Lau rel m ajdnem öklen de zni ke zdett a l át ványt ól. A fiú kulcscsontja melletti apró karcolásból kinyúló fekete fonalak elérték a vállát és a nyakát. A hasi sérüléseiből zöldes nedv szivárgott, biztos jeleként annak, hogy Klea fertőző

mérge a belső szerveit is átitatta. Nem maradt sok ideje.

-

Nem jártál sikerrel, igaz? - kérdezte Klea, aki továbbra is mozdu -

latlanul feküdt néhány méterre tőlük. - Nem jártál sikerrel, és most egész Avalon elpusztul miattad.

-

De sikerrel jártam - mondta Laurel megvetően. - El sem mentem a palotába. Te tényleg azt hitted, hogy segíteni fogok neked? Jamisonnak igaza volt, amikor az Unseelie táborba küldött téged. - Laurel megállt, és szúrós pillantást vetett Kleára. - Inkább meghalok, mint hogy a te tökéletes világodban éljek.

Laurel roppanó hangot hallott, amikor Klea ökölbe szorította a kezét, és látta, hogy a nő ujjai közül a szérum olajos cseppjei a fekete ingre csepegnek.

- Azt is lehet. Szégyellhetned magad azért, hogy a többieket is magaddal rántod a halálba.

-

Ma még nem - motyogta Laurel az orra alatt.

Most vagy soha.

Tamani a jéghideg ablaküvegnek támasztotta a homlokát, így küzdött a rátörő

kimerültség újabb hullámával. Alvásról szó sem lehetett, hiszen csak egy vékony, asztali sóból szórt vonal választotta el a felhergelt Téltündértől.

Ma este kétszeresen is Fear-gleidhidh volt.

Ezt a régi címet általában büszkén viselte. Azt jelentette, hogy ő Laurel testőre, védelmezője. De volt a szónak egy mélyebb jelentése is, ami jóval többet takart, mint a hagyományos Am Fear-faire cím. A Fear-gleidhidh egyfajta

„felügyelő” is volt, így Tamaninak nem csak Laurel testi épségéről kellett gondoskodnia, hanem arról is, hogy a lány teljesíthesse azt a küldetést, amellyel Avalon még gyermekkorában megbízta.

Most ráadásul játszhatta a börtönfelügyelőt is.

Rápillantott foglyára. Yuki széke a karcos linóleumon állt, egy vas tag, hófehér sókristályokból kirajzolt kör közepén. A lány arcát a térdé re fektetve aludt, összebilincselt kezei a háta mögött nyugodtak. Nem lehetett valami kényelmes testhelyzet. A Téltündér legyőzöttnek tűnt.

Ártalmatlannak.

- Mindent feladtam volna érted. - A hang halk volt, de tisztán csengett.

Tamani szinte érezte a Sharban tomboló feszültséget, amikor Yuki megtörte a súlyos csendet.

Tehát nem is aludt. És sohasem ártalmatlan - emlékeztette magát Tamani. A lány háta közepén kibomlott apró, fehér virág - a Téltündérek jele - volt erre a bizonyíték. Már több mint egy óra eltelt azóta, hogy David a székhez bilincselte Yukit - egy hosszú óra, mióta Chelsea minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a lány igazából Téltündér és Tamanit a látvány még mindig olyan jeges rémülettel töltötte el, mint korábban semmi más.

-

Készen álltam. Ezért állítottalak meg, mie lőtt behoztál volna ide. -

Yuki felpillantott, és kiegyenesített lábbal nyújtózkodni kezdett, már amennyire a körülményei megengedték. - De hiszen tudtad, igaz?

Tamani a nyelvébe harapott. Persze hogy tudta. Egy percre meg is kí-sértette a gondolat, hogy végighallgassa a lány vallomását. De annak nem lett volna jó vége. Yuki végül úgyis rájött volna, hogy Tamani csak színle li az érzelmeit, és akkor a fiúnak egy becsapott Téltündér dühével kellett volna szembenéznie. Szerencsésebbnek tűnt rövidre fogni az előadást.

Tamani remélte, hogy nem csak önmagát áltatja ezzel. Yuki ve szélyt jelentett: egyáltalán nem kellett volna azért ostoroznia magát, amiért hazudott neki, főleg, hogy kiderült: a lánynak is bőven volt titkolnivalója. A Téltündérek olyan hatalommal rendelkeznek a többi növény felett, hogy már távolról megérzik, ha egy másik növény a közelükben van, tehát Yuki már abban a pillanatban tudta, hogy Tamani tündér, amikor először találkoztak.

Laurelről is tudta. Csak szórakozott mindannyiukkal.

Akkor meg miért foglalkoztatja ennyire, hogy ő, Tamani a helyes utat választotta-e?

-

Mi ketten annyira jók lettünk volna együtt, Tam - folytatta Yuki, és a hangja olyan selymes volt, mint gyűrött ezüstruhájának anyaga, de gúnyos színezetétől Tamani megborzongott. - Laurel nem fog szakítani vele miattad.

Lehet, hogy kívülről tündér, de belülről

ember lett. Akár Davidet választja, akár mást, ő ide tartozik, és ezt te is nagyon jól tudod.

Tamani kerülte a kapitánya pillantását, visszafordult az ablak felé, és kibámult a sötétségbe, azt színlelve, hogy valami konkrét dolgot szemlél.

Bármit. Egy őrszem élete tele van kegyetlenséggel, Tamani és Shar már többször is végignézték, hogy a másik mi mindenre képes szülőföldje védelmében. De mindig egy nyilvánvaló veszélytől, egy könyörtelen tá -

madótól, egy biztos ellenféltől kellett megóvniuk Avalon biztonságát. Az igazi ellenségek a trollok voltak, mióta világ a világ. A Téltündérek Avalon uralkodói voltak, és bár Yuki becsapta, de nem bántotta őket. A meglán-colása rosszabb érzést keltett Tamaniban, mint száz troli kivégzése.

-

Te és én, Tam, mi egyformák vagyunk - folytatta Yuki. - Ki-használnak azok, akiket nem érdekel, hogy mi mit szeretnénk, hogy mi az, ami boldoggá tesz bennünket. Nem tartozunk közéjük, mi egymáshoz tartozunk.

Tamani vonakodva megint rápillantott a lányra. Meglepte, hogy Yuki nem rá néz, miközben beszél. Elnézett mellette, ki az ablakon, mintha még mindig úgy képzelte volna, hogy valahol a távolban fel ragyog egy szebb jövő.

Tamani ennél okosabb volt.

-

Előttünk egyetlen ajtó sem maradhat zárva, Tam. Ha mellém állnál, békével mehetnénk még Avalonba is. Ott örökre együtt maradhatnánk, és a palotában élhetnénk.

-

Honnan tudsz a palotáról? - bukott ki a kérdés ösztönösen Tamaniból, de még a végére sem ért a mondatnak, amikor megsej tette, hogy ráharapott a csalira. Shar alig hallhatóan felsóhajtott, és Tamani nem tudta, vajon Yuki vagy az ő ostobaságának szól-e a sóhaj.

-

De itt is maradhatnánk - folytatta a lány nyugodtan, mintha Taman i meg sem szólalt volna. - Mehetünk, ahová csak akarunk, és mindent megtehetünk, amit csak szeretnénk. Neked az állatok fölött

van hatalmad, nekem a növények fölött, az egész világ a miénk. Te is tudod, hogy a Ta vasz- és Téltündér párosítás nagyon jól működik. A tudásunk tökéletesen kiegészíti a másikét.

Tamani azon tűnődött, hogy a lány vajon felfogja -e, mennyire igaza van -

és hogy ez őt mennyire hidegen hagyja.

-

Örökké szerettelek volna - suttogta Yuki, és lehajtotta a fejét. Sötét, bársonyosan dús haja előrebukott, és elfátyolozta az arcát. A lány csendesen szipogott. Sírt vagy egy nevetést próbált leplezni?

Tamani összerezzent, amikor kopogtattak az ajtón. De még mie lőtt megmozdulhatott volna, Shar a kukucskálóhoz lépett.

Tamani megmarkolta a kését, minden izma megfeszült - mindenre felkészült. Klea lenne az? Minden - a kör, Yuki bilincsben - egy alaposan kidolgozott csapda része volt, hogy foglyul ejtsék a cselszövő Ősztündért, aki lehet hogy meg akarja ölni őket.

De az is lehet, hogy nem.

Bárcsak biztosra mehetnének!

De amíg ez nem lehetséges, fenyegetésként - halálos fenyegetésként - kell kezelni őket.

Shar azonban alig észrevehetően grimaszolt, és kinyitotta az ajtót. Laurel lépett be a szobába, a nyomában Chelsea -vel.

-

Laurel. - Csak ennyi telt Tamanitól, miközben ujjai ellazultak a kés markolatán. Bár tündéremlékezet óta szerette Laurelt, és az elmúlt hetekben valami... valami több is volt közöttük, még mindig na gyot dobbant a szíve örömében, valahányszor meglátta a lányt.

