KRISTÁLYOK

Kariota nem volt éppen ideális fővárosa az új Namír Birodalomnak. Bár sokkal központibb helyet foglalt el, mint Libertan, túlságosan nagy távolságok választották el az ország nyugati határától. Mégsem jutott eszébe senkinek, hogy áthelyezze a királyság székhelyét: nemcsak a hagyománytisztelet miatt ragaszkodtak Kariota rangjához, hanem azért is, mert nem kínálkozott jobb megoldás. Az északnyugaton elterülő Zöld-hegységet kivéve, ahol az Erdauinról elvándorolt varkaudarok laktak, nem ütközött akadályba a terjeszkedés, ezért a Birodalom rendkívüli gyorsasággal nőtt. Különben is, vitathatatlanul Kariota volt a legszebb város az egykori Kiégett Földön. Karcsú, égbe nyúló tornyai már messziről kivívták az utazók csodálatát. Mivel gondosan megtervezték, s nem hosszú évszázadok alatt, véledenszerűen alakult ki, széles, jól karbantartott útjai, igen magas házai és gyönyörű parkjai méltóvá tették a főváros címére. Ám nem csupán a hivatalos élet központja volt, hanem a vallásé is. Minden istennek legalább két temploma állt benne, de Sheran szentélyeiből különösen sok akadt, és nem csupán azért, mert a parkok ideális környezetet biztosítottak számukra. A természet istenének papjai különleges helyet élveztek a birodalom szervezeteinek hierarchiájában. Gyakorlatilag mindenbe beleszólhattak, s bizonyos kérdésekben vétójoguk is volt. Hatalmuk abból fakadt, hogy a Kiégett Földet ők tették lakhatóvá, nélkülük a betelepítési folyamat sokkal hosszabb ideig elhúzódott volna. Munkájuk következtében hatalmas erdők nőttek ki a földből, a rétek szivárványszínben pompáztak, a folyók és patakok megteltek halakkal. Az életet adták vissza Ghallának, de árgus szemekkel vigyáztak is rá: csak rendkívüli esetekben engedélyezték az erdőirtást, és erősen korlátozták a vadászatot. A királyi tanácsban is ott ült egy képviselőjük, és II. Efroin nagyon sokat adott a véleményére.

Az uralkodó palotája egy dombon állt, s trónterméből kiváló kilátás nyílt a városra. A király sokszor üldögélt az ablakmélyedésben, és figyelte a széles utakon zajló eseményeket. Efroin különben is szemlélődő típus volt: nem szívesen cselekedett, inkább mindig kivárta volna, amíg a problémák maguktól megoldódnak. De sokszor megesett, hogy a tétlenség csak rontott a helyzeten, és az uralkodó ilyenkor hajlamos volt hirtelen és rosszul dönteni. Az utóbbi hetek jelentései azonban nem hagytak sok időt a tétovázásra. Efroin Sheran egyházának vezetőjét, Kilgalant kérte fel tanácsadásra. Az öregember alaposan megvárakoztatta a királyt, mert egy többnapi járóföldre lévő templom felavatásán vett részt. Amikor megérkezett, azonnal Efroin dolgozószobájába vezették.

Az uralkodó éppen elkeseredetten lapozgatta az asztalán tornyosuló irathegyeket, s megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor a természet istenének papja belépett.

- Rendkívül örülök, hogy végre itt vagy! - pattant fel Efroin, meg sem várva a pap üdvözlését. - Szükségem van a segítségedre!

Kilgalan lassan besántikált a szobába, és leült egy székre.

- Találkoztam valakivel útközben. Azt állította, hogy a varkaudarok megrohanták Armirien tartományt. Erről van szó?

- Ha csak erről volna - sóhajtott Efroin. - A varkaudarok követe az udvarban tartózkodik, és cáfolja az általános háború hírét. Azt állítja, csak egy elszigetelt esetről van szó, bűnözők garázdálkodásáról.

- És igazat mond, vagy csak időt akar nyerni?

- Nem tudom. A támadás óta egyáltalán nincs kapcsolatunk azzal a területtel. Az egy gyéren lakott hely, éppen a varkaudarok közelsége miatt. A szomszédos tartományok nem tudnak semmiről, onnan a szokásos „minden rendben” jelentés jött pár napja.

- Küldj oda katonákat!

- De mennyit? Ha néhány fős csapatot küldök, és komoly a helyzet, elfecséreltünk egy csomó időt. Ha meg egy ütőképes hadsereg vonul be a tartományba, azt a varkaudarok ellenséges lépésként értékelhetik.

- Már értem a problémádat. Információ kellene, mégpedig sürgősen.

- Ha tegnap kapom meg, már az is késő lenne.

- Quang, az udvari varázsló nem tud…

Efroin megrázta a fejét.

- Azt állítja, hogy túl messze van, képtelen olyan messzire ellátni. Épp azon fáradozik, hogy felállítson egy láncot Armirien és Kariota között.

- Láncot?

- Keres egy mágust Armirienhez közelebb, aki képes távolba látni. Az keres egy másikat még közelebb, és így tovább.

- Gondolom, a teleport szóba sem került.

- A teleport? - kacagott fel keserűen a király. - A Tűzvihar óta két mágus volt képes megfejteni a titkát: Hurleon és Nil Abiondi. Mindketten úgy tűntek el, hogy senkinek sem árulták el titkukat. Azóta senki sem jutott még a megoldás közelébe sem!

- Akkor nincs más megoldás, mint a futárszolgálat. Váltott hátasokkal három hét alatt oda lehet érni.

- Már útnak indítottam három lovast. De még öt hét, amíg visszaérnek. A varkaudar követ egy hét múlva távozik, és valamit vinnie kellene: vagy segélykérést a banditák ellen, vagy hadüzenetet.

- Te vagy a király, neked kell döntened.

Efroin túl sokat hallotta már ezt a mondatot.

- Igen, ez az én problémám. És nem is az egyedüli - mondta: Felkapott néhány papírt az asztaláról és Kilgalan ölébe szórta. - Silronil lakói között járvány tört ki. Küldtek segélykérő futárt a legközelebbi városba, de az útközben meghalt. Ahogy a falu lakosainak többsége is, mert nem kaptak időben segítséget. Estorin virágzó nagyváros a délkeleti határ közelében, a Cien folyó két partján. Illetve csak volt: a hegyekből lezúduló víz okozta áradat csaknem teljesen elsöpörte. A felső folyásnál lakók megpróbálták figyelmeztetni őket, de elkéstek.

- Újra és újra csak az információ hiánya…

- Nemcsak az! Handler városát egy nagy létszámú szervezett rablóbanda támadta meg. Lakosainak sikerült híreket küldenie a legközelebbi helyőrséghez, de mire azok odaértek, Handlert kifosztva, lakóit holtan vagy megkínozva találták. Később szétverték a bandát, de ez Handleren már nem segített.

- Ez egy hatalmas ország, felség. Természetes, ha problémák akadnak néha.

- Ezeknek nem lett volna szabad megtörténniük. Nézz rá erre a térképre! - Efroin felállt, és a bejárattal szembeni falhoz lépett, amelyet a birodalom óriási térképe díszített. - Az elmúlt száz évben megsokszorozódott az ország területe. Túl nagy ahhoz, hogy a rendelkezésemre álló eszközökkel irányítsam.

- Azt mondtad, a segítségemre van szükséged. Mit vársz tőlem? Mi, Sheran követői, magvakat ültetünk és esőért imádkozunk, hogy kihajtsanak. Nem tudunk sem teleportálni, sem távolba látni.

- De szinte mindenhol ott vagytok, vigyáztok a természetre! Bizonyára kommunikálni is tudtok, értesítitek egymást a veszélyről vagy más fontos dolgokról.

- Már értem, mit kívánsz tőlem. De ki kell, hogy ábrándítsalak, a mi kommunikációnk igen esetleges, és nem használható más céljaira: Aki közölni akar valamit Sheran követőivel, az imádkozik az istenhez. Ha ő jónak látja, álmot küld papjainak. De keresd meg a közös tudatokat vagy a mutánsokat. Némelyiknek igen különleges képességei vannak.

- Jó ötlet, de már próbáltam. A közös tudatok túl függetlenek. Nagyon sokat kellene felkérnünk, és egyszerűen képtelenek lennénk, megfizetni őket. Nem nagyon fűlik a foguk a, kötött lakóhelyhez. A pszi képességű mutánsok pedig nagyon ritkák, nincs belőlük elegendő. Sheran papból pedig olyan sok van, és tudom, hogy mindent megtennétek az országért.

- Ez így van. De még ez sem oldja meg a másik gondodat. Hiába az információ, ha nem segíthetsz a bajba jutottakon.

- Igen, tudom - ült vissza íróasztala mögé a király. - De legalább tettem volna valamit. Félek, így előbb-utóbb szétesik az ország.

Kariotában nem csak az találja meg a helyét, aki hivatalos ügyeket intéz, vagy vallási elmélyülésre vágyik, hanem az is, aki szórakozni akar. Számtalan kocsma van a városban, ahol nemcsak inni vagy enni lehet, hanem szép lányokkal ismerkedni is. Ám egy királyi rendelet szerint hajnali három órakor valamennyit be kell zárni, hogy a polgárok alaposan kipihenhessék magokat a másnapi munka előtt. Záróráig már csak egy-két perc volt hátra, de a déli városrészben lévő Sétáló Mákrózsához címzett fogadó ablakai még világosak voltak.

- De herceg úr, kérem, most már mindenképp haza kell mennünk!

A könyörgés egy fiatal gnóm fiútól származott. Rendkívül tisztelettudóan állt egy fiatal férfi előtt, aki az asztalra támaszkodva ült, és a színpadot bámulta. Még ülve is jóval magasabb volt, mint az egyre idegesebb gnóm.

- Ugyan fiam, fiatal még az idő! - felelte a herceg, és meg sem moccant.

- De a gazdám nem bírja az éjszakázást, különben is, nemsokára záróra. - A gnóm segélykérő pillantást vetett a kocsmárosra. A troll megvonta a vállát. Kételkedett benne, hogy az őrség be merné záratni a kocsmáját, ha ott éppen a király fia mulat. Ha mégis megtörténik, a herceg úrfi úgyis kifizeti helyette a büntetést. Megesett ez már, nem is egyszer. - Chemikologicum Berilleinomnak holnap előadást kell tartania az egyetemen. Ha nem fekszik le azonnal, bele fog sülni a mondandójába!

- Mestered most is éppen előadást tart, nem látod? - mutatott a herceg a színpad felé. Az emelvényen egy öreg, ráncos gnóm dülöngélt. Megszerezte az egyik táncoslány szoknyáját, és abban illegette magát, miközben rendkívül hamisan ordenáré nótákat énekelt. A fiú szíve egészen összeszorult, hogy így kell látnia gazdáját. Otthagyta a herceget, aki újabb kupa bort rendelt, és fellépett a színpadra. Megragadta az öregember karját, és óvatosan megpróbálta levezetni a lépcsőn. Az öreg minden erejével tiltakozott, és kirántotta a karját, aminek az lett a következménye, hogy hanyatt esve lebucskázott az emelvényről. Egyetlen szó nélkül elterült a földön, és hangos hortyogásba kezdett. A herceg ezt alighanem legalább olyan jó mókának tarthatta, mint az éneklést, mert még hangosabban nevetett. Az inas rosszalló pillantást vetett felé, és megpróbálta felnyalábolni Chemikologicum Berilleinomot. Alig tett vele pár lépést, megtántorodott és majdnem leejtette. A herceg végül megszánta, és átvette tőle az öreget. Ő könnyedén bírta a súlyát, gyors léptein nem látszott meg sem a teher, sem az elfogyasztott alkohol.

A Namír Egyetem jó félóra járásra volt a Sétáló Mákrózsától, de a herceg még azután sem lihegett, hogy öt emeletet lépcsőzött az idős tanár toronyszobájáig. Óvatosan, már-már gyöngéden tette le a tudományok mesterét az ágyra, aztán hátralépett. Az inasra nézett, és megkérdezte:

- Téged hogy hívnak, fiam?

- Legyen Nayti, az igazit úgyse jegyezné meg felséged.

A herceg felnevetett, és megpaskolta a gnóm vállát.

- Igazad van. Vigyázz a gazdádra, ahogy eddig!

A fiú szó nélkül figyelte, ahogy a király fia elhagyja a szobát, aztán nekiállt levetkőztetni mesterét.

A herceg mélyet lélegzett a friss, éjszakai levegőből, átvágott egy parkon, s máris ott állt a királyi palota előtt. Az őrség tisztelgett előtte, és beengedte a kapun. Halkan osont a saját lakrésze felé, hogy ne ébresszen fel senkit, de igyekezete hiábavaló volt. Hálószobájának egyik karosszékében mélyen gondolataiba merülve ott ült a király Az ajtó nyílására felnézett, és szemrehányó tekintete csaknem keresztüldöfte a fiát.

- Nem tudsz aludni, apám? - A herceg vetkőzni kezdett, és bebújt az ágyába. Oldalra fordult, háttal Efroinnak, de szemét nem csukta be.

- A városi őrség jelentette, hogy zárórán túl mulatoztál az egyik kocsmában.

- Csak egy-két pertcel jöttünk el később.

- Droun, te vagy a trónörökös, nem mutathatsz rossz példát az alattvalóidnak. Nem hághatod át a szabályokat kedved szerint. Most még csak a városban fecsegnek a züllött életmódodról, de hamarosan az egész országban el fog terjedni a híre. Egyszer majd te leszel a király, és nem fognak tisztelni, ha részeges kocsmatölteléknek tartanak.

- Még mindig jobb, mintha feleséggyilkosnak mondanának - ült fel a herceg.

- Újra elmondom, bár tudom, hogy most sem hiszel nekem. Anyád természetes halállal halt meg. Valami baj volt a gyomrával, semmit sem bírt megemészteni…

- Megmérgezték! Ha nem te tetted, akkor az a szajha, aki most királynőnek hazudja magát!

A király felállt, tett néhány lépést az ajtó felé, aztán visszafordult.

- Ha más használna ilyen szavakat, könnyen a tömlöcben találná magát. Anyáddal az első évek után nem értettük meg egymást. Megtagadta tőlem magát, és azt sem bánta, hogy szeretőt tartok. Tizenöt éven keresztül éltünk egymás mellett, mint két idegen. Az egyetlen vigaszom Borbala volt, akihez nem fűzött olyan lángoló szerelem, mint egykor anyádhoz, de kedvessége és jósága megmelengette a szívemet. Ő sosem akart királyné lenni, csaknem erőszakkal kellett rávennem, hogy anyád halála után törvényesítsük kapcsolatunkat.

- Jól tud színészkedni az a lotyó!

A király megmerevedett az újabb szidalomra, és kinyitotta az ajtót.

