A gyilkos elnyomott egy mosolyt. Szóval a vén kecskének van egy pénzéhes szeretője, aki azt akaija, hogy az öreg gazdaggá tegye.

- Ez az öregember elégtételt akart a szegénység éveiért, amik mögötte voltak, és nagyobb ellenszolgáltatásokhoz segítette magát szolgálatai fejében. Öreg gazdája nemsokára meghalt, és a fia lett a vénember kenyéradója, aki aztán nyugalomba akarta küldeni őt, de az öregember tudta, ha helyére új ember kerül, tettei is napvilágra kerülnek.

-Tehát az öregember a munkaadóját akarja... - bólintott lassan a bérgyilkos.

- Eltüntetni - nézett rezzenéstelen tekintettel a gyilkos szemébe Fuh Teng. - Az öregember úgy szereti a gazdáját, mintha a fia lenne, és soha

nem viselné el a szégyent, hogy megbántotta őt. Ha a gazdája halálát akarná, azt könnyen meg lehetne oldani. De ő csak azt szeretné, ha nyomtalanul eltűnne.

Fuh Teng egy kígyószerű mozdulattal előrenyújtotta a karját, aztán visszahúzta, s keze helyén egy nagy aranyérem maradt kínai írásjegyekkel körbeírva a perem mentén, de nem ez volt a lényeg, hanem az érembe nyomott arckép.

- Candace Liao.

Az öreg bólintott, és a kép lassan kezdett összeállni a gyilkos fejében. Ha Candace-t megölik, a gyanú azonnal unokaöccsére, és esküdt ellenségére, Sun-Tzu Liaora terelődik, aki a Kapellán Konföderáció kancellárja volt. Anyja halála után Kainak kell átvennie az uralkodást a Szt. Ives Társulás felett, és talán még egy háborúba is belekényszerítik, aminek eredményeként a Kapellán Konföderáció és a Társulás egységét fel lehetne újítani az ő uralkodása alatt.

- Megoldható. Mikor?

- Négy hónap?

Ez egy gyors rajtaütés lett volna, amit pedig a gyilkos el akart kerülni, de ennek ellenére nem kivitelezhetetlen.

- Mint mindent, ezt is meg lehet csinálni gyorsan is és olcsón is, de a kettő egyszerre nem megy.

- Ha be tudod bizonyítani, hogy képes vagy megcsinálni, aztán négy hónapon belül meg is csinálod, akkor 3,5 millió értékben kapsz részvényeket a TharHes és a Defiance Vállalatból.

Amennyit az arkónért kaptam. Innentől egyértelmű, hogy az öreg háborút akar.

- Impozáns ajánlat.

- Inkább mértékletes. Évek óta asszisztáltam Candace bátyjának a színészkedéshez, amivel a Konföderációt ijesztgette. A világon semmit nem csinált, csak egyre kövérebb lett az én hűségemen. A te segítségeddel egyszerre két legyet ütök.

A gyilkos bólintott.

. - Hogyan bizonyíthatnék?

- A Solarison - vonta meg a vállát Fuh Teng -, egy embert az utolsó harca alapján ítélnek meg.

- Az kissé nehéz lesz - mondta a gyilkos és ő is vállat vont. - A legutóbb virágkertészként dolgoztam.

Fuh Teng sokatmondóan bólintott.

- Candace nem szereti a virágokat - mondta, aztán felállt. - Járjanak sikerrel a következő négy hónapra tervezett vállalkozásaid - tette hozzá, aztán lassú léptekkel elsétált.

A gyilkos nyugodtan kortyolgatta a teáját arra várva, hogy az öreg elhagyja az éttermet. Felvette az aranyérmét, és hüvelykujjával végigsimított a felületén. Candace Liao. Ő valóban nagy kihívás. Értékes kihívás. Visszadobta az érmét az asztalra, és kifelé indult.

Mire elért az ajtóig, ki a szitáló esőbe, szinte teljesen át is alakult Chuck Graysonná. Felhajtotta a gallérját, és nekivetette vállait a hideg esőnek. Kilépett az éjszakába és elindult az utcán át.

Egy hirtelen kiáltásra éppen meg akart fordulni, mikor egy balról jövő autó a fékbe taposott. A gyilkos egy pillanatig habozott, mert nem tudta elhinni, hogy. egy egyszerű utcai balesettel érjen véget minden. Mikor a kocsi kiütötte alóla a jóbb lábát comb- és sípcsontját összetörve, egy pillanatra halálfélelem villant végig rajta.

Ahogy a földre zuhant a fájdalom lüktetve terjedt szét egész testében, mégis mosolygott. A fájdalom nem tűdta eltüntetni azt az apró, szúró érzést, ami a vállába csapódó kis fuvóka okózott, és nem tudta eltörölni a felismerést sem, hogy a fájdalmat a teájába kevert drogok tompítják le. Elkapták, és profik kapták el.

Elvesztette.az eszméletét, de még ekkor is mosolygott. A felismerés, hogy valakinek ő is kihívás lehetett, megédesítette az álmát.

 

Arc-Royal

Egyesülf Nemzetközösség

3055. augusztus 25.

 

Nelson Geist magasra emelte a fejét leküzdve a fáradtságot, amitől minden porcikája fájt már. Bár nem bilincselték meg, és az őt kísérő katona sem volt vele udvariatlan, mégsem bántak vele szabad emberként. Bizonyos formában még a kalózoknál is több szabadságot élvezett, és erre a gondolatra a csuklóján lévő acélbilincs égni kezdett.

Megadott a Kopóknak minden információt normál körülmények között is, és akkor is, mikor valami, a klánoknak dolgozó nevesincs senki mindenféle szerekkel tömte teli. Nelson gyanította, hogy á klánbeli nem riadt volna vissza a fizikai vallatás eszközeitől sem, ha nem fogják vissza, mert nyilvánvalóan nem tetszettek neki a Nelson által adott válaszok.

Az őrök kétfelé váltak, mikor odaértek egy kétszárnyú ajtóhoz, és beengedték Nelsont a tárgyalóterembe. A nagy tölgyfaasztal fő helyén Allard ezredes ült, jobbján egy, a klánok ruhájába öltözött fiatalemberrel. Allard bal oldalán az a klánbeli ült, aki vallatta. Néhány más tiszt az asztal hosszú vége körül helyezkedett el, köztük egy fiatalember, aki Patrick Kellre emlékeztette Nelsont. A férfi akkor találkozott Patrickkel, mikor huszonhét évvel korábban a Nagelringen volt kiképzésen.

Dan Allard az asztal közelebbi végénél álló székre mutatott.

- Kérem, foglaljon helyet, Geist kommandant. Bocsássa meg nekünk, hogy próbára tettük, de az ügyünk érdekében nem válogathatunk az eszközök közt.

Nelson óvatosan leereszkedett a székre, s közben uralkodott a vágyon, hogy a kimerültségtől összeessen.

- Tisztelem az elővigyázatosságukat, ezredes. Nagyrészt nem volt túl kellemetlen az eljárás, de ha lehet, akkor ne ismételjük. - mondta elő

redőlve, és könyökét a térdére támasztotta. - Segíteni akarok, és éh mondtam már mindent, amit tudok. Adjanak egy mechet, és megfizetem az adósságomat maguknak is, és a Vörös Kalóznak is.

Ahogy Nelson körülnézett a körülötte ülő férfiakon és az egyetlen nőn, a köztük lévő mech-harcosok kerülték a tekintetét - még a klánbeliek is.

- Nem fogja megtenni, igaz, Allard ezredes? - kérdezte csendesen, aztán hirtelen rájött, hogy mi folyik körülötte. - Ez pedig egy tárgyalás, igaz?

- Nem, kommandant - rázta meg a fejét Dan. - Nem tárgyalás, csak egy kihallgatás, amiben lehetőséget kap, hogy elmondja melyik oldalon áll, és nekünk is alkalmunk nyílik megmagyarázni, minek alapján hoztuk meg a döntésünket önnel kapcsolatban - mondta, és a balján ülő férfira pillantott. - Ward csillagezredes meg van róla győződve, hogy ön egy trójai faló, ami hamis információkat hozott nekünk, hogy megbénítsa a kalózok elfogására irányuló törekvéseinket. Ellenben Kell őrnagy kész önnek helyet adni az egységében.

Nelson Chrisre pillantott, és az ifjú Kell meleg mosolya felvértezte az idősebb klántag jeges pillantásával szemben.

- És ön, ezredes? És maguk itt mind? - kérdezte körbetekintve.

- Még nem döntöttem - rázta meg a fejét Dan. - Úgy hiszem, ön remek katona, és örülnék, ha egy ilyen embert a csapatomban tudhatnék, viszont Conal Ward, Phelan Ward kán és Dr. Kendall olyan fenntartásokkal vannak önnel szemben, amik engem is óvatosságra intenek.

Nelson tekintete átsiklott Phelanen és megállapodott a csinos, fekete hajú nőn, aki a kán mellett ült. Erre a nőre emlékszem. Halvány emlékképek tértek vissza a nő látogatásáról, amit még akkor tett, mikor Nelson a drogok hatása alatt állt. A neve Susan. Azt hittem, csak álom volt.

A nő levette a szemüvegét és állta a tekintetét.

- A vizsgálat során megfigyeltem néhány olyan dolgot, ami az én területemre tartozik, kommandant. Ha nem bánja, ezek egyike sem kóros, és megfelelő terápiával véleményem szerint teljesen felépülhet...

-Az egyetlen terápia, amire szükségem van, hogy beültessenek egy mechbe, és a Vörös Kalóz látótávolságon belül legyen.

Nelson kirohanása újra visszahozta a mosolyt Chris Kell arcára, de Kendall doktor még nem fejezte be.

- A Stockholm-szindrómát először ezerszáz évvel ezelőtt diagnosztizálták, és lényege, hogy a túsz azonosul az elfogóival. Ez egyfajta alkalmazkodási forma, ami teljesen normális egy olyan erős stressz helyzetben, mint amiben ön is találta magát.

Nelson hátradőlt és magasra emelte ökölbe szorított jobb kezét.

- Ez a bilincs rabszolgának bélyegez engem, doktor, nem túsznak. Ez tartott távol engem a banditáktól. Nem történt semmiféle azonosulás velük.

- Valóban, Nelson? - kapta fel a fejét Conal Ward. - Maga a Vörös Kalóz szeretője volt. Én aligha látok itt bármiféle falat maguk közt.

- Az más volt.

- Igen?

-Igen! - szántott át rajta a harag..- Az a nő egy megszállott volt. Gyűlöltem, és mégsem tudtam megszabadulni tőle. Biztos vagyok benne, hogy a doktor tudna rá magyarázatot adni, hogy vele büntettem magam, vagy a csonka kezem miatt kerestem kárpótlást, vagy valami hasonló ostobaságot. Nem tudom, de nem is érdekel. Csak azt tudom, hogy még mindig gyűlölöm, és ha valaha is a célkeresztembe kerül, nem marad más belőle, csak emlék.

Mikor befejezte, Nelson azon kapta magát, hogy az acél bilincset markolja és forgatja nyomorék kezével. Mikor lenézett, látta, ahogy a vér lassan szivárogni kezd a fém alól. Felnézett és látta, hogy Kendall a fejét csóválja.

- Maga nem csak a Vörös Kalóz megszállottja. Ott van például az a bilincs - pillantott lé az előtte fekvő jegyzeteibe. - Határozottan visszautasította, mikor el akartuk távolítani a kezéről.

- De nem azért, amiért hiszi. Nem azért ragaszkodom hozzá, mert kapocs a banditákhoz - Nelson lesütötte a szemét, aztán levert hangon folytatta. - Mikor ráébredtem, hogy elhagytam az embereimet, Spidert és a többieket azzal, hogy elmenekültem a Tigressről, úgy döntöttem mindig viselni fogom ezt, hogy emlékeztessen rájuk és a kötelességemre - mondta, aztán felnézett egyenesen Dan Allardra. - Ön megérti ezt, ugye? Egy pillanatnyi őrületemben elfeledkeztem róluk. Elszöktem, mert csak magamra gondoltam. De tartozom nekik annyival, hogy kiszabadítsam őket, és ezért szeretnék egy mechet.

- Én megértem, kommandant, és értem a reagálását Dr. Kendall értékelésére - vonta össze a szemöldökét Dan, aztán megrázta a fejét. - De bármennyire is hiszek magának, mert hiszek magának, mégsem adhatok önnek egy mechet.

Harag lobbant fel Nelsonban.

- Megbocsásson uram, de ha hisz nekem, ha meggyőztem, hogy nem állok kapcsolatban a banditákkal, akkor miért nem? Alkalmas vagyok rá, igenis alkalmas - mondta, és felemelte a bal kezét. - Ne ennek higgyenek! El tudok vezetni egy mechet.

Phelan lassan előre dőlt. . .

- Tisztában vagyunk vele, kommandant - mondta - és pontosan ezért nem kaphat mechet.

- Nem értem.

A kán szeme összeszűkült, egy pillanatig csak nézte a férfit, aztán megszólalt:

- Számítógép, játszd vissza az április 30-i, yeguasi csatát.

A számítógép betöltött, és a polírozott asztallap felett megjelenő holografikus képen egy csata körvonalazódott ki. Nelson felismerte, hogy a helyszín a Cue Ball, és látta azt is, hogy az összecsapást a klán szemszögből vette a kamera. A felvételen a mech dülöngélve egy Hadvezér felé indult, aztán mikor a Hadvezér tüzelni kezdett hihetetlen károkról szóló jelentést listázott a képernyő.

- Nagyítsd ki a Hadvezér lövészét! - adta ki a parancsot Phelan, és a csata képe kimerevedett, aztán a kamera ráközelített a lövészre, míg végül Nelson saját magát ismerte fel benne. A kán rezzenéstelen tekintettel meredt rá az asztal fölött a hologramon keresztül. - Hasonló felvételeink vannak a deiai ütközetről. Maga gyilkolt a Vörös Kalóznak, Geist kommandant. Soha többé nem ülhet mechbe, és amennyiben az információi hazugságok, úgy háborús tettei miatt hazaárulás vétkében kivégzés vár magára.

- Ezzel egy kicsit túllőnénk a célon, Phelan kán - mondta a fehérhajú Kell Kopó vezér, és Nelsonhoz fordult. - Házi őrizet alá kerül egy időre, kommandant, de ha szüksége van valamire, a lehetőségekhez mérten elérhetővé tesszük önnek.

- De mechet nem kapok.

-Sajnálom.

- Miért nem visznek ki inkább és lőnek le, mint egy kutyát? - kérdezte Nelson elkeseredetten. Ha nem kapok egy mechet, soha nem fogok tudni megszabadulni attól a nőtől...

- Én ezt ajánlottam - emelte fel a fejét Conal.

- Nemsokára éppen elég gyilkolásban lesz részünk - nézett végig a két kláritagon Dan. - Geist kommandant, Ön veszélyt jelent a számunkra, de nem olyan veszélyt, ami komolyan aggasztana engem. Nemsokára ezt az egészet elfelejti. El van bocsátva.

- A legnagyobb tisztelettel uram, de azt kell mondjam, hogy nem érti a helyzetet - szorult ökölbe Nelson mindkét keze. - Ne küldjön el, és ne dobjon ki. Maguknak szükségük van rám. Tudom, hogyan gondolkodik a Vörös Kalóz, és segíthetek megkeresni a pontot, ahová legközelebb le akar majd csapni.

Phelan kán hátradőlt a székén.

- Már tudjuk, hol akar lecsapni. És azt is, hogy mikor.

Nelson értetlenül pislogott.

- És még mindig itt vannak? A földön? Bolondok maguk? Soha nem fognak tudni olyan gyorsan reagálni, hogy valaha is elkapják.

- Nem kell reagálnunk - kulcsolta össze az ujjait Phelan. - A Kell Kopók és a Farkas klán zavarják őt. Egyetlen hely van, ahol mindkét ellenségén egyszerre üthet rajta - mosolyodott el Phelan, és a kifejezés hátborzongatóan emlékeztette Nelsont arra, amit sokszor látott a Vörös Kalóz arcán. - Kiküldtük az ugróhajóinkat és a dobóhajóinkat más világok felé, hogy védjék őket, és ez az információ meglehetősen hamar el fog jutni hozzá.

Nelsonnak egy pillanat alatt kiszáradt a szája.

- Ez annyit jelent, hogy idejön.

Phelan lassan és ünnepélyesen bólintott, mint egy sírásó.

- És itt, az Arc-Royalon a karrierje véget ér.

 

HARMADIK KÖNYV

 

A GYILKOLÁS KORA

 

Arc-Royal

Egyesült Nemzetközösség

3055. szeptember 5.

 

Phelan Ward kán kinézett az iroda ablakán, amit az Arc-Royal nagyhercegének tartottak fenn. Odalenn két tucat ember tüntetett lelassítva a forgalmat és magára vonva a kíváncsiskodók figyelmét. Phelan szeme összeszűkült, de a félmosoly egy pillanatra sem tűnt el az arcáról.

- Ezeket én egytől egyig lelövetném - lépett el az ablak mellől Conal Ward, mint a vámpír, aki visszaretten a nap melegének csókjától. - Arc-Royal uralkodó kasztja úgy döntött, hogy engedélyezi az itt maradásotokat, erre ezek ott lenn tüntetnek, és ezzel felségárulást követnek el, ti meg hagyjátok. így szoktok hozzá, hogy megtűrjétek az árulókat.

Phelan megfordult és hideg tekintettel végigmérte Conalt.

- A te esetedben is megbocsátottam.

Conal próbált semmi reakciót nem mutatni, de az arca elvörösödött.

- Arra a döntésre utaltam, hogy Nelson életben maradjon.

A kán elnyomott egy mosolyt. Tudta, hogy Conal azért tagadja meg, hogy Nelsont a vezetéknevén szólítsa, mert nem tartja rá méltónak, hogy a vérnevét használhassa. Ehelyett megpróbálta minden megvetését Nelson keresztnevének kimondásába sűríteni, bár ennyi gyűlöletet egy név sem lett volna képes magába fogadni. A Geist szó hangzása ellenben tökéletesen megfelelt volna ennek a célnak, de Conal odáig már nem látott el.

- Én még mindig értékes információforrásnak tartom. Nem hiszem, hogy áruló lenne. A társai talán szintén ártatlanok voltak, de te nem vártad meg, míg ez kiderül.

- Megtagadtad tőle a mechet.

- Igen - sétált át az ablaktól a masszív, mahagóni asztalhoz Phelan, ami meg a nagyapjáé volt. - Az, hogy nem hiszek az árulásában, nem jelenti, hogy jelenleg képesnek tartom egy mech kormányzására. Ellenben elismerem, hogy a Cue Ballon felvett anyag szerint ügyes lövész.

- Az egy csapda volt.

- Amibe bele is estetek.

- Ahogy te is tetted volna, ha ott vagy, ahelyett, hogy lapulsz ezekkel a zsoldosokkal - szikrázott fel Conal szeme. - Hogy bírod? Ezek itt birkák!

-Akkor én vagyok a pásztoruk.

- Te egy Farkas vagy! - bökött Conal a férfi mellére. - Vagy mostanra már az kellene, hogy legyél. Voltak politikai nézeteltéréseink, de a szívünk mélyén egyek vagyunk. Harcosok, akiket az embereknek tisztelniük kellene. Nézz csak le azokra ott, ahelyett, hogy úszol a dicsfényben, hogy a Farkasokkal vadásztatsz azokra a banditákra, akik ezeknek az otthonát fosztogatják. És még ők tiltakoznak! Hogy engedheted ezt meg?

- Hogyan engedhetem még? - kérdezte Phelan a fejét rázva. - Megtehetem, és meg is teszem, mert joguk van ahhoz is, hogy féljenek és ahhoz is, hogy ezt kimutassák. Nem élvezem a gondolatot, hogy egy háború közelég az otthonomhoz, de elfogadom, hogy meg fog történni, ha a Vörös Kalózt nem tudjuk megállítani. Azok az emberek a félelmeiket és aggodalmukat fejezik ki, és ez nem a lojalitásuk hiányát mutatja. Az lenne a lojalitás teljes hiánya, ha letartóztatnánk őket - mondta, aztán kibámult az ablakon. - Csoda, hógy tiltakoznak a jelenlétem ellen? Azok, akik nem a világukat veszítették el a klán invázióban, elveszítették a hozzátartozóikat, vagy a szerelmüket, a háborúban. Nekik én egy áruló vagyok, de elviselik a jelenlétemet, mert tisztelik a családomat. Ha az apám meghalna, és én át akarnám venni jogos örökségemet, polgárháború törne ki. Emellett viszont biztos lehetsz abban is, ha a Belső Szférához tartoznék, akkor én lennék az, aki a klánok öröklése ellen vezeti a harcot.

A kán ránézett a Harmincegyes Farkas Solahma vezérére, aztán lassan sóhajtott.

- A szívünkben te és én nem vagyunk egyformák. Valóban harcosok vagyunk, de te a harcnak élsz. A benned élő leküzdhetetlen vágy a küzdelmet helyezi mindenek elé. Bennem viszont arra él mozdíthatatlan akarat, hogy mindazt, amiért te élsz, örökre megállítsam.

Conal szeme összeszűkült a gyűlölettől.