Laurel átöltözött, levette a sötétkék báli ruhát - azt, amiben egy évvel korábban a Samhain fesztiválon Tamani a karjában tartotta, és szenvedélyesen megcsókolta. De régen is volt!

Laurel most nem nézett rá, Yukira tapadt a pillantása.

-

Nem szabadna itt lenned - suttogta Tamani.

Laurel válaszként felhúzta az egyik szemöldökét. - A saját szememmel akartam meggyőződni róla.

Tamani összeszorította a fogát. Igazság szerint nagyon is akarta, hogy a lány ott legyen, de saját önző vágyai folyamatosan birkóztak benne a Laurel biztonsága felett érzett aggodalommal. Lesz valaha olyan, hogy mindkét oldalt kielégítheti?

-

Azt hittem, David után mész - fordult Tamani Chelsea -hez, aki még mindig a sötétvörös báli ruhát viselte. A magas sarkú cipőjéből már valahol kilépett, így a ruha alja vérvörös tóként hullámzott a bokája körül.

-

Nem találom - mondta Chelsea, és észrevétlenül megremegett a z ajka. Laurelre nézett, aki azonban továbbra is az elcsendesedett foglyot bámulta.

-

Yuki? - kérdezte tőle habozva. - Jól vagy?

Yuki felnézett, és határozottan, dühösen Laurelre meredt. - Szerinted jól vagyok? Elraboltak! Egy vasszékhez bilincseltek! Te hogy éreznéd magad?

A Téltündér méreggel átitatott válasza mellbe vágta Laurelt, aki hátrálni kezdett. - Azért jöttem, hogy megnézzem, mi van veled. - Laurel Tamanira pillantott, de a fiú nem tudta kiolvasni a tekinteté ből, mit vár tőle. Bátorítást?

Engedélyt? Kényszeredetten elfintoro- dott, és tehetetlenül megvonta a vállát.

Laurel visszafordult Yukihoz, de a Téltündér kifürkészhetetlen arc -

kifejezéssel kapta fel a fejét. - Mit akar tőlem Klea? - kérdezte Laurel.

Tamani nem gondolta volna, hogy Yuki válaszolni fog, de a lány Laurel szemébe nézett, és egyszerűen ennyit mondott: - Semmit.

-

Akkor te miért vagy itt?

Yuki ferdén, huncutul elmosolyodott. - Én nem azt mondtam, hogy soha nem akart semmit. De már nincsen szüksége rád.

Laurel gyorsan Tamanira, majd Sharra pillantott, aztán újra Yukira függesztette a tekintetét.

-

Ide figyelj, Laurel! - mondta Yuki csendesen, nyugodtan. - Semmi szükség erre a kitalálósdira. Ha elengedsz, mindent elmondok.

-

Hallgass! - mondta Tamani.

-

Gyere ide, és hallgattass el! - vágott vissza Yuki, és Tamanira meredt, aztán visszafordult Laurelhez. - Sohasem ártottam neked, pedig tudod, hogy megtehettem volna. Milliószor megölhettelek vol na, de nem tettem meg. Ez már nem is számít?

Tamani kinyitotta a száját, de Laurel, kezét a fiú mellkasára fek tetve, elhallgattatta. - Igazad van. De te Téltündér vagy. Eltitkoltad, pedig tudtál rólunk. Miért?

-

Szerinted mégis miért? Abban a pillanatban, hogy a katonásdit játszó barátaid megtudták, mi vagyok, megfosztottak az erőmtől, és egy székhez láncoltak!

Tamaninak nem tetszett, hogy Yukinak igaza van - és hogy ezzel Laurel sem szállhat vitába.

-

Jó, talán akkor kezdjük elölről! - mondta Laurel. - Ha megoldjuk a rejtélyt, mielőtt Klea megérkezik, annál jobb. Mi lenne, ha elárulnád...

-

Tamaninál van a kulcs - mondta Yuki, és gonoszul csillogó szem -

mel a fiúra pillantott. - Engedjetek ki innen, és mindent elmondok, amit tudni akartok!

-

Nem áll az alku - mondta Tamani, és igyekezett unottnak tűnni.

Laurel - félbeszakítva őket - megint Yukihoz intézte a szavait, el-hallgattatva őket. - Az lenne a legbiztonságosabb, ha...

-

Nem! - kiáltotta Yuki. - Nem hiszem el, hogy te is benne va gy!

Azok után, amit veled tettek! Meg a szüleiddel!

Tamani összeráncolta a homlokát. Mi köze ennek az egésznek Laurel szüleihez?

De Laurel már a fejét csóválta. - Yuki, nekem sem tetszik, hogy elfeledtették velem a korábbi életemet. A múltat azonban nem tudom megváltoztatni...

-

Elfeledtetni? Én nem a memóriaelixírről beszélek. A méregről!

- Jaj, nehogy már...! - bukott ki Tarnaniból.

Laurel lepisszegte. - Yuki, te tudod, hogy ki mérgezte meg az apámat?

Tamani szinte biztos volt a válaszban, és tudta, hogy Laurel is: Klea lehetett az. De ha Laurel meg tudná győzni Yukit, hogy erősítse meg a gyanújukat...

-

Az apádat? - Yuki összezavarodott. - Már miért mérgeznék meg a z apádat? Én az anyádról beszélek.

Laurel megint Tamanira pillantott, de a fiú csak megvonta a vállát és a fejét ingatta. Mit akar ezzel Yuki?

-

Még csak nem is tudsz róla, igaz? Micsoda véletlen egybeesés: a házaspár, aki a kapu körüli földet birtokolja, gyermektelen! Alig várják, hogy egy szőke kisbaba bepottyanjon az életükbe! Milyen... kézenfekvő. Nem gondolod?

-

Elég legyen! - ripakodott rá Yukira Tamani. Tudhatta volna: a játék folytatódik. Yuki csak el akarja bizonytalanítani őket, hogy ön magukban is kételkedjenek - meg persze egymásban.

-

Ők tették - mondta Yuki. - Tizenöt évvel azelőtt, hogy te meg-jelentél a küszöbön, a tündérek gondoskodtak arról, hogy anyád any- nyira ki legyen éhezve egy kisgyermekre, hogy gondolkodás nélkül befogadjon.

Ártottak neki, Laurel. Bebiztosították, hogy soha ne legyen saját gyereke.

Tönkretették az életét, te pedig őket véded!

-

Ne is hallgass rá, Laurel! Ez nem igaz! - mondta Tamani. - Csa k félre akar vezetni!

-

Tényleg? Kérdezzük meg őt!

Lau rel követte Yu ki te kintetét: Sharra meredt, aki mozdu latlanul állt, mint egy szobor, teljesen kifejezéstelen arccal.

Ez nem lehet igaz. Nem lehet! Shar nem lehetett, hiszen ő aki azóta vigyáz rá észrevétlenül, mióta először elhagyta Avalont.

Akkor meg miért nem tiltakozik?

-

Gyerünk, mondd csak el neki! - kiáltotta Yuki, és megfeszített e magát a széken, nekifeszült a köteleknek. - Mondd el neki, mit tettél az anyjával!

Shar hallgatott.

-

Shar... - könyörgött neki Laurel csendesen. Azt akarta hallani, hogy nem igaz. Muszáj volt ezt hallania. - Kérlek!

-

Szükségszerű volt - felelte végül Shar. - Nem mi választottuk őket.

Csak éppen ők költöztek oda. A tervnek működnie kellett, Laurel. Nem volt más választásunk.

-

Mindig van másik választás - suttogta Laurel hirtelen kiszáradó szájjal, és megremegett az álla a dühtől. Shar megmérgezte az anyját. Shar, aki már hosszabb ideje vigyázott rá, mint Tamani, megmérgezte az anyját.

-

Van egy otthonom és egy családom, meg kell védenem őket. Bár mit megteszek, hogy Avalont biztonságban tudjam.

Laurelben felágaskodott a harag. - Akkor sem kellett volna...

-

De kellett, igen - felelte Shar. - Meg kell tennem olyan dolgo kat is, amiket nem akarok megtenni, Laurel. Gondolod, hogy tönkre akartam tenni az emberszüleidet? Hogy azt akartam, elfelejts min dent? Azt teszem, amit parancsolnak nekem. Ezért védelmeztelek minden áldott nap, amíg Tamani meg nem érkezett. Ezért tudok mindent, amit tudni érdemes rólad. Tudok arról a családi örökség porcelántálról, amit eltörtél, és hazudtál róla. A kutyáról, akit az ablakod alá temettél, mert nem viselted volna el, ha messze kerül tőled. Arról a napról, amit Tamanival októberben az erdei házban töltöttél...

-

Shar... - szólt közbe Tamani fenyegetően.

-

Igyekeztem nem az utadban állni - folytatta Shar csendesen, és a hangjában megbánás bujkált. De a bocsánatkérés egyértelműen Tamaninak szólt, nem Laurelnek. A lány csak azért nem rontott át a szobán, hogy pofon vágja Shart, mert a harag lebénította.

