11. fejezet

Garen desszertet ajánlott, de én elutasítottam. Nem ragaszkodott hozzá. Kikísért a parkolóba, és vigyázott rám, miközben beszálltam a kocsimba. Elszalasztotta azt a három embert, akik kb. ugyanabban az időben kényelmesen kisétáltak a Molly kocsmájából, és beültek egy ezüst Range Roverbe.

Besoroltam a forgalomba. - Hívd Bernt.

Az autó tárcsázta a számot.

- Itt vagyok - mondta az unokatestvérem.

- Túléltem. Hol van Cornelius?

- Épp most hagyta el az éttermet.

- Rogan visszaért?

- Igen. - Az unokatestvérem hangjában volt egy csipetnyi szórakozottság. - Mind hátul vagyunk, a szerelőműhelyben.

- Hamarosan ott leszek. Rövid kitérőt kell tennem. – Valami, amit Garen mondott, rágott belülről. A családról volt szó. Ha lenne egy titok, egy rettenetes titok, amit nem akartam, hogy bárki is megtudjon, bíznék a családomban. Olivia Charles Elsőrendű volt. Bízott a családjában. A váltságdíjnak valahol Rynda házában kellett lennie.

A forgalom meglepően gyér volt. A kíséretem végig az autóm mögött maradt egészen addig, amíg Rynda házához nem értem. Kiszálltam. A hátam mögött lévő SUV ajtaja kinyílt, és a három ember kiugrott: húszas éveinek elején járó ázsiai férfi, bal arcán elhalványult heg; sötét hajú, komoly kinézetű férfi a harmincas éveiben; és Melosa, Rogan személyes égisze.

- Miért nem vagy vele Austinban? - kérdeztem őt.

- Mert a te biztonságod kiemelt prioritást élvez - mondta. - Miért vagyunk itt?

- Át kell kutatnom Rynda házát.

- Már átkutatták - mondta a sötét hajú férfi.

- Tudom. - Az ajtó felé indultam.

- Ó, nem, nem. - Melosa előttem futott, és blokkolta az utat. - Delun?

- Rajta. - Az ázsiai fickó az ajtó felé indult, és beütötte a kódot. Az ajtó kinyílt, ahogy megnyomta az ujjhegyével. Behatolt, könnyedén lépdelt, és megállt.

Egy hosszú pillanat telt el.

- Tiszta - mondta. - Üres.

Megfordult és felkapcsolta a lámpákat. Bementem a házba. Valaki eltakarította a rendetlenséget. A vérfoltok eltűntek a kőlapokról, és a felborult karácsonyfa is eltűnt.

Megálltam a nappali szobában. A korábbi beszélgetések darabjai és foszlányai lebegtek a memóriám felületére.

. . . Csodálatos nagymamája volt a gyermekeimnek. Annyira szerette őket. . .

. . . Nincs a számítógépben. Valahol a házban van. . .

. . . de Olivia látta. Imádta őt. Minden képét bekeretezte. . .

. . . minden a családról szól. . .

Odamentem a legközelebbi festményhez a falon. Két fa állt közel egymáshoz, törzseik majdnem összeértek. A festmény vonalait nyilvánvalóan egy gyerek húzta, kissé remegő és egyszerű, de a színek, az élénk zöldek és a gazdag barnák felhívták rá a figyelmet. A fák napfényes koronái szinte ragyogtak. Ez arra késztetett, hogy odamenjek, és belélegezzem a levegőt, és végigfuttassam a kezem a kérgén. Felakasztanám az irodámban, és mosolyognék minden alkalommal, amikor ránézek.

Levettem a falról. Egy egyszerű fekete keret, téglalap alakú, fa, olyan, ami bármilyen kézműves vagy művészeti áruházban beszerezhető. Finoman kinyitottam és széthúztam a keretet. Nincs titkos kód, nem írtak a hátoldalra, semmilyen átlátszó rizspapírt nem rejtőzik a hátlap és a festmény között. Kihúztam a nehéz akvarell papírt, és feltartottam a festményt, hogy a fény keresztül ragyogjon rajta.

Csak festék és papír szálak. Még akkor is, ha alaposabban megnéztem valamilyen valószínűtlen kémmegoldás felderítése céljából, egy láthatatlan tinta nyomokat hagyott volna. Egy toll karcolásokat hagyott volna a sima, sűrű papíron. Egy ecset mintákat, mivel belemerült a textúrába. Az akvarellfesték pH-ja változó, és jelentős kockázatot jelentett a tintával való reakcióra, nem is beszélve arról, hogy az akvarellfestés sok vizet igényelt. A rejtett üzenettel ellátott papír áztatása kockázatos. Nem, a festmény pontosan az volt, aminek látszott.

Kopogtam a keretre, üreges területeket keresve. Csak tömör fa válaszolt.

- Mit keresel? - kérdezte Melosa.

- Megtudom, amikor meglátom.

- Megyek körülnézek, találok-e még többet - ajánlotta fel a sötét hajú férfi.

Letettem a festményt a padlóra, és megvizsgáltam a következőt. A ház képe, két felnőtt és két gyermek, valamint egy kutya kísérteties vázlata. Meghalt a kutya? Kyle kölyökkutyát akart? Levettem a festményt a falról, csakúgy, ahogy a sötét hajú ember és Delun behoztak még négyet. A földszinten mozogtak, míg Melosa és én a következő keretet szedtük szét.

Fél órával később huszonnégy festmény feküdt a padlón. Részletesen átfésültem minden centiméter papírt és fát. Semmi.

A csalódás maga alá gyűrt. Annyira biztos voltam.

Festmények takarták a jobb széfeket, és üreges könyveket használtak közhelyes rejtekhelyként: a legtöbb ember nem gondolt volna rá, tehát azok, akik azt gondolták, hogy valóban okosak és jól használták a tudásukat, az értéktárgyaikat egyszerű módon rejtették el. Éppen ezt a fajta dolgot vártam Olivia Charlestól is. Kyle összes festményét bekeretezte.

- Szeretné máshol keresni? - kérdezte Delun.

- Nem, ma este nem. - Reggel visszajövök ultraibolya fénnyel, és megint végignézem. - Menjünk haza.

A kíséretem hűségesen követett a raktár előtti parkolóig, aztán Rogan főhadiszállása felé indultak. Leparkoltam a kocsit, kiszálltam és körbejártam a raktárt. Könnyebb volt, mint beütni a kódot, és végigmenni az összes ajtón.

Befordultam a sarkon. Egy eltorzult roncs, ami valamikor egy autó lehetett, feküdt az utcán. Valaki odavitte egy autó vázát, összetörte és megcsavarta, mint egy darab alumíniumfóliát, majd kidobta az utcára. Szokatlan.

A hatalmas méretű garázskapu nyitva állt, sárga lámpafény szűrődött ki az utcára, és világított meg újabb behorpasztott roncsokat. Az egyik úgy nézett ki, mintha egy óriás egy golyót nyomott volna egy autóba, és úgy döntött volna, hogy foci trükköket gyakorol vele.

Megszaporáztam a lépteimet.

A szerelőműhely többnyire üres volt. Valaki könnyedén oldalra mozgatta a járműveket, nyitott teret képezve a közepén. Kisebb fémdarabok, elgörbítve és megcsavarva, szemetelték tele a betont. Frida nagyi Rómeónak támaszkodott. Rómeó Frida nagyi kedvtelésből tartott házi kedvence volt. M551 Sheridanként kezdte életét, egy könnyű páncélozott tankként, kilenc Shillelagh páncéltörő rakétával és számos más mókás dologgal felfegyverezve. Frida nagyi azonban változtatásokat hajtott végre rajta, és mióta Rómeó körülbelül két héttel ezelőtt be volt vetve egy akcióban, folyamatosan vele vacakolt.

A műhely távoli végében, a belső fal mellett Rogan, mint a férfias sötétség élő megtestesülése, két nagy képernyő előtt állt, Garen felvételét tanulmányozva. Bal oldalán Bern egy széken ült, néhány lábnyira a képernyőtől, billentyűzetével az ölében. Bogár jobbra hátrafelé húzódott egy székkel, előrehajolt, az állát az alkarján nyugtatta. Anyám Bogár közelében ült, Frida nagyi kötögetett az ölében. Ahogy közeledtem, felszedte a következő szemet a kötőtűvel, és lebontott egy másik kusza sort. Két takaró feküdt a padlón egy félig kivégzett tál pattogatott kukorica mellett. A húgaim is biztosan itt voltak.

Frida nagyi szünetet tartott, és odabólintott a MÉH telepre.

- Figyelte a randevúdat, és a falak kezdtek meghajolni. Szükség volt néhány régi szétszerelt roncsra, adtam neki valamit, amit kiélheti magát.

