3. fejezet

Az idéző kapu vörös ragyogása Maud mögött kihunyt. A lány pislogott, küzdött a szédüléssel, és automatikusan eltávolodott tőle, hogy ne akadályozza a többi érkezőt.

Jobbra, körülbelül huszonöt yardra tőle Arland megállt, hogy három vámpírral beszéljen. Levette a válláról Helent - köszönöm, univerzum -, és az űrkikötőre bámult.

Maud körülnézett, és szintén megállt bámészkodni. Egy barlangszerű, négyszögletes teremben állt. Nappali fény árasztotta el a szürke kőfalakba vágott hosszú, keskeny, négyszögletes húsz láb magasan elhelyezett ablakokon keresztül. Lassan megfordult, próbált mindent magába szívni.

Balra tőle az idéző kapu újra felizzott, és éppen egy újabb utazót akart beengedni az űrkikötőbe. Jobbra tőle kis űrhajók, karcsú vadászgépek és néhány könnyű civil hajó csücsült a padlón, mögöttük pedig hatalmas hangárkapuk álltak tágra nyitva, tele kék éggel. A hangárkapuk fölött egy kőből faragott dombormű egy vicsorgó krahr-t ábrázolt. Hatalmas ragadozó ordított a látogatókra, széles feje egy medve és egy tigris keresztezése lehetett, tátott szája, szablyafogai végzetes ígéretet hordoztak. A krahr bal oldalán egy vékony repedés miatt lepattant egy darab kőszőrzet az állkapcsáról. Senki sem javította meg.

Ez megütötte a lányt. A Krahr Ház régi Ház volt.

Melizard háza, az Ervan Ház sokkal fiatalabb. A Noceen virágzó bolygó volt, enyhe éghajlattal, de mindössze kétszáz éve kolonizálták, és az Ervan Ház leginkább a puszta szerencsének köszönhetően emelkedett az egyik kiemelkedő vámpírklánná. A telepesek első hullámával érkeztek, és a föld, amelyet elfoglaltak, történetesen gazdag volt ásványkincsekben. A gazdagságukból fegyvereket, felszerelést és infrastruktúrát vásároltak. A Noceen-en minden a legmagasabb minőséget képviselte, modern és kifinomult volt, különösen az űrkikötő, de a hagyományos vámpírkő csak furnér volt, a fát pedig mesterségesen torzították. Nagyszerűnek találta, amikor először látta. De ez... Ez volt az igazi.

Minden vámpír űrkikötő egy erőd volt. Könnyen védhetőek, hogy lehetővé tegyék a pályára való evakuálást, könnyen elszigetelhetőek, ha fenyegetés érkezik az idéző kapun keresztül. A Krahr Ház űrkikötője több száz évvel ezelőtt épült. Az időjárás által koptatott kövek a lába alatt, a masszív fagerendák fölötte, amelyeket az idő sötétített meg, a vastag kőfalak, mindezekből sugárzott a kor. Ez egy olyan erőd volt, amelyet abban a korban emeltek, amikor az erődítményeknek még volt céljuk. Itt-ott látszott a modernizáció, finoman és könnyedén illeszkedett hozzá: a korszerűsített, átlátszó plastacél ablakok, a magasan a falakban elhelyezett érzékelők és a masszív, robbanásbiztos hangárkapuk. Maga az erődítmény az ősiség elsöprő érzetét árasztotta magából. Szavak nélkül szólt a látogatókhoz.

Ezt mi építettük. Évszázadokon át kitartott. Számtalan nemzedék lépte át a küszöbét, és még mindig a miénk, mert senki sem elég erős ahhoz, hogy elvegye tőlünk.

Nem a pénzről volt szó. Ez a hatalom kinyilvánítása, kemény és brutális. Tiszteletet követelt, különösen egy vámpírtól, akinek a hagyomány és a család jelentett mindent. Félelmet keltett, és ezt a tiszteletet is magába foglalta.

Ez annyira túlnőtt rajta, hogy az már nem is volt vicces.

Arland odalépett hozzá, Helennel az oldalán. - Úrnőm.

Rövid, hivatalos szavak. A könnyed hangnem, amihez hozzászokott, eltűnt. Erre számított.

- Uram.

- Bocsánatodat kell kérnem. Egy ügy sürgős figyelmet igényel. - A férfi közelebb hajolt hozzá. - Ne menj sehova. Tíz perc múlva visszajövök.

