3.
A Hungry Programmers
Tim Spencer házát egy hegytetőn találta Max, a San Francisco-félsziget külvárosi területeit a Csendes-óceán partvidékének csendes, fejletlen városkáitól elválasztó hegyekben. A ház szó talán nem volt pontos, inkább villának nevezte volna az 550 négyzetméteres, 20 hektáros telken fekvő épületet, amely a Half Moon Bay nevű álmos tengerparti városkára nézett. Max az előtér oszlopai mellett elhaladva a dupla bejárati ajtón át egy tágas nappaliba jutott, amelynek félkörben ívelt szemközti falát a padlótól a mennyezetig érő ablakok borították.
Max akkor egy éve volt feltételes szabadlábon, és azért jött San Franciscóba, hogy új életet kezdjen. Tim és néhány idahói barátja bérelte a házat, amelyet „Hungry Majornak”neveztek, utalva az első vállalkozásukra, amelybe egy évvel korábban a San Francisco-öböl környékére költözésükkor vágtak bele. Azt tervezték, hogy egy számítástechnikai tanácsadó céggel törnek be a Szilícium-völgy gazdasági vérkeringésébe. A cég neve Hungry Programmers lett, a szlogen pedig: Kajáért programozunk. Ehelyett azonban a Szilícium-völgy hamar beszippantotta a geekeket, nemsokára mind teljes állásban dolgoztak, és a Hungry Programmers átalakult egyfajta nem hivatalos klubbá Tim barátai számára a meridiani gimiből és az idahói egyetemről. Összesen huszonnégyen voltak. A Hungry Majorban tartották a bulikat, és öten közülük ott is laktak. Max volt a hatodik.
A fiú kevés holmival, de súlyos csomaggal érkezett a házba; az igazságszolgáltatás jogtalan bánásmódja felett érzett keserűségét mindenesetre magával cipelte. 1993-ban, amikor Max második évét töltötte a börtönben, az Idahói Legfelsőbb Bíróság{17} egy Maxéhez hasonló ügyben hozott határozatot, amelynek értelmében a kéz vagy „bármely más testrész” nem tekinthető halálos fegyvernek. Ez azt jelentette, hogy Maxet semmilyen körülmények között sem ítélhették volna el minősített súlyos testi sértésért. A határozat ellenére a fellebbezését eljárásjogi okokra hivatkozva elutasították. A bíró elismerte, hogy Max jogi értelemben nem volt bűnös az ügyben, amiért börtönbüntetésre ítélték, de az előző ügyvédje egy korábbi fellebbezésben elmulasztotta felhozni ezt a védelmére, most pedig már túl késő volt.
Amikor 1995. április 16-án Maxet feltételesen szabadlábra helyezték, azzal a tudattal lépett ki a börtön kapuján, hogy egy olyan szabálysértés miatt töltött több mint négy évet az Idahói Büntetés-végrehajtási Intézetben, amelyért jog szerint jó, ha hatvan napot kellett volna leülnie a megyei börtönben. Nehéz időket élt át a rácsok mögött egy igazságtalan ítélet miatt, miközben a barátai egyetemre jártak, diplomát szereztek, elhagyták Idahót, és ígéretes karrierbe kezdtek.
Szabadulása után az apjához költözött Seattle közelébe. Tim, Seth és Luke San Franciscóból érkeztek autóval a meridiani gimi geekjeinek találkozójára. Csodálták Max börtönben megacélozódott izmait, és látszólag határtalan optimizmusát, dacára annak, hogy diploma helyett priuszt szerzett, ráadásul egy komoly bűncselekmény volt a rovásán. Max tudta, hogy nagy lehetőségek állnak előtte: három hónappal azután, hogy őt elítélték, egy brit informatikus létrehozta a világhálót. Így addigra közel 19 ezer weboldal létezett, köztük a Fehér Házé. Betárcsázós internetszolgáltatók jelentek meg minden nagyobb városban. Az America Online és a CompuServe hálózati hozzáférést is kínáltak.