- És a lányok?

- Lefeküdtek. Miközben te kalandokat éltél át, mi egész nap tornádó gyakorlatokat végeztünk. Halálos betegek lesznek attól, ha még egyszer az utcán átfutnak az alagsorba. Ne aggódj, végignézte az egészet. Holnap fontos kérdést fog feltenni.

Forgattam a szemem. Ez az ami hiányzott az életemből, a tinédzser perspektíva. - Mit csinál anya?

Frida nagyi gonoszkodó szemekkel nézett felém. - A fonal motringja harmincnyolc dollárba kerül. Meg akarom megmenteni neki. Megpróbáltam magam megcsinálni, de ma kivannak az idegeim. Tűzbe akartam vetni, de anyád elvitte a forrasztólámpámat.

Bólintottam, és Rogan mellé álltam. - Láttál mindent?

- Igen. - A hangja jéghideg volt.

- Különösen tetszett az a rész, ahol megfenyegetett.

- Én is láttam - mondta.

Előrehajoltam, hogy az arcába nézzek. A sárkány teljes félelmetes dicsőségében. Vigyorogtam. - Mire gondolsz?

- Semmi.

Hazudik. - Nem ölheted meg Garen Shaffert.

- Technikailag megölhetem. De úgy döntöttem, hogy nem teszem. És nem gondoltam rá, hogy megölöm.

- Ha odamennél a szállására, és öt helyen eltörnéd a karját, az rosszul nézne ki. Az emberek félni fognak velem üzletet kötni.

- Nem gondoltam rá, hogy eltöröm a karját. Arra gondoltam, hogy tönkreteszem a társaságát, szétszedem, és darabonként eladom, miközben ő végignézi.

Veszett Rogan, Mexikó korbácsa. Civilizált és figyelmes ellenség. - Nem tehetsz tönkre minden embert, aki fenyeget.

- De igen. Csak az első párat kellett tönkretennem, a többiek levonják a következtetést. Kivéve a Maderokat, akik nyilvánvalóan ostobák.

- Rendben. Jó kis beszélgetést folytattam le Frank és Dave nagyapjával. Most már megértjük egymást.

A képernyőn Garen kinyújtotta a kezét és megérintette a kezem. A szépen formált bicepsz Rogan karján szemmel láthatóan feszült. Mögöttünk egy fémdarab felemelkedett a levegőbe, és összepréselte magát, hangos nyikorgásba torkollva.

Meg kell enyhítenem. - Nézd meg, hogyan tartja fenn a szemkontaktust. Gyengéd, mégis határozott érintés, elég rövid, hogy kihangsúlyozza az őszinteséget. Biztosít, hogy az én oldalamon áll, vigyáz rám, és mindenre odafigyel.

Bogár megfordult és rám nézett, arcán meglepetés.

Rákacsintottam. - Garen tudja, hogyan kell olvasni az emberekben. Azt figyeli hogy hazudnak egész életében. Egyedülálló perspektívát ad neked. Tudja, hogyan lehet vallomást kiszedni valakiből. Úgy csinálja, hogy meggyőzi az embert, hogy az ő oldalán áll. Ezzel a kedves vallomással kezdte, hogy bizonytalannak érzi magát a bor kiválasztásakor, és innen csak jobb lett. Őszinte, lefegyverző és logikus volt.

- Ez mágia? - kérdezte Bogár.

- Nem, ez az emberi természet. Shaffer hivatásos kihallgató. De én is. -  Bogár felé villantottam a biztató mosolyt. – Belelátok az agyadba, Bogár. Tudom a kis titkaidat.

Megborzongott. - Ne csináld.

Bern felnevetett a székében. Rogan sztoikus maradt. Még mindig reményvesztettnek tűnt.

- A jó hír az, hogy Garen nem vesz részt az összeesküvésben, tehát nem ő az emberünk. Félretesszük és továbblépünk.

Rogan nem jelezte, hogy bármit is hallott volna.

- Szeretnék neked mondani valamit, Rogan.

Az arckifejezése nem változott.

- Rogan - érintem meg a karját.

Magához tért, megfordult és rám nézett, figyelme teljesen rám összpontosult. A hatás ellenállhatatlan volt. Ebben a pillanatban semmi nem létezett Rogan univerzumában, kivéve engem. Imádtam, amikor ezt csinálta.

- Igen?

- Alapos okom van azt hinni, hogy Brian Sherwood együttműködik Alexander Sturmmal.

- Bassza meg.

- Ja.

- Miért?

- Nem volt elégedett azzal, ahogyan a családjában alakultak a dolgok. A lánya empata, tehát felesleges, ami őt illeti. Kyle-nak nincs varázsa, és Briant ez fenyegeti. Szülei Briant aranygyermekekként nevelték fel, akinek egyetlen értéke tehetségében rejlik, ez biztosítja, hogy ő örökölje a BioCore-t, és biztos helyzetű Elsőrendű legyen. A teljes önértékelése abból áll, hogy Brian Sherwood, a ragyogó herbamágus Elsőrendű és a Sherwood Ház vezetője. Brian születése óta tudta, hogy ő különleges, és megszokta, hogy a világ elismeri. Gyűlöli azt az lehetőséget, hogy valaki megkérdőjelezheti a képességét, hogy Elsőrendű gyermekeket nemzzen. Egy ideje ki akart szállni, de mindaddig, amíg Olivia Charles életben volt, nem merte felkavarni az állóvizet. De mivel a felesége társadalmi páriává vált, most tehertételnek tekinti.

Elgondolkodott rajta. - Olivia meghalt. Miért nem válik egyszerűen csak el Ryndától?

- Mert Edward azt mondta neki, hogy Briannek kötelezettsége van, mint férj és apa, és ha elkerüli ezeket a kötelezettségeket, Edward visszavonul, és a BioCore Brian kezében marad. Brian nem tudja elvezetni a társaságot. Fogalma sincs, hogyan kell ezt csinálni. Ha Edward nyugdíjba vonul, Brian tekintélye elpárolog. Tudja, hogy a BioCore-t a csődbe viszi. Többé nem lenne a széltől is óvva. Senki sem gondolná, hogy ő a fontos.

Rogan szeme elsötétült, arckifejezése kiélesedett. - De ha valami történik Ryndával, és Brian özvegy lenne, akkor a dolgok meglehetősen szépen alakulnának a számára.

- Igen. Nem bízna meg egy bérgyilkost. Túl kockázatos, és azt sem tudja, hogy hol kell egy ilyen keresni. Valószínűleg félne, hogy ha megpróbál valakit találni, akkor biztos titkosügynök lesz, és ő börtönbe kerül. Így mindenre gondoltak: új erőszakos barátai megkapják azt, amit akarnak, miközben ő valamilyen kúriában lebzsel, és amikor eljön az idő a cserére, Rynda tragikus módon meghal.

Rogan bólintott. - Ha nem a csere során, akkor nem sokkal később. Talán a gyerekek is vele halnának.

- Igen. Ezután szabadon folytathatja új életét, és senki sem kifogásolhatná.

- Ez hihető. Mennyire áll meg?

- Tudjuk, hogy az emberrablás a Memorial Drive felé néző három kamera egyikének látószögében történt - mondta Bogár.

- Két nappal az emberrablás előtt elkaptuk Briant és Sturmot egy kávézóban. - mondta Bern. - Azt is tudjuk, hogy valaki Brian hitelesítő adataival aznap este hozzáférést kapott az otthoni számítógépekhez, miközben Brian és Rynda elmentek otthonról.

- Van vallomásunk Edward Sherwoodtól, aki elmesélte nekem a testvérével folytatott beszélgetést. Nem hazudott. És az a fül, amit küldtek nekünk, nem Brianhez tartozik - fejeztem be.

- Elmondtad Ryndának? - kérdezte Rogan.

- Még nem. De el fogom. Ő az ügyfelem, és életét, valamint gyermekeinek életét veszély fenyegeti.

- Ha olyan empatikus, akkor miért nem érezte ezt meg? - kérdezte Frida nagyi.

- Meghallgattam az első interjút - mondtam. - Soha nem mondta:" Brian szeret engem. " Azt mondta, Brian vigyáz rá és a gyerekekre. Beszélt arról, hogy a gyerekeknek mennyire hiányzik. Azt hiszem, érzékelte a haragját. Nem értem, hogy miért történt elsősorban ez a házasság. Ryndának nem volt szüksége a pénzére, és bár csak stabilitásra vágyott, nehezen hiszem, hogy meglátott benne valami ellenállhatatlant.

- Ezt meg tudom magyarázni - mondta Rogan.

- Honnan tudod?

- Megkérdeztem az anyámtól. A Rynda egy NPTN WC-változat.

- Az mit jelent? - kérdeztem.

