MIÉRT IS NEM HASONLITANAK A NŐK JOBBAN A FÉRFIAKHOZ?

Jómagam gyakorló heteroszexuális vagyok, de az már igaz, hogy a homoszexualitás rögvest kétszeresére növeli az esélyt, hogy az embernek programja legyen szombat estére.

WOODY ALLEN

Tudja, mi hiányzik nekem leginkább, amióta Claudette lettem? Hogy nem döfhetek.

Amikor a negyvenes években az angol alsóház egy közismerten homoszexuális tagja nyilvánosságra hozta az eljegyzését, Winston Churchillnek megmutatták a képviselő és feltűnően közönséges jövendőbelije fényképét. „Hát igen! Aki pederaszta, nem lehet válogatós” – jegyezte meg erre Churchill.

A hamisítatlan biszexuálisok viszont a választás tekintetében, mondhatni, el vannak kényeztetve. Megbízható kutatások azt támasztják alá, hogy a legtöbb homokos valójában biszexuális. A nyugati világban, úgy látszik, húsz közül csak egy olyan van, aki kizárólag az azonos nemhez vonzódik, míg a lakosságnak több mint húsz százaléka kész rá, sőt kívánja, hogy mindkét élményanyagnak megszerezze a javát. A szabados életet élő amerikaiak közt végzett felmérések éppenséggel azt mutatják, hogy a férfi pederaszták ötvenhárom százalékának volt nemi kapcsolata nővel, a leszbikus nők hetvenöt százaléka pedig szeretkezett már férfival.

Tény, hogy mindkét nem rajongóinak Nagy Sándortól kezdve Billie Jean Kingig bezárólag kétségtelenül változatosabb a nemi élete, mint azoknak, akik csak a homoszexualitás vagy heteroszexualitás mellett tartanak ki. Csupán az a vigasztaló, hogy az ő nemi életük éppúgy ki van téve a zűröknek, mint a többieké.

Az irodalomtörténet telis-tele van olyan kiemelkedő költők, írók nevével, akik – Noel Coward halhatatlan szavai szerint – amolyan így is, úgy is használható Jánosok –, de közülük kevés volt olyan sokoldalú, mint Lord Byron, Algernon Swinburne és Truman Capote.

Byron rövid élete során (1788 és 1824 közt) kipróbálta a szexet fiatal fiúkkal és fiatal lányokkal, valamint több mint háromszáz felnőtt nővel, beleértve a dadáját és a nővérét. Ha becsületesek akarunk lenni, hozzá kell tennünk, hogy a dadájával kilencéves korában kezdett ki, a fiúkkal Harrowban járt együtt iskolába, a nővér csak féltestvére és ebben az időben már asszony volt, Augusta Leigh-nek hívták, és bizonyára sokat nevettek közösen egymással azonfelül, hogy közös volt az apjuk és született egy közös leánygyermekük.

Swinburne Byronnal szemben hosszú ideig élt, de kevésbé volt családszerető. Az ő esetében rokonokkal sosem került sor nemi érintkezésre, viszont rendszeresen használt ilyen célra majmokat. A szodómián felül azért rajongott, ha ütlegelik, s ha fiatal fiúkkal fekhet le. Nővel mindössze egyetlenegyszer jutott teljes kifejlethez az együttlét. Nem valami nagy teljesítmény! A költő akkoriban érte el sikerei csúcspontját, amikor egyik meglett korú szerelme ily módon panaszkodott: „Úgy látszik, nem lehet meggyőzni, hogy a harapás kellemetlen.”

Korunk szexuálisan sokoldalú íróinak listájáról nem hiányozhat Truman Capote, aki így vall saját magáról: „Szép kisfiú voltam, és mindenki megkapott: férfiak, nők, kutyák és tűzoltók. Mindenkivel megtettem. Csak tizenkilenc éves koromban mérsékeltem magam, s akkortól nagyon körültekintő lettem.”

Lord Byron egyik asszonyszeretőjének, Lady Caroline Lambnek sok szenvedést kiállt férje, William, idővel elérte a Melbourne lordja és Anglia miniszterelnöke rangot. Caroline rákapott, hogy kedveseinek elküldött egy-egy fürtöt intim pihéiből, amikor pedig Byron számára nyisszantott ki egy szerény tincsecskét, az olló megcsúszott, s a hölgy megvágta magát. Byron az ajándékot egy saját rejtett huncutkával viszonozta, de ő ügyesebben bánt az ollóval.

Lord Byron és Caroline Lamb kivételével a fanszőrzet mint téma nemigen fordult elő a XIX. század kezdetén az előkelő társaságban. Százötven évet meg Mary Quant eljövetelét kellett megvárni ahhoz, hogy az alsóbb szőrzet frizuradivatja beszédtéma legyen London-szerte. A divatot megszabó Mary Quant, miután vonzóan szív alakúra formálta a dombocskáját fedő szőrzetet, a következő, jövőbe mutató kijelentést tette: „Várhatóan több lesz a testi kitárulkozás és a test kozmetikázása, s a fanszőrzet, bár nem feltétlenül kirívó módon, a divat hangsúlyos része lesz.”

Egy Quant kisasszonyt utánzó, a legutolsó divatban jártas, Harry nevű újságíró azt kérdezte a barátnőjétől, megnyírhatja-e a lány bundácskáját úgy, hogy az a „H” betűt formázza. A lány – furcsa egy dolog! – vonakodott, Harry azonban nagyon követelőzött. A lány végül ráállt, hogy a tréfás szerelmi ajándékozás, vagyis Valentin napján – február 14-én – ritka örömben részesíti, s beleegyezését adta a „hajnyíráshoz”. Vonakodásának az volt az oka, hogy nem Harry volt az egyetlen szeretője. Lakását – és ágyát – megosztotta egy Sheila nevű lánnyal, aki semmit sem tudott Harryről addig a katasztrofális éjszakáig, mikor is szegényke szemtől szembe nem találta magát egy kifogástalanul tonzúrázott „H” betűvel barátnője Vénusz-dombján.

Az elmúlt száz év mindazon írói közül, akik vagy homoszexuálisok voltak, vagy mind a férfiak, mind pedig a nők vonzották őket – így Gide, Genet, Isherwood, Whitman, Wilder, Forster, Maugham, Rimbaud, Verlaine, Proust, Tennessee Williams, Angus Wilson stb. –, a legünnepeltebb és legtragikusabb sorsú feltétlenül Oscar Wilde volt. William nevű bátyja ezt mondta róla: „Oscar tökéletes gentleman. Bárhova elengedhet vele az ember egy hölgyet.”

Oscar Wilde története minden bizonnyal nagy szexuális katasztrófa, de túl komoly és szomorú eset ahhoz, hogysem ebbe a gyűjteménybe illenék.

Wilde-nak volt ugyan dolga nőkkel is, de sokkal jobban szerette a fiúkat. Miután kikerült a börtönből és franciaországi száműzetésben élt, ösztönei és elvei ellenére volt még egy utolsó kiruccanása egy utcanővel. Elvitték Dieppe-ben egy bordélyházba. Kijövet megkérdezték a véleményét. „Az utolsó tíz évben ez volt az első ilyen esetem, és egyben ez lesz az utolsó is – mondta. – Olyan volt, akár a hideg ürühús. De azért csak meséljék el a dolgot Angliában, legalább egészen helyrebillenti a jó híremet.”

A hetvenes években történt meg egy nős és gyermekes, de biszexuális íróval, hogy vadul beleszeretett egy fiatalemberbe, akinek a Bo-bo becenevet adományozta. Egy szenvedélyes, de meggondolatlan pillanatában megígérte a fiúnak, hogy következő könyvét neki fogja ajánlani. El is küldte a kéziratot a kiadónak, benne a következő dedikációval: „Drága Bo-bómnak”, és mindjárt el is felejtkezett róla, egészen a megjelenés előtti hetekig. Akkor azonban kezdett szörnyen félni, hogy mit gondol majd róla a felesége és a gyerekei. Hogy elhárítsa a veszedelmet és mégis boldoggá tegyen mindenkit, a feleségét is Bo-bónak kezdte szólítani.

Mikor Elton John 1984-ben Szent Valentin – vagyis a szerelmi ígéretek betartása – napján házasságot kötött Ausztráliában, őt meg ifjú asszonyát a templom előtt a nagyvilág sajtójának képviselői s egy jókívánságokat kiabáló lelkes csoport üdvözölte. Ekkor a tömegből biztatóan így kiáltott valaki az újdonsült férjhez: „Sok szerencsét, kis buzi!”

A következő történet egy 1983-ban tartott angliai esküvőhöz fűződik. Az egyik vendég szájából jóindulatúnak egyáltalán nem mondható megjegyzés hangzott el, mikor a szertartás végeztével az ifjú pár kifelé haladt a templom padsorai közt, egy Gerrards Cross-i bankár szomszédjához fordulva suttogó hangon, de azért jól hallhatóan ezt mondta: „Enyém volt már mind a kettő, de mondhatom, semmit sem érnek.”

A San Diegó-i (Kalifornia) John Rollins 1969. július 17-én, házassága tizedik évfordulóján elhagyta feleségét, Shirleyt, és összeköltözött Harry nevű, 190 centinél magasabb néger sofőrjével. A két szerelmes a friss szabadságot élvezve kifeküdt napozni annak a háznak a tetőteraszára, ahol Harry élt. Kéz a kézben heverésztek, mikor a fejük felett repülőgép húzott el. A gép farkán lengő lobogón a következő volt olvasható : „Szeretlek Shirley – John.” John három hónappal azelőtt rendelte meg ezt meglepetésül feleségének, házassági évfordulójukra. Igazából végül is Harry kapta a meglepetést, John pedig cserébe jókora sokkot. A sofőrt annyira dühbe hozta ez a légi úton közzétett és másnak szóló vallomás, hogy nekitámadt szeretőjének, arcába vágott, és két bordáját is összetörte. A tetőről jövő kiáltásokat hallva a szomszédok kihívták a rendőrséget. Harryt letartóztatták, elítélték és bebörtönözték. John pedig visszatért a feleségéhez.

A lutoni fiatalkorúak bíróságán nemrégiben felkértek egy pszichológust, hogy mondjon valamit egy tizenhat éves vádlott érdekében. A vád szerint a fiú két ízben is lányokat támadott meg. A pszichológus a vádlott védelmére mindössze csak ennyit tudott mondani: „Korábban homoszexuális jellegű inzultusokban találták bűnösnek. Ezek a mostaniak legalább egy lépést jelentenek a helyes irányban.”

1798-ban még alig csitult a rettegés attól, hogy Napóleon csapatai a La Manche csatornán át elárasztják Angliát. Ebben az évben esett meg, hogy Durham érseke felállt a Lordok Házában, és óvó szózatában figyelmeztette a hazát: a franciák pusztán azért adták fel a katonai hódítás gondolatát, hogy energiáikat a brit társadalom erkölcsi alapjainak szétrombolására fordíthassák. Ádáz tervüket balett-táncosok hordáinak becsempészésével akarják megvalósítani. Manapság még a klérus is elismeri, hogy nem minden férfi táncos homokos. Vaclav Nizsinszkij, a világ leghíresebb balett-táncosa határozottan biszexuális volt. A szerelmeskedést mint olyat általában tehernek érezte, partnereinek pedig némi csalódást okozott. Minden bizonnyal kicsiny volt a libidója és a szexhez szükséges felszerelése is.