- Látom, hogy semmit sem érnek a szavaim. De legalább azt tedd meg, hogy Chemikologicumot nem cipeled magaddal a tivornyáidra. Nem is miattam, hanem anyád kedvéért, aki nagyon szerette az öreget. Azért adtuk melléd, hogy tanítson, nem pedig, hogy őt is elzülleszd.

Az ajtó becsukódott, s a trónörökös hálószobájára sötétség borult. Droun magára maradt gondolataival.

Chemikologicum Berilleinom toronyszobájának apró ablakán nem sok fény jutott be hajnalban, de az a kevés is igen bántotta az öreg gnóm szemét. Amikor felült, hogy behúzza a függönyt, éles nyilallás hasított a fejébe, s felkavarodott gyomrából keserű íz tolult a torkára. Szerencsére inasa észrevette a félbemaradt mozdulatot, és befejezte helyette: a vékony függöny jótékonyan tompította a nap sugarainak fényét.

- Nem emlékszem semmire… Csináltam valami butaságot tegnap?

Nayti átnyújtott gazdájának egy csésze meleg italt, és megrázta a fejét.

- Semmi különöset. Droun megint berúgatott, de csak ültél a széken, és bámultál magad elé.

A Namír Egyetem hírneves tanára belekortyolt az italba, és felsóhajtott.

- Kedves fiú vagy, de rosszul hazudsz. Kezd rémleni egy színpad egy kocsmában, és néhány táncoslány… Az egekre, tényleg letéptem egy szajha ruháját, és magamra öltöttem? Mondd, hogy nem igaz! Vagy inkább ne mondj semmit… Töltsd meg a mosdódézsámat hideg vízzel, magamhoz kell térjek.

Nayti teletöltötte a dézsát, és Chemikologicum Berilleinom nyöszörögve beleereszkedett.

- Nagyon jó - biztatta magát. - Élénkíti a vérkeringést, és felfrissíti az agyat… Ugye ma nincs előadásom?

- Sajnálom, uram, de van. Ma kezdődik a XIII. Namír Tudományos Konferencia. A mesternek kell a megnyitó beszédet mondania, s aztán előadást tart „Az élet feltételeinek kialakulása Ghallán” címmel. Már mindenki nagyon várja, jegyeket kellett osztogatni a hatalmas érdeklődés miatt.

Az idős gnóm tanár bedugta fejét a víz alá, s olyan hosszú ideig tartotta ott, hogy tanítványa már-már aggódni kezdett. Amikor előbukkant, megrázta magát, gyér hajáról szerteszét repültek a vízcseppek.

- Szóval várnak rám. Hát akkor nincs mit tenni, megyek és beszélek előttük.

Kimászott a vízből, hagyta, hogy Nayti alaposan átdörzsölje tágjait, majd felöltözött. Miután akkurátusan ellenőrizte küllemét a tükörben, felsóhajtott.

- Csecsemőkora óta ismerém, és nagyon kedvelem az ifjú herceget, de néha nem tudom értékelni a tréfáit.

A varkaudar követ távozásának alkalmából rendezett estélyt a lehető legnagyobb pompával rendezték meg. Nyár lévén nem a palota fülledt báltermében, hanem a szabadban tartózkodtak a vendégek. A park füvét megóvandó hatalmas táncparkettet ácsoltak, amelyen bőven jutott hely a trónnak és az asztaloknak is. Mindent virág díszített, a királyné bolondja volt a növényeknek. Húsztagú zenekar szolgáltatta a zenét, általában lassú, méltóságteljes melódiákat játszott - ez volt mostanában a divat.

A varkaudar követ közvetlenül a király jobbján foglalt helyet. Hatalmas termetével, éjfekete bőrével, és vadállatias arcával kirítt a vendégek közül. Sokan róla sugdolóztak, ezt elárulta irtózatot és félelmet tükröző pillantásuk, de mindig azonnal elhallgattak, amikor a varkaudar rájuk vetette narancssárga szemének izzó tekintetét. Néha rájuk is mosolygott, ilyenkor azonnal elfordultak: a kivillanó agyarak látványa szinte mindenkit elriasztott.

- Vendégeid közül nagyon sokan szívesen látnának már a kapun kívül - fordult a királyhoz a követ.

Efroin elmosolyodott.

- Én viszont még szívesen itt tartanálak, akár hetekig is. Ha akarod, meghosszabbíthatjuk tárgyalásainkat, biztosan akad még olyan terület, amelyen együttműködhetnénk.

- A Tanács meghatározta küldetésem idejét, nem maradhatok tovább. De az az érzésem, nem a kapcsolataink szorosabbra fűzése vezérelne itt tartásomban.

Egy hosszú pillanatig farkasszemet nézett a varkaudar és a király, majd az utóbbi felkacagott.

- Igazad van, kedves Wortau Tint, a vesémbe látsz. Még mindig áz az átkozott támadás aggaszt, és örülnék, ha mindaddig itt maradnál, amíg ki nem derül az igazság. Persze eszem ágában sincs akaratod ellenére cselekedni.

- Ha jól értem, még mindig nem tudtál híreket szerezni arról a tartományról. Miért e késlekedés?

- Már küldtem futárt, de a leggyorsabb hátasokkal sem… - Efroin elhallgatott, mert furcsa változást tapasztalt a követ arcán. Eltartott néhány pillanatig, amíg értelmezni tudta arckifejezését: Tint mélységesen megdöbbent. - A varkaudaroknak talán van gyorsabb módszerük is a kapcsolattartásra?

- Van… - Az egész tárgyalássorozat alatt most először bizonytalanodott el a varkaudar. Azon töprengett, hogy mennyit árulhat el, és mit is jelent a most szerzett információ a birodalom gyengeségéről. Végül úgy döntött, az a legjobb, ha minél kevesebbét beszél. - Mi, varkaudarok, kicsit mások vagyunk.

Efroin még próbálta faggatni, de Wortau Tint makacsul másra terelte a szót. A király végül más oldalról próbálta megközelíteni a problémát.

- Találhatunk más módot is a tárgyalás meghosszabbításának. Idősebbik fiam épp abba a korba lépett, hogy bekapcsolódjon az ország vezetésébe, s mi sem alkalmasabb kezdet, mint egy követség nagyra becsült szomszédunkhoz.. Ha megengednéd, Droun herceg holnap veletek tarthatna, hogy alaposabban megismerje a varkaudarokat. Úgy vélem, ez mindkét országnak javára válhatna.

Wortau Tint tisztában volt vele, hogy nem utasíthatja el a király ajánlatát: ez nagy fokú udvariatlanság lenne. Mégis megpróbált kitérni a kérés teljesítése elől.

- Nem félted elsőszülöttödet egy ilyen hosszú útra küldeni? Azonkívül holnap reggel indulnom kell, nem halaszthatom el az utamat addig, amíg a herceg kísérete össze nem áll.

- Ó, arra ne legyen gondod! - felelte Efroin. - Csak csekély kíséretet visz magával, és egy percet sem kell miatta késlekedned. Hajnalban ott fog várakozni a szállás előtt, megegyeztünk?

A követ kényszeredetten bólintott, s megpróbált jó képet vágni a ráerőszakolt útitársakhoz. Tekintetével megkereste Droun herceget, aki éppen egy szép szőke lánnyal enyelgett. Nem tűnt veszélyesnek.

A herceg nem hitt a fülének.

- El akarsz távolítani az udvarból, hogy nyugodtan játszhasd kisded játékaidat a mostohaanyámmal?

- Újra elmagyarázom. - A király hangja szomorú volt, és lemondó. — A varkaudarok képesek gyorsan kapcsolatot teremteni távoli helyekkel is. A követ ugyan azt állítja, hogy varkaudar sajátosságról van szó, de tudom, hogy hazudik. Van valamilyen varázslatuk vagy eszközük, amelynek segítségével beszélni tudnak egymással. Meg kell szereznünk, ugyanis szüksége van rá a birodalomnak.

Drounnak továbbra sem tetszett a dolog. Apjának egy állítólagos véletlen elszóláson kívül nem volt semmilyen bizonyítéka. Ennek alapján akarja elküldeni egy barbár országba, amelynek lakói alig különböznek a vadállatoktól…

- De miért pont én? Nem találsz nálam alkalmasabbat?

- Akár hiszed, akár nem, én nagyra becsüllek, fiam. Ereidben olyan ősök vére folyik, akik a legjobb képességeket hagyták rád, csak ki kell használnod a lehetőségeidet. Azonkívül maradéktalanul bízom benned; tudom, minden vágyad, hogy bizonyítsd rátermettségedet. Itt az alkalom: most rendkívüli szolgálatot tehetsz az országnak.

- És ha meghalok?

- Akkor gyászolni foglak, fiam.

- És öcsém lép helyembe, aki sokkal kezesebb nálam, és asszonyodat is szereti.

- Sajnálom, Droun, de mindenki pótolható. Szerencsére a gyűlöleted olyan erős, hogy mindent meg fogsz tenni a visszatérésed érdekében, méghozzá eredményesen. Azt hiszem, nem is kell ennél nagyobb hajtóerő.

Droun tudta, hogy megtagadhatná apja kérését, és Ő nem kényszerítené. De feltámadt benne a bizonyítási vágy: meg akarta mutatni apjának, hogy képes megoldani bármilyen feladatot.

- Kik lesznek az útitársaim?

- Nem lehet nagy kíséreted. Egy fegyveres csapatot fenyegetésként érzékelne a követ. Három embert vihetsz magaddal.

- Ez nevetségesen kevés! Mi a biztosítok, hogy nem mészárolnak le bennünket az első adandó alkalommal?

- Wortau Tint adott szava és az a tény, hogy kíméletlen bosszúhadjáratot indítanánk ellenük.

- Ezzel én már nem sokat érek.

- Ha a térképre nézel, jobban megérted. Sokkal kisebb a területük, mint nekünk. A varkaudarok kitűnő harcosok, de kevesen vannak, mert nagyon lassan szaporodnak. Nagy véráldozattal járna, de elsöpörhetnénk őket. Érted megtenném. - A király felállt, és az ajtóhoz lépett. - Már nincs sok idő hajnalig. Napkeltekor légy a követ szállása előtt, ott fognak várni a társaid.

Droun nem tudott aludni azután sem, hogy összecsomagolta holmiját. Még sötét volt, amikor elindult a követ szállása felé, s arra számított, ő lesz az első. Ám a vendégház előtt már ketten is várakoztak: egy szőke nő és egy kopasz férfi. Látszólag nem figyeltek a környezetükre, a nő halkan magyarázott valamit társának. A herceg csak a lánnyal törődött; úgy mérte végig, mint a kocsmában a testüket áruló szajhákat. A látvány igazán kellemes volt: a lány nem volt ugyan feltűnő szépség, de hatalmas szürke szeme és vékony arcának kissé szabálytalan vonásai bárkit elbájoltak volna, A herceg ízlésének kissé talán lapos volt, a kicsiny, szétálló mellek alig emelték meg az ing könnyű szövetét, de a bő nadrágon átsejlő hosszú, karcsú lábak tökéletesnek látszottak. Az övéről lelógó kardhüvely hosszú, enyhén görbe kardot rejtett.

- Nos, ha ti a kíséretemhez tartoztok, úgy vélem, élvezetes utunk lesz. - Droun leszállt a lováról, és letette melléjük a zsákját.

- Ebben kételkedem - felelte a lány. - Myra vagyok, ő a társam, Koestling. Független harcosok vagyunk, akiket a király azért bérelt fél, hogy vigyázzunk a testi épségedre. Csak ez a feladatunk, semmi más.

A lány megvető hangjából kitetszett, hogy megérezte a herceg kéjsóvár pillantását.

- Nem értem, apám miért nem a testőrségből választott katonákat.

- Olyan helyre megyünk, ahol könnyen adódhatnak váratlan helyzetek. Nem izomagyúakra van szükség, akik nem képesek önálló gondolkodásra, csak a parancsok végrehajtására.

- Rossz véleménnyel vagy a hadseregről.

- Saját tapasztalat.

A herceg látta, hogy rosszul kezdett. Bár heteket, hónapokat kell együtt tölteniük esetleg ellenséges környezetben, sikerült azonnal megutáltatnia magát. Tréfával próbálta helyrehozni a dolgot, és mosolyogva a kopasz férfi felé bökött.

- A társad néma?

- Igen.

A válasz úgy érte Drount, mint egy jobbhorog. Nem tudott jobbat kitalálni, mint hogy tovább kérdezősködjön.

- Születésétől fogva az?

- Nem. Egy csata során majdnem elvágták a torkát. Túlélte, de a hangszálai tönkrementek.

- Sajnálom.

- Nincs szüksége a részvétedre. Teljesebb ember így is, mint te valaha is leszel. - Koestling megragadta a lány karját, és maga felé fordította. Hevesen gesztikulálni kezdett. - Azt mondja, legyek udvariasabb jövendő uralkodómmal. Szerinte nem vagy olyan rossz ember, mint híred és szavaid alapján gondolni lehetne.

- Nos, a barátod alighanem kiváló emberismerő… A király azt mondta, hogy három embert vihetek magammal. Hol van a harmadik?

Myra megvonta a vállát.

- Mi nem tudunk harmadik testőrről.

- Úgy látszik kevés volt az idő, mely apám rendelkezésére állt. Majd megpróbálok nem túl sok gondot okozni.

Ebben a pillanatban a vendégház kapuja kinyílt, és a varkaudar menet elindult kifelé. Nem véletlenül választották ezt a korai órát, amikor a város még aludt. Ha az udvari nemesekben egyetlen varkaudar is iszonyatot keltett, el lehet képzelni, mit váltott volna ki az egyszerű polgárokból a strapabíró berkiken lovagoló tucatnyi idegen harcos látványa. Középen haladt a követ, ám amint megpillantotta a herceget, kivált testőrei közül. Droun nyeregbe pattant, hogy azonos magasságban üdvözölhessék egymást.

- Efroin király négy vendégről szólt, de én csak hármat látok itt - mondta Wortau Tint a köszönés után.

- Igen, de valószínűleg félreértésről van szó. Felőlem azonnal indulhatunk.

Droun és testőrei besoroltak a menetbe, amely azonnal újra elindult, de nemsokára ismét megtorpant. Droun előrelovagolt megnézni, mi okozta a fennakadást, és legnagyobb meglepetésére tanárát, Chemikologicum Beriljeinomot látta dühösen ágálni a varkaudarok előtt.

- Igazán kedves, hogy kijöttél elbúcsúzni tőlem, de nem kellett volna fáradnod. Majd folytatjuk a tanulmányaimat, amikor visszatérek.

Droun szavai a gnómot, de a varkaudar parancsnokot is meglepték. - Ez a gnóm azt állítja, hogy ő a harmadik, akit Efroin király a védelmedre rendelt. Nem tűnik nagv harcosnak, varázsló talán?

- Igen, de… - felelte a herceg értetlenül nézve a duzzogó gnómot, aztán észbekapott, - Persze! Ő mutatta nekem eddig a legnagyobb csodákat, amelyeket életemben láttam! - mondta egy pillanat múlva. - Berill csatlakozik hozzánk, ládáit pedig - mutatott két hatalmas csomagra - rakják fel a szekerekre.

