ványpadlót. De amikor felfogta, mit akar Laurel, sietősebbre vette a tempót.

A márványból faragott szökőkút szélénél térdre rogyott, az Excaliburt óvatosan a földre fektette, mindkét karját beledugta a víz-be, és vadul dörzsölni kezdte a bőrét. A víz a karja körül sötétvörösen bíborlott, majd ahogyan a vér terjedni kezdett, rózsaszínre váltott.

Laurel a szeme sarkából megpillantotta Caelint - a vele egykorú egyetlen Mixer fiút -, aki éppen őket bámulta. Tökéletes. - Hé! - szólt oda neki. -

Megtennél nekem egy szívességet? Kellene egy tiszta ing. Neki - mutatott Davidre, nehogy Caelin egy fodros blúzzal térjen vissza.

Caelin a furcsa jövevényt méregette - mindig őrizte a saját térfelét -, majd bólintott, és elindult a szobák irányába. Chelsea egy pillanat -

tal később jelent meg, kezében egy rakás tiszta zsebkendővel.

-

Köszi! - mondta Laurel, és elvette a legfelsőt. Lepillantott a ko -

szos vízre, amelyben David még mindig a karjait sikálta, és elfintorí -

totta az orrát. A szökőkút tetejénél kristálytiszta, jéghideg víz csor -

dogált, így Laurel ott nedvesítette meg a kendőt, és elkezdte letörölni David arcáról a vért.

-

Segítek - mondta halkan Chelsea, ő is megvizezett egy kendőt, és a másik oldalon kezdett el törölgetni vele, ahol egy makacs és széles vércsík egészen a fiú nyakáig lefutott.

-

Vetkőzz! - utasította Davidet Laurel, amikor a fiú arca már tiszta volt. - Abból a pólóból az életben nem mossuk ki a vért. Vedd le és dobd ki!

Végre tiszta kezekkel, David óvatosan megfogta a póló alját, és vi -

gyázva, nehogy összevérezze az arcát, lehúzta magáról a piszkos ruha -

darabot, és lehajította a földre.

Laurel először azt hitte, hogy csak a képzelete játszik vele, amikor feltűnt neki, hogy hirtelen minden elcsendesedik körütöttük, de to -

vábbi egypercnyi dörzsölgetés után észrevette, hogy a teremben megállt a levegő.

A csendet duruzsolás váltotta fel, egyre hangosabban és hangosab ban Chelsea is észrevette, hogy valami nincs rendben, és idegesen kör -

bepillantott.

Mindenki Davidet bámulta. Illetve David mellkasán azt a néhány, jól látható szőrszálat.

Nem tudták róla, hogy ember.

Chelsea sem bukott le, hiszen a csata hevében egyrészt nem figyel -

tek erre, másrészt viszont Chelsea -n nem akadt áruló testszőrzet. Néhány tündér most a szökőkút peremére fektetett kardra meredt, és eltakart szájjal sugdolózni kezdtek.

David is észrevette őket, és abbahagyta a mosakodást. Farkassze met nézett azokkal a tündérekkel, akik elég bátornak bizonyultak, hogy a szemébe nézzenek.

Tamani hangos léptekkel, dühös arckifejezéssel trappolt át az ebédlőn, a kezében összehajtogatott, fehér vászonnal. Caelin mögötte me netelt, és szemmel láthatóan boldogan engedte át a neki kiosztott fel-adatot másnak.

- Tessék - mondta Tamani, és David felé nyújtotta a száraz, hófe hér ruhadarabot. - Egy tiszta ing jár annak, aki megmentette az Aka -

démiát. Némi hallgatás után David átbújtatta a fejét az ing nyakán, és pontosan úgy festett az Avalon-stílusú felsőben, mint bármelyik más tündérfiú.

Amikor rákerült az ing, az ebédlő is megélénkült, bár tö bb tündér kíváncsian, elítélően vagy éppen félve méregette az emberfiút.

-

Hogy érzed magad, pajtás? - kérdezte Tamani, és levetette magát a díványra David mellé.

-

Jobban - lelelte a fiú. - Egy pohár víznek azért még örülnék.

Chelsea azonnal elindult érte.

-

Gondolod, hogy készen állsz egy újabb menetre? - vetette oda Tamani látszólag könnyedén, de Laurel tudta, hogy a legszívesebben azonnal elindulna Yeardley-vel Jamisonhoz.

David lebiggyesztette az ajkát. Volt valami űzöttség a tekintetében, de aztán ránézett a kardra, és pillanatnyi csend után megszólalt: - Szerintem igen

- mondta.

-

Köszönöm!

David lehunyta a szemét, vett néhány mély lélegzetet, majd a kard után nyúlt.

-

Még nem - mondta Laurel, és talpra u grott.

-

Laurel! - kezdte Tamani könyörögve.

-

Hadd kössem be a válladat először! - A tündérfiú szürke pólója cafatokban lógott, és tele volt rászáradt nedvvel, de ha nem kötik be a sebet, az több mint valószínű, hogy újra szétnyílik.

- Jól vagyok - mondta Tamani, és hirtelen elfordult, hogy a lány ne is lássa a vállát.

-

Dehogy vagy jól. Fájdalmaid vannak, de sokkal... hatékonyabb leszel - tette hozzá Laurel beletörődve -, ha lekezellek.

Tamani habozott, majd Chelsea -re nézett, aki éppen akkor én vissza a vízzel. - Jól van, de siess! - mondta engedékenyen. - Nincs sok időnk.

-

Gyors leszek! - ígérte Laurel.

Megkereste a legközelebbi gyógyszerespultot, és körülnézett a meg -

maradt gyógyszerek között. - Elvihetem ezeket egy kicsit? - kérdezte, és felkapott kétüvegnyi tiszta oldatot és egy csomó kötőzőpólyát.

A tündér bólintott, alig pillantva fel munkájából: éppen eg y kisgyerek vállán varrt össze egy vágást kaktusztüskével.

Laurel visszarohant Tamanihoz. - Vedd le! - mondta, és megérintette a fiú pólóját.

Tamani Davidre pislogott, majd felnyögött, mikor felemelt karral igyekezett megszabadulni a sebeibe beleragadt r uhadarabtól. Legalább fél tucat új, felületes sérülésből szivárgott a nedv, és a bordái alatt található mély vágás fölött - amelyet pedig Laurel reggel alaposan bekötözött - szintén átázott a kötés.

A vállsérülés nem egyetlen sebből állt, ahogyan Laurel eredetileg gyanította, hanem nagyjából öt mély lyuk tátongott a fiú felkarján. Tamani felszisszent, amikor Laurel a megnedvesített kendővel hozzá -

ért a sebekhez. - Ne haragudj! - mondta halkan a lány, és igyekezett összeszedni magát, nehogy összeomoljon: a sebek mélysége ugyanis leginkább döfésekre utalt. - Nemsokára jobb lesz.

- Ne! - mondta Tamani, és lefogta Laurel kezét, amikor az az üve gért nyúlt.

- Tessék?

Ne érzéstelenítsd el! - kérte a fiú, még mindig alig nyögve. - Nem tudom rendesen mozgatni, ha nem érzem. Tegyél rá gyógytonikot, és kösd be! A többit nem engedem.

Laurel összeráncolta a homlokát, de bólintott. Megjósolni sem lehe -

tett, mennyi harc vár még rájuk aznap. - Szorítsd meg a kezem, ha fáj -

mondta, ugyanazt a taktikát alkalmazva, mint kiskorában az apja. De Tamani nem fogta meg Laurel kezét, hanem a jó karjával átölelte a lány derekát, és arcát elfojtott nyögéssel az ölébe temette. Laurel kihasználta az alkalmat, és megsimogatta a fiú ébenfekete haját, mi közben az üvegért nyúlt, hogy olyan gyorsan túleshessenek a műveleten, amilyen gyorsan csak lehet.

Igyekezett nem figyelni a combját markoló ujjakra, a fiú halk lég-zésére a derekánál és a bordái alatt megpihenő homlokra. Gyorsan dolgozott, és azt kívánta, bárcsak megállna az idő, de tudta, hogy a késlekedés további életeket jelent.

-

Készen vagyok - suttogta kínzóan rövid idő múlva.

Tamani hátrahúzódott, és megnézte a vállán sorakozó ragtapaszo -

kat, amelyek az elkövetkező hetek során belenőnek majd a bőrébe. -

Köszönöm! - mondta csendesen.

Laurel makacsul a földet bámulta, miközben összeszedte a gyógy -

szereket, és visszavitte őket ahhoz a szekrényhez, ahonnan elhozta, Mire visszaért, Tamani kezében már ott volt a lándzsa, és megállt Da -

vid előtt: - Mehetünk?

David csak egy szemvillanásnyi ideig tétovázott, aztán bólintott.

-

Fedeznünk kell az utat, Yeardley-nek nem eshet bántódása, de a kapukkal szerintem nem szabadna próbálkoznunk. Úgy távozzunk, ahogyan te érkeztél! - mondta Tamani érzelemmentes hangon, a feladatra koncentrálva.

-

A korláton keresztül? - kérdezte David, és felvonta a szemöldökét.

-

Van jobb ötleted? - kérdezett vissza Tamani, és gúnynak nyoma sem volt a hangjában.

David egy pillanatra elgondolkodott, aztán megrázta a fejét. - Menjünk!

-

Lesegítünk benneteket - ajánlkozott Laurel, bár egy belső hang folyamatosan azt sikoltozta a fejében, hogy ne engedje el a fiúkat.

Mind a négyen elindultak az ebédlőből, és végigmentek a sötét folyosón.

A csatazaj minden egyes lépéssel egyre hangosabb lett. Az Akadémia ugyan állta a troliok támadását, de vajon meddig bírják a falak? Hány csatát képes túlélni Tamani? A végén túl sok sebet fog

kapni ahhoz, hogy életben maradhasson. Bármennyire előnyös hely -

zetben is van Avalon, a troliok túlereje legyűrheti.

Amikor ismét megjelentek az erkélyen, Kátya megrettenve for -

dult feléjük. - Az Istennőnek hála, hogy visszajöttetek! Valami történik!

- Micsoda? - kérdezte Tamani, és odarohant Kátya mellé, a kor -

láthoz.

- Hullanak - mondta Kátya, és az odalent sokas odó trollok sere-gére meredt. - Az elmúlt órában már többször is láttam, de azt hit -

tem, hogy csak én nem látom a sérüléseiket. Most már csoportosan történik.

Öten, hatan, néha tízen is egyszerre. Nézzétek! - kiáltotta, így Laurel, David és Chelsea is a korláthoz léptek.

A trollok változatlanul a kidőlt fából készített faltörő kossal pro bálkoztak a kapunál, és Laurel látta, hogy a fa bizony már repedezik. De amikor hátrálni kezdtek, hogy újabb rohamra indulhassanak, a fatörzs elmozdult, és oldalirányba gurulni kezdett, mert néhány troll térdre esett.

-

Ott is ezt csinálták! - mutatott Kátya egy csoportra az erkély alatt.

-

A Tavaszban is ez történt azzal a trollal! - mondta David. - Meg a lepedőnél, amikor fel akartatok húzni!

-

Én ezt nem értem - vallotta be Tamani. Laurel látta, hogy ez alatt az egy mondat alatt is újabb trollok estek el. Ekkorra már az ad dig összevissza rohangáló szörnyetegeknek is derengeni kezdett va lami, ezért ahelyett, hogy az Akadémia épületét ostromolták volna, súgdolózni és mutogatni kezdtek. A pánik egy tűzvész gyorsaságával terjedt, és az erkélyen nézelődő kis csapat megfeledkezve tervéről, a döbbenettől bénultan figyelte, hogy egyik troll zuhan a földre a másik után.

- Ezek menekülnek - mondta David elámulva, nem kis megköny-nyebbüléssel a hangjában. Az életben maradt trollok sarkon fordul -

tak, és a kapuk felé inaltak, de igyekezetük hiábavaló volt. Nemsokára csend borult a tájra, és minden troll mozdulatlanul terült el az Aka -

démia egykoron gyönyörű kertjében.

- AK K O R M O S T . . . M E G H AL T AK ? - kérdezte Chelsea a hosszúra nyúlt csend után.

- Hát, az ott a Tavaszban nagyon, de nagyon halott volt - felelte David.

- És akkor most mi legyen? - tette fel a kérdést Laurel, és a csata mezőre meredt. - Vége van?

- Mi folyik itt? - rontott ki az erkélyre Yeardley, megtörve ezzel a kínos csendet. Mind a két kezében egy-egy vászonzacskó volt - a készlete, ismerte fel Laurel.

- Nehéz lenne megmondani - felelt neki Tamani, és a földet mé regette. -

Halottnak tűnnek, csak az istennő tudja, miért. Valahogy gyanús ez az egész.

- De miért?

Mindannyian felfigyeltek a zöldellő domboldalon mozgó alakok - ra.

Valakik a Kapuk Kertjének irányából jöttek felfelé az ösvényen.

-

Trollok? - kérdezte valaki a tömegből.

Laurel összehúzott szemmel méregette a közeledő alakokat, majd úgy érezte, hogy hirtelen nem kap levegőt. - Klea az - mondta halkan. - Yuki is vele van.

-

Nem értem - mondta Yeardley.

-

A Vadvirág - magyarázta Tamani. - Legutóbb róla próbáltuk ki-deríteni, ki is lehet valójában. Téltündér.

Kátya felszisszent. - Ide jönnek?

-

Nem tudom - felelte Tamani. - Ha nem ide, akkor a palotába. Nem is tudom, melyik a rosszabb. Bármi is legyen a szándékuk, elkés -

tünk. Ezért lett volna szükségünk Jamisonra - hogy harcoljon vele.

-

Gonosz? - kérdezte most Yeardley, és bár igyekezett palástolni, félelem kúszott a hangjába.

-

Nem lehetünk biztosak semmiben - felelte neki Tamani.

Laurel szerint biztosak lehettek benne: Yuki miatt léphettek be a trollok Avalonba, tehát a Téltündér felel a pusztításért.

-

Hiszen csak egy száműzött Ősztündér, Callista bábja - mondta Tamani.

Ez alkalommal Yeardley már nem is igyekezett titkolni, mennyire megrettent a hallottaktól. - Callista? Hiszen az... - Az erkélyen gyülekező Ősztündérek felé fordult. - Azonnal el kell tűnnünk innen, Most rögtön!

-

Nem mehetünk el csak úgy - mondta Laurel, és követte Yeardley-t, aki átvetette magát az erkély korlátján. - Elbarikádoztuk magunkat.

Valószínűleg ez a legbiztonságosabb hely egész Avalonban.

Yeardley megtorpant. - De meddig? - mondta olyan halkan, hogy Laurel beleborzongott. - Szerinted mennyi idő kell egy Té ltündérnek ahhoz, hogy lebontson egy fából épített barikádot?

