I.

A jó szerencse szelének első simogatása tizenhárom évvel születése előtt érte Adolf Hitlert. A férfi, ki később apja lett, Alois Schicklgruberről Alois Hitlerre változtatta a nevét. Mivel Adolf később sem emlegette a dolgot, minden bizonnyal neki is tetszett, hogy apja elhagyta ezt a közönséges, parasztos nevet.⁴⁰ A „Heil Schicklgruber” nem hangzott volna túlzottan jól egy nemzeti hős köszöntésekor.

A Schicklgruberek nemzedékeken át kisparasztok voltak a Csehországgal határos Alsó-Ausztriában, a festői, de szegény, dimbes-dombos és – ahogy a nevéből is kitűnik – erdős Waldviertel környékén. Az itt lakók morcos, kemény, barátságtalan emberek hírében álltak.⁴¹ Alois, Hitler apja, 1837. június 7-én született egy szegényparaszt, Johann Schicklgruber akkor negyvenkét éves lánya, Maria Anna Schicklgruber törvénytelen gyermekeként egy Strones nevű faluban, és születése napján a közeli Döllersheimben (Alois Schicklgruber névre) meg is keresztelték. Az anyakönyvben a kisbaba apja részére fenntartott rubrika üresen maradt.⁴² Hitler apai nagyapjának neve nem került nyilvánosságra, és a sok találgatás ellenére mindmáig titok maradt. Öt évvel később Maria Anna férjhez ment egy ötvenéves, a huszonöt kilométernyire lévő faluban, Spitalban lakó molnársegédhez, Johann Georg Hiedlerhez. Céltalan, kóborló életstílusa Hiedlert Strones környékére vetette, ahol egy ideig egy házban lakott Maria Annával és apjával.⁴³ A házasság öt évig tartott. Maria Anna 1847-ben meghalt, Hiedler tengődésének pedig tíz évvel később egy infarktus vetett véget.

Anyja halálánál nem később, sőt talán még az előtt, a kisgyerek Aloist Johann Georg tizenöt évvel fiatalabb öccse, Johann Nepomuk vette szárnyai alá, s magával vitte a Spital környékén lévő, közepes méretű gazdaságába.⁴⁴ Az nem ismeretes, hogy Nepomuk miért fogadta törvényesen is örökbe az ifjú Aloist. A jelek szerint a gyermek így szerény, de kényelmes otthonra talált. Az elemi iskola elvégzése után Alois inasnak állt be a helyi cipészhez, és már tizenhárom éves korában – a többi vidéki fiúhoz hasonlóan – ő is elindult Bécsbe, hogy tovább gyarapítsa a bőriparban szerzett ismereteit.

Hitler apja volt az első a családban, akinek sikerült feljebb kapaszkodnia a társadalmi ranglétrán. 1855-ben, tizennyolc éves korában állást kapott az osztrák pénzügyminisztériumban. Egy ilyen háttérrel induló, hiányos képzettségű fiatalember számára az elkövetkező évek tekintélyes előrelépést hoztak.⁴⁵ Tanulás és a szükséges vizsgák letétele után, 1861-ben alacsonyabb rangú ellenőri állást kapott, 1867-ben a vámhivatalba került, majd 1870-ben, egy évvel azelőtt, hogy az Inn mentén lévő Braunauba költözött volna, vámtiszt lett belőle, ahol 1875-ben átvette a vámfelügyelői tisztséget.⁴⁶

Egy évvel ezután került sor a névváltoztatásra. Ennek semmi köze sem volt ahhoz, hogy Alois törvénytelen gyerekként jött világra. Bár a katolikus egyház keményen elítélte, de az osztrák vidéki életben egy törvénytelen gyerek születése aligha számított szokatlan dolognak.⁴⁷ Alois még 1876 után sem titkolta, hogy törvénytelen gyerekként született. Nem tudni, hogy a névváltoztatást maga Alois kezdeményezte, vagy nagybátyja (lényegében mostohaapja), Nepomuk szorgalmazta, akinek nem voltak fiú örökösei és azzal a feltétellel tette meg örökösévé Aloist, ha az ő nevét felveszi.⁴⁸ A törvényesítésről szóló dokumentumot három tanú előtt 1876. június 6-án, közjegyző előtt, Weitrában írták alá, mely szerint Alois Georg Hitler törvényes gyermeke. A név itt már ebben a formában és nem „Hiedlerként” szerepel.⁴⁹ Az Alois törvényesítése utáni napon, harmincnégy évvel születése után, Döllersheim lelkipásztora kihúzta az anyakönyvből a „Schicklgruber” nevet, a „házasságon kívül” megjegyzést a „házasságban” szóval helyettesítette, s apa nevének üresen maradt helyére beírta a „Georg Hitler” nevet.⁵⁰ Tehát ezek szerint ez a Johann Georg Hitler 1842-ben vette el Alois immár tizenkilenc éve halott édesanyját, de a törvényesítési eljárás három tanúja (mindhárman családtagok voltak), és maga Alois is elismerte apaságát.⁵¹ A lelkész bejegyzése szerint a tanúk is megerősítették, hogy Alois apja maga kérte nevének bejegyzését az anyakönyvbe.⁵²

A névváltoztatás – aminek abban az időben csak egy osztrák parasztcsalád története szempontjából volt jelentősége – azért eredményezett szűnni nem akaró spekulációt, mert elválaszthatatlanul összefügg Adolf Hitler nagyapjának személyével. Csupán három lehetőséget kell megvizsgálnunk. Ezek között az első kettő egy kicsit többre is utalhat, mint arra, hogy egy titokban tartott, apró kis botrány történt a Hiedler családban, míg a harmadikat, melynek történelmi szempontból is jelentősége lehetne, a bizonyítékok fényében eleve el lehet vetni.

Az első lehetőség szerint Alois apja valóban az volt, aki a kiegészített anyakönyvben szerepel, és akit a Harmadik Birodalom is Hitler nagyapjaként ismert el, tehát Johann Georg Hiedler. Ha viszont valóban ő volt az apa, akkor életében – vagy éppen házassága alatt – Hiedler vajon miért nem próbálkozott meg egyszer sem azzal, hogy fia születését törvényesítse? A szegénység erre nem jelenthet magyarázatot. Bár házasságkötésük után, a pletykák szerint, Johann Georg és Maria Anna olyan szegények voltak, hogy jászolban voltak kénytelenek aludni, de az mára már bebizonyosodott, hogy Maria Anna nem is volt olyan koldusszegény, mint ahogy azt feltételezték.⁵³ Ha pedig így állt a helyzet, akkor a kézenfekvő ok arra, hogy Nepomuk örökbe fogadta Aloist – tehát emberbaráti szeretetből meg akarta menteni a borzalmas nyomortól – azonnal elesik. Akkor Maria Anna, aki a kereszteléskor sem fedte fel az apa kilétét, vajon miért volt hajlandó megválni egyetlen fiától? Aloist vajon miért nem a természetes apja nevelte, és miért kellett apja öccsének házában felnőnie? És az apró szabálytalanságokkal tarkított törvényesítést (az apa távollétében az apaságot nem lehet törvényesíteni) – azt, hogy Alois, Nepomuk és a három, Nepomukkal szoros vagy rokoni kapcsolatban lévő tanú félrevezette a közjegyzőt és a falusi lelkipásztort – miért halogatták egészen 1876-ig?⁵⁴ Az nagyon valószínűnek látszik, hogy a Nepomuktól Aloisnak juttatott örökség is közrejátszott a dologban. De miért kellett ehhez megváltoztatni a nevet? Az, hogy Nepomuk, akinek csak lányai születtek és a felesége ekkor már ötvenéves volt, szerette volna, hogy a család neve fennmaradjon, s azt Alois vigye tovább, valószínűtlen, vagy nem elégséges magyarázatnak tűnik.

A válaszok ezekre a kérdésekre az idő ködébe vesztek s aligha bírnak történelmi jelentőséggel. Ha viszont Johann Georg apasága megkérdőjeleződik, akkor vajon ki más lehetett a természetes apa? A nyilvánvaló jelölt maga Nepomuk lehetne. Ő „fogadta örökbe” Aloist, ő gondoskodott róla, ő nevelte. És – felesége, Eva Maria halála után három évvel – minden bizonnyal a névváltoztatást is ő kezdeményezte. Úgy tűnik, a névváltoztatás mögött az húzódott meg, hogy Alois törvényesen is szerepelhessen a végrendeletében és örökösévé válhasson. Nepomuk 1888-ban bekövetkezett halála után a reménybeli örökösökkel, legnagyobb meglepetésükre, közölték, hogy semmit sem örököltek. Hat hónap elteltével viszont Alois, aki a jelek szerint addig semmiféle jelentős összeggel nem rendelkezett, Spitaltól nem messze, 4 és 5 ezer gulden közötti összegért, egy szép házat vett a hozzá tartozó kis birtokkal együtt.⁵⁵ Valószínűnek tűnik tehát, hogy Nepomuk és nem Johann Georg volt Alois tényleges apja, aki öccse Maria Annával fennálló házassága alatt nem volt hajlandó sajátjaként elfogadni gyermekét. A családi botrányt véka alá rejtették, de a névváltoztatásra mindaddig nem kerülhetett sor, míg Nepomuk felesége életben volt.⁵⁶