Yuki mosolya elhalványult. - És te ezekkel az erőkkel szövetkezel, Laurel?

Lehet, hogy nem mondtam mindig igazat, de azt gondoltam, hogy te jobb vagy ezeknél a szörnyetegeknél. - Ránézett a széke köré szórt sógyűrűre. -

Csak egyet kellene söpörnöd a lábaddal, és véget vetnék mindennek.

Elvinnélek magammal, és megmutatnám neked, Avalon mennyire rossz úton jár. Mi ketten mindent rendbe tehetnénk.

Laurel a sóra meredt. A legszívesebben megtette volna, csak hog y Sharnak keresztbe tegyen. - Honnan tudsz Avalonról?

-

Számít? - kérdezte Yuki kifürkészhetetlen arckifejezéssel.

-

Talán.

-

Engedj szabadon! Mindent elmondok neked, amit titokban tar tanak előtted.

-

Ne csináld, Laurel! - mondta halkan Tamani. - Nekem sem tetszik ez az ügy, de attól még nem lesz jobb, ha elengedjük.

-

Szerinted nem tudom? - csattant fel Laurel, de t ovábbra is a só-vonalat fürkészte a lába előtt.

Tamani csendesen hátralépett.

Laurel szerette volna szétrugdosni a kört - tényleg szerette volna.

Megmagyarázhatatlan késztetést érzett, de tudta, hogy soha nem fog ja megtenni. A torkában égő vágytól azonban forró könnyek szöktek a szemébe.

-

Laurel... - Egy puha kéz érintette meg a karját, és húzta vissza a valóságba. Chelsea sápadtan nézett rá. - Gyere velem! Megbeszéljük, autózunk egyet, bármi, csak nyugodj meg!

Laurel a barátnőjére pillantott. Arra az egyetlen személyre összpontosított, aki még sohasem bántotta meg, aki még sohasem akart neki rosszat. Bólintott, de a többiek pillantását kerülte. - Menjünk!

-

mondta. - Már nem akarok itt lenni.

Amikor kiértek, Chelsea becsukta az ajtót, és megállt. - A francba!

-

szitkozódott csendesen. - Valahova letettem a kulcsomat. Ennek a z ostoba ruhának nincsen zsebe - motyogta, és felemelte a szoknya alját, nehogy megbotoljon benne. - Mindjárt visszajö vök!

Megfordult, és az ajtó kinyílt, mielőtt megérinthette volna a kilin cset.

-

Kulcs - magyarázta Chelsea, miközben Tamanit megkerülve visszament.

Tamani behúzta maga mögött az ajtót. Kettesben maradtak, csak ketten álltak a verandán. Laurel mereven a lépcsőt bámulta, és hirtelen semmi kedve sem volt a fiú szemébe nézni.

-

Nem tudtam - suttogta Tamani hosszas hallgatás után. - Esküszöm.

-

Tudom - suttogta Laurel. Hátával nekitámaszkodott a falnak, lecsúszott a földre, és átkarolta a térdét. Ő maga is észrevette , milyen

színtelen a hangja. - Az anyukám egyke volt. Az apja még kicsi gyerek korában elhagyta. Egyedül maradt az édesanyjával. Aztán a nagymama is meghalt. Anya mindig nagy családról álmodott. Öt gyereket szeretett volna, mondta egyszer. Öt gyereket. De egy sem lett neki.

Laurel nem tudta, miért osztja meg mindezt a fiúval, de máris meg -

könnyebbült attól, hogy kibeszélhette magát, tehát folytatta.

-

Rengeteg orvosnál jártak, és senki sem jött rá, mi a gond. Egyik sem. Pontosan ezért veszítette el teljesen a bizalmát az orvostudo mányban.

Ráadásul emiatt anyagilag is a padlóra kerültek hosszú idő re. De ez nem számít, hiszen anya akkor is megtartott volna, ha van saját gyereke - mondta Laurel határozottan. - Tudom, hogy megtartott volna. Sharnak nem kellett volna ezt tennie vele.

Tamaniban volt annyi méltóság, hogy csendesen megcsóválja a fe jét.

-

Most már van egy titkom. Pedig én mindent elmondok nekik.

Mindent. Nem volt könnyű, de ez a nyíltság és őszinteség volt éle tem legcsodálatosabb élménye tavaly. Most meg itt van ez, ez az izé, amit soha nem mondhatok el nekik, mert akkor már nem tudnának ugyanúgy tekinten i rám meg a többi tündérre, mint korábban. - Megint felizzott benne a harag. -

Gyűlölöm! - suttogta.

-

Annyira sajnálom - mondta Tamani. - Tudom, hogy mennyit jelentenek neked, és... és sajnálom, hogy bántották őket.

-

Köszönöm! - felelte Laurel.

Tamani a kezére pillantott, és egy olyan kifejezés suhant át az ar cán, amit Laurel képtelen volt értelmezni. - Nem örülök neki, hogy nem tudtam róla -

mondta végül. - Annyi minden van, amit nem tudok. Szerintem Yuki semmit sem fog elárulni nekünk. Amit mond, annak a z egyik fele ellentmond a másik felének. Azt hittem, hogyha csapdába csaljuk, akkor majd megkapjuk a választ a kérdéseinkre,

de... ha nem történik hamarosan valami... én nem tudom, mit fog Shar tenni.

-

Shar... - Mit is mondott? Mindent megteszek, hogy Avalont biztonságban tudjam. - Nem fogja bántani, ugye? Csak azért, hogy töb bet kiszedjen belőle?

-

Nem teheti. Még ha hajlana is arrafelé... nem léphet be a körbe.

-

De vannak dolgok, amiket megtehet anélkül is, hogy belépne a körbe - mondta Laurel. - Például...

-

Nem fogom engedni - tiltakozott erélyesen Tamani. - Megígérem.

Vigyázni fogok rá. Hazugság ide vagy oda, a barátom volt. Lehet, hogy most is az, nem tudom. Ráadásul Shar nem kockáztatná meg a büntetést, amit egy... Téltündér megkínzásáért kapna.

Laurel ebben nem volt olyan biztos.

-

Shar nem szörnyeteg - folytatta Tamani. - Megteszi, amit kell, de nem azért, mert tetszik neki a dolog. Megértem, hogy most nem bízol benne, de bennem bízz meg, kérlek!

Laurel duzzogva bólintott. Mintha lenne más választása.

-

Köszönöm! - mondta a fiú.

-

Tényleg visszatartja, Tam? Úgy értem, a kör?

Tamani hallgatott egy pillanatig. - Szerintem igen.

-

Hiszen csak só - mondta csendesen Laurel. - Ott voltál velem a Téli Palotában, érezted az erőt az emeleti termekben. Hogy egy ilyen fajta varázslatot tényleg visszaszoríthat valami, aminek az ebédlőasz talon a helye... hát, olyan hihetetlennek tűnik.

-

Magától lépett bele. Shar azt mondja, onnan származik az ereje. -

Tamani szempillája megemelkedett, és a világoszöld szempár egye nesen Laurel szemébe nézett. - Soha ne becsüld alá annak a helyzetnek az erejét, amelybe saját elhatározásodból kerülsz!

Laurel tudta, hogy Tamani nem csak a sókörről beszél.

Pillanatnyi tétovázást követően a fiú is leült a földre, és karjával vigasztalóan átölelte Laurel vállát.

-

Bocsánatot kérek mindenért! - suttogta, és minden szava bűn -

tudatról árulkodott. Laurel elfordította a fejét, és Tamani felé hajolt, egészen el akart veszni benne, el akart felejteni mindent, ha csak egy pillanatra is.

Tamani reszketve kifújta a levegőt, és közelebb húzódott. Laurel felemelte a kezét, a fiú arcára simította, úgy vonta magá hoz. Alig ért egymáshoz az ajkuk, kitárult az ajtó, és Chelsea vihar zott ki rajta a kulcscsomóját csörgetve.

-

Végig Sharnál volt! - panaszkodott hangosan. - Ott állt, és csak leste, hogy mindenhol keresgélem, aztán... - Meglátta Tamani karját Laurel vállán. - Ja... - mondta, mert végre felfogta, mit akart Shar elérni. Majd csendesen hozzátette: - Bocs!

Laurel lehúzta az ablakot, és arcát a simogató szél felé fordította, m iközben Chelsea végighajtott az üres, sötét utcákon. Chelsea fél órán keresztül egy szót sem szólt, sem a lakásban történtekről, sem pedig rosszul időzített megjelenéséről. Laurel értékelte barátnője erőfeszíté sét: sejtette, milyen nehezére esik csendben maradni. Már majdnem belehalt, hogy kielemezhesse a Yuki-ügyet, Laurel viszont csak arra vágyott, hogy az emlékek úgy vesszenek el a gondolatai között, mintha soha nem történtek volna meg.

-

Hé, az nem...

Chelsea már le is húzódott az autóval, mire Laurel észrevette, hogy az utcai lámpák fényében az út szélén menetelő, magas fiú nem más, mint David.

