SZIVI, LÉGY BELEVALÓ !

A nők problémákat okoznak – de ha még nem találták volna ki, akkor megmondom: olyan problémákat, amikkel szívesen megbirkózom.

WARREN BEATTY

Nem hamisítatlan úriember, hanem hamisítatlan gazember vagyok, édes kisasszony.

„Nem iszom, nem dohányzom – írta a Health for All (Egészséget mindenkinek) című lapnak egy olvasó. – De úgy látszik, semmiképp sem tudom legyőzni a nemi késztetéseket. Valami hurut lenne az oka? Ha igen, segítene-e leküzdeni egy vegetáriánus diéta?”

Nézzünk bátran szembe a tényekkel: senki nem mondhatja magát védettnek szexzűrök ellen, de egyesek közülünk másoknál jobban bírják az ilyenfajta megpróbáltatásokat. Az önök okulására és lelki támaszul hadd álljon itt olyan történetek válogatott példatára, amelyek egy sor élő emberrel estek meg; az illetők a szexuális megaláztatások, gyötrelmek és megrázkódtatások sokféle fajtájával kerültek szembe, de valahogyan mégis sikerült azokat túlélniük, egyszerűen azért, mert megvolt bennük, ami ehhez szükséges : a stílus, az egyéniség, a humor – szóval belevalók voltak.

A müncheni Magda Friedrich aztán igazán egyéniség. Házassága huszonhetedik évfordulója közeledtével és miután úgy tapasztalta, hogy férjének szenvedélye iránta apadóban van, Friedrichné egy élénkpiros színű, átlátszó estélyiruha-költeményt rendelt, hogy emlékezetessé tegye az ünnepet.

A befektetés megérte az árát. Friedrichné úszott az örömben, és mivel az volt a meggyőződése, hogy nem a ruha szabása, hanem a színe élesztette fel Friedrich úr vágyainak hamvadó parazsát, eltökélte, hogy piros holmikkal bővíti ki ruhatárát, s ezáltal még jobban fellendíti házasságát. Bevásárló körútra indult, és felszerelkezett egy kétrészes piros ruhával, hozzá való piros kesztyűvel, kalappal és kézitáskával. Természetesen beszerezte a ruhához illő árnyalatú arcmeg szájfestékeket is.

Friedrich úr, foglalkozására nézve fogász, nem nyilvánított véleményt, mikor felesége talpig pirosban jelent meg, de midőn az asszony elhatározta, hogy saját magához hasonlóan a lakásukat is átalakítja, szegény ember tiltakozni kezdett. Vörös tapéta, vörös szőnyeg, vörös asztalterítő meg törülköző, függöny, székek, piros égők, sőt még a színes tévé képernyője is vörösben játszott. Életüket hányingert keltő hullámban öntötte el a vörös szín. Friedrichné végül is túllőtt a célon, mikor még férje fogorvosi székét is pipacspírosra festette.

Friedrich úr ügyvédhez fordult, de Friedrichné hajthatatlan maradt. „Egyszerűen megőrülök ezért a színért, s ha válni kell, a tárgyaláson is pirosban jelenek majd meg.”

A 23 éves buffalói Terri Bodek szintén a legújabb divatot követő nő, aki válásával is bebizonyítja, hogy ő egyéniség. Valamikor 1984 elején Bodekné beleszeretett Boy Georgeba, a popsztárba. Úgy öltözködött, mint imádottja, és elvált a férjétől, hogy ott lehessen eszményképe nyomában, bárhova is utazik a világon. Boy George természetesen még egyetlen szót sem váltott Bodek asszonnyal, de a nőnek a buffalói koncerten sikerült hozzájutnia az első sorba szóló jegyhez, és átadott az énekesnek egy rózsát. A sztár persze átvette a virágot, és mosolygott. „Valami már elkezdődött” – mondta Bodekné.

Az emberek sokféleképpen vágnak neki a válásnak. Daisy Enford asszony, a tizenhárom gyermekes anya tizenhét évi házasság után úgy érezte, hogy nem bírja tovább elviselni férje közömbösségét.

Aznap, mikor elhatározta, hogy vége, odaszólt a férfinak, aki épp a zöldséges ágyásban dolgozott. „Beadom a válópert.”

„Ha nem válogatom szét s nem ültetem el gyorsan ezeket a paradicsompalántákat, elpusztulnak” – válaszolta Enford úr.

