A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Michael A. Stackpole:
malicious intent
Richard Garfieldnek
Egy kreatív géniusz és újító játéktervező,
aki élő bizonyítéka annak, hogy a rendes fickók
nem feltétlenül végzik sereghajtóként, bizonyos esetekben
pedig éppen hogy elsőként futnak célba.
A szerző az alábbi embereknek szeretne
köszönetet mondani munkájában nyújtott segítségükért:
Sam Lewisnak és Bryan Nystulnak a cselekmény irányításáért;Donna Ippolitonak azért, hogy megtalálta azokat a részeket,ahol ellustultam, és rávett, hogy hozzam rendbe azokat;Liz Danforth-nak, amiért nem ölt meg, valahányszor megzavartam festés közben, csak hogy megosszam vele valamely fantasztikusnak tartott ötletemet; John-Allen Price-nak, amiért hosszú távra kölcsönadta Coxot; Lisa Koenigs-Cobernek és a Veszett Nyolcas tagságának, amiért oly nagylelkűen adományoztak jótékony célra cserében azért, hogy megjelenhettek ezen mű oldalain; és a GEnie Computer Networknek, amelyen keresztül ez a könyv eljutott a szerző gépétől egyenesen a FASA-hoz.
ELSŐ KÖNYV
LEZÁRATLAN ÜGY
1
Borealtown
Wotan, Jádesólyom megszállási zóna
3057. december 11.
A Farkasok mostantól az enyémek.
Amint magához tért, ez volt az első gondolata. Elnyomta a bal karjában égő fájdalmat és a végtagjaiban itt-ott jelentkező, szurkáló érzést is. Belekapaszkodott ebbe a gondolatba, és élete, egész világa központjába állította azt. A többiek mind meghaltak, a Farkasok mostantól az enyémek.
A Ward vérvonalból származó Vlad lassan elfordította fejét, közben élénken figyelt, érez-e valamilyen fájdalmat a nyakában, amely gerincsérülésre utalna. Valószínűtlennek tűnt, mivel legnagyobb sajnálatára tökéletesen érezte a végtagjait, de a frissen vállára vett felelősség tudatában nem kockáztathatott. Mozdulata eredményeképp por és törmelék hullott le neurosisakja arcvédőjéről a hűtőmellény gallérjára.
A porfelhőn keresztül Vlad meglátta furcsa, torznak látszó bal karját. Jobb kezével tisztára seperte a sisakot, így már világosan látta a duzzanatot és az azt körülvevő elszíneződést a karon, ahonnan a villámcsapásszerű, éles fájdalom eredt. Felpillantva észrevett egy, az Ordas pilótafülkéjén ütött lyukat, amely akkor keletkezett, amikor Wotan Költségvetési és Adóügyi Minisztériumának épülete darabjaira robbant, és a nagy rakás füstölgő tégla maga alá temette Vladet.
Valószínűleg az egyik ilyen tégla találta el a karját is, és törte el az orsócsontot. A duzzanat jelezte, hogy a csont két vége elmozdult egymástól. Ha nem illeszti össze, és nem forr be, akkor később a karja teljesen használhatatlan lesz. Lévén az ellenség vonalain túl, ráadásul élve eltemetett harcos, Vlad nem engedhette meg magának, hogy az egyik keze nyomorék legyen. Ez egyenlő lett volna a halálos ítéletével.
A legtöbb harcos számára ennyi épp elég indok lett volna, hogy pánikba essen.
Vlad azonban elfojtotta a lelkében ébredező félelem első szikráját. Farkas vagyok. Ez az egyszerű tény már önmagában elégségesnek bizonyult, hogy kordában tartsa a rettegést. A Belső Szféra szabadszülött harcosaival, sőt, a Jádesólyom vagy más klán tagjaival ellentétben Vlad nem volt hajlandó aggodalmaskodni vagy idegeskedni. Az effajta érzelmek szerinte azoknak valók, akik lemondtak arról, hogy uralják a jövőt. Az ilyen emberek szívesebben dagonyáznak a félelem érzésében, semmint hogy addig küzdjenek, míg az szertefoszlik.
Vlad most sem félt, mert tudta, hogy ez is csak egy újabb fejezet lesz a legendában, melyet majd őróla írnak. Az ő élete nem érhet ilyen szánalmas módon véget, nem halhat meg a kiszáradásnak vagy éhhalálnak kitéve egy eltemetett mech pilótafülkéjében. Vlad elutasította azt a lehetőséget, hogy ilyesmi megtörténhet vele.
A Farkasok az enyémek. Ez a tény már magában megerősítette azon hitében, hogy nem ilyen sors vár rá. Hat évszázaddal korábban azért alkották meg a csatamecheket, ezeket a tízméteres, humanoid pusztító gépeket, hogy az egyik ilyen gép vezetőjeként ő uralhassa a csatamezőt. Háromszáz évvel ezelőtt Stefan Amaris megpróbálta átvenni az uralmat a Belső Szféra felett, ezért Alexander Kerenszkij és a Csillagliga seregének jó része a Periférián túlra távozott. Mindez csak azért történt, hogy egy nap Vlad beleszülethessen a legnagyszerűbb harcosi hagyományok övezte világba. Nyikolaj Kerenszkij azért alapította a klánokat, hogy beteljesítse apja álmát, és Vlad kifejezetten azért született eme harcosok között, hogy ő vezesse a klánokat ezen álom megvalósulásához vezető úton.
Ezek a gondolatok tették számára lehetővé, hogy túltegye magát a testében szétáradó fájdalom gyötrelmein. Vladet nem igazán érdekelte, bárki más mit gondolna fenti gondolatmenetéről, amelyben ő hatszáz évnyi történelem végtermékeként szerepelt, mivel másképp nem tudott gondolni saját életére. Elhatárolta magát a Novamacskák miszticizmusától, és hideg logikával gondolta végig az eseményeket. Pengeéles elmével vonta le az eseményekből a következtetést, mely talán különösnek tűnhet, mégis igaz kell, hogy legyen, mivel ez a legegyszerűbb magyarázat, és minden részletet a helyére tesz.
Ha elmélete hamis lenne, a klánok egy évszázaddal a születése előtt vagy után tértek volna vissza a Belső Szférába. Ha nem lenne igaza, nem kellett volna annyi megaláztatást elszenvednie Phelan Kelltől.
Ennek hatására Phelant a maga gonosz valójában látta, ellentétben az ilkánnal és Natasa Kerenszkij kánnal. A vereség okozta trauma tette immúnissá Phelan vonzerejére, és az tette Vladet a klán utolsó, igazi farkasává.
Ezt Ulrik is tudta, ezért bízta rám a Farkasokat.
A vér szinte meghűlt az ereiben. Ulrik Kerenszkij ilkánnal érkezett a Wotanra, együtt indultak a csatamezőre, melyet a Jádesólymok kánja, Vandervahn Chistu választott. Ulrik és Chistu meg akart küzdeni, és Ulrik győzedelmeskedhetett volna, ha Chistu nem csal. Vlad a harcból utoljára a Gargoyle körvonalait látta, amint az, pilótafülkéjében a Farkasok vezetőjével még egy lépést tesz az ellenség felé, a rá hulló ádáz rakétazápor dacára.
A pilótafülkében hanyatt fekve felpillantott a néma műszerfalra és elmosolyodott. Nemcsak hogy szemmel kísérte, hogyan gyilkolta meg Ulrikot az áruló Sólyom kán, de fel is vette az egészet. Chistunak tudnia kellett, hogy ez a kétségbevonhatatlan bizonyíték ott rejlik a mechje belsejében. Az ő helyében Vlad azonnal felismerte volna a fenyegető veszélyt, és lángba borította volna a romhalmazt, amely betemette az árulkodó mechet, mígnem más sem maradt volna az Ordas helyén, csak egy füstölgő kráter. Az, hogy ezt Chistu elmulasztotta, Vlad számára annyit jelentett, hogy a kán még ostobább, mint azt korábban feltételezte róla.
Ez azt is jelenti, hogy idővel értem jönnek majd. Chistu egyelőre nem rendeli el az épület megsemmisítését – pedig jól tenné. Vlad úgy vélte, Chistu elküldi majd néhány emberét, hogy megszerezze a felvételt azzal az indokkal, hogy meg akarja tudni, hogyan halt meg Vlad, a Farkasok harcosa. Ráadásul szuvenírként megtarthatná azt dokumentálva, hogyan látszott egy másik nézőpontból Ulrik elpusztítása, és milyen szakszerűen bontják rá Vladre a hatalmas épület darabkáit lövései.
Értem jönnek majd, s én várni fogom őket.
Jobb kezével kikapcsolta az övét, és lefejtette magáról. A nadrágszíj végét átbújtatta a csaton, és a hurkot a bal csuklójára csúsztatta. Szorosabbra húzta a hurkot, mígnem az a bőrébe mélyedt. Fájdalom nyilallt végig karjában, ettől egy pillanatra meggyengült, és el is szédült.
Vlad megvárta, hogy kitisztuljon a feje, mielőtt folytatta volna, amit eltervezett. Jobb lábát teljesen felhúzta, térdét a mellkasának, csizmája sarkát a vezetőülés szélének támasztotta. A csizma szárán levő szíj csatját kikapcsolta, és a szíj végét hátrahúzta, majd a nadrágszíj legvégén levő lyukon átbujtatta a pecket. A csizmaszíj hegyét ezután visszahajtotta a helyére, a másik szíj tetejére, és szorosan becsatolta. Alaposán megrángatta a nadrágszíjat, hogy ellenőrizze, elég biztosan tart-e a kötés.
Ismét kinyújtotta a lábát, és bár rátaposott az ülés aljánál elhelyezett pedálra, a szíj egyáltalán nem feszült meg. Mély levegőt vett, majd óvatosan felhúzta a bal lábát, és beakasztotta a csizma sarkát a szíjba. Bal karját gyengéden az ölébe eresztette, a törött csont a combján pihent. Jobb kezével teljesen szorosra húzta a biztonsági öveket, melyek a mellén és ölén keresztbe futva az ülésben tartották.
Az izzadság marni kezdte a szemét. A neurosisak csatlakozójáról lerángatta a medipatch vezetékeket, majd kikapcsolta és az egészet lelökte a fejéről. Hallotta, hogy a sisak lebucskázik valamiféle törmeléken. de nem érdekelte. Vadul megrázta fejét, mire az izzadságcseppek fellege felreppent, hogy hideg ködként szitáljon vissza az arcára.
Tudta, mit kell tennie, és azzal is tisztában volt, hogy elviselhetetlenül fog fájni – jobban, mint bármilyen fizikai sérülés, amellyel addigi életében találkozott. A seb, amely felnyitotta arca egyik felét, és szemöldökétől az állkapcsáig húzódó heget hagyott arcán, csaknem ilyen fájdalmas volt, de a medikusok annyira teletömték fájdalomcsillapítókkal, hogy azt sem érezte volna meg, ha egy mech jár sztepptáncot a hátán. A pilótafülke egyik rekeszében megtalálhatta volna ugyanezeket a szereket, de ha most Vlad hozzájuk folyamodik, képtelen lenne összeilleszteni a karját.
A fájdalom az egyetlen valódi jele annak, hogy élsz.
A gyengéd simítás, mellyel végigfuttatta ujjait a törésen, olyan nehéznek tűnt, mintha kővel csapott volna rá, és olyan lüktető fájdalommal öntötte el testét, hogy úgy érezte, cseppfolyóssá puhította csontjait. Lélegzete elakadt, gyomra összeszorult, mintha jeges kéz facsarta volna össze belsejét, teste pedig görcsbe rándult a fájdalomtól.
Vlad jobbjával a vezetőülés karfájára csapott.
– Én nem egy Jádesólyom vagyok. Ez a fájdalom jelentéktelen! – Orrcimpái megremegtek, mintha jeges levegővel szívta volna tele tüdejét. –Farkas vagyok. Győzni fogok.
Lassan kinyújtotta bal lábát. Látása elhomályosodott, amint a szíj rászorult a csuklójára. Megpróbált önkéntelenül is előredőlni, hogy engedjen a szíjon, de a biztonsági övek visszatartották. Bal karja előrecsúszott, könyöke kiegyenesedett. Reszkető pink és zöld foltok robbantak fel szeme előtt, és ájulás kerülgette.
Tovább feszítette a szíjat, miközben jobb keze ujjait a törésre helyezte. A baljában lángoló, emésztő fájdalom mérhetetlennek tűnt, de a jobb kéz mindezt elképesztően apró részletnek érezte. Minden parányi mozdulat földrengéssel felérő reszketést váltott ki belőle, és mérhetetlen fájdalommal burkolta be Vlad testét, amely mintha egész életében kínozta volna, s haláláig el akarná kísérni. Mégis, mindezek ellenére, jobb keze tapintása elárulta neki, hogy a csont két vége még kilométernyi távolságra van, és csak évmilliárdnyi kín árán fog ismét találkozni.
Agyában az egymáson megcsikorduló fogak hangja visszhangzott, melyet szinte kiszorított onnan a helyrecsusszanó csontok első, halvány roppanása. Majdnem fellazította a szíjat, majdnem meggyőzte magát, hogy minden rendben, és hogy a jobb keze minden bizonnyal téves adatokat közöl. A fájdalom tűzesőként borította el. Érezte, ahogy eltökéltsége olvadni kezd eme pokoli tűz közepette.
Aztán eszébe jutott, ahogy Ulrik mechje tesz még egy lépést előre.
Nem adom meg magam.
Összefüggéstelenül üvöltözve nyújtotta ki a bal lábát. Csont csikordult csonton, aztán az alsó szakasz egy magasságba került a töréssel, majd túl is húzódott rajta. A két vég szinte a végtelenségig látszott távolodni, de Vlad tudta, hogy csak a képzelete játszik vele. Jobb kezét a törésre szorította és lenyomta. A csontok a helyükre kattantak.
A vakító fényességű villámlás, amely a törésből kicsapott, ívbe feszítette gerincét, és mélyen a húsába vájta a biztonsági öveket. Szinte egy örökkévalóságig így maradt, tüdeje égett az oxigénhiánytól. Sikoltani akart, és a torka úgy hasogatott, mintha tényleg üvöltene is, de hallani csak egy gyenge szisszenést hallott, amint az utolsó leheletnyi levegő is kipréselődött mellkasából.
Izmai elernyedtek, az öv visszarántotta a helyére. Még jobban fájt mindene, mint eddig, de az idegrendszere még nem tért magához a túlterhelésből, így az érzéseknek csak halvány árnyékát tudta közvetíteni az agya számára. Vett egy apró lélegzetet, aztán még egyet, meg még egyet. Egyre mélyebben lélegzett, és amint a teste ráébredt, hogy a levegővétel nem fájdalmas, lassan visszatért a normális működéshez.
A törés kínzóan lüktetett, de a csont a helyére került. Vlad tudta, hogy a fülkében van valahol egy sínpólya, de nem volt hozzá ereje, hogy kikapcsolja az öveket, és megpróbálja előkeresni az elsősegély-dobozt. Fejét egyik oldalról a másikra billegette, hogy megszabaduljon a szemgödrében összegyűlt izzadságtól. Nem sokat segített, de egyelőre elégnek tűnt.
Mihelyt végre visszanyerte erejét, annak egy részét engedékenyen egy mosolyra pazarolta. Megállta helyét az előtte álló megpróbáltatások egyikén, ugyanakkor tisztában volt vele, milyen sok van még hátra. Sok ellenséggel kell elbánnia, sok szövetségest kell felhasználnia. A Jádesólymok és Farkasok közt dúló háború, amely gyakorlatilag egy hatalmas Visszautasítás Próba, mindkét felet megviselte. Vlad már pusztán abból a tényből, hogy nem siettek azonnal a megmentésére, tudta, hogy a Jádesólymok nyertek. Ez azt is jelentette, hogy ha segítségre van szüksége, a Sólymokra nem számíthat, pedig ők osztoztak a Belső Szféra iránti megvetésében. Jobb lesz, ha a Szellemmedvéktől kérek támogatást, mivel régóta a Farkasok szövetségesei.
Vlad lassan, megfontoltan bólintott. Sok mindenre kell majd időt fordítanom. Mivel úgyis a pilótafülke foglya vagyok, kihasználhatom a rendelkezésemre álló napokat, hogy mindet alaposan átgondoljak. Akik értem jönnek, takarítónak gondolják magukat, pedig ők lesznek a megmentőim. Azt pedig még csak nem is sejthetik, hogy bába módjára ők segítik majd világra a klánok jövőjét.
2
Tizenegyedik Lyrán Gárda Ideiglenes Főhadiszállása
Elarion City, Wyatt
Isle of Skye, Lyrán Szövetség
3057. december 12.
Iszonyú rosszhírei lesznek, gondolta, miközben vigyázzba vágta magát, és összecsapta bokáját.
– Daradoc Trevena hauptmann jelentkezik, uram.
Anélkül, hogy felkelt volna a székről, Grega Kommandant két ujjal, hanyagul szalutált, majd az asztalával szemközti, fából ácsolt, vaskos székre mutatott.
– Üljön le, Hauptmann.
Doc pár pillanatig latolgatta, visszautasítsa-e, de a vállára nehezedő tizennégy éves szolgálat súlya győzedelmeskedett. Leült, de kényszerítette magát, hogy egyenes gerinccel üljön ahelyett, hogy belesüppedne a kényelmetlen székbe. Remélte, hogy a helyzet mégsem olyan rossz, mint amitől tart.
Grega kihalászott egy szürke diszket a számítógépéből, és a Steiner-kék jegyzettömbre hajította.
– Átnéztem a teljesítményéről szóló feljegyzéseket Hauptmann, és igen meggyőzőnek találtam. Ön 3043-ban lépett szolgálatba, nem sokkal a 39-es események után. – Grega zakóján, a szíve felett több kitüntetés is jelezte, hogy ő is részt vett abban a háborúban. – Viszont annak ellenére, hogy a klánháborúk idején az Egyesült Nemzetközösség fegyveres erőinél szolgált, eddig nem volt tagja olyan egységnek, mely részt vett volna harcokban. Ennek mi lehet az oka?
– Tán szerencsés vagyok – vont vállat Doc. De abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, már tudta is, hogy helytelen választ adott. A Gregához hasonló harcedzett férfiak szemében ő csupán papíron számított katonának. Nem jeleskedett a harcokban, csupán tagja volt a hadseregnek a harcok idején. A legutóbbi konfliktus során is, amikor a Szabad Világok Ligája megtámadta az Egyesült Nemzetközösséget és visszafoglalta a negyedszázaddal korábban elveszett világokat, Doc egysége kimaradt a hadműveletekből. A Tizenegyesek úgy döntöttek, hogy Katrina Steiner semlegességi nyilatkozatának megfelelően viselkednek. Állomáshelyüket hátrahagyva elhagyták a megtámadott Calliston bolygót és „hazatértek” a Wyatt-re.
– Szerencsés? – kérdezett vissza vontatottan Grega. – Pontosan az ilyesfajta hozzáállása miatt aggódunk? Hauptmann. Kevesen szeretnének befutni az önéhez hasonló katonai karriert.
Fogadni mernék, hogy a hősi halottak boldogan cserélnének velem. Doc előredőlt, ujjait összefűzve az asztalra támaszkodott.
– Nem vagyok benne biztos, hogy értem mire céloz, Kommandant. Az értékelések szerint a teljesítményem mindenhol kielégítő volt.
– Ennek ellenére már kétszer maradt le az előléptetésről. Ha nem fenyegetnének minket a klánok, magát már régen leszerelték volna – kocogtatta meg a diszket ujjával Grega. – Jelen pillanatban még csak esélye sincs az előléptetésre.
Ez valóban így van, de ennek nem a teljesítményem az oka. A Tizenegyedik Lyrán Gárda az E.N.EE. egyik kulcsfontosságú egysége. Az ő feladatuk volt a Sarna határvidék védelme egy esetleges, a Szabad Világok Ligájából érkező támadás ellen. Miután visszavonultak, és csatlakoztak a frissen megalakított Lyrán Szövetséghez, ők képezték a Lyrán Szövetség Fegyveres Erőinek gerincét.
A Sarna határvidéket ért támadás során Katrina Steiner megtagadta bátyjától a segítséget, és elszakadt az Egyesült Nemzetközösségtől. Új birodalmát Lyrán Szövetség névre keresztelte, és hazahívta hűséges csapatait. Azok, akik a Tizenegyedik Lyrán Gárda parancsnokaihoz hasonlóan engedelmeskedtek a hívásnak, régi Steiner-lojalisták voltak.
Grega hátradőlt székében, és megigazította barna, gyérülő haját.
– Tudom, hogy nem könnyű az ön helyzete mostanában, Hauptmann. – Nagy megrázkódtatást jelenthetett, hogy a felesége nem volt hajlandó elhagyni Callistont, amikor ki kellett onnan vonulnunk. A karrierje zsákutcába jutott, és mivel a klánokkal kötött béke még vagy tíz évig tart, annak az esélye, hogy harcok során bizonyíthassa rátermettségét, a nullával egyenlő.
– Pont rosszkor jöttünk el Callistonról – vont vállat Doc.
– Sharon Byran marsall döntése tiszteletben tartotta Steiner arkón kérését, hogy térjünk vissza a Szövetség kötelékébe. Az ön számára balszerencsés, hogy ez az esemény végett vetett az előléptetéssel kapcsolatos reményeinek – szűkült résnyire Grega szürke szeme. – Mindazonáltal van egy jó hírem az ön számára, Hauptman. A Lyrán Szövetség Fegyveres Ereje hajlandó némi kompenzációra, amennyiben úgy dönt, hogy visszavonul. Tizennégy évi szolgálat után nem jár túl magas nyugdíj, de mi hajlandók vagyunk húszezer koronát fizetni, és megkapná a leszerelési iratokat is, melyekkel igénybe veheti a veteránoknak járó orvosi és továbbképzési kedvezményeket. Úgy gondolom, ezt az ajánlatot ön is tisztességesnek találja.