- Az NPTN egy olyan gén, amely felelős a neuroplasztin, egy fehérje kódolásáért. Az NPTN gén néhány változata a magasabb intelligenciához kötődik - magyarázta Rogan. - Általában a mágia a szülőktől átadódik a gyermekeknek, örökletes az ereje és típusa, ezért vannak a Házak.

Ennek volt értelme. Ha a szülők aquakinetikusak avagy vízmágusok, a gyermekeik is valószínűleg vízmágusok lesznek. Volt valamilyen variáció, de a tehetségek nem különböztek nagymértékben. Két vízmágusnak lehet egy olyan gyermeke, aki pszikrokinetikus, tehát képes ellenőrizni a jeget, vagy mistukinetikus, aki képes irányítani a párát és a ködöt. De nem csinálnának igazságérzékelőt.

- Az NPTN WC-változatú emberek dobják a kockát - mondta Rogan. - A WC a vadgént jelenti. Gyermekeik mágikusak lehetnek, vagy nem, a hatalommal bírók pedig kiszámíthatatlanok. Ha Rynda gyermekeinek mágiája van, akkor valószínűleg mentális jellegű. Lehetnek empaták, telepaták, előrejelzők vagy harmonizátorok. Nem lehet megjósolni annak pontos természetét. Apám hajlandó volt kockázatot vállalni Ryndával, mert magabiztos volt a genetikai vonalunkban. Úgy gondolta, hogy gyermekeim közül legalább egy erős telekinetikus lesz, és ha bárki képes telekinetikus telepatát előállítani, akkor az Rynda lesz.

- De a legtöbb Elsőrendű nem akar kockázatot vállalni - gondoltam. - Rynda veszélyeztetheti a vérvonalat.

Rogan elvigyorodott. - Igen és nem. Néhány Ház a változtatás esélyét élvezné, ám a férj többnyire nem a ház vezetője lenne. A ház vezetői azt akarják, hogy gyermekeik örököljék a családi trónt. Anyám szerint Olivia semmit kevesebbel nem érte volna be a lányának, ezért gyűlölt engem. Tönkretettem a tökéletes tervét azzal, hogy felbontottam az eljegyzést.

- Brian minden feltételnek megfelelt - gondoltam hangosan. - Házának vezetője volt. Egy virágzó társaság tulajdonosa, amely jövedelmet biztosít a Ház számára. Stabil volt, a biztonságra összpontosított, elég visszafogott ahhoz, hogy Ryndát vad érzelmi kitörésekkel ne zavarja, és érzékeny a nyomásra. Fogadok, hogy Olivia befektetett a BioCoreba.

- Újra úgy gondolsz, mint egy Elsőrendű - mondta Rogan, szemében elismeréssel.

Bólintottam. - Ha nem áll be a sorba, akkor társadalmi és pénzügyi nyomást is gyakorolhat rá. Megpróbálta biztonságban tartani a lányát. Olivia nagyon szerette Ryndát.

Anyám felsóhajtott. - Elfuserált a világod, Rogan.

- Tudom - mondta halkan.

- És most már a lányom is benne van. - Anya letette a félig kész sálat. - Reggel befejezem.

Elment.

- Nekem is késő van - jelentette ki Frida nagyi.

- Oké, oké - morogtam. – Értjük a célzást.

Bernard felállt és leállította a felszerelést. A képernyők elfeketültek. Bogár leugrott a székéről, és elügetett. Rogan elmélyülten rám figyelt. A maszk elcsúszott, és Connor nézett rám. Rámutattam egy pillanatra az emeleti szobára, az éjszakai égbolt szétszóródott felettünk. Szaggatott és halvány volt, csak foszlányokban látszott.

Gyere haza velem.

Természetesen, Connor.

Közelebb léptem hozzá, és a karjába törleszkedtem. - Fáradt vagyok és fáj a lábam.

Felkuncogott. - Akarod, hogy vigyelek?

Talán, és valószínűleg meg is tenné, ha megkérném. - Nem. Nekem is van egy megtartandó imázsom.

Kimentünk a szerelőműhelyéből. Az ajtó becsukódott mögöttünk.

- És az milyen?

- Garen szerint egy fiatal Victoria Tremaine vagyok, szörnyű és dicsőséges.

- Szeretnéd, ha szereznék neked egy arany gyaloghintót?

- Esetleg. - Az éjszakai égbolt végtelen volt fölöttünk. - Átkutattam Rynda házát. Arra gondoltam, hogy bármit is keresnek, az a Kyle által készített festményekben is lehet. Nem volt ott.

- Sajnálom - mondta.

- A határidő holnap négykor van. Még mindig nincs semmi.

- Tudom. Egy jó dolog jött ki ebből a katyvaszból. Legalább nem kell aggódnunk azért, hogy ezt a gazembert életben tartsuk. Nem fogják megölni.

- És ha igen, akkor szívességet fognak tenni nekünk - fejeztem be.

- Olyan gonosz vagy.

- Ez a legrosszabb árulás. Ez rosszabb, mint egy viszony. Ő Rynda férje. És nem volt bátorsága, hogy beadja a válókeresetet.

- Elkapjuk - ígérte Rogan.

- Hogy ment Austinban?

- Az Ade-Afefe gondolkodik rajta. Ez volt a legjobb, amit tehetek. - A hangja csalódást mutatott. – Amit az egyiken nyertünk, a másikon elveszítjük.

- Nagyszerű nap mindkettőnknek, mi?

- Igen. - Elhallgatott. - Shaffernek igaza van egy dologban. Amikor az igazságérzékelő tehetség örökletes stabilitását kell biztosítani, akkor a gének nyernek.

Így nézett ki az igaz szerelem. Shaffer ezt akkor sem látná, ha az arcába tolnák.

- Ezt szakvéleménynek veszem.

Minden összezavarodott. A határidő majdnem lejárt, és még mindig nem találtuk meg. Sturm nem hagyná annyiban. Ennek következményei lennének, és nagyon kevés védelmünk volt a mágiája ellen. Holnap el kell magyaráznom Ryndának, hogy a férje valószínűleg az életére tör. A gonosz nagyanyám még mindig megpróbált elrabolni. Leon felnőttkorában még mindig bérgyilkos akart lenni. A próbák egyre közelebb voltak.

Csak egy kis szünetet akartam. Holnapig félre akartam tenni mindent, mert ha túl sokat gondolkodok, akkor összeomlok, mint egy felrobbantott épület.

A lépcsőn a második emeletre mentünk.  Az éjszakai égbolt alatti szobára gondoltam és a hatalmas ágyra, a meztelen, rám nehezedő súlyára, az acélkemény izmok tapintására, arra, ahogy rám nézett, a mágia mámorító ízére, amely a bőrömre csöpögött és égette az érzőidegeimet. . .

- Nevada - mondta, és hangja durván reszelőssé vált.

- Igen?

- Mozogj gyorsabban.

Hagytam, hogy felkergessen a lépcsőn. Elkapott a végén, és megcsókolt. Megkóstoltam Rogant, az embert és az esszenciáját, belélegeztem a szantálfa illatát a bőrén, és éreztem, hogy karjai körülzárnak. A mágia megsimogatta a nyakam, meleg volt és bársonyosan lágy, és a világ már nem számított.

 

Túl korán jött el a reggel.

- Hazudsz. - Piros foltok jelentek meg Rynda arcán.

- Sajnos nem. Mindent, amit mondtam neked, bizonyítékok és személyesen tett vallomások támasztanak alá. Edward igazolhatja egy részét. Nem hazudott nekem.

Rám nézett. A második emeleti erkélyen ültünk, amennyire csak tudtunk távol a közönségtől. Az arcán a nyers fájdalom beteggé tett. Félig meggyőztem magam, hogy tudnia kellett vagy legalábbis gyanítania kellett volna, hogy Brian részt vesz ebben az egészben. Tévedtem. Fogalma sem volt. Olyan volt, mint egy kőrakás omlott volna rá.

- Miért? - - mondta, megtört hanggal. - Hogyan? Hogy teheti ezt velünk? Velem és a gyerekekkel?

- Önző és manipulatív. A felnőttek nem menekülhetnek el a stressztől és a problémáktól. Meg kell küzdenünk velük. Amikor először elmenekült, valakinek le kellett volna ülnie vele és el kellett volna magyaráznia neki, mennyire aggódik mindenki emiatt. És akkor meg kellett volna őt szidniuk, hogy ne tegye újra. Ehelyett bátorították és megtanulta ezt a viselkedési mintát. Fél a konfrontációktól. Téged és a gyerekeket megölni könnyebb, mint szembenézni Edwarddal vagy a válással. Te empata vagy, Rynda. Jobban ismered őt, mint bárki más.

- Abbahagytam - mondta. A szeme kísérteties volt.

