AJÁNLÁS

 

Dave Arnesonnak, aki egyszerre úriember, tudós és jóbarát.

Ő az eleven bizonyítéka annak, hogy intelligencia, kreativitás, szellemesség és nagylelkűség jól megfér egymás mellett egy ember bőrében.

 

Az író szeretné kifejezni az alább felsorolt személyek, és e könyv elkészüléséhez nyújtott segítségük iránt érzett háláját: J. Ward Stackpole-nak az egészségügyi részletek ellenőrzéséért; Kerin Stackpole-nak az ingyenes jogi tanácsadásért (amiben az a legjobb, hogy ha nem köszönném meg, nem lenne ingyenes); Liz Danforth-nak, amiért elviselte a munka során folyamatos, ideges fecsegésemet; John-Allen Price-nak, aki ismét kölcsönadta a Cox család egyik tagját; Dennis L. McKiernan-nak, hogy kihívás elé állított; Sam Lewisnak a tördelést illető tanácsaiért; Donna Ippolitónak, aki az egészet lefordította angolra; valamint a GEnie Networknek, melynek csatornáján keresztül ez a könyv az író számítógépéből egyenesen a FASÁ-hoz juthatott.

A GEnie-n megtalálható a Kesmai által készített interaktív Battle-Mech játék, melynek mech-harcos kiegészítőjében található egy novella Nelson Geist pályafutásának kezdetéről.

 

PROLÓGUS

 

Kooken üdülőtelep

Egyesült Nemzetközösség

3054. február 15.

 

Nelson Geist parancsnok kis híján úgy dörrent rá az unokáira, ahogy egykoron a csapataival üvöltött, de aztán meggpndolta magát. A nemrég ötévessé sarjadt ikerfiúk a porban térdeltek és apró műanyag csatamecheket masíroztattak hadrendben. Kék szemük ragyogott, nyelvük hegyét kidugták a nagy igyekezetben, ahogy a játékukra összpontosítottak. Annyira hasonlítottak á parancsnok fiára, hogy az öreg szíve összeszorult a látványtól.

Joachim vadul rázta fejét, amitől finomszálú haja az arca előtt röpdösött.

-Nem, Jacob, ezúttal én leszek a Kell Kopókkal! Te legyél Tizedik Lyrán Gárdával.

Jacob leült a sarkára, arcán kihívó grimasz ült.

- Mindig nekem kell lenni a rossz fiúkkal, Joachim! Most már én is akarok a Kell Kopókkal lenni!

Nelson Geist vigyázott, hogy bal keze erősen tartsa a kávéscsészét, amíg le nem teszi azt a veranda lépcsőjére.

- Fiúk - mondta a Kell Kopók és a Tizedik Lyrán Gárda ugyanazon az oldalon állnak, szövetségesek.

- De anyu azt mondta, Victor Davion ölte meg a papát. A Gárda pedig az övé. - Joachim és Jacob zavartan bámulták, miközben fejecskéjükben most először ütközött ki az ellentmondás.

Nelson előrelépett és leguggolt a csatamező szélére. Felemelte a tízméteres halálosztó gépek kicsinyített műanyag másának egyikét, melyek olyan hadi erőt képviseltek a harmincegyedik században, mint a lovasság Napóleon idejében.

- Apátok egy Főnixsólymot vezetett, amilyen ez itt. Victor herceg egyik egységének, a Kísérteteknek volt a tagja, mikor a Tenientére mentek megmenteni Hohiro Kuritát. A klánok, a Novamacskák ölték meg apátokat, nem pedig Victor herceg.

A fiúk pár pillanatig síri csendben ültek, Aztán mikor Nelson letette az apró Főnixsólyom figurát, Joachim felkapta, és a seregébe állította.

- Apu most már a Kell Kopók tagja.

Jacob tiltakozott és Nelson megpróbálta volna eldönteni a vitát, de ekkor meghallotta a háta mögött csukódó ajtó hangját. A ház felé fordult, és Doretét pillantotta meg. Az asszony a verandán állt, vékony karjával átölelte derekát. Pillantása a távolba meredt, ajkán azonban keskeny, keserű grimasz ült, melyet Nelson gyakran látott visszatérte óta. Még látszott a nőn néhány fiatalos, szép vonás, melyet Jon annyira vonzónak talált, de kétévi gyász sokat változtatott rajta.

- Nem szabadott volna engednem, hogy nekik adja ezeket a vackokat, parancsnok - mondta metszően éles hangon az asszony. - Ezek gonosz játékok. A dicsőség ígéretével csábítják a fiatalokat, aztán cserbenhagyják őket.

Nelson kényszerítette magát, hogy a kávéscsészére figyeljen, miközben lehajol érte és felemeli. Sebhelyek tarkították bal kézfejét, melyet szétnyitott és szorosan megfogta csonka kezével a csészét, s tudatosan figyelmen kívül hagyta a csalóka érzést, ami a helyére vetítette két hiányzó ujját. Minden dühét ebbe a mozdulatba sűrítette és lezárta, így sikerült megőriznie nyugalmát.

- Nem védheted meg őket az élettől, Dorete. Tanulniuk kell. Büszkének kell lenniük az apjukra.

A nő kék szeme úgy villogott, mint a protonágyú sugara.

- Büszkének, parancsnok? Egy olyan emberre, aki vakon követett egy hercegecskét egy olyan küldetésbe, amelynek a célja legnagyobb ellenségünk ivadékának megmentése volt? Ne is próbáljon dicsekedni azzal, hogyan halt meg, mialatt Victor életét mentette meg a klánoktól. Megnéztem a holodiszket, amit a hercegtől kaptunk, és kívülről tudom az üzenete minden egyes szavát. Victor ugyanolyan, mint az apja - aki remélem a pokol tüzében ég -, erőszakot tesz a Lyrán Nemzetközösségen és megöli az embereinket. Jon áldozati bárány volt Victor egójának oltárán, és ezt maga is éppen olyan jól tudja, mint én. A fél kezét nem ugyanezen az oltáron áldozták fel? Hogy vehet védelmébe valakit, aki megölte a fiát?

- Nem a herceg ölte meg a fiamat! - Nelson kiáltása döbbent és ijedt kifejezést rajzolt Dorete arcára, és a fiúk is felpillantottak játékukból.

-Jon a belső szférát védelmezte a klánok ellen, és eközben esett el. Én az ujjaimat veszítettem el, és egy rakás fiatal katonát is, akik ugyanazt tették, mint Jon. - Az unokáira pillantott. - Azok a harcosok az életüket adták, hogy a családjuk ne legyen a klánok rabszolgája. Ezeknek a gyerekeknek tudniuk és érteniük kell ezt, mert egy nap nekik is fegyvert kell fogniuk, hogy megvédjék a hazájukat.

- Soha! - Dorete szeme összeszűkült. - A klánok békét ajánlottak nekünk.

- Csak a Komsztárnak, és az is már csak tizenhárom évig tart. Ráadásul a hivatalosan megállapított határ túloldalán vagyunk. A klánok eddig is mértek kisebb csapásokat az Egyesült Nemzetközösség bolygóira, és teljes erővel fognak újra támadni, ha a béke ideje lejárt. Amikor az a nap is eljön, a fiúk elég idősek lesznek, hogy harcoljanak.

- Vagyis hogy meghaljanak, nem gondolja?

- Nem, ha eléggé felkészültek, akkor nem.

- A felkészülés Jont sem mentette meg..

-Dorete...

- Nem, parancsnok nem. Még mindig nem érti, ugye? - A nő a távolba pillantott, szemében kicsordulással fenyegető könnycseppek ragyogtak sápadt arca felett. - A maga világát elsöpörték. Minden megváltozott. Takashi Kurita halott. Hanse Davion halott. Jaime Wolf nincs képben. Morgan Kell visszavonult. A régi szabályok többé nem érvényesek. Nem engedem, hogy a fiaimat olyan régi, elavult szabályok betartására tanítsák, amelyek milliárdok haláláért felelősek.

- Ők Jon fiai is, Dorete - Nelson orrcimpája reszketett. - Gondolj rá is.

A nő ajka megremegett.

- Gondolok, állandóan. - Megperdült és visszavonult a házba, vállát máris rázni kezdte az elfojtott, halk zokogás.

- Nagyapa, miért sír most anyu?

Nelson lenyelte a torkában növekvő gombócot.

- Mert nagyon hiányzik neki az apukátok.

Tisztában volt vele, hogy Dorete utált tőle függeni, de idegösszeomlást kapott Jon halála után. Nelson boldogan befogadta az asszonyt és gyermekeit, de Doretében a tehetetlenség és az elhagyatottság érzése riőttön-nőtt. Csupán apósán tudta kitölteni haragját, az pedig elfogadta ezt a szerepet. Bármennyire is fájtak neki a nő szavai, tudta, hogy azok a fia iránti szeretetből erednek, s a parancsnok mind ezt, mind Jon emlékét tiszteletben tartotta.

- Nagyon szereti az apukátokat és fáj neki, hogy nem lehet itt.

Fáradtan a veranda lépcsőjére rogyott, az ikrek pedig eléje léptek. Joachim Nelson bal térdére állította az aprócska Főnixsólymot, és egy másik mechet tett mellé.

- Neked Hadvezéred volt.

Nelson bólintott.

- Épp ilyen, mint ez itt. Egy BLR-3S típusú Hadvezér. - A háttérben hallotta a videofon nyekergését, de nem törődött vele. - Még akkoriban zsákmányoltam, mikor csak kadét voltam a Nagelringen, és az Egyesült Nemzetközösség Fegyveres Erőinél töltött szolgálatom évei alatt végig meg is tartottam. Most pedig itt vagyok veletek, a mechem pedig Dobsonban, az Első Kooken Tartalékos Nemzetőrségnél.

- Megnézhetjük? - Az ikrek egymásra néztek, szemük az áhítattól tágra nyílt. - Légy szíves!

A bejárati ajtó sarokvasának nyikorgása vágott Nelson válasza elé.

- Fiúk, gyertek most be - szólt rájuk Dorete.

- Anyu! - kérlelték kánonban.

- Azonnal!

Engedelmeskedtek, de csak vonakodva, a mecheket pedig Nelson térdén egyensúlyozva hagyták. A férfi felkészült Dorete következő csípős megjegyzésének szúrására, de nem fordult meg.

-Azt mondtam volna, hogy nem, Dorete.

- Az ügyeletes tiszt hívta Dobsonból - felelt az hűvösen -, Behívták, parancsnok.

- Hogyan? - Miközben Nelson megfordult és felkelt, a műanyag mechek lecsúsztak térdéről és a földre estek. - Mi történt?

- Nem tudhatom, parancsnok. - Az asszony mereven keresztülbámult rajta. - Haladéktalanul jelentkeznie kell, és ez nem gyakorlat. - Odadobta a légikocsi-kulcsát. - Induljon!

Nelson a házra pillantott.

-A gyerekek...

- Megmondom nekik. - Ajkát vékony vonalba préselte. - Menjen.

Nelson Geist bólintott, és gyorsan maga mögött hagyta a házat, észre sem véve azt, ahogy csizmája sarka porba tiporta a parányi Hadvezért.

 

Ezek nem közönséges fosztogatók. Nelson Geist magasan, Hadvezére első üléséről nézett végig a harctéren. A valaha oly zöld mező fekete és barna füstöt eregető égett fűvé és megperzselt talajjá változott. Az alatta fekvő völgyben a Kooken Tartalékosok megviselt maradéka küzdött, hogy némi időt nyerjenek. A Robinson Rangerek elméletileg valahol mögöttük helyezkedtek el, új alakzatba próbáltak állni egy olyan ádáz csata után, mely több mint huszonnégy órán át tartott.

Az eligazítás során Nelson megtudta, hogy rablókat vettek észre nagy sebességgel közeledni Kooken üdülőtelepe felé. A Sírjárók és a Robinson Rangerek voltak a telep aktív helyőrségében, de a Sírjárók nem értek időben a Rangerek telephelyére, mert ők messze a déli kontinensen állomásoztak. így történt, hogy a Rangerek behívatták a tartalékosokat, mivel a támadók egy hadseregnyi vagy még több csatamechel érkeztek - bár a lehetőség, hogy az összes hajójuk mecheket rejt, elképzelhetetlennek tűnt. Egyetlen rablóbandának sincs ennyi mechje.

Megérkezvén a banditák bátran bejelentkeztek. Egy csupán hanganyagot tartalmazó üzenetben egy magát Vörös Kalóznak nevező nő felszólította a Rangereket, hogy lépjenek elő, és álljanak helyt. Ez a harciaskodás önmagában még nem lett volna szokatlan - Nelson tudta, hogy a legtöbb rablóvezérnek hiányzott egy vagy két kereke - de a gesztus ijesztően emlékeztette a Jádesólymok kihívására amely a Wotanon folyt harcokat előzte meg.

Nelson kapcsolatba lépett a balján álló Katapulttal:

- Spider, csitítsd el a jobb szárnyon érkező Védelmezőt. Két sorozattal.

- Vettem.

A tartalékosok lassan, vonakodva vonultak vissza. A banditák keményen támadták, és Nelson meglepődve tapasztalta, hogy még akkor sem torpantak meg, mikor szakasza egy sorozat nagy hatótávolságú rakétát lőtt ki feléjük. Még csak jelét sem mutatták, hogy lassulnának, mikor egysége a rakétákkal zárótűz alá vette őket. Hacsak... Nelson szívét baljós érzés szorította össze.

Figyelmét egy, a völgy, túloldalán, a dombtetőn felbukkanó mech keltette fel. Vörösen fénylő jelzése alapján figyelemreméltóan hasonlított saját Hadvezérére. A legszembeötlőbb különbséget a vörös mech két vaskos karjára szerelt protonágyú nyújtotta. Kimagasló képességről téve tanúbizonyságot, a pilóta a két ágyút két különböző célpont felé irányozta, majd tüzelt.

Egy azúr színű villám lövellt ki az egyik fegyver torkolatából, egészen egy harcviselt Sáskáig, becsapódva a mech madárszerű lábába. A részecskesugár szétégette a lábat védelmező páncélt, majd megolvasztotta a ferro-titánium csontokat. A Sáska megperdült mielőtt keményen a földbe csapódott volna.

A másik protonsugár egy emberforma Dervisen vágott végig. A kék sugár szétforgácsolta azt a kevés páncélzatot, ami megmaradt a mech jobb karján, és megsemmisített egy közepes lézert, valamint egy rövid hatótávolságú rakétakilövőt. Egyensúlyát elveszítve a Dervis is elesett, és mielőtt felkelhetett volna, egy másik támadó lézere segítségével végzett vele.

Nelson átkapcsolta holografikus kijelzőjét infravörös üzemmódba. A Hadvezér körül 360 fokban látható képet a számítógép 160 fokos látószögű képbe sűrítette. Arra számított, hogy a vörös csatamech képe jelzőtűzként fog világítani a kijelzőn, ennek ellenére alig látott valami halvány ragyogást, pedig a gép épp most adott le két lövést a protonágyúiból. Annak a mechnek már fehéren kéne izzania!

A másik csatamech hűvös, kék hőképének látványa valódi félelmet ébresztett Nelsonban. Az elmúlt háromszáz évben, amíg a klánok a Belső Szférától távol éltek, haditechnikájuk jóval meghaladta a Belső Szféra által ismert és használt szintet. A klánok fegyverei és fejlett hűtőberendezései lehetővé tették, hogy mechjeik ne forrósodjanak át, és mégis nagyobb kárt okozzanak, mint ellenfeleik. Ez a technikai szakadék tette lehetővé, hogy a klánok valósággal letiporják a Belső Szféra seregeit majdnem minden olyan világon, amelyet kiszemeltek maguknak.

Nelson a skarlát Hadvezér sötét körvonalára dobta aranyszín célkeresztjét. A közepén álló pont gyors pulzálásba kezdett, így jelezve, hogy befogta a célpontot. Nelson keze a jobb irányítókar elsütőbillentyűjére feszült, miáltal húsz nagy hatótávolságú rakéta vágódott ki egymás után a mech jobb karjából.

Az NHR-ek megsorozták a bandita mechjét. A szűz páncélzat recsegett és forgácsolódott szét a tűzgolyók záporában, a robbanások sora végigfutott á mech törzsén és bal lábán. A páncéllapok füstölögve zuhantak a földre, de a pilóta olyan könnyedén állta az ütéseket, mintha csupán jégesőben állna.

Nelson elismerő biccentéssel adózott annak á tudásnak, melyről a másik pilóta tett tanúbizonyságot, mikor egyidőben támadta meg két ellenfelét és tartotta egyenesen tűz alá vett mechjét. Eközben a vezérlőpulton egy villogó fény tudatta vele, hogy most használta el az utolsó adag NHR lőszert vörös ellenfelére. Már csak a kis hatótávolságú cuccok maradtak.

- Spider, vedd át a parancsnokságot! Vigyél innen, akit csak lehet! Fussatok!

Bal kezére pillantott, és még erősebben megszorította az irányító kart.

- Megpróbálok annyi időt nyerni nektek, amennvit csak tudok.

- Ne csinálj ostobaságot!

- Ez parancs, Spider! - ereszkedett le a dombról Nelson, egyenesen a vörös mech felé irányítva Hadvezérét. - Különben is, ha ezek a rablók igazi fenyegetést jelentenének, szerinted egy félkezű parancsnokot küldtek volna ellenük?

Spider válaszát meg sem várva, Nelson bekapcsolta adóvevőjét a banditák felé.

- Itt Nelson Geist, az Első Kooken Tartalékos Nemzetőrségtől!

A vörös Hadvezér megtorpant, és üdvözlésre emelte mindkét protonágyúját.

- En pedig a Vörös Kalóz vagyok. A csapatai szánalomra méltóak voltak.

- Akkor szánja őket! - Nelson a kalózok Hadvezérén tartotta célkeresztjét, miközben kikerülte a Dervis megfeketedett maradványait.

- Félkezű parancsnokuk és idejétmúlt felszerelésük van. Ez nem az préda, ami magát érdekli.

- Ugyan, mit tud maga rólam?

- Az nyilvánvaló, hogy maga harcos. - Nelson agyában kezdtek összeállni a dolgok. A tukayyidi csata óta, ahol a klánok vereséget szenvedtek, és kénytelenek voltak tizenöt évi tűzszünetet kötni a Komsztárral, olyan hírek jártak, hogy némely klánharcos megtagadta klánja kötelékeit. Azt is mondogatták, hogy egyesek fellázadtak, és megtagadták a tűzszüneti megállapodást, kisebb belső harcokat robbantva ki a klánokon belül. Megint mások felszerelésükkel együtt megszöktek, és a banditák foglalkozását választották. Miután a Kooken Üdülőtelep oly közel esett a Jádesólymok megszállási zónájához, kényelmes célpontot nyújtott az effajta rablók támadásainak. Eddig azonban a Rangerek könnyedén elbántak velük, s a tartalékosokat még akkor sem mozgósították, mikor két ilyen csapat egyszerre jelent még a környéken.

Nelson továbbra is pontosan a támadók felé haladt, minden egyes lépéssel csökkentette a távolságot maga és a Vörös Kalóz között. Azok felhagytak az üldözéssel, és valamilyen jelre vagy jelzésre várva figyelték főnöküket. Nelson azonban tudta, hogy minden egyes megtett lépéssel további csapatokat segít a menekülésben.

- A beszéde alapján feltételezem, hogy korábban klántag volt.

- Nem emlékszem a nevére, parancsnok. Ismernem kéne? - A nő kérdése szinte parancsnak hangzott, bár némi kíváncsiság is kicsengett belőle.

- Azt kétlem. A Jádesólymok csonkították meg a kezemet a Wotanon.

Feltéve, hogy ellenfelei tényleg klánbeli felszereléssel harcolnak, Nelson tudta, hogy telitalálatok sorozatára lesz szükség, hogy rést üssön a páncélzatba. Ezt pedig csak közvetlen közelről érheti el. - A fiam, Jon Geist, a Tenientén esett el, a Kísértetek szolgálatában.

- A Kísértetek. -- Váratlanul törékeny kacaj harsant fel Nelson neurosisakjának beépített hangszórójában. - A Kísértetek igencsak megalázták a Novamacskákat, mikor kiszabadították Hohiro Kuritát. A fia dicsőséges csatában esett el.

Ebben a pillanatban Nelson látta a kijelző tetején, hogy hatótávon belülre ért. Mindent bele!

- Igen, dicsőséges volt. Majdnem annyira, mint amikor legyőztük magukat a Tukayyidon.

Nelson teljesen váratlanul előre lódította Hadvezérét, aztán úgy fordította a mech felsőtestét, hogy az kövesse a Vörös Kalóz gépét. Hüvelykujja a botkormány gombjára feszült, és egy sor RHR rakétát lőtt a nő mechjére. A lövedékek a Hadvezér mellkasának bal oldalából vágódtak elő, és a Kalóz felé lendültek. Tűzvirágok nyíltak a gép testének teljes felületén, legyalulták a mellkast és karokat borító páncélzatot, és komoly sérülést okoztak a bal lábon.

Hőhullám borította el Nelsont, mikor középnagy lézereinek energiáját a vörös mechre szabadította. Az egyik sugár nagy falatokat harapott ki a Hadvezér bal lábából, jócskán kitágítva a lyukat, amit előbb a rakéta ütött. Olvadt páncél csordogált a mech mellkasán tátongó üregből, és patakokban csordogált a repedezett karokon is.

A másodlagos monitorra vetett pillantás elárulta Nelsonnak, hogy nem sikerült ledöntenie a másik Hadvezért. A hőmérséklet-kijelzőn a csík egész a sárga tartományig ugrott, de a mech hőszabályozói gyorsan visszacsökkentették normális szintre. Egyenesen a hő felé indult a géppel, és még aközben is lőtt, hogy látta, ellenfele célba veszi őt.

A vörös Hadvezér mindkét pisztolyszerű karjából egy-egy protonsugár csapódott ki. Az egyik mellément, a másik viszont telibe talált. Nelson fülhallgatójában recsegett-ropogott a mesterséges villám szikrázása, miközben lehámozta a páncélt mechjének mellkasáról. Kiegészítő monitorja jelezte, hogy a bal oldal védelme ötvenöt százalékkal lecsökkent. Nelson ráébredt, hogy ez az egy lövés nagyobb kárt okozott a gépén, mint amit az ő összes lövése együtt ártott a Kalóznak.

Ekkor valami apró dolog csillogása vonta magára a figyelmét. Valami felszikrázott ott, ahol az ellenséges mech köldöke lett volna, ha készítői beleépítettek volna ilyesmit. Felismerte a torkolattüzet, melyből zöld energiatüskék záporoztak dörögve, és teletűzdelték gépe bal lábát.

A hatalmas, lüktető lézer gőzölgő lukakat vágott a páncélon, az azonban ellenállt, és megóvta a mechet a komolyabb belső sérülésektől.

