18. fejezet

Maud kopogtatott az ajtón, amely elválasztotta Arland lakosztályát az ő szobáihoz vezető folyosótól. Tegnap még habozott volna. Ma még csak meg sem állt.

Az ajtó kinyílt. Arland állt a túloldalon, mezítláb és páncél nélkül, fekete ingben a bő fekete nadrág fölött. A haja nedves volt, és laza lófarokba fogta. Biztosan most lépett ki a zuhany alól. A délután estébe fordult, és a naplemente fénye lilára, vörösre és mély türkizkékre színezte a mögötte lévő szobát.

A férfi tekintete megakadt a lányon. Fonari pókselyemből készült fehér köntöst viselt, amelynek anyaga olyan vékony és könnyű volt, hogy alig érezte. A széles ujjak felhőként omlottak a karjára. A köntöst a derekánál övvel fűzte össze, de olyan szélesre volt szabva, hogy a terjedelmes szoknya a földet söpörte mögötte, és a pelyhes selyem a legkisebb szellőre is kavargott. Amikor a fény épp a megfelelő helyen érte, szinte áttetszően csillogott.

A köntös karácsonyi ajándék volt Dinától. A nővére odaadta neki az ajándékot, elmosolyodott, és elsétált, meghagyva Maudnak a magányt. Maud kinyitotta az aranyozott dobozt, és elámult. Akkoriban hihetetlen luxusnak tűnt. Karharin egy évnyi vizet vehetett volna belőle neki és Helennek.

Megérintette a köntöst, érezte a finom anyagot, és ez felkavart benne valamit, valami gyengédet és törékenyet, amit a lelke mélyére rejtett, hogy túlélje, azt a részét, amelyik szerette a szép ruhákat, a virágokat és a hosszú fürdőzéseket. Valamit, amiről azt hitte, hogy örökre elveszítette azon az első éjszakán a Karharin, amikor levágta a haját, egyedül ült a padlón a sötét tincsek között, és sírt. Most ez a rész ébredt fel, és fájt, és újra sírt a fájdalomtól és a megkönnyebbüléstől.

Annyira szerette volna, ha most megmaradna a haja.

Arland kinyitotta a száját.

Semmit sem tudott mondani. Csak nézte a nőt. A női elégedettség mámorító villanása járta át a lányt.

A csend elnyúlt.

- Arland?

A férfi becsukta a száját, majd újra kinyitotta. - Hogy van Helen?

- Nagyon fáradt. Lemostuk róla az összes vért, és elaludt.

- Érthető. Az életéért küzdött. - A hangja elcsuklott.

- Arland?

- Igen?

- Bejöhetek?

A férfi pislogott, és félreállt. - Úgy tűnik, valahol a vadászat során elvesztettem a jó modoromat. Mélységesen elnézést kérek.

A nő elsöpört a férfi mellett a szobába.

A férfi becsukta az ajtót, és felé fordult. - Megsérültél valahol...

A nő átkarolta a férfi nyakát, és lábujjhegyre állt. Az ajkai találkoztak a férfi ajkával, és a férfi nagyon mozdulatlanul állt.

Nem akar engem?

Arland karja átölelte a nőt. Megpörgette, és a háta az ajtónak préselődött. Durva ujjai végigsiklottak a lány arcán, simogatták a bőrét. A lány belenézett a férfi kék szemébe, és elakadt a lélegzete. A szemében forró volt a kéj, a vágy és az éhség, mindez együtt kavargott, és egy csipetnyi ragadozó várakozás élesítette ki.

A férfi ajkai megremegtek egy morgás kezdetén. Szélesen elmosolyodott, megmutatta az agyarait, és a szájára eresztette a száját. A nő ösztönei pánikszerűen sikoltoztak, nem volt biztos benne, hogy társ vagy préda, de olyan régóta várt erre, és félúton találkozott vele.