- Mit hagytál abba?

- Évekkel ezelőtt, Kyle születése után abbahagytam a szkennelést. A közömbösség túl sok volt. Nem tudtam kezelni. Közömbösség tőle, gúnyolódás a szüleitől, csalódás anyámtól. Kikapcsoltam. Évek óta nem használtam a tehetségem.

A mágia nem használata olyan volt, mint levágni a lélek darabját. Annyira fájhatott neki, hogy tudja, mit érez Brian iránta. A gyerekek iránt.

- Az egyetlen ember, akit biztonságosan ellenőrizhettem a gyermekek és a. . . a gyerekek.

És Edward. Majdnem kimondta.

- És nem kell empátia ahhoz, hogy tudjam, mit éreznek. Ők az én kisbabáim. Bennem fejlődtek és én szültem őket. Ők a részeim és az ő részei. És azt akarja, hogy meghaljanak. Hogyan mondhatom el ezt nekik?

- Én nem tenném.

- Sajnálom, szánalmas picsa vagyok.

- Sajnálom.

Rynda felém fordult, vöröslött szeme. A sírás határán volt. - A felesleges mágikus tehetségű lány vagyok, csalódás az anyámnak. Szeretett engem, de nem tudta elrejteni. Az elhagyott menyasszony. A házasságot senki sem akarta a vad génjeim miatt. A feleség, akit a férje nem szeretett. Egy anya, aki nem tudta átadni a megfelelő DNS-t gyermekeinek.

Nos, ez egy teljes katasztrófává vált. Fogalmam sem volt, mit mondjak.

Rynda szipogott.

Felálltam és hoztam neki egy doboz zsepit.

- Fogalmad sincs, milyen érzés empatának lenni. Az emberek úgy néznek rád, mintha szörnyszülött lennél.

Előre hajoltam. - Victoria Tremaine a nagyanyám.

Rynda visszahúzódott, mintha mérges kígyót dobtak volna közénk az asztalra.

- Nekem nem kell empatának lennem ahhoz, hogy tudjam, hogy milyen rémült vagy - mosolyogtam.

- Én. . . Nem akartam. . .

- Amikor először kényszerítettem egy embert, hogy elmondja a titkait az akarata ellenére, a földre görnyedt és sírt. Tapasztalt zsoldos volt, de úgy sírt, mint egy rémült gyermek, mert megsértettem a gondolatait. Tehát neked és nekem közös problémáink vannak. Senkinem sem vagy csalódás. Nincs szükséged senkinek a jóváhagyására.

Becsukta a száját, és kihúzta magát. - Tud Rogan Brian árulásáról?

- Igen.

- Ki más?

- A családom, Cornelius, Bogár, Edward és Edward biztonsági főnöke. Lehet, hogy az anyósod.

- Mi lesz most?

- Úgy folytatjuk, mintha nem tudnánk Brianról. Még mindig meg kell találnunk, amit akarnak. Addig nem állnak le, amíg meg nem szerezzük, vagy amíg az egész szervezetet véglegesen el nem töröljük.

Felállt. - El kell mondanom a gyerekeknek. Tudniuk kell, hogy nem bízhatnak apjukban.

- Rynda. . .

Elment.

Nos, ez jól ment.

Összeszedtem magam és átmentem az utcán a raktárunkba. Volt még pár óránk a határidőig. Gyakorlatilag éreztem, hogy az idő elillan. Belülről rágott engem. Meg kellett találnunk Olivia titkát. Meg kellett találnom. Rynda és a kis családja nem lehetnek biztonságban, amíg nem sikerül. Ha Sturm nem kapja meg azt, amit akart, meg fogja torolni. Egyébként valószínűleg mindenképp megtorolná. Rogan majdnem megölte őt a steakhouseban. Sturm nem felejtette el ezt.

Minden rosszul ment Ryndának. Ebben a nyomozásban, ebben az időszakban minden rosszra fordult. Ennek az egynek jól kellett mennie.

Bent Catalina sivító hangja a dobhártyáimba hasított. - Nem akarok róla beszélni!

Amikor ideges volt, a hangja metszővé vált.

Befordultam a sarkon.

- Catalina! - Arabella üldözőbe vette. Matilda és a bolyhos, fehér macskája követte. Nem tudtam, hogy még mindig itt van.

- Nem akarok róla beszélni! - Catalina szobájának ajtaja becsukódott.

- Nevetséges vagy - morogta Arabella.

- Mi az?

- Törölte Instagram-fiókját.

- Miért?

- Alessandro Sagredo. - Arabella a csípőre tette a kezét.

- Mondott neki valamit? - Ha valami aljas dolgot mondott a húgomnak, megnyúzom.

- Nem.

- Akkor mi a probléma?

Arabella előhúzta a telefonját, és odanyomta az orrom elé. - Így néz ki!

A telefonon látszó férfi húsz éves lehetett, és elképesztő volt. Szögletes állkapocs; telt, tökéletesen ívelt száj; erős orr; keskeny, majdnem zöld, mogyorószín szem a sötét szemöldök alatt. Sűrű csokoládébarna haj, amelyet drága fazonra vágtak, keretezte mindezt, lágyítva arcának erős vonalát, amely az idő múlásával cizellált lesz. Az élet még nem keményítette meg, és még mindig volt valami friss az arcán, de a kíméletlenség kezdett megjelenni. Úgy nézett ki, mint egy római gladiátor fia, aki először jött az arénába. Egy gyönyörű ezüst-kék Maseratihoz támaszkodott.

- Rajongóként követi őt az Instagramon - mondta Arabella. - És Catalina. Hatezer követővel ébredt, így törölte a fiókját, mert idióta!

- Hozzámész feleségül, Catalina? - kérdezte Matilda komolyan.

Az ajtó kinyílt, felfedve Catalinát. Rábökte az ujját Arabellára. – Maradj ki az életemből, kis pszicho. Te is, Matilda.

Becsapta az ajtót.

Matilda az ajtóra nézett, majd rám, és úgy nevetett, mintha kis ezüst harang csengett volna.

- Nincs időm erre. – Lefelé indultam a folyosón. Reggel volt, ezért Bern a konyhában lesz, és most eszi a második vagy harmadik reggelit.

- Nevada, csinálj valamit! - vicsorgott Arabella mögöttem.

- Nincs időm.

- Utálom ezt a családot!

- Mi is utálunk téged.

- Hehe! - szólalt meg az ezüst harang.

Bern a konyhaasztalnál ült, épp eltüntetett egy tál gabonapelyhet.

- Kérlek, gyere el velem Rynda házához. Még egyszer szeretném átnézni, hogy esetleg kihagytam-e valamit. Nem akarok egyedül menni, és nem is akarom megkérni Corneliust, mert ő hozza Zeuszt, és nehezen tudok koncentrálni, amikor körülöttem van. Nem akarom elvinni Leont, mert nem akarok felelősséget vállalni azért, hogy bárkit lelő. Csak gondolkodni akarok csendben.

Bern felállt, és a tálat a mosogatóhoz vitte. - Gyerünk.

 

Rynda háza elhagyatottan állt. Bern és én átmentünk a bejárati bejáraton a nappaliba, lépéseink kopogtak a csempézett padlón. Houston úgy döntött, hogy már igazán szükségünk van egy kis esőre, és a sűrű felhőtakarón át szűrődő fény vizes és homályos volt. A levegő tikkasztónak éreződött.

- Komor - jegyezte meg Bern.

- Igen. - A ház olyan volt, mint egy kripta. - Kíváncsi vagyok, hogy Rynda el fogja-e adni.

- Jól tenné - mondta Bern. - Hol akarod kezdeni?

- Nem vagyok biztos benne - mondtam. - Oszd meg és uralkodj?

Kettéoszlottunk. A konyhához indultam. Rogan emberei már kisöpörték a helyet. Áttekintettem a jelentést. Alaposak és hatékonyak voltak. De talán elnéztek valamit.

A kamrával kezdtem. Egy órával később végeztem a konyhával. A kávé kávénak bizonyult, a rizs rizsnek, és a cukortartó csak cukrot tartalmazott. Nincsenek rejtélyes bizonyítékokat tartalmazó elrejtett lezárható kis tasakok. Egyszerre megráztam a kannákat. Egyik sem volt megbabrálva. Nincsenek rejtett foltok az edényeken. Semmit nem ragasztottak be a szekrények belsejébe. Időt pazaroltunk, amink nincs, de minden ösztönöm azt mondta, hogy bármit is keresünk, itt van valahol.

- Nevada? - felhívott Bern.

Bementem a nappaliba. Kyle festményei előtt állt. Odamentem, hogy mellette álljak.

- Mik ezek? - kérdezte.