– Jár hozzá egy utazás vissza a Kestrelre is?
– Attól tartok – tárta szét karját Grega –, jelenleg igen korlátozottak a szállítási lehetőségeink, viszont ezek közül szabadon választhat.
– Ami azt jelenti, hogy húszezer koronával legfeljebb Terráig juthatok.
– Talán egy kicsivel messzebb.
– Úgy tudtam, a Lyrán Szövetség állja a teljes utazási költséget azok számára, akik haza akarnak telepedni a Nemzetközösségből.
Grega meg sem próbálta elrejteni mosolyát.
– Attól tartok, ez egy másik kormányhivatalra tartozik. Nincs szerencséje.
– Sosincs szerencsém – dőlt hátra Doc.
– Úgy tűnik – bólintott a Kommandant.
– Tudja, én hiszek az őszinteségben, Kommandant – szólalt meg Doc élesen, kényszerítve magát, hogy ne üvöltve feleljen. – Ássunk csak le a dolgok gyökeréig, rendben? Maguk kiraknak innen minden veteránt, akit csak lehet, Steiner-hősöket raknak a helyükre és „kirakategységeket” hoznak létre. Ami itt folyik, az tisztogatás, se több, se kevesebb.
– Mi katonai szervezet vagyunk, nem pedig politikai párt.
– Már meg sem lepődöm azon, hogy beképzeltségében azt hiszi, nem tudom, hogy a politika és a hadsereg mennyire összefonódtak Nem vagyok ennyire ostoba! – Doc előrehajolt, és megkocogtatta az asztalon heverő diszket. – Ha komolyan átnézte volna az eredményeimet, észrevett volna valami érdekeset. Nem véletlenül kaptam olyan jó értékelést. Minden olyan csapat, melyhez odavezényeltek, átlagon aluli teljesítményt nyújtó mech-harcosokból állt. Minden egység „gyengén muzsikált” amíg oda nem vezényeltek, köztük a maga Harmadik Szigonyos Százada is. Mire azonban befejeztem velük a munkát, harcra készek és ütőképesek lettek. Lehet, hogy nem én kovácsolom a fegyvereket, de én élezem meg őket, és a feletteseim ezt értékelték is. Egy előléptetés kiemelt volna ebből a szerepkörből, de ők úgy gondolták, erre a feladatra vagyok a legalkalmasabb.
Doc sötét szeme összeszűkült.
– Ugyanakkor két dolgot is alaptalanul feltételezett rólam, uram. Először is, csak azért, mert nem vettem részt éles bevetésen, és nem léptettek elő, feltételezte, hogy ügyetlen vagyok a harcban. Azt hiszi, átlagon aluli a teljesítményem, és nem tudok küzdeni. Pedig éppen ellenkezőleg! Ön biztos benne, hogy harcban elveszteném a fejem, de nem veszi figyelembe az általam felkészített egységek eredményeit. Pedig ők nagyon jól helytálltak. És ha én vezettem volna őket, még jobban szerepeltek volna, mivel én tanulmányoztam az ellenséget is. Ismerem őket, a taktikájukat, és tudom, hogyan lehet legyőzni őket. Száz szónak is egy a vége: bármikor kész vagyok harcba szállni akár a Sólymokkal, akár a Farkasokkal;
– Nagy ég! – csóválta meg a fejét Grega. – Talán üzennem kellene az arkónnak, hogy nevezze ki magát a tanácsadójának.
Hát szüksége is lenne rá. Doc visszafogta magát. Hajlandó volt hangot adni a véleményének, de nem akarta átlépni a fegyelemsértés határát. ,
– Lehet, hogy valóban ezt kéne tennie, Kommandant. Akkor talán az arkón felvilágosítaná önt az 5730023 számú arkóni rendeletről. Én elolvastam. A hadiállapot miatt, amely jelenleg is fennáll a L.SZ.F.E. és a klánok között, a törzs- és kiképzőtiszteket csak hadbíróság Szerelheti le. Az ön kezében semmi nincs, amivel engem alkalmatlanná nyilváníthatna. Ha önként nem vonulok vissza, nem küldhet el.
Doc összefonta maga előtt a karját.
– Azt hitte, könnyen megszabadulhat tőlem. Csakhogy nem így van! Azt gondolta, mivel elhagyott a feleségem, a karrierem kilátástalansága és a többi dolog megtör annyira, hogy alázatosan elkullogok, hiszen már nincs több célom az életben. Nos, uram, van életcélom: mégpedig, hogy az ön életét megnehezítsem. Ha hagyom, hogy nekem itt szórakozzon, a végén még valaki olyannak is megkeseríti az életét, aki előtt még szép jövő állhat.
– Fejezze már be végre! – vonta fel szemöldökét Grega.
– Gyanítom, hogy már azelőtt eldöntötte ezt a kérdést, hogy beléptem volna ide.
– Talán így van – vont vállat Grega. – A pontos módszert, amellyel megszabadulhatunk magától, persze nem dolgoztuk ki. Nem maga az első tiszt, aki az 5730023-AR-t idézte, bár magától nem vártam, hogy ellenkezni fog. A teljesítményéről szóló érveit roppant önteltnek találom, mely felfuvalkodottságra enged következtetni, ugyanakkor meg kell mondjam, igazán élvezem a helyzet iróniáját, ahogyan ezt kifejtette.
Nagyon zavaró volt az a pontosság, ahogy az „élvezem” szót kiejtette. Ajka olyan gondosan formázott meg minden egyes szótagot, mintha az egy penge lenne, amely most szeleteli apróra Docot. Élvezi a vergődésemet, és ez nekem nagyon nem tetszik.
– Tudja, Trevena hauptmann, vannak egységek, melyeket a magához hasonló harcosok összegyűjtésére választottunk ki.
– A klánok vonalába helyezett egységek?
– Örülne neki, ugye? – Grega megrázta a fejét. – Az csak természetes, hogy azokat a világokat olyan egységek védik, melyek lojalitása és kiváló képességei megkérdőjelezhetetlenek. Felelőtlenség lenne részemről, ha az önbizalma ellenére egy ilyen egységhez osztanám be. Nem, önt Coventryre küldjük a Tízedik Skye Rangerek századába.
Doc arcán kihívó mosoly ült, de bensőjében valami elpattant. Az Isle of Skye a Davion-ellenes érzések valóságos melegágya volt, a Rangereket pedig a régió leghűségesebb gyermekeiből alapították. Ryan Steiner herceg bázisként használta Skye-t egy államcsíny-kísérlet során, mely a Skye-határvidéket elszakította volna az Egyesült Nemzetközösségtől. Ő rángatta dróton a Szabad Skye mozgalmat is, melynek biztatására tavaly a világ több pontján is lázadás tört ki. Victor Davion leverte a lázadást, és egyes vélemények szerint ő rendelte el Ryan Steiner solarisi meggyilkolását is. A Tízedik Skye Rangereket a Szürke Halál Légió verte vissza Glengarryn, és Doc úgy vélte, hogy a L.SZ.F.E. az egység átszervezésével próbál némi magyarázatot adni a kudarcra. Az, hogy harcban tapasztalatlan vagy igen rosszul teljesítő emberekkel töltik fel a századot, éppen ezt a célt szolgálja. Doc tudta, még ha szerencséje is lenne, akkor is legalább hat nehéz évnek néz elébe, mielőtt nyugállományba vonulhat. Egy ilyen egység vezetése után bármilyen változás pozitívnak mondható, így a nyugdíj egész vonzó lehetőségnek fog tűnni. Mármint ha kibírom addig.
Úgy tűnt, azon a helyen a szolgálattól csak az tud szabadulni, aki hadgyakorlat közben életét veszti. Ez a tény a helyőrség elhelyezkedéséből adódott. Coventry ugyan kulcsvilágnak számított a Lyrán Szövetségen belül – ezért egy ottani beosztás igen megtisztelőnek látszott – valójában egészen más volt a helyzet. Coventry mélyen a Szövetség belsejében helyezkedett el, így csak egy nagyon komoly kláninvázió során fenyegetné veszély. Mi több, a coventryi Akadémia kadétegységei és a coventryi Nemzetőrség köztudottan a Szövetség legképzettebb egységei közé tartozott, miután az itt szolgáló harcosok tesztpilótaként is dolgoztak a Coventry Fémművek mechgyártó telepén.
Sosem fogunk harcolni, ráadásul két, megbízható és hűséges egység is szemmel tart bennünket. Ilyen gyalázatos módon csak akkor tehették volna tönkre a karrierjét, ha fölteszik egy ugróhajóra, és egy fekete lyukba irányítják. Ennél már csak egy húszezer koronáért vásárolt lemondás lehet rosszabb.
– Úgy hallom, Coventry időjárása egész kellemes – biccentett Doc. –Majd küldök egy hologramot arról, ahogy napozunk.
– Már alig várom, Hauptmann – kelt fel Grega, és egy intéssel az ajtó felé tessékelte Docot. – Tudja, egy régi mondás szerint: jobb, ha az ember szerencsés, mint ha ügyes. Igazán nagy tragédia, hogy ön egyiket sem mondhatja el magáról.
– Milyen jól tájékozott a régi bölcsességekben, uram.
– A történelmet a győztesek írják, Hauptmann.
– Nem, uram, a túlélők írják a történelmet – tisztelgett Doc. – A teljesítményem alapján, úgy vélem, reménykednie kellene, hogy jó emlékeim maradnak önről.
– Ön pedig, Hauptmann, abban reménykedjen, hogy egyáltalán emlékezzenek magára.
3
Borealtown
Wotan
Jádesólyom megszállási zóna
3057. december 13.
Vlad lekuporodott a pilótafülke sötétjében a vezetőülés mögé – pajzsként használva azt mialatt fentről ásás és beszélgetés zaja szűrődött le hozzá. Miközben odakint mechek dolgoztak azon, – hogy kiszabadítsák az Ordast, Vlad nagy adag törmeléket kapart elő a fülke hátsó feléből, és az ülésre halmozta, hogy ekképp erősítse meg a pozícióját. A mentőegység lézereinek sok idejébe telik majd, hogy keresztülvágják azt a kő- és téglahalmazt, amellyel menedékét körülbástyázta.
Vlad tevékenyen töltötte az elmúlt két napot. A túlélő készletében levő egyik lézerrel lyukat égetett a mechje fölött tornyosuló kőrétegbe. A törmelékhegyen volt elegendő rés, hogy ne fulladjon meg; a frissen égetett nyílás inkább arra szolgált, hogy a mentőcsoport tudtára adja: túlélte a szerencsétlenséget. Ha éjszaka bekapcsolja a vörös lézersugarat, hogy az az éjszaka sötétjébe hasítva felhívja a többiek figyelmét, hamarabb is hívhatott volna segítséget, de ezt a lehetőséget félretette arra az esetre, ha azelőtt fogyna el az élelme, hogy rátalálnak. Viszont ezzel azt is tudtukra adná, hogy életben van, s ez nem feltétlenül hasznos dolog, tekintve, hogy ellenséges területen van.
Vandervahn Chistu minden bizonnyal azért szánta rá magát Ulrik Kerenszkij ilkán meggyilkolására, hogy a másik Jádesólyom kánnal szemben őt jelöljék az ilkánválasztáson. A rangidős kán, Elias Crichell briliáns politikus volt, amit az a tény is ékesen bizonyított, hogy hosszú éveken át megőrizte rangját annak ellenére, hogy naphosszat egy irodában üldögélt a pilótafülke helyett. Crichell rendezte meg azt a politikai krízist is, amelynek köszönhetően a Farkasok és a Sólymok végül egymásnak estek, de aztán Chistura hagyta a harc levezetését.
Bár Crichell hatalma – melynek jó részét a neki szívességgel tartozó kánok alapozták meg – elképesztő volt, Chistu ölte meg Ulrik Kerenszkijt, s ez a tett elegendő alapot jelenthetett számára, hogy magának követelje a kánok kánjának címét. A szemtől szembe párbajról szóló mese segítségével megelőzheti Crichellt a Klánok Tanácsának színe előtt, amikor azok összegyűlnek Strana Mechtyn az ilkánválasztásra. Ulrik ellenezte a Komsztárral kötött fegyverszünet egyoldalú felmondását, Vahn Chistu pedig megölte, ezért logikus, hogy ő vezesse a Belső Szféra ellen folytatódó háborút.
Hacsak el nem mondom, mi történt itt, a Wotanon valójában. Ha kiderül az igazság, Chistunak sokkal kevesebb esélye lesz az ilkáni címre, mint Ulriknak volt a túlélésre. A többi kán kiutasítja és kizárja a Nagytanácsból, a Jádesólymok Tanácsa pedig biztosan megfosztja eddigi rangjától. Ha elég szerencsés, talán beosztják egy solahma egységbe, hogy élete hátralevő részét banditák és egyéb olyan mocskok üldözésével töltse, akik méltatlanok egy igazi harcos figyelmére. Ennél sokkal valószínűbb, hogy egész egyszerűen kivégzik. A Sólymok nagyon rugalmatlanok tudnak lenni becsületbeli kérdésekben.
Éppen ezért Chistu nem kockáztathatta meg, hogy Vlad életben maradjon, hiszen ez esetben elmondhatná mi mindent látott. Kutatóegység csak azzal a céllal jöhetett ide, hogy gondoskodjon róla: Vlad nem hagyja el élve a pilótafülkét. Csak úgy menekülhet meg, ha képes semlegesíteni azt az egy-két embert, aki rátalál, majd kioson a halom alól, mielőtt a felszínen keresgélők segítséget hívhatnának. Vlad biztosra vette, hogy Chistu csak pár emberből álló csapatot fog küldeni, nehogy túl sokan szerezzenek tudomást titkáról.
Hirtelen fény szűrődött be a fülkébe, majd lassan körbepásztázott. Vlad jól látta a kerek sugarat végigszáguldani a meghasadt, lyukas ablakokon. Megmentői hibáztak: elegendő törmeléket takarítottak el ahhoz, hogy egyedül is kimászhasson, ha már egyszer sikerült megszabadulnia tőlük.
Egy kötél ereszkedett le lassan fentről.
– Vladimír csillagkapitány, hall engem? Itt Marialle Radick csillagkapitány beszél. Megsérült?
Vlad szeme összeszűkült. Marialle Radick volt az, akivel közösen hazaárulással vádolták Ulrik ilkánt a Farkasok Klántanácsában. A Jádesólymok ellen vívott háború idejére Ulrik még át is helyeztette a nőt a Tizenhatodik Harci Rajtól a Tizenegyedik Farkas Gárdába. Azon nem lepődött meg, hogy a csillagkapitány túlélte az összecsapást, hiszen kiváló mech-harcos volt; az azonban teljesen összezavarta, hogy ő is részt vett a keresésben. Lehetséges lenne, hogy mégis mi győztünk?
– Itt vagyok, csillagkapitány.
– Lemászom önhöz.
– Egyedül.
– Ahogy kívánja,
– És fegyvertelenül.
– Ahogy kívánja, csillagkapitány – felelte a nő. Hangja mintha egy árnyalatnyit megremegett volna a félelemtől.
Vlad felemelte bal kezét, és óvatosan a bal szemére szorította. Így ha valamilyen villanófénnyel próbálnák elvakítani, az csak az egyik szemére hatna, és tudná viszonozni a tüzet. A túlélő csomagból előkotort gázmaszk a lába előtt hevert. Még azelőtt fel tudja venni, hogy elárasztanák el a pilótafülkét valamilyen kábító- vagy könnygázzal.
A lelógó kötél vad táncra perdült, majd egy pár bakancsos láb tűnt fel a fülke ablakán, a lyuk két szélén. Egy másodperccel később az ablak megsüllyedt, aztán leszakadt és a fülke belsejébe zuhanva széttört. Vlad nyugodtan ült biztonságos rejtekében, úgy figyelte a beomlás miatt felszálló porfelleget.
– Minden rendben, uram? Nem számítottam rá, hogy be fog szakadni.
– Jöjjön csak!
Marialle Rodick bepréselte magát a mech pilótafülkéjébe. Magas, vékony testalkatú volt, sötét kezeslábasa szorosan szorult karcsú csípőjére. Sokkal inkább gyermeknek látszott, mint felnőttnek. Hosszú, szőke haját hátul szoros kontyba fogta össze, borostyánszínű szeme aranyként ragyogott a fentről beszűrődő fényben.
– Jól van?
– Van pár sérülésem, de egyik sem súlyos.
– Van nálam lámpa, ha kérné – biccentett a nő.
– Nálam is van, koncentrált és szórt fényű is. Szívem szerint ez utóbbit használnám, de csak az után, hogy megtudtam, mi a helyzet odakinn. Tizenharmadika van,pozvál?
– Poz. Ulrik meghalt tizedikén.
– Tudom. Végignéztem.
– De ő innen északra, mérföldekkel távolabb halt meg… Mit keres akkor ön itt?
– Először hadd kérdezzek én – köhögött kicsit Vlad. – Azonkívül szeretném biztosítani róla, hogy értelmi képességeim teljes birtokában vagyok, nincs fejsérülésem. Megnyertük a csatát?
– Nem.
– Volt megtorlás a Farkasok ellen?
– Elvégezték a Kitagadás szertartását azon testvéreink ellen, akik visszavonultak a Wotanról, és azok ellen is, akik Phelan kánnal szöktek el.
– Kitagadás. – Logikus lépés volt e szertartás elvégzése, hiszen így csak azokat száműzték, akik elmenekültek. A kitagadás módszeréhez ritkán nyúltak, és akkor is csak igen nagyfokú gyávaság vagy kötelesség elhanyagolása esetén. Egy kitagadott harcos még a vérnevét is elvesztette, ha volt neki, és megszűnt minden esélye arra, hogy genetikai hagyatékát valaha is bevegyék a klán tenyészprogramjába.
Vlad nem hajlott rá, hogy kitagadtassa az elszökött Farkasokat, mivel nem akart lemondani a lehetőségről, hogy igazságszolgáltatás elé állítsa azon klántársait, akik a Belső Szférába menekültek. Valamikor a távoli jövőben talán még lenne lehetősége, hogy visszaterelje őket, de a kitagadás után ez túl bonyolult lenne. A szertartást elhamarkodottan tartották meg, Ez is csak egy újabb jele annak, hogy az én vezetésemre lenne szükség.
– Úgy gondolták, hogy az adott körülmények közt a kitagadás a legjobb döntés. A Morgesen vereséget szenvedett Farkasokat így semmiképp nem keverhetik össze velünk.
– Ez még nem elég. – Phelan és a Farkasok jó része a Belső Szférába menekült. Egy Morges néven ismert világon szálltak szembe a Jádesólymokkal. Marialle-lel ellentétben Vlad nem volt annyira biztos benne, hogy a Farkasok vesztettek, de bölcs dolognak tűnt elejét venni, hogy a morgesi harc miatt kiváltott reakcióktól az itt maradt Farkasok szenvedjenek.
– Ki küldte ide a keresésemre, csillagkapitány?
– Ez egy szabályos mentőakció. A légi felderítők állapították meg, hogy ezen a területen igen komoly, fegyverek általi rombolás történt. Ez az épület nem úgy omlott le, mintha bomba robbant volna alatta, ezért kiküldtek minket, hogy vizsgáljuk meg.
– Nem azért küldték, hogy megöljön?
– Megölni? – A nő döbbenten pislogott. – Még csak nem is tudtuk, hogy itt van, amíg el nem takarítottuk a törmeléket annyira, hogy felismerhessük a Tizenegyes Gárdához tartozó Ordast. A neve pedig az oldalára van írva.
Chistu ennyire ostoba lenne?
– Csillagkapitány, fel fogom kapcsolni a lámpámat. – Vlad a lézerfegyverére ragasztószalagozott kézilámpát a vezetőülés oldalához súrolta. A gomb halkan kattant. Vlad a nőre irányította a fényt.
– Szabadszülött! – káromkodta el magát.
– Mi az?
A nő, akit megvilágított, zöld kezeslábast viselt, vállán a jádesólymok emblémájával. Az arcát és alakját ugyan felismerte, mivel jól emlékezett Marialle Radickra, de igencsak megrázta, hogy a Jádesólymok smaragdzöld egyenruhájában látja a nőt. Már majdnem meghúzta a ravaszt, de aztán leengedte a fegyvert és ismét sötétbe burkolta a nőt.
– Miért öltözött Sólyomnak?
– Mert az vagyok.
Az lehetetlen. Képtelen volt elhinni, hogy Marialle megadta volna magát a Sólymoknak. Még ha úgy is lett volna, először jobbágysorba kerülne, és csak valamivel később engedték volna meg neki, hogy ismét mech-harcosi rangra emelkedjen. De Marialle Radicknak nevezte magát, a Jádesólymoknak pedig nincs mintájuk abból a vérvonalból. Ez kizárólag Farkas vérvonal.
– Hogy lehet az?
– Mindannyian Jádesólymok vagyunk, Vlad. A Farkasok vesztettek a Beolvasztás próbáján. Most már mind Jádesólymok vagyunk.
– Micsoda? – tátotta el száját Vlad.
– Chistu kán azt mondta nekünk, túlélőknek, hogy beolvasztottak minket a Jádesólyom klánba. Ezért indítványozta a Kitagadás szertartását is: nem akarja, hogy Sólyom a Sólyommal harcoljon a Morgesen.