Úgy kerek a világ, ha minden megvan benne. Van, akinek a válásban mutatkozik meg az egyénisége, van, akinek a házasságkötésben.

Mikor 1980-ban a huszonkilenc éves Albert Demerra New York-ban összeházasodott a huszonhárom éves Anita Falkkal, a vendégeket a lehető legeredetibb esküvői torta szeleteivel kínálta meg. A cukrászremek díszei a fiatal párról mintázott, a szeretkezés pózában ábrázolt meztelen figurák voltak.

A hagyomány szerint legalább elvben a házasságot megelőzi a leánykérés, és persze elkerülhetetlen, hogy ennek is sokféle módja legyen.

Clarice Raynek, a virginiai Fredericksburgból a válóperi tárgyalásán előadottak szerint férje az árnyékszéken foglalt helyet, miközben megkérte a kezét. „Tudtam, hogy hiba hozzámennem, de olyan anyátlan volt, ahogy ott ült, hogy nem volt szívem nemet mondani neki.”

A yorkshire-i Leedsbe való Joanna Simmonds bevallotta a bíróság előtt, hogy férje a lánykérés közben buzgón pipázott. „Azt hitte, ettől férfiasnak fog tűnni. Csak mostanra értettem meg, hogy ezzel akarta leplezni homoszexuális hajlamait.”

A New York-i Queensben lakó Sally Ann Romera arról beszélt a válóperét tárgyaló bírónak, hogy férje már megismerkedésük estéjén megkérte a kezét. „Az apja garázsában álltunk és szeretkeztünk. Igent mondtam, mert féltem, hogy elver, ha nemet mondok.”

Valójában van arra mód, hogy méltósággal és stílusosan hárítsa el valaki a házassági ajánlatot. Íme, hogyan tette 1834-ben ezt egy hölgy, mikor egy nemkívánatos személy írásban kérte meg a kezét:

„Miután sosem szűntem meg kinyilvánítani az Ön figyelmességeit illető határozott helytelenítésemet, eléggé meglepett, hogy házassági ajánlatot kaptam Öntől.

Ezt annál is inkább sajnálom, mert ezáltal rám hárítja azt a kellemetlen kényszerűséget, hogy az érzéseim számára oly visszataszító tárgyról beszéljek, de az őszinteség és az igazság arra késztet, hogy azonnal és pozitív határozottsággal negáljam az Ön ajánlatát.

Ennélfogva bízom benne, miszerint nem fog ragaszkodni hozzá, hogy ilyen hiábavaló erőfeszítésekkel zaklassa annak a békéjét, tisztelt Uram, aki az Ön engedelmes szolgája.”

Persze, még ha sebtében ígéri is valaki oda a kezét, azért van bőven ideje a házasságkötésig. Adriana Martmez és Octavio Guillen mindketten nyolcvankét esztendősek voltak, mikor végül 1969-ben összeházasodtak Mexikóban. Ekkor éppen hatvanhét éve voltak már jegyesek.

A pennsylvaniai Carlisle város Casanovája, a behízelgő modorú, hatvankét éves Paul Crafton bőven megérdemli a világ legszenvedélyesebb szerelmesének címét, még ha nem is az a kimondottan házasuló fajta.

1984 januárjáig Crafton úrnak sikerült egyidejűleg 53 különböző nővel viszonyt tartani fenn. Sajnos azonban 33 álneve is volt, valamint 96 hamis úton szerzett hitelkártyája és csalárd módon több mint 200 bankszámlát is nyittatott. Most meglehet, hogy éppen börtönben ül, de senki sem tagadhatja, hogy a maga módján Paul Craftonból nem hiányzik sem az egyéniség, sem az energia.

Ugyanez mondható el Joyce McKinneyről is. „A Kirk iránti szerelemből képes lettem volna meztelenül és vöröslő orral lesíelni a Mount Everestről” – állította 1977 őszén, bíróság előtt tett különös vallomásában.

A huszonhét éves, nagy mellű, szőke Joyce és barátja, Keith May együtt álltak vádlottakként a bíróság előtt mint emberrablók. A tettet egy huszonegy éves mormon hittérítő, bizonyos Kirk Andersón, a lány korábbi szeretője ellen követték el. A vád szerint Kirköt erőszakkal vitték el a surreyi Ewellben lévő templomából autóval egy, az úttól távol eső erdei házba, három napra odaláncolták egy ágyhoz, és arra kényszerítenék, hogy szeretkezzék a telhetetlen Joyce-szal.