Bostonban egy új műsor bemutatóján jókora kalamajkába keveredett az egyik balett-táncos. Az öntudatos művész ugyan bízott megjelenésében, de elhatározta, hogy selyempapírral párnázza ki a legkényesebb helyen trikóját. Kellemes érzés volt, és úgy találta, hogy jól mutat. Így is volt, legalábbis az első színpadi jelenetig. Szerencsétlenségére az előadás előrehaladtával a tömés nem maradt meg a helyén, elszabadult, és a lába közétől fokozatosan csúszott egyre lejjebb. Mikor arra került a sor, hogy a függöny elé hívják, úgy festett, mintha jókora golyva nőtt volna a térdénél.

Általánosan bevett szokás, hogy mikor férfiak trikóban jelennek meg a színpadon, alatta szuszpenzort viselnek. Noel Coward azzal vádolt meg egy fiatal művészt, aki megszegte ezt a szabályt, hogy „egész teásszervízt visel a trikójában”. Mikor pedig a New York City Ballet Los Angelesben szerepelt, a férfi táncosok egyike a puszta testére húzott trikóban lépett fel. Hogy ennek hiúság volt az oka vagy csupán nem volt ideje rendesen felöltözni, azt a történelem nem jegyezte fel, de az tény, hogy trikója az előadás során felhasadt, s így minden napvilágra került. Sőt még a Los Angeles Times hasábjain is kapott egy kis helyet az eset.

Vannak homoszexuálisok, akik gonoszul bánnak a nőkkel. Beverly Nicholsnak például az a szokása, hogy meghív néhány virágkedvelő hölgyet, látogassák meg gyönyörű kertjét, és aztán teával kínálja őket. Több csészével is rájuk erőszakol, és mikor megkérdezik, hol „moshatnák meg a kezüket”, megmutatja nekik a toalettet. Ott aztán a boldogtalan hölgyek kínos dilemma elé kerülnek, mert a WC-kagylóba Beverly hatalmas rózsaköltemény-csokrokat helyezett el.

A New York-i Gerald Crozier irodalmi menedzsernek – közismert férfikedvelőnek s egyben sületlen tréfák javíthatatlan kiagyalójának – volt egy kedvenc trükkje, ezt alkalmazta, valahányszor egy tágas és divatos étteremben vacsorázott. Megvárta, míg egy szép nő megérkezik, és asztalhoz vezetik. Akkor odaintette magához az italt felszolgáló pincét, és megkérte, vigyen el egy levélkét a hölgynek, de ne árulja el, kitől való az írás, viszont várja meg a választ. Azután a pincér odavitte Gerald levélkéjét a hölgyhöz, aki a következő szöveget találta benne: „Tudom, hogy én itt csak italt szolgálok fel, de nemcsak az üvegek dugójához értek. Ha élete nagy élményére vágyik, az Ön embere vagyok! Mit szól hozzá, szívi?”

Lytton Strachey kedvenc alapigazsága az volt, hogy „igazán szép csak egy fiú lehet”. Az első világháború idején megkérdezték tőle, mit tenne, ha a nővérét meg akarná erőszakolni egy német. Strachey azt válaszolta, hogy bátran közbevetné magát.

A Harvard Egyetem egy professzorának 1978-ban nem kis megaláztatást kellett elszenvednie, amikor felajánlotta hozzájárulását a világhírű kaliforniai spermabanknak. Az „adományát” azzal utasították el, hogy a bank nem kíván letéteket elfogadni közismerten laza erkölcsű (értsd : buzi) személyektől, legyen bár az illető Michelangelo, Leonardo da Vinci vagy éppen professzor a Harvardon.

Vannak homoszexuálisok, akik számára rendkívül vonzóak a nyilvános illemhelyek. Abban a reményben térnek be oda, hogy az előnyös környezetben új barátokra tehetnek szert. Minthogy a legtöbb nyugati országban a férfi WC-ben való őgyelgést tiltja a törvény, hosszú azoknak a közismert neveknek a listája, akiket félreérthetetlen helyzetben csíptek el ilyen helyeken. Akadnak persze köztük, akik szándékosan hívják ki a veszélyt: a kockázat növeli az izgalmat. Másokat azonban visszariaszt a letartóztatás réme.

A sussexi Eastbourne-ből való Gerry Robertset kettős baj érte utol egy hasonló alkalommal. Felesége, aki vécés néni volt, egy ízben zajokat hallott a felügyelete alá tartozó illemhely egyik fülkéjéből, s kihívta a rendőrséget. Kijöttek, feltörték a fülke ajtaját, s odabenn két, felettébb nagy zavarban lévő, középkorú férfira bukkantak : Roberts asszony Gerry nevű férjére és a hölgy öccsére, George-ra.

Laurie Simmonds egymaga volt egy délután Torquayban egy nyilvános illemhelyen. Abban reménykedett, hogy „szert tesz némi új árura teázás előtt”. Nem volt szerencséje, mert nem vetődött arra egy lélek sem. A reménykedő Laurie csak ült az egyik fülkében, és várt. Egy idő után elszunnyadt, sőt el is aludt, amíg csak fel nem riadt holmi kopácsolásra. A fülkéből kilépve döbbent rá, hogy a városi tanács éppen bedeszkáztatja az illemhely bejáratát, és hogy ő el van temetve. A munkások véletlenül meghallották segélykiáltásait, kiengedték, de a rendőrség letartóztatta, mert „szándékosan őgyelgett”.

Rainer Maria Rilke édesanyja leánygyermeket szeretett volna, ezért a századforduló nagy német költője életének első hat évét kislánynak öltözve élte le. Úgy szólították, hogy Sophie.

Alexander Woollcott színikritikus anyja viszont határozottan fiút kívánt, ő azonban inkább kívánkozott volna a mama kislánya lenni. Nem átallott nyilvánosan sírni, mert mint férfi nem szülhetett, s akkor volt a legboldogabb, mikor nőnek öltözve mehetett valahová vacsorázni. Nem véletlenül vált híressé ezzel a mondásával: „Minden, amit igazán szeretek csinálni, vagy törvényellenes, vagy erkölcstelen, vagy hizlal.”

New York város parlamentjének 1702. évi megnyitását az tette emlékezetessé, hogy az új angol kormányzó elhatározta nem pusztán névleg jelenik meg unokatestvére, Anna királynő képviseletében. Mikor a legutolsó divat szerint szabott kék estélyi öltözékében, gyémántokkal díszes fejékkel és szaténcipellőben jelent meg a gyűlésen, ez a legtöbb jelenlévőt meggyőzte, hogy az amerikai forradalom nem törhet ki túl korán. Lord Cornburyt nem ejtették zavarba a sértések. „Maguk mindannyian nagyon is buta népek ahhoz, hogy belássák megjelenésem sajátlagosságát – mondta az uraknak kevéssé diplomatikusan megválogatott szavakkal. E helyt és ez alkalommal egy nőt képviselek, és nekem minden szempontból olyan hűségesen kell őt képviselnem, ahogy csak tudom.” És híven állta is szavát.

Noha a lord testes, telt arcú férfi volt, mindent megtett, hogy csinos megjelenésre tegyen szert. Annak érdekében, hogy jobb legyen az alakja, fűzőbe szorította magát, és ellátta munkával a legjobb szabókat és kalaposokat, egyre bővítve amúgy is bőséges ruhatárát. Szokása volt, hogy reggel, délután és este is ruhát váltson. Egyszer még egy hivatalos fogadást is otthagyott, hogy valami még megfelelőbb öltözékbe bújjon. Különös élvezetét lelte abban, hogy sétálgasson New York utcáin, vagy hogy nyitott ablakban üldögélve legyezze magát a megzavarodott polgárok szeme láttára.

Cornbury hét évig szolgált mint kormányzó, ami kitartását és az Újvilág türelmét tanúsítja. Végül New York város tisztségviselői nem voltak hajlandók tovább tűrni a „nőuralmat”, és Anna királynő kénytelen volt visszahívni unokafivérét. Öltözködési különcködése végül súlyos adósságokba verte szabójánál, és börtönbe küldték mindaddig, amíg nem lesz ismét fizetőképes. Hogy női vagy férfibörtönbe került-e, azt a történelem nem jegyezte fel.

1982-ben egy Londonban élő spanyol pincért nem kis sokk ért, mikor a kocsijába felvett két lány közül kikezdett a mellette ülővel. A hátsó ülésen helyet foglaló másik „lány” erre jól elagyabugyálta a kézitáskájával. Kiderült, hogy a második brit gyalogos gárdaezred egyik 180 cm magas katonája volt, csak épp női ruhába öltözve.

Egy londoni férfit, akit barátnője megfenyegetett, hogy elkergeti, ha nem tanulja meg, mi az nőnek lenni, néhány nap múlva letartóztattak. Azért kötött ki a dutyiban, mert apácának öltözött. A letartóztatását végrehajtó rendőrnő gyanúját az keltette fel, hogy – mint mondta – korábban még sosem látott tűsarkú cipőt viselő apácát.

A News of the World újsághíre szerint Pauline Jenkins „pokolian megdöbbent”, mikor nászéjszakáján felfedezte, hogy a férje – nő. „Megfenyegettem, hogy tüstént otthagyom – mondta –, de aztán lementem a konyhába, és inkább csináltam magamnak egy teát.”

Wayne grófság körzeti törvényszéke kétszázezer font kártérítést ítélt meg a huszonhét éves Carmon Leónak, mert egy közúti balesetnél hátulról beleszaladtak a kocsijába. Testi sérülései csak a hátán voltak, de ügyvédje fenntartotta azt az állítást, hogy az esetnek mélyreható következményei voltak ügyfele személyiségére, mégpedig úgy, hogy homoszexuálissá tették.

Leo szerint sérülései hat hónapon át megakadályozták, hogy dolgozzék, és ez problémák forrása lett. „Mikor rájöttem, hogy nem tudom megállni helyem az üzleti világban és eltartani a feleségemet, úgy éreztem, már nem is vagyok igazi férfi.” Ügyvédje elmondta a bíróságon, hogy Leo a szerencsétlenség után visszatért a szülői házba, homoszexuális bárokat kezdett látogatni, és az új időtöltéshez illő lapokat olvasni.

Az esküdtszék a feleségnek huszonötezer font kártérítést szavazott meg férje elvesztéséért.

A People című napilap egy munkatársával folytatott őszinte, bizalmas beszélgetés során Lord Colin Campbell, Argyll hercegének fivére így foglalta össze Amerikában kötött házassága gyönyöreinek rövid háromnegyed évét.

„Egy vendéglői asztalnál, gyertyák fényénél, reggel háromkor, a hasamban tizenkét korsó csapolt Guinness sörrel kértem meg a kezét. Reményeimet meghazudtolóan remek, maximálisan szenvedélyes feleség vált belőle, de, sajna, mesébe illő házasságunk eresztékei kezdtek lazulni, mikor feleségem, a huszonöt éves Georgie bevallotta, hogy tizennyolc éves koráig fiú volt, s akkor esett át egy nemét megváltoztató műtéten. Most már nincs más teendőm, mint összeszedni magam. Olyan nőt kell elvennem, aki képes gyermekekkel megajándékozni. Ennyivel tartozom családomnak, az Argylloknak.”

Michael Clarkmára a nemváltás azért okozott tragédiát, mert foglalkozást is kellett váltania. Mint férfi az Egyesült Államok Haditengerészeténél szolgált 1969-ig, nagy megbecsülést szerezve magának. Mikor nő lett belőle, elvárták tőle, hogy otthagyja a Haditengerészetet. Ez azonban felettébb elkeserítette. Hosszú évekig boldogtalan volt, míg végül 1975-ben Joanna Clark néven ismét belépett a Haditengerészethez, s így ő lett az egyedüli, aki férfiként és nőként is szolgált egy amerikai fegyveres testületnél.