Az egész világ online volt; Max már nem számított fura szerzetnek, aki rákattant egy hálózatra, amiről senki sem hallott. Most kiderült, hogy egy olyan csapat élharcosa volt, amelyhez már milliók csatlakoztak. A priuszának köszönhetően mégis alig talált számítógépes munkát Seattle-ben, eltekintve néhány apró-cseprő tech-support állástól, amelyeket egy ideiglenes munkákat közvetítő ügynökségen keresztül szerzett.
Az interneten Max általában kemény terepeken kalandozott. Minthogy a napi munkájában nem igazán talált szakmai kihívásokat, chatszobák hálózatán, az IRC-n (Internet relay chat) kutatott, amely a kamaszkorából ismert ősinternetnek egy fennmaradt darabkája volt. Amikor börtönbe került, az IRC a hálózat társasági központja volt. De ahogy a net felkapottá vált, a legtöbben átköltöztek könnyen használható azonnali üzenetküldő kliensekre vagy webalapú chatrendszerekre. Az IRC-en a hardcore geekek mellett kétes figurák maradtak csak – hackerek és kalózok, akik a felcicomázott, üzleti alapokra helyezett internet alatt húzódó elfeledett alagutakban és sikátorokban szőtték terveiket.
Max kitalált magának egy láthatatlan, fantomfigurát a cyberspace-ben. Az IRC-n a Ghost23 felhasználónevet választotta – a 23-as volt a szerencseszáma, és egyéb jelentései mellett a Ji kingben ez a hexagram volt a káosz szimbóluma. Elvegyült az IRC „warez” szcénájában, ahol a kalózok lopott zenék, szoftverek és játékok forgalmazásával szereztek hírnevet maguknak. Itt Max számítógépes virtuozitása értő fülekre talált. A fiú talált egy nem megfelelően védett FTP-fájlszervert{18} egy szolgáltatónál a colorádói Littletonban, és lopott szoftverek rejtekhelyévé alakította át maga és újdonsült barátai számára. Olyan lopott programokat halmoztak fel, mint a NetXray, a Laplink és a Symantec pcAnywhere alkalmazása.
Ez hiba volt, a szolgáltató ugyanis felfigyelt a lecsökkent sávszélességre, és Max feltöltéseit követve eljutott Bellevue-be a CompuServe irodaházába, ahol a fiú épp egy újabb ideiglenes állást kapott. Azonnal kirúgták. Alig egy éve szabadult a börtönből, és máris elveszítette a becsületét.
Max ekkor döntötte el, hogy új életet kezd a Szilícium-völgyben, ahol az internetes gazdaság hatalmasra duzzadt, és egy tehetséges számítógépes zseni könnyedén kaphatott munkát anélkül, hogy a múltjáról faggatnák.
Egy új névre volt szüksége, amit nem szennyeztek be múltbeli botlásai. A börtönben csak becenevén szólították, amelyet Max cyberpunk tematikájú, írógépen írt börtönmagazinjának címéből – Maximum Vision – rövidítettek. Ebben a tiszta, optimista névben benne volt minden, amivé válni akart, plusz magába sűrítette tisztaságát és reményteliségét is.
Ahogy Seattle eltűnt mögötte a visszapillantó tükörben, búcsút mondott Max Butlernek. Ettől kezdve Max Ray Vision volt a neve.
Max Visionnek tetszett az élet a Hungry Majorban. A minden oldalról hullámzó mezőkkel körülvett ház két szárnyához négy hálószoba, cselédszoba, külön étkező, karám és egy téglából épült pizzasütő kemence meg egy beltéri barbecue tartozott, amely a hatalmas, napfényes konyhából nyíló, szellőzőrendszerrel ellátott szobában állt. A geekek a könyvtárt gépteremmé, illetve szerverszobává alakították, ahová pusztán rekreációs céllal egy csomó játékhoz összeszerelt gépet is bezsúfoltak. Hálózati kábelt vezettek minden szobába nagy sebességű internetkapcsolattal, ami miatt részben le kellett zárni a 92-es főutat, mert a telefontársaságnak új kábelt kellett lefektetnie az út mentén. A nyugati és a keleti szárnyat egy ősrégi telefonvezeték kapcsolta össze. Utolsó simításként az egyik kiéhezett programozó hozott egy jacuzzit, amit a kertben, a csillagos ég alatt állítottak fel.