- Ahogy óhajtod, uram.

- Komolyan mondom - mondta. - Tíz perc.

Úgy tűnt, őszintén aggódik, hogy a nő eltűnik. - Helen és én megvárunk.

A férfi bólintott, és elvonult. A három vámpírlovag a nyomába eredt.

Jobbra két vámpírnő követte őt a tekintetével. Mindketten kék színű, szarvassal, a Kozor Ház címerével ellátott páncélt viseltek. Az egyikük sovány és magas volt, gesztenyebarna hajának vízesését díszes fonat keretezte. A másik, gömbölyűbb, páncélja díszesebb, kukoricaszőke sörényét szabadon hagyta. Egészen a fenekéig fénylőn hullámzott, és ahogy a fejét dobálta, elég büszke lehetett rá.

Érdekes. - Szeretnéd látni a siklókat?

- Igen - mondta Helen.

- Menjünk, nézzük meg őket.

Közelebb sodródtak a fényes siklókhoz és a két vámpírnőhöz. Helen elment, hogy megnézze az elegáns, tiszta fehér vadászgépet, Maud pedig őt figyelve a két nőt a látóterének szélén tartotta.

- ...nem alkalmas az idő, hogy kielégítsd az étvágyad - mondta a magasabb nő.

Maud implantátuma néma maradt, de ettől függetlenül megértette. Ősi vámpír kifejezések. Egy régebbi nyelv, tucatnyi regionális dialektussal és változattal. Sok vámpír alig tudta megérteni, különösen, ha egy másik anyabolygóról származó vámpír beszélte. A beszédimplantátumok nem tudták értelmezni, és a kívülállók nem beszélték, tehát ő nem volt kívülálló. A nagy eposzok nagy részét ősi vámpír nyelven írták, és az Ervan Ház tagjai számára büszkeség volt az eredeti dialektusban való előadásuk. Annyira igyekezett, hogy Melizard legjobb felesége legyen. Tizenkét fő dialektust beszélt folyékonyan, és a többit is megértette annyira, hogy boldoguljon. Ez a bizonyos dialektus furcsa volt, a Harmadik Bolygó tengerpartjáról. A magánhangzók jobbra-balra keveredtek, de ha a lány koncentrált, meg tudott birkózni vele.

- El kell ismerned, hogy kitűnő példány - mondta a szőke.

- Épp az emberi játékszerével van elfoglalva. Az ott ő.

- A játékokat el lehet törni - mondta a szőke.

Bármikor megpróbálhatod.

- Ez egy gyönyörű gyermek - mondta a szőke.

- Egy félvér - gúnyolódott a barna.

- Mégis, egy aranyos kis korcs. Gondolod, hogy az övé?

- Nem. A nő egy száműzött valami nevenincs Házból. Egy a határvidékről származó újgazdagok közül. A marsalljuk fiának a felesége volt. A férfi elárulta a Házát.

- Érdekes. - A szőke elnyújtotta a szót.

- Úgy tudni, Arland a Karharin talált rá.

- A marsall mindenfelé jár. - A szőke elmosolyodott. - Hagynod kéne, hogy játszadozzak vele. Tényleg kár lenne elveszíteni...

- Hallgass - csattant fel a gesztenyebarna.

- Jól van - sóhajtott a szőke.

- Komolyan mondom. Vigyázz a nyelvedre, Seveline. Túl sokan túl sok munkát fektettek beléd ahhoz, hogy a fecsegéseddel tönkretedd. A Házunk jövője múlik ezen.

- Azt mondtam, hogy 'rendben'. - Seveline hangja élesebbé vált.

Rövid a gyújtózsinórja. Ennek később még hasznát veheti.

Helen továbbment a következő siklóhoz, Maud pedig elsétált a két nő mellett.

- Hölgyem - mondta a szőke közönséges vámpírnyelven. - Kellemes napot neked és a gyönyörű lányodnak.

Maud közömbösen pár centivel megdöntötte a fejét. - Üdvözletem, úrnőm.

- Seveline vagyok a Kozor Házból. Ő a barátom, Lady Onda, szintén a Kozor Házból.

Úgy bántak vele, mint egy idiótával, aki nem tudja azonosítani a címereket. Tökéletes.

- Megtiszteltetés számomra - mondta Maud.

A két nő mosolygott, kivillantva a foguk hegyét.

- Most először élvezed a Krahr Ház vendégszeretetét? - kérdezte Onda.