1983-ban történt, hogy egy vállalat világjáró kereskedelmi igazgatójára, Keith Hullra a legsúlyosabb szexkatasztrófa sújtott le: vagy nemet változtat, vagy meghal! Hull úr, a boldog házasember, három gyermek apja, egyik külföldi útjáról ritka trópusi betegséggel fertőzötten tért haza. Orvosai azt mondták neki, nincs más választása, mint hogy aláveti magát egy nemét átalakító műtétnek, vagy szembenéz a gyors halállal. Hull érthető módon a továbbélést választotta, búcsút mondott a feleségének, viszontlátást intett gyermekeinek és üdvözölte „Stéphanie Ann Lloyd”-ot, új személyiségét. Stéphaine Lloydként a korábbi Keith Hull rendben visszatért munkájához, és a Daily Mirror szerint ezt a nemcserét mindenki természetesnek találta. A harminchét éves Stéphanie kijelentette: „Férfiként kiélveztem mindent, amit az élet nyújt, és az a szándékom, hogy ugyanígy tegyek nőként is.”

GYERMEKSZERELEM

A szülők legtöbbje nem aggódik lánya miatt mindaddig, amíg egyszer csak nem jelenik meg a reggelinél… de akkor már túl késő.

FRANK MCKINNEY HUBBARD

Komoly megrázkódtatás érte: tizenkét éves korában kikezdett vele a dadája.

Sok fiatal azért nem mer rálépni a szerelmi kalandok széles útjára, mert nem tudja, kihez forduljon tanácsért.

A Singapore Free Pressben olvashattuk a következő szívhez szóló levelet. Egy szerelmes ifjú intézte a sziget újságjának híres, „Joe bácsi” vezette tanácsadó rovatához.

„Indiai vagyok, beleestem egy tizenöt éves eurázsiai iskolás lányba. Tizenhárom éves volt, mikor beleszerettem, de nemrégen kénytelen voltam »szakítani« vele. Ennek a következő okai voltak : 1. az utóbbi időben, úgy látszik, nem törődik velem, 2. egy csapat rossz hírű lánnyal kezdett el járni, 3. azt hiszi, hogy mindenkinek parancsolgathat. Olyan gyanúm is van, hogy azt hiszi, mást szeretek. Jól tettem, hogy szakítottam vele? Mit csináljak?”

Joe bácsi ezt válaszolta:

„Lassacskán kezdek torkig lenni az olyanokkal, akik a papír mindkét oldalára írnak, ahogyan maga is tette. Ha legközelebb is így tesz valaki, levelét a papírkosárba dobom, és nem válaszolok semmit.”

Pár évvel ezelőtt egy lány különös problémával fordult tanácsért a Woman's Sphere-hez.

„Tizenöt éves vagyok, és munkából hazafelé menet gyakran látok a buszon egy fiút. Mindig megpróbálom, hogy mellé üljek, mert nagyon kedvelem, de ő nem akarja, hogy közünk legyen egymáshoz. Egy sülthal-árudában dolgozom, és a szagtól, úgy látszik, sohasem tudok megszabadulni. Gondolja, hogy ez a baj?”

„Kedves Marie!” – ez volt a megszólítás a Woman's Mirror-hoz intézett egyik levélben. „Ha egy lány már megismerte a testi szerelmet, de aztán évekig nem volt dolga fiúkkal, lehet belőle újra szűz?”

A kérdező így írta alá levelét: „Reménykedő.”

Nincs abban semmi új, ha az ember keveset tud az élet valódi dolgairól.

„Az erekciót – írta Arisztotelész az i. e. III. században főként a következők okozzák : paszternák, articsóka, fehérrépa, spárga, cukrozott gyömbér, porrá tört makk muskotályban fogyasztva, gyöngyhagyma, tengeri kagyló, és a többi…” A nagy filozófus véleménye szerint egyébként a gyermek külsejét az anya határozza meg: „Ha közösülési aktus közben a nő komolyan néz a férfira és gondolatait őrá összpontosítja, a gyermek apjára fog hasonlítani. Sőt ha egy nő törvénytelen kapcsolata közben a férjére gondol, a gyermek a férjre fog hasonlítani, még ha nem is ő nemzette.”

Manapság a nemi tudatlanság kevésbé általános, mert a szexuális felvilágosítás széles körben elterjedt. Szerte a nyugati világ iskoláiban a szexuális nevelést célzó filmek bemutatása nem holmi tanévzáró csemege, hanem a tanterv része.

A nemi felvilágosítást azért is kezdték jó dolognak tartani, mert mikorra a gyakorlatra került sor, az ebbéli tudatlanság korántsem tűnt áldásosnak. Ezt bizonyítja egy középkorú nő kijelentése egy nemrég tartott tanári konferencián : „Nagyon fontos a szexuális nevelés. Jómagam például nem tudtam, mi a homoszexualitás, amíg csak nem találkoztam a férjemmel.”

Nyilván elkerülhetetlenek az eltérő vélemények a kérdésben. A Ruislip-Northwood Gazette szerint egy hasonló tárgyú másik értekezleten az egyik felszólaló a következők elmondását tartotta szükségesnek:

„Állítom, hogy a szexualitást mint tudományos tantárgyat nem lehet oktatni úgy, ahogy ezt ma az iskolában teszik. Ha tudománynak tekintik, a gyerekek kísérletezni akarnak majd. Azt hiszem, e körül már akadtak gondok.”

A marylandi Baltimore oktatási kongresszusán a brit küldött még határozottabb véleményt hangoztatott. „Mire jó a szexuális nevelés iskoláinkban? – kérdezte. – Én még a szexuális felvilágosítás érája előtt nőttem fel, így sikerült a dolgot megúsznom. Ne feledjék el, hogy nincs olyan nyúltelep az országban, ahol ilyen témájú filmeket játszanának, de azért a nyulaknak ilyen problémái sosem voltak sehol a világon…”

Az ember gyereke néha már nagyon apró korban szembekerül az élet kemény tényeivel.

Richard Olivier, Sir Laurence Olivier és Joan Plowright gyermeke még kisfiú volt, amikor bámulatba ejtette két párosodó kutya látványa. Az apróság odafordult az épp náluk vendégeskedő Noel Cowardhoz, és megkérdezte tőle: „Mit csinálnak, Noel bácsi?”

Coward nem jött zavarba : „Az első vak – mondta –, és a mögötte levő nagyon, de nagyon kedves, és maga előtt lökdösi, míg St. Dunstanig nem érnek.”

Hogy a szexuális nevelés szükséges, az világosan kitűnik azokból a válaszokból is, amelyeket a New York állambeli öt-hét éves gyermekek adtak, amikor arról kérdezték őket, hogyan csinálják a kisbabákat. Válaszaik közt igazi gyöngyszemek is akadtak.

– Anyu dr. Robertsszel csinálja a kisbabákat. Azt nem tudom, hogyan…

– Ha egy nő meg egy férfi nagyon, de nagyon szereti egymást, akkor a nő a testében felnevel egy kisbabát.

– Apunak van egy répája, amit elültet a mama zöldségeskertjében. Aztán egy évre rá kinő belőle a kisbaba.

– Mama a kórházban szedi össze a piciket, ahol valahogyan megszületnek.

– Anyu mindennap bevesz egy pirulát, az a kisbabatabletta. Attól nő a hasaiban a baba. Mikor egyéves, kijön belőle, és sírni kezd.

– Anyu és apu boldogok egymással, és akkor megjön a baba.

– Apu egy csomó pénzt ad anyunak. Ha eleget ad neki, akkor anyu elmegy, és szerez egy kisbabát.

– Ahhoz, hogy kisbabája legyen valakinek, különleges diétát kell tartania – spenótot, zöldséget kell enni és jól kell laknia. Akkor aztán igazán meghízik, és megterem benne a kisbaba. Mikor aztán ilyen kövérre hízik, az orvos felvágja, és kiszedi belőle a babát.

– A mamám és a papám baszik.

A gyermekek szexuális témákról való oktatásának megvan a maga kockázata.

Akkor is becsaphat a mennykő, ha a szextárgy tanárai túlzottan belemélyednek témájukba.

Egy Cambridge-i középiskola érettségiző osztályának két lánytanulója a következő módon értékelte az iskola új biológiatanárát : „Ugye milyen jól öltözik?” – mondta az egyik. – „És milyen gyorsan !” – tette hozzá a másik.

A fenti történet persze nem hiteles, viszont Vera Rainbird sunderlandi biológia-tanárnőé igaz. Mikor egy nap Rainbird kisasszony éppen a gimnázium fiúosztályában tartott órát, belépett az igazgató, és a hölgyet az íróasztalon ülve találta, mindkét oldalán egy-egy 16 éves meztelen fiúval.

Az igazgató útilaput kötött a tanárnő talpára, ő azonban az egyeztető bizottság elé idéztette főnökét és a helyi oktatási hatóságot, mert szerinte az elbocsátása jogtalan volt. Rainbird tanárnő ugyanis azt állította, hogy az emberi test biológiáját oktatta, a meztelen fiúk pedig az osztály számára történő demonstrációban voltak a segítsére. Fellebbezését ennek ellenére elutasították.

Egyesek az átlagnál fiatalabb korban ízlelik meg először a nemiség gyönyöreit. A járókelők nemrég egy tizenhét éves lányt láthattak a chelsea-i King's Roadon egy olyan trikóban, amelyen elöl a következő közlemény virított: „Szűz vagyok.” A hátán viszont ez volt olvasható: „Ez a trikó nagyon régi.”

Karl Fleming és Anne Taylor Fleming e témának szentelt alapvető művében, az Előszörben olvashatjuk, hogy Debbie Reynolds Eddie Fisherrel történt házasságáig, tizenkilenc éves koráig szűz maradt, viszont David Nivent a szerelem gyönyöreibe egy Nessie nevű sohói prostituált vezette be, mikor még mindössze tizennégy éves kölyök volt. Victoria Principal már tizennyolc évesen elkezdte (egy autó első ülésén), Dyan Cannon tizenhetedik életévét töltötte be (otthon történt a dolog, egy takarón feküdt le egy kóristafiúval), Art Buchwaldot tizenöt éves kamaszként csábította el egy szállodai szobalány. Mae West pedig mindössze tizenhárom tavaszt látott, mikor zenetanára először „élt vissza a helyzettel”. A dolog helyszíne teljesen illett Mae-hez, vagyis ahhoz a hölgyhöz, aki kedvenc csábszövegének azt tekintette, hogy „Gyere fel, látogass meg néha-néha”, az eset tudniillik a lépcsőn felfelé félúton történt.

Ha a fiatalt egyszer már bevezették a testi örömök rejtelmeibe, a haladás üteme riasztó is lehet. Az alábbiakat egy lány bukásáról a Daily Mailben olvashattuk:

„Két férfi szedte fel, mikor kiszállt a Victoria távolságibusz-pályaudvaron. Perceken belül már együtt kávéztak. Néhány órán belül a lány már nem volt szűz. Egy hét sern telt el, és eladták gazdag amerikaiaknak és araboknak egy négycsillagos szállodába. Túl későn ébredt rá, mi történik vele.”

1978 elején a svéd Legfelső Bíróság ítéletében egy kilencvenkét éves mezőgazdasági munkásnő javára döntött egy postással szemben beadott apasági kereset ügyében. A kihallgatásnál a munkásnő a bíráknak a következőt adta elő „A Dél-Skare-ban lévő répaföldet gyomláltam 1924-ben, amikor arra jött egy biciklista, leszállt a nyergéből, és egyből gyermekem apja lett.”

Arra a kérdésre, hogyan volt képes ötvenöt év elmúltával felismerni a postást, az asszony határozott hangon ezt válaszolta: „Mert olyan rendkívül csúnya.”