-

Igaza van - szólt közbe Tamani Laurel válla felett. - Menekül-nünk kellene. Van egy sűrű erdő nyugatra... út is vezet arrafelé, igaz?

-

Igen - felelte Yeardley.

-

Szedjetek össze mindenkit, és s iessetek oda! Jamison nélkül... nem tudom, mi mást tehetnénk.

Laurelt elkeserítette, hogy ilyen tehetetlennek látja Tamanit. A fiú egész nap trollok ellen harcolt, minden ellenfelét legyőzte, és most két tündér meghátrálásra kényszeríti.

- Rendben! Hé, ti ketten! Rohanjatok a nyugati barikádhoz! - parancsolta Yeardley egy sötét szemű tündérnek, akire Laurel egy haladó csoportból emlékezett. - Azonnal le kell bontani! - Majd Tamanihoz fordult.

- Néhányan a csírákkal maradtak odafenn, és láttad, meny -

nyien vannak az ebédlőben. Mindenki más a kísérletein dolgozik, és...

- A micsodájukon? - kérdezte Tamani.

- A kísérleteiken - ismételte meg Yeardley, és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy tudatában lenne, mennyire irracionális az, amit mond.

- Nos, akkor szedjétek össze őket is! - mondta Tamani. - A pokolba a kísérletekkel!

- Tam - szólt Kátya a korlát mellől. - Elhaladtak a Téli Palotához vezető

elágazás mellett. Most már biztos, hogy idejönnek.

Tamani egy hosszú pillanatig nem mozdult, aztán azonnal akcióba lendült, mintha valaki megnyomott volna rajta egy gombot. - Na, akkor, akinek nincsen fegyvere, induljon! Most! - parancsolta, és bic-centett egyet David felé. - Megkezdjük az evakuálást.

Beterelte az erkélyen tébláboló tündéreket az Akadémia épületébe, majd le a lépcsőn.

- Én nem megyek! - mondta Laurel, és megvetette a lábát, amikor Tamani a többiekkel együtt le akarta tessékelni a lépcsőn.

- Laurel, kérlek! Klea ellen nem tehetsz semmit!

- De ti sem, fiúk! - Laurel szerette volna visszaszívni, ami kicsú -

szott a száján, de elkésett. - Én... izé, nem úgy értettem.

Tamani egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig hallgatott. - Talán tényleg nem - suttogta végül. - De nyerhetünk elég időt ahhoz, hogy legalább ti elmenekülhessetek. Miután benneteket kijuttattunk, kimegyünk a főkapu elé, és fogadjuk. Ti pedig rohanjatok az erdő felé!

Laurel Davidre nézett, de hiába várt tőle támogatást: a fiú egyetér-tően bólogatott.

-

Oké - mondta Laurel halkan. Gyűlölte, hogy nem tud a segít -

ségükre lenni. - Visszamegyek Yeardley-vel Rhoslynhoz. Idehozzuk Jamisont, amint lehet.

-

Remek! - mondta Tamani, és halványan ugyan, de szemmel lát -

hatóan megkönnyebbült.

-

Vidd magaddal Chelseat -t is! - tette hozzá Da vid, és előretolta a lányt, majd gyorsan újra megmarkolta a kardot.

-

Persze - bólintott Laurel, és kézen fogta Chelsea -t.

-

Gyerünk! Nézzük meg, hogyan segíthetnénk a többieknek!

-

Köszönöm! - mondta Tamani, és megszorította a lány kezét.

Laurel is megszorította az övét, de nem emelte fel a fejét, hogy a fiú szemébe nézhessen - nem akarta, hogy az meglássa, mennyire re-ménytelennek érzi a helyzetet. Emlékezett még rá, mit tett Yuki a la -

kóparkban, és hogyan bánt el Jamison a trollokkal. Mégis mit gondol David és Tamani, meddig húzhatják egy Téltündér ellenében? Addig biztosan nem, amíg Laurel és Yeardley felébresztik Jamisont és idehozzák.

-

Először a csírákat kell kimenekítenünk - mondta Yeardley az átrium felé menet. - Mindenki a nyugati kijárathoz! - Néhány tündér - akik közül többen alig tudtak úrrá lenni a rájuk törő pánikon - már futott is, hogy terjessze a parancsot.

-

Laurel! - Tamani dübörgött le a lépcsőn, a nyomában Daviddel, miközben a bejárat felől durrogó hangok hallatszottak.

-

Hekaté szemére! - káromkodott Yeardley. - Ez meg mi volt?

-

Katonák a főkapunál - mondta Tamani zihálva. - Hátulról jöttek, megkerülték az épületet. Trolinak túl kicsik, de felfegyverezték őket.

Biztosan Klea emberei!

-

Klea? - kérdezte Laurel teljesen összezavarod va. - Hiszen ő még ide sem ért.

- Valószínűleg előreküldte őket - mondta Tamani színtelen, érzelemmentes hangon. - Én is ezt tettem volna a helyében, és csak akkor támadnék, amikor már mindenki a helyén van. Tudhattam volna. Pon -

tosan ott vagyunk, ahol szeretné, hogy legyünk, és semmit, de semmit sem tehetünk.

Mintha csak végszóra történt volna, a négy méter magasan álló, dekoratív, színes üvegablakok egyszerre törtek be, üvegszilánkot záporozva a bútorokkal teletömött átriumban rekedt tündérekre. Fél-tucatnyi repedt műanyag doboz is szétgurult a teremben, amelyekből színtelen folyadék szivárgott, átható benzingőzt árasztva.

-

Most mit tegyünk? - kérdezte Yeardley. - Gyülekezzünk? Me-neküljünk? Szerintem...

A mondatot nem fejezhette be, mert fülsiketítő robbanás rázta meg a falakat. A szebb napokat látott bejárati ajtót alulról lángnyel vek nyaldosták, lemarva róla a lakkozást, és belobbantották a barikád irányába folydogáló benzint, amitől az átriumon mintha egy tűzgolyó repült volna keresztül. Akik a legközelebb álltak a lángokhoz, azon nal meggyulladtak, de sikoltásaikat elnyelte a tomboló tűz.

-

Uránusz ikrája! - kiáltotta Yeardley. - Futás!

Kimenekültek az átriumból, ahol fekete füst lebegett az égő ben -

zintócsák felett, és a lángok elérték a szőnyegeket, valamint a termet díszítő

falvédőket is.

Miközben az ebédlő felé rohantak, Yeardley majdnem átesett a sötét szemű tündéren, akit korábban azért kü ldött, hogy a nyugati barikádot lebontassa. A lány szeme tágra nyílt a félelemtől, amikor megszólalt, és annyira hadart, hogy alig értették: - Tűz van! Ég a nyugati barikád!

Valóban, Laurel már látta is a mennyezetnél kígyózó fekete füstcsí kot, amely a nyugati kijárat felé tartott.

-

Egy kis figyelmet kérek! Mindenki nyugodjon meg! - kiáltotta Yeardley, de Laurel tudta, hogy feleslegesen. A füst már kezdett ösz -

szesűrűsödni, vastag, fullasztó felhőként szivárgott az átrium, és ha Laurel jól sejtette, a többi kijárat felől.

Az Ősztündérek olyan pánikszerűen próbáltak menekülni, hogy Laurel kis híján meg sem hallotta azt a sziszegő hangot, amelyet aztán valahol a fejük felett egy óriási robbanás követett.

-

Ez meg mi volt? - próbálta meg Chelsea átüvölteni a zűrzavart.

Laurel a fejét rázta, Tamani meg a mennyezet felé mutatott. — Arra mi van?

-

Osztálytermek, hálószobák - felelte Laurel, mint egy robot.

-

Nem - pontosította magát Tamani. - Itt mi van?

-

A torony - felelte Laurel némi gondolkodás után. - Öt - vagy hatemeletnyi magas... kintről már láttad.

Tamani elkáromkodta magát. - Még több benzin... gyakorlatilag minden oldalról csapdába ejtett bennünket.

Amikor újra utolérték Yeardley-t, a tanár éppen egy szekrényt nyi-togatott, és néhány idősebb tündérnek - többnyire kollégának vagy Tavasztündér beosztottnak - vödröket osztott. - Az ebédlőben álló szökőkútból nyerjetek vizet! Aurora, ha a csírákat nem tudjuk eljuttat -

ni az ebédlőbe, akkor vigyük őket az ablakokhoz! Jayden, fogj két tün -

dért, és menjetek az emeleti csigasorhoz, nyissátok ki a tetőablakokat!

-

De a levegő táplálni fogja a tüzet - vetette ellen Tamani.

-

Viszont a füst meg kiszökhet az ablakokon - mondta Yeardley, és kiadott még két vödröt. - A füst hamarabb megöl bennünket, mint a lángok.

Ha sikerülne megfékeznünk, az evakuálást is megszervez-hetjük. Rengeteg ablak és elég kötél van, ráadásul az egész Akadémiát átszelik a tűzfalak. Miféle kutatóintézet az olyan, amelyik nincsen felkészülve egy kis tűzre?

Tamani összeráncolta a homlokát. - Klea katonái odakint várnak, ráadásul fegyverekkel. Nyilván nem fogják vissza magukat: minden -

kit lelőnek, aki kibújik az ablakon.

- Sajnos ehhez én nem értek - mondta Yeardley, és jelentőségteljes pillantást vetett Tamani lándzsájára.

Laurel sóhajtott, és a torka égni, a szeme pedig könnyezni kezdett: a füst kezdett leszállni.

- Az ebédlőbe! - recsegte Yeardley, lebukott, és a többieknek is intett, hogy kövessék.

Miközben a dupla ajtók felé araszoltak, Laurel megpillantotta a tűzoltó brigádot: vízzel teli vödröket adogattak egymásnak a folyo -

só mentén, hogy megfékezzék a tüzet. A többiek a falakról rángatták le a könnyen meggyulladó anyagokat, hogy megállítsák a lángokat. A munkát azonban lelassította a maró füst, ráadásul minden szorgalmasan dolgozó tündérre jutott három másik, amelyik vakon rohan gált a folyosókon könyveket és dolgozatokat mentve. Mások a lépcsőn gyülekeztek, és azon vitatkoztak, hogy lefelé vagy felfelé menjenek. Laurel próbálta megértetni velük, hogy őket kövessék, de lenyelt egy nagy adag füstös levegőt, és megállás nélkül köhögött.

- Tündérek! Erre! - Da vid hangja úgy hasított át a füstfelhőn, valamint egy világítótorony fényszórója. Kiegyenesedve állt, látszólag nem törődve a teste körül őrülten kavargó fekete felhővel. Laurelnek tátva maradt a szája: az Excalibur varázsereje a füstöt is taszította. A tiszta levegőréteg nem lehetett vastagabb egy szempillánál, de David tiszta levegőt szívott be. A fiú újra felkiáltott: - Mindenki az ebédlőbe! Nyitják a tetőablakokat!

A lépcsőkön állókat megbénította a döntésképtelenség, és Laurel azonnal rájött, hogy azon morfondíroznak, a füstben lélegzetüket visszatartva, hogy kövessék-e Davidet.

Mert ember.

Aztán egy Laurel számára ismeretlen Mixer elkezdett furakodni a tömegen keresztül, és elindult lefelé, Davidhez. Laurel egy pillanat -

ra megrettent, azt hitte, verek edni akar. De a tündér megállt David előtt, bólintott, és lehajolva az ebédlő felé vezető füstös folyosó felé iramodott. A többi tündér vette az üzenetet: lassan, fájdalmasan las -

san a folyosó felé araszolva, lebukva, hogy levegőt is kapjanak, elin -

dultak az ebédlőbe.

De nem mindenki követte őket. Egy jóképű, ifjú tündér a másik irányba indult, átverekedve magát a tömegen. Rálépett az alsó lépcső -

fokra, de valaki rákiáltott a füstfelhő alól: - Galen, állj meg!

Valami sötét hömpölygött végig nagyon lassan a lépcsőfokok felett.

Laurel egy pillanatig azt hitte, olaj, de aztán látta, hogy van benne va lami vöröses, és olyasmi az állaga, mint a körülöttük sűrűsödő füsté. Viszont nem hasonlított a kapuknál használt altatógázra sem, amely gyorsan terjedt a levegőben... ez a permet súlyos volt, és a földhöz közel terjeszkedett, mint a szárazjég, kitöltött minden lépcsőfokot, mintha iszap lenne, aztán lecsorgott a következőre.

Galen ajka elkeskenyedett. - Vannak még fent is tündérek - kiáltotta. - Figyelmeztetnem kell őket! - Azzal késlekedés nélkül elin - dult felfelé a lépcsőn.

Abban a pillanatban, amikor a vörös füst hozzáért a lábához, Galen megtántorodott és elesett, az arca kifejezéstelenné vált, a végtagjai pe -

dig remegni kezdtek. Amikor a lépcsőre zuhant, Laurel három méter távolságból, a füstködön keresztül is látta, hogy halott.

A többiek is észrevették, és a tündérek sikoltozva menekültek a hátborzongatóan terjengő füst elől - többen egyenesen a lángoló kijáratok felé.

- Állj! Állj! - Yeardley hangját letompította a fullasztó füstfelhő.

- Ne essetek pánikba! - esedezett. - A tetőablakok nyitva vannak az ebédlőben, mindenki menjen oda!

- Galennek igaza volt, néhányan még mindig odafent vannak! Nem tehetnénk értük valamit? - kérdezte az egyik tündér tétován.

Yeardley az emeletre vezető lépcsősorokon végighömpölygő, fe nyegető, vörös füstre meredt. - Az Istennő legyen velük! - mondta halkan.

Végül majdnem minden tündér eljutott az ebédlőig, de néhányan ott maradtak, és makacsul felfelé nézelődtek. Miközben Laurel őket ügyelte, a vöröses permet szétterjedt a lépcsőfordulóban, és a díszes rácsok között sugarassá válva megindult lefelé, mint valami olajos víz esés.

- Vigyázz! - kiáltotta Laurel, magával rántva Tamanit és Chelsea -t. Épp csak megmenekültek a vékony permetsugártól, amely börtönrá - csot mintázva egyre csak folyt.

Nem volt mindenki ilyen gyors, a sötétvörös hullám homokként terítette be őket, és az áldozatok hang nélkül zuhantak el ott, ahol éppen álltak.

- Menjünk! - mondta Tamani, és megragadta Laurel karját. A lány szeretett volna tiltakozni, össze akarta szedni az elesett tündéreket, hogy biztonsá gba helyezhesse őket. De Tamani keményen fogta a kezét, és Laurel engedte, hogy a fiú maga után húzza.

