HATODIK JELENET

Johan dolgozószobája. Karin kopogtat, és bejön

JOHAN

Te vagy az, Karin?

KARIN

Szervusz, nagypapa. (Csók az arcra. Szünet)

JOHAN

Ez itt a dolgozószobám.

KARIN

Nem jártam itt kicsi korom óta.

JOHAN

Annával néha eljöttél hozzám. Azokon a nyarakon, amikor a tóparti házban laktatok.

KARIN

Akkoriban még szivaroztál.

JOHAN

Igen? Tényleg, igazad van. De aztán leszoktam róla, amikor elolvastam Freud életrajzát. Állkapocsrákja volt, és harmincháromszor operálták. De ő még akkor se bírt leszokni a szivarról.

KARIN

De te jól vagy, ugye?

JOHAN

Hát ha magát az öregedést nem tekintjük betegségnek… igen, megvagyok.

Karin anyja fotóját nézi

KARIN

Szép kép anyáról.

JOHAN

Véletlenül vettem észre egyszer ezt a képet. Megkérdeztem, nem kaphatnék-e belőle egy másolatot, és kaptam. Aztán kinagyíttattam… és most itt van.

KARIN

Mindennap eszembe jut anya. Éjszakánként róla álmodom. Régebben talán azt hittem, hogy a gyász elmúlik. De nem múlik el. Bár nem fáj úgy, mint kezdetben. Most itt van bennem (mutatja), részemmé vált. Nem szeretnék megválni tőle.

JOHAN

Nekem is hiányzik, fájdalmasan hiányzik. Pedig nem találkoztunk túl gyakran, mivel Henrik és én… de hát ezt úgyis tudod. Anna mindent megpróbált, mindent. De ezen nem tudott segíteni. Henrik és én soha nem bírtunk… de ezt úgyis tudod.

Csend

KARIN

Beszélni akartál velem, nagyapa.

JOHAN

Igen.

KARIN

Tegnap este egyszer csak beállít hozzám Nilsson kisasszony egy levéllel. Azt mondja, a levél személyesen nekem szól. Nyilván azt akarta ezzel mondani, hogy apám lehetőleg ne lássa…

JOHAN

Helyesen mondta Nilsson kisasszony.

KARIN

Apa Uppsalában van, zenekari próbán.

JOHAN

Na ide figyelj! Itt van nálam egy levél, melyet pár héttel ezelőtt kaptam. Olyasmiről van benne szó, ami rád tartozik. Mindjárt elmondom, mi az, de arra szeretnélek kérni, hogy ebbe ne keverd bele Henriket. Ehhez neki ebben a stádiumban nincs semmi köze. Érted?

KARIN

Hát, nem egészen. Úgy beszélsz, hogy akaratlanul is gyanakodni kezdek.

JOHAN

Szóval ne mondjam el, hogy mi van a levélben?

KARIN

Ha nem mondod el, mi van a levélben, még bizalmatlanabb leszek.

JOHAN

Hát akkor mi legyen, Kajsa drágám?

KARIN

Természetesen mondd el, mi van a levélben.

JOHAN

Ismersz egy Ivan Csablov nevű orosz karmestert?

KARIN

Hogyne. Persze. Szentpétervárott ő a főzeneigazgató.

JOHAN

Pár hónappal ezelőtt fellépett nálunk is.

KARIN

A Filharmonikusokat vezényelte. Fantasztikus hangversenyek voltak.

JOHAN

Amikor Leningrádban töltöttem egy évet, megismerkedtem vele. Abban az időben öreg barátom, Fredrik Lejonborg volt ott a svéd konzul. Nagyon szerette a zenét, és ismerte Csablovot. Viszonylag sokat összejártunk. (Megmutatja a levelet) Ezt a levelet tehát Ivan Csablov írta. Azzal kezdi, hogy sajnálja, hogy amikor végre eljut Stockholmba, nem tud velem vacsorázni, és így tovább… Aztán rólad ír.

KARIN

Rólam?