- Nem ülhetnék én is inkább egy szekérre? - kérdezte az idős mentor. - Nem vonzódom különösebben az ilyen böhöm nagy állatokhoz - nézett irtózva a herceg pompás hátasára.

Ezt a kérést a varkaudar követ is hallotta, és megadta az engedélyt. A gnóm elhelyezkedett az egyik szekéren, Droun és kér testőre pedig mellette lovagolt.

- Felséges apád szavai nem voltak igazán konkrétak - mondta halkan a tanár. - Annyit mondott, hogy szükség van az én tudományos felkészültségemre, és fontos dologról van szó.

Droun elismételte apja szavait az állítólagos varkaudar találmányról, de nem rejtette véka alá a kétségeit sem.

Beszélgetésüket hallotta a két testőr is, de arcuk meg se rezzent, mintha nem lett volna semmi közük a dologhoz.

- Ez meglehetősen homályos. Magammal hoztam néhány könyvet, utánanézek benne a varkaudaroknak.

Droun Helyeslőleg bólintott, és előrelovagolt a követ mellé.

- Elég váratlan volt ez az utazás - mondta Tintnek és nem volt időm megismerni a varkaudarok történelmét és országát. Hálás lennék, ha néhány szóval felkészítenél, mit is fogok látni.

A követ rápillantott, vastag bőrű, fekete arcáról lehetetlen volt leolvasni gondolatait. Mindenesetre bármi is járt a fejében, beszélni kezdett:

- Tudom, hogy a Birodalom egyik legszentebb hősi legendája a Kiégett Föld betelepítése, de ki kell ábrándítsalak. A varkaudarok legalább olyan régen lakják ezt a helyet, pontosabban annak egy kis részét, a Zöld-hegységet, mint ti.

- A varkaudarok is Erdauinon éltek, nem? Mintha még valami őseink között dúló háború is rémlene tanulmányaimból.

- Lenyűgöző a Birodalom történelemoktatása - mondta szarkasztikusan Wortau Tint. - Akkor majdnem elfoglaltuk Erdauint, és ha Yaurr és néhány önjelölt hős kalandozó be nem avatkozik, most a rabszolgáink lennétek.

Ez a nem éppen kedves megjegyzés felingerelte a herceget.

- A „mi lett volna ha” nem a történelemtudósok témája, hanem az álmodozóké - jegyezte meg. - Most már tisztábban emlékszem: katasztrofális vereséget szenvedtetek.

Wortau bólogatott.

- Így van. A varkaudar törzsek szétszóródtak, mindenki a másikat vádolta a kudarcért, pedig senki sem tehetett róla, hacsak nem mindannyiunk gőgje és nagyravágyása. A kalandozók olyan hajtóvadászatot indítottak ellenünk, ami már-már kipusztulással fenyegette a népünket. Végül két varkaudar mentett meg minket: Khaaled al Doon és Zoodróo Tint.

- Tint? Te is ezt a nevet viseled!

- Az ősöm volt - bólintott a követ. - Khaaled al Doon fejébe vette, hogy a Kiégett Föld nem pusztulhatott el teljesen, s hogy ott lenne elegendő hely számunkra. Tintnek jutott a kivándorlás végrehajtásának kemény feladata. Újra összeszedte a törzseket, olyan titokban, ahogy csak lehetett, nehogy gyülekezésük felkeltse az erdauiniak félelmét és haragját. Nem mindenkit sikerült rábeszélniük az útra, de nagyon sokan elhagyták Erdauint. Rendkívül hosszú volt az út, különösen, mivel mi nem állhattunk meg azonnal a Mir hegység túloldalán, mint a későbbi telepesek.

- Miért?

- Bennünket nem pártolt Sheran, mint benneteket, ezért olyan helyet kellett keresnünk, ahol már jelen volt az élet.

- De nyilván vannak saját isteneitek.

Wortau Tint összeráncolta homlokát.

- Voltak isteneink. Dornodont mi hagytuk el, mert gyalázatosan becsapta népünket. Teremtőnk, Chara-din pedig bennünket talált méltatlannak magához. Isten nélkül élünk, és jól megvagyunk így is.

Hosszú csend telepedett a két utazóra. Végül a herceg megkérdezte:

- A Zöld-hegységben már előttetek is volt élet?

- Igen, a tenger felőli oldalán fiatal erdők voltak, s a vízben csak úgy nyüzsögtek a halak. Valóságos édenkert volt a hosszú nélkülözésben megfáradt varkaudaroknak. Már annak a kevésnek, aki túlélte az utat, és nem pusztult bele a vég nélküli éhezésbe és gyaloglásba.

- De az eredmény megérte, nem? Új hazát találtatok, s azt a két varkaudart, aki elvezetett oda benneteket, hősként vagy szentként tisztelitek.

- Valahogy úgy - Wortau Tint arcán kesernyés fintor jelent meg, amelyet Droun értetlenül figyelt. A varkaudar is érezte, hogy meg kell magyaráznia. - Mint mondtam, nagyon hosszú és kegyetlen volt az út. Egyikük sem látta meg az új hazánkat. Khaaled al Doon már nagyon öreg volt, és még a vándorlás elején hátramaradt néhány korabelivel, hogy ne hátráltassanak bennünket. Valószínűleg valamennyien éhen haltak.

- És az ősöd, Zoodroo Tint?

- Róla biztosabbat tudok: nem sokkal a Zöld-hegység elérése előtt lázadás tört ki az átélt szörnyűségek miatt. Zoodroo Tintet kivégezték. Azt hiszem, berkikkel tépették szét.

Droun akaratlanul is nyelt egyet. Ha ez a nép így viselkedik vezetőivel, akik új hazát adnak neki, mit fognak tenni néhány idegennel, amennyiben kiderül valóságos céljuk, a kémkedés?

- Később persze a hőseink között tartottuk őket számon - jelentette ki a követ, amikor látta, milyen hatással voltak szavai a hercegre. - Ne hidd, hogy nem vagyunk hálásak mindkettőjüknek. Ha ők nincsenek, még mindig Erdauinon élnénk, s úgy üldöznének bennünket, mint a vadakat… De ez a múlt, s azt hiszem, diplomáciai szempontból fontosabb, ha a jelenről számolok be. Még rendkívül fontosak számunkra a törzsi kötelékek. Hét förzs él együtt, mindegyikőjük vezetője tagja a Tanácsnak. Ez vezeti az országot.

- Nincs király?

- Nem tartjuk helyesnek, ha egyetlen személy kezében túl nagy hatalom összpontosul. A múltban ez nem egyszer tragédiához vezetett. A törzsek most már nem különülnek el olyan szigorúan, mint régen. Ötszáz év múlva talán már senki sem fogja érteni, mit jelentett, mondjuk az Ezüst Nyíl népébe tartozni.

- Miből éltek? Szégyellem, de azt sem tudom, miféle kereskedelmi kapcsolatok fűznek benneteket hozzánk!

- Nyilván tudod, hogy a Birodalom felderítői csak néhány hónapja érték el a Zöld-hegységet, előtte egyik ország sem tudott a másikról. Mi mindent megtermelünk, amire szükségünk van, legyen szó akár élelemről, akár szerszámokról vagy fegyverekről. Sokat segített, hogy a Zöld-hegységben találtunk… - Wortau hirtelen elhallgatott, és éles pillantást vetett a hercegre. - Hatalmas termékeny fennsíkokra leltünk a hegységben. A Birodalomba főleg luxuscikkeket, például különleges fűszereket szállítunk. Nagyon kedveljük a boraitokat, a hegyekben nem terem ilyesmi. Talán mert nincs rajta Sheran áldása.

Droun nagyon kíváncsi lett volna, mit akart mondani a követ, mielőtt elhallgatott volna. Nyilván nem a zsíros földekről akart beszélni…

- Arra rájöttetek, miért éppen a Zöld-hegységben találtatok életre? Van ott valami különleges?

Tint ingatta a fejét.

- Nincs. Talán a szél sodort oda magokat messzi szigetekről, ahová nem ért el Dornodon Tűzvihara. - A varkaudar annyira egykedvűen válaszolt, hogy Droun sejtette, talán mégis lappanghat itt némi rejtély. Wortau Tint azonban minden további kérdésére csak vonogatta a vállát, és azt ismételgette: helyesebb, ha a herceg saját tapasztalatokat szerez a varkaudarok országáról. Droun egy idő után meg is unta a kérdezősködést, és visszament testőreihez. Az utazás folyamán minden nap megpróbálta szóra bírni a követet, de az teljesen begubózott. Droun Chemikologicum Berilleinomot próbálta kifaggatni a varkaudarokról, de ő is csak szomorkásán csóválta a fejét..

- Átkutattam mind az emlékezetemet, mind az itt rejlő könyveket - csapott az egyik ládára a tizedik napon a gnóm de nem találtam semmilyen fontos információt róluk. Mire mi eljutottunk a Zöld-hegységig, ők már régóta ott éltek. Szinte semmit sem tudunk az életmódjukról, mert nem engednek be idegeneket, még kereskedőket sem. Tint az első követük Kariotában.

- Értem - mondta elgondolkozva a herceg. - Azt mondtad, csak az egyik láda könyveit nézted át. A másikban még rejtőzhet valami érdekes.

- Abban csak személyes apróságok vannak - ült fel a tanár a másik láda tetejére.

- Személyes apróságok? Én negyedannyi holmit sem hoztam magammal! Mi a fenét tartasz abban a ládában?

A herceg fellépett a Szekérre, és megvizsgálta a ládát. Majdnem olyan magas volt, mint a tanár, és még ennél is hosszabb. Két oldalán is körömnyi lyukak sorakoztak egymás mellett, talán a ruhák szellőztetése miatt. De egy ilyen ládába rengeteg öltözet fér el, és a tudós mégis ugyanazt az inget hordta már napok óta.

- Belenézhetek? - kérdezte a herceg, és a tanár nem tudta palástolni rémületét.

- Nem! - kiáltotta. - Ezek az én holmijaim, és még a felséges herceg úrnak sincs köze hozzájuk! Nekem is megvannak a magam jogai, és azt tartok a ládámban, amit csak akarok!

Chemikologicum Berilleinom teljesen kikelt magából, és olyan hangos volt, hogy az felkeltette néhány varkaudar érdeklődését is.

- Hagyja csak, mester! - hallatszott váratlanul a ládából. - Előbb-utóbb úgyis kiderült volna, és már elég messze vagyunk.

Az öreg gnóm lekászálódott a ládáról, és kinyitotta a tetejét. A herceg, a testőrök és néhány varkaudar szeme láttára Nayti, a tudós tanítványa bukkant elő. Kicsit soványabb volt, mint amikor a herceg utoljára látta, és apró szeme éhesen csillogott.

- Mi jutott eszébe, Berill? Ez nem egy olyan út, amelyikre inast vihet magával! Nem beszélte meg ezt az apámmal?

- A mesternek ehhez semmi köze! - védte meg az öreget Nayti. - Elbújtam a ládájában, és észre sem vett, amíg egy-két napja ki nem nyitotta, hogy átlapozza a könyveket, amelyeket ide rakott.

- És amelyeket te szépen kidobáltál, pedig szükségünk is lehetett volna rá!

- A mesternek rám van szüksége! Gondoskodásra és törődésre, amire nem számíthat olyan barbárok között, mint a varkaudarok vagy a tudatlan nemesek!

Droun alig akart hinni a fülének. Ez a gnóm megszegte a király parancsát, és még neki áll feljebb! Egyszer csak érdeklődő tekintetet érzett magán. Valaki értesítette Wortau Tintet a hívatlan vendégről, és a követ kíváncsian figyelte őt. Hirtelen úgy érezte magát, mint egy vizsgán. Ám bárhogy is cselekszik, nem csúszhat át: ha megbünteti a gnómot, elárulja a népét, ha túl engedékeny, nem tanúsít elegendő szigort.

- Mivel a varkaudarok követségével utazunk, úgy vélem, az ő dolguk eldönteni, mi legyen veled - mondta, s ezzel átadta a probléma megoldásának gondját Wortau Tintnek.

A varkaudar megvonta á Vállát.

- Eggyel több vagy kevesebb, nem számít. De ha van még valaki elbújtátva, akkor jobb, ha most adjátok elő.

Droun a tudósra pillantott, aki ijedten rázta a fejét. A varkaudar rekedtesen felkacagott, és visszatért a helyére.

Nayti kihúzta magát - már amennyire apró termetétől tellett -, és kimászott a ládából. Vizet kezdett melegíteni, hogy forró italt készítsen a mesterének, és többé ügyet sem vetett a hercegre.

A követség útja enyhén kacskaringós volt, mert igyekeztek elkerülni a sűrűn lakott vidékeket. Néhol még így is riadalmat keltettek, szerencsére a király pecsétes menlevele megvédte őket minden inzultustól. Áthaladtak azon a tartományon is, amelyet a hírek szerint varkaudarok támadtak meg: a vidéken most béke honolt, így aligha lehetett többről szó, mint egy rablótámadásról. Amikor a Zöld-hegység csúcsai feltűntek a látóhatáron, a varkaudarok viselkedése megváltozott. Felszabadultabbak lettek, tréfálkozni kezdtek, s gyakran harsant fel különös, mély kacagásuk. Droun ebből arra következtetett, hogy átlépték a határt: már a varkaudarok területén járnak. Hamarosan elértek az első faluhoz is: itt már a hercegékre néztek furcsálkodva, bár cseppet sem rettegve. Lakóitól eltekintve a település akár a Birodalomban is lehetett volna. Egyetlen különbséget fedeztek fel az utazók: mások voltak a méretek. A házakat nagyobbra építették, az utakat pedig tágasabbra, de ezt is csak a szükség hozta így, hiszen a varkaudarok többsége másfélszer akkora volt, mint egy ember. Droun szívesen felfedezett volna egyéb különbségeket is, de Wortau Tint nem engedte elkószálni a szállásáról. A herceg saját érdekére, biztonságára hivatkozott, és Droun kénytelen volt engedni. Az eset a második és a harmadik faluban is megismétlődött, és a herceg megütközéssel vette észre, hogy a kijárási tilalom testőreire, a tudósra, sőt még annak tanítványára is vonatkozik. Drounban ugyanaz merült fel, mint apjában: a követ azért akarja távol tartani a népétől, mert titkol valamit. Nyíltan nem vonhatta ezért felelősségre, de nem hagyta nyugodni a dolog. Amikor este, vacsora után Összegyűltek a szobáik egyikében, Droun ezekkel a szavakkal fordult társaihoz:

- Ki kell jutnom a faluba, nektek pedig segítenetek kell. Wortau árgus szemekkel figyeli minden lépésemet, és őrt állíttat az ajtóm elé. El kell csalnotok, hogy kijuthassak.