Mivel a bal láb kissé lötyögni kezdett, Nelsonnak egyszerre kellett megküzdenie a gravitációval, és a mechet érő lövések lökéseivel, hogy meg tudja tartani gépét álló helyzetben. Kissé tehermentesítette a bal lábat, majd jobbra fordult, és tüzet nyitott. Hat újabb RHR röppent elő, de csak négy talált célba. Páncélt forgácsolt le a mech bal karjáról, a válláról és a jobb lábról, de nem ütött rést.

A négy lézer és a rakéta okozta pusztítás tovább rontotta az ellenséges mech páncélzatának állapotát. Két csokor rubin tű páncéldarabokat vájt ki a mellkasból, a másik kettő pedig a Hadvezér lábáról hántotta le a félig olvadt darabkákat. Hőség öntötte el Nelson kabinját, a forró levegőtől kiszáradt a torka. Szemét marta a belefolyt izzadtság, tekintetét mégis rendületlenül az elé vetített képre szegezte.

- Nem volt rossz, parancsnok, de kezdem unni ezt a játszadozást. – A Vörös Kalóz protonágyúja leereszkedett, de a mech vállába és felsőtestébe épített többi fegyver vérszagot érző cápaként meredt rá. Miközben a Kalóz összes lézere tüzet nyitott, Nelson érezte, hogy ezek a banditák nagyon, de nagyon furcsák. A nő Hadvezére kizárólag energiafegyverekkel volt felszerelve, ami ideális konfiguráció hosszabb hadjáratokhoz, mikor a készletek feltöltése gondot okozhatna.

Az ellenséges mech felsőtestéből kimeredő lézer még több ferro-titánium ötvözetet égetett le Nelson gépének mellkasáról, amelyet még borított ugyan némi páncélzat, a közepén azonban jókora lyuk tátongott. Az ezt követő protonlövedék megszabadította a mech bal karját a páncéltól, a másik pedig mély árkot vágott a jobb lábába.

Nelsonnak ismét a mech talponmaradásáért kellett küzdenie, de hasztalan próbálkozott. Miközben a Hadvezér dőlni kezdett, csak annyit tudott tenni, hogy annyit fordított rajta, hogy a hátára essen. Összerándult, mikor sisakos feje a szék támlájának vágódott, és szikrák szurkálták össze csupasz lábát.

Hanyatt fekve körülnézett, a felhőtlen eget látta a pilótafülke ablakán át. Váratlanul villámként hasított bele az igazság. Rájött, kik voltak a támadók. Azonnal visszatért bele a tettvágy, a sürgető kötelesség, hogy figyelmeztesse feletteseit. Meg kell tudniuk!

- Katapultot aktiválni! - parancsolta a számítógépnek.

Semmi sem történt.

Nelson egy pillantással felmérte, hogy a kiegészítő monitor tönkrement.

- Akkor manuálisan hajtjuk végre! A katapultálással elég messzire kerülhetek, és a Komsztár majd továbbítja az üzenetet.

Bal kezével felpattintotta a manuális katapult gombját rejtő fedelet. Az kinyílt, de mielőtt még a piros gombra tehette volna ujját, visszacsapódott. Újra próbálkozott, de ismét a gravitáció nyerte a gyorsasági versenyt. Bárcsak ügyesebb lenne a kezem!

Valami hirtelen eltakarta a pilótafülke ablakán beáramló fényt. Felpillantva látta, hogy egy protonágyú okozta a hevenyészett napfogyatkozást.

- A harcnak számodra vége - mondta a nő. - Add meg magad, többé nem tudsz nekem ártani.

Nelson kitámasztotta a fedelet a bal középső ujjával, mutatóujját pedig a piros gombra helyezte.

- Katapultálhatnék is, a szék pedig tönkretenné az ágyút.

- Megtehetnéd - hangzott fel a Vörös Kalóz enyhén meglepettnek tűnő hangja a fülhallgatóban. - Add meg magad, vagy pusztulj; nekem mindegy.

Nelson a gombra pillantott, onnan pedig a fegyverre, ami kivégezné. Jon is ilyen értelmetlenül halt volna meg? Nagyot nyelt, és arra gondolt, mit játszottak az unokái az udvaron. Lehet, hogy Doretének van igaza?

- Hogyan döntött, parancsnok?

Nelson csonka keze kicsússzam a fedél alól.

- Megadom magam.

- Ez kiábrándító - válaszolt a Kalóz fagyosan. - Egy igazi harcos a halált választotta volna.

- A lelkem mélyén azt tettem. - Bal keze az őt a székébe szorító öv csatján matatott. - Egy nap talán a testem is csatlakozik hozzá.

 

ELSŐ KÖNYV

 

ARANYKOR

 

Arc-Royal

Egyesült Nemzetközösség

3055. április 12.

 

Victor lan Steiner-Davion herceg a kinyíló liftajtó felé fordult a váróban. Felöltője alját a helyére húzogatva rámosolygott a lift mellett álló két biztonsági őrre. Bár azok mozdulatlanok maradtak, Victor a hosszú évek tapasztalatából pontosan tudta, hogy szemeik éberen figyelnek a tükrös szemüveg mögött, s a fegyverüket is kezük ügyében tartották.

A herceg mosolya kiszélesedett, ahogy egy magas, robosztus harcos lépett ki a liftből a Kell Kopók vörös és fekete egyenruhájában. A harcos hosszú haja a vállát söpörte, bár az évek folyamán feketéről majdnem teljesen fehérre váltott, beleolvadva éppoly deres szakállába. A szemei körüli szarkalábak elmélyültek, ahogy arcát meleg mosoly derítette fel.

- Nem vártam, hogy ilyen korán felkel, felség - mondta Morgan Kell fejével az ablakok felé intett egy pillantást vetve a kinti sötét űrállomásra. A dobóhajó azért érkezett ilyen korán, hogy távol tartsa a lusta kíváncsiskodókat.

Victor jóízűen felnevetett.

- Aligha vagyok az a lusta kíváncsiskodó, Morgan - mondta. Tudva, hogy a Kell Kopók vezére pontosan tisztában van az Arc-Royalon való jelenlétének valódi, titkos okával, Victor folytatta az ugratást, hogy szórakoztassák a lift többi utasát.

- Azt hiszem, még mindig nem szoktam hozzá az arc-royali időhöz. Ráadásul miután megkaptam a híreket a banditák Pasingon való rajtaütéséről, fent voltam egész éjjel, hogy átnézzem az előzetes jelentéseket.

- Hallottam róla. Nem túl biztató.

Morgan megfordult, s karját a fiatalember vállára tette, aki mögötte lépett ki a liftből. A magas, nyakigláb fiú feketehajú volt, mint a Kellek, de szeme szokatlan kékes-zöld színben csillogott. Még hunyorgott az alvástól.

- Felség, ő az unokám, Mark Allard. Talán emlékszik, akkor találkoztak, mikor köszönteni jöttünk önt megérkezésekor.

Az Egyesült Nemzetközösség hercege kezet nyújtott a fiatalembernek.

- Victor Davion.

Mark mosolygott, ahogy lenézett Victorra és megrázta a kezét.

- Megtisztelő, hogy találkozhatom önnel, Felség.

- Hívj csak Victornak, kuzin - mondta a herceg és homlokát ráncolva Morganra pillantott. - Sokszor próbáltam már rávenni a nagyapádat is, de ő mereven ragaszkodik a formaságokhoz. Azt hiszem, utasíthatnám, de mindenki tudja, hogy egy Kell Kopó nem követi az utasításokat.

Morgan nevetett, de Mark tekintete hirtelen elkomorodott, és a távolba nézett.

- Akárcsak Phelan.

A megvetéstől csöpögő szó a levegőben ragadt, mint valami rossz szagú pára, és Morgan rosszallóan összevonta a szemöldökét.

- Úgy gondoltam jobb lenne, ha Mark valamivel kevésbé formális körülmények között látná viszont a nagybátyját, mint amilyenek a héten tartott fogadások lesznek.

A fiatalember megpróbálta lerázni nagyapja karját.

- Nem tudom, miért akarjátok neki megspórolni azt az árulkodóan kínos helyzetet - mondta kihívóan Victorra tekintve. - Biztos, hogy te is gyanakvással vagy felé. Minden testőrödet magaddal hoztad.

Victor egy pillanatig habozott, mielőtt válaszolt volna.

- Ezek az emberek tulajdonképpen mindenhová velem jönnek. Ha igazán aggódnék, Cox kommandantot kértem volna meg, hogy kísérjen el. Igen, hivatalos minőségben vagyok itt, mint az Egyesült Nemzetek hercege, hogy üdvözöljem a Farkas klán kánját, de úgy is, mint magánember, aki az unokatestvérét jött üdvözölni.

Mark kezei ökölbe szorultak, egész teste vibrált a csalódottságtól és dühtől.

- Hogy lehettek ti ketten ilyen vakok? Phelan kirúgatta magát Nagelringről és átment a klánokhoz. Náluk ő egy hős, egy hőse azoknak az embereknek, akik megpróbálták elpusztítani a Belső Szférát. Az a klán volt a legsikeresebb az ellenünk vezetett harcokban, amit ő segített, ezért jutalomként a Farkas klán a kánjává tette. Az ilyen embert nemhogy üdvözölni kellene, de inkább lelőni, ahogy megpillantjuk.

- Azt hiszem, tévedsz - mondta Victor összefonva karjait a mellén. - Pheleant valóban elbocsátották a Nagelringről, de nem pont úgy volt, ahogyan gondolod. Phelan egy adott helyzetben meghozott egy olyan döntést, amit a Becsület Tanács utólag a Becsület kódex megsértésének ítélt meg. Én akkor az Új-Avaloni Katonai Akadémián voltam, úgyhogy csak azt tudom, amit az aktákban olvastam, de. Phelan életeket mentett meg azzal az akcióval - mondta Victor, de közben kellemetlen érzés feszegette.

Nem szívesen védte Pheleant, mert bár unokatestvérek voltak, igazán szoros kapcsolatba soha nem kerültek. Victor próbálta kiismerni őt amíg a Nagelringen volt, de Phelan elutasított minden közeledést. Valójában mindig úgy gondoltam, hogy kár a Nagelringen lennie, és cseppet sem lepett meg, mikor végül kirúgták. Megkönnyebbültem, mikor elment.

- Megbocsáss, Victor herceg - válaszolta Mark és hátratette a kezét -, de jól emlékszem Phelanra. O volt a példaképem. Fájt, mikor elhagyta a Nagelringet, de örültem, hogy visszatért a Kell Kopókhoz. Nagyon fájt, mikor azt mondták, hogy meghalt. Sok más emberrel együtt én is azt hittem, hogy hősi halált halt. De az sokkal jobban fájt, mikor kiderült, hogy nem halt meg, hanem szövetségre lépett a klánokkal, és a Farkas klán teljes jogú tagja lett, elhagyta a Kell nevet és ráadásul még az egyik vezetőjük is lett.

Victor határozottan megrázta a fejét, mikor látta, hogy néhány testőre egyetértőén bólogat.

- Az érvelésed helyes, Mark, de kíváncsi vagyok, vajon ismersz-e minden tényt.

- Úgy mint?

Victornak mosolyognia kellett a fiatalember forrófejűségén.

- Például a Komsztár épp most bocsátotta rendelkezésünkre a Klánok által elfoglalt világok veszteségi adatait. A klánok közül a Farkas klán viselkedett a leigázott világok lakosságával a legkíméletesebben. És azt mondják Phelan a Gunzburgot például egyeden lövés nélkül foglalta el.

- No persze - bólintott kurtán Mark. - Nem akarta, hogy a katonáit megöljék.

- Ami ennél még fontosabb, Mark, hogy Phelan számtalan életet mentett meg. Azoknak az embereknek az életét, akik kegyetlenül bántak el vele, mikor a Kell Kopókat csapdába ejtették a Gunzburgon. Ragaszkodhatott volna a bolygó teljes letárolásához, és biztos vagyok benne, hogy nem egy Belső Szférabeli boldogan vette volna át Tor Miraborg fejét egy tálcán, mikor a Farkasok rajtaütöttek a Gunzburgon.

- Velem az élen - mondta csendesen Morgan, és ahogy Victor ránézett átérezte, milyen dilemmába került a nagybátyja. Morgan nyilvánvalóan szerette a fiát, és becsülte, amit a fia a Gunzburgon és máshol tett, Phelan klánokhoz tartozása mégis ellenérzéseket ébresztett az idős Kell vezérben. Nem szeretnék Morgan helyében lenni. Iszonyú lehet, ha arra kényszerítenek valakit, hogy válasszon a családja és a nemzete között.

Mark dühösen figyelte, hogyan szedi szét Morgan és Victor az érvelését.

- De Phelan az egyik vezetőjük, a kánjuk, mint Natasha Kerenszkij, az a másik áruló.

- Nem - rázta meg a fejét Victor -, Natasha mindig is a klánokhoz tartozott. Lélekben talán Phelan is. Szörnyeteget csinált belőle a haragod, bár el kell ismernem, nem egyedül látod így. Sokan gondolják, hogy amit Phelan tett, az bűn, a hazaárulás bűne. Az a tény, hogy Phelan hatalmat kapott a kezébe a klánokon belül, csak megerősíti azt, hogy a Kell Kopók meg tudták verni a klánokat Luthienen és Tenienten. Ugyanezt tették a Hazatérők is. A klánok jó harcosokat nevelnek, de nem a legjobb harcosokat.

Morgan gyengéden megrázta az unokája nyakát.

- Elmentem a klánokhoz, Mark. Találkoztam Phelannel és Ulric ilkánnal. Adj egy esélyt a nagybátyádnak.

A várakozási zónán túl egy magnéziumláng-szerű villanás ezüstözte be az eget bevilágítva a cementpadlós pályát, mint egy hatalmas hold a nyugodt tófelszínt. Kisebb porfelhők szálltak fel, ahogy a dobóhajó lassan földet ért. A hajó ionhajtóművei még kiadták magukból a hajtóerőt, és Victor érezte, ahogy a forróság átsugárzik az ablakokon.

A K-l osztályú dobóhajó leszállt a talajra, miután talpai alig pár másodperccel a földetérés előtt a helyükre ugrottak. Victor magában tisztelettel adózott a pilótának, mert pontosan tudta, micsoda ügyesség kell egy ilyen manőver végrehajtásához. Eddig a klánok minden tagjának, akit megismertem, elképesztő érzéke volt valamihez. Igazából nem is értem, hogyan tudtuk akár csak lelassítani is őket...

Mikor a hajó végül elhelyezkedett a pályán, egy dokkoló kar közeledett hozzá, aztán az ajtónak támaszkodott, hogy a hajó utasai megkezdhessek a kiszállást. A dokkoló folyósón Victor egyik testőre kinyitotta az ajtót, aztán elindult a klán hajó felé.

Victor azon kapta magát, hogy izzad a tenyere. Egy gyors és rejtett mozdulattal kék nadrágjába törölte a kezét, aztán belekapaszkodott kabátjának szürkeszegélyes aljába. Egy fél másodpercre átvillant rajta, hogy jó lenne belenézni egy tükörbe, aztán alaposan leszidta magát a hiúsága miatt.

Még mindig ideges volt, mikor megpillantotta az unokatestvérét, azt az embert, aki egyszer Phelan Kell volt, de most, mint a Farkas klán kánja lépett elé.

Victor hirtelen rájött, mindig is bántotta, hogy Phelan magasabb, aztán gyorsan elzavarta ezt a gondolatot is. Phelan mindig is magas volt, de most úgy tűnt, kissé meg is hízott a klánoknál töltött idő alatt. A szürke egyenruha szorosan tapadt izmos testére, fekete haja pedig hosszú volt, mint az apjáé. Nem volt szakálla, és a zöld szeme sem lobogott azzal a démoni tűzzel, amire Victor emlékezett. Most sokkal mélyebb tűz égett benne.

Phelan mindenkin végignézett, aztán tisztelgett az apjának.

- Köszönöm a meghívást, ezredes.

- Köszönöm, hogy elfogadtad, kán - viszonozta a tisztelgést Morgan, aztán széttárta a karját, hogy megölelje a fiát.

Victor pontosan ilyen üdvözlésre számított a kán részéről is, és Morgan részéről is.

Phelan Victorhoz fordult, miután megölelte apját.

- Köszönöm, hogy engedélyezte ezt a látogatást, Davion herceg.

Victor bólintott s érezte, ahogy előbbi aggodalma, visszatér Phelan hideg, és formális szavaitól.

- Boldogok vagyunk, hogy teljesíthettük Kell ezredes kívánságát. Az Egyesült Nemzetek sokkal tartozik neki. A Jádesólyom területről induló legutóbbi támadások ellenére nem tudtam elutasítani a kérését, hogy láthasson téged.

- Nem meglepő, hogy azok a banditák a Jádesólyom körzetből jönnek, negvál? - mondta Phelan és megtorpant, mintha még hozzá akarna tenni valamit.

Victor bólintott, tudva, hogy később még lesz lehetőségük beszélni a támadásokról, mire egy félmosollyal a szája szegletében Phelan Markhoz fordult és kezet nyújtott.

- Jól megnőttél, Mark. Jó újra látni téged.

Mark kísérletet sem tett, hogy elfogadja a felé nyújtott kezet.

- Jól nézel ki, bátyám - mondta, próbálva belesűríteni minden megvetését a szóba, ami így szinte káromkodásnak hangzott. Victor Phelanra pillantott, hogy lássa a reakcióját, de a kánnak egyetlen arcizma sem rezdült.

Lassan visszahúzta a kezét, aztán intett a helyiség előtti folyosón álló embereknek. . -

- Ezredes, felség, öcsém, engedjétek meg, hogy bemutassam a kíséretemet.

Karon fogott egy magas, vékony, nagyon rövid fehér hajú nőt és bevezette. A nő szürke bőr ruhát viselt, hasonlót, mint Phelan, ami igen jól állt neki. Victor hidegnek érezte volna a kék szemeket, ha nem látja, hogyan pillant Phelanre. Úgy néz rá, mint Omi szokott rám nézni. Victor érzett a nőben még valami zavarba ejtő hasonlóságot, de nem tudta eldönteni, mi is lehet az.

- Ő Ranna csillagkapitány. A Kerenszkij vérvonalból származik, Natasa Kerenszkij unokája.

Morgan Kell kezet csókolt a nőnek.

- Örülök, hogy újra láthatom, Ranna.

- És is, Kell ezredes.

Victor tisztelgett, amit Ranna mosolyogva viszonzott, Mark viszont úgy kihúzta magát, mintha nyársat nyelt volna, és megpróbált ügyet sem vetni a nőre.

Rannát követve még ketten léptek a terembe szintén a klánok egyenruhájában. Az egyik, bár ránézésre nő volt, hatalmas alkatával teljesen betöltötte a bejáratot. Victor rögtön rájött, hogy az óriás nő egy elementál. Hosszú, vörös haj fonatát egyik vállára vetve egy átható pillantást vetett Victor testőrségére, aztán ahogy szemmel láthatólag meggyőződött róla, hogy nincs tőlük tartani valója, belépett a terembe.

A mögötte jövő férfi pont az ellentéte volt. Gyér, szőke haj tapadt a fejére, ami két számmal nagyobb volt, mint vékonyka testére kellett volna. Victor is alacsony volt, de ez a férfi még nála is kisebb volt pár centivel. Fizikai felépítése és hatalmas szemei tökéletes adottságok voltak egy űrrepülő pilótának. A vigyor az arcán azt sugallta, hogy ő volt az a parancsnok, aki olyan ügyesen tette le a dobóhajót.

- Ők Evantha Fetladral és Carew csillagkapitányok. Carew a Nygren vérvonalból származik és pilóta, Evantha pedig elementál.

A kölcsönös köszöntések és elhadart üdvözlések közepette Mark sztoikus csendbe burkolózott. Victor rosszallóan rápillantott, aztán meglátott még valakit a bejáratnál. A férfi még annál is magasabbnak látszott, mint mikor legutóbb látta, és kicsit meghízott, mint Phelan. Ő nem bőrruhát viselt, hanem egy sötétszürke kezeslábast. Szőke haja rövidre volt vágva, ahogy az egy mech harcoshoz illik.

- Ragnar herceg? - nézett keményen a férfire Victor, akivel együtt gyakorlatozott a Provincián. - Hallottam, hogy felvették a Farkasok, de...

Phelan Ragnar felé intett, mire az válaszként kezet nyújtott Victornak.

- Üdvözlöm, Victor herceg. Örülök, hogy újra láthatom.

Victor elfogadta a felé nyújtott kezet, s miközben megrázta, érezte, hogy Ragnar kézfogása még erősebb lett. Észrevette a férfi csuklójára feszülő fehér zsinórt, és feltűnt neki a hangjába vegyülő ércesség is.

- Jól van, Ragnar herceg?

Ragnar arca megenyhült, s ezzel együtt hangja is vesztett komolyságából.

- Én most csak Ragnar vagyok, Victor herceg. A Farkas klán jobbágya, bár remélem egy napon harcosként is elismernek majd.

- így lesz, Ragnar - mosolygott lefegyverzően Phelan. - Ragnar bátran harcolt a Tukayyidon folyó csata alatt. Egy evakuáló zászlóaljnál látott el szolgálatot, mikor csatába keveredtek egy Komgárdista osztaggal, ami rajtaütött a területen, ahol a kórház állt.

- Ez nem meglepő - mosolyodott el Victor. - Ragnarnak a Provincián folytatott kiképzés is végig több volt, mint játék. - mondta, aztán hitetlenkedve megrázta a fejét - Ahogy rád és rá nézek, Phelan, megdöbbent, hogy milyen hűséget oltanak a klánok a kívülállóként bekerültekbe.

Ranna elmosolyodott, és megszorította Phelan kezét.

- Megbocsásson, Davion herceg, de sem Phelan, sem Ragnar nem voltak kívülállók többé, miután jobbágyok lettek. Önök úgy gondolják, hogy a mi jobbágyrendszerünk egyenlő a rabszolgasággal, de ez nem így van. Mi megbecsüljük a kasztokat.

- Értem, és nem szándékoztam ezt lebecsülni, csillagkapitány - vette elő Victor legelbűvölőbb mosolyát. - Viszont mély benyomást tesz rám a változás, ami ebben a két emberben végbement. Csodálkozom rajta, hogy valaha is le tudtuk győzni a klánokat.

- Nem legyőztetek minket, Victor - mondta Phelan olyan éllel a hangjában, ami a hercegnek egyáltalán nem tetszett -, hanem hagytuk, hogy megverjetek, mert az ilkán így döntött. Igen, győzelmet arattatok a Jádesólymokon, és a Szövetség pár más elit zsoldoscsapattal képes volt megverni a Füstjaguárokat és a Novamacskákat. Azok nagy győzelmek voltak a Belső Szférának, és minden jogotok megvan, hogy büszkék legyetek rá. De - tartott egy pillanatnyi szünetet - nagy hiba lenne azt hinni, hogy legyőztétek a Klánokat.

