HARMADIK RÉSZ

Tizenegy

Néhány hétig minden oké volt, minden jól ment. Sally kettő más volt, mint azelőtt. Sokkal okosabb – no, én ehhez nem nagyon értek –, talán azt kellene mondanom, hogy sokkal műveltebb. Amellett egyfolytában azt gondolta, hogy mindig kinn fog maradni, ura lesz a saját életének, és soha többé nem fog elfeketedni előtte a világ.

Én attól akadtam ki, hogy örökösen külföldi filmeket nézett (Atyaisten, de utálom a feliratokat olvasgatni, hiszen közben az ember elszalasztja az arckifejezéseket!), járta a múzeumokat, és olvasott... olvasott... olvasott. A tévé kinyiffant, ő meg nem vette magának a fáradságot, hogy megcsináltassa, így még a késői műsorokat se nézhettem. Ez nem az az alku volt, amibe én belementem, azt mondhatom maguknak.

Aztán egy szép napon elhatározta, hogy megpróbál maga megbirkózni a csúcsforgalommal a Sárga Keramitkockában. Kezdtem volna én előjönni, mint rendesen, de bumm!, kőfalba ütköztem.

Oké, gondoltam, most, hogy lett egy kis eszed, a rendelésekkel valószínűleg meg tudsz birkózni, de mit fogsz csinálni Bella fellépésével a műsorban? Csakhogy az új Sally erre is gondolt. Azt mondta magában: majd kézben tartom a dolgokat, amíg el nem oltják a lámpákat, akkor kiengedem Bellát, de rövid pórázra fogom, és tüstént átveszem az irányítást, mihelyt vége lesz a műsornak. Nem tudta, hogy Bella elhatározta, ha egyszer kiszabadul, akkor kinn is maradunk, és majd nekünk áll a bál.

Todd odament az asztalhoz, ahol Sally, miután átöltözött a pincérnő-egyenruhába, egy kicsit kifújta magát, és alaposan végigfürkészte. – Ma este megint másnak látszik – mondta. – Hűvös és fensőséges. Maga Nola?

– Sally vagyok – rázta meg a fejét.

– Úgy látszik, jót tett magának a kórház – húzta fel Todd a szemöldökét.

– Tényleg jót tett. – Látta, hogy Eliot aggódva figyeli őket a bár távoli végéből.

– Sally, amióta csak megláttam a tévéhíradóban akkor este, nem tudom kiverni magát a fejemből.

– Todd, én igazán nem szeretnék...

– Hallgasson végig. Maga csodálatos nő... kedves és komoly. Elbűvölőnek találom, és beleszerettem magába.

– Maga keresi magának a bajt, Todd.

– Ezt hadd ítéljem meg én magam.

– Maga voltaképpen nem ismer engem. Vannak gyönge oldalaim.

– Ide figyeljen, most, hogy legyűrtem a saját beteges szerencsejátékos-szenvedélyemet, elég erős vagyok kettőnkhöz is. Mindent meg fogok tudni magáról és a problémájáról, és segíteni fogok. Nem kell egyedül harcolnia vele. Szüksége van valakire, akivel beszélgethet, valakire, aki segít magának összeszedni a darabkákat, amikor széthullik.

Sally lesütött szemmel az asztalt bámulta. – Kérem, Todd, adjon nekem rá időt, hogy összeszedjem magamat.

Todd elgondolkodva ránézett, és bólintott. – Amennyi időre csak szüksége van. – Aztán felállt az asztaltól, és elment.

Sally birkózott magában az ajánlattal. Nem szerelmes belé, de hát ez később talán majd megjön. Vagy talán nincs is szükség szerelemre. Két ember más szinteken is képes működőképes kapcsolatot fenntartani. Amikor Todd otthagyta, már látta, hogy Eliot elindul a táncparkettre bejelenteni a kilencórai műsort. Feszült rajta a szmokingja, megint hízni kezdett. Sally fölállt, és elindult a táncparkett közepe felé, közben még azt hitte, maga is képes lesz leadni a műsort. De aztán, amikor érezte, hogy kavarog a gyomra, borzong és fejfájás kerülgeti, hirtelen visszavillant benne az az emlék, amikor Bella szurkolóvezető napjaiban megpróbált kinn maradni, és aztán az utolsó pillanatban elengedte magát.

Bella kipattant a táncparkettre. A lámpák kialudtak, és amikor a reflektor fénye körülölelte, a feje fölé emelte mind a két karját, és felnevetett. – Emberek, ma este olyan számot fognak látni, amilyet még soha életükben nem láttak! – Fölkapta az elektromos gitárt, és riszálva énekelni kezdett. Úgy érezte, most kárpótolhatja magát azért a sok időért, amíg Sally nem engedte ki. A közönség tűzbe jött, verték a ritmust a lábukkal, tapsoltak. Egyre forróbb, vadabb ütemre váltott, aztán egyszer csak úgy érezte, mintha meg lenne kötözve, vagy fűző szorítaná. Hirtelen lehúzta a smaragdszín flitteres vállpántot, elhajította a melltartóját, és meztelen mellel táncolt tovább.

