9. KESERŰ PEZSGŐ

– Nem fogok lefeküdni magával – mondta Tiffany Case tárgyilagosan –, ne is pazarolja a pénzét arra, hogy leitasson. De most kérek még egyet, és lehet, hogy utána még egyet. Nem akarom hamis ürüggyel vedelni a vodkás Martiniját.

Bond nevetett. Megrendelte az italt, aztán ismét a lány felé fordult. – Még azt sem tudjuk, mit fogunk vacsorázni – mondta. – A magam részéről rákot javasolnék, rajnai fehér borral, Talán attól meggondolja magát. Ez az összeállítás, azt mondják, fantasztikus hatással van.

– Hallgasson ide, Bond – mondta Tiffany Case –, ahhoz, hogy én ágyba bújjak egy férfival, több kell, mint egy rák Ravigotte. Ezzel szemben, mivel a maga számlájára megy, kaviárt fogok kérni, meg amit maguk, angolok „kotlett”-nek hívnak, és rózsaszín pezsgőt. Nem sűrűn randevúzom jóképű angolokkal; a vacsorának méltónak kell lennie az alkalomhoz. – Hirtelen közelebb hajolt, és kezét Bond kezére tette. – Bocsánat – mondta hirtelen. – Azt a számlát nem úgy értettem. A vacsorát én fizetem. Amit mondtam, az alkalomra vonatkozott.

Bond a szemébe mosolygott. – Ne legyen szamár, Tiffany – mondta, először szólítva a lány a keresztnevén –, nagyon vártam ezt az estét Ugyanazt fogom vacsorázni, amit maga. Azon kívül rengeteg pénzem van. Mr. Treevel ötszáz dolláros alapon játszottam dupla vagy semmit és nyertem.

Shady Tree nevének említésére a lány egész viselkedése megváltozott. – Az biztosan elég lesz – mondta mereven: – Szűken, de elég lesz. Tudja, hogyan emlegetik ezt a helyet? ,,Csak háromszáz dollár, és annyit eszel, amennyi beléd fér.”

A pincér kihozta a Martinikat – nem keverve, hanem rázva, ahogy Bond kikötötte –, és egy borospohárban citromhéj szeletkéket. Bond kicsavart kettőt, és figyelte, hogyan süllyednek a pohár fenekére. Fölvette a poharat, és a pereme fölött a lányra nézett. – Még nem ittunk a munka sikerére – mondta.

A lány szája gúnyosan lebiggyedt. Egy hajtásra kiitta a fél Martinit, és határozott mozdulattal az asztalra tette a poharat. – Vagy arra, hogy megúsztam a szívrohamot – mondta szárazon. – Maga meg a hülye golfja. Már azt hittem, azt is elmeséli annak az embernek, hogyan játszotta meg azt a kanyarütést ezerkilencszáz-sokban. Még egy kis unszolás, és elővette volna az ütőket, meg a labdát, hogy egy kis bemutatót tartson.

– Maga miatt lettem lámpalázas. Csattogtatta azt az átkozott öngyújtót, és csak nem sikerült beindítania a cigarettát. Lefogadom, hogy fordítva vette a szájába a Parliamentet, és a filtert gyújtotta meg.

A lány kurta nevetést hallatott. – Magának a fülében is szeme van? – mondta beismerőleg. – Majdnem tényleg az lett a vége. Oké. Mondjuk, hogy kvittek vagyunk. – Kiitta a Martinit. – Mi lesz már? Maga nem valami nagy költekező. Kérek még egy ugyanilyet. Kezdem jól érezni magam. Mi volna, ha megrendelnénk a vacsorát? Vagy abban reménykedik, hogy lefordulok a székről, mielőtt arra sor kerülne?

Bond intett a maitre d’hôtelnek. Feladta a rendelést, aztán a borpincért, aki Brooklynból származott, de csíkos zakót, zöld kötényt viselt, és a nyakában kóstolópohár lógott ezüstláncon, elindította a Clicquot Roséért.