Erre viszont nincs semmi bizonyíték, és Nepomuk még felesége halála után is gondosan vigyázott arra, hogy ezt nyilvánosan ne kelljen elismernie. E tekintetben bizonyos jelentőséggel bírhat Adolf Hitler, Mein Kampf című könyvének elején tett elejtett megjegyzése, hogy egy „szegény kisparaszt” fiaként látta meg a napvilágot (ez a megjegyzés semmi esetre sem vonatkozhatott Johann Georgra, a molnárlegényre).⁵⁷ Hitler viszont gyakran engedett meg magának pontatlanságokat a Mein Kampf önéletrajzi részleteiben, és hiba lenne túl nagy jelentőséget tulajdonítani a nagyapjával kapcsolatos megjegyzésének (ha az Nepomuk volt, akkor ő azért egy kicsivel több lehetett „szegény kisparasztnál”). Azt is állították, hogy az 1876-ban Alois által választott „Hitler” név szándékosan a „Hüttler” névre (Nepomuk nevére), nem pedig a Hiedler (Johann Georg nevére) utal. Ez viszont már azt jelentené, hogy túlságosan is sokat belemagyarázunk a nevek megjelenési formáiba, melyek a tizenkilencedik század vége előtt bizonytalanok voltak és gyakran változtak. A „Hiedler” „Hietler” „Hüttler” „Hütler” és „Hitler” nevek kisbirtokost jelentenek, melyek a tizenkilencedik század elejéről és közepéről származó dokumentumokban állandóan összecserélődnek, fonetikusan pedig alig megkülönböztethetők egymástól.⁵⁸ Nepomukot például „Hiedlernek” keresztelték, de házasságkötésekor már „Hüttlerként” jegyezték be az anyakönyvbe.⁵⁹ A társadalmi ranglétrán felfelé haladó Aloisnak valószínűleg jobban tetszhetett a név kevésbé parasztos „Hitler” változata. Az is könnyen meglehet, hogy a „Hitler” nevet a weitrai közjegyző választotta a törvényesítés folyamán, amit másnap, Döllersheimben, a lelkipásztor egyszerűen csak átmásolt az anyakönyvbe.⁶⁰ Bármi volt is a névválasztás oka, Alois – úgy tűnik – nagyon meg volt vele elégedve. Ezt követően ő már soha nem tért el ettől a névhasználattól, s 1877 januárjától, amikor a névhasználat véglegesen törvényessé vált, mindig „Alois Hitlerként” írta alá a nevét. Fia szintén elégedett volt a kevésbé mindennapi „Hitler” névvel.⁶¹

A harmadik lehetőség az, hogy Adolf Hitler nagyapja zsidó volt. Az 1920-as évek elején a müncheni kávéházakban terjengtek ilyesfajta pletykák, melyeket a külföldi sajtó szenzációhajhász újságírói a 30-as években ismét elővettek. Azt állították, hogy a „Hüttler” zsidó név, s Bukarestben még „nyomára is bukkantak” egy Hitler nevet viselő zsidó családra, sőt azt is állították, hogy apjának a természetes apja Rothschild báró volt, akinek bécsi házában Hitler nagyanyja állítólag egy ideig szolgálóként dolgozott.⁶² Hitler állítólagos zsidó származásával kapcsolatban a II. világháború óta eltelt időszakban a legkomolyabb spekuláció egyértelműen a náci ügyvédhez, Lengyelország volt főkormányzójához, Hans Frankhoz vezethető vissza, aki nürnbergi cellájában a hóhérra várva diktálta le emlékiratait.

Frank azt állítja, hogy 1930-ban, az év vége felé, Hitler magához hívatta és megmutatott neki egy unokaöccsétől, William Patrick Hitlertől (féltestvérének, Aloisnak a fia, akinek rövid ideig tartó házassága volt egy ír asszonnyal) származó levelet, melyben – a sajtóban szellőztetett hírekre reagálva – azzal fenyegette, hogy leleplezi, hiszen neki is zsidó vér folyik az ereiben. Hitler állítólag megbízta Frankot, hogy nézzen utána családja történetének, s Frank – elmondása szerint – jelentette is, hogy Maria Anna Schicklgruber abban az időben hozta világra gyermekét, amikor Grazban szakácsnőként dolgozott egy Frankenberger nevű zsidó családnál. S ez még nem minden: az idősebb Frankenberger tizenkilenc éves fia nevében a gyermeket tizennégy éves koráig állítólag rendszeres anyagi támogatásban is részesítette. Maria Anna Schicklgruber állítólag éveken keresztül levelezési kapcsolatban is állt a Frankenberger családdal. Frank elmondása szerint Hitler kijelentette, hogy apja és nagyanyja elmondása alapján tudja, hogy igazi nagyapja nem az a grazi zsidó volt, de mivel nagyanyja s későbbi férje nagyon szegények voltak, ezért becsapták a zsidót s elhitették vele, hogy ő az apa, s ezért követelték a gyermek támogatását.⁶³

Az 1950-es években Frank története széles körű nyilvánosságot kapott, csak éppen bizonyítékok híján – nem állt meg a lábán.⁶⁴ Az 1830-as években Grazban nem élt Frankenberger nevű zsidó család. Mi több, abban az időben egyáltalán nem voltak zsidók Stájerországban, mivel letelepedésüket Ausztriának abban a tartományában csak az 1860-as években engedélyezték. Élt ugyan egy Frankenreiter nevű família Grazban, de az nem volt zsidó. Arra sincs semmiféle bizonyíték, hogy Maria Anna valaha is járt volna Grazban, arra pedig különösen nincs, hogy a Leopold Frankenreiter nevű mészárosnál állt volna alkalmazásban. A Maria Anna és a Frankenberger vagy Frankenreiter család közötti levelezésnek ugyancsak nem lehetett nyomára bukkanni. Leopold Frankenreiter fia, a gyermek állítólagos apja (Frank története szerint és azt feltételezve, hogy összekeverte a neveket), aki helyett az idősebb Frankenreiter fizette tizenhárom éven keresztül a tartásdíjat, Alois születésekor még csak tízéves volt. Ráadásul a Frankenreiter családra akkor nagyon rossz idők jártak, így Maria Anna Schicklgruber bárminemű anyagi támogatása hihetetlennek tűnik.⁶⁵ Franknak azon állítása sem hihető, mely szerint Hitler a nagyanyjától tudta meg, hogy a grazi történet nem igaz, hiszen Hitler születésekor a nagyanyja már több, mint negyven éve nem volt az élők sorában. Az is erősen kétséges, hogy Hitler 1930-ban zsaroló levelet kapott volna unokafivérétől. Ha mégis ez történt, akkor Patrick – aki állítólag több alkalommal is kellemetlenkedett híres nagybátyjának – nagyon szerencsés volt, hogy túlélte az elkövetkező néhány évet, melynek túlnyomó részét Németországban töltötte, s 1938 decemberében véglegesen el tudta hagyni az országot.⁶⁶ „Leleplezése”, mely 1939-ben, egy párizsi folyóiratban látott napvilágot, említést sem tesz az állítólagos grazi történetről.⁶⁷ A Gestapo Hitler családi hátterével kapcsolatban az 1930-as és 1940-es években végzett kutatásaiban sincs semmi nyoma a grazi indíttatásnak.⁶⁸ Semmiféle befalazott csontvázat nem találtak. Hans Frank emlékirata, melyet a hóhérra várva, és nyilvánvalóan lelki válságban⁶⁹ diktált, amúgy is tele van pontatlansággal, így meglehetős óvatossággal kell bánni vele. Ami Hitler állítólagos zsidó nagyapját illeti, az emlékirat nem képvisel semmi hiteles értéket. Hitler nagyapja, bárki is volt, nem lehetett a grazi zsidó.⁷⁰

Hitler apja természetes apjának szerepére így továbbra is Johann Georg Hiedler és Johann Nepomuk Hiedler (vagy Hüttler) pályázhat. A hivatalos változat mindig is Johann Georgot tartotta Adolf nagyapjának. Nincs elegendő bizonyíték egyik változat igazolására sem. Talán még Adolf sem tudta, bár arra sincs hitelt érdemlő bizonyíték, hogy valaha is kétségbe vonta volna Johann Georg Hiedler apaságát.⁷¹ Ami Adolfot illeti, ennek mindössze annyi a jelentősége, hogy ha Nepomuk lett volna a nagyapja, akkor a családfa még több vérfertőzésről tanúskodna, mint ha Johann Georgot fogadnánk el nagyapának, hiszen Nepomuk egyben Hitler anyjának is nagyapja volt.⁷²

Klara Pölzl, Hitler anyja volt a legidősebb a tizenegyből három életben maradt gyermek közül (a másik kettő Johanna és Theresia volt), aki Nepomuk legidősebb lánya, Johanna Hüttlernek és a spitali kisbirtokos, Johann Baptist Pölzl házasságából született. Klara a nagyapja, Nepomuk tanyájával szomszédos kis gazdaságban nőtt fel. Klara anyja, Johanna és nagynénje Walpurga, Alois Schicklgruberrel együtt gyakorlatilag Nepomuk házában nőtt fel.⁷³ Hivatalosan, az 1876-os névváltoztatás és törvényesítés után Alois Hitler és Klara Pölzl másodunokatestvérek voltak. 1876-ban, az akkor tizenhat éves Klara Pölzl elhagyta spitali családját s az Inn mellett lévő Braunauba költözött, s szolgálóként munkát vállalt Alois Hitlernél.⁷⁴

