Ellie

Már leírtam egy SMS-ben, de most muszáj még egyszer leírnom, mert tíz szó egy mobilban mit sem ér. Rád gondoltam, a testedre, a szavaidra, az illatodra, erre a délelőttre gondoltam, az egész testemet betöltő súlyra, amikor szégyelltem magam azért, amit teszek; arra a sok mindenre gondolok, amit mondtál nekem (és a szavaidtól összerándultak az idegeim, mintha egy macska karmolt volna végig a hátamon), és úgy éreztem, hogy nagyon nehezen fogom kibírni keddig. El sem tudod képzelni, milyen állapotban vagyok. Ha visszagondolok erre a délelőttre, görcsbe rándul a hasam, az arcom libabőrös lesz, a jobb lábam lebénul, és nagyon határozottan érzékelem a pinámat, magában hunyorog – mint a szemem szokott, amikor kimerült vagyok. Persze a pinám nem ad ki hangot, én mégis meghallom. Vagyis: érzem. Ami még rosszabb.

Eláruljak egy titkot? Hogy miért nem tudok magamhoz érni, amikor te is látod? Hogy miért nem tudja egy húszéves lány tökéletesen átadni magát? Azt hiszem, a szégyen miatt, ilyenkor a szégyen jár az eszünkben. Úgy érzem, annyira lealacsonyodom, ha ilyesmit csinálok, hogy megvetésre méltó leszek. Ez persze paradox gondolat, hiszen az egyáltalán nem zavar, hogy meglehetősen undorító módon dugatom meg magam, és annak hívsz, aminek csak akarsz, sőt úgy érzem, ettől nagyon is tiszteletre méltó leszek.

Tegyél nekem egy szívességet: soha ne sajnálj meg többé. Ha nem engedelmeskedem neked, akár akaratom ellenére is, hatvanéves koromig sem lesz egy árva orgazmusom sem. Ha nem is lesz belőlünk semmi, legalább jussunk el valameddig: használj engem, manipulálj, alakíts át kedvedre, csinálj belőlem tökéletes, ideális szeretőt. Elegem van a saját nyakatekert érzékiségemből, nem akarom a nagy ínyencet játszani. Nem akarok stratégiákhoz, tervekhez folyamodni, hogy izgatónak tűnjek – vissza akarok térni a teljes, elementáris, gyermeki, szégyentelen érzékiséghez. Szabadíts fel! Tudom, hogy képes vagy rá. Még nem találkoztam senkivel, aki alkalmasabb lenne erre a feladatra, mint te. Biztos vagyok benne, hogy csak egy hülye, gondosan kidolgozott belső szabályozás miatt nem élvezek el. Hogy valójában ennél sokkal érzékenyebb, érzékibb vagyok. Vegyük például, hogy amikor ma reggel hátulról dugtál, a fájdalom vagy a kényelmetlenség-érzés, mindegy is, melyik, sokáig elhomályosított minden mást, és a „sokáig” alatt… öt-hat percet értek. Tehát főleg ez az érzés hatott rám, pedig egészen átnedvesedtem. Látod, milyen vagyok? A testem úgy döntött, saját életet él önmagam ellenére is. Átugorja az összes akadályt, amit felállítok elé, és begyűjti az összes elérhető élvezetet. Muszáj, hogy segíts nekem ebben. Ne figyelj rám oda ezentúl – ha odafigyelsz az ellenkezésemre, soha nem tudom majd, mit kell tennem, hogy arra a sok nőre hasonlítsak, Irène-re és az összes többire, akikről ŐK beszélnek a könyveikben. (Egyébként most fejeztem be az Irène -t.) Ezek a lányok elsősorban azzal vannak elfoglalva, hogyan élvezzenek el, és nem azzal, hogy szépek vagy méltóságteljesek maradjanak. Baszás közben nem lehet méltóságteljes az ember. Az nem megy.

Ó, annyira szeretnék még beszélni veled, de holnapra is akarok hagyni valamit.

Az előbb, amikor az Irène pinájá t olvastam, egy pillanatra megéreztem az illatodat a könyv lapjain. Csak egy pillanatra. Azt hiszem, rajtam kívül senki nem ismert volna fel egy ilyen árnyalatnyi fuvallatot.

Imádom azt a szót, hogy „pina”. És annak külön örülök, hogy mindenki utálja. Pina. Pina. Ez a „fasz” vagy a „farok” egyetlen női megfelelője. Mert a „punci” túl kulturált. Minden percben „puncit” mondunk. A „pina” felkavaróbb, irodalmiasabb, olyan bája van, amit nagyon sokan nem érzékelnek egyáltalán.

Igazából olvasás közben bontakozik ki a „pina” szó tompa hangzásának varázsa, felidézi a megdugott, alaposan kinyalt, összemarkolászott női nemi szerv képét, azt, hogy nő vagyok, és egy olyan férfi beszél suttogva a pinámról, amilyen te vagy.

Az előbb, miután hazajöttem, lezuhanyoztam, és – szeretném úgy alakítani a történetet, hogy éppen olyan szép legyen leírva, mint ahogy megtörtént – amikor mostam magam, a szappan csípett egy kicsit. Még tárva-nyitva voltam, mintha éppen akkor szálltál volna ki belőlem. Isten a részletekben lakozik.

Na, most már leállítom magam. Hétfő este. Aludj velem. Vagy gyere ide este, menj haza aludni, és gyere ide másnap. De a lehető leghamarabb akarlak.