Sötét ármány - 3057.12.11. Michael A Stackpole

– A Waco Rangerek.

Shelly kinyújtotta kezét, és megszorította a férfi vállát.

– Ami Rogersszel és az embereivel történt, nem a te hibád. Még ha engedte is volna, hogy végezd a feladatod, csak megtaláltad volna a nehéz sereget, amely speciel pont ott volt, ahol számítottunk rá. Az a galaxis, amelyik az átkaroló hadműveletet végezte, akkor is oldalba kapta volna a Rangereket. Az ilyen hosszanti támadások ellen lehetetlen védekezni. Ha ott maradtok, te meg a fiaid most halottak vagy foglyok lennétek. A Veszett Nyolcas túlélőknek az volt a szerencséjük, hogy megvártátok őket, és segítettetek nekik eltűnni.

– Köszi – sóhajtott Doc, – Az a bajom, hogy igazából nincs lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy visszaparancsoltam az embereimet. Többre becsülöm őket, mint Rogers ezredest valaha is tudtam vagy tudnám.

– Hahó, te nem tartoztál neki semmiféle tisztelettel. Ő sem tisztelt téged meg az embereidet. Nyakamat rá, hogy ha úgy megy minden, ahogyan szerettük volna, a Titánjaid szerepe a Waco egység feljegyzéseiben a „helyi vezető” kifejezésre csökkent volna. Az embereid pedig megérdemlik a megbecsülést, mert többet bosszantották és akadályozták a Sólymokat, mint a többiek közül bárki.

– Amennyire vissza tudok emlékezni – jegyezte meg Doc erőltetett gúnnyal a hangjában –, a Titánok vészmadárként köröztek össze-vissza, amikor kivontad a Delta sereget a northlandsi összecsapásból, áthajtottad északnyugatra, és jöttél, hogy eldöngesd a Sólymokat. Ha nem támadod meg őket, és nyersz időt a többieknek, hogy odaérjenek és feltartóztassák őket, elvesztettük volna a bázist. A Sólymok erre nem számítottak, és biztos lehetsz benne, hogy ledermedtek a döbbenettől.

– Hogy maga micsoda hízelgő, Trevena hauptmann – mosolygott Shelly, és visszanyújtotta a távcsövet.

– Igazat mondani nem hízelgés, Brubaker ezredes – vágta rá Doc gondolkozás nélkül, aztán elpirult afelett érzett meglepetésében, milyen gördülékenyen beszél. – Elnézést, ez nem igazán úgy hangzott, ahogy szerettem volna.

Shelly vállat vont, kék szeme játékosan csillogott.

– Nekem tetszett a hangzása.

– Öö, khm, öö… – Doc érezte, hogy fülig vörösödik. – Miért van az az érzésem, hogy épp magam alatt vágom a fát?

– Hadd nyújtsak segítő kezet – kacsintott rá Shelly. – Te intelligens fickó vagy, Doc. Lehet, hogy a valódi harci tapasztalatok terén (amely ugyan pótolhatatlan) zöldfülű voltál, de nem ijedtél meg a harctól. Megállapítottad, mire képes az egységed, aztán képességeiket és tehetségüket céljaid elérésére használtad fel. Realista vagy, de hajlandó vállalni némi tudatos kockázatot. Meggondolt vagy, de nem olyasvalaki, aki halálra rágódja magát valami miatt. Szerintem ezek a tulajdonságok így együtt nagyon vonzóak, és a csomagolásuk is tetszik.

– Ezt a feleségemnek meséld – guggolt le Doc a tető peremén.

– Nős vagy?

– Inkább elvált – vont vállat Doc. – Gondolom, a válási papírok Port St. Williamben, egy irodában várnak az aláírásomra.

– Elhagyott a feleséged? – nézett le rá a Dragonyosok tisztje. – De miért?

– Te meggondoltnak tartasz. Sandrának valószínűleg nem volt elég a gondolat, úgyhogy talált magának egy másik barátot. Ha ideköltözik a napfényes Coventryre, az túlságosan próbára tette volna a kapcsolatukat, úgyhogy Sandy határozott: megspórolta nekem a fáradságot, hogy ki kelljen csomagolni a holmim nagyobb hányadát, ezért megtartotta azokat.

– Ezt a szamarát!

– Na, ennyit az intelligenciámról.

Shelly szelíden tarkón legyintette.

– Nem te, hanem az asszony.

– Így lehet meghódítani egy férfi szívét: ha bebizonyítjuk neki, hogy aki elhagyta, nem volt tisztában vele, mit veszít.

– Hát nem is tudta, Doc, és vagy olyan okos, hogy tisztában légy vele, mennyire igazam van – felelte Shelly, majd lehajolt, és egy gyors puszit nyomott az arcára.

– Nektek zsoldosoknak nincsenek szabályaitok a helyi erőkkel való flörtölésről? – mosolygott Doc.

– Ismersz minket, egyik hódítás a másik után – egyenesedett fel a nő. – Mindamellett, te egy tiszt vagy. Veled nem flörtölök, hanem együttműködöm.

– Ez szinte tiszteletreméltónak hangzik.

– Pedig biztosíthatlak, hogy semmi ilyenről nincs szó.

– Megkönnyebbültem – nevetett Doc, és a sarkára ült. – Az lenne a legjobb, ha lenne valami megünnepelhető hódítás.

– Egyetértek, de nem hiszem, hogy lehetséges – kuporodott le melléje Shelly. Kevés a lőszerünk, és nem tudunk felmutatni akkora sereget, amekkorával áttörhetnénk a Sólyom kordont anélkül, hogy az egész védelmünk összeomlását veszélyeztetnénk.

– A kitörés egyáltalán nem lehetetlen – szűkült össze Doc szeme. Arrafelé mutatott, ahol a klán vonala a Cross-Divide-hegységnek futott. –A hegy alatt húzódó barlangok és járatok hálózata elég messzire fut, túl a Sólymok vonalain.

– És ezt a Sólymok is tudják, épp ezért robbantották be a kijáratokat.

– De csak azokat, amelyekről tudtak. Túljuthatunk a védelmükön, és a hátukba kerülhetünk. – Doc megdörgölte ajkát, és a tető szélére tette a látcsövet. – Ha sikerül kijutnunk, és helyes az elgondolásom, felrázhatnánk őket egy picit.

– Mi az elgondolásod? – nézett rá Shelly figyelmesen.

– Figyelj, a Waco Rangerek elleni támadást kezeljük rendhagyóként.

– Rendben.

– Sok időt töltöttem a klánok taktikájának, filozófiájának meg hasonlóknak a tanulmányozásával, érted? Nagy hangsúlyt fektetnek a büszkeségre meg a tisztességes harcra, olyan mértékben, hogy gyakran inkább harcolnak vitézül, mint ésszerűen. Na most, ha végigtekintjük az eddig történteket, azt látjuk, hogy egyszerű hadműveletek követik egymást anélkül, hogy győzelmeiket teljesen kiaknáznák. Ezt látva, szerintem olyan harcosokkal állunk szemben, akik bizonyítani akarnak valamit, és sokkal inkább saját maguknak, mint nekünk. Ha csak egy kicsit vernek meg minket, az lehetőséget ad nekik, hogy később megint elverhessenek egy kicsit, így újabb piros pontot kapnak bátorságra és szakértelemre.

Shelly arca pár pillanatra kifejezéstelenné vált, majd összevonta szemöldökét.

– Igen, és a Rangerek példája lenne az, amikor kicsit megszalad a kezük?

– Talán, bár énszerintem az a magabiztos harcosok akciója volt, amellyel meghatározták a többiektől elvárt szintet. – Doc szembefordult a nővel, és a vállára tette kezét. – Sőt, még ennél is több. Azt hiszem a Sólymok azért távolították el a Waco Rangereket, hogy a seregünk maradéka a lehető legjobb harcosokból álljon. A Rangerek pusztulása erős motivációt jelentett mindannyiunknak, ugyanakkor meg is könnyebbültünk, hogy már nincsenek köztünk. A Dragonyosok elleni apró diadalok értéke sokkal nagyobb, mint a Waco Rangerek totális lerohanása.

– Értem – mosolyodott el Shelly. – Eddig azért nem törölték fel velünk a bolygót, mert szükség van ránk, hogy játsszuk nekik a kemény legényt.

– Bizony! – bólintott Doc, és a Sólyom kordon felé intett. – Most ott vagyunk, ahol látni szeretnének minket. Ők indítják a csapásokat, addig harcolnak, amíg nekik tetszik, aztán visszavonulnak, hogy hencegjenek, és kielemezzék, mit csináltak jól vagy rosszul,

– Gondolom, van egy terved rá, hogyan rontsuk el a játékukat.

– Azt hiszem. Whitting, ahonnan összeszedtétek á Nemzetgárda maradékát, tökéletes helyszín az itteni vonal irányítására. Ha két csapattal átkelünk a hegységen, és az egyik a kordon szélére csap le, a főerő pedig előrenyomul a front mentén, egy aprócska, könnyű és gyors egység pedig beviharzik Whittingbe megszöktetni néhány fickót a Sólymok parancsnoki karából. Nem roppantja össze, de talán lelassítja őket.

– Egyszerű, tiszta, csekély, de elérhető célkitűzés – bólintott lelkesen a Dragonyos. – Szép munka egy olyan katonától, aki eddig csak papíron látott harcot.

– Megint hízelegsz – mosolygott Doc a nőre. – Még a végén megkedvelem ezt az együttműködést.

– Biztos vagyok benne, hogy erre is összeszedsz egy jó kis tervet.

Doc válaszolni akart, de egy aprócska nesz megelőzte: valaki megköszörülte a torkát a hátuk mögött, mire Shellyvel együtt villámgyorsan a tűzlétra felé fordultak.

Andy Bick köhécselt picit, arca majdnem olyan vörös volt, mint a haja.

– Elnézésüket kérem uraim, izé, hölgyem, umm…

– Mondd csak, Andy – nevetett Doc, és Shellyre kacsintott.

– Uram, van lent valaki, akit látnia kéne. A Dragonyos biztonságiak szedték össze. Közénk tartozik, és engedély nélküli eltávon volt.

– Itt Leitnertonon ilyen függelemsértésnek nincs is értelme – forgatta szemét Doc. – Ugyanis nincs hova menni.

– Nem, uram, ő még Port St. Williamben csinálta. A menekültek közt találtak rá.

– Kire?

– Copley hadnagyra, uram – vigyorgott szélesen Bick. – Önnel akar beszélni.

A két Dragonyos hadnagy Copley háta mögött vigyázzba vágta magát, amint Doc és Shelly belépett az irodába. Copley lazán lecsúszva ült a székén, és valami tisztelgésre emlékeztető mozdulattal üdvözölte Docot.

– Örülök, hogy látom, Hauptmann. Most már szólhat ezeknek, hogy engedjenek el.

– Már miért tennék ilyet? – képedt el Doc.

– Megfeledkezett az üzletünkről?

– Nem. Egészen tisztán emlékszem rá.

Copley ekkor Shellyre pillantott.

– A Dragonyosok biztosan szeretnék tudni, mire is készült.

– Brubaker ezredes, talán emlékszik még arra, amit az egység lopkodós gazdászati tisztjéről meséltem – fonta össze karját Doc. – Mondtam azt is, hogy beteges hazudozó, akit azóta nem láttunk, hogy elhagytuk Port St. Williamet.

– Egy szavát sem hinném el – biccentett Shelly –, főleg ha valami öncélú dologról van szó.

– Na, jól csinálja, Doc – rázkódott meg Copley, és próbált kicsivel egyenesebben ülni a széken. – Több esze van, mint hittem.

– Vannak egészen tompa tárgyak, amelyek élesebbek annál, mint amilyennek az én eszemet tartotta, Copley – felelte Doc és egy zavaró gondolatsor kezdett tudatának előterébe furakodni.

– Ezredes, a hadnagy felajánlotta nekem, hogy a kormány tulajdonában levő holmikat tulajdonítsunk el, és hadgyakorlat során megsemmisült tárgyként szerepeltessük azokat a jelentésben, így tegyünk szert pénzre. Ezeket a holmikat később a feketepiacon lehetett volna értékesíteni és így tiszta nyereségre szert tenni.

– Hazudik, ezredes, ez az ő terve volt! – védekezett Copley, majd összeszedte magát és önelégült vigyorral az arcán dőlt hátra. – Nem rossz terv, de nem is tökéletes.

– Tényleg ragyogóbbnak tűnik annál, mint amit Copley úrból kinéztem volna – mosolygott Shelly vidáman Docra.

– Nagyon meglepődne – nevetett Copley.

Doc szája tátva maradt, miután végiggondolta Copley előző megjegyzését. A felismerés villámként hasított belé.

– Az én tervem nem volt rossz, te viszont tökéletesítetted, mi? Te szemétláda!

– Nem tudom, miről beszél – húzta össze magát Copley.

– Dehogynem! Már korábban rá kellett volna jönnöm – morogta Doc, és a saját fejére ütött. – A Port St. William helyőrségét ellátó egységek jelentették, hogy kevés a lőszer. Maga kihasználta, hogy minket vetnek be a kohónál, és megduplázta a megrendeléseket. A Titánok megkapták, amire szükségük volt, a többieket viszont megrövidítette, mert az ő cuccukból is elemelt egy csomó holmit. Ha egy klán indította támadás során semmisül meg egy rakás felszerelés meg lőszer, az sokkal hihetőbb, mintha hadgyakorlaton történik ugyanez.

Copley önelégült mosolya úgy foszlatta szét addigi ártatlan arckifejezését, mint sav a papírlapot.

– Nahát, milyen jó ötlet. Talán legközelebb.

– Mégis miből gondolja, hogy a maga számára létezik a „legközelebb”? – meredt Doc szigorúan a férfira, hangja egy oktávval mélyebben csengett. – Szerintem van a közelben valahol egy raktár tele fegyverekkel, lőszerrel és egyéb ellátmánnyal. Ha olyan legközelebbre számít, amelynek nincs köze a reinkarnációhoz, most mondja el, hol az az épület.

– A Lyrán Szövetség Hadiállapoti Törvényének hármas cikkelyére hivatkozom – rázta fejét konokul Copley. – Ügyvédet akarok!

– Épp most fogyott el az utolsó, Copley, egy sincs a közelben, aki segíthetne magán – közölte Doc, és megragadta a hadnagy zubbonyát. –Játssz el ezzel a gondolattal: utoljára Port St. Williamben láttak. Az most a Sólymok erődítménye. Tudomásunk szerint az elfogott tiszteket a börtöncellákban bírják maradásra. Mivel te itt vagy, és nincs rajtad egyenruha, azt kell hinnem, hogy hajlandó voltál segíteni az ellenségnek. Egyszerű kém vagy, simán lelövethetlek.

– Attól aztán jó sok ellátmányhoz jutnak, már ha van olyan a közelben.

– Ez a legrosszabb alternatívád, Copley – engedte el Doc.

– Van jobb?

– Persze. Megvesszük az egészet. Megkapod a feketepiaci ár öt százalékát.

– Inkább a piaci ár ötszáz százalékát – mosolygott Copley. – Vagy vásárolhat máshol.

– Én a maga helyében jobban átgondolnám a dolgot, Mr. Copley.

– Mér'?

– Mert az alkudozással elismerte, hogy valahol elrejtette azt a holmit – recsegtette meg ujjperceit Doc. – Egy rövidke narko-kihallgatás után nemcsak teljes leltárt kapunk magától, de az odavezető útvonalat is.

Copley ádámcsutkája nagyot süllyedt, majd visszaugrott.

– Attól tartok, túlkínálat van – csóválta fejét Doc. – Öt százalék több mint fair.

– Hogy a fenébe lehet ezt fairnek számolni?

– Valaminek az öt százaléka, vagy a semmi száz százaléka.

– Hadd alkudjak én is egy picit – mosolygott Shelly. – Szerintem rá tudnám venni, hogy ő fizessen, amiért átvesszük tőle a holmit.

A nő hangjában volt valami, amitől Copley elsápadt.

– Öt százalék, rendben, megadom a koordinátákat. Kábé egynapi járásra van a barlangokban.

– Igen! – Doc egy gyors puszit nyomott Shelly arcára. – Andy, vidd le Copleyt a térképszobába, nézzétek meg a pontos helyszínt, aztán szedd össze a Titánokat. Van egy kis dolgunk.

– Vettem, Doc. – Andy vállon ragadta Copleyt, és kirángatta a szobából, a két Dragonyos pedig szorosan követte őket.

– Szép munka! – mondta Shelly, és vállon veregette Docot.

– Én megpuhítottam, te kivégezted.

– Jó csapat vagyunk – mosolygott Shelly boldogan. – Megyek, meggyőzöm a többieket, hogy a rajtaütési terved milyen klassz, és mennyire megéri. Kivonom a Delta zászlóaljamat az arcvonalból, aztán felkészítem őket a Sólymok hátbatámadására, amíg te beköszönsz Whittingbe.

– Jó tervnek tűnik – nevetett fel Doc halkan. – Nagy várakozással tekintek további együttműködésünk elé.

– Ahogy jómagam is, Trevena hauptmann – felelte Shelly távozóban –, és leendő győzelmeink megünneplése elé is.

Barbarossa űrjáró

Nadir újratöltő állomás, Arc-Royal

Arc-Royal védelmi kordon

3058. május 19.

Victor Davion először azt hitte, rosszul hall.

– Hogyhogy nem jössz?

Phelan Kell, a magas, sötét hajú, jóképű fickó, akinek izmos alakján a klán szürke bőrruhája úgy feszült, hogy mesterséges bőrnek látszott, megrázta fejét.

– Victor, én nem mehetek veletek Coventyre.

– De hát nem pont most vívtatok háborút a Jádesólymokkal? Nem az ellenségeitek? Nem ők ölték meg Ulrik Kerenszkijt és Natasa Kerenszkijt?

– De igen, Victor, ők tették, ebben mind igazad van. – Phelan ökle vad ritmusban zárult össze, és lazult el újra. – Ha lenne választásom, veled mennék. Az összes harcosomat fognám, és azonnal indulnánk Coventryre. Sajnálatos módon egy másik fenyegetéssel is szembe kell néznünk, vagy legalábbis fel kell készülnünk rá.

– Miféle másik fenyegetés? – Victor a holografikus kijelzőre mutatott, melyen az LSZFE köreiből a hírszerzés által összeszedett adatok voltak láthatók. – Ezek szerint a Jádesólymok négy galaxist táboroztatnak Coventryn. Négy Ugrásra vannak Tharkadtól. A húgom felkészült a védekezésre, de az nem tűnt fel neki, hogy ha a Sólymok tovább ugranak Tharkad felé, átlépik a fegyverszüneti vonalat. Megszegik a békét, és a háború kiújul. Egyetlen más fenyegetés sem leselkedik a Belső Szférára, amely ennyire komoly lenne.