- Nem - közölte Myra a herceg legnagyobb meglepetésére. - Efroin király szigorúan megtiltott minden olyan akciót, amely veszélyezteti testi épségedet. Ha észreveszik, hogy megléptél, akár meg is ölhetnek anélkül, hogy különösebb diplomáciai bonyodalom származna belőle.

- A trónörökös halálából mindenképp bonyodalom származna.

- Akkor nem, ha ostobán felrúgod a személyes biztonságod érdekében hozott előírásokat. - A lány szórakozottan simogatta kardjának markolatát. - Sajnálkozva széttárnák a kezüket, és közölnék, hogy mindent megtettek érted, de nem hallgattál rájuk. Apádnak el kellene fogadnia a magyarázatukat.

- Nagyon gyanakvó vagy.

- Ez a dolgom - vonta meg vállát a lány.

- Rendben, nem én megyek, hanem egyikőtök - nézett a testőrökre a herceg. Ruhaujját azonban váratlanul megrántották. Nayti állt a könyökénél, és esdekelve nézett fel rá.

- Én nagyon kicsi vagyok, nem fognak észrevenni.

- Az egyik testőr megy, és azonnal jelentést tesz nekem, mihelyt visszajött.

- De én sokat tudok a varkaudárokról… - Droun villámló tekintete elhallgattatta a csöppnyi gnómot, aki durcásan fordult el tőle. Mire a herceg felnézett, Koestling már el is tűnt a szobából. A herceg bólintott a jelenlevők felé, jelezve, hogy most már le akar feküdni. Társai mély meghajlással távoztak, kivéve Naytit, aki még mindig haragudott. Droun levetkőzött, és aludni tért, de a gyertyát égve hagyta az asztalon. Attól tartott, hogy ha eloltja, nem merik felkölteni. Szinte azonnal elszunnyadt, de zavaros álma nem bizonyult pihentetőnek. Egy pillanatra még azt is álma részének hitte, hogy valami ránehezedett az arcára. Ám kinyitotta a szemét, és a valóság rémisztőbbnek tűnt: szájára hatalmas fekete tenyér tapadt, és egy hatalmas termetű, égő tekintetű varkaudar hajolt fölébe. Droun szabadulni akart, de hiába csépelte és rugdosta támadóját, az kősziklaként állt az ágya mellett. Sőt, legnagyobb meglepetésére a szájához emelte szabad kezének egyik ujját, és csendre intette a herceget. Droun a szeme sarkából látta, hogy nyílik a szomszédos szoba ajtaja: Myra lépett be csaknem meztelenül, kardot szorongatva a kezében.

- Mi jutott eszedbe, Koestling? - támadt fegyver helyett szavakkal az idegenre. A varkaudar elengedte a herceget, és mutogatni kezdett. - Tudom, ő mondta, hogy azonnal tegyél jelentést, de ezt nem úgy értette, hogy halálra rémíted az éjszaka közepén. Változz vissza, mielőtt benyit az egyik őr a zajra.

A néma átalakulása percekig tartott, s úgy tűnt, nem volt teljesen fájdalom nélküli. Nem adott ki magából hangot, de arca időnként eltorzult.

- Nem mondtad, hogy alakváltó - suttogta Myra felé a herceg. - És azt sem, hogy valami baj van az elméjével. Ha sikerül segítségért kiáltanom, most akár hulla is lehetne, és nekem magyarázkodnom kellene, miért akart megölni a saját testőröm varkaudar alakban.

- Koestlingnek nincs semmi baja, pusztán szigorúan veszi az utasításokat. Most hagyd beszélni.

Miután befejezte az átváltozást, Koestling ismét mutogatni kezdett.

A lány lassan fordította a jeleket.

- A falu körülbelül száz házból áll, de vannak közös épületek, például magtárak is… Majdnem minden házban fényt látott.

- Csak a lényeges dolgokat mondja!

- Azt mondja, ez lényeges, mert sehol sem látott gyertyát vagy fáklyát. Nem tudja, mivel világítottak. A magtár mellett furcsa gépek álltak. Aa egyik ekére hasonlított, de mégsem lehetett az.

- Miért?

- Nem volt előtte rúd, ahová befoghatták volna az állatokat. Az is lehet, hogy szét voltak szerelve - tette hozzá saját véleményét Myra. - Koestling nem ért a földműveléshez, a gépek, amelyeket látott, lehettek szétszedett, kiselejtezett darabok is.

A néma leolvasta a lány szájáról a szavakat, és bólintott.

- Látott még valami érdekeset?

Myra a férfira nézett, aki megrázta a fejét.

- Térjetek vissza a szobátokba - javasolta, a herceg. - Nem akarom, hogy a varkaudarok felfedezzék ezt a kis éjszakai tanácskozást. Bár azt nem bánnám, ha Myra maradna…

A lány egy futó pillantásra sem méltatta a herceget, mégis, amikor becsukódott az ajtó mögötte, Droun hosszan nézett utána.

Az út még napokig tartott, de nem akadt több alkalom olyan kiruccanásra, mint Koestlingé volt. Mintha a varkaudarok megtudták volna, többé nem faluban szálltak meg, hanem útmenti fogadókban. Estefelé egy katona mindig előrelovagolt, és előkészítette a szállást. Droun ilyenkor mindig úgy érezte, nem csupán a vacsora azonnali tálalása kedvéért történik mindez, hanem hogy elrejtsenek előlük bizonyos dolgokat. Például egyetlen kocsmában sem látta azokat a világító berendezéseket, amelyekről Koestling beszélt. Vagy az alakváltó tévedett, vagy ez is hozzátartozott a titokhoz, amelyről nem szerezhetnek tudomást. Ahogy közeledtek a varkaudar fővároshoz, Zarrevionhoz, Wortau Tint egyre komorabb lett. Valami aggasztotta, de nem beszélt róla. Merev arca csak akkor engedett fel, amikor a gnómok szekere mellett lovagolt. Az első napokban még csak a mulatság kedvéért beszélgetett velük, ám egyre jobban megkedvelte a tudóst és tanítványát. Chemikologicum Berilleinom őszinte érdeklődéssel hallgatta a varkaudar múltról szóló történeteit. A követ nem érezte benne azt a céltudatosságot, mint a hercegben, ezért nem látta veszélyesnek. Különösen, mert a varkaudarokban mindig élt egyfajta lenézés az apró termetű fajokkal szemben: nem tartották egyenrangúnak őket. Pedig jobban tette volna, ha ügyel szavaira: a gnóm problémákon edzett elméje pontosan ki tudta következtetni, mit hagyott ki a történetből Wortau.

- Igazad volt - közölte a herceggel.. - Amikor ideértek a Zöld-hegységbe, egy rövid ideig nagyon rosszul éltek, a kipusztulás fenyegette őket. Aztán egyszer csak már volt elegendő élelmük, nem nélkülöztek többé. Valaminek történnie kellett; felfedeztek valamit, vagy segítséget kaptak valahonnan.

- Biztos vagy benne?

- Nagyon hirtelen lódult meg a fejlődésük: félnomád népből néhány év leforgása alatt földművelővé lettek, sőt iparuk is gyorsan kialakult. Ez csakis külső hatásra történhetett.

- De ha olyan gyorsan fejlődtek, miért nem foglalták el a Kiégett Földet még a mi érkezésünk előtt? Mára sokkal több földjük lehetne.

- A varkaudarokban még mindig erősen él áz a katonai szellem, amelyet teremtőjük beléjük oltott. Már nincs kivel háborúzniuk, de még mindig ezt tartják a legnagyobb dicsőségnek. Hajdan rabszolgákat tartottak, akik dolgoztak helyettük, és még most is lenézik a kétkezi munkát.

- De most, hogy felvették a kapcsolatot a Birodalommal, már találhatnak maguknak ellenséget, akivel szemben harcba szállhatnak - vetette fel Droun.

- A Birodalom sokkal nagyobb és népesebb.

- De ha képesek tűz nélkül világítani, állati erő nélkül gépeket működtetni, nagy távolságokról beszélgetni egymással, akkor lehetnek olyan fegyvereik is, amelyek kiegyenlítik a mi számbeli fölényünket. ..

Chemikologicum Berilleinom tanácstalanul széttárta karját.

- Erről nincs információm. Tint gondosan kerüli a témát.

- Ujabb ok, hogy megtudjuk, mit rejtegetnek előlünk. Ha megszerezzük azt, ami őket ilyen gyors fejlődéshez segítette, nem mernek ránk támadni.

- Logikus gondolat - bólogatott a gnóm tudós. - De hadd hívjam fel a figyelmedet valamire: Wortau Tint elejtett szavaiból arra következtettem, hogy a fordulat óta jelentősen csökkent a születések száma: a népesség gyarapodása nagyon lelassult. Akármit is találtak a varkaudarok, nem bizjos, hogy ártalmatlan.

A herceg szinte nem is hallotta a tanár utolsó szavait. Egyre csak az járt a fejében, hpgy a lehető leghamarabb fel kell tárnia a varkaudarok rejtélyét. Ma megérkeznek Zarrevionba, Wortau Tint nem titkolózhat tovább. Ha megérkeznek…

Az út, amelyen haladtak, mind kihaltabb és rosszabb minőségű lett. Előfordult, hogy estére nem is értek fogadóhoz, és kénytelenek voltak az éjszakát hevenyészett sátrakban tölteni. Amikor Droun ezt szóvá tette Wortau Tintnek, a követ csak a vállát vonogatta.

Egy délután már arra kényszerültek, hogy leszálljanak hátasaikról, és kötőféken vezessék őket. A gnómoknak is le kellett szállniuk a szekérről, mert a meredek emelkedőt nem bírták az igavonók. Chemikologicum Berilleinom épp elgondolkodva ballagott a fogat után, amikor az állatok valamitől megrémültek. Megcsúsztak a simára kopott köveken, és a szekér megindult hátrafelé, magával rántva az állatokat, amelyek többé nem tudtak felállni. Nayti félrerántotta mesterét, és a két gnóm rémülten figyelte, ahogy a szekér gyorsulva továbbcsúszik a herceg felé. Droun félreugrott, de nem a hegy felőli oldalra, hanem a szakadék felé. Lába megcsúszott az omlékony útszéli talajon, és lezuhant a mélységbe. Szerencsére megkapaszkodott a nyeregről lelógó kötélben, amely részben lecsavarodott, de aztán megakadt. Addigra azonban Droun már a szakadék felett lógott. A hátas fújtatva próbálta tartani magát, de minden pillanattal közelebb került a szurdokhoz. A gnómok dermedten figyelték a szerencsétlenséget, de a testőrök azonnal mozdultak. Myra megragadta az állatot, nyugtató szavakat suttogott neki, és megpróbálta hátrább húzni. Koestling lerántotta csizmáját, mászni kezdett lefelé a simának látszó sziklafalon, s kézben átváltozott. Tenyere és talpa megnőtt, erősen homorú lett, ujjai között hártya feszült. Végtagjaival szorosan a sziklákhoz tapadva haladt lefelé, és gyorsan odaért a herceghez. Akkor sem eresztette el a falat, hanem a hátát fordította a férfi felé. Droun gyorsan rájött, hogy mit akar, és átmászott Koestling hátára. Ehhez el kellett eresztenie a kötelet, és a már szakadék szélén álló állat hirtelen hátraesett. A herceg csöppet sem érezte magát biztonságban az alakváltó hátán. Alattuk alig lehetett látni a mélység alját, és Koestling nagyon lassan mászott felfelé. Gondosan választotta ki a helyet, ahová tenyerét és talpát rakta: mindig a legsimább részt kereste, A herceg görcsösen kapaszkodott az alakváltó ruhájába, és nagyon megkönnyebbült, amikor végre megpillantotta Myra arcát. Erős kezek - varkaudaré - ragadták meg, és felrántották az útra. Koestling egy pillanattal később ért fel, és azonnal visszaváltozott.

- Köszönöm - ragadta meg az alakváltó kezét a herceg. - Megmentetted az életemet.

Koestling meghajolt, és eltűnt a körben álló várkaudarok mögött.

- Ezért fejmosást fogok kapni - nézett le Wortau Tint a szakadékba.

Droun megpördült, és közelebb lépett a varkaudarhoz.

- Azért, mert csaknem szerencsétlenség történt, vagy mert nem sikerült tökéletesen?

A követ a herceg arcába bámult, aztán a mellette álló testőrnőre nézett. Fekete arca általában merev volt, és semmitmondó, de Myra most pontosan tudta, mire gondol. Elrángatta a herceget, és bekötözte a sziklafalon szerzett horzsolásait.

- Azt már tudom, hogy Koestling miért van itt, de hogy te?! - támadt tehetetlen dühében a lányra Droun.

- En harcos vagyok, felség, a kardművészek kasztjába tartozom - felelte hűvösen Myra. - Mi mindnyájan életünket adnánk az ügyért, amelyre fogadalmat tettünk.

- Életedet adnád értem?

- Igen - bólintott eltökélt arccal a lány és a herceg hitt neki. Nézte Myrát, és egyszerre nem látta sem a kicsiny melleket, sem az arc szabálytalanságát. Egy gyengéd, de erős nőt látott maga előtt, olyat, amilyet mindig is kívánt magának. A lány megérezhette, hogyan változik a herceg pillantása, mert elpirult, és nem emelte fel a fejét a kötésekről. Később Droun csak a hirtelen megrázkódtatásnak tulajdonította az érzelmi rohamot, mégsem tudta elfelejteni ezeket a pillanatokat.

Akár a baleset miatt, akár véletlenül, de az utazás hirtelen felgyorsult. Néhány nap múlva már ott tornyosult előttük Zarrevion hatalmas fekete tömbje. A főváros olyan volt, mint maguk a varkaudarok: erős várfalait fekete, durván faragott kövekből építették. Bástyái magasak voltak, és lenyűgöző látványt nyújtottak. Odabent mindent a célszerűségnek rendeltek alá: a széles utak mellett egyszintes házak sorakoztak, festés és minden díszítőelem nélkül. Majdnem egyformának látszottak, és a kívülállónak gondot okozott volna egy bizonyos házba eltalálnia. Nyoma sem volt a Birodalom városaiban megszokott palotáknak és szegénynegyednek; bármerre mehettek volna, ugyanazt találják.

- A varkaudarok a világ legegykedvűbb népe - jegyezte meg Nayti. - Azt hittem, keltünk egy kis feltűnést, de ezek ránk sem hederítenek.

Az inasnak igaza volt. A varkaudarok úgy mentek el mellettük, mintha meg sem látták volna őket. Chemikologicum Berilleinom sem tudta megmagyarázni a dolgot, de nem is igen foglalkozott vele. Egyre a házakat nézte, és egy idő után Wortau Tint mellé furakodott.

- Ugye Zarrevion viszonylag új város, nemrég költöztetek ide?

- Nem - felelte a követ: - Ez a legősibb és legszentebb helyünk.