Az Iowa állambeli Des Moines ifjú lakosát, Linda Bollert és tizenéves vőlegényét, Maxot valamikor 1980-ban mindössze két hét választotta el az esküvőtől, mikor a lány szülei egy este arra kérték Lindát, vigyázzon a kisöccsére, mert elmennek hazulról. Miután a kisfiú lefeküdt, Linda és Max magukra maradtak, és összebújtak a heverőn. Hamarosan úgy érezték, hogy készek valami izgalmasabb játékra, s elhatározták, hogy felmennek Linda hálószobájába.

Lindának már csak akkor jutott eszébe, hogy mamája megkérte, vegye ki a gépből a mosott ruhát, mikor meztelenül feküdtek az ágyban. Attól való féltében, hogy ha a gépben hagyja a ruhát, azt fogják róla gondolni, hogy semmit se lehet rábízni, Linda amúgy ruhátlanul lefutott a lépcsőn, Max meg segítésre készen utána. Mikor átmentek a sötét szobán, megszólalt egy hang: „Na találd el, ki az?” és hirtelen kigyúlt a fény.

Linda szülei meglepetésül egy amolyan előeljegyzési estélyt szerveztek barátaik, szomszédaik, rokonaik és persze fő vendégként annak a lelkésznek a számára, akire az esketés tiszte várt.

Egy jugoszláviai férfi megállapodott szomszédja ifjú leányával, hogy elszökteti. Egy sötét éjjel sikerült elcsakliznia otthonról a takaróba burkolt leányzót. A férfi izgalmában jó tíz percig robogott autójával, mielőtt meg mert volna állni, hogy üdvözölje szerelmét. Mikor gyengéden felemelte az arcát fedő takarót, szeme a leány hetvenhárom éves nagyanyjára meredt, aki megrendülését kihasználva alaposan ellátta a baját.

A szeretkezéssel az a baj, hogy terhesség lehet belőle, különösen az esetben, ha a fiataloknak a fogamzás elkerülésére félrevezető vagy félreérthető tanácsokat adnak. Valamikor hajdanában, közelebbről 1868-ban dr. Russell Thacker Trall Szexuálpszichológiája valódi bestsellernek számított, sűrűn forgatták az egyetemi hallgatók, mert tekintélyes művében dr. Trall azt állította, hogy Tonga-szigeteki, valamint izlandi tartózkodása alatt találkozott „néhány olyan asszonnyal, akiknek egész izomrendszere olyan rugalmas és erőteljes, hogy pusztán az akaratuk megfeszítésével meg tudják akadályozni a megtermékenyülést”. Dr. Trall buzgó ifjú olvasói azt is megtanulhatták, hogy „néha a köhögés vagy tüsszentés is meghozza ugyanezt az eredményt. A futás, ugrálás, emelés és tánc is gyakran sikeresen alkalmazható.”

A korszerű fogamzásgátló módszerek is okozhatnak nehézségeket. 1974-ben egy londoni körzeti orvos arra kérte fel az Everring Standardet, hogy tanulságul közölje annak a tizenéves lánynak az esetét, akinek felírta a tablettát. Az orvos szerint – aki biztosította a lap olvasóit, hogy amit állít, nem vicc – a lány egy hónap múlva újra felkereste, és egy másfajta fogamzásgátlót kért tőle. „Mi a baj a tablettával?” – kérdezte az orvos. – „Mindig kiesik” – hangzott a válasz.

A hertfordshire-i St. Albansben történt a következő eset: egy tizennyolc éves fiú elment vacsorázni új barátnőjével és a lány szüleivel. Sokkal merevebb volt a hangulat, mint ahogyan a fiatalember várta, de úgy érezte, hogy amolyan udvarias-kedélyes stílusban majd csak valahogy elviseli az együttlétet. Ám az első fogás vége felé úgy érezte, hogy tüsszentenie kell. Mikor kivette a kabátja felső zsebéből a zsebkendőjét, vele együtt egy óvszert is kihúzott. A gumi a levesestányérjába. pottyant. Nem tudván, hogyan palástolja zavarát, vagy miképpen szabaduljon meg az illemsértő tárgytól, becserkészte a kanalába, és a szájába rakta. Akárhogy próbálta, nem volt képes lenyelni. Az óvszer a szájában maradt egészen a fogás végéig, akkor bocsánatot kért, és kirohant a mosdóba. Ott bedobta az ominózus tárgyat a WC-kagylóba, és bőszen ráeresztette a vizet. Csalódására a gumi nem akart elmerülni. A fiatalember egyre zaklatottabbá vált, és még hatszor próbálkozott a vízsugárral. A könnyű kis gumi makacsul a felszínen maradt. Mikor már tizenöt perce volt a mellékhelyiségben, feladta. Belátta, jobb, ha búcsút mond a reménynek és barátnőjének. Előkerülvén a toalettből, bejelentette vendéglátóinak, hogy nagyon rosszul érzi magát, és sürgősen távozott.

Egy tizenhat éves vancouveri lány, akinek hónapok óta viszonya volt egy fiúval, kezdett aggódni amiatt, hogy barátjának elege lesz abból, hogy saját maga védekezzék a nemkívánatos termékenység ellen. Kétségbeesetten igyekezett megszerezni a fogamzásgátlót, de mivel a doktor közeli barátja volt a szüleinek, nem tudta összeszedni a bátorságát, hogy segítséget kérjen tőle.

Egy szép napon azonban, amint otthon a házimunkában segített, megtalálta a mama tablettáit, s mivel nemigen voltak szilárd fogalmai a fogamzásgátlás mechanizmusáról, egypárat kicserélt aszpirinre, és visszatette a dobozt.

A lány meg a barátja az új megoldástól teljesen el voltak ragadtatva mindaddig, míg néhány hónap múltán a mama be nem jelentette, hogy áldott állapotban van.

Mikor egy szülő felfedezi, mire készül a gyermeke, az néha ugyancsak zavarba ejtő hatással lehet rá. A Woman magazinnak így írt nagy elkeseredésében egy anya:

„A kíváncsi kutakodás nem gyenge pontom, de nemrég bizonyítékot találtam rá a fiam kabátja zsebében, hogy nőkkel van dolga. Szörnyű csapás volt. A legrosszabb, hogy senkivel sem beszélhetek róla, sem az apjával, sem vele magával. Nem bánnám, ha már menyasszonya lenne. Nem volna helyes, de legalább érthető. Így azonban az ügy nem más, mint bűnös kicsapongás.”

Miután elrendelték, hogy jelenjék meg gyermektartási ügyben a wokingi bíróság előtt, a megidézett helyi lakos írásban így válaszolt: „Fogalmam sincs, hogy én lennék-e az apja a gyereknek, vagy más. Ugyanis csak tanonc vagyok.”

Fiatal emberek naivitása néha igazán üdítő tud lenni. Az írországi Conwayben egy tizenéves pár éppen örök hűséget akart esküdni az oltárnál, mikor az ara panaszkodni kezdett, hogy nem érzi magát jól, s kérte, vezessék az egyik templomi padhoz. Ott hozta világra egészséges fiúgyermekét.

„Életemben először most hallottam ilyesmiről – jelentette ki a vőlegény. – De Dora segédápolónő, úgyhogy pontosan tudta, mi a teendő. Mikor minden lezajlott, továbbcsináltuk az esküvői szertartást, mintha mi sem történt volna.”

Nemcsak szülés történhet valószerűtlen helyen, de fogantatás is.

Nagy zavarba jöttek nemrég az olasz börtönhatóságok, mikor az a kínos feladat hárult rájuk, magyarázzák meg, miféle biztonsági rés tette lehetővé, hogy a legszigorúbban őrzött börtönszárny egyik lakója bejelenthette, miszerint terhes. A fiatal várandós nő kerek perec megtagadta az apa megnevezését, s miután az igazságügy-miniszterrel az élen teljes körű vizsgálatot követeltek, az egyik meggyötört hivatalos személy ezt nyilatkozta az újságíróknak: „Ilyenfajta ügyek miatt vesztik értelmüket az olyan kijelentések, hogy Itália legjobban őrzött börtönei áthatolhatatlanok.”

Néhány új házasnak nem az a problémája, hogy van gyerek, hanem az, hogy nincs.

Egy Németországban dolgozó jugoszláv férfi számos, a gyermeknemzésre tett céltudatos kísérlet után feleségestől felkeresett egy családtervezési klinikát, ahol közölték velük, hogy a férj magtalan. Szerencsére a fiatal pár kitűnő viszonyban volt egy, a szomszédságban lakó házaspárral, akiknek két gyermekük volt. A német férjet rábeszélték, hogy segítsen a jugoszlávnak és feleségének a fontos ügyben. A német kb. ezerötszáz fontnak megfelelő összeg fejében beleegyezett, hogy heti három alkalommal lefekszik a jugoszláv asszonnyal, míg csak a nő teherbe nem esik.

Szomorú, de hat hónap után őneki sem volt nagyobb sikere, mint a nő férjének, így aztán elhatározta, hogy maga is elmegy a családtervezési klinikára. Meg is tette, s megmondták neki, hogy ő is magtalan. Ekkor kezdődött csak el igazán a haddelhadd. Kényszerítette a feleségét, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, erre az asszony bevallotta, hogy a gyerekeknek nem ő, hanem más az apjuk. És hogy az igazságtalanságot még sértés is tetézze, a jugoszláv beperelte – szerződésszegésért.

Vannak, akik kétségbeesetten akarnak gyermeket. Mások a leghatározottabban nem. A philadelphiai Frank Speck 1974-ben ondóvezeték-elkötést csináltatott. Néhány hónapra rá terhes lett a felesége. Úgy döntött, hogy abortuszt csináltat, ezt a beavatkozást decemberben egy másik orvos hajtotta végre. Rövidre rá kislánya született. Speckék mindkét orvost beperelték.

SZELLEMI FELFRISSÜLÉS

A plátói barátság annyi, mint a „bevezetés” és az első csók közti szünet.

SOPHIE IRENE LOEB

Nagyon érdekesnek találtam a gyónását. Akarja, hogy megírjam az emlékiratait?

Szex és vallás régóta szorosan összefüggnek, s ez bizony gyakran katasztrofális következményeket von maga után. 1191-ben, az első keresztes hadjárat kezdetén Oroszlánszívű Richárd Marseille-ben történt partraszállásakor nagy bánatára felfedezte, hogy előőrse a hadiellátmányt az utolsó fillérig prostituáltakra költötte.

1714 óta a római katolikus egyház felhagyott annak a követelésével, hogy a nemi érintkezést meggyónó férfiaknak meg kell nevezniük partnerüket. Kiderült ugyanis, hogy túl sok pap élt vissza az információval.

Mindig is nagy érdeklődés élt minden rendű és rangú klerikus személyben a szex iránt.

A nagytiszteletű Martin Sullivan, a londoni Szent Pátkatedrális egykori főesperesének kedvenc története egy kicsapongó életű új-zélandi püspökről szólt, aki nyugalomba vonulásakor visszatért régi családi udvarházába, és elhatározta, hogy megtakarított pénzéből az épület mögötti réten úszómedencét építtet. Mikor megmutatta a tervezéssel megbízott építésznek, pontosan hova kívánja elhelyezni a medencét, a püspök kijelentette:

– Kérem, hogy feltétlenül kímélje azt a három fát a, mert pont alattuk volt először részem testi örömökben. 

Az építész némileg zavarba jött, hogy egy püspök, ráadásul egy nyugdíjban lévő, ilyen vallomással áll elő, de megígérte, hogy a három fa nem esik áldozatul.

– Hát igen – szólalt meg újra a püspök –, képzelheti, hogy az a hely régi emlékeket idéz fel bennem.

– Persze, persze – mondta az építész nyugodt hangon. 

– És azt a feljebb lévő fát – folytatta a püspök –, azt sem akarnám, hogy kivágassa. Ott állt az anyja, és figyelt bennünket.