– Szerinted.

Victor körülnézett a szobában, hogy lássa, vajon a többiek szerint is nevetséges Phelan válasza. Kai és Hohiro arca kifejezéstelen maradt. A kardinális enyhén félrebillentett fejjel figyelt, Daniel Allard ezredes, a Kell Kopók vezetője pedig kissé elhúzta a száját. Csak Ragnar Magnuson, a Rasalhág Szabad Köztársaság egykori trónörökösének arcán látszott, hogy maradéktalanul egyetért a Farkas klán vezetőjének kijelentésével. De őt befogadták a klánba, úgyhogy ebben semmi meglepő sincs.

– Phelan, ne haragudj, de a Sólymok nem csak szerintem jelentenek fenyegetést, hanem a valóságban is.

Phelan zöld szeme egy másodpercre lecsukódott, majd felpattant, és a kán bólintott.

– Egyetértek, tényleg fenyegetést jelentenek, de te félelmetes erőkkel indulsz ellenük. Az Első Genyosa, az Első Szt. Íves Dzsidások, a te Davion Nehézgárdád, ez a Komsztár Megszálló Galaxis meg mindkét Kell Kopó ezred. Ezek a húgod által küldött egységekkel együtt már elég erősek lesznek ahhoz, hogy legyőzz négy Sólyom galaxist.

– Egyetértenék veled, de…

– De?

Victor állta kuzinja egyenes tekintetét.

– De nem támaszkodhatok a húgom adataira. Ezért kerültünk errefelé ahelyett, hogy egyenesen Coventryre indultunk volna: hogy további csapatokat szedjünk össze.

– A saját birodalma forog kockán – csóválta fejét Phelan. – Miért ne akarna foglalkozni vele? Ha szándékosan alábecsüli az ellenség erejét, azzal az országát veszélyezteti, ilyet biztosan nem tenne..

– Nem? – Victor nagyot nyelt. – Pedig már megtette.

– Akkor még nem volt az övé.

– Tessék? – pislogott döbbenten Victor.

Phelan összefonta karját a mellkasa előtt.

– Amikor megölette édesanyádat, még nem az ő birodalma volt.

Victor úgy érezte, hogy villámcsapás járja át. Bár ő maga biztosan tudta, hogy Katherine is részt vett az édesanyja elleni merénylet előkészítésében, szinte reflexszerűen tiltakozni akart, hogy megvédje őt a súlyos váddal szemben, hiszen ugyanahhoz a családhoz tartoznak. Valahányszor Katherine-re gondolt, valahányszor végiggondolta bűnösségének bizonyítékait, lelke mélyén remélte, és azt is kívánta, hogy valamiképp bebizonyosodjék az ártatlansága.

Phelan megjegyzését szinte síri csend követte. Victor örömmel látta, hogy a jelenlévők közül senkinek az arcán sem látszott meglepetés. Annyira hozzászokott már, hogy a botrányvidek és rémhírterjesztők őt jelölik meg bűnösként, hogy azt hitte, csupán Jerry Cranston, Curaitis ügynök és ő maga hiszik el, hogy ártatlan.

– Honnan tudod, hogy Katherine tette?

Phelan odafordult Allard ezredeshez.

– Dan, elmondanád?

Az ősz hajú zsoldosvezér bólintott.

– Phelan apja elmesélte nekünk, amit édesanyád mondott neki: hogy megkérted, ne mondjon le a javadra. Te akkor vehetted volna át a hatalmat, amikor csak akarod. Nem volt rá szükséged, hogy megölesd Melissát. Ráadásul a merénylettel csak megfosztottad volna magad a népszerűségétől, amellyel befolyásolni tudta a birodalom bizonyos területein zavargó népet. A halála egy erős fegyvert vett ki a kezedből.

– Egyikőtök sem hitte, hogy én tettem? – nézett Victor a többiekre.

– Te elsősorban harcos vagy, és csak másodsorban politikus – rázta fejét Kai. – Az ellenséggel szemben könyörtelen vagy, de anyádat sohasem tekintetted ellenségnek.

– A húgom szerint ártatlan vagy – mosolygott Hohiro Kurita. – Az ilyen kérdésekben a véleményét megdönthetetlennek tartom.

– A Davionok, akikre vérmérséklete szerint leginkább hasonlít, nem hajlamosak arra, hogy saját vérük ellen forduljanak – igazgatta meg szemkötőjét a kardinális. – Ez tipikusan Steiner-vonás, amely család jellemzői pontosan a húgára illenek. Ostoba módon csupán a saját rangjával foglalkozik ahelyett, hogy a Belső Szféra egészére veszélyes fenyegetéssel törődne.

Victor a fejét rázta, és ismét nem hitt a fülének.

– Úgy érzem, mintha most ébrednék egy álomból, amiről csakis én tudtam, hogy álom. Mindig attól féltem, hogy ti, a társaim, elhiszitek a rólam szóló híreszteléseket. Sosem mertem megkérdezni.

Kai odalépett Victorhoz, és vállon lapogatta.

– Victor, ha azt hittük volna, hogy Melissa Steiner Davion vére a te lelkeden szárad, most nem lennénk itt.

– És már halott lennél, Victor – keményedett meg Phelan hangja. –Az a robbanás, amely anyáddal végzett, megölte az enyémet is. Ezt az adósságot már rég megfizettem volna.

– Akkor gyere velünk, Phelan. Coventry után indulhatunk Tharkadra…

– Nem – rázta fejét Phelan indulatosan. – Te is épp olyan jól tudod, mint én, hogy Katrina erőszakos eltávolítása polgárháborút robbantana ki, ez pedig elpusztítaná a Lyrán Szövetséget, és szabad utat engedne a klánoknak Terráig. Bármennyire is szeretnénk mindannyian látni, hogy mihamarabb az igazságszolgáltatás elé vezetik, erre várnunk kell, amíg bizonyítani tudjuk bűnösségét, méghozzá minden kétséget kizáróan.

A Farkas kán mély levegőt vett.

– Hasonló okokból nem mehetek veled Coventryre sem. A Farkasok, mármint a többi Farkas jelentős csapatmozgásba kezdett. Ahogy Vladnak vannak kémei az én embereim közt, nekem is vannak kémeim az övéi közt. Nem tetszik, amit tervez, de könnyen előfordulhat, hogy a Lyrán Szövetség elleni támadásra készül. Apám megesküdött, hogy vigyáz a védelmi kordon világaira. Míg a Kopók neked segítenek, addig nekem itt kell maradnom, hogy egykori bajtársaim ellen védekezhessek.

– Megértem a problémát – bólintott Victor de szerintem túlságosan óvatos vagy. Szükségünk van a segítségedre.

– Tudom. Meg is fogjátok kapni – felelte Phelan, és Ragnarra pillantott. A magas szőke férfi előrelépett. – Ezt a harcost adom mellétek.

Az Egyesült Nemzetközösség hercege elkomorodott.

– Nem éppen egyetlen katonára gondoltam.

– Ne becsüld le egy harcos hatékonyságát – mosolyodott el Phelan lassan. – Az invázió során egyetlen ember foglalta el Gunzburgot, teljesen egyedül. Ragnar kiérdemelte köztünk a harcosi rangot. Ismeri a klánok törvényeit, gondolkozásmódját és indítékait. Segítségét felbecsülhetetlennek fogod találni a Sólymokkal való tárgyalásnál.

– Örülök, hogy velünk tartasz, Ragnar – mosolygott Victor, majd Phelanhoz fordult, és felvonta szemöldökét. – Biztosan nincs még pár száz ilyen srác kölcsönbe?

– Nincs, Victor – ingatta fejét Phelan. – Megpróbálod megmenteni a Belső Szférát a klánoktól, pont ahogy én is. Ezúttal eltérő módszerekkel élünk. A jövőben ez talán másképp lesz. Én egy Farkas vagyok, Victor, de ugyanakkor Kell is. Arc-Royal az otthonom, állampolgári hűségem pedig a Belső Szférához köt. Ugyanaz a célunk, és remélem, hogy mindketten sikerrel járunk.

– Én is – nyújtotta kezét Victor. – Ha több harcost nem is adsz, legalább kívánj nekünk szerencsét!

– Nem lesz rá szükség – mondta Phelan, és megrázta Victor kezét. –Alkudj keményen, alkudj jól, és amit tenni akarsz, elvégeztetik.

Whitting

Coventry

Donegál körzet, Lyrán Szövetség

3058. május 30.

Doc előreléptette Centurioját, és kicsit jobbra húzódott, amint a klános Pokolkutya kibaktatott a sötét whittingi utcácskára. A Sólyom mech jobb keze helyére erősített pisztolyszerű nagy impulzuslézer felemelkedett, és befogta Doc Centurioját. Aztán ragyogó zöld energiatüskék fellege szelte át az éjszakát sisteregve, és kísérteties árnyékokat rajzolva száguldott el a Centurio bal karja mellett.

Továbbhaladva oldalba találta a Púpost, amelyet Doc meche félig-meddig takart. A Púpos vállára erősített gépágyú felmordult, majd tüzet és fémet köpött magából. A lángoló golyó a jobb térdén találta a Pokolkutyát. Az ízület nagyot kattanva kiegyenesedett, miközben a kimerült urániumtöltények felzabálták a végtagot borító ferroszálas páncélzatot. Mivel ennyivel nem elégedtek meg, elrágták a láb ferrotitánium csontját is.

Amint a lábszár és lábfej hátraesett a keskeny, macskaköves utcára, az ötven tonnás harci gépezet jobbra billent. A Pokolkutya keresztülzuhant egy közraktár hullámos bádoglemez falán, aztán magatehetetlenül hevert, miközben körülötte lassan összeomlott az épület.

Doc a humanoid Pokolkutya széles háta közepére irányította a célkeresztet. A Centurio jobb karján levő gépágyú egyetlen lövése lehámozta a teljes páncélmennyiséget, és elemésztette a mechet összetartó belső strukturális elemeket. Doc közepes lézere Murdoch két másik lézersugarával együtt szétégette a Pokolkutya szívének maradékát, felrobbantva egy ugrórakétát, és egy halom izzó masszává redukálta a fúziós motort.

– Itt Vezér, Pokolkutya semlegesítve – fordította meg gépét Doc, és elindult vissza a város szíve felé. – Déli oldal biztosítva.

– Egyes Sor itt van, Vezér. A Vándorsólyom a földön, észak biztosítva.

– Vettem, Egyes. TFE, szabad az út!

– Vettem, Vezér. Érkezünk.

Doc egy gyors pillantást vetett Whitting főterére. Négy dombra épült a város, és egyfajta alpesi kinézete volt, olyan, amilyet a régi, kemény-borítós könyvek képein vagy a rekonstruált falvakban és skanzenekben látni. A félig vagy egészen fából épült házak szalmatetőkalapot viseltek: a város belsejében az épületek nagyobbik részét ez jellemezte. Igény szerint raktárak és egyéb ronda, de hasznosabb és célszerűbb épületek is emelkedtek, azonban jelenlétük nem akadályozta meg a városkép tervezőit, hogy macskaköves utcákat jelöljenek ki, melyek furcsa mintában kacskaringóztak, és legalább olyan csinosak voltak, mint amilyen használhatatlanok.

Doc azt is látta, hogy a város egykor gyönyörű lehetett, de a különböző katonai tevékenységek komoly árat követeltek. A macskakövek rosszul viselték a csatamechek nehéz lépéseit. A városkát körülvevő földek nagy részét is felégették, feltúrták a járművek, mechek és robbanások, saras síkságot hagyva ott, ahol egykor zöld mező virított. Néhány épület is őrizte a harcok nyomát, néhol lövésnyomok virítottak a falon, máshol egy széles vállú mech sodorta le az ablakokból a virágládákat és spalettákat elhaladtában.

Északra Doc villámlást és vihart látott, s az megvilágította a horizontot. Innen legalábbis villámlásnak látszik. Tudta, hogy azok a vakító villanások jelölik meg a helyet, ahol Shelly Brubaker egysége kibújt a hegységből, hogy hátba támadja a klán arcvonalat. Az ő támadásáról hallván küldték a Sólyom helyőrség nagy részét Whittingből a frontra, és csak egy csillagnyi mechet meg ugyanennyi elementált hagytak hátra. A Titánokkal sikerült felmorzsolnia az ellenállást anélkül, hogy bárkit elveszítettek volna. Doc ezt annak tudta be, hogy ők maguk délről jöttek, és hogy a Titánok nagyon jó céllövészekké váltak, miközben folyamatos mozgásukkal nehéz célpontot jelentettek.

A Dragonyosok Taktikai Felderítő Egysége – egy gyalogos osztag, amelyet biztonsági személyzetből és olyan mech-harcosokból gyúrtak össze, akik alól kilőtték a gépet – légpárnás személy- és teherkocsik során száguldott be a város központjába. Egy kis négyüléses kivált a sorból, és a földön heverő Pokolkutyához surrant, míg a többiek egyenesen a városháza felé tartottak. A járművekből elsőként kiszálló emberek sokkoló gránátokat lőttek be a nyitott ajtókon, aztán könnygázt küldtek utána, majd a csapat többi tagja sietett be.

Doc robbanásszerű villanásokat látott, amint időnként átfestették a felső szint amúgy elsötétített ablakait. Bár a külső mikrofonokat bekapcsolta, és azok eléggé érzékenyek voltak ahhoz, hogy hallja a dobogást és az utcára zuhanó üveg csörömpölését, az épületből nem hallott lövéseket. Centurioját előreléptetve úgy helyezkedett el, hogy fedezni tudja az épület nyugati oldalát, és észrevette, hogy a második csatasor mechjei fedezik a hátsó falat.

– Mech vezér, itt a TFE vezér. Az épület biztosítva.

– Remek, TFE vezér. Van valami hasznos?

– Sok-sok adat és egy maroknyi fogoly. Felpakoljuk őket, és indulhatunk vissza.

– Vettem, vége, TFE vezér. – Doc észrevette, hogy a Pokolkutya mellett leparkolt kocsi épp besiklik a főtérre, csomagtartóján egy vadászaton ejtett zsákmányként összekötözött férfival. Minél több, annál jobb.

Doc a rádióhoz nyúlt.

– Titánok, alakzatba, és biztosítsátok a kijárati vektort. Hazamegyünk. Ezt a csatát a „megnyert” oszlopba véshetjük fel, emberek. Jól csináltátok. Küldetés végrehajtva.

Barbarossa űrjáró, érkezőben a Zenit ugrópontról

Covlentry

Donegál körzet, Lyrán Szövetség

3058. június 5.

Kabinjában, asztala mögött üldögélve, Victor Ian Steiner-Davion a Coventry rendszer holografikus vetített képét szemlélte. Minden tizenöt másodpercben egy neonzöld sík tűnt fel a gömbforma kijelző fölött, és lefelé süllyedve frissítette a képeket, melyeket az űrjáró érzékelői által feldolgozott új és új adatokból állított elő a számítógép. Minden hajó mögött egy alfanumerikus címke lebegett. A kód segítségével előhívhatta mindazt, amit a gép tudott vagy sejtett a célpontok bármelyikéről.

Nem sok sejthető dolog van. A hadműveleti űrugrók a zenit ugráspontra tervezték érkezésüket, közel 4.7 milliárd mérföldre a Coventry rendszer napjának északi sarka fölött. Ugyanekkora távolságra a nap alatt volt a rendszer újratöltő állomása, és ahogy az várható volt, a Jádesólymok űrugrókból és hadihajókból álló flottája. Más körülmények között ezért a pozícióért megküzdöttek volna, de a veszteség, melyet a Belső Szféra erőinek okozott volna az űrugrókkal vívott harc, túl drágává tette volna a győzelmet.

A Victorral együtt érkező űrjárók ék alakban vonultak a harmadik bolygó felé. Hat órával mögöttük jött a második alakzat, mely Katrina különítményének űrjáróiból állt. Victor nem tudta elfojtani a mosolygást, amint figyelte a második szakasz lassú felzárkózását az ő hajóikhoz. Körülbelül két G-s gyorsulással érkeztek, majd csatlakoztak az alakzathoz, pont amikor hajnalodni kezdett Coventry legnagyobb földrésze, Veracruz fölött.

Victor a gömb alján levő kronografikus kijelzőkre pillantott. Az egyik azt mutatta, hogy ha tartják jelenlegi sebességüket, kilenc és háromnegyed nap múlva érnek földet. A második azt jelezte, hogy alig egy óra van hátra a megbeszélésig, amikor Hohiro, Dan Allard és a kardinális átjön a Barbarossára a saját űrjárójáról, hogy elkezdjék a bolygón elvégzendő feladatok elemzését és megtervezését.

Victor a kéziszámítógépe képernyőjére pillantott.

– Miután a három dragonyos ezred, a Tizenegyedik Lyrán Gárda, a Harloc Vadászok és a Belső Szféra Lovagjai csatlakoznak erőinkhez, körülbelül 12 és fél mech-ezredet tudunk felmutatni. A jelentések szerint a Sólymok ereje négy galaxisból áll, azaz a mi seregünk nagyjából kétszer akkora az övékénél. A szokványos mérlegelés szerint így nagyjából egyforma erők állnak szemben egymással.

Ragnar kék szeme a kijelzőről Victorra villant.

– Ne felejtse el felség, hogy a Kell Kopók, a Dragonyosok és a Komsztár erőinek felszerelése nagyobbrészt a klánoktól származik. A Harloc Vadászok kivételével a seregbe tartozó összes egység korszerűsítette az eredetileg a Belső Szférából származó felszerelését. A kettő az egyhez arány a Belső Szféra javára akkoriban került bevezetésre, mikor a klánok seregei első ízben támadtak az invázió során, de most az ön kettő az egyhez előnye már valódi előnyt jelent.

Ragnar mellett Kai Allard-Liao ült, aki most helyeslően bólintott.

– Nem feledkezhetünk meg a Veracruzon állomásozó egységekről sem. Nekik is lehet egy vagy két ezredük.

– Vagy mostanra akár már teljesen fel is morzsolhatták őket – csóválta a fejét Victor. – Ha szerencsénk van, azt hiszem, számíthatunk a zsoldosokra, és biztosítják az érkezési zónánkat. Akárhányan is vannak, a számbeli fölényünk nem éri el a három az egyhez arányt, amely általában a védekező egységek feletti sikeres támadáshoz javasolt.

– Ezt az előnyt megszerezheti egy jó alku során – mosolygott a Farkasok harcosa.

– Nem tudom követni a gondolatmenetet. Amikor a klánok ellen harcoltunk az invázió során, feltettünk mindent, amink csak volt, és ők eldöntötték, hány embert fognak küldeni ellenünk – mondta Victor. –Biztosan a Sólymok parancsnoka is minden mozgatható emberét csatasorba állítja majd ellenünk.