- Ugye tudod, azzal, hogy a dolgokat ilyen megvilágításba helyezed, kizárod az utolsó lehetőségét is, hógy mi egymás mellett tudjunk élni?

- Nem igazán. Együtt tudunk élni, de neked meg kell változnod - emelte fel a fejét Phelan. - Összefoglalva, csillagezredes, mindaddig nem érdekel, hogy mit csinálsz, amíg követed az utasításaimat.

Conal arcán fellobogott a harag, de mielőtt még vissza tudott volna vágni, egy finom kopogtatás hangzott fel az ajtón, aztán a Nagyherceg

titkára nyitotta ki résnyire, hogy bedugja a fejét.

- Bocsásson meg a zavarásért, uram, de a Honvédelmi erők parancsnoka van itt.

- Küldje be - bólintott Phelan. - Ward csillagezredes éppen indulni készült - mondta, aztán a Farkasra nézett. - Megkaptad az utasításokat, csillagezredes. Kövesd őket.

Conal hódolattal meghajtotta a fejét.

- A kánom parancsa szerint.

Phelan utána nézett, ahogy elhagyta az irodát, és tudta, hogy Conal udvarias megjegyzése ellenére a köztük lévő ellentétek nem simultak el. Bárcsak várhatnék, amíg a Vörös Kalóz meghal!

 

Christian Kell forró kávét öntött égy termoszból a bögrébe, és odaadta Ragnarnak. A klánharcos hátratolta a fején a sárga keménykalapot és köszönetképpen bólintott. Chris kézbe vette a csészét, amibe magának töltött, és kortyolgatni kezdte.

- Nem is rossz.

- Deutérium a fúziós motornak - mondta Ragnar nagyot ásítva. - Már hat órája fenn vagyok, ami azt jelenti, hogy négy órával korábban keltem, mint a nap. De nem panaszkodom. Jól mennek a dolgok.

Chris bólintott, aztán kinézett a hatalmas városra, amit egy nagy síkságra építettek negyven kilométerre délre az ó-connaüghti Kell Kopó bázistól. A közepén Denton városkája volt, és a McKiernan Elektromos Társaság. Mikor öt évvel korábban Denton a tervek szerint megépült, a körülötte lévő területet felosztották és felszerelték utakkal, csatornahálózattal, vízzel és elektromossággal. Minden jól ment a klánok inváziójáig, amikor a befektetők hirtelen nem adtak több tőkét, mert féltek, hogy elvesztik, és emiatt az egész vállalkozás összeomlott, elsorvadt és feledésbe merült..

Phelan apja nyomdokait követve betelepíttette az elhagyott ingatlanokat és kifizette a hitelezőket. Kevesebb, mint két hét alatt a közösség újra élni kezdett, mikor ácsok, kőművesek, villanyszerelők és vidékiek csapatai szállták meg. Ahol a félkész házakat nem lehetett elég gyorsan

felépíteni, lakókocsikat vontattak be vagy hoztak be helikopterekkel. Az építkezés szinte karneváli hangulatot teremtett, amit az emberek szívből jövő örömmel fogadtak.

A legaktívabban a Rasalhág számkivetettek vettek részt a munkában. Ragnar azt mondta Chrisnek, hogy az emberek úgy érzik, ebben a formában vissza tudják fizetni azt, hogy ez a világ befogadta őket, és ezzel a számkivetettek az utolsó lépéseket tették meg az arc-royali társadalomba való beilleszkedésükhöz.

Chris elmosolyodott, ahogy nézte, mikor két mech előre gyártott elemeket tett fel egy félkész épületre.

-Tudod, nagy kár, hogy később nem használhatjuk ezt a bázist - mondta és rákacsintott Ragnarra, aztán rámutatott egy teljesen új házra, ami a kis emelkedő tetején állt. - Arra gondoltam, azt a házat szeretném megkapni. Fantasztikus a kilátás, és nincs is messze a mech-bázistól.

Ragnar viszonozta a mosolyt.

- Még megérem, hogy elintézed magadnak. De ha kifutunk az időből... - hagyta félbe a gondolatot, aztán megvonta a vállát.

- Nem hiszem, hogy annyira felmennek a telekárak, mire végzünk, barátom - bólintott elgondolkodva a zsoldos.

- Van benne igazság - mondta a volt rasalhág herceg, aztán újra elmosolyodott -, de legalább nem zárják el a kilátást, és a szomszédok sem lesznek túl zajosak.

- Az építkezés tovább folytatódik az új Kell Kopó bázison Dentonnál - szólt a rádióbemondó hangja a hangszórókból. - A Vörös Kalóz felett Zanderijnál aratott fényes győzelmük feletti örömmel, abban a meggyőződésben, hogy a kálózok egy időre eltűnnek a veszteségeiket helyrehozni, a zsoldos sereg hatalmas építkezési programba kezdett, melyet várhatóan még Morgan Kell nagyherceg kórházból való hazatérése előtt befejeznek.

A biztonsági őr, aki Nelson Geistet kísérte, kikapcsolta a rádiót, aztán megállt a légikocsival. A szárnyas ajtók egy gombnyomásra kinyíltak, és Nelson kiszállt a füle mögötti bőrt vakargatva, ami alaposan kiszáradt és feszített az egy héttel korábban odakerült kis vágás körül.

A biztonsági ember megrázta a fejét.

- Ne vakarja, akkor nem fog viszketni - mondta, és ő is kiszállt a kocsiból.

Nelson tettetett meglepetéssel az arcán nézett a férfira.

- Szóval maga már orvos is, Bates? ,

- Nem igazán - nevette el magát Bob Bates -, de meg emlékszem, milyen volt, mikor nekem ültettek be a lokátort.

- De maga ki tudja kapcsolni, ha íejárt a munkaideje - vonta össze a szemöldökét Nelson.

A Kell Kopók a lehető legcivilizáltabban intézték a fogva tartasat. A fejébe ültetett lokátor segítségévei bármikor meg tudták állapítani, hogy hol van éppen, és bár jobb szerettek, ha a bázison tartózkodik, engedélyt kapott, hogy őrizetben elhagyja azt, és kisebb utakat tegyen Ó Connaughtba. Ennek ellenére a füle mögötti viszketés folyamatosan emlékeztette rá Nelsont, hogy nem bíznak meg benne.

Bates a szája elé emelte a bal csuklójára erősített apró felvevőkészüléket.

- 3055. június 6-a, péntek. A célszemély Nelson Geist. A két nappal ezelőtt beadott, és Kell őrnagy által jóváhagyott kérésnek megfelelően a célszemélyt a Finan Asztrofizikai Könyvtárba szállítottam az ó-connaughi egyetemen - Bates öles léptekkel a könyvtár ajtajához ment, és kinyitotta Nelson előtt. - Nem tudom, mit akar itt megtalálni, kommandant, de nekem sem árt egy kis levegőváltozás.

- Ha megtalálom, Mr. Bates - mosolyodott el Nelson - meg fogom mondani magának. És mindenki másnak is, mert az a bosszúm kezdetét jelenti, és a Vörös Kalóz végzetét.

 

Phelan lenyomta a Válasz gombot a videofonon.

- Itt vagyok, ezredes.

Dan Allard egy rövid, de meleg mosollyal üdvözölte Phelant, aztán megszólalt.

- Úton vannak. Azt mondta tizedike es tizenötödike között várhatók, de most léptek be a rendszerbe és várhatóan holnap érnek földet.

A klán vezér bólintott.

- Tizenegyedike. A Kopók készen állnak?

- Kiadtam az utasítást, és megkezdték az evakuálást. De - ráncolta össze a homlokát Dan - van valami, amire nem számítottunk

- Igen? - vonta fel kérdőn Phelan a szemöldökét.

- A Vörös Kalóz két Hadúr osztályú dobóhajóval érkezik.

- Kettő! – rázta meg a fejét hitetlenkedve a kán. - Az lehetetlen. A Lionesst Zanderijnal megsemmisítettük.

- Ezt talán közölje a Vörös Kalózzal is - mondta Dan és elkomorodott az arca. - De van még rosszabb. Emlékszik, hogy a Tűzrózsát Kongresszus osztályúnak határoztuk meg?

- Igen. Nehézlézereket használt, hogy távol tartsa az űrvadászainkat, amíg felvette a Tigresst.

- így van, viszont ez a hajó most egy Fekete oroszlán osztályú hajó. A neve változatlan, és ugyanazt az azonosító modult használja, de ez határozottan egy Fekete oroszlán.

De a Fekete oroszlánoknak nincsenek energiafegyvereik, tehát ez nem az a hajó, amivel korábban találkoztunk.

- Az Oroszlánok légi vadászokat szállítanak.

- Pontosan erre gondoltam - mondta aggodalmában bólintva Dan.

Phelan hátradőlt a székben, amiből először a dédapja, aztán a nagyapja, végül az apja irányította Arc-Royalt. A Vörös Kalóz ilyen hihetetlenül gyors és költséges újrafegyverkezése megerősítette a tényt, amit már eddig is tudott, hogy a hő nem egy átlagos bandita. Valakinek dolgozik, és a válasz olyan kézenfekvőnek tűnt, amiről Phelan nem akart tudomást venni. Megrázta a fejét, aztán megszólalt:

- Hagyják, hogy behozzon mindent. Nem számít. - Egy gyilkos mosoly jelent meg a szája sarkában. - A nő a mi csatamezőnkre jön. Ez az első nagy hibája, és az életével fog fizetni érte.

 

Arc-Royal

Egyesült Nemzetközösség

3055. szeptember 11.

 

Phelan az övtartójába akasztotta a hüvelykujját, aztán elmosolyodott, ahogy a monitorán figyelte a Vörös Kalóz és a dentoni Kell Kopó bázis közötti beszélgetést. Az unokaöccse, Mark láthatóan kissé kényelmetlenül érezte magát a két számmal nagyobb egyenruhában.

- Mit ért az alatt, hogy mivel védem a bázist? A Kopók nincsenek itt.

- Harcos egyenruhája van rajtad, kölyök - mondta kötekedő hangon a Vörös Kalóz. - Mi vagy? Egy gyáva, aki bemocskolja az egyenruhát, vagy harcos, aki megvédi, ami az övé? .

Mark szemében feszikrázott a harag, és Phelan tudta, hogy a fiú nem tetteti.

- Megütközünk magával. A felderítőinknek van két szakasz könnyű mechje. Találkozunk a Denton síkságon - mondta és megrázta az öklét a nő felé. - Megbánja még!

A Vörös Kalóz felnevetett.

- Kétlem, fiacskám. Kalóz vége.

A képernyő egy pillanatra elsötétedett, aztán a rendszer közlekedési hálózata jelent meg rajta. A Vörös Kalóz két dobóhajójával az Arc-Royal felé közeledett olyan kényelmes tempóban, ami nem terhelte meg a katonáit, hogy harcképes állapotban szállhassanak csatába. Az érkezésüket két órával későbbre becsülték, ami pontosan megfelelt Phelan tervének. A Kell Kopók addig fedezékben kell maradjanak, amíg a kalózok földet nem érnek.

Phelan a Farkaskutyájának billentyűzetéhez fordult, és előhívta a becsléseket a Vörös Kalóz katonai erejéről. A dobóhajónak egészen biztosan van egy vadász osztaga, ami tizennyolc űrvadászt fog össze. A Kopók terve még mindig működhet, de a harc sokkal keményebb lesz, mint eredetileg várták.

Egy földi vonal segítségével felhívta Dan Allardot. A lézerjel az üvegszálas drótban keresztülfutott a sötét völgyeken keresztül a Nemzetvédelmi bunkerekig a Clonarf hegységhez.

- A dolgok elég jól állnak, ezredes. Készenlétbe kell helyezni a vadászainkat.

- Rendben. Ami megmaradt, azt az Első Vadászosztaghoz rendeltem Carew csillagkapitány javaslatára. Ez megnöveli az erejüket.

Phelan elmosolyodott. Megtesz mindent, hogy megszolgálja a vérnevét.

-Jó. Mi hír Geistről?

-Az őr tíz perccel ezelőtt jelentkezett be. Még mindig azon az anyagon dolgozik, amit az egyetemtől kapott. Bates azt mondja, hogy ez a férfi több csillagot látott, mint a fejvadászok az egész történelem során - mondta Danj és elmosolyodott. - Válaszul hadd kérdezzem meg, hogy Ward csillagezredes vajon abbahagyta-e a megbízatása miatti panaszkodást?

Azt hiszed, nem bízom Geistben, hát te sem bízol Conalban. Nem veszed észre, Dan, hogy ebben a kérdésben sokkal jobban hasonlítanak az érzéseink, semmint azt gondolnád...

A negyven kilométerre északra fekvő Ó-Connaughtot a Clonarf hegység lába választotta el Dentontól. Ebben a hegységben, ami félkörívesen ölelte körbe Dentont, délre és nyugatra rejtőzködtek a Kell Kopók. A hegylábtól északra egy hosszú folyóvölgy kezdődött, melynek közepén az egy kilométer szélességű Kilkennyi folyó hömpölygött. Húsz kilométerre északra egy fákkal borított, lépcsőzetes emelkedőn feküdt Ó-Connaught a Lachlan-tó partján.

Conal és a Harmincegyedik Farkas Solahma az erdőben várakozott. Elég közel voltak az Ó-Connaught-tól délre futó M-5-ös autópályához és a Kilkennyit átszelő folyóhoz, hogy villámgyorsan be tudjanak szállni a harcba, ha a Vörös Kalóz a hegység és a folyó között száll földre, bár az lett volna az ideális számukra, ha a kalózok mindkét dobóhajójukat Denton környékén teszik földre teljesen kihagyva őket a harcból.

- Conal valamennyire megbékélt azzal, hogy ő védje a várost, de csak azért, mert azt mondtam neki, hogy a fegyverek egy részét oda telepítettük - mondta Phelan kán és hangosan felnevetett. - Nem kell aggódnia, ezredes, a Harmincegyesek nem fognak gondot okozni.

- Remélem, hogy nem, Phelan - válaszolta Dan, és aggodalom csillant meg a hangjában -, mert pontosan emlékszem rá, hogy mit tett Zimmer Zouavjaival. Nem fogom hagyni, hogy az itt megismétlődjön.

 

Mire a Vörös Kalóz dobóhájói látótávolságba kerültek, a nyolc mech már kivonult Dentonból és felvette a harci alakzatot a síkságon. Harry Polard előrement Valkűrjével, aztán mikór úgy gondolta, hogy elég messze kerültek már az összetákolt várostól, felemelte a mech karját.

- Ez az, fiúk! - mondta a mikrofonjába, bár tudta, hogy a többiek közül senki sem fogja meghallani.

Ennek az öngyilkos egységnek a pilótái mindenféle szedett-vedett emberek voltak. Egyik sem volt kimagasló tehetség, de mindegyikük tapasztalt volt. Három közülük öreg pilóta volt, akik a ráknak egy operációval sem gyógyítható fajtájában szenvedtek. Annak fejében vállalták el a feladatot, hogy a Kopók kiegyenlítik a kifizetetlen kórházi számlákat, és gondoskodnak a családjukról. Esélyt kaptak, hogy méltósággal haljanak meg ahelyett, hogy egy kórházi ágyon pusztulnának el szétszabdalva.

A másik öt - mint Harry is - korábban pilótaként dolgozott, de ekkor éppen életfogytiglani büntetésüket töltötték a egyik arc-royali büntetés-végrehajtó intézetben. Egyszerű üzletet akartak köti: életben maradni, és kegyelmet kapni. Minden sikeresen kiiktatott ellenségért tízezret fizettek nekik, amit az áldozataik, vagy azok hozzátartozói kaptak volna meg. Ez nem volt túl sok, de még mindig jobb, mint egy cellában megrohadni.

Harry beharapta az ajkát a várakozás feszültségében. Ő azért vállalta a dolgot, hogy végre ismét egy mech fülkéjébe ülhessen. Bár az ügyvéde az emberölés miatt emelt vád ellen azzal az indokkal védte őt, hogy alkoholos befolyásoltság alatt cselekedett, Harry pontosan tudta, hogy ez hazugság. A fickó, akit leszúrt, egy ostoba tökfilkó völt, így nem érzett miatta megbánást, de inkább felvállalta volna az ittasságot, csak ne kelljen az életét egy kalitkában töltenie, ami megfosztja a szabadságától, mégsem kapott enyhébb ítéletet. Ekkor bukkant fel Phelan Ward, és a férfi belement az egyezségbe, amit ajánlott, mert ezzel kiszabadult a cellából, annak ellenére, hogy saját felfogása szerint ezzel egy újabb börtönbe kerül. Harry a szabadságát is börtönnek érezte.

A patkányarcú Clark jégcsákánnyal vert agyon valakit, aki valami jelentéktelen összeggel tartozott neki. Most egy az ezerhez becsülte az esélyüket, hogy tizenöt másodpercnél tovább maradjanak életben.

Az arányszámokban nem tévedett, de az időtartamot alaposan túlbecsülte...

Harry látta, ahogy a Vörös Kalóz légi vadászai felbontják az elrendeződésüket, és támadó alakzatot vesznek fel. Bal kézzel feléjük fordította a mechjét, aztán az ég felé irányította a célkeresztet, de a támadás által meghatározott harcvonal alá, és nézte, ahogy a távolságmérő kijelzőjén vészesen peregnek a számok. Mikor a távolság egy kilométer alá csökkent, rálépett a Valkűr ugró-pedáljaira, és az égbe lendítette a mechet. Ugyanebben a pillanatban a célkeresőjén felvillant az első arany pont, és ő minden fegyveréből egyszerre tüzelni kezdett.

Fojtogató meleghullám ölelte körbe a fülkében, és a nehézségi erő belepréselte a pilótaülésbe, de ő mosolygott, ahogy a mechjének bal oldalából kilőtt NHR töltetek csigavonalban körbefutottak az ellenséges gépen, aztán egyre hátrébb kúszva szétrobbantak az orrán és pilótafülkéjén. Bár tudta, hogy ezzel még nem sikerült harcképtelenné tennie, Harrynek már az is győzelem volt, hogy megakasztotta a hatalmas Rogue rohamát.

A dicsőség érzete hirtelen keseredett meg a szájában egy pillanattal később, mikor látta, hogy a második Rogue és az őt követő két Trident célkeresztje továbbra is rajta áll. Egyetlen másik mech sem kísérelte meg az általa végrehajtott manővert, és ahogy a magasból körülnézett látta, hogy a többiek csak tehetetlenül várják, hogy a támadók rájuk vessék magukat.

Clark Párducára két NHR-t lőtt ki a Rouge. Harminc robbanó töltet' borította be a csatamechet, hogy aztán egyszerre robbanjon fel. Hatalmas, fényes tűzgömb borította el, míg fegyverzetének és páncéljának szilánkjai a négy égtáj felé szikrázva szétszóródtak. A tűzgömb aztán magába hajló szélekkel az ég felé szállva sűrű fekete füstté vált, és látni engedte a magára hagyott, összetört Párducot.

Clarknak a csodával határos módon sikerült álló helyzetben tartania a mechet, bár a gép bal karja használhatatlanul lógott le az oldaláról. A Párduc felemelte a jobb karjára szerelt protonágyút, és tüzelni kezdett a kínzóira, de a kék villámok ártalmatlanul szálltak el az égbe.

A Tridentek visszavágtak, és megbüntették a Párducot pilótájának arcátlanságáért. A szárnyak alá és orra szerelt közepes lézerek rubin színben pompázó energiafallal vették körül a Párducot még több páncélzatot morzsolva le róla. Ahogy az energia tóvábbsöpört és elérte az öngyilkos egység többi mechjét is, a második légi vadász is rálőtt a Párducra, és leégetve a gép bal karját recsegve a földre döntötte.

Harry nevetni kezdett, mikor Clark elzuhant.

- Megérdemelte az ostoba fattyú! Mind megérdemelték!

A háta mögé került Rouge-ot. csak akkor vette észre, mikor lefelé ereszkedett. A hőkijelzőjére pillantva látta, hogy mechjének hőmérséklete jóval magasabb, mint szabad lenne. Tudta, ha megkockáztat egy újabb ugrást, az egész gép túlmelegedhet és leállhat. Mikor végre örökkévalóságnak tűnő idő után földet ért, hirtelen megértette a melegedés okát is. A Kopók kiszerelték néhány hűtőberendezését, hogy legalább azok ne vesszenek el az öngyilkos akcióban.

A közeledő harcoson túl Harry két Hadúr dobóhajót látott leszálláshoz készülni Denton mellett. A közelebb lévőre emelte a célkeresztet és minden fegyverét ráirányította.

- Nem tudlak kilőni, te mocsok, de talán ér valamit - mosolyodon el, aztán meghúzta a ravaszt. - Jobb emberként meghalni, mint patkányként élni egy ketrecben.

 

Phelan Ward kán látta, ahogy a Lioness leszáll Deton külterületén, és az ellenséges gépek megfordulnak, hogy újra rátámadjanak a súlyosan megsérült mechekre. Úgy tűnt, a Tigress a síkság északi része felé tart, a hegyek lábához. A dolgok nem mentek olyan jól, mint remélte, de a helyzetük nem volt reménytelen.

Lenyomott egy gombot, és Carew arca jelent meg a monitorán.

- Carew?

- Igen, kánom?