- Kyle festményei. Olivia Charles keretezte be őket. Végigmentem rajtuk. Nincs láthatatlan tinta. Semmi sincs a keretekben. Annyira biztos voltam, hogy van itt valami elrejtve.

Bern felhorkant és felvette az első festményt. A kanyargós út fákkal határolva.

- Van valami velük - mondtam. - Arra késztetnek, hogy folyamatosan rájuk nézz.

Bern a szoba középpontjába sétált, ahol a hátsó ablakból származó fény ragyogott a szőnyegen, és letette a festményt.

- Add ide nekem a többit - kérte.

Felvettem egy halom festményt, és átadtam neki a következőt, egy apró tengert, egy túl nagy kalózhajóval. Néhány lépést hátrafelé tett, és a festményt balra, az első alá helyezte. - Következő.

Egy játszótéren vörös léggömböt tartott egy a bokrokból kihúzódó cuki szörnyeteg, majd egy útkanyarulatos fényes sárga sportkocsival, és egy a felhők között fehér, szinte átlátszó repülő léghajóval. Egy másik út rajta egy páncélos lovag poroszkál. Bern az első festmény és a sárga autó közé helyezte. Az út össze van kötve.

A tarkómon lévő apró szőrszálak felmeredtek.

Átmentünk az egész halom képen, és Bern egyenként egy-egy rácspontba helyezte őket, mint egy darabokból összerakódó puzzle. Befejeztük és hátraléptünk. Egy út futott széles ívben egy ház körül, amely részben külvárosi otthon, részben kastély és részben mágikus torony volt. A játszótér jobbra feküdt, egy tó közvetlenül alul, hegyek balra, és a bal alsó sarokban négy festmény összeállt, hogy egy X-et képezzen egy görcsös fa közelében.

- Egy térkép - suttogtam.

- Nem haver - mondta Bern. - Ő egy Magister Examplaria. Minta mágus, mint én.

A nagymama odaadta a kincset Kyle-nak. Elrejtette, majd rajzoltatott egy térképet, mert nem tudott neki segíteni. És Olivia biztosan tudta. Segítettem elpusztítani Kyle életében az egyetlen embert, aki megértette őt.

- Idióta vagyok - mondtam.

Bern rám pillantott.

- Ki kellett volna kérdeznem a gyerekeket. Ehelyett hagytam, hogy Rynda tegye, a Vincent által okozott trauma miatt. Hagytam, hogy személyesen érintsen az ügy, és elvakított. Apa ezért figyelmeztetett mindig, nehogy túlságosan belebonyolódjak.

- Nos, megvan - mondta Bern. - Később még ostorozhatod magad. A tenger a medence. Szükségünk lesz egy lapátra. Biztos eltemette. A kalóz kincseket mindig eltemetik.

Készítettem egy képet a térképről a telefonommal. Találtunk pár lapátot a kerti fészerben, és nyomon követtük az utat az ingatlan hátuljáig, ahol az erdő sűrűvé vált. Átvágtuk a bozóton keresztül egy kis tisztásra.

Az ég megnyílt, hideg esőt zúdítva ránk. Felmértem a tisztást. Jobb oldalon egy nagy tölgy terjesztette szét ágait, balra két tuskó és még több bozót. Ásás jelei nem látszottak az erdő talaján.

Ha kisfiú lennék, hol temetném el a kincsem?

Gondoskodott arról, hogy rámutasson a fára a térképen. A fa fontos volt.

Megkerültem a nagy tölgyet. Kerek apró jelek egyenlő távolságban, egymás után kettő, az északi oldalon át volt szúrva a kéreg.

- Mi az? - kérdezte Bern.

- Ez egy hegymászó fa volt. Ezek köröm lyukak. Biztosan hozzászegték a deszkát, aztán valaki levette őket.

Bern nekifutott és felugrott. Keze elkapta a vastag alsó ágat, és felhúzta magát.

- Valami?

- Üreges. Kitartás.

Visszaugrott egy vászonzsákkal a kezében. A földre tette, én óvatosan széthúztam a madzagot. Műanyag kalózláda, olyan, amit kézműves üzletben vagy online is megvásárolhatsz; a műanyag sötét öregnek tűnő fának látszott. Egy koponya volt ott, ahol a fedél találkozott a dobozzal, két műanyag karddal a koponya szemein keresztül. Kisebb koponyák díszítették a felületet.

Bern óvatosan kiszabadította a kardot és kinyitotta a ládát. Egyenként kicsomagoltam a tárgyakat, óvatosan a vászonra helyezve. Egy svájci bicska. Egy kis bársonyzsák, amely tíz arany dollár érmét tartalmaz, mindegyik eltérő elnökkel. Három golyó. Sárga sportkocsi. Egy zseblámpa. És egy kis karton ékszerdoboz, az a fajta, amelyet egy nyaklánc tárolására használnál.

Finoman kinyitottam. Egyetlen pendrive feküdt a bársonypárnán. A fedél belsejében magabiztos nőies kézírással: „Nagyi titka”.

Megöleltem a dobozt. Sírhatnékom támadt.

 

Keresztülmentem Houston forgalmán.

- Titkosítva - mondta Bern, ujjaival laptopja billentyűzetén repülve.

- Fel tudod törni?

- Időre lesz szükségem. Ez nem egy a kereskedelemben kapható titkosítások közül. Ez egyedi munka és nagyon jó.

- Hívd Rogant.

Az autó engedelmesen tárcsázta a számot.

- Igen - válaszolt.

- Megvan Olivia Charles pendrive-ja. Meg tudunk felelni követelésüknek.

- Mi van rajta?

- Titkosítva. Hazavisszük, de Bern feltölti az otthoni szerverre, amíg beszélünk.

- Jó. Nagyszerű.

- Oké, viszlát. - Egy pillanatig haboztam. Miért is ne? - Szeretlek.

Volt egy apró szünet. - Én is szeretlek.

Letettem és elvigyorodtam. Mexikói korbácsa épp azt mondta nekem, hogy szeret. Soha nem fáradtam bele, hogy ezt halljam.

- Mi fog történni, ha ennek vége? - kérdezte Bern.

- Hogy érted?

- Mi fog történni veled és Rogannel, amint a vészhelyzet véget ér?

- Akkor túl kell esnünk a próbákon.

- Kikerülted a kérdést.

- Pontosan mi a kérdés, Bern?

- Miután ezeknek a válságoknak vége, mi fog történni veled és Rogannel? Hozzá fogsz költözni a házába? Ingázva fogsz dolgozni járni? Feleségül vesz? Feleségül akarsz menni hozzá?

Nos, ez váratlan volt. - Túl régóta lógsz Frida nagyival. Aggódsz, hogy kihasználom Rogan erényét, és összeállok vele?

- Nem, attól tartok, hogy nincs terved. Nem gondolsz ezekre a dolgokra, és nem nekünk kell kitalálni őket, hanem neked magadnak. Te mit akarsz?

Ez a rész könnyű volt. Minden reggel Rogan mellett akartam felébredni. Néha Connor lesz, néha Veszett Rogan, és nekem mindkettő jó volt. Szerettem mindet.

- Nem tudom, hogy fog ez végződni. Egyszerre csak egy napot veszek.

- Jól megleszünk - mondta Bern. - Nem kell aggódnod miattunk.

- Hogy érted?

- Ellenőriztem a számlákat. Van elég pénzünk ahhoz, hogy körülbelül tíz hónapig túléljük. Talán egy évig, ha vigyázunk. Ha nincs új eset.

- Tudom.

- Nem kell aggódnod a pénz miatt. Várhatunk olyan dolgokkal, mint a Ház biztonsága. Ne ugorj bele valamibe, mert úgy gondolod, hogy a családnak szüksége van dolgokra, azért mert Ház lettünk.

Köszönöm, Garen Shaffer. - Nem erről van szó. Szeretem őt, Bern. Ennyi.

- Féltelek tőle - mondta halkan. - Nem akarom, hogy megsérülj.

- Köszönöm. Rogan nem fog engem bántani.

- Nem voltál ott, amikor figyelt téged Garennel. Az arca egykedvű volt. Hideg. Ott állt, arckifejezés nélkül, és a tömör fémeket úgy összecsavarta, mintha gyurma lett volna.

- Nem akadályozta meg, hogy elmenjek arra a vacsorára. Soha nem kérte, hogy ne menjek. Amikor Garen belépett az irodámba, nem viharzott át, és nem próbálta meg kidobni. Önuralmat tanúsított az én javamra, mert amennyire akarná, hogy buborékfóliába csomagoljon, és elraboljon a barlangjába, tudja, hogy nem hagynám magam. Próbál gondoskodni arról, hogy minden választási lehetőségünk meglegyen, mint feltörekvő Háznak. Ahogy átsétáltunk, miután megfigyelt engem és Garent, még egyszer elmondta, hogy genetikai szempontból Garen lenne a jobb választás.

