezte:

– Nekem bejött.

Ez az egyszerű kijelentés átszakította Sara utolsó védelmi vonalait is.

A lány a tenyerébe hajtotta a fejét és sírva fakadt. Elena lehúzódott az út szélére, és átölelte. Nem sértette meg azzal, hogy üres szólamokat kezd pufogtatni. Csak annyit mondott:

– Tudod, Deacon nem tűnt olyannak, aki félbehagy fontos dolgokat.

Sara elmosolyodott. Tisztában volt vele, hogy az arca szörnyen néz ki.

– El tudod őt képzelni szmokingban? – A gyomra összeszorult a kép láttán.

– Várj, elképzelem. Oké, megvan. – Elena felsóhajtott. – Hú, szmokingban tisztára végigcsócsálnám!

– Hé! Az enyém! – mordult fel Sara.

Ellie elvigyorodott.

– Mi az? Én is nőből vagyok! A pasid nagyon szexi.

– Tiszta hülye vagy! – Sara elmosolyodott, ha csak egy pillanatra is. – Szinte látom magam előtt, ahogy bálokon bájcseveg és taktikázik a céhes politikai ügyekben. Na, persze!

– Na és? – Ellie megvonta a vállát. – Ez a céhigazgató dolga. Ki mondta, hogy az igazgató szerelme nem lehet egy hatalmas, rémisztő, szótlan vadállat?

Csábító volt elfogadni ezt és ragaszkodni a reményhez, de Sara megrázta a fejét.

– A földön kell maradnom. Az a pasi egy magányos farkas. Ezért ő a Hóhér. – Vett egy mély levegőt és felült az ülésben. – Vigyél New Yorkba. Dolgom van.

A szavai határozottan csengtek, de a keze becsúszott a zsebébe; az ujjai megkeresték azt az apró, fűrészfogas korongot, ami ott lapult. Deaconé volt. A Hóhérnak érdekes fegyverei voltak, például az, amelyik golyók helyett ezeket a kis, pörgő pengéket lőtte ki. Deacon ezt használta Tim roncstelepén is. Erről Sarának eszébe jutott, vajon hogy van Lucy.

Apró mosoly jelent meg a szája sarkában. Ki gondolta volna, hogy a kedvenc emléke Deaconról az lesz, amikor a férfi a Sátán vad, veszélyes kutyáját simogatja?!

Kilencedik fejezet

K ét hónap múlva Sara a tükörbe bámult. A nő, aki visszanézett rá, egyszerre volt nyugodt és végtelenül elegáns fekete, pánt nélküli estélyi ruhájában. A haja bonyolult kontyban volt a tarkójára csavarva, új frufruja kecsesebben lendült, mint harc közben valaha, az arca pedig hatalmas műgonddal volt kisminkelve, kiemelte az arccsontjait és a szemét.

– Tisztára szélhámosnak érzem magam.

Simon felnevetett, és mögé lépett.

– Pedig pontosan úgy nézel ki, mint aki vagy: egy erős és csodaszép nőnek. – A tekintete Sara nyakláncára tévedt. – Jó választás.

Az apró, fűrészfogas korong volt az, Deacon pengéje. Sara egy ezüstláncot fűzetett bele.

– Köszönöm.

– Lesznek olyanok a társaságban, akik gúnyolódni fognak. Néhányan csak felkapaszkodott szolgálóknak tekintik a vadászokat.

– Ó, mint például Mrs. Abernathy? – kérdezte szárazon. Az említett hölgy egy idős, társasági előkelőség volt, ő rendezte a bált, amire készültek. – Megkérdezte, hogy szükségem van-e „néhány tanácsra az illendő” öltözködést illetően, drágám.

– Pontosan. – Simon megszorította a lány vállát. – Egy jó tanács: ahányszor egy kékvérű lenézően kezel, jusson eszedbe, hogy te naponta találkozol angyalokkal. A legtöbben közülük a gatyájukat összepisilnék ennek csak a gondolatától is.

– Na, de Simon! – kacagott fel Sara.

– Ez így igaz. – Az idős férfi megvonta a vállát. – Egy nap pedig talán még egy arkangyallal is találkozol. Itt a magát legfontosabbnak tartó ember sem fog soha közel kerülni hozzájuk.

