2. DECEMBERI ÉBREDÉS

Mielőtt meggyulladt, s egy hirtelen mozdulattal kinyújtóztatta tömzsi lángocskáját, amely barátságos, sárga fénnyel vonta be a nyers deszkapolcot és mögötte a fehér falnak támaszkodó, keskeny női kezet, a hosszú fogadalmi gyertya némán állt a sűrű sötétségben, s csak egy pillanattal később kezdett rá, mintha maga is saját fényétől ébredt volna fel - szapora, sercegő hajnali szónoklatára. A pince alacsony mennyezete alatt az alvók azonnal felébredtek, s egy-egy önfeledt, rövid ásítással, vidor torokreszeléssel vagy apró nyögéssel felelve a fény üdvözletére, a harminc férfi és nő szinte egyszerre felült az ágyában. Csak a vészkijárat mellett fűrészelt tovább egy megátalkodott, magányos férfiorr. De ez is elhallgatott, amikor egy becsapódó akna megremegtette a falakat, s az egyik gyerekágy alatt halkan megcsörrentette az apró, fehéren csillogó éjjeliedényt.

- Korán kezdik ma! - mondta Lajos bácsi, mialatt vastag, fehér lábait fürgén kirántotta a teveszőr takaró alól.

- Nagyon rájárnak most erre a környékre! - vélte egy álmos fiatalabb hang.

A nők hallgattak. A pince túlsó végében is kigyulladt egy gyertya, egyet prüszkölt, majd hirtelen kiterítette gyors, sima fényszőnyegét a mélyen lecsüngő mennyezetre. A szomszédos pincéből, melyet csak egy lécajtó választott el, már behallatszott a begyújtott tűzhely ropogása. Egy újabb akna csapódott be; ezúttal már a cementpadló is megvonaglott, s a falon függő Krisztuskép kissé elbillent. A házfelügyelőné négyéves kisfia felült ágyában, s ujjával a szélütötte képre mutatva, édesdeden elnevette magát.

- Ez belövés volt? - kérdezte egy szikár, nagy csontú vénlány, aki egyenes derékkal, mozdulatlanul ült az ágya szélén, s olykor egy vörös selyemkendővel lassan végigtörölte szemüveges, kövér arcát.

A légnyomás most már szinte szünet nélkül remegtette a falakat. A reszketés a kövek bőre alatt, láthatatlanul futott, s úgy hatott az ágyuk szélén öltözködő emberek idegeire, mint egy hosszan elnyúló, megoldatlan kérdés, mely az öntudat alatt ide-oda kígyózva hasztalan keresi a kielégülést. A fülledt, nyirkos levegőben égő gyertyák csak gyöngén világították be a nagy helyiségeket, amelynek közepe szinte teljesen sötétben maradt; a párnák és lepedők könnyáztatta, pállott szaga itt, a sötétben gyűlt össze a legvastagabban. - Most nem lehet szellőztetni! - mondta valaki, s hátravetett fejjel felnézett a mennyezet alatti, páncéllemezzel lezárt ablakra, amelyhez egy vékony vaslétra vezetett fel.

- Azt kérdeztem, hogy ez belövés volt-e? - ismételte a szemüveges vénkisasszony.

- Ez nem... ez kilövés! - felelte a mellette ülő nyugalmazott ezredes, aki mind a két fülére olyan süket volt, hogy férfihangot egyáltalán nem hallott meg, s női hangok közül is csak a legmagasabban visítókat; ennek ellenére katonai múltja révén, tüzérségi kérdésekben osztatlan tekintélynek örvendett.

- S ez most?... Ez mi volt? - kiáltotta a füléhez hajolva szomszédja, egy fiatal orvos, aki ágy híján egy fehér viaszosvászonnal bevont műtőasztalon aludt.