Mikor Joyce-ra került a sor a törvényszék előtti vallomástételnél, a nő előadta, hogy Kirk meg ő szeretők voltak, és Kirk attól félt, kiközösítik a mormon egyházból, mert megszegte misszionáriusi, nőtlenséget fogadó esküjét. Joyce szerint Kirknek szexuális problémái voltak, és azzal, hogy hozzáláncolta az ágyhoz, csak abban akart segíteni neki, hogy megoldja ezeket. A nő azt is elmondta a bíróság előtt, hogy a szakítás előtt Kirk teherbe ejtette őt, s emiatt abortuszon kellett átesnie. Csupán és egyedül azért rabolta el a jelzett alkalommal, hogy újra áldott állapotba kerüljön, s miután ez megtörtént, felkészült rá, hogy engedje a hittérítőt elmenni.

Joyce-ot az Old Bailyben állították törvény elé, de sikerült neki Keith Mayjel együtt meglépnie a börtönből, és mindketten süketnémának tettetve magukat, átszöktek az USA-ba. Ott aztán a Georgia állambeli Atlantában rejtőzködtek el, rézbőrű indiánoknak öltözve.

A néhai Lady Veronica McLeod, ez a hamisítatlan egyéniség, egy kiváló angol tábornok egyetlen leánya, az 1890-es évek ünnepelt szépsége volt. Az indiai angol uralom e fénykorában apját a szubkontinensre rendelték néhány évre. A Lady tizenkilenc évesen szállt hajóra apja meglátogatására, és a tengeri úton fülig beleszeretett a másodosztály egyik csinos, fiatal pincérébe. A hajón szervezett jelmezbálon a fiataloknak sikerült egész este együtt táncolniok és aztán eltűnni Veronka kabinjában, ahol gyönyörűséges éjszakát töltöttek együtt.

Másnap reggel a fiatal pincérnek jóval a szeretett hölgy előtt talpon kellett lennie, hogy felszolgálja az utasoknak a reggelit. Mikor aztán a nap folyamán végre találkozott Lady Veronkával, a lány fagyos szemrehányásokkal illette bizalmaskodásáért. „Azokban a körökben, ahol én forgok –magyarázta–, az, hogy valaki bejutott egy nő ágyába, nem jelenti ugyanazt, mintha bemutatták volna neki.”

Lady Veronica nagyszerűen tudott bánni a szavakkal. Akadnak még hozzá hasonlók. Miután Alexander Robinsonnak egy szemműtéttel visszaadták a látását, s felesége jelenlétében lekerült róla a kötés, a nagy pillanat új korszakot nyitott házasságukban. „Szent Isten ! – mondta. – Négy év alatt hogy elhíztál, drágám!”

Ha beüt a szexkalamajka, meg kell őriznünk a hidegvérünket. Ez nem mindig könnyű.

Nemrégiben történt, hogy egy olyan férfit, aki már háromszor volt büntetve szeméremsértésért, egy negyedik alkalommal is felelősségre vontak. Azért tartóztatták le, mert levetette a nadrágját, és odamutatta a meztelen hátsó felét egy csapat lánynak. Mikor a bírák felszólították, magyarázza meg a tettét, bevallotta, hogy bűnt követett el, s hozzátette: „Ostoba megalkuvás volt.”

Akiknek ösztönszerű a stílusérzékük, bajba kerülvén mindig készek a talpraesett válaszra és tökéletes kifogásra.

Egy ír férfit 1983-ban azért tartóztattak le Solihullban, mert a rendőrök észrevették, hogy meztelenül sétál az utcán. Mikor magyarázatot kértek tőle, az illető azt mondta, hogy éppen egy mulattató tévéshow számára filmezik. Majd arról faggatták, mutassa meg, hol vannak a kamerák, a férfi azt mondta, hogy a szemben lévő Nemzeti Westminster Bank irodáiban vannak elrejtve. S mikor arra vonatkozólag kellett magyarázatot adnia, mi az oka férfidísze tagadhatatlan emelkedettségének, a férfi azt mondta, hogy még sosem lépett fel azelőtt a tévében, s hogy a rendkívüli alkalom szülte izgalom hozta ki belőle a legjobb formáját.