- De a Komsztár létrehozott egy fegyverszünetet - szegte fel a fejét Victor. - A klánok beleegyeztek, hogy nem terjeszkednek a fegyverszüneti vonalon túl Terra felé. Azzal a veszteséggel - úgy látszik - a parancsnokaitok elvesztették a szövetségeseik feletti uralmat is. Mi történt az átgondolt, szimultán támadásokkal a világok ellen? A múlt évben katonáim könnyen elboldogultak a Jádesólymok inváziójával a Morgas ellen, és az Acélviperák támadásával a Crimondon. Ebben az évben úgy tűnik, kisebb rajtaütéseken kívül más nem történik.

- No igen, a Komsztár által kötött fegyverszünet némiképpen meggyengítette a korlátolt gondolkodású egységeket a klánokon belül, de függetlenül attól, hogy sikerül-e neked, vagy a Drakónis Szövetségnek visszaverni ezt a néhány rajtaütést, a fegyverszünet nem fog örökké tartani.

- És? - vonta fel a szemöldökét Victor.

- És - vett egy mély lélegzetet a Farkas kán -, ha a klánok bizonyos tagjainak sikerül véghez vinni a terveiket, a Belső Szféra sem lesz örökéletű.

 

Arc-Royal

Egyesült Nemzetek

3055. április 13.

 

Christian Kell előrenyúlt a pilóta ülésének fejtámasza mellett, és megérintette a nő sisakját.

- Szép landolás, Caitlin, köszönöm.

- Számomra az öröm - válaszolta Caitlin a férfi sisakjának recsegő fülhallgatóján át. Megnyomta a kioldó gombot, és a tető hátracsusszant az űrvadász testébe.

- Meg kellett már csinálnom az órákat ezen a Ráján. Amennyit utazunk mostanában, már közel voltam hozzá, hogy bevonják az engedélyemet.

A delta szárnyas harci gép lassan begördült a Kell Kopók hangárjába, és ahogy megállt, a techek szinte azonnal alumínium létrákat támasztottak az pilótafülke oldalához.

- Arigato - morogta Chris, ahogy kiszállt, aztán gyorsan eszébe jutott a megfelelő szó. - Köszönöm,

A létra tetején álló tech elmosolyodott.

- Nincs mit, őrnagy. Az öreg látni kívánja önt és Kell főhadnagyot pronto. Az ön unokatestvére is vele van.

Chris bólintott és levette a sisakját, aztán odaadta a technek. A hangár hideg levegője átszivárgóit nedves, fekete haján, és ettől egész teste libabőrös lett.

- Köszönöm, Mr. Hanson - mondta. - Cait, hallottad?

Caitlin lehúzva fejéről a sisakot, mire fekete hajzuhatagja hűtőmellénye vállára omlott. Sokszor mondták már, hogy annyira hasonlítanak egymáshoz, mintha nem csak unokatestvérek lennének, bár Chris barna szemei erősen ellentétben voltak Caitlin szemének zöld színével.

Ahogy rápillantott, látta a hasonlóságokat, de mivel kikerült a Kell Kopó környezetből, a különbségeket még tisztábban látta.

- Vettem - monda Caitlin mosolyogva. - Kíváncsi vagyok, vajon Allard ezredes haragszik-e, hogy tettünk egy kört a kis hold körül, hogy lelassítsunk.

- Nem tudom - rázta meg a fejét Chris, de közben gondolatai máshol jártak. En arra lennék kíváncsi, hogy az a bizonyos unokatestvér a mi unokatestvérünk vagy a te bátyád.

Chris a bázis épületének ajtaja felé irányította Caitlint, és még mindig gondolataiba merülve követte. Próbálta eldönteni, melyiket választaná: találkozni Victor Davionnal vagy viszontlátni Phelan Wardot.

Victort még a Provincián töltött kiképző időkből ismerte, ahol Wolf Dragonyosai oktatták a Belső Szféra katonáit a klánok harcmodorára. Chris és McKenzie Wolf oktatták Victort, s mellette a Belső Szféra uralkodóházainak sok lányát és fiát. Victor ígéretes tehetség volt, és jóval többet tanult, mint amit Chris vagy Mac várt, viszont viselkedése olyan elutasító és tüskés volt, hogy éppúgy elriasztott vele lehetséges szövetségeseket, mint amennyire megbabonázta az ellenségeit.

Phelan még ennél is bonyolultabb ügy volt Chrisnek. 3042-ben Chris bemutatkozott a nagybátyjának, Morgan Kellnek, és elismerték, mint Patrick Kell fiát. Ekkor Morgan elhagyta a Kopókat és átvitte Christ a Dragonyosok provinciái kiképzésére. Chris ott gyakorlatozott az ezt követő három évben, aztán csatlakozott a Kopókhoz, mint főhadnagy egy szakasz parancsnokaként.

Mielőtt elutazott volna Provinciára, és a Kell Kopók Második Ezredéhez történő kinevezése előtti rövid idő alatt Chris érzett némi neheztelést Phelanban. Eleinte annak tudta be, hogy Phelan meglehetősen logikus módon nem kedveli azt az újonnan érkezettet, akinek legalább annyi joga van a Kell Kopók vezetői posztját követelni, mint neki magának. Később világossá vált Chris számára, hogy Phelan azért viselkedik így, mert fél, hogy Chris nem képes felnőni a Kell Kopókhoz, és tönkreteszi Patrick Kell által teremtett legendás egység hírnevét.

Mire Chris harcokban is bizonyított elnyerve a jogot csapatának vezetésére a korábbi vezér halála után, Phelan már átkerült a Nagelringre. Aztán jött a csata a sziklánál, amiben azt hitték, Phelan a halálát lelte. Chris Morgan miatt örült, mikor kiderült, hogy Phelan nem halt meg, de dühös is volt, amiért Phelan átállt a klánokhoz. A klánok nem csupán a valaha látott legnagyobb fenyegetést jelentették a Belső Szféra számára, de pusztították a Drakónis Szövetséget is, az ő nemzetét.

Mire odaértek az irodához Chris még mindig nem döntötte el, melyikükkel szeretne kevésbé találkozni. Hatalmas tölgyfa tárgyalóasztal uralta a terem távolabbi részét, nagysága mellett minden eltörpült.

A két férfi már helyet foglalt egymással szemben az asztal keskenyebbik oldalán és felkapcsolta a lámpákat az iroda asztal felé eső részén.

Jöttükre Daniel Allard alezredes felállt, tisztelgett és kezet fogott mindkettőjükkel.

- Örülök, hogy itt vagytok. Caitlin, kedves volt tőled, hogy körbedongtad a holdbázist, hogy tudasd velünk az érkezéseteket.

Caitlin egy kicsit elpirult, és egy pillanatra tettetett megbánással lesütötte a szemét, aztán elmosolyodott.

- A lassítás megspórolt némi üzemanyagot, ezredes.

Dan bólintott, és a mozdulattól egy tincs fehér, haj a homlokába hullott.

- Méltányolom, de jobb lenne, ha az ilyen taktikai részleteket elhallgatnád egy potenciális munkaadód előtt - mondta helyére igazítva a tincset, aztán rámosolygott a másik férfira. - Gondolom, mindketten emlékeztek Victor Steiner-Davion hercegre.

- Bátyám! - mondta Caitlin Victor felé lépve, s átölelte unokatestvérét, ahogy a herceg felemelkedett a székéből. Victor nevetve viszonozta az ölelést, aztán Caitlint elengedve Chrisre nézett.

- Jó, hogy újra látom, Christian - mondta Victor.

- Üdvözlöm, Felség - hajolt meg formálisan Chris.

Victor csípős precizitással utánozta le a meghajlást.

- Gomen nasai, shitsurei shimashita.

Chris felegyenesedett, aztán lassan mosolyra húzta a száját.

- Nincs szükség a bocsánatomra, Felség. Ön nem volt udvariatlan. Viszont meg kell vallanom,hogy a japán tudása sokat fejlődött.

- Eltöltöttem egy kis időt Shin Yodama és Hohiro Kurita társaságában Teniente után - mosolygott Victor. - Bár vonakodtak, végül kiváló tanár lett belőlük. .

- Örültem, mikor hallottam, hogy mindketten túlélték a klán háborút. Mikor Mac és én oktattunk önöket, remélni sem mertük, hogy sértetlenül túlélik. Ragnar és Kai okoztak nekünk némi ijedelmet, de végül ők is életben maradtak.

Dan gyorsan közbevágott.

- Tudom, hogy te és Caitlin egy kis pihenőt szeretnétek az utazás után, hisz elég fárasztó lehetett, de csak egy rövid beszámolóra kérettelek ide titeket, mielőtt még a bázison terjengő pletykákra hallgatnék. Mi a helyzet a Deiaval?

Chris hátra tette á kezét.

- Deia nincs túl jó állapotban. Zimmer Zouavjainak sikerült megerősíteni a zászlóaljat azzal felszereléssel, amit küldtünk nekik. Remekül együttműködnek a deiai önkéntesekkel, és mindkét társasághoz csatlakoztak katonai felderítő szakaszok is. A világ legzordabb területein is utánpótlás raktárakat szórtak el, hogy a létszükségletük mindenhol biztosítva legyen. Bármivel is lepje meg őket a klán galaxis, több mint egy hónapig képesek lesznek feltartani őket.

-Jó - mondta, Dan és elhallgatott egy pillanatra, majd összevonta a szemöldökét. - Mit intéztek Sagetsky hauptmannal kapcsolatban?

-Zimmer kommandant még akkor kirúgta, amíg kórházban volt - mosolygott Chris.

- Kórházban? - kerekedtek el Dan kék szemei. - Mi történt?

- Hallotta, hogy születésnapom van, mielőtt elindultak volna a vizsgálati körútra - válaszolta Caitlin és szeme villámokat szórt haragjában. -Azt mondta van egy meglepetése a számomra.

- Nem te...

- Nem, ezredes, nem én - derítette fel Caitlin arcát lassan egy mosoly. - Részeg volt, mint mindig, és a portán tette ezt a kis megjegyzést hallótávolságra a feleségétől, ő meg átkeresztelte az idiótát pezsgős üveggel. Betört a feje.

- Zimmer kommandant egyetértett, hogy Sagetskynek ideje nyugdíjba mennie - bólintott Chris. - Egy hivatalnokot hoztak a hadseregtől, hogy átvegye a helyét, és úgy tűnik, a Zouavok örültek a cserének. A hangulat jó volt, mikor eljöttünk. Az arca elárulja, hogy valami miatt aggódik, Felség - pillantott á fiatal zsoldos tiszt a hercegre.

Victor pislogott egyet, majd magára erőltetett egy mosolyt.

- Nem kételkedem a jelentésben őrnagy, de elgondolkodtam azon, hogy ilyen kis zsoldoscsapatokat támogatnak. A segélyeik valóban nagyvonalúak voltak, de úgy tűnik az lett az eredménye, hogy mindenféle alakok egységeket alapítottak, csak hogy részesedjenek a támogatásból.

- Nem vagyok biztos benne, hogy pontosan értem az aggodalmát - kapta fel a fejét Chris.

- Vegyük csak Zimmer Zouavjait pélDanak - mondta Victor. - Emlékszem, hogy láttam egy készültségi becslést róluk azelőtt, hogy ön odautazott volna, és aszerint a Zouavok kétféle agromech-vezetőből állnak össze. Az egyik részük nyugdíjas, a másik pedig elbocsátott tiszt. Bár néhány felszerelésük nagyon jó, úgy hallom a két szakasz Sáskáinak mindegyike több, mint harmincöt, különböző gépből lett összeszerelve.

Nem foghat kiképzetlen harcosokat, és nem tömheti be őket csatamechekbe, elvárva, hogy harci egység legyen belőlük. Az olyan tisztek, mint Sagetsky tönkreteszik még a tehetséges harcosokat is a kiképzés alatt, a csatákban meg megöletik őket. T\idom, hogy van felesleges felszerelésük, és anyagi támogatást is ígértek maguknak, tudom, hogy mindez a Kell családnak és Justinnek köszönhető, de azt szeretném tudni, vajon nem csak egy reménytelen dologra folyik-e el a pénzt. Ez az ötödik egység, amit ilyen módon támogatnak, ugye?

- A negyedik. A Felkelő Nap Légió hasonló politikára alapozva szintén támogatott egy egységet - mondta Dan Allard és karjait összefonva a mellkasán nekidőlt az asztalnak. - Mi nagyon elégedettek voltunk a programmal mind katonai, mind más eredmények tekintetében.

- Ezt a programot arra a munkára alapozták, amit még az ön apja kezdett meg, amikor kiképző zászlóaljakat alapított - vetette közbe Chris.

Harag villant át Victor arcán, ahogy ingerülten csak legyintett egyet Chris megjegyzésére.

- Kötve hiszem, hogy egy csőcselékkel kötött rövid távú egyezséget össze lehet hasonlítani egy alaposan megtervezett kiképző programmal. Ezeknek az apró zászlóaljaknak nincs meg sem a megfelelő felszerelése, sem az utánpótlása, sem pedig az alkalmazottai.

- Ez így igaz, Felség - vágott vissza Dan - de a kiképző zászlóalj olyan csoportból verbuvált újoncokkal kezd, akik ilyen vagy olyan módon, de már kaptak mech kiképzést. Talán azt hiszi, hogy a mi tanácsadóink kevésbé értékesek, csak azért, mert visszavonult mech-harcosok, de nézze csak meg, milyen hasznot húznak a klánok abból, hogy az újoncok tanácsadóiként foglalkoztatják az öreg harcosokat. Emellett arra is felhívnám a figyelmét, hogy ostobaság egy Sagetsky féle tiszt miatt minden tisztet ügyetlen civilnek bélyegezni. Sagetskyt kirúgták.

- Mi itt egy kicsivel többet teszünk egy kiképző zászlóalj megalakításánál - szólt közbe Caitlin. - Mi egy kis biztonságot próbálunk adni a deiai embereknek.

- Biztonságot? Kötve hiszem, hogy Zimmer Zouavjai nagy falat lennének a Jádesólymoknak. Kétlem, hogy képesek lennének akár a banditákat megállítani, akik lecsaptak Kooken Üdülőtelepére, és most éppen a Pasigon való rajtaütést tervezgetik.

Chris összevonta a szemöldökét, de nem szólt semmit. Úgy érezte, Victor valami olyanhoz ragaszkodik, ami egyáltalán nem illeszkedett a saját, univerzumról alkotott képéhez. Ez nem annyira meglepte, mint inkább zavarta. Mivel életét a Murchison töltötte az Egyesült Világok hatalmának árnyékában, mélyen átérezte a Deiahoz hasonló határvilágokon élő emberek félelmét. Az olyan helyi szervezetek, mint a katonaság, vagy a yakuza Ryu-no-inu-gumi adott ugyan némi biztonságérzetet ezeknek a népeknek, de a világuk fekvéséből eredő fenyegetettséggel naponta szembe kellett nézniük.

- Az ő céljuk nem az, hogy legyőzzék a rájuk támadó erőket, hanem az, hogy elég ideig feltartsák őket, hogy mi cselekedni tudjunk - mondta Dan Allard és leült a székébe. - Mikor ön és Kai szembekerültek a klánokkal, sikeresen rámutattak, hogy az űrben nincsenek határok. A kulcs egy ellenséggel való találkozásban és a felette való győzelemben az, hogy rákényszerítsük, olyan helyen támadjon meg, ahol erősek vagyunk.

- Igen, Allard ezredes, pontosan ezért ütöttünk rajta Twycrosson olyan nagy erőkkel. Viszont a Zouvaok nem ilyen erők.

- Nem is kell annak lenniük. Tukayyidon a Komsztár megmutatta, hogy a klánok nincsenek felkészülve a hosszú távú harcokra. A Komgárdisták kifárasztották, aztán földbe döngölték őket. Jól kihasználták ezt a helyzetet á Trellwanon folyó csatában, és a Szövetség is ugyanezt használta a Hohiro által követett rejtőzködési stratégiával Tenientén.

Victor bólintott,' és kissé előredőlt az asztal felé.

- Ez igaz, de tudjuk, hogy a klánok megváltoztatták a taktikájukat, amikor szembekerültek a fenyegetéssel. Legalábbis - tette hozzá - a Farkasok megtették.

- Egyetértek, de a Farkasok nem olyanok, mint a Jádesólymok. A Sólymokról tudjuk, hogy az egyik legősibb klán odaát. Ezt figyelembe véve az egésznek a kulcsa az, hogy Zimmer katonái feltartsák a támadókat legkevesebb egy hónapig. Nekünk ennél kevesebb idő kell, hogy mozgósítsuk a Kell Kopó csapatokat, és átszállítsuk őket Deiara. Azzal, hogy a Zouavok lekötik a klán egységet, elég időt nyerünk, hogy megfelelő mennyiségű haderőt vigyünk át, mint ahogy azt a Twycrosson tettük.

Az alacsony termetű herceg bólintott, de arcáról még mindig nem tűnt el az aggodalmas kifejezés.

- Ez a stratégia szóban kiválóan működik. Ugyanezt csináltuk a Morgesen, de a Skye Rangerek és az Arcturan gárdisták épp csak addig tudtak életben maradni, hogy a Dragonyosokat bejuttassuk és szétzúzzuk a Jádesólymokat, A Kell Kopók viszont szerződés nélkül dolgoznak. Deia még csak a Donegáli szövetséghez sem tartozik. Morgan csak egy helyőrségi szerződést lenne hajlandó elfogadni, semmi többet. Amikor lelép, talán maguk is belátják majd, milyen előnyökkel jár állandó szerződéseket kötni.

Dan szívből felnevetett.

- Felség, ön is tudja, hogy az ezredes visszautasított mindenféle szerződést, mert az újjáépítés kellős közepén voltunk. Elvertek minket a Luthienen, és bár a Szövetség valóban nagyvonalú volt, mikor engedélyezte, hogy a sérült mechekből kimentsük az értékes részeket, mégis nagyon sok időbe telt az alakulatot újra formába hozni. Újabb ok a kisebb egységek támogatására, hogy néhány kiváló pilótát és mech harcost adtak nekünk. Ok égy kicsit olyanok, mintha a hadsereg béresei lennének. Talán már készen állunk elfogadni az ön szerződését, de csak akkor, ha nagyobb biztonságban érezzük magunkat.

Chris kihallotta Dan hangjából a bizonytalanságot, de úgy tűnt Victor nem vette észre. Hogyan lehetne megértetni Victorral, hogy ha visszautasítjuk a támogatását, az emberek, akik egykor a Lyran Nemzetközösséghez tartoztak, sokkal szívesebben működnek együtt velünk. Az, hogy Morgan Hasek-Davion vezetése alatt állt minden haderő, és így Victor felhasználta a Tizedik Lyran Gárdistákat, hogy kiszabadítsa Hohiro Kuritát egy halálos csapdából, nem talált jó visszhangra az Egyesült Nemzetközösségnek ezen a részén. Ha az anyja, az arkón, nem olyan hozzáértő módon csillapítja le Ryan Steinert, és a népe nem szereti ennyire annak ellenére, hogy a Hanse Davionnal kötött házassága pecsételte meg a két nép egyesítését, Victomak bizony komoly politikai problémákkal kellene itt szembenéznie.

Rövid hallgatás után úgy tűnt, Victor elfogadja Dan érvelését.

- Természetesen tisztában vannak vele, hogy bízom benne, megtesznek mindent a klánok előretörési kísérletei ellen. Azt is tudom, hogy soha nem fogadnának el egy olyan szerződést, ami miatt szembekerülhetnek az Egyesült Nemzetközösséggel.

- De? - vonta fel Chris a szemöldökét.'

- De szeretném, ha lehetőségem lenne rá, hogy a lojalitásukat egy szerződéssel jutalmazzam, amire egy olyan egység, mint a Kell Kopók, bőségesen rászolgált. Önök és a Dragonyosok segítette győzelemre vinni egy csatát, ami nélkül a Belső Szférának esélye sem lett volna a túlélésre. Azóta mindkét egység belső problémákkal küszködött, és belegondolni sem merek, hogy esetleg az Egyesült Nemzetközösségnek úgy kell szembeszállnia az ellenséggel, hogy a legerősebb szövetségesei nincsenek mellette.

Dan a hercegre nézett.

- Mi itt vagyunk, Felség. Ez az otthonunk, és az univerzum összes pénze sem tudna minket eltéríteni, hogy küzdjünk a védelmében.

 

Pasing kalózpont

Egyesült Nemzetek

3055. április 15.

 

Nelson Geist hálás volt, hogy kikerülhetett végre a rakodótér ördöglyukából, amibe bezárták, de eltérően a többi munkaszolgálatostól, ő

kerülte a feltűnést. Nem azért, mert nem fogta fel, hogy mit próbálnak elérni a többiek. Együttműködésre képes munkásoknak és nem bajkeverőknek mutatva magukat a bajtársai abban reménykedtek, hogy a banditák nem küldik vissza őket a zsúfolt, büdös zárkákba, miután befejezték a Tigress dobóhajó kirakodását.

Nelson a jegyzetelő köré fonta csonka karját, és erősen a bal könyökhajlatába szorította. A jelzőceruzát jobb kezébe fogva nyomkodta a megfelelő ikonokat, ahogy a legénység a ládákat kihúzta a dobóhajó rakteréből. A gyenge gravitáció ellenére a banditák úgy döntöttek, hogy Nelsont sérülése alkalmatlanná teszi a ládák mozgatására, de mivel felismerték, hogy pár elfogott tartalékos megkülönböztetett figyelemmel bánik vele, az egyik bandita a munkaszolgálatosok felügyelőjévé nevezte ki.

Nelson ettől semmit nem változott, a kérdésekre és utasításokra továbbra is csak egy morrantással vagy egy bólintással válaszolt, így a rakodó legénység többi része tudta, hogy nem úszik a boldogságban attól, hogy nem kell dolgoznia. Nemsokára aztán teljesen elmerült a munkájában, ahogy a lopott holmik zavarbaejtő sokszínűsége lekötötte a figyelmét.

A jobb csuklójára erősített acélbilincs nekikoccant a jegyzetelő műanyag borításának, ahogy az ikonokat nyomkodta. A csonka keze miatt majdnem lelőtték, mikor egy szakasz gyalogos bandita kihúzta a mechjének pilótafülkéjéből, mert hasznavehetetlennek ítélték meg. Aztán

jött egy utasítás, hogy élve kell elfogni, nem számít, milyen állapotban van. .A banditák belökték őt és még néhány túlélőt egy dobóhajóba, ami aztán átszállította őket egy ugróhajóhoz, ahol levetkőztették, tetvetlenítették, és ujjatlan, zöld ugróruhába öltöztették őket, aztán mindenkinek a csuklójára egyforma bilincset tettek.

Nelson már kezdettől tudta, hogy a bilincs semmi praktikus célt nem szolgál, mivel nincs lánchoz csatolva. Mikor az egyik fogoly felvetette, hogy a hegesztés nélküli acél talán lehallgatót rejt, a foglyok kitaláltak egy kódnyelvet, és azután már leginkább csak úgy érintkeztek. Nelson szája félmosolyra húzódott, mikor eszébe jutott, hogyan suttogta Spider: „a parancsnoknak enyhe akcentusa van”, utalva a férfi csonka kezére.