- Értem - mondta a gnóm, és tovább nézelődött. Ám még mindig nem találta, amit keresett: nyomát sem látta régi, beljebb elhelyezkedő városfalnak. A varkaudarok tehát sosem nőtték ki Zarreviont, vagy nagyon gondosan lebontották az előző védelmi vonalakat.

Droun helyesen gondolta, hogy a fővárosban nehezebb lesz titkolózni. Egy falut még csak át lehet alakítani az ő kedvükért, a gépeket félre lehet tolni, a világítást kikapcsolni, de Zarrevion túl nagy volt, hogy fenekestül felforgassák az életét. Nappal lévén sehol sem látott mesterséges fényt, de magas oszlopok álltak az utak szélén, amelyek nyilvánvalóan lámpaként szolgáltak. A sötét házak miatt alig tűnt fel a távolban magasba szálló füst. Amikor felhívta rá Wortau Tint figyelmét, a varkaudar néhány pillanatig csak nézte a jelenséget, csak aztán válaszolt:

- A város északi részén sok kovácsműhely van. Talán valamelyik kigyulladt, és annak a füstjét látod.

- Nem kellene értesíteni a tűzoltókat?

Tint úgy nézett Drounra, mint egy elmebetegre.

- Miből gondolod, hogy egy magadfajta idegennek kell jönnie ahhoz, hogy Zarrevion dolgai rendben menjenek? A tűzoltók már nyilván ott vannak.

A herceg a város központjába vezető út egész ideje alatt figyelte a füstöt. Nem látott rajta változást: ha voltak ott tűzoltók, pocsék munkát végeztek.

Zarrevion főterét egy hatalmas, fekete kocka uralta. Nagyobb volt, mint a király székhelye Kariotában, Droun mégsem nevezte volna palotának. ehhez hiányzott belőle a szépség. Nyitottsága és önzetlensége is megkülönböztette Droun otthonától: kapuján minden ellenőrzés nélkül, folyamatosan áramlottak ki és be a varkaudarok.

- Itt lesz a szállásunk? - mutatott a masszív épületre a herceg, de Tint rázta a fejét.

- Ebben a házban nincsenek lakosztályok, csupán hivatalos ügyek intézésére szolgál. Számotokra felszabadítottunk egy lakóházat ezen a téren. Már ott is vagyunk.

Droun számára különösnek tűnt a szó: felszabadítottunk. Az épület valóban a központban állt, és természetesen varkaudarok számára tervezték. A szobák magassága, a bútorok nagysága és arányai is mutatták ezt - az ágyak egyenesen hatalmasnak tűntek. A két gnóm egészen megrettenve állt az ajtóban. Nayti azonban gyorsan feltalálta magát.

- Ez a két karosszék éppen megfelel nekünk aludni - fordította el kissé nagy nyögések közepette az említett bútorokat. - És szívesen ülünk a földön, asztalnak pedig használhatunk égy széket.

- Sajnálom, nem számítottunk ilyen apró termetű vendégekre. - Wortau mentegetőzésnek szánta szavait, de hangjából lehetetlen volt nem kiérezni a kárörömöt. - Este a Tanács fogadást rendez a herceg tiszteletére. Addig kipihenhetitek az utazás fáradalmait.

A követ kilépett az ajtón, de amikor Droun követni akarta, két varkaudar katona állította meg. Tint bocsánatkérő mosollyal fordult meg.

- Csak a ti biztonságotok érdekében - mondta. - Néhányan közülünk nem felejtették el a háborút, amelyet ellenünk vívtatok. Ha meglátnának benneteket szabadon sétálni, esetleg revansot akarnának venni.

Droun bólintott, mintha elismerte volna az érveket, hiszen úgysem tehetett mást. Amikor visszatért a házba, a két gnóm a fal mellé húzott asztal tetején állt.

- Innen nemrég kiszereltek valamit - közölte Nayti, amikor megpillantotta a herceget.

- Nyilván itt is olyan lámpák voltak, amilyeneket Koestling látott a faluban. - Myra a gnómokhoz lépett, és megérintette a lyukakat. - De nem értem, miért titkolóznak ennyire. Wortau Tint azért járt Kariotában, hogy felvegye a kereskedelmi kapcsolatokat a Birodalommal. Ha kereskedők százai özönlik el a varkaudarokat, úgyis ki,fog derülni minden.

- De mi van, ha olyan nagy a technikai vagy mágikus fölényük, hogy megkockáztathatják a háborút ellenünk?

A herceg nem várt választ a kérdésére. Intett társainak, hogy pihenjenek: az esti fogadás biztosan fárasztó lesz.

Még napnyugta előtt értük jöttek; Wortau Tint érkezett néhány kísérővel.

- Engem jelöltek ki mellétek útikalauznak, mivel én ismerem legjobban szokásaitokat. A Tanács vacsorára várja a herceget, a többiek addig itt maradnak.

- Nélkülünk egy lépést sem tesz a herceg - lépett közelebb Myra.

- Szavamat adom, hogy nem esik bántódása.

- Ez kedves tőled, de mi Efroin királynak tettünk hasonló ígéretet. Örökre elveszne a becsületünk, ha nem védelmeznénk meg őt.

- Chemikologicum Berilleinom pedig ugyanolyan rangú tagja a küldöttségnek, mint én. Apám bizonyára személyes sértésnek venné mellőzését.

- Khm, uram… - A herqeg a köhécselő Naytira nézett, aztán a követre.

- Természetesen mentorom is ragaszkodik a saját testőréhez.

Wortau Tint végigmérte a gnómok között is apró termetű Naytit, akinél egyetlen fegyver sem volt. A fiú kihúzta magát, de nem tűnt félelmetesebbnek.

- Rendben. De a testőrök nem ülhetnek le egy asztalhoz a Tanács tagjaival.

A menet pillanatok múlva elindult. Megkerülte a fekete kőkockát, és egy kisebb, de nagyon hasonló épület felé tartott.

- Ti talán ezt neveznétek királyi palotának, már ha nálunk lenne király - tartott egy kis idegenvezetést Tint. - Itt tartjuk az ünnepségeinket, megemlékezéseinket, s mint most, a díszvacsorákat. Persze csak különleges alkalmakkor nyitják meg kapuit.

Droun tudta, hogy most megtisztelve kellene éreznie magát, de az épület csúnyának és sivárnak tűnt az otthoni palotákhoz, kastélyokhoz képest. A terem azonban, ahol a vacsorát rendezték, vitathatatlanul mutatott némi méltóságot. Márványborította falai feketék és szürkék voltak, a középen álló kerek asztal ugyanolyan színű. A nyitott tetőn keresztül látszott az ég kékje, az egyetlen derűs színfolt ebben a városban. Koestling azonban olyasmire hívta fel a herceg figyelmét, amely sokkal különösebb volt az égboltnál. A négyszögletes terem minden falát három, gömb alakú tárgy díszítette. A nap még betűzött a tetőnyíláson, ezért nem volt első pillantásra szembetűnő: a gömbök világítottak.

- Az egész varkaudar nép nevében üdvözöllek, Droun herceg!

A herceg elkapta fejét a lámpákról, és a hang irányába nézett. Nem vette észre, mikor jött be a hét varkaudar, akik most az asztal mellett álltak. Meglepetésére nem voltak teljesen egyformák: akadt köztük viszonylag kis termetű vadász varkaudar - a nevet utólag kérdezte meg Tinttől - és valóságos óriás is, aki a többieknél másfélszer nagyobb volt, és négy végtagját hanyagul lóbálta oldala mellett. Az őt üdvözlő tanácstag azonban nagyon hasonlított a követre, és láthatóan neki volt a legnagyobb tekintélye a jelenlévők között.

- Én az Ezüst Nyíl törzs főnöke vagyok, Ghir al Borán. Ők - mutatott körbe - társaim a Tanácsban, mindegyikük egy-egy törzs vezetője.

Sorolni kezdte álneveket, de a herceg képtelen volt megjegyezni őket. Azért udvariasan mosolygott mindenkire, és remélte, hogy nem kell senkit sem nevén szólítania. Az asztal mellett tíz szék állt. A hét törzsfő leült, és Tint is megfogta az egyik szék támláját. Droun ebből arra következtetett hogy a maradék kettő rá és Chemikologicum Berilleinomra vár. A gnóm számára még néhány párnát is odakészítettek. Amikor mindketten helyet foglaltak, a két testőr a herceg háta mögé állt, Nayti pedig mestere mögé. Ghir al Borán tapsolt, és hordani kezdték az ételeket.

- Lehet, hogy némelyik étkünket szokatlannak fogod találni - jegyezte meg az Ezüst Nyíl törzs főnöke de biztosíthatlak, hogy valamennyi emészthető a számotokra is.

Droun biztosan talált volna valami kedvére valót a fogások között, ám legtöbbje nem embert fogazat számára készült. A varkaudarok jóízűen ropogtatták a húsokat, de a herceg az első néhány próbálkozás után feladta: mintha köveket próbált volna szétmorzsolni a fogaival, Be kellett érnie a köretként tálalt kenyérfélével, akárcsak a tudósnak, akinek elkámpicsorodott arcán látszott, hogy másra számított, amikor a lakomát említették. Volt azonban valami, ami mindkettejüknek ízlett: a kristálykancsókban tárolt ital, melyet a varkaudarokúgy ittak, mint a vizet, rendkívül finom volt. Mivel az étkezés nem foglalta le a herceget, megpróbált hamar a tárgyra térni.

- Efroin király azért küldött ide, hogy folytassuk tárgyalásainkat. Mindkét nép számára hasznos lehet, ha megosztjuk egymással nemcsak a felesleges áruinkat, hanem tudományos eredményeinket is. Apám úgy vette észre, ti rendelkeztek…

- Holnap vágott közbe Ghir al Borán. - Hollhap tárgyalunk, a ma este az ünnepé.

A herceg elhallgatott, és jobb híján az itallal vigasztalódott. Órák teltek el - legalábbis a herceg így érezte - mire felszolgálták az utolsó fogást. Ez valamiféle sütemény volt, és elég puha ahhoz, hogy Droun és a gnóm megbirkózzon vele. Végül Ghir al Borán búcsúköszöntésre emelte poharát, és ezzel jelezte, hogy a vacsora véget ért. Droun viszonozni akarta a tósztot, de amikor felállt, lábai nem akarták megtartani. Látása elhomályosult, a varkaudarokat alig látta többnek elmosódott fekete foltoknál. A nyelve még annyira sem volt használható, mini a szeme, olyan nehéznek érezte, mint az ólom.

- Nem kellett volna annyit inni a, híres varkaudar pálinkából - hallott nagyon messziről egy kárörvendő megjegyzést. Nagy nehezen oldalra fordította a fejét, s látta, hogy a mellette álló Chemikologicum Berilleinomot már Nayti támogatja. Ettől ő is annyira elgyengült, hogy megtántorodott, és csak Myra és Koestling gyors reflexeinek köszönhetően nem vágódott végig a padlón. Testőrei közreműködésével valahogy eljutott az ajtóig, és akkor meghallotta a mögötte felcsapó nevetést. Elöntötte az indulat, és legszívesebben visszafordult volna, hogy kardélre hányja a gúnyolódókat, de testőrei szorosan fogták. Valahol az elméje egy érintetlen, tiszta sarkában úgyis tudta: csak még nevetségesebbé tenné magát.

Nem volt hosszú az út a szállásukig, de a testőrök és Nayti alaposan megkínlódtak a két tehetetlen testtel. Chemikologicum Berilleinomot könnyen ágyba fektette az inasa, a szelíd természetű tudós néhány pillanat múlva már úgy aludt, mint a tej. A hercegen azonban valami érthetetlen agresszivitás vett erőt. Valaki másnak, régi szerelmének vagy kocsmai szajhának nézte Myrát, és feltétlenül ölelgetni akarta. Nehéz volt úgy leszerelni, hogy ne tegyenek kárt benne. Végül Koestling oldottá meg a helyzetet: leöntötte Drount egy vödör vízzel. A herceg néhány pillanatig pislogott, mintha álomból ébredt volna hirtelen, aztán összecsuklott. Amikor lefektették, még mormogott valamit, de ezt egyik testőr sem értette.

A másnap reggel ködös volt és homályos. Droun szinte semmire sem emlékezett az előző napi fogadásról. Amikor azonban megpillantotta Myrát és Koestlinget, rögtön eszébe villantak az előző este történtek.

- Azt hiszem - köszörülte meg a torkát - bocsánatot kell kérnem a tegnap esti viselkedésemért. Mentségemre szóljon, az a pálinka nagyon erős volt, és egyáltalán nem érződött rajta. - Droun Myra arcát fürkészte, de az ugyanolyan elutasító volt, mint eddig. - Persze, Myra, te olyan szép vagy, hogy józan fejjel is nehezen tudnék ellenállni neked.

- Ha csak egy ujjal is hozzám érsz még egyszer - kezdte vészjóslóan a lány - élve szállítalak vissza apádhoz, de nem teljes épségedben. - Kiment és becsapta maga mögött az ajtót. A herceg Koestlingre nézett, de a némától hiába várt magyarázatot. Az alakváltó arca épp olyan barátságtalan volt, mint társáé, és hamarosan ő is kiment. Droun sejtette, hogy magára haragította őket, de nem értette, miért kell ennyire megsértődni egy részeg tréfálkozáson, különösen, ha már bocsánatot kért érte. Az okot az ajtóban álldogáló Nayti világította meg.

- Láttam, mit művelt tegnap felséged, s azt is hallottam, amit a múltkor beszéltél Myrával.

- Mire gondolsz?

- A lány azt állította magáról, hogy kardművész. Ha ez ugyanaz a társaság, amelyről én olvastam… - A gnóm nem fejezte be a mondatot, csak füttyentett egyet.

- Ez valamiféle szekta? - tapogatózott a herceg.

- És nem is akármilyen! Tagjainak tilos az ellenkező neműekkel érzelmi vagy intim kapcsolatba lépni. Olyan szigorúak a szabályaik, hogy még csak le sem vetkőzhetnek előttük.

- És azzal, hogy én tegnap olyan ocsmányul viselkedtem…

Nayti bólintott.

- Megsértetted a szabályokat. Myra most tisztátalannak érzi magát.

- Már értem… - mondta elgondolkozva a herceg. Amikor Nayti távozni készült, még utána kiáltott: - Mi történik, ha egy kardművész szerelmes lesz?

- Egy kardművésznek a fegyver a szerelmese. Ha másfelé fordulnak az érzelmei, soha többé nem foghat kardot a kezébe.

Miután Nayti eltűnt, Droun tenyerébe temette az arcát.

- Többé egy kortyot sem iszom - nyögte.

Kopogtattak, s ahogy felnézett, Wortau Tint állt előtte. Ismerve tulajdon állapotát és a varkaudar természetét, gúnyos mosolyt várt tőle, de a férfi komor volt.