Úgy értek egymáshoz, mint két összecsapó penge. A férfi szája az övére zárult, és a lány kinyílt, kétségbeesetten vágyott a kapcsolatra, hogy érezze őt, hogy megízlelje... A férfi nyelve végigsiklott az övén. Menta és meleg fűszer íze volt. A férfi agyarai a lány ajkát súrolták.

A lány feje zúgott. Könnyűnek és erősnek érezte magát, és akarta...

A férfi még mélyebben megcsókolta, nagy testét az övéhez támasztotta. A lány megcsípte a férfi ajkát. A férfi torkában mélyen vicsorgás hallatszott, a hang ragadozó figyelmeztetés volt, vagy talán dorombolás, a nő nem volt benne biztos. A férfi megcsókolta a szája sarkát, az ajkát, az állát, a nyakát, a forróság és a vágy vonalát festette a bőrére. A lány most már reszketett a szükségtől.

- Olyan régóta vágyom erre - nyögte a férfi.

- Én is.

- Miért most?

A férfi újra megcsókolta a nyakát, ajkának minden egyes érintése a gyönyör kitörése volt. A lány alig tudott gondolkodni, de azért válaszolt. - Ma majdnem meghaltunk. Nem tudok tovább várni. Nem akarok óvatos lenni, nem akarok a következményekre gondolni, vagy arra, hogy a dolgok rosszra fordulnak. Csak téged akarlak. Téged akarlak mindennél jobban.

- A tied vagyok.

- Mindig?

- Mindig - ígérte meg.

 

MAUD KINYÚJTÓZOTT, VÉGIGCSÚSZTATTA A LÁBÁT Arland felhevült lábán. A férfi szorosabban magához húzta a lányt. A lány feje a férfi mellkasán pihent.

- Mik voltak ezek? A lények.

- A mukamához legközelebb álló dolog a nemzedékemben. A vámpírok szülővilágán ragadozó majmok voltak, olyanok, mint mi, de mégsem egészen. Távoli rokonok, kevésbé intelligensek, vadabbak, gonoszabbak.

- Primitívek?

- Igen. A mukonák, a minket megtámadó lények, a mukama ősi rokonai. Olyanok a mukamához képest, mint hozzánk képest az elvadult majmok. Egy korábbi evolúciós ág, ami nem fejlődött tovább. A Daesyn a tulajdonképpen mukama szülőhelye. A mukona kezdetleges intelligenciával rendelkezik, inkább ragadozó ravaszsággal, és a bolygó felszíne alatt mélyen a barlangokban lakik. Amikor elfoglaltuk a bolygót, a kihalásig levadásztuk őket, legalábbis azt hittük. Úgy tűnik, tévedtünk.

- Hárman voltak - mondta Maud. - Egy páros és egy utód?

- Nem tudom. Lehetséges. A mai napig még soha nem láttam egyet sem. Csak történeteket hallottam. - Halkan morgott egyet. - Amint vége ennek az átkozott esküvőnek, felmérő drónokat kell küldenünk a barlangokba, hogy kiderítsük, hányan vannak, és ha maradtak még, akkor intézkedéseket kell tennünk a megóvásukra.

Felemelte a fejét, és a férfira nézett.

A férfi rámosolygott. - Ma már legendák vagyunk. Megöltünk egy mukonát, a mukama mellett az ősi ellenséget, a gyermekfalókat, a kozmikus mészárosokat, akik majdnem kiirtottak minket. Amint elterjed a hír, minden Ház az ajtónkon fog dörömbölni, hogy levadászhasson egyet. Tényleg csodálatos bestiák. Meg kell védenünk a jövőjüket és kontrollálnunk kell a számukat. Fogalmam sincs, mi hozta őket a felszínre erre a vadászatra, de bármi is volt az, biztosította a helyét a történelemben. Hát, legalább valami jó is kisült ebből az esküvőből.

- Helen volt az - mondta Maud.

A férfi a homlokát ráncolta.

- Amikor még kislány voltam, járt egy mukama a fogadóban.