Max keresve sem találhatott volna ennél ideálisabb ugródeszkát új életéhez. Az egyik majorban lakó geek szerzett neki egy rendszergazda állást a Szilícium-völgyben az MPath Interactive nevű játékfejlesztő startupnál, amely lubickolt a befektetői pénzekben. A fiú belevetette magát a munkába. A geekekről kialakult általános képpel ellentétben ő a legnagyobb örömét a support feladatokban lelte. Szeretett segíteni az embereknek.
De nem kellett sok idő hozzá, hogy a seattle-i ballépése itt is utolérje. Egy reggel egy hivatalos kézbesítő jelent meg az íróasztalánál, és átadott neki egy 300 000 dolláros keresetet, amelyet a Software Publishers Association nyújtott be. A szoftverkiadók szövetsége úgy döntött, hogy az ő kalózakciójával fognak példát statuálni. „Ez figyelmeztetés minden internet-felhasználónak, aki azt gondolja, bármilyen következmény vagy büntetés nélkül megszegheti a szerzői jogi törvényt” – állt a szövetség sajtóközleményében.
Minthogy ez volt az első ilyen kereset, Max Butlerről röviden még a Wired magazin is írt, sőt az internet biztonságával foglalkozó kongresszusi meghallgatáson is megemlítették a nevét. Max Vision azonban jobbára sértetlenül úszta meg a dolgot, új életének szereplői közül ugyanis kevesen kötötték őt össze a több százezres perben említett kalózzal.
Amikor a média érdeklődése alábbhagyott, a szoftverkiadók szövetsége hajlandó volt csendben szemet hunyni az eset fölött, egy 3500 dolláros büntetésért, illetve némi ingyenes tanácsadásért cserébe. Az egész ügynek még pozitív hozadéka is lett: Max kapcsolatba került az FBI-jal.
Chris Beeson{19}, az FBI San Franciscó-i irodájának számítógépes bűnözés ellenes osztályától beszélte rá a dologra. Az FBI számára kapóra jönne Max segítsége a számítógépes alvilág útvesztőiben való kiigazodáshoz. Azt mondta, a szabadidős hackerek már nincsenek a szövetségiek célkeresztjében. Egy új, veszélyesebb számítógépes bűnözői csoport van kialakulóban. „Valódi” bűnözők: cybertolvajok, pedofilok, sőt terroristák. Az FBI már nem üldözi az olyanokat, mint Max és a barátai. – Nem mi vagyunk az ellenség – mondta Beeson.
A fiú segíteni akart, és 1997 márciusában hivatalosan is felvették az FBI bűnügyi informátor programjába. Az első szövetségiek számára készített jelentése egy bevezetés volt a vírusírás, a warez és a hackelés világába. A második jelentés tíz nappal később feldobott hackelt fájl-transzfer oldalakat – hasonlókat ahhoz, amelyet ő használt Seattle-ben – és egy zenével kalózkodó Rabid Neurosis nevű csapatot, akik az előző év októberében a Metallica Ride the Lightning című lemezének feltört változatával robbantak be a piacra.
Amikor Max megszerezte az AutoCAD egy kalóz verzióját, amit egy SWAT nevű csapat tört fel, az FBI ezt 200 dollárral jutalmazta. Beeson Max új kódnevén íratta vele alá a nyugtát: Equalizer.
Max kedvelte az FBI-ügynököt, és úgy tűnt, a szimpátia kölcsönös. Akkor még egyikük sem tudta, hogy egy nap Chris Beeson fogja rács mögé juttatni a saját Equalizerét, és ezzel elindítja az úton, amelynek végén éppolyan „valódi” bűnözővé válik, amilyeneket Beeson el akart kapni.