Az ebédlőben Yeardley azt az utasítást adta a tündéreknek, hogy nedves rongyokkal tömködjék el az ajtók alját. A tűzoltóbrigád azon tagjai, akik megmenekültek a vörös permettől, a padlót locsolták, és átáztatták a parkettát. A nagy tetőablakoknak köszönhetően - amelyeken át most már a halvány, éjszakai égbolt tekintett be - a füst itt

magasabban szállt, Laurel felegyenesedve is kapott levegőt. Rápillan -

tott Chelsea-re, akinek megfeketedett az arca és a ruhája, és a lány gyanította, hogy ő is hasonlóképpen fest. Amikor körülnézett, megdöbbent azon, milyen kevesen maradtak, és főleg azon, hogy milyen kevesen vannak eszméletüknél. Egyébként is itt látták el a sérülteket, de a sebesültek mellett most tucatjával feküdtek azok is, akik elájul- tak a füsttől.

-

Most mi legyen? - kérdezte Laurel.

-

David és én törünk ki először - felelte Tamani, és egy csapatnyi

tündér felé intett, akik éppen létrát igazítottak az egyik magasan álló ablakhoz. - Nem feltétlenül ideális az evakuáláshoz, de a tetőabla -

kok, a tűzfalak és a szökőkút segítségével elvileg ki tudunk juttatni mindenkit - már ha nem lőnek le bennünket, miközben ki -be járunk az ablakokon.

Laurel érezte, hogy valami zavarja a fiút, mert az furán méregette az eget.

- Mi az? - kérdezte, és kezét Tamani karjára tette.

Néhány másodperc múlva Tamani odafordult felé. - Klea nem fog sokáig itt időzni, tudja, hogy nyert ügye van. A Téli Palota ellen indul majd, és valakinek meg kell állítania. Meg kell állítanom!

Bár Laurel nem szívesen gondolt arra, hogy Tamaninak újra sz em-be kell fordulnia Kleával, tudta, hogy a fiúnak igaza van. - Vigyél magaddal! - erősködött.

-

Laurel, kérlek...! - esedezett Tamani, de hiába, Laurel a fejét rázta.

-

Nem Klea ellen, csak segíts kijutnom innen! Nekem és Yeardley -

nek! Elmegyünk Jamisonért. - Közelebb lépett Tamanihoz, hogy még David és Chelsea se hallják, amit mondani készül. - Tudod, hogy ő az utolsó reményünk.

-

Szerinted Yeardley eljön veled? - kérdezte Tamani, és Laurel rápillantott a tündérre, aki még mindig a pánikba esett tündér eket

igazgatta. Yeardley volt a fény az éjszakában, és ő most el akarja vinni innen.

- Kénytelen lesz, nem? - kérdezte Laurel összeszorult torokkal.

Ekkor azonban hirtelen támadt zűrzavar terelte el a figyelmét, amikor a körülöttük lévő fény furcsa, beteges árnyalatot öltött. Laurel egy pillanat alatt felismerte, hogy bármi legyen is az, a tetőablakokon keresztül érkezik. A vörös permet valószínűleg kifolyt a lenti ablakokon, és a széles tetőn keresztül most az ebédlő felé tartott, elhomályosítva a tetőablakokat, és miközben Laurel felfelé pislogott, be is áramlott a terembe.

A halálos vízesés sugarai legalább hatméteres szélességben kezdtek aláhullani, és először egy vászon lepedővel letakart ágyon fekvő, esz méletlen, kormos tündért találtak el. A tündér hangtalanul remegni kezdett, aztán megdermedt, miközben az olajosan fénylő vörös füst szétterjedt a padlón.

Az összegyűlt tündérek először csak aggodalmaskodva morgolód -

tak, de aztán kitört a pánik. Szinte egy emberként fordultak meg, és majdnem leverték Laurelt a lábáról, amikor vakon, kétségbeesetten rohanni kezdtek -

rohanni, maguk sem tudván, merre.

Laurel mereven bámulta a vörös permetet, és magánkívül szorítot ta Tamani ujjait, miközben beléhasított a felismerés.

Nem menekültek meg Klea mérgétől, minden a nő terve szerint haladt.

Nem volt kiút.

A VÖRÖS HALÁL LASSAN, nagyon lassan gomolygott a padló felett, és a füstkígyók inkább hasonlítottak valamiféle élőlényre, mint egysze -

rű gázra. A kígyók gyilkos ölelésbe fogták áldozataikat, először a leg-védtelenebbekkel kezdve - azokkal a tündérekkel, akik eszméletlenül hevertek a földön.

Meg kell mentenem őket! A kétségbeesés minden racionális elképzelést kitörölt Laurel fejéből, és már éppen indult volna a földön fekvők felé, amikor az elé toppanó Tamani mellkasába ütközött. - Laurel, ne!

Birokra kelt a fiúval, mert mindenképpen segíteni akart a tehetet -

len, eszméletlen tündéreken. Tamani azonban szorosan ölelte a de -

rekát, és mintha David cirógató ujjait is ér ezte volna az arcán - ő is nyugtatni próbálta.

- Laurel! - suttogta Da vid. - Ne csináld! - Ez a néhány csendes szó olyan hatással volt Laurelre, hogy mozdulatlanná merevedett, mintha a fiú ordítozott volna vele. - Gondolkodnunk kell - mondta David, és a lány lassan nyugalmat kényszerített magára.

Aki még tudott állni, felmászott a terem szélénél elhelyezett aszta -

lokra, és rettegve figyelte az eseményeket. A kijáratok lángokban áll -

tak, és ahová a lángok nem jutottak el, onnan mérgező gáz áramlott feléjük.

Laurel szinte a bőrén érezte Klea megvetését, amely a támadás minden egyes pillanatát áthatotta. Ezek az emberek a tanárai, a barátai

- gyakorlatilag a családja voltak. De a mai események világossá tették, hogy Klea holtan akarta látni őket, és ami még ennél is rosszabb: azt akarta, hogy rettegve haljanak meg.

Laurelt rázta a düh. Ugyan már, nem a trollok az igazi szörnyetegek Avalonban, hanem Klea!

Laurel ellökte David karját, és odaszaladt egy eszméletlen tündér hez, aki mintegy félméternyire feküdt a szivárgó füsttől. Laurel át -

karolta a fiatal tündér mellkasát, és elkezdte hátrafelé vonszolni, el a veszélytől.

Tamani megfogta volna a lány kezét, de Laurel őt is ellökte. A fiú most már határozottabban nyúlt utána. - Laurel, mit csinálsz? Hova akarod vinni?

- Nem tudom! - kiáltotta a lány, és a szemében dühös könnyek égtek. -

Csak el... attól! - Visszament, és egy másik tündért húzott el a vörös pára útjából. Mindenképpen meg fognak halni, de Laurelnek valahogy fontos volt, hogy ne most haljanak meg, ne akkor, amikor ő még meghosszabbíthatja az életüket. Egy újabb tündér vállát ragadta meg, és őt is az első mellé húzta.

Tamani bólintott, és ő is ugyanígy tett, félrehúzott egy tündért, bár a gyilkos permet egyre közeledett, és lassan, centiméterről centiméterre vette be az ebédlőt. A nyitott tetőablakokból most már öm lött a füst, a padló hamarosan halálos bíbormocsárrá változott.

Chelsea és David együtt húztak fel egy tündért az asztalra, és má sok is csatlakoztak a mentőakcióhoz: mindannyian Laurel dühödt mozdulatait utánozva sorakoztatták fel a sérülteket, amíg egy egész kőkockasor nem alakult ki a füstfelhő és legközelebbi áldozatai között.

Amikor David egy újabb tündérért indult, Tamani a mellkasára tett kézzel megállította. - Hozd ide a kardot! - A füst már néhány

centiméternyire megközelítette azt a helyet, ahol David a márvány padlólapba szúrta az Excaliburt. - Nem veszíthetjük el.

David bólintott, és megfordult, hogy kihúzza a kardot. A szeme tágra nyílt a döbbenettől. - Várj! - kiáltotta, és megragadta Tamani karját. - A kard! Laurel! Mi van annak a falnak a túloldalán? - kérdezte, és az ebédlő hátsó falára mutatott.

-

Semmi, ez egy tűzfal - zihálta Laurel, és megállás nélkül von -

szolt egy újabb tündért a biztonságba. - A falon túl a kertek vannak, meg ilyesmi.

-

Ennyi? - erősködött a fiú. - Nincs a közelében semmi? Terasz vagy ilyesmi?

-

Ott vannak az üvegházak is - szólt közbe Caelin, és Laurelt meg -

lepte, hogy a fiú egyenesen Davidhez intézi szavait.

-

Tökéletes - mormolta David, majdhogynem magában. - Ott el-rejtőzködhetünk bárki elől, aki esetleg arrafelé jár.

-

De innen nem lehet odajutni! - szállt vitába vele Caelin. - Nincs ajtó. Csak fal van.

-

Kösz - mondta David, ujjait az Exacalibur markolatára f onta, és kihúzta a kardot ideiglenes hüvelyéből. - Majd én csinálok ajtót magamnak.

Laurel látta, hogy David megindul a fal felé, egy pillanatra lehajtja a fejét, felemeli a kardot, és belevágja a kőfalba. A remény könnyei csillantak meg a szemében, amikor a fiú hosszú, függőleges vonalat vágott a falba. Két vágás oldalra, és fénycsíkok jelentek meg a falon.

-

Nyomjátok! - kiáltotta David, és a tündérek eszméletlen tár -

saikat óvatosan kerülgetve köré gyűltek. Teljes erejükkel nyomni kezdték a falat, miközben David alul is vágott egy csíkot, és a téglalap alakú vágat recsegve-ropogva hullott a földre, a lenyugvó nap fénye pedig bevilágította a termet.

Az elkövetkező tizenöt perc olyan volt, mint egy rémálom lassított felvételen. Laurel karja megfájdult, miközben egyik ájult tündért a másik után húzta át a keskeny nyíláson az egyik üvegház felé. A lába is remegett a kimerültségtől, hiszen egész nap a trollok elől menekültek, félő volt, hogy összeesik. De minden egyes tündér, akit sikerült elvonszolniuk az ebédlőből, esélyt kapott az életre.

A tündérek azonban bénultan megtorpantak, amikor a vörös mé -

reg elindult az ebédlőből az üvegház átlátszó mennyezete felé. Egy emberként tartották vissza a lélegzetüket, amikor a ferde tető kívül ről vörösre színeződött, de szerencsére a szigetelés kitartott, biztonságban voltak.

A Laurel mellett igyekvő tündérek arcán csörgött az izzadság - ilyesmit legtöbbjük korábban soha nem tapasztalt -, de kezdtek kifutni az időből. Az ebédlőben terjengő gáz szinte teljesen beterítette a padlót, és továbbra is ömlött befelé a nyitott tetőablakokon, már nem is sugárszerűen, hanem olyan széles hullámokban, mint maga az ablak.

-

Abba kell hagynunk - mondta ki végül Yeardley. Az egész ebéd -

lő rozsdaszínű vízesésekkel tarkított, halálos akadálypályává alakult.

-

Csak még egyet! - könyörgött levegő után kapkod va Laurel. -

Eggyel még elbírok!

Yeardley egy másodpercre elgondolkodott, aztán bólintott. - Jó, akkor mindenki kihoz még valakit, aztán le kell zárnunk ezt a lyukat, különben feleslegesen dolgoztunk.

Laurel az ájult tündérek legközelebbi sorához rohant. Jó hatmé ternyit is kellett vonszolnia a következőt. Sajgó karjával átölelte az első tündér mellkasát, és közben fájt a szíve, mert annyi mindenki mást is elérhetett volna, akiket pedig már nem lesz alkalma megmenteni.

Amikor megfordult, egy újabb permethullám ömlött alá a tetőab -

lakból, és eltakarta előle a nyílást. Amikor a sötét méreg elérte a pad -

lót, olyan volt, mintha szétfröccsent volna, és az apró cseppek annyira megközelítették a lányt, hogy kénytelen volt félreugrani, nehogy el -

találják.

Laurel a fogát összeszorítva magasabbra emelte az alélt tündért. Ki kell jutnia innen!

Remegő lábakkal elindult, hogy megkerülje a zuhatagot, karjában az áldozattal. Ismét előrenézett, az út ezúttal tiszta volt. Még öt mé -

ter. Még három. Sikerülni fog.

Ekkor azonban a lába beleakadt valamibe a földön, és elesett, le -

horzsolva a könyökét a kőpadlón. Felnézett, hogy lássa, min esett ke -

resztül.

Mara.

Korábban is itt szorgoskodott, és valószínűleg már azelőtt elájult a forróságtól és a füsttől, mielőtt kinyíltak a tetőablakok. Laurel vissza -

nézett. A szivárgó gáz centiméterekre volt Mara lábától.

Nem fogom hagyni, hogy meghalj!

Egy újabb pillantást vet ve a kijáratra Laurel megfordult, az egyik karjával átölelte Marát, és bűntudattal telve elengedte a má -

sik tündért. A karizmai tiltakoztak és reszkettek a kimerültségtől, miközben sikerült a lányt egy méterrel odébb vonszolnia. Még pár centiméter. És mé g néhány. Megfordult, hogy kényelmesebben tart -

hassa a tündért, és hátrálni kezdett; mellette más tündérek, akik nem hegymászással és meneküléssel töltötték a napot, könnyedén cipelték társaikat. Laurel torka és mellkasa szinte fájt az állott füst -

szagtól, már túl régóta volt idebenn, és a vörös füst mintha követte volna: olyan gyorsan közeledett a lány felé, amilyen gyorsan Laurel lépkedett.

Vagy Ő, vagy te. Meglepte a gondolat, és bár érezte, hogy ez lehet az igazság, Laurel mégis megrázta a fejét, és még néhány centiméter hosszan maga után húzta Marát.

Nem megy! De igen! A kijárat felé lesett. Annyira közelinek tűnt, de egyben távolinak is. Minden erejét összeszedte, és még éppen időben nézett fel ahhoz, hogy észrevegye a tetőablakból beömlő újabb füstzuhatagot, amely a padlón szétfröccsenve méreghullámokat kül dött felé.

TAM AN I F É LI G Á THÚ ZT A AZ AL É L T T ÜND ÉR T a nyíláson, és friss levegőért küszködve ő is átbucskázott rajta. Az oldalán sajgó vágott sebből megint nedv szivárgott, és a tündérfiú leginkább arra vágyott, hogy a fájdalomtól összegörnyedve kezét a sebre tapaszthassa. Még sohasem tette ki a szervezetét ennyi tortúrának, és fogalma sem volt meddig tud kitartani.

Ami nem öl meg..

Döbbenten felegyenesedett. Az üvegház hatalmas volt, legalább ötször nagyobb Laurelék kaliforniai családi házánál. Az üvegfalon keresztül látta, hogy több üvegház is van, egy egész sornyi, pont, ahogyan az a Mixer fiú említette. Tamani halványan emlékezett arra, hogy gyerekkorában is járt az üvegházakban az anyjával és Laurellel, de mindig azt feltételezte, hogy csak az ő kis csírámére- teihez képest voltak gigantikusak. A túlélők itt meghúzhatják ma- gukat.