– Nem feltétlenül.

– Miért nem?

– Ha négy galaxisa van, és kettőt lelicitál a bolygó védelmében, versengés alakul ki a saját emberei között azért, hogy részt vehessenek a küzdelemben – mosolygott Ragnar elnézően. – Így a maximumot hozza ki a harcosokból, mert ha azok el is esnek, eredményeiket feljegyzik, génállományuk pedig a tenyészprogram részévé válik.

– Mi van, ha azt mondja, hogy két galaxissal védekezik, és én úgy döntök, hogy minden harcosommal támadok?

– Egy klánbeli parancsnok sosem tenne ilyet. Folt esne a becsületén.

– Én nem klánbeli parancsnok vagyok, Ragnar.

– Most jut eszembe – bólintott a Farkas. – Ebben az esetben valószínűleg olyan helyszínt választana, amely az ellenfél számára rendkívül hátrányos. Nos, a korábban szerzett adatok szerint, ha még életben van, akkor ön Marthe Pryde-dal áll szemben. A vérvonala sokáig háttérbe szorult, de dicsőséget szerzett Tukayyidon. A Pryde-ok magasra teszik maguk számára a mércét. Előfordulhat, hogy egy ekkora túlerővel végrehajtott támadás miatt egységeinket dezgrának nyilvánítja.

– Dezgra?

– Dicstelen. Hohiro úgy gondolna erre, mint ha valaki tisztátlan vagy becstelen – magyarázta Ragnar, és egy pillanatra elbizonytalanodott. Egy ilyen kinyilvánítás kellemetlen következményekkel járna önnek, ha klánbeli lenne. Ebben a helyzetben lehetővé teszi Marthe számára, hogy visszavonja csapatát, de saját magát is szégyenbe hozná, ha meghátrálna a Belső Szféra csapatainak támadása elől.

– Inkább meghalna?

– Gondolj csak bele, Victor – szólt közbe Kai –, mi azért akarunk élni, hogy a családunkkal legyünk, és gyerekeket neveljünk, akik a jövő örökösei. A klánon belül a génszülő túlélésének ehhez nem sok köze van. Egy vitézi halállal viszont kiharcolhat magának sok-sok ivadékot.

– Nos, mi a klánban is azt tartjuk előnyösebbnek, ha valaki túléli a harcot, és felküzdi magát parancsnoki tisztségbe – egészítette ki Ragnar –, de Kainak ettől még igaza van. Az biztos, hogy Aidán Pryde dicső halála állította helyre vérvonala hírnevét. A Pryde-okat valósággal dicsőítik a Sólymok.

– Remek. Egy Sólyomistennő védi ellenem a bolygót – mosolygott Victor, ám ez szöges ellentétben állt azzal, ahogy érezte magát. – Nagy kár, hogy a húgom nincs itt. Megtehetném, amit Phelan mondott, és őt licitálnám a bolygó elfoglalására. Mehetne párbajozni ezzel a Marthe Pryde-dal.

– Marthe-nak le kellene licitálnia magát, hogy csak fél karral küzdjön – nevetett halkan Ragnar. – Még így is letépné Katherine fejét.

– Ez jó terv! – szélesedett ki Victor mosolya.

– De a bolygót elvesztenéd – köszörülte meg torkát Kai.

– Nem mondtam, hogy nincsenek hátulütői – sóhajtott a herceg. –Segítségre lesz szükségem a licitálásra való felkészüléshez.

– Te fogsz licitálni, vagy átengeded a feladatot a kardinálisnak? – kérdezte Kai. – Mivel a Komsztár és a Komgárda egyszer már legyőzte a klánokat, a Sólymok gondolhatják úgy, hogy leginkább Focht jogosult a tárgyalások vezetésére. Ez különösképp akkor igaz, ha a Blake Szava akciózása miatt ez a Marthe Pryde azt forgatja a fejében, hogy megsérti a határt.

– Ebben igazad van, Kai.

Ragnar bólintott.

– Van még hét nap, mielőtt Marthe kihívná. Persze az sem biztos, hogy addigra sikerül bármiféle megegyezésre jutni.

– Hogyhogy?

A Farkas váratlanul felkacagott.

– Felség… Victor, nem vagyok már az a kölyök, aki Provincián voltam hét évvel ezelőtt. Bár sok időt töltöttem a Farkasok között, és harcossá is váltam, nem feledtem el, hogy is mennek a dolgok a Belső Szférában. A pokolba, romlik a beszédmodorom.

– Elnézést? – fordult feléje Victor zavartan.

Kai mutatóujja Ragnarra bökött.

– Klánosok nem használnak összevonást.

– És ezt te honnan tudod?

– Több időt töltöttem klánbeliek közt, mint te, Victor. Ami azt illeti, Jádesólymokkal többet, mint bármelyikőtök, ezt lefogadom. – Kai egyik kezét Ragnar vállára tette. – Folytasd, amit elkezdtél!

– Kösz. Mondanivalóm lényege ennyi: a második csapatban együtt vannak egységek a Szabad Világok Ligájából, a Kapellán Konföderációból, a Lyrán Szövetségből meg Wolf Dragonyosaitól. Még a Provincián rendezett konferencián sem jöttek ki egymással. A Liga csak azért támogatta a többi uralkodóház vezetőjét a klánok elleni harcban, mert az apád megzsarolta Thomas Marikot. Romano Liao teljesen kivonta a Kapellán Konföderáció csapatait a küzdelemből, a Harloc Vadászok ittléte eddig példa nélküli. A Tizenegyedik Lyrán Gárda kifejezetten Steiner-hű egység, a Dragonyosok meg valószínűleg már alig várja, hogy a maga külön kis harcán megvívhassa, és így a saját embereiket kimentsék a bolygóról.

Victor elgondolkozott. Ragnar érve jól megalapozott érv volt. Az érkező csapatok egy koalíciós erő részegységei voltak, de a bennük és köztük dúló félelmek és konfliktusok komolyabban veszélyeztethetik a küldetés sikerét, mint a Jádesólymok. Ha nem vigyázok, az egész szanaszét robban, és beterít. Ez nekem is rossz lenne, de a Belső Szféra többi lakójának egyenesen siralmas.

– Igazad van, Ragnar, a helyzet elég feszült. Azt hiszem, tudom a megoldást, de ezt át kell futnom a kardinálissal és Hohiroval is. Ha egyetértenek, előadhatjuk a többieknek.

– Mit találtál ki? – hajolt közelebb Kai.

– A kardinálist tesszük meg az alkalmi különítmény fejévé. Ahogy te is rámutattál, van már tapasztalata a klánok elleni, komoly csaták sorozatán keresztül elnyert győzelemben. Őt az érkezők mindegyike tiszteli.

– Jó – bólintott Kai –, de akkor te milyen szerepet játszol?

– Mivel a Kell Kopók hozzám szerződtek le, és itt van velem a Davion Nehézgárda, nekem van a legtöbb fegyveres csapatom.

Ragnar tagadóan rázta fejét.

– A Dragonyosok három ezreddel jönnek, kettő pedig már itt van.

– Én a vezetésed alá helyezem a Dzsidásokat – emelte fel kezét Kai –, és biztos vagyok, hogy Hohiro hajlandó lesz ugyanezt tenni a Genyosával.

– Kösz. Ez már felhatalmaz arra, hogy másodparancsnok legyek. Így elkerüljük a vitát arról, ki birtokolja Coventryt, amely most gyakorlatilag úgyis a Sólymok tulajdona, és azon sem veszünk össze, morálisan ki jogosult irányítani az egységeket. Ha úgy adjuk elő, mint a Belső Szféra együttes erőfeszítését a klánagresszió megállítására, talán képesek leszünk megelőzni a gondok egy részét.

– Talán beválik – nevetett Kai, és szürke szeme vidáman csillogott. –És ha tényleg bejön, újraalapíthatjuk a Csillagligát, és téged teszünk az élére.

Victor hátradőlt, és az égre meresztette szemét.

– Egyszerre csak egy herkulesi feladatot kérek! Majd ha a Sólymokat elhajtottuk Coventryről, szőhetünk csodás meséket arról, mi a szívünk vágya.

Leitnerton

Coventry

Coventry provincia, Lyrán Szövetség

Ariana Winston külseje híven tükrözte Doc érzéseit: kimerült volt, szinte az összerogyás szélén. A nő leütött néhány gombot a számítógépén, a felhangzó éles sípolás pedig tudatta Dockal, hogy a fájl végére ért.

– Rengeteg információt szedett ki ebből az Arimasból. Megbízik benne?

– Igen, asszonyom. – Arimas a Pokolkutya pilótája volt. Doc úgy gondolt rá, mint arra a fickóra, akivé Andy Bick válhatott volna, ha szteroidokon és kegyetlenségen nevelkedik.

– Ahogy az a jelentésben is áll, narkotikumokat használtunk a fogoly kivallatásánál. Amit kiszedtünk belőle, azt a whittingi városházán talált akták és diszkek is alátámasztották – közölte Doc, és jobb tenyere mögé rejtett egy ásítást. – A Sólymok szinte betegesen félnek attól, hogy egy másik klán elnyeli őket. Kevés vagy semennyi harci tapasztalattal sem rendelkező emberekkel töltik fel az egységeiket. Felpumpálják a fegyveres egységek létszámát, hogy félelmetesebbnek látsszanak, és elvegyék a többi klán kedvét a támadástól.

– Arra hasonlít, mint amikor a macska felborzolja a szőrét, hogy ijesztőbbnek hasson – lépett be Shelly Brubaker is az irodába, és Doc kezébe nyomott egy bögre kávét. – Ebben az esetben viszont nem szőrről, hanem tüskékről beszélhetünk, mert komoly sebeket ejtett rajtunk ez a borzolás.

Winston a képernyőre nézett, aztán vissza rájuk.

– Mi az oka a rendszerben való ki-beutazgatásnak?

– Erről Arimas elég homályosan fogalmazott – vont vállat Doc –, de úgy tűnik, hogy az ígéretes harcosokat kiküldik helyőrségi feladatot ellátni azokon a bolygókon, amelyek a sólymok fennhatósága alatt állnak.

– Remek. – Shelly letette bögréjét. – Megpróbáltam az Arimasból kisajtolt számokat valami használhatóra lefordítani. Úgy tűnik, a Sólymok három harcedzett egységet és öt frissen alapított galaxist hoztak. Az újak közül kettő már elegendő harci tapasztalatot szerzett, hogy őket is a veteránok közé sorolják. Az egyik teljesen zöldfülű, a maradék kettőben pedig olyan harcosok vannak, akik egy heti harcon vannak túl.

Ariana Winston letette kézi számítógépét az asztalra, és a fejét csóválta.

– Hihetetlen. Az Eridani Fényparipákból csak egy zászlóaljnyi maradt. Shelly, a te Delta ezreded két századra csökkent, Tyrell Gamma ezrede pedig a létszám tekintetében még ezrednek nevezhető, de működőképes felszerelés tekintetében nem. Ennyi pusztítás és halál csak azért, hogy néhány harcoskölyök háborúsdit játszhasson, és bebizonyítsa, milyen tökös a klánjuk.

– Ennél azért többről van szó, ezredes – mondta Doc, miközben a kávé gőzölgő sötétjébe bámult. – A Sólymok nemrég igen súlyos veszteségekkel járó háborút vívtak a Farkasok ellen, és sok embert veszítettek. A Coventry-akció segít nekik visszanyerni a korábban elvesztett tiszteletet. Úgy látszik, hogy a régi vezetőik megszegték a Jádesólymok szokásait és hagyományait. Marthe Pryde-nak be kellett bizonyítania, hogy a Sólymok le tudnák győzni a Belső Szféra legjobbjait anélkül, hogy eltávolodnának a hagyományaiktól: Coventry az utolsó megálló a győzelmi turnéjukon.

– De csak egy ostoba kezd háborút egy filozófiai eszme bizonyítására.

– Legyen óvatos, ezredes – ingatta fejét Shelly rosszallóan. – Ez az első lépés lefelé egy nagyon csúszós lejtőn. Nem lehet megmagyarázni, hogy az egyik eszme indokolttá teszi a háborút, a másik pedig nem.

– Brubaker ezredes, mi mindketten zsoldosok vagyunk. Azért harcolunk, mert fizetnek érte.

Doc belekortyolt a kávéba, aztán felpillantott.

– Egyikünk sem elég fitt most egy filozófiai vitához, de a tény az, hogy a harc egyetlen elfogadható indoka az élet és szabadság védelme lehet. Persze ezt is sokféleképp lehet értelmezni. A Jádesólymok azért indították ezt a csapássorozatot, hogy bebizonyítsák hagyományaik erősségét. Arra is lehetőségük nyílt ezáltal, hogy új harcosokat vérnevesítsenek azoknak a helyére, akiket a Farkasok öltek meg.

Az Eridani Fényparipák vezetője megdörgölte szemét.

– Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én piszkosul utálom, ha élethű szimulátorgyakorlatnak néznek.

– Én sem éreztem ilyesmihez soha elhivatottságot, de azért csak visszarúgtunk nekik – mosolygott Doc fáradtan Shellyre. – A Sólymok nyugati szárnya elleni támadás a hadtesteik néhány részét határozottan vérnevesítette, a többit vérbe borította.

– A whittingi rajtaütés pedig alaposan rájuk ijeszthetett, úgyhogy most találgathatják, mennyit tudunk, és hogy mihez fogunk kezdeni ezzel a tudással. – Shelly mindkét kezét a kávés bögre köré kulcsolta. –Szóval, látta a jelentéseket, ezredes. Van valami ötlete?

– Meg kell beszélnem a dolgokat Tyrell ezredessel és Niemeyer ezredessel is, de szerintem csak úgy élhetjük túl a dolgot, ha kisebb egységekre oszlunk, és gerillaháborút folytatunk, ahogy azt Doc csinálta korábban. – Ariana Winston ismét a számítógép képernyőjére pislantott. – Csak attól tartok, hogy ebben az esetben légivadászokkal addig bombáznak minket, míg vissza nem jutunk a kőkorszaki szintre.

– A Titánok akcióit sem követte ilyen megtorlás – rázta fejét Doc.

Shelly finoman oldalba bökte a könyökével.

– A Titán mechek túl kicsik ahhoz, hogy repülőről rakétákkal eltalálják őket.

– Igen, de elég sokan vagyunk ahhoz, hogy véletlenszerűen eltrafálhassanak valakit.

– Reménykedjünk, hogy mi többiek tudjuk magunkat tartani ahhoz a szinthez, amelyet a Titánjaid kijelöltek, Doc – ajándékozta meg Winston egy halvány mosollyal. – Ha szerencsénk van, kitartunk az erősítés érkezéséig.

– Erősítés? – Doc sóhajtott. – Optimista hozzáállás.

– Hé, Doc, minket is erősítésnek küldtek – vetette közbe Shelly Brubaker.

– Ez igaz, és meg is erősítettetek minket – felelte Doc. Vállat vont, és felemelte kezét, hogy az iroda ablakán beszűrődő felkelő nap első sugaraitól védje fáradt szemét. – Fáradt vagyok, és a túlélő-bűntudat súlyos betegségével küszködöm. Még mindennek tudatában sem hiszem, hogy bárki van elég hülye hozzá további csapatokat taszítani ebbe a húsdarálóba.

– Úgy érzem, igazad van – hajtotta le fejét Shelly, és válla megroggyant. – Ha további csapatokat küldenének, az azt is jelentené: valamelyik politikus elismerte, hogy hibázott, amikor korábban túl keveset küldött. Azok meg ilyet nem csinálnak.

A kevés életben maradt Fényparipa gyalogos egyike kopogtatott az ajtófélfán.

– Ezredes, egyes prioritású üzenet érkezett a rádión, épp előbb – mondta, és mosolya azonnal megfertőzte Docot. – Tizenkét és fél ezred érkezik a bolygóra!

– Az övék vagy a mieink, Johnston?

– A mieink, ezredes! Victor herceg vezeti őket. Kábé tíz nap múlva landolnak.

Ariana Winston öklével az asztalra csapott.

– Ez a legjobb hír azóta, hogy földet értünk! – Docra pillantott. – Na, ő vajon melyik lesz, Doc? Hülye, vagy egy olyan politikus, aki képes elismerni, hogy hibázott?

– Egyik sem, ezredes – biccentett Doc határozottan. – Ő egy harcos, és kétségtelenül a legjobb esélyünk arra, hogy egy darabban kászálódjunk ki ebből a csávából.

Beérkezőben, Barbarossa űrjáró

Coventry

Coventry provincia, Lyrán Szövetség

3058. június 12.

Victor körülnézett a zsúfolt kabinon, ahol a Coventry felé robogó katonai vezetők vártak az eligazításra, és sokkal kevesebb feszültséget érzett a levegőben, mint amennyire számított. Az első pillanattól kezdve felkészült rá, hogy minden felvetése ellenállásba fog ütközni: a kardinális kinevezése az alkalmi különítmény élére éppúgy, mint a saját másodparancsnoki kinevezése. A felmerülő néhány ellenvetést az előttük álló helyzet komolysága még súlyosabbá tette.

Arra számított, hogy a csapat két részre fog oszlani attól függően, hogy hozzá vagy a húgához lojálisak. Ezáltal a Szabad Világok Ligájából a Belső Szféra Lovagjai és a Kapellán Konföderáció Harloc Vadászai egy csapatba került volna a Tizenegyedik Lyrán Gárdával. Tulajdonképpen Wolf Dragonyosai három ezredének is ide kellett volna tartoznia, de Maeve Wolf ezredes, a Dragonyosok fekete hajú parancsnok eszesebb volt annál, mintsem hogy segítsen megosztani a sereget, amely saját embereinek a felmentésére siet.

Wu Kang Kuo, a Harloc Vadászok parancsnoka túllépett a semlegességen azáltal, hogy támogatta Victor javaslatait. Wu sokat beszélgetett Kaijal is, ami először meglepte Victort, de aztán Jerrard Cranston emlékeztette rá, hogy Kai többször harcolt Wu fia ellen Solarison, és le is győzte. Victor feltételezte, hogy némi becsületbeli tartozásról is szó van, és ez sokat segíthetett.

Ugyanilyen meglepő volt Paul Masters, a Belső Szféra Lovagjai vezetőjének hozzáállása. Wunál ugyan semlegesebb viselkedést tanúsított, de rendszerint a csapat egységéért szállt vitába. Igazán csak a sereg közvetlen parancsnoksága miatt aggódott. Elismerte ugyan, hogy tiszteli Victor tapasztaltságát, de nem akart olyan beosztásba kerülni, ahol Victor veszélyes feladatokat jelölhet ki egységének. Különben még úgy nézne ki, hogy Victor meg akar fizetni a Lovagoknak a Sarna határvidék megszállásában játszott szerepükért. Ez mindenki számára logikusnak tűnt, ezért a Lovagokat átmenetileg a Dragonyosokhoz csatolták.