Arland felrándult az ágyban. - Egy élő mukama?

- Hát igen, nem egy halott volt, amit valaki hozott magával. Nem, nagyon is élő volt, és szobát akart. Valahol odakint vannak, Arland. Gondolj csak bele. Csillagközi civilizáció voltak, hajóhaddal. Ugye nem gondoltad komolyan, hogy mindet elkaptátok?

- De igen, valahogy úgy gondoltam. Mi történt?

Maud felsóhajtott. - Nagyon fiatal voltam, ezért csak foszlányokra emlékszem. A bátyám mesélte el erről a legtöbbet. Három évvel idősebb nálam, és végignézte az egészet. Éveken át rémálmai voltak utána. A fogadó sokáig szunnyadt, és a szüleim csak nemrég lettek a tulajdonosai. Nem voltak abban a helyzetben, hogy visszautasíthassák a vendégeket, és amikor a mukama megérkezett, csupa mágia volt. A fogadónak kétségbeesetten szüksége volt a táplálékra, és arra gondoltak, ha adnának neki egy szobát, az nagyban hozzájárulna a fogadó erejének helyreállításához.

- Értem - mondta a férfi. - Ezért egyezett bele a húgod, hogy a béketárgyalásunk házigazdája legyen, miután mindenki más elutasított minket.

Maud bólintott. - A szüleim külön kijárattal rendelkező szállást ajánlottak neki, teljesen távol a többi vendégtől, azzal a feltétellel, hogy tartózkodik attól, hogy bárkit is bántson. Feltehetően ekkor sétáltam ki a kertbe. Talán ötéves lehettem. Emlékeznem kellene rá, de nem emlékszem. Csak arra emlékszem, hogy egy szörny üldözött a kertben. És aztán ott voltak a fogak. Nagyon ijesztő fogak.

Mélyebbre csúszott a takaró alá. Arland visszaereszkedett mellé, és átkarolta a derekát.

- Az életemért futottam, és akkor az apám lépett ki az ösvényre előttem. A köpenye fekete volt, a szeme és a seprűje pedig kék fényben izzott. Mögé futottam, és tovább, és ekkor szörnyű üvöltés hallatszott. A szüleim megfékezték a mukamát. Minden egyesített erejüket és a fogadó minden maradékát igénybe vette. Amikor apám azt kérdezte, hogy miért nem ölje meg most azonnal a mukamát, a lény azt mondta neki, hogy nem tehet róla, nem tud segíteni magán. Hogy tele vagyok mágiával, és bármit megtenne azért, hogy felfaljon. Egy vagyont ajánlott nekik. Azt mondta nekik, hogy bármikor csinálhatnak még több gyermeket, de az a legfontosabb, hogy engedjék meg neki, hogy megehessen engem.

Arland átkozódott.

- Tombolt. Apám aggódott, hogy nem tudják majd megfékezni, és a Fogadósok Gyűléséhez fordult. Elküldték az ad-hal-t, és az ad-hal elvitte. Ezért tiltották ki a mukamákat a fogadókból.

- Miért nem mondtad el ezt nekem soha? Miért nem mondta el senki?

Maud felsóhajtott. - Azért nem mondtam el, mert elfelejtettem. Minden éjjel rémálmaim voltak róla ezen a bolygón, de biztos elfojtottam. Egyszerűen túl ijesztő volt. Minden energiámat vagy a sebeid ápolására fordítottam, vagy arra, hogy ne vessem rád magam.

A férfi szemöldöke feljebb kúszott.

- Ami azt illeti, hogy miért nem szólt senki a Szent Anokráciának, a vámpírok csak egy a több ezer faj közül, amelyek a Föld fogadóin keresztül jönnek-mennek. Mi fenntartjuk a semlegességünket, és megőrizzük a vendégeink titkait.