A meztelenséget üldöző helyi előírások ellenére a bretagne-i Lorient már régóta a naturisták népszerű találkozóhelye. A rendőrség időszakonként razziákat tart, s az egyik ilyen alkalommal fülön csípett egy meztelen férfit, aki élénken tiltakozott az ellen, hogy ő nudista lenne. Fenntartotta azon állítását, hogy a „Szemérem” nevű antinudista csoport tagja, és csupán kémnek küldték ki a tengerpartra.

A férfi szerencsétlenségére a rendőrök már hosszabb ideje figyelték a viselkedését, és látták, amint négy meztelen felsőtestű hölggyel csintalankodik. „A tengerpartról kivezető út felől érdeklődtem náluk” – mondta erre ő dicséretes hidegvérrel.

Két észak-angliai turnén lévő fiatal színész úgy oldotta meg a víz felett maradást, hogy „színházi albérletet” vettek igénybe. Háziasszonyaik legendás melegszívűsége ugyanis lehetővé tette, hogy egészen kényelmesen megéljenek a szűkös gázsiból. Az egyik manchesteri szálláson az a remény is felcsillant a két fiatalember előtt, hogy szívélyes háziasszonyuk jóindulata folytán nemcsak asztalát, hanem ágyát is megosztja majd velük. De eljött a hét vége, és nem hozott semmi effajta örömet: úgy látszott, hogy tévedtek. A hölgy barátságosnak, de ugyanakkor kiábrándítóan tisztességesnek látszott.

A szombati turnézáró előadás után egyikük úgy döntött, hogy ott marad a színházban, hogy a társulat többi tagjával egy kicsit iddogáljon. Barátja a korai lefekvést választotta, mert számított a másnapi továbbindulás viszontagságaira. Mikor társa visszatért szállásukra, szörnyen éhesnek érezte magát, miután lemaradt a késő esti vacsoráról, ami rendszerint már várta őket az előadás után. Lábujjhegyen belopakodott a konyhába azzal a szándékkal, hogy csinál magának egy jókora sajtos szendvicset. Mikor felkattintotta a villanyt, meglátta a barátját, amint lelkesen ölelgeti a konyhaasztalon a háziasszonyt. A nagy munkába merült fiatalember nem vette észre rögtön a betolakodót, de az asszony bizony igen, és ennek megfelelően igencsak zavarba jött. Nagy bátran megpróbálta hát helyrehozni az erkölcsét ért csorbát, s noha oda volt cövekelve az asztalhoz, félrefordította a fejét, és kifogástalan társalgási hangon így szólt: „Ó, Robinson úr, most biztosan azt képzeli rólam, hogy szörnyen kacér vagyok!”

Egy sydneyi rendőrnő tisztességtelen ajánlatot kapott egy fiatal férfitől, akit a szigorú hivatalos közeg azonmód letartóztatott. A fiatalember úgy magyarázkodott, hogy a barátjával együtt „mindketten lelkes szociológia szakos diákok, akik épp egy egész Ausztráliára kiterjedő vizsgálatot végeznek a szexszolgáltatások áraira vonatkozólag”.

Mikor egy huszonhárom éves villanyszerelőt a birminghami Holiday Inn szállodában azon kapott az igazgatóhelyettes, hogy együtt zuhanyozik egy fiatal uszodai jegyszedő lánnyal, az illető csak ennyit adott elő a főnöknek: „Emiatt nem kell aggódnia, a fivére vagyok.”

Egy férfi, akit akkor értek tetten, mikor épp egy lyukat fúrt a férfi és női WC közti válaszfalon, ezt mondta a rendőrnek: „Épp most vettem egy Black and Decker szerszámkészletet, és nem bírtam kivárni, míg hazaérek, hogy kipróbáljam.”

Egy negyvenéves, Tennessee-be való háziasszonynak meg kellett jelennie a törvény előtt, ahol bevallotta, hogy a memphisi otthona körzetébe tartozó ötezer rendőrrel volt szerelmi viszonya. Azt kérte, hogy~magatartása miatt ne ítéljék el, mégpedig azért, mert ez a tömeges szeretkezés nem a saját akaratából történt. „Kártérítést követelek a gyógyfürdőtől – adta elő a bíráknak –, mert ott történt meg velem, hogy miután kilencven percet töltöttem a szaunában, vallásos katolikus háziasszonyból vad fehérmájúvá változtam át.”