Az egyetlen valódi ellenzékinek a Tizenegyedik Lyrán Gárda vezetője, Sharon Bryan marsall bizonyult. Mivel Coventry a Lyrán Szövetség birtokában volt, azt állította, hogy az arkón képviseletében neki kellene a hadművelet tervezésében és végrehajtásában vezető szerepet kapnia. Gyorsan megutáltatta magát a zsoldosokkal, miután tett rá egy célzást, hogy odaadásuk kétséges, hiszen csak pénzért harcolnak. Dan Allard ezredes rámutatott, hogy a Tizenegyedik Lyrán Gárda elmenekült a Szabad Világok Ligája elleni harcból, úgyhogy ha az alkalmi különítmény kénytelen lenne még azelőtt visszavonulni, hogy akár egyetlen lövés eldördülne, igénybe vehetik a szakértelmét. Ez ugyan elhallgattatta a nőt, de Victor jól látta, hogy magában még mindig füstölög.

A kardinális állt a fekete asztal túlsó végén.

– Ez az utolsó információs ülésünk az előtt, hogy kapcsolatba lépnénk a Coventryn tartózkodó Sólymokkal. Az első kapcsolatfelvétel rádión keresztül történik. Egy kihívást várunk, melyben a Jádesólymok elmondják, hány egységgel fogják védeni a világot seregünk ellen. Azok, akik már harcoltak valamely klán ellen, ismerik az ilyenkor szokásos procedúrát. A klánok szemében a harc során használható egységek méretére és összetételére vonatkozó licit egyfajta szentség.

Focht rövid szünet után Ragnarra mutatott.

– Ahogy tudják, a Farkas klán nagy része elszakadt a klánoktól, és Arc-Royalon talált otthont. Phelan Kell kán elküldte nekünk Ragnart, hogy segítsen az elemzésben és a Jádesólymokkal való alkuban. Victor herceg és jómagam maradéktalanul megbízunk Ragnarban. Az első csatát a szavak vívják az alku során, így a sikeres tárgyalás lesz az első lépés a legyőzésükhöz vezető úton.

Dan Allard ellökte magát a válaszfaltól, amelynek .támaszkodott, és felemelte kezét. j

– Lesznek egységek, amelyeket lelicitál az alku során? Ha igen, milyen elv alapján fog dönteni?

Maeve Wolf a Kell Kopóra pillantott.

– Dan, te is attól félsz, amitől én, hogy kigolyózzák a csapataidat?

– Pontosan.

– Meg akarjuk őrizni a csapatok rendjét, ezt elhihetik – emelte fel kezét Victor. – Maeve, önnek már vannak emberei a bolygón, úgyhogy a Dragonyosokat csak akkor licitáljuk le, ha olyan alacsony lesz az ajánlat, hogy csak jelképes harcot vívunk. Ez nem valószínű, de Ragnar épp eleget mesélt ahhoz, hogy tudjam, nem lehetünk biztosak benne, mivel kerülünk szembe.

– Dan, ami a te kérdésedet illeti, az elv elég egyszerű: az itt összegyűlt csapatokat két részre osztottuk. Az első csoportba azok tartoznak, amelyeknek közvetlen érdeke nem fűződik az itteni csata kimeneteléhez. Ezt nem azért mondom, mert alábecsülöm részvételetek fontosságát, hiszen tudom, hogy a Belső Szféra összes lakosa veszélyben forog, de ez tűnt a legjobb megkülönböztetésnek. Ebbe a csoportba soroltuk az Első Genyosát, a Kell Kopókat, a Belső Szféra Lovagjait, a Harloc Vadászokat és az első Szt íves Dzsidásokat. Ha lelicitálunk egységeket, elsősorban ezek közül fogunk válogatni, a Kopókat pedig csak akkor ejtjük ki, ha két ezredről kell lemondanunk.

A döntéshozatal mechanizmusa ellen a teremben senkinek sem volt kifogása. Victor remélte, hogy megtarthatja a Genyosát és a Szt íves sereget, mivel a Tukayyidon folytatott hadgyakorlat tapasztalatai roppant nagy segítséget nyújthattak a Sólymok elleni harcban, ezért őket szánta a derékhadnak. Ráadásul a kardinális kiválóan érvelt amellett, hogy a Victor által hozott csapatok javára súlypontozzák ki a különítményt, hiszen a másik derékhad is hasonlóképp áll össze. A Dragonyosok, a Davion Nehézgárda és a Komgárda Megszálló Galaxisa mind Victor táborába tartozott. A Tizenegyedik Lyrán Gárda volt az egyetlen Katherine-hez hű egység, amely mindenképp részt vesz a harcban. Még ha a Harloc Vadászokat és a Belső Szféra Lovagjait is hozzáadják a derékhadhoz, a csapatok számaránya akkor is Victornak kedvez.

Paul Masters megdörgölte állát.

– Szóval mikor tudjuk meg, hogy mehetünk-e haza?

– Még beletelik egy kis időbe – mosolygott Focht magabiztosan.

– De a Sólymok hamarosan jelentkeznek. Van még két napunk landolásig. Gondolom, addigra meghozza a döntést, hiszen a helyszínnel is tisztában kell lennünk. Ha a landolásért meg kell küzdenünk, az katasztrofális lehet.

– Az lehetne, de nem lesz – biccentett Victor

Sharon Bryan gyilkos pillantást vetett rá.

– A túlzott magabiztosság nem túl előnyös vonás egy harcosban.

– Ahogy a túl gyors következtetések levonására való hajlam sem az – közölte Victor, és összefonta karját maga előtt. – A Jádesólymok a leginkább hagyománytisztelők az összes klán között. Általában a klánok nem küzdenek a landolási zónáért. Erről biztosat akkor tudunk meg, amikor kapcsolatba lépnek velünk előzetes alku céljából.

– De ők döntik el, védekeznek-e a földre szállásunk ellen.

– Igaz, de támadni nem fognak addig, amíg az alku nincs elfogadva – felelte Victor, és a szája sarkában mosoly bujkált. – A Jádesólymok hagyományosan biztosítják a bizlan jogát az ellenségnek, azaz garantálják a kiválasztott harctérre való szabad átjutását. Ragnar szerint ezt a jogot még a Farkasok egyik csapata is megkapta Wotanon, a két klán között nemrég dúló háború során. Mi pedig hasznot húzunk a szokásaikból.

– És ha megtagadják tőlünk? – sziszegte Bryan.

Ragnar a kardinális jobbján állt.

– Nem fogják.

– Hogy lehet ilyen biztos benne? – Bryan dühe egészen eltorzította vonásait. – Hülyék lennének harc nélkül átengedni nekünk a területet!

– Ők Jádesólymok, Bryan marsall. Értékesebbnek tartják a hagyományokat és formaságokat, mint a logikát. –A vereség nem olyan ijesztő számukra, mint az, hogy megszeghetik saját merev viselkedési előírásaikat. A bizlan lehetővé teszi, hogy a harcosok sértetlenül bejussanak a csatatérre, a hegira pedig, hogy elhagyják azt. Több száz ilyen jog és hagyomány van, amelynek igáját a Sólymok viselik. Nem sokban különböznek a Drakónis Szövetség harcosaitól és a bushido törvényeitől.

Bryan odafordult Victorhoz.

– Ha megbízik ebben a klános halandzsában, feltehetőleg a maga Nehézgárdája fog először landolni?

– Örömmel.

– Pedig nem engedhetem – közölte Anastasius Focht élesen, szürke szeme szinte lángolt. – A Sólymok azt a fegyverszünetet fenyegetik, melyet a Komsztár harcolt ki. A Komgárdisták mennek előre.

– Ugyanolyan szépen el fog vérezni, mint az EgyNem – csóválta fejét Bryan.

– Mivel Komsztár vérrel fizettünk meg a békéért, nem látom akadályát, hogy ugyanazzal fizessünk a fenntartásáért is, Bryan marsall – közölte a kardinális, majd a nőről az asztal végén villogó apró vörös fényre pillantott. – Victor herceg, legyen olyan kedves, és Ragnarral együtt csatlakozzon hozzám. Ideje igénybe venni a bizlant, és elkezdeni Coventry visszahódítását.

Turkina Keshik főhadiszállás. Port St. William

Coventry

Rosendo Hazen őszintén csodálta, milyen lazán és büszkén áll Marthe Pryde a holotank közepén. Hosszú, sötét haja selyemkendőként omlott hűtőmellényére. Hosszú combjai, melyek fedetlenül maradtak a csizma és a mech-sort között, eléggé vonzották az emberek pillantását, sőt még mást is. Intelligenciája azonban még ennél is vonzóbb volt. Mivel a szépség és intelligencia egyaránt elősegítette az életben maradást, logikus volt, hogy valakiben találkoznak. Marthe esetében mindkét vonás megtalálható volt. Eszességét alábecsülni legalább olyan végzetes hiba lenne, mint az általa felvett póz és ruházat téves értelmezése. A Belső szféra harcosait mindenképpen felülmúlja.

A holotank füstszürke falai enyhén kivilágosodtak. A Marthe előtt a levegőben megjelenő alak először egy férfi mellszobrának tűnt. Az idős férfi haja teljesen ősz volt, és szemvédő takarta üres szemüregét. A nő kifejezéstelen arccal figyelte.

– Én Anastasius Focht vagyok, a Komsztár kardinálisa, a Komgárda parancsnoka, Tukayyid győztese. Elnézését kérem, hogy ilyen korlátozott mértékben tudok csak megjelenni, de nem rendelkezem holotankkal vagy hasonló eszközzel.

Marthe engedékenyen bólintott.

– Én Marthe Pryde kán vagyok, a Jádesólymok harcosa, az itteni kiküldött egység vezetője. Üdvözlöm Coventryn, bár azt hittem, inkább a terrai események foglalkoztatják, mint az itt történtek.

– Terra jóval a Tukayyidnál meghúzott vonal alatt fekszik, míg Coventry annak mentén helyezkedik el. Jobb ötletnek tartom az önök Terra iránti törekvéseit még azelőtt letörni, hogy elérnék a bolygót. A blakista szekta vitatja ennek a bölcsességét. Fő célom a Tukayyidon elnyert fegyverszünet fenntartása.

– Akkor nyugodjon meg – tárta szét karját Marthe az ártatlanság gesztusával. – Mindazok, kik a saját önző érdekeikből megtörni kívánták a fegyverszünetet, saját álmaik áldozatául estek. Ezúttal nem áll szándékomban a határvonalon túlra vezetni seregeimet.

– Ön tiszteletben tartja azokat, akik Tukayyidon harcoltak és elestek.

– Tisztelem azt a harcost, aki győzött Tukayyidon – felelte Marthe, és két tenyerét egymáshoz illesztette. – Nincs a klánok közt egy sem, amely semmissé nyilvánítaná a békét csak azért, mert Terra más kézre került. Ahogy mondta, a fegyverszünetet Tukayyidon harcolták ki. Ezért nem is veszhet el Terrán.

– Vagy Coventryn.

– Coventryn csupán dicsőség és élet veszhet el.

A kardinális bólintott, és képe összezsugorodott, miközben balfelé pillantott.

– Marthe Pryde kán, szeretném önnek bemutatni Victor Ian Steiner-Davion herceget. Ő az én helyettes parancsnokom, és a tárgyalások során ő lesz a szóvivő.

Marthe kissé oldalt fordult, és maga mellé intett Rosendot.

– Ő pedig az én helyettes parancsnokom, Rosendo Hazen galaxisparancsnok. A legtöbb itt vívott csata terve az ő agyában született.

A kardinális által bemutatott férfi azonnal nagy hatást tett Rosendora a szemében tükröződő acélos erő miatt. Nagyon kevés ember rendelkezett akkora személyes kisugárzással, hogy az a holografikus ábrázolás során ne vesszen el, de Victor Davion ezen kevesek közé tartozott. A Sólyom megérezte a másik férfi bölcsességét, mely azt sugallta, hogy minden megvan benne, amire egy vezetőnek szüksége van.

Victor arca kifürkészhetetlen maszkká vált.

– Marthe Pryde kán, a nevem Victor Ian Steiner-Davion. Egy különleges sereggel érkezem Coventryre, hogy visszafoglaljuk önöktől a bolygót. Tudom, hogy most azt kellene kérdeznem, mekkora erőkkel fogja védeni a bolygót, de nem teszem. Ehelyett a bizlan jogát szeretném igénybe venni.

Rosendo megpróbálta elleplezni meglepetését, de biztos volt benne, hogy Victor észrevette, mivel a herceg szeme sarkában megfeszültek az izmok. Ha a bizlanra hivatkozik, azt jelenti, hogy jártas a törvényeinkben és szokásainkban. Nem hiszem, hogy Marthe számított erre a lehetőségre.

Marthe Pryde enyhén meghajolt Victor lebegő képe felé.

– Vegye úgy, hogy megkapta, Victor herceg; jó alku volt, elfogadva. Feltételezem, hogy Leitnertonnál kíván landolni, hogy felszabadítsa ottani csapatait?

– Amennyiben még két nap múlva is ott lesznek, igen.

– Ott lesznek. Hazen galaxisparancsnok visszavonja csapatainkat Port St. Williamig, és elegendő teret biztosít a landoláshoz. Az ott maradó egységei igen vitézül küzdöttek, és bízom benne, hogy tovább harcolhatnak ellenünk, pozvál?

– Ezt nem tagadhatom meg tőlük. Értesítem őket a kéréséről.

– Köszönöm – felelte Marthe, és félig elfordult a képtől, majd visszafordult. – Ó igen, tudnia kell, hogy a világ védelmében az összes egységemet be fogom vetni. Az ön emberei is ezt tették, ezért egy kisebb ajánlattal megaláznám őket.

– Értem. – Rosando némi meglepetést vélt kicsengeni Victor hangjából.

– Remek. A seregről szóló jelentéseket és adatokat rendelkezésére bocsátom, amint földet ért.

– Mi pedig egyúttal elküldjük önnek ugyanezt. – Victor egy pillanatra oldalt pillantott, majd visszafordult Marthe-hoz. – Tűzzük ki a tizenhatodikai napot a találkozáshoz, amikor lerendezhetjük az alku formális részét, pozvál? Önnek Whitting megfelelő helyszín lenne?

Marthe hangja magasabb lett, elárulva meglepetését és kíváncsiságát.

– Személyesen kíván alkudni?

– Szeretném pontosan felmérni, kivel állok szemben, Pryde kán, és ezt legjobban egy személyes találkozás során tudom elérni – felelte a herceg, és vállat vont. – Persze, ha nemkívánatosnak tartja a találkozást, azt is megértem.

– Akkor Whittingben, tizenhatodikán – bólintott a kán kegyesen. –Kellemes földet érést önöknek!

A két mellszobor egy villanással eltűnt, amint Marthe megszakította a kapcsolatot.

– Mit gondol, Rosendo parancsnok?

– Ismernek minket, és ez megnehezítheti a legyőzésüket.

– A Farkasok hatása, ez kétségtelen. Amikor oldalt nézett, a tanácsadója mondott neki valamit.

– Phelan Ward kán rokonságban áll ezzel a Victorral – bólintott Rosendo.

– Ez megmagyarázza a helyzetet – közölte Marthe, és szeme felvillant. – A whittingi megbeszélés azonban az ő ötlete volt. Azt hiszi, alábecsülöm, ha személyesen találkozunk.

– Ez is elképzelhető, Marthe kán, de jó ötlet volt beleegyezni. – Rosendo arca elborult. – Kénytelen vagyok azonban megkérdőjelezni annak bölcsességét, hogy elárulta, mivel fogjuk védeni a bolygót. Ön engedélyezte nekik a bizlan jogát, tehát ezt nem volt köteles elárulni nekik.

– Tudom – mosolygott Marthe mindentudóan. – Azért tettem, hogy megzavarjam őket. Miután elmondtam, hogy minden erőnkkel védeni fogjuk a bolygót, és azt is, hogy visszahúzódunk Port St. Williamig, elhitettem velük, hogy meg akarjuk tartani Coventryt. Azt hiszik, meg akarom fosztani őket a mech-gyárteleptől. Miközben pedig emiatt fő a fejük, nekilátunk a tervezésnek.

– Mondja ezt úgy, hogy nem is tudja, milyen erőkkel jönnek ellenünk.

– Igaz, Rosendo, nagyon is igaz – bólintott Marthe Pryde határozottan. – Ezért hát rajtunk múlik, hogy az a kő, melyen a Sólyom karmait élesítjük, kicsorbíthatja-e azokat. Az ilyen dicső feladatok szülik a harcosokat, és adják az életük értelmét.

Leitnerton

Coventry

Coventry provincia, Lyrán Szövetség

3058. június 15.

Doc Trevena egyáltalán nem lepődött meg, ahogy háta mögött meghallotta a lépteket a tetőn. Az összes Titán megszokta, hogy idefenn találja meg, miközben Whitting és azon túl Port St. William felé bámul. Leggyakrabban Shelly Brubaker csatlakozott hozzá a „kapitányi hídon”, de mások is meg szokták látogatni. Mióta pedig a többi Dragonyos is itt van, egyre ritkábban látogat.

Válla mögött hátrapillantott, aztán megperdült és vigyázzba vágta magát.

– Felség, én nem…

Victor viszonozta a tisztelgést, majd állával a kilátás felé bökött.

– Felettébb jó kilátást nyújtó pont a hadmozdulatok megfigyelésére.

– Igen, uram! – Doc szíve úgy vert, mint egy légkalapács. – Tehetek valamit önért, felség?

A herceg egy pillanatra elgondolkozott, majd bólintott.

– Elnézését kérem, hogy megzavartam magányát. Tegnap vettem észre, hogy idefent van. Amikor megkérdeztem, ki ön, elmesélték a történetét, hogyan vezette a Sólymokat az orruknál fogva. Úgy gondoltam, igénybe veszem az éleslátását. Az ilyen bölcsesség az idefent töltött idő alatt születik?

– Igazán nem tudom, felség – hebegte Doc, és hirtelen esetlennek és szóra képtelennek érezte magát. – Úgy értem uram, hogy nincsenek különleges képességeim.

– Igazán? – Victor alaposan végigmérte. – Önnek sikerült egy alulképzett, de lelkes emberekkel telepakolt századból olyan csapatot faragnia, amely némi páncélzaton és egy alkalmi parancsnokon kívül alig valamit veszített egy három hónapos klánellenes hadjárat során.

– Ha így fogalmazza meg, nagyobb dolognak tűnik, mint amilyen valójában volt.

– Ne becsülje le az értékét, Trevena Hauptmann.