JOHAN

Rólad. Egyik este elment egy diákhangversenyre. Kellemes meglepődéssel tapasztalta, hogy milyen magas a színvonal. (Olvas és fordít) „Különösen egy fiatal csellista lány keltette fel a figyelmemet, aki Kodály Zoltán szólószonátáját játszotta.” (Szünet. Johan a levélre pillant, azután Karinra) Azt mondja, „rendkívül megragadta a fiatal lány kivételes tehetsége – kivételes aláhúzva –, érettsége, ereje, bátorsága”. (Karinra néz)

KARIN

Hát ez hihetetlen. (Nevet)

JOHAN

(mosolyog, elkomolyodik) Visszatérek Ivan barátom leveléhez. Megérdeklődte a lány nevét, és az iskola igazgatójától azt is megtudta, hogy a lányt az apja tanítja csellózni. Csablov felkereste az apát, és elmondta neki a benyomásait. Az apa barátságtalanul és szinte udvariatlanul elutasítóan viselkedett vele. Mivel Csablov közben megtudta, hogy én vagyok a nagyapád, arra gondolt, hogy ír egy pár sort nekem.

Csend

KARIN

Ezt nem tudtam.

JOHAN

Henrik nem mesélte el?

KARIN

(némán rázza a fejét)

JOHAN

(tárgyszerűen) Most következik a levél – hogy is mondjam – kényesebb része. Olvasom: „Miután beláttam, hogy az apa semmiképpen sem akarja megbeszélni velem lánya továbbképzésének kérdését, szinte kötelességemnek éreztem, hogy hozzád forduljak. Jó okom van rá. Ennek a fiatal lánynak a technikája bizonytalan, helyenként fogyatékos, aminek a jövőben katasztrofális következményei lehetnek. Kérlek tehát, hogy…” és így tovább. Itt jön azután, ami fontos: „Talán nem is tudsz róla, vendégtanár vagyok a Sibelius Zeneakadémián Helsinkiben. Nagyon jó viszonyban vagyok a rektorral és a tanárokkal, és el tudnám intézni, hogy az unokád – a kötelező, de meglehetősen formális felvételi vizsga után – megkapja azt a színvonalas képzési lehetőséget, amit nyilvánvalóan megérdemel.” (Összehajtogatja a levelet) Na, mit szólsz hozzá, kislányom? Talán annyit még hozzá kell tennem, hogy a költségeket vállalom mindaddig, amíg csak szükséged van rá. (Karinra néz)

KARIN

(nem tudja, mit mondjon)

JOHAN

Kapcsolatba léptem azzal az emberrel is, aki el akarja passzolni a csellóját. Jó ajánlatot tettem neki (hamiskásan mosolyog)… jobbat, mint amire számított. Ha kell a cselló, megkaphatod. Feltéve, persze, ha elfogadod Csablov barátom nagylelkű ajánlatát. Na, mit szólsz, kedvesem?

KARIN

Nem tudom, mit mondjak, ez káprázatos.

JOHAN

(hirtelen gyengédséggel) Meg tudom érteni, hogy ez a levél most nehéz helyzetbe hoz. Válaszolok, megírom, hogy beszéltem veled, és hogy…

KARIN

…el vagyok kápráztatva.

JOHAN

…de a döntésed következményei másokat is érintenek, akik közel állnak hozzád.

KARIN

…”másokat”?

JOHAN

…na jó… apádat, ha egészen pontosak akarunk lenni.

Mindketten felállnak, szinte egyszerre

KARIN

Köszönöm a beszélgetést.

JOHAN

Marianne azt szokta mondani, hogy pocsék emberismerő vagyok. Hogy semmit nem értek az érzelmekhez. Hogy megbocsáthatatlanul naiv vagyok.

KARIN

(röviden felnevet) Tényleg?

JOHAN

De van valami, amit még az olyan érzelmi fogyatékos vagy (mosolyog) „érzelmi analfabéta” is megért, mint amilyen én vagyok. Mégpedig az, hogy anyád azért élt e földön, hogy az élet kevésbé legyen elviselhetetlen. A sötétség sötétebb lett, a fény pedig sápadtabb, amikor Anna meghalt.

KARIN

Henriknek súlyos teher az élet. Élnie is nehéz.

JOHAN

Henriktől függetlenül is mindig örültem neki, hogy anyádra hasonlítasz. Fontos vagy nekem. (Szünet) Kajsa. (Szünet) Na, isten veled, kicsikém.

KARIN

Szervusz, nagypapa. (Megcsókolja nagyapja arcát, gyorsan távozik)