– De hiszen ez soha nem volt Beolvasztás próbája!
– Nem, formálisan nem is, de Chistu kán azt mondta nekünk: az után, hogy Natasa és Phelan lekötötte minden erőnket, mellyel a Visszautasítás próbáján felvonulhattunk volna a sólymok ellen, ez automatikusan a Beolvasztás próbájává vált. – Marialle kissé előrehajolva folytatta: – Először nem tetszett az ötlet sem nekem, sem pedig a többieknek, de a dolog logikája kikerülhetetlen. A harc, melyet egymással vívtunk, mindkét klánt nagyon meggyengítette. Önállóan egyikünk klánja sem állt volna meg a saját lábán, de együtt rettegett erőt képviselünk. Mindkét oldalon csak a legjobb harcosok maradtak életben. Chistu kán szerint ez a háború olyan olvasztótégely volt, melyben a selejt megsemmisült, hogy a kiválasztottak egyesüljenek.
– A Visszautasítás próbájára azért került sor, mert Ulrikot fajirtással és hazaárulással vádolták meg – vonta fel szemöldökét Vlad. – A Farkasok minden világon legyőzték a Sólymokat, ezt az egyet kivéve.
– Nevezzük inkább döntetlennek, az közelebb áll az igazsághoz – villant rá dühösen a nő szeme. – Ulrik halála után a Sólymok ismertették a feltételeiket. Az ajánlat tisztességes volt, és mi elfogadtuk. Volt, aki Phelan után szökött, és volt, aki itt maradt.
– Phelan pedig még mindig harcol. A Farkasokat még nem győzték le, Radick csillagkapitány.
– Mit mond?
– Annak alapján, amit elmondott, úgy értem, hogy Chistu kán időrendben először bejelentette a beolvasztásunkat, és csak ezután indítványozta a Kitagadás szertartását, hogy száműzze a Farkasokat, akik a Sólymaival szembeszálltak a Morgesen,pozvál?
– Pontosan így történt, poz.
– De a Farkasokat csak akkor olvaszthatják magukba, ha már legyőzték őket, pozvál?
– Poz – húzódott résnyire Marialle szeme. – Úgy érti, hogy ha Phelan legyőzi a Jádesólymokat, visszajöhet kihívni Chistu kánt egy Visszautasítás próbán a beolvasztás és a kitagadás miatt?
– Chistu nem lenne köteles elfogadni Phelan kihívását, mivel kitagadták. Egy Farkasnak kell a beolvasztással szembeszállnia, de a Wotanon minden Farkas Jádesólyommá lett.
– Önt kivéve.
– Engem kivéve. Jöjjön, csillagkapitány, segítsen ki ebből a kriptából – mosolygott Vlad, és lassan felemelkedett. – Adja csak elő részletesen azt a mesét, amit Chistu kán mondott Ulrik haláláról. Tegye meg, és én megmutatom, hogyan szerezhetjük vissza elveszett becsületünket. Tegye meg, és meglátja, miért bízták rám a Farkasokat.
4
Komsztár Katonai Főhadiszállás,
Sandhurst Katonai Akadémia, Berkshire
Brit Szigetcsoport, Terra
3057. december 13.
Lisa Koenigs-Cober püspök elnyomott egy ásítást, és megpróbálta kidörgölni szeméből az álmosságot, miközben belépett a kardinális irodájába. A sötét diófa lambériával borított szoba polcait antik bőrkötésű könyvek töltötték meg, a kandalló kellemes melegséget árasztott. A magasra ívelő ablakokon át az éjszakában szállingózó hópelyheket látott, közben gyomra hánykolódva emlékeztette a turbulenciára, melybe gépe az Atlanti-óceán fölött tomboló viharban került.
– Koenigs-Cober püspök megérkezett, uram – jelentette be az ajtónál álló alpüspök.
– Köszönöm, Darner, mára végeztünk – felelte a kardinális. Magas, karcsú férfi volt, akin a kor alig hagyott nyomot, csupán a haja színét és az arca néhány vonalát változtatta meg. Amikor a püspök korábban megbeszéléseken vagy csapatellenőrzéskor látta, a férfi mindig egyszerű, hosszú fehér zubbonyt viselt, melyet derekán aranyzsineg fogott össze. Az egyszerű egyenruha meghazudtolta személyének fontosságát, hiszen ő volt a Komgárda legfőbb parancsnoka. A püspök gyanította, hogy a kardinális ezzel a viselettel épp azt akarja elérni, hogy alábecsüljék.
A kardinális által jelenleg viselt díszegyenruha szintén fehér volt, de egyértelműen azért választotta ezt, mert ez felelt meg legjobban az időjárási viszonyoknak – nem pedig azért, hogy a Komsztárt szimbolizálja. A tunikáról hiányzott a rangjelzés, de a jobb szemét takaró fekete kötés alapján sokkal könnyebb volt felismerni, mint bárki mást a Komgárdából.
A kardinális összedörzsölte kezét, majd a szoba oldalfalába épített hatalmas kandallóban égő tűz felé tartotta. Majd lassan a nő felé fordult, és tetőtől talpig végigmérte; egészséges szemében a tükröződő lángnyelvek valóságos táncot jártak.
– Elnézését kérem, hogy ilyen kései órán idehívattam. Reméltem, hogy hagyhatom egy kicsit pihenni, mielőtt a jelentését kérem, de halaszthatatlan dolgom támadt, ezért néhány órán belül el kell indulnom a Morgesre.
– Morges területén küzd egymással a Farkas klán maradék része a Jádesólymok ellen – felelt néhány másodpercnyi hallgatás után a nő, és kezét a háta mögött összekulcsolva figyelmesen végigmérte a kardinálist. – A Kell Kopók is ott vannak.
Anastasius Focht bólintott, majd a kandalló előtt álló nagy, barna bőrrel bevont karosszékek egyikére mutatott.
– Örvendetes, hogy a Terra rendszerén kívül zajló eseményeket is nyomon követi.
– Odafigyelek minden, a határvonalhoz közeli csapatmozgásra, uram. Nem feledkeztem meg róla, hogy a végső céljuk Terra. Jobb az elővigyázatosság – sétált a felajánlott székhez, de tartott egy kis szünetet, mielőtt leült volna. – Elképzelhető lenne, hogy elkísérjem a Morgesre annak érdekében, hogy megfigyelhessem a harci stílusukat? A Tukayyidon tapasztaltak nem minden esetben elegendőek.
– Az ötlet remek, de attól tartok, ez lehetetlen. Szükséghelyzetben vagyunk ugyan, mégsem érek oda a hónap vége előtt. A déli kontinensen máris folynak a harcok. A klánok harcstílusának köszönhetően kétségtelen, hogy a csata eldől, mire odaérek – hajtotta le fejét az idős férfi. – Úgy számítom, arrafelé a Karácsony szörnyen véres esemény lesz.
A kardinális pár pillanatra a tűzbe bámult, aztán visszafordult a nőhöz.
– De nem ez az oka, hogy nem tarthat velem. Sok dolga lesz itt a távollétemben. Brion Légiója elhagyta már Észak-Amerikát?
Lisa a szék szélén ült, nehogy hátradőlve alvásra csábítsa a puha, meleg bőrülés.
– Igen, uram. Most, hogy a Sarna határvidéken egyre melegebb a helyzet, a zsoldosok ára az égbe szökött. A Légió Pleione-ba utazik, hogy ott a Tyihonov Fok egyik kulcsegysége lehessen.
– Gondolom, tisztában van vele, hogy megpróbáltam az Első Körrel elfogadtatni azt az árat, amelyet Brion ezredes a maradásért kért. Tudom, hogy Iljir őrnagy közel állt önhöz – ereszkedett Focht a nővel szemközti székre.
– Igazán értékelem a figyelmességét, uram – mondta Lisa, és kezét a tűz felé tartotta, bár tudta: nem a hidegtől borzong. Rustam Iljir arra kérte, hogy lépjen ki a Komsztártól, és menjen vele a Pleione-ra, míg ő azt kérte a férfitől, hogy csatlakozzon a Komsztárhoz, és maradjon vele. Mindketten érezték, hogy a másik képtelen lenne teljesíteni a kérésüket. Azért tettük meg az ajánlatot mégis, mert meg kellett tennünk; és azért utasítottuk el, mert nem tehettünk mást.
– Az igazság azonban az, uram, hogy a Huszonegyes Centauri Dzsidásokkal sokkal jobban járok. A Légió túlságosan önteltté vált itt, a Terrán. Rájuk fér egy könnyebb szolgálat azután, hogy összetűzésbe kerültek az Egyesült Nemzetek Második Ezredének Különleges Alakulatával a Hseinen. Haskell ezredes jó tiszt, és szerintem az emberei számára hasznos lesz majd az itt töltött idő.
– Még mindig január elejére tervezik az érkezésüket?
– Igen uram. A Terrai Védelmi Erők Alfa és Béta zászlóalja vezeti át őket az eligazító pontokon.
– Akkor tehát február végére vagy március elejére már teljesen működőképesek lesznek? – dőlt hátra székén a kardinális.
– Talán még korábban is. Haskell ezredes már vizsgálja a jelentkezőket, hogy pótolni tudja azokat a pilótákat, akik elestek, vagy akkor léptek ki, amikor elfogadta ezt a megbízatást. Természetesen mi is ellenőrizzük mindegyiküket, és a végén sokkal harcedzettebb rajt hozunk ki belőle, mint amilyen a Légió volt hét évvel ezelőtt.
– Remek. Ezek szerint Terra mindössze egy-két hónapig lesz sebezhető.
E szavak hallatán Lisa hátán végigfutott a hideg.
– Bocsásson meg uram, de tényleg fenyeget minket valamilyen veszély? Tudom, hogy a klánok nagyon nyughatatlanok, de ez még messze van attól, hogy megtörjék a szerződést, nem?
– Én Ulrik Kerenszkij ilkánnal kötöttem meg azt a szerződést – nézett rá Focht egyetlen szemének átható tekintetével. – Úgy állapodtunk meg, hogy tizenöt éven át tart, 3052-től 3067-ig. Amíg ő él, nem félek a támadásuktól.
– De még mindig ő az ilkán.
– Remélem, hogy így van – csóválta fejét a kardinális, és válla kissé megroskadt. – Ami azt illeti, abban sem vagyok biztos, hogy életben van-e még. A ma kapott üzenetet alig egy-hete adták fel, a tartalma alapján pedig hajlamos vagyok azt hinni, hogy Ulrik élete és a fegyverszünet egyaránt veszélyben van.
Lisa szája kiszáradt. Ez a – békét fenyegető – felfordulás a klánok közt rosszabbkor nem is törhetett volna ki. Az Egyesült Nemzetközösség nyílt háborút vív a Kapellán Konföderáció és a Szabad Világok Ligája ellen a Sarna határvidéken. A kiváltó esemény – melynek következtében a Szabad Világok Ligája arra kényszerült, hogy megtámadja Victor Davion herceg birodalmát – elleni tiltakozásképp a Lyrán Szövetség leszakadt az Egyesült Nemzetközösségről. A béke megőrzése és a politikai stabilitás fenntartása végett a Drakónis Szövetség csapatai – mint a Komsztár égisze alatt működő békefenntartók – elfoglalták a Victor és Katrina birodalma között rekedt világokat. Ezáltal feldühítették a Lyrán szövetséget, és jócskán felidegesítették Victor beosztottait, akik a Szövetség támadásától tartottak.
Éppen akkor, amikor össze kellett volna fognia, a Belső Szféra a szétszakadás felé tartott.
– Remélem, hogy a Morgesen töltött idő segít majd tisztázni, mi történt a klánokkal – sóhajtott Focht kimerülten. – Ha Ulrik még él, és az ő kezében van a póráz, nincs okunk riadalomra. Ha viszont nem ez a helyzet, a klánok által választott következő ilkán nem fogja elismerni érvényesnek a fegyverszünetet. Szerencsénkre a kánoknak vissza kell majd térniük az otthonukra – egy távoli bolygóra, melyet Strana Mechtynek hívnak – hogy ott válasszák meg az új ilkánt. Emiatt majdnem egy év pihenőt nyertünk egy esetleges invázió kezdetéig.
– De nem számíthatunk rá, hogy ezúttal is megteszik, ugye?
Focht kényelmetlenül fészkelődni kezdett.
– Számítani rá lehet, építeni nem.
Lisa bólintott.
– Akkor meggondolatlanság lenne tőlünk, hogy a tapasztaltabb egységeket továbbküldjük, és zöldfülűeket hozatunk ide kiképzésre? A Dzsidásokkal tartó eligazító tisztek komoly feladatokkal láthatnák el az embereket.
– Igaz, de a Terrát akkor csak a Dzsidások, a Sandhurst Kiképző Ezred és az ön zöldfülűi védenék. Már megbocsásson, de nekem ennyi nem elég ahhoz, hogy jól aludjak.
– De a klánoknak a többi, a Rasalhág Szabad Köztársaságban állomásozó Komgárdistán is át kellene verekedniük magukat, hogy ideérjenek. Ha erre képesek lesznek, a Terrát védő egységek száma és típusa pusztán apró érdekesség lesz számukra.
– Nem csak a klánok fenyegetésével kell farkasszemet néznünk.
Lisa döbbenten pislogott.
– Nem feltételezheti, hogy a Belső Szféra bármelyik uralkodóháza megtámadná Terrát!
– Senki sem tudhatja, Sun-Tzu Liao mit forgat a fejében – vont vállat Focht – , és a nemrég tapasztaltak szerint Katrina Steiner húzásai sem számíthatok könnyen előre. Én azonban nem is annyira a Belső Szféra nemeseinek agresszív hajlamai miatt aggódom, inkább egykori testvéreink lehetséges magánakcióitól tartok.
– Blake Szava.
– Pontosan.
A klánok ellen vívott háború kiújulása legalább annyira megosztotta a Komsztárt mint magát a Belső Szférát. Sharilar Mori prímás és Anastasius Focht kardinális vezetésével a Komsztár miszticizmusba burkolódzó kultikus szervezetből igencsak világi intézménnyé változott, amely a csillagközi kommunikációért felelt, és csapatai többségével felügyelte a rasalhagi klánhatárt. Ezzel több évszázados hagyományt szegett meg melynek alapjait Jerome Blake rakta le a 2700-as években, a Komsztár megalapításakor.
A Komsztár reakciós tagjai viszont kiléptek a szervezetből, és a Szabad Világok Ligájába menekültek. Thomas Marik, a Liga uralkodója épkor, Komsztár püspök örömmel fogadta a menekülteket Felügyelte okét es a tevékenységüket, ugyanakkor Blake Szavának ügynökeivel pótolta ki a vérszegény, gyengécske hírszerzése soraiban tátongó lyukakat. Bizonyos Blake Szava tagok hangoztatták ugyan, hogy Thomast száműzött prímásnak kellene nyilvánítani, de mindeddig ez nem történt meg. A Komsztár elemzői szerint nem is kerül rá sor mindaddig, amíg Thomas nem csinál a ligából egy Blake-ista teokráciát, vagy míg a Blake Szavára nem teszi a kezét valahogy Terrára
– Uram, azt elismerem, hogy veszélyesek, de azt hiszem, egyetértünk abban, hogy a klánok sokkal valószínűbb és sokkal közelebbi fenyegetést jelentenek. Elsődleges érdekünk az, hogy megpróbáljunk megegyezésre jutni velük.
– Igaza van, püspök, de térjünk még vissza egy pillanatra a csoportok átirányítására – mosolygott rá Focht helybenhagyóan. – Korai lenne meg erről dönteni, várhatunk vele, amíg vissza nem érek Morgesről. Minden létező jelentést el fogok juttatni önhöz, köztük a harci videofelvételeket és a csaták elemzéseit is. Talán lesz közte valami, amivel meglepheti a Dzsidásokat.
– Remélem, uram.
– Én is remélném az ön helyében, püspök. Azon gondolkozom, hogy parancsnoki pozícióra emelném önt a Megszálló Galaxisunkban, ha vállalná.
Lisa tétovázott. A Megszálló Galaxis egy olyan Komgárda egység volt, melyet a klánbeli mechek mintájára szereltek fel, és azok fegyvereit és harcmodorát alkalmazták. Technikailag a kinevezés előléptetésnek számítana, de Terra védelmének irányítása is komoly megtiszteltetést jelentett. A Megszálló Galaxis azonban az az egység, amelyik a többi csapat vezetője és példaképe lesz, amint újraindul az invázió.
– Igazán megtisztelő, uram – mondta, és pillantása elkalandozott. –Ha lehetséges, szeretnék egy darabig gondolkozni rajta. Szeretnék biztos lenni benne, hogy Terra védelme biztosítva van, mielőtt másnak adnám át a helyem, de meg kell mondjam, az ajánlat nagyon csábító.
– Tisztességes válasz egy ilyen bonyolult kérésre. Valamikor még beszélünk róla.
– Köszönöm, uram.
Focht a tűzbe bámult.
– Tudja, egykor, nemzedékekkel ezelőtt – tulajdonképpen egy korábbi életben – eltöltöttem egy éjszakát néhány emberrel, akiket a barátaimnak tartottam. Meghúzódtunk egy biztonságos, meleg szobában, és konyakot kortyolgattunk, ami izzásba hozta az agyunkat és a gyomrunkat. Tervezgettünk, számolgattunk, és álmodoztunk arról, mi történne, ha sikerülne úgy megváltoztatni a dolgokat, hogy valahogyan a világegyetem közepére kerüljünk: Úgy tekintettünk a hatalomszerzésre, mintha az lenne a legvégső cél. Akkortájt nem hittem volna, hogy ebbe a pozícióba kerülök – habozott a kardinális, és valami felszikrázott a szemében. – Vagyis inkább azt feltételeztem, hogy ha öregkoromra egy kandalló előtt üldögélhetek, az csak azt jelentheti, hogy kudarcot vallottam. Úgy véltem, ez csakis egy gyenge, befolyás nélküli ember pihenésére jellemző, olyanéra, aki nem tudta megvalósítani önmagát.
Lisa a tűzre nézett és figyelte a szellemképek és – árnyak egymást emésztő táncát.
– És most?
– Most egy öreg ember vagyok, akinek sikerült győznie a Belső Szférát fenyegető eddigi legnagyobb fenyegetés ellen. Amikor kiharcoltuk a tizenöt éves fegyverszünetet, azt reméltem, elég időt nyerünk, hogy elérjük a klánok technológiai szintjét, sőt, esetleg meg is haladhatjuk azt. Az elmúlt években nagyot léptünk előre, de nem vagyok biztos abban, hogy eleget. Most pedig, hogy a fenyegetés ismét erősödni látszik, nem érzem úgy, hogy újra meg tudnám állítani.
Lisa a férfire nézett, aki a Komsztár fegyveres erejének parancsolt.
– A klánok nem győzhetnek le minket kardinális, mert egész egyszerűen nem engedhető meg, hogy győzzenek.
– Merész kijelentés, püspök, de aligha nyújt védelmet a csatamechjeik ellen.
– Nem is arra való, uram. – Lisa kihúzta magát, és megveregette mellkasát. – A klánok hisznek a gépeik és tenyésztési programjuk felsőbbrendűségében, de ez a két dolog csupán kisegítő szerepet játszik egy vérbeli harcos életében. A tukayyidi csatára készülve, ön mindenkinek a fejébe verte, hogy nem adhatjuk meg magunkat, emiatt sokkal nagyobb lendülettel harcoltunk, mint amilyet bárki is elvárhatott volna tőlünk. Győznünk kellett, ezért győztünk. Ugyanígy fogunk győzni legközelebb is, önnel vagy ha kell, akárki mással az élünkön. Ön megmutatta nekünk, hogyan kell nyerni, és ezáltal olyan sokat tudott meg a saját képességeiről, amennyit egy ember csak megtudhat életében.
A kardinális kihámozta magát a karosszékből, és megfogta Lisa kezét. A nő felkelt, Focht pedig egy gyengéd kézcsókot lehelt a csuklójára.
– Remélem, megbocsátja a katonai protokoll eme megsértését, de azzal, amit elmondott, oly mértékben megtisztel, hogy egy kézcsók rendkívül rideg köszönetnek tűnhet ilyen kedvességért cserébe.
A nő rámosolygott, és finoman megszorította a férfi kezét, mielőtt elengedte volna.
– A férfi, akiről mint egykori önmagáról beszélt, pusztítónak tűnt. Ön azonban védelmező és fenntartó. Van annyi eszem, hogy ennek tisztelettel adózzam. És hogy ezt célként tűzzem ki magam és embereim elé.
Focht lassan bólintott.
– A klánok változatlanul a ránk leselkedő legkomolyabb fenyegetést jelentik, de az önhöz hasonló harcosokkal az oldalamon a velük való szembeszállás sohasem lesz reménytelen, és ennek az egész Belső Szféra csak örülhet.
5
Borealtown, Wotan
Jádesólyom megszállási zóna
3057. december 14.
Ez hát az utolsó Farkas, merengett magában Elias Crichell kán. Micsoda nyomorult teremtés! Egy, a Farkas klán jelzéseivel ellátott szürke kezeslábast viselő harcos állt előtte. A ruha bal ujját felhasították, hogy az alkart borító gipszöntvény elférjen. Bőre fakószürke volt, egy olyan emberhez illő, aki hónapokig harcolt, és az elmúlt pár napot csupán a túlélőkészlet tartalékaival vészelte túl.