A szexipar okozta láthatatlan stresszt szó szerint az otthonába is magával vitte az érzékcsiklandozó filmek egyik sztárja (s egyben „felnőtteknek való” üzlethálózat tulajdonosa), amikor is áruházi tolvajlás miatt ítélték el. „Azt sem tudtam, mit csinálok – mondta az újságíróknak.

– Az utóbbi két évben egyéb sem volt az életem, mint csupa munka meg munka. Több mint harminc szexfilmben kétezret meghaladó erotikus tornagyakorlat-jelenetet adtam elő. Megérthetik, mennyire elképeszt ez az egész lopási dolog, mert az áru, amiért elfelejtettem fizetni, csupa kutyaeledel volt, holott az ezt megelőző héten tévedésből megmérgeztem Casanova nevű kutyám.”

Egy londoni férfi elismerte a törvényszék előtt, hogy szoros kapcsolata volt egy tizenhárom éves lánnyal, de hozzátette, hogy többé nem jött vele össze, miután rájött, hogy valójában mennyi idős. A vád képviselője kétségét fejezte ki aziránt, hogy a vádlott egy fikarcnyit is törődött volna a lány törvényes korával. „Igenis, mert nagyon aggályos a természetem – válaszolta a vádlott felháborodottan. – Tiszteletre méltó házasember vagyok.”

Egy vállalat igazgatójának azért kellett megjelennie Birminghamben a bírák előtt, mert szokatlan öltözékével megsértette a közrendet. Egyenes, szókimondó magyarázata így szólt: „Kikapcsolódásul viselek fekete melltartót átlátszó blúz alatt, testhez simuló feszes nadrágot, ezüsttel borított sarkú cipőt és műszempillát – mondta. – Londonban mindennapos az ilyen viselet a hippiknél. Úgy érzem, diszkriminálnának, ha koromat véve alapul emiatt megbüntetnének.”

A bírósági adatfelvétel szerint az alperes 84 éves volt.

 

Az Australian Express 1979-ben adott hírt egy utánvételi küldeménnyel kapcsolatos kínos baklövésről. Az történt, hogy egy 91 éves hölgy, aki a queenslandi Muroorie sekrestyéjében szokott segédkezni, az általa megrendelt fényes Szűz Mária-szobor helyett egy kilencinches (kb. 23 cm) férfi nemi szervet kapott, ráadásul a Közösülés – tényszerűen című lap egy példányába csomagolva.

Az Ave Enterprises nevű szállítóvállalat csomagküldő részlegének vezetője sajnálatát fejezte ki: „Eddig ez volt a legnagyobb bakink. Működésünk a szex terén nyújtott segítség és vallásos csecsebecsék forgalmazása. Elnézést kérünk. Jómagam a helyi Vegetáriánusok Náciellenes Csoportjának titkára vagyok.

Egy liverpooli férfi egy kora reggel a konyha felől nagy dübörgésre ébredve lerohant, hogy lássa, mi történt, s mit látott? A padlón egy meztelen férfi ült a mennyezeten tátongó nagy lyuk alatt. A lakás tulajdonosa hívta a rendőrséget. Mikor megérkeztek, a betolakodó úgy mutatkozott be, mint kartársuk. „Éjszakai szolgálat után elmentem egy összejövetelre – mondta rendőrkollégáinak. – Mikor hazaértem, levetkőztem, és kimentem a WC-be, ami a házon kívül van. Épp be akartam újra menni, mikor előtermett három férfi, megragadtak, felkaptak és felhajítottak ennek a háznak a tetejére. Persze hogy keresztülpottyantam. Egy szó sem igaz abból a feltételezésből, hogy leskelődtem.”

Az eset bíróság elé került, ahol a belügyi testület képviselője úgy érvelt, hogy az illetőnek mint rendőrnek „módja volna, hogy a törvény előtt akár ennyi hihető történet közül válogasson. Ő azonban mindig ugyanezt az egyet ismételgeti.”

Néhány éve Magyarországon vasúti munkások egy csoportjának mindennapi rutinmunkáját mulatságos közjáték szakította meg. Váratlanul megpillantottak egy deréktól lefelé meztelen férfit, amint kiugrik egy égő vonatból, és a sínek közt rohanni kezd. Üldözőbe vették, és egykettőre utolérték. Miután feltételezték, hogy szökésben lévő őrült, elvitték a legközelebbi bolondokházába, ahol kényszerzubbonyt húztak rá. Szegénynek három napjába került, míg meggyőzte az orvosokat, hogy nem elmebeteg, hanem furcsa körülmények összejátszásának áldozata.