Szeme bizalmatlanul csillogott, amikor a fényszóró belevilágított, de azonnal felismerte a lányokat - és láthatóan meg is könnyebbült -, amikor Chelsea lelassított mellette az anyja autójá val.

-

Hát te meg hol voltál? - vonta kérdőre a fiút Chelsea, amikor David lehajolt, és bedugta a fejét az anyósülés melletti ablakon. - Már mindenütt kerestelek.

David lesütötte a szemét. - Igyekeztem meglapulni - vallotta be. - Nem akartam, hogy rám találjatok.

Chelsea hátrapillantott a válla felett, abba az irányba, amerre a fiú gyalogolt. A lakás felé. - Hova akartál menni?

-

Vissza! - morogta David. - Rendbe hozni mindent.

-

Yuki jól van - mondta Chelsea, elkomolyodó tekintettel.

-

De miattam van ott.

-

Már tudja, mit jelent a kör - erősködött Chelsea. - Megváltozott a helyzet. Nem szenved többet. Csak ül. Vagyis ül és beszél - tette hozzá.

David a fejét csóválta. - El akartam menekülni attól, amit tet tem. Elegem van. Visszamegyek, és gondoskodom róla, hogy minden humánusan történjen.

Illetve ami a humánus növényi megfelelője.

-

Tamani megígérte, hogy gondoskodik Yuki biztonságáról - mondta Laurel.

-

Viszont korántsem biztos, hogy ő és Shar, meg én... mi ugyanazt értjük biztonság alatt. - Egyik lányról a másikra nézett. - Miattunk van ott.

Mindannyian tettünk érte. Még mindig hiszek abban, hogy ez volt a helyes lépés, de ha mégsem... nem akarom karba tett kézzel nézni, hogy elfajulnak a dolgok.

-

Mit kellene tennünk? - kérdezte Laurel, és magának sem akarta bevallani, hogy a visszatéréshez sem fűlik a foga igazán.

-

Mi lenne, ha beosztanánk egymást? Egyvalaki közülünk, egyva laki közülük - javasolta David.

Chelsea a szemét forgatta.

-

Valakinek egész éjjel ott kell maradnia - mondta Laurel. - A szüleim valószínűleg meg is engednék, de...

-

De te nem tudsz egész éjjel fent maradni - öntötte szavakba Laurel aggodalmát David.

-

Küldök egy SMS-t az anyámnak - mondta Chelsea. - Úgyis azt mondtam neki, hogy valószínűleg nálatok éjszakázom, egy hosszúra nyúlt buli után ez nem is olyan képtelenség. Soha nem ellenőriz.

Laurel és Chelsea David felé fordultak. - Majd kitalálok valamit -

motyogta a fiú. - Ryannel mi van?

-

Mi legyen vele? - kérdezte Chelsea, és hirtelen valami hihetetle nül érdekes dolgot fedezett fel a kormánykeréken.

-

Biztosan csodálkozni fog, miért tűnsz el állandóan furcsa idő -

pontokban. Nem hivatkozhatsz mindig Laurelre.

-

Szerintem észre sem fogja venni - mondta Chelsea.

-

Ebben nem lehetsz egészen biztos - vágott vissza David. - Ne becsüld alá! Mindig alábecsülöd !

-

Nem is!

-

Hát, valamit biztosan észre fog venni, ha hirtelen soha nem fogsz ráérni. A szünetben is biztosan veled akar majd lenni. Főleg, hogy az év végi vizsgák miatt a múlt héten mindennap ejtetted - mondta David.

-

Akkor sem hiszem, hogy észreveszi - erősködött Chelsea bánatosan, majd hátradőlt az ülésen, és egyenesen David szemébe nézett.

A fiú a fejét csóválta. - Nem értelek. Annyira aggódtál érte, amikor Yuki vagy Klea, vagy kicsoda beadta neki a memóriaelixírt, most meg mintha nem is törődnél vele. - Belerúgott a porba. - Miért nem szakítasz vele?

-

Szakítottam - jegyezte meg Chelsea halkan.

David hol Laurelre, hol Chelsea -re nézett. - Mi van???

-

Különben hogyan magyaráztam volna meg neki, miért lépek l e tánc közben... veled... - tette hozzá a lány szinte az orra alatt motyogva.

-

Én csak vicceltem!

-

Én viszont nem. Amúgy is szakítottam volna vele.

David Laurelre meredt. - Te tudtál erről?

Laurel gyorsan Chelsea -re sandított, mielőtt bólintott.

-

De miért? - kérdezte David. - Mi nem működött?

Chelsea kinyitotta a száját, de képtelen volt megszólalni.

-

Itt volt az ideje - mondta Laurel, egérutat kínálva barátnőjének.

Jobb, ha erről most senki sem beszél. Különösen most nem.

David vállat vont, és úgy tett, mintha hidegen hagyta volna a do log. -

Mindegy. Vissza kell mennünk. Hosszú lesz az éjszaka.

- Szóval cs ak itt kel l üld ögélnün k? - kérdezte Chelsea Tama nitól kissé rekedten, mert igyekezett egy ásítást is visszafojtani.

A lakás sötét és csendes volt. Shar kihasználta az alkalmat, és fejét a falnak támasztva végre aludt egy keveset. Ezért csak Tamani beszél getett halkan Chelsea-vel, aki ragaszkodott az első műszakhoz.

-

Nagyjából igen - felelte Tamani. - Alhatsz egy kicsit, ha akarsz, a szőnyeg elég puha. Bocs, a berendezés kissé...

-

Hiányos? - fogalmazta meg burkolt véleményét Chelsea, és fel -

egyenesedett az egyszerű, fából faragott konyhaszéken, ami normális esetben a konyhaasztal mellett állt, többnyire kihasználatlanul. - Jól vagyok. Nem is vagyok annyira fáradt. Csak kicsit unatkozom. - Elhallgatott, aztán közelebb hajolt Tamanihoz. - Ez beszél?

-

Igen, ez beszél - sziszegte Yuki, mielőtt Tamani megszólalhatott volna. - Nem mintha nem hallottál volna milliószor beszélni! Emlékszel arra a napra, amikor együtt mentünk iskolába? Tudom én, hogy a múlt hét olyan, mintha az ősidőkben lett volna, de azt hittem, az emberek kép esek legalább ilyen rövid időre visszaemlékezni.

Chelsea némán tátogott, aztán becsukta a száját, és csak az orra alatt motyogta: - Booocsi!

-

Engem nem kell sajnálni - mondta Yuki, és fészkelődni kezdett a széken. - Nekem legrosszabb esetben is csak pár na pot kell itt töltenem. Te viszont egész életedre csapdába estél.

-

Ezt meg hogy érted? - kérdezte Chelsea, és s zembefordult Yukival.

-

Ne hallgass rá! - figyelmeztette a lányt Tamani. - Csak össze akar za varni.

-

Chelsea Harrison - folytatta Yuki, mintha meg sem hallotta volna Tamanit. - Az örök második. Mindig majdnem eléri, amit akar, de csak majdnem!

-

De tényleg! - mondta Tamani, és már mozdult, hogy Chelsea és Yuki közé állhasson. - Nem tud olyat mondani, ami téged érdekelhetne. -

Nem tehetett róla, féltette Chelsea -t is. Az elmúlt néhány hónapban megkedvelte az emberlányt, és nem akarta, hogy Yuki megbántsa azzal, amit éppen mondani készül.

-

Szerinted méltó versenytárs vagy?

Sajnos Chelsea ugyanolyan híres volt a kíváncsiságáról, mint az őszinteségéről, tehát előrehajolt, hogy jobban láthassa Yukit. - És kivel kellene versenyeznem?

-

Laurellel, természetesen. Mert az az igazság, hogy nem szüksé ges David mellett döntenie... bár valószínűleg az lesz... - tette hozzá Yuki, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy Tamaniba is szúrjon egyet. - De legyen az, hogy nem. Te akkor is veszítesz az ügyön. Tegyük fel, hogy minden úgy történik, ahogyan álmodozol róla. Laurel elhagyja Davidet, és a srác egy nap majd arra ébred, hogy jé, te mindig ott vol tál mellette, és csak arra vártál, hogy végre észrevegyen.

Chelsea arca elvörösödött, de a szemét le nem vette volna Yuki- ról.

-

Hirtelen rájön, hogy benned mindent megtalál, még azt is, ami ről maga sem hitte, hogy szüksége lehet rá. Imádni fog, és a jelenlegi bunkó pasiddal ellentétben hajlandó lesz arra az egyetemre beiratkoz ni, ahová te szeretnél.

-

Ki mondta neked, hogy...

- Elmentek a Harvardra, összeköltöztök, talán össze is házasod tok. De -

folytatta a Téltündér, és előrehajolt, amennyire csak a lánc engedte - Laurelt nem verheted ki a fejéből. A közös kalandjaik, a terveik... Laurel sokkal csinosabb nálad, varázslatosabb, egy szóval jobb. Ismerd el, esélyed sincs arra, hogy szamár helyett te legyél a ló! Egész életedben kísérteni fog a gondolat, hogyha Daviden múlt volna, akkor biztosan nem téged választott.