- Én nem értek egyet a döntéssel - hagyta el a herceg köszöntését de a Tanács nekem is parancsol. Én egész úton igyekeztem minden információt megtagadni tőletek, nehogy ti is megszerezzetek mindazt a tudást, amellyel mi rendelkezünk. A Tanács viszont úgy látta, hogy minél többet tudtok, annál biztosabb, hogy kénytelenek lesztek elismerni fölényünket. Készüljetek, most megtudjátok, min alapul gazdaságunk.

A varkaudar kiment, és a ház előtt várta meg a Birodalom küldötteit. Chemikologicum Berilleinom még a hercegnél is másnaposabbnak látszott, és utálkozó pillantásokkal méregette Wortau Tintet. Tisztában volt vele, hogy szándékosan nem figyelmeztették a pálinkára őket, ezzel is megalázó helyzetbe akarták vendégeiket hozni. Olyan érzése volt, hogy a háború már megkezdődött, de kardok és íjak helyett egyelőre csak lélektani fegyverekkel.

- Zarrevion ugyanolyan városnak látszik, mint bármelyik a Birodalomban - kezdte az egykori követ, amikor mindenki megérkezett. - Ám ez csupán látszat. Sehol sem.találtok ilyen sima utakat, sem olyan házakat, amelyek elemekre bonthatók és bárhová elszállíthatok. Este fényárban úszik a város: ezek a póznák világítják meg az utakat, és egyetlen házban sem kell takarékoskodni a fénnyel. Mindez az utolérhetetlen varkaudar tudománynak köszönhető.

A két gnóm morgott valami érthetetlent, de elakadt a szavuk, amikor egy hatalmas, füstölgő kéményű épület elé értek. Droun sejtette, hogy ennek a füstjét látta érkeztekor.

- Ez a büszkeségünk - folytatta Tint. - Ez a gyár készíti különleges eszközeink zömét. Ti most bebocsáttatást nyerhettek ebbe a szentélybe, de semmihez ném nyúlhattok.

A kapu kitárult, s a Birodalom küldöttei beléptek az építmény belsejébe. Először úgy tűnt, hogy a Tint által magasztalt világítást itt nem építették ki, de aztán észrevették, hogy árasztják ugyan a fényt a falra erősített gömbök, de képtelenek megbirkózni a mindent elborító füsttel. Néha szikrák röppentek fel, vagy valami fénycsíkot húzott, de ez sem adott több világosságot A levegő nehéz volt, és csípős szagú. A herceg kendőt szorított a szája elé, hogy megkönnyítse a légzést. Ám még a szagoknál is elviselhetetlenebbnek tűnt a zaj: a helyiség zúgott, mintha egy gigantikus kaptár közepében álltak volna. A monoton zúgásból újra és újra kiemelkedett egy óriási kalapács dördülése, és néha felhangzott egy-egy valószínűtlenül éles, nem emberi sikoly is. Tint nem is vesződött azzal, hogy magyarázzon. Kaján mosollyal körbemutatott, és elindult befelé.

Bármennyire is kaotikusnak tűnt az épület belseje a zaj és a hirtelen felvillanó fények miatt, a birodalmiak hamar rájöttek, hogy itt gondosan megtervezett munka folyik. Mindent a gyártási folyamatnak rendeltek alá: előbb megolvasztották a fémet, aztán hengerelték, méretre vágták, összeillesztették, hogy aztán elkészítsenek belőle valamit, ami első pillantásra nem volt felismerhető. Koestling értette meg a leggyorsabban, mit hoztak létre az irdatlan méretű gépek. Megragadta Myra karját, hogy maga felé fordítsa, és mutogatni kezdett. A lány figyelmesen nézte, aztán a herceghez fordult, és egészen közelről a fülébe kiáltotta:

- Azt mondja, ilyet látott a faluban. Ez egy eke, de már akkor sem értette, miért van mögötte egy doboz kerekekkel.

Droun a két gnómra pillantott. Mindketten elmélyülten vizsgálták a szerkezetet. Nem nyúltak hozzá, de körbejárták a szekérszerű alkalmatosságot. Chemikologicum Berilleinomon furcsa kettősség vett erőt. Boldog volt, hogy ilyen gépet láthat, de megrémítette, hogy éppen itt kellett megpillantania. Amikor felnézett, tekintete találkozott a hercegével. Komoran megrázta a fejét, és Tintre nézett. A varkaudar nem tudta eltitkolni jókedvét: szélesen vigyorgott, s ez nem tette barátságosabbá az arcát. A volt követ továbbindult, és a hercegék követték. Kiléptek a csarnokból egy jókora nyílt területre, ahol az előbb elkészülthöz hasonló gépek álltak hosszú sorokban. Némelyiket működés közben is lehetett látni: Droun és társai szájtátva figyelték, ahogy egy szekér mindenféle állati segítség nélkül robog az úton.

A csarnok ajtaja bezárult mögöttük, a zaj elült. Wortau Tint a herceg felé fordult, és gúnyosan beszélni kezdett.

- Nem tudom, felfogtátok-e a jelentőségét annak, amit láttatok. Mi képesek vagyunk nagy távolságból beszélni egymással, ti nem. Gépeink segítségével tízszer olyan gyorsan mozgunk, mint ti a gyalogosaitokkal vagy akár a lovassággal. Annyi száguldó szekeret állítunk elő, amennyit csak akarunk. Emellett számos fegyverünk is van, amelyekkel szemben nem véd sem a páncél, sem a mágia. Lerohanhatjuk a Birodalmat, még mielőtt észbe kapna. Követeléseinket holnapra összeállítja a Tanács. Ha békét akanok, jobb, ha teljesítitek őket.

A herceg arcátlan szemtelenségnek tartotta a kijelentést, de hallgatott. Nem akart addig dönteni, amíg nem hallotta Chemikologicum Berilleinom véleményét a látottakról. Mereven bólintott Wortau Tint felé, és hagyta, hogy visszakísérjék őket a szállásukra. Ott végre kiadhatta mérgét, fel-alá járkált a szobában, és válogatott gorombaságokkal szidta a varkaudarokat. A két testőr és Nayti némán állt a fal mellett, a gnóm tudós azonban szomorúan ingatta a fejét, és félbeszakította Drount.

- Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Tint alighanem közel járt az igazsághoz.

- Tényleg képesek lerohanni a Birodalmat? - állt meg a herceg.

- Azt nem tudom. De az tény, hogy olyan technikával rendelkeznek, amelynek mi a közelébe se érünk. Fogalmam sincs, hogyan mozgatják azokat a hatalmas szerkezeteket, amelyek a csarnokban működnek…

- Biztos mágiával!

- Igen, ebben igazad van, de egyetlen varázslót sem ismerek, aki ennyire kordában tudná tartani a mágikus energiát. A mi mágusaink egyetlen robbanással több mázsa fémet megolvaszthatnak, de nem tudnák folyamatosan előidézni és ellenőrzésük alatt tartani a jelenséget. A varkaudarok a mágiát természetes energiává képesek átalakítani, ez magyarázza a gépek és a szekerek működését. Kettős előnyük van tehát: óriási mennyiségű mágikus energiával rendelkeznek, és képesek ezt gépek hajtására felhasználni, ahogy nekünk sosem sikerült.

- Adjuk fel? - kérdezte dühösen Droun. - Azt mondod, tényleg képesek annyi száguldó szekeret előállítani, amennyit csak akarnak, és lerohanhatják velük a Birodalmat?

- Az attól függ, menyi energiával rendelkeznek.

- El tudod képzelni, mi történne a seregünkkel, ha megjelenne akár csak száz ilyen szekér is? A hátasok pánikba esnének az okozott zajtól, a katonák pedig a gonosz masinájának tartanák őket, és ugyanúgy elmenekülnének, mint az állatok! Ha ráadásul még hasonló hatékonyságú fegyvereket is képesek előállítani, végünk!

- Én tudós vagyok, Droun, nem hadvezér vagy politikus. Csak a száraz tényekre szorítkozom: ha van elegendő energiájuk, a varkaudarok valóban annyi szekeret gyártanak, amennyit akarnak. Ami pedig a fegyvereket illeti: egyet sem láttunk, de akár létezhetnek is.

- Azzal menjek vissza apámhoz, hogy legyünk vazallusai egy sokkal kisebb országnak, mint a miénk? Arra biztassam, hogy futamodjunk meg, mert őserdei állatok vagyunk a varkaudarokhoz képest? Ezt nem tudom lenyelni!

- Elnézést, hogy közbeszólok - lépett előrébb Nayti -, de talán nem is kell. A mester folyton az energiát emlegeti - fordult Chemikologicum Berilleinomhoz. - Mi lenne, ha mi is megpróbálnánk megszerezni, ami létrehozza? Nyilván nem a varkaudarok természetében rejlik a csodálatos gépek titka, csupán találtak valamit, amit felhasználtak. Ha mi is rendelkeznénk ugyanolyan energiaforrással, mint a varkaudarok, nagyon hamar hasonló szintre hozhatnánk a tudományunkat, és ismét a mi javunkra billenne a mérleg.

Droun a tanárra nézett, aki elgondolkozva simogatta állát.

- Elvben igaza van Naytinak,.. Ha mi is rendelkeznénk energiával, és tanulmányozhatnánk néhány gépet… Meg lehetne próbálni.

- Nagyszerű - kiáltotta Drojun. - Akkor nincs más hátra, mint hogy becsempésszelek benneteket a gyárba. Ti átnézitek a gépeket, és a probléma máris megoldódott.

- Lehet, hogy az energiaforrás helyhez kötött… - Chemikologicum Berilleinom még sorolta volna a kifogásait, de a herceg mintha hirtelen megsüketült volna. Talált egy aprócska rést a hálón amelybe belegabalyodtak, és képtelen lett volt elfogadni, hogy nem lehet lebontani az egészet.

- Minden gép túl nagy ahhoz, hogy idehozzuk, tehát nektek kell odamenni a gyárhoz - gondolkozott hangosan Droun. - De két gnóm még éjszaka is feltűnést keltene Zarrevion utcáin.

- Az még nem lenne probléma - mondta a gnóm tanító. - Láthatatlanná tudunk válni, ha kell. De a szállásunkat úgy őrzik, hogy még egy acéldarázs sem repülhetne ki. Foglyok vagyunk: az ajtót akkor sem nyitnák ki, ha dörömbölnénk rajta. Ráadásul a gyárat is bizonyára bezárják éjszakára.

- Csak egy jó terv kell, egy jó kis terv - hajtogatta a herceg, miközben Fel s alá járkált a szobában.

Három őr állt a Zarrevion főterére nyíló ház homlokzata előtt. Az épületnek itt volt az egyetlen bejárata, a többi oldalon még ablakok sem voltak. A három varkaudar csöndesen beszélgetett egymással, amikor egyre erősödő zajra lettek figyelmesek. A hangok a ház belsejéből - jöttek, s a katonák némi tétovázás után kinyitották az ajtót. Nem mindennapi látvány tárult a szemük elé: a nappalinak használt helyiség csaknem minden bútora felborult. A szóba közepén egy varkaudar tombolt: éppen az asztalt törte össze. Nem fordult az őrök felé, figyelmét teljesen lekötötte Myra, aki kivont karddal járkált körülötte. A varkaudarnál is volt fegyver: bal kezében egy tüskés fejű buzogányt tartott. Az őrök dermedten álltak; nem tudták eldönteni, melyik oldalra álljanak. Az ő feladatuk a követek őrzése volt, s többé-kevésbé a védelme ís, de mégsem ronthattak neki egy fajtársuknak szó nélkül… Myrának természetesen nem voltak fenntartásai: amint alkalmasnak látta a helyzetet, nekirontott az ismeretlen varkaudarnak. A behatoló buzogányával védte a támadást - a keskeny penge meghajlott az otromba fegyveren. A varkaudar erősebb volt, és ellökte a lányt, hogy rögtön feléje sújtson, a kardművész azonban egy gyors piruettel biztonságos távolságba siklott. A varkaudar utána lépett, de a lány félretáncolt előle, és egy gyors mozdulattal nem túl mély vágást ejtett ellenfele hátán. A gnómok rémülten kucorogtak az ajtó közelében a fal mellett, Droun pedig az egyik sarokból figyelte a párviadalt. Annyira lenyűgözte Myra kecses mozgása, hogy csaknem elfelejtkezett a veszélyről.

- Mit álldogáltok ott? - rivallt rá végül a varkaudar őrökre. - Azért vagytok itt, hogy megvédjetek bennünket, végezzétek a dolgotokat!

A varkaudarok alighanem más instrukciókat kaptak, mert még mindig tétováztak. Myra szemlátomást fáradni kezdett. Mozgása lelassult, csapásai egyre pontatlanabbak lettek: a varkaudar veszedelmesen közel került hozzá. Droun már aggódni kezdett: ha az őrök még sokáig nem lépnek közbe… A katonák azonban döntöttek. Egyikük kirohant a nyitva hagyott ajtón, a másik kettő pedig megközelítette a harcolókat. Myra és támadója azonban olyan szerencsétlenül helyezkedtek el, hogy a lány állandóan ellenfele és a katonák között állt. Amikor végre mégis hozzáférhettek az ismeretlen varkaudarhoz, az épp az ajtó közelébe került, és a további harc helyett inkább a menekülést választotta. Mielőtt azonban kirohant volna az ajtón, felkapta az ijedtükben kővé dermedt gnómokat. Az őrök persze követték, de a birodalmi követek támadója befordult egy sarkon, s aztán eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Az őrök még keresték egy darabig, aztán visszatértek a házhoz, ahol ekkor már ott volt Wortau Tint is. A herceggel szemben állt, és inkább dühösnek látszott, mint ijedtnek vagy bűntudatosnak, pedig a herceg hevesen szidta biztonsági intézkedéseit.

- Gondolhattam volna, hogy nem bízhatok meg bennetek! Hiába a törzsfők, a Tanács parancsa, még most sem tudtok uralkodni az indulataitokon! Hány ilyen dühöngő őrült van köztetek, aki megpróbált bosszút állni a rég elfelejtett múltért? Ha legalább megvédelmeznétek minket tőlük, de nem! Ez a varkaudar akadalytalanul bejutott ide, csaknem lemészárolta a testőreimet (Myrán egy karcolás sem esett, de nagyon fáradtnak tűnt), és elrabolta két társamat! - Tint felemelte a kezét, hogy elhallgattassa a herceget, de ő folytatta: - Ha a biztonságunkra képtelenek vagytok ügyelni, hogyan lesztek képesek betartani a majdani egyezségünket? Lehet, hogy jobb lenne mindhalálig harcolni ellenetek, mint békét kötni. Állandóan várhatnánk, mikor támadtok lesből ránk!

- Elég! - Wortau Tint most először vesztette el nyugalmát, mióta a herceg ismerte. - Elhamarkodottan vonsz le következtetéseket! - A követ körülnézett. - Hol van a másik testőröd?

- A másik szobában - felelte alig észrevehető tétovázás után a herceg. - Először ő került szembe a merénylővel. Súlyosan megsebesült, alig tudta átvonszolni magát a hálószobájába.

- Látni akarom - jelentette ki Tint, mire Droun felhorkant.