- Garen a jobb választás?

- Nem. Mert nem szeretem őt. Még akkor is, ha a szerelem nem befolyásolna, Rogant választanám helyette. Amikor meztelenül és lefagyasztva ott voltunk David Howling víztárolójánál, Rogan feláldozta magát értem. Abszolút biztos volt benne, hogy meghal. Ha Garen és én veszélybe kerülnénk, és csak egyikünket tudnánk megmenteni, Garen ésszerűsítené, hogy miért ő a jobb választás a túlélésre, és otthagyna engem.

- Csak légy óvatos, Nevada.

Ehhez már késő volt. Benne voltam nyakig.

Csörgött a telefonom. Egy ismeretlen szám. Fogadtam. - Itt Nevada Baylor.

- Beszélni akartál velem - mondta egy kulturált női hang. - Tizenöt perc múlva találkozzunk a Takarában. Ha nem jelensz meg, megtudom, hogy állunk.

A hívás véget ért.

- Ő volt az . . . ? - pislogott Bern.

- Ez Victoria Tremaine volt. - Amikor Linus Duncan ígéretet tett neked, megtartotta. Ő választotta Takarát, a helyet, ahol gyakran ettem. Alaposan utánam nézett. Nézd, tudom, hol eszel, és mit szoktál rendelni. Az egész életed felügyeletem alatt áll.

Összeszorítottam a szám és besoroltam a lehajtóhoz.

- Nem mondod komolyan - mondta Bern.

- Kétszer próbált megölni, és mindkét alkalommal kudarcot vallott. Beszélni akar velem, és én beszélni fogok vele.

- Ez nem túl bölcs.

- Ha nem beszélünk, akkor csak folytatni fogja, és ezt nem engedhetjük meg magunknak. Végül a lányoknak és Leonnak iskolába kell járniuk. Normál életet kell élnünk. Házunk státusa meg fog védeni minket, de nagyon eltökélt. Nem akarom, hogy belerondítson az életünkbe.

- Honnan tudod, hogy biztonságos?

- Mert Linus Duncan rendezte el. Akarod, hogy kirakjalak?

- Nem. - Bern elővette a telefonját.

- Mit csinálsz?

- Üzenetet írok Bogárnak. Szeretném tudni, hogy mibe mászunk bele. Azt akarom, hogy nézzen az étteremre, és azt akarom, hogy küldjön erősítést.

 

A Takara volt a mi szusi helyünk, amikor egy kis élvezetre vágytunk. Besorolása szerint fúziós ázsiai, amely esetükben a menüben autentikus japán konyhát és koreai bulgogit jelentette. Csendes hely volt, gazdag barna és zöld színben berendezve, elegáns, de kellemes dekorációval. Amikor Rogan először meghívott, úgy döntöttem, hogy itt találkozom vele, mert Takara egy nagy bevásárlóközpont közepén volt az I-10-es mellett, ahol mindent megtalálható, a Toys “R” Ustól és az Academy Sportstól, az Olive Garden és a H-E-B-ig., ami egy texasi élelmiszerboltlánc. Végtelen forgalom, sok ember és nagyon kevés adatvédelem. A tökéletes hely az olyan emberrel való találkozáshoz, akiben nem bízol.

A kétharmadig megtöltött parkoló ellenére azonnal felismertem Victoria autóját. Ez volt az egyetlen Mercedes, amelyet öltönyös emberi rottweiler őrzött. A parkoló másik végén parkoltam.

- Be akarsz jönni? - kérdeztem Berntől.

- Nem. Nem engem akar látni. Itt maradok, és járatom a motort, hátha futva távozol.

Odaadtam neki a kulcsot, és kiszálltam a járműből. Victoria testőre figyelt, ahogy átmentem a parkolón. Húsz méter választott el az ajtótól, és minden lépés egyre nehezebbnek bizonyult, mint az előző. Alig tudtam mozogni. Végül a kezem az ajtófogantyú köré záródott. Megcsináltam.

Mély lélegzetet vettem, és a fejem magasan tartva besétáltam a Takarába.

Az étterem üres volt, kivéve egy vendéget. Victoria Tremaine a hátsó ablak mellett ült. Majdnem ugyanazt az asztalt választotta, amit Rogan. Gyönyörű testreszabott fekete kosztümöt viselt. A bal vállán lógott egy lenyűgöző türkizkék kendő, fátyolvékony, pávatoll volt ráhímezve. A hímzés ragyogott, és visszaverte az ablakon beáramló fényt, valószínűleg valódi aranyszálból volt.

A hostess rám mosolygott.

- A hölggyel vagyok a kendőben - mondtam neki.

A mosoly kissé elhalványult. - Kérem, erre.

- Nincs rá szükség. Látom.

Odamentem az asztalhoz, és csak a biztonság kedvéért ellenőriztem a padlót egy arkánum kör nyomait keresve.

Victoria Tremaine felháborodott.

- Soha nem lehet az ember túl óvatos. - Ültem le a székre.

Egy pincér közeledett hozzánk.

- Hozzon forró teát - parancsolta Victoria. - Zöld vagy fekete, amelyik jobb ebben a házban. Két csészével. Hagyja a kannát és mindig töltse újra. Az unokám és én beszélgetni fogunk. Ne zavarjon minket.

A pincér futólépésben indult el.

Amikor a nagymamára gondoltam, Frida nagyira gondoltam, platina göndör hajfelhővel, valamint a gépzsír és a fegyverolaj kellemes illatával, amely mindenhová követte őt. Számomra ez a szó biztonságot és a meleget jelentette. Nem számít, mennyire fuseráltam el a dolgokat anyánál és apánál, Frida nagyi mindig ott termett, hogy meghallgasson, és megnevettessen.

Victoria Tremaine nem is lehetne tőle különbözőbb. Magasabb és testesebb volt, mint Frida nagyi, aki mindig madárcsontú volt, de félelmetes nehéz ember. Nem volt kövér, inkább erős, és mintha az életkor körbelengte volna. Szarkalábak keresztezték az arcát. A legtöbb öregedő gazdaggal ellentétben, ő nem vacakolt sem a plasztikai műtétekkel, sem az illúzió mágiájával. Haját, amelynek stílusa nem változott, mióta utoljára láttam egy felvételt róla, művészileg rövidebbre vágták, ami hangsúlyozta az arcát. Néztem a szemét, és azt kívántam, bárcsak ne tenném. Pontosan az apám kékjét láttam. De apám szeme kedves volt, nevetős, néha szigorú. Victoria szeme egy raptorénak tűnt. Nem gonosz boszorkány volt, inkább ő volt az öregedő királyné. Ahelyett, hogy enyhülne az életkorral, csak veszélyesebbé, kegyetlenebbé és könyörtelenebbé vált.

- Úgy nézel ki, mint James - mondta.

- Az értékrendjét is átvettem.

- És mi ezek?

- Vigyázok a családomra, és próbálok jó ember lenni.

- Jó ember? - Fél hüvelyknyit előrehajolt. – Ne mondd!

Ha ezt a módszert választanánk, jó ideig itt lennénk. - Beszélni akart velem. Itt vagyok.

- Azt akarom, hogy fejezd be ezt a Baylor Ház képtelenséget. Te a Tremaine Házhoz tartozol.

- Nem. Van még valami más?

- Nincs kapcsolati tőkéd. Nincs pénzed, nincs munkaerőd, és még azt sem tudod felismerni, hogy mennyi mindent nem tudsz.

- Megtanulom.

A pincér hozta a teát, és két csésze mellé helyezte.

- De milyen áron? Fogalmad sincs, milyen mély vízbe ugrasz. A vérünk kapcsolatban áll egymással. A vér az egyetlen dolog ebben a világban, amelyben megbízhatsz.

A pincér kiöntötte a teát és elindult.

- Pontosan tudom, mennyire mély. Tudom, hogy van egy szervezet, amely megpróbálja destabilizálni Houstont, azért a hosszú távú tervért, hogy a Római Birodalom hagyományaira építve tekintélyelvű kormányzást hozzon létre. Tudom, hogy ez az ember Caesarnak nevezi magát. Tudom, hogy a terv végrehajtása Adam Pierceszel kezdődött. Tudom, hogy Olivia Charles és David Howling ugyanennek az összeesküvésnek a részei, amelyhez Vincent Harcourt és Alexander Sturm is csatlakozott. David Howling elmesélte nekem, mielőtt eltörtem a nyakát. Tudom, hogy ez a bűnszervezet többször célba vette a családomat, egy alkalommal zsoldosokat béreltek fel, hogy megtámadjanak minket a raktárban, ahol élünk. Megrendelték, hogy megöljenek engem és a húgaimat. Azt is tudom, hogy ön volt az, aki feltörte az igézetet egy fiatalember fejében, hogy megtaláljanak egy tárgyat Adam Pierce számára. És Vincent Harcourtot is megigézte, hogy megakadályozza Caesar titkainak kiadását. Ebben az összeesküvésben benne van nyakig

Vettem egy lélegzetet. - Szóval kissé zavarban vagyok. Azt mondja, hogy meg kéne bíznom magában, mert ön és én vérségi kapcsolatban vagyunk. Mikor volt a legfontosabb a vér? Akkor, amikor a zsoldosok éjszaka közepén megérkeztek, mint a hentesek, amikor Howling a felüljárót lefagyasztotta, miközben a mögötte lévő autóban voltam, hogy balesetet szenvedjek és meghaljak, vagy amikor Adam megpróbált halálra égetni a belváros közepén?