Mindenképpen Laurel nyer.

Chelsea szaggatottan kapkodta a levegőt. Felállt, elkerülve Taman i tekintetét. - Én... azt hiszem, iszom egy pohár vizet.

Tamani látta, hogy a lány eltűnik a konyhában. Hallotta, hogy megnyitja a csapot, és folyatni kezdi a vizet. Még mindig folyatja... jóval tovább, mint amennyi egy pohár megtöltéséhez szükséges. Egy perc múlva Tamani felállt, dühös pillantást vetett Yukira, aki önelé gült képet vágott.

Shar felemelte a fejét Tamani lépteinek hallatán, de a tündérfiú in tett neki, hogy mindjárt visszajön.

A szeme sarkából Yukit figyelve Chelsea után ment a konyhába. A lány háttal állt neki, és karjával a mosogatóra támaszkodott. Pohár nem volt a közelében.

- Jól vagy? - kérdezte Tamani csendesen, a hangja alig volt hango sabb, mint a víz csobogása.

Chelsea felkapta a lejét. - Igen, csak... - Bizonytalanul intett egyet. - Nem találtam poharat.

Tamani kinyitotta a konyhaszekrényt a lány orra előtt, kivett egy poharat belőle, és Chelsea felé nyújtotta. Chelsea a csap alá tartotta, és már nyúlt volna, hogy elzárja a vizet, de Tamani megállította. - Hagyd csak! Legalább nem hall minket.

Chelsea a csobogó vízsugárra nézett - valószínűleg eszébe jutott, hogy mekkora pazarlás ez -, majd bólintott, és visszahúzta a kezét.

Tamani egy kicsit közelebb lépett hozzá, fél szemét még mindig Yuki virágján tartva, ami a sarokból alig látszott.

-

Nincs igaza - mondta egyszerűen. - Amit mond, igaznak tűnik, de valahogy addig csűri-csavarja, hogy minden lesz, csak igaz nem.

-

De most tényleg igaza van - mondta Chelsea meglepően hatá -

rozottan. - Laurel jóval több, mint ami én valaha leszek. Arra nem gondoltam, hogy a hatása Davidre akár hosszú távú is lehet. Pedig az lesz. Yukinak igaza van.

-

Nem jól gondolkozol. Laurel nagyon más, mint te, de te, te ma gad is fantasztikus vagy - mondta Tamani, és önmagát is meglepte azzal, mennyire komolyan gondolja. Habozott egy pillanatig, aztán elvigyorodott. -

Sokkal viccesebb vagy, mint Laurel.

-

Szuper - felelte Chelsea színtelen hangon. - Biztos vagy benne, hogy néhány jól időzített poénnal örökre elnyerhetem David szívét?

-

Nem úgy értettem - folytatta Tamani. - Figyelj! Most komo lyan: n e hasonlítsd magad egy tündérhez! Mi növények vagyunk. Tök életes szimmetriánkat ti emberek valamilyen érthetetlen okból csodáljátok. Tehát ránézésre mindig is különbözni fog tőled. De ettől Laurel nem lesz jobb, és ha őszinte akarok lenni, szerintem David - a kezdeteket leszámítva - sem ezt látta meg benne.

-

Tehát belülről is jobb, mint én? - motyogta Chelsea.

Most szándékosan megmakacsolta magát. - Dehogy! Ide figyelj! Csak azt akarom, hogy megértsd, miben téved Yuki. Avalonban mindenki olyan szimmetrikus, mint én és Laurel. Mindannyian va lamiképpen... gyönyörűek vagyunk, azt hiszem, de Laurel külsejében semmi különleges nincsen. Az Akadémián van egy barátnője, aki például pont úgy néz ki, mint ő. Ha David összefutna Katyával vagy egy náluk még szebb tündérrel, szerinted akkor már nem szeretné Laurelt?

- Meg kell állapítanom, hogy izzadságszagú a próbálkozásod - morogta Chelsea.

- Bocs! - Tamani vágott egy grimaszt. - Nem azt akartam ezzel mondani, hogy soha nem szerethet ki...

Chelsea egy szánalmas nyögéssel félbeszakította. - Jól van, na! Tudom, mit akarsz mondani. Azonban ne is erőlködj, úgysem tudsz meggyőzni egy embert arról, hogy Laurelben nincs semmi különleges. Én sem hiszem el, de te sem. És tekintettel arra, hogy csak ak kor van esélyem Davidnél, ha te elorozod tőle Laurelt, remélem, hogy nem is fogod ezt h inni soha.

-

Nem, nem erről van szó. - Tamani elgondolkodott. - Laurel nagyon hosszú ideig volt távol, Chelsea. És bár mindig őt szerettem, a múltban más lányok után is érdeklődtem. - Kicsit ostobának érezte magát ezzel a vallomással. - Volt egy gyönyörű szép tündér, akivel... láncoltam párszor a fesztiválokon. Már évek óta nem láttam, de bevallom neked, hogy mióta együtt vagyunk Laurellel - és újra megismerhettem őt -, nem is gondoltam arra a másik tündérre egyszer sem. Komolyan! - tette hozzá vigyorogva, mikor Chelsea kétkedve felhúzta a szemöldökét. - Annyira nem emlékszem rá, hogy alig jutott az eszembe. Szeretem Laurelt, nekem ő lett a legeslegszebb tündér a világon, számomra senki nem fogható hozzá.

-

Igen, azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy Laurel p áratlan - mondta panaszosan Chelsea. - Szerintem is az. Pont ez a gond.

-

Nem, én... felejtsd el Laurelt egy pillanatra! Arra figyelj, amit mos t mondok neked! Nem tudhatom, hogy David fog -e valaha szeretni téged. De ha igen, ha igazán szeret, nem számít, h ogy más milyen csinos vagy milyen izgalmas egyéniség. Ha tényleg szeret, semmiképpen nem veszíthetsz. Mert akkor szerinte hozzád nem lesz fog ható senki.

Chelsea nagy, szürke szemeiben ott szűkölt a kívánság, hogy bár igaza lenne a fiúnak. - Te is megfeledkeznél Laurelről, ha belém szeretnél?

Tamani felsóhajtott. - Naná, már ha lehetséges lenne mást szeretnem. De szerintem nem az.

-

Hogyan tud ellenállni neked? - kérdezte Chelsea, immár mosolyogva.

Tamani megvonta a vállát. - Bár tudnám! Hogyan tud David ellenállni neked?

Chelsea felkacagott, most először szívből, és ezzel el is oszlatta az apró konyhában szinte tapintható feszültséget.

-

Kívánom, hogy teljesüljön a kívánságod - mondta Tamani elko-molyodva.

- Jaj, de kis önzetlen vagy! - felelte Chelsea a szemét forgat va.

-

Ugyan már! - tiltakozott Tamani, és kezét a lány karjára tette, amíg az fel nem nézett rá. - Félretéve azt, hogy én miben reménykedem, tudom, hogy milyen érzés vágyakozni valaki után. Tudom, milyen fájdalommal jár. -

Egy pillanatra elhallgatott, aztán suttogva folytatta. - Mindkettőnknek sok sikert kívánok. - Miközben együtt kiléptek a konyhából, a tündérfiú rávigyorgott Chelsea-re. - És mivel egyikünk sikere a másikén múlik... nos, hívjuk véletlen egybeesésnek!

Bár Laurel szeme már nyitva volt, amikor megszólalt az éb resztőóra, a kora hajnali félhomályban felsikoltó éles hang miatt mégis összerezzent.

December 22-e. Normális esetben ezen a napon vagy a szüleinek segítene a boltjaikban, vagy az utolsó simításokat végezné a karácsonyi dekoráción, vagy karácsonyi zenét hallgatna, de az is le het, hogy sütne valamit.

Gyanította, hogy az idén nem fog ünnepi hangulatba kerülni.

Odakint még sötét volt, mikor kinyitotta a ruhásszekrényét, és az egyik, tündérek által varrott blúzáért nyúlt - illett ehhez a naphoz, amikor élesben is Avalon ügynökeként kell fellépnie. Amikor átbújtatta fejét a rózsaszín parasztblúz nyakán, úgy érezte, hogy az egysze rű gézanyag páncélként simul rá.

A bejárati ajtó előtt egy zöldbe öltözött, Laurel számára ismeretlen -

hiszen már annyian voltak! - őrszem várta a lányt, és nagyon úgy nézett ki, hogy meg akarja állítani. - Lassan felkel a nap - mondta Laurel, meg sem várva, milyen közlendője van az őrszemnek. - Azonkívül Tamanihoz készülök. Öt perc múlva le is csekkolhatod. Most pedig állj félre az útból!

A legnagyobb meglepetésére az őrszem félre is állt.