A füstből már nem került elő több tündér, Yeardley és társai pedig azon igyekeztek, hogy a kiesett faldarabot valahogyan visszatuszkol -

ják a helyére. De hol marad már Laurel?

Davidet látta, ott erőlködött a többi tündér mellett, hogy a falda -

rab egyenesen megálljon, és visszakerülhessen oda, ahonnan kizu -

hant. Chelsea egy köhécselő áldozat mellett térdelt, aki valószínűleg túl sok füstöt lélegzett be.

De Laurel sehol. Tamani végigfuttatta a tekintetét a tömegen, majd még egyszer, aztán harmadjára is, de a lányt nem találta.

Összeszorult a szíve félelmében, amikor rájött, hogy a lány még min dig odabent van. Minden kimerültsége elszállt, és a David által kivágott lyuk felé rohant, könyékkel utat törve magának a tömegen keresztül.

- Elég volt! - állította meg egy idősebb tündér, és Tamani mellka -

sára tette a kezét.

- Csak benézek! - mondta Tamani, és ellökte a tündért. - Meg kell... - De senki sem figyelt rá. Elhallgatott, és továb b küzdött a tömeggel, aztán egy alacsonyabb tündérlány feje felett sikerült bepillan -

tott a lyukon.

- Ott van! Háromméternyire a kijárattól, egy utolsó áldozattal küsz ködve Laurel háttal állt a többi tündérnek, és megpróbálta áthúzni az ájult fiút a lyukon.

- Hagyd ott! - ordította Yeardley, de a lány dühösen rázta szőke fejét.

Tamani elátkozta Laurel makacsságát, és újra elindult felé. - Megyek és behozom! - mondta. De senki sem hallotta, és egyre több kéz nyomta hátra, mert pánik söpört végig a tömegen.

Miért nem hagyja ott?

-

Muszáj... muszáj... - Tamani küzdött a menekülő tündérekkel, már beszélni is alig tudott, és csak egyetlen gondolat keringett az agyában. Oda kell jutnom hozzá.

A torkára forrt a szó, amikor Laurel hátratántorodott, és az eszmé letlen tündér rázuhant a lábára, a földre szorítva a lányt. Laurel meg próbálta lerúgni magáról, de Tamani tudta, hogy az a néhány értékes másodperc könnyen az életébe kerülhet.

-

Ne! - ordította, és nekilódult, de a zsúfolt üvegházban alig jutott előrébb.

Laurel meghallotta őt, Tamani ebben biztos volt, és megpróbált négykézlábra emelkedve a hang irányába fordulni. De aztán csendesen öklendezni kezdett, amikor a mérgezett füstcsóvák körbeölelték. ró -

zsaszín blúza szinte világított a sötétben, aztán eltűnt a vörös ködben.

Tamaniban abban a pillanatban minden összetört, és a pengeéles szilánkok minden sejtjébe beledöftek.

- Ennyi - mondta Yeardley gyászosan, a kőlappal küzdő tündérek és David felé intve. - Többet nem tudunk kihozni. Zárjátok el a bejáratot!

Tamani lába a földbe gyökerezett. - Ne! - ordította megint. - Az istennő

szerelmére, ne!

David teljes erejével nekifeszült a lapnak.

Nem vette észre. Sohasem hagyná Laurelt odabent. Tamani kinyitotta a száját, hogy Davidet figyelmeztesse, de összeszorult a torka, nem tudta kiejteni a kétségbeesett szavakat, és ezzel a remény utolsó szikrája is elhamvadt.

Nem találta a szavakat.

Képtelen volt bármit is mondani.

Képtelen volt lélegezni.

Semmit sem látott.

Sötétség vette körül. El kell jutnia Laurelhez, nem élhet nélküle, hiszen nem is tudja, hogyan kell élni nélküle. Hogyan vehetne levegőt egy olyan világban, amelynek a lány nem része?

Erős karok vágták a falhoz, és a fájdalom, ami a fejében az ütés -

től keletkezett, mintha a józan eszét is felébresztette volna egy rövid időre.

Annyira legalábbis biztosan, hogy némi pislogás után a látása kitisztuljon, és meglássa az orra előtt álló tündér arcát. Nem ismerte ezt a fiút, egy Mixer lehetett, de a szeméből sütő fájdalom pontosan tükrözte Tamani érzéseit.

- El kell engedned! -- hallotta. Tamani tudta, ennek a tündérnek is van valakije odabent, akit nagyon szeret. - A harcnak még nincs vége

- mondta a fiú, és a falhoz préselte Tamanit. - A lázadó tündér még odakint van, szükségünk lesz rád!

Klea.

Mindent, de mindent elvett tőle.

Tamani tudta, hogy a nő hamarosan a Téli Palota ellen indul. Lo gikus.

Nincs idő bevárni a többieket. Most kell elindulnia.

Klea meg fogja ölni, ebben biztos volt. Nincs már Shar, aki meg mentené.

Kényszeredetten bólintott, és igyekezett egyenletesen lélegezni. Nem akart az őt visszatartó tündér ellen harcolni. Nem akarta meg várni azt a pillanatot, amikor Chelsea felfedezi, hogy Laurel meghalt, amikor David rájön, hogy mit tett. Képtelen lett volna osztozni ezen a fájdalmon.

Az előtte álló tündér mondott valamit - de Tamani mintha süket lett volna. Ennek ellenére bólintott, és elkeseredetten az üvegnek támasztotta a homlokát. De szemével már a kinti világot fürkészte, már a szürkületben alig-alig látott. Az üvegház meredek tetejéről lefelé hömpölygött a vörös pára, így a bejárati ajtó ragtön a mennyezet csú -

csa alatt biztonságban volt. Senki sem őrizte, és ugyan miért akarta volna bárki őrizni?

Csak egy sült bolond akarna most kimenni.

Tamani az ajtó felé araszolt, igyekezett nem felhívni magára a fi gyelmet, és lassanként egyre több sornyi palánta választotta el az összegyűlt Mixerektől. Már majdnem el is érte a kijáratot, amikor az a tündér, aki korábban észhez térítette, hátrafordult. Egyenesen Tamani szemébe nézett, de túl messze volt tőle. Tamani kislisszolt

az üvegajtón, és becsukta maga után; így a tiltakozást meg sem hallotta.

Rohanni kezdett. Könnyűnek, súlytalannak érezte magát, szinte repült, miközben lába a sarat és a füvet érintette, és az Akadémia élő fala felé tartott. Már nem érdekelte, látják-e Klea talpnyalói.

Meg fogja ölni Kleát.

Vagy Klea fogja megölni őt.

Abban a pillanatban tökéletesen mindegy volt számára, melyik verzió következik be.

Laurel minden porcikája sajgott, miközben remegve karolta át a tér -

dét. Abban a pillanatban, amikor átrángatta Marát a nyíláson, gör -

csösen köhögve összeesett a padlón. Chelsea már ott is volt mellete, és aggódva fölé hajolt.

- Minden rendben - mondta halkan. - Túlélted.

Még néhány tündér érkezett, miközben Laurel vett egy mély léleg -

zetet, amely végre megtöltötte a mellkasát. - Már jól vagyok - mondta kis köhécselés után. - Tényleg. - De nem állt fel. Jólesett neki a fekvés, és hogy néhány pillanatig csak a lélegzetvételre kell figyelnie. Legalább egyetlen pillanatig.

Az Akadémia fala felől sikoltozás és kiáltások hallatszottak, de Laure l lehunyta a szemét, nem akarta tudni, mi történik. Nem akarta látni, ahogyan a faldarabot visszaillesztik a helyére, nem akarta tudni, hány tündért hagynak bent meghalni. Még rágondolni is túl soknak bizonyult, így csak feküdt ott lehunyt szemmel, visszap islogva a köny-nyeit, míg a hangzavar véget nem ért. Felsóhajtott, összeszedte magát, és kinyitotta a szemét; visszatért a valóságba.

- Hol van David és Tamani? - kérdezte, miközben feltápászkodott és kisöpörte szeméből a haját.

- David ott van a falnál - mutatott a megfelelő irányba Chelsea.

- Most nem látom Tamanit, de néhány másodperccel előtted jött ki, a saját szememmel láttam - tette hozzá. Biztosan észrevette a Laurel szemében felvillanó rémületet.

- Oké - mondta lassan Laurel. Itt van - és megfogom találni.

Az ebédlőt az üvegháztól elválasztó falon a cserepekből kiszedett sáros földdel tapasztották vissza a kivágott darabot, hogy a mérgező gáz ne szivároghasson be. Néhány tündér levette az ingét, és most a fal mellett legyezett vele, egyrészt azért, hogy a sár gyorsabban száradjon, másrészt pedig azért, hogy szétoszlassák a mérgező füstöt, ami esetleg mégis átjut a falon.

Laurel körülnézett a túlélő tündérek között, a legtöbben sérültek vagy eszméletlenek, és mindannyian kormosak voltak. Éppen büszke is lehetett volna arra, hogy legalább százan túlélték a gáztáma -

dást, de csak a benn rekedt százakra tudott gondolni. Arra a több száz halottra. Csírákra, tanárokra, osztálytársakra, barátokra. Mind meghaltak.

Barátok.

- Chelsea, hol van Kátya? - Laurel körülnézett a kertben a szőke tündért keresve, aki ugyanolyan rózsaszín blúzt viselt, mint ő. - Hol van? -

felugrott, mert biztos volt benne, hogyha alaposabban körülnéz, megtalálja a barátnőjét.

-

Én... én nem láttam - mondta Chelsea.

-

Kátya! - kiáltotta Laurel, és körbefordult. - Kátya!

-

Laurel... - Egy kéz érintését érezte a karján, és Yeardley hangját hallotta. - Nem sikerült neki. Nagyon sajnálom.

Kátya. Halott. David is odaállt mellé, és gyengéden megérintette a karját.

- Nem. - Csak suttogni tudott. Ha túl hangosan kimondaná, valóra válna.

-

Nagyon sajnálom - ismételte Yeardley. - Megpróbáltam... megpróbáltam rábeszélni, hogy meneküljön. De ismered Kátyát, nem hallgatott rám.

Laurelnek eddig sikerült tartania magát, de Kátya arca, a mo -

solya, az erkélyen mutatott elszántsága még túl élénken élt az em -

lékezetében, és ez így már túl sok volt. Yeardley vállára borult, és zokogni kezdett, könnyei eláztatták tanára ingét, miközben az át -

ölelte őt.

-

Nagyon fog hiányozni - mormolta Yeardley Laurel fülébe.

Laurel felemelte a fejét a tanár mellkasáról. - Megölöm! - mondta, és a hangjából sütő keserűség miatt olyan volt, mintha nem is ő beszélt volna. Harag ébredt benne, és hagyta, hogy növeked jen, hogy teljesen eleméssze. Először Shar, most meg Kátya... Laurel életében először kívánta a halálát valakinek, annyira kívánta, hogy a saját kezével fojtja meg Kleát, ha kell...

-

Laurel...

Yeardley halk, de tiszta hangja visszarántotta Laurelt a valós ágba.

Ránézett a tanárra.

-

Laurel, te nem vagy harcos.

Ez igaz. De mit számít az? Az Akadémia területén immár rengeteg fegyvert szórtak el, felkap egyet, és hátba lövi Kleát. Még csak üldöz -

nie sem kell.

-

Láttam a munkádat. Te nem vagy pusztító. Annál er ősebb vagy.

Mi lehet a pusztításnál hatalmasabb? Laurel látta már az erő meg-

nyilvánulásait. Tamani maga volt az erő. Yuki olyan hatalmas volt, hogy majdnem mindannyiukat megölte. Klea még nála is erősebbnek

bizonyult: legyőzte Shart, aki pedig Laurel szerint legyőzhetetlen volt. Még Chelsea és Dávid is segítettek visszaverni több ezer trollt egyetlen délután alatt. Laurel viszont a mai napig egyebet sem csinált, csak menekült.

-

Gyógyító vagy, Laurel, mindig is az voltál. Lehet, hogy most dü hös vagy, de akkor sincsen meg benned a pusztító erő.

-

Dehogynem - erősködött Laurel. - Meg tudom tenni!

-

Nem, nem tudod - mondta türelmesen Yeardley. - Így nem. Nehogy

azt hidd, hogy ez a gyöngeség jele, Laurel! A magad módján te is erős vagy, ezért lehetsz ilyen kiváló Mixer, olyan Mixer, amilyen Callista sohasem lesz.

Egy virágot bárki le tud szakítani. Az igazi tu dás abban van, hogyan tudod életre kelteni.

A tanár Laurel kezébe nyomott valamit. A lány rápillantott az élénkpiros virágra: castilleja. Az anyja indiai ecsetvirágnak hívta, a tündérek és az emberek világában is ismeretes volt. Ha helyesen hasz nálták, nem volt ennél hatásosabb gyógynövény Avalonban.

Laurel haragja elpárolgott, és mély, feneketlen gyászt hagyott maga után.

De a szomorúság már ismerős érzés volt a lány számára, a szo morúságot tudta kezelni. A haraggal ellentétben ez az érzés nem vál toztatta meg a személyiségét. Önmaga maradhatott, és érezhette a fájdalmas gyászt.

Chelsea és David két oldalról támogatták, a vállára tették a karju kat, így Laurel összeszedte a bátorságát, hogy felpillantson az Akadé miára, avaloni otthonára. Hátul nem látott lángokat, de Klea vörös mérge az ebédlő tetejéről lefolyva az egész üvegházat beborította. A kőről vastag, fekete füst áramlott, és összevegyült a lány feje fölött kavargó esőfelhőszerű köddel. Laurel biztos volt benne, hogy ennek a pusztításnak a felidézése nélkül többé nem tud az Akadémiára pillantani.

-

A barátod, Tamani sem volt a legjobb formában - mondta Yeardley, megtörve a csendet. - Nem akarta, hogy lezárjuk a falat, de nem volt más választásunk. Mindenki meghalt.

Laurel bólintott, és könnyek csorogtak végig az arcán, mikor el -

kapta a tekintetét az épületről. - Nem szeret semmit feladni, tudom. Hol van most?

A kérdésére válaszul egy maroknyi tündér rohant oda Yeardley -

hez. - A Tavasztündér! Elment! - zihálta egyikük.

-

Elment? - kérdezte Yeardley, és most ijedt csak meg igazán.

-

Miközben a falat akartátok lezárni, teljesen megőrült! - mondta az egyik. - Még életemben nem láttam ilyet. Azt hittem, sikerült le -

nyugtatnom, de abban a pillanatban, amikor levettem róla a szemem, rohanni kezdett. Kislisszant az ajtón, és átugrott a kerítésen. - Elhallgatott egy pillanatra. - Azt hiszem, elveszített valakit odabent.