Nelson felnézett és látta, hogy a kirakodás nagyon jól halad. Mivel az ugróhajó lassan mozgott, a gyorsításból csak egy parányi gravitációnövekedést éreztek. Még a leggyengébb fogolynak sem okozott problémát, hogy zsákmánnyal teli hatalmas ládákat mozgasson, amelynek mindegyikét egy felragasztott fekete kóddal látták el. Ahogy minden láda elhagyta a dobóhajó rakterét, Nelson beütötte a megfelelő ikont. Bár a képernyő nem összegezett, pontosan tudta, hogy miből mennyit rakodtak.

A muníciót - bár hivatalosan nem annak nevezték - a dobóhajó egyik sarkában tárolták. Éppen elég hasonló elrendezést látott mech harcosi pályája során. Szép mennyiségű robbanóanyag és lőszer érkezett repülőn, és Nelson megfigyelte, hogy legtöbbjük elegendő lehet egy kisebb hadseregnek is. A jellegzetes, hatalmas csatamech-lövedékes ládák bent maradtak a hajóban. .

Messze a legtöbb csomagban élelmiszer volt. A ládákra ragasztott kódok teljesen egyformák voltak, de a kartondobozokra nyomott emblémák elárulták a gyártót és a termék nevét. A raboknak adott étel egyértelműen a Kooken Üdülőtelepről származott.

A különféle csomagokra ragasztott kódokat egyszerű volt felismerni. Mikor Nelson nagy ritkán beütötte az Egyebek ikont, megfigyelte, hogy egyik sem hasonlított a többi csomaghoz sem nagyságában, sem alakjában, de még súlyában sem. A banditák villámgyorsan ütöttek rajta a Huszadik Deneb Könnyűmech zászlóaljon, ami egy ipari létesítményt védett. Elég idejük volt, hogy teljesen kifosszák a létesítményt, mielőtt az erősítés megérkezett, és felpakoljanak fejlett eszközöket, számítógépeket, minősített ipari drágaköveket, vagy más ehhez hasonló zsákmányt tartalmazó csomagokat, ami pedig rendszerint az ilyen rajtaütések elsődleges célja. Ehelyett értéktelen ékszereket és művészeti tárgyakat pakoltak össze, amik most betöltötték a hajó rakterét. Egy ilyen akció költségét a hasonló kacatok egyáltalán nem fedezhették.

Ideje lenne, hogy előkerüljön már valami kincs, vagy igazi érték is - morfondírozott, mikor a szeme sarkából észrevette, hogy a bandita gárdisták felegyenesednek, és a kirakodást végzők hirtelen elcsendesednek.

Ahogy megfordult, hogy megnézze, mi történt, éppúgy kővé dermedt a döbbenettől, mint a többiek. Egy nő állt tőle jobbra a keskeny gyalogjárón, és a dobóhajó öblét fürkészte.

A nő kétségtelenül gyönyörű volt. Vörös haja vállára és hátára omlott. Hosszú, karcsú végtagjaival és karcsú alakjával még a formátlan hűtőmellényben is törékenynek tűnt. Mozdulatai a férfit rókára emlékeztették, és kék szemei is állati ravaszsággal ragyogtak.

Mégsem csupán fizikai megjelenése volt az, ami ennyire megragadta a férfi figyelmét. Bár bőrként tapadó rövidnadrágja látni engedte lábait és formás fenekét, egy, a tartására vetett egyetlen pillantás elég volt, hogy mindennemű szexuális fantáziálgatás eltűnjön. Egyik kezével másik karjának könyökébe kapaszkodva, szabad kezének mutatóujját ajkain tartva állt a lejárón. Szemei végigjártak minden embert a dolgozók között, egy pillanat alatt végigmérve, aztán továbbrebbenve róluk, és ahogy sorban végignézett a férfiakon, mindegyik rab visszahőkölt a pillantásból tűző megvetéstől, és a pár pillanattal korábban ébredt kis álmaik és reményeik semmivé foszlottak.

Végül Nelsonra tekintett. A férfi összerázkódott, ahogy pillantásuk találkozott, s érezte, ahogy egy elektromos hullám fut végig a testén, aztán félelem szorítja össze a gyomrát. Mégis olyan vágy lobbant fel benne, mint eddig még soha életében. Mélyen szerette Jon édesanyját, szenvedélyesen, de soha ennyire nem kívánta. Úgy érezte, mintha DNS molekulájának minden atomja azért kiáltozna, hogy ennek a nőnek a genetikai állományával egyesülhessen.

Arra várt, hogy félrenézzen végre, de a nő nem tette. Minden pillanattal növekedett Nelson félelme, hogy elmegy mellette, de ugyanakkor rettenetesen kívánta, hogy őt is éppúgy hagyja figyelmen kívül, mint a többieket. Aztán feleszmélt, és ahogy a ládák ismét megindultak a hajóról, mechanikusan ütögette tovább az ikonokat.

A nő megindult felé. Kemény katonás lépésekkel közeledett, bakancsát minden mozdulattal keményen odacsapta a lejáróhoz. Egymagas lehetett Nelsonnal, és talán fele annyi idős, mint a negyvenhét éves férfi. Nem mosolygott, de a mód, ahogy nézett rá, zavart pirosságot csalt a nyomorék mech harcos arcára.

- Te voltál a Hadvezéren, pozvál?

Nelson némán bólintott.

A nő elvette a kezéből a jegyzetelőt. A férfi bal kezét megragadva kinyitotta az öklét, és jobb tenyerét a nyitott tenyérhez szorította. Két utolsó ujját behajtotta és átfogta a hiányzó ujjak helyén éktelenkedő sebhelyet. Bőre természetellenesen sápadtnak tűnt a férfiéhoz képest, és a hegek indákként látszottak előkúszni az ujjaiból.

A nő a kelleténél talán kicsit hosszabban tartotta kezében a férfi kezét, aztán elengedte.

- Mikor történt?

- Majdnem négy éve.

Beharapta egy pillanatra az ajkait, aztán olyan kihívóan nézett a férfira, mint egy kobra.

- Helyre tudnám hozatni. Visszakapnád az ujjaidat.

Nelson próbálta elnyomni a reakcióját, de borzongás futott végig a testén. Mindaz, amit elvesztett, mióta a klánok inváziójában így megcsonkult, minden, amit ujjai elvesztéséért okolt hirtelen felvillant előtte. Visszakapná az erejét. Újra tisztelnék. Még Jon is...

Észrevette, hogy hibát követett el, mikor a nő ajkai kegyetlen mosolyra húzódtak.

- Megtenném, ha harcos lennél.

Nelson nagyot nyelt és kihúzta magát.

- Ha harcos lennék, már halott volnék, pozvál?

Úgy tűnt, meglepte a nőt, hogy klán szót használt, de a mosolya szemernyit sem változott, így Nelson nem tudta eldönteni, hogy az arckifejezés valójában mit is takar. A nő újra végignézett Nelsonon, aztán elfordult, rámutatott a legközelebb álló rabra és azt mondta:

- Vedd át a feladatát!

Spider egy ugrással fent termett az átjárón, felkapta a jegyzetelőt, és Nelson odaadta neki a jelzőceruzát. Spider rákacsintott, ami a néma börtön nyelven azt jelentette, jól mennek a dolgok. Nelson bólintott, aztán a Vörös Kalózra pillantott és várt.

A nő alaposan megváratta. Fürkészően bámulta, hosszan legeltetve a szemét előbb a férfi ágyékán, aztán csonka kezén, egyértelműen valami reakciót provokálva. A férfi keményen harcolt magával, hogy arca rezzenetlen maradjon, és fejben számolgatta a kettő exponenciális értékeit, hogy elterelje a gondolatait. Erőfeszítése sikerrel járt, de úgy tűnt, ez csak növeli a nő érdeklődését.

- Kövess! - mondta, aztán megfordult és visszasétált a feljáróhoz.

A férfi ott lépkedett mögötte, s miközben nyugtalansága növekedett, egyre újabb megfigyeléseket tett. Észrevette, milyen érzékien mozdul a nő csípője minden lépésnél. Kétszer 32 768 az 65 536. Kétszer 65 536 az 131 072... - erőlködött, tekintetét a nő hátára omló vörös hajtengerre szegezve, és folytatta a számolást.

A Vörös Kalóz belépett a fedélzeti bejárón aztán becsukta a férfi mögött. A kommunikációs monitorhoz fordult, és megnyitott egy csatornát a hídhoz. A komtech felegyenesedett a székében, mikor megismerte a hívót.

- Igen, kapitány?

- Hogy áll az ETA a legutóbbi dobóhajóról? - kérdezte, és a füle mögé hajtott egy tincset.

- Egy pillanat, parancsnok.

- Jó. Amikor csatolódik, növelje a sebességünket 1,2-es gravitációra. Amikor elértük az ugrási pontot, kimegyünk.

- Értettem.

Nelson összevonta a szemöldökét. A sebesség növelése az eddiginél jóval nehezebbé teszi a dobóhajó kirakodását. Nincs értelme gyorsítani, hacsak nem valamiféle védekezésről vagy éppen üldözésről van szó.

- Aggódsz a barátaidért, negvál? - nézett rá gúnyosan a nő.

- Ahogyan maga a saját embereiért - vágott vissza Nelson.

- Helyes. Úgy látom, kezd felszínre bukkanni az egyéniséged. Megfogta a férfi csonka kezét és levezette a folyosón a felvonókhoz.

Megnyomott egy gombot a falon, és az ajtók kinyíltak. Mindketten beléptek egy fülkébe, és a nő beütötte a megfelelő emeletet.

Mikor a kabin meglódult, Nelson lábai majdnem összecsuklottak. Gyengesége meglepte, aztán megértette, hogy a hajó gyorsulni kezdett. A lift korlátjába kapaszkodva kiegyenesedett, és ránézett a Vörös Kalózra, hogy lássa a reakcióit, de az nem adta jelét, hogy bármit észrevett volna.

A lift megállt egy felsőbb szintnél, kiszálltak, és Nelson követte a nőt egy kabinba. Mikor az ajtó becsukódott a férfi mögött, a Vörös Kalóz egy falikapcsolóval világosságot varázsolt.

Nelson az első pillanatban meglepődött, mikor észrevette, hogy a nő a saját szobájába vitte, de az érzés hirtelen elmúlt. Mikor a fények felgyulladtak, Nelson úgy érezte, mintha egy olcsó kis holovid sorozat banditavezérének készített díszletei között lenne. Rikító vörös, arany és lila színek uralták a szobát. A láncok, lámpák és apró tárgyak aranyozása ragyogott a fényben. Önmagukban talán szépek lettek volna a tárgyak, de valószínűleg csak a szeszélv választotta ki egv-egv meghódított erődítményben való portyázás során. A lámpákról lógó brokátok és hímzett térítők vörös árnyalattal színezték be a fényt. Egy polcon félig töltött kristálypalackok sorakoztak sokszínű folyadékokkal töltve.

A szoba a Vörös Kalózé volt, és mégsem volt az övé. Abból, amit a banditáknál töltött két hónap alatt megfigyelt, Nelson tudta, hogy legtöbbjük klánbeli - talán olyanok, akik bűnözők lettek. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy egy klánban születettnek a jellemétől teljességgel távol kellene, hogy álljon egy ilyen cifra és hivalkodó környezet. Csataemlékeket, régi győzelmek trófeáit el tudott volna képzelni, de ezt a magamutogató, extravagáns berendezést nem. Újra eszébe jutott az ócska holovid szappanopera rendezőjének képe, aki azért találta ki ezt a környezetet, hogy kihangsúlyozza a Vörös Kalóz romantikus énjét.

Aztán az igazság hirtelen homlokon vágta. Abban minden rab egyetértett, hogy ez a Vörös Kalóz minden bizonnyal annak a legendás kalóznak a nevét vette fel, aki majdnem ötven évvel korábban véres rendet vágott a Szabad Világok Ligájának bolygói között közel a Perifériához és a Lyran határhoz. Néhányan azt állították, hogy az eredeti Vörös Kalóz megtarthatta a fiatalságát a fénysebesség egy adott százalékán utazva az űrben, mert akkor ez a Vörös Kalóz lehetne az a Vörös Kalóz.

Ennek a szobának a láttán ez a fantáziadús elképzelés pillanatok alatt szertefoszlott. Nem tudta ugyan bizonyítani, de ez a szoba túl sok hasonlóságot mutatott azokkal, amiket a késő esti holovideken látott, amíg az Egyesült Nemzeteknél állomásozott. Biztos lévén abban, hogy ez a Vörös Kalóz klánbeli, és a szerepet kifejezetten valami ismeretlen cél miatt választották számára, nyilvánvaló volt, hogy bármit is akarnak csinálni, a csalás folytatásához a holovideket fogják alapanyagnak használni. Hová máshová fordulhatna egy klántag információért a Belső Szféra lakóinak életéről?

Ez az - döntötte el a férfi -, ami miatt a kép nem illik a keretbe.

- Túl sokat gondolkodsz - nézett rá a Vörös Kalóz.

- Számít valamit, hogy mit gondolok?

A nő megragadta a férfi jobb kezét és addig csavarta a bilincset, amíg az belevágott a férfi húsába. .

- Tüdőd, mi ez?

- Hallottam, hogy ha a klánok jobbágyot fognak, akkor egy zsinórral jelölik meg a jobb csuklóját.

- És amikor a jobbágyot befogadják valamelyik kasztba, a zsinórt egy ünnepség keretében levágják - A nő elengedte a férfi kezét, s Nelson érezte, ahogy újra megindul a vérkeringése. - Az acélt nem lehet levágni - mondta lassan tagolva minden szót.

- Akkor én egy rabszolga vagyok? - kérdezte a férfi.

- Nem - rázta meg a fejét a nő te háborús préda vagy. Ha tudnám, hogy bármi értéked van, váltságdíjat kérnék érted.

- Úgy tűnik, akkor préda maradok. Senki nem fizetne egy vasat sem egy csonka harcosért.

A Vörös Kalóz szemében furcsa fény villant fel, ami akár csodálat is lehetett.

- O, tudom, hogy nem fizetnének a kezedért - Kinyújtotta a kezét és megérintette a férfi jobb halántékát. - Másrészt viszont bőkezűen fizetni fognak a gondolataidért. Hallani akarom, mire jutottál. Ne hazudj, tudni fogom, ha azt teszed!

- Több zsákmány van ebben á szobában, mint amit Pasigról elhoztak - kezdte Nelson és félrenézett, amikor a nő elkezdte kigombolni a hűtőmellényt. - A felszerelés, a személyzet, és a beszéd, amit itt mindenkitől hallottam mind azt súgja, hogy a klánokhoz tartoztok. A rabszolgák mindegyike, akikkel a csapatban együtt vagyok, Kooken Üdülőtelepről származik, úgyhogy feltételezem, korábban nem fogtatok rabokat. A felszerelés, amit a világról felhoztatok, hosszú ideig nem elég a rabszolgák etetésére, úgyhogy szintén feltételezem, ha a szükség úgy hozza, kilőtök minket az űrbe.

A nő kibújt a hűtőmellényből. Az izmok megfeszültek a hasán és egy apró izzadságcsepp végigfolyt a két melle közt.

- Dicséretes az éleslátásod - mondta és elfordult; nem mintha szégyellős lett volna, a férfi ebben biztos volt, hanem hogy kivegyen egy halvány lila, rövid kimonót a szekrényből. - Következtetésekre is jutottál, pozvál? - kérdezte összezárva a kimonót a derekán egy aranyszínű övvel.

- Igen.

- Halljuk! - parancsolta, és ahogy előrehajolt, hogy kioldozza a bakancsát, haja bársony függönyként omlott előre.

- A mechjeik energiafegyverekkel vannak felszerelve, de úgy vannak álcázva, mintha közönséges bandita fegyverek lennének. A muníció igényük kicsi. Fel vannak készülve olyan kiterjedt hadmozdulatokra, melynek folyamán az utánpótlás problémákat okozhat.

A nő kilépett a bakancsából és betette a szekrénybe. A kimonó alá nyúlva lehúzta a tapadós rövidnadrágot, amit viselt, és azt is betette a szekrénybe, aztán becsukta.

- Es ebből mire következtettél?

- Csak azt tudom - mondta Nelson megrázva a fejét,- hogy a célotok a váratlan rajtaütés.

A Vörös Kalóz keményen a férfira nézett. Aztán szemei összeszűkültek, ahogy megengedett magának egy félig elégedett mosolyt.

- Nagyon jó. Túl sokat tudsz, semhogy szabadon engedhesselek, viszont nem eleget, hogy meg kelljen téged ölnöm. Megtartalak, amíg megtörlek.

Nelson hirtelen úgy érezte, egy macska-egér játékba csöppent.

- Az nem lesz túl nehéz - mondta kifejezéstelen arccal.

- Alábecsülöd saját magad - válaszolta a nő egy pillanatra elrévedő tekintettel, aztán bólintott. - Azt hiszem, azzal kezdem, hogy visszavarratom az ujjaidat.

Nelson összevonta a szemöldökét, de nem szólt egy szót sem.

- És tudod, miért? Nem azért, hogy újra levághassam őket, biztosíthatlak. Ha a dolog Wotannél történt, talán éppen én voltam, aki ezt tette veled - mosolyodott el szélesen, és Nelson csak nehezen fogta vissza a hirtelen feltámadó haragot magában. - Nem. Azért akarom, hogy visszakapd az ujjaidat, mert ez valami olyan, amire nagyon vágysz, és amiért hálás leszel, és én leszek az, akinek köszönheted. Ám mindazzal, amit utána teszek veled, ez a hála a gyűlölet ezernyi szikráját ébreszti fel benned irántam, míg egy napon elevenen éget el.

Később, mikor Nelson visszatért a helyére, végigvetette magát az emeletes ágyon. A keskeny közlekedő túloldaláról Spider megérintette a vállát és egy kérdőjelet rajzolt a homályosan megvilágított levegőbe.

Nelson hüvelykujjával a melle közepére bökött, gyors kört írt le egy csuklómozdulattal, aztán két ujjal a körülöttük levőkre bökött. Egyet bólintott, aztán visszadőlt a párnára.

Spider kacsintott, és kétszer bólintott, hogy jelezze, megértette Nelson üzenetét az „akcentus” ellenére is.

Nelson felbámult a felette lévő ágy fekete aljára. El van döntve. Ahogy alkalom adódik, kimegyek innen.

 

Arc-Royal, Donegál szektor

Egyesült Nemzetközösség

3055. április 15.

 

Victor Davion baljós előjelként értelmezte, hogy az apró tárgyalóba lépve az asztal távolabbi végénél találta Phelant. A komputer-terminál mögött ülő férfi fölé szellemként tornyosult a fehér palástot viselő Komsztár püspök, és biccentett a hercegnek. Eddig még nem találkoztak ugyan, de Victor tudta, hogy ez Klaus Hettig, Anastasius Fochtnak, a Komsztár kardinálisának hivatalos képviselője. Focht volt az, aki közvetítette a meghívást a tárgyalásra, Victor elsősorban emiatt jött Arc-Royalra.

A herceg nyújtózkodott egyet, majd egyenesen az ajtó melletti asztalon álló kávéskancsóhoz sietett. Miközben töltött magának egy csészényit a keserű italból, a tálcán sorakozó aprósüteményekre sandított, gyomra azonban hánykolódni kezdett a kora reggeli édességfogyasztás gondolatára. Kimerült volt, az utazás minden fáradsága meglátszott rajta, de még a kávé ígérte energialöket sem tette az evés tényét vonzóbbá.

Phelan felemelte tekintetét a billentyűzetről, szeme zölden ragyogott.

- Jó reggelt, Felség. Átnéztem néhányat a Pasigből érkezett jelentések közül. A forrásai roppant alaposak. Elismerésem.

A forrásaim? Victor fintorgott.

- Azok az adatok olyan fájlokban vannak, amelyek biztonságát az apád szavatolja.

A kán eltúlzott nyájassággal mosolygott vissza.

- Akkor nem is érhetők el, legalábbis a legtöbb ember számára. Azt azonban ne felejtsd el, hogy én itt töltöttem ifjúkorom legnagyobb részét. - Megveregette a számítógép oldalát. - Olyan réseken tudok bejutni ennek a rendszernek a belsejébe, amilyenekről más nem is álmodhat.

A Komsztár püspök ellépett Phelan mellől, és ellenőrizte a terem ajtaját.

- Phelan kánnak igaza van. Az információi első osztályúak, ezt a minőséget a Komsztár is megirigyelhetné.

Naná! A csillagok közti kommunikáció szinte teljes egészében a Komsztár felügyelete alatt áll, és tulajdonképpen ők küldték azokat az üzeneteket, melyek a Phelan által feltört fájlokban vannak összegyűjtve. Ostobaság lett volna feltételezni, hogy a Komsztár még nem ellenőrizte le, és nem egészítette ki a saját anyagával őket. A herceg bólintott, és leült az asztal túlsó végéhez. Halványan emlékezett rá, hogy a Nagelring becsületbírósága előtt, a Phelan elleni vádak között szerepelt a Nagelring számítógépeinek felhasználása arra, hogy betörjön a Védelmi Minisztérium rendszerébe, és onnan adatokat lopjon. Victor a kávéba kortyolt, és azonnal érezte, hogy az álmosság felhője ellibben agyáról.

- A tény, hogy a Farkas klán egy tagja lealázza a Kell Kopók számítógépének védelmi rendszerét, nem túl bíztató, bár ahogy a püspök úr méltatta az információnkat, kissé tompítja az okozott fájdalmat.

Hettig nem reagált a Victor hangjában csengő gúnyra.

- Ugyan, Victor herceg, ne sértődjön meg! Amúgy is megmutatta volna ezeket az adatokat a kánnak. Hiszen beleegyezett az együttműködésbe azzal, hogy idejött.

Victor vállat vont, majd elfintorodott.

- Minek is vagyok én itt? Miért van ő itt?

A püspök jóindulatúan elmosolyodott.

- Mi azért vagyunk itt,'hogy tárgyaljunk a rablótámadások - és legfőképpen a Vörös Kalóz - által kiváltott aggodalmunkról.

Victor letette a csészét.

- Ő csupán aprócska kellemetlenség, én inkább katonai egységektől tartok, amelyek a klánok területéről rontanak bolygóinkra. Morges-ra nagyobb csapást mértek, mint Kookenre vagy Pasigra.

- A Jádesólymok és az Acélviperák voltak, Victor; nem pedig „a klánok” - javította ki Phelan.

- Mi a különbség? - Ahogy Victor egyre éberebbé vált, kezdte idegesítőnek találni Phelan hűvös méltóságteljességét és a Komsztár passzív manipulálását.

Phelan lassan biccentett.

- Legközelebb talán, mikor a Drakonis Szövetség támad a Wolcottról, örülni fogsz, ha az ilkán hozzád jön panaszkodni. A Jádesólymok különböznek a Farkasoktól, és elég élesen el is határolják magukat tőlünk.