De a szeme! Vlad sötét szemében élet és düh lobogott, melynek lángja még azt a nagy termet is megtöltötte, amelyben Crichell a kihallgatásokat tartotta. A düh azonnal észrevehető volt, még azon a holodiszken is látszott, amelyen a kihallgatást kérte. Crichell hajlott rá, hogy a kérés teljesítését megtagadja, és Vandervahn Chistu rögtön egyetértett vele. Ez felkeltette Crichell gyanúját. Nem csak azért, mert az ifjabb kán támogatta, hanem mert egyáltalán méltóztatott egy ilyen egyszerűnek tűnő adminisztratív ügynek figyelmet szentelni. Általában Vahn unottan, időnként pedig valósággal megvetően nézett rá, ha ilyesféle ügyeket emlegetett. Ezért volt feltűnő, hogy Vlad kérése felkeltette az érdeklődését.
Crichell hátradőlt magas, fából faragott székén, és lepillantott az emelvény lábánál álló férfira.
– Az üzenetében az állt, hogy értékes információi vannak számomra. Hogyan lehet, hogy egy romok alá beszorult Farkas számomra hasznos dolgokat tudhat meg?
– Ulrik Kerenszkij szárnysegédjeként szolgáltam a Visszautasítás Próbája alatt, amely próba még mindig folyik a Morgesen.
– Egy lelenc által vezetett, renegátokból és zsoldosokból álló seregről beszél. El fogjuk söpörni őket.
Vlad szája olyan félmosolyra húzódott, amelynek láttán Elias kezdte kényelmetlenül érezni magát.
– Érthető, hogy ezt kívánja, Crichell kán, de nem hinném, hogy így lesz. És az ön számára az lenne a jobb, ha nem is így lenne. – A Farkas fejet hajtott, de szemmel láthatóan nem annyira a tisztelet jeleként, hanem inkább úgy, ahogy a komédiás felismeri az előtte állóban a lehetséges patrónust. – Ez is egyike azon dolgoknak, amelyeknek ismerete a hasznára válhat.
– Miért lenne hasznos számomra az, ha a Jádesólymok vesztenének?
– Vandervahn Chistu kán küldte oda a csapatokat, hogy küzdjenek meg a száműzöttekkel. És az ön tiltakozása ellenére küldte el őket, nekem legalábbis így mesélték. Ha győznek, magát ostobának fogják tartani. Miután legyőzte Ulrik Kerenszkijt, és megsemmisítette a renegátokat, Chistué lesz a teljes dicsőség. Ő nyilvánította ki, hogy a Jádesólyom klán magába olvasztja a Farkasokat, így úgy tűnhet, hogy ő igázta le a leggőgösebb, legarrogánsabb klánt. A többi kán hálás lesz neki ezért.
Crichell érezte, hogy a tarkóján feláll a haj. Saját szemével látta Chistu ügyeskedését, és tisztában volt tettei fontosságával is, de ő egymástól különálló eseményeknek tekintette ezeket, nem pedig egyetlen folyamat különböző lépcsőiként. Csak miután Ulrik ilkán meghalt Chistu keze által, ébredt rá Crichell, valójában milyen tervet forgat a fejében beosztottja. Chistu egyértelműen hatalmas előnyre tett szert. Az már most nyilvánvaló volt, hogy a következő Nagytanács a Jádesólyom klánból fog ilkánt választani. Elias Crichell feltételezte, hogy őt fogják választani a klánok élére, és ő vezetheti majd a Belső Szféra elleni újabb inváziót. Most azonban úgy tűnt, Chistunak jobb esélye van eme dicsőség elnyerésére.
– Az elmondottak közt semmi nem volt, amiről ne tudtam volna, a feltételezéseit pedig nem találom különösen értékesnek.
– Nem is ezt akarom felajánlani – vont vállat Vlad –, ha ezt értékesnek találta volna, túl ostoba lenne ahhoz, hogy felismerje annak az értékét, amit fel tudok ajánlani.
– Mi lenne az, az arcátlan megjegyzéseken kívül…
A Farkas mosolya mindkét arcára átterjedt, Crichell pedig ezt ugyanolyan idegesítőnek találta.
– Kezébe adom az eszközt Vandervahn Chistu kán teljes és tökéletes megsemmisítésére. Ettől a pillanattól kezdve ő nem versenyezhet magával. Egyenes az útja az ilkáni tisztségig.
Vlad hideg, precíz szavai hallatán Crichell majdnem kimutatta örömét, de visszafogta magát.
– Ezt csak akkor tehetné meg, ha megölné.
– Nem, van egy másik módszer is, bár jómagam szívesebben választanám a gyilkolást – felelte a Farkas, és megdöngette a mellkasát. – Én félreállítom magának Chistu kánt, méghozzá úgy, hogy senkinek nem lehet ellenvetése. Cserébe ön megtesz nekem két dolgot.
– Éspedig?
– Először is feljogosít engem, hogy kihívjam. Vandervahn Chistu kánt a Visszautasítás próbájára. Mivel nincs vérnevem, Chistunak pedig van, a kihívást a kánnak kell jóváhagynia. – Vlad keze ökölbe szorult. – Ott voltam Ulrik elestekor, és cáfolni tudom Chistu kán állításait a harc körülményeiről.
Elias Crichell előrehajolt, és alig akart hinni a fülének.
– Azt mondja, hogy Vandervahn Chistu hazudott Kerenszkij haláláról?
– Igen, és a vádat bizonyítékokkal is alá tudom támasztani. Felvettem a csatát – illetve a csapdát, a gyilkosságot. Ezt a felvételt elrejtettem, és gondoskodom róla, hogy eljuttassák önhöz, ha esetleg nem sikerül a párbaj során végeznem vele. – Vlad szeme hidegen szikrázott. –Meg kell értenie, miért kérem ezt. Azért voltam Ulrik mellett, hogy vigyázzak rá, de kudarcot vallottam. Észre kellett volna vennem az árulókat, de nem így történt. Csak úgy tudom letörölni ezt a foltot a becsületemről, ha megölöm azt, aki beszennyezte.
Elias Crichell hátradőlt, és Vladra villantott valamit, amit akár mosolynak is lehetne nevezni. Az évenként kötelezően megtartandó Tisztség próbáján kívül (amely megerősítette harcosi minőségét és lehetővé tette, hogy megtartsa klánbeli rangját) alig-alig ült mechbe. Annyira idős azonban nem volt, hogy ne emlékezzen azokra az időkre, amikor bosszúvágy lángolt az ereiben. A Farkas kérése, hogy tisztára moshassa a becsületét, meglepte Eliast, mivel már régóta úgy gondolta, hogy a Farkasok letértek a klánok igaz ösvényéről. Ellentétben persze a Jádesólymokkal, akiknek elhivatottságát a szigorú erkölcsi és katonai szabályaik is mutatták.
– Farkas létére úgy beszél, mint egy Sólyom, Vlad csillagkapitány.
– Talán nem azok most a Farkasok? – tárta szét karját Vlad. – Ennek az utolsó, farkas által véghezvitt cselekedetnek a becsületről kell szólnia, pozvál?
– Poz – bólintott Crichell. – Engedélyezem, hogy kihívja Chistut, de ne feledje: mivel magának nincs vérneve, ő pedig kán, jogában áll, hogy megnevezzen egy harcost, aki megküzd helyette.
– Tisztában vagyok az effajta kihívás szabályaival, és be is fogom tartani azokat.
– Rendben – felelte a Jádesólymok kánja, és fészkelődni kezdett. –És mi a második kérése?
– Ha győzök, meg fogja tudni.
– És ha nem?
– Akkor fele áron kapta meg a bizonyítékokat – felelte a Farkas rezzenéstelen arccal. – A mai napon fog még itt találkozni Chistu kánnal?
– Igen.
– Jó, ez esetben akkor fogom kihívni – mondta Vlad, és tisztelgett. –Majd találkozunk.
– Várjon! – emelte fel kezét a Jádesólyom kán.
– Uram?
– Ha megölte Chistu kánt, mi okom lesz rá, hogy kifizessem a megállapodásunk szerinti ár második felét, amelyről egyelőre mit sem tudok?
Ismét feltűnt az a féloldalas vigyor.
– Ki fogja fizetni, uram. Be fogja látni, hogy ostobaság lenne másképp cselekednie.
– Hogyan lehet ennyire biztos benne?
– Crichell kán, arra készülök, hogy megöljek egy embert bosszúból egy halott klán halott kánjáért, akinek magatartását és elveit visszataszítónak találtam, és lényem minden sejtjével elleneztem. – Vlad szemében dühös láng lobogott. – Amennyiben megtagadja tőlem, amit akarok, megtanulja, milyen veszélyes tudok lenni.
Vlad kissé furcsának találta, hogy visszatérve Crichell kán főhadiszállására már nem érezte magát úgy, mint egy nyers húsdarab, amelyet a cápák közé vetnek. Sokkal inkább volt hóhér, aki egy nyomorult elítélt kivégzésére indult.
Két toronymagas elementál nyitott ajtót. Vlad belépett, megállt a Crichell trónjához vezető vörös futószőnyeg szélén, és megvárta, hogy becsukódjék mögötte az ajtó.
Élesen balra fordult, pillantást sem vetve az üres trónra. Tisztelgett Elias Crichellnek meg a másik három embernek, akik a kán asztala körül ültek. Bár még egyikükkel sem találkozott, mindannyiukat felismerte. A Crichell balján ülő torz, emberforma lény Kael Pershaw volt, a Jádesólyom őreinek parancsnoka. Pershaw nagyobbrészt gép volt, de ami kevés ember megmaradt belőle, az valóságos legendának számított a Sólymok között. Vlad próbált visszaemlékezni arra a kevésre, amennyit a Farkasokon kívül más klánokról tudott. Már önmaga a tény, hogy a Sólymok oly sok szervét kicserélték és karbantartották, ékesen bizonyította, milyen értékes személyiség Pershaw. Vlad azonban úgy vélte, hogy ha igazán rászolgált volna legendás mivoltára, most nem lenne szüksége a kibernetikára az életben maradáshoz.
A nő, aki az ajtónak háttal ült, most megfordult és felkelt. Marthe Pryde arca a magas homlok és éles arccsontok miatt szinte háromszögletűnek tűnt, mely hatást a telt ajkak kissé meglágyították. Egymagas volt Vladdel, de sokkal karcsúbb. Alakja egy agáréhoz hasonlóan izmos – ezt a formát a Jádesólymok különösen szerették a mech-harcosok tenyésztésénél alkalmazni. Ő volt az asztalnál ülő Sólymok közt a legfiatalabb, s egyben a legígéretesebb tehetség is. A szeme pedig veszélyt ígér.
A kvartett utolsó tagja kíváncsian szemlélte Vladet. Vandervahn Chistu kán acélezüstre őszült haja és kecskeszakálla keretbe vonta a széles ecsetvonásokkal megfestett arcot, melynek közepén régebbi törésektől lapos orr ült. Hideg pillantása mélyén halott mozdulatlanság lakozott, melyet Vlad jó jelnek vélt. Alacsonyabb volt Marthe Pryde-nál, ugyanakkor jóval vaskosabb. Látszólag semmi sem tudta felkelteni az érdeklődését. Máris az ilkáni székben érzi magát.
– Szóval ez az utolsó Farkas? – mosolyodott el halványan Chistu.
– Örülök, hogy újra találkoztunk, Chistu sakán.
A Sólymok fiatalabbik kánja lassan felegyenesedett székében.
– Most látom magát életemben először.
– Szemtől szembe valóban, de a Kormányzati-dombon itt, Borealtownban már összefutottunk. Ott voltam. Túléltem. Tudom, mit csinált – biccentett Vlad ekkor Crichell kán felé. – Ma reggel engedélyt kértem Crichell kántól; hogy kihívjam magát harcolni a nézeteltéréseink elintézése végett.
– Nézeteltéréseink?
Crichell odalépett Chistuhoz, és a vállára tette kezét.
– Ez a Farkas kétségbe vonja az ön állításait Ulrik Kerenszkij haláláról.
Chistu arcából kiszaladt a vér.
– És ez csak a legkisebb nézeteltérés, Chistu kán. Követelem, hogy álljon ki velem a Visszautasítás próbáján.
– Nem ismeri el Ulrik halálát?
Vlad az egyre fokozódó rettegést nézte Chistu szemében, és arra gondolt, hogy a Sólyom most mérlegeli, milyen mélyen van a bajban. Ulrik Kerenszkij csapdába ejtésével egy egész sor szigorú szokást szegett meg, melyek a Jádesólymok számára a becsületet jelentették. Már maga a rajtaütés módja is semmibe vette a becsületkódexüket. Ehhez jön még az, amit csak a Sólymok tekintettek véteknek: egy egész egységgel támadott egyetlen ellenfélre. Míg Vlad és a Farkasok ezt a taktikát a katonai egységek pazarló, de szabályos felhasználásának tekintették volna, a hagyományos Sólyom vezetés számára az egy-az-egyhez harcmodor volt az egyedül üdvözítő egy katona méltóságának megőrzésére.
Ha ezek napfényre kerülnek, sokkal több vár rá, mint hogy elesik az ilkáni pozíciótól. A Jádesólymok valószínűleg megfosztják klánbeli és katonai rangjától. A Chistu ház még a Kitagadás szertartását is kezdeményezheti. Mi több, a genetikai örökségét is magával viheti a sírba.
Vlad kimérten bólintott. Az a baj azzal, ha valaki nagyon magasra ugrik valamiért, hogy sokkal jobban megüti magát, ha nem elég ügyes, Chistu kán. Amennyiben beleegyezik, hogy ez ügyben hajlandó megküzdeni Vladdel, Chistu tulajdonképpen elismerné, hogy elferdítette az igazságot az Ulrik haláláról szóló jelentésben. Chistunak tudnia kellett, hogy Vlad nem kaphatott volna engedélyt a kihívására, ha nem tudja bizonyítékokkal alátámasztani az állítását, ezért máris a végzet szakadékának szélén találta magát.
Chistu felpillantott.
– Azt mondta, ez csupán a legkisebb nézeteltérés.
– Valóban.
– És melyik a legnagyobb?
– Az, hogy a Visszautasítás próbájából Beolvasztás próbáját csinált – mosolyodott el lassan Vlad.
– Hát ezt is vitatja? – szűkült össze Chistu szeme.
– Igen.
– Akkor megkapja a Visszautasítás próbáját, amit annyira akart! – kelt fel Vandervahn Chistu. – Megküzdünk egymással a Beolvasztás ügyében.
– Nem! – csapott öklével az asztalra Crichell. – Én az Ulrik haláláról szóló vádak miatt engedélyeztem a harcot. Ezennel ezt az engedélyt visszavonom, e nélkül pedig nem hívhat ki egy kánt.
Chistu szélesen a felettesére vigyorgott.
– Igen Elias, de elfelejted, hogy én is kán vagyok. Én engedélyezem, hogy kihívjon – méghozzá a Beolvasztás ténye miatt. – Az ifjabbik kán Vladra nézett. – Így elfogadja?
– Jó alku volt, elfogadva. – Azáltal, hogy a Beolvasztás ügye miatt küzdenek meg, Chistu egy sokkal enyhébb hibáját ismerte el, amelynek a Nagytanács törvényeinek értelmezéséhez van köze, nem pedig a Jádesólymok meghatározó szokásaihoz. Ugyanezzel a váltással azt is elérte, hogy összeesküvő-társsá tette az összes olyan Sólymot, aki örült a Farkasok beolvasztásának, s így saját magáról a klán egészére hárította a felelősséget.
– Jó alku volt, elfogadva, Vlad, a Farkasok közül – mondta Chistu, és összefonta karját a háta mögött. – Én vagyok a kihívott fél, ezért harcmodorként a csatamechet választom. Még arról a jogról is lemondok, hogy magam helyett másvalakit küldjek.
– Erről már akkor lemondott, amikor személyesen fogadta el a kihívást, Chistu kán – mosolygott a Farkas.
– Csakugyan. Hol legyen a színtér?
– A Kormányzati-hegy már bevált egyszer – tárta szét a karját Vlad. –Ott várom önt.
– Rendben.
Vlad biccentett, majd Crichellre nézett. A másik szemében tükröződő ámulat majdnem nevetésre fakasztotta. Igen, most már tudod, mi az ár második fele: megszabadítalak a vetélytársadtól, cserébe pedig visszakapom a klánomat. Azt hitted, felhasználhatod a törekvésemet arra, hogy a te utadat egyengesse, de most fizetni fogsz az arroganciádért.
Tisztelet és gyűlölet csillogott Marthe Pryde szemében is, ez pedig ugyancsak felkeltette Vlad érdeklődését. A nő jól láthatóan rájött, hogyan játszotta ki Vlad a két kánt egymás ellen, és ez lenyűgözte. A tekintetében rejtőző dühből azonban nem lehetett ilyen könnyen kiolvasni, valójában mi okozta. Vajon engem utál ennyire, vagy a politikai csatározásokat, amelyek védtelenül hagyták a klánja vezetőit az utolsó Farkas kihívása előtt? Remélem, hogy ez utóbbi, különben kibékíthetetlen ellenségre tettem szert.
Vlad elfordult, és az ajtó felé indult. Kibékíthetetlen ellenség, de akkor is csak egy Sólyom. Egyik kánjuk hamarosan meghal, amiért az utamba állt. Akár még több Sólyom is követheti, és én csak örülök, ha így lesz.
6
Borealtown, Wotan
Jádesólyom megszállási zóna
3057. december 14.
Vlad az egyik volt Farkastól kölcsönzött Harci Sólyom parancsnoki székében fészkelődött. Rosszul érezte magát a pilótafülkében, bár nem a karján levő pólya miatt. A tenyerére felfekvő műanyagot eltörte, hogy meg tudja markolni a bal oldali kormánybotot, így időnként, ha megmozgatta kezét, élesen belenyilallt a fájdalom. Tudta, hogy a harc után újra el kell majd törni, és helyrerakatni a rosszul összeforrt csontot, de úgy számította, ez nem fogja megnehezíteni Vandervahn Chistu kán legyőzését.
Leginkább azért érezte annyira rosszul magát, mert látta, milyen gyorsan eltüntették a Farkas klán létezésének még a nyomait is a Wotanról, és feltételezhetően a megszállási zóna többi területéről is. A Harci Sólyom alaposan kivehette a részét a csetepatéból, négy napra rá azonban teljesen helyreállítva tündökölt a Jádesólyom színekben. Saját neurosisakja korábban eltört, ezért egy zöldre festettet viselt. Tudta, hogy az Ordas roncsában hagyott szürke sisakja hajszálra pontosan ugyanilyen, valahogy mégis zavarta a dolog.
Mihelyt meglátta Chistu Gladiátorát felmasírozni a Kormányzási-hegy legtetejére, azonnal kikergette fejéből a zavaró gondolatokat. A mech pontosan úgy nézett ki, mint amikor Vlad először megpillantotta Ulrik halálának éjszakáján. Félelmetes volt, akár egy középkori páncélos lovag. A zömök, emberforma mechben volt valami, ami Vladet magára Chistura emlékeztette. Bal karja félelmetes fegyverben végződött. Az Ultra gépágyú elég erős volt ahhoz, hogy rövid távról a Harci Sólyma bármelyik végtagját leszakíthassa. Jobb karjára egy megnövelt hatótávú protonágyút erősítettek, ez biztosította a mech nagy hatótávú tűzerejét. Egy megnövelt hatótávú kis lézer tette teljessé a mech arzenálját. Ez a lézer harcban használhatatlannak tűnt, legalábbis komoly károk okozására alkalmatlan volt. Az Ulrik elleni harcban arra programozták, hogy adatokat szolgáltasson a célpontról, amelyek segítségével a többi Sólyom rakétafelhőbe burkolta az ilkánt.
A Harci Sólyom a másik mechhel ellentétben meg sem próbált emberi formát ölteni. A térde hátrafelé hajlott, nehéz, karomszerű lábain előreugró törzset hordozott. Karcsú, rövid karjára fegyverállványokat szereltek, melyek a mech előreugró teste mellett lógtak. A pilóta a mech fejében ült, amely a törzs közepén helyezkedett el. Ennek köszönhetően az ember közelebb került az ellenséghez, mint a fegyverek. A mech különös alakja nem hagyott kétséget afelől, hogy ezt a gépet egyértelműen az embertelen harcra tervezték.
Vlad nagy gondot fordított a mech kiválasztására. Nagyobb tűzerőt hordozott, mint Chistu Gladiátora, és valamivel kisebb célfelületet nyújtott a másik számára. Nagy távolságról iker-protonágyúja kétszer akkora pusztítást tudott okozni, mint a Gladiátor. Ezen kívül két nagy impulzuslézer is növelte a nagy hatótávolságú tűzerőt. Ha Vlad képes lenne kívül tartani magát a másik mech gépágyújának lőtávján, és sikerülne semlegesítenie a Gladiátor jobb karjára szerelt protonágyút, Chistu semmilyen komoly sérülést nem tudna neki okozni.
Nekem pedig célzóberendezésem is van. A célzóberendezés lehetővé tette számára, hogy csupán a fegyverek okozta sebzés mértékére koncentráljon, amennyiben a program számításai a célpont beméréséről pontosak. A csata hevében, mikor mindkét mech mozog és a számítógépnek seregnyi bemenő adatra kell reagálnia, egyáltalán nem biztos, hogy a mérések eredménye korrekt. Ha azonban a számítógép jól működik, a harcnak gyorsan vége lesz.
Ha pedig mégsem, akkor csak egy picivel élhet tovább. Vlad bekapcsolta az adóvevőt.