Látta, hogy Todd döbbenten a táncparkett felé indul, de Eliot visszatartja. A két férfi a kasszánál állva figyelte. Tudta, hogy gyönyörű a teste, és tudta, hogy kell vele bánni, rázott és riszált, amitől a kurta szoknya is a parkettra hullott. Végül már egy szál bugyiban táncolt. Újra vadnak és szabadnak érezte magát. Joga van az izgalomra, a reflektorfényre, a tapsra.

Mi abban a rossz, ha megmutatja a testét? Előadóművésznek az a fölszerelése. Mióta csak vissza tudott rá emlékezni, mindig azok voltak a legboldogabb pillanatok az életében, amikor szemben állt a közönséggel, és úgy érezte, hogy visszatükröződik a szemükben, érezte az elismerést, és hallotta a tapsot. Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?

Beléveszni a ritmusba. Szaporán járni a táncot. Lüktessen minden: a kar, a láb, a fej, a mell. Istenem, de boldog volt! Ez az, ahogy kinyúlhat az emberek felé, megoszthatja magát idegenekkel, akik értékelik.

Nem számítottam rá, hogy Bella bedobja a sztriptízt, gondoltam, most előbújok, és véget vetek neki, de Jinx megelőzött. Kipenderítette Bellát a reflektorfényből, aztán hirtelen megállt. Mozdulatlanul állt, dühös tekintettel, a melle közt csurgott lefelé az izzadság. A közönség döbbenten elnémult.

– Meztelen testet akartok látni? – üvöltötte Jinx. – Látni akarjátok, ahogy egy nő a húsát mutogatja, hogy elélvezhessetek az asztal alatt? Akkor nézzetek meg egy valódi bemutatót a nők lealacsonyításából!

Odalépett az egyik asztalhoz, és kikapta egy vendég szájából a cigarettát.

– Nézzétek meg ezt a testet – acsargott –, aztán lássátok, hogyan lehet megbélyegezni, mint a marhát!

Vagy két centire a mellbimbója fölött belenyomta a cigaretta égő végét a mellébe. A közönség felhördült. Nem tudhatták, hogy nem érzi a fájdalmat. A fájdalom Sally fájdalma volt, de ő csak akkor fogja érezni, ha visszajön, addig nem.

– És egy másikat ide! – nyomta oda a másik mellbimbója fölé is. Megperzselt hús szaga szállongott a levegőben.

– Te jó isten! Ez megégette magát! – ugrott fel egy nő kiabálva az egyik környező asztaltól.

– Beletartozik a számba! – kiáltotta a közelében egy férfi tapsolva.

Aztán mások is tapsolni kezdtek körülötte, végül már az egész közönség ujjongott.

– Még nem láttatok semmit! – kiáltotta Jinx. – Még csak most kezdődik ez a kibaszott műsor.

Todd és Eliot végre elindultak feléje, de Jinx erre elhajította a cigarettacsikket, és az egyik asztalról felkapott egy borospoharat. A tartalmát a vendég arcába loccsantotta, aztán odaverte a poharat az asztal széléhez, és a letört szárát a torkára nyomta. – Tágítsatok innen, ti ketten – kiáltotta –, különben gyorsan befejezem.

Todd és Eliot erre megtorpantak, Jinx pedig odament a parkett közepére, és azt mondta: – Most élőben fogjátok látni az első színpadi öngyilkosságot. Nola emlékére, aki nincs többé közöttünk! – Le-föl masírozva a feje fölé emelte a bal karját, és a törött üveggel átnyisszantotta a csuklóját. Fölemelt karjáról dőlt a testére a vér.

– Az isten szerelmére, állítsátok meg! – sikoltott fel valaki.

– Színpadi vér! – kiáltotta valaki más. – Láttam már ilyen számot.

Aztán fölvágta a másik csuklóját is, a törött poharat a közönség közé hajította, és csak masírozott le-föl, karját a feje fölé emelve. Megpróbálta Bellához hasonlóan riszálni magát, de tudta, hogy nincs semmi ritmusérzéke, és nem tud úgy bánni a csípőjével, mint Bella. Ettől vad dühbe gurult.

– Hogy vót! Hogy vót! – kiáltotta valaki.

– Figyeljetek rám, ti stricik! – mennydörgött Jinx. – Mind elvéreztek és meghaltok. Mind a képzeletem teremtményei vagytok, és amikor meghalok, az egész világ egy csapásra elpusztul. Nem látjátok, mit csinálok? Nem magamat ölöm meg, benneteket pusztítalak el. Amikor elfolyik a vérem, és kiürül az elmém, senki nem fog létezni közületek.