Ez az újabb közlés már végképp túl sok volt az építésznek:

– Ezt aztán már igazán nem hiszem, püspök úr! Az anyja ott állt, miközben maga a lányával szeretkezett?

– Úgy van – hagyta rá a püspök.

– De hát mit mondott az anyja?

– Beee…

A franciák sohasem tisztelték túlságosan papságukat, gyanítva, hogy miközben karrierjük felívelésén munkálkodnak, elhivatottságuk nem zárja ki az élet alacsonyabb rendű örömeinek élvezetét. Így aztán, mikor egy magas rangú klerikusnak váratlanul meg kellett jelennie égi főnöke előtt, miközben éppen „nagy aktivitást fejtett ki” egy párizsi bordélyházban, érthető volt az ijedelem, micsoda köznevetség tárgya lehet, hogyha az eset netán kitudódnék.

Szerencsére a nyilvánosház vállalkozó szellemű madámjának sikerült az elhunyt papi személy még meleg holttestét visszagyömöszölni ruháiba, s levitetnie a hullát az előcsarnokba. Majd telefonált a főpap hivatalába, és előadott egy sebtében kifőzött történetet, hogy tudniillik a derék férfiú a hirtelen kitört vihar elől keresett csak menedéket az épület bejáratánál. Sajnos azonban a sajtó zavaró módon kétkedve fogadta ezt a magyarázatot, és egy vállalkozó kedvű újságíró elérte, hogy vendégnek álcázva bejusson a házba, s így többet is kifürkészhetett.

Megfigyelte, hogy az egyik lányon még különösen meglátszanak az átélt megrázkódtatás nyomai. Mellé ült, hogy szegényke a vállára borulva kiönthesse a szívét. A nő megkönnyebbült, hogy végre kimondhatja, ami a lelkét nyomasztja, és megbízván a barátságos idegenben, kitálalta az egész történetet. Iszonyodását ezzel a szívbe markoló felkiáltással foglalta össze: „Ah, Monsieur! Je croyait qu'il venait! Mais il allait! (Azt hittem, hogy elkezdi, de bevégezte !)”

Az egykori lincolni püspök véletlenül épp akkor toppant be egyik plébánosához, amikor az megkezdte a konfirmálóknak tartott óráját. Elfogadta a meghívást, hogy maradjon, és hallgassa meg a jelölteket, akiket hamarosan be is mutattak neki. A plébános felszólította az egyik lányt, hogy határozza meg a házasság mibenlétét.

– Szörnyű szenvedés állapota; akikre ráméretik, arra ítéltettek, hogy azt egy időre elviseljék, s így felkészüljenek egy jobb világra – válaszolta a kérdezett idegesen.

– Nem, nem, kedvesem ! – mondta erre a pap. – Ez nem a házasság, hanem a purgatórium meghatározása.

– Semmi baj – szólt közbe a püspök. – Talán a gyermek előtt megvilágosodott az igazság.

A derbyshire-i Longford papja, Leonard Waley tiszteletes bosszankodott, mikor egy látogatókörútján a felkeresett házban senki sem válaszolt kopogtatására, és ezt a tömör szövegű üzenetet dobta be: „Jelenések könyve, 3:20: »Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.«”

Mikor a gyülekezet a következő vasárnapon elhagyta a templomot, az egyházközség egyik hölgytagja a következő szöveget tartalamzó kártyát nyújtotta át neki : „Teremtés 3:10: »Szavadat hallám a kertben és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok és elrejtezém.«”

Apróbb baleset történt néhány éve a Vatikánban, mikor a Vatikáni Rádió egy francia hírbemondója ahelyett, hogy „la population immense du Cape” ezt olvasta be: „la copulation immense du Pape” [ami egy magyar bakizónál így hangozhatott volna: „a cápák hatalmas populációja” helyett „a pápák hatalmas kopulációja” (egyesülése)].

1979-ben egy plébánostól, akinek a gondolatai már régen valahol hívei földhözragadt észjárása fölött lebegtek, egy esküvő alkalmával gyülekezete a következő kijelentést hallotta: „Bizonyos házasságokban kiderül, hogy a pár egymás fölébe kerekedik.”

Ugyanebben az évben az ausztriai Badgasteinben egy világiasabb papra sújtott le a végzet, mikor felhúzott reverendával és leeresztett nadrággal lepték meg a gyóntatószékben. Úgy gondolták, hogy egy ifjú menyasszony gyónását hallgatja, akit neki kellett volna egy hónap múlva esketni. Valójában épp az orális szex gyönyöreivel ismertette meg a nőt.

Senki sem tudott volna meg semmit a dologról, ha a papot és a jövendő asszonykát váratlanul nem zavarja meg egy fiatal rendőr, aki abban a reményben tért be a templomba, hogy majd meghallgatják az ő gyónását is. Mivel zavarta a gyóntatófülkéből kihallatszó – minden, csak nem misztikus – nyögdécselés, a rendőr elhúzta a függönyt, és felfedezte a papot meg a fiatal hölgyet – aki, szerencsétlenségére, a saját huszonkét éves menyasszonya volt.

Brian O'Donovan atya Corkból azt állítja, hogy az itt következő történet valóban megesett. Egyszer egy fiatal, balsejtelmektől gyötört, nagy zavarban lévő ír leányzó jött hozzá gyónni, aki szinte alig tudta szavakba önteni, mi nyomja a lelkiismeretét.

– Ó, atyám, igazán nem tudom, hogy is mondjam el – dadogta.

– Csak rajta, leányom – válaszolt a pap. – Hadd segítsek. Nos, testeddel bűnöztél?

– Igenis, atyám – mondta a lány.

– És egy férfival együtt? – kérdezte tovább a pap. 

– Igenis, atyám.

– És mondd csak, lányom, akaratoddal szemben volt ez? 

– Ó, nem, atyám, az ablakkal szemben a konyhai tálalóasztalon. És biztosan örült volna a szíve, ha hallja, hogy csörömpölnek a bögrék.

Őexcellenciája Ronald Knox mondta, hogy „apácák gyónását hallgatni olyan, mint mikor libák harapdálják az embert halálra”.

A valóságban néha apácáknak is akad valami lényeges meggyónnivalójuk. Például néhány éve egy fiatal apáca azzal kereste fel rendfőnöknőjét, hogy áldott állapotban van.

– Menjen a konyhába – mondta szigorúan a tisztelendő anya –, igyék meg egy pohár ecetet és hat citrom levét!

– De ettől még nem megy el a gyerek – tiltakozott a fiatal apáca.

– Talán nem – volt a felelet –, de legalább letörli majd az arcáról ezt az önelégült vigyort.

A történet persze kitalált, de annak bizonyságául, hogy a valóság furcsábbakat produkál, mint a képzelet, idézünk egy 1968-as, a New York Timesban megjelent hírt, ami egy Sao Paulóba való apáca esetéről szólt: az illető hat év alatt két különböző apától. három gyermeket szült. A rendfőnöknő csak akkor szerzett tudomást a dologról, mikor a nevezett apáca negyedszer is áldott állapotba került, és látszólag vonakodva elhatározta, hogy megválik hivatásától.

Dan Anderson amerikai újságíró Külföldi tudósító címet viselő önéletrajzában meséli el azt a – remélhetőleg kitalálttörténetet, miként interjúvolta meg 1947 tavaszán egy Pisa környéki zárdában a főnöknőt. Anderson a háború rémségei felől faggatta.

– A fasiszták állatok voltak – válaszolta a főnöknő. Betörtek ide a zárdába, és megerőszakoltak minden apácát, Angelina nővér kivételével. A németek szörnyetegek voltak. Jöttek és megerőszakoltak minden apácát, kivéve Angelina nővért. Sajnálom, de el kell mondanom Önnek, hogy az amerikaiak sem voltak jobbak. Ők is behatoltak, és megerőszakoltak minden apácát, kivéve Angelina nővért.

– De hát mi a baj Angelina nővérrel? – kérdezte az újságíró. 

– Ó – válaszolta derűsen a tisztelendő anya –, ő nincs oda az ilyesmiért.

Szent Máté intése: „Óvakodj a hamis prófétáktól” némi vigaszt nyújthatott a Church Militant olvasóinak, akik egy nap kinyitván újságjukat, ezt a szörnyű jövendölést fedezhették fel benne: „A jövőben, mikor az ember majd megtanulja, hogy ellenőrizze szertelen impulzusait… eljön annak az ideje, hogy elsorvadnak a nemi szervek, és az ember a maga fajtáját a torka segítségével fogja szaporítani, mert a gégefő olyképpen alakul át, hogy képes legyen kimondani a teremtő szót… Addig is igyekezzünk a kellemetlenség jó oldalát nézni.”

Az egyháznak nem minden szolgája egyformán liberális. Néhány éve történt, hogy egy yorkshire-i lelkész, aki élete alkonyán mély megvetéssel tapasztalta, hogy leánya szerinte erkölcstelen hivalkodással öltözködik, végrendeletében ugyan jelentékeny vagyont hagyott rá, de volt egy kikötése:

„Mivel leányom, Anna, nem fogadta meg tanácsomat, és nem hagyott fel azzal a kárhoztatható szokásával, hogy könyékig meztelen karral járkál, amennyiben halálom után is folytatja a neméhez illő tartózkodó magatartás megsértését, végakaratom az, hogy mindazok a javak, ingóságok, pénz, föld s egyéb, amit jövendő élete fenntartására neki szántam, szálljanak át Caroline testvérem legidősebb fiára.

Ha bárki kivételt akarna alkalmazni végakaratom rendelkezéseit illetően, túl szigorúaknak tartván azokat, az a válaszom, hogy egy nőnél az öltözködés szabadossága a züllött gondolkodás jele.”

A klérus egyes tagjai ugyan ijesztően szigorúak, de ez nem mindegyikükre jellemző. Az Ohio állambeli Columbus egyik papja arra bátorította a frissen összeadott házaspárokat, hogy a házaséletet gyakorlatban először a templomban, sőt ha akarják, az oltáron próbálják ki. Közölte, hogy szívesen vesz részt mint néző, de ragaszkodott hozzá, hogy „csak akkor, ha felkérik”. Szerencsétlenségére azonban püspöke tudomást szerzett róla, mi történik Columbusban a házasságkötések után. Az eljárás nem találkozott jóváhagyásával, és ezért szigorúan meghagyta a papnak, hogy mondjon le lelkipásztori tisztéről. A lelkésznek nem volt más választása, mint a távozás, ám elmondta az újságíróknak: nem tudja, miért bocsátották el. „Mindent egybevetve: a nemi érintkezés a házasságban szentség – mondta –. Felajánlhat-e szebb ajándékot egy ifjú pár Istennek?”

Az, hogy mi elfogadható, függ attól is, ki mondja ki a döntést. Ahogy mondani szokták, a néző véleménye dönt. Akár hiszik, akár nem, Michelangelónak a Sixtusi kápolna mennyezetét díszítő freskói egyáltalán nem találkoztak kortársai általános helyeslésével. IV. Pál pápa elborzadt láttukra, és szeméremsértő voltuk miatt eltávolításukra adott parancsot. Az utókor szerencséjére döntése nagy felzúdulást váltott ki. Kompromisszumos megoldást találtak, és a mester egyik tanítványa, Daniele da Volterra megbízást kapott, hogy „öltöztesse fel” az Utolsó ítélet összes alakját, beleértve az angyalokat és Szűz Máriát, akit a nagy mester meggondolatlanul olyan mezítelenül hagyott, ahogyan Isten megalkotta.