Alois ebben az időben már köztiszteletnek örvendő vámtisztviselő volt Braunauban. Magánélete viszont nem alakult olyan szabályosan, mint hivatali pályafutása. Háromszor nősült, először egy nála jóval idősebb nőtt vett el, majd két olyan nővel kötött házasságot, akik akár a saját lányai is lehettek volna. Egy házasság előtti kapcsolatából és két utolsó házasságából kilenc gyermek született, akik közül négyen még csecsemőkorukban meghaltak. A magánélete tehát egy vidéki vámtisztviselőéhez képest – az átlagosnál is zavarosabban alakult.⁷⁵ Már az 1860-as években is volt egy törvénytelen gyereke.⁷⁶ 1873-ban feleségül vette az akkor ötvenéves Anna Glasslt. A nála tizennégy évvel idősebb asszonnyal kötött házassága minden bizonnyal anyagi érdekeken alapulhatott, mivel Anna viszonylag jómódúnak számított, és hivatalos körökben is jó kapcsolatai voltak.⁷⁷ Nem sokkal később, de az is lehet, hogy már a házasság kezdetén, Anna megbetegedett. Egészségi állapotának javulását mindenesetre nem segíthette elő, hogy tudott az Alois és a Hitleréknek lakást adó Streif fogadó fiatal pincérlánya, Franziska (Fanni) Matzelberger közötti viszonyról. 1880-ban aztán Annának is elege lett ebből a házasságból, s törvényes engedélyt kapott a válásra.⁷⁸

Alois ezek után már nyíltan együtt élt Fannival, akinek első teendője az volt, hogy a nála egy évvel idősebb, így az Alois kegyeiért folytatott harcban potenciális ellenfélnek látszó Klara Pölzlt elüldözze Hitler háztartásából. 1882-ben Fanni fiúgyereknek adott életet, akit Alois Matzelberger néven anyakönyveztek, de csak 1883-ban törvényesítettek, amikor Anna halála után hat héttel szabad út nyílott Alois és Franziska házassága előtt. A második gyermek, Angela, nem egészen két hónappal a házasság megkötése után jött világra. 1884-ben Fanni viszont tuberkulózist kapott s még az év augusztusában, huszonhárom éves korában meghalt.⁷⁹

Betegsége alatt Fanni kiköltözött Braunauból vidékre, a friss levegőre. Alois ekkor egyenesen Klara Pölzlhöz fordult, hogy a két gyereknek gondját viselje, és visszahozta Braunauba. Míg Fanni haldoklott, Klara teherbe esett. Mivel hivatalosan másod–unokatestvérek voltak, ezért Alois és Klara házasságához az egyház engedélyére volt szükség. Négy hónap várakozás után, 1884 végén, amikor Klara állapota már nyilvánvalóvá vált, végre az engedély is megérkezett Rómából, s a pár 1885. január 7-én kötött házasságot. Az esküvői szertartásra kora reggel, hat órakor került sor. A sietősen lezajlott, formális ceremónia után Alois már ment is vissza munkahelyére, a vámhivatalba.⁸⁰

Alois harmadik házasságából az első gyerek, Gustav, 1885 májusában született, majd a következő év szeptemberében őt Ida követte, majd Klara, szinte szünetet sem hagyva magának, megszülte a harmadik gyereket, Ottot, aki napokkal születése után meghalt. Klara életében hamarosan újabb tragédia következett be, mert Gustav és Ida diftériát kapott, s hetekkel egymást követően, az egyik 1887 decemberében, a másik 1888 januárjában meghalt.⁸¹ 1888 nyarán Klara ismét teherbe esett. 1889. április 20-án, egy hűvös, borús húsvét hétfőjén,⁸² este fél hétkor a „Gasthof zum Pommer”, Vorstadt 219. szám alatti otthonukban életet adott negyedik, a kisdedkort is túlélő gyermekének, Adolfnak.⁸³

A Mein Kampf című könyvének első mondataiban Adolf már szükségesnek tartotta hangsúlyozni – ami később náci rutinná is változott – milyen sorsszerű volt, hogy éppen az Inn melletti Braunauban, annak a két országnak a határán született, melyek egyesítését életcéljának tekintette.⁸⁴ Braunaura viszont csak nagyon keveset, vagy egyáltalán nem emlékezhetett, mivel még hároméves kora előtt apját 1892-ben fővámszedővé – az elemi iskolai végzettséggel elérhető legmagasabb rangra – léptették elő, s a család a bajorországi Passauba költözött, ahol a határ német oldalán teljesített szolgálatot.⁸⁵ Ez volt az egyike az ifjú Hitler számos lakcímváltozásának.

Adolf gyermekkoráról nagyon kevés dokumentum maradt fent. A Mein Kampfban megörökített, erről szóló beszámolója pontatlan és erősen ki van színezve. A család és az ismerősök háború utáni visszaemlékezéseit megfelelő óvatossággal kell kezelni, mivel időnként felmerül a gyanú, hogy a Harmadik Birodalom fennállása alatt erősen megszépítették a jövendő Führer gyermekkorát. A pszichológusok és pszichotörténészek által annyira fontosnak tartott legfogékonyabb éveivel kapcsolatban szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy túlnyomórészt csak utólagos találgatásokból lehet kiindulni.⁸⁶

Anyagi értelemben a Hitler család középosztálybeli kényelemben élt. Aloison és Klarán kívül, az Alois második házasságából született két gyermek, az ifjabb Alois (amíg 1896-ban ki nem repült a családi fészekből) és Angela, Adolf, (az 1894-ben született és 1900-ban meghalt) Edmund, és az 1896-ban világra jött Paula élt a családban egy Rosalia Schicht nevű cselédlánnyal és szakácsnővel. Rajtuk kívül ott volt még Adolf nagynénje, Johanna is, anyjának egyik rossz természetű, púpos testvérhúga is, aki viszont nagyon kedvelte Adolfot, s nagy segítségére volt Klarának a háztartás ellátásában. Öröklése és 1889-ben történt ingatlanvásárlása után Alois mérsékelten jómódúnak számított. Megbízható jövedelemmel rendelkezett, egy elemi iskolai tanítónál valamivel többet kereshetett.⁸⁷

Családi életük viszont távol állt attól, hogy harmonikusnak és boldognak lehetett volna nevezni.⁸⁸ Alois régimódi, vidéki kishivatalnok – nagyképű, szigorú, szűkmarkú ember – maradt, állására mérhetetlenül büszke, kínosan pontos, munkájának élő ember volt, aki ráadásul humorérzékkel sem rendelkezett. A helyi közösségben köztiszteletben álló embernek számított. Rossz természetével, házsártosságával mind a munkában, mind családi körben teljesen váratlan viharokat kavart. Állandóan füstölt, mint egy gyárkémény, s munka után, hazamenetel helyett jobban szeretett néhány sör mellett a kocsmaasztalnál elbeszélgetni. Nagyon keveset foglalkozott gyermekei nevelésével, s a családi tűzhely melege helyett jobban érezte magát, ha távol lehet a háztól.⁸⁹ Szenvedélyesen méhészkedett. A passaui munkahelyétől a méhekig tartó félórás sétája, majd visszafelé úton a fogadóba betérése kétségkívül nyugalmat és békés pihenőt jelentett számára, mielőtt visszatért volna gyerekzsivajtól hangos otthonába. Álmai 1889-ben váltak valóra, mert a Nepomuktól származó örökségből akkor tudott magának egy kis birtokot venni a szülővárosától, Spitaltól nem messze lévő Waldviertelben, ahol méhkaptárjait tarthatta. Bár ezt a kis birtokot három év elteltével eladta, de aztán két másikat vett helyette.⁹⁰ Otthonában Alois nem tűrt semmiféle ellentmondást, pöffeszkedő, zsarnokoskodó férj és szigorú, távolságtartó, önkényeskedő s gyakran ingerlékeny apa volt. Házasságkötésük után Klara még hosszú időn keresztül csak „Bácsinak” tudta szólítani.⁹¹ Pipaállványát Klara még halála után is a konyhában tartotta, s mikor neve szóba került, akkor csak rámutatott, mintha ezzel is növelni akarta volna mondandója súlyát.⁹²

Ami gyengédséget és szeretetet a gyerekek nem kaptak meg az apjuktól, azért anyjuk bőséggel kárpótolta őket. Eduard Bloch, egy zsidó orvos, jóval későbbi – a náci Németországból történt kiüldözése utáni – beszámolója szerint Klara Hitler „egyszerű, szerény és kedves teremtés volt. A sudár termetű asszony barna haját mindig rendben tartotta, hosszúkás, ovális arcában gyönyörűségesen kifejező, szürkéskék szemek csillogtak.”⁹³ Természeténél fogva engedelmes, visszahúzódó, csendes, istenfélő, templomba járó asszony volt, aki magára vállalta az egész háztartás irányítását, s szeretettel vette körül saját és fogadott gyermekeit. Első két gyermekének 1887–88-ban gyors egymás utáni halála, majd ötödik gyermekének, Edmundnak hatéves kora előtt, 1900-ban bekövetkezett elhunyta minden bizonnyal óriási csapást jelentett a számára.⁹⁴ Bánatát tovább súlyosbíthatta, hogy még egy ingerlékeny, mogorva, érzéketlen és zsarnokoskodó férjjel is együtt kellett élnie. Aligha meglepő tehát, hogy szomorú és gondoktól megviselt asszonynak látszott. Az is természetes, hogy féltő szeretettel vette körül és óvta két életben maradt gyermekét, Adolfot és Paulát.⁹⁵ Ezért cserébe gyermekei és fogadott gyermekei, különösen Adolf, rajongó szeretettel csüngtek rajta. „Anyja iránti szeretete volt a legfeltűnőbb vonása”, írta később dr. Bloch. „Bár a szó szoros értelmében nem lehetett »a mama kedvencének« tartani, de még sohasem találkoztam szorosabb kötődéssel”⁹⁶ – tette hozzá az orvos. A Mein Kampfban fellelhető kevés, emberi vonzalmat tükröző részlet egyikében Adolf a következőket írta: „Tiszteltem apámat, de anyámat szerettem.”⁹⁷ Anyja fényképét még a bunkerben töltött utolsó napjaiban is magánál tartotta. Arcképe ott függött a müncheni, a berlini és az alpesi környezetben, Berchtesgaden közelében lévő obersalzbergi szobájának falán is.⁹⁸ Könnyen lehet, hogy anyja volt az egyetlen ember, akit életében igazán szeretett.