A férfi – lelkes amatőr méhész – Budapest felé utazott, s csomagként magával szállított néhány méhcsaládot papírral jól elzárt tejesüvegekben, ezeket a padlóra maga mellé letette.

Szerencsétlenségére a méhek igencsak elégedetlenek voltak szűk szállásukkal, és félúton szép számmal kiszabadították magukat. Aztán elkezdtek felfelé mászni a férfi lábán. A vele egy kupéban utazó hölgyek természetesen megértőek voltak, átlátták helyzetét, és kimentek, míg leveszi a nadrágot és megoldja a problémát. Amikor épp lehúzta a nadrágját, egy ellenirányban elrobogó expresszvonat kivitte ruhadarabját a folyosóra, és rátekerte az épp ott tartózkodó kalauz nyakára. A teljesen megzavart méhek idegességükben s önvédelemből kirajzottak, és ott keringtek a boldogtalan kalauz körül. Az pedig önkéntelen reakcióként megragadta a vészféket, a vonat csikorogva megállt, és ezután rögtön felcsaptak a lángok. A méhészen ettől tökéletesen eluralkodott a páni félelem, és elmenekült a szerencsétlenség színhelyéről.

Nem minden szexuális balszerencse enged meg primitív magyarázkodást. Egyes esetek szörnyűmód egyértelműek.

Félix Faune 1899-ben negyedik éve volt Franciaország államelnöke, amikor áldozatul esett egy különlegesen megtervezett „szexszék” csábításának. A bútordarab kipróbálása túl nehéz feladatnak bizonyult az 58 éves államférfi számára, akit a kedvesével tartott közös „ülés” alatt megölt egy szívroham.

Betty Grant egy gyógyszer-nagykereskedő cégnél dolgozott, ahol szemet vetett rá egy szerelemre gyulladt kollégája. Abban a reményben, hogy előmozdítja kapcsolatuk jövőjét, a férfi egy ártalmatlannak látszó csokoládéöntetes kókuszfagylalttal kínálta meg. Betty az édességet megosztotta June Malins nevű barátnőjével. A lányok nem tudták, hogy a kókuszfagylaltba bele van keverve egy catharadin nevű kémiai anyag, ami a középkorban használt „spanyol légy” nevű, szerelemre gerjesztő szer egyik alkotórésze volt. Szerencsétlenségére a fiatalember nem volt tisztában azzal a ténnyel, hogy az általa a fagylaltba kevert vegyület halálos méreg is. Huszonnégy órán belül olyasmi történt, amire egyáltalán nem számított: gyilkossá vált.

A szex rendes körülmények közt nem öl, de azért vannak olyan percek, mikor becsap a villám, és az ember azt szeretné, ha már nem élne.

Egy alaszkai asszony egy napon bevásárló körútjáról visszatérve látta, hogy a férje kocsijuk alatt fekszik, és szereli a masinát. Csak a lába nyúlt ki az autó alól, s az asszony elhaladván mellette lehajolt, és játékosan megcsiklandozta a „családi kincset”, mielőtt betért volna a házba. Nagy rémületére benn találta a férjét, amint éppen a fékberendezés egy darabját tisztogatta a konyhában. Eközben a szomszéd jött befelé az ajtón, tántorogva, fején egy jókora vágással, amit négy öltéssel kellett összevarrni.

Jacques Ferrand francia újságíró és rádióriporter azt állítja, hogy az alábbi történet valóban megesett egy dél-franciaországi kempingbe tartó fiatal angol párral.

Az ifjú szerelmesek boldogságukban már a gondolatba is beleremegtek, hogy zavartalan két hetet tölthetnek együtt egy sátorban, barátaik és családjuk kandi szemétől távol. Attól fogva, hogy Doverben beszálltak a komphajóba, agyukat ez az egyetlen téma foglalkoztatta. Párizs utcáin robogva teljesen elhatalmasodott rajtuk a szenvedély, és nem bírtak tovább várni, hogy kielégítsék vágyukat. Ezért megálltak a Bois de Boulogne-ban, s mivel a kocsiban szűknek bizonyult a hely, kiszálltak, majd bemásztak az autó alá, hogy élvezzék egymást, s ne zavarja őket a szemerkélő eső.