Újabb kori esemény annak az Akhilleusz-szobornak a leleplezése Londonban, amely Wellington herceg győzhetetlenségét jelképezi. A Hyde Parkban összegyűlt tömegben alapos megdöbbenést keltett, mikor kiderült, hogy a nemzet első meztelen alakot ábrázoló szobra leleplezésének lettek tanúi. A dolog annál zavarba ejtőbb volt, mert a művet a hős érdemei elismeréseképpen a hálás angol nők ajánlották fel. Az erkölcsi rend azonban helyreállt, mikor Akhilleusz-szobor megfelelő helyén egy illedelmes fügefalevél jelent meg.

Még a kiemelkedő műemléki különlegességek sem mentesek a könnyelmű sértésektől. „Most, hogy bátor hadjárat indult a »kirakati meztelenség« ellen, hadd hívjam fel a figyelmet a Wilmingtoni Óriásra – emelte fel intő szavát az Eastburne Herald Chronicle egyik levélírója. – Hosszú évek óta szerettem volna már megkérni a nagynénémet, látogasson meg gyönyörű városunkban, de visszatartott ettől az a tudat, hogy el kellene haladnia ez előtt a bámész meztelen figura előtt. Bizonyára volna rá lehetőség, hogy felöltöztessék ezt az undorító szobrot egy kendervászonból való skót szoknyába, de egy, a célnak megfelelően ültetett cserjesor is megtenné.”

Míg az emberek egy része megneheztel azért, mert túl nagy figyelmet szentelnek a részleteknek, egy másik rész a hitelességet hiányolja.

Miután a Guardian egy olyan olvasói levelet tett közzé, amely a babagyárosok hibáit tette szóvá, egy másik olvasó ezt írta a lapnak: „Mint három leánygyermek anyja és mint játszóterek felügyelője szeretném elmondani, mennyire egyetértek Van Tweest asszonnyal (lásd az október 9-i levelét) a tekintetben, hogy miként óvakodnak a félelemtől és bűntudattól megnyomorított babagyárosok a fiúbabáknak anatómiailag helyes genitáliákkal együtt való előállításától. Nyolcéves lányomat ez már évek óta felháborította, és egész kicsi kora óta agyagból formálta meg a hiányzó részeket.”

A brit columbiai Prince George városházán egy emléktábla leleplezése viszont pont olyan „izgalmasnak” ígérkezett, mint bármely más hasonló alkalom, ezért Peter Duffy fényképész, akit azért küldtek ki, hogy készítse elő az eseményt, úgy döntött, hogy némi izgató elemmel gazdagítja a ceremóniát: egy meztelen lány fotójával ragasztotta be az emléktáblát.

„A polgármester a képet előzőleg nem látta – magyarázta a fotós az esemény után –, de mikor a szeme elé került, leesett az álla. A szokásos taps helyett tökéletes csend uralkodott. Aztán kitették a szűrömet.”

1959 fontos állomás volt az USA erkölcsi jólétének történetében: ebben az évben alakult meg a Meztelen Állatok (sic!) Szemérmetlensége Elleni Társaság, a MÁSZET.

A nemzet első alkalommal a tévé „Ma” (Today) című show-műsorában hallott a társaságnak a házi kedvencek, a szabadban és állatkertben tartott állatok nemi szervének nyilvános láthatása elleni keresztes hadjáratról. A műsor alkalmából interjú hangzott el G. Clifford Trouttal, a társaság elnökével. A komoly fiatalember 400 000 dollárt örökölt elhunyt apjától kizárólagosan a társaság céljainak előmozdítására.

Trout ekképp beszélt erről egy riporternek: „Ne tűrjük, hogy erkölcsi színvonalunk egyre inkább süllyedjen a meztelen állatok miatt. Felháborító helyzet ez, és én minden nap minden egyes percét és az apámtól örökölt pénz minden egyes centjét a gonosz kiirtására fordítom.”

Egyszerre mindenfelé foglalkozni kezdtek a MÁSZETtal. Röplapok jelentek meg, ezek a tagsági díjat 55 000 dollárban jelölték meg. A társaság New York-i főhadiszállásának látogatói a falakon kutyák, macskák, disznók, birkák, marhák és sok más állat erkölcsileg jóváhagyott „ruhákba” bújtatott képeit szemlélhették. A Life magazin fotópályázatot hirdetett, a társaság tagjainak kutyáit mutatták be csinos öltözékében.

A kezdeti reklámkampány után a MÁSZET kikerült a nyilvánosság reflektorfényéből, és elkövetkeztek a csendes munka hétköznapjai. Mikor például egy repülőtársaság manhattani irodája kirakatába egy „meztelen” papírmasé lovat helyeztek el, a MÁSZET panaszt tett a Fifth Avenue társaságnál, és a lovat sürgősen bevonták, sőt bocsánatot is kértek a MÁSZET-tól. A nyugati parton a San Francisco Chronicle kétrészes cikkében megjelent egy kép Trout úrról, amint éppen alsónadrágot próbál ráhúzni a városi állatkert szarvasborjára. Ez ismét felszította az érdeklődést, aminek bizonyságául a nemzetet elöntő fokozódó hisztéria nyilvánvaló jeleként kontinensszeme újságcikkek idézték a MÁSZET-et. A siker csúcsa abban az interjúban öltött testet, amelynek során három évvel a megalakulás után Troutot meghívták, jelenjék meg a CBC televíziós társaság Walter Cronkite által vezetett show-műsorában, és adja elő, mi a MÁSZET és mik jövendő céljai. De a társaság jövője ugyanitt pecsételődött is meg: Trout úgyszólván saját csapdájába mászott bele. A CBS munkatársai egyikének ugyanis feltűnt a Trout úr és egy Buck Henry nevű színész közti rendkívüli hasonlatosság. Buck ugyanis az adást megelőzően belépett a tévétársasághoz, mint egy másik show szerzője. A további vizsgálat kiderítette, hogy Trout és Henry egy és ugyanaz a személy.

Mikor lehullott az álarc, Henry mindent bevallott a MÁSZET-üggyel kapcsolatban. Beismerte, hogy a beugrató Alap Abel vette rá, vállalja a G. Clifford Troutként való szereplést. A MÁSZET kezdettől végig gigantikus és abszurd módon sikeres svindli volt. Abelt pedig az a mulattató tapasztalat ihlette a gondolatra, hogy milyen vegyes reakciókat váltott ki a nézőkből, mikor tanúi voltak egy texasi utcán, amint egy bika meghágott egy tehenet.

Mikor dr. Kinsey 1948-ban közzétette beszámolóját az emberi faj hímnemű tagjainak szexuális magatartásáról, munkája – mint ez előre látható volt – a közerkölcs védőinek hangos felháborodását váltotta ki. A legbátrabbak egyike azt a megállapítást tette, hogy az egész kutatás terméketlen időpocsékolás, mert csupán az írónak ama meggyőződését támasztja alá, hogy „a férfilakosság felfuvalkodott és sandán kacsingató kecskék csordája”.

Milyen igaz is ez! Mae West kedvenc szavajárása szerint „Adj szabad kezet egy férfinak, és nem áll meg, míg végig nem tapogat.”

Rövid idővel ezelőtt az Egyesült Államok Legfelső Bírósága úgy döntött, hogy a pornográfia feletti cenzúra jogát visszautalja a helyi hatóságoknak. A New York állambeli Clarkstown ennek értelmében elhatározta, hogy egy kilenctagú „szemérmetlenségi bizottságot” állít fel. Elnöknek a nyugalomba vonult üzletembert, Harry Snydert választották, ami, az illető vakságára való tekintettel, érdekes döntés volt.

Mikor a kinevezés után meginterjúvolták, az elégedett Snyder úr elárulta, hogy a bizottság a közérdeklődés fókuszába került. „Azóta is szünet nélkül csöng a telefonom.” Mikor megkérdezték, hogyan képes ezt az új szerepet betölteni, az elnök megmagyarázta, hogy a bizottság többi tagjai mellette ülnek a filmvetítéseken, „és helyettesítenek, mikor néma jelenetek zajlanak a vásznon”.

Persze nemcsak a prűdek és a papok részéről van hivatásbeli érdeklődés a szex iránt. Ez tölti ki a prostituáltak élete nagy részét is. És így nem meglepő, hogy „a legősibb mesterség” művelői és ügyfeleik éppúgy ki vannak téve kalamajkáknak, mint bárki más.

Ezt tanúsítja Lindi St. Claire esete is. 1980 végén, a nagy boom idején Lindi – akit London első számú „kínzójának” tartottak, mert arra specializálta magát, hogy szigorú „fenyítékben” részesítse férfi klienseit – azt gondolta, hogy az általános fellendülés kapcsán eljött az ideje tevékenységének üzleti vállalkozásként való bejegyeztetésére. A cégbíróság azonban üzleti tevékenysége megítélésében nem bizonyult szabadelvűnek, és elutasította, hogy mint prostituáltat vagy akár „francianyelv-tanárt” jegyzékbe vegye, helyette felajánlotta, hogy munkáját „személyi szolgálatok ellátása” címén regisztrálja. Lindi St. Claire kifogásolta ezt a finomkodó kétértelműséget, beperelte a cégbíróságot, de elveszítette a pert.

Ügye széles körű érdeklődést keltett. Olyan széles körűt, hogy a Szent Valentin napját követő harmadik napon az adóhivatal felügyelői bekopogtattak hozzá, körülnézni az „üzletházban”, megvizsgálandó a föld alatti „zárkáját” díszítő vagyontárgyakat. El is készítették az adókivetést, ami közel 11 000 fontra rúgott.

Valamikor 1980 elején ugyancsak Londonban esett meg a következő: a Streatham városrész Ambleside utcájának lakóit az a meglepetés érte, hogy rendőrök hada száll ki a rohamkocsikból, és eltűnik a 32. számú házban.

A rendőrök 53 férfit találtak az épületben, közülük 17-en sorban álltak a lépcsőkön. Mindegyik ebédre szóló csekket tartott a kezében, a többiek pedig a házban tartózkodó hölgyek élvezetes kegyeiben lubickoltak. A férfi látogatók kijelentése szerint viszonylag finom bordélyház működött a 32. szám alatt. Kétséget kizáróan finom népek voltak találhatók a találkahelyen: üzletemberek, ügyvédek, könyvelők, egy lelkész, egy parlamenti képviselő és egy főrendiházi tag. A nemi szolgáltatás ellenértékeként mindegyikük magával hozta a 25 fontot érő ebédjegyét.

A rendőri jelentés szerint a megelőző tizenkét nap alatt összesen 249 férfi és 50 nő fordult meg a házban. A szomszédok igencsak meglepődtek azon, hogy Cynthia Payne asszony, a háztulajdonos, valójában nem az igazán megszokott háziasszony életét éli. A bíró viszont meg volt róla győződve, hogy az asszony élete ugyancsak messze esik a normálistól, különösen annak figyelembevételével, hogy már négy ízben idézték bíróság elé hasonló váddal, és bűnösnek találták három prostituált foglalkoztatásában. A bíró kétezer font bírságot és tizennyolc hónapi börtönbüntetést szabott ki rá, utóbbit aztán harmadára csökkentették.

A China Post adott hírt egy tajvani párról, akik olyan vad veszekedésbe bonyolódtak, hogy az asszony végül elmenekült hazulról, és a férje egészen Kaohsziung városába volt kénytelen menni, hogy megkeresse. A férfi azonban eredménytelenül kutatott asszonya után, és hogy csalódásáért kárpótolja magát, elment egy szállodába, s kérte, vigyenek fel hozzá egy „call-girl”-t, aki majd felvidítja. A szobája ajtaján félénken kopogtató lány azonban nem más volt, mint a felesége. A házaspár újabb iszonyú veszekedést rendezett a szállodában, de aztán mégiscsak hazaindultak, együtt – attól való féltükben, hogy „elvész a becsületük”.