– Nem teszem, uram – mosolyodott el Doc lassan. – Nem akarom alábecsülni, de a saját szerepemet sem akarom túlértékelni. A Titánok, ezek csupaszív fickók. Csak arra tanítottam meg őket, miképp lőjenek anélkül, hogy őket eltalálnák.

– Ön tervezte és vitte véghez a whittingi rajtaütést is.

Doc megrázta a fejét.

– A Dragonyosok vívták meg a harcot, felség. Mi csak besurrantunk Whittingbe, és elcsentünk pár adathordozót. Ez volt a mi utolsó dührohamunk.

– De azt is jelenti, hogy az utolsó, Coventryn vívott harc a klán vereségével végződött.

– Ez csak azért lehetséges, mert úgy döntöttek, nem nyomulnak tovább addig, míg önök meg nem érkeznek – nézett le Doc a hercegre. –Elnézését kérem uram, de gondolom, jobb dolga is van annál, mint hogy itt ácsorogjon velem, és megpróbáljon büszkévé tenni a bolygón állomásozó legkönnyebb egységre.

– Talán. – Victor összeszorított fogai közt sziszegve vette a levegőt. –A Sólymok küldtek nekünk némi adatot a Coventryn található erejük nagyságáról és összetételéről. Önt nem fogja meglepni, hogy egyezik azzal, amelyre a whittingi rajtaütés során tettek szert. Ez komoly gond elé állít engem.

– Igen, uram?

A herceg elfintorodott.

– Az a hír, melynek hatására idejöttem, azt állította, hogy a Jádesólymok négy galaxisa áll hadban itt Coventryn. A hírforrás természetéből eredően én körülbelül hatot felételeztem.

Doc összefonta karját maga előtt.

– Információt küldtünk Tharkadra arról, hogy vagy egy tucat különböző galaxis egységeivel találkoztunk szembe. Tudnia kellett volna… – itt hirtelen elhallgatott, mivel rájött, miért is nem tudta a herceg az igazságot. – Ezek szerint ön és a húga nem igazán sokat beszélgetnek, ugye?

– Nem, nem sokat – mosolygott a herceg bánatosan. – Ön jól kijön a testvéreivel?

– Nagyon jól, de most váltam el, úgyhogy átérzem a helyzetét.

– Ezt el is hiszem – mérte Victor ismét végig Docot. – Az emberei odalent „Doc”-ként emlegették. Megengedi?

– Ahogy kívánja, felség.

Victor elnevette magát.

– Tudod mit, miért nem tegeződünk? Szólíts Victornak, mert amit én kérek tőled, Doc, annak semmi köze címekhez, rangokhoz vagy ilyesmikhez. Őszinte véleményt és egyenes válaszokat várok tőled. Ne azt mondd, amit szerinted hallani akarok, hanem amit tudsz, és amit gondolsz. Benne vagy?

– Igen, uram.

A herceg felvonta szemöldökét.

Doc összerezzent.

– Persze nem mehetek most ki felderíteni Port St. Williamet… a kedvedért… Victor?

– Talán később. – Victor lehajolt, felvett egy kavicsot a szurkolt tetőből, és az éjszaka arcába hajította. – Kérnék egy rövid értékelést az itteni klánerők összeállításáról.

Doc nagyot sóhajtott.

– Sok embert láttunk, és sokféle harcmodort. A Sólymok vétettek pár igazán elemi hibát. Az itt látottak mind azt sugallják, hogy mindenre elszántak, kétségbeesettek, és mindenkit összeszednek, aki befér egy mech ülésébe.

A herceg összeráncolta szemöldökét.

– Ezt már másoktól is hallottam, de nehezemre esik elhinni.

– Miért? – lepődött meg Doc.

– Te vagy az első, aki ezt megkérdezi. Ez jó jel – mosolygott Victor. –Ragnar megnézte a jelentéseiket, és a foglyokkal is találkozott. Még a vallatásokról készült felvételeket is átnézte. Azt mondta, hogy ha a Sólymok tömeges sorozást tartottak volna, a foglyul ejtett harcosok életkora szélesebb skálán mozogna. Arimas például olyan korban van, hogy már egy élvonalbeli egységben kéne szolgálnia, de semmi jelét nem mutatja, hogy egyáltalán jelölték ilyen pozícióba.

– Furcsának tűnt, hogy egy hozzá hasonló fickó eddig nem teljesített szolgálatot. Ragnar szerint mire készülnek a Sólymok?

– Nem biztos a dolgában, de a klánok közt mindig is az a hír járta, hogy a tudós kaszt tagjai néha eltérnek a szabályoktól, és legyártják a maguk pótharcosait, hogy meghiúsítsák vagy megelőzzék a klánjuk harcosainak valamely tervét. Ha egy ilyen titkos és ugyanakkor tiltott tenyészprogram két évtizeddel ezelőtt elindult volna, a termése most lenne szüretelhető az ellenünk irányított egységek számára.

Tudhattam volna! Doc hitetlenkedve csóválta fejét.

– Zöldfülű csapatokkal kerültünk össze. A tapasztalatlanságukat annak tulajdonítottam, hogy olyan szedett-vedett harcosokkal állunk szemben, mint amilyenek a Titánok. Egy rakás kölyök ugyanilyen tapasztalatlan. A Sólymok idehozzák és kiképzik őket ellenünk, majd hazaszállítják a gyakorlott harcosokat, hogy kitöltsék velük a Farkasok elleni háború során keletkezett űrt. Mi az életünkért harcolunk, ők meg játszótársakat kerestek.

– Ezt nem tudhatjuk biztosan, úgyhogy ne légy szigorú magadhoz, Doc. Ez csak tipp.

– De helyesnek tűnik. Sok mindent megmagyaráz.

A herceg bólintott.

– Az adataitok és Pryde kán jelentései szerint nyolc galaxis van a bolygón. Beleszámolva a Leitnertonban maradt erőket, mi tizenhárom ezredet számolunk. Az egységek összetételét és állapotát beleszámolva azt mondhatjuk, hogy körülbelül egyenlő erők néznek szembe egymással.

– Leitnerton jól védhető – nézett körül a városon Doc. – Ha jönnek, komoly fejfájást okozhatunk nekik.

– Egyetértek. A gond csak az, hogy nekünk kell támadnunk.

– Ahogy már mondtad is, most épp nyerő passzban vagyunk.

– Igaz, de rá kell jönnöm, hogyan biztosíthatjuk a folyamatosságát – felelte Victor. Kinyújtotta kezét, és Doc vállára tette. – Te itt vagy azóta, hogy megérkeztek. Harcoltál már a legjobb és a legtapasztalatlanabb egységeik ellen is. Ott voltál, amikor szétzúzták a Waco Rangereket.

– Bizony.

– Szóval én arra a kérdésre keresem a választ, hogy a Sólymok csapatai mennyire tudnak megizzasztani minket?

– Arra mérget vehetsz, hogy jól céloznak, és az esetek legnagyobb részében eltalálják a célpontot – felelte Doc, és ő is a sötétségbe hajított egy kavicsot. Még hallotta is, ahogy koppanva az utca kövezetére érkezik. – Szerintem a Sólymok a legjobbjaikat küldik ellenünk. A Titánok meg tudták lepni őket néhányszor, de csak azért, mert zöldfülű kölykökkel álltunk szemben. Lefogadom, hogy a legközelebb velünk szembeszálló csapatok sorait veteránokkal erősítik, és ők irányítják majd a műveleteket. Harcias kedvükben lesznek, Victor, efelől semmi kétség.

– A kérdés attól még mindig az, hogy miért? – makacskodott Victor, és délnyugatra mutatott, ahol Port St. William kivilágítása halvány ragyogást varázsolt a horizontra. – A csapatok kiképzéséért harcolni logikus, de csak azért, mert ők irányították a dolgokat, és véget vethettek a csatának, ha túl sok emberük sebesült meg. Azt is megértem, hogy megpróbálsz igazolást találni az elméleted alátámasztására, de ahhoz a szimulátor gyakorlat is elég lenne. Ha én akarnék megtámadni valakit, hogy megeddzem a csapataimat, azt hiszem, én egy könnyebben elérhető bolygót választanék, amelyet gyorsan és könnyen elláthatok utánpótlássál, és amely közelebb van az otthonunkhoz, hogy ne legyen logisztikai problémánk.

– Például egy határ menti bolygót.

– Pontosan.

Doc mosolygott, mivel a kirakó utolsó darabkája is a helyére csusszant.

– Azért jöttek ide, mert tudták, hogy megvédjük.

– Tessék?

– Coventry pont olyan, mint a kohó, melynek a védelmére az én zászlóaljamat küldték, amikor a Sólymok először támadtak ránk. Felálltunk, hogy megvédjük, de a klánokat csak azért érdekelte a telep, mert mi ott voltunk. Csapatok ellen akartak edzeni. Odakinn a határon nem futnának bele a Dragonyosokba vagy az Eridani Fényparipákba. Csak ha a fenyegetésük hiteles, és egy olyan bolygóra irányul, mint Tharkad: csak akkor vagyunk hajlandók a legjobb egységeinket ellenük küldeni.

– Szóval soha nem is akartak Tharkadig menni. Csak a legkeményebb harcosainkkal akartak találkozni – állapította meg a herceg. Felvett egy újabb kavicsot, és egyik kezéből a másikba dobálgatta. – Nem vadászhatsz tigrisre ha nem mész oda, ahol a tigris honos.

– Hát ezek aztán jó tigrisvadászok, Victor – fordult Doc a herceghez, és a szemébe nézett. – Jók, és egyre jobbak lesznek. Az itteni nyolc galaxis mindent meg fog tenni azért, hogy legyőzzön bennünket. Minden irányból támadni fognak. Egy kicsit talán merevek abban a kérdésben, hogyan válasszanak maguknak célpontot, de mindig is tudtam, hogy az, aki előre a szemedbe mondja, hogyan fog megtámadni, és úgy is tesz, nincs híján sem bátorságnak, sem keménységnek.

– Nem feltétlenül a legcélravezetőbb módja a hadviselésnek, de az biztos, hogy a legmerészebb.

– Merészség és büszkeség. Ez a Sólymok ismertetőjele – vont vállat Doc. – Nem hiszem, hogy az információn kívül bármi mást fel tudnék ajánlani. Nem tudom, segítetteme…

A herceg bólintott, és megveregette Doc vállát.

– Több gondolkoznivalót adtál, és ezt köszönöm. Rengeteg nehéz döntést kell hoznom.

Doc leporolta nadrágját.

– Nem lehet könnyű azt megtervezni, hogyan haljanak meg az emberek.

– Milyen igaz, Doc – mondta Victor, és kezet nyújtott. – Utána kell néznem, mit tehetek azért, hogy odáig ne fajuljon el a dolog.

Turkina Keshik főhadiszállás. Port St. William

Coventry

Rosendo Hazen jobban örült volna neki, ha Marthe Pryde olyankor hívatja, amikor nem a düh vezérli tetteit. Átnézte a Komsztár által küldött fájlokat, és a bennük talált adatok borús jövőt jósoltak. A Sólymokkal most a többi Dragonyos és a Kell Kopók szállnak szembe. Ez a két zsoldos egység és a Genyosa kritikus szerepet játszott a Füstjaguárok és Novamacskák legyőzésében, akik hét évvel ezelőtt megpróbálták elfoglalni a Drakónis Szövetség főbolygóját, Luthient. Hozzájuk csatlakozott egy Komsztár egység és a Belső Szféra összes nagy uralkodóházának egy-egy tapasztalt serege.

Ha a sereg méretét nem számoljuk, nehéz elképzelni, hogy a Belső Szféra ennél félelmetesebb sereget állítson hadba. Rosendo számára világos volt, hogy a Belső Szféra speciálisan ez alkalomra összeállított hadserege mindent bele fog adni a küzdelembe. A két oldal ereje nagyjából kiegyensúlyozott volt, ez azt is jelentette, hogy a fenőkő és a kés egymást fogja semmivé vékonyítani.

– Hívatott, kánom?

– Igen, parancsnok – sziszegte Marthe, és kék szeme szikrázott a tébolyult dühtől. – Válaszúton rekedtünk két dilemma közt, és attól tartok, semmit sem tehetünk a szabadulásunk érdekében.

– Hogyan lehet? A Belső Szféra serege komoly harcot ígér, de azért még legyőzhetjük őket.

– Igen, miközben teljesen elvérzünk, pozvál? – Elforgatta székét, és felvett egy holodiszket az asztaláról. – Ezt épp most kaptam.

Marthe az asztallap megfelelő nyílásába lökte a diszket, mire Vlad Ward életnagyságú hologramja jelent meg az asztal előtt, a profilját mutatva Rosendonak. Az alak meghajolt a vetítő felé, amelyből képe származott – és egy picit butának tűnt emiatt de ez sem szüntette meg a nehéz, idegesítő érzést Rosendo gyomrában.

– Üdvözletem, Marthe Pryde kán. Minden jót kívánok a küszöbön álló csatában, amely a Belső Szféra által összevont erők ellen zajlik. Öné minden tiszteletem amiért ily mélyen hatolt a Lyrán Szövetségbe. Biztos vagyok benne, hogy akiket magával vitt, és ott képzett ki, eleget tanultak ahhoz, hogy vitéz harcosokká váljanak. Ők a Jádesólymok hagyományainak valódi örökösei. Ezek a hagyományok különböztetik meg ezt a klánt a többitől. Gratulációt érdemel ezért a stratégiáért, úgyhogy gratulálok.

Vlad széttárta karját.

– Persze azt sohasem hinné el, hogy én, a Sólyom ilkánt lemészároló Farkas, csodálom az eredményeit. A szavak egyszerűek, de a tettek, amelyekhez hasonlót ön is kezdeményezett itt, azok a szándék igazi fokmérői. Ezért, hogy legyen oka hinni nekem, elmondom: már alig várom, mikor láthatom és tesztelhetem a nemrég kiképzett csapatokat. Ehhez az üzenethez csatolva talál egy listát csapataim jelenlegi beosztásáról. Lehet, hogy némelyik nem lesz majd az ínyére, de az ilyesmit legjobb a harctéren eldönteni.

A Farkas képe felrobbanni látszott, és a szemcsék hatalmas adathalmazzá alakultak. Marthe lecsapott egy gombra, mire a ragyogó szövegsor eltűnt.

– Látja?

– A mi világaink közül fenyeget párat… – mondta Rosendo kiszáradt szájjal.

– Hatot. Korábban mindegyikre lecsaptak a Farkasok, és néhányon csak nemrég sikerült helyreállítani a rendet. Félbevághatná a megszállási zónánkat.

Rosendo megragadott egy széket, és elrántotta a faltól, aztán leült, mellkasát a támlának támasztotta.

– Miért figyelmeztet minket?

– Csak a fele volt figyelmeztetés, a másik fele kárörvendés – kelt fel székéről Marthe, és járkálni kezdett. – Vlad tisztában van vele, mi vár itt ránk, és mekkora veszteségünk fog származni ebből a harcból. Azt akarja, hogy tudjam: ha kivonnám erőimet Coventryről, kivédhetném a területünk elleni támadását. Fenyeget valami számomra kedveset, és ezáltal arra kényszerít, hogy lemondjak arról, ami egyáltalán nem érdekel: Coventryről.

– De ez a taktika csak akkor logikus, ha a Belső Szféra csinálja. Vlad ezzel segít nekik!

– Egy szívességet viszonoz.

– Ezt nem értem.

A nő megtorpant, és Rosendora bámult.

– Ahhoz, hogy Vlad ekkora nyomást gyakorolhasson ránk, két dologgal kellett tisztában lennie. Az első a Belső szféra seregének összetétele. Előre tudta, hogy a miénket megközelítő nagyságú, amit két nappal ezelőttig még mi sem tudtunk. Ezt az információt nem küldtük sehova Coventryn kívül, ezért kizárólag a Belső Szférából árulhatta el valaki. Másodszor, ő itt kiképzett egységekre utal. Ezt az információt sem közöltük senkivel. A whittingi rajtaütés során azonban elegendő adat vált elérhetővé a Lyrán Szövetségnek ahhoz, hogy egy jól értesült ember levonja a következtetést, miszerint Elias Crichell különleges tenyészprogramjának produktumait használjuk.

– Arra céloz, hogy a Farkasok szövetséget kötöttek Tharkaddal?

– Phelan kán és az emberei hadilábon állnak a kormánnyal. Még Vlad is láthatja annak előnyeit, ha az ellenség ellenségével épít ki kapcsolatot. – Marthe lehunyta szemét, és az ég felé fordult. – Az üzenetből kitetszik, hogy Vlad tudja: a liciten mindent feltettem a bolygó védelmében. Azzal kínoz, hogy dezgra leszek, ha kiürítem Coventryt és hazatérek. Megszégyenítettem a Wotanon, és most ő szégyenít meg.

– A szégyen csak szó, kánom. A jelenlegi körülmények közt a visszavonulás az egyetlen ésszerű döntés.

A nő pillantása szinte lángba borította.

– De nem a Jádesólyom döntés. Vlad zokon vette, hogy a Farkasait a mi képünkre akartuk formálni. Jelen helyzettel arra kényszerít minket, hogy a Sólymokat formáljuk a Farkasok képére. Nem teszem meg. Nem tehetem meg. Nem zúzhatom szét az alapot, amelyre valódi lényünk épül, csak azért, hogy egyfajta nyomorék formában átmentsem magunkat a jövő számára.

– Nincs jó oldala annak a kompromisszumnak, amely kényszer hatására jön létre – bólintott Rosendo lassan. – Így persze egyetlen választásunk marad.

– Ami mindig is volt – mosolygott Marthe szomorúan. – Szembenézünk az ellenséggel, eltiporjuk, bekötjük sebeinket, és kezdjük elölről.

Leitnerton, Veracruz

Coventry

Victor végignézett az asztalán heverő adathordozó diszkek hadán. Mindegyiken egy tucat eredmény volt a Sólymok és a különleges haderő közti csata lejátszódásáról. A szimulációk gyümölcse keskeny skálán mozgott a katasztrofálistól az elszomorítóig. Csak azok voltak reménykeltők, amelyek során a Sólymok óriási hibákat vétettek, a koalíciós erők pedig valamiképp tökéletesen kiaknázták a bennük rejlő lehetőségeket.

– Ez nem fordulhat elő – dőlt hátra székében a herceg, és kezét összekulcsolta a tarkója mögött. A halálos áldozatok száma mindegyik esetben egyformán gyászos volt, mindkét oldalon ötven százaléknál nagyobb veszteséget jósoltak. Ez tökéletesen elfogadhatatlan volt, de csak úgy kerülhették volna el, ha visszavonulnak, és a Sólymoknak ajándékozzák a bolygót.