– Attól valószínűleg én is összepisilném a gatyámat.

– Nem fogod – jelentette ki komolyan Simon. – Ami pedig a maga rangú vámpírokat illeti, ne feledd: mi vadászunk rájuk, nem ők ránk.

Sara bólintott és fújt egy nagyot.

– Bárcsak ne kellene ilyen szarságokkal foglalkoznunk!

– Mi félünk ugyan az angyaloktól, de a legtöbben tőlünk is rettegnek. Nyugtasd meg őket! Mutasd meg, hogy mi is civilizált lények vagyunk!

– Mekkora átverés! – vigyorgott a lány.

Simon visszamosolygott rá, de Sara szívesebben látta volna valaki más arcát a magáé mellett a tükörben.

– Oké, kész vagyok. – Most jelent meg először egyedül a nyilvánosság előtt, mint kiképzés alatt álló céhigazgató. Év végére teljesen át kellett vennie a szerepet.

– Kapd el Őket!

Nem unta magát halálra a bálon. Ha szüksége lett volna még bizonyítékokra, ez volt az utolsó jel: ő volt a megfelelő ember az igazgatói posztra. Ellie addigra már legalább öt embert meglőtt volna. Sara elmosolyodott, miközben hárított egy újabb kíváncsiskodó kérdést és magába szívta a szűnni nem akaró pletykaáradatot. Minden adatra szüksége lehet még. A vadászoknak mindenről tudniuk kellett. Olyan dolgokról is, hogy kihez szökne egy-egy vámpír, vagy ki rajong annyira az angyalokért, hogy hajlamos önbíráskodva a vámpírok nyomába eredni. Ránézésre azonban természetesen csak egy hölgy volt a sok közül a bálon. Mrs. Abernathy szinte sugárzott az elégedettségtől, amikor először megpillantotta.

– Valószínűleg arra számított, hogy véres bőrszerkóban állítok be – morgott egy pezsgőspohárba egy nyugodt pillanatban a teraszon.

– Nekem bejött volna.

A mosoly, ami kiült az arcára, egész biztosan nagyon idióta volt, ezért nem is fordult meg.

– A bőrszerkó tetszik, vagy aki benne van?

– Most lebuktam. – Forró lehelet simította végig a tarkóját, nagy kezek fogták át a derekát.

– De ezt a ruhát is meg tudnám szokni rajtad.

– Hé, nézz a szemembe! – Letette a pezsgőspoharat a terasz mellvédjére. – Nem bámulunk a hölgyek dekoltázsába!

– Nem tehetek róla. – A férfi egy finom mozdulattal maga felé fordította Sarát.

A lánynak elállt a lélegzete.

– Azta! – Hátralépett, és intett az ujjával, hogy a férfi forduljon körbe.

Deacon természetesen nem tartott neki divatbemutatót. Inkább végigsimított Sara oldalra fésült frufruján.

– Tetszik.

– Ransom azt mondta, olyanok tőle a szemeim, mint egy mosómedvéé.

– Ransomnak olyan a haja, mint egy lányé.

Sara elnevette magát.

– Én is ezt mondtam neki. – Egy nagy lendülettel a férfi nyakába vetette magát és teljes odaadással megcsókolta. Jó volt, ezért még egyszer megtette.

– Az első bálozok bugyija tiszta tocsogós lesz, ha meglátnak téged.

Deacon rémültnek tűnt.

– Ne aggódj! – nyomott egy csókot az állára Sara. – Mindet elijesztem.

Deacon megjelenése hatalmas, Chanel No. 5. illatú felfordulást okozott a bálteremben. Sara szinte biztosra vette, hogy a férfi sarkon fordul és elmenekül. Nem tette. Már azzal, hogy eljött idő rabul ejtette a lány szívét, de most, hogy nyugodtan állt mellette, összpontosított és észre sem vette a rá irányuló figyelmet…

Néhány férfi ki akarta használni Deacon jelenlétét arra, hogy semmibe vegye Sarát. A hímsoviniszta disznók! A férfi azonban oly finoman pattintotta át a labdát neki, hogy a pasik fel sem fogták, mi történt. Szexi, veszélyes, okos és még a hülyékkel is tud bánni – Sara most már tutira megtartja ezt a férfit! Es szíven fog szúrni mindé első bálozót és férfivadászt, aki körülötte merészel szaglászni!