A közönség nevetett és tapsolt.

De amikor a parkettet körülvevő asztalok mellé táncolt, egy nő odahajolt, feltörölte a vörös cseppeket a szalvétájával, és közelebbről is megnézte.

– Ez igazi! – sikoltott fel. – Ez vér! Ez tényleg megöli magát!

Újabb nagy taps. De aztán, amikor Jinx tántorogni kezdett, a taps elcsitult, és már mindenki lenyűgözve, némán figyelte. Most kezdett nekik derengeni, hogy nem egyszerűen a sok szadisztikus punk-rock szám közül látnak egyet. A pincérnők leálltak. A pikolófiúknak földbe gyökerezett a lábuk. Mindenki a véres haláltáncot bámulta.

Ostoba liba! Ez tényleg megpróbál mindnyájunkat megölni! Nyomakodtam, és küszködve próbáltam áttörni, de csak akkor sikerült, amikor Jinx elcsúszott a saját vérén, és ez egy pillanatra elterelte a figyelmét. Ekkor valami megtaszított hátulról, és azt suttogta: Kinn vagy.

Egy pillanatra megmerevedtem a reflektorfényben. A közönség engem mindig megrémít. – Aztán elnevettem magam. – A bűvészmutatványnak ma estére vége, hölgyeim és uraim – kiáltottam. – Nincsen vér. Nincsen bor. Még csak test sincs. Én nem létezem. Én csak egy illúziónak a nyoma vagyok. Bűvésztrükk az egész.

Meghajoltam, sarkon fordultam, és megriszáltam feléjük a popsimat, mire felugráltak, és vastapsba fogtak. Mihelyt kiértem a színről, Todd markába nyomtam egypár szalvétát. – Jobb lesz, ha bekötözi a karomat, mielőtt még nagyobb mocskot csinálok. Azt hiszem, mind beveszik, hogy csak trükk volt.

De Todd és Eliot tudták, hogy az égési sebek, a vágások meg a vér valódiak. Előkapták az elsősegélydobozt, és Todd fertőtlenített és bekötözött.

– Maga őrült kakadu – mondta Eliot. – Minek csinál ilyesmit?

– Bárcsak tudnám – feleltem.

– Beviszem a kórházba – mondta Todd, miután bekötözte a karomat.

– Nincs rá semmi szükség – nyugtatgattam. – Most már kezemben tartom a dolgokat. Csak vigyen haza.

Némi vita után hozatott nekem egy taxit, de ragaszkodott hozzá, hogy velem jöjjön. A lakásban aztán nem akart egyedül hagyni. – Ápolónőt kellene hívnom, aki magával marad – mondta.

– Minden oké lesz, Todd. Nem lesz velem semmi baj.

– Sally... Nola... Derry... akármelyik is. Ha valami történne magával, nem tudom, mit csinálnék.

– Semmi nem fog történni.

– De majdnem történt. Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy maga veszélyben van. Legyen a feleségem, és engedje, hogy gondját viseljem.

– Az nem megy, Todd. Nem vagyok magához való, nem teszek jót magának.

– Jót? Maga a legjobb, ami csak az életemben felbukkant. Soha nem ismertem olyan nőt, mint maga. Jó, intelligens, eleven...

– És a gonosz, erőszakos hangulataim? Látta, mi történt ma este.

Erre csak a fejét rázta, aztán elkezdett föl-le járkálni. – Mikor rendbe jön, ezzel meg tud majd birkózni. Semmi más nem kell hozzá, csak önuralom. Ma este is megváltozott, és akármi szállta is meg, leállította. Ez is mutatja, hogy a jósága erősebb, mint a romboló hajlamai.

– Nem vagyok benne biztos többé – mondtam.

Megfogta a kezemet. – Legyen a feleségem.

– Ne sürgessen, Todd. Ma este nem vagyok önmagam.

– Na jó – mondta –, de akárki maga, engem maga tett újra elevenné, és én semmi mással nem törődöm.

Amikor elment, megpróbáltam elaludni, de csak hánykolódtam és forgolódtam. Félig-meddig attól féltem, hogy mihelyt elszundítok, fogalmam se lesz róla, ki bújhat elő.

Lementem, és elmeséltem mindent Murphynek. – Én mondom neked, Murphy, magam is meg vagyok lepve, hogy még nem lettem idegroncs ettől.

De amióta Jinx kifordította a kezét, és úgy igazította be, mintha fityiszt mutatna a világnak, azóta nehezemre esett bizalmasan kiadnom magam Murphynek. Valakinek meg kéne mondania Mr. Greenbergnek, hogy igazítsa meg. Ez így illetlenség.