- Igen.

- Akkor most épp jókor érkeztél - mondta Seveline. - Az ünnepeik legendásak. Amint elhelyezkedtetek, keressetek meg. Úgy látom, a legjobb barátok leszünk.

- Valóban - mondta Onda.

Kétszínű szukák.

- Megteszek minden tőlem telhetőt - ígérte Maud.

Arland komor arckifejezéssel menetelt felé.

- Bocsánatotokat kell kérnem - mondta Maud. - A marsall megköveteli a jelenlétemet.

- Nem vennénk a bátorságot, hogy feltartsunk téged - mondta Onda.

- Úrnőm több mint kegyes. Gyere, virágom.

Maud kézen fogta Helent, és Arland felé indult. Félúton találkoztak.

- Bocsánat - motyogta.

- Baj van?

- Kellemetlenség. Készen álltok az indulásra?

- Igen.

A férfi egy kis, hatszemélyes, ezüstszínű siklóhoz vezette a lányt.

- A személyes járművödön repülünk?

- Igen - mondta a férfi.

- Ez bölcs dolog?

- Azt hittem, már megállapítottuk, hogy nem érdekel, hogy bölcs vagyok-e.

A személyes űrsiklóján repülni azt jelentette, hogy a leszálláskor szemmel fogják tartani, de azt is, hogy nyugodtan beszélhet Arlanddal.

Maud berögzítette Helent egy puha kék ülésbe, és beugrott az Arland melletti utasülésbe. A férfi megérintette a kormányt, és az űrsikló a hangáron keresztül az égbe száguldott.

 

ARLAND KIVÁLÓ PILÓTA VOLT. A felszállás olyan simán ment, hogy a lány alig érezte a gyorsulást. A férfi nem bajlódott a robotpilótával.

A táj elsuhant alattuk, a sűrű erdős növényzet, a hatalmas fák ősi ágaikat a nap felé nyújtogatták. Egy pillanat és a sűrű lombkorona hirtelen eltűnt. Elhagyták a fennsíkot. Messze alattuk zöldellő füves terület húzódott, a horizontig terjedve, mint egy tenger, fehér sziklás szigetekkel, amelyeken türkizkék erdők burjánoztak. Széles folyó kanyargott, amelyet semmilyen gát nem tartott vissza.

- Tetszik Daesynt? - kérdezte Arland.

- Gyönyörű - mondta a nő őszintén.

- Ez az otthonom - mondta a férfi.

A te otthonod is lehetne, tette hozzá a pillantása.

Ahhoz még túl korai.

A férfi egyenesen előre nézett, az arca nyugodt volt, és a lány azon kapta magát, hogy az állának kemény vonalát bámulja. Elképzelte, ahogy végigfuttatja az ujjait a szélén...

Hagyd abba, mondta magának.

- Nem találod furcsának, uram, hogy Kozor és Serak úgy döntöttek, hogy elássák a csatabárdot?

- Szövetségeket állandóan felbontanak és megkötnek - mondta a férfi. A hangjában nem volt semmi lelkesedés. Neki sem tetszett. Az ösztönei ritkán hagyták cserben, de jó volt megerősítést kapni.

- Igaz. De a legtöbb Ház az ilyen régi rivalizálásokat egészségesnek tartja.

- Valóban? - kérdezte a férfi.

- Így van. A konfliktus edzésben tartja az erőiket. Az erősek és tehetségesek kiemelkednek, a gyengébbeket leselejtezik, és bőven van lehetőség a hősiességre és a kötelességről és a becsületről szóló sok morgásra.

Arland elmosolyodott, és felfedett egy leheletnyit agyarából. - És beszédekre. Ne feledkezz meg a beszédekről.

- A viszályuk nemzedékek óta tart. Mindkét oldalon vannak halottak és sértettek. Kell, hogy legyen valami kölcsönös előnyük, hogy félretegyék. Tudsz ilyen előnyről?

- Nem.

- Akkor csakis közös ellenség lehet.

Arland felsóhajtott.

A nő felvonta a szemöldökét a férfira.

- Az érvelésed megalapozott - mondta. - Nem vitatkozom vele. Egy hónappal ezelőtt nagyjából ugyanezt mondtam egy stratégiai megbeszélésen, ahol ezt az esküvői kérést tárgyaltuk meg.

- És?