Victoria összehúzta a szemét. - Okos lány.

Belekortyoltam a teámba.

- Nincs bizonyítékod.

- Nincs szükségem bizonyítékra. Egy inkvizítor megigézte Vincent elméjét. Az Egyesült Államokban csak három igazságérzékelő Ház található. Találkoztam Garen Shafferrel, és kihúztam a gyanúsítottak közül.

- Megtörted Garen Shaffert? – Kételkedés töltötte meg a hangját.

- Nem kellett. Játszani akart, és veszített.

- Nem álcázta magát?

- Egy ideig próbálta, de én átláttam rajta. Garen Shaffer túl nagy figyelmet fordít a családja jólétére és vállalati profitra, hogy összeesküvővé váljon. Nagyon elégedett úgy a dolgokkal, ahogy vannak. A Lin House kormányzati szerződésekben érdekelt. - Rogan egy éjszaka megosztotta velem ezt a kézenfekvő tényt, miközben a Baylor Ház jövőjéről beszélgettünk. - Az összeesküvésbe való bevonás túl kockázatos lenne, mivel szoros ellenőrzés alatt állnak. Marad tehát ön. Megfelel a profilnak.

- Ó, hát van profil?

- Igen. Minden résztvevő egy régi hatalmas Házból származik, legalább négy generációra visszamenőleg. Mindenki elégedetlen a jelenlegi helyzettel. Pierce fel akarja égetni a világot törvényi következményektől és korlátozásoktól mentesen. David Howling el akarta pusztítani testvérét, és átvenni a Házát. Olivia Charles gyűlölte végignézni, hogy egyetlen lánya a génjeinek köszönhetően egy érzelemmentes házasságban ragadt. Elérte a társadalmi élet csúcsát, de ez nem volt elég. Olyan státuszt kívánt, amely lehetővé tenné Rynda számára, hogy férjet válasszon az elit elitje közül, függetlenül a génjeitől. Vincent Harcourt szadista, akit szinte soha nem kapott szabadságot a Házától. Nem tudom, mi Sturm problémája, de határozottan van néhány.

- És én? - A hangja megtévesztő volt.

- Az egyetlen fia elmenekült, amikor még tinédzser volt. Nem volt még egy gyermeke, valószínűleg azért, mert nem lehetett. Örökösök nélkül a Tremaine Ház kihal.

Victoria arca nem mutatott érzelmeket. Semmit sem, mintha sziklából faragták volna.

- Kereste őt és terrorizálta mindazokat, akikről azt gondolta, hogy kapcsolódhatnak az eltűnéséhez. De túl messzire ment, és arra kényszerítették, hogy álljon le. A fiát akarta szabadon tovább keresni. Hozzáférést akart minden adatbázishoz, minden információs bankhoz, minden olyan emberhez, akit úgy döntött, hogy kihallgat, anélkül, hogy olyan bosszantó korlátozásai lennének, mint a büntető törvénykönyv vagy a Közgyűlés határozata. Több erőforrást akart. Amit csinált, az árulás. Apám nem állna mellé, és én sem. Nem akarom, hogy bármi közöm legyen magához.

Felálltam, elfordultam és tettem egy lépést.

- A középső szirén - mondta Victoria hátam mögött. - Mint a nagyapja. De a legfiatalabb sem nem szirén, sem igazságérzékelő. Ő valami más. Valami, amit soha nem árulnál el.

Catalina és Arabella. Megpördültem.

Victoria a székre mutatott. – Ülj le.

Leültem.

- Tizenkétszer vetéltem el. Ez a családban van, ami miatt a jövőben majd aggódnod kell. Generációnként egy utódot kapunk, és megköszönjük a szerencsés csillagzatunknak, ha a gyermek túléli. Anyám kilencedik és utolsó terhessége voltam. Tizenkét éves koromban halt meg. Apám két évvel később követte. A Tremaine Ház én vagyok. Egyedül. Gyereket akartam. A Ház jövője is megköveteli, de én magam is akartam. És ennek a gyereknek erősnek kellett lennie. Egy gyenge meghal. Az apának Elsőrendűnek kellett lennie. Három különféle Elsőrendűvel próbálkoztam, mindegyiket gondosan megválasztva, hízelegve, elcsábítva, megvesztegetve. Bármi is kellett hozzá.

Keze összeszorult a csésze körül, mint a karom. Régi fájdalom villant fel a szemében.

- Miért nem házasodott meg?

- Mert az a férfi, akit szerettem, három héttel meghalt az esküvőnk után. Jóstehetség volt a Vidente Házból. Soha nem jósolta meg a saját halálát. Üzleti riválisa rendelte meg a gyilkosságot. Akkor lőtték le, amikor kisétáltunk egy színházból. – Megdörzsölte az arcát. - Hosszú időbe telt, hogy ne lássam a vért a bőrömön. Végül eltűnt, miután megöltem az utolsót is.

- Megölte az egész rivális Házat?

- Igen. Mindannyiukat, férj, feleség, gyerekek. A kutyájukat is.

Jeges karmok döfték át a gerincemet.

- Számomra csak egy férfi létezett. De a gyermekemnek apára volt szüksége. Tizenkét alkalommal próbálkoztam, mielőtt végre sikerült. In vitro megtermékenyítésnek kellett lennie. Van róla elképzelésed, milyen nehéz meggyőzni egy Elsőrendűt a sperma adományozásról? Mennyire félnek attól, hogy értékes DNS-üknek lába kél és kijut a világba? Elcsábíthatsz egy férfit az ágyadba, és mondhatsz neki valami kellemes hazugságot, hogy mennyire vágysz rá, és hogy a fogamzásgátlással ne törődjön, és ő beléd üríti a magját, de kérd meg, hogy tegyen tele egy kémcsövet, és nem rejtheted el a kérés valódi célját. Rájönnek, hogy gyermeket szándékozol szülni, és elfutnak, mert gyávák.

El kellett volna mennem, de már nem tudtam. Tudnom kellett. - Mit csinált?

- Végül találtam egyet. Korábban a Molpe Ház voltak. Most valami másnak hívják magukat. Gondolom, hogy Molpe túl büdös volt. A Levéltár el van ragadtatva, hogy Catalina tehetsége szirén. Úgy gondolják, hogy okosak és valami újjal álltak elő, de az igazság az, hogy a nagyapád családja generációk óta így nevezi a mágiáját.

- Hogyan győzted meg?

Grimaszolt egyet. - Pénz. Kitagadták. Szirén volt, egy igazi Elsőrendű, rettegett attól, hogy a tehetségét használja, mert az nem más, mint a nyomorúság.

- Azt hittem, hogy a szirén tehetség csak nőkben jelentkezik.

- Szeretnék, hogy ezt gondolják, de nem. Hidd el, ellenőriztem. Túl sokat tettem fel rá. Az apa volt a kisebb nehézség. Találnom kellett egy béranyát is. Elsőrendűnek kellett lennie. Ha kevesebb, mint Elsőrendű, azt a kockázatot kellett volna vállalnom, hogy csökkenhet a gyermek mágiája vagy elvetél. Ezt nem engedhettem meg magamnak. Lehetetlen volt találni egy Elsőrendű béranyát.

Óh ne. Istenem, nem. - Nem tehetted.

Első alkalommal mosolyodott el, az ajkak gyors elválása és a fogak villanása volt. - Megcsináltam.

- Hogyan?

- Zsarolás és pénz. A két legrégibb zsinórt kell rángatni, amikor megpróbáljuk az embereket a céljainkra felhasználni.

Csak megdöbbenve bámultam.

- Az apád nem csak különleges volt. Egyedülálló. Soha nem lesz még egy ilyen. Sterilizáltattam a nőt.

- Mi?

- Állandó szedáció alatt tartják. Csak így tudják bezárva tartani. Soha nem tudta meg, hogy a terhesség megtörtént. A költség csillagászati volt, de megérte.