Adolf korai gyermekkora tehát egy túlzottan is aggodalmaskodó anya féltő és szerető szárnyai védelmében, egy olyan házban teltek, ahol mindenre rányomta fenyegető bélyegét a szigorúan fegyelmező apa jelenléte, kinek haragjától az engedelmes Klara sem tudta megvédeni gyermekeit. Adolf húga, Paula, a háború után „nagyon lágy és gyengéd teremtésként” emlékezett meg anyjáról, aki „elsimította a túlzottan is szigorú apa és a nagyon élénk, talán kicsit nehezen nevelhető gyerekek közötti ellentéteket. Ha volt is valaha vita vagy nézeteltérés a szüleim között”, folytatta Hitler húga „akkor az mindig a gyerekek miatt történt. Különösen a bátyám, Adolf hívta ki gyakran apám haragját maga ellen, s ezért naponta jókora veréseket is kapott… Hányszor fordult elő, hogy anyám dédelgetéssel és szeretettel próbálta elérni nála azt, amit apánknak szigorral nem sikerült!”⁹⁹ Később, az 1940-es években Hitler a késő esti, kandalló mellett tartott monológjai során gyakran emlegette, hogy apja nagyon hirtelen haragú ember volt, és ilyenkor gyorsan eljárt a keze. Apját egyáltalán nem szerette, mondta, de annál inkább félt tőle. Szegény, drága édesanyja – ahogy emlegette –, akihez annyira kötődött, állandó félelemben élt a verések miatt, s gyakran az ajtó előtt várakozott, amíg apja befejezte fiának a nevelését.¹⁰⁰

Könnyen elképzelhető, hogy Alois erőszakossága néha a felesége ellen is fordult. Lehetséges, hogy gyerekkori emlékeiből táplálkozik a Mein Kampfnak az a részlete is, melyben szemléletesen leírja, ahogy egy munkáscsaládban a részeg apa a gyerekek szeme előtt veri a feleségét.¹⁰¹ Hogy mindez milyen hatással volt Adolf jellemének kialakulására, azt már csak találgatni lehet.¹⁰² Nem lehet kétséges, hogy ez meglehetősen mély nyomokat hagyhatott benne.

A felszín alatt nyilvánvalóan formálódhatott a későbbi Hitler. Ennek ellenére csak találgatás marad, de nem nehéz elképzelni, hogy az engedelmes nőkkel szembeni későbbi atyáskodása, hatalomvágya (az elképzelt vezető szigorú, ellentmondást nem tűrő apafigurája), a tartalmas és mély emberi kapcsolatok kialakítására való alkalmatlansága, az ebből fakadó, emberekkel szemben tanúsított hideg brutalitása, és – nem utolsósorban – a benne szunnyadó mértéktelen gyűlölet, mely valami mélyebb rétegekben meghúzódó, és az ezzel ellentétes önimádatban kifejezésre jutó öngyűlöletből fakadt, tudat alatt a fiatal Adolf családi körülményeiben gyökerezett. Adolf életének korai szakasza, már amennyiben rekonstruálni lehet, még nem sejtette, hogy mivé fog fejlődni. Nem jártak meggyőző eredménnyel azok a kísérletek, melyek során „a gyilkos diktátor torzult személyiségét” próbálták felfedezni a gyermekben.¹⁰³ Ha kizárjuk tudatunkból a később történteket, akkor többnyire csak részvétet érzünk, hogy egy gyereknek ilyen családi körülmények között kellett nevelkednie.¹⁰⁴

II.

A gyermekévekre a gyakori költözések okozta bizonytalanság is rányomja a bélyegét. Alois előléptetése 1894-ben azzal járt, hogy a család Passauba költözött. Klara ott is maradt a gyerekekkel, most már az újszülött Edmundot is beleértve, amikor férjét 1894 áprilisában Linzbe helyezték. A család rövid látogatásokkal tarkított szétszakadása egy éven át tartott. Anyja az újszülöttel, mostohatestvérei, Angela és az ifjabb Alois az iskolával volt elfoglalva, így Adolf egy ideig csak egyedül ténfergett a ház körül. Ezekben a hónapokban jelentkeztek nála először a hisztériás rohamok, ha a dolgok nem a kívánsága szerint alakultak.¹⁰⁵ Jóval később maga is említette, már gyerekként megszokta, hogy mindig az övé legyen az utolsó szó.¹⁰⁶ Azért ennek ellenére jórészt kedvére játszhatott cowboyosdit, indiánosdit vagy háborúsdit.

1895 februárjában Alois egy kis birtokot vásárolt Linztől mintegy harminc kilométernyire, Lambach közelében, a Fischlam körzetéhez tartozó Hafeld falucska környékén, és két hónap elteltével a család is odaköltözött. 1895. május 1-jén Adolf is ebben a parányi, fischlami iskolában kezdte el tanulmányait, s az ezt követő két év során jó előmenetelt ért el, s a legjobb jegyeket kapta iskolai munkájára és magatartására.¹⁰⁷ Az iskolán kívül Adolf továbbra is a szabadban játszott barátaival. Otthon viszont a feszültség egyre fokozódott azután, hogy Alois 1895 júniusában az osztrák állam szolgálatában töltött negyvenévi munka után nyugdíjba vonult, hogy idejét ezután teljes egészében a méhészkedésnek szentelhesse. Így sokkal többet volt otthon, mint korábban; a gazdaság túlságosan is nagy falatnak bizonyult a számára, ráadásul még anyagi felelősséggel is járt, otthon pedig a csecsemő Paulával megszaporodott gyerekek tették próbára az idegeit. Mikor az ifjabb Alois apja haragját magára zúdítva elhagyta az otthonát, akkor a csecsemő Edmundtól eltekintve Adolf volt az egyetlen fiú a házban, akinek el kellett viselni apja ingerlékenységét és szeszélyességét.¹⁰⁸

1897-ben Alois eladta a hafeldi birtokot s a család egy ideiglenes lakásba, majd 1898-ban végleges helyére, Lambachba, az apró kis kereskedővárosba költözött. Adolfról a lambachi iskolában is kedvezően nyilatkoztak a tanítók, bár később azt is mondták róla, hogy „egyre nehezebben kezelhetőnek” bizonyult.¹⁰⁹ Valószínűleg a kórusokat kedvelő apja ösztönzésére, Adolf ebben az időben énekórákra is eljárt a Lambach közelében lévő kolostorba. Későbbi elmondása szerint nagyon megragadta az egyházi pompa, s legnagyobb, legáhítottabb eszményképének az apátot tekintette.¹¹⁰

Alois Hitler mindig is nyughatatlan lélek volt. Hosszú, braunaui tartózkodásuk alatt is többször költöztek, s ennek következtében több alkalommal is gyökértelenné váltak. Alois utolsó költözésére 1898 novemberében azután került sor, hogy a Linz határában lévő Leonding faluban megvett egy házat a hozzá tartozó kis földterülettel együtt. Ettől kezdve a család Linz környékén telepedett meg, s Adolf egészen az 1945-ös bunkerbeli végnapjáig – Linzet tartotta szülővárosának.¹¹¹ Linz mindig is fiatalsága boldog és gondoktól mentes korszakára emlékeztette.¹¹² Anyja emléke is ehhez kötődik. Ráadásul ez volt a „legnémetebb” város az osztrák birodalomban. Nyilvánvalóan a kisvárosi német idill jelképezte számára azt az álomképet, amit élete során mindig szembeállított Béccsel, azzal a várossal, melyet hamarosan megismert és meggyűlölt. Az 1940-es években állandóan arról beszélt, hogy Linzet Bécs kulturális ellensúlyává és a Duna legszebb városává kell változtatni. Hatalmas összegeket biztosított a város rekonstrukciójára. A Vörös Hadsereg már Berlin kapuit döngette, de ő még mindig az építésze, Hermann Giesler készítette – fiatalságának városát ábrázoló – maketteket nézegette, ahol idős napjait szerette volna tölteni, s azt akarta, hogy ott is temessék el.¹¹³

Adolf közben az elemi iskola harmadik osztályát végezte. Úgy tűnik, hamar beilleszkedett új iskolatársai közösségébe,¹¹⁴ s hamarosan „bandavezér” lett a falusi gyermekeknek a környező erdőkben, mezőkön folytatott rabló–pandúr játékaiban.¹¹⁵ A háborúsdi volt a kedvence.¹¹⁶ Adolf elragadtatással nézegette az otthon kezébe került, francia–porosz háborúról szóló, gazdagon illusztrált könyvet.¹¹⁷ Az angol–búr háború kitörésekor a búroknak szenvedélyesen drukkoló falusi gyerekek a búrok hőstetteire építették fel játékaikat.¹¹⁸ Erre az időre tehető, amikor a kis Adolfot teljesen hatalmukba kerítették Karl May Vadnyugatról és az indián háborúról szóló kalandregényei (May különben soha nem járt Amerikában), mint ahogy más fiatalok ezrei is falták ezeket az olvasmányokat. Ezeknek a gyerekeknek a többsége szinte Karl May kalandos történetein nevelkedett, és a gyermekkori fantáziaképek felnőtt korukban is tovább éltek bennük. Adolf Karl May iránt érzett csodálata soha nem halványult el.¹¹⁹ Birodalmi kancellárként még mindig Karl May-könyveket olvasott, s ezt javasolta tábornokainak is, akiket állandóan a képzelőerő hiányával vádolt.¹²⁰

Adolf úgy emlékezett ezekre „a boldog időkre”, hogy „az iskolai feladatok nevetségesen könnyűek voltak, így rengeteg szabadidőm volt, s többet voltam a levegőn, mint a saját szobámban”, itt „a rétek és erdők alkotta csatamezőkön a mindig is meglévő »ellentétek« – egyre súlyosbodó konfliktusai apjával – gyakran eszébe jutottak”.¹²¹

1900-ban véget értek a gondtalan évek. Ez pontosan akkor történt, amikor Adolf jövőjével kapcsolatban is meg kellett hozni a fontos döntéseket, ki kellett választani az iskolát, melyben középiskolai tanulmányait folytatja, de közben a Hitler családot újabb tragédia érte, amikor Edmundot, Adolf kisöccsét, 1900. február 2-án a kanyaró elvitte.¹²² Alois idősebb, otthonától távol élő fiának közben teljesen megromlott a viszonya apjával, akinek így minden, fiai pályafutásával kapcsolatos terve csak Adolfra korlátozódott. Ez Alois élete végéig feszültségforrást eredményezett apa és fia között.