- És azt mondták, hogy nincs méltóságteljes módja annak, hogy visszautasítsam a kérést. Mi vagyunk a domináns Ház a kvadránsban. Semmi jel nem utal arra, hogy hazudnak nekünk, és nincs mentségünk arra, hogy megtagadjuk. Nem állunk háborúban, és a Házunk jelenleg példátlan jólétben él. Ha megtagadnánk a kérésüket, kérdések merülnének fel.

- Vajon a Krahr Ház annyira nyúlszívű, hogy félnek beengedni a területükre mindössze kétszáz esküvői vendéget?

A férfi bólintott.

Egy esküvő megrendezése drága mulatság volt. A hagyomány azt diktálta, hogy valamit fel kell ajánlani cserébe. - Mi volt az ajánlatuk?

- Biztonságos kikötő a kereskedelmi hajóknak.

- A Krahr Ház nem tudja megvédeni a kereskedelmi flottáját?

A férfi grimaszolt. - A Serak-rendszerrel határos szektor tele van kalózokkal. A Kozor és a Serak is harcolt már ellenük az évszázad nagy részében. Van egy négypontos görbület a rendszer közelében, közvetlenül az Anokrácia területén kívül.

A négypontos görbületek ritkák voltak. Ez azt jelentette, hogy egy hajó beléphetett a hipertérbe, és a másik három célállomás közül bármelyiket választhatta, ami azt jelentette, hogy az a térszakasz fő hajózási ütőérként szolgált. A többpontos görbület az, ami különlegessé tett egy naprendszert. A Föld volt az egyetlen ismert tizenkétpontos görbület.

- Az armadánk bőven elegendő a kereskedelmi flottáink védelmére - folytatta Arland. - A kalózok a szabadúszókra, a futárhajókra, a felfedező és felmérő legénységekre, valamint a családi kis bányászhajókra és mentőkre vadásznak.

- Bármi, ami túl kicsi ahhoz, hogy egy hadihajó kísérete indokolt legyen.

- Pontosan. Ezeknek a kisebb hajóknak a legénysége a Krahr Ház és a szomszédos Házak tagjai. Ez folyamatos problémát jelent nekünk. Néhányszor már üldöztük a kalózflottát. Egyszerűen szétszéledtek. Üldözőbe veszünk egy-két hajójukat, és közben a többi eltűnik. Kozornak és Seraknak megvan a helyzeti előnye és a tapasztalatuk a velük való harcban. Védelmet ajánlottak a kisebb hajóinknak, és mi elfogadtuk.

Elmondjam neki a két kozori nőt, vagy nem?

Ha Melizard lett volna, visszatartotta volna, amíg nem tud valami konkrétabbat.

Ezzel eldőlt a dolog. - Hallottam egy beszélgetést az űrkikötőben. A Kozor Ház két lovagja, Onda és Seveline.

- Valami érdekes? - kérdezte.

- Seveline úgy értékelt téged, mintha egy marhaoldalas lennél. Véleménye szerint te egy kiváló példány vagy, nem bánná, ha elvinnéd egy körre.

A férfi rávigyorgott a nőre. Egy szörnyű mosoly volt. Egyszerre tűnt tőle ragadozónak és kisfiúsnak. A kombináció pusztító volt.

- Félvérnek neveztek - mondta Helen a hátsó ülésről.

A mosoly eltűnt az arcáról, mintha megrándult volna. - Nem vagy félvér - morogta Arland. - Vámpír vagy és ember. Mindkettő és egész, nem pedig fele-fele.

Maud legszívesebben megcsókolta volna. Ehelyett hűvös arckifejezést varázsolt az arcára. - Seveline azt mondta Ondának, hogy engednie kellene, hogy veled játsszon, mert kár lenne veszíteni.

- Mit veszíteni?

- Nem tudom, mert Onda nekiesett, és elhallgattatta. Szerinte túl sokan dolgoztak túl keményen Seveline-ért ahhoz, hogy tönkretegye.

Arland szeme összeszűkült. - Ez nem tetszik nekem.

Maud hátradőlt a székében. - Nekem sem. Később Seveline célba vett, hogy leintsen, és udvariaskodott velem. Úgy véli, hamarosan barátok leszünk.

Arland számító pillantást vetett rá. - Lehet, hogy így kellene tenned.

Bárcsak így tehetnék. A lány grimaszolt. - Nem tehetem. Ahhoz, hogy a "barátja" legyek, gyengének és tudatlannak kellene tettetnem magam. Az anyád nem jött el üdvözölni téged az űrkikötőbe. Elégedetlen.