-

De miért...? - Laurel lenézett a csatakos rózsaszín blúzra, és

beleszédült a felismerésbe. - Azt hitte, hogy Kátya én vagyok - suttogta.

-

Jaj, ne... - nyögte Chelsea, és megragadta Laurel karját. - Kleához indult.

-

Meg fogja ölni - mondta Laurel.

-

Vagy a nő öli meg őt - felelte Chelsea elsápadva.

-

Hol van a kapu? - kérdezte Laurel, és sarkon fordult, hogy meg -

keresse a kijáratot.

-

Ott, a sarokban - mutatta neki Yeardley. - De Laurel! Azt taná -

csolom, ne indulj el! Mit akarsz tenni?

-

Nem tudom - mondta Laurel. - Valamit. - Davidhez fordult. Velem jössz? - Semmi joga sem volt ahhoz, hogy megkérdezze, de szük -

sége volt a fiúra. - A főbejáratnál még biztonságban vagyunk... aztán... nem tudom.

- Naná - felelte David, és már nyúlt is a kardja után, amelyet ko -

rábban a padlóba döfött.

-

Chelsea...

-

Bele se kezdj! - mondta Chelsea felemelt kézzel. - Jövök!

Vitára nem volt idő, főleg úgy nem, hogy Laurel pontosan ezt tette volna - és meg is tette korábban -, ha Chelsea helyében lett volna.

-

Akkor indulás! - bólintott Laurel. - Nincsen vesztegetni való időnk!

Tamani csak azért lassított egy kicsit, hogy csendesen surranjon át a fák között, de aztán megint megszaporázta lépteit. Klea és a sleppje már ráfordultak a Téli Palotához vezető útra, de Tamani eltökélte, hogyha rajta múlik, sohasem fognak odaérni. Tíz másodperc múlva támadhat.

Kilenc.

Öt.

Kettő.

Egy.

Kirobbant a fák közül, és a lándzsáját forgatva olyan elemi, mélyről jövő

csatakiáltást hallatott, hogy maga is meglepődött rajta. Két fekete ruhás tündért azonnal lemészárolt a lándzsa csillogó gyémánthegyével, a harmadik is a földre zuhant. A Kleához legközelebb álló testőrök tehát halottak voltak, így Tamani a nő ellen fordulhatott. Klea meglepett kiáltással felemelte a karját, hogy védje magát, fekete, nehéz bőrruhája felfogta az ütés erejét, de Tamani érezte, hogy a nő alkarjában megrecs - csen a szár.

Kár, hogy nem a jobb karja volt az.

Klea előkapott egy pisztolyt és Tamanira fogta, de a fiú gyorsabb volt nála: kirúgta a kezéből a fegyvert. Semmi csalás: ezúttal az ügyes ségüket mérik össze.

- Tamani!

A fiú a szeme sarkából Yukit pillantotta meg, aki majdhogynem emberinek nézett ki a farmernadrágjában és a nyakban megkötős pó -

lóban, ami szabadon hagyta a virágát. Kiáltása épp csak annyi időre vonta el Tamani figyelmét, hogy Klea állon rúghassa a fiút acélbetétes bakancsával.

Tamani hátraugrott, majd kirúgta Klea lábát. Felemelte a lándzsáját, hogy lesújtson a nőre, de az bevitt egy újabb rúgást, ezút - tal a térdére. Tamani meg sem érezte, de amíg megtántorodott, Klea

talpra tudott szökkenni.

Néhány tündér rájuk fogta ugyan a fegyvercsövét, de Tamani gyanította, hogy addig nem mernek rá tüzelni, amíg ilyen közel van Kleához. Volt, aki késsel akart közbeavatkozni, azonban Tamani dö- fött egyet a lándzsájával, és a hegyére tűzte a tündért, aki nem tudott elég gyorsan hátraugrani.

Bár Klea az immáron törött karját szerette jobban használni, el -

boldogult a másikkal is. Sikerült előrántania egy tőrt, amellyel a tor -

kára szánt lándzsadöfést hárította, így a lándzsa hegye csak a vállába furodott. Nedv csörgött a sebből, de Klea észre sem vette. — Yuki! -

kiáltotta hangosan és élesen. - Tedd magad hasznossá!

Tamani látta, hogy Yuki felemeli a kezét. Néhány fagyökér emel -

kedett ki a földből, pont úgy, mint Jamisonnál a Kapuk Kertjében. A vaskos, földdel borított indák Tamani félé csaptak, és a fiú felké -

szült a fájdalomra, szinte várta.

De semmi sem történt. A gyökerek centiméterekre tőle megálltak a levegőben. Amikor Tamani Yuki félé pillantott, a tündérlány elkínzott arca úgy festett, mintha saját magát akarná megvédeni a gyöke -

rek támadásától, nem pedig támadásra uszítani őket.

- Nem megy! - kiáltotta a lány bocsánatkérően.

Klea káromkodni kezdett, és tőrével Tamanira támadt, de meg kellett hátrálnia, mert a fiú hosszú, söprő mozdulattal megforgatta a lándzsáját.

Tamani úgy érezte, mintha a testén kívülről figyelné az összecsapást, mintha egy nálánál is nagyobb erő venné át a végtagjai feletti irányítást, és indítaná el a lándzsát az ellenfele felé. Felszított dühe olyan erőssé tette, hogy minden Flajlítóval fel tudta volna venni a harcot.

Tamani csapása alatt Klea a földre zuhant, tőre nem bizonyult elégnek a lándzsával szemben. Viszont a fiú egy pillanatig nem ügyelt a saját biztonságára, amit Klea ki is használt, és egy felületes karco -

lást ejtett Tamani sérült válla alatt. Azonban ugyanekkor Klea nyaka valahogyan Tamani és a lándzsa nyele közé került. Tamani közelebb rántotta magához Kleát, és a lándzsa nyelét a torkához szorította. Klea ösztönösen kiejtette a kezéből a tőrt, és a nyakához kapott, hogy enyhítsen a légcsövére mért nyomáson.

-

Te... - zihálta a fiú, és bár reszketett a keze, elméjét súlyos bi -

zonyosság töltötte be: ölnie kell. - Mindent elvettél tőlem, és ezért meglakolsz! - Klea csak nyöszörögni tudott, és Tamani elméje alig ismerte fel a nő szemében - akkor először — felvillanó rettegést.

-

Ne! - Yuki sikoltása megrezegtette a levegőt, és az egész univerzu m kibillent az egyensúlyából egy pillanatra, mert egy második sikoly...

-

Tamani!

A fiú megpróbált levegőt venni, de egész teste lebénult. Az agya nem akarta felfogni, amit az imént hallott.

-

Ne csináld!

A hang most még közelebbről szólt. Muszáj megmozdulnia. Lát nia kell.

- TAM ANI , VÁRJ ! - kiáltotta Laurel, maga sem tudva, miért. Azok után amit tett, Klea megérdemelte a halált... vagy mégsem?

Válaszok - mondta magában. Választ kell kapnunk a kérdéseinkre.

Laurel inkább érezte, mint látta, hogy David megáll a háta mögött. A lány tágra nyílt szemekkel meredt az őrökre, akik ráfogták a fegy -

verüket.

-

Ne! - Tamani üvöltése visszhangzott Laurel fülében, de a fegy -

verropogással egyidejűleg David a lány elé ugrott. Laurel hátrálni kez -

dett, és majdnem felbukott Chelsea-ben, aki egy vaskos tölgyfa mögött talált menedéket. Laurel odabújt mellé, miközben az őrök folya -

matosan tüzeltek Davidre. A torkolattűz hangja felverte a környéket. David meg sem rezzent, csak lepillantott a földre: a golyók sorban a porba hullottak.

Laurel óvatosan kilesett a fa mögül, és látta, hogy Kleának sike -

rül kicsúsznia Tamani markából, ráadásul fel is kap valamit a földről.

Kedvenc félautomata fegyverével David mellkasára célzott, Tamani pedig kihasználva a helyzetet Laurelhez rohant, a földre vetette magát mellette, és reszkető kézzel ölelte magához a lányt.

-

Azt hiszem a tény, hogy a kisbarátnőd megmentette az életemet, valamennyire kárpótol azért a sok kellemetlenségért, amit ma okoztál nekem - mondta Klea szárazon, aztán közvetlen közelről egy egész tá -

rat kiürített Davidre.

Laurel és Chelsea a fülükhöz kapták a kezüket, miközben Taman i óvón föléjük hajolt, de Davidet mintha szórakoztatta volna a helyzet. Szabad kezét a csípőjére tette, és vigyorogva a lábánál halmozódó töl-tényekre bámult.

Klea hamar rájött, hogy mi az ábra, és befejezte a tüzelést, a fegy -

vert pedig gondosan a der ekára csatolta.

- David Lawson - mondta Klea vontatottan. - Láttam a kocsidat Orickban, és arra gondoltam, biztosan Laurel használta. Be kell val -

lanom, kissé meglep, hogy itt látlak. Avalonban nem járt ember már...

-

Évezredek óta. Mindenki ezzel jön nek em.

- Igen, ez biztosan egyike a hazugságaiknak - mondta Klea. - Szinte minden hazugság, amit a tündérek állítanak.

-

A kard nem hazugság - mondta David kihívón, és megint előrelépett. - Te is láttad a földre potyogó lövedékeket.

-

Azt is látom, hogy közelítesz felém, és meg tudom jósolni a szán -

dékaidat. De hallgass ide, ember! Barnes csak miattam nem ölt meg téged és Laurelt tavaly ősszel. Tartozol nekem.

-

Tartozom neked? Emlékszel, mit tettél Sharral, amikor ugyan ezeket a szavakat használta ma reggel?

Laurel érezte, hogy Tamani teste megfeszül.

-

Tragikus veszteség - mondta Klea gondolkodás nélkül. - Azt hiszem, ő volt a legügyesebb harcos, aki valaha az utamba került. Csak sajnos a rossz oldalon állt, David. Az egész sziget a rossz oldalon áll. Nézz kör ül!

Icipici édenkert, tele gyönyörűnek született emberkék kel, akik semmit sem akarnak az élettől, és a bennük rejlő potenciált szánalmas társadalmi különbségek egyengetésére vesztegetik.

-

Pont, mint a gimiben - válaszolta David. Yuki kaccantott egyet, saját magát is meglepve, mert azonnal a szája elé kapta a kezét, de Kleát nem lehetett leállítani.

-

Gondold csak el, mi mindent adhatna a világnak ez a hely, Da -

vid! És kérdezd meg magadtól, hogy miért nem teszik?! Elrejtőznek, mert úgy gondolják, hogy jobbak, tisztábbak, felsőbbrendűek min -

denki másnál. Amikor vége lesz ennek a harcnak, és te visszaadod a kardo t, mi lesz belőled? Nemzeti hős? Biztosan jólesik erre gondolni. De a szíved mélyén te is tudod az igazságot. A szemükben alacsony rendű ember vagy, ahhoz is kevés, hogy észrevegyenek. Mennyi min - dent megtettél értük...

hány trollt megöltél...

David próbálta elrejteni az érzelmeit, de még Laurel is látta a szemében égő fájdalmat.

-

Tudod te, hány évre elegendő rémálomhoz jutottál hozzá? - mondta Klea, aki pontosan tudta, hogy sót dörgöl egy nyílt sebbe. - És miért?

Kiért? Egy fajért, amelyik félrehajít abban a pillanatban, amikor már nincsen szüksége rád.

David nem felelt, így Klea folytatta. - Ha igazán hős akarsz lenni, akkor nekem segíts rendet csinálni Avalonban! Itt semmi sem műkö -

dik. Új vezetőre van szükség, akinek új elképzelései vannak.

-

Nem fogja bevenni ezt a szart, ugye? - suttogta Tamani, de Chelsea csak egy szemöldökrándítással felelt.

-

Micsoda, hogy te? Ugyan már! - mondta David.

Chelsea diadalmas pillantást vetett Tamanira.

Klea felsóhajtott, inkább bosszúsan, mint csalódottan. - Én megpróbáltam, egy szót sem szólhatsz. Élvezd a napsütést David, mert nem élvezheted már sokáig! Most mennem kell. Ahogy az emberek mondanák, a nagyvadra vadászom.

-

Ugye nem gondolod, hogy elengedlek? - kérdezte David, és a csa -

pat előtt kanyargó ösvényre lépett, miközben Tamani lassan felállt.

Klea a homlokára tolta a napszemüvegét, és ráérősen beletúrt a hajába.

Furcsa volt az elsötétített lencsék nélkül látni - dús, hosszú

szempillák keretezték világoszöld szemét, és ez a szempár olyan szép séget kölcsönzött az arcának, amely éles ellentétben állt a róla alko tott képpel.

- David, többször kellene pókerezned. Úg y blöffölsz, mint egy kis -

gyerek. Hallottam már az Excalibur legendáját - gondolom, az a kard van nálad -, de abból, ahogyan az időt húzod, az derül ki számomra, hogy valamiféle bűbáj miatt képtelen vagy ellenem fordítani. Tehát szépen elsétálok melletted. Állíts meg, ha tudsz! - mondta a nő némi szarkazmussal a hangjában, majd a Téli Palota felé fordult, és újra elővette a fegyverét.

Az Excalibur megcsillant a napfényben, amikor David Kleára ron tott. A nő

meg sem rezzent.

De David nem őt célozta meg.

A kard előbb csendülve kettészelte Klea fegyverét, aztán David megfordult, és a katonák fegyvereit is használhatatlanná tette. Né -

hányan meglepetten hátraugrottak, de annyira menteni akarták a bőrüket, hogy nem tűnt fel nekik: a fiú nem őket akarja megtámadni. Páran ismét tüzelni kezdtek Davidre, de az ő fegyvereik is a porban végezték. Csövek, puskatusok, rugók hevertek a földön szétszórva a töltényhüvelyek és a kilőtt golyók mellett.

Tamani kihasználta a zűrzavart, a fák közül egyenesen Kleára ug rott, és hátracsavarta a karját, a lándzsáját pedig a torkának szegezte, de a nő rúgott egyet hátra, és Tamani felkiáltott, amikor Klea sarka a térdét érte. Laurel izgalmában ökölbe szorította a kezét, és magában dühöngött, amiért semmit sem tud tenni anélkül, hogy ne állna az útjában valakinek.

- Hagyd abba! - kiáltotta Yuki, és nyitott tenyerét David felé fordította.

Aztán ökölbe szorította a kezét, mire néhány fa gyökere földet és köveket szórva kirobbant a talajból, olyan magasan, hogy

David mellkasáig értek. Megindultak a fiú ellen, Laurel hallotta is Chelsea elfojtott sikoltását, de abban a pillanatban, amikor valame-lyik inda hozzáért Davidhez, ernyedten konyult le, majd visszahúzó -

dott a földbe.