- Indítsd útjára a vadászokat. Támadjatok Denton mellett - mondta Phelan, és lenyomott egy másik billentyűkombinációt, és Ragnart hívta. - Ragnar, készülj! - mondta, és nézte, ahogy a kalózok mechjei kiszállnak Dentonnál. - Itt az ideje, hogy szabadon engedjük a forgószelet.

 

Arc-Royal

Egyesült Nemzetközösség

3055. szeptember 11.

 

Harry Pollard dicsőségének fénye kialudt, mikor a visszatérő Rouge NHR-t lőtt a Valkűrjére. Még látta, ahogy az előbb kilőtt közepes lézere eltalálja a földet érő Hadúrt, és az ő NHR töltetei apró tüzeket gyújtanak a farán, aztán az egész világ lángba borult előtte. Feje hátracsuklott a pilótaülésben, és csillagokat látott, ahogy a titáni erők megrázták a mechjét.

Vészkürt rikoltott fel a pilótafülke belsejében, és Harry érezte, hogy vér folyik a szájából. Mechje megpördült, és a tűzön át látta a Valkűr jobb karját leszakadva messze szállni a mindent körbeölelő tűzben. A bal kar fegyverzete szintén megsérült, de a mellkasba ültetett fegyverek még használhatók maradtak. A jobb kar elvesztése annyit jelentett, hogy a lézerfegyverei éppoly csúf véget értek, mint a társai.

Még mindig van mivel lőnöm! - kapaszkodott bele a reménybe Harry, miközben a Valkűr megbillent és elesett. Bal karjával kitámasztva próbált felkelni a földről, de a gép annyira elvesztette stabilitását, hogy a csodával lett volna határos, ha sikerül a manőver, ennek ellenére legalább azt elérté, hogy nem arcra zuhant. Még mindig beléjük rúghatok! - gondolta még, de a Valkűr harminc tonnás, robbanóanyaggal megrakott hatalmas teste óriási erővel dőlt le a földre.

Legfontosabb és legtörékenyebb tartozéka, az ember, úgy hánykolódott a pilótafülkében, mint egy magányos borsószem a tálban. Mielőtt még aktiválhatta volna a katapult szerkezetet, Harry feje újra nekicsapódott az ülésnek, de ezúttal olyan erővel, ami betörte a neurosisakot, és összeroppantotta az alatta lévő koponyát.

Harry Pollard egy kalitkában ugyan, de boldogan halt meg.

 

Nelson egy sötét szobában ült elvackolódva a feje fölé vetített, szikrázóan csillagos égbolt alatt, és hallgatta, ahogy a Kell Kopó légi vadászok az eget hasítva elindulnak az ó-connaught-i bázisról. Ökölbe szorult a keze, mikor érezte, ahogy a harc sürgetése végighullámzik egész testén. Megtagadják tőled a lehetőségét, hogy harcolj, de még szükségük lesz rád.

Egy fénylő négyzet nyílt a fölé vetített égbolton, aztán egy pillanat múlva Bates alakja töltötte ki.

- Geist kommandant, élő adásunk van a harcról. Bármilyen szögből megnézheti. Akarja látni?

A férfi komoran megrázta a fejét.

-Nem, köszönöm. Majd akkor kell a segítségem, ha,az a nő fogja magát és elszökik.

- Nem szökik el. Három ezredünk van.az ő egy ezredével szemben. Képtelenség, hogy eltűnjön.

-Mikor mégis megteszi, akkor lesz szükségük az én munkámra - mondta Nelson és intett a férfinak, hogy csukja be az ajtót.

- Köszönje magának - válaszolta Bates, és bevágta az ajtót magára hagyva Nelsont a lezárt sötétségben.

- Úgy lesz - morogta a férfi és lenyomott egy gombot a számítógép billentyűzetén, és a csillagképek a feje felett elmozdultak, ahogy átkapcsolt egy másik csillagrendszerre. Csak, mert nem akarják, hogy segítsek, még nem jelenti, hogy nincs is szükségük rám. Es ha ez megtörténik, akkor készen állok, hogy segítsek.

 

Az Ó-Connaught és Denton közti negyven kilométert 3,25 perc alatt tették meg a Kell Kopók vadászai. Caitlin szeretett volna magasabban és gyorsabban repülni, de úgy nem tudtak volna észrevétlenül maradva meglepetésszerűen támadni. Bár nem voltak túl magasak a hegyek, mégis elég fedezéket nyújtottak az ellenséges gépek égtől talajig pásztázó radarai ellen, így nem vehették észre őket, míg túl késő nem lett.

A Hollók fél perc alatt szelték át a Kilkenny-t. Caitlin a hidakat figyelte, hogy ellenőrizze a számítógépében lévő térképet és mosolygott, mikor látta, hogy a gép adatai teljesen elavultak. Ahogy a talaj a hegyek felé emelkedni kezdett, felhúzta a tolóerőt. Harminc másodpercre járt Dentontól, mikor az első radarok érzékelték.

Bekapcsolta a fegyverzetirányítást és figyelte, ahogy a négy lézer és a gép orrában ülő protonágyú zöldre vált. Minden díszbe öltözött a kedvetekért, fiúk! A másodlagos monitoron egy háta mögül közeledető gépet látott, és a jelzéseiből felismerte, hogy a klánokhoz tartozik.

- Sok szerencsét, Carew - sóhajtott óvatosan, aztán miközben átrepült a hegyeken a Rájával beleszólt a rádiójába:

- Gyerünk, Hollók előre!

A célkeresztet ráirányította egy szögletes formájú Rouge-ra, ami egy befejezett rohamból kényelmesen emelkedett felfelé. Ráállt a célra, és megküldte mindennel, ami fegyvere a Rájának csak volt. Mivel nem tett semmit a támadás ellen, Cait tudta, hogy teljesen készületlenül érte.

A protontöltet ragyogó kék vonalat hasított a Rája orra és az ellenséges vadász tankja között az égen. A becsapódás a pilótafülkétől a gép farkáig kettétörte a stabilizátorokat. Egy újabb közepes lézer sorozat még több tűzzel borította el a sérülést, míg a másik a farába csapódott.

Vakító szikraeső tört elő a motorból, ahogy az egyik hajtómű leállt lassú pörgésbe indítva a gépet. A repülő még elkezdett felfelé emelkedni vissza a kötelékbe, aztán egyszerűen elporladt. Olyan lassan és óvatosan történt az egész, mintha valami számítógépes grafikai program futott volna Caitlin szeme előtt. Mintha csak azért robbant volna fel a gép, hogy megmutassa milyen egy Rouge belülről.

A forróság végigcsapott Caitlin gépén. Ránézett a monitorra, és látta, hogy a hőmérséklet a vörös zónába emelkedett, és annak ellenére, hogy a hűtőmotorok bekapcsoltak, nem akar csökkenni, Caitlin megrázta a fejét és leküzdötte a forróságtól rátörő bágyadtságot. Túl sok volt túl gyorsan. Jobban is figyelhetnél kölyök.

Felfelé húzva a gépét egy félfordulattal kicsit lehűtötte, aztán gyorsított. Óvatosabb lehetnél, Caitlin - gondolta, aztán elmosolyodott, ahogy a Rouge lassan földre hulló darabjai után nézett. Ez még csak az ízelítő volt a pokolból.

 

Ahogy a vadászok érkezésének pillanata közeledett, Dan Allard kiadta a parancsot a Kopóknak, hogy induljanak el rejtekhelyeikről. A hatalmas ajtók feltárultak, és mechek masíroztak ki rajtuk a nem szívesen látott vendégek megsemmisítésére. Miután biztosították a kanyonokat és vízmosásokat a hegységben megbúvó bázis bejáratához, a lövészegység elindult.

Phelan észak felé indult Farkaskutyájában, és a belső monitoron nézte végig a földről, amit a hegyek tetejére telepített egységek felvettek. Egy Hadúr Denton szélén ért földet, míg egy másik a hegy lába és az M5-ös felé indult Ó-Connaught-tól északra. Mikor az első vadászok visszavonultak, mindkét dobóhajóból özönölni kezdett a szállított sereg. Az egyik észak felé a hegyek lábához, míg a másik délnek Dentonhoz.

Phelan elindított egy keresőprogramot a fedélzeti számítógépén. A program ráállt egy bandita mechekből álló csoportra, és mikor a férfi nagyítást kért, egy vörös Hadvezér képét jelenítette meg. Phelan rádiókapcsolatot létesített vele.

- Az klánok ilkánja és Victor Davion herceg nevében felszólítalak téged és az embereidet, hogy adjátok meg magatokat. Ha nem teszitek, a seregedet megsemmisítjük.

A válaszüzenet abban a pillanatban érkezett, ahogy egy arc jelent meg a férfi másodlagos monitorán. Vörös haj omlott a nő hűtőmellényének vállára, és szikrázó, zöld szemeivel egyenesen Phelan szemébe nézett a neurosisak háromszög alakú ablakán át.

- Ezek a harcosok sokkal jobbak, mint te azt gondolnád, kölyök.

- Nálam nincs jobb - rázta meg a fejét Phelan -, és nincs jobb a Kell Kopóknál sem. Háromszoros túlerővel vagyunk veletek szemben. Adjátok meg magatok.

- Csak egy farkas ajánlhat ilyet, és csak egy farkas fogadná azt el - szűkültek össze a nő szemei. - Bár nem érdemled meg, gondoskodom róla, hogy harcoshoz méltó halállal pusztulj el.

Bár fellépése magabiztos volt, erős és agresszív, az egész valahogy természetellenesnek hatott. Ő sem hiheti, ami mond. Csak a meglepetését akarja palástolni. De ilyen jól sikerülne neki?

- Nem magam miatt ajánlom fel neked a kapitulálás lehetőségét. - mondta, aztán lassan hozzátette: - hanem Nelson Geist kérésére.

A nő szemei egy pillanatra felvillantak, aztán a képernyő elsötétedett. Ez az elevenjébe vágott! - gondolta, és felhívta az egyes bázist.

-Allard ezredes, a harc a végsőkig szól. Nem kértek, és mi nem adunk semmiféle kegyelmet.

- Nem is vártam, hogy másképp lesz - válaszolta Dan, és hangja kissé homályos lett, ahogy a többi frekvenciát is bekapcsolta, és mindenkihez szólt. - Védjétek meg az otthonotokat, Kopók!

 

Chris Kell Mennydörgése vezette az Alfa zászlóaljat nyugatra, ki a napfényre. Övé volt az északnyugati hegyoldal, feladatul azt kapták, hogy derítsék fel a bandita egységeket a hegy lábánál. Chris tudta, hogy a Vörös Kalóz odatelepített némi haderőt, hogy tartóztassák fel az Ó-Connaught felől érkező katonákat, mivel ez volt az esetlegesen érkező erősítés legvalószínűbb támaszpontja.

Kivonuló katonái élén Chris látta, hogy a Phelan és Dan által kitalált haditerv kezd felbomlani. A Sidhe megjelölésű bandita egység, ami a hegylábán ért földet, elkezdett visszavonulni a hegyekbe. A másik csoport, a Baile, viszont Denton felé vonult. Úgy tűnt, a Sidhe-ek teljesen elválnak a Baile-ektől, akiknek hogy eljussanak Dentonba, át kellett vágniuk a halálzónán, ami pedig a banditák számára a biztos halált jelentette.

Chris rádiókapcsolatba lépett Dan Allarddal.

- Ezredes, a Sidhe-ek a hegyek felé mennek. Alfa a helyén várja a követési parancsot.

- Vettem, őrnagy. Álljon készen!

Chris fekete és vörös Kell Kopó mechek hosszú sorát látta félkörben Denton körül déli és nyugati irányban. A déli végén lévő csatamechek egy csillagnyi fekete Farkas mechhel megindultak. Dentonban a vörös és arany bandita mechek szétszóródtak, és védekező állásokat foglaltak el, ami hosszú és kegyetlen földi harcokat ígért.

- Alfa vezér?

- Igen, ezredes?

- Induljon. A Sidhe-ek a magáé.

 

Caitlin maga felé húzta a botkormányt, hogy a Rája orra az égre nézzen. Lenyomta a pedálokat, és érezte, hogy a gravitáció belepréseli az ülésbe, ahogy elszáguldott Arc-Royaltól. A fülkében vijjogó, erős hang tudatta vele, hogy nem sikerült leráznia a követőjét, és ahogy hátrafelé fordította a célkeresztet látta, hogy egyre csökken köztük a távolság.

Ez az átkozott konzervdoboz Pokolfajzat rám mászik. De legalább egy deltaszámyas. Az ilyennek gondot okoz egy hirtelen oldalfordulat.

- Holló szárny, van egy Pokolfajzatom hat óránál. Kinek kell?

- Majd én eltakarítom.

Caitlin elmosolyodott, mikor meghallotta Carew válaszát a rádión.

- Oké, a tiéd! - mondta és egy bukfencbe kezdett. A világ vörösbe borult előtte, ahogy a gravitáció a fejébe nyomta a vért. Mint minden pilóta, ő is tudta, hogy a manőver, amibe fogott, ügyetlen, lassú, és majdnem biztosan eszméletvesztéssel jár.

Mielőtt azonban ez bekövetkezhetett volna, Caitlin a bal szárnyának csúcsán egy szoros kis körben megfordította a gépet. Maga felé húzva a botkormányt visszanyert valamit a magasságból, és sikerült a Pokolfajzat orra előtt keresztülvillannia. Két zöld lézer töltet száguldott át azon a ponton, ahol egy pillanattal korábban volt, ártalmatlanul eltűnve a távolban.

- Kapd el, Keselyű vezér! - mondta Caitlin és a Rajával egy újabb körbe indult befogva egy Tridentet.

 

Carew meredeken felhúzta a Vízigótját, és bár gépe közel sem volt olyan gyors, mint a Pokolfajzat, vagy a Rája, tűzereje nagyobb volt, mint a kettőnek együttvéve. Alakja közelébb állt a deltaszárnyas Pokolfajzatéhoz, mint a Rájához, de a dupla stabilizátorok, valamint a meghosszabbított fegyverpadok, amik párhuzamosan futottak a gép elejétől a tankig, kiküszöbölték a másik gépnél adódó oldalfordulási problémákat.

Carew látta, hogy a Pokolfajzat orra merülni kezd, ahogy a Rája a negatív gravitációs forgásba kezdett. Elvigyorodott, mikor a nő megfordult a géppel és átvágott a Pokolfajzat orra felett. A Fajzat pilótája fordult, hogy újra Caitlin sarkába kerülhessen, és lefelé indult, hogy gyorsuljon. Mikor meglátta Carew-t, pánikszerűen felfelé húzta a meghajtóit, hosszú tűzcsíkot eregetve a Pokolfajzat égetőiből.

A pilóta, ijedtében az egyik pedált egy másodperccel hamarabb nyomta le, mint a másikat, így az egyik meghajtó egy pillanattal az előtt kapott energiát, mielőtt a másik be tudott volna kapcsolni. A legtöbb gépnél ez egy hirtelen éles fordulást eredményezett volna, de a Pokolfajzatnál csak újabb probléma forrása volt. A jobb szárny első éle egy hajszállal előrébb került, és a vadász a függőleges tengelye körül kezdett forogni.

Csupán egy vagy két másodpercre volt szükség, hogy korrigáljon, de ezalatt Carew egészen felhozta a Vízigótot a Pokolfajzat oldalára, aztán lenyomta a hüvelykujját a tűzgombon, és az orrba szerelt protonágyú szintetizált villámlással belevágott a Pokolfajzat bal szárnyába letörve a függőleges stabilizátort. Mikor Carew a rakétakilövőt is lenyomta, a Pokolfajzat a bal oldalára dőlt, hogy védje a szárnyát.

Harminc NHR tört elő a Vízigótból és végigégette a Pokolfajzat tankját. Carew két óarany és szürke füstfelhőt látott felszállni a becsapódott rakétacsokor nyomán, és tudta, hogy a hőelvezetőnek vége. Egy pár rakéta az iránytartókat tette tönkre, másik három pedig a motor páncélborítását robbantotta le. Önmagában egyik találat sem lett volna végzetes, de együtt elpusztították a Pokolfajzatot.

Mivel a delta szárnyakon üld iránytartók nem működtek, a gép ugyanazon a magasságon, és irányba repült tovább Carew egésszen közel ment hozzá, és örökkévalóságnak tűnő ideig várta, hogy a hőmérséklet a normálisra álljon vissza. Mikor ez bekövetkezett, ujra tüzelt.

A protontöltet kék villanása belemart a tank maradék párnélzatába, és egy újabb hőelvezető robbant fel zöldes folyadékot spriccelve szét a levegőben. A lézer vörös dárdákkal tűzdelte teli a hűtőmotort, és további páncélzatot morzsolt le a tankról, aminek szilánkjai tovább roncsolták az iránytartókat.

Carew rápillantott a másodlagos monitorára, és látta, hogy a Pokolfajzat tizenöt hőelvezetőjéből hármat sikerült szétlőnie. A törzs páncélzata megrongálódott, de nem pusztult el teljesen. A pilótának ki kell, hogy lépjen a harcból, de az iránytartók sérülése miatt nem tudott, és ha a tolóirány megváltoztatásával próbálkozik, egészen biztosan a túlmelegedési kockáztatja. Ennek ellenére a vadász még mindig működőképes volt, és a lézerágyúja miatt még mindig veszélyes.

Hány életed van még? - gondolta Carew és újra célba vette a gépet. És mikor várhatom a cimboráidat, hogy lesöpörjenek a farkadról?

 

Phelan bekapcsolta a rádióját, mikor csapatával elérte a legszélét annak a körnek, ami feltételezhetően a banditák fegyvereinek hatósugara volt.

- Ragnar, tudatnunk kell velük, hogy komolyan gondoljuk a dolgot. Példát kell statuálni. Támadjátok meg a dobóhajót - adta ki a parancsot.

- Ahogy a kánom kívánja.

Phelan szemei összeszűkültek, ahogy az egykori cement leszállópályán ülő Hadúr dobóhajóra nézett. A harmincegyedik század jólétében ez a gép megfizethetetlenül drága lett. Az elmúlt háromszáz év alatt szinte a kőkorszaki körülményekhez tértek vissza. A Csillagliga emlékdédelgető korszakából kigyógyulva a Belső Szféra újra reneszánszát élete, s ez magával hozta sok gyár hadianyag gyártásának növekedését is, de a legtöbb csatamechet még mindig az ütközetek után hátra maradt darabkákból szerelték össze.

A Kell Kopókat ugyanígy építették újjá a Luithenen zajlott csata után. A banditákat meg kell állítani, de ha a Kopók meg tudnák győzni őket, hogy adják meg magukat mielőtt még a mechek megsemmisülnek, nem csak életeket lehetne megmenteni mindkét oldalon, de a zsoldosok fegyvertara is gazdagodna a Victor Davion által ígért kompenzáción túl is.

A Lioness dobóhajó a régtech mesterdarabja volt. Régtechnek nevezték a belső szféraiak azokat a gépeket, amiknek gyártási technológiája már a múlt ködébe veszett. A Belső Szféra automatizált gyárai kevesebb, mint ezer dobóhajót gyártottak évenként, ami egy ilyen gépet hihetetlenül értékessé tett. Emellett viszont a Hadúr nem pusztán egy hatalmas értéket képviselt, de a Baile-ek egyetlen menekülési lehetősége is volt az Arc-Royalról.

A cement leszállópályát több mint negyed tonna robbanóanyaggal szórták fel kör alakban, melynek közepe a leszállópálya szíve volt. Ragnar egyetlen gombnyomására a plasztik felrobbant. A robbanás ereje olyan hatalmas volt, hogy a Richter skálán 5,2-es fokozatnak felelt volna meg, és elporlasztotta a cementet, izzó szemcséket lövellve fél kilométer magasságig a levegőbe.

A robbanás centruma kissé északkeletre volt a Lioness landolási helyétől, mégis olyan hatalmas erővel hatott a hajóra a tat és a jobb oldal felől, hogy összeroppant, mint egy naranji a kalapács alatt. A hajó a levegőbe repült, megpördült, aztán újra lezuhant elsöpörve egy épületet, aztán elkezdett darabjaira hullani. A lőszerraktárak egymás után robbantak fel rajta szilánkokban szórva szét a gép körül páncélzatot és a fegyvereket, aztán a hajótest megint egy épületre zuhant, és egy újabb detonáció végül darabokra szaggatta a Hadúrt.

Phelan érezte a detonáció lökéshullámait, és nekifeszítette a Farkaskutyát. Dentonban ablakok robbantak be, és mechek borultak fel, bár legtöbbjük újra lábra tudott állni, hogy összeszedje magát a Kopók támadására.

Phelan látta, hogy egy kis fény villog a rádióján, és válaszolt a hívásra. Egy bandita meredt rá a képernyőről.

- Te áruló kutya! Állj ki velünk, és megmutatjuk, hogyan halnak meg az igazi harcosok!

- Ha igazi harcos lennél, megtenném - villant fel Phelan szeme. - De ti banditák vagytok. Úgy fogtok meghalni, ahogy a banditák, és úgy is fognak rátok emlékezni a világ végéig-mondta a végítélet hangján, és megszakította a kapcsolatot, aztán Ragnart hívta.

-Jöjjön az iskola és az igazgatóság épülete. Tereljétek őket délre, hogy ne tudják elérni az Alfa zászlóaljat.