- Ez most a legfontosabb? Két társam eltűnt, és te bennünket akarsz ellenőrizgetni?

- Csak tudni akarom, mennyire súlyos a sebe - próbált meg békülékenyebb hangot megütni az egykori követ.

Droun egy hosszú pillanatig Wortau Tintet nézte, aztán Myra felé tekintett. A lány bólintott, és a herceg a szomszédos szoba felé mutatott.

- Ott van.

A varkaudamak be sem kellett lépnie, már az ajtóból megpillantotta Koestlinget. A férfi a hasán feküdt, s mivel félmeztelen volt, jól lehetett látni a hátán éktelenkedő szabálytalan alakú vágást. Nem tűnt mélynek, s nem is vérzett már. Az alakváltó azonban reszketett, és patakokban folyt róla a verejték.

- Nem ismerek olyan fegyvert, amely ilyen sebet ütne - mondta Tint. - Mindenesetre mérgezett lehetett, mert a testőrnek alighanem magas láza van. Hozatok egy orvost.

- Nem - lépett Tint és a herceg közé Myra. Befurakodott a szobába, és ölébe vette Koestling fejét. - Én meg tudom gyógyítani. Menjetek ki!

A két férfi hátralépett, és becsukták az ajtót. Ám azt még hallották, hogy Myra egy ősi gyermekdalt dúdol társának. A nappaliban Droun egészen közel hajolt Wortau Tint arcához, mintha ez elősegítette volna szavainak jobb megértését.

- Ha nem keríted elő élve és egészségesen a két gnómot, akivel jöttem, azt fogom tanácsolni apámnak, hogy minden haderejével támadjon rátok. Lehet, hogy keserves árat fogunk érte fizetni, de el fogunk benneteket söpörni.

Egy darabig farkasszemet nézett a két férfi, aztán Tint szó nélkül távozott. Az őrök is kimentek, kulcs csikordult a zárban. Ugyanolyan foglyok voltak, mint korábban. Droun kifújta a levegőt, és benyitott a testőrökhöz.

- Mit gondolsz, bevette? - kérdezte a lánytól, amikor az feléje fordult.

A lány megrántotta a vállát.

- Nem tudom. Viszont Koestling rossz állapotban van. Azt hiszem, túl sokat kértünk tőle.

Az alakváltó felnyögött, és Myra nem törődött többé a herceggel. Nedves kendővel törölgette társa arcát, és igyekezett minél kényelmesebb testhelyzetet találni neki. Droun behúzódott a sarokba, és szótlanul figyelte a két harcost. Egy idő után már csak Myra arcát nézte. Kényelmetlenül érezte magát, s nem csupán azért, mert feltámadt benne a vágy a kardművész iránt: a Myra arcán megjelenő gyengédség és aggodalom egy másik nőre emlékeztette. Látta, amint apja, a király, felé fordul, s szemében felszikrázik a szeretet. Nem az anyjáé volt az arc, hanem Borbaiáé, Efroin második feleségéé. Most először értette meg apját: abban a nőben igazi társára lelt. Droun csak reménykedhetett benne, hogy neki is ilyen szerencséje lesz.

A két gnóm békésen bandukolt Zarrevion utcáin. Ha látta volna őket valaki, talán furcsállta volna, amiért fogják egymás kezét, de ennek igen ésszerű magyarázata volt: nem csak a varkaudarok, hanem egymás számára is láthatatlanok voltak. Ha nem akartak elkeveredni egymástól, állandó testi kontaktusban kellett lenniük Ezenkívül csak egyetlen dologra kellett figyelniük: nehogy nekik ütközzenek az utcán járkáló varkaudarok. Ez eleinte könnyűnek látszott, hiszen éjszaka volt, de aztán felpezsdült a város. Chemikologicum Berilleinom azt gondolta - nagyon helyesen -, hogy ennek az ő eltűnésük az oka. A varkaudarok házakat kutattak át, sokakat ellenőriztek és faggattak, nem láttak-e két apró termetű idegent. A város határát alighanem lezárták, mert nem egy szekeret láttak arrafelé menni, aztán visszatérni. Csalódott hajtóik olyan kifejezéseket használtak, amelyeket nem értettek. A gnómok megfigyelhették, hogy ezek között nagyon kevés volt a nem állati erővel vontatott jármű, s ebből mindketten árra következtettek, hogy Wortau szépített egy kicsit a valóságon. Ha ilyen kevés a magától járó szekér, akkor aligha állíthatják elő korlátlan mennyiségben…

Az utak egy részét csaknem teljes szélességében lezárták, és mindenkit katonák ellenőriztek. Az idős mester attól tartott, hogy esetleg olyan mágus is van a katonák között, aki képes a láthatatlan dolgok látására, de aggodalma feleslegesnek bizonyult. Minden probléma nélkül elértek a gyárhoz, s amíg vártak az átvizsgálás befejezésére - mert Wortau Tint korántsem volt ostoba egy elhagyatott helyen a tanár rögtönzött kiselőadást tartott tanítványának.

- Már akkor sejteni lehetett, amikor Tint azt mondta, hogy a varkaudaroknak nincsenek isteneik. A mágiában mélységesen csalódott nép az övék, ezért az eltelt évszázadok alatt egyre inkább visszafejlődött náluk a varázstudomany. Ennek némileg ellentmond a varázserővel hajtott szekerek létezése, de csak látszólag. A varkaudarok talán már nem is használják hagyományos célokra a mágiát, csupán szelídített formáját tűrik meg. Kíváncsi lennék, stabilabbá lett-e ettől a társadalmuk, s vajon milyen hatással lesz a Birodalomra, ha sikerül megszerezni…

- Befejezték az ellenőrzést - vágott tiszteletlenül mestere szavába Nayti. A két gnóm odaszaladt a bejárathoz, és mielőtt becsukták volna a kaput, besurrantak. Az épületben nem volt egy lélek sem, a gépek álltak. Chemikologicum Berilleinom megszüntette a láthatatlanságukat - ez veszélyes volt, de képtelenek lettek volna úgy dolgozni, hogy nem látják egymást. Alaposan megbámulták a hatalmas monstrumokat, de nem nyúltak hozzájuk. Sokkal inkább kézre állt nekik egy vadonatúj eke. Összeszokott párosként szerelték szét a masinát, és a gnómokrá jellemző alapossággal vettek szemügyre minden egyes alkatrészt. Amikor már minden egyes darab szétpakolva hevert körülöttük, a gnóm tudós felemelt egy aprócska kristályt.

- Minden darab csinál valamit: pörög, áttételt alkot, mozgat valami mást. Ám ez mozdulatlanul áll a gép szívének közepén, ezt öleli körbe az összes többi.

- Gondolod, hogy ez adja az energiát?

Chemikologicum Berilleinom felpattant.

- Rendkívül erős mágikus kisugárzása van, az tény. De a feltevésünk igazságáról csak úgy győződhetünk meg, ha megvizsgálunk más gépeket is.

A tanár először egy lámpát szerelt szét, majd belekukkantott a hengerlő gép belsejébe is. Mindkettőben ugyanilyen kristályt látott, s ez meggyőzte mindkét gnómot, hogy a varkaudarok fejlődésének kulcsát tartják a kezükben. Ez azonban nem volt elegendő: szétváltak, s mindketten vázlatos rajzot készítettek a gépekről. Tudták, nincs arra idő, hogy minden részletében pontos tervrajzot készítsenek, de remélték, hogy a gnóm találékonyság majd kipótolja a hiányosságokat. Miután végeztek, igyekeztek mindent úgy összeszerelni, ahogy volt, de persze ez nem ment tökéletesen. A lámpa még csak működött, de az eke utolsó néhány darabját már csak találomra illesztették be. Ez úgysem működhetett volna a kristály nélkül, márpedig azt a tanár nagyon gondosan elcsomagolta. Amikor ezzel is készen voltak, már csak várniuk kellett, hosszan, türelmesen.

Másnap reggel Wortau Tint ismét ott állt a birodalmi követek házában. Hiába igyekezett titkolni, szemlátomást zavarban volt, hiszen a két gnóm még mindig nem került elő, pedig felkutatták értük az egész várost. A varkaudar kezében egy többoldalas jegyzék volt, amelyet azonnal átadott a hercegnek, amikor az megjelent. Droun átlapozta az iratokat: a varkaudarok elsősorban nyersanyagokat kértek a béke fejében. Ennek láttán a hercegben felmerült a gondolat: a varkaudarok a Birodalom által biztosított nyersanyagokból épített gépekkel akarják leigázni az országot. A herceg bólintott, hogy jelezze, tudomásul vette a dokumentumot, de Tint nem mozdult.

- A Tanács rendelkezése folytán még ma útnak kell indulnotok. Ha a delelőre érő nap sugarai még itt találnak, kénytelenek leszünk foglyoknak tekinteni benneteket.

- De a gnómok még nincsenek velünk! Nem vagyunk hajlandók nélkülük távozni!

- Sajnálom - mondta merev arccal a varkaudar. - A Tanács határozott. Ha valaha látni akarjátok Kariota tornyait, induljatok minél hamarabb.

- Ezt nem tehetitek! Két társam eltűnt, a harmadik megsebesült….

Wortau Tint oldalra tekintett: Koestling felsőtestét kötés borította, de egyenesen ült a széken. Láthatólag készen állt az útra.

- Nincs haladék. A Zöld-hegység lábáig elkísér benneteket egy varkaudar század, a batáron azonban nem megy át. Ha nem akarjátok kihívni a Tanács haragját, azonnal készüljetek. - Tint hátat fordított a birodalmiaknak, és elindult kifelé.

- Nem hagyhatom itt őket! - A herceg magából kikelve ordított. Ha néha csúfot is űzött belőle, szerette Chemikologicum Berilleinomot.

Nem hagyhatta itt, ahol csak örök rabszolgaság vagy halál várt rá. Megragadta Tint vállát, és megpróbálta maga felé fordítani, de a varkaudar úgy rázta le magáról, mint egy kölyökkutyát. Droun elterült a földön, Tint pedig az ajtóhoz lépett. Ott aztán szembetalálta magát három katonával, akik két, tetőtől talpig mocskos és bűzös idegent kísértek. Az apró termetű lények boldogan vigyorogtak a hercegre, aki alig ismerte fel bennük a gnómokat.

- A város határában -találtuk őket - jelentették a varkaudarok Tintnek. - Sértetlenek voltak, és nagyon piszkosak. Állításuk szerint elrablójuk ledobta őket Zarrevion határában, egy mocsár szélén.

- Átkutattátok őket?

Mindannyian a gnómokra néztek, akikről még mindig csöpögött a sár.

- Igen. - A válasz kissé bizonytalan volt, de Tint nem kételkedett igazában.

- Annyi időt kaptok, amíg lemosdatjátok ezeket a kis szörnyetegeket - fordult a herceg felé. A gnómok felhorkantak, de a varkaudar nem törődött a méltatlankodásukkal. - Siessetek!

A varkaudarok kimentek, és Droun maga felé húzta Chemikologicum Berilleinomot.

- Sikerült?

A tanár apró, mocskos tárgyat húzott elő nadrágja rejtekzsebéből.

- Ahogy számítottam, nagyon felületesen vizsgáltak át bennünket. Ez - helyezte a kristályt a herceg tenyerébe - a varkaudarok gépezeteinek titka. A kristály működteti a járműveket, a lámpákat, s minden bizonnyal a távolbalátó készülékeket is.

- Nem látok rajta semmi különöset - Droun kissé idegenkedve forgatta kezében a követ.

- Talán nem bánod - szólt közbe fontoskodva Nayti ha nem részletezzük működési elvét. Úgysem értenéd meg…

Az idős mester megrovóan pillantott tanítványára, a herceg azonban nem is hallotta, mit mond.

- Sehol sem találkoztam még ilyen anyaggal, alighanem csakis itt, a Zöld-hegységben található. Nyilván a felfedezésének köszönhető a varkaudarok túlélése a hosszú menetelés után. Óriási, de nagyon különös mágikus ereje van, nem tudom egész pontosan behatárolni…

Droun füléhez csak lassan jutottak el a szavak, így későn szakította félbe a tanárt.

- Csak a Zöld-hegységben? Mit érünk vele, ha mi nem tudjuk előállítani?

- Én nem vagyok igazi varázsló, felség - felelte Chemikologicum Berilleinom. - Ismerek néhány trükköt, tudok tüzet gyújtani, láthatatlanná válni, ilyesmi, de nem vagyok képzett mágus. Azonban népem nemzedékek hosszú sora alatt a föld mélyén élt, és nincs más, aki annyira értene a kövekhez, mint mi.

- Es talán még a törpék - szúrta közbe Myra.

- Na igen… - mondta savanyúan a tanár, aztán folytatta gondolatmenetét. - A gnómok úgy ismerik a köveket, mint a saját tenyerüket. Tudják, melyik milyen ércet rejt magában, és milyen gyógyító ereje van. Mert ilyen köveket is lehet találni, ha tudjuk, hol keressük…

- Egy kicsit rövidebben, ha lehet - vágott közbe Droun.

- Persze. Az a lényeg, hogy a kristályok hasonlatosak az élőlényekhez. Van, ami segíti a fejlődésüket, és van, ami hátráltatja…

- Képesek vagyunk növeszteni a kristályt! - robbant ki Naytiból, aki eddigre már megmosakodott, és tiszta ruhában állt mestere mellett. A közbeszólásért egy minden eddiginél szigorúbb pillantást kapott a tanártól, de most ez sem érdekelte. Izgatottan magyarázta: - Ebből a kicsiny darabból akkora kristályt tudunk létrehozni, mint egy emberi ököl. Óvatosan szétválasztva szaporítani is lehet őket, és annyi gépet működtethetünk vele, amennyit csak akarunk. Új és tökéletes szerkezeteket készíthetünk: igavonó nélküli szekereket, vízátemelőket, evező és vitorla nélküli hajókat…

- Állj, előbb még ki kell jutnunk a varkaudarok országából, méghozzá a kristállyal együtt - hűtötte le a gnóm lelkesedését a herceg. - Gondolom, már találtatok neki nevet.

- Khadil kristálynak neveztük el. Ez egy ősi gnóm szó, és azt jelenti…

Ezúttal goromba dörömbölés szakította félbe Chemikologicum Berilleinomot.

- Indulnunk kell - mondta a herceg. A tanárt elküldte tisztálkodni, aztán Myra felé nyújtotta a kristályt. - Benned bízom meg a legjobban. Őrizd, amíg a Birodalomba nem érünk.

- Nem tehetem - rázta fejét a lány. - Én nem hazudhatok, s ha kérdik, van-e nálam kristály, igennel kell felelnem.

- Értem - zárta össze tenyerét a kő körül Droun. - Az igazmondás igen becses tulajdonság. Már régebben meg akartam kérdezni: érzel irántam olyasmit, ami túlmegy a kardművészek szabta határokon?