Maud a homlokát ráncolta. - Mi van a gyerekekkel? A mukamák és a rokonaik úgy tűnik, fékezhetetlenül vonzódnak hozzájuk. Három lény, akik mindvégig túléltek egy vámpírvilágban, most csak azért törtek elő rejtekhelyükről, hogy megehessék a lányomat. Miért pont most?

- Nem tudom - mondta Arland. - De ki fogjuk deríteni.

Kényelmes csendben feküdtek egymás mellett. Maud sütkérezett benne. Meleg és biztonságos és...

- Mondj valamit. Amikor feléd rohantam, megesküdtem volna, hogy a mukona megdermedt egy mozdulat közben. Te voltál az?

A lány felnyögött, és a fejére húzta a takarót.

Arland visszahúzta a takarót. - Ez nem válasz.

- Én voltam.

- Hogyan?

- Nem tudom.

A férfi a lányra szegezte a tekintetét. - Tonyra emlékeztetett. Az ad-hal Tonyra. Amikor besétált a csatába a húgod fogadójánál, és megfagyasztotta a támadó drazirit.

A lány összeszűkítette a szemét a férfira. - Miért kell ilyen figyelmesnek lenned?

- Egy életen át tartó kiképzés és néhány pillanatnyi félelem - mondta Arland. - Amikor látod, hogy a nőt, akit szeretsz, és a lányodat épp fel akarják falni élve, az egy kicsit kiélesíti az érzékeidet. Miért van benned ad-hal varázslat?

- Bárcsak elmondhatnám. Még soha nem csináltam ilyet. Senki sem tudja, hogyan jönnek létre az ad-halok, vagy hogyan képzik ki őket. Amikor egy gyermeket kiválasztanak arra, hogy ad-hal legyen, és a család beleegyezik, egy időre elviszik őket. Néha néhány hónapra, néha egy évre. Minél idősebbek, annál tovább tart a kiképzés. Nem beszélnek róla, még a családjukkal sem. Néha visszajönnek, mint Tony, néha úgy döntenek, hogy nem jönnek vissza.

- Az ad-halokat nagy becsben tartják? Ritkák?

- Igen - mondta a nő.

A férfi arckifejezése megkeményedett.

- Harci tervet készítesz arra az esetre, ha az ad-halok felbukkannának itt, és megpróbálnának elvinni engem vagy Helent? - kérdezte.

- Nem fognak elvinni téged. Te vagy a Krahr Ház mavenje. Senki sem jön ide, hogy elvigyen téged. A Házunk teljes egészét kellene megölniük. Te magad mondtad, hogy kevesen vannak. Ha megpróbálnák, sokkal kevesebben lennének.

A lány gúnyosan összerezzent. - Olyan vérszomjas.

Rávillantotta az agyarait a lányra.

- Ez nem így működik - magyarázta a lány. - Ad-halnak lenni szigorúan önkéntes. Ha visszamegyek a Földre, és bemutatom az új időfagyasztó képességemet - feltéve, hogy képes vagyok rá, mert nem tudom, hogyan csináltam, és már próbálkoztam vele újra, sikertelenül -, a Fogadó Gyűlés talán fel akar majd tenni nekem néhány kérdést. De én nem vagyok fogadós. Nincs hatalmuk felettem, hacsak nem szegem meg a szerződést. De tetszik a gondolkodásmódod, uram.

Arland megcsókolta a vállát. - Ez kiváló hír.

A csókok miatt nehéz volt beszélgetést folytatni. - Mhm. Szóval, mikor tudtad meg, hogy az anyád engem tett meg mavennek?

- Utólag tájékoztatott. - A férfi a lány nyakába simult. - Szeretsz maven lenni?

- Gondolkodom rajta. Mit csinálsz?

- Mivel a sebeimet nem kell ellátni, megnézem, hogy rávehetlek-e, hogy rám vesd magad.

- Máris?

- Egy lovag mindig felnő a feladathoz, úrnőm.