Felpillantott a házra, miközben a feljárón tolatott, és szülei elsöté tített ablaka láttán felcsillant a szeme. Még mindig nem számolt be

nekik arról, hogy mi zajlik körülötte, de nemsokára kénytelen lesz. - Már majdnem vége - mondta, és remélte, hogy igaza van.

Rövid autózás után bekopogott a lakás ajtaján, és míg várta, hogy valaki beengedje, felkészült arra a lehetőségre is, hogy esetleg Shar lesz az a valaki.

Nem mintha számított volna, hogy Shar itt van, egy szer úgyis a szemébe kell néznie. De minél később, annál jobb, így megkönnyebbült, amikor Tamani arca jelent meg az ajtóban.

-

Minden rendben? - kérdezte Laurel szándékosan halkan, amikor belépett.

-

Ha a rendben azt jelenti, hogy nem történt semmi, akkor igen - felelt e Tamani, és olyan melegség csillant meg a szemében, amikor lepillantott a lányra, amilyet Laurel azóta nem látott, amióta Yuki a foglyuk lett. Kíváncsi volt, hogy Chelsea és Tamani miről beszélget hettek az éjjel, és vajon megtennék-e, hogy kicsit gyakrabban beszélgetnek róla.

-

Igen, a rendben azt jelenti - felelte, és ledobta a hátizsákját a padlóra. Azonban biztos volt benne, hogy mindannyian azt remél ték: valami fog történni az éjszaka folyamán. Már lassan nyolc órája, hogy Yukit foglyul ejtették. Túl hosszú ez az idő - Kleának pedig nem szokása késlekedni.

A kimerültnek tűnő Chelsea Tamani mellett kucorgott egy szé ken, még mindig a báli ruháját viselte, de mosolygott. Tamani már megszabadult a csokornyakkendőjétől, a cipőjétől és a zakótól is, az ingét pedig a hasa közepéig kigombolta. A kesztyűt azonban Yuk i miatt nem vehette le. Ezek ketten úgy néztek ki, mint akik egész éjjel buliztak, nem pedig őrködtek.

Laurel csobogó víz hangját hallotta, biztosan Shar tusol. Hat hó nappal korábban a kapitánynak ez a - csak az emberektől nem szokatlan -

cselekedete megmosolyogtatta volna a tündérlányt. Most

viszont Tamani szobájának ajtajára meredve minden pillanattal egy -

re feszültebb lett. Hogyan nézhetne Shar szemébe azok után, hogy tudja, mit tett az anyjával?

- Melletted maradok, amikor kijön - mondta Tamani, és lélegzete a lány fülét csiklandozta. Laurel észre sem vette, hogy ennyire közel lepett hozzá.

Laurel megrázta a fejét. - Neked is aludnod kell.

-

Szunyókáltam egy keveset. Hidd el! - mondta, és ujjait puhán a lány vállára simította. - Jól vagyok.

-

Rendben - suttogta Laurel, és máris határozottan jobban érezte magát attól, hogy a fiú mellette marad.

Mind a ketten megfordultak, amikor Shar kilépett a hálószobából. A haja nedves volt. Laurel láttán megtorpant, de azért a lány szemébe nézett. Laurel viszont lekapta róla a tekintetét, és a padlóra meredt.

-

Történt valami az elmúlt öt percben? - kérdezte Shar, és csípőre tett kézzel belépett a nappaliba.

-

Az égvilágon semmi - mondta Tamani, leutánozva Shar pózát.

Laurel elnyomott egy mosolyt, amikor látta, milyen ösztönösen - valószínűleg cseppet sem tudatosan - kö veti le a fiú mentora mozdulatait.

Shar megfordult, és furcsán közönyös pillantással méregette Yukit. Laurel már nem tudta, mit gondoljon róla. A férfi néha tökéletesen érzéketlennek tűnt. Laurel azt viszont sejtette, hogy több van ennél benne - Tamani sokat mesélt róla, és néha a könnyük csörgött a kacagástól. De most a tündér olyan metszőn, annyira távolságtartóan nézte foglyát, hogy Laurelnek kétségei támadtak. Hogyan férkőzhetne bárki ennek a férfinak a bizalmába?

-

Mennyit kell még várnunk? - kérdezte Tamani. - Kezdek el-bizonytalanodni, hogy tényleg helyesen cselekedtünk -e. Lehet, hogy

Yuki csak egyfajta elterelés, és Klea hagyja, hogy itt ücsö rögjön velünk, amíg ő megteszi... megteszi, amit eltervezett.

-

Amíg Klea nem a kaput vagy Laurelt fenyegeti, addig azt csinál, amit akar. Laurelt folyamatosan őrizzük, és ahhoz, hogy Klea való di veszélyt jelentsen a kapura, szüksége van erre is - mondta Shar, és csaknem vádlón Yukira mutatott. - Ameddig el nem jön Yukiért, feltételezhetjük, hogy a kapu biztonságban van. Már amennyire lehet - tette hozzá. - Nekünk most itt van dolgunk, és az a dolgunk, amit éppen most csinálunk.

-

Nem kellene szólni Jamisonnak? - kérdezte Laurel.

-

Nem! - felelte egyszerre Tamani és Shar.

Yuki felkapta a lejét, és furcsa, éles pillantást vetett rájuk.

-

De miért? - erősködött Laurel. - Neki mindenképpen tudnia kellene erről.

-

Gyere velem! - mondta Shar, és visszament a hálószobába. - Tam, vigyáznál pár percig a Hajlítóra?

Laurel torka összeszorult. Tamani kesztyűjének puha selymét érez te az ujjain, amikor a fiú kézen fogta.

-

Odaállok az ajtóhoz, ha attól nagyobb biztonságban érzed ma gad -

suttogta a tündérfiú.

De Laurel megrázta a fejét, miközben a haragját igyekezett lenyel ni. - Jól vagyok - mondta, és azt remélte, így is van. - Hiszen ez csak Shar, a mi Sharunk, nem igaz?

Tamani bólintott, és megszorította a lány ujjait, mielőtt elengedte a kezét.

-

Én elindulnék - szólalt meg ekkor Chelsea fáradtan.

-

Köszönöm! - mondta Laurel, és megölelte a barátnőjét. - A ház ajtaja nyitva van. - Volt annak előnye is, hogy ilyen sok őrsze m dolgozott a ház körül: Laurelnek sohasem kellett a kulcsokkal fárasztania

magát. - Próbáld meg nem felébreszteni a szüleimét! Nyilván nem akarod nekik elmagyarázni, mi történt az éjszaka. - Nyelt egyet. A magyarázkodás majd az ő dolga lesz, nem is olyan sokára.

Chelsea bólintott, elnyomott egy ásítást, majd kisétált az ajtón, amit Tamani gondosan bezárt mögötte.

Laurel bement Tamani hálószobájába, a villanykapcsolóval azon ban nem vacakolt. A nap már félig felkelt a horizonton, és lilás fénynyel szórta meg a függönytelen ablakot. Megvilágította a gyéren berendezett szobát, amelyben egy levetett ruhákkal telerakott szék állt az összegyűrt takaróval fedett franciaágy mellett. Laurel rámeredt Tamani ágyára. Milyen furcsa volt most először így látni! Hiszen a szobájában is most járt először.

-

Csukd be az ajtót, légy szí ves!

Laurel tekintete egy pillanatra találkozott Tamani pillantásával, mielőtt az ajtó bezáródott közöttük.

-

Nem mondhatjuk el a többi őrszemnek, mit tudtunk meg Yuki ról, Jamisonhoz meg végképp nem mehetünk - mondta Shar. Olyan közel állt Laurelhez, hogy majdnem összeért az arcuk, a karját összefonta a mellkasa előtt, és a hangját alig lehetett hallani. - Ennek több oka is van. De a legfontosabb az, hogy nem kockáztath atunk, a kapunak a közelébe sem szabad mennünk. Yukit csak az tartja vissza Avalontól, hogy nem tudja, pontosan hol is helyezkedik el. Abban a pillanatban, amikor rájön, mindennek vége lesz.

-

Hiszen Klea Barnesszal dolgozott! Ebben biztos vagyok! És ak kor azt is tudja, hol van a birtok!

-

Nem számít - mondta Shar nyersen. - Hacsak nem dózerolják le a z egész erdőt, Yuki és ő akkor juthatnak a kapu közelébe, ha tudják a pontos helyét, és hogy minek álcáztuk.

-

De odaküldhetnénk valakit. Aaront, Silve -et, vagy...

-

És ha követik őket? Lehet, hogy pontosan ezért nem siet Klea a kis védence segítségére. Esetleg arra vár, hogy segítségért küldjünk.

-

És mi van, ha nem jön el? - csattant fel Laurel. - Nem tarthatjuk Yukit örökre ahhoz a székhez láncolva, Shar!

Shar hátralépett.

-

Elnézést! - motyogta Laurel. Nem akart ilyen goromba lenni.

-

Semmi gond - mondta Shar, a hangjában cseppnyi ámulattal.