Adolf 1900. szeptember 17-én kezdte el középiskolai tanulmányait. Apja a Realschule és nem a Gymnasium mellett döntött, tehát olyan iskolát választott neki, melyben a klasszikus és humán tantárgyak a háttérbe szorultak, de ez is alapját képezte egy majdani magasabb iskolának, mely főképpen a „korszerű” tantárgyakra, a természet- és műszaki tudományokra helyezte a hangsúlyt.¹²³ Adolf szerint apját erősen befolyásolta fiának már akkor jelentkező rajzkészsége, ráadásul saját, göröngyös hivatali pályája alapján nem jó szemmel nézte, haszontalannak tartotta a humán jellegű tanulmányokat.¹²⁴ Egy jövendő közhivatalnok számára nem ez jelentette a követendő utat, és Alois ezt a pályát szánta fiának. Még Alois is elég szép karriert tudhatott maga mögött az osztrák államigazgatásban, holott esetében nehéz lenne bármilyen hivatalos képzettséget megemlíteni.

Az átmenetet a középiskolába az ifjú Adolf nehezen élte meg. Leondingból minden nap gyalog kellett megtennie a Linzig tartó, több, mint egyórás utat, így nagyon kevés, vagy semmi ideje sem maradt arra, hogy iskolán kívüli barátságokat ápoljon. Bár Leondingban a falusi gyerekek között továbbra is ő maradt a nagy hal az apró tavacskában, új iskolájában az osztálytársai viszont nem különösképpen figyeltek fel rá. Az iskolában nem is volt közeli barátja, de nem is kereste senki barátságát. A falusi tanító figyelmét most a különböző tantárgyakat oktató tanárok személytelen bánásmódja váltotta fel. Az a minimális erőfeszítés, mellyel Adolfnak sikerült jó eredményeket elérni az általános iskolában, itt már nem bizonyult elégségesnek.¹²⁵ Tanulmányi eredménye, mely az általános iskolában annyira jó volt, most visszaesett. Magatartása is a nyilvánvaló éretlenségről árulkodott.¹²⁶

Az 1900–1901. első tanévben Adolf „elégtelen” eredményt ért el matematikából és természetrajzból, s ezért osztályismétlésre kötelezték. Szorgalmát „változónak” minősítették. A megismételt év alatt, feltételezhetően az otthoni fejmosás miatt, Adolf tanulmányi munkájában némi javulás állt be, de az nem állandósult, s mikor 1905 őszén befejezte a tanulmányait, az eredménye a gyenge és a közepes között ingadozott.

A sikertelen müncheni puccskísérletet utáni bírósági tárgyaláson a védőügyvéd megkapta Hitler volt tanárának, dr. Eduard Huemlernek 1923. december 12-én kelt levelét, melyben a tanár mint vékony, sápadt, Linz és Leonding között ingázó gyerekre emlékszik, aki nem használta ki tehetségét, nem volt elég szorgalmas, és nem tudott beleilleszkedni az iskolai fegyelembe. Makacs, önkényeskedő, fölényes és forrófejű gyereknek ismerte meg. Tanárai szemrehányásait Adolf alig titkolt fennhéjázással fogadta. Osztálytársaival zsarnokoskodó volt, s hamarosan egy éretlen kölykökből álló, kis banda vezére lett, melynek kialakulását Huemler jórészt annak tulajdonította, hogy a gyerek túl sok Karl May-könyvet olvasott, és mivel amúgy is hajlamos volt idejének elfecsérlésére, ezt még tovább súlyosbította a napi bejárás Leondinga.¹²⁷

Huemler állításával szemben erősen kétséges, hogy Hitler bármilyen vezető szerepet is betöltött volna iskolatársai között. Többi tanára és osztálytársai egybehangzó állítása szerint se pozitív, se negatív értelemben nem emelkedett ki a közösségből.¹²⁸

Aligha lehet kétséges, hogy Hitler véleménye tanárairól (egy kivételével) és iskolájáról egyaránt negatív volt. „Elementáris gyűlölettel” hagyta el az iskolát, s a későbbiekben is állandóan gúnyolta, nevetség tárgyává tette iskolás éveit és tanárait.¹²⁹ Egyedül csak történelemtanára, dr. Leonard Pötsch érdemelt ki nála a Mein Kampfban dicséretet, mert élénk elbeszélő stílusával és a német múltat idéző hősmondáival erős érzelmi alapokon nyugvó német nacionalista és Habsburg-ellenes érzéseket ébresztett benne (melyek különben is élénken éltek iskolájában, sőt egész Linz városában is).¹³⁰

Hitler Realschuléba való beilleszkedési nehézségeit tovább súlyosbították az apjával egyre romló viszony és a jövőjével kapcsolatos állandó viták. Mein Kampf című könyvében hősi ellenállásként tünteti fel, amikor apja akarata ellenére nem volt hajlandó hivatalnoki pályára lépni, s az iskolában szerzett rossz jegyeit is úgy állítja be, hogy az is szándékos ellenállás volt apja törekvéseivel szemben.¹³¹ Ez túlzott leegyszerűsítése a helyzetnek. Az viszont kétségtelen, hogy linzi iskolaéveinek elejére az apjával támadt konfliktusok nyomták rá a bélyegüket. Hitler még az 1940-es években is gyakran felemlegette, hogy tizenhárom éves korában apja elvitte a linzi vámhivatalba, mert ezzel is fel akarta kelteni érdeklődését a hivatalnoki munka iránt, s eszébe sem jutott, hogy ezzel a gyerekben rémületet, gyűlöletet és hosszan tartó utálatot ébreszt a hivatalnoki életformával szemben.¹³² Alois előtt a hivatalnoki munka nagyszerűségét nem lehetett kétségbe vonni, viszont minden kísérlete, hogy fiát is erre a pályára terelje, a gyerek makacs ellenállásába ütközött. „Már annak a gondolatára is ásítozni kezdtem és a hányinger kerülgetett, hogy szabadságomtól megfosztva, időmmel nem rendelkezve, egy irodában kelljen ücsörögnöm” – írta később a Mein Kampfban.¹³³

Adolf minél jobban ellenkezett, apja annál parancsolóbban és határozottabban lépett fel ellene. Ha jövőjéről kérdezték, akkor Adolf makacsul azt hajtogatta, hogy festőművész akar lenni, ami a csökönyös osztrák hivatalnok, Alois szemében egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt. „Művész, nem, amíg én élek erről szó sem lehet!” – mondogatta az idősebb Hitler.¹³⁴ Erősen kétséges, hogy az ifjonc Adolfnak már tizenkét éves korában ilyen határozott és eltökélt szándéka volt, hogy művész legyen belőle. Az viszont biztosra vehető, hogy a hivatalnoki pályával szemben érzett ellenszenve konfliktusokat eredményezett apjával, aki mindezért fia tunya és céltalan életvitelét okolta, melyben csak a rajzolgatás foglalja el a központi helyet.¹³⁵ Alacsony társadalmi helyzetéből Alois kitartó munkával, igyekezettel és nagy erőfeszítésekkel küzdötte fel magát a hivatalnoki szamárlétra egy megbecsült és rangos fokozatára. A sokkal előnyösebb helyzetből induló fia viszont csak tétlenül csellengett, rajzolgatással és álmodozással töltötte az idejét, az iskolában sem tanult rendesen, semmiféle elképzelése sem volt a jövőjéről, s lenézte azt az pályát, mely apja számára magát az életet jelentette. A vita egyre jobban kiélesedett, s most már nem korlátozódott egyszerűen arra, hogy a gyerek visszautasítja a hivatalnoki pályafutást. Adolf visszautasított mindent, ami csak apja számára jelentett valamit; s ezzel magától az apjától is elzárkózott.