Egy exeteri férfi, akinek, hogy egész pontosak legyünk, igazán zaklatottan kezdődött a házassága, így vallotta meg gondjait a Southern Evening Echo egyik riporterének.

„Kimondom kereken, azért vettem el a feleségem, mert súlyemelő volt, és miután egyszer együtt voltunk, azt mondta, addig ver, míg nem leszek a férje. Az igazán szörnyű megrázkódtatás azonban akkor ért, amikor felfedeztem, hogy ráadásul prostituált is.

Két nappal a házasságkötésünk után felvettem a társadalombiztosítási juttatásomat, és mikor hazaérkeztem, a ház telis-tele volt a Pokol Angyalaival.

A feleségem azt mondta, várjak a konyhában, míg befejezi a munkát. Néhány perc múlva sírva jött be hozzám. Elmondta, hogy a férfiak közül az egyiket elfogta az undor, mikor a feleségem levette a ruháját, és ezért elment. Megpróbáltam felvidítani az asszonyt, de ő undokoskodott, és elkezdte fújni, hogy én is legyek prosti.

Eltartott pár hétig, míg belejöttem a munkába. De az a vád, hogy a feleségem erkölcstelenül keresett pénzén élek, nem igaz. Közös kasszába kerül, amit keresünk. Egy héten majdnem kilenc fontot hozunk össze meg a társadalombiztosítást, ez meg nem elég, hogy kielégíthessük a drága ruhák utáni vágyát.

Mind a ketten nagyon szerencsétlenek vagyunk, de elhatároztuk, hogy majd csak boldogulunk valahogyan.”

Mikor 1978-ban Dél-Carolinában az egyik leghírhedtebb bordélyban tartott rendőrségi razzia során nyolcszáz vendéget tartóztattak le, a rendőrséget elárasztották a telefonhívások: kétségbeesett férfiak próbálták félőrülten elérni, hogy töröljék nevüket a vád alá helyezettek listájáról. A befutó telefonhívások százai közt az egyik egy hetvenhárom éves nyugdíjas fogászé volt, aki viszont száz dollárt ajánlott fel a rendőrségnek, ha a listára ráteszik az ő nevét is.

ÉDES SEMMISÉGEK

Tekintettel a fűtőanyagválságra, kéretik, hogy a tisztviselők titkárnőiket 12 és 2 óra közt használják.

HIVATALI KÖZLEMÉNY

A mindenit, hát hány pacák kell maguknál a Határozatképességhez?

Miután akadt néhány félreértés egy Maidstone-ban rendezett jótékonysági összejövetelen, az egyik szervező, bizonyos Curry úr a következőképpen magyarázta a zavar okát. „Az volt a terv, hogy az összejövetelnek a »sajt- és borparti« nevet adják, de aztán kifejtettem, hogy ez törvényellenes. Nem akartunk bajba kerülni, ezért más nevet választottunk. Azt hittük, ha azt írjuk »sajt és tudja, hogy még mi« mindenki borra fog gondolni. Szerencsétlen ötlet volt.

Némelyek furcsán járnak a szavakkal. Egy negyvennyolc éves southendi nő, akit prostitúció címén tartóztattak le, elmondta a bíráknak, hogy fél szemére vak, és a másikon is homályos a látása, ezért nehezen képzelhető el, hogy ilyen mesterséget űz az utcán. Aztán még találóan hozzátette: „Csak akkor látok, ha valaki rám mászik.”

Még ha az emberek azt is gondolják, amit mondanak, nem mindig mondják azt, amit gondolnak.

Az ügyfeleknek az USA Jóléti Igazgatóságához intézett kérvényei és beadványai is tartalmaznak néhány ilyen válogatott szófordulatot:

– Férjem két hete mindennel felhagyott, ami előremutat, és azóta oda a nyugalmam.

– Amióta a hivatalukban dolgom volt egy emberrel. kisbabám született, és az orvosom azt mondja, hogy lehet még több is.

– Nem kaphatok táppénzt. Hat gyerekem van. Meg tudnák mondani, miért?

– Kérem, küldjenek űrlapot arra vonatkozólag, hogy lehet gyerekem leszállított áron.

– Azt hallottam, hogy kétféleképpen juthat hozzá az ember, és hogy annál előnyösebb, ha másképpen és minél többször csinálják.

– Ez a nyolcadik gyerekem. Mit szándékoznak tenni az ügyben?

– Ha a férjem nem kap csakhamar munkát, kénytelen leszek erkölcstelen életet élni.

Clemence Dane, a színmű- és regényírónő különös adottsággal rendelkezett ahhoz, hogy a legártatlanabb megjegyzést végletesen kétértelművé tegye. Egyszer a következő bejelentést tette vacsoravendégeinek: „Ma este kakas farka lesz sütve…” Egy másik alkalommal a londoni Old Vic színház zsúfolt előcsarnokában Joyce Cary művésznővel folytatott hangos vitája során így kiáltott fel: „De hát Joyce, köztudott, hogy Shakespeare az utolsó cseppig kiszívta Bacont.”

Mikor egy barátja az aranyhalai iránt érdeklődött – ugyanis látta egyszer, hogy az egyik állatka hogyan próbálta elkapni a medencéjében a ragyogó napsugárkévét –, az írónő így válaszolt: „Ó, a halaim most nagyon jól érzik magukat! Szereztem egy jókora merevítést, amit elnyűhetetlen golyók biztosítanak…” Az egyik kísértethistóriájába a következő emlékezetes mondatot szőtte bele : „A nő heteken át, éjről éjre próbálta elérni, hogy a férfinak valahogyan sikerüljön behatolnia.”

Amikor elhatározta, hogy szobrászkodni tanítja Noel Cowardot, akkor volt Dane kisasszony igazán elemében. „Noel, drága kisfiam, le kell törölni a szerszámodat! Nem dolgozhatsz piszkos szerszámmal” – mondta neki szapora szóval. Aztán bemutatta, hogy kell felvinni az anyagot a fémvázra. „Na most már állítsd fel, dömöcköld, dömöcköld és újra csak dömöcköld, szünet nélkül, akár hátulról, akár elölről, ahonnan könnyebben megy! Vannak, akik mesterségesen síkosítják. Én annak idején erre a célra mézet használtam. És ne feledd, ha befejezted, nagyon finoman húzd ki, lassan, lassan mozgatva.”

Clemence Dane – mondanom sem kell – olyan ártatlan volt, mint egy gyermek. Bárcsak sokan lennének olyanok, mint ő!

Egy, a Cambridge környékén lévő duxfordi asszony, aki teavendégeinek fagylalttortát vásárolt, a következő meghökkentő, nagybetűs felírást látta meg a torta tetején, mikor otthon felbontotta a dobozt: „Szex”.

A nő felháborodva reklamált a cukrásznál, az meg sűrű bocsánatkérések után másik tortát küldött az inkriminált helyett, és azzal védekezett, hogy a váratlan üzenettel az egyik gonoszkodó munkása díszítette fel a süteményt, akinek épp aznap adta ki az útját.

Aki malacságot keres, mindig talál is. Az ember azt gondolná, hogy e tekintetben teljes biztonságban van Charlotte Brontë, Jane Austen vagy George Eliot olvasásakor, de ha ilyesmire jár az esze kereke, vagy hasonlóra áll rá a szeme, bizony a legszerencsétlenebb sorokra bukkanhat a legkevésbé várt helyeken:

„Lóbálta a szerszámát… Ereimet forró, felajzott izgalom járta át, mintha feltolult volna a vérem, s aztán sebesen és tüzesen száguldott végig az erek csatornáin. Frissen felugrottam, odamentem, ahol állt, és szembenéztem vele.”

Charlotte Brontë: A professzor című művéből

„A tél számos házibálja elég alkalom volt bármelyik ifjú hölgy számára, aki nem szenved attól, hogy erős vágya meg sem áll tizenötig.”

Részlet Jane Austen Érzék és érzékiségéből.

„Mrs. Glagg rendelkezett a kandi szemek elől elzárt, legfényesebb s leggöndörebb barna fürtökkel, meg végtelenül változatos bodros-pelyhes csigákkal.”

George Eliot: Malom a Floss vizén

Nyilvánvaló, hogy egyesek gyógyíthatatlanul hajlanak az illetlen gondolatokra. Bármilyen kívánatos is lenne, lehetetlennek tűnik az embereket emelkedetten tiszta gondolkodásra bírni. Pedig megpróbálták! A Kansasi Állami Egyetemen hivatalból tiltják az intézmény területén az oktatószemélyzet részéről a szemérmetlenséget. E szabály ellenére híre jár, hogy az ottani oktatók éppúgy hajlamosak a malac gondolatokra, mint akikkel bármely más kollégiumban találkozunk.

Persze annak a ténynek, hogy nem vagyunk képesek az embereket erkölcsös, tiszta gondolkodásra kényszeríteni. megvan az a boldogító ellentétpárja, hogy mocskos gondolkodásra sem kényszeríthetők. És ha bizonyítékot kívánnak erre vonatkozólag, íme lássuk, mi volt a mondanivalója az amerikai Field and Stream sportfolyóiratnak, mikor 1959-ben először jelent meg az USA-ban D. H. Lawrence hírhedt regényének, a Lady Chatterly szeretőjének csorbítatlan szövege:

„Ámbár sok évvel ezelőtt íródott, a Lady Chatterly szeretője új kiadást ért meg a Grove Pressnél. Ez a regény, amely egy angol erdőkerülő hétköznapjait meséli el, még mindig nagy érdeklődésre tarthat számot a szabad természetet kedvelő olvasók körében, mivel sok részletet tartalmaz a fácánneveléssel, vadorzók elfogásával kapcsolatban, s arról, hogyan tartsuk ellenőrzés alatt a kártékony kisállatokat, de szól egyéb, a hivatásos erdőkerülő fáradságos mindennapjait jellemző feladatokról is.

Sajnálatos módon kénytelenek vagyunk számos, a tárgyhoz nem tartozó anyagot feldolgozó oldalon átvergődni azért, hogy felfedezhessük és élvezhessük, milyenek egy közép-angliai vadászbirtokon való gazdálkodáshoz tartozó efféle mellékkörülmények, és ezért a folyóirat szerkesztőségének véleménye szerint a könyvnek nem lehet helye J. R. Miller Gyakorló erdőkerülő című munkájában.”

Az ártatlanság mindig szívderítő : a BBC iskolai adása 1984-ben úgy ünnepelte gyémántjubileumát, hogy megismételte egyik legkedveltebb műsorát. A program szerint zenei és mozgásgyakorlat-órát adta le, s a tanárnő ekként adott tanácsokat ifjú hallgatóinak, miként élvezhetnék a játékot apró, golyónyi labdáikkal:

„Most olyan játékot játszunk, amiben el kell dugni, majd megtalálni valamit. Nos, fenn vannak a golyóitok vagy lenn? Hunyjátok be egy percre a szemeteket, táncoljátok körbe, és nézzétek meg, fenn vannak-e? Vagy lenn? Ha megtaláltátok a golyóitokat, hajítsátok át a vállatok felett, és játsszatok velük.”

Élő rádiós vagy tévéadásban túlságosan is könnyen kimondja az ember a kimondhatatlant: 

Mikor egyszer Jack de Manio meginterjúvolt egy férfibörtönbe frissen kinevezett helyettes igazgatónőt, ezt kérdezte tőle: „Gondolja, hogy a foglyok kurva jó smasszernek fogják tekinteni?”

Peter West a játékosoknak a wimbledoni teniszversenyre való gondos kiválasztásáról elmélkedve ártatlanul ezt a megjegyzést tette: „Jimmy Connors felesége gyereket vár; volt is némi kétség a részvételét illetően.”