- Mondasz valamit - adta be derekát Victor, és vádlón pillantott Hettigre. - A Komsztár miért útonállókkal foglalkozik, miközben a Jáde-sólymok és az Acélviperák szabadon garázdálkodhatnak a fegyverszüneti határ fölött? Mi szükség volt erre a megbeszélésre? Épp elég gondot okoz Ryan Steiner, no meg á szószólói, amiért garantáltam a Farkasok kánjának ideútját, és ezt az sem enyhíti, hogy Ragnart is magával rángatta.

, - A Komsztár értékeli, milyen nehézségeket vállalt a kedvünkért - A püspök mosolygott. - Nem kértünk volna ilyen, komoly dolgot, ha a probléma könnyebben megoldható lenne. Ezek nem közönséges banditák, Victor herceg.

- Szerencséjük volt.

- Kétszer is szerencséjük volt, Victor. - Phelan hátradőlt, de Victor aggodalmat látott megvillanni a zöld szemek mélyén. - Hallgasd végig a püspök urat! A kardinális beszélt az ilkánnal. Ő győzte meg arról, hogy a fenyegetés nagysága miatt ide kell utaznunk, mintha az apám nyugalomba vonulásának tiszteletére rendezett ünnepség miatt jönnénk.

Victor bólintott. Tisztában volt vele, hogy a kardinális érvelése vette rá anyját, hogy Arc-Royalra küldje a herceget.

- Miféle fenyegetést jelentenek ezek a banditák és mire?

-A fegyverszünetre, Victor herceg, a Komsztár és a klánok közti fegyverszünetre. - Hettig összefonta karját. A mozdulat olyan merevre sikerült, hogy Victor érezte, a püspök ezzel próbál szándékosan higgadtságot erőltetni magára.

- Hogyan fenyegethetnék rablók a békét? - Victor a majdnem kiürült kávéscsészére bámult, és várta, hogy a koffein rendbe tegye zavaros gondolatait. - Ezek egyszerű bűnözők. Lecsapnak, aztán kereket oldanak. Ha a Sírjárók csupán két órával korábban értek volna a Kooken másik oldalára, már múlt időben beszélnénk a Vörös Kalózról.

Phelan megrázta a fejét.

- Átnézted ugyan a rablótámadásokról szóló jelentéseket, de nem szenteltél nekik elég figyelmet, mert amit láttál, megcsúfolja a banditákkal kapcsolatos hiedelmeidet. Nincs velük kapcsolatban személyes tapasztalatod. Talán én azért látom más színben a helyzetet, mert egykor én is rablókat üldöztem az Egyesült Nemzetközösség szolgálataban. Arra próbálok rámutatni, hogy a jelentések szerint egy roppant szerencsés rablócsapat kereket oldott némi zsákmánnyal, aminek jó része nem képvisel nagyobb értéket. Az összes elemzés azt mutatja, hogy Kooken olcsón megúszta: nem veszített ipari létesítményeket, nem veszített nagyobb csapatokat, és nem foglalták el.

A herceg bólintott.

- Emlékszem a számadatokra. A támadók némi élelmiszert és pár rabszolgát szedtek össze. Leveskonzervekkel nem lehet az ellenségre lőni.

Hettig rábólintott.

- Emlékezzen azonban egy másik szólásra is, Victor herceg! „A háborúnak el kell tartania önmagát.”

- Ezek azonban aligha Napóleon seregei, Hettig püspök - vágott vissza Victor, majd lenyelte az utolsó korty kávét, és várt, hogy kissé lecsillapodjon. Épp elégszer hallotta a rossz nyelvek pletykáit, miszerint neki Napóleon-komplexusa lenne apró termete miatt, kénytelen volt arra gondolni, hogy az idézet kiválasztása célzás volt, egyfajta körmönfont rendreutasítás. Semmi sem igaz annyira a Komsztárra, mint a körmönfont jelző.

- Ez igaz is, Victor herceg, de a mai napig nem is találtak Waterloot.

A herceg felhorkant.

- Majd én eljátszom nekik Wellingtont! - Phelanra pillantott. - Ha rá tudod beszélni az ilkánt, hogy tartsa a Jádesólymokat távol ettől, összeszedem a Kísérteteimet és elkapjuk a Kalózt.

Phelan megrázta fejét.

- A Jádesólymok ügyet sem vetnének egy ilyen kérésre, még ha az ilkán elég ostoba is lenne hozzá, hogy előhozakodjon vele.

- Az ilkán meg akarja egyáltalán állítani a rablókat?

A Komsztár elöljáró és Phelan egyaránt furcsállották a kérdést.

- Mit ért ez alatt, Victor herceg? Az ilkán éppen azért küldte Phelan kánt Arc-Royalra, hogy megtárgyalhassuk a pontos teendőket.

- Igazán? - Victor letette az üres csészét. - Önök mindketten elismerték, hogy pontos információkkal rendelkezem. Van itt valaki, aki kétségbe vonná a tényt, hogy a Vörös Kalóz a Jádesólymok területére vonult vissza a Kookenre mért csapás után? Ez egy tökéletes lehetőség lett volna egy álcázott egység tartalékainak feltöltésére.

- Ez a feltételezés igazán méltánytalan, Victor. Mindkét oldalon fosztogattak, és egyik egység sem szorult rá, hogy hamis jelvények mögül támadjon.

Hettig bólogatással fejezte ki, mennyire egyetért Phelannal.

- Az egység beazonosítása jelenleg lényegtelen is, mivel a kalózok eredetére vonatkozó feltételezések nagyobb veszélyt jelentenek a békére, mint bármi más.

- Nem értem, püspököm - Victor felkelt, és újabb adag kávét töltött magának. - Hogyan okozhat egy feltételezés nagyobb kárt, mint egy csata?

Hettig mély lélegzetet vett.

- A Tamar és Skye közösségekben vannak bizonyos elemek, akik szerint a Vörös kalóz és emberei az Egyesült Nemzetközösség kormányának szolgálatában álló álcázott egységhez tartoznak. Állításuk szerint ez tulajdonképpen egy halálosztag, melynek feladata azon személyek likvidálása, akik ellenzik a régi Steiner területek és a Davionház egyesítését.

- Ryan Steiner megint túlórában gyártja a pletykákat - csóválta a fejét Victor. - Ez az ötlet természetesen ostoba és abszurd.

- Hát persze, de az emberek hajlama, amitől mindenütt összeesküvés nyomait vélik felfedezni, valódi ármánynak tűnteti fel. Jelen esetben ez lenne a forgatókönyv: a fosztogatás folytatódik mindaddig, amíg ön vagy Peter öccse fel nem veszi az őket megállító hős szerepét. Ezt alátámasztja, hogy Kooken felszínén Ryan Steiner egyik támogatójának birtokait érte a legnagyobb kár. Tulajdonképpen a 3034-es felkelés során előadott színjáték ismétlődne meg, mikor Ryan maga játszotta a megmentőt. ~

A herceg bólintott.

- És gondolom, mások szerint meg Ryan Steiner pénzeli a Vörös Kalóz egységét, hogy fokozza a határ mentén a feszültséget. Miközben az ottani elnyomott emberek ügyének bajnokaként zsoldos csapatokat küld a banditák megsemmisítésére, nagy népszerűségre tehet szert.

A Farkasok kánja elmosolyodott.

- Ryan titokban működő klán-egységnek nevezi a rablókat, és a Jádesólymoktól való félelmet arra használja, hogy összekovácsolja embereit, akik tőle várják a biztonságot. Téged úgy emleget, mint akit nem érdekelnek a közemberek. Ha édesanyád lemond az archoni tisztségről, erős és veszélyes riválisként fog veled szemben állni.

Victor az alsó ajkát harapdálta.

- Ezek a belső villongások pedig felemésztik erőinket, és sebezhetőnek mutat minket a Jádesólymok szemében, akik ennek hatására dönthetnek úgy, hogy a határ mentén több ponton támadást intéznek ellenünk, és akkor a békének vége.

A püspök elismerően bólintott.

' - Pár perc alatt kibogozta azt, amit a Komsztár elemzői hetek alatt állapítottak meg.

- A megoldás pedig a banditák eliminálása. - Victor visszaült a helyére. - A Ryannel kapcsolatos aggodalmaik ellenére a Kísérteteim el tudják végezni a feladatot.

- Kétségtelenül, Victor herceg, de a Komsztár valami másra gondolt. - Hettig a magasba emelte tekintetét, és a messzeségbe meredt.

- Ahogy azt már korábban is hangsúlyoztam, ez egy, a szabványostól eltérő rablóbanda. Ha a Kookent ért veszteségekről szóló jelentéseket alaposabban áttekinti, észreveheti, hogy szinte kizárólag energiafegyvereket használnak.

-A banditák olyan fegyvert használnak, amilyenhez hozzájutnak - vont vállat Victor.

- Rosszul látod, kuzin. Én egy Farkaskutyát használok. Mikor apám megtervezte, lézerekkel szerelte fel. Azért döntött így, mert olyan felderítőmech-alakulatot akart létrehozni, amely képes az utánpótlási vonalakon. túl, mélyen az ellenség szívében is sokáig működni. Mivel a mechnek nincs szüksége rakétákra vagy gépágyú lövedékekre, a bevetés hosszának csupán a pilóta élelem- és vízszükséglete szab határt.

- Amint azt a kán is mondta, a Vörös Kalóz olyan hadjáratra készítette fel embereit, amelyben az élelmezés lesz a siker egyik meghatározó eleme.

Ide illik tehát a Napóleon-idézet. Victor hátán végigfutott a hideg.

- Értem a lényeget. Én azonban össze tudok szedni elegendő haderőt, hogy utolérjük és megöljük á Vörös Kalózt.

- A Komsztár ezzel tisztában is van, és értékeli a szándékot, azonban most mást ajánlanánk - Hettig Phelanra nézett. - Phelan kán?

Phelan bólintott, Victor pedig kezdte úgy érezni, hogy összeesküdtek ellene.

- Az ilkán felhatalmazott, hogy ajánljak fel egy klánbeli egységet ezeknek a rablóknak a felkutatására.

- Tessék? - pislogott Victor zavartan.

- Vannak kifejezetten rablóbandák ellen kiképzett egységeink - Phelan önelégülten vigyorgott. - Az ilkán alaposan a Jádesólymok eszébe vési, milyen fontos megsemmisíteni a Kalózt és fajtáját.

- Ez igazán nagylelkű - Victor újabb korty kávét nyelt le, hogy magához térjen a meglepetésből. - Azért tett ilyen ajánlatot, mert nem akar belső szférabeli csapatokat látni a klánok területén bűnözőkre vadászni? Vagy mert a Komsztár valamivel sakkban tartja?

- Részben igen. Mivel a Vörös Kalóz a Jádesólymok területén tevékenykedik, az ilkán nem tudná garantálni a határvonalat átlépő egységek biztonságát - Victor daliás kuzinja felkelt az asztaltól, és kávét töltött kiürült csészéjébe. - Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a Jádesólyom klán erősen ellenzi a békekötést. Úgy érzik, ez megfosztotta őket a lehetőségtől, hogy visszanyerjék a korai harcok során elveszített dicsőségüket.

- A Twycrosson és Alynán kaptak ki, igaz? - Victor elmosolyodott, mivel az ő Tizedik Lyran Gárdája és a Kell Kopók győzték le a Jádesólymokat a Twycross felszínén. Mikor pedig megszökött a rajtaütő Sólymok elől Alynán, még nagyobb sebet ütött a büszkeségükön:

- Többek közt. Az ilkán reméli, hogy miközben a Belső Szféra védelmében aratnak győzelmeket és szereznek dicsőséget, a Jádesólymok kicsivel kedvezőbben tekintenek a fegyverszünetre.

- Úgy hangzik, erre igen csekély az esély.

Hettig rámosolygott.

- Ebben az egyben teljesen egyetértünk, de mivel a harcok újbóli fellobbanása az egyetlen logikus alternatíva, érdemes megpróbálkozni vele. Ami azonban sókkal fontosabb, hogy a terv esetleges sikere hatástalanítaná a Ryan Steiner által élesített bombát. Ha megőrizzük az Egyesült Nemzetközösség egységét, a Jádesólymok kétszer is meggondolják, hogy megtörjék-e a békét.

Hettig megjegyzésétől Victor hátán végigfutott a hideg. Megfordult, és kuzinja szemébe nézett.

- Ennyire törékeny lenne a ti oldalatokon a béke?

A magas mech harcos vállat vont.

- A klánbeliek mind harcosok. A béke nem nekik való. Az ilkán azt reméli, hogy ha talál egy elfogadható foglalatosságot, amely által levezethetik a bennük felgyűlt agressziót, kordában tudja tartani őket a fegyverszünet idejére. Ha beleegyezel, hogy egy rablókra vadászó egység az Egyesült Nemzetközösség felügyelete alá tartozó területen működhessen, azonnal értesítem az ilkánt, aki megbíz valakit a probléma megoldásával. Majd meglátjuk, sikeres lesz-e ez a nagy kísérlet.

- Ha pedig megtagadom, év végéig valószínűleg kitör a háború - Victor kelletlenül fintorgott. A Komsztár pedig valószínűleg a bolygóközti üzenettovábbítás árának radikális emelésével fog minket büntetni. Pedig már úgy örültem, hogy nekem nem kell évekig tartó hidegháborút vívnom a Komsztár ellen, ellentétben az apámmal. Mégsem szívesen tűröm, hogy megpróbálnak belekényszeríteni egy szerződésbe, pláne egy ilyenfajtába, amit valószínűleg amúgy is támogatnék.

- Ezt akarja a Komsztár is? - fordult Victor Hettighez.

- Ezt a fegyverszünetet a Komsztár harcolta ki, és szerintünk ekképp lehet legtovább fenntartani - bólintott a püspök.

A herceg Phelanra pillantott.

- Az ilkán véleménye szerint ez az ügy van olyan fontos, hogy a klán embereit és tartalékait felhasználja?

- Tudomásom szerint igen.

Victor rábólintott.

- Ha ez a terv beválik, Ryan Steiner veszít, ez pedig tetszene nekem. Jobban örülnék, ha az én csapataim kapnák el a banditákat, de belátom, milyen hasznos, ha a Jádesólymok erednek a nyomukba. így nincs ellenvetésem.

- Kiváló - helyeselt Hettig. - Akkor megegyeztünk?

Valószínűleg anyám is jó ötletnek tartotta, különben most nem lennék itt. Az ötlet józan, logikus, és így nem az én embereimnek kell leöletni magukat. Ha nem egyeznék bele, akkor is keresztülvihetnék. Es ha anyám is ellenezné, a Komsztár minden bizonnyal képes lenne úgy manipulálni a kommunikációs rendszerekkel, hogy semmit se tudjunk meg a Nemzetközösség területén pandúroskodó kláncsapatokról.

- Rendben - mondta Victor. - Beleegyezem. Ha megkapom a kijelölt egység megnevezését és összeállítását, értesítem róla azokat az egységeinket, amelyek arrafelé teljesítenek szolgálatot, ahol a Vörös Kalóz támadása várható. - Victor a püspökre mosolygott. - Nos, akkor megegyeztünk. A békét nem fenyegeti semmi.

- Ez legalábbis már kevésbé - Hettig Phelanhoz fordult. - Többek figyelmét felkeltette Ragnar herceg jelenléte...

Victor megrázta a fejét.

- Már tettem lépéseket hogy biztosítsuk a helyzetet, Hettig püspök. Már megvétóztam mindenféle tervet, amely titokban, vagy akár nyíltan Ragnar megmentésére készült. Amennyiben azonban maga Ragnar szeretne szabad lenni, csupán szólnia kell.

- Tisztában vagyok ezzel, Victor herceg, és igen értékelem is - A püspök még csak feléje sem pillantott, miközben beszélt. - Folytak megbeszélések, másféle megbeszélések, melyek során Ragnart emlegették. Az üzenetek feladóinak szerencsétlenségére azonban a részleteket tartalmazó levélkék elkeveredtek, így nem fognak célba érni, csak miután ön és Ragnar már elhagyták Arc-Royalt. Mégis...

- Értem - biccentett a kán. - Ragnar a bázison fog maradni, kivéve néhány alkalmat, mikor az épségét biztosítani képes kísérettel megy valahová.

- Ezzel lekötelezné a Komsztárt.

- A Komsztár elkevert egy levelet? - Victor szavaiból csak úgy sütött az irónia. - El sem tudom hinni, hogy ilyesmi megtörténhet.

Hettig enyhén bosszankodni látszott.

- A feladók kapkodtak, és nem címezték meg pontosan az üzeneteket. Pedig ki lassan jár, tovább ér.

- Aki pedig kétségbe van esve, az kapkod.

- Ezzel bizony mindannyian egyetértünk, Victor herceg. A Komsztár elöljáró keresztbe fonta karját a mellkasán, kézfejét fehér palástjának ujjába rejtette. - Viszont abban is egyetértünk, hogy alapos, átgondolt tervkészítéssel meg lehet előzni a kétségbeesést, és ez a megbeszélés is tulajdonképpen erről szólt. Komsztár hálás önöknek az együttműködésért, mivel ebben az ügyben a kétségbeesés olyan kapkodáshoz vezetne, ami az emberiség „továbbérését” akadályozná meg.

 

Arc-Royal

Egyesült Nemzetközösség

3055. április 15.

\

Victor Davion udvariasan mosolygott, miközben az özvegy de Gambier bárónő bemutatta neki unokahúgát, Charity-t.

- Ó nem, én örülök, hogy megismerhettem, Lady de Gambier. - Megcsókolta a fiatal hölgy kesztyűbe bújtatott kézfejét, és lopva megszorította ujjait. - Á nagynénjének teljesen igaza van. A Második Királyi Gárdánál töltött szolgálata alatt az ön apja roppant sokat tett az Egyesült Nemzetközösségért.

- K-k-köszönöm, F-f-felség - hebegte a lány.

- Ezt komolyan így is gondolom - tette hozzá Victor sietve, miközben elengedte a lányka kezét. Egy percig sem kétkedett benne, hogy a nyurga, nyakigláb leány határozottan nyugodtabban viselkedett volna, ha pufók nagynénje nem sürgölődött volna köröttük hallgatózva. Victor - aki már rég megtanulta, hogy nagyon udvariasan bánjon azokkal a fiatal leányokkal, akiket potenciális jövendőbelinek vetnek eléje ambiciózus rokonaik-szívből sajnálta Charity-t.

- Lady de Gambier, ön most egyetemre készül menni, ja? Úgy emlékszem, a nénje ilyesmit említett. ,

Charity bólintott, és szemmel láthatóan igyekezett összeszedni magát.

- Szeretnék az Új Avaloni Tudományos Intézetben továbbtanulni a Gambier Műszaki Intézetben töltött két év után. Ha sikerül az átjelentkezés, az ÚATI-ben dr. Riva Allard neurokibernetikai regenerációs projektje érdekel. Segíthetnék apámnak és másoknak is felgyógyulni a háborús sérülésekből.

- Ön épp olyan álmodozó, mint dr. Allard - mondta Victor, s közben egyetlen mozdulattal elkapta Mark Allard karját, aki épp mellette sétált volna el. Megperdítette kuzinját, és Charity felé fordította őt.

- Ami azt illeti, ez a fiatalember itt dr. Allard unokaöccse, Mark. Mark, bemutatom Charity de Gambier-t. Ő Richard de Gambier marsall leánya.

Mark arca felragyogott a csinos fiatal lány láttán, amitől Victor szívéről hatalmas kő gördült le, és Charity arckifejezése is kicsit felengedett.

- Mark azt latolgatja, hogy pár éven belül jelentkezik a Nagelringre, de én szeretném meggyőzni róla, hogy még egy Allardnak el kéne végeznie az Új Avaioni Katonai Akadémiát. Ha sikerül, mindketten ugyanakkor lesznek Új Avalonon. Új környezetbe érkezve egy régi barát jelenléte könnyíti meg leginkább a beilleszkedést.

Miután fenékig kiélvezte a látványt, ahogy a bárónő arca elsötétül, Victor magára hagyta a párocskát, és a hozzá közeledő szőke, nálánál alig magasabb, karcsú tiszt felé fordult. Victorhoz hasonlóan ez a férfi is a Tizedik Lyrán Gárda kékkel szegélyezett szürke díszegyenruháját viselte. Mivel mindketten a Gárda különleges alakulatának, a Kísérteteknek voltak a tagja, vállapjuk fekete volt, felszínébe pedig nagy, lapos öltésekkel fehér szellemet hímeztek.

- Galen, úgy látom, jól szórakozol.

Victor szárnysegéde, Galen Cox bólintott, arcán kiszélesedett a mosoly.

- Néhány Kopó harcos a luthieni csatáról sztorizik, a kán pedig épp most csatlakozott hozzájuk. Gondoltam, ez téged is érdekelni fog.

Galen könnyed, fecsegő hangja ellenére Victor megérezte benne a nyugtalanságot. Phélan sohasem arról volt híres, hogy képes féket vetni haragjának. Nem lenne hátrány, ha fenn tudnák tartani a békét itt és most, különös tekintettel a rendkívüli egyezségre, melyet Victor most kötött a Komsztárral és Phelannal, de azt sem bánta volna, ha kuzinjának valaki megmondaná a magáét. Victor ráébredt, hogy még mindig piszkálta a csőrét, hogy Phelan felsőbbrendűként viselkedett a reggeli megbeszélésen, de ezt az érzést félresöpörte, és követte Galent a beszélgető harcosok egyre bővülő köréhez.

Egy nő a Kell Kopók parancsnokai közül élesen gesztikulálva jelezte a mechek egymáshoz viszonyított pozícióját, miközben a csatáról beszélt.

- ...szóval ott volt az ezredes tök egyedül a domb tetején. A Novamacskák egyre csak felé mentek, de még csak közel sem jutottak hozzá. Én a Blackjack-emben ültem, ott hátul, ahová az ezredes beosztott. Kilyuggattam őket a gépágyúimmal, aztán a közepes lézerekkel szétégettem mindet. Ott volt ez a klánbeli barom, akit szétbombáztak teljesen, úgyhogy a mechje felsőtestének teljes jobb oldala tárva-nyitva volt. Pont mellettem ment volna el, én meg minden lövésemmel a belsejébe találtam.

Miközben beszélt, a Belső Szféra harcosai köréje gyűltek, és halkan kuncogtak, miközben bölcs képpel bólogattak. Legtöbbjük a Kell Kopók közé tartozott, de Victor több más egység képviseletét is megpillantotta, például a Negyedik Donegál Gárdáét, és fél tucat katonai egységet, melyek olyan világokról származtak, ahol a Kopók helyőrségi feladatokat láttak el. A Victor által képviselt Tizedik Lyrán Gárda vívta a legtöbb csatát a klánok ellen, de a jelenlévők többsége is keresztezte már valamikor a hódítók útját.