- Az anyámat valószínűleg túlságosan lefoglalja az esküvő megszervezése.

A nő felhorkant. - Vagy talán, uram, halálosan megsértődött az utasításod miatt, hogy a háztartását szalonképessé kell tennie valami kegyvesztett embernek, aki ráadásul visszautasította a lánykérésedet.

- Az anyámat soha nem sérti meg semmi. Ahhoz túlságosan is méltóságteljes és kifinomult. Egy szent türelmével van megáldva.

- Lady Ilemina - idézte Maud emlékezetből - Ruhamin mészárosa, a Szent Anokrácia legpáratlanabb ragadozója, Ert vérengzője, és ádáz leigázója a ....

- Ahogy mondtam, túlságosan méltóságteljes ahhoz, hogy megsértődjön. Ha valaki meg meri sérteni, egyszerűen megöli, és engem nem fog megölni. Én vagyok az egyetlen fia. Legfeljebb bosszús lehet, talán kissé ingerült.

Maud felsóhajtott. - De én nem vagyok a fia.

- Nem fog bántani téged. - Úgy mondta, mintha esküt tett volna. Mintha a lány és minden veszély közé állna.

Fogalma sem volt róla, milyen mámorító volt ezt hallani. A szavak olcsóak, emlékeztette magát. Túl sokat beléjük képzelni veszélyes szokás, és ezt nem engedhette meg magának. - Az anyád próbára fog tenni. Másokat is arra fog bátorítani a Házadban, hogy tegyenek próbára. Nem játszhatom meg, hogy gyenge vagyok, és nem mehetek át egyszerre az anyád próbáin.

- Jogos érv - ismerte el a férfi.

- Talán figyelned kellene Seveline-ra. Csak annyira, hogy felbátorítsd. Az ő fajtáját az gerjeszti, ha felsőbbrendűnek érzi magát. Különös örömét lelné abban, hogy úgy tesz, mintha a barátom lenne, miközben tudja, hogy a figyelmedet élvezi.

Arland felé fordult, kék szemei tiszták és kemények voltak. - Megkértem a kezed, úrnőm. Ha másként bánok veled, mint amilyen odaadást érzek irántad, a Házam elutasít téged.

Igaza volt.

Csend lett. A hajó egy újabb, őserdővel teli hegycsúcs fölött suhant át. A távolban, még mindig néhány mérföldnyire, egy kastély emelkedett ki a hatalmas fák közül, hatalmas és halványszürke, olyan masszív és fenséges, mintha a hegy csontjaiból nőtt volna ki.

- Hűséges vagyok hozzád - mondta Arland halkan.

- Kérlek, ne tedd. - A szavak még azelőtt törtek ki a lányból, hogy esélye lett volna átgondolni őket. Úgy érezte magát, mintha megragadta volna a kötést egy sebből, letépte, és újra felnyitotta volna.

Mi a fene baj van velem?

- Várok - mondta a férfi.

- Lehet, hogy soha nem leszek kész.

- Várok, amíg azt nem mondod, hogy hagyjam abba. Nincsenek elvárásaim, hölgyem. Ha elhagysz, csak annyit kell tenned, hogy a szükség idején hívj, és én ott leszek.

Valami a hangjában azt súgta a nőnek, hogy örökké várni fog.

Elérték a várkastélyt. A Krahr Ház ősi otthona minden várakozásnak ellentmondott. Tornyok erdeje, sétányok, mellvédek, vastag falak és udvarok labirintusa fogadta. Ha menekülnie kellett volna belőle, soha nem találta volna a kiutat.

 

Arland keze végigrepült a vezérlőn. A sikló simán megfordult, és egy zömök torony tetején lévő kis leszállóhelyre süllyedt. A bal oldali, magasabb toronyból emberek bukkantak elő és a hajó felé siettek. A legrosszabb déjà vu érzése támadt. Amikor Melizard hazaért, a csatlósok ugyanígy siettek a siklójához.

Egy pillanatra úgy érezte, mintha megfulladna.

- Üdvözöljük a Krahr Házban, úrnőm - mondta Arland.

Nem akarta elveszíteni a jövőjét az emlékei miatt. Ez nem fog megtörténni. A lány odafordult hozzá, és egy vámpírmosolyt villantott rá, ragyogóan és élesen. - Köszönöm, uram.