Az 1976-os montreali olimpián egy tévékommentátor maga is nagyszerű lendületbe jött, mikor a síkfutóverseny a tetőpontjához érkezett. „És most – mondta – Juantor Ana szétterpeszti a két lábát, és bemutatja a tudományát.”

Dan Maskell, a Braniff Airways férfi párosoknak rendezett teniszversenye egyik játszmájáról tudósítva elismerően szólt David Lloyd és Mark Cox hazafias erőfeszítéseiről annak érdekében, hogy a legjobb formájukat nyújtsák: „Az angol fiúk most támadó helyzetben vannak, Cox van felül.”

Az angol krikettkommentátorok nagy öregje és a rádiós bakik vitathatatlan nagymestere Brian Johnston.

Egy ausztráliai meccs során sokmilliós hallgatóságának először lefestette a játék helyszínét, aztán felkérte őket, képzeljék el, hogyan „áll Neil Harvey szétrakott lábbal, várva, hogy megcsiklandozzák”.

Egyszer pedig a következő kommentárral üdvözölte egy rádióadó hallgatóit: „Nagyon érdekes pillanatokban kezdik figyelni, hölgyeim és uraim, adásunkat: Ray Illing épp most könnyít magán az öltözőépület túlsó végén.”

Nem kell a tévét nézni vagy rádiót hallgatni ahhoz, hogy félreértésekre okot adó szövegekkel találkozzon az ember. Elég, ha elmegy egyet sétálni. Devonban, a Barnstaple Egészségügyi Központ épületén a következő útbaigazító tábla látható: „Családtervezés! Kérjük, fáradjon a hátsó bejárathoz!” – Merseyside-ban egy ilyen feliratot olvashatunk: „Liverpooli Szülészeti Kórház (Nem balesetek!)” – Ohióban, Dayton város parkja zenepavilonnal is büszkélkedhet, körülötte székek a következő magyarázó szöveggel: „A zenepavilon közelében álló székek hölgyek részére szolgálnak. Urak csak akkor használják, ha a hölgyek már leültek.”

A szexszel kapcsolatos félreírások első számú szaktekintélye kétségkívül Dan Schuckat brooklyni újságkorrektor, aki az utóbbi huszonöt évben a világ számos lapjából és magazinjából származó „sajtólibákat és sajthibákat” gyűjtött össze. Lássunk egyedülálló kollekciójának gyöngyszemei közül először néhány szalagcímet:

„Föltornyosuló problémák az új házasok életében”

The San Francisco Examiner

„Milyenek a mézeshetek, ha a lényeg nem passzol össze”

Northern Echo

„Leányvetkőztetés – behatol a rendőr”

London Evening Standard

„Oltár előtt ér véget egy húszéves barátság”

Portsmouth Eclzo

„Egy várusunkbelinek van Texasban a legnagyobb szarva”

Tlze Denton Record Chronicle

„82 éves új házasok problémákkal küzdenek”

The State Illand Advance

„Főesperes környezetét buzerálja”

Petersfield Post

Most pedig következzék néhány olyan szórakoztató szövegrészlet, amelyhez hasonlót szinte minden újságban megtalálhat a figyelmes olvasó, ha kedveli a kétértelműségeket és alaposan átböngészi a sorokat.

„Azt mondta, kedvenc időtöltése megmászni egy szénakazalt birkástól.”

New Zealand Times

„Önök valójában csak a felét élvezhették a Párizsból érkezett divatöltözékeknek, ha csak akként látták, ahogyan a manökenek viselték őket. Kettős izgalom a ruhák alá is benézni.”

Women's Wear Daily

„A megfelelő részek összeillesztésének új módja csökkenti a fáradságot és növeli az eredményességet.”

Engineering Maintenance

„Az volt a szabály, hogy nőnek férfi nélkül tilos a melltartó.”

Exeter Express and Echo

„A torykra némi nyomás nehezedett annak érdekében, hogy pártjuk politikai jellegű rádióadásai legyenek keményebbek. Ezért aztán Heath, McLeod és Peter Walker mit tehettek mást, megragadták jó szerszámukat.”

The Guardian

„Goldhurst kisasszonynak ebben az évadban nem lévén kecskebakja, ügyfeleinek Harris urat ajánlja.”

Grantham Journal

„Kerestetik a gyorsan fejlődő Charles River Termékenyítő Laborba néhány női munkaerő. Előzetes tapasztalat nem szükséges.”

Massachusetts Chronicle

„Hely kerestetik sürgősen tehénnek. Házasság felbomolván nem tudnak eltartásáról gondoskodni.”

Dairy Farmer

„A Broadwall Village Hallban tartott évi összejövetelen Tom Bunn a község kastélyában bemutatta a tagok által az év során elnyert számos trófeát. A legjobb hím tagnak járó Jarwood-trófeát a beretoni Charles Boffeynek ítélték.”

Crewe Chronicle

Dan Schuckat bakigyűjteménye nem korlátozódik a nyomtatott betűre és az angol nyelvterületre. Olyan murisan félreérthető jelek és útbaigazítások is szerepelnek kollekciójában, amiket néha nemzetközi szállodákban és éttermekben találni. Íme a kedvencei:

Egy milánói hotel hálószobáiban ezt a figyelmeztetést tették ki a lámpák kezelésével kapcsolatosan: „Az ágy mellett a fényes lógantyúk húzogatásával ne fáradjanak ! Szükség esetén rendelkezésükre áll az igazgatónő.”

Egy tokiói szálló előcsarnokában viszont arra figyelmeztették a vendégeket, hogy sportkabátot viselhetnek, nadrágot azonban nem.

Egy svájci hoteltulajdonos előzékenysége páratlan: „Ha bármilyen kívánsága lenne éjjel, kérem, csengessen a szobalánynak.”

Dinard egyik kávéházában a következő angol nyelvű figyelmeztetés olvasható: „Kérjük a vendégeket a kávéházban széket csak fogyasztásra használni.”

Carter elnök Lengyelországban tett hivatalos látogatása alkalmából néhány évvel ezelőtt meglepő élességgel tárultak fel a nemzetközi érintkezésben előforduló veszélyek. Mikor az elnök leszállt repülőgépéről, ötszáz vezető lengyel személyiség várta, ő pedig testvéri köszöntésnek szánt szavakkal fordult hozzájuk. Beszédének fordítójáról, az amerikai külügyminisztérium tolmácsáról kiderült, hogy egészen sajátos ismeretei vannak a lengyel nyelvről. A „mikor elutaztam az Egyesült Államokból” szavak olyan ártatlan félrefordítását, hogy „mikor otthagytam az Egyesült Államokat…” hamarosan még súlyosabb melléfogások feledtették. Eltekintve attól, hogy a vendéglátóknak ilyesmit kellett hallaniok, hogy „alkotmányuk nevetség tárgya”, az elnök kijelentéséből: „Megértem, hogy bizakodnak a jövőben”, az lett, hogy: „Jól tudom, felgerjedten várják, mi következik.” A fényes koronát az egészre ez a fordítói csúcsteljesítmény tette rá: Carter angolul ezt jelentette ki: „Azért jöttem, hogy megismerjem véleményüket és a jövőre vonatkozó kívánságaikat.” E szavak hallgatósága fülébe ilyen formában jutottak: „Az az óhajom, hogy testileg-lelkileg megismerjem a lengyeleket.”

Az ember persze beszélhet tökéletes angolsággal, és mégis félreértik. John Randall amerikai újságíró nemrég megvallotta, hogy mikor közvetlenül a háború után először járt Angliában, rendelt két Bristolt, ugyanis két pohár Bristolsherryt akart, sőt azt képzelte, hogy a „cobbler” olyan valaki, aki megjavítja a cipőjét. Fogalma sem volt róla, hogy a közönséges angol beszédben a „Bristol” női mellet is jelent, és a „cobbler” a férfiak heréjét. Még rosszabbul járt, mikor úgy gondolta, hogy a „fanny” szó az egész angol nyelvterületen a hátsó fertályukat jelöli. Ami hátsó fertály az Államok-szerte, az Angliában a nők első-alsó fertálya.

Az angol és amerikai nyelvhasználatnak ez a sajátos gyöngyszeme 1966-ban A makrancos hölgy filmfelvétele egy emlékezetes pillanatát idézte elő. Franco Zefirelli, a film rendezője arra kérte az angol Richard Burtont, kapja el Elisabeth Taylor hátsó felét. A felvevőgép megindult, és Burton megcsinálni azt, aminek a megtételére hite szerint felkérték. Mindent összevetve ez a filmrészlet szórakoztató volt, de sajnálatos módon pusztulásra ítéltetett: a vágószoba szemeteskosara lett a temetője.

1979-ben egy walesi bíróság 18 font bírságra ítélte David Jeremy, Merthyr Tydfilből való ácsot, mert Nassa Ocovish névre szóló útlevelet próbált kiváltani.

Kihallgatásakor Jeremy a következőket adta elő a bíráknak: „Első látásra beleszerettem Jane Plum kisasszonyba. Mikor megmondta nekem, hogy érdeklik az idegenek, azt állítottam, hogy egy Puerto Ricó-i uránbányász Nassa Ocovich nevű fia vagyok. A név véletlenül jutott az eszembe.

Akárhova vittem Plum kisasszonyt, mindig olyan helyet kellett választanom, ahol nem ismertek. De mindig akadt valaki körülöttem, aki odakiabált, hogy »Halló, David!«, meg hasonlókat. Végül is elhatároztam, szerzek egy olyan iratot, amely igazolja kilétemet, de ez lett a vesztem.”

Minél fontosabb alkalommal hangzik el, annál kínosabb a baklövés.

Sok-sok éve történt, hogy az egykori nagy Mária királynőt körülvezették az akkoriban megnyílt londoni Battersea nyilvános parkban. Az öreg királynő rémisztő kis kalapjairól, merev viselkedéséről, parancsolgató modoráról és arról volt híres, hogy szigorúan megkövetelte az illem betartását. Így hát a park boldogtalan igazgatója a körséta első percétől fogva egyetlen idegcsomó volt. Természetesen leginkább azon igyekezett, nehogy valami hibát kövessen el, és az egyórányi látogatás során minden tőle telhetőt elkövetett, hogy királyi vendégét jól tájékoztassa és remélhetőleg valamennyire el is szórakoztassa.

Az utolsó parkrész, ahol megálltak, az új csónakázótó volt, a kert igazán kiemelkedő pontja, mondhatni, fő attrakciója. Az igazgató egészen megkönnyebbült, hogy eddig az utolsó szakaszig minden baj nélkül eljutott, és némi lazítást engedett meg magának. „Ez itt, Fenséges Asszonyom – magyarázta –, különleges csónakázótavunk, tiszta vizében nincs valag, izé salak, az idejövők tökéletes élvezetet szerezhetnek a lapos senegű fajkákban.”

Halálos csend lett. A királynő kísérete még a lélegzetét is visszafojtotta, mígnem egy végtelennek tetsző pillanat után Mária királynő odafordult a bíborra vált arcú igazgatóhoz: „És mondja csak – kérdezte érdeklődve –, pontosan mi is az, hogy fajka?”

Az ember mindig bízhat egy ízig-vérig királynőben, hogy kihúzza a csávából, ha már semmiképpen sem kerülheti el a bajt.

John Aubrey Rövid élettörténetek című botránykrónikájában szó esik egy maximálisan előkelő helyen kitört szellentés pompás históriájáról. A történet hősei I. Angliai Erzsébet és egyik udvaronca, Edward de Vere, Oxford XVII. Earlje.

„Oxford Earlje mély udvari bókkal köszöntvén Erzsébet királynőt, véletlenül elfingta magát, s efeletti nagy zavarában és szégyenében hét hosszú évre utazni ment. Visszatértekor a királynő üdvözölte a hazaérkezőt és így szólt: »Lordom, elfelejtettem a szellentését!«„