– Vlad csillagkapitány vagyok, a Farkas klánból. Azért vagyok itt, hogy kihívjam Vandervahn Chistu kánt, és visszautasítsam klánom beolvasztását a Jádesólymok közé.
– Én pedig Vandervahn Chistu kán vagyok a Jádesólyom klánból, és elfogadom a kihívást. Legyen ezen harc kimenetele döntő a vitatott ügyben.
– Seyla! – Vlad lenyomott egy gombot, mire a célzóberendezés 160 fokos hologrammá kicsinyítette a mechet körülvevő teljes, 360 fokos látképet, mely most előtte függött a pilótafülkében. Vörös sávok határolták a fegyverekkel befogható teret. A hologram közepén aranyszín célkereszt lebegett, majd Chistu Gladiátorára siklott.
Chistu hangja recsegve szólalt meg a neurosisak belsejében.
– Valahogy helyénvaló dolog, hogy itt verekszünk meg. – Az előző csata nyomán az egész domb teteje megfeketedett, és az egykor ovális parkot körülvevő különböző kormányépületeket porig rombolták az itt küzdő gépek. Amikor Vlad először járt itt, a görög stílusban épült házak az olimposzi paradicsomra emlékeztették.
S a csapda, amelybe Ulrik belehalt, mészárszékké változtatta a területet. Vlad mosolyogva figyelte a célkereszt közepén pulzáló piros pontot, és a fülkében visszhangzó pityegést.
– Csakugyan, Vahn Chistu, mivel ezt a mezőt egyszer már átitatta egy kán vére.
Amint a Gladiátor egy lépést tett előre, Vlad meghúzta a ravaszt. A protonágyúk azúr villáma a Gladiátor mellkasának jobb oldalába csapott, és végigcikázott a jobb karján. Az olvadt ferrokerámia páncél bugyborékolni kezdett, és lemállott a mech oldaláról. A Harci Sólyom nagy impulzuslézer-párosa egy egész sereg zöld energiatüskét lőtt a távoli célra. Azok keresztüldöfték a Gladiátor jobbkarját, lehámozva róla a páncél maradékát is. A bennük maradt energia nagyobbik részével pedig elkezdték átsütni a ferrotitánium csontokat és a kart mozgató myomer rostokat is.
Hőhullám öntötte el a Harci Sólyom pilótafülkéjét. Mivel minden fegyverével tüzet nyitott, a mech nem volt képes a termelődő hőenergiát teljes mértékben elvezetni. A forró műanyag bűze facsarta Vlad orrát. Tudta, hogy kockázatos taktikát választott, és hogy önmagának legalább akkora kárt okoz, mint ellenfelének, de minél keményebben támad kezdetben Chistura, annál rövidebb ideig kell elviselnie a hőséget. És persze annál kevesebb ideje lesz Chistunak visszavágni.
A Jádesólymok kánja valahogyan talpon tudott maradni annak ellenére, hogy gépe egyensúlya felbomlott, köszönhetően az egyik oldalról elpárolgott közel három tonnányi páncélzatnak. A Gladiátor jobbján levő protonágyú felszikrázott, és a Harci Sólyomra lőtt. A kék sugár pokoli táncot járva szaladt fel a jobb karon, és csaknem egy tonna ferroszálas páncélt hámozott le róla. Ez azt jelentette, hogy Vlad mechjének ezen a részén a páncélzat vastagsága az eredetinek a felére csökkent, de még elég maradt a következő találat hárításához.
Figyelembe véve a mech hőmérsékletét, Vlad csak a protonágyúkkal lőtt a Gladiátorra, miközben elhátrált, hogy továbbra is az ideális távolságot tartsa. Mindkét sugár keresztülvágott a Gladiátor mellkasi páncélján. Az egyik lenyúzott néhány réteget a mech szíve felől, a másik kobaltkék dárda a mech jobb oldalába fúródott. Ijesztő villanások világították meg a gép felsőtestének belsejét, és füstfelhő burkolta be a mech jobbjára erősített kis lézert.
Vlad mosolyogva olvasta le a számítógép kijelzőjét, amely szerint Chistu mechjének hőmérséklete hirtelen megnőtt. A belsőt ért lövés valószínűleg megsértette a motor burkolatát. Vége, és ezt neki is tudnia kell.
Chistu viszonozta a protonágyú-tüzet, s lövése a Harci Sólyom baljába csapott. Ferroszálakból álló páncélszilánkok záporoztak a sebből, és füstölgő ösvényként jelezték a földön, merre vonult vissza a mech. Mivel a bal oldalt és a jobb kart is érte lövés, Vlad nem tudott úgy fordulni, hogy sértetlennek tűnjön a másik gép előtt. Pokolba a taktikázással, semmi kedvem Vahn Chistu máját hizlalni azáltal, ha akárcsak megsejti, hogy okozott valami kárt a mechemben.
Vlad a Gladiátor megtépázott körvonalára csúsztatta az aranyszín célkeresztet. Amint felvillant a piros pötty a kereszt közepén, ujjai a ravaszokra szorultak, és mind a négy fegyveréből tüzet nyitott. Csak az egyik protonágyú és az egyik lézer talált, mindkettő a Gladiátor mellkasán tátongó megfeketedett lyukba csapódott sisteregve. Néhány kisebb robbanás félig megolvadt alkatrészdarabkákat köpött ki a gépből. Megfelelő felfüggesztés híján a mech jobb karja lassan lejjebb ereszkedett, majd elvált a testtől, és füstölve a földre esett. A mech szívét borító páncél kezdett felforrni és elpárologni, így megfosztva a mech felsőtestének közepét az utolsó morzsányi védelemtől is.
Ennél sokkal súlyosabb gondot okozott, hogy Chistu képtelen volt egyensúlyban tartani a karját és jobb mellkasi páncélját vesztett mechet. A Gladiátor előrelendült, majd megbotlott és elzuhant. A mellkasára érkezett, majd a jobb oldalára gördült, mielőtt lecsúszott volna a dombról. Vállain egy-egy kiégett pázsitból és földből álló kupac torlódott fel.
Vlad várt egy picit, hogy a fülkében a fullasztó hőség egy kicsit alábbhagyjon, aztán a fekvő mech bal karjára pöccintette a célkeresztet. Gyors egymásutánban kétszer húzta meg a lézerek elsütő billentyűjét. Miközben, a sérült Gladiátor pont a bal karra támaszkodva próbált feltápászkodni, a zöld lézernyilak sorozata újra és újra átdöfte azt. Lehámozták a páncélt, majd a könyöknél kettészakították a kart. Vele szállt a gépágyú is, minek következtében a Gladiátor teljesen védtelen maradt.
Az utolsó Farkas előre léptetett mechjével. Rádióját átállította szűk sávú adásra, hogy csak Chistu hallja, majd bekapcsolta a mikrofont.
– Tudnia kellett, hogy nem győzhet. Vagy a Jádesólymok legendás arroganciája elfedte volna a valóságot?
– Azért négy nappal ezelőtt elég jól elbántam magával – nevetett Chistu.
Vlad egy pillanatra megfeszült, majd elmosolyodott.
– Ez bizony igaz, bár legalább annyira felkészületlen voltam, mint most maga. Tizedikén azért jöttem, hogy végignézzem, hogyan öli meg magát Ulrik. Ma viszont én jöttem, hogy megöljem. Tisztában voltam vele, mire képes a mechje, ezért választottam ezt a mechet és ezt a helyszínt. Már azelőtt vesztett, hogy az első lövés eldördült volna.
– Csak egy Farkas olyan ostoba, hogy elhiggye ezt.
– Csak egy Sólyom olyan ostoba, hogy kételkedjen benne.
– Szóval most azt hiszi, visszanyerte a klánja szabadságát – mondta Chistu, hangjában alig leplezett vidámsággal. – Mit gondol, mennyi ideig tarthatja meg? Mikor kapja meg egy másik klán a lehetőséget a Beolvasztás próbájára?
Vlad Harci Sólyma körülbelül tíz méterre állt meg a földön heverő Gladiátortól.
– Ezzel magának már nem kell foglalkoznia, Vandervahn Chistu, mivel a Nagytanács soha nem fogja engedni, hogy a Jádesólyom klán olvasszon magába minket. Még mindig nálam van a mech kamerájával készített felvétel, amely bizonyítja az árulást és gyávaságot, melyet Ulrik elleni merényletével tanúsított. Ha ez a Nagytanács kezébe jut, a Sólymok nagyon sokáig egyáltalán nem fognak semmilyen alkut sem nyerni.
Vlad tartott egy szünetet, hogy ellenfele felfogja szavainak súlyát.
– Ha pedig hozzácsapom a bizonyítékot, mely szerint Elias Crichell engedélyezte a maga meggyilkolását, hogy megszabadítsam az ilkáni posztra pályázó riválisától, az véget vet az ő karrierjének is, pozvál?
– Ezt aztán jól eltervezte – mondta vontatottan és lemondón Chistu.
– Sok mindent elterveztem, de a Jádesólymok sorsa nincs köztük. Maguk Sólymok nem sok figyelmet érdemelnek.
– Ó, szerintem alábecsül minket. Nagy butaság lenne azt hinni, hogy maga meg a klánja ilyen könnyen megszabadul tőlünk.
– Talán így van, Vahn Chistu, de lesz rá elég időm, hogy megtanuljak bánni a Jádesólymokkal.
– És a klánjának is? – kérdezte Chistu fenyegető hangsúllyal. – Az idő nem a maguk oldalán áll, másvalaki azonban igen.
– Csakugyan?
– Hadd legyek a tanácsadója!
– Tessék?
– Csak gondoljon bele. Elias Crichell kiszolgáltatott engem magának, én is megtehetem vele ugyanezt. Ismerem minden titkát és gyengéjét. Velem az oldalán nehézségek nélkül, egy szempillantás alatt elbánhat vele.
– De hogyan válhatna a tanácsadómmá? – vigyorodott el Vlad.
– Legyőzött. Tegyen a jobbágyává.
– Maga, a Jádesólymok kánja nem akarhat a jobbágyom lenni, negvál?
– De igen. Együtt tönkretehetjük Crichellt.
– Elgondolkodtató.
– Roppant használható és találékony tudok lenni.
– Már most is pontosan tudom, mennyire találékony ember maga, Vandervahn Chistu – felelte Vlad, majd mechje jobb karját kinyújtotta, és a rászerelt nagy lézer csövének torkát gyengéden a pilótafülke ablakához érintette. – Láttam, milyen találékonyan intézte el Ulrikot, emlékszik?
– De minden képességemet a rendelkezésére bocsátom!
– Szerintem a magam képességei pont elégségesek lesznek, Chistu kán.
– – Szóval most simán megöl?
– Poz, ahogy kezdettől fogva terveztem.
– Akkor minek jött ide társalogni?
Vlad mindennél jobban szerette volna, ha Chistu látja a mosolyát.
– Azt akartam tudni, milyen mélyre hajlandó süllyedni egy Jádesólyom kán, csak hogy mentse az életét. Felajánlotta, hogy a rabszolgám lesz, és elárulja a klánját. Azt hiszem, ez eléggé mély.
– Szüksége van rám, nem bízhat meg Crichellben!
– Nem, Chistu, magában nem bízhatok – felelte Vlad, és meghúzta a ravaszt. Zöld energiaszilánkok vihara záporozott a Gladiátor fejére. A páncéllapok pattogása és recsegése, valamint az extra forró gőz sistergése elnyomta Chistu végső sikolyát.
A Harci Sólyom hátralépett. Vlad lepillantott a fekete füstre, amely felfelé szállt abból a masszából, amely valaha a Gladiátor arca volt.
– Tudja, Elias Crichell még nem adta bizonyítékát, hogy méltatlan lenne a bizalmamra. Ezért van még mindig életben. Bár kétlem, hogy sokáig.
7
Borealtown, Wotan
Jádesólyom megszállási zóna
3057. december 15.
Vlad arca lángolt, miközben az Elias Crichell kán által választott nagyterem egyik végében állt. A falak mentén álló harcosok egykor mind Farkasok voltak, és legtöbbjük pályázhatott volna vérnévre. Egykor ők is így álltak, ahogy most ő, a Vérjog próbájának első harcára várva. Azok, akik eléggé közel álltak, hogy lássák Vlad arcán a pírt, azon töprengtek, vajon az zavarja, hogy ennyire a figyelem középpontjába került, vagy, hogy a Jádesólymok kánja elnököl a ceremónián.
De az arcára kiült vörös színért egyik tény sem volt felelős.
Egyszer már harcba szállt egy vérnévért. Eltiporta az első négy ellenfelet, miközben a jelöltek száma harminckettőről kettőre csökkent. Utolsó ellenfele az az ember volt, akit azelőtt már legyőzött, s aki győzött felette mind mechben ülve, mind pedig pusztakezes harcban. Az utolsó harcuk volt hivatott eldönteni, melyikük ér többet, a győztes díja pedig a Ward vérnév volt.
Phelan Kell egy szabadszülött, akit Vlad ejtett foglyul, és hozott a Farkas klánba. Jobbágyból harcosi méltóságra emelkedett, és méltónak ítélték arra, hogy igényt tarthasson a Ward vérnévre. Vlad kezdettől fogva gyűlölte Phelant és mindazt, amit képviselt. Sikere meghazudtolta a klánok azon hitét, hogy harcosaik felsőbbrendűbbek a Belső Szféra katonáinál. Phelan a klántörvények antitézise volt, és Vlad sokkal jobban kívánta a halálát, mint a vérnevet, amelyért megküzdöttek.
Aznap Vlad nem tudott felülkerekedni. Legyőzve, megtörten és sebesülten feküdt Tukayyid porában, és arra kérte Phelant, hogy ölje meg.
– Harcos vagy. Ölj meg!
– Még mindig nem érted, pozvál? – pillantott le rá Phelan sajnálkozva. – Több vagyok egyszerű harcosnál. Talán mire te is elnyered a vérneved, megérted, mit is jelent ez.
Most már értem, Phelan. Bár maga előtt is szégyellte elismerni, Phelannak igaza volt. A klánok népét a harcosi létre tenyésztették és nevelték. Vlad körülbelül annyira volt képes a harcos szerepéből kibújni, mint szárnyakat növeszteni és azokkal repkedni. A harcosi lét esszenciája átitatta lényének minden sejtjét, átfonta DNS-e szálait. Számára a küzdelem olyan természetes volt, mint a lélegzetvétel.
De ahhoz, hogy több legyen, mint egyszerű harcos, valami másra volt szüksége: látnoki nyugalomra, és a sors kezének felismerésére. Vlad sosem kételkedett benne, hogy őt klánjának legjobb anyagából gyúrták, és egyszer akár az összes klán élére is állhat. Ráébredve rendeltetésére kitűzött maga elé egy célt, melyet álmaiban mindig tisztán és pontosan látott maga előtt. Többé nem volt elég számára, hogy minél nagyobb számú ellenség lemészárlásával biztosítsa genetikai hagyatékának helyét a klánok tenyészprogramjában. Hosszabb távra tervezett, hogy utódjai számára átformálhassa a jövőt, ehhez pedig fel kell ismernie, és félre kell állítania mindazokat, akik az útjába állnak.
Először azonban el kell nyernem a vérnevem.
A terem túlsó végében álló pódiumon Elias Crichell előrelépett. Háta mögött Marthe Pryde, a Jádesólymok újonnan kinevezett sakánja állt.
– Én vagyok az Eskümester, és felelősséggel képviselem a Ward házat e helyen. Elfogadjátok-e ezt?
Az összes jelenlévő válaszaként felzengett a teremben a „seyla” szó. Máshol, máskor, más körülmények közt a Ward vérnév feje elnökölt volna, de a Kitagadás rituáléja ezt megtagadta Phelan Kell Wardtól. Crichell önként ajánlkozott az Eskümester tisztségére, Vlad pedig nem tiltakozott.
– Akkor mindaz, ami itt történik, mindannyiunkat kötelez, míg porrá és hamuvá nem leszünk. – Crichell vonásai megkeményedtek, beszéde pedig lelassult, miközben a Farkasoknál szokásos módon vezette a ceremóniát a Jádesólymok sokkal merevebb szertartása helyett.
– Mondd el nekünk Vlad, mi tett méltóvá eme tisztességre?
Vlad megigazgatta szürke kesztyűjét, hadd emlékeztesse a bőr nyikorgása a Jádesólymok zöld egyenruhájába öltözött egykori Farkasokat, hogy egyedül ő maradt hű gyökereikhez.
– Méltó vagyok rá, mert megtagadtak engem. Méltó vagyok rá, mert az ínség idejében is kitartottam. Végeztem az ellenségeinkkel, és engedelmeskedtem a vezetőinknek. Lemostam a becsületünkön esett foltot.
Crichell kissé meglepődöttnek látszott, de Vlad ezt rövid válaszának tudta be. A Sólymok jelöltjei közismerten hosszan sorolták legyőzött ellenfeleiket egészen a testközbeli időkig visszamenően. A megvívott harcok listája minden harcos számára egyedülálló volt, akár egy ujjlenyomat, amely alapján azonosítani lehetett bármelyiküket. Vlad válasza még a Farkasok szokásaihoz képest is szerény volt, a jelenlevők között mégsem akadt olyan, aki kételkedett volna Vlad képességeiben vagy eredményeiben.
– Igényed jogos, ezért elismerem azt – mondta Crichell, és maga mellé intette Vladet. – Íme, lásd az első ellenfeled!
Vlad előtt mintegy tíz méterrel egy fiatalember lépett ki a tömegből, és merevedett vigyázzba az emelvényhez vezető vörös szőnyegen. Zöld kezeslábast viselt, és bőven Vlad fölé tornyosult. Zömök, izmos alakjáról egyértelműen látszott, hogy elementál, ehhez még csak ismerni sem kellett. Az elementálok szokásainak megfelelően hosszú tincsbe fonva viselte szőke haját, a feje többi részét pedig leborotválta.
Vlad odament a férfihoz, és nagyjából egy méterre tőle megállt.
– Téged mi tett méltóvá? – kérdezte Elias Crichell zengő hangja.
– Tizenhat méltatlant képviselek ezen a helyen – szűkült össze az elementál szeme.
Mivel Vlad oly sok mindent tett azért, hogy a Farkasok ismét különállóvá válhassanak a Sólymoktól, a Ward ház egyetlen tagja sem kívánt kiállni ellene a vérjog próbáján, viszont a klánok törvénye nem engedte, hogy valaki megmérettetés nélkül jusson vérnévhez. Mindazok, akik kiálltak ellene, azokat képviselték, akik elbuktak volna az öt körös versengés során. Vladtól csupán annyit vártak, hogy „vállon veregesse” ellenfelét, ezáltal azonnal tovább is jut.
Vlad lehajolt, és csizmája szárából előkapott egy tőrt, melynek nyele farkasfejet mintázott. Felegyenesedve bal kezével megragadta az elementál copfját, és durván lefelé rántotta, hátrafeszítve így a férfi fejét. Vlad a védtelenül elé tárt torokra helyezte a tőr ezüstösen csillogó pengéjét, s az ádámcsutka alatti halvány bőrfelületre szorította. Épp annyira nyomta csak rá, hogy a parányi mozdulat egy hajszálvékony vörös patakot indítson útjára.
Vlad hirtelen elengedte a férfit, az pedig félreállt az útjából.
Egy apró, törékeny testű, nagyfejű nő következett a sorban, aki a klán légierejét erősítette. Állítása szerint nyolc méltatlant képviselt, Vlad pedig ugyanúgy vette vérét, ahogy az elementálét. Utána egy mech-harcos lépett elő, négy méltatlan képviseletében.
A következő harcos kérdezésében Vlad megelőzte Crichellt, és előrelépett.
– Mi tesz méltóvá?
– Két méltatlant képviselek – csóválta fejét a mech-harcosnő, és még mielőtt Vlad belemarkolhatott volna fekete hajába, hátrahajtotta fejét és felfedte torkát. A férfi a nyakára szorította tőre hegyét, mígnem egyetlen skarlátszín csepp csordult le a nő keble közti árokba, majd hagyta ellenfelét visszalépni, és az utolsó kihívó felé indult.
– Mi tesz méltatlanná? – Vágott Vlad ismét Crichell szavába.
Az elementál szeme elkerekedett, arca megkeményedett.
– Azért vagyok méltatlan, mert egyedül te, Vlad vagy szíved, lelked és elméd mélyéig Farkas. Rendelkezz az életemmel! – mondta a férfi, majd feltépte a kezeslábast, feltárta puszta mellkasát és megadón behunyta szemét. – Csitítsd el ezt a méltatlan szívet, és ragadd magadhoz azt, ami megillet.
Vlad megfordította kezében a fegyvert, és a magasba emelte, hogy egy csapással a férfi mellkasába mélyeszthesse. Néhányan meghökkentőn felhördültek, amint a tőr megtorpant a halálos ív csúcspontján; Elias Crichell kán volt az egyik leghangosabb köztük. Vlad várt, míg az izgalom végigfutott testén és átragadt a késre, mely megremegett. A pengén összegyűlt vér a tőr hegyére szaladt, onnan pedig lecseppenve még vörösebbre festette a szőnyeget.
Vlad lesújtott, de közben megperdítette a tőrt, így a farkasfejes nyéllel csapott az elementál bordáira. Az meglepetésében összecsuklott, Vlad pedig rávetette magát, mielőtt még a férfi kinyitotta volna a szemét. Vlad megragadta az elementál fekete copfját, és annál fogva emelte fel a harcos fejét a padlóról.