Az apa–fiú konfliktusnak létezett egy másik eleme is. A 60 000 lakosú vidéki város, Linz szinte teljes egészében német származású lakossága körében erős nacionalizmus uralkodott, de a nacionalista érzések kifejezésmódja politikailag kettéosztotta a várost. Hitler apjának nacionalista érzelmei abban mutatkoztak meg, hogy erőteljesen követelte a német érdekek Ausztrián belüli érvényesülését (különösen az 1890-es évek második felében, amikor azok a cseheknek tett engedmények miatt sérülni látszottak). Ennek viszont semmi köze sem volt a Schönerer-féle pángermán nacionalizmushoz – az 1870-es években kialakult eszmékhez és a Georg Ritter von Schönerer vezette mozgalomhoz –, mely nem ismerte el az osztrák államot, és Vilmos császár Németországának a dicséretét zengte. Adolf viszont linzi iskolájában – a német nacionalizmus melegágyában – egyértelműen a Schönerer stílusú pángermán nacionalista szimbólumok bűvöletébe esett, melyek bármilyen korlátozott formában is jelenhettek meg Linzben, érzelmi indíttatásuk miatt erőteljes támogatásra találtak a linzi ifjúság körében.¹³⁶ Adolf semmilyen aktív formában nem vett részt a Schönerer-féle mozgalomban. Az viszont szinte biztosra vehető, hogy a konok és vitatkozó fiú még tovább ingerelte apját azzal, hogy a pángermán eszmék segítségével kigúnyolta és nevetség tárgyává tette azt az államot, mely szolgálatának apja az életét szentelte.¹³⁷

Adolf serdülőkora, mint ahogy ezt a Mein Kampfban is leírta „nagyon fájdalmasan alakult”.¹³⁸ A linzi középiskolába történt beiratkozással és az apjával folytatott hangos viták megindulásával jellemének egy fontos fejlődési szakasza is elkezdődött. Az általános iskola boldog játékos kisgyereke lusta, tunya, sértődött, lázadó, alattomos, makacs és céltalan tizenévessé fejlődött.

Mikor 1903. január 3-án apja a szokásos reggeli pohár bora mellett összeesett és meghalt a Wiesinger fogadóban,¹³⁹ akkor az Adolf jövőjével kapcsolatos összecsapások is megszűntek. Alois biztos megélhetést hagyott a családjára.¹⁴⁰ Érzelmileg ez bárhogyan is érinthette Klarát, az özvegyet, az nem valószínű, hogy Adolf, immár „az egyedüli férfi a házban” túlságosan gyászolta volna apja elvesztését,¹⁴¹ hiszen a szülők részéről ránehezedő nyomás jelentős része így lekerült a válláról. Anyja mindent megtett, hogy rávegye apja végakaratának teljesítésére, de összetűzésekbe azért nem ment bele, s bármennyire is aggódott fia jövőjéért, azért minden szeszélyének készséggel engedett.¹⁴² Továbbra is gyenge tanulmányi eredménye mindenesetre már önmagában is kizárta annak minden reális lehetőségét, hogy megfeleljen a hivatalnoki pálya támasztotta követelményeknek.

Az 1902/1903. tanévben – abban az évben, amikor apja meghalt – Adolf ismét megbukott matematikából s ezért, mielőtt felsőbb osztályba léphetett volna, pótvizsgát kellett tennie. Magatartásával most is a „változó” jegyet érdemelte ki, s ez történt az 1903/1904. tanévben is, de akkor meg francia nyelvből értékelték „elégtelenre” teljesítményét. A pótvizsgán azzal a feltétellel engedték át, hogy elmegy a linzi Realschuléból. A bukás után Adolf tehát áttelepült a 80 kilométernyire, Steyrben lévő Realschuléba, ahol albérletben kellett laknia, mert ez az iskola már túlságosan is távol esett lakhelyétől.¹⁴³ Későbbi visszaemlékezéseiben említi, mennyire fájt a szíve, hogy elküldték tanulni Steyrbe, abba a városba, amitől azóta is irtózik.¹⁴⁴

Adolf teljesítménye kezdetben Steyrben sem javult.¹⁴⁵ Az 1904/1905. tanév első félévében jó jegyet csak testnevelésből és rajzból tudott szerezni. „Erkölcsi magatartása” elégséges, szorgalma „változó” volt, közepesre értékelték vallási ismereteit, földrajz- és történelemtudása szintén közepesnek bizonyult (később pedig azt állította, hogy ezekből a tantárgyakból volt a legsikeresebb).¹⁴⁶ Ugyancsak közepest kapott kémiából, valamivel jobban teljesített fizikából, de megbukott a fakultatív gyorsírásból, valamint két kötelező tantárgyból, a matematikából és a német nyelvből is.¹⁴⁷ Ha a második félév során is hasonló eredményeket ért volna el, akkor még egyszer évet kellett volna ismételnie.¹⁴⁸ Második félévi bizonyítványa szerint 1905 szeptemberére sikerült magát valahogy összeszednie, a legtöbb tantárgyból sokat javított jegyein, német nyelvből és matematikából elkerülte a bukást, de ez geometriából nem sikerült neki, így megint pótvizsgát kellett tennie ahhoz, hogy majd lehetősége legyen az utolsó év záróvizsgáját is letenni az alsó reáliskolában. Szeptember 16-án Adolf visszatért Steyrbe, s geometriából is sikeresen letette a pótvizsgát. Ezzel megnyílt előtte a lehetőség, hogy felvételi vizsgát tehessen a felső Realschuléba, vagy egy műszaki iskolába.¹⁴⁹ A megelőző öt évben szerzett gyenge jegyei miatt erősen kétséges, hogy bármelyikbe is felvették volna.¹⁵⁰ Adolfnak mindenesetre nem fűlött a foga a további tanuláshoz. Tettetett vagy erősen eltúlzott betegségére¹⁵¹ hivatkozva meggyőzte anyját, hogy nem alkalmas a továbbtanulásra, és így 1905 őszén, tizenhat éves korában boldogan fordított hátat az iskolának anélkül, hogy valami határozott elképzelése lett volna a jövőjéről.¹⁵²

A tanulás 1905 őszén történt abbahagyása és az anyja 1907 végén bekövetkezett halála közötti időszak szinte teljesen hiányzik a Mein Kampfból. A hiányos beszámolóból esetleg arra lehetne következtetni, hogy Klara halála nem négy, hanem két évvel férje halála után következett be, Adolf pedig azzal töltötte idejét, hogy gondosan készült a bécsi Művészeti Akadémia felvételi vizsgájára, mielőtt az árvaság és a szegénység azt nem jelenti számára, hogy önmagát kell eltartania.¹⁵³ A valóság egy kicsit másképpen festett.

Ebben a két évben Adolf élősködő henyéléssel foglalkozott. A család 1905 júniusában a kényelmes, linzi Humboldstrassén lévő lakásba költözött, ahol a saját szobájában ténfergő Adolfot anyja látta el pénzzel, ő kényeztette és ő gondoskodott róla. Anyja, Johanna nagynénje és Paula kishúga lestek a kívánságait, ők mostak, takarítottak és főztek rá. Anyja még egy hangversenyzongorát is vásárolt neki, s 1906 októberétől 1907 januárjáig, négy hónapon át még a fia zongoraleckéiért is fizetett.¹⁵⁴ Napközben rajzolgatással, olvasással vagy „versírással” ütötte el az idejét, esténként pedig színházba vagy operába járt; és mindvégig arról álmodozott, hogy nagy művész lesz belőle. Késő éjszakáig fent maradt, és csak késő délelőtt kelt ki az ágyából. Nem volt semmi határozott célja.¹⁵⁵ A tunya életmód, a fantázia gazdag szertelensége, a rendszeres munka fegyelmének hiánya – mindezek a későbbi Hitler jellemzői is – fémjelezte ezt a Linzben eltöltött két esztendőt. Már maga az is apró csodának számít, hogy Hitler úgy emlegette ezt az időszakot, hogy „a legszebb napjaim voltak, melyek ma is gyönyörűséges álomnak tűnnek a számomra”.¹⁵⁶

Adolf 1905 és 1907 közötti, Linzben töltött, gondtalan két évének részletei akkori barátján, egy linzi kárpitos fián, August Kubizeken keresztül váltak ismertté, akinek szintén megvoltak a maga álmai arról, hogy egyszer majd nagy muzsikus lesz belőle. Kubizek háború utáni emlékiratait az előadott tények és a magyarázatok szempontjából is erős fenntartásokkal érdemes kezelni. A terjengős és erősen megszépített visszaemlékezéseket eredetileg a náci párt megbízásából állította össze.¹⁵⁷ Korábbi barátja iránt érzett csodálata még ma, visszatekintve is erősen befolyásolja az értékítéletét. Kubizek ráadásul egy sor dolgot nyilvánvalóan kitalált, néhány részletét a Mein Kampf egyes fejezeteire építette fel, s már a plágium határát súroló módon frissítette fel vele saját, korlátozott emlékezőtehetségét.¹⁵⁸ Minden gyengesége ellenére a Hitler fiatalkorára vonatkozó részletek sokkal hitelesebbnek bizonyultak, mint azt korábban gondolni lehetett volna, különösen azok az apróságok, melyek Kubizek saját színházi és zenei érdeklődésével is kapcsolatban álltak.¹⁵⁹ A hiányosságok ellenére kétségkívül fontos megjegyzéseket tartalmaznak az ifjú Hitler személyiségéről, s felhívják a figyelmet az abban az időben még embrionális állapotban szunnyadó vonásokra, melyek a későbbi években nagyon is előtérbe kerültek.