Mindezen harcosokkal szemben Phelan és Ragnar állt elszigetelődve a kör szélén. Phelan ismét a szürke bőrruhát viselte, plussz egy hosszú szürke köpönyeget, melynek vállát valószínűleg farkasszőr borította. Mellette Ragnar állt szürke kezeslábasban, csuklóján a jobbágyzsinór fityegett. Kezében egy mívesen megmunkált, farkasfejet ábrázoló maszkot tartott, amely mintha tűzzománcból készült volna.

A sötét hajú Kell Kopó bólintott.

-Ja, aznap jól fenékbe rúgtuk a klánbelieket a Luthienen - A nő a körötte álló bajtársakra vigyorgott, aztán kihívó pillantást vetett Phelanra.

- Ez minden bizonnyal így van, Moran kapitány - felelt az hasonló hangon. - Még mindig emlékszem arra, mikor az apja átadta önnek a Blackjack-et, és azt kívánta, hogy olyan jó szolgálatot tegyen önnek is, mint neki. Minden tiszteletem a bátorságáé - Phelan csendes tisztelgésként fejet hajtott a nő felé, az arcán mégis fensőbbséges mosoly ült.

Victor elhúzta a száját. A régi Phelan visszavágott volna. A klánban töltött idő alatt felnőtt és megfontoltabb lett, de annyira azért nem, hogy levetkezze az önelégültségét.

Michelle Moran értetlenül bámult rá.

- Nem gondoltam volna, hogy egy klánbeli - kivált az egyik vezetőjük - ilyen könnyen elismerné a vereségét.

- Vereség? - Phelan megrázta a fejét, és Victor nyugodtnak látta volna, ha nem veszi észre a kuzinja szeme körül megfeszülő izmokat. - Csak nem azt várja tőlem, hogy kétségbe vonjam amit elmondott? A Füstjaguárok és Novamacskák vonakodtak megosztani a luthieni összeomlást dokumentáló holodiszkeket a többi klánnal, így én sem láttam azokat. Amit azonban ön mesél, igaznak tűnik. Azok a klánok vereséget szenvedtek anélkül, hogy elfoglalták volna Luthient. Ez az igazság. Ezek tények.

- A verés, amit a Komsztártól kaptak a Tukayyidon, ugyancsak tény - vágott vissza Moran olyan hangerővel, ami figyelmet követelt. Victor látta, ahogy Ranna csillagkapitány feléjük fordul, félbehagyva a Phelan szüleivel folytatott beszélgetést, de Phelan egyetlen enyhe fejrázása jól láthatóan megnyugtatta. Nem látott több klánbelit a teremben, de több más mech harcos csatlakozott hozzájuk.

Victor megfordult, és suttogóra fogott hangon kérdőre vonta Galent.

- Miért olyan ismerős nekem a Moran név?

- A Tizenkettedik Donegál Gárda, uram. Ott vesztettük el Damien Morant. Talán rokonok.

Damien mosolygó arca azonnal felvillant Victor előtt. Nem ismerte a fiatalembert azelőtt, hogy a Jádesólymok lecsaptak Trelwanra, de nem sokkal azután, hogy kénytelen volt elhagyni azt a bolygót, megismerkedett vele. Az összes többi olyan harcossal együtt, aki az életét adta azért, hogy ő kijusson a klán csapdájából, az ő képét és szolgálati aktáját is a fejébe véste.

- Igen, ő Arc-Royalról származott. Már korábban észre kellett volna vennem a hasonlóságot. Köszönöm.

Phelan lassan bólintott.

- Az csakugyan tény, hogy a Komsztár megnyerte Tukayyid csatáját. Jól alkudtak, és mikor az egész végétért, ők diadalmaskodtak. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a Farkasok elfoglalták a célpontjaikat. Azt is megjegyezném, hogy a Komsztár győzelme csupán egy fegyverszünetet nyert, nem egy háborút.

- De maguk klánbéliek kikaptak.

- Moran kapitány, úgy tűnik, nem igazán érti, hogy butaság lenne egy kalap alá venni az összes klánt.

Michelle Phelanra bámult, de az nem folytatta.

- Mit jelentsen ez, Phelan kán?

Phelan Ragnarra pillantott, mire a jobbágy halványan elmosolyodott. Enyhén meghajolt Phelan felé, majd szembefordult Michelle Morannal.

- Kapitány, a kán azt akarja mondani, hogy a klánokat egynek ítélni ugyanolyan ostobaság, mint azt feltételezni, hogy a Belső Szféra összes lakosa egyetlen csoportot alkot. Ön és a Kell Kopók Steiner-lojalisták, és hosszú idők óta állnak harcban a Drakónis Szövetséggel. A jelen lévő Davion herceg mind a Steiner, mind a Davion trón örököse, Kísérteteivel együtt mégis a Szövetségbe utazott, hogy megmentse Theodore Kurita örökösét a Novamacskáktól.

Ragnar egy férfira mutatott, aki a Morees Milícia egyenruháját viselte.

- Maga az Egyesült Nemzetközösség egyik utolsó Tamar világából jött, így ön Ryan Steínerhez lojális. Ő és a Skye-on levő szeparatistái köztudottan szemben állnak Victor herceggel és az Egyesült Nemzetközösség Davion-kormányozta területeivel. A Belső Szféra, mint kategória, magába foglalja a Drakónis Szövetséget, a Szabad Világok Ligáját, a Kapellán Konföderációt, a Szt. Ives Paktumot, és a Rasalhág Szabad Köztársaság maradékát. Mindannyiuk más célt tűzött maga elé, és más okból akarja azt elérni.

- Szóval mi ennek a sok beszédnek az alja, Ragnar? - Victor hagyta, hogy ragadozószerű vigyor fészkelje magát az arcára. - Kevésbé értékesnek kellene tartanunk mindazt, amit a klánok megállításáért tettünk, csak azért, mert a Jádesólymokat vagy a Füstjaguárokat győztük le, és nem a Farkas klánt?

Phelan Ragnar vállára tette a kezét.

- Ragnar ezzel azt akarta mondani, Victor herceg, hogy megpróbálni kipellengérezni egy Farkast a más klánok fölött aratott győzelmekről tartott kiselőadással hiábavaló.

- Tehát ti, a Farkas klán tagjai, lényegtelennek tartjátok a diadalunkat? '

- Nem, kuzin, egyáltalán nem. Nagyszerűnek tartjuk - Phelan körbefuttatta tekintetét a Kell Kopókon. - Nem tudhatják, milyen büszkeséget éreztem, mikor megtudtam, hogy a Kell Kopók is ott voltak azok között, akik megállították a Füstjaguárokat. Mikor az ilkán felszólított, hogy érveljek a Nagytanács színe előtt a Komsztárral kötött egyezség betartása mellett, erre a győzelemre hivatkoztam. Victor herceg Tenientére mért lenyűgöző csapását emlegettem, Kai Allard-Liao hőstetteit, és sok más példát hoztam azt bizonyítandó, mi mindenre képes a Belső Szféra. Ezek az eredmények egy csokorba foglalva késztették a kánokat arra, hogy megfontolják, bölcs dolog-e tovább folytatni az inváziót.

- És senki se vonja kétségbe, egyetlen pillanatra se, hogy a klánok egy része folytatni akarja a harcot. Épp úgy, ahogy Ryan és te, Victor, különböző nézeteket vallótok arról, merre vezessen a birodalom útja, úgy a klánok is frakciókra oszlanak. A Keresztes frakció el akarja foglalni az egész Belső Szférát. Az Őrző frakció abban hisz, hogy ez nem az a terv, amiért Kerenszkij tábornok megálmodta a klánokat. Mindannyiótok nagy szerencséjére az ilkán és a Farkasok kánjai mind Őrzők, akik védelmezni akarják a Belső Szférát. Nélkülünk ez most virrasztás lenne, nem ünnep.

Michelle Moran megrázta a fejét.

- Ha a maguk tetteinek oltalmazniuk kellene a Belső Szférát, hát nem hiszem, hogy a Keresztesek támadása sokkal rosszabb lenne. Es nem vagyok teljesen biztos benne, hogy boldoggá tesz a tudat, hogy egy olyan klán érvel a győzelmeinkkel, amely elgáncsolt egy, még szárnyait próbálgató nemzetet, aztán meg elporlasztott pár pacifistát. Hé, a Farkas klán még csak le sem szállt a Tukayyidra az első héten, amíg a többi klán meg nem puhította a Komsztár csapatokat nekik.

Victor észrevette a felvillanó szikrát Phelan szemében. .

- Moran kapitány, ne is próbáljon arra célozni, hogy a Farkasok gyávák lennének. Csupán azért késlekedtünk a támadással, mert ez része volt az alkunak, melyet a többi, klán kényszerített ránk. A kardinális a legjobb csapatait tartalékolta a mi számunkra, akiket le is győztünk.

- Mondja maga, Phelan kán, de erre nincs bizonyíték - Michelle Moran keresztbe fonta karját maga előtt. - A Komsztár csataleírása könnyen lehet egy politikai húzás, amivel a fegyverszünet fenntartását akarják elősegíteni.

A nő pillantása elsötétedett.

- Végül is, Phelan kán, az ember elgondolkozik rajta, mennyire képzettek lehetnek annak a klánnak a harcosai, ahol egy, a Nagelringről kidobott tanuló három éven belül vezető, posztra emelkedhet.

Victor jól látta, hogy Phelan reszketni kezd dühében, és elcsodálkozott, milyen gyorsan visszanyerte önuralmát.

- Ha a klánok tagja lenne, Moran kapitány, ezt a nézeteltérést az Egyenlőség Körében rendeznénk. Ön hibát követett el, de elnézem önnek, mert nem ismeri a szabályainkat.

Moran vállat vont.

- Ezek csak szavak.

- Már pedig nem fog apám egyik tisztjének a vére a kezemhez tapadni.

Victor elmosolyodott.

- Minek is kéne vért ontani? Szerintem Moran kapitány szívesen kipróbálná, milyen jók a Farkasok. A Kell Kopóknak több szimulátortermük van.

Phelan elégedetten mosolygott vissza rá.

- Kiváló. Egy csillagnyi csatamechet viszek az általatok felállított akármekkora egység ellen.

- Moran kapitány, hozta a szakaszát? - A nő bólintott, Victor pedig felvidult. - Én is beszállok egy egységgel, ha szabad. így tizenhatan lennénk az öt klánharcos ellen. Elfogadhatónak tartja ezt így, Ward kán?

Phelan bólintott.

- Szükségem van még két pilótára Ranna, Ragnar és jómagam mellé, hogy meglegyen egy csillag. Ha beleegyezik Victor herceg, felkérném Galen Coxot és Mark kuzinomat, hogy csatlakozzanak. .

Victor rábólintott.

- El van intézve.

Phelan feléje biccentett.

- Jó alku volt, elfogadva.

A herceg mosolygott.

- Már csak arra van szükségem, hogy szerezzek három pilótát, hogy meglegyen az én egységem.

- Már csak egyet kell szerezned Victor, ha elfogadod a mi jelentkezésünket.

Victor az ismerős hang felé fordult, mosolya kiszélesedett.

- Nagyon jó alku volt, elfogadva - Phelanra pillantott és bólintott. - Ward kán, ők ketten tökéletesen megfelelnek. Kánom, hadd mutassam be Shin Yodama chu-sát a Drakónis Szövetség harcosát, és Solaris jelenlegi bajnokát, Kai Allard-Liaot.

 

Arc-Royal

Egyesült Nemzetközösség

3055. április 15.

 

- Má’ mér’ viselkednék úgy, mint Vlad? - Phelan lekapta magáról köpenyét, és egy szék háttámlájára dobta. - Ranna, ha Vlad itt lenne, sértegetné az embereket, és mindenkibe belekötne.

Ranna keresztbefonta karját, és felvonta egyik szemöldökét.

Phelan felnyögött.

- Nem ér beleszámolni ezt a holnapi kis szimulátoros csatát. Semmiképp nem tudtam elkerülni, Moran szinte belekényszerített - Megcsóválta a fejét. - Hogy hasonlíthatsz Vladhoz? Ő arrogáns, érzéketlen, bosszantó, korlátolt, és a földet is megcsókolná, amin a Conal Ward féle Keresztesek járnak. Én egyáltalán nem vagyok ilyen.

- Mostanában nem, tényleg nem vagy - Rana mosolya enyhített szigorú arckifejezésén, miközben megszabadult a köpenyétől. - Most éppen önmagad vagy. Összevonásokkal beszélsz, és engeded, hogy az érzelmeid irányítsák a nyelvedet. Odakinn, az apád nyugdíjba vonulási ünnepségére érkező vendégek fogadásán merev és természetellenes voltál. Ahogy a testvéred mondta, szükség volt rá, hogy kicsit „feloldódj”.

Phelan már nyitotta volna száját, hogy megszólaljon, de aztán meggondolta magát. Tényleg ilyen voltam? Gyorsan visszagondolt a fogadás emlékezetesebb pillanataira, és a felidézett jelenetektől arca elpirult.

- Amennyiben csak a vita kedvéért elfogadom, hogy van némi igazság a szavaidban, mondd, mennyire voltam elviselhetetlen?

-A vita kedvéért azt mondanám, nem annyira borzasztó, mint amilyen Vlad lett volna. De felbosszantottad a testvéredet azzal, hogy őt nem választottad be a csillagodba. Megsértődött, hogy az unokaöcsédet hívtad helyette.

- De hát Caitin pilóta, mi pedig egy mech-csillagra licitáltunk!

- Ezzel tisztában vagyok, és ezt neki is elmondtam. Lehet, hogy illendőbb lett volna Chris kuzinodat vagy az apádat választani Galen Cox helyett, hogy teljes legyen a csillag - Ranna leült a szoba közepén terpeszkedő fehér bőrkanapéra. - Tudom, hogy apádat nem bántotta a tény, hogy kihagytad, és szerintem Chris kényelmetlenül érezte volna magát, ha rá esik a választásod, de a Kell Kopók talán a bizalmatlanság jeleként értelmezik, hogy egy Kísértetet, és egy képzetlen fiút küldesz az egyik csapatuk ellen.

- De a Kísértetek jól harcoltak a Novamacskák ellen - rázta a fejét Phelan, és ő is a kanapéra telepedett. - Úgy gondoltam, hogy Galen választásával kifejezem irántuk érzett megbecsülésemet.

- Te talán így érezted, de nem tűnt fel az a feszültség, amit a Kísértetek emlegetése váltott ki a társaságból?

- Hö?

- Ezek szerint nem - mosolyodott el Ranna, és lábait felhúzva összekuporodott. - A tény, hogy Victor herceg és csapata megmentették Theodore Kurita örökösét, nem kifejezetten népszerű errefelé. Az emberek értékelik a tett végrehajtásához szükséges bátorságot, de sokan úgy vélik, hogy Victort elvarázsolta egy Omi nevezetű Kurita boszorkány.

- Omi Theodore lánya - bólintott Phelan miközben kibújt lábbelijéből. - Sok pletykát hallottam már arról, hogy Victor beleszeretett miközben Provincián voltak.

A bakancsok átzúgtak a szobán és Ranna cipői mellett landoltak.

- Persze, ez lehetetlen. Victor és Omi családja generációk óta halálos ellenségek. Ilyen szerelem nem létezik.

- Igazán? - rugdalódzott felé játékosan Ranna. - Nagyobb lehetetlenség, mint hogy egy harcos beleszeressen egy jobbágyba?

Phelan elkapta a felé villanó lábat, és csókot lehelt a bokájára.

- Mint mindig, kedvesem, most is sokkal tisztábban látod, mi lehetetlen, és mi nem.

- Ha azelőtt jártam volna itt, hogy elnyerted a vérneved és kán lettél, azt mondtam volna, hogy ilyen környezetben sohasem fejlődhet ki egy magadfajta harcos.

- Miért? - Phelan savanyú képet vágott. - A Kopók talán nem Wolf Dragonyosai, és Arc-Royal nem egy Provincia, de a Kell Kopókat mindig is a Belső Szféra legjobb zsoldos egységei között tartották számon.

- Ahogyan azt már többször is említetted, szerelmem - Ranna kinyújtotta jobb lábát és lábujjaival megcsikizte Phelan hasát -, ez a hely sokban különbözik a testköztől, ahol én felnőttem. A mellénk kijelölt gondozók nagyon lelkiismeretesen végezték a munkájukat, de sohasem mutattak irántunk olyan fokú szeretetet és törődést, amilyet te kaptál a szüleidtől. Ezt látom anyád szemében, ez cseng ki apád hangjából. Ezért próbálnak elfogadni engem, és az életedben betöltött szerepemet.

Ranna hangja elcsuklott, Phelan gyengéden megszorította a lány térdét.

- Igen, ez sokban különbözik attól, ahogyan a klánok még születésük előtt kiválasztják a harcosokat. A genetikai térképeteket előre meghatározzák az őseitek teljesítménye alapján, ahogyan a kiváló versenylovak vérvonalát is követik a tenyésztők. Testközben nevelnek titeket, és folyamatosan tesztelnek, hogy kiszűrjék a genetikai lottó veszteseit. Folyamatosan azt a célt tartjátok szem előtt, Hogy harcosok legyetek, ami igen nemes cél, de ez a fajta nevelés és ellenőrzés eleve ellehetetleníti még a lehetőségét is, hogy erős kötelék alakulhasson ki két személy között.

- Ez nem ilyen egyszerű, Phelan - fintorodon el Ranna. - A testközben mindenki figyeli, mikor hibázik vagy bukik el a másik. Kis cselszövésekkel keresgélik a gyenge pontokat. Mindent úgy szerveznek, hogy minimális legyen a kudarc lehetősége, Ha a vérvonalunk egy tagja meghal, az árnyékot vet a vérvonalra és az egyénre is.

- Itt azonban épp az ellenkezőjét látom. Elmentem a temetőbe, ahová eltemetik a halottakat, és tisztelegnek előttük. A Kell Kopók gondoskodnak a harcban elesettek hozzátartozóinak lakásáról és taníttatásáról. Olyasmiket tesznek az elbukottak sarjaiért, amilyen dolgok a klánban senkinek eszébe sem jutnának, mert a sarjak már magukon hordják a kudarc bélyegét - Ranna fogai végigszántottak alsó ajkán. - A Kopók viselkedése nagyon idegen tőlem. Azok közül, akikkel találkoztam, a legtöbben egyértelműen árulónak tartanak, és mégis tisztelnek azért, hogy hajlandó vagy részt venni a szimulátoros csatában. Gyűlölni akarnak, de ugyanakkor hajlandóak tisztelettel adózni irántad. Azt a képet, amit most látnak rólad, kiegészítik mindazzal, amire az elfogatásod előtti időkből emlékeznek.

- Igazad van, és szeretném is, ha sikerülne nekik - Phelan nagyot sóhajtott, és a fejét csóválta. - Ezért választottam be Markot is a csillagomba. Kisfiúként nagyon idegesített, mert mindig a sarkamban volt. Mikor a Nagelringre indultam, megígértem neki, hogy bármilyen egység parancsnoka leszek is egyszer, fenntartok neki egy helyet. Tudtam, hogy sokan fognak itt neheztelni rám, de nagyon fáj, hogy egy családtagtól is ezt kapom - Rannára nézett. - Veled nem így viselkedik, negvál?

- Nem, egyáltalán nem - rázta a fejét a nő, és elnyomott egy ásítást. - Mi több, a családod túláradóan kedves hozzám. - Ranna felcsippentette bőr egyenszoknyáját. - Mi több, Caitlin felajánlotta, hogy mivel szerinte ez az egyenruha aligha illik a holnapi fogadásra, elvisz engem vásárolni a csata után. Mondtam neki, hogy még gondolkodom rajta, bár nem igazán értem, mi a baj a mostani szerelésemmel.

- Szerintem menjetek, Ranna. A Steinerek mindig hatalmas hangsúlyt helyeztek a megfelelő öltözetre, még a katonatisztek körében is. Meg kell próbálnunk alkalmazkodni a szokásaikhoz.

- Rendben. Javasolni fogom Evantha Fetladralnak is, hogy ő is próbálja meg tiszteletben tartani ezt a szokást.

Phelan agyán keresztülvillant az Old Connaught utcáit rovó két és fél méteres elementál képe, amint bevásárlószatyrokkal és dobozokkal telepakolva fedezi fel az üzleteket. Ezen elmosolyodott, és megpaskolta Ranna lábát.

- Holnap szétlőjük a mechjeiket, aztán ráérünk.

- Ezt úgy értsem, hogy szerinted legyőzzük őket?

- Csillagkapitány, a kérdése már-már súrolja az árulás határát.

- Igazán? Úgy tűnik, ön alábecsüli ellenfeleinket. Moran kapitány csapata talán csak középsúlyú, de nagyrészt rakétahordozókkal jönnek. Mindemellett már küzdöttek a Novamacskák és a Füstjaguárok ellen, tehát ismerik a taktikánkat és felszerelésünket.

- Michelle Moran egyáltalán nem aggaszt. Ő kitartóan küzd, ahogy mindig is tette, de nem hátrál meg, csak amikor már túl késő. Úgy gondolja, hogy a túlerő győzni fog, és ennek még megfizeti az árát.

Ranna eltöprengett ezen az információn, majd bólintott.

- Na és Victor herceg? Ő és Shin Yodama ott voltak a Tenientén.

- Galen Coxtól várom, hogy ellensúlyozza Yodamát. Ami Victort illeti, gyerekként sohasem okozott problémát, hogy feldühítsem. Ha már egyszer mérges, elveszti a fejét, és nem gondolkozik. Te könnyedén elintézed.

- Oh kánom, ön oly nagylelkű - hajtott fejet Ranna, majd elkapta a lábát, mikor Phelan megpróbálta megcsiklandozni. - Mi lesz Kai Allard-Liaoval? Még ha a Jádesólymok róla szóló jelentéseit erős túlzásnak vesszük is, a Solaris bajnokaként elért eredményei azt sugallják, hogy ő igencsak tiszteletre méltó ellenfél.

- Furcsa - bólintott elgondolkodva Phelan de amikor gyerek voltam, sok spekulációt hallottam arról, ki nyerne, ha apám és Kai apja összecsapna. Justin Allard is volt bajnok a Solarison, az én apám pedig, nos, ő kivételes pilóta. Valaki egyszer készített egy komputer-szimulációt, ahol összeeresztette őket a Solariséhoz hasonló körülmények közt.

- Ki nyert?

- Az attól függően változott, mikor futtatták a programot. Mindkét harc sokáig tartott, és mindkét mech a szétesés határán volt, mire az egyik harcképtelenné vált. Azt hiszem, száz lefuttatott szimulációból Justin Allard nyert 53-47-re. Páran rámutattak, hogy ha a szituáció fordított lenne, és a szabadban folyna a harc, amiben apámnak nagyobb gyakorlata volt, az eredmény pont az ellenkezője lenne. Mindkettőjüknek nagy összegeket ajánlottak fel egy ilyen csatáért, de visszautasították. Én azonban egyszer hírét vettem, hogy mikor Dan Allard feleségül vette a féltestvéremet, Megant, Justin és apám félrevonult a lagziról, hogy szimulátorral essenek egymásnak.

- És?

- A számítógép szétégett logikai paneljének cseréje sokba került.