Yuki döbbenten kapkodott levegő után, majd a David lába előtt el -

terülő fű irányába intett, és a gyökerek olyan gyorsan iszkoltak vissza, hogy újabb földzáport zúdítottak a tisztásra. A lány Kleára nézett, de az már Tamani előtt térdelt, kissé előredőlve, a hátának szegeződő lándzsa miatt.

-

Chelsea - suttogta Laurel, és le sem vette a szemét Yukiról -, maradj itt! A meglepetés ereje. Más fegyverünk nem maradt. - Davidet leszámítva már csak Chelsea tudott volna meglepetést szerezni egy Téltündérnek, mert Yuki csak őt nem érezte a távolból. A bál után - tegnap éjjel, gondolta Laurel, bár egy örökkévalóságnak tűnt az azóta eltelt idő - fel is használták ezt az előnyt arra, hogy elkapják Yukit. Talán most is bevethető.

Chelsea bólintott, Laurel pedig talpra ugrott.

-

Yuki! - mondta Laurel, és feltartott kézzel óvatosan tett egy lé -

pést előre.

-

Maradj ott, ahol vagy! - kiáltotta Tamani idegesen. De Laurel megrázta a fejét. Tamani Jamison segítsége nélkül nem veheti fel a harcot Yukival. Talán Laurelnek sikerül beszélni a lány fejével.

-

Kérlek, gondold át! Nem akarhatod ezt... Velünk voltál, mind -

annyiunkkal, az utóbbi négy hónapban. Soha nem akartunk senkit bántani, megölni meg pláne nem. Igen, vannak problémák Avalonban, de megéri?

-

Öld meg, Yuki! - kiáltotta Klea.

Yuki álla megremegett. - Ez a társadalom hazugságokra épült, Laurel. Nem is tudod, titokban mit művelnek. A jó ügy érdekében teszem.

- Ezt meg ki mondta neked? - kérdezte élesen Laurel. - Ő? - mutatott rá Kleára, aki még mindig Tamani szorításából igyekezett ki -

szabadulni. - Láttam, hogy bánik veled. Nem nemes ő, nem is erős, legfeljebb erőszakos! Megölte a tündéreket az Akadémián! Mind meg- haltak, Yuki!

Yuki szeme összeszűkült. - Az csak tűz volt, Laurel.

-

És a vörös gáz? Majdnem ezer Ősztündér halt meg miatta.. . és persze azok a tündérek is, akiket a trollok öltek meg.

-

Nem is haltak meg, csak alszanak!

Laurelnek leesett az álla, és Klea felé fordult. - Nem mondtad el neki?

-

Nem tudom, miről beszélsz - felelte Klea hű vösen.

-

A vörös füst? Tudom, mire képes - hadarta Laurel. Mind meg haltak.

Ő is tudta, Klea is tudta.

És hazudott róla Yukinak.

-

Yuki, muszáj meghallgatnod! Nem mi hazudunk neked. Hanem Klea! A tűz után azt a vörös izét küldte ránk, ami mindenkit megölt, akihez csak hozzáért! Nem alszanak, meghaltak! Klea nem az, akinek gondolod!

Gyilkos!

Yuki pislogni kezdett, de Laurel látta a szemében, hogy már meghoz -

ta a döntést. - Klea megmondta előre, hogy ezzel jössz majd - szólalt meg halkan, de határozottan. Megfordult és Tamanira nézett. Aztán olyan csendesen, hogy Laurel alig hallotta, azt suttogta: - Sajnálom.

A gyökerek ismét kirobbantak a földből, és sötét, mohával borított ketrecbe zárták Laurelt. Aztán David körül elkezdett lefelé húzódni a talaj, milliónyi apró növényi rost húzta -vonta, és a fiú hamarosan egy gyűrű alakú szakadékkal körülvett kis földdarabon egyensúlyozott. Ha át akar jutni a másik oldalra, neki kellene futnia az ugráshoz, ha viszont beleesik a szakadékba, nem mászik ki belőle egykönnyen.

-

Őt hagyd! - ordította Klea. - Da vid nem tehet semmit!

Yuki megfordult, mentorára és Tamanira nézett, majd egy pilla -

natnyi tétovázás után ökölbe szorította a kezét.

-

Tamani! - kiáltotta Laurel, de a fiú mögött vastag gyökerek tör -

tek fel a földből, kiütötték a kezéből a lándzsát, és amikor Tamani négykézlábra esett, csuklóját a talajhoz szegezték.

-

Ne bántsd őket! - mondta Yuki, amikor Klea előhúzta a tőrt egy rejtett hüvelyből. - Menjünk!

Ekkor azonban az út felől egy ismerős hang szólalt meg. - Azt hi- szem, túl messzire mentél.

M IN DEN KI AZ ÖS VÉN YE N SÁN TI KÁ L VA K Ö ZE L EDŐ , csodaszép ele-lántcsont botra támaszkodó alakra meredt.

-

Jamison! - kiáltotta Laurel.

A vén tündér arca megviselt volt, és inkább vonszolta magát, mint gyalogolt. Yuki és Klea moccanni sem tudtak a döbbenettől. A szakadék David körül újra megtelt földdel, a Laurel ketrecét alkotó gyökerek is visszahúzódtak Tamani kötelékeivel együtt. Tamani lefogta Kleát, a nő még életben lévő testőrei pedig szemmel látha tóan teljesen össze voltak za varodva: egyikük például a fegyverét akarta összerakni, pedig nyilvánvaló volt, hogy javíthatatlan. Laurel Jamisonhoz rohant, és megfogta a karját, még mielőtt bárki megállíthatta volna.

-

Hát felébredtél! - zihálta.

-

Annyira éber vagyok, amennyire kell - mondta Jamison fáradt mosollyal. Megveregette Laurel vállát. - De javasolhatnám, hogy állj félre egy kicsit?

Laurel bizonytalanul hátrálni kezdett, Jamison pedig szinte eről ködés nélkül felemelte a kezét: egy vastag tölgyfagyökér csapódott a tenyeréhez.

Laurel Yuki felé fordult, és látta, hogy a lány kinyújtott karral áll, és egész testében remeg. Laurel nem tudta eldönteni, hogy az arckifejezése rettegést, dühöt, vagy egyszerűen erőlködést tükröz. Valószínűleg ezt is, azt is.

Avarzörgés hallatszott Chelsea rejtekhelye felöl, és Laurel sejtette, hogy a barátnője elő akar bújni.

-

Ebből elég! - kiáltotta olyan hangosan, ah ogyan csak tőle telt, és bár senkit sem kényszeríthetett meghátrálásra, mindannyian megtor -

pantak. Egy pillanatra. - Mindenki maradjon ott, ahol van! - folytatta Laurel, és a fák irányába pislogott, ahol Chelsea - hála istennek rejtve maradt. Jamison visszatért ugyan, de Laurel meg akarta tartani titkos előnyüket, bár sejtette, mekkora erőfeszítésébe kerül Chelsea -

nek nyugton maradni.

Csak annyi ideje volt, hogy ezeket a szavakat kimondja. Klea kaccantott egyet, mikor sikerült levetnie Tamanit a hátáról, Yuki pedig elindult Jamison felé.

-

Az a sorsom, hogy szembenézzek veled - mondta Yuki csendesen, miközben David felemelt karddal Laurel és a közeledő őrök közé állt.

-

Remek - motyogta Jamison.

-

Sikerült! - vetette oda Laurel, és megint Yukira mered t, aki közben egyre közelebb és közelebb ért Jamisonhoz.

-

Szembenézni velem? Miféle sors az? - kérdezte a vén tündér nyu -

godtan.

-

Azért születtem, hogy Kleát megbosszuljam - felelte Yuki. - Ez az életem célja.

-

Magad sem hiszed, hogy ez igaz - mondta Jamison, és Laurel elcsodálkozott, hogyan képes ilyen határozottan, ugyanakkor gyön -

géden szólni a lányhoz.

-

Miért is ne? - kiáltotta Yuki, és a homlokát ráncolta. Hirtelen mozdulattal kinyújtotta a karját, és Jamison alatt megnyílt a föld, majdnem elnyelve az egymás ellen küzdő Tamanit és Kleát is.

A fűszálak sziszegve, hálóként fonódtak össze, egy hihetelenül erős hidat szőve Jamison alá, aki így egy centiméternyit sem süllyedt a

Yuki által hasított szakadékba. Az idős tündér hangja meg sem reme gett. -

Lehetetlenség, hogy valaki életét egyetlen cél határozza meg, főleg nem egy olyan cél, amit nem maga választott. Ki vagy te, Yuki?

Yuki gyors pillantást vetett Kleára, de a nő megint Tamanira vetet te magát tőrrel a kezében.

-

Yuki, te...

Azonban Klea tőre Tamani torkához ért, így a fiú nem fejezhette be a mondanivalóját. - Már akkor meg kellett volna halnod, amikor a Hajlítóm rád vetette a szemét - köpte oda Klea Tamaninak, aki éppen azért küzdött, nehogy a tőr felhasítsa a bőrét. - Yuki akár meg is ölhetett volna.

-

Gondoltam, egy próbát megér - felelte Tamani, félrelökte a tőrt, és felkapta a lándzsáját.

-

Rossz lóra tettél. De szerencséd volt. - Klea tőre újra és újra le-csapott a lándzsára. Laurel ekkor jött rá, hogy az extrollvadász már nem megölni akarja Tamanit, csak el akar szaladni mellette: az igazi célpont Jamison. A testőrei mintha valamiféle álomból ébredeztek volna, csak most hagyták ott Laurelt és Davidet, és rohantak megbí zójuk segítségére.

-

Állítsd meg őket, David! - kiáltotta Laurel.

-

A karddal nem lehet, nem ér hozzájuk! - mondta David.

-

Szerintem... ők ezt nem tudják! - suttogta Laurel. Volt valami nagyon furcsa ezekben a testőrökben. David eléjük állt és fenyegetően felemelte a kardot. Az őrök megtorpantak, Laurel pedig végre meg hallotta, miről beszélget Jamison és Yuki.

-

Ne tegyél úgy, mintha érdekelne a sorsom, Hajlító! - vicsorogta Yuki, és kezével körözni kezdett a feje felett. - Annak idején is azt színlelted, hogy törődsz Kleával, és ugye tudjuk, hogy annak a történetnek mi lett a vége? - Yuki leengedte a karját, és Jamisonra mutatott: valami átcikázott a levegőn, és célba vette az öreg tündért.

-

Tényleg tudod? - kérdezte Jamison, és a kezével elsöpört vala -

mit az arca elől, mintha legyeket hess egetne. De ennek az egyszerű

mozdulatnak köszönhetően millió faszilánk hullott a lába elé. - Mondjuk, az nagyon érdekel, mit mondott neked Callista.

-

Kussolj, vénember! - kiáltotta Klea, és Tamani felhörrent, amikor a nő ökle az arcába vágódott, felszakítva ezzel azt a sebet, amit aznap reggel okozott. Ekkor Tamani Klea törött csuklójára csapott a lándzsával.

Most a trollvadász kiáltott fel fájdalmában.

-

Őt már nem Callistának hívják - mondta Yuki szárazon, ods sem nézve a harcoló felekre, teljes figyelmét Jamisonnak szentelve.

Míg David Klea zsoldosait tartotta sakkban, Laurel Yuki há -

tára meredt, és arra gondolt, mi lenne, ha egyszerűen letámadná. Jamisonra nézett, de az alig láthatóan a fejét rázta.

-

Nekem mindig Callista lesz. És tudod, hogy miért? - kérdezte Jamison újra Yukira nézve.

-

Mert Callista jó szándékú volt, tele reménnyel, álmokkal, és mindenekfelett zsenialitással - mondta Jamison. - Erre akarok emlékezni, nem arra a szörnyetegre, akivé vált.

-

Te teremtetted azt a szörnyeteget. És ő teremtett engem. - Az utat szegélyező fák egyike - szerencsére nem az, amelyik mögött Chelsea rejtőzött - meghajolt, hatalmas reccsenéssel kettétört, és természetellenesen gyorsan Jamison felé dőlt.

-

Köszönöm, kedvesem - sóhajtotta a Téltündér, mikor a fa tör-zse megindult felé. - Már nagyon szerettem volna leülni. - A vastag törzs átzúgott a palota felé vezető úton, és megállt, centiméterekkel Jamison térde előtt. Jamison csendes nyögés kíséretében leereszke-dett rá. - Bevallom, Laurelnek és Rhoslynnek a lig sikerült tompí- taniuk a méreg erejét. Eszméletemnél vagyok, de csak félig-meddig.

Yuki arca dühös fintorba torzult, szélesen kitárta a karját, majd előrelendítette. Laurelnek megkellett kapaszkodni egy fában, nehogy elsöpörje az a növényi tornádó, amely a két Téltündér körül zúgott, távol tartva őket egymástól.

Laurel hunyorogva bámulta a levelek és ágak for gatagát, de a mesterséges viharban semmit sem látott. A ciklon erejű szél Tamanit és Kleát is a földre taszította. Tamaninál már megint nem volt ott a lándzsa, így fegyvertelenül ugrottak egymásnak. Laurel nem is tudta eldönteni, hogy akkor most birkóznak, vagy egymásba kapaszkodnak, nehogy elsodorja őket a szél. David talpon maradt, nekifeszült az örvénynek, és a törmelék anélkül zúgott el mellette, hogy egy kar - colást ejtett volna rajta, viszont Klea agyatlan őrei a földre kerültek. Davidnek hátra kellett lépnie, és meglendítenie a kardot néhányszor, hogy összeterelje őket, körülbelül annyi sikerrel, mintha macskákat próbált volna meg idomítani.

A forgószél olyan gyorsan lecsendesedett, mint amilyen sebesen ér kezett, de se Jamison, se Yuki nem tűnt ziláltnak. A lány egy elfojtott kiáltással megint intett egyet a karjával, mire a földből ismét gyökerek csaptak fel, hogy Jamisont foglyul ejtsék.

De a vén tündér egyetlen pillantására a gyökerek visszahúzódtak.

- Szerettem volna, ha Callista marad, hogy sze nvedélyét és intelligen ciáját olyan erővé formáljam, ami Avalon javát szolgálja.

-

Avalon javát? Bábot csináltál volna belőle!

-

Ehelyett ő csinált bábot belőled.

Yuki meghökkent, csak tátogott, mielőtt megszólalt volna. - Nem vagyok báb - duzzogta, de a hangja alig érzékelhetően megremegett.

-

Tényleg? - kérdezte Jamison. - Akkor nagyon gyorsan fejezd be ezt !

Hagyd ezt az értelmetlen küzdelmet! Menj oda Tamanihoz, és

mondd meg neki, hogy szereted. Mert igazából ezt szeretnéd tenni, ugye?