August Kubizek – „Gustl” – mintegy kilenc hónappal volt idősebb Adolfnál. 1905 őszén (és nem 1904-ben, mint ahogy Kubizek állítja)¹⁶⁰ véletlenül találkoztak a linzi operában. Adolf néhány év óta fanatikus Wagner-rajongó volt,¹⁶¹ s operaimádatban, különösen a „bayreuthi mesterek” alkotásainak dicsőítésében ízlése megegyezett Kubizekével. Kubizek végtelenül befolyásolható volt; Adolf pedig hatást szeretett volna valakire gyakorolni. Kubizek előzékeny, szolgálatkész, gyenge akaratú és engedelmes természetű volt; Adolf pedig a felsőbbrendű, az uralkodó és a döntőbíró szerepében tetszeleghetett mellette. Gustlnak nagyon kevés dologról, vagy talán semmiről sem alakult ki saját véleménye; Adolfnak pedig mindenről határozott véleménye volt. „Beszédkényszere volt” – emlékezett vissza Kubizek – „és szüksége volt hallgatóságra”.¹⁶² Iparosember gyereke lévén Gustl az ifjú Hitlernél korábban abbahagyta az iskoláit, s ezért mind társadalmilag, mind képzettség szempontjából alacsonyabb rendűnek érezte magát, ezért maradéktalanul csodálta Adolf kifejezőerejét. Hogy Adolf a köztisztviselők, a tanárok, a helyi adózás, a jótékonysági célú sorsjátékok, operaelőadások vagy Linz középületeinek hiányosságairól tartott neki szónoklatokat, az nem ismeretes, de Gustl soha nem látott módon a hatása alá került.¹⁶³ Nem csupán az ragadta meg, amit barátja mondott, hanem azt is vonzónak találta, ahogy mindezt elmondta neki.¹⁶⁴ Gustl, a csendes, álmodozó típusú fiatalember – saját elmondása szerint is – ideális igazodási pontot talált magának a mindenről határozott véleményt alkotó, önhitten magabiztos „mindentudó” Hitlerben. A kapcsolat tökéletesnek bizonyult.

Esténként felvették legjobb ruhájukat s elindultak a színházba vagy az operába. A vékonydongájú, serkenő bajszú, fekete zakójában és kalapjában piperkőc kinézetű ifjúról egy elefántcsont markolatú, fekete sétapálca egészítette ki a képet.¹⁶⁵ Előadás után Adolf minden alkalommal szónokolni kezdett, hevesen kritizálta a látottakat vagy hallottakat, vagy éppen ömlengve áradozott az estéről. Bár Kubizek zeneileg sokkal tehetségesebb volt Hitlernél, többet is értett a muzsikához, a „társalgás” során általában ő volt a csendesen hallgató, engedékeny partner.

Hitler Wagner-rajongása nem ismert határokat.¹⁶⁶ Egy előadás szinte vallásos áhítattal töltötte el, s nagy erővel átélt, misztikus fantáziálásra késztette.¹⁶⁷ Szemében Wagner képviselte a művészet csúcspontját, s őt tartotta követendő példának.¹⁶⁸ Teljesen elragadták Wagner erőteljes zenedrámái, a távoli, hősi és fenségesen misztikus német múlt felidézése. A Lohengrin, a misztikus grál lovag, a testet öltött teuton hős története (apja, Parsifal, Lohengrint Monsalvat kastélyába küldi, hogy megmentse Elzát, az igazságtalanul börtönbe vetett hajadont) Hitler szemében a Wagner-operák között is az első helyen állt, s élete végéig ez a zenemű is maradt a kedvence.¹⁶⁹

Adolf és Gustl találkozóin a leggyakoribb téma mégis a festészet és az építészet volt. Hogy pontosabbak legyünk, a téma középpontjában Adolf, a jövendő zseniális művész állt. A fiatal és végletekig öntelt Hitler mélységesen lenézte azokat, akiknek meg kell dolgozniuk mindennapi kenyerükért.¹⁷⁰ Látomásaival, melyekben ő mint nagy festőművész, barátja pedig mint híres muzsikus szerepelt, teljesen magával ragadta a befolyásolható Kubizeket. Míg Kubizek napközben apja műhelyében dolgozott, addig Adolf rajzolgatással és álmodozással töltötte ki idejét. Munkaidő után aztán találkozott Gustllal, s míg barátjával esténként Linz utcáit rótta, addig kiselőadásokat tartott, hogyan kell lerombolni, újratervezni, újraépíteni a belváros hivatali épületeit, s közben meg is mutogatta neki számtalan vázlatát és újjáépítési tervezetét.¹⁷¹

Képzeletbeli világához tartozott még egy hölgy is, akibe erősen belehabarodott, de a lány a fiatalembernek még csak a létezéséről sem tudott. Stefanie, az elegáns, ifjú hölgy, édesanyjába karolva gyakran végigsétált a linzi korzón s néha odabiccentett egy-egy katonatiszt hódolójának. Nos, ő volt Hitler számára az eszménykép, akit csak távolról csodált, személyesen soha nem közeledett felé, s szinte egy fantáziafigurává vált számára, aki majd várja, mikor jön el az alkalmas pillanat arra, hogy a nagy művész felesége lehessen, s akivel majd egy csodálatos villában lakik, melyet a szerelme tervezett számára.¹⁷²

Adolf fantáziavilágába és a jövőről szövögetett terveibe bepillantást enged egy másik eset is, amikor 1906 tájékán a két barát közösen vett egy lottószelvényt. Adolf annyira biztos volt a főnyeremény megnyerésében, hogy még jövendő rezidenciájuk terveit is részletesen kidolgozta. Tervei szerint mindketten művészhez méltó életmódot folytatnak, egy középkorú, művészethez értő asszony visel majd gondot rájuk, s látja el a ház körüli teendőket (Stefanie és a korban hozzájuk illő hölgyek nem szerepeltek a látomásban), rendszeresen eljárnak majd Bayreuthba és Bécsbe, s ott lesznek minden valódi értéket képviselő kulturális eseményen. Annyira biztos volt a dolgában, hogy az állami lottó elleni dühös kirohanásai nem ismertek határokat, amikor kiderült, hogy nem nyertek semmit.¹⁷³

1906 tavaszán Adolf rávette édesanyját, hogy fedezze első bécsi utazásának költségeit, melynek állítólagos célja az lett volna, hogy tanulmányozza az Udvari Múzeumban kiállított festményeket, de sokkal valószínűbb, hogy csak a császárváros kulturális nevezetességei iránt egyre növekvő kíváncsiságát szerette volna kielégíteni. Két hétig, de az is lehet, hogy még több ideig turistaként bolyongott Bécs utcáin, s élvezte a város látványosságait. Az nem ismeretes, hogy kinél szállt meg.¹⁷⁴ A Gustlnak küldött négy képeslap és a Mein Kampfban megírt visszaemlékezései híven tükrözik, hogy milyen nagy hatással volt rá az épületek pompás eleganciája és a Ringstrasse építészeti együttese. Különben, úgy tűnik, minden idejét a Császári Operában töltötte, ahol Gustav Mahler vezényletével a Trisztán és a Bolygó hollandi volt műsoron, ami azonnal feledtette is a provinciális linzi előadásokat.¹⁷⁵ Hazatérte után semmi sem változott. Bécsi látogatása viszont megerősítette a minden bizonnyal már régebben benne szunnyadó elképzelést, hogy tanulmányait a bécsi Képzőművészeti Akadémián fogja folytatni.¹⁷⁶

1907 nyarára az ötlet kezdett komolyabb formát ölteni. Adolf már tizennyolc éves volt, de még egyetlen napot sem dolgozott, s továbbra is minden távlati elképzelés nélkül folytatta henye életmódját. Rokonai ugyan tanácsolták neki, hogy ideje lenne valami munka után nézni, de ő rávette édesanyját, hogy visszatérhessen Bécsbe, ezúttal azzal a céllal, hogy felvételi vizsgát tegyen a Képzőművészeti Akadémián.¹⁷⁷ Anyjának bármilyen fenntartásai is voltak az üggyel kapcsolatban, mindenesetre egy bécsi akadémián folytatott rendszeres tanulás is jobbnak tűnt számára a linzi semmittevésnél. Ráadásul fia költségei miatt sem kellett aggódnia. Adolf „Hanitantéja”, Johanna nagynénikéje, egy 924 koronás kölcsönt adott unokaöccse tanulmányi költségeinek a fedezésére. Ez egyenlő volt egy fiatal ügyvéd vagy tanár éves keresetével.¹⁷⁸

Mellrákban szenvedő édesanyja ekkor már súlyos beteg volt. Januárban már megoperálták, s tavasszal és a nyár folyamán végig a zsidó családi orvos, dr. Bloch kezelése alatt állt.¹⁷⁹ Frau Klara – a Linz zöldövezetében, Urfahrban lévő otthonában – most már nem csupán az egyre növekvő orvosi költségek, hanem Johanna néni gondjaira bízott tizenegy éves lánya, Paula, valamint a még mindig biztos jövő nélküli, drága kisfia, Adolf miatt is nyugtalankodhatott. Dr. Bloch emlékei szerint Adolf, a magas, sápadt arcú, törékeny alkatú, „befelé forduló” fiú, valóban nagyon aggódott az anyjáért. Ő fizette ki az év eleji, húsznapos kórházi ápolásért járó 100 koronát is.¹⁸⁰ Elsírta magát, amikor dr. Bloch közölte vele és húgával, hogy rossz híre van a számukra, mert édesanyjuknak nagyon kevés esélye van az életben maradásra.¹⁸¹ Odaadással ápolta anyját s anyja egyre növekvő fájdalmai láttán maga is nagyon szenvedett.¹⁸² Úgy tűnik, hogy anyja betegségével kapcsolatos minden döntés felelősségét magára vállalta.¹⁸³ Édesanyja egyre romló állapota ellenére azért továbbra sem adta fel tervét, hogy Bécsbe költözik. 1907 szeptemberének elején indult el a fővárosba, hogy felvételi vizsgát tegyen a Képzőművészeti Akadémián.