– Ha egyszer fiam lesz – jelentette ki Bond –, és abba a korba jut, csak egy tanácsot adok majd neki. Azt fogom mondani: „Költsd a pénzedet akármire, fiam, de egyre vigyázz: semmi olyat ne vegyél, ami eszik.”

– A fene egye meg – mondta a lány. – Ez már tényleg a kisbetűs élet. Nem tudna inkább valami kedveset mondani a ruhámról, vagy valami másról, ahelyett, hogy állandóan amiatt morogna, milyen sokba kerülök? Tudja, mit mondanak ilyenkor: „Ha nem ízlik a barackom, miért rázod a fámat?”

– Még el se kezdtem rázni. Azt se engedte meg, hogy átfogjam a törzsét.

A lány nevetett, és kedvtelve nézte Bondot. – Na, szépen vagyok, Mister Bond – mondta. – Maga aztán tud szemtelenkedni a lányokkal.

– Ami pedig a ruhát illeti – folytatta Bond –, az egyszerűen álomszép, és ezt maga is tudja. Imádom a fekete bársonyt, különösen napbarnított bőrön; örülök, hogy nem hord túl sok ékszert, és annak is örülök, hogy nem festi a körmét. Mindent összevéve biztos vagyok benne hogy ma este maga a legcsinosabb csempész egész New Yorkban. Holnap kivel fog csempészni?

Tiffany Case fölemelte a harmadik Martinit, és nézegette. Aztán három nagyon lassú kortyban kiitta. Letette a poharat, a tányérja mellet heverő dobozból előhúzott egy szál Parliamentet, és odahajolt Bond öngyújtójának lángjához. A két keble közti völgy megnyílt a férfi tekintete előtt. A cigarettafüstön át felnézett a férfira, á szeme hirtelen kitágult és megint összeszűkült – Tetszel nekem – mondta a tekintete. – Minden lehetséges kettőnk között. De ne türelmetlenkedj. És legyél hozzám gyengéd. Nem akarom, hogy megint bántsanak. Aztán megjelent a pincér a kaviárral, a vendéglő zaja hirtelen bezúdult a kettejük által létrehozott, meleg, csöndes bura alá – megtört a varázs. – Hogy mit csinálok holnap? – ismételte Tiffany Case azon a hangon, amit pincérek jelenlétében használ az ember. – Hát, azt hiszem, elvonatozom Las Vegasba. A 20th Century-vel Chicagóig, onnan a Superchieffel Los Angelesbe. Jókora kerülő, de most jó pár napra elegem van az ülésből. Hát maga?

A pincér elment. Egy darabig csöndben ették kaviárt. A kérdés nem igényelt azonnali feleletet. Bond hirtelen úgy érezte, rengeteg idejük van. A nagy kérdésre mindketten ismerték a választ. A kis kérdésekre pedig nem sürgős felelni.

Bond hátradőlt. A borpincér visszatért a pezsgővel, Bond megkóstolta. Jéghideg volt, és halvány eperíz érződött benne. Nagyszerű. – Saratogába megyek – mondta. – Megfogadok egy lovat, amelyik egy kis pénzt fog nekem keresni.

– Gondolom, bunda van az ügyben – mondta Tiffany Case fanyarul. Ivott a pezsgőből. Viselkedése megint megváltozott. Megvonta a vállát. – Maga szép sikert aratott Shadynél ma reggel. – mondta egykedvűen. – Munkába akarja állítani a Mob soraiban.

Bond a pezsgő rózsaszín tavacskáját nézte. Érezte, hogy az álság köde emelkedik e kedves lány és őközötte. Elzárta agyát ez elől az érzés elől. Folytatnia kell a lány félrevezetését.

– Remek – mondta könnyedén. – Pont ezt szeretném. De mi az a Mob? – Közben a rágyújtással foglalta el magát; a profit dolgoztatta önmagában, hogy az ember veszteg maradjon.

Érezte, hogy a lány éles pillantást vet rá. Ez éberré tette. A titkosügynök átvette az uralmat; munkához látott, hidegen kutatva áruló jelek, hazugságok, tétovázások után.