– Ha csupán harcos lennék, megöltelek volna. De én több vagyok ennél – morogta Vlad, majd meglendítette a tőrt, és véres hegyével végigmutatott az összegyűlteken. – A mai naptól fogva Vlagyimir Ward vagyok. Erősebb vagyok annál, ami voltam, de gyengébb annál, amivé leszek. Emlékezzetek erre a napra, ezekre az eseményekre. Ettől a naptól fogva én és az embereim fogunk tenni róla, hogy Nyikolaj Kerenszkij tervei valóra váljanak.
Elengedte az elementál haját, és átlépett a test fölött. Felnézve látta, hogy Elias Crichell rosszallón bámulja. Marthe Pryde is rajta tartotta a szemét, de Crichellel ellentétben az ő pillantásában nyoma sem volt dühnek vagy meglepetésnek. Úgy figyel engem, ahogyan én szoktam megfigyelni az ellenséget. Ahogy én Phelant a klánok antitézisének tartottam, úgy tart ő engem a Jádesólymok antitézisének. Látja azt, amit Crichell nem akar észrevenni.
Elias Crichell leereszkedett az emelvényre vezető három lépcsőfok aljára. Vlad ellépett mellette, azután megfordult. Crichell kezet nyújtott neki, amit elfogadott és megrázott, majd annál fogva visszavezette a Jádesólymok kánját a dobogóra. Vlad a magasba emelte a vércseppektől vöröslő tőrt.
Crichell kiszabadította kezét Vlad szorításából, majd elfordult és ellépett mellőle, mindezt anélkül, hogy menekülni látszott volna.
– Közeli és távoli, ismert és ismeretlen, élő és halott harcostársak, legyetek bátrak! Újabb harcos szerzett magának vérnevet közületek. Bemutatom Vlagyimirt a Wardok közül.
– Seyla – dörögték a jelenlevők.
Crichell felemelte kezét, hogy elcsendesítse a tapsolókat.
– Vlad, a te vérjogod különleges megtiszteltetést hordoz. Ez az egyetlen, melyet nem érintett a kitagadás, ezért mindvégig hű maradt a klánok törvényeihez. Azóta elérhető, hogy előző tulajdonosát egy Farkas kán brutálisan meggyilkolta. Ismertem Conal Wardot, és a klánjaink közti különbségek ellenére a barátom volt. Büszkévé tesz a gondolat, hogy te nyerted el a vérjogot, mely annyira illik hozzád.
Azt gondolod, ilyen könnyen kiterjeszted rám a befolyásodat, Elias? Vlad közömbös arccal nézett végig a kánon, aztán megrázta fejét.
– Én nem ezért a vérnévért harcoltam.
– De a többi…
– Igen – bólintott Vlad –, azt hitték, egy érintetlen vérnevet akarok, amelyet a hűtlen Farkasok távozása nem szennyezett be. Megértem, hogy egy Jádesólyom számára ez így természetes, hiszen ez a klán ragaszkodik legjobban a becsületéhez. Egy Sólyom még a szennyre való utalást is megpróbálja elkerülni, én pedig nyakig merülök bele. Szándékom az, hogy teljesen helyreállítsam egy bemocskolt vérjog becsületét.
A Farkas leengedte jobb kezét, és visszalökte a benne szorongatott tőrt a csizmájába. Felegyenesedett, majd végignézett az előtte álló tömegen.
– Azért a vérnévért akartam megküzdeni, amelyet egyszer már megtagadtak tőlem. Cyrilla Ward vérjogára tartok igényt, amely Phelan káné volt addig a napig, melyen mindannyiunkat elárult.
A meglepetés és zavar hangja egybeolvadt, míg végül tapsba torkollt. Crichell arcát elöntötte a vér, Marthe vonásai leolvashatatlan maszkká olvadtak. Vlad mosolyogva tárta szét karját, ami csak fokozta az ujjongás hangerejét.
– Csak vérnevet nyert, Vlad. Ne viselkedjen úgy, mintha kánná választották volna.
– Még nem vagyok kán, a vérnév csupán lehetőséget biztosít rá, hogy azzá válhassak – vonta fel szemöldökét Vlad. – Amennyiben teljesíti a megállapodásunk második felét, kánná leszek.
– A Jádesólymoknak már így is két kánja van – szikrázott fel Marthe szeme.
– Ez így igaz, Marthe kán – felelte Vlad, és visszafordult Crichell felé. – De én a beolvasztás visszautasításáért harcoltam. Saját klánra lesz szükségem, hogy kán lehessek.
– Ez az ár második fele – bólintott Crichell.
– Pontosan.
– Tessék? – kérdezte döbbenten Marthe.
– Ne most, Pryde, ne most! – vakkantotta Crichell, majd Vladhez fordult. – Megkapja, ahogy kívánja. Sőt, még annál is többet kap! Gondoskodom róla.
Vlad felemelte kezét, majd lassan leeresztette, minek hatására a terem elcsendesült.
– Öné a terep – nézett Crichellre. Az szinte tiszteletteljesen hajtott fejet Vlad felé.
– Köszönöm, Vlagyimir Ward. Mint azt mindannyian tudják, Vlad azért küzdött meg Vandervahn Chistu kánnal, hogy visszautasítsa a Farkasok beolvasztását a Jádesólymok közé. Mivel eredetileg a beolvasztás ellen napokig senki sem tiltakozott, ezért végrehajtottuk. Csak ezután került elő Vlad, akit életben találták a Kormányzati-hegynél a törmelék alatt. Tette, melyet egy már nem létező klán érdekében vitt véghez, méltó az ünneplésre és a jutalomra.
Jobb kezét a mellkasára szorítva folytatta beszédét.
– Én csak egy kán vagyok a harminckettőből, hatalmam korlátozott. Többet nem tudok felajánlani annál, amit most adok Vladnek, az ő nevében pedig mindannyiuknak. Ajánlatom önkéntes és szívből jövő. Közeli és távoli, ismert és ismeretlen, élő és holt vagy soha meg nem született harcostársak, halljátok, amit mondok, és soha ne feledjétek – kántálta Elias Crichell mosolyogva, Vlad azonban alattomos fényt látott a szemében. – Érvénytelenítem a beolvasztást. Mindazok, akik egykor Farkasok voltatok és nemrég Jádesólymokká váltatok, örvendezzetek! Ezennel mindannyiótokat a Jádefarkas klán alapítójává nyilvánítalak. Mindenki tartsa magát az itt kimondottakhoz addig a napig, míg mind el nem enyészünk.
8
Borealtown, Wotan
Jádesólyom megszállási zóna
3057. december 15.
A Marthe Pryde szemében égő dühös láng a protonágyúk sugaraira emlékeztette Elias Crichellt. A nő az oldalán vonult, orrán gőzölögve áradt ki a levegő, miközben egyre távolodtak a csarnoktól, ahol közben a Jádefarkasok összehívták klántanácsukat. Az idős férfi mosolygott, s ahogy megszólalt, ügyelt rá, hogy az őket kísérő négy elementál ne hallja, amit mond.
– Nem is tudom, kit dühített fel jobban a bejelentésem, Marthe kán: önt vagy Vladet.
A nő ellenségesen pillantott le rá.
– Vladet csak egyetlen dologgal haragította magára, míg nekem seregnyi okom is van. Ennek az új klánnak az alapítása miatt ki kéne hívnom magát a visszautasítás próbájára.
– De nem fogja megtenni.
– Nem?!
– Nem – mosolygott Elias a Marthe hangjában zengő gúnyos él ellenére. Tudta, hogy a nő nagyon közel áll hozzá, hogy beváltsa a fenyegetését, de azzal is tisztában volt, hogy ha nem kételkedne a döntés helyességében, akkor nem figyelmeztette volna. – Ugyanis tudja, hogy nyerne, én viszont meghalnék. Új kánt kellene választani, és a Farkasok, akik a maga győzelme miatt Sólymok maradnának, Vladet javasolnák erre a pozícióra. Ön utálja a politikát, de még ön is tisztában van azzal, mi lenne ennek a következménye. Az én elpusztításommal a Jádesólymokat is tönkretenné.
– Hah! – nézett rá Marthe, miközben szemébe a harag helyére hitetlenkedés költözött. – Magának csak a titulusa harcos! Szövetkezik egy vérnév nélküli bunkóval, hogy félreállítson egy kánt, és mindezt miért? Mert Vahn Chistu jobb eséllyel indult volna az ilkáni cím elnyeréséért! Ez nem méltó a Jádesólymokhoz!
– Talán nem az, Marthe, de csak így lehet biztosítani a Jádesólymok fennmaradását.
– És a Farkasok leválasztása, erőink kettéosztása talán segít a fennmaradásban?
Crichell halkan kuncogni kezdett, aztán a tenyerébe köhögött, mert a hideg levegő kaparta a torkát.
– Maga és Chistu csak a katonai eredményeket vették figyelembe a Farkasok ellen vívott háború értékelése során. Igen, valóban komoly károkat okoztak nekünk, sok harcost és nagy mennyiségű felszerelést vesztettünk. Még el kell foglalnunk pár világot, amelyeket a Farkasok elhagytak. Kézenfekvő lett volna, hogy a Phelan Ward által hátrahagyott felszereléssel és legénységgel pótoljuk ki a hiányt, de az tönkretett volna minket.
– Mégis hogyan? – vonta fel szemöldökét Marthe.
– Végig ott volt mellettem, pozvál? – torpant meg Elias, és a csarnok felé intett. – Nem látta, mennyire örvendeztek a Farkasok afelett, amit Vlad tett? Aközül az öt harcos közül, aki Vlad és a vérnév között állt, bármelyik szívesen áldozta volna az életét érte. Többet képviseltek, mint a vérjog próbáján elbukott többi harcost. Azon Farkasok szégyenét képviselték, akik nem léptek elő, hogy tiltakozzanak a beolvasztás ellen. Miután a vezetőiket megölték, legjobb harcosaik pedig Morgesre menekültek, elhagyatottnak érezték magukat, és azért fogadtak el minket vezetőiknek, mert tartozni akartak valahová.
– És ez a valahová a mi klánunk köteléke volt – fonta össze karját maga előtt Marthe.
– Nem, ezt sohasem tudták volna elfogadni. Vlad a maga kis szertartását vezényelte le odabent. Átvette az Eskümester szerepét, és kérdései nem csak a jelölteknek szóltak, hanem minden jelenlevőnek. Épp most választják a Jádefarkasok kánjának. Azok az emberek az ő emberei, akik sohasem illeszkedtek volna be közénk. Mi úgy tekintünk rájuk, mint azon hagyományok megszentségtelenítőire, amelyek meghatározzák a klánokat. Ok úgy gondolnak ránk, mint beképzelt és végtelenségig merev fickókra. A Farkasok sosem tértek volna vissza a mi ösvényünkre.
Marthe kissé előredőlve feszült neki a szembefújó szélnek.
– Úgy beszél, mintha a Sólymok alacsonyabb rendűek lennének a Farkasokhoz képest.
– Ez egyáltalán nem igaz. Mi igenis megnyertük a visszautasítás próbáját. – Elias odabólintott az egyik elementálnak, aki nyitva tartotta a Sólymok főhadiszállásnak kinevezett épületébe vezető ajtót. – Azáltal, hogy ragaszkodunk a Nyikolaj Kerenszkij által lefektetett hagyományokhoz, erős alapra építünk.,Az evolúció már bebizonyította, hogy a változás egyenlő a halállal. A Farkasok büszkélkedhetnek vele, hogy jól küzdenek kivételes helyzetekben, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy sokkal kevésbé jók más helyzetekben. A mi hatalmunk az erőnkben és a gyökereinkhez való ragaszkodásunkban rejlik, hiszen ha viharfellegek gyülekeznek a fejünk felett – s ez egy háborúban szinte állandó – akkor csak a legalapvetőbb készségekre hagyatkozhatunk.
– Maga is jól tenné, Elias kán, ha gyakrabban eszébe jutnának a gyökereink.
– Hogy gondolja? – kérdezte Elias, miközben irodájába lépett, és felkínálta kísérőjének az asztala melletti széket. – Mit tettem, amit butaságnak talál?
Marthe megtorpant, mintha a kérdés teljesen megdöbbentette volna..
– Vlad Ward egy roppant veszélyes személy, maga pedig hagyta, hogy hatalomhoz jusson, de nem ahhoz, amire ő vágyott. Ezzel alaposan magára dühítette. Azt hiszem, ez nem volt valami bölcs döntés.
Elias bólintott, miközben töltött magának egy kevés konyakot a séta hidegét elűzendő.
– A Jádefarkas klán megalapítására gondol?
– Bizony. Azt akarta, hogy a Farkasokat támassza fel, és adja neki.
– Tudom – lépett el a bárszekrénytől Crichell, és leült. Nagyot kortyolt az italból, majd egy kortyot a nyelvén ízlelgetett pár másodpercig, mielőtt lenyelte volna. – Önt is megkínálhatom, pozvál?
– Nem. – Marthe állva maradt a szék mögött, kezét a támlán nyugtatta. – Ezért elégtételt fog venni.
– Szerintem ebben téved, Marthe – rázta fejét Crichell. – Abban a pillanatban, hogy rájöttem, miért akarja a Farkasokat, az is eszembe jutott, miért nem kaphatja meg őket. Ő is rá fog ébredni, elvégre nem ostoba.
– Sosem tartottam annak, sokkal inkább végzetesnek.
– Végzetes, valóban – mosolygott Elias és ismét kortyolt konyakjából. A torkán lecsorgó arany folyadék melege szétáradt a belsejében, és lassan elöntötte egész testét. – Vlad törekvő, és hamarosan rá fog jönni, hogy ha együttműködik velem, vagyis velünk, sókkal magasabbra törhet. Nem fog tetszeni neki, de nem sokat tehet ellene. Erre hamarosan ő is ráébred.
– A maga érdekében remélem, hogy nem tévedett Vlad megítélésekor – rántotta fel vállát Marthe –, mert akár alá-, akár túlbecsüli őt, komoly bajba kerülhet.
– Nem tévedtem, de arra valóban nem számítottam, hogy egy külön klánt akar magának. Azt hittem, hogy Vahn helyére pályázik, a Turkina Keshik vezetői pozíciójára.
– De nem szánt rá hosszabb időt, hogy alaposan végiggondolja, pozvál?
– Csak higgadtan, Marthe, ne hagyja a fejébe szaladni a hírhedt Pryde vért. Felesleges dühöngenie olyasmi miatt, ami meg sem történt – ingatta fejét Crichell. Lehet, hogy ti, Pryde-ok vitéz harcosok vagytok, de ez a megszállott ragaszkodás a becsülethez már beteges. – ki egykori Farkasok viselkedése a ma esti ceremónián meggyőzött róla, hogy helyes döntés volt az új klán megalapítása.
– És mi győzte meg arról, hogy Vahn Chistu meggyilkolására szövetkezni is helyes döntés volt? – szűkült össze Marthe kék szeme.
– Ne tegyen fel olyan kérdéseket, amelyekre nem akar választ kapni, kánom – kapta fel fejét Crichell. – Nagyon jól tudja, hogy Vahn megpróbált félreállítani engem a ranglétrán folyó verseny kedvéért. Feltételezem, hogy ezt ön is elég visszataszítónak találta. Azt javaslom, töprengéseit ezen a ponton függessze fel, és ne kutasson további magyarázatok után.
A nő kinyitotta száját, majd becsukta, Enyhén megborzongott, ahogy az undor hulláma végigfutott rajta.
– Akkor most hogyan tovább?
– Egyenesen előre – felelte Crichell. Lenyelte az utolsó korty konyakot, aztán az előtte fekvő mappára helyezte poharát. – Mint a Farkasok ellen vívott háború győztese, jelentést kell tennem a Nagytanács előtt. Január másodikára gyűlést hívtam össze. Úgy tervezem, aznap új ilkánt választunk, és én örömmel foglalom el helyemet a kánok kánjának székében, ahonnan személyesen irányíthatom a Terra ellen irányuló végső hadjáratot.
Vladnek önuralma minden apró morzsájára szüksége volt, másképp nem tudta volna visszafogni magát attól, hogy kinyújtsa kezét, és elroppantsa Elias Crichell nyakát. Szemére vörös köd ereszkedett, fülében a vér zúgása visszhangozta szívverését. Győzelme pillanatában, melynek megkoronázásaképpen a Farkasokat fel kellett volna szabadítania, és nekiajándékozni, Crichell belerondított az egészbe. Megtagadta tőle azt, ami járt neki.
Ezért a vakmerőségéért még drágán fog fizetni! Vlad legszívesebben azonnal lesújtott volna rá, mivel a Farkasok ujjongása és lelkesedése felbátorította, és emiatt legyőzhetetlennek érezte magát. Tisztában volt vele, hogy a puszta kezével megölhette volna Crichellt, és a jelenlevő Farkasok közül egyetlenegy sem tanúskodna ellene. Azt mondanák, hogy Crichell ütött először, vagy, hogy ismeretlen személy ölte meg; bármit, amit csak Vlad kért volna tőlük.
Csak a Marthe Pryde szemében felvillanó felháborodás állította meg és gondolkodtatta el Vladet. A nő haragja jól láthatóan lángolt fel abban a kék szempárban, de nem rá irányult, hanem magára Crichellre. Gyűlöli és megveti őt. Az ellenségem ellensége pedig a barátom.
Önuralmát visszanyervén, Vlad udvariasan meghajolt a Jádesólymok kánja felé.
– Ön igazán remek ember, Elias Crichell kán. Kérem, most hagyjanak magunkra minket, hogy méltó módon felkészülhessünk egy újonnan született klán megszervezésére.
– Ahogy kívánja. – Crichell odabiccentett Vladnek, aztán Marthe Pryde-dal az oldalán kivonult a teremből.
Vlad lelépett az emelvényről, és Marialle Radick javaslatára a terem középpontja felé indult, hogy klántanácsot tartsanak. Azokat a Jádefarkasokat, akik vértelenek voltak – azaz nem volt vérnevük, miképp a ceremónia előtt még Vladnek sem – megkérték, hogy távozzanak. Néhányukat elküldték, hogy idehívjanak néhány vérnévvel rendelkező harcost, akik eddig nem voltak jelen. A kitagadás és a háborús veszteségek miatt a klántanács tagjainak száma hétszázötvenről alig kétszázra zuhant, de mivel elég sok vérnév vált újra elérhetővé, száznál több jelenlévő már érvényes tanácsot alkotott.
Joguk van engem a kánjukká választani, és meg is fogják tenni. Vlad keze ökölbe szorult. Hihetetlen, hogy Crichell volt olyan ostoba, hogy megtagadja tőlem a Farkasok visszaállítását.
Amint azonban Vlad elgondolkozott ezen, ráébredt, hogy elégtelen mennyiségű bizonyíték alapján vonta le következtetéseit. Bár semminemű tiszteletet nem érzett Elias Crichell iránt, az idős férfi hosszú pályafutása a Jádesólymoknál jelezte, hogy egyáltalán nem ostoba. Ez viszont azt jelentette, hogy igencsak megvolt a maga oka, amiért azt tette, amit tett. Vlad szinte biztos volt benne, hogy Crichell nem is sejti, mi lesz a fizetség második fele. Ezért a Jádefarkas klán megalapításának ötlete a pillanat hevében született.
A legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha újra megalapítja a Farkas klánt. A tény, hogy mégsem ezt tette, azt jelenti, hogy valami elkerülte a figyelmemet.
Vlad győzelme a Visszautasítás próbáján, melyet a Beolvasztás miatt vívott, elméletben elsöpört minden akadályt a Farkas klán visszatérésének útjából. Tulajdonképpen az egész beolvasztás jogosságát kérdőjelezte meg ezáltal, amit a Nagytanács eddig nem is hagyott jóvá. Minden bizonnyal a Morgesen folyó harcok kimenetelére várnak, mielőtt határozatot hoznának ez ügyben. Chistu halálával és a Jádefarkasok megalapításával Crichell finoman lemosott magáról minden csalárdságra utaló jelet.
Ahogy a klánok törvényei engedélyezték egyes klánok beolvasztását, ugyanúgy engedélyezték a felosztásukat is. Erre eddig ugyan nem volt példa, mert az a Belső Szférát is megosztó fejetlenséghez vezetett volna. Az a tény azonban, hogy Nyikolaj Kerenszkij előre megálmodta, hogy eljöhet az az idő, amikor egy klán csoportokra akar oszlani, bölcsességről árulkodott. Azáltal, hogy Crichell az összes klánt uraló szabályok erdejében rálelt erre a kis ösvényre, tanúbizonyságát adta annak, milyen jól ért a politikához.
A kettéválás nem szabálytalanná teszi a Beolvasztást, csak érvénytelenné. Miért jó ez? Vlad az ujjai hegyével megdörgölte homlokát, és lassan elmosolyodott. Hát persze, már rég észre kellett volna vennem!
Crichell kán azzal érvelhetett volna, hogy a Visszautasítás próbáján Ulrik vereséget szenvedett a Jádesólymoktól, hiszen meghalt itt a Wotanon. Mivel Phelan és a többi Farkas elmenekült a klánok birtokolta területről, a Morges felszínén folyó csata kimenetele nem változtat a Wotanon vívott harc eredményén. A Farkasok vesztettek.
Vlad sok másik Farkashoz hasonlóan úgy érezte, hogy a Visszautasítás próbájával Ulrik a fegyverszünetet akarja minél tovább fenntartani. Mindenki tisztában volt vele, miért is tört ki ez a háború. Ugyanilyen egyértelmű volt, hogy ha Crichellt megválasztják ilkánnak, ő el fogja rendelni az invázió újraindítását. Háború vagy béke volt a Sólymok és Farkasok közt dúló harc tétje, és a Farkasok kudarcot vallottak a béke fenntartásáért vívott csatában.