A felvételi vizsgára bocsátás a jelöltek korábbi munkáinak értékelése alapján történt. Adolf, mint ahogy később írja, „egy vastag köteg rajzzal” indult el otthonról.¹⁸⁴ Egyike volt annak a 133 jelöltnek, akit felvételi vizsgára bocsátottak. Ezen az első szűrőn harminchárom jelölt már nem ment át.¹⁸⁵ Október elején beült arra a két kemény, egyenként háromórás vizsgára, melyen a jelölteknek egy meghatározott témáról kellett rajzot készíteniük. Ezt az akadályt csak huszonnyolc jelölt vette sikeresen. Hitler nem volt közöttük. „A vizsgarajz elégtelen. Kevés a fej!”, hangzott az ítélet.¹⁸⁶

A végletekig magabiztos Adolfnak soha még csak meg sem fordult a fejében, hogy nem sikerül a felvételi vizsgája az akadémiára. „Meg voltam arról győződve,” írta a Mein Kampfban „hogy a felvételi gyerekjáték lesz a számomra… Annyira biztos voltam a sikerben, hogy amikor az eredményt meghallottam, úgy ért, mint derült égből a villámcsapás”.¹⁸⁷ Magyarázatot követelt, s az Akadémia rektora közölte vele, hogy minden kétséget kizáróan alkalmatlan a képzőművészeti tanulmányok elkezdésére, s jobb lenne, ha tehetségét inkább az építészet területén kamatoztatná. Hitler távozott, és ahogy írta, „fiatal életemben először nem voltam jóban saját magammal”. Néhány napon át saját sorsán töprengett, majd arra a megállapításra jutott, legalábbis azt írta, hogy a rektornak igaza volt, és „valóban az építészi pályát kell választanom”, de se akkor, se később nem tett semmit azért, hogy bepótolja azokat a képzettségében meglévő hiányokat, melyek a legfőbb akadályát jelentették építészeti tanulmányai elkezdésének.¹⁸⁸ Valójában nem az történhetett, mint amit az Adolf által elmondottak sugallnak, és nem táncolt el olyan könnyen korábbi elképzeléseitől, mivel az, hogy a következő évben ismét jelentkezett az akadémiára, némi kétséget ébreszt a hirtelen felismeréssel szemben, mely szerint a jövőjét az építész pályán kell keresnie. Az akadémiai sikertelenség mindenesetre olyan mély sebet ejtett büszkeségén, hogy nem is dicsekedett vele senkinek. Bukásának titkát nem osztotta meg se Gustllal, se az édesanyjával.¹⁸⁹

Klara Hitler közben haldoklott. Gyorsan romló állapotának híre Adolfot is visszahozta Bécsből, s október vége tájékán dr. Bloch közölte is vele, hogy anyja állapota teljesen reménytelen.¹⁹⁰ Az orvos szavai mélyen megrázták Adolfot, és mindent megtett annak érdekében, hogy könnyítsen valamit anyja helyzetén. Később mind Paula húga, mind pedig dr. Bloch egybehangzóan azt állította, hogy „fáradhatatlanul” ápolta haldokló édesanyját.¹⁹¹ Dr. Bloch lelkiismeretes kezelésének ellenére Klara állapota az ősz folyamán gyorsan rosszabbodott, és 1907. december 21-én csendesen örökre lehunyta szemét.¹⁹² A halálos ágyak mellett számos jelenetnél tanúskodó dr. Bloch szerint „még nem láttam, hogy bárkit is annyira porig sújtott volna a bánat, mint Adolf Hitlert”.¹⁹³ Édesanyja halála „borzalmas csapást” jelentett, írta Hitler a Mein Kampfban „különösen a számomra”.¹⁹⁴ Elhagyatottnak és kisemmizettnek érezte magát.¹⁹⁵ Elvesztette azt az egyetlen személyt, aki valaha is közel állt hozzá, aki iránt melegséget és szeretetet érzett.

„A szegénység és a kemény valóság”, állítja később Hitler „gyors döntésre késztettek. Azt a keveset, ami apám után maradt, jórészt elvitte anyám súlyos betegsége; a nekem járó árvaellátás még a létfenntartáshoz sem bizonyult elegendőnek, így szembe kellett néznem azzal a problémával, hogy el kell tartsam magamat”.¹⁹⁶ Mikor anyja halála után harmadszor is visszatért Bécsbe, hogy most már néhány évre ott is maradjon, ismét jelentkezett nála a dac és az eltökéltség, így világos célt tűzött maga elé: „Építész akartam lenni s a nehézségek nem azért léteznek, hogy valamiben is meggátoljanak, hanem hogy legyőzzem őket.” Apja példáján felbuzdulva, aki saját erejéből emelkedett ki a szegénysorból s jutott el az állami tisztviselő posztjára, maga is úgy döntött, hogy leküzdi az előtte álló akadályokat.¹⁹⁷

Valójában anyja nagyon ügyesen kezelte a pénzt, s Johanna nővére is jelentős összeggel járult hozzá a háztartási költségekhez, így elegendő pénz maradt utána, hogy ki lehessen fizetni a jelentős orvosi költséget és a viszonylag drága temetést is.¹⁹⁸ Adolf így nem maradt egy fillér nélkül. Szó sem volt arról, hogy létfenntartása érdekében azonnal munkába kellett állnia. A havi 25 koronás árvaellátmány, melyet ő és a féltestvére, az Angelának és férjének, Leo Raubalnak a gondjaira bízott húga, Paula kapott, az infláció gyötörte Ausztriában kétségkívül nem volt elegendő a létfenntartáshoz. Adolf és Paula a kamatokon kívül huszonnégy éves koruk betöltéséig nem nyúlhattak apai örökségükhöz. Amit viszont anyjuk hagyott rájuk – a temetési költségek rendezése után mintegy 2000 korona –, azon a két testvér egyenlő arányban osztozott. Adolf részesedése és az árvaellátmány tehát elegendő volt arra, hogy egy évig akár munka nélkül is fent tudja magát tartani Bécsben.¹⁹⁹ Ráadásul még nénikéje nagylelkű kölcsönéből is maradt valami a zsebében. Nem rendelkezett tehát olyan anyagi biztonsággal, mint ahogy azt néha állítják róla.²⁰⁰ Mindent egybevetve viszont az is megállapítható, hogy pénzügyi helyzete a legtöbb, igazi bécsi egyetemistáénál lényegesen jobb volt.²⁰¹

Adolf ráadásul, nem is sietett olyan gyorsan Linzt elhagyni, mint ahogy azt a Mein Kampfban állítja. Bár negyven évvel később, a nővére szerint, anyja halála után néhány nappal visszautazott Bécsbe, de 1908 januárjának és februárjának közepén még találkoztak vele Urfahrban.²⁰² Hacsak – bár ez nem látszik valószínűnek – a két dátum között nem tett rövid látogatásokat Bécsbe, akkor anyja halála után még legalább hét hétig Urfahrban tartózkodott.²⁰³ A családi kiadásokat tartalmazó könyvből az derül ki, hogy május előtt nem szakított Linzzel.²⁰⁴

Mikor 1908 februárjában visszatért Bécsbe, akkor azt nem azért tette, mert minden erőfeszítését arra akarta összpontosítani, hogy építész lehessen, hanem hogy ismét elmerülhessen a tunya semmittevésben, saját vágyainak kielégítésében, mint ahogy ezt anyja halála előtt is tette. Még Kubizek szüleinek is addig járt a nyakára, míg azok kelletlenül belementek, hogy August a családi kárpitosműhelyben abbahagyja a munkát, és Bécsbe menjen zenét tanulni.²⁰⁵

Sikertelen felvételije az akadémiára és anyja halála négy hónapon belül, 1907 végén zajlott le, s mindkét esemény súlyos csapást jelentett az ifjú Hitler számára. Hirtelen fel kellett adni álmait arról, hogy majd minden erőfeszítés nélkül híres művész válik belőle; és majdnem ezzel egy időben elvesztette azt az egyetlen embert is, akihez érzelmileg kötődött. Művészi álmai viszont sértetlenül megmaradtak. Más lehetőség esetleg, hogy állandó munkát vállaljon és Linzben letelepedjen, egyenesen borzadállyal töltötte el. Urfahrti szomszédjuk, a postamester özvegye a következő emléket őrzi róla: „A postamester egy napon megkérdezte tőle, nem akarna-e a postán dolgozni, mire azt válaszolta, hogy ő híres művész szeretne lenni. Mikor a postamester felvetette neki, hogy ehhez nem rendelkezik megfelelő anyagi eszközökkel és összeköttetésekkel, akkor kurtán csak annyit válaszolt: »Makart és Rubens is szegény sorból küzdötte fel magát«.”²⁰⁶ Hogy miként akarta követni példájukat, az egyáltalán nem világos. Egyetlen reménye az maradt, hogy a következő évben is megismétli a felvételi vizsgát az akadémiára. Tisztában kellett azzal is lennie, hogy esélyei akkor sem lesznek biztatóbbak. Ezek javítása érdekében viszont semmit sem volt hajlandó tenni. Közben Bécsben majd csak eléldegél valahogy.

Kilátásai és körülményei drasztikus megváltozása ellenére Adolf életstílusa – egy egoista fantáziavilágban folytatott lézengése – változatlan maradt. Az átköltözés a kényelmesen provinciális Linzből a politikai és társadalmi olvasztótégelynek számító Bécsbe viszont döntő változásokat hozott az életében. Az osztrák fővárosban szerzett élmények és tapasztalatok kitörölhetetlen nyomokat hagytak az ifjú Hitlerben, s döntő módon befolyásolták előítéleteinek és fóbiáinak kialakulását.