Tamani meglepetten felkapta a fejét, mire Klea - kihasználva az alkalmat -

hátracsavarta a fájós karját. Tamani felkiáltott fájda lmában, de a következő pillanatban mindkét lábával belerúgott egy le -

hullott ágba a háta mögött, így mind a ketten elnyúltak a földön.

Yuki ajka megremegett Jamison szavainak hallatán, és könnyek szöktek a szemébe. - Egy igazi hős mindig mások érdekeit nézi - mondta sírós hangon.

-

Egy igazi hős tudja, hogy a szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél.

Yuki a fejét rázta. - Szeretem Kleát, ő az anyám.

-

Nem szereted Kleát, félsz tőle - mondta Jamison. - Ráadásul nem is az anyád.

-

Ő teremtett engem.

-

Attól még nem lett az anyád. Laurelt nem az édesanyja teremtet te, mégis szereti.

Laurel hirtelen nagyon büszke lett ember szüleire.

-

Klea szeret téged? - kérdezte Jamison olyan halkan, hogy Laurel alig tudta kivenni a sza vakat.

-

Yuki! - kiáltotta Klea kétségbeesetten, de Tamani befogta a száját.

A fiú elkínzott arckifejezéséből ítélve a nő valószínűleg megharapta.

-

Természetesen - mondta Yuki remegő hangon.

-

Ha most elmennél, ha itt hagynál engem, Klea nagyra törő ter veit...

akkor is szeretne?

Válaszképpen Yuki felemelte és kinyújtotta a karját, mintha egy láthatatlan falat szeretett volna eltolni, és egy földből és fűből álló hullám indult meg Jamison felé, hogy összezúzza az öreg tündért.

Jamison arca kimerült volt és elgyötört, mikor a földhullámra pil -

lantott, és egy finom intéssel megállította.

Yuki keserűen, bosszúsan felsikoltott, kiáltása belehasított az esti félhomályba. A hullám újra elindult, lassan... nagyon lassan.

Aztán felgyorsult.

Majd már úgy tombolt, mint az óceán hullámai, és Laurelnek összeszorult a szíve a félelemtől, amikor elérte a fatönköt, amelyen Jamison ült.

A földből és fűből álló hullám kettévá lt az öreg Téltündér előtt, és elsodródott mellette, beletépve a hatalmas fa mindkét végébe, Jamison pedig ott ült a törzs épen maradt részén, zihálva ugyan, de sértetlenül.

Tényleg rosszat tettem Callistával, de nem úgy, ahogyan gondolja.

-

Hanem hogyan? - kérdezte Yuki. - Hazudtál neki, elérted, hogy megbízzon benned, és megígérted neki, hogy megvédelmezed. Nem tetted.

Elárultad, aztán megszavaztad, hogy száműzzék.

Klea felkapta a fejét, és e szavakat hallva megnyugodott, már nem vergődött Tamani szorításában.

Laurel is visszafojtott lélegzettel várta Jamison válaszát.

-

Én nem tettem ilyet - mondta Jamison olyan hangosan, hogy a szavakat szinte visszhangozták a fák.

-

Hazudsz! - kiáltotta Yuki.

A földhullámok most már nagyon gyorsan érkeztek, koncentrikus körökben indultak el Yuki felől, földet szórva a levegőbe. Laurel el veszítette az egyensúlyát, elesett, és a fűbe kapaszkodott, nehogy el sodorja az ár. Még Tamaninak is meg kellett kapaszkodnia Kleában, különben elzuhantak volna.

-

Fejezd be, Yuki! - mondta szigorúan Jamison, és a földmozgás leállt. Jamison az elefántcsont botra támaszkodva felállt, és a szeme szikrákat szórt, amikor Yukira nézett. - Nem szavaztam arra, hogy Callistát száműzzék.

-

Nekem azt mondták, hogy a szavazás egyhangú volt - kiáltotta Klea, és még mielőtt Tamani megragadhatta volna, dühös arccal négykézlábra emelkedett. - Tudtad, hogy nem vagyok Unseelie, tudtad! Mégis megszavaztad, hogy sterilizáljanak és átküldjenek a kapun!

Laurel a fogát csikorgatta. Mi oka lenne Kleának arra, hogy hazud -

jon? Viszont szörnyűség még csak elképzelni is, hogy Jamison a szavaza -

tával támogatott egy ilyen döntést... Jamison, aki mindig segítette őt és Tamanit, aki szeretettel fogadta az emberbarátait Avalonban, aki min -

dig méltósággal és tisztelettel bánt Tamanival, egy Tavasztündérrel.

-

A Nagytanács minden szavazása egyhangú eredménnyel zárul -

mondta csendesen Jamison, és Klea felé fordult. - Ez hatalmunknak az egyik titka: az egységes fellépés. Zárt ajtók mögött a többség dönt. Abban a pillanatban, amikor megszületik a döntés, a szavazás egyhangúnak minősül.

Órákon keresztül próbáltam meggyőzni Corát és a még nagyon fiatal Mariont.

De Klea csak a fejét csóválta, és lassan elindult Jamison felé. - Nem hiszek neked.

-

Hiszel vagy nem hiszel, az igazságon nem változtat.

-

Nem is számít - mondta Klea, és előkapott egy kést. A jelek sze rint végtelen számú tartaléka volt belőle. Vádlón Jamisonra mutatott. - Szavazás ide, szavazás oda, jelen voltál és hagytad megtörténni.

-

Mindennap bűntudatom van miatta - suttogta a vén tündér.

Nagyon megbántam.

Yuki szeme tágra nyílt, és az idő egy pillanatra megállt, miközben Jamison és Klea farkasszemet nézett olyan közelről, hogy akár meg is érinthették volna egymást. Laurel visszafojtott lélegzettel figyelte őket, és várta a... maga sem tudta, hogy mit. David ott állt mellette, ő is leengedte az Excaliburt. Még Klea furcsa talpnyalóit is éppúgy elbűvölte a jelenet, mint a többieket.

-

Túl késő - szólalt meg végül Klea, és a magasb a emelte a tőrt, hogy lesújtson. Abban a pillanatban, amikor Tamani elindult, hogy legyűrje a nőt, Laurel érezte, hogy Klea egyik testőre erős karjával fel emeli a földről.

Meglepetésében felsikoltott, és a hangja egy pillanatra elvonta Jamison figyelmét Yukiról.

Nem! Laurel a nyelvébe harapott, de elkésett. A fatönk, amelyen Jamison ült, felborult és megpördült, az öregember pedig elterült a földön. Laurel felszisszent, amikor Jamison feje beleütközött egy ágba, és a forgás lendülete az út szélére vetette a testét. Utána már meg sem moccant.

Tamani megpördült, és a Laurelt fogva tartó testőrt pofon ütötte; a fekete ruhás tündér azonnal elengedte a lányt. De a legrosszabb már megtörtént: Jamison erőtlenül hevert a fűben, a testét gyökerek bilin cselték a földhöz.

Laurel leguggolt mellé, és a tíz körmével próbálta kiszabadítani mentorát, de a gyökerek egyre jobban rászorultak.

-

Most végzünk vele! - visította oda Klea Yukinak, egyik karját a mellkasához szorítva, a másikban egy tőrt tartott, azzal hadonászott.

Yuki felemelte a kezét, de Laurel látta, hogy reszket. Az ifjú Téltün -

dér mélyeket lélegezve, hangosan és nehezen szedte a levegőt, miköz ben cselekvésre ösztökélte magát. Laurel óvón borult Jamison teste fölé, bár tudta, Yuki ellen mindez keveset ér.

Tamani Klea elé ugrott, miközben Yuki még mindig az érzelmeivel viaskodott. - Yuki, könyörgök, ne tedd! - zihálta.

Klea minden dühét kiadva Tamanira vetette magát. A fiú megra gadta a kést markoló kezet, és megpróbálta a földre kényszeríteni a nőt, de Klea a saját lendületét kihasználva maga alá gyűrte. A kés hegyével egyenesen a mellkasát célozta meg.

-

Ne! - sikoltotta Yuki, és a föld meghasadt a verekedő felek kö zött, szétválasztva őket. Tamani elesett, Laurelre és Davidre pedig

földzápor hullott. - Megígérted! Azt mondtad, neki nem esik bántódása!

Megesküdtél rá!

-

Fogd be a szád, kölyök! - sziszegte Klea. - Nagyobb dolog forog itt kockán, mint a te kislányos érzéseid! Mindet megölni! - kiáltotta.

Klea parancsára a katonái ismét akcióba léptek, szenvtelen arcuk szinte egyszerre kelt életre.

-

Nem! - kiáltotta ismét Yuki. Ez alkalommal a levegőn keresztül a Tamanit megragadni akaró férfiak felé nyúlt. Zöld és barna villa -

nással vastag, leveles indák törtek fel a földből, és bokától nyakig be -

tekerték Klea katonáit. - Mindent megtettem, amit követeltél tőlem! Én csak ezt az egyetlen dolgot kértem tőled cserébe, és meg is fogom kapni!

Laurel dermedten figyelte a jelenetet; nem tudta, mit gondoljon arról, hogy Yuki hirtelen átállt az ő oldalukra. A Téltündér Tama -

nihoz rohant, aki akkorra már négykézlábra emelkedett. Megfogta a fiú vállát.

-

Tam, Jamisonnak igaza van, én...

-

Hálátlan kis dög!

David előrevetette magát, hogy lefegyverezze Kleát, de a penge le csúszott a tündérről, aki hosszú, vékony tőrét beledöfte Yuki hófehér, gyűrött szirmú virágának közepébe.

-

Yuki! - sikoltotta Laurel elborzadva, és fel akart állni , de David odalépett elé.

-

Maradj itt! - suttogta.

Tamani Kleára vetette magát, Yuki pedig fájdalmas kiáltással ösz -

szerogyott. Klea megint Tamani mellkasát célozta meg a késsel, de a fiú félreugrott, elkapta Klea törött csuklóját, és magához rántotta a n yöszörgő

nőt. Aztán megperdítette, a kést markoló kezét pedig fel emelte, és a nő

nyakához szorította.

-

Add meg magad! - Tamani hangja élesen csattant az éjszakában.

Az úton csönd honolt, csak Yuki elfojtott nyögései hallatszottak.

Laurel fáradtan kapkodta a levegőt.

Klea erejét veszítve Tamaninak dőlt.

-

Dobd el a kést!

Klea keze megrezzent, és Laurel egy pillana tra azt hitte, engedelmeskedni fog. De Klea egy artikulálatlan kiáltással a saját nyakát felsértve, és Tamani ingét átszakítva, jó ujjnyira a fiú sérült vállába döfte a fegyver hegyét.

Tamani meglepetésében elengedte a nőt, és hátralépett, amikor az tánto rogni kezdett, elejtette a kést, és kezét a nedvedző sebre szorította.

Egy vékonyka gyökér kúszott ki a földből, és Klea bokájára tekere -

dett, aki ettől hasra vágódott. Laurel észrevette, hogy Yuki ujjai meg -

rebbennek. Tehát él!

Klea rikolt va, majdhogynem gyászosan felkacagott fektében. - Milyen szép! Mind együtt halhatunk meg!

-

Szerintem csak te - mondta Tamani hűvösen.

-

Nézd csak meg a sebedet! - felelte Klea nyugodt hangon.

Tamani tétovázott, de amikor Klea pillantása egyre ellenségesebb re váltott, lebiggyesztette az ajkát, majd lehúzva az inge nyakát kisza badította a vállát. - Hekaté szemére... - suttogta. A seb szélei megfeketedtek, a vágásból pedig sötét kacsok meredeztek minden irányba.

- H ADD LÁSS AM ! - szaladt oda Laurel Tamanihoz.

-

Ne érj hozzá! - mondta Yuki halk, de nagyon határozott han -

gon. - Rád is átterjed. - A lány négykézlábra emelkedett, a virága közepéből fekete fonalak tekergőztek, és nedv szivárgott a szirmaira.

Klea Yukira morrant: - Többévnyi munka megy kárba egyetlen ostoba Csáb-ász miatt!

Laurel dermedten figyelte a Tamani sebében mozgó, tekergő fekete csápokat. Fogalma sem volt róla, mi lehetett az, de azt tudta, hogy mér -

gező, csakúgy, mint a vörös Füst, amelyet Klea az Akadémián vetett be. Még szerencse, hogy Chelsea továbbra is a rejtekhelyén, biztonságban van.

Jamison is, bár hogy mekkora biztonságban, azt nem lehetett tudni.

-

Erre a vegyületre különösen büszke vagyok - mondta Klea, amikor meglátta Laurel elképedt arcát. - Utolsó esélyként tartogattam, de a jelenlegi különleges alkalomnak tűnt. Érezzétek magatokat meg -

tisztelve!

-

Mi ez? - kérdezte Tamani Kleára vicsorogva.

-

Olyan, mint az a vörös izé az Akadémián? - kérdezte Laurel is remegő hangon.

-

Ugyan már - gúnyolódott Klea. - Az a szergyerekjáték volt ehhez képest. Ha neked lennék, nem ugrálnék! - tette hozzá, és felhúzott szemöldökkel Tamanira mosolygott. - Ülj le és relaxálj, ha nem akarod, hogy még gyorsabban terjedjen szét a testedben!

-

Benned is ott van. - Laurel látta, hogyan terjed szét a sötétség a Klea nyakát ért felszínes vágásból.

Klea arcán széles mosoly terült szét. - Viszont veletek ellentétben nekem van ellenszerem.

Laurelben feltámadt a remény, amikor Klea kinyújtott tenyerében meglátta a két, cukorüvegből készült üvegcsét. Azonnal rájuk vetette magát.

-

Csak ne olyan hevesen! - mondta Klea, és tenyerébe zárta az üvegcséket. - Azt akarom, hogy végighallgass! És ne hidd, hogy egyedül is cl tudod készíteni az ellenszert! - tette hozzá. - Csak és kizárólag a viridefaeco-szérummal mentheted meg őket ettől a méregtől. Azt vi szont még nem tudod megcsinálni. - Klea kuncogni kezdett. - Nem tanítják az Akadémián.

Viridcfaeco. Két nyárral korábban az Akadémián, az iskola első napján már hallotta ezt a szót. Azóta megtudta, hogy gyógyító szérum, amelynek már senki sem ismeri a receptjét - Yeardley sem.

-

Mit akarsz akkor? - kérdezte Laurel.

-

Azt akarom, hogy csatlakozz hozzám - mondta Klea olyan játszi könnyedséggel, mint ahogyan a kis üvegcséket forgatta az ujjai kö zött. - Légy a nagykövetem!

-

Már miért tennék ilyet? - köpött egyet Laurel. Kleának vége!

Haldoklik! Miért viselkedik akkor mégis úgy, mintha minden a terve szerint menne?

-

Ja, amellett, hogy megmenthetnéd a barátaidat? Azért, mert ha jobban belegondolsz, mind a ketten ugyanazt akarjuk.