– Azt ugye tudod – súgta Deacon Sara fülébe azon ritka pillanatok egyikében, amikor kettesben maradtak –, hogy hatalmas mennyiségű szexuális ellenszolgáltatást várok azért, amiért ennyire jó vagyok?

A lány elmosolyodott.

– Áll az alku!

És meg is kapta. Alaposan.

Mire hazaértek, Sarát szinte felperzselte a vágy. Első alkalommal nem jutottak el az ágyig. A céhigazgató csinos, fekete ruhája cafatokban végezte az ajtó mellett, aminek szorítva Deacon magáévá tette a lányt. Sara vadul és gyorsan élvezett el, kétségbeesetten markolva a férfi fehér ingét.

A második alkalom lassabb és édesebb volt.

A végén egymás mellett feküdtek az ágyon, az oldalukon, egymás felé fordulva. Végtelenül meghitt pillanat volt, és Sara alig mert megszólalni, mert félt, hogy megtöri a varázst.

– A titkos életednek ezzel annyi. Holnap innen Timbuktuig veled lesznek tele az újságok pletykarovatai.

Deacon ráharapott a lány alsó ajkára.

– Megvettem a szmokingot.

Sara nagyokat pislogott.

– Megvetted a szmokingot. – Édes, aranyló boldogságbuborékok pattantak a lelkében. – Ha gyakran használod, gazdaságosabb, mint mindig bérelni egyet.

– Ezt mondta az eladósrác is. – Közelebb húzódott és végigsimított.1 lány hátának ívén. A kezének bőre kicsit kemény volt. Tökéletes. De..

– Nincs de! – vágott a szavába a lány. – Most annyira boldog vagyok, ne rontsd el!

Érezte az ajkán, hogy a férfi elmosolyodik.

– Ezzel a de-vel foglalkoznod kell, céhigazgató asszony! – A szavak könnyedek voltak, de a hang komoly.

Sara a férfi szemébe nézett.

– Mi az?

– Vissza kell adnom a hóhéri megbízatásomat.

– Ó. Igen. Hát persze. – Mától fogva túlságosan ismert volt, és ha Sarával marad, túl sok vadásszal találkozik, talán össze is barátkozik velük. – Majd találunk helyetted…

– Eddig ezen dolgoztam. Van egy jelöltem.

Sara bólintott, és végighúzta az ujjait a férfi kemény állkapcsán.

– Nem lehetek a főnököd. – Erre most ébredt rá igazán. – Csak a szerelmed akarok lenni. Deacon felemelte a kezét és egy kört rajzolt Sara mellkasára, ahol a nyaklánca lógott, mielőtt levette.

– Azt terveztem, hogy önállósítom a fegyverműves műhelyem.

– Ez jó ötlet. – Sara mellkasából lassacskán eltűnt a szorító érzés.

De kicsit egyoldalú a dolog. Te adsz fel mindent.

– De megkaplak téged. – Ez a kijelentés többet jelentett Sarának, mint azt valaha képes lett volna kimondani.

Nyelt egyet, hogy csillapítsa a feltoluló érzelmeket.

– Egy hete beszéltem Timmel.

Deacon összevonta a szemöldökét.

– Timmel?

– Lucy vemhes.

A komor arckifejezés helyére lassan széles mosoly áradt.

– Tényleg?

– Tényleg. – Egyik lábát átvetette a férfién, és hozzásimult. – Megtartja nekem az egyik kölyköt. Úgy terveztem, Deaconnak nevezem el.

A férfi felkacagott, és a nevetése ragályos volt. Sara a nyakába fúrta az arcát, és hagyta, hogy belőle is kitörjön az öröm.

A kutyakölyök koromfekete volt. A szemei barnák, a mancsai pedig olyan hatalmasak, hogy biztosra vehették: legalább akkorára n majd, mint az anyja. És mivel zavaró lett volna, ha két Deacon van háznál, a kutya a Hóhér nevet kapta.