 

Chris először nem lelkesedett a tervért, hogy a Sidhe-ek után menjen a hegyekbe. A hegyek behozhatatlan előnyt adtak a védőknek részint azért, mert a támadónak felfelé kellett harcolnia, részint pedig, mert a védők elbújhattak, hogy lesből üssenek rajta az ellenségeiken. Lehet, hogy a Vörös Kalóz banditákat vezet, de egy ilyen terepen még rossz pilóták is tudnak hatalmas csapásokat mérni a támadóikra.

Kék fény villant fel Chris irányító konzolján, ahogy a távolságmérő adatai kezdtek felfelé futni a képernyőn. Rádiókapcsolatba lépett a lövész századával, és átküldte az adatokat.

- Helyzet bemérve. Tüzelésre felkészülni!

 

Mélyen a hegység lábánál, egy fával sűrűn benőtt vízmosásban rejtőzve Evantha az előtte álló Bosszúállóra emelte az elementáljának jobb karjára szerelt lézert. A bandita mech vörös és arany színre festett teste élesen elütött a környezettől, de mindez nem jelentett semmit, mert Evantha infrakeresőjének holografikus kijelzőjén figyelte. A normál hőkisugárzás mellett, ami a mech jobb alkarját helyettesítő protonágyú töltőrendszeréből áradt egy apró pont villogott ott, ahol a törzs a jobb csípővel találkozott.

Evantha lézer célkeresőjének láthatatlan infravörös fénye. Egyáltalán nem tetszett neki az ötlet, hogy az egyik legfontosabb fegyverét egy bemérő lézerre cseréljék le, de a kán jóváhagyta a tervet, így hát ő is elfogadta. Az öt elementál ág mindegyikében volt egy, amit bemérővei szerelték fel.

A nő egy kék villanást látott a kijelzőjének felső sarkában. Érkezik - gondolta, és karját előre nyújtva próbálta biztosítani magát a robbanás ellen. Tüdta, hogy lassan jön, de iszonyatosan pusztító lesz, ha becsapódik.

Mikor végre bekövetkezett, a látvány olyan volt, mintha egy vulkán nyílt volna meg a Bosszúálló vaskos lábai alatt. A nő egy pillanatra még látta, ahogy a mech az erdőn keresztül próbál előre jutni, de aztán nem csak egy fekete árnykép lett az össztűz közepén. A rakéták egymás után csapódtak bele apró kerámia szilánkokra szaggatva a páncélzatot, és kifordítva a helyéről mind a vállak, mind pedig a térdek ízületeit. Egy protontöltet irányt változtatott és a mechről letépett darabkával a földbe csapódott.

Mikor a füst oszlani kezdett a lángoló fák között a Bosszúálló a csodával határos módon talpon maradt. Egész testén és lábain megsérült a páncélzat, de a pilótának sikerült a halálgépet egyenesben tartania. Evantha elhűlve bámulta, mert tudta, milyen, hatalmas ügyesség és szakértelem kell ehhez. Sokkal több, mint ami egy banditának van.

A lézert újra ráemelte, aztán a képernyőn mozgó kis ikonokat figyelve újra bemérte a mechet. Adj neki, Chris!

 

Mikor Carew újra befogta á Pokolfajzatot a célkeresztjével, figyelmeztető sziréna kapcsolt be a fülkében. Valaki befogott! Ránézett a kijelzőre és egy Tridentet látott négy óránál. Vízigótját jobb szárnyára állítva maga felé húzta a botkormányt, és egy gyors hátracsavart vetett. Ahogy a Trident felé száguldott és elment mellette, ismét maga felé húzta a kormányt és befejezte a teljes bukfencet.

A Pokolfajzat újra a látóterébe került, így hát meghúzta a protonágyú ravaszát, aztán rákontrázott két közepes lézer töltettel. A proton töltet a motor burkolatán robbant fel, míg az egyik lézer egy újabb hűtőt tett tönkre. A második lézer a jobb szárny páncélzatát érte némi festéket égetve le róla.

Carew pislogni kezdett, ahogy a Pokolfajzat a bal szárnyára állt és elfordult. Ahogy elsuhant előtte, a férfi jól láthatta az eddig a banditák által használt égővörös és arany festés alatt megbúvó jelzést. Nem, ez nem lehet! Ilyen vakmerő és ilyen őrült senki nem lenne! A lángok lemarták a jelzést, Carew mégsem tudta kiverni a fejéből.

Mielőtt még valóban tudatosulhatott volna benne, amit látott, a figyelmeztető hang újra felrikoltott a fülkében. Átkozott Trident! Carew ráirányította a hátsó lézereit, és már éppen lőni készült, mikor alulról három energiatöltet hasított végig a Trident hasán, mint kés a puha vajban. A protonágyú úgy nyitotta meg a törzset az orrától a farkáig, mint valami hatalmas, kék konzervnyitó, miközben két óriási lézersugár lenyisszantotta a jobb szárnyat. A szárny levált, aztán megpördült és a pilótafülkére zuhant, végül elszállt a levegőbe, ahogy a füstölgő vadász spirál irányban a föld felé zuhant.

-Köszönetet.

- Nincs mit - mondta Caitlin a rádióba. - Csak egy szívesség viszonzása.

 

A lövészek fedezték Christ és az Alfa zászlóaljat, ahogy behatoltak a hegyláb lankái közé. A banditák által hátrahagyott ösvényt gyerekjáték volt követni, a bemérő elementálok által küldött rádióüzenetek alapján pedig egyszerű volt megtalálni az ellenséges mecheket. Ahogy előrenyomultak, Chris elsőként azt a lángoló roncsot látta meg, amit valamivel korábban NHR-ekkel semmisítettek meg a távolból.

A dombocskát megkerülve Chris egy hihetetlenül karcsú kis mechhel találta szemben magát, ami a jobbra fekvő völgyből jött elő. Jobb felé fordította a Mennydörgést, és az Ostsolra emelte a célkeresztet. A mech törzsét figyelte, aztán mikor a cél befogását megerősítő kis pont felvillant, tüzelni kezdett.

A Mennydörgés jobb könyökébe szerelt lézerek zöld energia dárdái szétmorzsolták az Ostsol jobb karjának páncélzatát, és még a vas-titán ötvözetű csontba is belemartak. Ennek ellenére Chris tudta, hogy nem szabad korán örülni egyetlen ilyen találatnak. Az Ostsol a karjait inkább csak egyensúlyozásra használta, meg arra, hogy felfogja a támadásokat, amik máshol sokkal nagyobb károkat okoztak volna.

A Mennydörgés három közepes lézere már több sérülést okozott. Két találat némi páncélzatot olvasztott le az Ostsol mellkasáról, míg a harmadik a bal lábon lévő borítást roncsolta meg. Pár újabb lövés ezekre a helyekre meg tudta volna bénítani a mechet, de az Ostsol közben sokkal ügyesebben visszavágott. A magasan a törzsre szerelt két nehézlézer a Mennydörgés mellkasán és bal karján lévő a páncélzatot kezdte megdolgozni alaposan felhevítve azt, a könnyű kis mech gyomrára szerelt közepes lézerek egyike pedig tovább bontotta a sérülést, lemarva a páncél több mint felét, míg a másik lézer ronda vágást égetett a Mennydörgés bal combján.

Az Ostsol több mint két tonna páncélborítást égetett le a Mennydörgésről, és a gép lázasan próbálta a súlyveszteséget kompenzálni. Chrisnek sikerült valahogyan álló helyzetben tartania a mechet, miközben tekintetével követte az Ostsolt. A támadástól a mech alaposan felmelegedett, de Chris látta, hogy ellenségének a hőmérséklete is nagyon megemelkedett, mert abban a reményben, hogy pár sikeres lövéssel megbéníthatja a Mennydörgést, túl sokat tüzelt egymás után.

A másodperc tört része kellett Chrisnek dönteni. Tudta, hogy a mechje sokkal alkalmasabb a közelharcra, mint az Ostsol, így hát elsütötte a három lézerét, és érezte, ahogy forró levegő áramlik be a kabinba. Izzadtság borította egész testét, de túl erősen koncentrált a célra, semhogy törődött volna a forrósággal.

A közepes lézerlövedékek mind célba találtak, de egyik sem ütötte át az Ostsol páncélzatát. Az egyik tovább bontotta a mellkason ejtett sebet, de a többi csak a mech csökevényes bal karjától tépett le borítást. A pilóta talpon tartotta mechjét, aztán bosszúszomjasan viszonozta a tüzet.

Az egyik nehézlézer lövedék, amit a Mennydörgésre irányított túl magasra sikerült, de a második szinte teljesen átégette magát a mech szíve feletti páncélon. Az utána küldött közepes lézertöltet már a törzs belső szerkezetéből is szétolvasztott valamennyit. Figyelmeztető kürtök sivítottak át a pilótafülkén, aztán még több jelzés kapcsolt be, mikor egy újabb lézer robbant fel a Mennydörgés fején gyakorlatilag az összes páncélborítást elpárologtatva róla.

Chris reflexszerűen elhúzódott a szikrázó fejlövés elől és a Mennydörgés vele mozdult meginogva, és fél térdre zuhanva. Chris teste előrelendült, és csak a biztonsági övek tartották a pilótaülésben, aztán kiegyenesítette a hátát, és álló helyzetbe húzta fel a Mennydörgést. Jobb lábával előre rúgott, hogy stabilizálja a helyzetét; mire hatalmas darabok szakadtak fel a talajból és repültek a levegőbe fákat, bokrokat tépve ki, ahogy á láb a földbe mélyedt biztos támaszt keresve.

A mellkasom páncélzatának vége! - pillantott Chris a körre, ami az ellenőrző monitorára rajzolt mechjén villogott. Tüdta, hogy egyetlen lövés teljes tűzerővel az Ostsoltól elég lenne hozzá, hogy kivégezze a mechet, és valószínűleg őt is. Felemelte a lézerét, hogy rálőjön, és felkészült, hogy minden fegyveréből tüzet nyit. Most nem szabad óvatosnak lennem.

Ahogy a célkereszt befogta az Ostsolt, hirtelen észrevette, hogy a gép mozdulatlan. Holografikus kijelzőjét vizuális módról infrára állítva látta, hogy a mech úgy lüktet, mint egy szupernóva. Túlmelegedett! A számítógépek leállították! - gondolta csendes diadallal és egy üzenetet küldött a pilótának.

- Nyisd fel a fülkét, és add meg magad. A harc véget ért a számodra.

Választ kapott, de nem olyat, amilyet várt.

Elborzadt szemei előtt a pilótafülke ablaka felrobbant, és füsttel keveredett üvegszilánk záport zúdított maga körül mindenre. Egy tűzgömb villant fel, és Chris azt várta, hogy egy katapultált pilótaülés vágódik ki belőle, bár tudta, hogy ez egy öngyilkos mutatvány volna, mert a pilóta testét felnyársalnák a körülöttük szerteszét heverő összetört fatörzsek, mielőtt bármit is tehetne. Ám nem így történt. Az ülés nem repült ki a fülkéből, hanem apró darabokra robbant.

Az Óstsol előre zuhant, és a hatalmas, égő szilánkokat úgy szórta szét maga körül, mint egy elborult grillsütő az izzó széndarabokat.

Chrisnek egy pillanat alatt kiszáradt a szája, hogy nyelni sem tudott. Tudta, hogy amit látott lehetett volna egy sikertelen menekülési kísérlet. amit a katapult rakéták vagy akár az indító szerkezet is okozhatott.

Mélyen belül remélte, hogy ennek volt tanúja, mégis tudta, hogy nem ez történt.

Az a pilóta öngyilkos lett, hogy ne fogják el. Chris nagyot nyelt. Mindig tudtuk, hogy ezek a banditák nem szokványos banditák, de nem voltunk vele tisztában, hogy mennyire mások...

 

Phelan egy bólintással vette tudomásul Dan Allard hívását.

- Ezredes, a Sidhek soraikat megbontva észak felé vonulnak. Oda küldöm Conal embereit, hogy vágják el az útjukat a dobóhajóhoz.

Phelan behajlította a jobb karját, és a célkeresztjébe fogott egy Pisztolyost, ami éppen Ranna Harcisólymára emelte a fegyverét. Nehézlézer töltetet lőtt ki a térdízületére szétolvasztva a ferro-titánium csontok végét, amitől a mech jobbra billent cél elől veszítve Ranna gépét, aztán a Hármas álláshoz kapcsolt a rádióval.

- Conal csillagezredes, a Shidek maguk felé haladnak. Állítsa meg őket.

- Nem jutnak át, kánom - mondta Conal, és volt valami a hangjában, ami egy pillanatra megzavarta Phelant, de nem volt ideje töprengeni rajta, mert hirtelen egy ellenséges Bosszúálló vette észre és rátámadt.

A mech lövő állásba helyezkedett, és egy égszínkék elektromos villámot engedett a Farkaskutyára. Az energia lövedék a Farkaskutya jobb karjának teljes páncélzatát leégette, és belemart az izomzatba és a csontokba is. Phelan hátravetődött a pilótaülésben és zsibbadást érzett a karjában, meg a lábaiban.

Egy pillantás a monitorra elég volt, hogy lássa, a mech karja még működik, és a nehézlézer is használható, de azt már nem tudta megállapítani, hogy a Bosszúálló újra eltalálta-e. Nem engedhetem - gondolta, és fogait összeszorítva ráemelte a célkeresztet a Bosszúállóra.

Phelan kezének mozdulatára a számítógép célkeresője ráállította a Farkaskutya fegyvereit az ellenfélre. Zöld lézerlöveg csapódott bele a Bosszúálló mellkasának bal oldalába apró folyadékcseppekké párologtatva páncélzatának jóval több, mint felét. Rögtön ezután a három közepes lézer vörös energianyíl nyalábot küldött a sérülésbe. Lángok csaptak ki a négy égő LPR portból a mech mellkasán, és a füstön keresztül is tisztán kivehető zöldes villanás adta Phelan tudtára, hogy az egyik hűtőszerkezet felrobbant. A mech bal karja megereszkedett, ahogy a vállízület anyaga a hő hatására párologni kezdett.

A támadás kegyetlen ereje megforgatta a tengelye körül a Bosszúállót, és a földre döntötte. Mikor a pilóta megpróbálta talpra állítani a mechet, két zöld energiadárda csapódott bele. Az egyik újragyújtotta a mellkasában égő tüzet, a másik pedig leszakította a fejét. A lefejezett mech visszazuhant a hátára, és csonkjából két fustfelhő szállt fel lassan az ég felé.

- Kösz, Ranna - mondta Phelan levegő után kapkodva, ahogy a forróság végigsöpört a fülkén. A hűtőberendezések bekapcsoltak, és gyorsan leszorították a hőmérsékletet, de a hirtelen rátört melegtől még egy pár pillanatig nem kapott levegőt. - Szép lövés - mondta, mikor végre szóhoz jutott.

- A klán becsületkódexe nem engedheti meg, hogy a kánja elvesszen.

Conal arca jelent meg Phelan másodlagos monitorján, aztán egy pillanat múlva megszólalt.

- A hidakat felrobbantottuk. Ó-Connaught biztonságban van.

- Hogy mi?! Miről beszélsz?

- Felrobbantottuk a hidakat, ahogy parancsoltad. Az otthonod biztonságban van - mondta Conal, és arca eltűnt a képernyőről, hogy átadja helyét a lerombolt hidak füstölgő látványának. - A banditák nem fognak átjutni!

- Mit csináltál, Conal?! - csapott öklével az ülés, karfájára Phelan. - azt mondtam, hogy állítsd meg őket, nem azt, hogy robbantsd fel a hidakat!

- Meg is tettem. Idehelyeztél minket, hogy védjük Ó-Connaughtot. Hát én biztosítottam, hogy ne tudják elérni a várost.

- Arra utasítottalak, hogy akadályozd meg, hogy a banditák elérjenek a dobóhájóhoz. Azonnal menjetek oda, mielőtt még megteszi!

- Nem tudunk, a folyótól északra vagyunk. Nem tudunk átmenni rajta.

Tudom, hogy nem vagy ilyen ostoba, Conal Agyvérzésed volt vagy a győzelmemet próbálod meghiúsítani?

- Teljes sebességgel vonuljatok vissza Ó-Connaught-hoz - mondta Phelan ökölbe szorított kézzel. - Ha a Vörös Kalóz előttetek éri el a dobóhajóját, találkozunk az Egyenlők Körében és megígérem, hogy a puszta két kezemmel fogom kitépni a szívedet! Megértetted?!

- Igen, kánom. Ahogy óhajtod.

Phelan átkapcsolt a Kettes álláshoz.

- Sas vezér, el tudjátok érni a Vörös Kalóz dobóhajóját és megállítani őt?

- Negatív, Farkas egy - válaszolta Carew árnyalatnyi aggodalommal a hangjában. - A Tigress egy ág Stuka-t, egy ág Törvényszegőt és egy ág Kalózt hozott magával. A-dobóhajó körül védelmi láncot alkotnak, a lőszerünk pedig fogytán van. Egyelőre úgy tűnik, nem tudnának tenni

semmit a szőnyegbombázás ellen, de nem vagyok benne biztos, hogy át tudnánk jutni. Ha így kívánod, megpróbálom.

Phelan tudta, hogy egyetlen parancsára Carew akár az életét adná, hogy megpróbálja véghezvinni a feladatot.

- Maradj készenlétben, Sas vezér - mondta és a Négyes álláshoz kapcsolt. - Fetladral csillagkapitány, jelentést kérek a Sidhekről.

- Valamivel kevesebb, mint egy csillag menekült. A Vörös Kalóz is a visszavonulók között van. Egy kilométerre vannak a Tigresstől. A többit az Alfa zászlóalj vagy megölte, vagy elfogta.

- Vettem, csillagkapitány. Farkas egy vége - mondta Phelan és újrahívta Carew-t. - Sas egyes, kezdjétek meg a földi egységek támogatását. Engedjétek elmenni a dobóhajót... Semmi értelme, hogy még többen haljunk meg ma.

 

Bates újra megtörte Nelson rögtönzött planetáriumát.

- A csatának vége, kommandant. A jó fiúk győztek.

- A nő lelépett, ugye? - mosolyodott el Nelson önkéntelenül.

Bates egy pillanatig habozott, aztán bólintott.

- Honnan tudta?

A nyomorék mech harcos egy csonka ökölbe szorította a kezét, aztán halkan csak annyit mondott:

- Isten néha mégis meghallgatja áz imákat, Mr. Bates.

 

Tharkad

Egyesült Nemzetközösség

3055. szeptember 12.

 

Victor Davion megkönnyebbülve pillantott fel a gabonajelentésekből, mikor Galen Cox belépett az irodájába. A férfi arcán ülő derű Victor arcára is mosolyt csalt a késői időpont és a kíméletlen fáradtsága ellenére.

-Jó hírekét hozol?

Galen bólintott, aztán hirtelen elnevette magát.

- Méghozzá Arc-Royalról. A Kalózok napja leáldozott.

- Igen! - csapott örömében az asztalra Victor. - Ez a legjobb hír, amit hónapok óta hallottam. Elkapták a nőt? Lesz tárgyalás?

-Nem, elmenekült egy fél tucat vadásszal és két másik mechhel - mondta Galen és kicsit összevonta a szemöldökét. - A többi banditát az utolsó szálig megölték. A Kopók felmérik, hogy mit tudnak megmenteni, és... .

- Kit érdekel? Legyen az övék minden - vágott a szavába Victor egy félmosollyal az arcán. - A Kopókat a nagyapám pénzén alapította Morgan és Patrick Kell, aztán akkor fejlesztették őket a kétszeresükre, mikor a nagyanyám rájuk hagyott egy összegét a végrendeletében. A sikereiket és a Steinerek felé való lojalitásukat figyelembe véve, annyi pénzt kellene adnom nekik, hogy még két ezredet alapíthassanak.

- Elhiszem, hogy az édesanyád örülne ennek a döntésnek - mondta Galen kicsit megrázva a fejét -, de nem hiszem, hogy jó visszhangja lenne a közvélemény részéről. Újra felkeltené azt a látszatot, hogy kőkemény militarista vagy.

- És mi ezt nem akarjuk, ugye? - sóhajtott egy nagyot Victor, és elgondolkodva lepillantott az asztalán fekvő agrár-kimutatásokra. - Néhány világon védeni kell a gabona árakat, mert olyan bőséges a termés, máshol meg le kell szállítani az importált búza árát, hogy az emberek egyáltalán kenyeret tudjanak venni. És én még azt hittem, hogy nehéz volt egy katonai egység logisztikai ügyeit intézni.

- Akkor hagylak dolgozni.

- Nem, ne menj el. Nem szabadulsz meg ilyen könnyen - mondta Victor, felállt és kinyújtózott. - Mi áll Curaitis jelentésében ma?

Victor egy pillanatra bosszankodást látott felvillanni Galen szemében, de aztán a szárnysegéde erőt vett magán, és ledobta magát egy karosszékbe. Galen felajánlotta, hogy összefoglalja a nyomozási anyagot egy rövid jelentésben, hogy Victor az Egyesült Nemzetközösség fontosabb ügyeivel tudjon foglalkozni, de ez a felvállalás mindennap jelentésre kárhoztatta Galent.