 

HÁRMASUK A KOPÁR ERKÉLYEN REGGELIZETT. Ő és Arland az asztalnál ültek, mentateát és egy tál húst, sajtot és gyümölcsöt fogyasztottak, míg Helen fogta a tányérját, és keresztbe tett lábbal a kőfalra ült, szemlélve az alattuk elterülő szédítő mélységet. Valahányszor a lány áthelyezte a súlyát, Maudnak le kellett küzdenie a késztetést, hogy akcióba lendüljön, és visszahúzza őt a peremről.

- A gyerek teljesen rettenthetetlen - mondta Arland halkan.

- A Karhari lapos volt - mondta Maud. - Nem vagyok benne biztos, hogy felfogja-e a veszélyt, vagy csak nem vesz róla tudomást.

Arland felemelte a hangját. - Helen, le ne ess!

- Nem fogok.

Arland visszapillantott Maudra.

Hát persze, ez mindent megold. Elrejtett egy mosolyt, és megitta a mentateáját.

- Van egy ajándékom a számodra. - Arland egy kis tabletet tolt át az asztalon.

A táblagépen egy kissé rosszabb állapotban lévő, de még mindig lenyűgöző hajó jelent meg a képernyőn. Foltozott, javított és nyilvánvalóan sebhelyes volt, de a hajó csatában sérült jellege mintha még impozánsabbá tette volna. Olyan volt, mint egy öregedő vadászgép, ütött-kopott, de rendíthetetlen.

- A Csillagnyíl? Renouard hajója?

Arland bólintott. - A kalóz.

- Mi van vele?

- Szeretnéd, ha megölnénk?

A lány pislogott.

- Megsértett téged. Úgy tűnik, nem kedveled őt, ezért kiküldtem egy fregattot, hogy felkutassa. Az elmúlt fél ciklusban megfigyeltük, és több mint elég tűzerőnk van ahhoz, hogy őt és a hajóját kozmikus porrá zúzzuk.

- Hadd lássam, jól értem-e. Nem tetszett, ahogy egy kalóz és rabszolgakereskedő beszélt velem, ezért kiküldtél egy fregattot, hogy kövessék, és az én kedvemért meggyilkolják őt és a legénységét? - mondta.

- Úgy tűnt, hogy nagyon nem kedveled őt.

A nő egy hosszú pillanatig csak bámult rá, majd számolni kezdett az ujjain. - Üzemanyagköltség, veszélyességi pótlék, egy egész legénység mélyűrbe küldése...

- Az az ember veszélyt jelent, és a galaxis jobban járna nélküle.

A nő hunyorogva nézett a férfira. - Féltékeny vagy Renouardra?

- Már nem. Te itt vagy velem, ő pedig valahol a Malpin kvadránsban éppen egy szupernóvát készül megszemélyesíteni. - Arland belekortyolt a teájába.

A nő felnevetett. - Szeretnéd, ha mesélnék róla?

- Ha szeretnél.

- Egy Útszéli csehóban találkoztunk, másfél évvel ezelőtt. Csempész, alkalmi rabszolgakereskedő és alkalmi kalóz. Nem tudom, melyik Házban volt, de azt tudom, hogy házasságon kívül született, és ez problémát okozott. Attól függően, hogy kit kérdezel, vagy kitaszították, vagy szabad akaratából távozott, de az elmúlt két évtizedben kalózkodott. Melizard halála után futottam össze vele újra. Kétségbeesetten el akartam hagyni a bolygót, és ő felajánlotta, hogy elutazhatok vele.

- Milyen áron?

Maud megrázta a fejét. - Ember, vámpír, nem számít. Azt akarod tudni, hogy lefeküdtem-e vele. - Eléggé imádnivaló volt, hogy ennyire zavarta.

- Soha nem merném megkérdezni. - Arland arca nagyon óvatosan semleges volt. Ha ennél is érdektelenebbnek tűnne, beleolvadna a kőfalba.