Felnézett, és a tekintetében ártatlanság ült. A lányt ez láthatólag megnyugtatta. – Úgy hívják: Spangled Mob. Két testvér, Spang a nevük. Közülük az egyiknek dolgozom Las Vegas-ban. Ügy látom, senki sem tudja, hogy a másik hol van. Vannak, akik szerint Európában. Van is ott valaki, akit ABC-nek neveznek. Amikor gyémántügyben dolgozom, minden utasítás tőle jön. A másik testvért, akinek dolgozom, Seraffimónak hívják, öt inkább a szerencsejáték és a lovak érdeklik. Fogadóhálózatot tart fenn, meg a Tiarát Las Vegasban.. – Maga mit csinál ott?

– Dolgozom – zárta le a témát a lány. Szereti?

– Aztán itt van még Shady – folytatta. – Igazából nem olyan rossz fiú, csak ha kezet fog vele az ember, utána ajánlatos, ha megszámolja az ujjait, ő vezeti a rosszféle házakat, a narkó-üzletet meg a többi ilyesmit. Van egy csomó másféle figura is – mindennemű nehéz fiúk. A keményebb munkára – Bondra nézett, és a tekintetébe keménység költözött. – Meg fogja ismerni őket – mondta, kegyetlennek szánt gúnnyal. – Tetszeni fognak magának. Épp magának valók.

– A fenét – mondta Bond dühösen. – Ez is csak egy munka. Muszáj pénzt keresni.

– Rengeteg más módja is van.

– Miért, maga is őket választotta munkatársnak.

– Hát, itt megfogott. – A lány kesernyésen fölnevetett, és a jég ismét megtört. – De higgye el, ha a Spangledék szolgálatába áll, igazi nagymenők közé kerül. A maga helyében rengeteget gondolkodnék, mielőtt belépnék ebbe a kedélyes kis társaságba. Arra pedig ne is gondoljon, hogy túljár a Mob eszén. Ha ilyesmi járna a fejében, inkább hárfaleckéket vegyen.

Beszélgetésük félbeszakadt: megérkezett a kotlett spárgakörítéssel, mousseline-mártásban; aki kihozta, az egyik Kriendler fivér volt – ők vezették a „21”-et, amióta az New York legjobb vendéglőjének számított

– Hello, Tiffany kisasszony – mondta. – Rég nem láttuk. Mi újság Vegasban?

– Hello, Mac – mosolygott rá a lány. – A Tiara nagyon jól megy. – Körülnézett a zsúfolt teremben. – Ügy látom, a maga virslisbódéja sem tántorog a csőd szélén.

– Nem panaszkodhatok – mondta a magas fiatalember. – Túl sok a pénzarisztokrata. Sosincs elég csinos lány. Gyakrabban kellene benéznie. – Bondra mosolygott. – Minden rendben?

– Jobb nem is lehetne.

– Akkor jöjjön el máskor is. – Egy ujjcsettintéssel odahívta a borpincért. – Sam, kérdezze meg a vendégeinket, mit szeretnének a kávéhoz. Aztán egy búcsúmosollyal, amely mindkettejüket beragyogta, átlejtett egy másik asztalhoz.

Tiffany egy Stingert rendelt, fehér crème de menthe-tel, és Bond is ugyanazt kért.

Mikor megjött a koktél és a kávé, Bond ott folytatta a beszélgetést, ahol abbamaradt. – De Tiffany – mondta –, ez a gyémántutaztatás elég könnyű munkának látszik. Miért nem állunk neki, hogy együtt csináljuk? Két-három út egy évben elég ahhoz, hogy szép pénzt keressünk, de a beutazási hivatal emberei vagy a vámosok ne tegyenek föl kínos kérdéseket.