Ezzel az ötlettel az a gond, hogy ez is túl drága lenne. Ha a Belső Szféra serege egyenlő esélyek mellett visszavonulna csak azért, mert túl nagyok lennének a veszteségek, a klánok továbbnyomulnának, és folytatnák a Belső Szféra meghódítását. Nem számított Marthe Pryde kán kijelentése, miszerint csapatai nem nyomulnak tovább, a Belső Szféra egy vezetőjének ilyetén gyengeségére úgy reagálnának, mint egy csapat cápa, amelynek medencéjébe egy hordó vért öntenek. Végtelen éhségük azonnal feltámadna, és a klánok egymás után kebeleznék be a világokat.

Victor tudta, hogy a klánok reagálása a visszavonulásra lenne a legkisebb gondja. Katherine azzal vádolná, hogy elárulta a Lyrán Szövetség népét, és abban sem volt biztos, hogy nem lenne igaza. Az Egyesült Nemzetközösség határai belül bizonyos csoportok – reakciósok, akik nem bíztak a Drakónis Szövetségben, és rosszallották hercegük Hohiro és Omi Kuritához fűződő barátságát – azonnal rágalomhadjáratot indítanának ellene. A Sarna határvidék és az Egyesült Nemzetközösség által huszonöt évvel ezelőtt elnyert más világok elvesztése miatt egyesek máris elkezdtek háborogni. Bármely cselekedete, amelyre rá lehet sütni a gyávaság bélyegét, egy egész sor konfliktust indíthat el, többek közt felkelés is robbanhat ki.

Felült, és megpróbálta megmasszírozni nyaka merev izmait, de a fájdalom nem múlt. Harag forralta fel vérét, mivel eszébe jutott Phelan Kell, az unokatestvére és egyúttal az a személy, aki megfordíthatta volna az esélyeket. Ha velünk jöttél volna, Phelan, most elég csapatunk lenne ahhoz, hogy elküldjük a Sólymokat csomagolni. Ezt a gondolatot Vietor még felmerülése pillanatában elvetette, mint méltatlant. Ennek ellenére Phelaht továbbra sem volt képes kiverni a fejéből, és az Arc-Royal feletti találkozásuk egy részlete kezdett különleges jelentőséget nyerni, amint az Victor gondolatainak előterébe furakodott.

A pokolba, ez lesz a megoldás! Phelan azt mondta, alkudjak keményen, alkudjak jól, és amit meg akarok tenni, meglesz. Én a csaták terveit nézegetem, de az csak a licitálás epilógusa. Rájött, hogy Marthe Pryde kán semmiképp nem fog hibát véteni, ami azt jelenti, hogy már ő is tudja, milyen súlyos veszteséget fog szenvedni. Ha van valahol egy kibúvó, melynek hatására ő csökkentené a licitjét, hogy én is csökkenthessem az enyémet, akkor egyikünknek sem kell pusztulásba küldenie az egész seregét egy olyan bolygóért folyó küzdelemben, amely egyikünknek sem jelent sokat, az emberiség jövőjének viszont szinte mindent.

Victor felkelt, és megigazította zakóját.

– Remélem, nem alszol túl mélyen, Ragnar, bárhol is vagy. Nagyon éberen lesz rád szükségem, ha meg akarjuk találni a módját, hogy a Sólymok saját törvényeit ellenük használjuk. Talán nem leszünk képesek túl nagy előnyre szert tenni, de a mostani helyzetnél bármi jobb lenne.

Whitting

Coventry

Coventry provincia, Lyrán Szövetség

3058. június 16.

Por szitált a mozdulatlan légpárnás kocsi körül, és vékony függönyt borított szélvédőjére; kifakította a színeket, és elmélyítette az árnyékokat. Doc számára minden valótlannak tűnt, mintha a lelkében élő emlékekből és reményekből szőtt álomba került volna, ahonnan nincs kiút. Vagy inkább egy rémálomba, ahonnan nincs kiút.

Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy tényleg itt ül, egy autó ülésén közvetlenül az Egyesült Nemzetközösség arkón-hercege mellett; egy Farkas harcossal, aki ugyanakkor a Rasalhág Szabad Köztársaság trónörököse; a Komsztár kardinálisával és az EgyNem hírszerzésének főtitkárával. Az effajta tanácsokba nem engednek be bárkit, és az itteni részvétel olyan idegen volt tőle, mint a háború. A háborút azonban tudta korábban tanulmányozni, és megtanulta, hogyan viselkedjen olyankor. Ez viszont olyasmi volt, amire képtelenség lett volna felkészülni.

Finom rezgések futottak végig a járművön, de a távoli mennydörgésnek tűnő halvány morajlással együtt el is haltak. Ez a csend azt jelzi, hogy a Titánok elfoglalták helyüket itt, Whittingben. Az itt küzdött utolsó csapatok lesznek az elsők, amelyek itt pusztulnak, ha a harc újra kirobban. Doc felpillantott Victorra.

– Tényleg a Titánok jutalma volt, hogy a testőrségévé nevezte ki őket, vagy általuk akarja biztosítani, hogy együttműködöm önökkel?

Victor pillantása meg sem rebbent.

– Apám talán túszként használta volna a Titánokat, de én nem. Szeretném kitüntetni őket, ezért vannak itt. Ha kényszerítenem kéne arra, amit én… amit mi szeretnénk öntől, akkor nekünk kellene újra átgondolnunk a tervünket.

– És semmit sem veszítünk azzal, hogy megpróbáljuk – tette hozzá Ragnar.

Doc idegesen elmosolyodott.

– Fénykoromban hallottam már jobb indokot is egy terv jóváhagyására.

– Én meg hagytam már ennél jobb terveket is jóvá – kuncogott a herceg. – Sajnos jelen esetben korlátozottak a lehetőségeink.

Doc szinte beleroskadt az ülésbe.

– Engem soroltak a Belső Szféra megmentőjének szerepébe, ennyi biztos. – Hátán végigfutott a hideg, de ebben a fáradtságnak és félelemnek egyenlő része volt. A Coventryn megtapasztalt dolgok mindvégig szürreálisak voltak, kezdve a szedett-vedett fickókból összeállított egység parancsnoki tisztségétől, át a lőszerekéit folyó alkun, egész a klánok támadása alatti három hónapig, mialatt a harcosokká képzett Titánokat kellett összefognia. A tény, hogy Victor herceg keltegeti egy hajnali órán, és egy intenzív kikérdezésre hívja, ahol a harc során tapasztaltakról kell beszámolnia, valahogy illeszkedett az eddig vele történtek sorába.

Victor és a kardinális ajánlata az ő számára teljes őrültségnek látszott, és majdnem azt mondta, hogy nem tart velük. Azt hitte, hogy mindannyian megőrültek, és már azon volt, hogy ezt meg is mondja nekik, amikor valaki kopogott. Jerry Cranston nyitott ajtót, mire Andy Bick toppant be egy kanna gőzöltő kávéval. Elmagyarázta, hogy látta a fényt kiszűrődni az irodából, úgyhogy elment kávét főzni, mivel úgy gondolta, bárki is van fent ilyenkor, szüksége lehet pár kortyra.

Valószínűleg a kései időpont meg az álmosság tehetett róla, de ahogy a kannából felszálló füst Andy arca elé kúszott, Doc csak egy összetört koponyát, üresen tátongó szemüregeket látott. Mindvégig, amíg a Titánokat irányította, soha nem engedte magának, hogy belegondoljon, mi történik a fiaival, ha hibázik. Nem tehette, mivel túl keményen dolgozott azon, hogy ne kövessen el hibát.

Eszébe jutott, hogy Victor kérésének visszautasítása a létező legnagyobb hiba lehetne. Andy letette a tálcát az asztalra és kifelé indult. Doc megköszönte neki, aztán azt mondta a hercegitek, hogy megteszi, amit kérnek tőle.

Jerry Cranston hátrafordult a vezetőülésről, és megmutatta kronométerét.

– Hat óra negyvenöt. Hamarosan itt lesznek.

Victor rácsapott Doc lábára.

– Induljunk!

Doc kinyitotta a légpárnás ajtaját, mire egy porpamacs azonnal az arcába vágódott. Köhécselt kicsit, aztán az orra és szája elé tekerte sálját. A por illata összekeveredett a gyapjúéval, ettől feje a talaj aromájával telt meg. Megpróbált normális és egészséges dologként gondolni rá, de élettelensége valahogy egy napszítta csontokkal teli sivatag képét vetítette elé..

Felvette védőszemüvegét, és életében először alkalma nyílott Whittinget napfénynél is megszemlélni. Az enyhe szelek, melyek egykor híresen termékeny, aranyló búzától hullámzó mezők fölött suhantak, azóta kiszívták az összes nedvességet a mech-dúlta talajból a városban és annak környékén is. A szél repedezett talaj fölött száguldott és táncolt, felszedte a port, és .az utcákon örvénylett. Haldokló fűcsomók építettek apró, hegyes tornyokat, mivel a szél körbeásta őket.

Valaki – Doc cinikusan úgy döntött, csak a Tizenegyedik Lyrán Gárda egy tagja lehetett – korán felkelt, és világoskék meg arany színű zászlócskás girlandokat aggatott körbe a főteret övező házakra. Vadul csapkodtak, így vonva magukra a figyelmet. Bárki is tette fel az egészet, azt hihette, hogy méltóságteljesebbé teszi ezt a fontos pillanatot, amikor Coventryért folyik az alku. Doc azonban úgy érezte, pont annyira illenek ide, mint bohócok a temetésre. Cifra és ízléstelen meghívóként libegtek egy kísértetváros búcsúján, amely könnyen lehet, hogy egy leendő kísértetvilág szívében állt.

Mivel a városkát korábban a torkolattüzek és rakétarobbanások fényében látta, Doc árnyékoknak vélte a falakon éktelenkedő fekete tűznyomokat. A talajon állva belátott a kiégett szobákba, és látta a szürke eget ott, ahol a mennyezetnek kéne lennie. Még a repedéseket és égésnyomokat eltömő homokszín por – amely a megégett bútorokat is beborította – sem tette a látványt elviselhetőbbé. A lángok ugyan már nem égtek, Doc mégis hallotta a tűz recsegését-ropogását: a zászlócskák csapkodása nyújtott ilyen aláfestő hangokat.

Victorhoz fordult.

– Pont ez a lényeg, ugye? Coventry is olyan lesz, mint Whitting, ha kudarcot vallunk.

A herceg köpenyébe burkolódzott,és rajta is volt sál meg védőszemüveg. Komoran bólintott.

– Ezért kell sikerrel járnunk. – Hajáról minden kis mozdulatnál egy kis adag por rebbent tova. Olyan volt, mint egy kiégett mech pilótafülkéjéből felszálló füst.

Újabb rezgések futottak végig a talajon, és az idő előrehaladtával egyre csak erősödtek. A Whitting főterén álló Belső Szférabeliek mindannyian tudták, hogy ez a Jádesólymok érkezésének jele. Doc hátrasandított a válla mögött, túl Victoron és a kardinálison, ahol a koalíciós erők vezetői álltak egy vászon szélfogó védelmében. Testtartásuk elárulta idegességüket és türelmetlenségüket. Próbálták leplezni ugyan, de senki sem volt képes a város déli végén kívül másfelé figyelni, úgy várták, hogy megpillantsák a közelgő harci gépek elmosódott körvonalait.

Arra várnak, hogy megpillantsák azokat, akik a halálukat okozhatják. Doc odafordul Victorhoz.

– Semmit sem tudnak a nyitó licitünkről, ugye?

– Te foglalkozz csak a klánokkal, én foglalkozom a szövetségeseinkkel – rázta fejét Victor.

Doc elmosolyodott a sál mögött.

– Azt hiszem, ha már valakinek fedeznie kell, örülök, hogy te vagy az.

– Csak azért imádkozz, hogy alacsonyra célozzanak – biccentett a herceg.

– Inkább majd azért, hogy te lőj először.

– Az sem egy rossz verzió.

Doc eltorzult figurákat vett észre védőszemüvege sarkában, úgyhogy odafordult a közelgő Jádesólymok félelmetes csatamechjeihez. A nehéz léptek pozdorjává zúzták a macskaköveket, és a rezgés hatására tetőcserepek lazultak meg és csúsztak le, hogy darabokra törjenek a kövezeten. A klánbeli mecheket egyfajta idegenszerűség lengte körbe, de ez Docnak fel sem tűnt addig, amíg nem látta őket vészjóslón előrecammogni a falu utcáin. A csatamezőn tökéletesen helyénvalónak látszanak, de itt, egy városban, melyben az élet természetes jövés-menésének, gyereknevetésnek, férfiak és nők mindennapi örömeit és bánatait jelző neszeknek kellene hallatszania, egyszerűen gonosz és bajt hozó a külsejük.

A Sólyom mechek egy utcával a főtér előtt álltak meg. Doc nem dédelgetett olyan illúziókat, hogy ezt azért tették, mert nem akarták letépni a girlandokat. Fedezéket kerestek a házak mögött. A Titánok nyílt téren álltak, mintha díszmenetre sorakoznának, a Jádesólymok azonban háborúra készültek. Jelenlétük gúnyt űzött a zászlócskákból, az azt kiaggató emberekből és mindazokból, akik úgy tartották, hogy az ilyen színek megfelelő díszletet nyújtnak ehhez a helyhez és időponthoz.

Doc akkor pillantotta meg a klán küldöttség tagjait, amint azok beléptek a városháza és a mellette levő kiégett rom közötti utcácskán. A sötét sikátor fedezéket nyújtott a széltől, úgyhogy nem az lobogtatta zöld palástjukat, hanem erős lábuk határozott lépései, melyekkel gyorsan átszelték az őket elválasztó távolságot. Amint kiléptek a térre, az ádáz szél hátrafújta palástjukat, de a két Sólyom szinte észre sem vette, tempójuk nem lassult, fejüket nem hajtották le az arcukba vágódó szúrós porszemek előtt.

Mintha szövetséget kötöttek volna valamivel, ami az elemeknél is erősebb. Doc megrázta magát, mire jókora porfelleg repült szanaszét szürke kabátja ráncaiból. A szél megtaszította, köpönyegét pedig a lába köré tekerte. Ha előrelépne, belegabalyodna a ruháiba, és orra esne. Ez nem éppen az ideális kép, melyet a Belső Szféra szeretne bemutatni a klánbeliek előtt.

A Jádesólyom pár megtorpant egy elhatárolt homokos terülte közepén, amely egyszer füves terecske volt Whitting szívében. Doc úgy érezte, az élre lépő asszony szinte megbabonázta. A szél szabadon játszott palástjával, és látni engedte az alatta viselt zöld kezeslábast. Bár nem arra tervezték, hogy kihívó legyen, eléggé feszes volt és látni engedte karcsú alakját. Mozdulatainak tekintélyt sugárzó, parancsnoki eleganciája még több figyelmet követelt, mint szépsége, a szél szeszélyességével szembeni ellenállása pedig vasakaratát is jelezte.

Nyomában egy alacsonyabb férfi állt, bár nem olyan alacsony, mint az Egyesült Nemzetközösség hercege. A zömök, erős férfi alaposan megfigyelte a teret és a szélén várakozó emberek minden részletét. Könnyed, laza járása azt sugallta Docnak, hogy ez a férfi jó mókának tartja ezt a megbeszélést, bár éles, sólyomszerű pillantása pont az ellenkezőjére engedett következtetni. A nőtől szélirányban vette fel pozícióját, saját testét szélfogóként használva.

A nő éles pillantása kihívásként érte a többieket, melynek gúnyosságát az általa viselt védőszemüveg sem tompította. A kardinális és a herceg előrelépett, de Docot még mindig akadályozta a köpönyege. A nő feléje fordult és várt; nem türelmetlenül, de várakozóan. Aszerint fog megítélni, hogyan intézem el ezt a dolgot. Ő nem szentel figyelmet a szélnek, és valamiképp erősebb is nála. Engem viszont szinte foglyul ejt, miáltal engem alája rendel.

Szemét a nő tekintetébe kulcsolva Doc hátrahúzta jobb vállát, a másikat viszont előrebillentette. A szél elsurrant teste mellett, és elöl belebújt a köpönyeg nyílásába. Megtöltötte és szétnyitotta a ruhadarabot, így Doc lába kiszabadult. Hagyta, hogy a szél megszabadítsa jobb oldalát, miközben bal kézzel fogta a köpeny túlsó végét, nehogy az elrepüljön, és őt is magával rántsa.

Nem kell az elemeknél erősebbnek lennem, elég, ha vagyok olyan okos, hogy az erejüket a saját hasznomra fordítsam.

A nő kurtán odabiccentett neki, aztán a kardinálishoz fordult, miközben Doc csatlakozott a csoporthoz. Mindkét fél megállt néhány lépésnyire a másiktól. Senki sem tett rá kísérletet, hogy egy üdvözlésképp nyújtott kézzel áthidalja a távolságot.

A nő meghajtotta fejét a Belső Szféra küldöttsége felé.

– Ideje megbeszélni az alkut. Én Marthe Pryde kán vagyok, a Jádesólymok vezetője. Ez itt Rosendo Hazen galaxisparancsnok, ezen a világon a helyettes parancsnokom.

Anastasius Focht egy bólintással üdvözölte Hazent.

– Én Anastasius Focht vagyok, a Komsztár kardinálisa. Ez itt Victor Ian Steiner-Davion herceg, az én helyettes parancsnokom – közölte, és baljával maga mellé intette Docot. – Ez pedig Caradoc Trevena Hauptmann. Ő nemrég csatlakozott hozzánk. Ő már azóta van Coventryn, hogy önök először támadtak.

Focht jobbjával körbemutatott a téren.

– Itt az ő tevékenységének eredményét látják, hátunk mögött pedig az ő egységét. Trevena hauptmann volt a whittingi rajtaütés kitervelője, kivitelezője és parancsnoka.

Doc érezte, hogy arca lassan elvörösödik, mivel a Sólyom kán nyíltan méregetni kezdte. Olyan volt, mintha meztelenre vetkőztették és nyilvánosan közszemlére tették volna, méghozzá egy olyan közönség előtt, amely képtelen volt a látottakat közös nevezőre hozni az előzőleg róla alkotott képpel. Kényszerítette magát, hogy egyenletesen, nyugodtan lélegezzen, és állta a nő jeges tekintetét.

– Szóval ön ezeknek a könnyű mecheknek a vezetője, pozvál?

– A Titánoké, igen.

– A Titánok. – Marthe Pryde elmosolyodott, és ismét feléje biccentett. – Tudjuk értékelni az iróniát. Az ön tettei sok dicső álmot hiúsítottak meg.

Focht összekulcsolta kezét.

– Tettei elismeréseképp Trevena hauptmann fog a nevünkben licitálni.