- Ez is kilövés - felelte a derűlátó ezredes. A pince végében, közvetlenül a polcra állított csöpögő gyertya alatt egy fiatal lány fésülködött, lassan emelkedő karjainak árnyéka hatalmas mozdulatokkal futott fel a mennyezetre, ott egy pillanatig megállt, majd valamivel lassabban - mintha nem szívesen térne vissza a magasból - újra lehanyatlott a polc alatti sáros sötétségbe. Ajkai között egy vékony drót hajtűt tartott. Egy újabb, az eddiginél is erősebb robbanásra a hajtű kiesett szájából, és szelíd csörrenéssel a padlóra hullt. - Maguk mit főznek ma, Juliska? - kérdezte a házfelügyelőnőtől, miután előrehajolva kitapogatta a padlón a hajtűt, ujjával letisztogatta, s újra a szájába dugta. - Babot?

A házfelügyelőné csak a fejét rázta, hogy babot nem főz. - Ha délelőtt fel lehet menni a lakásba - mondta -, befűtök, és főzök egy kis káposztás kockát. - A fiatal lány mélyet lélegzett, s szemét behunyva, hirtelen szája elé kapta a kezét. - Jaj - kiáltotta -, ha én még egyszer az életben ehetnék egy igazi almás rétest, sok mazsolával s vastagon behintve fehér porcukorral!!... Ez most ide csapott, ugye? - súgta elfehéredett ajakkal, s mind a két kezével megkapaszkodott a polcban. A szomszéd pincéből valaki kivágta a lécajtót, egy pillanatra megállt a benyílóban, körülnézett, majd megnyugodva visszahúzódott.

Ez sem ide csapott be, hanem legfeljebb a szomszédba - mondta Lajos bácsi. - Juliska fiam, ha befűt, adok magának egypár szem krumplit és ecetet, csináljon nekem egy kis főzeléket.

Az ecet szó hallatára egy állapotos fiatalasszony, aki eddig hallgatagon, boldogan merengő, szelíd mosollyal nézegette gömbölyödő hasát, hirtelen behunyta a szemét: az ecet szó fehéren sziszegő gömbjéből, mint megrepedt dögből a legyek, átható savanyú szag szállt ki, szürke lepedékkel vonta be a falakat s a bútorokat, s apró buborékokat eresztett, amelyek néhány pillanat alatt körülszállták a pincét, kivörösödtek, megdagadtak, s vérrel csöpögtették tele a padlót.

- Ez belövés volt! - közölte közönségével harsányan az ezredes, aki nem vette észre, hogy háta mögött valaki elájult, s hogy az asszonyok kölnivízzel, nedves szivacsokkal élesztgetik az alélt fiatal nőt. - De az is lehet, hogy bomba - tette hozzá tűnődve -, amolyan kisebb, huszonöt-ötven kilós, amilyet az oroszok használnak.

Amikor egy fél óra múlva az aknatűz elállt, a pince hirtelen kiürült; csak a gyerekek maradtak lenn - néhány asszony felügyelete alatt - s egy idősebb házaspár, amelyet valamelyik szomszédos házból költöztettek be. A szellőztetőt kinyitották, egy fiatal lány söprögetni kezdett, a felszálló por összevegyült az ablakon beáramló hideg, hajnali köddel, s a háziasságnak s a reggeli tisztaságnak üde, családi képzeteivel népesítette be az elhagyott helyiséget. Hét óra körül járt az idő. A vénkisasszony sietve átfurakodott a második pincén, amelyben a ház szegényebb lakói telepedtek meg, s a hosszan tekergő, sötét folyosón s a belőle nyíló keskeny csigalépcsőn át az udvarra érve, nyugtalanul körülnézett.