- Curaitis azt mondja, hogy befejezték a harmadik narkotikumos vallatást is. Eddig ez volt a legkielégítőbb, mert a gyilkos zsírembóliára kapott gyógyszerei már nem zavarnak be.

- Akkor életben marad?

Nemrég az orvosok még attól féltek, hogy a férfi nem éli túl, mert a törött combcsontjából apró csontvelő darabkák szabadultak a véráramba. A csontvelő körüli zsírszövetek elzárták a korona artériát erős és teljesen váratlan szívrohamot eredményeztek. A zsírembólia nagyon közel sodorta a gyilkost a halálhoz, ezzel késleltette a vallatását, ami Victornak már így is tűrhetetlenül hosszú időnek tűnt.

- Igen, az angioplasztika kitisztította a szívét, és az orvosok szerint nem kell agyérembóliára számítani. A halála nem válik az összeesküvés részévé, amit azért szőttél, hogy elrejtsd, milyen kapcsolatban van az anyád halálával - mosolyodott el Galen ironikusan, aztán komolyra fordította a szót ismét. - A vallatás alatt Curaitis megtudott pár adatot a gyilkos kapcsolatairól, és arról, hogyan kapott megbízatásokat. Nagyon úgy tűnik, hogy sem a Liao, sem a Kurita háznak nem dolgozott.

Victor gondterhelten összeráncolta a homlokát.

- Akkor marad valaki az Egyesült Nemzetközösségbpl vagy a Szabad Világok Ligájából.

- Az is lehet, hogy valaki azért tette, mert kiderült, hogy Joshuát „túszként” tartják az Új-Avaloni Tudományos Intézetben, bár Thomas Marik nem tagadhatja, hogy a leukémiás kezelés, amit a fiú kap, megakadályozza a betegség súlyosbodását. Amennyiben viszont ebből a negyedből érkezett volna a megbízás, akkor egy Komsztár ügynökkel csináltatják.

- És ennek a fickónak nincsenek kapcsolatai a Komsztárral vagy Blake világával, igaz? - kérdezte Victor. - Ez azt jelenti, hogy valaki innen, az Egyesült Nemzetközösségből tette. De ki?

-Ha tudnám - vont vállat fáradtan Galen -, már itt lenne a feje az asztalodon egy tálcán.

- Mi van azokkal, akik lefoglalták a jegyeket a bankettre? Leellenőriztétek már őket?

- Még nem teljes a lista, de az orgyilkos vallatása errefelé terelte a gyanúnkat. Utánanézek, hogy hogyan áll a dolog.

-Jó, ha kész van, látni szeretném - mondta Victor és előredőlt Galen felé. - Valami változás a közvéleményben?

A vékony, szőke férfi bólintott.

- Többé már nem vagy az a démon, amilyennek három hónapja lefestettek. A riportfilmek, amiket csináltunk, egyre nagyobb hallgatósághoz jutnak el, ahogy világról világra továbbadják. Valamivel többen fogadnak el, és azzal, hogy véget vetettél a Vörös Kalóz rajtaütéseinek, ez az arány csak növekedhet.

Victor lassan bólintott.

- Azon gondolkodtam, hogy elmegyek Salome Kell temetésére az Arc-Royalon.

Galen habozott egy percig, és csak aztán válaszolt.

- Nem is tudom. Hogy nézne ki azok után, hogy az édesanyád temetésére nem mentél el?

- De nem lenne az még rosszabb, ha nem tisztelném meg a Kopókat az Egyesült Nemzetközösségért tett munkájukért? - Victor gondterhelten összevonta a szemöldökét. - Nem jó, ha elmegyek, de nem jó akkor sem, ha nem megyek el.

- Ilyen problémákkal jutalmaz a rangod.

- Azt látom - mondta Victor és elnyomott egy ásítást. - Azt hiszem, elküldöm Katherine-t a temetésre, és küldök egy üzenetet Morgannak és a Kell Kopóknak vele. Aznap, mikor Salomét temetik, megkoszorúzom anyám sírját, és egy nagy összegű adományt küldök az árvaháznak, amit támogatott - mondta lassan Victor, aztán felsóhajtott. - Az egész olyan, mint egy ostoba játék mindenféle rejtett gesztusokkal. Szeretnék inkább ott lenni... Remélem, Morgan megérti majd.

- Biztos vagyok benne, hogy megérti, Felség.

-Jó - bólintott Victor. - Legalább ő megérti.

 

Kell Kopó főhadiszállás Ó-Connaught, Arc-Royal

Egyesült Nemzetközösség

3055. szeptember 18.

 

Phelan Ward egyedül üldögélt a sötétben és a számítógép képernyőjén lévő állóképre bámult. A Carew kamerájának csatafilmjéből kiragadott kockán egy zöld ragadozó madarat látott Phelan karmában egy katanával. Phelan csak a körvonalait látta a jelzésnek, amit a tűz előbb előhívott, aztán elemésztett, a tévedés mégis kizárható volt.

A vadászok a Jádesólymokhoz tartoztak.

Phelan érezte, ahogy a csontjain valami furcsa hideg fut át. A legkézenfekvőbb magyarázat bizonyult a helyesnek ismét. Azzal, hogy a légi vadászokról, legalábbis arról a légi vadászgépről kiderült, hogy eredetileg a Jádesólymoké volt, a feltárt probléma súlya lecsökkent, viszont több tucat kérdés is felmerült.

Előfordulhatott, hogy a Vörös Kalóz rajtaütött egy Jádesólyom világon és vadászokat, egy újabb dobóhajót, még több mechet és egy ugróhajót zsákmányolt, de teljességgel kizártnak tartotta, hogy ne hallott volna róla valamit. A Jádesólymok már régen az ilkán fülébe sírtak volna ekkora veszteségek miatt, felhasználva a Harmincegyedik Farkas Solahma és a Kell Kopók kudarcát Ulric ellen. Az ilkán tudatta volna vele a támadást részint, hogy sürgesse a Vörös Kalóz megállítását, részint pedig, hogy a nő új felszerelése ne érje készületlenül.

Phelan csak egyetlen okot látott, amiért nem hallott a Jádesólymokon történt rajtaütésről, mégpedig azt, hogy nem történt semmiféle rablás. Ez viszont azt jelentette, hogy a Sólymok maguk adták a Vörös Kalóznak a felszerelést. Bár soha nem ismerték el a banditákat a saját egységüknek, tény, hogy soha nem bélyegeznének meg egy ilyen kiváló egységet.

Az ifjú kán előtt egy kiválóan kitervelt és még zseniálisabban végrehajtott összeesküvés kezdett kibontakozni, bár egyetlen részét sem tudta volna bizonyítani. Ha sikerül, akkor a Belső Szféra és a Klánok ismét egymásnak esnek egy hódító háborúban. A fegyverszünetből nem maradna más, csak egy emlék, és az ilkán kegyvesztetté válna, és a Sólymok puccsa a hatalmától is megfosztaná.

Minél többet gondolkodott rajta, annál több értelme lett. A Jádesólymok hatalmas veszteségeket szenvedtek el a Belső Szférával szemben. Kai Allard Liao szinte egyedül győzte le őket a Twycrosson, aztán porig alázta őket Alyinán, s végül segített a Komsztámak a bolygó felszabadításában. Emellett bár a Sólymok második legjobbként teljesítettek a hét harcoló klán közül a Komsztár ellen folytatott csatában Tukayyidon, olyan messze elmaradtak a Farkasoktól, hogy a többieknél alig valamivel voltak jobbak, így vesztette el egy befolyásos és hatalmas klán, a Jádesólymok az erejét és politikai befolyását a Belső Szféra ellen folytatott invázióban.

A tukayyidi fegyverszünet többet segített nekik, mint amit el akartak ismerni, mert elejét vette a területükön történő minden visszavágásnak, amit az Egyesült Nemzetközösség esetleg tervezett volna. Mindkét félnek meg kellett tartania a fegyverszüneti vonalat. Egy évvel korábban az egyesített Wolf Dragonyos és Egyesült Nemzetközösségi erők visszaverték a Jádesólymok előrenyomulását Morgesnél, de kevés és legjobb esetben is csak nagyon rövid távú igazi haszon származott belőle. Ennek ellenére a Jádesólymok hatalmas lendülettel terjeszkedtek volna tovább a Nemzetközösség rovására, és ennek egy oka volt.

Ez az egy ok pedig a klánokon belüli harcok újrakezdődése volt. A Belső Szféra elleni támadás összehozta a klánokat egy olyan közös cél érdekében, minimálisra szorítva így a testvérharcokat. A fegyverszünet aláírásával viszont a többi klán elkezdte a Farkas klán és az Egyesült Nemzetközösség területei közé ékelődött Sólyom területeket harapdálni.

Ha a banditáknak sikerül a rajtaütésekkel átjutni a fegyverszüneti vonalon, aztán Jádesólymoknak nyilvánítják magukat, két dolog történik. Az egyik, hogy a Belső Szféra elleni háború azonnal újra kezdődik. Ez szembe állítaná a Farkasokat a Komsztárral, a többi klánt pedig a Drakónis Szövetséggel. A Belső Szféra, mint közös ellenség miatti összefogás késleltette volna a Jádesólymokat veszélyeztető belső harcokat.

Ám volt valami, ami még ennél is fontosabb. A Sólymok be tudták volna bizonyítani, hogy még egy bandita egység is jobb a Belső Szféránál. Különböző klán erők, amik mindig is ellenezték a fegyverszünetet, most vállvetve támogatnák a ládesólymokat. és kihívnák Ulricot a

Visszautasítás Próbájára, hogy tagadja meg a fegyverszünetet. Még ha meg is tudná tartani a pozícióját, Ulricot éppen a Komsztár újraéledő ellenségeskedése kényszerítené rá, hogy mégis felmondja a fegyverszünetet. Focht kardinálisnak el kellene indítania a támadásokat, mert már nem tudná féken tartani a Komsztáron belüli radikális erőket.

Viszont amíg mindez nem sikerül, a Jádesólymok nem fedhetik fel kilétüket, mert az ilkán kényszerítené őket a visszafordulásra, mielőtt még igazán közel juthatnának a fegyverszüneti vonalhoz. Ez pedig a Sólymok még nagyobb hatalom és tekintély vesztéséhez vezetne, és talán még egy Farkas klán elleni háborúhoz is az ilkánnal szembeni engededenségük miatt.

Phelannak úgy tűnt, ha valóban a Jádesólymok állnak a Vörös Kalóz mögött, és ez kiderül, a klánokon belüli harcok véres polgárháborúvá fajulhatnak. Egy ilyen belső fordulat pedig nem várt adomány lenne a Belső Szférának, mert egészen biztosan elejét veszi az ellene folytatott agressziónak.

Kíváncsi vagyok, mennyit tudott a Komsztár a banditákról, mikor a kardinális rávette az ilkánt és az arkónt, hogy Victort meg engem küldjön a Vörös Kalóz után? Ha egy Jádesólyom egység a banditák elleni harcok alatt felfedezte volna ezt a renegát Sólyom csoportot, akkor eltitkolták volna, és a klánon belül intézik el az ügyet. Bár a renegátokat eltávolították volna a klánból, ez a komoly belső szakadás nagyon meggyengítette volna a Sólymokat. A Komsztámak ugyancsak a.kedvére való dolog lenne.

A Farkas kán békefenntartó követeként Phelan legjobb volt, ha úgy tesz, mintha nem fedezett volna fel semmit a banditák lehetséges támogatóival kapcsolatban. Az, hogy őt nevezték ki erre a feladatra, és hogy egy Farkas egységet küldtek az útonállók elfogására, a Komsztár tervének lehető legjobb kimenetele volt. Az ilkán legalább egy figyelmeztetést kapna a kétirányú játék miatt, a legrosszabb esetben viszont a klánok felfalják egymást, visszatérve abba a megosztottságba, ami, háromszáz évvel korábban megszülte őket.

De ha a Komsztár eleget tud, hogy ezt kitervelje... Phelan megrázkódott. Elég! Már összeesküvésekre gondolok!

A képernyőjén megjelenő üzenet tudatta vele, hogy a Harmincegyedik Farkas Solahma csatlakozott az ugróhajóhoz, és hazafelé tart. Phelan tudta, hogy küldenie kellene egy üzenetet a hajóra, amiben búcsút vesz az embereitől, de ehhez újra látnia kellett volna Conal arcát.

Örült, hogy megszabadul tőle, mert biztos volt benne, hogy Conal el lett volna ragadtatva a Sólymok tervétől, és készségesen közreműködött volna a bandita misszió befejezésében.

Phelan vállat vont. Már nem számít. Elmentek. És a Vörös Kalóz is elment. Felmerült benne a gondolat, hogy valaki további utánpótlással láthatja el a nőt, aztán elvetette, mint valószínűtlent. Ez az összecsapás 20 vadászba, 103 mechbe, és 2 Hadúr típusú dobóhajóba került a nő támogatóinak. Egyszer megérte kockáztatni, de megismételni már nem kifizetődő. Ennek ellenére szerette volna a keze közé kapni a Vörös Kalózt, hogy kiszedje belőle, ki van még benne az összeesküvésben.

Phelan gondolatai egy pillanat alatt háttérbe szorultak, mikor Nelson Geist feltépte az ajtót. A kán felemelte a fejét, miután letörölte a képernyőn lévő képet.

- A csillagvizsgáló remete kilépett végre égi odújából?

Geist szemei ragyogtak a lelkesedéstől, úgyhogy tudomást sem vett a megjegyzésről.

- A kezébe adom a Vörös Kalózt.

- Hogy mi? - szaladt fel Phelan egyik szemöldöke.

- Tudom, hová megy - emelt fel Geist egy adattároló diszket, mintha valami isteni ajándék lenne.

- Honnan?

- Nem honnan, Ward - nevetett fel diadalmasan Nelson -, hanem mennyi? Mennyibe kerül magának az információ?

- Nem tud zsarolni, Geist.

- Nem akarom, hogy itt hagyjanak - mondta Nelson csonka kezével végigszántva a haján. - Túdja, hogy nem vagyok áruló. Tudja, mennyire gyűlölöm a nőt. Ígérje meg, hogy én is mehetek.

- Úgy legyen - állt fel Phelan. - Hol van?

Nelson Geist tüdeje úgy zilált, mint valami fújtató.

- Mikor maga mellé vett, arra kényszeritett, hogy az otthonáról készült szimulátor programban dolgozzak. Meg kellett tanulnom mindent, és meg kellett ígérnem, hogy élete végéig a rabszolgájaként fogok mellette élni, - mondta, és a lemezzel megütögette az acél karkötőt a kezén. - Jól megtanultam a leckét. Nagyon jól. Kifogtam rajta - mondta, és átnyújtotta a diszket a kánnak. - Amíg pihenő időm volt, mindig az eget bámultam arról a világról. Kitaláltam és elneveztem csillagképeket. Két hetembe került, hogy átnézzem a klánok világáról látható csillagképeket. Mindet láttam, csillagról csillagra.

Nelson Geist elvigyorodott. Ismeretségük alatt Phelan először látta mosolyogni. Nem volt kellemes látvány.

- Elissa. Ott találjuk meg őt - mondta Geist, és gonosz mosolya még szélesebb lett, ahogy hozzátette: - És ott fog meghalni is.

 

Arc-Royal

Egyesült Nemzetközösség

3055. szeptember 19.

 

Az ég felé tekintve Nelson Geist csak alig tudta kivenni a négy dobóhajót, amit az Első Mech Ezred használt a várakozó ugróhajókról való lejutáshoz. Ledobta félig üres zsákját, és példásan tisztelgett Phelan előtt.

- Geist kommandant szolgálatra jelentkezik, uram.

A magas kán kurtán bólintott.

- A Bagolyfészek fedélzetén lesz elszállásolva Mr. Bates kabinjában.

- Bates? - kérdezte Nelson, és úgy érezte, megáll a szíve. - De én azt hittem...

- Mit hitt, kommandant?

- Azt, hogy bízik bennem.

Phelan végigmérte Nelsont és a férfi érezte, ahogy valami hideg villanás rohan át a testén. Egy pillanat alatt megértette, hogy a kán a tanácsadóin és talán a Kell Kopókon kívül senkiben nem bízik. A Vörös Kalózzal folytatott kapcsolata miatt Nelson örökre kívülálló és idegen marad.

-Ön nagyon hasznos információkat adott nekem, kommandant. Magammal hoztam, mert ez volt a megállapodás - mondta Phelan és hangjának éle egy árnyalatot tovább erősödött. - És mert ismeri a Vörös Kalózt. De bízni? A bizalom ebben az esetben meglehetősen illékony dolog.

Nelson felszegte a fejét.

- Ha odaérünk, kapok egy mechet?

- Nem.

- Nem?! - kérdezte Nelson döbbenten. - Dehát....

-Arra alkudott, hogy velünk jöhessen, semmi többre. Jöhet vagy maradhat, Maga dönti el.

Az ábránd, amit Nelson elfogatása óta dédelgetett, a vízió, hogy szemtől szemben áll a Vörös Kalózzal egy hatalmas Egyenlők Körében hirtelen szertefoszlott. Kit akartam megcsalni? Megpróbálta ökölbe szorítani a kezét, de nyomorék ujjai nem engedelmeskedtek. Phelan is, a nő is a klánokhoz tartozik. Az egésznek vége... - gondolta, ahogy reményei szertefoszlottak, aztán felnézett a Farkas kánra.

- Még mindig nála vannak az embereim. Magukkal megyek.

 

Phelan türelmetlenül dobolt az ujjaival a szék karfáján a Bagolyfészek fedélzetén. Dan Allard szemben ült vele és mosolygott.

- Phelan, még keresztülrágod magad azon a karfán, mire odaérünk. A nyugalom szép erény.

- Ez mind igaz, ezredes, de tartok tőle, hogy ez egy verseny, amit a leggyorsabb fog megnyerni - válaszolta Phelan belekapaszkodva a biztonsági övbe, és a visszaszámlálót nézte a monitorán. Az Arc-Royalról történő első ugrás után mindkét hajó egy újabb ugrást hajtott végre Yeguasra. Ott egy teljes hetet vesztegettek el a Kearny-Fuchida ugróhajtóművek, és a lítium-fuziós fedélzeti telepek feltöltésével.

- Azt hiszem - rázta meg a fejét az idősebb férfi -, még mindig előtte járunk. Nem hallottunk róla, hogy rajtaütött volna az Egyesült Nemzetközösség területén bármelyik űjratöltő állomáson, úgyhogy talán még mindig a mi területünkön van. Nem hinném, hogy a klánok bármivel is adakozóbbak lennének az irányában, mint a Nemzetközösség. Elérjük a bázisát, és birtokba vesszük egy hónappal azelőtt, hogy hazaérne.

Phelan arca nem árult el érzelmeket. Hacsak el nem éri a Jádesólymokat, mert ők meggyorsítják az útját. Még párat dobolt az ujjaival, hogy levezesse a feszültségét.

- Remélem, igaza van, mert nem akarom megadni neki az esélyt, hogy újra felépítse és felfegyverezze az egységét, és csak aztán támadjon ránk. Elissát az „Örökösök” nevű pacifista szekta alapította. A tagjai teljesen feladták a technikai vívmányokat. Egyszerű farmerekként élnek szétszórt kis falvakban. A Farkas klánnak még helyőrsége sincs ezen a világon, de elképzelhető, hogy egy Csillagliga raktár még létezik ott, és a Vörös Kalóz feltörte, hogy utánpótláshoz juthasson.

- Visszatérünk a második tervedhez - mosolygott Dan. - A Kell Kopókkal blokád alatt tartjuk a világot, mialatt segítséget kérsz a galaktikádtól az elpusztítására. Akár így, akár úgy, de elkapjuk.

Három figyelmeztető hang harsant végig a Bagolyfészken, és Phelan ellazította magát, mikor a visszaszámláló nullához ért, aztán úgy érezte, mintha az egész univerzum rászakadt volna. Feketeség örvénylett felfelé körülötte egy gömbben, ami a lábainál kezdődött, mintha két hatalmas, fekete hullám csapott volna össze. Egyre magasabbak, és magasabbak lettek, míg végül teljesen összezárultak a feje felett.

A buborék fala, amiben bennragadt vékonyodni kezdett, mikor az első ugrás véget ért, de újra visszavastagodott, mikor a második ugrás megkezdődött. A fekete vízoszlop rázúdult, és úgy érezte, megfullad, miközben mindenféle víziók kavarogtak körülötte a Vörös Kalózról, Ulricról, Cona ról, Victorról, Rannáról és Vladról. Összeesküvők milliói úsztak felé sebesen a sötét vízben, és a sebesség utáni őrült vágytól kiszáradt a szája.

A második ugrás is véget ért, és Phelan megrázta a fejét, hogy eltűnjenek előle a képek. A megnyitott kommunikációs csatorna egy Jádesólyom jelképet mutatott előtte, aminek helyét egy pillanattal később egy klánbeli unott arca vette át.

Phelan felült, és kilazította a biztonsági övét. Rámutatott zakójának elejére.

- Phelan Ward kán vagyok, a Farkasok kánja. Azonnal töltse fel mindkét hajónkat.

A férfi meglepettnek látszott, aztán arca elsötétült.

- Nem tudok az ideérkezéséről, Phelan kán.

- Sürgős küldetésben vagyunk az ilkán megbízásából. Kövesse a parancsomat.