-

Igazad van. Viszont nem biztos, hogy ez számít. Ami engem illet, szerintem ez a történet csak akkor végződhet jól, ha Yukit távol tart juk a kaputól.

-

Szóval csak itt ülünk, és nem csinálunk semmit?

-

Válaszúthoz érkeztünk. Ebben a pillanatban adva van egy Téltün dér és sok - talán megalapozott - gyanú. Tegyük fel, hogy elmegyünk Avalonba.

Ha azt tételezzük fel, hogy Klea nem tudja, hol van a kapu, majd most megtudja. Ha tudja, akkor csapdába csalhat az odavezető úton. Akárhogy is van, többet veszíthetünk a dolgon, mint amennyit nyerhetünk rajta. Még ha biztonságban be is jutnánk Avalonba, hogyan tovább? Mit éreznél, ha Marion királynő elrendelné Yuki kivégzését?

Laurel nyelt egyet.

-

Ha hiszed, ha nem, az lenne számunkra a legjobb - mondta Shar komoran. - A másik lehetőség az, hogy itt várakozunk - folytatta. - A kör kitart, amíg meg nem szakad, de nem szabad elfelejte ni, milyen sérülékeny.

Egyetlen rossz lépés, és magunkra szabadítjuk Yukit. A biztonságunkat csak az garantálná, ha most belevágnék egy kést.

-

Micsoda? Szó sem lehet róla! - Laurel képtelen volt eltitkolni, mennyire megrettent.

-

Látom, kezded kapiskálni - mondta Shar valamivel kedvesebben.

-

Yuki nyilvánvalóan veszélyes, de nem hiszem, hogy elkövetett volna

bármit, ami miatt halált érdemelne. Legalábbis még nem. De nem szá mít, mit teszünk, el fog jönni az a pillanat, amikor választani kell: vagy mi, vagy ő.

Csak abban reménykedhetem, hogy Kleának szüksége van Yukira, és hogy eljön kiszabadítani. Es ha elég ideig kitartunk... ha megtalálnánk a módját, hogyan semlegesítsük Kleát itt...

- Akkor beigazolódik a gyanúnk, a kapu biztonságban marad, és senkinek sem kell meghalnia - fejezte be a mondatot Laurel színtelen hangon.

Nem tetszett neki a dolog, de nem akadt jobb ötlete. Három tündér és két ember próbálta állni a sarat Kleával és a nő rendelkezé sére álló erőkkel szemben. Mi vár rájuk? Egy tucat troli? Vagy száz? Még több tündér?

-

Érted már?

Laurel bólintott, és félig azt kívánta, bárcsak ne értené. Nehezen ugyan, de beismerte, hogy Shar terve valószínűleg az egyetlen, ami működik. Most. Szó nélkül sarkon fordult, és kiment, magára hagyva a férfit.

-

Na... akkor mit is csinálunk? - kérdezte. Körülnézett a lakásban, d e nagyon igyekezett Yukira egy pillantást sem vetni.

-

Ülünk. Vagy állunk. Ami jólesik - mondta Tamani. - Shar és én figyeljük az ajtót és az ablakokat. Néha kérdezgetek tőle, de még semmire sem mentem vele. - Tamani vállat vont, és ez a mozdulat inkább szólt Sharnak, mint Laurelnek. - Ha őszinte akarok lenni, elég unalmas.

Yuki felhorkantott, de egyikük sem figyelt rá.

Tamani hálószobájából egy pittyenés hallatszott, amelyet Shar el fojtott morgása követett.

-

Hogy azt a szörnyszülött, jéggel penészedett...

Laurel elvigyorodott. Shar gyűlölte a mobiltelefonokat, és vala hányszor az egyik megszólalt, káromkodni kezdett. Legtöbbször igen

kreatívan. Rosszkedvű berzenkedését elnyelte a hálószoba, amikor a kapitány elindult,

hogy

megkeresse

az

emberkütyüt,

amit

korábban

véletlenül/szándékosan elrakott valahova.

Valaki bekopogott az ajtón. Tamani talpra ugrott. - Biztosan Chelsea felejtette el megint a kulcsát.

Shar lépett ki a hálóból, kezében a telefonnal. - Silve neve van rajta. Mi az, hogy üzenet kettő?

Tamani a kukucskálóra tapasztotta a szemét.

-

Azt jelenti, hogy kaptál két üzenetet... - kezdte Laurel.

De Shar tágra nyílt szemmel a hátsó ablakra meredt.

-

Ne! - ordította, és Tamani felé fordult.

Az ajtó hatalmas dörrenéssel kirobbant a helyéről.

A ROB B AN ÁS TAMAN IT A FÖL DHÖ Z VÁGTA, a biztonsági láncot pedig fémes pengéssel kettészakította. Miközben Laurel menedéket keresett a záporozó szilánkok elől, meglátta, hogy a lakás hátsó része gyakorlatilag leszakadt. A padló tele volt üvegszilánkkal és vakolatdarabokkal, a lyukon pedig a leghatalmasabb troll nyomakodott be, amit Laurel valaha látott. Alsórendű

troll volt, olyan, mint ami Barnes rejtekhelyén volt kikötve. Az idomtalan, szürkés bőrű óriás ide-oda dobálta magát, hogy levesse magáról Aaront, aki a troll vállába döfött tőrök markolatán lógott. A harcoló felek eltűntek a konyhában.

Amikor hátat fordított Tamaninak, Laurel meglátta, hogy egy ró zsacsokor repül be nagy ívben a bejárati ajtó irányából, és karmazsin vörös, vércseppekre emlékeztető szirmokat hullatva egyenesen Yuki börtöne felé száll. A pillanat egy örökkévalóságnak tűnt, mire Laurel ráébredt, hogy fél másodperc múlva az a csokor szétzilálja a kört, kiszabadítja Yukit, és ha hinni lehet Sharnak, jó esély van rá, hogy a Téltündér mindannyiukat megöli.

Egy gyémántélű kés szelte át a levegőt, és a papírba burkolt csok rot a falhoz szegezte, talán karnyújtásnyira a sókörtől, ami számukra jelenleg az életet jelentette. Shar máris egy újabb tőrt húzott elő a derekára erősített hüvelyből, miközben Yuki csalódottságában sikítani kezdett, Laurel pedig a lerombolt bejárati ajtó keretében álló alak felé fordult.

-

Callista! - kiáltotta Shar, amikor Klea felemelte a fejét a fény felé.

A felismerés árnyéka suhant át Klea arcán, majd gyors pillantást vetett Sharra, de fegyvereit Tamanira és Laurelre szegezte. - Kapitány!

Micsoda meglepetés, nemde?

-

Hiszen láttalak meghalni ötven évvel ezelőtt! - mondta Shar hitetlenkedve. Majd így szólt: - Hát te vagy Klea!

-

Shar! - Aaron botladozott ki a konyhából, teleszórva törmelék kel, trollvértől csapzottan. Bal karja bénán lógott az oldala mellett.

-

Többen is vannak, megpróbáltuk feltartóztatni őket, de...

Az arca megmerevedett a rémülettől, amikor megpillantotta Yuki gyűrött szirmait. - Egek és Föld Istennője, hiszen ez egy...

Azonban a troll hátulról a nyakába vetette magát, és a viaskodó felek egy újabb falon törtek keresztül.

-

Nem megmondtam neked, hogy vágd le azt a rohadt virágot!?

-

kiáltott rá Klea Yukira. Klea kezében megremegett a fegyver, való -

színűleg a dühtől, nem a félelemtől, de Laurel mégsem mert megmoc canni. -

Most nézd meg, mibe keveredtél!

Klea védekezően felemelte a kezét, amikor Shar egy újabb tőrt rö pített felé. A penge hangos csörrenéssel pattant le az egyik fegyverről, de a másikkal Klea megcélozta Shart és lőtt. A lövedék éles hangja visszhangzott Laurel fülében, Shar pedig megtántorod ott, és háttal a falnak zuhant.

Kihasználva az alkalmat, Tamani nekiugrott Kleának, de a nő oldalra lépett, szabad kezével megragadta a tündérfiú csuklóját, fel emelte Tamanit, és a földhöz vágta.

-

Tam! - Shar hangja erőtlenül megbicsaklott, miközben a kap itány igyekezett talpon maradni.

De Tamani már ugrott is, kezében megvillant egy hosszú ezüst tőr. Laurel nem is látta, mikor vette elő. Klea egy szemvillanás alatt

nekitámadt a fiúnak, a mozdulatai olyan kecsesek voltak, mintha csak táncolt volna. Tamani vágásai el sem érték, olyan ügyesen cikázott közöttük, aztán a pisztolya markolatával arcul ütötte a tün -

dért, hosszú, mély sebet ejtve rajta. Egy újabb ütéssel a fiú csuklójára vágott, és a kés úgy repült a kezébe, mintha önálló életre kelt volna.

Tamani hátrált két lépést, ezzel elkerülve Klea döféseinek nagy ré szét, de mivel semmi fegyvere nem maradt, az inge lassan hosszú ca -

fatokban lógott, és átitatta a karjából és a mellkasából szivárgó nedv.