Amire a fiatal férfi ezután felfigyelt, egy francia rendőr arca volt, méghozzá kellemetlenül közel az orrához. A megszólaló hang pedig Peter Sellers Closeau felügyelőére, a Rózsaszín Párduc hősére emlékeztetett: „Mit színál, zőr?” A fiatalember (képletesen) a lábára gondolva így válaszolt: „Javítom a kocsit.” „Möszjő – felelt a másik – 'add mongyak három okot, amiből kifolólag nem javíthattya a kocsiját. Edgy: a rossz fele van felül magának. Kedő: dizenöt franszia állja körül és azt kiabálja »Vive le sport!«… 'Armatszor: valaki ellopta a kocsiját.”

A házasság – mondta Ambrose Bierce, az író – olyan közösség, ami egy főnökből, egy úrnőből és két rabszolgából áll, de összesen csak ketten vannak. Eddie Fisher és Gábor Zsazsa egyaránt cinikus tekintélyei a kérdésnek. Fisher szerint „a nők a világ legelbűvölőbb teremtményei lennének, csak ne kaparintanának a markukba, amikor a karjukba hullunk.” Gábor Zsazsa szerint viszont „A férfi a szerelemben addig nem tökéletes, amíg meg nem házasodik. De akkor aztán vége.”

A legjobb, amit a házasságról elmondhatunk, hogy legalább teli van meglepetésekkel.

Egy canberrai asszony férjének ágybeli reakcióit túl lassúnak találta. Úgy gondolta, hogy egy váratlan megrázkódtatás mozgásba hozhatja a vérét, és felgyorsíthatja a dolgokat. Ezért mire férje hazaért a munkából, elbújt a hálószobában, aztán szörnyű visítással rárontott. Terve bizonyos értelemben tökéletesen sikerült. A szegény embernek ijedtében csaknem elment az esze. Páni félelmében az ajtó felé rohant, belebotlott egy székbe, lebukfencezett a lépcsőkön, és végül is ágyban kötött ki – de a kórházban.

Angliában, a „Régi Rossz Időkben” parlamenti döntés kellett ahhoz, hogy valakit elválasszanak a házastársától, és persze ezen az úton-módon csak a jómódúak engedhették meg maguknak, hogy véget vessenek a házasságuknak. Csak egy említésre méltó kivétel akadt a szabály alól egy közép-angliai város tanácsának titkára személyében.

Az illető hosszabb ideje házas volt már, de ebből az időből igen kevés örömteli évet tartott számon. Jól tudta, hogy a megszokott úton a válás anyagilag lehetetlen számára, és beletörődött, hogy elviseli a nyomorúságos magánéletét. A remény fénysugara nem egy alagút, hanem egy szennycsatorna végén kezdett számára pislákolni.

Városának vezetősége ugyanis tervbe vette egy víz- és szennyvízvezeték létrehozását, s ez külön vízügyi rendelkezést igényelt. A rendelet szövegének megszerkesztése a parlamenthez való felterjesztéshez a titkár feladata volt, ő pedig vette magának a bátorságot, hogy egy személyes vonatkozású mondatot illesszen be a 64. paragrafusba.

A rendelet minden bürokratikus lépcsőfokon átment, és megkapta a királyi piacetet anélkül, hogy bárki is kérdésessé tette volna a szennyvízvezeték árkaira, a levezetőcsatornákra, szivattyútelepekre és víznyomásra vonatkozó üzletrendelkezések közé rejtett apróságot, ami így szólt: „és a városi titkár házassága ezáltal felbontatik”.

Feleségének felettébb nagy bosszúságára a titkárnak egy pennyt sem kellett költenie szabadsága visszanyeréséért.

Ha valaki szerencsétlen a szerelemben, néha megnyugtató, hogy valamit mégis képes tenni önnön kárpótlására.

Egy angol tévéigazgató, akinek szerencsétlenségére egy nemibeteg-klinikára kellett kezelésre bevonulnia, úgy fordította a maga előnyére ezt az alkalmat, hogy azokat a lányokat nevezte meg nemi partnereiként, akik ajánlkozását elutasították.

A bosszú édes.