A férfi erre felkapta a fejé, és Phelan rögtön tudta, hogy túljátszottá a szerepét.

-Az ilkán és én nem állunk napi levélkapcsolatban, és nem az én dolgom, hogy a meghatalmazást, amire hivatkozik, elbíráljam. Majd visszahívom.

A képernyőn ismét a logo jelent meg, és Phelan ökölbe szorított kézzel csapott a karfára.

-A francba!

- Olyan nagy baj van? - húzta fel Dan a szemöldökét, mire Phelan vállat vont.

- Az a férfi a technikus kaszt tagja. Engedelmeskednie kellett volna nekem. Nem kérdőjelezheti meg egy feljebbvaló harcos parancsát.

A jelkép újra eltűnt, és egy másik férfi arca jelent meg a képernyőn. Vastag nyakából és vállának erős kötéséből Phelan látta, hogy egy elementál.

- Taman Malthus csillagezredes vagyok. Én vagyok az alyinai készletek parancsnoka.

- Phelan Ward kán vagyok, és... - kezdte volna mondani Phelan, de a férfi felemelt kézzel megállította a szavait.

-A kérésének természetét tudatták velem, Ward kán. Tartok tőle, hogy épp olyan Jádesólyom hajók jönnek át a rendszeren, amiknek az ön által kívánt töltésre van szükségük.

- Az ilkán megbízatásából egy küldetésen dolgozunk! - mondta indulatosan a kán, mire a kék szemű elementál vállat vont.

- Nem kaptam utasítást, hogy működjék együtt magukkal, és nem vagyok egy zöldfülű, aki engedelmeskedik, pusztán, mert egy farkaskölyök követelőzik.

Dan Allard Phelan elé hajolt.

- Talán ha találkozhatnánk a csillagezredessel, hogy elmagyarázzuk...

- Ha azon törik a fejüket, hogy lerohanják Alyinát, védeni fogom minden erőmmel. Az első lépés az lesz, hogy használhatatlanná teszem a töltőállomást, úgyhogy nem nyernek vele semmit.

- Nyugalom - emelte fel mindkét kezét Phelan. - Allard ezredes arra gondolt, hogy...

-Allard? - kérdezte Malthus, és kék szemei gyanakodva szűkültek össze. -Ő egy Allard?

Phelan egy gombnyomására Dan is belekerült a kommunikációs videó képébe. A férfi ránézett Danre, aztán rátette az ujját a kikapcsoló gombra.

- Daniel Allard ezredes vagyok, a Kell Kopóktól - mondta Dan leglefegyverzőbb mosolyával, mire az elementál egy pillanatig kibámult a sík képernyőből.

- Ismeri Kai Allard-Liaót?

- Igen - válaszolta Dan, ha lehet még szélesebb mosollyal. - Ő az unokaöcsém.

- Ismerem őt - bólintott Malthus. - Vadásztam rá, és harcoltam mellette.

- Nem mesélt sokat az Alyínán töltött időkről - mondta Dan, és arca már vigyorba torzult. - Nem voltak számára könnyű idők.

- De büszke lehet rá - mondta Malthus. - Láttam, hogyan harcol egy Allard. Tekintve, hogy magától tanulta, megpróbálom kialkudni a szükséges töltést, ha megígérik, hogy békésen elvonulnak Alyináról.

- Úgy legyen - mosolyodon el Dan megnyugodva. - Elmondom Kainak, hogy találkoztunk.

Az elementál bólintott.

- Mondja meg neki, büszke vagyok, hogy a bajtársamnak nevezhettem.

 

Nelson Geist tudta, hogy ő az egyetlen az egész csoportban, aki örül az egy héttel meghosszabbított utazásnak, mikor Phelan úgy döntött, hogy tesznek egy kitérőt a Jádesólyom területekről a Farkas klán érdekzónájába. Ez a kerülő pár további ugrást tett szükségessé, és ez megadta Nelsonnak azt, amire szüksége volt: időt.

A várakozások alatt Chris Kell segített neki egy csata-szimulátorral szintre hoznia magát. Hihetetlen iramban hajszolta magát. Batesnek és Chrisnek folyamatosan veszekednie kellett vele, hogy egyen és aludjon is valamit. Nelson tudta, hogy a szemükben ő egy megszállott, a két férfi mégis a szövetségese lett, és keményen dolgoztak érte, hogy Nelson visszaszerezhesse pilóta gyakorlatát.

Ok hárman egy kiválóan, de egyszerűen működő kis csapatot alkottak. Nelson elkészített egy iratot, amiben lemond a Kooken Hadseregnél kapott megbízatásáról, míg Chris Kell felajánlott neki egy Kell Kopókkal kötendő szerződést, és meggyőzte Dan Allardot, hogy írja alá. Nelson Geist kommandantból Nelson Geist őrnagy lett, a Kell Kopók taktikai tanácsadója.

Nelson nem tudta elrejteni a boldog mosolyt az arcán, mikor végre aláírták a papírokat.

- Az unokáim teljesen odalesznek, ha megtudják, hogy leszerződtem a Kopókhoz. Találnom kell nekik egy játszótársat, hogy mind a ketten a Kell Kopó sereget vezethessék a játékban - mondta, és felnevetett.

- El kell hoznia őket az Arc-Royalra. Rengeteg gyereket találnak majd ott, akivel játszhatnak, bár azt kell mondjam, mindegyik elfogult lesz a Kopókkal szemben - válaszolta Chris, és ő is nevetett.

Mikor a papírmunkát ilyen jól elintézték, még keményebb kiképzés kezdődött Nelson számára. Ha bármilyen üresedés adódott az Első Ezredben, Chris azonnal Geistet ajánlotta a hely betöltésére. Még azt is felajánlotta, hogy kiegyezik egy férfival az egységben, és átveszi a Hadvezérét, Nelson pedig megkapná a másodpilótai állást.

Nelson kamatostól visszafizette Chris bizalmát, mikor nem volt gyakorlaton. Az utazás alatt folytak a javítások az Első Ezred csatamechjein, és Nelson Bates-szel és Chris-szel együtt keményen és kitartóan dolgozott, hogy a Mennydörgést újrapáncélozzák, és a megsérült csontozatot helyreállítsák.

A munkálatokat éppen az Elissára történő ugrás előtt fejezték be. Chris csatlakozott a többi zsoldos vezetőhöz a kán kabinjában egy utolsó tanácskozásra. Elő akarta terjeszteni Nelson ügyét, hogy a férfi részt vehessen az Elissán kezdődő ütközetben, így nem okozott túl nagy meglepetést, mikor a kán maga elé hívatta Nelsont.

Mikor belépett a kabinba, azonnal látta, hogy Chris kérését elutasították. A kán gond nélkül egyenesen Nelson szemébe nézett, de Chris elfordította a tekintetét, és lassan megrázta a fejét.

- Hivatott, Phelan kán? - kérdezte Nelson és keményen megvetett lábakkal, büszkén felemelt fejjel megállt a kán előtt.

-Csak tapsolni tudok a próbálkozásaihoz, kommandant, és szeretném, ha több harcosban lenne olyan szív, és indíttatás, mint magában. A kérését viszont elutasítottam - mondta Phelan végigmérve a férfit, aztán arcának kemény vonásai kicsit megenyhültek. - Ez azonban nem jelenti, hogy nem ismerem el a tehetségét. Tüdatni fogom Victor Davion herceggel, és felkérem, hogy vegye vissza a hadseregbe - mondta, aztán Danre nézett. - Persze csak amennyiben Allard ezredes megválik magától.

- Köszönöm, uram - válaszolta Nelson és próbálta lenyelni a gombócot a torkában. - Ez minden, uram?

- Nem - mondta Phelan és előredőlt az asztala felett. - Kevesebb, mint két perc múlva ugrunk Elissára. Van még valami, amit el akar mondani?

- Nem, uram - rázta meg keserűen a fejét Nelson -, mindent tudnak.

- Kiváló - dőlt vissza ismét a kán és egy székre mutatott. - Foglaljon helyet. Azonnal ugrunk.

Nelson és a Kell tisztek bekötötték magukat az üléseikbe, de Chris kinyújtotta a kezét és megszorítottá Nelson vállát.

- Sajnálom - mondta. - Megpróbáltam.

- Tudom - bólintott Nelson. - Remélem, a velem folytatott gyakorlatok segítenek majd, hogy befejezze, amit én nem tudok.

- Az én ujjam lesz a gombon, de a maga szelleme fogja vezetni.

Három figyelmeztető hang rikoltott fel, és az utolsó még a Nelsont elnyelő örökkévalóságban visszhangzott, mikor a hajó ugrott. Úgy érezte, hogy atomnyi szélességűre nyúlik, és rettegni kezdett, hogy teste szétszakad. A félelem egy pillanaton belül elmúlt, és nem maradt más, csak a fájdalom, hogy nem tudja megbosszulni, amit a Vörös Kalóz vele tett. Ahogy atomjai szinte szétugráltak testéből, hirtelen megértette, hogy egyetlen nyilvánvaló és megtagadhatatlan érzés miatt szökött meg: leküzdhetetlen vágy élt benne, hogy megölje a Vörös Kalózt.

Semmi nem tarthat vissza tőle.

A látomásai eloszlottak, és látta, ahogy a kán egy távközlő képernyőre figyel.

- Beérkező üzenet Elissáról, Phelan kán.

A kán körülnézett a teremben.

- Úgy látszik, vártak minket. Ennyit a meglepetés előnyeiről - mondta és lenyomott egy gombot. - Küldje át.

Oh, dehogyis nincs előnye a meglepetésnek. De most náluk van ez az előny! - gondolta Nelson, és látta, hogy Conal Ward arca jelenik meg a képernyőn.

- Phelan Ward kán, milyen erőkkel akarsz Elissára támadni?

Phelan döbbenten dőlt hátra.

- Ha ez valami vicc akar lenni, Conal...

- Milyen erőkkel akarod megtámadni Elissát?

Nelson agyában ott visszhangzott a kérdés, aztán hirtelen mindent megértett. A Harmincegyedik Farkas Solahma még azelőtt hagyta el az Arc-Royalt, hogy beszéltem volna a kánnal. Conal csak a Vörös Kalóztól tudhatta meg, hogy hol rejtőzik, ez pedig azt jelenti, hogy a szövetségese. A kán viszont a nő ellen dolgozik. Hogy lehet ez?

- Conal Ward csillagezredes - kezdte metsző hangon Phelan -, én vagyok a kán, és parancsolom, hogy add ki a Vörös Kalózt.

- Nem.

- Tisztában vagy vele, hogy hazaárulást követsz el?

- A legnagyobb tisztelettel - válaszolta Conal gúnyosan -, de azt kell mondjam, hogy te vagy az, aki a Belső Szférából a Farkas klán világára támadó csapatokat vezetsz. Én csak megvédem a bolygót a te hazaárulásoddal szemben.

Phelan vészjóslóan a képernyő felé hajolt.

-Tényleg ezt akarod játszani, Conal? Ha igen, gondoskodom róla, hogy minden leszármazottad hulladéknak minősüljön, és hogy a genetikai állományodat kitöröljék a születési programokból - mondta, mire Conal egy árnyalatnyit elsápadt, de aztán arcát a gyűlölet keményítette meg.

- Amennyiben legyőzöl, Phelan kán, talán be tudod váltani a fenyegetésedet. A Harmincegyedik Farkas Solahmával védeni fogom Elissát. Megkérlek, hogy mellőzd a légi vadászok használatát.

- Nem, Conal - rázta meg a fejét a kán. - Megfőzted, hát edd is meg. Minden erőnkkel támadunk. Túllőttél a célon, és most megfizetsz érte.

Az idősebb férfi arcán gúnyos mosoly jelent meg.

- A győztesek írják a történelmet, Phelan kán. Emlékezz erre, és reménykedj, hogy nagylelkű leszek, mikor a te fejezetedet írom.

 

Elissa

Farkas érdekszféra

3055. október 25.

 

Phelan belebújt a hűtőmellényébe és felgombolta. Rámutatott a völgy holografikus kijelzésére, ami felé tartottak.

- Conal itt fog ránk várni, a völgy északi végénél. A létesítmények itt, dél felé üresnek tűnnek. Tudunk egy kiterjedt föld alatti hálózatról. Mindezt Nelson Geist mondta el a virtuális programban látottak alapján mondta, és felpillantott Christian Kellre. - Geist megerősítette a város térképet?

- Azt mondja, egyezik - bólintott Chris.

Evantha a térképre mutatott.

- Mi az esélye, hogy Conal ugyanúgy felszórta robbanóanyaggal a létesítményt, ahogy mi csaltuk csapdába a Kalózt Dentonnál?

-Jó kérdés - morogta Phelan, miközben felerősítette a pisztolyát a bál lábára. - Én azt mondanám, hogy nem sok esély van rá. Azt akarja, hogy hozzá egészen közel érjünk földet, ami eleve kizárja, hogy berohanjunk a városba, és csapdába essünk. Ez viszont azon is elgondolkodtat, hogy várhatunk-e valamilyen lesből támadást.

A fiatal kán ránézett Carew-ra és Caitlinre.

- Ha mégis ránk törnek a városból, ti csak akkor támadtok. Conal nem akarja, hogy ti is részt vegyetek a harcban. Azt akarom, hogy kísérő kötelékben repüljetek felettünk arra az esetre, ha szükségünk lenne rátok.

- Miért nem bombázzuk egyszerűen a pokolba a katonáit? - kérdezte Chris értetlenül.

Phelán összeszorította a fogait. Igaza van, átkozottul igaza...

- Azért, mert azok a katonák még mindig a Farkas klán tagjai. Nem akarom megölni őket, ha a dolog elkerülhető.

Dan Allard keze átsiklott a hegyeken a Farkas Solahma vonaláig, ahogy a térképre mutatott.

- Ezek a hegyek át vannak lyuggatva bányákkal. Ha Conal betelepíti ide az embereit, kegyetlen harc lesz, mire kiszedjük őket onnan.

-Akkor kiéheztetjük őket. A legfőbb cél a Vörös Kalóz elfogása - mondta Phelan és kivette a pisztolyát a tokból, hogy megtöltse a fegyvert. Mikor végzett vele, visszafette a helyére. - Legyőzzük Conalt, elfogjuk a Vörös Kalózt, és indulunk.

A Bagolyfészek egy aprót billent, ahogy az atmoszférába lépett. Phelan végignézett a köré gyűlt férfiakon és nőkön, fiatalokon és időseken, akik mind pontosan tudták, hová indulnak, mégsem éreztek félelmet, talán csak egy árnyalatnyi türelmetlenséget.

- Egy óra múlva földet érünk. Utolsó kérdések? - kérdezte, mire Chris felemelte a kezét.

- Fenntartja Geist büntetését?

- Chris, ő a saját embereinkre lőtt - rázta meg a fejét Phelan. - Nem adhatok alá egy mechet.

- Nekem úgy tűnik, nem ő az első ember, aki a sajátjaira támadt.

A Chris hangjában bujkáló keserű gúny belemart Phelan szívébe, de tudomásul vette a megjegyzést egy bólintással.

- Igaz, kuzin, én is lőttem a Belső Szféra embereire. Ha én lennék az ő helyében, te adnál nekem egy mechet?

Chris válaszra nyitottá a száját, aztán meggondolta magát.

- Győztél, Phelan. Szerintem tévedsz, de te döntőd el.

Phelan rámosolygott az unokatestvérére.

- Szerintem is neked van igazad. De azt is tudom, hogy inkább bánom meg, hogy egy hűséges embert nem fegyverzek fel, semhogy egy árulót ültessek egy mech fülkéjébe.

- Igaz.

- Minden harci egységnek! - nyomott le egy gombot Phelan és a bolygó képe eltűnt. - Itt a zsákmányunk, ejtsük el!

 

Nelson Geist a szeme elé emelte a kezét, hogy leárnyékolja az erős napsütést.

- Hol van? Nem látom.

Bates egy pontra mutatott az Alfa és Béta zászlóaljak közötti kis nyílásban. A két férfi egymás mellett állt egy légikocsiban, amit a Bagolyfészekről hoztak el.

- Ott, látja? Abban a vörös Hadvezérben,

Nelson hunyorgott, és próbált valamit kivenni a kavargó porfelhőkön keresztül, amelyek a Kell Kopókat kísérték.

- Semmit nem látok - mondta ingerülten, és oldalba bökte Bates-t. -Adja már át a látcsövét.

Bates lehajtotta a fejét, hogy le tudja venni a nyakába akasztott nehéz távcsövet. Nelson letörölte az izzadtságot a lencse széléről, aztán a szeméhez emelte. Csonka kezével próbálta mozdulatlanul tartani, míg jobb kezének ujjaival fókuszált.

A Kell Kopók feketére festett hátukat mutatták felé, míg vörös lábaik fel-felvillantak. Középen egy pár fekete mechet látott, és tudta, hogy az a kán csillaga. Félig takarva a hatalmas halálgépek által kavart porban a zsoldos csapat nyugati szárnyának végén Evantha vezette az elementál egységet..

A kis résen, amit Bates mutatott az előbb Nelson meglátta a Harmincegyedik Farkas Solahmát. Halvány olajzöldre festett mechjeik kellően katonás látványt nyújtottak, de a többi színesre festett gép mellett jelentéktelennek tűntek. Ha a Harmincégyeseket a gépeik dekorálására fordított energia alapján ítélték volna meg, hát a mezőnynek messze a legvégén zártak volna. Nelson tudta, hogy bár Farkasok, a kán emberei mégis lenézik őket.

Tüdta, hogy a kán még ennél is jobban megveti őket, mikor a mellettük álló négy másik mechre tévedt a szeme. Hármat közülük nem ismert fel, bár az égővörös és arany jelzéseik egyértelművé tették, hogy banditák. Az utolsót viszont ismerte, nagyon jól ismerte. Hát ott van. Vajon eszébe jut-e, hogy hol vagyok?

- Már látja?

Nelson bólintott és a mozdulattól egy pillanatra elvesztette szem elől, aztán újra képbe fogta, mikor a nő mechje előre indult. Ahogy a Hadvezér összetalálkozott a Kell Kopókkal, mintha elbizonytalanodott volna. A mech nem mozdult azzal a folyékony eleganciával, ami mindig is jellemezte a Vörös Kalózt. Mi folyik ott? Ott kell lennie! Ez ő kell, hogy legyen.

Nelson leengedte a távcsövet és párat pislogott, hogy tisztábban lásson, aztán újra a szeméhez emelte. Látta, ahogy a Hadvezér a Kell Kopók vonala felé fordítja a jobb karján a protonágyút, aztán visszaengedi, mert elrontotta a célzó manővert. Istenem...

Nelson átnyújtotta Batesnek a távcsövet.

- Igen, már látom.

A biztonsági ember kinyújtotta a kezét, hogy átvegye, így nem látta, ahogy Nelson jobb térde hirtelen felemelkedik. A mozdulat az ágyékán találta el a férfit, amitől az összegörnyedt, aztán Nelson fogta a nehéz távcsövet, és fültövön csapta vele Bates-t, aki egyensúlyát vesztve kizuhant a légikocsiból és eszméletlenül terült el a földön.

Nelson mellé ugrott, és a kezébe tette a távcsövet.

- Sajnálom, barátom, de nem értetted volna.meg.

Beugrott a kocsiba és elővette a bal oldali tartóból a puskát. Maga mellé fektette az ülésre, és elszáguldott az épület felé.

Phelan tudta, hogy a gépe már a legelső összecsapásban fő célpont lesz. Bár mechje nagyon jól fel volt szerelve ahhoz képest, hogy könnyű mech volt, meg sem közelíthette a Conal által vezetett Man’O’War-t. Az a mech egy omnimech volt, a klán technológia csúcsa. Egy olyan gép, mint amivel Ranna harcolt. Egyetlen találat Conal fegyveréből elég lett volna, hogy letépje a Farkaskutya bármely végtagját.

A Harmincegyedik Farkas Solahnia többi mechje hasonló vagy valamivel gyengébb volt, mint amit a Kell Kopók használtak ellenük. Mivel a Harmincegyesek csak egy banditavadász egység volt, a klánok nem pazarolták rájuk az új mechjeiket. Conal omnimechje annak a tiszteletnek az emléke volt, amivel egykor körülvették.

A csata vonalát alig egy kilométerrel távolabb húzták meg, mint ahol Phelan várakozott másodlagos monitorát figyelve. A Kopók készen álltak. Phelan pisztolyát megigazítva úgy döntött, ő is kész van, és bekapcsolta a rádiót.

- Conal Ward, ezennel megfosztalak a Harmincegyedik Farkas Solahma vezér posztjától; és felszólítalak, hogy azonnal jelents. Őrizet alá helyezünk, és engedetlenség, továbbá feljebbvalód utasításának megszegésével törvényszék elé állítunk. A parancsnokságod alatt állóknak ezennel amnesztiát hirdetünk, amennyiben most elhagynak - mondta Phelan és a holografikus kijelzőt figyelte.

Ahogy várta, egyetlen Farkas sem mozdult. Látta, hogy Conal az ellenség alakzatának közepén áll, és a Vörös Kalóz felzárkózik mellé.

- Nem kellett volna, hogy ez legyen a vége, Conal.

Conal kegyetlen nevetése ott visszhangzott Phelan neurosisakjában.