Laurel szeme összeszűkült. Karba tette a kezét. - Nem igazán látom, hol van ebben az igazság.

-

Azért, mert egy felszínes, rászedhető gyerek vagy! - vicsorogta Klea. - Csak azt látod, ami a felszínen van, ezért volt olyan könnyű

téged éveken keresztül manipulálni. Nekem is, nekik is. - Klea Jamison felé intett, aki még mindig az út szélén, a porban feküdt.

Laurel a sértés hallatán összepréselte az ajkát.

-

Én viszont a legtehetségesebb Mixer vagyok, aki valaha Avalonban megfordult. Még te sem tagadhatod ezt! Olyan szereket készítettem, amelyekről az Akadémia nehézfejű kispályásai nem is álmodhattak! Néha olyanokat, amelyekről hallani sem akartak. Mér -

geket, mint például ez - mutatott a nyakára.

-

Sohasem értették meg, hogy csak akkor tudod egy méreg legjobb ellenszerét elkészíteni, ha megismered magát a mérget. Pedig igaz - tette hozzá, amikor látta, hogy Laurel kétkedve felemeli a szemöldö -

két. - Biztosan megvan a véleményed arról a méregről, amit az anyád részére csináltattak velem, de annak a munkának a során találtam rá olyan formulákra, amelyek az emberekre is úgy hatnak, mint a tün -

dérekre: meggyógyítanak minden betegséget, begyógyítják a sebeket, visszafordítják az időt! Avalonban már elfelejtették, mi mindenre jók az emberek, azt is el akarják felejteni, hogy egyáltalán léteznek - hogyan akarnának akkor olyan szereket készíten i, amelyek segítenétek rajtuk?

-

A Nagytanács iszonyú mérges volt. Azt mondták, hogy túlléptem a hatáskörömet. Azt állították, hogy Unseelie vagyok, és száműztek. Előrehajolt.

- Mindig ezt csinálják. Hazugságok, kétszínűség... Egész Avalon csalásra épült, csalásra és előítéletekre.

Laurel azonban nem hagyta, hogy Klea néhány jól megfogalma -

zott mondattal és féligazságokkal manipulálja: bár való igaz, hogy csúnyán elbántak vele, semmi sem igazolhatja azt a pusztítást, amit elvégzett. - Tehát úgy döntöttél, hogy mindenkit megölsz? Az jobb? A katonákat a kapuknál, a tündéreket az Akadémián... - Tamanit, Yukit, tette hozzá magában, de aztán elhessegette ezt a gondolatot.

nehogy a kétségbeesés úrrá legyen rajta. Beszéltetnie kell Kleát. Mu száj megszereznie az ellenszert.

-

Milyen érzékeny vagy!

Laurelnek Yeardley jutott eszébe, és a kis piros virág, amit tanára a zsebébe dugott. - Csak annyira, amennyire kell. Amennyire egy Ősz-tündérhez illik.

-

Teljesen irracionálisan gondolkodsz. Szerinted szörnyeteg va gyok , igaz? Hogy más dolgom sincsen, mint gyilkolászni az embereket, nesztek, most nézzétek meg magatokat! - Klea mosolyogva csóválta a fejét. - Soha nem áldoznék fel valamit a nagy semmiért. Az Ősztündérek mindig is ellenálltak a változásnak. Nem érzik magukat elnyomva, és mindig magas pozíciókban dolgoznak. Igazolható a jó lelkiállapotuk. Most viszont, hogy a legt öbben meghaltak, Avalonnak szüksége lesz az én képességeimre, a Tavasz - és Nyártündérek pedig örömmel fogadják majd a változásokat!

-

Leromboltad az Akadémiát, a laboratóriumokat, a kerteket, hiá ba vagy tehetséges Mixer, azok nélkül nem mész semmire!

-

Te tényleg azt hiszed, hogy ilyen ostoba vagyok?

Laurel inkább nem válaszolt.

-

Az egyik specialitásom a késleltetett hatás. Éveken keresztül ti -

tokban tarthattam a kutatásaimat, mert olyan szérumokat gyártot tam, amelyek nem hatottak azonnal, így aztán amikor később mégis működésbe léptek, mindig másra fogták. A füst, amit a toronyba en gedtem, azonnali hatású, lassan semlegesítődik. A tűzfalak az épület szerkezetének nagy részét megvédték, de talán még az építőelemeket is. A füstkár jelentős, ezt én is elismerem, de a laboratóriumokat negyedóra múlva használatba lehet venni.

Minden a rendelkezésemre áll majd Avalon újjáépítéséhez.

-

És a több ezer tündér, akiket meggyilkoltál? - erősködött Laurel.

-

Még a halott tündéreket beleszámítva is nagy szívességet tettem Avalonnak, ha mindent mérlegre teszünk. A szérumomnak és a mai toborzóakciómnak köszönhetően a mai naptól fogva a trollok kihalt-nak számítanak a Csendes-óceán mentén.

-

Az oltás! - döbbent rá Laurel az igazságra, amikor eszébe jutott, milyen hirtelen és látszólag ok nélkül estek össze a trollok. - Az ölte meg őket!

-

Mondtam már - dorombolta Klea mosolyogva késleltetett hatás.

-

Miért ölted meg őket olyan hamar? Miért nem vetted igénybe a segítségüket a hatalomátvételkor?

-

Te megbíznál a trollokban? - nevetett Klea. - Azok a mocskos állatok el akarták pusztítani Avalont. Azt hitték, hogy majd az én se-gítségemmel bejutnak, aztán megölnek. Ugyanaz volt a tervük, mint nekem.

Abban a pillanatban, amikor egy troll belépett Avalon kapu -

ján, egy tündérgyerektől sem védett volna meg, nemhogy egy Hajlító tól. Az időzítés életbevágó volt, és az a hülye bál majdnem belerondí-tott a tervbe, de a végén meghaltak - mindig a z volt a végső cél.

-

Borzasztó - suttogta Laurel.

Klea vállat vont. - Nem lehet rántottát készíteni anélkül, hogy fel-törnénk a tojásokat.

-

És az őrszemek is tojásnak számítanak? - szólt közbe Tamani. -

Van fogalmad róla, hány tündér halt meg ma?

-

Ezrek - mondta Klea, és halálosan komoly volt a hangja. - Már -

tírhalálukra fogom építeni az új rendet. - Elbizonytalanodott. - Elismerem, jobban is mehettek volna a dolgok. Az Excaliburra nem számítottam - főleg nem Marion uralkodása alatt -, ezért kellett vál-toztatnom a terven, és az altatógázt bevetnem a kapuknál.

Bűntudata lenne? Azért mert változtatott a terven? Ez a nő tényleg, és minden kétséget kizáróan őrült.

-

De ami volt, elmúlt. Nincs időm a múlton elmélkedni. A füst az Akadémián elvonja a Csillagszórók és a Csábászok figyelmét a mi kis összejövetelünkről, és szerintem a Hajiítókat is távol tartja, amíg el nem készülök. Laurel, ide nézz! - mondta Klea, és kinyitotta a tenyerét a két kis üvegcsével. Az egyikben sötétzöld, a másikban sötétlila szer volt. - Az egyikben az a szérum van, amelyiket a troilokba is injekcióztam. A másik pedig a viridefaeco-szérum. Tedd, amit mondok, és neked adom a szérumot!

Ha nem teszed - mondta, és ökölbe szorította a kezét, bár nem annyira erősen, hogy az üvegcsék eltörjenek -, a szérumok összekeverednek és semlegesítik egymást, használhatatlan lesz mind a kettő.

Laurel tétovázott. Ugyanakkor milyen kára származhat abból, ha megtudja, mit akar tőle a nő? - Mit akarsz hát? - kérdezte.

-

Nem számít, nehogy segíts neki, Laurel! - kiáltotta Tamani kétségbeesetten.

-

Azt hiszed, csak a te életed a tét, Csábász? - csattant fel Klea. -

Miközben itt üldögélünk a fűben - milyen szánalmas! -, és ártatlanul cseverészünk, a méreg a bőrödön keresztül is terjed, egyenesen a fűbe, ahol ülsz, és a gyökerekbe, amelyeket Yuki volt olyan kedves a lábam köré tekerni. Az erdő fáiba és az egyébként is haldokló Jamisonba. Nem fog megállni. Idővel egész Avalont kies pusztasággá változtatja. Nélkülem pedig sohasem fogjátok időben elkészíteni az ellenszert!

Klea Laurelhez fordult. - Menj el Marionért és Yasmine-ért! - mondta nyugodtan.

-

Honnan tudsz te Yasmine-ról? - kérdezte Laurel. - A száműzetésed után csírázott ki.

-

Szerinted hány alkalommal beszéltél róla, amikor azt hitted, hogy egyedül vagy?

Laurel a szájára tapasztotta a kezét.

-

Az őrszemekkel könnyű dolgod lesz - folytatta Klea za var -

talanul. - Mesélj nekik a mérgemről, mondd el nekik, hogy egész Avalont veszély fenyegeti. Megmenthetik a gyalázatos kis szigeteket, ha lejönnek, és feláldozzák az életüket mindenki és minden más életéért cserébe.

-

Mi lesz, ha elfogadják az ajánlatodat? - kérdezte Laurel.

-

Akkor a Ta vasztéren kivégezzük őket, nyilvánosan példát statu -

álunk, és kihirdetjük ennek a szánalmas Hajlító dinasztiának a végét, Avalon élni fog, és átveszem a hatalmat.

-

Hiszen Yasmine még gyerek - mondta Laurel, és görcsbe rándult a gyomra Klea brutalitásának hallatán.

-

Áldozatok, Laurel. Mindannyian hozunk áldozatokat.

-

És Jamisonnal mi lesz?

-

Minden Hajlítónak meg kell halnia.

Laurel mélyet sóhajtott, de Klea folytatta.

-

Te is tudod, hogy Marion nem alkalmas királynőnek. Nem hin -

ném, hogy egy gyermek, akit ő nevelt, jobb lenne nála. A Hajlítoknak meg kell halniuk. Avalonnak változásra van szüksége. A te segítsé -

geddel még mindig van rá esély. Hozd ide őket, és Tamani megkapja az ellenszert!

Laurel el sem hitte, hogy annyi gyűlölet elfér a testében, mint amennyit abban a pillanatban az önelégült tündér iránt érzett.

-

Ráadásul még többet csinálok, és azzal bizonyítom be a jóaka -

ratomat, hogy téged is megtanítalak rá. Ez az üvegcse - emelte fel a kezét -

csak két ember számára elegendő mennyiséget tartalmaz.

-

Mi van, ha én őket választom? - kérdezte Laurel Tamanira és Yukira mutatva. - Akkor mi lesz? Meghalsz.

-

Ha meghalok, ki fogja neked megtanítani az ellenszer elkészíté -

sét, ami aztán mindenkit megmenthet?

Laurel sikítani szeretett volna. Bárhogyan választ, valakinek meg kell halnia. - Megölnél mindenkit Avalonban, csak hogy neked le -

gyen igazad? - kérdezte remegő hangon.

-

Nem az én döntésem, Laurel, hanem a tied. Megölnél mindenkit Avalonban, csak hogy neked legyen igazad?

Laurel mélyeket lélegzett. Nincs más lehetősége. Se Yeardley, se Jamison nem segíthet rajta. Ha nem teszi meg, amit Kleakér, Tamani meghal.

Utána pedig lassan mindenki meghal.

Ha elhozza Mariont és Yasmine-t Klea elé, Tamani megmenekül.

Mindenki más megmenekül.

Három élet Avalonért.

Tamaniért.

Csak egy lehetősége maradt.

-

Rendben - mondta kimérten, és farkasszemet nézett Kleá val. -

Kihozom neked a Téltündéreket.

-

Laurel, ne! - kiáltotta Tamani, és fél térdre emelkedett, mintha fel akarna állni.

-

Ne mozogj! - kérte tőle Laurel, és hallotta a kétségbeesést a saját hangjában, miközben a fiú mellé lépett. - Életben kell lenned, amikor visszajövök!

-

Ne csináld! - könyörgött Tamani. - Inkább meghalok, semhogy az ő

uralma alatt éljek!

-

De nem csak rólad van szó - suttogta Laurel. - Mindenkiről.

-

De épp Klea? - mondta a fiú, és önkéntelenül felemelte az egyik kezét, mintha meg akarná ragadni a lányt, de aztán ökölbe szorította az ujjai t és letett a szándékáról.

Laurel a fejét rázta. - Nem fogom a kispadról figyelni, hogy min denki meghal, amikor tehetek is valamit. - Észrevette, hogy túl

hangosan beszél - szinte kiabált ezért mélyen beszívta a levegőt, hogy nyugodtabban folytassa. A hangja mintha másvalakihez tar -

tozott volna. - Nem tehetem meg, és nem is fogom megtenni!

-

Laurel!

David félbeszakította a lányt.

-

Én is jövök veled!

-

Hátrább az agarakkal! - kiáltotta Klea. - Laurel egyedül megy, különben összetöröm az üvegcséket, és mindenki meghal.

-

Maradj itt! - mondta Laurel, és simogató keze lecsusszant David válláról. - Nehogy eldurvuljanak a dolgok. Segíts Jamisonnak! Tedd meg érte, amit csak lehet! - Kicsit hangosabban folytatta. – Elindu-lok az úton, azon a szélesen, ami a palotához vezet.

Határozottan David szemébe nézett, és remélte, hogy a fiú még most az egyszer megbízik benne. És csakugyan, egy pillanat elteltével David bólintott.

-

Szerintem igyekezz! - szólt közbe Klea. - Nem lehet tudni, mennyi idő alatt bukkannak ránk a Csábászok és a Csillagszórók, aztán jönnek itt nekem vizsgálódni - összejárnak mindent, és maguk is megfertőződn ek.

Szóval a kis barátaidnak maximum egy órájuk van, Inkább kevesebb.

Természetesen nem ártana visszaérned, mielőtt még én kimúlok - folytatta a nő olyan ravasz mosollyal, hogy Laurel a legszívesebben felpofozta volna. -

Gondolom, csak meg tudsz győzni két beijedt Hajlítót ennyi idő alatt.

Laurel egy szó nélkül odament Klea fogoly talpnyalóihoz. Meg -

lepően készségesnek mutatkoztak, egyikük sem tiltakozott, amiken a tündérlány az övük alatt kutakodott. A harmadiknál talált is egy tizenöt centis kést.

-

Mégis mit csinálsz? - kérdezte Klea.

Laurel ránézett, tágra nyílt szemében ártatlan tekintettel. - Meg kell győznöm a királynőt - mondta röviden. - Szükségem lesz egy késre.

Mielőtt bárki egy szót is szólhatott volna, Laurel megfordult, és elindult a hosszú, meredeken emelkedő úton, amely a Téli Palotához vezetett.