- Ez szörnyű. Szörnyeteg vagy.

- Az vagyok.

Kortyolt a teájához.

- Apád hármas hordozó volt. Saját varázsa nem manifesztálódott, de soha nem tartottam ezt hibának. Volt elég mágiám mindkettőnknek. Az ő valódi értéke a gyermekeiben volt, akiket nemzeni fog. Mindig hittem benne, hogy a gének elrendeződnek. De ahhoz, hogy utódja legyen, úgy kellett alakítani és formázni. Voltak leckék, amelyeket meg kellett tanulnia. Gyakorlati, hasznos leckék, amelyek életben tartják őt, miután elmentem. Utálta őket, és gyűlölt engem is, hogy megtanítottam őket.

Figyelembe véve, amit éppen végighallgattam, ezek a leckék nem lehettek könnyed természetűek. - Elmenekült.

- Azt tette. Alábecsültem. Annyira gerinces volt a maga rejtett módján. Löktem és nyomtam, arra számítva, hogy vagy felülkerekedik vagy megtörik, de egyiket sem tette. Eltervezte a menekülését és olyan jól hajtotta végre, hogy az összes erőm sem volt elég, hogy megtaláljam. Annyira büszke voltam. A fiam felülmúlt engem. Ezt elvárhattam volna tőle, de annyira arra koncentráltam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy túléli. Annyi mindent kellett megtanítanom, és siettem.

- Szörnyeteg - mondtam neki.

- Förtelem. Azt hiszem, ez az előnyben részesített kifejezés.

Összerándultam. Ismét elmosolyodott.

- Látom, hogy te is belefutottál.

- Nem hiszem el, hogy ezt csinálta.

- Újra megtenném.

- Mi?

- Nézd, az eredmény milyen csodálatosnak bizonyult. James nem egy, hanem három - három! gyermeket nemzett. Mindegyik Elsőrendű. Annyira jól sikerült. A Tremaine Ház fennmarad. Csak annyit kell tennem, hogy meggyőzzelek, hogyan látom a dolgokat. És már megállapítottuk, hogy nagyon meggyőző vagyok. Mit gondolsz, Nevada?

- A válasz továbbra is nem.

- Azt teszed, amit mondok. - Varázslatának ereje megrántott. Vállat vontam.

- Nem, és nem.

Victoria nevetett. Igazán nevetett. - Te vagy minden, amit valaha is akartam.

A telefonom megcsörrent. Megnéztem. Bern sms-t küldött. Menj ki onnan.

Talpra ugrottam.

Öt ember lépett be az étterembe, fegyvereket húztak elő. - A padlóra - parancsolta a vezetőjük. A hostess lehasalt. Bal oldalon a szusi bár mögött lévő két szakács a földre vetette magát.

- Kezeket fel, ahol láthatom őket - parancsolta a vezető.

Nem lőttek, tehát élve akartak. Felemeltem a kezem, és Victoriára meredtem. – Ez most komoly?

Rám nézett, majd a férfiakra. – Mit jelentsen ez?

- Alexander azt üzeni, hogy sajnálja - mondta a vezető. - Szüksége van a lányra. Megvan az oka rá. Azt mondta, ön meg fogja érteni.

- Ó, nem, kedvesem - mondta a nagyanyám. - Nem az okról van szó. Ez a családról szól.

Mágia csapott ki belőle. Amikor az akaratommal az embereket szorongattam, varázslatom satuvá alakult, hálóvá, amely fojtogatta és megkötötte őket. Victoria pengévé vált és leszúrta vele a vezetőt. A férfi kiáltott, gyenge elhaló hangon, a szeme fennakadtak, és összeesett.

Előkaptam a Baby Desert Eagle-met.

Ugyanebben a pillanatban a vezetőtől balra lévő férfi vonyítani kezdett és karmolta a saját szemeit. A jobb oldalon lévő fickó térdre esett, és a fejét a földhöz csapkodta.

Négy lövés tévesztett célt, mire észrevettem, hogy két hátralévő célpont még áll. A lövedékeim a mellkasukba csapódtak. Lassan összeestek. Öt halott test feküdt a padlón. Senki sem maradt életben.

Valaki hátulról meglökött. Előre botlottam. A szétrobbanó üveg hangja lehetetlenül hangosan a fülembe vágott. Jobbra fordultam a törött ablak felé. Egy férfi állt ott a puskájával, és újabb lövésre készült. Egy Ford Explorer robbant ki a parkolóból, és elgázolta. A lövész összeesett, mint egy rongybaba a kerekek alatt. Bern áthajtott rajta, arcából kifutott a vér, megfordult és hátramenetben is átment a test felett.

Victoria felé fordultam. Sötét, nedves folt terjedt szét Victoria vállán. Kilökött az útból. Bekapta a golyót a nevemmel helyettem.

- Mentőre van szüksége.

Az arca eltorzult. - Jól leszek. Van egy magánorvosom.

- Vérzik. Most mentőre van szüksége. - Megragadtam a telefonomat, hogy a 911-es számot tárcsázzam. - Miért csinálta?

- Mert az unokám vagy, te idióta.

A telefonom lemerült. Mi az ördög, teljesen feltöltöttem a kocsiban. . .

- Várj . . . - Victoria sápadtnak látszott, és mögöttem nézett valamire.

A vállam felett hátrapillantottam. Az étteremben sötétség terjedt, a bejárattól szétterjedve, felmászott a falakon, elfoglalva a helyet. Egy ősi sötétség, amely elnyel a bendőjébe, és magáévá tesz.

Michael a Levéltárból besétált az étterembe. Mint mindig testreszabott öltönyt és ropogós inget viselt, vakítóan fehérlett a tetovált nyakán. A keze kék tűzben égett.

Ma nem úgy nézett ki, mint egy gengszter a temetésen. Úgy nézett ki, mint egy huszonegyedik századi Kaszás.

- Nem sértettem meg a szabályokat – préselte ki Victoria az összeszorított fogai között. A homlokán verejték tört elő. Megfeszült, és újra összezárta a fogait.

Nem történt semmi.

Megpróbáltam megragadni a mágiámmal. Kiáradt belőlem. A sötétség belekarmolt és felfalta. Fájt. A fájdalomtól levegőért kapkodtam. Ó, de fáj.

Michael felemelte a telefont. A képernyőjén a Levéltáros elmosolyodott. - De közvetetten kétszer is és most már nyilvánosan. Itt az ideje a büntetésnek, Victoria. Nagyon sajnálom.

Michael felemelte a jobb kezét. A kék tűz átszökkent a termen, és a nagyanyámba robbant.

Victoria Tremaine felüvöltött.

A kék tűz ráömlött.

Victoria lecsúszott a székről és leesett a padlóra. Nem csak megbüntették. Meg akarták ölni.

Hirtelen meghallottam a saját hangomat. - Álljon meg! Kérem, állítsa meg!

- Michael - mondta a Levéltáros.

A kék lángok elenyésztek. Victoria erőlködött, hogy lélegezzen, a bőre hamuszürke volt.

- Arra kér, hogy hagyjuk abba, Ms. Baylor?

- Igen.

- Miért?

- A nagyanyám. Megmentett engem. Nem akarom a Házunkat a halálával kezdeni.

A Levéltáros fontolgatta a dolgot. - Ez hivatalos kérelem, Ms. Baylor?

- Igen.

- A Levéltár teljesíti a kérését, feltéve, hogy viszonozza a szívességet az általunk választott helyen és időben cserébe.

- Ne tedd ezt - szorította Victoria a kezét a mellére, vér csöpögött az ujjairól.

- Elfogadom.

- Nagyon jó - mondta a Levéltáros. - Találkozunk a próbákon, Ms. Baylor.

A telefon elfeketedett.

Michael kinyitotta a száját. – Ez hiba volt.

Megfordult és elment, magával vitte a sötétséget.

A távolban a szirénák hangja hallatszott, egyre közelebb.

Mentőautó érkezett a parkolóba, és megállt. A mentősök kiugrottak, és egy hordágyat hoztak be a törött ablakon át.

Odahajoltam Victoriához. - Ha Vincent igézetét megvizsgálom, ott találom a nevét?

- Igen.

- Fusson, nagymama. Nem tudom megvédeni a következményektől.

Rám vicsorította a fogait. - Túl öreg vagyok elfutni. Tedd, amit tenned kell.

A telefonom feléledt, és a frászt hozta rám. Bogár.

Ujjammal végigsimítottam rajta, hogy felvegyem.

- Menj fel az autópályára! Menj a Katyra, most! - üvöltött Bogár a telefonba.

- Mi történt?

Valami dübörgött, és Catalina hangja töltötte be a telefont. - Vincent elrabolta Kyle-t és Matildát! Vele van Matilda!

Az autóhoz rohantam.