A háborút kirobbantó Visszautasítás próbáját azonban nem a fegyverszünet megtörésére irányuló döntés indította el. Ulrik a Nagytanács azon ítéletét nem volt hajlandó elfogadni, amely vétkesnek találta őt hazaárulás bűnében. A Visszautasítás próbájának elvesztésével az egész Farkas klán osztozott Ulrik vétkében. Ahogy a Nagytanács korábban, egy másik klán esetében már megtette, ugyanúgy jogában állt a teljes Farkas klán megsemmisítése. Így Vlad uralma igen rövid idő alatt véget ért volna afölött a klán fölött, amely megmentőjének tartotta magát.
Szóval azáltal, hogy becsapott, megmentett. Vlad összeszorított ajka vigyorrá torzult. Ebből jó lesz tanulnom. Az első leckét már megkaptam.
A teremben tapsvihar tört ki, mire Vlad felpillantott. Marialle Radick előreintette a férfit.
– Bemutatom nektek Vlagyimir Wardot, a Jádefarkasok első kánját. Ezt a klánt ő alkotta, ezáltal mindannyiunknak visszaadta a becsületét. Vezessen minket az idők végeztéig!
– Seyla – vágták rá a Farkasok egy emberként.
Ennek az eléréséhez többnek kellett lennem, mint egyszerű harcosnak. Vlagyimir Ward elmosolyodott. Most több leszek, mint kán.
9
Borealtown, Wotan
Jádesólyom megszállási zóna
3058. január 2.
Elias Crichell kán szélesen mosolygott, mivel már korábban elhatározta, hogy Marthe Pryde nem fogja tönkretenni ezt a napot mogorvaságával. A sötét gondolataihoz képest az események valósággal ragyogni fognak.
– Marthe kán, szeretném végigcsinálni ezt az egészet, és ezt meg is fogom tenni.
Marthe Pryde dühösen végigmérte, karcsú teste szinte vibrált a haragtól.
– Elias, eddig még soha nem választottak ilkánt sehol máshol, csak Sztrana Mechtyn. Amit most tesz, teljességgel példátlan!
– Precedensekbe csak a gyengék kapaszkodnak, hogy általuk igazolják megkérdőjelezhető tetteiket – villant fel dühösen a férfi kék szeme. – Szívesebben szolgálok példával, minthogy kövessem azokat. Jádesólymok vagyunk. Vezetésre Születtünk, és vezetni is fogunk!
– Egy törvénytelen vezető értéktelen vezető.
– Vezetői rangom törvényességéről csak a Nagytanácsnak van joga dönteni – bökött ujjával az ajtó felé Crichell. – Abban a teremben kántársaink azért gyülekeznek, hogy eldöntsék, én leszek-e a következő il-kán vagy sem. Ezt a döntést itt és most fogják meghozni, és mind nekem, mind önnek, de még a klánunknak is az lesz a legjobb, ha az én javamra döntenek.
Marthe élesen sarkon fordult, válla enyhén megroggyant a zöld bőrzubbony alatt.
– Ne próbáljon kitüntetésekkel megvesztegetni, Elias Crichell!
– Ez nem is állt szándékomban, Marthe, bár jut majd néhány önnek, ha megválasztanak – mondta Crichell, majd gyorsan eltüntette arcáról a mosolyt, ahogy a nő visszapillantott rá a válla fölött. – Tudja, hogy nem szívesen vezetném a klánokat a harcba személyesen, ezt inkább a magafajta remek harcosokra bízom. Ha ilkán leszek, és újraindítom szent háborúnkat-...
– Amely két esemény valószínűleg ugyanazon percben következik be.
– Aligha.
– Hogyan? – Marthe szembefordult a férfival. A malachit és arany mellkereszt enyhén elcsusszant, és ferdén lógott, míg a nő meg nem igazította. – Késleltetné az invázió kezdetét?
– Bizony!
– De ha azért akar ilkán lenni, hogy vezethesse a háborút, miért nem szán időt rá, hogy visszatérjünk Strana Mechtyre, és szabályszerűen hajtsuk végre a választást?
– Mert az idő ellenünk dolgozik – fogta suttogóra Crichell, ezért Marthe közelebb húzódott hozzá, hogy jobban hallja. – Tisztában van vele, milyen súlyos veszteséget okozott nekünk Ulrik és Natasa Kerenszkij a nemrég véget ért háborúban?
– Igen.
– Most a Farkasok letarolták még azt az egységet is, amelyet a Morgesre küldtünk. Mattlov csillagezredes szégyenben maradt, és veszni hagyta embereit. Még ennél is fontosabb, hogy a száműzött Farkasok szinte veszteség nélkül úszták meg a harcokat. Visszavonultak Arc-Royal világára, mely egykor Phelan Ward otthona volt, és felkészültek rá, hogy megvédjék tőlünk a Lyrán Szövetség határait.
– De ők csak a klán maradéka. Letaroljuk őket.
– Nem fog sikerülni – rázta fejét tagadólag Crichell.
– Ennyire rosszul állnánk?
– Ulrik jó munkát végzett – fintorodott el Elias. – Önön és jómagamon kívül senki sem sejti, milyen komoly sebekből vérzenek a Sólymok. Az inváziót támogató bajtársaink vakon hisznek a Keresztesek elveiben, és képtelenek lennének elhinni, hogy az Őrzők egy serege legyűrhetné legjobb egységeinket. Mivel szerintük az Őrzők elve, amely ellenzi a Belső Szféra katonai meghódítását, alsóbbrendű filozófia, magukat az Őrzőket is alsóbbrendű harcosoknak tartják.
– Bolondok.
– Igen, de ezekben a kritikus pillanatokban a bolondokra is szükségünk van. Ulrik legyőzése a Sólymok érdeme, és mint vezetőjüket, engem fognak ilkánná választani. Rendkívül fontos, hogy én vegyem át a vezetést, így nyerhetek magunknak pár évet, amely idő alatt visszanyerhetjük régi erőnket.
– Pár évet? Legalább tizenöt évbe tellene, hogy a tesközeink ellássanak minket a szükséges mennyiségű és minőségű harcossal.
– Nem, nem Marthe – mosolygott Crichell ravaszul. – Emlékezzen, egykor én is kivettem a részem a harcból, és alaposan megtanultam, milyen pusztítást tud végezni egy háború. Már vagy húsz évvel ezelőtt megtanultam, hogy mindent előre megtervezzek. Amit akkor láttam a jövőben, lehetővé tette, hogy felkészüljek a mostanihoz hasonló helyzetekre.
– Úgy beszél, mint egy álmodozó Novamacska.
– Nem álmodozó, gondolkozó. Egy minden irányba messzire látó sólyom. És aszerint is cselekedtem, amit láttam – húzta ki magát magabiztosan a férfi. – Átküldetem önnek az aktákat, hogy áttekinthesse azokat, és eldöntse, mit tud kezdeni előrelátásom gyümölcsével.
– Mit csinált, Elias?
– Csillapodjék le, Marthe! Nem annyira visszataszító, mint amilyennek most valószínűleg elképzeli, bár első hallásra biztosan sérteni fogja a híres Pryde-érzékenységét. Talán elfogadhatóbbnak találja, ha megpróbál úgy gondolni rá, mint egy viharra, amely lehetetlenné teszi a vadászrepülők felszállását. Az időjárás teljesen független az ön szándékaitól és vágyaitól, de mégis képes a saját hasznára fordítani azt.
– Az időjárás kihasználása és a Jádesólymok becsületének meggyalázása között igencsak nagy a különbség – kocogtatta meg mellkeresztjét a nő. – Maga belekezdett egy olyan programba, amely megtöri hagyományainkat, és még arra számít, hogy magára szavazok az ilkán-választáskor? Le kéne lepleznem a Nagytanács színe előtt!
– Nem fogja megtenni, mert amit tettem, életben tartja a Jádesólymokat, Marthe – húzta ki magát büszkén Crichell. – Amivel ön fenyegetőzik, elpusztít minket.
A nő tétovázott.
– Jádesólymok vagyunk. A többi kánnak tisztelnie kell minket ezért!
– Ahogy a Farkasok tisztelték az Özvegycsinálókat, miután magukba olvasztották őket, vagy, ahogy mi tiszteltük a Farkasokat, amikor mi nyeltük el őket? – nevetett fel Crichell. – Ebben a történelmi pillanatban a túlélésért küzdünk, nem pedig a tiszteletért. Töprengjen el rajta, Marthe. Úgy tenyésztettek minket, hogy magasról szárnyalva az ellenség gyenge pontjára támadjunk. Ha a többi klán megtudja, mi magunk is mennyire legyengültünk, felfalnak minket.
A nő gondterhelten ráncolt szemöldökét látva Crichell érezte, hogy az érv hatott. Bármilyen mereven ragaszkodott is Marthe a klánok törvényeihez és a Jádesólymok hagyományaihoz, ő is jól látta, hogy a fejlődésképtelenség végzetes lehet számukra. Hitt benne, hogy az alapelvek tiszteletben tartása erőssé teszi őket, de elegendő képzett harcos híján a Jádesólymok képtelenek lesznek megvédeni világaikat, és megsemmisülnek. A nő számára csak két választás maradt: vagy együttműködik Crichellel, vagy végignézi a klán halálát. Marthe az egyetlen logikus lehetőség mellett döntött.
– Csak rajtam múlik, hogy hasznosítjuk-e ezt a kis tervét, pozvál?
– Persze, Marthe. Kizárólag önön múlik. Nyugodjon meg, elégedett lesz az eredménnyel.
– Nem vagyok nyugodt, Elias, mert képtelen vagyok akár bizalmat, akár pedig tiszteletet érezni ön iránt.
– Megpróbálok nélkülük élni.
– Ilkánként.
– Azt hiszem, rá fog jönni, hogy ha nem engem választanak ilkánnak, az ön összes, a jövőre vonatkozó terve a hamvába hal – közölte Crichell, és a nő orra alá dugta az arany és zöld színekkel ékesített, mázas sólyomfej-maszkot, melyet a Nagytanács színe előtt szokott viselni. – Ön megkapja a klán jövőjét; én megkapom az ön szavazatát.
– Áll az alku, elfogadva – biccentett mereven Marthe.
– A Jádesólymok kánjaként tisztelem önt, Marthe. Ilkánként magasztalni fogom.
– Ne tegye, könyörgöm, Elias Crichell! – vetett rá egy jeges pillantást a nő. – Bőven elegendő, ha nem szégyenít meg.
A rögtönzött Nagytanácsterembe vonulva Crichell odabiccentett Kael Pershaw-nak, aki a terem elülső részében kapott helyet. Pershaw felállt székéből, az előtte álló asztalhoz lépett, és hús-vér kezével a tölgyfa asztallapra csapott.
– A nevem Kael Pershaw, és engem választottak a mostani Nagytanács Tanmesterének. Ezennel megnyitom a konklávét a Nyikolaj Kerenszkij által összeállított Haditörvényköny előírásai szerint. Mivel hadban állunk, minden ügyet ezen előírások szerint kell lebonyolítanunk.
– Seyla – felelte Crichell a többi kánnal együtt. Tizennégy kán volt személyesen is jelen, a másik húsz hokrad monitorokon keresztül követte figyelemmel az eseményeket. A lépcsőzetes amfiteátrumot teljesen körbevették a monitorokat tartó asztalok. Azok közül, akik a legutóbbi Nagytanács gyűlésen nem jelentek meg fizikai valójukban, csak a Gyémántcápa klán kánjai vették a fáradságot, hogy ezúttal személyesen is részt vegyenek. Elias ebből azt olvasta ki, hogy a távolmaradó kánokat sikerült meggyőzni arról, hogy rá szavazzanak.
Pershaw visszaült, és az asztalán álló laptopra pillantott.
– Azért gyűltünk ma össze, hogy új ilkánt válasszunk.
Ian Hawker, a Gyémántcápák kánja levette hátúszó-címeres, csillogó sisakját, és felkelt. A Hawker vérvonal sok más képviselőjéhez hasonlóan Ian sápadt bőrű, világos szemű és még világosabb hajú férfi volt.
– Ez ellenkezik a törvényeinkkel! – jelentetté ki keményen. – Az ilkánt mindig is Strana Mechtyn választottuk. Egy itt meghozott döntéssel csúfot űznénk saját törvényeinkből.
Crichell válaszolni akart erre, ám ekkor a terem túlsó felében Vlagyimir Ward szólásra emelkedett. A Farkas klán szürke kezeslábasát viselte, bár Marialle Radickkal együtt egy jádezöld bőrköpenyt terített vállára. Vlad levette farkasmaszkját, és maga elé helyezte.
– Engedje meg, hogy ellentmondjak önnek, Hawker kán.
– Biztosan szívesen megtenné, ha lenne, aki meghallgatja.
– Meg fog hallgatni, Ian Hawker – mondta Vlad, miközben az arcán végigfutó sebhely vörösen izzott. – Jádefarkasaim jogosítanak fel arra, hogy itt beszéljek. Az elmúlt két hetet azzal töltöttem, hogy alaposan áttanulmányoztam a Haditörvényt, melyet Nyikolaj Kerenszkij hagyott ránk. Illő feladat egy frissen választott kánnak, pozvál? Figyelmesen elolvastam az erre vonatkozó bekezdést, mely szerint új klán alapításához nincs szükség a Nagytanács jóváhagyására.
Crichell látta, milyen vad láng lobog Vlad szemében, miközben körülhordozza tekintetét az összegyűlt kánokon, mielőtt folytatná beszédét.
– Kutatásaim során olyan utasítást sem találtam, amely előírta volna, hogy az ilkánválasztás ceremóniája egy bizonyos helyhez köttessék – mosolyodott el lassan Vlad. – Talán arra is emlékeztethetném önöket, hogy ez a konklávé egyszer már összehívott egy Nagytanácsot Tamaron, kifejezetten azzal a céllal, hogy egy ilkánt megfosszon rangjától. Ha egy ilkánt le lehet fokozni a harctéren, akkor bizony megválasztani is lehet.
Vlad befejezte beszédét, és egyenesen az idősebb Jádesólyom kánra nézett. Crichell elismerően biccentett, mire Vlad leült. Kezded megtanulni, hogyan is játsszák a politika nevű játékot, Vlagyimir Ward. Jót láthatóan rájöttél, miért alapítottam számodra új klánt, és a jelek szerint az adósomnak érzed magad. Nagyon helyes.
A Füstjaguárok kánja, Lincoln Osis állt fel. Sűrű, göndör hajába néhány ezüstös csillogású tincs vegyült, amely éles kontrasztot alkotott fekete bőrévei, izmos alakja azonban ellenállni látszott a kornak. Osis elementál volt, és bár egy lépcsőfokkal Hawker alatt állt, mégis fentről nézett le rá.
– Hawker kán, az ilyen okvetetlenkedés talán előnyére válik a Gyémántcápák között, de itt nem fog segítni az előttünk álló nehézség leküzdésében. Az ilkán halott, és egyikünknek át kell vennie a helyét. Ha visszamennénk Strana Mechtyre, nemcsak megfosztanánk magunkat a lehetőségtől, hogy átlássuk a hadszínteret, de még több időt adnánk az ellenségeinknek. Ilyen engedményt tenni egyaránt ostoba és felesleges.
Osis ekkor Pershaw felé fordult, és mindenki számára jól hallhatóan azt mondta:
– Ezennel a Jádesólymok kánját, Elias Crichellt jelölöm e posztra!
Ekkor Severen Leroux, a Novamacskák ősöreg kánja is csatlakozott az indítványhoz, és Elias eltöprengett, hogy miért is teszi ezt. A Novamacskáknál meg sem próbált lobbizni a támogatásukért, mivel ők inkább titokzatos látomásokra és előjelekre támaszkodtak a józan ész helyett. Hajlamosak voltak úgy viselkedni, mintha a sors ügynökei lennének, Crichell pedig nem sokat adott volna érte, ha tudja, milyen jövőt jósolnak neki a Macskák.
Kael Pershaw beütött pár adatot a gépébe.
– A Jádesólymok közé tartozó Elias Crichell neve hangzott el a konklávé előtt. Mindegyik résztvevő szavazzon igennel vagy nemmel. Ha Elias Crichellre a résztvevők fele plusz legalább egy fő igennel szavaz, ő nyeri a szavazást. Egyenként kérem a válaszukat.
Crichell figyelemmel kísérte az eredmény alakulását, miközben a többiek leadták szavazatukat. Sem Severen Leroux, sem pedig a másik Novamacska, Lician Carns nem indokolta meg szavazatát, de mivel mindketten őt támogatták, nem igazán érdekelték az indítékaik. Mindkét Gyémántcápa ellene szavazott, amire számított is, de a Füstjaguárok, az Acélviperák és a Jádesólymok mellette, s ez már kezdetben hatvoksos előnyhöz juttatta. A Szellemmedvék ellene szavaztak, de őket nagy múltra visszatekintő kötelékek fűzték a Farkas és Gyémántcápa klánhoz. A holoviden keresztül érkező szavazatok nagyjából egyenlő mértékben oszlottak meg, így két vokssal vezetett, amikor a legfiatalabb klánra került sor.
Vlad intésére először Marialle Radick emelkedett szólásra.
– Én hívtam fel klánom figyelmét először Ulrik árulására. Én tettem meg az első lépést azon az úton, amely ma ide vezetett. Én, Marielle Radick, igennel szavazok Elias Crichellre.
Az idős férfi elmosolyodott. Ez eldönti a kérdést. Vlad szavazata semmin nem változtat.
Vlad felállt és megköszörülte torkát.
– Örülök, hogy Elias Crichell kánt jelölték az ilkáni posztra. Kötelességem azonban tisztelegni az előtt az ilkán előtt, aki dicsőséges inváziónkat vezette, és aki nélkül sose hatolhattunk volna ilyen mélyen a Belső Szférába. Lehet, hogy az elképzelései kiforratlanok voltak, de senki sem tagadhatja, hogy Ulrik Kerenszkij született harcos volt. Szavazatom nemleges.
Pershaw még egy gombot leütött a számítógépén, miközben eltorzult arcán halvány mosolyszerűség futott végig. A számítógép szerint tizenheten szavaztak a javaslat mellett és tizenöten ellene. Nem maradt más tennivalója, mint kihirdetni az eredményt.
– Ezen konklávé hatalmánál fogva kijelentem, hogy Elias Crichell a mai naptól a kánok kánja, minden klán ilkánja.
– Seyla! – kiáltották az összegyűlt kánok, és asztalukon ütemesen dobolva figyelték, amint Crichell lassan a terem közepére vonul, és megáll Pershaw háta mögött.
– Esküszöm, hogy bebizonyítom, méltó vagyok az önök bizalmára! Megvalósítom a terveinket! Helyreállítjuk a Csillagligát, és a klánokat az őket megillető helyre emeljük: a Belső Szféra élére, amely posztra csakis mi vagyunk méltók!
Crichell a monitorra pislantott, mielőtt folytatta volna.
– És most lássuk a mindannyiunkat leginkább foglalkoztató kérdést, a Belső Szféra elleni inváziót! Szólni kíván, Vlad kán?
– Elnézést, hogy félbe szakítom, de van itt még valami.
– Gondoltam, hogy lesz hozzáfűznivalója – bólintott türelmetlenül Crichell. – Szeretné elhalasztani a megbeszélést, pozvál? Sakánom váratlan elvesztése miatt nem volt elég időm, hogy pontosan fel tudjam mérni a rendelkezésemre álló erőket. Feltételezem, hogy ön és a klánja ugyanebben a helyzetben van, Vladimír klán. Halasszuk el a megbeszélést, amíg mindannyian rendesen fel tudunk készülni?
– Ezt igazán nagyra értékelném, ilkán – állt fel székéből Vlad. –, de nem ez ügyben kértem szót a Nagytanács előtt.
– Hát mégis milyen ügyben?
A fiatal harcos arcán a vonások megkeményedtek.
– Én, Vladimír Ward, a Jádefarkasok kánja ezennel kihívom önt, Elias Crichell ilkán a Visszautasítás Próbájára.
Micsoda?
– Figyeljen, Vlad! Most aztán már elég a maga…
– Ön nem méltó arra, hogy vezessen minket, Elias Crichell! Méltatlan arra, hogy a kánok kánjának nevezze magát. Nincs joga az ilkáni címre!
10
Borealtown, Wotan
Jádesólyom megszállási zóna
3058. január 2.
– Hogyan?
Crichell hangjából hitetlenkedés és félelem csendült ki. Ebből Vlad még több erőt merített és elmosolyodott.
– Jól hallotta, Elias Crichell. Ezennel visszautasítom a kijelentést, miszerint ön méltó az ilkáni tisztségre. Szerintem ön nem felel meg.
– Ezt nem teheti!
– De igen – bólintott Vlad hűvösen. – Már meg is tettem.
– Milyen alapon? – emelkedett fel az idősebb férfi.
Vlad töprengve dörzsölte meg az állát.
– Elias Crichell, biztos abban, hogy hallani akarja a válaszomat?
– Feltett egy kérdést, és maga válaszolni fog rá! – vágta rá Lincoln Osis.
Vlad a Füstjaguár felé fordult.
– Én kán vagyok, ön nem parancsolgathat nekem.
Osis döbbenten meredt rá, majd inkább a padlóra szegezte tekintetét.
– Nem akartam tiszteletlen lenni. Az ön kihívása az ilkán ellen sokkal nagyobb horderejű, mintsem hogy eltitkolhassa az indokait. Ha nem felel meg a posztra, tudnunk kell, miért.