– Rendben – felelte a kán, és vigyázzba vágta magát. – Ahogy korábban kinyilvánítottuk, minden erőnkkel védeni fogjuk a bolygót.

A kardinális komoran bólintott.

– Igen, emlékszem a licitre, melyet érkezésünkkor kaptunk kézhez. Akkoriban nem voltunk tisztában az önök erejével, ahogy önök sem a miénkkel. A körülményeket figyelembe véve nem látjuk értelmét, hogy ragaszkodjunk licitjük fenntartásához.

Doc kissé előrehajolt, mintha a köztük levő távolság csökkentése lehetővé tenné számára, hogy Marthe agyába sugározza a Fogadd el! üzenetet. A Victorral és a kardinálissal folytatott beszélgetés után kétsége sem maradt afelől, hogy ha a kán hajthatatlan marad, az ezt követő csata mindkét oldalt elpusztítja. A kardinális elmondta, mekkora volt a klánok vesztesége Tukayyidon, a mostani harcra pedig annak dupláját állapították meg a becslések. A terrai huszadik századi háborúk óta nem látott az emberiség akkora mészárlást, amekkorát mi fogunk rendezni Coventryn.

Ha Marthe Pryde-ot meg is lepte Focht megjegyzése, nem látszott rajta.

– Értékelem, hogy így áll hozzá a dologhoz. Kijelentését nem fogom sértésnek venni, mivel egyértelműen nem ezzel a szándékkal mondta. A múltban Farkasokkal alkudott, most pedig Farkasok a tanácsadói. Egy Farkas még talán el is fogadná az ajánlatát, és módosítaná licitjét, de a Farkasok szégyentelenek, és a becsületük is eléggé vérszegény. Én Jádesólyom vagyok. Licitem érvényes.

– Nem akartuk megsérteni, Marthe kán – bólintott Focht. – Készek vagyunk licitálni.

– Folytassuk! – bólintott a nő.

– Trevena hauptmann?

Doc vett egy mély lélegzetet, majd leszedte arca elől a sálat. Még a védőszemüveget is levette, úgy állt a kán előtt: nyíltan és fegyvertelenül, de büszkén és határozottan. Azt akarta, hogy a nő érezze, mennyire tiszteli az erejét. Azt akarta, hogy érezze: ha harcra kerül sor, azt a nő – ha túléli – soha életében nem felejtené el.

Mindezt meglátta a kán szemében, méghozzá a viszonzás ígéretével együtt. Hát akkor megértettük egymást. Remek. Idegességében nagyot nyelt, majd elmondta licitjét.

– A kardinális nevében, az itt összegyűlt koalíciós sereg nevében én, Caradoc Trevena, a Titánok parancsnoka, Whitting győztese, hegirát ajánlok önöknek.

Whitting

Coventry

Coventry provincia, Lyrán Szövetség

3058. június 16.

Victor keze megfájdult, és beletelt pár pillanatba, míg megértette, hogy a körmei vájnak mélyen a tenyerébe. El kell fogadnotok ezt az ajánlatot! Muszáj!

A Jádesólyom kánnak sikerült teljes mértékben lepleznie reakcióját, ellentétben Rosendoval. Először eltátotta száját, majd döbbenten visszacsukta. A meglepetéstől elkerekedett szeme, aztán összehúzódott, miközben szája sarka felfelé kanyarodott. Nyilvánvalóan felfogta az ajánlat horderejét és az általa nyújtott lehetőséget, amely mindannyiuk számára a megváltást jelentené. Ha rajta múlott volna, hogy elfogadják vagy visszautasítják az ajánlatot, Victor biztosan tudta, hogy a Jádesólymok percek alatt maguk mögött hagynák Coventryt.

Rosendo hallgatott, és kánjára pillantott.

Marthe Pryde egy szikla rendíthetetlenségével állt, mintha Doc ajánlatától sóbálvánnyá merevedett volna. A távolba bámult, és Victor nem fedezett fel semmilyen mozdulatot, még csak lélegzetvételt sem, kivéve persze hogy a szél továbbra is rángatta haját és palástját. Mintha valahogyan az időn kívülre helyezte volna magát, hogy eléggé meg tudja gondolni az elhangzott szavakat. Mindaddig, bár por és homok szóródott arcába és testére, mereven állt, akár egy ősi harcistennő a halált és életet elválasztó keresztúton.

Válla egy milliméternyit megroskadt, aztán jeges pillantása végigsöpört Victor arcán, mielőtt felpillantott volna a kardinálisra.

– Úgy tűnik, elhamarkodottan ítéltem meg a Farkas tanácsadói értékét, pozvál?

– Poz, Marthe kán – biccentett Focht.

A nő odafordult Dochoz.

– Én, Marthe Pryde kán, Coventry meghódítója, elfogadom a hegira ajánlatát. Az itt, Whittingben elszenvedett veszteségeink tükrében ajánlata felettébb nemes.

– Igazán nemessé az önök beleegyezése teszi – lehelte Doc, és áthullámzott rajta a megkönnyebbülés.

– Az itt vívott csata emlékét soha nem homályosította volna el az idő.

Doc bólintott.

– Inkább a megőszült harcosok megvetése, mint egy liter vér és könny.

Marthe egy pár pillanatig fontolgatni látszott ezt a kijelentést, aztán kicsivel enyhébb hangon folytatta:

– Ahogy az hegira esetén szokásos, minden jobbágyot szabadon engedünk.

– Alkonyatra idehozatjuk a foglyainkat – bólintott Victor –, amennyiben önöknek megfelel. Akkor kicserélhetjük őket.

– Nagyszerű – válaszolta Marthe Pryde, és másodparancsnokához fordult. – Rosendo galaxisparancsnok, kérem intézkedjék!

– Igenis, kánom.

Marthe Pryde csípőre tette kezét.

– Ez a vértelen megoldás fel fogja dühíteni néhány emberemet.

– Mindazok, akik szerettek volna itt vérben gázolni, fürödjenek dühükben és csalódottságukban – szűkült össze Victor szeme. – Ilyen emberek nem csak a klánok keblén teremnek.

Marthe a tér peremén gyülekező Belső Szférabeli tisztekre pillantott.

– Ők nem tudtak a tervükről, negvál?

– Csak annyit tudtak, amit mindannyian: hogy ha harcolunk, rengetegen fognak elesni. Önöket a becsületük ejtette csapdába. Minket a népünk védelme iránti kötelezettségünk. Így az önök becsületén sem esik folt, és a mi népünk is biztonságban van. – Victor vállat vont. – Ezzel a megoldással mindannyian nyerünk.

– Önök talán egy kicsivel még többet is, mint mi. A múlt során mindhármuknak sikerült már fegyveres győzelmet aratni a klánok felett. Itt viszont a saját természetünket használta fel ellenünk. Kölcsönös előnyünkre használta, ez igaz, de inkább a saját javára, mint az enyémre – ingatta fejét Marthe Pryde. – Észben fogom tartani, hogy ön több módon is tud harcolni.

A Jádesólymok kánja Docnak nyújtotta kezét.

– Jó alku volt, elfogadva. A Jádesólymok elhagyják Coventryt.

Doc keményen megszorította a nő kezét.

– Jó alku volt, elfogadva. Az alku nyertesei azok, akik itt meghaltak volna. Vesztesek nincsenek.

Mindkét oldal részvevői sarkon fordultak, és lassan kisétáltak a térről. A Jádesólymokat elnyelte egy gomolygó barna porfelleg, miközben a koalíciós tisztek alakja egyre jobban kivehetővé vált. Jerry Cranston és Ragnar a tér szélén csatlakozott a trióhoz, és együtt kászálódtak át a törmeléken a többi tiszt gyülekezőhelye felé.

Sharon Bryan marsall különvált a csoporttól, és egyenesen Victorhoz lépett.

– Mennyit licitált le belőlünk?

– Ne aggódjon feleslegesen, marsall, vége van.

– Vége? – A nő hangjából kicsengő elképedést a többiek arca is tükrözte. – Mit ért ezalatt, hogy vége?

– Hegirát ajánlottunk nekik.

– Az mit jelent?

Victor elfordult, és Ragnarra pillantott.

– Ha lenne olyan kedves elmagyarázni!

– Örömmel, felség – mondta a fiatal Farkas, és háta mögött összekulcsolta kezét. – A hegira egy jog a klánok közt, mely lehetővé teszi a legyőzött ellenfélnek, hogy becsülete elvesztése nélkül visszavonuljon. Ez a tehetség dicsőítése, és az ellenfelek kölcsönös tiszteletének jele.

– Mi ez az ostobaság? Hol győzték le őket?

Victor a csoport fölé tornyosuló Titán Púposra mutatott.

– Itt Whittingben győzte le őket Trevena hauptmann és az ő Titánjai. Ő felajánlotta nekik a hegirát, amelyet elfogadtak. Amint kicseréltük a hadifoglyokat, elmennek.

– Elmennek? – A Belső Szféra Lovagjainak képviselője, Paul Masters döbbenten pislogott. – Csak úgy?

– Csak úgy.

– Hagyja őket elmenekülni? – Sharon Bryan arca maga a megtestesült hitetlenkedés volt. – Mindazok után, amit tettek? A sok halál és pusztítás után, melyet okoztak, hagyja őket sértetlenül elvonulni?

Victor már válaszolt volna, de a kardinális a vállára tette kezét, és visszatartotta.

– Pontosan mi ellen van kifogása, Bryan marsall? Azzal a céllal jöttünk ide, hogy elkergessük a Jádesólymokat Coventryről. Ez volt az egyetlen indítékunk. Ezt a feladatot teljesítettük. Elmennek innen a klánok által a legyőzötteknek biztosított jog szerint.

Kai lassan elmosolyodott.

– Kezdettől fogva ezt tervezted. Már érkezésünkkor Whittinget jelölted meg az alku helyszínének.

– Bárcsak mondhatnám, hogy ilyen ravasz vagyok, de nem tehetem – csóválta fejét Victor. – Ez csak a szerencsének köszönhető: azért Whittinget választottam, mert csak ennek a városnak a nevét tudtam a két bázison kívül. Ez még jóval azelőtt történt, hogy a begira ötlete felmerült volna. Amikor azonban megtörtént, Trevena hauptmannt kellett kijelölni az ajánlattételre, mivel ő mérte rájuk az utolsó vereséget.

– Maga pedig hajlandó volt részt venni ebben? – fordult Bryan dühöngve Dochoz. – Hajlandó volt szabadon elengedni azokat, akik megölték a hadtest parancsnokát?

Victor már készült, hogy válaszoljon helyette, de Doc esélyt sem adott rá.

– Azért egyeztem bele, mert az elmúlt három hónapot azzal töltöttem, hogy ezekkel a piszkokkal harcoltam. Rendes és tisztességes emberek ezreinek kellett a szétlövését, megnyomorítását, halálát végignéznem. Olyan hadműveletekben vettem részt, amelyekről tudtam, hogy kockázatosak, és mindvégig úgy éreztem, hogy elevenen emészt el a félelem…

– Úgyhogy gyáván elmenekül!

– Nem, hogy az ördög vigye el magát, én nem vagyok gyáva! Az érzett félelem, amellyel mindvégig küzdöttem, az embereim életéért szólt. Az én fiaim, a maga csapataiban harcoló emberek és még a Jádesólymok is feleslegesen pusztultak volna el. Igen, mindannyian hajlandók vagyunk a halál szemébe nézni a szabadságunkért és az általunk ismert és megszokott életvitelért, hiszen katonák vagyunk; az azonban sehol sincs megírva, hogy ezt csak vérrel lehet megváltani.

– Az itt elesettek vére bosszúért kiált!

– Én csak a túlélők sírását hallom, Bryan marsall, a holtak ugyanis hallgatnak – közölte Doc, és idegesen a hajába túrt. – A becsület és a nemes eszmék meg a világ összes erkölcsének jelentősége mind eltörpül, ha az élet értékével vetjük össze. Seregeket irányítani egy olyan háborúba, melynek célját bármilyen más eszközzel is el lehet érni, bűn, és nagyszabású volta miatt súlyosabb a tömeggyilkosságnál is. Ha szeretné tudni, mi a színtiszta gonoszság, hát megmondom: ez az! Jómagam nem akarok részt venni benne, és önöknek sem kellene.

Miután kifüstölögte magát, Doc szótlanul Victor Davionra pillantott.

A herceg boldogan szállt csatába az oldalán.

– Mindaz, amit Doc elmondott, igaz. Itt harcba bocsátkozni rosszabb lett volna a gyilkosságnál, mert mi a Sólymokkal olyasvalamiért öltük volna egymást, ami egyikünk számára sem bír jelentőséggel. Azért jöttek ide, hogy kiképezzék csapataikat, és megmutassák a többi klánnak, hogy még mindig számottevő erőt képviselnek. Éppen ezért nem vonulhattak vissza előlünk, bár talán szerették volna. Azáltal, hogy elengedtük őket, mindannyian győztesekké váltunk.

– Semmi sem változott – csóválta fejét Bryan –, csak a haláluk helyszíne és időpontja.

Victor szeme összeszűkült.

– A saját csapatai haláláról beszél, vagy az övékéről, marsall? – Pár másodpercig figyelte a nő hebegését, aztán folytatta: – Kétség nem fér hozzá, a jövőben még lesz alkalom harcolni a Sólymokkal. Az összes klánnal farkasszemet kell még néznünk. A gond ezzel csak az, ami mindig is volt: hogy ők választották ki a helyszínt. Ők harcolnak azokon a bolygókon, melyeket nekünk kell megvédenünk. Arra kényszerítenek minket, hogy eldöntsük, mi igazán fontos nekünk. Ha az ő feltételeik mellett folytatjuk a háborút, örökre hátrányban maradunk, és sohasem leszünk képesek igazán győzni.

Wu Kang Kuo halk hangja törte meg a beállt csendet.

– Ön milyen megoldást kínál erre a problémára, Victor herceg?

Az Egyesült Nemzetközösség hercege végignézett az összegyűlt tiszteken; arcára kiült a szilárd elhatározás.

– Az itt összegyülekezett erők nagysága a bizonyíték rá, hogy mindannyian felfogtuk a klánok jelentette fenyegetés komolyságát. A megoldás ugyanilyen világosan látszik. Az itt, Coventryn lefektetett alapokra kell építenünk, hogy véghezvigyük azt, amit a klánok lehetetlennek tartanak.

Victor széttárta karját, mintha mindannyiukat egybe akarná ölelni.

– Barátaim, fel kell állítanunk egy közös hadsereget, kikutatni a klánok erejének forrását, és találkozásunk óta először klánterületre kell vinnünk a háborút.

Leitnerton

Coventry

Coventry provincia, Lyrán Szövetség

3058. június 16.

A Titánok főhadiszállásának tetején álldogálva Doc megvakarta fejét.

– Hát ez jó kérdés, Shelly. Azt hiszem, arra gondoltam, hogy a Titánokkal maradok, vagy legalábbis megpróbálom együtt tartani a csapatot. Eléggé kétlem, hogy a Lyrán Szövetség Fegyveres Erői a közeljövőben szeretnék újjáépíteni a Tízedik Lyrán Gárdát.

Shelly Brubaker szembefordult vele, a lemenő nap sugarai vörösre festették arca jobb felét..

– Sok embert lenyűgöztél az itteni tevékenységeddel.

– Csak azt tettem, amit Victor herceg mondott nekem.

– Nem erre gondoltam, bár a klánbeliek között igencsak megnőtt az értéked azáltal, hogy te licitáltál. Náluk ez sokat nyom a latban. És nem is csupán arról beszélek, hogy sikerült működésben tartanod egy könnyű mechekből álló csapatot egy három hónapos hadjárat során. Igazán az tett mély benyomást a többiekre, ahogy tervezel, kielemzed az ellenséget, és nem vagy hajlandó felesleges kockázatot vállalni.

– Értem amit mondasz, és nagyon nagyra tartom, de számomra ez nem tűnik olyan különleges dolognak – vont vállat Doc, és közben a whittingi úton kanyargó teherkocsikat figyelte, melyek a rabokat szállították vissza Leitnertonba. – Azt hiszem, nem vagyok képes bármely tettemet lenyűgözőnek látni, mivel én csak… csak úgy megcsináltam.

– Ez csak fokozza a dolgot, Doc – mosolygott Shelly. – És pont ezért kell gondolnod a jövődre. Tudod, miután úgy beszéltél Bryan marsallal, ahogy tetted, az LSZFE-nél valószínűleg zátonyra futott a karriered.

– Tudom, de ilyen beosztásban már voltam, úgyhogy könnyen megy.

– Úgy beszélsz róla, mintha büntetés lenne.

Doc felhorkant.

– Ühüm, mert annak is tartom. A legnagyobb gond, hogy ez az egész időnként olyan valószínűtlennek tűnik, ezért képtelen vagyok kézbe venni a dolgokat. Ha objektívan nézem a történteket, tudom, hogy az embereim összetartásával jó munkát végeztem, de nem tudom, mennyivel jobbra lettem volna képes. Új úton járok, és meg kell mondjam, hogy elég ijesztő. Ha valakit ugyanarra kárhoztatnak, amit már ismer, az biztonságos.

Shelly keze lecsúszott a férfi válláról.

– Talán visszairányítanak Callistonba, és akkor újra együtt lehetsz a feleségeddel.

– A volt feleségemmel – javította ki Doc, és meglapogatta a zsebet, melyben az okiratokat tartalmazó holodiszk volt. – Az ember megment egy bolygót, cserébe kap a Komsztártól egy idézést. Nem, én már végeztem Callistonnal és Sandrával is.

– Szóval mégis hajlandó vagy változtatni.

– Igen, de csak mértékkel. Tényleg úgy érzem, hogy felelősséggel tartozom az embereimért. – Doc megfogta a nő kezét, és két tenyere közé zárta. – Ezt meg tudod érteni, ugye?

– Jobban, mint hinnéd – szorította meg ujjait Shelly. – Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy fel akarom venni a Titánjaidat az újjáépített ezredembe? Wolf ezredes jóváhagyta, hogy mindegyikőtöknek felajánlhassak egy szerződést.

– A legtöbb Titán még nem töltötte ki az idejét a LSZFE-nél.

– Majd csak kiötlünk valamit – ragyogott a nő szeme vidáman. – Gondolj csak bele! Megtarthatod a fiaidat, ugyanakkor csatlakozhattok a Belső Szféra legjobb zsoldoscsapatához. Nálunk megkaphatják a legjobb kiképzést, a legjobb felszerelést, mi döntjük el a bevetések helyét, és még saját bolygónk is van. Több pénzt kereshetsz, mint a LSZFE bármely alezredese, és az embereid fizetése is ilyen arányban növekedne. A nyugdíjjárulék és a családi pótlék magasabb, mint bárhol máshol a Belső Szférában.