Ez a kicsiny (valószínűleg kitalált) mese egy zsidó özvegyről szól. Az asszony legjobb barátnőjével tért haza férje temetéséről. A két idős nő úgy döntött, együtt vacsoráznak, s az özvegy nekilátott a konyhában, hogy elkészítse az ételt. Odatette a tűzhelyre a serpenyőt, beledobott egy darabka vajat, felvágott egy hagymát, aztán a kézitáskájából kiszedett egy kis papírcsomagot s elkezdte bontogatni.

– Pörkölt – visított a barátnő. – Én azt nem eszem!

– Nem pörkölt – mondta az özvegy –, hanem a férjem férfidísze. És nem is neked szántam – tette hozzá, miközben megforgatta egy kicsit a serpenyőben az izét –, hanem magamnak. Hatvanhat évig az ő módján fogyasztottam. Ma este a magam módján fogyasztom majd.

Egy nős pilóta és a szeretője, a vele egy járaton dolgozó fiatal stewardess kivettek egy londoni lakást, és ott titokban együtt éltek egy évig. Ekkor azonban a pilóta beleunt a viszonyba, és közölte a lánnyal, hogy fel is út, le is út. A nő kérte, hogy adjon neki néhány napot a kiköltözéshez, s mert a férfinak éppen egy külföldi járaton kellett jelentkeznie szolgálatra, hát gyorsan beleegyezett.

Mikor két hét múlva visszaérkezett Londonba, a lány már elment. A lakásban tisztaság volt, s minden rendben. Az egyetlen feltűnő dolog, amit a pilóta észlelt, a telefonkészülék mellé helyezett hallgató volt. Felemelte, hogy helyre tegye, és egy amerikai angolsággal beszélő hangot hallott, amint tíz másodpercenként bemondja a pontos időt. Mielőtt elment volna, barátnője feltárcsázta a chicagói pontosidő-szolgálatot, minek folytán a férfi következő telefonszámlája nem kevesebbet mutatott, mint 1200 fontot.

Egy koldusszegény New York-i színész végzetesen beleszeretett egy előkelő Wall Street-i tőzsdealkusz lányába. A lány viszonozta ugyan az érzéseit, de a szülők valami jobbat szántak gyermeküknek, és elküldték őt kanadai rokonaikhoz, míg kialszik a szenvedély lángja. Ez nem is tartott sokáig, és a színész hamarosan levelet kapott a lánytól, amelyben bejelentette, hogy hozzámegy egy gazdag New York-i bankár fiához. A színészt mélyen lesújtotta ez a közlés, s még egy brodwayi szerepajánlat sem lendített sokat a lelkiállapotán.

Egy vagy két nappal a St. Patrick-székesegyházban kitűzött esküvő előtt a faképnél hagyott fiú kiöntötte a szívét az új darab egyik női szereplőjének, és az illető stílusos bosszúállási módot javasolt neki.

Az esküvő napján a színész észrevétlenül elvegyült a templomból kijövő boldog pár látására összegyűlt tömegben. Amint a mosolygó menyasszony és vőlegény épp megállt a katedrális lépcsőin – arra várva, hogy lefényképezzék őket –, egy feltűnően csinos lány tört magának utat a bámészkodók közt, majd két karjával átkarolta a meglepett friss férjet, és szenvedélyesen szájon csókolta. „Drágám, lehet, hogy te talán elfelejtesz – kiáltotta –, d e ~én soha! Együtt töltött éveink örök életemben végigkísérnek majd !”

Végül egy utolsó kétségbeesett ölelés, és a rejtelmes hölgy otthagyta a kővé meredt ifjú házasokat: vágják ki magukat nehéz helyzetükből, ahogy tudják. Ő maga pedig elvegyült a tömegben, aztán színészpajtásával együtt elfogyasztotta a jutalmul megígért ebédet.

Miután Ilka Chase-zel, a kitűnő újságírónővel kötött házassága válással végződött, Louis Calhern elvette Julia Hoytot. Kis idő múlva Chase asszony rendet rakván az egyik fiókjában, egy csinos, névjegyeket tartalmazó dobozra bukkant. A kártyákon egyszerűen csak ez állt: „Mrs. Louis Calhern”. Chase asszony gondosan becsomagolta az egészet, és elküldte utódjának, a következő sorokat mellékelve hozzá: „Kedves Julia, remélem, még idejében kapja meg ezeket a névjegyeket.”

„Bannister kisasszony, nyugodt lehet, hogy a Time részletes tudósítást közöl majd a kalandjáról.”