- Azt hiszem, értem. Szóval, ahogy felétek mondják, az apák bűne a fiúk fejére száll?

- Igen, Kai az enyém - Phelan megropogtatta ujjait. - Ha végeztem vele; kezdhetem megkövetni azokat, akiket ma este megsértettem.

- Bölcs gondolat, kánom - csúfolódott a lány. .

- Önnek van valamilyen, tervé, csillagkapitány?

- Kezdetnek adhatnál egy csókot - bólintott Ranna, és csücsörített szájjal felé hajolt. Phelan átnyalábolta a lány lábát, és maga felé húzta, majd előredőlt, testével a kanapéra szorította kedvesét, és megcsókolta.

- És aztán? - kérdezte.

Ranna visszacsókolta.

- Aztán még egyet, meg még egyet. A többi ötlettel ráérünk reggelig.

 

Arc-Royal

Egyesült Nemzetközösség

3055. április 16.

 

Victor körbefordult a szimulátor műbőr borítású parancsnoki székében. A biztonsági szíjak szorosan tartották, de puszta bőre is tapadt a székhez. Valódi ütközetben persze izzadna annyira az idegességtől, hogy az sikamlóssá tegye bőrét, de a szimulátorban nem izgult annyira.

Nem hibáztathatta a berendezést, mert a Kell Kopók igazán a legjobbat kínálták. A szimulátor pilótafülkéje egy három dimenzióban mozgó mátrixra volt erősítve, melyet hidraulikus tolattyúk tartottak. Minden nehézkes lépés, melyet Daishija megtett, valóságosnak látszott a mech ablakai előtti képernyőn, és a fülke is a látszatnak megfelelően zötykölődött és billegett. Victor a korábbi gyakorlatokból tudta, hogy az ellenségtől kapott lövések becsapódását is hasonlóképpen jelzi a gép.

A szimulációt beépített fűtőszálak tették élethűbbé, melyek hőt termeltek, valahányszor a fegyverek használata vagy valami más túlforrósítana egy valódi mechet. Még egy hűtőmellény is volt rajta, amely pontosan ugyanúgy működött, mintha saját mechjét, a Prométeuszt irányítaná. A mellény csövecskéiben kígyózó hűtőfolyadék elvonta a testéből kibocsátott hőt, ezzel biztosítva túlélését.

Eddig ugyan nem sok hasznát vettem. Victor a vetített tájat tanulmányozta. Balján Kai a Yen-lo-wangot, kissé módosított Centurionját hajtotta a nyílt mezőn keresztül, egy sor alacsony domb felé. Shin Yodama Griffje balról fedezte a hátukat. Az egész nap eltelt, és még sehol senki!

Daniel Allard és Morgan Kell, akik a csata színterét tervezték, úgy döntöttek, hogy az erőviszonyok nem eléggé egyenlőek. Mark Allard és Galen Cox Belső Szférabeli mecheket használtak, bár a klán tagjaként szerepeltek, Victor pedig egy klán-típusú omnimechet vezetett, amely mellett viszont minden más eltörpült. A hadigépek puszta tömegét figyelembe véve a klán csapata,egy-a-négyhez hátrányba került.

Victor tudta, hogy a tömeg nem kifejezetten meghatározó az erőviszonyok megállapításában, azt azonban el kellett ismernie, hogy a klánok nagy hátrányban vannak. Az esélyek kiegyenlítése végett a Kell Kopók vezetői javasolták, hogy Victor hárommeches egysége legyen a tét.

Az új színtér hatalmas, kör alakú csatatér lett, ahol a klánharcosok rá vadásznak, és így tisztelegnek az Egyenlők Körének szokása előtt.

A Kell Kopó egységnek Victor menekülését kellett biztosítania. Ezáltal a gyakorlat egy hatalmas, bonyolult „szerezd meg a zászlót” játékká vált, ahol azonban a zászló visszalő.

Hogy tovább bonyolítsák a helyzetet, Victor csapata nem tudott érintkezésbe lépni a Kell Kopókkal, mivel nem volt meg hozzá a megfelelő kód, hogy a megmentők üzeneteit dekódolhassák. Kai azonban gyorsan rájött, hogy a morze kódhoz hasonlóan a sugárzás és megszakítás ritmusának változtatgatásával mégis tudja irányítani a másik egységet. Persze tisztában volt vele, hogy ez a klánokat is ugyanúgy útbaigazítja, de ha a két csapat összefog, az valóra válthatja Phelan minden rémálmát.

A gond csak az, hogy Phelan és csapata láthatóan jól aludt. Akárcsak előző nap, Phelan ezen a reggelen is éber pillantással, tettre készen érkezett. Még a pisztolyát is felvette mikor a szimulátor-fülkébe lépett, amin Moran kapitány és emberei igencsak elcsodálkoztak. Victor azonban nem örült neki, mivel ez a gesztus arról árulkodott, hogy Phelan nagyon komolyan veszi ezt a gyakorlatot, és úgy fog küzdeni, ahogy azt egy valóságos helyzetben is tenné.

A Zászló-csapat, ahogy Victor elnevezte saját magukat, igen sok rádió-recsegést hallott, ami a Kell Kopóktól jött. Bár semmi értelemeset nem tudtak kivenni belőle, az üzenetek igen gyorsan érkeztek, miközben a beszélgetésben részt vevő emberek száma lassan fogyni kezdett.

A Zászló-csapat a rádióadás irányába kezdett sietni, de a helyzet túl gyorsan változott ahhoz, hogy biztosak lehessenek benne, helyes irányba haladnak-e. Victor tudta, hogy ez azt jelenti: a Kopók mozgalmas, sodródó csatát vívnak, ami elméletben kedvez a zsoldosoknak. A váratlan rajtaütés és gyors visszavonulás taktikája volt eddig a fegyver, amit felhasználhattunk a klánok ellen. Ha Phelan azonban ellenünk fordítja, akkor nagy bajban leszünk.

Mintha a másik oldalon állók a gondolataiban olvastak volna - az ördögbe, ezt a csapdát csak Galen állíthatta -, három mech tűnt fel a dombok gerincén. Az első, egy zömök MasaKarl terpeszbe állt, hogy szilárdan megvesse madárszerű lábait a sziklákon. Mindkét kar dupla fegyvercsőben végződött, és a két baloldali protonágyú még azelőtt felvillant, hogy Victor figyelmeztetni tudta volna társait.

Az ikervillám átcikázott a levegőn. Mindkettő a Prométeusz jobb lábát találta el, és virtuális gőzzé változtatta a páncélját. A MasaKarl jobb karjában megbúvó lézer egy sor zöld tüskét lőtt ugyanabba a végtagba. A számítógép szerint ez a lövés az utolsó morzsa páncélzatot is eltávolította arról a lábról.

Victornak csupán egy nanoszekundumnyi ideje volt rá, hogy felfogja, mekkora kárt okozott mechjén a MasaKarl pilótájának hátborzongató pontossága. Amint a gyakorlatot irányító számítógép kiértékelte, mit jelent egy ekkora sérülés a mechen, Victor fülkéje jobbra hátra billent. Az ádáz támadás majdnem kéttonnányi vasszálas páncélt robbantott le a mechről, ami kibillentette azt egyensúlyából.

Victor balra fordította testét, és küszködve próbálta egyenesben tartani a gépét. A komputer kiolvasta a neurosisakból érkező jeleket, de nem mondhatott ellent a fizika és a gravitáció törvényeinek. A számítógép vetítette kép elmosódott, majd a fülke megperdült és felfelé fordult. Victor felkészült a becsapódásra, mégis felnyögött, amikor a szék hátba vágta, ahogy mechje hanyatt esett, és a bal hátsó rész páncélzatát összetörte.

Victor dermedten feküdt, és csak nézte, ahogy szeme előtt a két legkönnyebb mech egymás felé indul. Kai Yen-lo-wangja a karcsú klán-mech felé fordult, amely úgy nézett ki, mintha az ősi egyiptomi isten, Anubis mechanikus avatárja lenne. Victor nem kételkedett benne, hogy a Farkaskutyát Phelan vezeti.

A Centurion lőtt először. Jobb karja felemelkedett, Gauss-ágyúja ragyogó energiavillanással övezett ezüst lövedéket köpött ellenfelére. Felszáguldott a domb tetejére, és a mellkas bal oldalán találta el a Farkaskutyát. A mech úgy dobta le páncélját, mint egy vedlő kígyó, és láthatóvá vált a ferro-titánium csontváz. Victor látta, hogy a lyukból füst pöfög elő, és a Farkaskutya meginog kissé. Elvesztett egy közepes lézert, és talán a motorja is sérült! Csak így tovább, Kai!

A bal kar alá erősített lézerpár is eltalálta a Farkaskutyát, vörös energianyilaik a mech mellkasának másik oldaláról forgácsolták le a páncélt. Az elveszett páncél alól kivillanó váz vörösen ragyogott, és a Farkaskutya ismét tántorogni látszott, de Phelan az ádáz támadás ellenére is talpon tudta tartani gépét.

Aztán a Farkaskutya minden erejéből visszatámadott. A nagy lézer, ami a jobb kar nagyobb részét alkotta, folyamatos zöld fényből kovácsolt dárdát vágott a Centurion jobb karjába. Páncélszilánkok záporoztak a szimulált domboldalra, és apróbb bozóttüzeket gyújtottak. A Farkaskutya mellkasába ágyazott három impulzuslézer ugyanezt a végtagot vette célba. Az első elégette a páncél maradékát, a többi pedig felgyújtotta és leszakította a kart. Myomer izmok pattantak el, a ferro-titánium csontok pedig fehéren felizzottak, majd szétolvadtak.

Ami pedig még ennél is lényegesebb: a lézerek a Gauss-fegyver szerkezetét is eltalálták. A kondenzátorok felrobbantak, és kilyuggatták a Centurion mellkasának jobb oldalát. A mech belső szerkezetét valósággal összecsavarta a detonáció. A kerek, ezüstös golyók, amelyeket a mech a Gauss-fegyver lövedékeként használt, kigurultak, lepattantak a mech jobb combjáról, és legörögtek a domboldalon.

Bal oldalán Victor látta, amint a Galen Kereszteséből kiröppenő két rakétafelhőből a második épp eltalálja Shin Griffjét. A rakéták többsége elhúzott célpontja fölött, hála annak a manővernek, mellyel Shin lebuktatta, és balra húzta mechjét. Robbanások záporoztak mellkasa közepén és jobb oldalán, alaposan kilyuggatva a páncélzatot. A Griff bal karját számos találat érte, de néhány réteg páncélon kívül mást nem veszített.

A Griff mellkasának jobb feléből egy raj RHR vágódott a Keresztes felé, és a felsőteste közepébe csapódott, lehámozva róla a páncélt. Válaszképp a Griff pisztolyszerű részecskesugárzó ágyúja csipkézett azúrszín sugarat lőtt a Keresztes jobb karjára, lenyúzta róla a félig megolvadt páncélt, de nem tudott rést ütni a védelmén.

Victor felegyenesedett gépével, és bal oldalát fordította a MasaKarl felé. Tudta, hogy Ranna ül a másik omnimechben, és a nő képességei fölött érzett elismerése elnyomta a lelkében növekvő döbbenetét és félelmet. A MasaKarl protonágyúi és nehézlézere megpróbálta befejezni, amit elkezdett, azonban - hála Victor manőverezésének - a Prométeusz jobb lába takarásban maradt, így a lövések célt tévesztettek.

Victor mozgásba lendítette gépét, és elmosolyodott. Most én jövök. Mielőtt még Rannára emelhette volna fegyvereit, a Centurion és a Farkaskutya ismét egymásnak rontott. A mechek összecsaptak, és Victor másodlagos monitora hűségesen tudósította, hogy mindkettő túlforrósodott. Egy valódi harcmezőn vívott csatában a két mech ilyen fokú sérülései miatt mindkét pilóta a visszavonulás mellett döntött volna, de itt nem. A Farkas klán kánja megküzd a Solaris bajnokával. Egy erről készült holofelvételért valóságos vagyont fizetnének a médiák.

A Centurion két lézere ugyanabban a pillanatban nyitott tüzet, mikor a Farkaskutya épen maradt impulzuslézere és jobb karjában levő nehézlézere felvillant. A Centuríon lézerei átfúrták magukat a Farkaskutya mellkasának nyitott jobb oldalán. Victor tisztán látta a vázszerkezet számítógép-szimulálta darabkáit átrepülni a sűrű fekete füstön, amely a motort ért találat helyét jelezte.

A Farkaskutya két lézere átdöfte a levegőt, ahol a Centuríon jobb karjának kellett volna lennie. A sugarak sebészi pontossággal vágták körbe az Edasich 200 XL motort, amely a mechet hajtotta. A Farkaskutya mellkasába ágyazott középnehéz lézerből kicsapó rubintos villámok találata sűrű füstfelleget szabadított fel, ahogy szétrágta a Centuríon fúziós motorja körüli mágneses védőpajzsot fenntartó kontrolpanelt.

A két mech egymás tükörképeként állt, mellkasuk üregében pokoli fehér fény lángolt. A számítógép valósághűen ábrázolta, hogyan dagad fel és emészt el minden elérhető üzemanyagot a burkolatától megfosztott fúziós motor. A forrongó plazmagömbök felpuffadtak, majd kirobbantották az általuk hajtott mechek fejét és vállát. Feketén hömpölygő füstfelhők jelezték a tűgolyók utóhatásaként megjelenő kisebb robbanásokat, majd a két mech egymásba gabalyodva zuhant a földre a domb lábánál.

Victor fegyvervillanást látott a szeme sarkából, és tudta, hogy Galen és Shin tovább harcolnak, de még egyik mech sem győzött. Ez kissé enyhítette a fejfájását, melyet Kainak és Centurionjának elvesztése váltott ki, de csak kissé, mivel a Masakarí ismét rárontott. Victor tudta, hogy csak egyetlen esélye van, ezért a. Masakarí ellen bevetette a Daishi teljes arzenálját.

A Gauss-ágyú ezüstgolyója sisteregve süvített a Masakarí mellkasa felé, és jókora darabot vájt kis a páncélból, épp a mech szíve fölött. A Daishi jobb karjába épített három impulzuslézer közül az egyik célt tévesztett, de a másik kettő keményen betalált. Az egyik egy izzó csíkot karmolt a Masakarí bal oldalába, a másik pedig pont középen döfte át a páncélt. Láng csapott ki a résből, Victort pedig másodlagos kijelzője pedig értesítette róla, hogy az ellenséges mech hőmérséklete gyorsan emelkedik.

Victor két hőkövető RHR rendszeréből az egyik nem tudta befogni a célt, de a másiknak sikerült, így egy teljes sorozat rakéta reppent a MasaKarlra. Alaposan megszórták apró tűzvirágokkal, kilyuggatták a páncélzatát, ami füstölgő szilánkokban záporozott a földre. Bár az RHR-ek látszólag nem okoztak komolyabb kárt, egyre jobban kibillentették a mechet egyensúlyából, mivel azt már a Gauss-fegyver és a lézerek is eléggé megviselték. Victor boldogan nézte a felbillenő mechet, mosolya azonban lehervadt arcáról, mikor ráébredt, hogy ő is hamarosan követi a példáját.

A Masakarí mindkét protonágyúja és nehéz impulzuslézere telibe találta a Daishi sérült jobb lábát, és úgy elpárologtatta róla a maradék

páncélt, mint a tűzforró serpenyőbe eső vízcseppet. A négy energiasugár egyesült ereje teljesen szétolvasztotta a lábat. A myomer izmok fortyogtak és szétdurrantak. A ferro-titánium combcsont fehéren izzott, majd áttetsző és gáz halmazállapotú lett.

Hogy ne menjen kárba az energia, a négy sugár feljebb emelkedett. Keresztülégtek a Daishi jobb oldalán megmaradt páncélon, és berobbantották a rakétaelhárító rendszer lőszereit. A pilótafülkébe beépített, rázkódást szimuláló panelek hátba- és fejbe verték Victort, amitől az átmenetileg elvesztette tájékozódását. A pilótafülke megperdítette, mintha száztonnás harci gépe csupán egy forgószélbe került rongybaba lenne, majd mindennemű tisztelet és teketória nélkül ismét fejbe vágta, amint gépe a talajra zuhant.

Victor megrázta a fejét, hátha az így gyorsabban kitisztul, és rádöbbent, hogy lefelé lóg a parancsnoki szék szíjain. A holografikus kijelzőn láthatta, ahogy a MasaKarl visszatápászkodik szelvényezett lábaira, azon túl viszont minden koromsötét volt. Ez megerősítette azt, amit a gravitáció már amúgy is elárult: mechje arccal előre a porban fekszik. Fél lábbal és szétszabdalt jobb oldali páncéllal semmiképp sem tudok tovább harcolni.

Miután a kijelzőjén látható közelgő MasaKarlra pillantott, helyesbített. Ráadásul Ranná sem fogja engedni, hogy tovább folytassam. Még csak bele se rúghatok!

A MasaKarl mind a négy fegyverét a fekvő Daishire irányította, s egyértelművé tette, miért is uralják a harcmezőket immár hatszáz éve a csatamechek. Ranna olyan begyakorlott, pontos mozdulattal célzott, hogy Victor ráébredt, hogyan voltak képesek a klánok oly könnyedén végigseperni a Belső Szférán. A MasaKarl úgy nyitotta fel a Daishi hátát, mint egy boncolást végző halottkém. A protonágyú-lövedékek megsütötték a szerkezeti támasztékokat, miközben a lézerek átmetszették a ferro-titánium bordákat.

A lézerek kiszabadították a Daishi fúziós motorját az állványzatáról. Az leesett, a beépített biztosítékok gyorsan leállították a reakciót, mielőtt még felrobbanna. Victor mechje megrázkódott, majd - mintha a MasaKarl a Daishi szívét tépte volna ki - minden kijelző kihunyt, s a herceg magára maradt, beszíjazva a forró, sötét selyemgubóban.

A halálos nyugalom nagy súlyként nehezedett rá, és ő megrázkódott. A klánok elleni küzdelem során egyetlen előnyünk az volt, hogy ők mindig merev szabályok szerint játszottak, amit mi kihasználtunk. Ha valaha is magukévá teszik azt a fajta rugalmasságot, amilyet most Phelan és a többiek tanúsítottak, Ragnar mellett sok más herceg fog még jobbágyzsinórt viselni.

 

Arc-Royal

Egyesült Nemzetek

3055. április 16.

 

Phelan nem tudta elnyomni az arcára kiülő önelégült mosolyt, ahogy belépett az előtérbe. Kezet csókolt Rannának, aztán Ragnarra pillantott.

- A Farkasok szép munkát végeztek ma. Minden okunk megvan a büszkeségre.

Ranna bólintott és helyreigazította fekete kabátja alját.

- Így van kánom, de nem tudtuk volna győzelemre vinni a dolgot, ha az ellenfeleink Füstjaguárok, vagy Jéghollók lettek volna, pozvál?

- Hja, de ők nem klánok, nemde?

- Mire gondolsz?

- Ez egy régi Kell Kopó szokás - pillantott rá Phelan -, amit úgy hívnak a kérkedés joga.

Ranna megrázta a fejét és elhúzta a kezét.

- Ahogy ők nem klánok, úgy te sem vagy Kell Kopó. Ne légy túlságosan meglepve, ha hiába próbálod őket alázatra tanítani. Ezen felül, szerelmem - vonta fel a szemöldökét - amit mondasz, az ártalmas.

Phelan elvörösödött.

- És nincs itt a nagyanyád, hogy legyen kit hibáztatni, igaz?

- Nincs, és így óvatosságra sem tud inteni - mondta Ranna és a Mórán kapitány körül gyülekező kis csoport felé intett a fejével. - Már túl sok ellenségünk van a klánokon belül Phelan kán, de rajtuk kívül is. Semmi értelme tovább rontani a helyzetet.

- Phelan már nyitotta volna a száját, hogy megnyugtassa Rannát, de volt igazság a nő szavaiban. Az arc-royali ismerős környezet, és a perverz öröm, amit a régről ismert és mindig utált nagyképű emberek bosszantása felett érzett, előhozták belőle régi viselkedését. Örült, hogy elhagyta néhány rossz szokását, mikor a klánokhoz csatlakozott, de tudta, hogy Rannának igaza van, amikor arra emlékezteti, hogy ő itt most jóval több, mint mikor még csak a Belső Szféra egy tagja volt. Még mindig Morgan Kell fia volt, de már nem pusztán a családját képviselte. A Farkas klán a kánjává tette, s így már nem csak önmagáért volt felelős.

- Megszívlelem a bölcsességedet, Ranna - mondta és érezte, ahogy a nő iránti hálája letörli arcáról az elbizakodottságot. – Úgy fogok viselkedni, ahogy egy kánhoz illik.

- Soha nem gondoltam, hogy másképp teszel, Phelan kán - válaszolta a nő, és biccentett, mikor Caitlin Kell integetett neki. - Ha megbocsátasz.

- Menj csak - mosolygott rá a nőre Phelan, és utánanézett, ahogy elsétált. Szép járása büszke és határozott volt annak ellenére, hogy a lábaira tapadó hosszú gyapjúszoknya kényelmetlen és nehézkes viselet lehetett egy klán harcosnak: - Velem, tartasz, Ragnar? .

- Ahogy a kánom kívánja.

Phelan észrevette, hogy a reggeli vesztesek közül mások is csatlakoztak a társasághoz. Leküzdötte a vágyat, hogy kárörvendő pillantásokkal illesse őket, és meglepődve tapasztalta, hogy a dolog nem is esett annyira a nehezére. Inkább elszégyellte magát, hogy egy ilyen jelentéktelen és értéktelen érzés egyáltalán megérinthette.

Victor és Galen mellett ott állt Victor különítményének többi két tagja is. Mindketten keletiek voltak, bár Kai keverék vérét nyilvánvalóvá tette halványabb bőrszíne és mandulavágású szemének puhább formája. Szürkés szeme amúgy is erős ellentétben állt Shin Yodama sötétbarna szemszínével. A Drakónis Szövetség tisztje pár centivel volt alacsonyabb Kainál, és egy évtizeddel idősebbnek látszott. Ahogy ránézett, Phelan egy pillanatra egy tetoválás arany és fekete szélét látta kivillanni az ingének nyakvonalánál.

- Jó estét - bólintott Phelan Galennek, aztán Kaira mosolygott. - Nem nehéz belátni, hogy miért éppen te vagy Solaris bajnoka - mondta, aztán Shinre pillantott -, és hogy miért él még mindig a Koordinátor örököse.

Shin kihúzta magát, aztán kurtán meghajolt. Phelan úgy látta szégyenkezés suhan át Shin arcán, ugyanis Takashi Kurita koordinátort alig pár hónapja gyilkolták meg, és Shin a testőrei között volt.

Kai enyhén kipirult arccal nézett Phelanre.

- Ha figyelembe vesszük, hogy a Centurionom 15 tonnával többet nyomott, mint a te Farkaskutyád, a Solarison te lettél volna előnyben. Sok más harcosnak hónapok kemény munkája kellett volna hozzá, hogy véghezvigye, amit te ma reggel tettél.