Doc félig lehunyta szemét.

– És te hogy éreznél, ha igen mondanék?

– Én ajánlottam fel az állást, emlékszel? Nem tennék ilyen ajánlatot, ha nem akarnám, hogy velünk tarts.

– Úgy értem, magánemberként hogyan éreznél? – mosolygott Doc, és finoman megszorította a nő kezét. – Mindvégig éreztem, hogy van köztünk valami. Nagyon hiányoztál, miután a többi Dragonyos megérkezett, és a rengeteg kötelezettség felemésztette az idődet. Tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon forró helyzet volt, és mi érzelmileg törődöttek és kimerültek vagyunk, ezért nem akarok olyasmiket feltételezni, vagy sugallni, vagy.

Shelly a férfi ajkára tapasztotta ujját.

– Provincián a lakásom túl nagy egy személy számára, de nem szeretnék elköltözni. Elegendő válasz ez a kérdésre?

– Hogy rövid és tömör legyek, igen.

– Jó – nevetett Shelly boldogan. – Szóval beállsz a Dragonyosokhoz?

– Ez a legjobb ajánlat, amit ma kaptam – mosolygott Doc.

– Messze még a nap vége, Trevena hauptmann.

Doc és Shelly megperdült, épp amikor Victor Davion a tetőre lépett.

– Brubaker ezredes, azt hittem a Dragonyosok belsősök közül toboroznak. ,

– Így is van felség, de rendkívüli tehetségek esetén kivételt teszünk.

– Trevena hauptmann nekem dolgozik – biccentett Victor vidáman Doc felé. – Ő nem átadó.

Shelly felvonta szemöldökét.

– Ő a Lyrán Szövetség Fegyveres Erejének tisztje.

– Az volt. A reggeli ceremónia hivatalossá és megtámadhatatlanná tételéhez a Titánokat átmenetileg átvezényelték az Egyesült Nemzetközösséghez. Bryan marsall tanúbizonyságát adta, hogy nem tart igényt a Titánokra, úgyhogy az átirányítást állandósítottam – mosolygott Victor. – Napkelte óta nekem dolgozik, Doc. Biztosan észrevette, mennyire más érzés.

– Az igazat megvallva uram, nem.

– Akkor hadd teszem ezt jóvá – mondta Victor, és felemelte kezét, hogy leintse a tiltakozásukat. – Hallgasson végig, de teljesen végig, aztán döntsön. Ha nem tetszik az ajánlatom, felmondhat, és az én veszteségem a Dragonyosokat gazdagítja majd.

Doc összenézett Shellyvel, aki bólintott.

– Rendben, hallgatom.

– Doc, valahol menet közben megtanult egy leckét, amely megkülönbözteti a parancsnokokat a jó parancsnokoktól. Megtanulta, hogy a vérontás nélküli győzelem többet ér a véráztatta győzelemnél. Tudom, hogy első hallásra olyasminek tűnik, amit minden tisztnek tudnia kéne, és mindennél előbbre valónak kell tartania, de legtöbben soha nem tanulják meg, és még kevesebben próbálnak eszerint dönteni. Ez egy olyan lecke, amit csak nemrég véstem az agyamba, úgyhogy ha látok valakit, aki egyetért vele, azt nem akarom elveszíteni.

Victor a tető széléhez sétált, és lepillantott az utcára, ahol a rabok kezdtek kikászálódni a teherlégpárnásokból.

– Amit korábban Whittingben mondtam, az igaz: a háborút klánterületen kell folytatnunk. Ehhez szükség lesz mindenkire, hogy a közös cél érdekében dolgozzanak. Sok embert ölnek meg majd a hadjárat során, ez kétségtelen, de nem akarok semmiféle ostoba, felesleges öldöklést. Célpontokat akarok, nem tömegmészárlást; pontosan körülhatárolt és végrehajtott feladatokat akarok, nem pedig pirroszi győzelmeket, amelyekben elvérzünk. Ehhez önhöz hasonló emberekre lesz szükségem, Doc. Alezredest akarok csinálni önből: a Koalíciós Hadművelet Felülvizsgálati Tanácsának elnökét. Ön és az emberei át fogják tekinteni az összes hadműveletet, az összes helyzetet, és meg kell találniuk a módját, hogyan lehet jobban, kevesebb veszteséggel és nagyobb hatékonysággal. Ha ön azt mondja, hogy egy hadmozdulat nem indulhat meg módosítás nélkül, nem fog megindulni. Ha azt mondja nekem, hogy egy parancsnok túlbecsüli saját magát, vagy alábecsli az ellenséget, én is azt fogom mondani.

– Docot akarja megtenni a Koalíció lelkiismeretének – bólintott Shelly.

– Persze, ezt is akarom, meg hogy az agya is legyen. Ha egy ilyen vegyes csapatból képes volt kihozni a maximumot, talán a koalíció részeit alkotó parancsnokokkal is meg tudja ismételni – nézett Victor a szemébe. – Az lesz a feladata, hogy életeket mentsen meg. A klánok megtörésének célja nem szentesíthet minden eszközt. Azt hiszem, erre a posztra ön a megfelelő ember, ezért önnek szeretném felajánlani.

Az Egyesült Nemzetközösség hercege a földre szegezte tekintetét.

– Még egy utolsó megjegyzés: amíg ide fel nem jöttem, nem vettem észre, hogy van valami személyes kötelék ön és Brubaker ezredes között. Sosem fosztanám meg a boldogság lehetőségétől. Ebben a szakmában úgyis olyan kevés jut belőle, már amennyire én tudom. Mielőtt azonban nemet mondana emiatt, gondoljon bele, hogy a Dragonyosok hosszú ideig nem lesznek provincián, mert velünk fognak tartani. Jó esély van rá, hogy ha Doc nekem dolgozik, gyakrabban fogják látni egymást, mintha Dragonyos lenne.

Doc lassan bólintott, és érezte, hogy Shelly gyorsan megszorítja a kezét. A Shelly által felkínált pozíció lehetővé tenné számára, hogy szemmel tartsa embereit és vigyázzon rájuk, de Doc tudta, hogy ez nem tarthat örökké. Egyszer eljön a nap, amikor valaki elkövet egy hibát, egy súlyos hibát, és a Titánoknak baja esik, talán el is pusztulnak. A dologban pedig az a legrosszabb, hogy nem feltétlenül a Titánok hibájából, egyszerűen a vezérkarból valaki rosszkor, rossz helyre küldi őket, és ők fizetik meg az árát.

Victor ajánlata azt jelentette, hogy Doc lenne az, aki megelőzhetné az ilyesmit. Ráébredt, hogy mindegy, milyen jól irányítgatta embereit a Sólymok elleni harcban, többet köszönhetnek a szerencsének, mint a szakértelemnek. Persze a jó tervezéssel és sok-sok töprengéssel sikerült távol tartania a Titánokat a felesleges kockázatvállalástól, de ha komoly csetepatéba botlottak volna, az is lehetséges, hogy nem tudta volna kivezetni őket belőle. Az ő erőssége az, hogy elemzéssel megtalálja a gyenge pontokat, taktikát dolgoz ki, és olyan helyekre osztja be az embereket, ahol a saját erősségüket ki tudják aknázni.

Az én erősségem pedig pontosan ehhez az álláshoz való. Shellyre pillantott, aki finoman bólintott. Doc visszafordult a herceghez.

– Mi történjék a Titánokkal?

– Önnek szüksége lesz állandó személyzetre. Szedje össze azokat, akik önnel tartanak. A többiek kiválaszthatják, hol akarnak szolgálni, és én teszek róla, hogy oda is kerüljenek – mosolygott Victor. – Néha azért hasznos dolog arkón-hercegnek lenni.

– Tisztességes ajánlat – bólintott Doc. – Elfogadom.

Shelly egy gyors puszit nyomott az arcára.

– Bármennyire is sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de jól döntöttél.

– Kösz.

Victor odanyújtotta kezét Docnak.

– Gratulálok, Trevena alezredes.

– Köszönöm, uram – rázta meg Doc a herceg kezét, aztán megdermedt, mivel meglátott valakit az utcán. – Ha megbocsát uram, most valamit el kell intéznem.

– Elnézést – pislogott Victor meglepetten –, hogyan mondta?

Doc először Victorra nézett, aztán Shellyre, majd vissza a hercegre. Végül lemutatott egy testes férfira, aki épp akkor kászálódott ki az egyik teherkocsiból.

– Az ott Wayne Rogers, a Waco Rangerek vezetője. Amikor utoljára találkoztunk, hanyagságával és felelőtlenségével veszélybe sodorta az egységemet. Akkor megígértem neki, hogy a legközelebbi találkozásunkkor kiütöm. Azt hittem, a klán támadásakor meghalt, de ezek szerint tévedtem.

– Még ahhoz is hülye, hogy felismerje, ekkora rajtaütésbe bele kellett volna halnia – csóválta fejét Shelly.

A herceg csípőre vágta kezét.

– Szóval most ön, Trevena alezredes, lemegy, és jól betakarja?

Doc bólintott.

– Nem akar egy olyan embert a vezérkarában látni, aki nem tartja meg az ígéreteit, ugye?

– Nem, de ön most már egy alezredes, méghozzá az Egyesült Nemzetközösség Fegyveres Erőinél, nem pedig a LSZFE-nél – nézett rá Victor szigorúan. – Nem üthet ki zsoldosvezéreket csak azért, mert hülyék...

– Uram…

– ...legalábbis, ha nincs rá parancsa – vont vállat Victor. – Menjen.

– Uram? – pislogott Doc.

– Hat hónap a LSZFE kötelékében, és azt is elfelejti, milyen egy parancs? – kérdezte Victor, és fejével a tetőről levezető létra felé intett. –Menjen, váltsa be az ígéretét. Ez parancs, alezredes!

– Igen, uram!

Doc pedig híven teljesítette a parancsot.

Ráadásul egyetlen ütéssel.

EPILÓGUS

Tharkad City

Tharkad

Donegál körzet, Lyrán Szövetség

3058. június 17.

Az elhajított távirányító éles koppanással pattant le a holovidnéző képernyőjéről. Katrina észrevette, hogy bátyja mosolygó arca egy jottányit sem moccant. Áradt belőle az önelégültség. Igazából az zavarta legjobban, hogy tudta: Victor élete csak egy hajszálnyi szerencsén és Katrina közbeavatkozásán múlott, amelyről a férfi nem is tudott.

A Jádesólymok Coventryn folytatott tevékenységéről kapott híreket ő továbbította Vladnak, aki erre fel üzenetet küldött Marthe Pryde-nak, melyben értesítette őt a Sólymok bolygóinak elfoglalására irányuló csapatmozgásokról. Katrina az akarta, hogy a Jádesólymokra nehezedő nyomás kibírhatatlan legyen, ezért vagy visszavonulnak Coventryről, vagy vállalják a kétfrontos harcot.

De csak azután kellett volna visszavonulniuk, hogy megszabadítanak Victortól! A Farkasok komoly teher helyett indokot szolgáltattak arra, hogy a Sólymok elfogadják Victor hegira ajánlatát. Marthe Pryde azért fogadta el a lehetőséget, hogy csalódást okozzon Vladnak, de így Katrinának kellett csalódnia.

– Hagyjam bekapcsolva, felség?

Katrina legszívesebben Tormanora üvöltött volna, aki felemelte a távirányítót. Ehelyett uralkodott magán.

– Nem, csak lője le!

Tormano lenyomott egy gombot, és Victor diadalittas arca csillogó ponttá zsugorodott.

– Egyszerű.

– Bárcsak tényleg ilyen egyszerű lenne! A csata során esett hősi halál olyan tökéletes lett volna számára! – legyintett a sötét képernyő felé lemondóan. – Erre ő meg a koalíciója megjelenik, felkérik a Sólymokat hogy távozzanak, azok pedig szót fogadnak! És a legdühítőbb az egészben az, hogy mivel maga elhallgatta a támadásokról szóló híreket, és a Sólymok fosztogatásainak jelentőségét szisztematikusan minimális jelentőségűre redukálta, gyávasággal sem vádolhatom meg Victort! Most úgy néz ki, hogy ő meg az emberei gyorsan reagáltak egy váratlan szükséghelyzetre, és sikeresen leküzdötték a felmerülő problémákat.

Tormano bűnbánó képpel fejet hajtott, de az arkón tudta, hogy nem bánta meg tettét.

– Elnézését kérem az okozott nehézségekért, de nem sok más választásom volt. Eléggé biztos vagyok benne, hogy a népe nem örülne, ha tudná, hogy a klánok területére utazott, és egy kánnal kötött szövetséget.

– Ez valami fenyegetés?

– Tőlem ugyan nem, mivel ebben a kis árulásban én fedeztem önt, ergo a cinkosa vagyok. Bár az erőfeszítései nélkülözhetetlennek bizonyultak ahhoz, hogy a Sólymok a visszavonulás mellett döntsenek, ezt a szerepét kénytelenek leszünk eltitkolni.

– Ezt tudom! – csapott Katrina az asztalra öklével. – Egy karcolás sincs rajta! A pokolba vele! Épp amikor szükség lett volna rá, hogy katonaként viselkedjen, és megölesse magát, a kis rohadék talál egy módszert a harc elkerülésére. A sztori annyira jó színben tünteti fel, hogy a befeketítésére irányuló erőfeszítéseimet évekkel visszaveti! Egy igazi Dávid és Góliát sztori: a mélynövésű herceg és egy század könnyű mech elkerget nyolc Jádesólyom galaxist Coventryről! Olyan ügyesen vágta ki magát a veszélyből, hogy még azoknak is el kell ismerniük a ravaszságát, akik utálják Victort. Életem végéig ezt hallgathatom!

Tormano arcán óvatos kifejezés ült, miközben hallgatta.

– Talán így igaz, felség.

Katrina megakadt.

– Nincs kedvem kifürkészősdit játszani mandarin, úgyhogy ki vele!

– Megjegyezte, hogy szerette volna látni, amint Victor a katona szerepét játssza, amellyel sokan azonosítják őt. Talán önnek is azt a szerepet kéne eljátszani, amellyel az emberek önt azonosítják.

– Azaz?

– Azaz ön a békéltető, aki megpróbált közvetíteni a testvére és Ryan Steiner herceg közt. Ön a békéltető, aki nem volt hajlandó részt venni a bátyja által kiprovokált háborúban a Szabad Világok Ligája ellen – helyezte a távirányítót a holovid készülék tetejére Tormano. – Ön verbuválta össze a Victor által vezetett koalíciós sereget, hiszen a Dragonyosok, Harloc Vadászok és a Belső Szféra Lovagja az ön hívása nélkül sohasem jöttek volna el. Ez a győzelem és annak a jövőre való befolyása, ahogy azt Victor herceg is elmondta nyilatkozatában, az egész Belső Szféra számára nagy nyereséget jelent. Részben pedig az ön győzelmét is.

Katrina váratlanul hátradőlt, aranyhaja előrelibbent vállán és kék blézerére simult.

– Békéltető lennék? Szavahihetőségem elvesztése nélkül hogyan bizonyíthatom, hogy ennek a katonai akciónak sikeressége az én érdemem is?

– A győzelem nem az ön érdeme, felség, de kiterjesztheti irányítását arra a hatalmas erőre, amely abból született – felelte Tormano egy olyan mosollyal arcán, amelyikre Katrina csak azt a jelzőt tudta biggyeszteni, hogy „elbűvölően csalárd”. – Ön üdvözölni fogja ezt a győzelmet. Meg fogja köszönni bátyának és mindenki másnak, méghozzá azzal a kecsességgel, mellyel egyedül ön rendelkezik. Mindennek tetejébe, mivel ön egy közvetítő és békéltető uralkodó, nyilvánosságra hozza azon szándékát, hogy a Whitting Konferenciát itt, Tharkadon rendezzék meg. A koalíció összes tagját meghívja, hogy részt vegyen a megbeszélésen, és képviselje a whittingi egységet. A klánok ezzel az egységgel nem mertek szembeszállni. Ami Whittingnél egy visszavonulással kezdődött, az a konferencia után egy útvonalat rajzolhat ki.

– Már értem, mire akar kilyukadni, Tormano – mondta Katrina, és mosolya egyre szélesbedett. A konferencia szponzoraként ő állíthatja össze a napirendet. A résztvevőkkel együttműködve kedve szerint befolyásolhatja a döntésüket. Mindenki a hálójába kerülne, és képes lenne összehozni őket, hogy céljait elősegítsék. – Ez hatalmas erőt adna a kezembe, de azt nem látom be, hogyan szabadítana meg Victortól.

– Ugyan felség, ennyire azért nem vak – közölte Tormano, és megkocogtatta a holovid képernyőjét. – A bátyja már kijelölte a konferencia végcélját. A tárgyalások során állhat össze a hadsereg, amely a klánok saját területén folytatja a háborút.

– Hát persze – bólintott Katrina határozottan. – És a bátyám, a harcosok véréből származó harcos lesz az egyetlen logikus jelölt a sereg élére.

– Pontosan, felség – vigyorgott Tormano. Kettejük arckifejezése szinte egymás tükörképe volt. – A háború innen messze fog folyni, azokon a világokon, amelyek kitenyésztették és felnevelték a klánokat. Csak akkor nem jelentenek többé fenyegetést a Belső Szférára, ha a saját világaik már elestek.

– Amíg pedig Victor és emberei odavannak – dorombolta Katrina –, mindent megteszek, hogy a Belső Szférát felkészítsem a visszatérésükre.

A SZERZŐRŐL

Michael A. Stackpole több mint tizenöt regényt, számos novellát és újságcikket írt, s ő a Roc Books egyik bestseller szerzője. Több BattleTech könyvet írt, köztük a Kerenszkij vére és a Harcos trilógiát. A nagy keresletre való tekintettel a Kerenszkij vérét nemrég újra kiadták. Ezt a trilógiát televízióra is feldolgozták, és jelenleg az egyik leginkább nézett szombat reggeli rajzfilmsorozat, melyet művészi számítógépes animáció alkalmazásával készítettek. Három további Stackpole-regény, a Farkastörvény, a Kockázatos feladat és a Született harcosok szintén a BattleTech világában játszódnak, és a Belső Szférában folyó események dokumentálást folytatják.

Szintén Stackpole az Őrület, a Roc Mutáns krónikák sorozat harmadik kötetének szerzője. 1994-ben a Baritam Books kiadta az Egyszer volt hőst, egy elbeszélő fantasyt. Stackpole négy Star Wars X-wing regénye közül az elsőt, a Lator osztagot a közelmúltban adták ki.

Az írás mellett Stackpole játéktervezéssel is foglalkozik. Több tervvel is nyert már díjat, 1994-ben pedig ünnepélyesen beiktatták a Játékok Művészetének Akadémiájára és a Híres Tervezők Csarnokába.