- Tévedtem, mikor azt mondtam, hogy egy Farkas vagy, Phelan. Még mindig csak egy erőtlen kölyök vagy a Belső Szférából. Egyetlen Farkas sem ajánlott volna fel kétszer megadást. Ha igazi Farkas lennél, egyikünk már halott volna.

- Itt az ideje - válaszolta Phelan, és a harc elindult.

 

Nelson Geist végigszáguldott a lopott légikocsival az utcákon, ahol oly sokat barangolt. A város nem volt olyan tiszta és rendezett, mint a programban, de minden részét pontosan felismerte. Az érzéstől megremegett, és az izzadtság kezdett folyni róla. Megállította a kocsit, és hányt.

Úgy is maradt percekig, a porban térdelve, miközben a gyomra küszködött, hogy megtisztítsa magát. Itt vagyok, hogy véghezvigyem - gondolta, és erőt véve magán megtörölte a száját az ingujjával. Lenézett, megvetett és gyávának tartott. Én nem vagyok gyáva!

Kinyújtotta a kezét és megragadta a légikocsit, hogy talpra húzza magát. Kivette az autóból a puskát, és kicserélte a tárat. A zár nagyot kattant, ahogy a helyére húzta, és megindult az üres főúton az épület felé.

- Tudom; hol vagy. Megfogtalak. Az enyém vagy.

 

A Kell Kopók zárt támadó vonala benyomult az egymásnak csapó erők közötti résbe, ahogy egymás után reppentek fel a bombarajok. Christian Kell a balra forgató terheléssel küzdött, mikor a Mennydörgés vállára szerelt NHR kilövőből egy csapat bombát eresztett az ellenségre. A célkeresztbe fogott Clintre lőtt a megnövelt hatósugarú nehéz lézerből, és a három közepes lézerből.

Két lézerlövés ném ért célba a távolság miatt, de a harmadik felhasította a páncélzatot a Clint jobb karján, félig olvadt cseppeket szórva szét a földön és feltárva a fém csontokat, a szintetikus izmokat, és a gép protonágyújának szerkezetét. Aztán a Mennydörgés nehézlézere zöld energia töltetet pumpált a Clint mellkasába, és leolvasztott mindent, egy leheletvékony páncélrétegen kívül.

Négy. további lövés ugyanott ért célt lerobbantva a maradék páncélzatot és némi belső sérülést okozva a mech szerkezetében. Mikor egy újabb lövés a mech jobb lábán lévő borítást kezdte ki, Chris úgy látta, mintha a gép megingott volna, mégis talpon maradt.

Viszonttámadása keményen végigvágott a Mennydörgésen, mert a proton töltet közel egy tonna páncélzatot borotvált le a mech bal melléről. A Clint törzsére szerelt két lézer pedig a Mennydörgés középvonalát találta el. Bugyborékoló köröket égettek a mech szívé fölé, mégsem tudták áttörni a páncélzatot. Chris sikeresen megbirkózott a páncél hatalmas súlyának elvesztésével, és talpon tartotta a mechet.

 

Nelson Geist ráköpött a halvány fényben úszó folyosó padlójára. Ilyen mélyen a felszín alatt a hőmérséklet megemelkedett, és a férfi érezte, hogy inge teljesen átnedvesedett. Izzadtság cseppek gördültek le a halántékán és megültek a felső ajka felett. Letörölte, aztán beledörgölte nyomorék kezét a nadrágjába, mielőtt újra megfogta volna a puska agyát.

Ahogy lefelé osont a tiltott folyosón, ideges mosoly játszott az arcán. Ha egy mechben ülnék, hűtőmellény lenne rajtam, és csonthideg lennék egy ennél ötször forróbb helyen is. Lepillantott, hogy immár talán vagy századszorra is ellenőrizze, hogy a puska ki van-e biztosítva.

Ahogy a folyosó elfordult, Nelson érezte, hogy valami összeszorítja a torkát. Közel volt a pánikba eséshez, és egy pillanatig azt képzelte, újra a nyakán van a sokkoló. Fél kezével a nyakához kapott, de mikor csak a forró húsát érezte remegő ujjai alatt, nekidőlt a falnak, és közel volt hozzá, hogy összeessen. Ezúttal nem állít meg semmi.

Kitörölte a belefolyt izzadtságot a szeméből, és újra a folyosó vége felé indult. Két zárt ajtóval találta szemben magát, épp úgy, mint a szimulátorban. Majdnem zárt - helyesbítette magát, ahogy az ideges mosoly visszatért az arcára az ajtó alatt kiszűrődő halványsárga fény láttán. Összeszorította fogait, hogy örömében ne kiáltson fel.

Lépésről lépésre csendben araszolt előre. Kényszerítette magát, hogy az orrán át lélegezzen a dohos levegőben a nő illata után kutatva, de semmit nem érzett a saját izzadtságának és hányadékának szagán kívül. Ahogy kiengedte a levegőt, a kezére hullottak az orra körül összegyűlt apró cseppek.

Az ajtóhoz közeledve két apró kattanást hallott. Végigpillantott a folyosón, amin eddig jött és rettegett, hogy felfegyverzett testőrök közelednek, akik el akarják kapni a céltól csak egy karnyújtásnyira, de senkit nem látott, és rájött, hogy a hang a szobából jött. Gyorsan átfuttatta az agyán a szóba jöhető fegyvereket, amik ilyen hangot adnak, ha élesítik őket, de egyet sem talált. Inkább valami bőrönd zárjának tűnt - nyugtatta meg magát, aztán vett egy mély lélegzetet, és hangtalanul benyomta az ajtót.

A Tigressen töltött idő alatt, és később, vissza-visszatérő rémálmaiban is hihetetlen és horrorisztikus dolgokkal népesítette be az ajtón túli világot. Képzeletében kínzóeszközök, horrorképek és trófeák díszítették a szobát, amit a Vörös Kalóz az elfogottak testrészeiből készíttetett, az ő csonka kezével a főhelyen. Mégis, lidérces lázálmainak egyike sem tudta megközelíteni a kegyetlen valóságot.

Mikor belépett, a nő éppen a helyére csavarta egy henger fejét, amit a falba épített szerkezetbe illesztett be. Mozdulatai nyomán sárga és fekete biztonsági gombok ugrottak a helyükre, amiket lenyomott, aztán elmosolyodott, mikor felpillantva meglátta a férfit.

- Gondoltam, hogy te vagy az.

Nelson az asztalon heverő táskára nézett, aztán a szerkezetre a falon. A jelet, amit a táskán látott, már kadét kora óta nagyon jól ismerte. Bár nem látott bele, tudta, hogy puha habbal van kibélelve a kioldó szerkezet alatt, ami a helyén tartja a hengert, mert ahogy az oktatója mondta: „a nukleáris kioldó szerkezeteket nem arra találták ki, hogy csapkodjanak velük”.

Egy nukleáris robbanófej? Az egész völgy, minden el fog pusztulni. Ez a nő őrült! - gondolta megdöbbenve, aztán csak annyit mondott:

- Én vagyok. A játéknak vége - mondta és intett a puskával, mire a nő felemelte a kezeit.

- Nem fogsz megölni, Nelson Geist - rázta meg a fejét a nő le nem véve a tekintetét a férfiról.

- Valóban? Épp egy atombombát akarsz működésbe helyezni, ami mindenkinek az életét kioltja, kivéve azokat, akik a hegyekben, a bunkerekben húzták meg magukat. Te nem is őrült vagy, hanem gonosz. Ördögien gonosz. Semmit nem tudsz mondani, ami visszatart attól, hogy megöljelek.

- Szeretlek, Nelson Geist - mondta a nő, és úgy mosolygott, mint egy kígyó, miközben keze lassan, dédelgető mozdulatokkal a hasára kúszott. - A gyermekedet hordom a szívem alatt.

 

A csata a legelső lövéstől úgy folyt, ahogy Phelan várta. A Harmincegyedik Farkas Solahma elkezdett visszavonulni, mielőtt még a nyílás bezárult volna. A céljuk nyilvánvalóan az volt, hogy a hegyekbe visszavonulva fedezékből harcoljanak, de Conal túl messzire telepítette a harcvonalat. Elfelejtette, hogy a Kopók ugyanolyan fegyverekkel vannak felszerelve, mint mi, amiket a Füstjaguároktól meg a Novamacskáktól zsákmányoltak a luthieni csata után.

Phelan elmosolyodott, mikor rájött, hogy Conalt így tudták elvágni a fedezékétől. Azt várta, hogy pár nagy távolságú rakétatámadás majd lelassítja a Kopókat, és akkor vissza tudott volna vonulni a hegyekbe. Mivel mindig is arrogánsán és ellenségesen viselkedett a banditavadász akciók alatt, esélyt sem kapott, hogy kitapasztalja, mit tudnak a Kopók. Az ostoba arroganciád tartja életben a fegyverszünetet. Ha nem tanuljuk meg tisztelni a Belső Szférát, túlnőnek rajtunk és megsemmisítenek minket.

A kán látta, ahogy Conal mechje hátrálni kezd, de megállt, mikor egy NHR zápor térdre küldte a Vörös Kalóz Hadvezérét. A Man’O’War a közeledő Kopók és a ledöntött Hadvezér közé vetette magát.

Felemelte két karját, és feje felett keresztezve nyilvánvalóan jelét adta egy személyes kihívásnak.

- A gépem még érintetlen, Phelan kán. Akarsz te lenni, aki kivégez? - kérdezte, mire mögötte felbomlottak a sorok, és a Harmincegyesek

abbahagyták a bunkerek felé való rohanást.

Phelan úgy válaszolt, hogy az összes csatornán hallják.

- Mit ajánlasz fel, ha győzök?

- Az embereim megadják magukat.

- Tartani fogják magukat ehhez?

- Úgy lesz, Phelan kán.

Phelan szemei összeszűkültek. Csalsz, te hazaáruló fattyú. Csaltál az utolsó harcban is, amit a vérnevemért folytattam, és legalább annyi kárt okoztál a Belső Szférának, mint a Vörös Kalóz - gondolta, miközben a másodlagos monitorára érkezett jelentés tudatta vele, hogy Conal egy kódolt üzenetet küld az épület felé. Valamit rejtegetsz, de Carew és Caitlin a levegőből figyelnek, hogy ne tudj rajtunk ütni. Beállította a számítógépét, hogy jelezze, ha valamilyen üzenet érkezik vissza azon a csatornán, aztán válaszolt.

- Úgy legyen, Conal - mondta, és mosolygott, mikor mechjével elindult a Kopók vonalától. Neked is megvannak a magad kis trükkjei, és nekem is. Majd meglátjuk, hogy ki nevet a végén.

 

- A gyermekemet? - kérdezte Nelson döbbenten, és ahogy megszólalt, a Vörös Kalóz a táska után nyúlt.

A férfi feléje fordította a fegyvert, és meghúzta a ravaszt. Az első ólomfelhő a bal vállán kapta el a nőt, és megperdítette. Teste még mozgásban volt, mikor jobb kezével előkapott a táskából egy automata pisztolyt.

Nelson gondolkodás nélkül újratüzelt, miközben a nő pisztolyából kékes fény villant fel, aztán a férfi második lövése kiütötte kezéből a fegyvert és összeroncsolta jobb felkarját. A nő teste a lövéstől falnak repült, aztán végigcsúszott rajta le a földre véres nyomokat hagyva maga után.

Nelson levegő után kapkodott. Először azt gondolta, csak a közelharc miatti izgalom az oka, aztán érezte, hogy vér folyik a szájából. Lenézett 'és két lyukat látott az ingén. Elejtette a puskát, és jobb tenyerét a sebre szorította, de csak rosszabb lett, mikor elvette a kezét.

Egy lépést előre tántorodott, aztán még egyet. A világ kezdett elsötétedni mögötte, de megrázta a fejét. Erősen testére szorítva a karját csonka kezével az asztal felé nyúlt, és nekiesett. Kinyitotta a táskát, földre szórva a tartalmát, aztán megpróbált a sarok felé vánszorogni.

Mikor meglátta a nőt, térdre zuhant, hogy többé már soha ne keljen fel onnan. A Vörös Kalóz halott volt. Az első lövés átlyukasztotta a torkát, de mégis érintedenül hagyta a szép ám kegyetlen arcot. A férfi kinyújtotta a kezét és lezárta a nő üvegesedő szemét. Lehajtotta a fejét egy imafélét mormolva, aztán elkúszott, hogy keressen egy helyet, ahol meghalhat.

A Vörös Kalóz övén lógó rádió recsegni kezdett, aztán megszólalt:

- Most vannak a megfelelő helyen. Indítsd!

Nelson kiköpte a vért a szájából, és egy erőtlen mozdulattal letépte a nő övéről a rádiót. Bal kezébe fogva egy örökkévalóságnak tűnő ideig próbálta összeszedni magát, hogy felemelje. Hallotta, ahogy a levegő sípolva szökik a tüdejéből; de kényszerítette magát, hogy a szkjához emelje a mikrofont.

- Magára maradt - mondta erőlködve, és levegő után kapott. - Mikor a pokolba ér, megkérdezheti tőle, hogy mit rontottak el.

 

Phelan tudta, hogy egyetlen előnye mechjének mozgékonysága lehet. Bár Conal Man’O’War-ja felvehette volna vele a versenyt sík terepen való futásban, a Farkaskutyát mégis szinte lehetetlen volt eltalálni gyors mozgása miatt. Ha Conal nem ügyel rendesen gépének felmelegedésére, a célzórendszere elég gyorsan forrni kezd.

Phelannek meg kellett várnia, amíg Conal hibázik, és gépe megtántorodik. A gyors mozgás ugyan nehéz célponttá tette, de legalább ennyire megnehezítette számára is a célzást. A kán előrelendült és jobbra tartott a lehető legtávolabb tartva magát a Man’O’War jobb karjától.

Conal jobbra húzódott, és gépének jobb karját a Farkaskutyára emelte. Két kék energia villám vágott ki a protonágyúból mély árkokat szántva a könnyű kis mech mögött a talajon, aztán félig olvadt szikladarabokat lövellve a levegőbe. A Man’O’War bal karjára szerelt nehéz és közép lézerek szintén a Farkaskutyára irányultak, de energia dárdáik messze fölötte szálltak el.

Magasra lőtt? Mit csinál ez?! — razta meg a fejet Phelan, ahogy a Man’O’War otromba mozdulatait figyelte. Conal kezd hanyag lenni. Mit akar? Azt hiszi, ezzel közel csalogathat? Mozgásban van, úgyhogy nem tudom megölni, de nem vet be mindent, hogy elkapjon. Vajon miért?

Phelan infravörös figyelőre kapcsolta a monitorát, ami fénylő körvonalat rajzolt a Man’O’War köré, mutatva, hogy Conal már feltornázta kicsit a hőmérsékletet, de mégsem olyan magasra, hogy baja legyen belőle. Nem tudta célzóképességét úgy meggyöngíteni, hogy érdemes legyen megközelíteni. Phelan előbb habozott, aztán úgy döntött, hogy nagy sebességre kapcsolva előre lendíteti a Farkaskutyát, bár mélyen belül tartott tőle, hogy Conal - függetlenül attól, hogy milyen hanyag - nem fogja megadni a győzelemhez elegendő nyitást.

A számítógép hirtelen jelezte, hogy megjött a várt alkalom. Conal egy pillanatra megállt, hogy rácélozzon Phelanre, aztán elvétett egy lépést, megbotlott és újra rosszul lépett, így a fegyverek vagy fél méterrel mellé lőttek.

Phelan hirtelen balra vágott a méchjével, és bezárta a rést a két gép között. Továbbforgott, de egyre közelebb, így a Farkaskutya kikerült a Man’O’War elülső fegyvereinek köréből. A nagy mech széles hátába került, aztán lőni kezdte minden fegyverével.

A Farkaskutya jobb karjába épített nehézlézerrel, mint egy óriási, zöld konzervnyitóval hatalmas lyukat vágott a másik mech hátának páncélzatába, aztán a három közeplézer vérvörös sugártűket lőtt Man’O’War szívébe. Az energia szétzúzta a meghajtó szerkezetet apró szilánkokat és darabokat tépve ki belőle, amik aztán pattogva szikráztak szét a gép hátán ütött nyíláson át.

A meghajtó szerkezet nélkül egyszerűen lehetetlen volt stabilizálni a mechet, még a Conal neurosisakjából érkező egyenes parancsokkal is. A Man’O’War a földre zuhant hatalmas porfelhőt kavarva, végtagjai a talajnak csapódtak és leváltak róla. A gigantikus szerkezet összetörve menthetetlenül mozdulatlanságba dermedt.

 

Nelson Geist elejtette a rádiót, és hallotta, ahogy zörögve elgurul a földön. Elmosolyodott, aztán nekitámasztottá hátát a falnak csendben korholva magát az ügyetlenségéért. Kényszerítette magát, hogy a fekete műanyagot bámulja a csillogó tranzisztorokkal, még akkor is, ha komoly fájdalmat okozott arra fordítani a fejét. Tudta, már nem fog sokáig tartani, és még mindig jobb, ha a törött rádiót látja életében utoljára, mintha a Vörös Kalóz arcát vinné magával.

 

Tharkad

Egyesült Nemzetközösség

3055. október 25.

 

Victor Davion egyedül üldögélt az arkón irodájában és a kezében tartott kis papírt nézte. Szóval ez az. Négy hónapos kimerítő kutatás után négy nevet tartott a kezében. Ők voltak, akik lefoglalták a jegyeket a Frederick Steiner Emlékkönyvtár megnyitó fogadására, de nem mentek el, és nem is adták másnak a jegyeiket.

Tudta, hogy az első név ott lesz a listán. Ryan Steiner. Ryan attól a pillanattól, hogy Victor édesapja elvette Melissát, mindig is apja ellen dolgozott. Örökölte Alessandro Steiner elhivatottságát, azét a férfiét, akit a nagyanyja távolított el a trónról, és aki hozzásegítette Ryant, hogy karrierjét Frederick Steiner elárulásával kezdje, aki szintén riválisa volt a hatalom megszerzésében.

Ryan a politika zavaros vizében halászott, és Victor tudta, hogy neki kell állnia a gyilkosság hátterében. Ryan Morasha Kelswát vette feleségül, aki a Tamari Paktum trónörököse volt. Esküvőjük óta a férfi lett a Tamari világok függetlenségének fáradhatatlan bajnoka. A tény, hogy Tamart a Jádesólymok egyben nyelték le, nem tudta lecsendesíteni.

Szintén Ryan volt az, aki a Skye szeparatista mozgalmat irányította, ami tizenöt évvel korábban majdnem polgárháborút indított el. Steiner lázadást szított, aztán közbeavatkozott, hogy elsimítsa a dolgokat, mikor Victor apja katonákat küldött a lázadás leverésére. Nem volt komoly vérontás, de azért is Hanse Daviont okolták. Ha Melissa nem olyan népszerű a Lyránok körében, az incidens egy totális belháborút indított volna el.

Ryan Steinemek származott a legtöbb haszna az anyám halálából. Victor orrcimpái megremegtek, mikor végigvillant rajta az a sok dolog,

ami anyja halála óta történt. Ha Katherine nem veti közbe magát a médiánál, hogy békét teremtsen közte és Ryan között, a követőik tábora már régen a nyílt konfliktus szélén táncolna. Victor abban is biztos volt, hogy Ryan áll a folytatódó pletykahadjáratok mögött, amik őt okolják az anyja meggyilkolása miatt.

Ránézett a második névre. Anastasius Focht, a Komsztár kardinálisa szintén lefoglalt egy jegyet, de nem jelent meg, és a helyi püspököt sem utasította, hogy jelenjen meg a rendezvényen. Bár Victor soha nem találkozott a férfival, ő volt az, akinek a Tukayyidon klánok felett aratott győzelmet köszönhették. Melissa mindig elismeréssel beszélt róla. A Komsztárral kapcsolatos régi gyanakvás azonban újraéledt benne, és mivel semmi nem indokolta, hogy nem jelent meg, nem zárhatta ki Focht-ot sem. Soha senki nem lehetett biztos benne, hogy mi mozgatja igazán a kardinálist.

A harmadik név teljességgel abszurdnak hatott: Katherine Steiner-Davion. Próbálta elképzelni a húgát, mint kegyetlen összeesküvőt, aki hidegvérrel megszervezi a saját anyja megöletését. Ha Rotnano Liao lánya lenne, talán. De Katherine? Soha. Bár tudta, hogy a testvére soha nem vett volna részt az édesanyjuk meggyilkolásában, a név a listán hideg fájdalmat ébresztett benne. Mikor hagyott ki Katherine utoljára egy fogadást?

Az érzés csak tovább erősödött, mikor az utolsó névre nézett. Victor Steiner-Davion. Nekem is ott kellett volna lennem. Ott ültem volna a robbanás körében. Érezte, hogy megkeseredik a szája.

Tudta, hogyan került a neve a listára. A fogadás egy jótékonysági rendezvény volt. Természetesen ő is meghívót kapott, és minden hátsó szándék nélkül jegyet is foglaltatott. A meghívó egy egész köteg papírral együtt érkezett, amit aláírt, mielőtt elhagyta Port Moseby-t, és Arc-Royalra indult, a titkár pedig megtalálta a papírt rajta a kézírásával és aláírásával.