A lány hallgatott, de nem vette le tekintetét a herceg arcáról. Ekkor kitárult az ajtó, és a beözönlő varkaudarok megmentették Myrát attól, hogy válaszolnia kelljen. A Birodalom követei elindultak, és nemsokára elhagyták Zarreviont.

Droun attól tartott, hogy nagyoii szigorúan ellenőrizni és őrizni fogják őket, de csak ez utóbbi bizonyult igaznak. Egy lépésnyit sem térhettek le a kijelölt útról, a szállásukat egy pillanatra sem hagyhatták el, de nem motozták meg őket, és nem kutatták át csomagjaikat sem. A herceget azonban nem hagyta nyugodni a kristály: úgy érezte, találnia kell számára egy megfelelő rejtekhelyet. Végül Nayti szavai szolgáltatták az ötletet, és az a tény, hogy az úton nagyon sokat volt együtt Myrával. Ez adta a lehetőséget az energiaforrás elrejtésére. Egy meghitt pillanatban - talán túlságosan is meghittben ahhoz képest, hogy a lány kardművész volt - Droun becsúsztatta az aprócska kristályt Myra nadrágjának derekába. Érzett ugyan némi lelkifurdalást, hogy kihasználja a lányt, de azzal nyugtatta magát, hogy a Birodalom érdekei kívánják így. Különben is: úgy látszott, probléma nélkül érik el a hátán. A varkaudarok barátságtalanok voltak ugyan, de nem zaklatták az utazókat. Lassan elértek a Zöld-hegység lábához, ahonnan tiszta időben látni lehetett a legközelebbi birodalmi település házait. A határ nem volt egyértelműen meghatározva, hiszen a varkaudarok inkább a hegység belsejében éltek, a Birodalom pedig csak nemrég ért el idáig, A varkaudar kísérők azonban egyre bizonytalanabbak lettek, s egy reggel kijelentették: még fél napig vigyáznák a biztonságukra, aztán magukra hagyják őket. Droun sosem hallott kellemesebb hírt ennél. Sürgette az indulást, ám mielőtt felkapaszkodtak volna hátasaikra - illetve a gnómok esetében a szekérre - egy lovascsapat lepte meg őket. Amikor vezetőjükben felismerte Wortau Tintet, a herceg már tudta, hogy baj van. Az egykori követ dühösen ugrott le a hátasáról, s azonnal parancsokat kezdett osztogatni.

- Tereljétek össze őket egy helyre! Igen, a gnómokat is szállítsátok le a szekérről! Kutassátok át a holmijukat, a szekeret is!

- Minek köszönhetjük ezt a hirtelen támadt érdeklődést? - kérdezte csípős hangon a herceg.

- Elloptatok valamit, ami a mienk. Nem hagyhatjátok el az országot, amíg vissza nem adjátok.

- És ha nincs is nálunk?

- Az nem lehet! Biztos ez a két gnóm csente el a kis éjszakai kirándulása alkalmából… Vetkőzzetek! - rivallt rá Chemikologicum Berilleinomra és tanítványára. - Vegyetek le mindent!

- De ez nem illendő - kezdett volna tiltakozni a tanár, de Tint vérfagyasztó tekintete beléfojtotta a szavakat. A gnómok komótosan vetkőzni kezdtek, de a tanár előbb megkérte Myrát, hogy forduljon el. Minden holmijukat takarosan összehajtogatták, de feleslegesen: a katonák szétrázták holmijaikat, némelyiknek még a bélését is feltépték. Hamarosan kiderült, hogy sem a csomagokban, sem a gnómok ruhájában nincs a hiányzó kristály. Akkor Tint a herceg és testőrei felé fordult.

- Ha náluk nincs, akkor csak nálatok lehet. Vegyetek le minden ruhát, hogy átvizsgálhassuk őket!

Droun karba tette mellkasa előtt a kezét, és higgadtan válaszolt:

- Nem hiszem, hogy szerencsés lenne így megsérteni egy szomszédos ország trónörökösét. Különösen, ha az ország akkora, mint a Birodalom.

- Köpök a Birodalomra! - Wortau Tint valósággal tajtékzott a dühtől. - Ha rajtam múlik, sosem ismeritek meg a kristály titkát, de a Tanács másképp döntött. Azt azonban nem hagyom, hogy akár egy szilánkot is kivigyetek innen! A Birodalom erős lehet a saját határain belül, de itt és most nem véd meg! Vetkőzzetek!

Droun aggodalmas pillantást vetett a mozdulatlan Myrára, aztán engedelmeskedett. Koestling követte a példáját, de a lány olyan mereven állt, mint egy kőszobor.

Wortau Tint egészen addig nem szólt, amíg ki nem derült, hogy a hercegnél és Koestlingnél sincs a kristály, akkor azonban minden dühe a lány felé fordult.

- Nálad kell legyen a kristály. Vetkőzz le, mielőtt a katonáimmal tépetem le rólad a ruháidat.

- Nem - jelentette ki higgadtan Myra. Levette cipőjét és a tarka mellényt, amelyet az inge fölött viselt. - Ezeket átkotorászhatjátok, de mást nem.

Wortau katonái azonnal ugrottak a holmikért, és csaknem széjjelszaggatták igyekezetükben, hogy minél alaposabban átvizsgálják. Tint azonban nem vette le tekintetét a lányról.

- Az a parancsom, hogy mindenkit kutassak át tetőtől talpig, és nem tehetek kivételt. Nem élvezetből teszem, hanem hazám iránti kötelességből.

- Myra kardművész - szólt közbe a herceg -, és mint ilyet, a Birodalomban nagy tisztelet övezi. A törvényeik tiltják, hogy levetkőzzön mások előtt. Esetleg elrejtőzhetne egy sátorban, és kiadhatná a ruháit. - Droun azért fohászkodott, hogy a lánynak legyen annyi esze, hogy maga is átvizsgálja a ruhákat, mielőtt kiadja őket.

- Ez nem elég! Elrejtheti, és aztán magához veheti a kristályt! A szemem láttára kell levetkőznie!

Tint egyre idegesebb lett. Érezte, hogy helyes nyomon jár, de szerette volna szépszerével rávepni a Birodalom követeit a kristály átadására. A Tanács nem helyeselte volna, ha a puszta gyanú miatt baja esik a trónörökösnek.

Annyira feszült volt, hogy alig hallotta a herceg szavait.

- A kardművészek becsületessége közmondásos. Myra nyilván hajlandó becsületszavát adni, hogy egyeden szilánk kristály sincs nála. Így van, Myra?

- Így - felelte Myra egyenesen a varkaudar szemébe nézve. - Becsületszavamat adom, hogy nem loptam semmilyen kristályt.

- Látod, Tint - mondta erőltetett jókedvvel Droun. - Akkor távozhatunk? .

- Attól tartok, nem. Ragaszkodom hozzá, hogy a testőrlány levetkőzzön, és átvizsgálhassam a ruházatát.

- Nem lehetne…

- Úgy értsem ezt - fojtotta bele a szót Myra a hercegbe -, hogy kételkedsz adott szavamban? Megsértesz vele, varkaudar!

- Nem volt szándékomban, és nem is azt mondtam…

- Mi, kardművészek komolyan vesszük a becsületünket. Nem tűröm, hogy valaki foltot ejtsen rajta. Kihívlak párviadalra, Wortau Tint, ez döntsön becsületem dolgában!

- Myra! - kiáltott kétségbeesetten a herceg, de a lány egy pillantást sem vetett rá. Droun a varkaudarra nézett, aki legalább négy fejjel volt magasabb a kardművésznél. Egy lépést tett előre, de ekkor egy apró kéz markolta meg csuklóját.

- Ne felejtsd a Birodalmat, herceg! - Nayti szorítása meglepően erős volt. - Ez az egyetlen esélyünk.

Droun a gaómra pillantott.

- Ez esély? - kérdezte. - Nézz csak rájuk! Myra egy percnél tovább nem bírja az óriás rohamait. Közbe kell lépnünk, különben meghal.

- Már úgyis késő - mutatott Nayti a két harcosra. Míg a herceggel beszélt, kör alakult ki körülöttük, és mindkettőjük kezében fegyver volt. - Hagyd a dolgokat megtörténni, gondolj a Birodalomra!

Droun kirántotta kezét Naytiéból, és elkeseredetten nézte a harcolókat. Nem szólt közbe.

.Myra arcán nem látszottak érzelmek, Tintéről pedig lehetetlen volt bármit leolvasni. Egy tíz lépés átmérőjű körben kerülgették egymást. A lány kezében kard volt, a varkaudar egy kétélű csatabárdot lóbált. Neki fogyott el előbb a türelme; felordított, és megrohamozta a lányt. Myra gyors és könnyed léptekkel ugrott félre, s közben felületi sebet ejtett Tint combján. Ennyi elég volt a varkaudarnak, hogy megértse: nem tudja lerohanni a lányt, mert az túl gyors. Lassan közelített hozzá, és megpróbálta testi erejét kihasználni. A leginkább fejre és vállra irányuló csapásait hárítani tudta a lány, a vékony penge meglepően erősnek bizonyult. A támadások feltartóztatása azonban nagyon igénybe vette Myra erejét. Tint beszorította, s ez nem kedvezett a fürge, nagy terekhez szokott kardművésznek. A varkaudar újra és újra lesújtott, és a kard egyre alacsonyabban fogta fel az ütést, Myrának nem egyszer egészen hátra kellett hajolni. Egyszer aztán úgy tűnt, nem is képes tovább kivédeni a halálosnak szánt csapásokat: a penge és a bárd összecsendült, s a kard lehanyatlott. Droun felszisszent, de a varkaudar csak a puszta földet találta el. A lány akarattal engedte le fegyverét, s kissé félre is fordította. A varkaudar kénytelen volt előbbre lépni, s így Myrti kifordulhatott a kör belső részébe. Többé nem is hagyta magát beszorítani, gyorsan, kecsesen kilépett az ilyen helyzetekből. Mozgása nem is harcosra, hanem táncosra vallott. Droun úgy látta, hogy ütéseiből hiányzik a kellő erő: amikor eltáncolt Wortau Tint elől, meg-megsebezte, de a sérülések nem voltak komolyak. Bőven csorgott belőlük a vér, de nem akadályozták mozgásában a varkaudart. Mindazonáltal el kellett ismernie, hogy Myra méltóbb ellenfele Tintnek, mint előzőleg gondolta volna. Ebben a felismerésben alighanem a varkaudar is osztozott; időnként megtorpant, megrázta a fejét, s nemcsak azért, mert homlokáról szemébe folyt a vér. Nem számított ilyen hosszú harcra, és az sem tett jót, hogy az előző éjszakát lovaglással töltötte alvás helyett: egyre dühösebb és fáradtabb lett. Tudta, hogy ellenfele épp erre számít, ezért megpróbálta összeszedni magát. Myra homlokán egyetlen izzadságcsepp sem látszott, pedig sokkal többet mozgott, mint ő. Újra meg újra ugyanazt játszotta Tinttel: közel engedte magához, hogy aztán kitérjen előle, körbetáncolta, megmarta éles pengéjével… Akár egy drótszőrű pincsi, amikor a húszszor akkora alpesi tehenet terelgeti. Talán Wortaunak is éppen ez a hasonlat jutott eszébe, amikor felbőszültén ismét nekirontott a lánynak. Myra megvárta, amíg egészen közel ér, s ellépett mellette. A varkaudar ezúttal teljesen védtelenül hagyta a nyakát, s túl fáradt volt, hogy elég gyorsan reagálhasson, amikor a lány a feje fölé emelte a kardot. A penge belehasított a vastag fekete nyakba, átvágta az ereket, a gégét, aztán a gerincet is… Tint még állt, amikor feje hat lépésnyire földet ért. Aztán megingott a hatalmas test, és puffanva földet ért. Közel s távol ez volt az egyetlen zaj még hosszú pillanatokig! Myra a fűbe törölte a kardját, aztán a mellénye és cipője felé indult. A varkaudarok szó nélkül utat nyitottak neki.

- Most mi van? - kérdezte súgva Droun Chemikologicum Berilleinomtól.

- A varkaudaroknál a párbaj szent dolog. Myra ráadásul a főnöküket győzte le. Ha ő is varkaudar lenne, Tint helyébe léphetne.

- Inkább azt mondd, mit tegyünk!

- Kövessük Myrát. Nincs okuk már itt tartani bennünket, hiszen nincs nálunk a kristály.

- De...

- A párbaj döntött. Menjünk, még mielőtt az ősi hagyományokon felülkerekedik a józan ész!

A herceg és testőrei elhaladtak a varkaudarok sorfala mellett. A szekeret nem volt bátorságuk elkérni, a két gnómot a herceg és Koestling maga elé emelte a nyeregbe. Elindultak a Birodalom felé, és még csak vissza sem mertek nézni.

Senki sem követte őket, és hamarosan megpillantottak egy falut. Még mielőtt odaérhettek volna, Myra megfordult, s miután megbizonyosodott róla, hogy a varkaudarok nem láthatják őket, leszállt a suliárról. Szobormerev arcán kínos fintor futott át. Eszeveszett dühvel tapogatta a ruháit, különösen a béléseket. A nadrágja derekánál megállt, keze egy pillanatig matatott az öv hátsó részén, aztán előhúzta a kristályt. Egy kis ideig nézte, aztán odahajította a hercegnek, aki alig tudta elkapni. A lány arca eltorzult, és hangja is sokkal élesebb volt a szokásosnál.

- Azt mondtam, hogy az életemet adnám érted. Azt nem, hogy a becsületemet is!

- Nem tettél esküt arra, hogy nincs nálad a kristály.

- De rákényszerülhettem volna!

- A Birodalom fontosabb, mint a becsületed.

Hiába gyakorolta évekig, Myra most alig tudott uralkodni magán. Résnyire összeszűkült szeméből olyan gyűlölet áradt Droun felé, hogy a férfi hirtelen megborzongott. Aztán a lány merev, arcvonásai egyszer csak elernyedtek, s hangjából sem érződött az előbbi indulat.

- Bizonyára jó király lesz belőled, Droun - mondta, és elfordult a hercegtől. Intett Koestlingnek, aki óvatosan közelebb lépett. - Arra szerződtünk, hogy épségben visszahozzuk a herceget a varkaudaroktól. Ez itt már a Birodalom, a szerződésünk lejárt.

A néma bólintott, és felpattant a sullár nyergébe.

- Gondoskodj róla, hogy fizetségünk bármelyik Fairlight bankban felvehető legyen - mondta a kardművész a hercegnek, és meg sem várva a választ, ő is nyeregbe szállt. A két zsoldos kelet felé lovagolt, s hamarosan eltűntek a herceg és a két gnóm szeme elől.

Droun egyszerre úgy érezte, elvesztett valamit. Mintha eltűntek volna a színek a környezetéből, a nap fénye megfakult… Aztán kinyitotta a tenyerét, s a khadil kristály szilánkja felragyogott. Már nem számított semmi más: a Birodalom jövőjét tartotta a kezében.