Amennyire a ködtől látni lehetett, a háznak nem esett baja, a lakása ajtaja is ép maradt. Kissé elszorult a szíve, ha reggelente benyitott, soha nem lehetett tudni, hogy a békés lakás helyett nem a romlás bőségszaruja fogja-e fogadni. De ezúttal is szerencséje volt, lakásának - egyetlen földi javának - egy benyomott ablakon kívül nem esett baja. A vénlány nekilátott a takarításnak; csak utána fog megmosakodni és reggelizni. Ilyenkor, korán reggel, amíg teljesen ki nem világosodott, másfél-két órás szünet állt be az ágyúzásban, mintha az ostromlók emberségből s világi udvariasságból tisztálkodási szünetet engedélyeznének a polgároknak, a rút, alvilági éjszakák után.

Miután a szőnyegeket kiverte, tollseprűjével lekefélte a mennyezetet, s az utolsó szem port is kipusztította a lassú, decemberi derengéssel fejlődő szobából - melynek ablakaiból ki lehetett látni a szemközti, égő sarokházra -, tetőtől talpig megmosakodott, megitta cukrozatlan magyar teáját, majd a varrógép alatt kotló kendermagos tyúkját karjára ültetve, lesietett az utcára. Néhány perc alatt elérte a tőzsdét, amelynek egyik elpusztult raktárhelyiségéből a légnyomás számtalan denevér- és patkányhullát szórt ki az utcára. A tyúkot leállította a járdára, lábára egy hosszú madzagot kötött, s derekát kihúzva, elfelejtkezett mosollyal szemüveges kövér arcán, megkezdte mindennapos reggeli pásztorkodását.

Az utcák kihaltak voltak: végig a hosszú Nádor utcán, melynek messzi kinyílójában a Parlament ködmosta, sötét tömege szorongott, a Duna-partnak futó keskeny mellékutcákban s a Szabadság tér golyó szaggatta sétányain sehol egy ember sem látszott, csak a köd hömpölygött a nedvesen fénylő aszfalt fölött. Hideg volt. Egy távoli pinceablak előtt füst gomolygott; mint a föld alatti romlás gombatenyészete, kihatolt az utcára, és gyors, szürke bokraival vastagon belepte a néptelen járdát.

- Talán kenyeret sütnek? - mondta a vénlány hangosan, kérdő arckifejezéssel.

A tyúk szétterpesztett lábbal, egy helyben állt, s egy patkány leszakított fejét csipegette hegyes csőrével. Tollazata ragyogott, nyaka keményen megfeszült: az egyetlen ép lény a romok között. A szemközti járdán egy katona holtteste feküdt, mellette egy kitépett fa, ég felé nyújtózó gyökerekkel. Lassú, hideg eső szitált.

Olyan néma csend volt az utcákon, hogy a tyúk csőrének egy keményebb koppanására a vénkisasszony megrezzenve hátrafordult, és szigorúan szemügyre vette az üres Szabadság teret. Háta mögött egy egyemeletes bérháznak beomlott a homlokzata, a hátsó fal kitépett zöld tapétáját lassan ide-oda lengette a szél. A vénlány egy ideig tűnődve nézegette, aztán felemelte a tyúkot a földről, megcsókolta s hazaindult. Egy felderítő repülőgép dörgött el a feje fölött: néhány perc múlva megindult a légitámadás.

Mire a kapu alá ért, már kattogott a gépfegyver, a szomszéd ház tetején a légvédelmi ütegek is megszólaltak. A pincelépcső előtt torlódás támadt, a lakók hanyatt-homlok menekültek le az emeletekről.

- Juliska - mondta a vénlány a házmesternének -, szóljon Lajos bácsinak, hogy a katonafia meghalt. A Nádor utca 28. előtt fekszik a járdán.

Még fel kellett mennie a lakásba, helyére, a varrógép alá rejteni a rémülten lihegő tyúkot, amely a légvédelem dörrenéseire idegesen kapkodta borzas fejét. Egy ideig még csendesen tett-vett a lakásban, aztán lebotorkált a pincébe, ahol épp akkor aludt ki a gyertya. Másikat gyújtottak.