Victornak megvolt az az előnye, hogy tudta, nem ő gyilkoltatta meg az anyját. Bűntudatot érzett. Ha ő is elmegy, most halott lenne. Mivel nem ment el, még mindig életben volt, és ő örökölte az Egyesült Nemzetközösség trónját. Ha ez nem lett volna elég, az emberek tudták, hogy nem ment el az anyja temetésére sem.

A herceg hátradőlt a székében. Ha meghaltam volna, Katherine venné át a helyemet, és Ryan Steiner jóval közelebb lenne hozzá, hogy átvehesse a Nemzetközösséget. Vajon azt gondolta, hogy elmegyek a fogadásra? Azt remélte, hogy elkapja Katherine-t és engem is?

Kiszáradt a szája. Vagy talán Katherine várta azt, hogy meghalok az anyánkkal?

Victor összegyűrte a papírt és az asztalra dobta. Az apám egy pillanat alatt letartóztatta volna Ryant, és a Hírszerzés megtörte volna a börtönben. Justin Allard valami alattomos nyomozásba kezdett volna, hogy kiderítse az igazságot. Az anyám? Erre a gondolatra elmosolyodott, ahogy felrémlett előtte a nő emléke. Sima, mint. a selyem, de kemény, mint az acél. Ki tudta volna játszani Ryant, míg a gazdasági és politikai hatalma teljesen el nem párolog. Átcsábította volna a szövetségeseit, és otthagyta.volna teljesen egyedül, magára hagyva.

A herceg felállt és nekidőlt az asztalának. De ez most mind nem számít. Ok halottak, és nekem cselekednem kell. Mi az, amit teljesen biztosan tudok? Kivel kell dolgoznom? Hogyan fogja Victor Davion kezelni ezt a problémát?

Kisimította a papírt, aztán fogott egy tollat és áthúzta a maga nevét.

- Egy ember biztosan ártatlan ezen a listán - mondta félhangosan, aztán egy csillagot tett Ryan neve mellé. - És azt is tudom, hogy kit tartok bűnösnek. Két emberrel kell dolgoznom, akiben megbízom, és egy olyannal, aki megbízásra öl.

Victor megnyitott egy vonalat a belső hálózaton.

- Kérem, találja meg Galen Coxot és Mr. Curaitist, és küldje hozzám őket azonnal.

Az öt perc alatt, amíg a két férfi odaért az irodába, Victor teljesen kidolgozta a tervét. Victor Davion így kezeli a problémát.

Galen Cox egy sárga papírdarabkát adott át Victornak.

- Idefelé kaptam. Gondoltam, látni akarod.

- A Vörös Kalóz halott. Teljes jelentés később. Dan Allard - olvasta Victor hangosan a rövid üzenetet, és elmosolyodott. - Kiváló híreket hoztál, és tökéletesen egybevág azzal, amit mondani akarok neked, Galen.

- Uram?

- Csomagolj, mert Arc-Royalra mész - folytatta Victor még mindig mosolyogva. - Azt akarom, hogy Katherine-nel együtt képviselj, mikor a Kell Kopók eltemetik a halottukat. Azt is akarom, hogy tartsd a szemedet a húgomon. - Galen arckifejezése kezdett elsötétedni, de Victor gyorsan eloszlatta a félreértéseket: - Nem kémkedned kell, Galen, csak vigyázni arra, hogy Ryan emberei ne próbálják meg vele is azt tenni, amit Ragnarral. Fogd fel úgy, mint egy nyaralást, meg úgy, hogy kaptál egy lehetőséget, hogy a húgom mellett feszíts a botrány-holovideken.

- Nyaralás? Azt hiszem, elbírok egy ilyen ideiglenes megbízatással - válaszolta Galen, és meg sem próbálta elrejteni az örömét, hogy Katherine-nel találkozhat. - Köszönöm, Victor.

-Rászolgáltál, barátom - mondta Victor és kikísérte az irodából.

- Menj csomagolni. Azonnal indulnod kell, hogy akkor érj Arc-Royalra, mire a Kopók visszatérnek.

Galen tisztelgett, amit a herceg viszonzott, aztán gyorsan elhagyta az irodát.

Curaitis éles tekintettel figyelte.

- Mi az, amit nem akart, hogy halljon?

- Remélem, ön még annál is jobb, mint a megfigyelései - nézett rá Victor.

- Az vagyok.

- Jó. Biztos, hogy a gyilkos túlélte a zsírembóliát?

A biztonsági szakember bólintott.

- Elég jó állapotban lesz, hogy felakaszthassuk, bár kár a kötélért.

- Kár, és nincs rá szükség - fonta össze karjait a mellkasán Victor. -Azt akarom, hogy vigyék a régi leprakórházba Poulsbón. Adjanak meg neki mindent, amitől felépül annyira, hogy újra ölhessen. Ne adjanak a kezébe semmi olyat, ami tényleg működik, de engedjék, hogy hozzáférjen minden olyan szimulátorhoz, amihez csak akar.

Curaitis kurtán bólintott.

- Veszélyes dolgot játszik. Ha kitudódik, hogy így tartja az anyja gyilkosát...

- Pontosan ezért maga az én ügynököm ebben az ügyben, Curaitis. Nem akarom, hogy a létezése kitudódjon. Egyelőre - tette hozzá, és vett egy mély lélegzetet, aztán lassan kifújta. - Valaki más határozta meg ennek a játéknak a szabályait, és én épp csak tanulni kezdtem. Ha egyszer megtanultam őket, kész leszek, hogy elpusztítsam az ellenségeimet. Ha ez a nap eljön, az lesz a legnagyobb örömöm, hogy a saját fegyverüket fordíthatom ellenük.

 

Elissa

Farkas megszállási zóna

3055. október 26.

 

Phelan Kell megdörzsölte a szemeit. Úgy érezte, mintha belülről dörzspapírral lennének borítva a szemhéjai, de ez nem is volt meglepő azok után, hogy órákon át bámulta a számítógép monitort. Még mindig rajta volt a mellény, amit a mechben viselt. Ahogy elhagyta a csatamezőt, azonnal átvette a Vörös Kalóz irodáját. Eredetileg csak egy gyors vizsgálatot tervezett a nő számítógépében, de mindez órák hosszat tartó kutakodásba torkollt, és az összeesküvés, amivel szembetalálta magát, még őt is elborzasztotta.

Felpillantott, mikor valaki kopogott az ajtón.

-Szabad.

Két szürke ugróruhás elementál lépett be és karjánál fogva hozta be Conal Wardot. Magukkal húzták, mert a lábát béklyózó láncok miatt nem tudott velük lépést tartani. Előrelökték a fehér cement padlón, aztán talpra állították, és egy lépést hátráltak készen rá, hogy bármelyik pillanatban visszafogják a rabot. Phelan rájuk mosolygott, aztán kinyújtotta jobb kezét.

- Kérem, adják át a bilincsek kulcsát. Elmehetnek. Nem akarjuk, hogy zavarjanak - mondta, mire az egyik elementál habozni kezdett.

- Nem lesz semmi gond, igaz, Conal?

A rab megrázta a fejét, mire az elementálok Phelan utasításának megfelelően visszavonultak. Mikor az ajtó bezárult mögöttük, Conal felszegte a fejét.

- Mindenre rájöttél, mi? - kérdezte kihívóan.

Phelan keze ökölbe szorult a kulcson, aztán odadobta Conálnak.

- Ezek az iratok igen keveset bíztak a fantáziámra. Nem hittem volna, hogy ennyire gyűlölsz.

- Ne álltasd magad - mondta Conal kiszabadítva a lábait, aztán a bilincsekkel bajlódva. - Igen, gyűlöllek, de még ennél is jobban utálom, ahogy ti, Őrzők megnyomorítottátok a klánokat. Mi a háborúért élünk. Ulric és Natasa, meg a többi hasonló megfosztottak minket az igazi természetünktől.

- Nem gondoltam, hogy az árulás a klántagok igaz természetének része. - mondta Phelan bal kezét a számítógép konzolján nyugtatva. - Rájöttem, hogyan akartátok az atombombát felhasználni, hogy elpusztítsátok ezt a bázist, és hogy eltakarítsatok minden nyomot, ha a Vörös Kalóz küldetése nem sikerül. Beállíthattátok volna, és eltűnhettetek volna mielőtt még ideértünk - folytatta, aztán megrázta a fejét. - Csodálkoztam rajta, hogy miért nem támadtál rám, mikor harcoltunk. Darabokra téphettél volna, de folyton hátranézegettél egy még hatalmasabb bosszú reményében. A klánokon kívül senki nem hinné el, hogy képes lettél volna egy nukleáris robbanásban meghalni, csak hogy elkapj engem és a Farkas klánt. De nem értik azt sem, hogyan működik egy klán. Nem ismerik a történelmét.

- És te igen? - vicsorgott Conal a férfira.

- Eléggé ahhoz, hogy tudjam, a terved sokkal több emberéletbe került volna, mint amit az emberiség valaha is látott. Elpusztítottad volna a Farkasokat, és nem csupán az Őrzőket - mondta Phelan és megborzongott. -Az utolsó klánt, amelyik atomot mert használni, teljesen kiirtották. Megölték őket, férfiakat, asszonyokat, gyerekeket. A klánok még arról sem vesznek tudomást, hogy valaha léteztek, és a bűnük...

-A Farkasvadászok - vágott a szavába Conal - arra használták az atombombát, hogy eltakarítsanak egy genetikai raktárt. Megérdemelték a halált. A dolgok itt egészen másképp lettek volna. Sok ember túlélte volna, és ők mind azt állítanák, hogy a nukleáris fegyvert a Kell Kopók hozták be és robbantották fel idejekorán. Téged okoltak volna, és veled együtt Ulricot. A Farkas klánt elpusztították volna, mint a Farkasvadászokat, de a vérvonalat, a mi jó öreg Keresztes vérvonalunkat tovább adták volna a többi klánnak.

Conal elnevetette magát Phelan döbbent borzadásán.

- Igen, meghaltam volna a robbanásban veled együtt, de hősként haltam volna meg, mert szembeszálltam veled. A genetikai állományomat tesközök tucatjai kapták volna meg, és harcot folytattak volna a birtoklásáért.

- Te egy szörnyeteg vagy! — kiáltotta Phelan, és egy mozdulattal feltépte az asztal fiókot, hogy kivegyen belőle egy fekete tollat, aztán odalökte Conalnak. - Gyerünk! Rajzolj egy kört. Megadom neked azt a tisztességet, hogy az Egyenlők Körében halj meg.

Conal a háta mögé dobta a tollat, aztán gúnyos mozdulattal a csípőjére tette a kezét.

- Talán szörnyeteg vagyok, de ostoba nem. Te kán vagy, így éppúgy szolgálsz nekem is, mint a klánnak, mert én is a klán tagja vagyok. Jogom van hozzá, hogy a Nagy Tanács előtt kérjem a tárgyalásom lefolytatását!

- Hogy mit? - kapkodott levegő után Phelan.

A másik diadalmasan mosolygott.

-Jól hallottad, Phelan kán. Követelem a tárgyalást a Nagy Tanács előtt. Azt akarom, hogy a Kánok Tanácsa döntsön a sorsom felől.

- Te teljesen megbolondultál - rázta meg a fejét Phelan, próbálva elűzni a fejfájást, ami hirtelen a halántékába hasított. - Ha én volnék a helyedben, nem kívánnám, hogy az árulásomat kiteregessék a kánok előtt.

- De te nem vagy a helyemben, és nem látod át úgy a klán politikát, mint én - vágott vissza Conal, és az arcán ülő kegyetlen kifejezéstől Phelan kezdte magát rosszul érezni. - Amit az atombombáról kitaláltál a mi harcunkkal együtt, csak egy légből kapott feltételezés. Nincs rá bizonyítékod.

A kán a számítógépre mutatott.

- A Kalóz evakuálási terve itt van. Szól a bombával való pusztítás tervéről is. ,

- Szóval a Vörös Kalóz utalást tett a kalózok egy elrejtett szerkezetére, amit még ők szereltek fel, mikor itt éltek - mondta Conal vállat vonva. - Az a nő egy renegát volt.

- Nem volt az! - sziszegte Phelan tehetetlen dühében. - A Jádesólymok támogatták. Hajókat és csatamecheket adtak neki a harc előtt és alatt.

- Egyetlen erre való utalást sem fogsz találni a Jádesólyom dokumentációban - mosolygott gúnyosan Conal. - Emellett, a nő halott, és hogy mit kapott és kitől, az az én tárgyalásomat nem érinti. Egyáltalán nem lesz hatással a végeredményére. Akár bűnösnek mondanak ki, akár ártatlannak, én fogok győzni.

- Tudom - válaszolta lenézően Conal. - Ha ártatlannak találnak, téged és az ilkánt a Victor Davionnal kötött hazaáruló szövetség miatt fognak elővenni. Ulricot kihívják, ahogy téged is, és Natasát is. Végig fogod nézni, ahogyan a Keresztesek szépen átveszik a helyeteket a klánunk hierarchiájában. Új ilkánt választanak, és a fegyverszünetet felmondják. De még ha bűnösnek találnak is - folytatta Conal -, az árulást annak a nőnek a védelmében követtem el, aki bebizonyította, amit mindannyian tudunk, mégpedig azt, hogy a fegyverszünet egy olyan hazugság, ami a Belső Szférát akarja megvédeni tőlünk. Az a nő egyetlen gyengén fegyverzett és kevés támogatással bíró sereggel képes volt a Belső Szférán rajtaütni.

Phelan nagyot nyelt.

- A fegyverszünetet ismét csak megkérdőjelezik, Ulricot kihívják, és a békének vége.

- Es ez még csak a klánokat érintő oldala a dolgoknak - folytatta élvezettel Conal. - Ha csák valami híresztelés kijut ebből a Belső Szférába, ők fogják követelni a háborút, és a ti dédelgetett kis békétek darabokra hullik. Abban pedig biztos lehetsz, hogy ki fog tudódni, mert követelni fogom, hogy a Kell Kopók és más Belső Szférabeliek tanúskodjanak mellettem.

Conal diadalmasan karba fonta kezeit a mellén.

- Inkább előbb, mint utóbb a fegyverszünetnek vége, és visszatérünk ahhoz, amihez a legjobban értünk: a háborúhoz. Ha vérbeli klántag lennél, látnád ezt és mellénk állnál. Tudod, igazam van. Látom a szemedben. Győztem! Te pedig vesztettél a Belső Szférával együtt.

Phelan egyetlen könnyed mozdulattal előrántotta a pisztolyát, célzott és meghúzta a ravaszt. A golyó a jobb szeme felett találta el Conalt és keresztülhatolt a fején. A teste megpördült, aztán elzuhant. Már azelőtt halott volt, hogy földet ért.

A Farkas klán kánja kilépett az asztal mögül, felemelte a tollat a földről, és gondosan egy kört rajzolt a talajra körbevéve vele a testet.

Amikor befejezte, az asztalra tette a ceruzát és kiáltott:

- Őrök!

A két elementál ideges kifejezéssel az arcán berontott a szobába felhúzott fegyverekkel. Phelanról a testre néztek, aztán vissza.

- Inkább az Egyenlők Körét választotta, minthogy egy tárgyaláson adjon számot az árulásáról - mondta Phelan, a helyére téve pisztolyát. - Vesztett.

 

EPILÓGUS

 

 

Kooken Üdülőtelep

Egyesült Nemzetközösség

3055. november 13.

 

Christian Kell a kertben játszó két kisfiúra mosolygott, mikor kiszállt a kocsiból. Fekete sapkáját kivette a fáradtpiros ing vállapja alól, és feltette a fejére, aztán megindult a ház felé. A két kisember, egymás tükörképei, ekkor már előtte álltak fejüket hátraszegve, hogy felnézhessenek rá.

- A Kell Kopóktól tetszik lenni, ugye? - kérdezte az egyik.

Chris leguggolt, hogy egymagasak legyenek.

- Igen, és azt hiszem te vagy Jacob, te pedig Joachim - mondta, aztán mosolygott, hogy sikerült eltalálnia, mikor a fiúk áhítattal vegyes tisztelettel bólintottak. - A nagyapátok beszélt nekem rólatok.

- Fiúk, befelé!

A szőke ikrek megfordultak, és a küszöbön álló nőre néztek, aki szélesre tárta előttük az ajtót.

- Mama, ő egy Kell Kopó. Ismeri a nagypapát.

-A házba! Azonnal! - mondta a nő ellentmondást nem tűrő hangon, így a fiúk elszontyolodva beosontak a karja alatt a házba. Becsukta mögöttük az ajtót, aztán vékony kardigánját maga köré fogva megállt a küszöbön készen arra, hogy bármivel szemben megvédje a fiait.

A zsoldos felemelkedett, és bemutatkozott.

- Christian Kell őrnagy vagyok.

-Tudom, ki maga. Emlékszem, mikor a videofonon próbálkozott - nézett a férfira, és Chris szinte fázni kezdett kék szemeinek hidegségétől. - Már akkor megmondtam, hogy nem akarok magával beszélni.

- Tudom, hogy akkor nem akart, de azt gondoltam...

- Hát rosszul gondolta, ha szokott egyáltalán gondolkodni - vágott a szavába és csontos teste megremegett. - Először Jon és a kommandant. Nem fogom hagyni, hogy a fiaimmal is ez történjem. Kérem, menjen el.

- Mrs. Geist, Dorete, azért vagyok itt, hogy visszafizessem azt a sok mindent, amivel az apósának tartozom - mondta Chris és kettőt köhintett. - Nem könnyíti meg a dolgot.

- A halála nekem sem könnyít meg semmit - vágott vissza a nő, és szavaiból gyilkos düh fröcsögött. - Nelson Geist halott. Kard által élt, kard által veszett el. Maga semmivel nem tartozik neki.

-Téved! - kiáltott Chris, aztán visszanyerte az önuralmát. Látta, hogy a nő provokálja. - Az életemmel tartozom neki, mint ahogy minden ember, akit visszahoztak ide a Kookenre. Az, hogy a Belső Szféra nem áll ismét háborúban, Nelson Geistnek köszönhető. Csak hallgasson meg, ennyivel maga is tartozik neki, aztán mondhatja azt, hogy menjek el.

Dorete néma marad és kőkemény. Egy könnyű szél meglibbentette virágmintás ruháját, és pár hajtincset az arcába sodort, de a nőnek egyetlen izma sem rezdült. Még csak nem is pislantott, és Chris azon tűnődött, vajon el fog-e ájulni. Mikor nem tette, Chris engedélynek vette a hallgatását és folytatta.

- Nelson Geist visszamondta a megbízatását a hadsereggel és a halála előtt csatlakozott a Kell Kopókhoz. Őrnagyi rangot kapott, ezért önnek és a fiainak bizonyos jogai és előjogai vannak, mint az elvesztett embereink családtagjainak.

A nő felszegte a fejét, és Chris látta, hogy a felső ajka megremeg.

- Éppen elég emlékzászlócskám, és bocsánatkérő holovidem van, köszönöm, őrnagy.

- Megértem, asszonyom - rázta meg a fejét Chris -, de most másról van szó. Geist őrnagyot az Arc-Royalra visszük, hogy a Kopók mellett temessük el. Szeretnénk, ha ön is velünk jönne a fiaival. Ott megtalálnák a helyüket. Remek oktatási programjaink vannak a fiúknak.

- Nem! - kiáltotta a nő, és ökölbe szorult a keze. - Nem hagyom, hogy katonát neveljenek á fiaimból!

- Nem erről beszélek, Mrs. Geist - vette le a sapkáját Chris, és a kézébe fogta. - A fiúk esélyt kapnak, hogy felnőtt korukban az legyen belőlük, amit csak akarnak: orvos, ügyvéd, vagy bármi más. Semmi kötelezettségük nincs a Kopókkal szemben. Ellenkezőleg. Mi fizetjük vissza a tartozásunkat Geist őrnagynak.

- Nelson Geist meghalt! - sziszegte a nő. - Semmit nem akarok tőle.

- Téved, Dorete, mert már kapott is tőle valamit - emelte fel a hangját Chris. - Nelson Geist adta magának a jövőt. Ezért halt meg. Hogy jövőt adjon magának, a gyerekeinek, a gyerekei gyerekeinek és mindazoknak, akik utánuk jönnek! - mondta, aztán valamivel csendesebben folytatta. - Igen, a fiúk talán úgy döntenek, hogy katonák lesznek, de ha így történik, maga éppúgy tudja, mint én, hogy nem tehet ellene semmit.

Egy könnycsepp gördült le lassan a nő arcán, aztán a szája egy hangtalan sikolyra nyílt. Egy pillanatra még harcolt a férfi ellen, aztán megadta magát és belekapaszkodott.

- Miért?

-Erre a kérdésre senki nem tud válaszolni - mondta csendesen Chris. - Most viszont, bár Nelson halott, önnek és a fiainak nincs mitől tartania a jövőben.

Lenézett, és látta, hogy a két kisfiú feje megjelenik a résnyire nyitott ajtóban: Anyjuk szipogását hallva az ő szájuk is sírásra görbült.

- Ki maga, bácsi?

Chris az arcára erőltetett egy mosolyt, megszólalni mégsem tudott.

- Ő egy barátunk, gyerekek - bontakozott ki lassan a nő Chris karjából, és a fiaira nézett. - A nagyapátok küldte. Hazavisz minket.