Tiffany Case-nek nem tetszett az ötlet. – Csak javasolja ezt ABC-nek – mondta. – Egyfolytában azt magyarázom magának, hogy ezek az emberek nem hülyék. Nagyipart űznek ebben az ügyben. Még soha nem utaztam kétszer ugyanazzal a szállítóval, és nem is én vagyok az egyetlen ellenőr, aki utazik. Fogadni mernék, hogy azon a gépen volt még valaki, aki mind a kettőnket szemmel tartott. Mindent kétszeresen is biztosítanak. – Szemmel láthatólag bosszantotta, hogy Bond ennyire alábecsüli a munkaadóit. – ABC-t még nem is láttam – mondta. – Csak fölhívok egy számot Londonban, és az üzenetrögzítőről kapom meg az utasításokat. Ha nekem van mondanivalóm, az is ugyanígy jut vissza ABC-hez. Mondom, hogy ez messze fölötte áll magának. Maga a nyomorúságos nyaralóbetöréseivel ! – Megsemmisítő volt. – Ember! Gondolkozzon egy kicsit!

– Értem – mondta Bond tiszteletteljesen, és közben azon törte a fejét, vajon hogyan szedhetné ki a lányból ABC telefonszámát. – Látom, ezek mindenre gondolnak.

– Arra mérget vehet – mondta a lány egyszerűen. Már unta a témát. Rosszkedvűen nézett a Stingerbe, aztán felhajtotta.

Bond érezte, hogy a lány kezd vin triste1 lenni.

– Menjünk át valahová? – kérdezte, tudva, hogy ő tette tönkre az estét.

– Á, dehogy – hangzott a válasz. – Vigyen haza. Kezdek berúgni. Mi a fenéért nem képes jobb beszédtémát találni, mint ezek az átkozott haramiák.

Bond kifizette a számlát, aztán a vendéglő hűvöséből némán kilépték a benzingőz és aszfalt bűzét árasztó, fülledt éjszakába.

– Én is az Astorban lakom – mondta a lány miközben taxiba szálltak. Behúzódott a hátsó ülés legtávolabbi sarkába; állát tenyerébe támasztva, összekucorodva ült, és kinézett a neon árnyékokkal elcsúfított sötétségbe.

Bond nem szólt. Ő is kinézett az ablakon, és szakmáját átkozta magában. A legszívesebben ez mondta volna a lánynak: „Hallgass rám. Gyere velem. Megszerettelek. Ne félj! Nem lehet rosszabb, mint a magány.” De ha a lány igent mond, akkor ő ezt ravaszsággal érte el. És ezzel a lány nyal nem akart ravaszkodni. Szakmája azt követelte, hogy használja ki a lányt, de bármit köve telt is a szakma, abban biztos volt, hogy egy módon sohasem fogja kihasználni. A szívén keresztül.

Az Astor elé érve segített Tiffanynek kiszállni a taxiból, s míg ő fizetett a sofőrnek, a lány háttal állt neki. Merev csöndben mentek föl a lépcsőn, mint egy öreg házaspár egy elrontott, átveszekedett este után.

A recepción elkérték a kulcsukat, aztán Tiffany annyit mondott a liftes fiúnak – Ötös – A liftben arccal az ajtó felé állt. Retiküljét tartó kezén kifehéredtek az ujjpercek. Az ötödiken gyorsan kilépett, és nem tiltakozott, amikor Bond követte. Több sarkon befordultak, míg a lány ajtaja elé értek. Tiffany Case lehajolt, a zárba illesztette a kulcsot, és kitárta az ajtót. Az ajtónyílásban megfordult, és szembenézett Bonddal.

– Hallgasson ide, maga Bond ...

Úgy kezdődött, mint egy mérges beolvasás, de a lány itt elhallgatott, egyenest a szemébe tekintett, és Bond látta, hogy a szempillája nedves. Váratlanul fél karjával átölelte a nyakát, arcát Bond arcához szorította, és így szólt: – Vigyázz magadra, James. Nem akarlak elveszíteni. – Aztán magához húzta a férfi arcát, és erősen, hosszan szájon csókolta, vad gyöngédséggel, amelyből szinte teljesen hiányzott a szexualitás.

Hanem amint Bond is átölelte, és elkezdte viszonozni a csókot, a lány hirtelen elhúzódott, kiszabadította magát, és a pillanatnak vége lett.

Kezével a kitárt ajtó kilincsén a lány megfordult, ránézett, és a komorság már megint ott volt a szemében.

– Most pedig menjen innen – mondta vadul, becsapta az ajtót, és be is zárta.