- Soha nem feküdtem le Renouarddal. Először csak célozgatott rá, aztán felajánlotta, hogy átjárást biztosít nekem, de még ha vonzónak is találtam volna, ami nem történt meg, sosem bíztam benne. Ő az a típus, aki addig kefél, amíg meg nem unja, aztán elad a legtöbbet ajánlónak, hogy gyors pénzhez jusson. Még ha egyedül lettem volna, akkor sem fogadtam volna el. Felelős voltam Helenért. Nem akartam kockáztatni. Annak, hogy most szétlöveted, semmi értelme.

- Talán szórakoztató lenne végignézni, ahogy felrobban. - Arland szélesen elmosolyodott, és megmutatta neki pompás agyarait.

Maud a szemét forgatta. - Tartsd meg. Nem hülye. Húsz éve kalóz, ő egy túlélő. Sok lényt ismer. Emellett hiú, és gyűlöli a Szent Anokráciát, ami kiszámíthatóvá teszi. Értékes forrásnak bizonyulhat. Alternatív megoldásként megrohamozhatod a hajóját, láncra verheted, idehurcolhatod, és elrejtheted valami sötét lyukban, és amikor melankóliás rohamban szenvedsz, elmehetsz és megbökdösheted egy bottal. Az felvidítana téged.

- Nem vagyok melankolikus. - Arland egyenesebben ült fel. - Én vagyok a Krahr Ház Lord Marsallja. Nincs időm búslakodni.

Maud megvonta a vállát. - Akkor ez a válaszod.

Arland visszavette a tabletet, és megfontoltan begépelt valamit.

- Visszahívtam a fregattot. A férfi egy szemétláda, de e beszélgetés után darabokra robbantani nem lenne illendő. El kell kerülnöm a kicsinyesség látszatát.

- Mi történik legközelebb, ha valaki gonoszkodik velem? Megint összezavarja a flottát?

- Majd én elintézem. Csak addig nem szólok róla, amíg nem történt meg.

A nő nevetett. - Úgy érzed, segítségre van szükségem a becsületem védelmében?

Arland hátradőlt, és bepillantott a lakosztályba.

- Mit csinálsz? - kérdezte Maud.

- Megnézem, hol van a kardod, mielőtt válaszolnék.

Hátradőlt a székében, és ismét felnevetett. Nem is emlékezett, mikor szórakozott utoljára ennyire jól a reggelinél. Minden nap lehetne ilyen, mondta neki egy kis hang. Pontosan ilyen, hármasban, együtt, együtt viccelődve a kalózvadászatról, és figyelve, hogy meg kell-e menteniük Helent.

- Szerinted tudnék szerezni néhány növényt erre az erkélyre?

Arland félbeszakította a füstölt hús rágását. - Növényeket akarsz? Készíts egy listát. Napnyugta előtt kiszállíttatom őket.

- Köszönöm. Szükségem van ide néhány virágra - mondta a lány.

- Nem is kell megkérdezned. Bármi, amit akarsz, a tiéd, ha hatalmamban áll megadni. Különben is, mint Lady Maven, rendelkezel egy szabadon felhasználható költségkerettel, és azzal a jogkörrel, hogy azt úgy használd fel, ahogyan csak akarod.

Maud a kanalával játszadozott. - Még azt sem tudom, mit vegyek...

- Kaphatok egy cicát? - kérdezte Helen.

Mindketten felé fordultak.

- Ha anyu virágot kap, kaphatok én is egy cicát?

Arland zavarba jött. - Nekünk igazából nincsenek cicáink. Megelégednél egy rassa vagy goren kiskutyával?

Helen megnézte a kommunikátorát. - Igen!

- Akkor elmegyünk a kennelbe, ha befejeztük a reggelit. Persze, ha anyád beleegyezik.

Okos ember. - Jóváhagyom - mondta Maud.

Egyszerre csengett a kommunikátoruk. Maud elolvasta a rövid, egymondatos üzenetet, és a gyomra megpróbált a torkába csúszni.

A boldog pár a harci űrállomáson akar összeházasodni.

- Karat.