– Akkor meg fogják tudni – mondta Vlad, és az előtte álló asztal fényes, hűvös lapjára tenyerelve folytatta: – Kiemelhetném, hogy Elias Crichell egy vértelen harcossal szőtt összeesküvést vetélytársa ellen. Kiemelhetném, hogy tudott a bizonyítékról, mely igazolja, hogy Vandervahn Chistu kán orvul meggyilkolta Ulrik Kerenszkij kánt, de meg sem próbálta azt a Jádesólymok kántanácsának színe elé vinni. Mindkét tény a becsület teljes hiányáról tanúskodik, mégsem ez a vád alapja.
Crichellre mutatva beszélt tovább.
– Kihívásomat az ilkáni cím legalapvetőbb követelményére támaszkodva tettem: Elias Crichell nem harcos.
– Ez abszurdum! – kiáltotta Crichell rákvörös arccal. – Én is helytálltam a Besorolás Próbáján, ahogy azt minden harcosnak meg kell tennie. A bizonyítékok mindegyikük számára elérhetők.
– Nos, igen, Crichell ilkán, a jelentések elérhetők, de sehol sincs egyetlen holovid sem a Próbáról – mosolygott Vlad hűvösen. – Vettem a bátorságot, és megszereztem a mechje karbantartási kartonját azokéval a mechekével együtt, amelyek ellen ön gyakorlatozott. Az ön techjei többször lőttek a mechje fegyverével, mint ön. Ráadásul az ön ellen kiálló mecheken sosem kellett komolyabb javítást végezni, mint hogy pótolják a kikatapultált vezetőüléseket.
– Nem tudom irányítani az ellenfeleim tetteit – fonta össze karját maga előtt Crichell. – Talán az én hibám, hogy ennyire tartanak tőlem?
– Akkor viszont az lep meg, ilkán, hogy egy ilyen rettegett harcos miért nem szállt mechbe, hogy személyesen vezesse embereit a Farkasok ellen a múlt havi harcok során – ingatta fejét Vlad. – Felesleges magyarázatokat keresgélnie. A kihívás érvényes, és önnek válaszolnia kell rá.
– Legyen hát! Megkapja a Próbáját – válaszolta Crichell, és Kael Pershaw-ra pillantott. – Hívassa Taman Malthust, ő fog harcolni helyettem.
– Kael Pershaw, hagyja figyelmen kívül az ilkán kérését!
– Hogyan merészel a beosztottamnak parancsolgatni? – meredt Vladra dühösen Crichell.
Ian Hawkerből kitört a nevetés.
– Csak meg akarja akadályozni, hogy még mélyebbre süllyedjen, Elias. A fickó elolvasta a szabályokat, és csapdába csalta. Önt utasítja vissza, nem pedig a szavazás eredményét. Ha a szavazással lenne baja, megnevezhetett volna egy harcost, aki megküzd ön helyett. Ő azonban a harcosi képesítését kérdőjelezte meg, így csak ön személyesen állhat ki a Visszautasítás próbájára.
Vlad udvariasan fejet hajtott a Gyémántcápa kán felé, aztán visszafordult az egybegyűltek felé.
– A kánok kánjának mindenfajta harcban helyt kell állnia. Mint kihívott félnek, önnek normál esetben joga lenne megválasztania, fegyveresen vagy fegyver nélkül harcolunk. Ilkánként a véletlen döntésére kell hagyatkoznia. Kael Pershaw, sorsoljon ki nekünk egy számot: egyest vagy nullát. Az egyes fegyveres harcot jelent, nulla esetén semmit sem használunk.
Kael Pershaw egy pillanatig habozott, és csak akkor indult gépe felé, amikor Marthe Pryde odabólintott neki. Leütött pár gombot laptopján, pár másodperc múlva egy zöld zéró kezdett villogni a képernyőkön.
– Fegyvertelen harc.
Vlad átlendült az asztal fölött, és szilárdan a poroxid közepén landolt.
– Én vagyok a kihívó. Azt mondom, azonnal küzdjünk meg!
– Mindenféle eszköz nélkül kéne küzdenünk – szegte fel állát Crichell –, ön mégis karvédővel a karján áll előttem.
Vlad megperdült, és az öntvénnyel az asztalra csapott. A műanyag hatalmas reccsenéssel széttört, a szilánkok alaposan megszórták Marialle Radickot és a Novamacska kánokat. Vlad érezte, hogy alkarja lüktetve fájni kezd, de kirekesztette ezt az érzést tudatából. Jobb kezével szétfeszítette az öntvényt és a padlóra hajította.
Miközben Crichell felé indult, a plasztik darabkák recsegtek-ropogtak a talpa alatt.
– Átengedem az első ütést önnek, Elias Crichell.
Az idősebbik férfi ökle Vlad felé lendült. A fiatal harcos érezte az ütés erejét és az annak nyomán felszakadó szájából szivárgó vér ízét. Érezte, hogy elveszti egyensúlyát, és önkéntelenül hátratántorodik, aztán pedig elzuhan, de ez mit sem számított. Ezzel az első ütéssel Crichell megerősítette Vlad állítását: nem volt harcos.
Egy harcos minden erejét beleadta volna. Vlad hátrabukfencezett a Füstjaguár asztalig, felemelkedett, és fél kézzel az asztalra támaszkodva baljával letörölte a szájáról a vért, majd elmosolyodott. Valamint tovább folytatta volna a támadást, és nem hagyott volna időt, hogy összeszedjem magam.
Crichell a terem közepén várt Vladra. Az Crichell felé tántorgott, mintha még mindig az ütés hatása alatt lenne. Crichell arcán az önhittség jelei mutatkoztak, valósággal látta maga előtt, hogyan emeli ez a harc saját személyes mítoszának fényét. Máris nekilátott, hogy a jelen pillanat helyett annak következményeit mérlegelje. Áthelyezte testsúlyát, hogy Vladot egy utolsó, mindent eldöntő csapással kivégezze.
Vlad tántorgó lépései gördülékenyen változtak ügyes oldallépéssé, s ennek hatására Crichell felütése csupán a levegőt éne. Mire az idősebb férfi feleszmélt, Vlad bevitt két rövid ütést, melyek bezúzták Crichell orrát és felszakították ajkát. Vlad ezután egy keresztütésre lendítette bal kezét, de csak cselből támadt az ilkán fejére. Amaz az védekezésre emelte kezét, és szabaddá vált az út Vlad jobbjának, melyet mélyen Crichell gyomrába mélyesztett.
Amint Crichell összecsuklott, Vlad megemelte jobb térdét, éppen telibe találva Crichell arcát, aki az ütés erejétől ismét felegyenesedett. Vlad ekkor a tarkóján a hajába markolt, megtámasztva áldozata fejét, jobb öklével pedig megsorozta annak felsőtestét. Az ütések egyhangúságát csak néha törte meg egy-egy, Crichell gyomrára mért rúgással.
Crichell tüdejének sípolásából tudta, hogy a másik már csak igen nehezen kap levegőt. Vlad élesen felnevetett, elengedte a magatehetetlen férfit, és nyitott tenyerével arcul ütötte. Az megpördült, és a Novamacskák asztalára zuhant, de még idejében megkapaszkodott benne, nehogy a földre essen. Miután visszanyerte egyensúlyát, újra a küzdőtér felé fordult. Crichell arcán vörösen lángolt Vlad tenyerének nyoma, állát pedig vér borította. Tett egy erőtlen próbálkozást, hogy megüsse Vladot, az azonban könnyedén kitért előle. Crichell kettős fedezékbe bújt, kezével próbálva védeni arcát, miközben lassan közeledett Vladhoz. Megpróbált harcosként viselkedni, de bizonytalan pislantása elárulta Vladnak és a többi teremben levőnek, hogy már nem ura önmagának, csak a jól betanult, már-már szinte ösztönös reflexek dolgoznak benne.
De ezek a reflexek jól láthatóan megkoptak.
Vlad ismét előreszökkent, és bal keze ismét lecsapott Crichellre – ezúttal a gyomrára. Crichell nem is próbálta meg védeni felsőtestét, ehelyett Vlad fültövét célozta meg egy rövid szúrással. Az ütés sikerét látva az idős ember szeme felragyogott, de alig egy pillanattal később Vlad jobb ökle halántékon találta.
Crichell térde megbicsaklott, lába remegni kezdett. Térdre zuhant, teste hátrabicsaklott, kezei ernyedten lógtak. Feje jobbra-balra ingott nyakán, jól látható erőfeszítésébe került, hogy megtartsa magát. Vlad számára egyértelművé vált, hogy a férfi nincs magánál. Sokkos állapotba került fizikai és szellemi értelemben egyaránt. A harc véget ért.
Addig nincs vége, amíg én úgy nem döntök. Vlad megvetően bökdöste meg csizmája orrával a magatehetetlen ilkánt.
– Csak ennyire képes, Elias Crichell? Még Vandervahn Chistu is jobban megizzasztott ennél. És azt megelőzően Ulrik Kerenszkij még inkább megizzasztotta őt. Tényleg nem képes többre? Olyan, mint a többi Sólyom, aki békeidőben bátor, de a harcban elvérzik?
– Én Jádesólyom vagyok – felelte az ilkán, miközben talpra küzdötte magát. – Már azelőtt harcos voltam, hogy téged kitenyésztettek volna.
– Én viszont jóval azután is harcos leszek, hogy te meghaltál – sziszegte Vlad, és teste körül megpördülve fejen rúgta Crichellt. A mozdulat akár halálos is lehetett volna, ha az ütés először nem a vállat éri. A bakancs csatjai felsértették Crichell bőrét a jobb füle fölött, a kiserkenő vér vörösre festette ősz haját. A rúgás erejétől az ilkán megpördült, és a padlóra zuhant, éppen Marthe Pryde lábai elé. A nő meg sem mozdult, hogy segítséget nyújtson neki, de Crichell sem adta jelét, hogy ilyet várna tőle. Bár nagyon nehezen állt talpra, tekintete tisztábbnak látszott, amint újra Vlad felé indult. Lassan körözni kezdett a másik körül, aki a küzdőtér közepén várta.
Vlad magabiztossága rendíthetetlen volt, minden tekintetben nála volt az előny. Hosszabb a karja. Jobban képzett. Bátrabb. Mindenekfelett pedig éhes. Crichell odáig jutott, hogy elhitte, joga van az ilkáni poszthoz, holott azt soha nem érdemelte ki. Az ilkán nem más, mint a harcosok harcosa. Ez az ember pedig nem felel meg ennek a kitételnek.
Crichell tovább lépett, keze lomha ütésre lendült. Vlad azonban villámgyorsan elkapta a felé tartó öklöt. Egy pillanatra megszorította, hogy lássa az idős férfi arcán tükröződő fájdalmat, majd megcsavarta azt, teljesen harcképtelenné téve Crichellt. Jobb könyökét fenyegetően a másik karja felé emelte – egyetlen gyors csapással szét tudta volna zúzni a megfeszült ízületet, és tudta, hogy a többi kán éppen ezt várja tőle.
Mindannyian összerezdültek, ahogy könyöke lecsapott, Crichell könyöke azonban sértetlen maradt. Vlad az utolsó pillanatban oldalra irányozta a csapást, Crichell bal halántékát találva el. Vlad megvetően nézte, ahogy az ilkán összecsuklik, orrából és ajkából vér fröccsent elő. Karját a feje köré fonva fordult jobbra-balra, de meg sem próbált felkelni.
Vlad megvárta, míg az ilkán lassan labdává gömbölyödik, majd tekintetét felemelve végignézett a többi kánon. Az arcokról a megbecsüléstől kezdve a rettegésig a lekülönbözőbb érzelmeket tudta leolvasni. Osis szemében undor látszott, míg a Novamacskák vezetői úgy néztek ki, mintha egy teljesen más létsíkra kerültek volna, ahol olyan dolgokat láttak, mint még senki más.
– Dicsőség a vezérnek, akit maguk választottak meg!
Lincoln Osis lassan elfordította tekintetét.
– Bevégeztetett, ő többé már nem ilkán.
– A harcnak még nincs vége – csóválta fejét Vlad.
– Hagyja békén, Vlad! Teljesen kikészült.
– Már másodszor próbál meg nekem parancsolgatni, Lincoln Osis – mordult fel Vlad, és erőteljesen Crichell gerincébe rúgott. Amaz felüvöltött, háta ívbe feszült, majd hanyatt gördülve bámult a fölé tornyosuló Farkasra. – Elfelejti, hogy kán vagyok és harcos. Pontosan úgy, ahogy Crichell is elfejtette, mit is jelent harcosnak lenni. Úgy látom, itt az ideje, hogy mindkettőjüket emlékeztessem erre.
Vlad a földön fekvő férfihez lépett, és bakancsát annak torkára helyezte.
– A harcos a gyilkolás művésze – nehezedett a sarkára, mire Crichell hörögni kezdett.
– Egy harcos lelkiismeret furdalás nélkül végez ellenségeivel – még jobban lenyomta lábát, míg Crichell hörgése éles sziszegéssé nem változott, és keze Vlad bokája köré nem kulcsolódott.
– Egy harcos nem hagy élő ellenfelet maga után, mert tudja, hogy a holtak már nem árthatnak neki. – Vlad könyörtelenül fokozta a nyomást az ilkán torkán, mígnem a csontropogás elnyomta Crichell hörgését. Még erősebben nehezedett a lábára, pozdorjává zúzva a nyaki gerincet, mire Lincoln Osis elfordította a fejét. Egy végső lökéssel az utolsó szuszt is kiszorította Crichell testéből, majd megszemlélte munkája eredményét.
Amikor végül felpillantott, egyedül Marthe Pryde nézett a halottra. Úgy vélte, ő is csak azért, mert szerette volna biztosan tudni, hogy Crichell valóban halott.
Vlad a Wardok házából széttárta karját a meggyötört hulla fölött.
– Most már vége, tisztelt kánjaim.
– És most azt várja, hogy magát válasszuk meg a helyére? – kérdezte Osis fagyosan.
– Szó sincs róla – felelte Vlad, miközben a vért törölgette arcáról. –Sem az időpont, sem a helyszín nem megfelelő egy új ilkán megválasztásához. – Elias Crichellnek igaza volt abban, hogy újra fel kell mérnünk a Jádesólymok és Jádefarkasok erejét. Legalább hat hónapba telik a szükséges munkák elvégzése.
– Most közelebb áll ehhez a poszthoz, mint hat hónap múlva fog – csóválta fejét a Füstjaguár.
– Nos, ez többet mond az ön fantáziátlanságáról, mint az én helyzetemről. Szolgáltam már ilkán szárnysegédjeként, tudom mennyi munkával és erőfeszítéssel jár ez a rang, és egyáltalán nem vágyom rá.
– Egyelőre még nem – vetette közbe Marthe Pryde.
– Talán igaza van, Marthe kán – vont vállat oda sem figyelve Vlad. –Mindenesetre elég határozott elképzeléseim vannak arról, mire van egy kánnak szüksége, hogy megfeleljen ennek a feladatnak. Harcosnak lenni csak egy dolog ezek közül. Talán egy hat hónapos haladék minden ambiciózus kánnak esélyt ad arra, hogy bebizonyítsa, mennyire méltó arra, hogy az élünkre álljon.
– Hat hónap igazán méltányos idő. Ennél több időpocsékolás volna – csapott az asztalra Ian Hawker.
Marthe odafordult Kael Pershaw-hoz.
– Tanmester, összesítsd a szavazatokat!
A kánok egyhangúlag megszavazták a halasztást. Vlad komoran rábólintott az eredményre, majd lerángatta magáról a zöld köpönyeget.
– Van még egy apróság, kedves kánjaim. Ezennel új klánt alapítok, melynek tagja lesz minden Jádefarkas – közölte, és Crichell kíntól eltorzult arcára vetette a zöld köpenyt. – Mostantól újra mi vagyunk a Farkasok.
– Önöket elítélték génpusztítás miatt! – pillantott fel Hawker.
– Azok a Farkasok holtak. Mi már egy új Farkas nemzedék vagyunk. Sokan úgy fogják látni, hogy nagyon hasonlítunk azokra, akik korábban ezt a nevet viselték, de igencsak súlyos hiba lenne összetéveszteni velük minket.
Vlad szavait mély csend követte. A Farkas körbehordozta tekintetét a jelenlévőkön, kihívásra várva, de semmi ilyen nem érkezett. Lincoln Osis pár pillanatig farkasszemet nézett vele, de aztán egy apró fejrázással véget vetett neki.
– Akkor azt mondanám, hogy mindent megbeszéltünk – csapta össze kezét Vlad.
Marthe Pryde az ajtóhoz lépett, és kinyitotta. A kánok Pershaw-val az élen kiszivárogtak a teremből. Amint az ajtó bezárult mögöttük, Marthe Pryde és Vlad kettesben maradt.
– Nem kellett volna megölnöd, hogy megnyerd a próbát – vetette oda Marthe a férfinak Crichell teste fölött. Vlad figyelmesen szemlélte a Sólyom kánt.
– De nem bánod, hogy meghalt. Talán jobb szeretted volna te magad megölni?
– Igaz volt a vád, hogy elhallgatta Chistu bűnét és annak bizonyítékait?
– Igen. Most már értéktelen a bizonyíték, bár ha szeretnéd, rendelkezésedre bocsátok egy másolatot.
– Kérlek – mondta Marthe, és Crichellre nézett. – A Jádesólymok tanácsának kellett volna döntenie a jövőjéről. Az a bizonyíték elég lett volna, hogy elmozdítsa a helyéről. Elintéztük volna magunk is.
– Talán.
– Kételkedni merészelsz a becsületünkben? – szikrázott fel a nő kék szeme dühösen.
– Kétlem, hogy az általatok felhozott vádak akár fele olyan súlyosak lettek volna, mint az a bűn, melyet ellenem követett el.
– Ellened, bűnt?
– Nem tartotta meg a licitjét, megtagadta tőlem a klánomat – csóválta fejét Vlad. – Ráadásul mértéktelenül ostoba is volt.
– Hogy érted ezt?
A Farkas az asztalának támaszkodott.
– Amikor először jöttem, hogy beszéljek Elias Crichell-lel, rákérdezett, mi történik akkor, ha nem adja meg, amit kérek. Tudta, hogy ezért meg fogom ölni.
– De hiszen azzal, hogy megtagadta tőled a Farkasokat, tulajdonképpen az életedet mentette meg, nem? – hunyorgott Marthe.
– És ez óriási hiba volt, pozvál? – kacagott fel Vlad és megdöbbent, mert látta, hogy összerezdül a nő az összevonás hallatán.
– Felesleges ilyen közönségesen viselkednie, Vladimír Ward.
– Ilyen merev lennél, Marthe?
– Tiszteletben tartom a klánok szabályait.
– Az múlthoz való ilyetén ragaszkodás meggyengíti és sebezhetővé teszi a klánodat.
– Így is legyőztük a Farkasokat, pozvál?
– Az attól függ, hogyan nézed. A Sólymok nem győzték le a Farkasokat, csupán egy részüket. Itt a Wotanon ráadásul csak csalással és árulással sikerült felülkerekednetek. Phelan Ward gyakorlatilag megalázta az utána küldött Sólymokat, és még a saját harcosaidnak is el kellett ismernie, hogy a Belső Szféra zsoldosai győzték le őket – mondta és Crichellre bökött. – A ti módszereitek csak harcos-utánzatokat termelnek.
– Ő nem volt igazi Jádesólyom harcos.
– Ó, a híres Pryde-féle büszkeség ismét megmutatkozik – kuncogott Vlad.
– Jobb, mint a Farkasféle gőg.
– Gőg? – ingatta fejét Vlad. – Jobb kudarcra hivatottan élni, mint annak emlékével, Marthe. A ti szabályaitok és tetteitek olyan ellentétben állnak egymással, melyet lehetetlen feloldani. Ha a régi módszerek olyan jók és igazak lennének, nem vettétek volna át az új technológiát. A Belső Szféra mechjein harcolnátok, és az invázió során még gyakrabban maradnátok alul a Belső Szféra seregei ellen, mint eddig.
Marthe keze ökölbe szorult.
– Az új eszközök használata nem szegi meg a hagyományokat!
– És mi a taktika ha nem eszköz, Marthe?
– A taktikát a hagyományok és a becsület szabályai határozzák meg. Ellenkező esetben puszta gyilkosság lenne a harc, ettől azonban elhatároljuk magunkat.
– Chistu nem tette.
– És mekkora ostoba volt! Ha tudtam volna róla, amit te, kihívtam és megöltem volna. Nagyobb fenyegetést jelentett a Jádesólymokra, mint te vagy akár a Belső Szféra. Én elintéztem volna. Ugyanúgy elintéztem volna Elias Crichellt is.
– Nem lévén képesek tartani az iramot, az idejétmúlt lovagok egymást pusztítják el nemes párbajok során – vigyorgott szélesen a Farkas. – Valamilyen hasznosabb helyen kéne levezetned a csalódottságodat.
A nő arcán ülő düh lángját higgadtság hulláma oltotta el, és Vlad szinte érezte, ahogy megfagy körötte a levegő.
– Már találtam egyet, pici Farkaskám. Crichell és Chistu hűtlen volt a Jádesólymok életfilozófiájához. Tudom, hogy így van, és be is fogom bizonyítani. Be fogod látni – ahogy mindenki más is –, hogy a hagyományaink erőssé tesznek minket.
– Jó sokat kell fáradoznod, hogy meggyőzz engem erről.
– Ezt tervezem – mérte végig. – Azzal kezdem, hogy felajánlom neked a hegirát.
Vlad egyszerre volt döbbent és sértett.