- Szerencsém volt - vonta meg a vállát Phelan. - Nem hiszem, hogy bármi félnivalótok lenne tőlem. Még ha tovább is engednétek a Solaris felé, túl az egyezmény vonalán, akkor sem örülnék élőben egy visszavágónak. Ahogy visszaemlékszem, egyikünk sem élte túl a csatát.

- Így van.

- Nem hiszem - mondta Michelle Moran lenyelve az utolsó korty sört a korsójából -, hogy ilyen nehéz lenne eljutnia a Solarisra, Phelan kán. Úgy tűnik, őfelsége inkább csak azt próbálgatja, hogy tudná kipróbálni az ellenségeskedés egyéb formáit.

- Talán így van, Moran kapitány, de ha Phelan kán a Solarisra utazna, az az ilkán és a Komsztár által megkötött egyezményt tenné érvénytelenné - mondta csendesen Ragnar, és arcán egy félmosoly játszott, ahogy hozzátette: - A kardinális meglehetősen hanyagul kezelte a klánszemélyzet bejárhatási jogának kérdését az egyezményi vonalon túl.

Victor bólintott.

- A dolgok pillanatnyilag olyan törékenyek, hogy elég lenne annak a híre, hogy egy klántag átlépte a vonalat, és a háború újra kitörne.

Moran elhessintette a mondatot az üres korsóval.

- Véget értek-e valaha a harcok, Felség? Csak gondoljon a Morgasre és a Crimondra, amiit tavaly támadtak meg! És most a hódítás tovább folytatódik a Lyrán területeken. Minden, ami a vonalnak ezen az oldalán van - beleértve még az Arc-Royalt is - szabad préda. De a jó öreg Egyesült Világok sértetlennek tűnik.

- Ja, Moran kapitány - mondta Victor egy pillanatra összeszorítva az álkapcsát - az Egyesült Világok sértetlennek látszik, de nem az. Részt vesz a klánok elleni harcokban. Ideküldi a férfiak és asszonyait meghalni, a károk helyreállítását pedig alapanyagokkal és fegyveres erőkkel is segíti.

- Az lehet, de az Egyesült Világok egyetlen tagja sem él egy invázió fenyegetésének árnyékában! - vágta oda a sörös korsót egyik emberének Moran, hogy szabad kezével gesztikulálva nyomatékot adjon haragjának. - Ők soha nem veszítenek világokat. A Negyedik Örökösödési háborúban az ön apjának sikerült az Egyesült Világok területét egynegyedével megnövelni, aztán a Lyrán Nemzetközösségre hagyta a hódítások számláját. De ne foglalkozzunk vele, hogy tőlünk világokat vett el a Szövetség. Minket most egy invázió éget körbe, erre az Egyesült Világok elsősegély csomagot ajánl fel egy ütőeres vérzés elállításához.

- Kapitány! - kiáltott rá Galen Cox - Emlékezzen, kivel beszél!

- Semmi gond — mondta csendesen Victor karjait mellén összefonva, és visszafordult Moranhoz. - Mindannyian megtesszük, amit tudunk.

- Nem, egyáltalán nem - mondta karját leengedve Moran. - Mi úgy harcolunk a klánok ellen, hogy egyik kezünk hátra van kötve. Ha az Egyesült Nemzetközösség valamennyi katonáját felhasználták volna a klánok ellen, vissza tudtuk volna verni őket.

- Ugye nem arra gondol, hogy az Egyesült Világokból minden katonát ide kellene vezérelni?

- Miért is ne?

A herceg meglepettnek látszott.

- Mert nem a klánok az Egyesült Nemzetközösséget fenyegető egyetlen veszély. Romano Liao rajtuk üthetett volna, ha katonákat hozunk át a Kapellán Konföderációval közös határszakaszról.

- Ez ostobaság - rázta meg a fejét indulatosan Moran. - Emellett a Szt. Íves Paktum - az a nemzet, amiről a Kapellánok még mindig azt állítják, hogy a jogszerűen a nemzetük része -, katonaságának jóval nagyobb részét szentelte a klánok elleni harcoknak, mint az Egyesült Világok. És kérem, csak azt ne mondja, hogy a Szabad Világok Ligája fenyegetést jelentett. Mindaddig, amíg Joshua Marikot túszként tartják fogva Új-Avalonon, Thomas semmit nem tett volna, ami a fia életét veszélyeztetheti.

- Van valami, amit elfelejt, Moran kapitány. Mégpedig azt, hogy én Victor lan Steiner-Davion vagyok. Itt nevelkedtem, az Egyesült Nemzetközösség Lyran részében. A Nagelringre kerülésem után kitűnőre vizsgáztam, és utána egész szolgálati időmet itt töltöttem. Az egyetlen Új-Avalonra vezető utam apám halálakor volt - mondta Victor, és ahogy szemmel láthatóan kezdte elveszteni önuralmát, Phelan megsajnálta.

- Moran kapitány, átérzem az Egyesült Nemzetközösség veszteségeinek fájdalmát pontosan azért, ami és aki vagyok. Mélyen sajnálom, hogy a bátyja meghalt Trellwanon, de boldoggá tesz az ön ügyességét látnom. Büszke vagyok rá, hogy megtettem mindent annak érdekében, hogy legyőzzük a klánokat, és azt kívánom, bárcsak többet tehetnék. Igen, az apám Hanse Davion, de az anyám Melissa Steiner, és ezért éppen olyan erősen kötődöm a Lyran Nemzetközösséghez, mint ön.

- Valóban? - szűkültek össze Moran szemei. - Időnként kénytelen vagyok kételkedni ebben.

Phelan végignézett a csoporton. Úgy tűnt Michelle Moran és az emberei sokkal nyitottabbak az ő és Ragnar irányában, mint Victor és Galen felé. Csak az volt a kérdés, hogy a fellángolt vita vajon csupán a reggeli csatából nőtt ki vagy a klánok elleni háborút is érinti. Phelan politikai okokat szimatolt a háttérben, és tudni szerette volna, hogy mi folyik itt valójában. Mikor egy pillanattal később rájött, fenékbe tudta volna rúgni magát, hogy egy ennyire nyilvánvaló dolog elkerülte a figyelmét.

Victor és Galen - mindketten a Tizedik Lyrán Gárda elit csapatának, a Kísérteteknek a tagjai - nem az egyenruhájukat viselték, hanem művészi zöld selyem díszegyenruhát fekete szegővel a mandzsettán és a kabát alján. Az egyenruha ujjára és a mellrészére hímzett minta olyan volt, mint a Kísértetek jelzése, de a körülötte futó szegély apró, kergetőző Kurita sárkányokat ábrázolt.

A díszegyenruha, amit Shin viselt, stílusában nagyon hasonlított hozzá, bár a jelzés rajta a Sárkány Karmokéhoz hasonlított. Phelan eddig nem tartotta fontosnak azt a tényt sem, hogy Shin Yodama tagja volt a Szövetségi Koordinátorok testőrségének, és hűségesen szolgálta a Kurita családot. Inkább az lepte meg, hogy Victor olyan ruhát viselt, ami ennyire nyilvánvalóan hasonlít a Kurita egyenruhára.

Megérezte, hogy nem pusztán Victor ruhaválasztása ingerelte fel ennyire Michelle Morant, hanem az, amit a választás jelent. Nem kételkedett benne, hogy sok Kell Kopó mosolygott rajta, mikor Victor úgy mentette meg Hohirot Tenienteről, ahogyan a Kopók segítettek megmenteni Luithent. Nem láthattak benne kivetnivalót. Itt viszont mélyebbre mentek a dolgok.

Látva Victor ingerültségét és Moran haragját, Phelan kezdte kényelmetlenül érezni magát. Igaz, hogy Michelle talán egy-két sörrel többet ivott, mint tanácsos lett volna, de a vitát érezhetően a politika vezette. Ha Victor egyetértene a nővel, és ez kitudódna, a Nemzetközösség Egyesült Világok szekciójának bizonyos erői azonnal azzal vádolnák Victort, hogy a Kapellán Konföderáció szabad prédájának hagyta őket. .

Pont úgy, ahogy a Keresztesek hajszolták az ilkánt, hogy tagadja meg a fegyverszünet megkötését. Ranna szavai visszhangzottak a fülében, és Phelan nevetett egyet magában.

- Biztosíthatom róla Moran kapitány, hogy nézeteim szerint Victor herceg úgy viselkedett, ahogy önök közül mindenki tette volna. Pontosan annak megfelelően, ahogy a Steiner katonáktól vártam, pedig azok után, hogy olyan alaposan megnyaggatták a Füstjaguárokat és a Novamacskákat, sokkal jobbat vártam.

Moran szeme villant egyet.

- Ahhoz képest maga is elég gyorsan bedobta a törölközőt - sziszegte.

- Pont ezért Moran kapitány, a maga csapatának csak egy kicsivel több időre volt szüksége, hogy meghaljon. Egy jobbágyot és az unokaöcsémet - akit még fel sem vettek a katonai egyetemre -, azzal bíztam meg, hogy terelje el a figyelmüket, és vezesse az orruknál fogva magukat. Bekapták a csalit és a katonáikat szétmorzsoltuk.

Phelan mellmagasságba emelve összekulcsolta a kezét tudatosan véve fel a felsőbbrendűségnek ezt a pózát.

- Bár ebben a felállásban meghaltam, mégis annak a kezétől haltam meg, akinek chu-sa Yodoma kivételével a legkevesebb köze sincs sem a Steiner vérhez, sem a Steiner kiképzéshez.

- Ranna csillagkapitány volt az, aki a legtöbbet ölte meg közülünk - mondta Moran felszegve a fejét. - Ehhez egy igazi klánharcosra volt szükség. '

- Szép vágás, Moran kapitány - mondta Phelan kitágult orrlyukakkal - de mégsem halálos. A Farkas klán legjobbjai kigúnyoltak rendhagyó származásom miatt. Annak a klánnak a legjobbjai ők, ami első a klánok közt. Gyűlölnék azért, ami vagyok, és talán épp ezért gyűlölnek maguk is. Utálnak azért, mert én, egy szabadszülött, aki ráadásul nem is klánból származik, az egyik leghatalmasabb klán élére tudtam emelkedni. Talán még maguk sem tudják, hogy mennyire gyűlölnek engem ezért.

- Én nem félek magától - mondta megvetően Moran.

- Ó, dehogynem - mondta Phelan, s körbetekintett, a körülötte állókon, kihívóan egyenesen szemükbe nézve. - Mindannyian félnek tőlem. Félnek attól, hogy soha nem tudnák megtenni, amire én képes voltam, és félnek attól is, hogy minden tudásomat fel fogom használni, ha újra eljönnek a klánok, hogy egyetlen olyan erő se legyen, ami megállít minket. Mikor látom, ahogy itt civakodnak, elcsodálkozom rajta, hogy a Belső Szférából bárki is képes volt lelassítani minket - mondta, és önelégült mosoly áradt szét az arcán. - És hogy mi lesz legközelebb? Legközelebb örüljenek, ha egyáltalán észreveszik, hogy jövünk.

 

Arc-Royal

Egyesült Nemzetközösség

3055. április 16.

 

Te arrogáns, mocskos... Victor keze ökölbe szorult, ahogy Phelanre meredt. Adrenalinszintje emelkedni kezdett, mikor az unokatestvére viszonozta a pillantást, de meg is akadályozta, hogy azonnal egy éles válasszal vágjon vissza. Nem félek tőle!

- Úgy látom, a klánoknál eltöltött idő alatt egyátalán nem változtál - törte meg a feszült csendet enyhe rosszallással egy kellemes hang Victor háta mögött. A herceg egy pillanat alatt sarkon fordult, mert Katherine állt mögötte, a húga. Nyolc centivel fölé magasodva, de éppolyan aranyló hajjal, mint amit Victor is örökölt édesanyjuktól lenézett rá, aztán megpaskolta a férfi arcát.

- Meglepődtél; Victor? Remélem igen.

- Katherine? Azt hittem Tharkadon vagy anyával. Senki nem szólt, hogy... - Victor megzavarodott egy pillanatra, ahogy a benne lobogó harag hirtelen húgának viszontlátása felett érzett örömébe csapott át.

- Mikor érkeztél?

Katherine figyelmen kívül hagyta a kérdést, és kezet nyújtott Shin Yodomának.

- Komban-wa, chu-sa. Még egyszer köszönöm, hogy csatlakozhattam a dobóhajójához - mondta, és megszorította a férfi kezét.

- Önnek pedig köszönet, hogy megengedte a hajója használatát, lehetővé téve, hogy megelőzzük a Taizait, Katrina hercegnő.

- A szövetségi dobóhajón jöttél át? - pillogott Victor meglepetésében. - Katrina hercegnő?

Katherine lepillantott bátyjára, aztán könnyedén elnevette magát.

- Igen, Victor. A Taizain jöttem ide. A Jadbalján vártam, hogy találjak egy Tharkadból Morgesre tartó hajót, ami áthoz. Chu-sa Yodomával Hamiltonnál futottunk össze, és én meghívattam magam. Ő volt olyan kedves és befogadott annak ellenére, hogy ezzel szörnyen megsértettük a protokoll-előírásokat. Könyörögtem neki, ne mondja meg neked, hogy jövök, és úgy is lett.

- Szólnia kellett volna - húzta fel a szemöldökét Victor Shinre nézve.

A Drakónis Szövetség yakuzája megrázta a fejét..

- Ha valami egyszer titok, akkor megtartom a szavamat, bármi is legyen a következménye.

- Neked csak jó, hogy így történt, Victor - csillant fel Katherine szeme gonoszkásan. - De hogy válaszoljak a kérdésre, ma reggel érkeztünk, amíg ti azzal a harci gyakorlattal voltatok elfoglalva. Ez annyira lekötötte a figyelmedet, hogy úgy döntöttünk, meglepetést készítünk neked. Morgan egyetértett, így az előkészületek teljesen titokban folytak.

A nő hanglejtése egy békülékeny, széles mosolyt csalt Victor arcára.

- De hogyhogy Katrina hercegnő? - kérdezte. - Mikor történt ez?

Katherine elgondolkodva vonta össze a szemöldökét, és Victor érezte, hogyan támad fel a vágy a körülöttük álló férfiakban, hogy a segítségére siessenek: Mivel Katherine a húga volt, kicsit nehéz volt megértenie, hogy ilyen reakciókat vált ki másokból, de azt el kellett ismernie, hogy a lány nagyon csinos volt karcsú alakját kiemelő kék kabátjában és rövid szoknyájában. Álló gallérjával, vállapjaival és keresztirányban felvágott dupla mellrészével az aranygombos kabát az aktuális divatszezon szép darabja volt.

Ahogy egy pillanatra visszagondolt, Katherine már gyerekkorukban mesterien csavarta az ujja köré még a legzordabb udvari embereket és a tanárokat is, ahogy ártatlan arccal zavarba hozott mindenkit. Bár azt állította, hogy a képességet édesanyjától örökölte, Melissa hevesen tiltakozott ez ellen mondván, hogy ő ennyi idős korában túl szégyellős volt, hogy így flörtöljön.,Az arkón elismerte, hogy ezen a téren a lánya ügyesebb nála.

-Morgan visszavonulásának hírére elgondolkodtam. Mivel a középső nevem Morgan az ő tiszteletére, arra gondoltam, hogy a keresztnevemet a nagyanyánk tiszteletére megváltoztatom - Elmosolyodott, és Victor érezte, hogyan forrósodik fel a levegő körülöttük. - Ezenfelül a Katherine egy olyan név, amit egy slampos vén császárnénak adnak kutya rossz ízléssel. A Katrina sokkal jobban tetszik - tette még hozzá kedves kacérsággal.

- És remekül áll neked, húgom - mondta Phelan határozottan bólintva.

- Mondd, Phelan, a klánok tanítottak meg hízelegni? – kérdezte Katherine Phelanre hunyorítva.

- Nem, hízelegni nem, csak arra, hogy tárgyilagosan figyeljek meg mindent, és a megfigyeléseimet el is mondjam.

- Nohát, akkor, adhatnál néhány tanácsot ilyen kérdésekben a bátyámnak - azzal visszafordult Victorhoz és rámosolygott. - Igaz is, tetszik az egyenruhátok. Remekül festetek benne te és Cox kommandant.

Caitlin és Ranna érkezett Phelan háta mögül, és mikor Chris húga meglátta Katherine-át, az arca felragyogott örömében, s Katherine szívből viszonozta ezt az örömet.

- Katrina, fantasztikusan nézel ki - fogta meg a nő kezét Caitlin.

Victor arcán bosszankodás suhant át, ahogy Galenre nézett.

- Hát mindenki tudta a névcserét; csak én nem?

- Megbocsát, uram? - mondta Galen zavartan pislogva.

- Semmi gond - morogta Victor.

- Ön ugye Ranna? - kérdezte Katherine, és elégedetten elmosolyodott kézen fogva á nőt. - Caiüin mondta, hogy nagyon csinos, de borzasztóan alábecsülte, nemde? Én inkább ott kezdtem volna a jelzőket, hogy istenien szép, aztán kiegyezhettünk volna mondjuk elbűvölőben,pozvál?

Victor egy pillanatra menekülésvágyat látott felvillanni Ranna meglepett tekintetében. Csendesen elmosolyodott, mikor a Farkas klán harcosnője valami válaszfélét hebegett. Katrina - Katherine, te egy varázsló vágy! Legközelebb, ha harcba bocsátkozom a klánokkal, azt akarom, hogy mellettem legyél.

Elnézte a húgát, ahogy megdolgozza a társaságot. Bár ő mindig úgy érezte, hogy a nő túl messzire megy, úgy tűnt senki más nem osztja ezt a nézetét. Modora és szellemessége mindenkit elbűvölt, akivel csak találkozott. Még Kai és Galen is odébb húzódott, hogy Katrina a kör közepén maradjon. A nő belekarolt Rannába és súgott neki valamit, a kör kitágult kissé, s ahogy Victor kilépett belőle, már be is zárult mögötte. Mindenki Katrinára figyelt.

Victor enyhe undorral sétált el a társaságtól, s a hírek táblánál megállva azt kívánta, bárcsak valahogy el tudna innen teleportálni, mint az ugróhajók, mikor a csillagok közt suhannak. Annyira elmerült afeletti bosszankodásában, hogy a többiek figyelmen kívül hagyták és háttérbe szorult, hogy már két lépéssel elhagyta a bejáratot, mikor meghallotta, hogy valaki a nevét suttogja.

Ahogy megfordult, látva maradt a szája. Egy nő állt ott. Az alakjára simuló rózsaszín cseresznyevirágokkal hímzett fehér selyemkabát és a szoknya szabása hasonlított arra, amit Katrina viselt, de nem annyira, hogy kellemetlenül egyforma legyen.

- Omi? - kérdezte Victor döbbenten, aztán visszanyerte lélekjelenlétét, és mély lélegzetet vett. - Úgy értem, komba-wa, Kurita Ómi.

- A japántudásod kifogástalan, Victor - mondta Omi fejét meghajtva viszonozva az üdvözlést, s a mozdulattól fekete haja bársonyfüggönyként omlott a vállára. - Sokat gyakorolhattál.

Victor bólintott, de képtelen volt megszólalni. Kalimpáló szíve nem tudott lépést tartani száguldó gondolataival.

Bátyja megmentése érdekében Omi arra kényszerült, hogy Victorhoz forduljon. Annak fejében, hogy engedélyt kapott, hogy az Egyesült Nemzetközösség haderejének segítségét kérje, az apja megígértette Omival, hogy soha nem áll szóba Victorral. Ennek ellenére Omi nagyapja megszegte ezt a parancsot hálából a Hohiro megmentésében játszott szerepééit, azáltal, hogy kinevezte a nőt annak az alapítványnak a vezetőjévé, ami a Kísértetek gyerekeinek oktatására teremtett elő pénzt, hiszen ez folyamatos üzenetváltást jelentett Victorral.

Mikor négy évvel ezelőtt elhagyta Provinciát, Victor azt hitte, soha nem látja viszont Omit. A nő szintén ebben a hitben élt, ezért bátrabban fejezték ki érzelmeiket az egymásnak küldött üzenetekben. Kapcsolatuk nagyon elmélyült, és az Omi apjának tett ígéret egyre nagyobb nyűgöt jelentett számukra, de a távolság mégis nekik megfelelő keretek közt tartotta a dolgokat.

Most, hogy újra látta Omit, Victor legszívesebben a karjába vette volna, mégis visszafogta magát. Omi mélyen elpirult a férfi pillantásától, mire Victor elkapta a tekintetét, de közben érezte, hogy az ő arca is felforrósodik.

- Sumimasen - mondta. - Nem akartalak zavarba hozni. Csak olyan nehéz elhinni, hogy tényleg itt vagy.

Omi óvatosan elmosolyodott.

. - A Drakónis Szövetség sokkal tartozik a Kell Kopóknak - mondta. - Az apám soha nem lenne hálátlan. Azért jöttem, hogy kifejezzem a tiszteletünket egy nagy harcosnak. Az apám arról is meggyőzött, hogy az alapítvány sürgős üzleti ügyeit leghatékonyabban személyesen itt, az

Arc-Royalon lehet lebonyolítani.

- Értem - mondta Victor idegesen babrálva a selyem övvel, ami zubbonyát összezárta. Újabb titkos küldetés, amiről semmit nem tudok, de ennek most mégis szívből örülök. - Nem hittem volna, hogy valaha is viszontlátlak. Féltem, hogy megsértettelek, mikor nem tudtam elmenni a nagyapád temetésére. Fájt, hogy elveszíthetlek.

A nő a földet bámulta.

- Takashi nem váratlanul ment el, mégsem akart nagy búcsúztató tömeget - Omi felpillantott, s tekintetük találkozott, aztán zavartan újra lesütötte a szemét. - Ez persze nem azt jelenti, hogy nem láttunk volna szívesen.

- Köszönöm - mondta Victor, de .közben úgy érezte, mintha valami szét akarná feszíteni a mellkasát. - Gyere, bemutatlak a húgomnak.

- Ne, Victor - emelte fel a kezét Omi -, már találkoztunk. Segített megtervezni ezt a ruhát, amíg a Taizai átjött. A te Katrinád nagyon kedves lány.

- Talán túlságosan is, nem gondolod?

- Szerintem nagyon színes egyéniség - mondta Omi udvariasan elnyomva egy ásítást. - Elnézést. Eljöttem ma este, mert megígértem neki, de inkább magamra kellett volna hallgatnom és időben ágyba bújni.

- Igen, azazhogy nem. Vagyis úgy értem megértelek, hogy fáradt vagy, de örülök, hogy úgy döntöttél, eljössz. - Victor arrafelé pillantott, ahol a húga még mindig bűvöletében tartotta a társaságot. Hát persze, hogy észre sem vesznek.

Moran kapitány egy gyors, szúrós pillantást vetett rá, de ez a tény aligha jutott el Victor tudatáig.