Miközben Laurel azt figyelte, hogyan szerezhetné meg magának Klea elejtett fegyverét, a szeme sarkából látta, hogy egy rubinvörös szárnyú valami megrebben a levegőben. Görcsbe rándult a gyomra és hányinger tört rá, amikor rájött, hogy egy virágszirom szabadult el a falra szegezett csokorból. A szirom lassan forgott, mint egy madár toll, kecsesen perdült-fordult a lakásban meg-meglóduló huzat ritmusára. Egy pillanat, és átrepül a kör felett. Yuki az erejét felhasználva könnyedén halálos fegyvert bűvölhet a selymes, ártalmatlan virágból.

Laurel túl messze volt, soha nem érne oda időben.

-

Shar! - kiáltott fel, de a kapitány éppen Klea és Tamani közé vetett e magát, kezében egy pajzsként használt székkel.

-

Vidd ki innen! - üvöltötte Shar. Klea egy gyors mozdulattal kirúgta a széket a markából. - Most!

A világ forogni kezdett Laurel szeme előtt, amikor Tamani átölelte a derekát, egyenesen a lerombolt fal felé húzta, és már zuhantak is. Egy sikoly hagyta el az ajkát, aztán a becsapódás erejétől benne sza kadt a lélegzet.

Összekapaszkodva gurultak a földön, és amikor végre megálltak, Laurel zihálva bámulta a falon a troli ütötte lyukat, vala mivel három méterrel a feje fölött.

-

Gyerünk! - mondta Tamani, és talpra rántotta a még mindig szé -

delgő Laurelt. A lány szinte vakon követte, szorosan a tündérfiú kezébe

kapaszkodva, miközben Tamani az épület háta mögé igyekezett ke rülni.

Megálltak egy pillanatra, amikor hasadó fa reccsenése töltötte meg a levegőt, amelyet egy légvonat követett. - Kinyílt a kör - motyogta Tamani.

Továbbra is hallották a hangot, miközben befordultak az épület sarkánál, ahol Tamani azonnal hátrahőkölt, és Laurelt a falhoz szorította. - Tele van trollokkal ott elöl - suttogta, és a szája olyan közel volt a lány füléhez, hogy ajka hozzáért a bőréhez. - Nem jutunk el az autómig, futnunk kell. Készen állsz?

Laurel bólintott, miközben a trollok veszett morgása a hasadó fa fülsiketítő recsegésénél is hangosabbá vált. Tamani még erősebben szorította a kezét, és maga után húzta a lányt. Laurel még szeretett volna viss zanézni, de Tamani megérintette az állát, és gyengéden elfordította a fejét. - Inkább ne! - mondta halkan, és sprintelni kezdett a nyílt terepen, csak akkor lassít va, amikor elérték a fák biztonságosnak tűnő vonalát.

-

Sharral minden rendben lesz? - kérdezte Laurel, és futás közben megremegett a hangja. Tamani nehézkesen mozgott, egyik karjával Laurelt segítette, a másikat az oldalához szorította.

-

Elbánik Kleával - mondta Tamani. - Először téged kell biztonságba helyeznünk.

-

Miért hívta Callistának? - kérdezte Laurel erősen zihálva. Az elmúlt percben történtekből semmit sem értett.

-

Mert még ezen a néven ismerte - felelte Tamani. - Callista gyakorlatilag legendává vált az őrszemek között. Mixer volt, az Akadé mián képezték. Már azelőtt száműzetésbe került, mielőtt te kicsíráztál. Állítólag meghalt egy tűzben. Shar őrizete alatt állt, még japánban.

-

Csak színlelte?

- Nyilvánvalóan. A jelek szerint nagyon ügyesen. Shar általában nagyon alapos.

- Miért száműzték? - kérdezte Laurel döbbenten.

Tamari szaggatottan beszélt, miközben a fák között cikázott. Laurelnek nagyon kellett igyekeznie, hogy minden szót megértsen.

Shar egyszer elmesélte, hogy természetellenes varázslattal, tündér -

mérgekkel kísérletezett... gyakorlatilag botanikai fegyverekkel.

Két nyárral korábban már Katya is mesélt neki egy tündérről, aki egy kissé túllőtt a célon. Biztosan ő lesz az. Laurel gyomra görcsbe rándult a gondolattól, hogy létezett olyan diák az Akadémián, akit azért száműztek, mert rettenetes mérgeket hozott létre. Klea varázslat nélkül is elég ijesztő volt.

Néhány percig szó nélkül futottak, és végre ráleltek arra az alig kitaposott ösvényre, amelyen Laurel tudomása szerint Tamani az el múlt hónapokban több százszor végigment.

-

Biztosan minden rendben lesz vele? - kérdezte Laurel.

Tamani habozott. - Shar... mesteri Csábász. Mint a hamelini pat kányfogó, akiről régebben meséltem. Már messziről is uralkodni tud az embereken, és jóval nagyobb hatalma van, mint a többi Tavasztün dérnek. Sokkal erősebb, mint én - tette hozzá csendesen. - Használni is tudja az erejét a Klea elleni harcban.

-

Uralni fogja... őket? - kérdezte Laurel, mert nemigen értette a dolgot.

-

Fogalmazzunk úgy, hogy nagyon, de nagyon rossz ötlet Sharra l szembeszállni egy emberekkel teli épületben.

Áldozatok, döbbent rá Laurel. Emberi pajzzsal állja el Klea útját, a katonák pedig akaratuk ellenére támadnak. Nyelt egyet, és próbált nem gondolni erre, inkább koncentrált, nehogy orra bukjon, mert Tamani olyan gyorsan futott, hogy alig bírt lépést tartani vele.

Hamarosan ismerős fák tűntek fel a szeme előtt. Már majdnem a házuk mögött voltak. Tamani beszaladt az udvarra, és élesen, madárcsicsergést utánozva fütyülni kezdett. Aaron helyettese, egy magas, sötét bőrű, Silve nevű tündér rontott ki a fák közül.

-

Tam, ezek mindenütt ott vannak!

-

Van ennél rosszabb hírem is - felelte Tamani zihálva.

Laurel megállt, és a térdére támaszkodva kapkodta a levegőt, miközben Tamani leírta a helyzetet. Silve hadarva tiltakozott, amikor olyan részletek is napvilágra kerültek, amelyeket Shar és Tamani korábban titokban tartottak.

-

Nincs idő magyarázkodni - szakította félbe Tamani. - Sharnak erősítésre van szüksége, mégpedig azonnal! - A két őrszem pillanatok alatt felvázolt egy tervet, hogyan oszthatnák fel az erőiket, majd Silve parancsokat üvöltve visszarohant a fák közé.

Tamani óvón Laurel derekára simította a kezét, és a hátsó ajtóhoz vezette a lányt. Közben folyamatosan vissza -visszanézett a fák irányába.

Laurel édesanyja, derékban lazán megkötött köntösben, a konyhában matatott, és aggódva pillantott lányára. - Laurel? Te meg hol voltál? És mi a...? - mutatott elnémulva Tamani nedves, szakadt ingére.

-

Itt van Chelsea? - kérdezte Laurel, megkerülve az anyja kérdését.

Egyelőre megúszta.

-

Nem tudom. Azt hittem, alszol. - Az anya szeme Tamanira reb bent, és az asszony elsápadt a fiú fájdalmas arckifejezése láttán. - Már megint a trollok? - suttogta.

-

Megnézem Chelsea-t - mondta Laurel, és olyan gyengéden, ahogya n csak tőle telt, lenyomta Tamanit egy bárszékre.

Felszaladt a lépcsőn, és a résnyire nyitott ajtón keresztül bepillan tott a hálószobába: Chelsea összetéveszthetetlenül göndör fürtjei

elomlottak a párnáján. Laurel behúzta az ajtót, mélyet sóhajtott, és az egész testét hirtelen elgyengítő megkönnyebbüléstől a szőnyegre rogyott.

A közeledő léptek neszére felpillantott, de csak az apja botorkált álmosan a folyosón. - Laurel? Mi van veled? Jól vagy?

Az események, amelyek lavinaszerűen temették maguk alá az életét az elmúlt huszonnégy órában, könnyeket csaltak a szemébe. - Nem - suttogta. -

Nem vagyok jól.

Mint amikor átszakad eg y gát: először csak néhány vízcsepp szivárog keresztül a repedésen, aztán elindul az özönvíz. Laurel szá ján össze-összeakadva ömlöttek ki a szavak, miközben beszámolt a szüleinek mindenről, még az elmúlt hét eseményeiről is, amelyeket eddig sikerült elhallgatnia. Amikor kezdett megnyugodni, a beszéde is lelassult. Elmondta, hogyan támadt rájuk Klea, és hogy Shar még most is veszélyben van. Mire végére ért a mondanivalójának, úgy érezte, kiürült és megtisztult - leszámítva azt a visszafojtott emlékképet, amelyről a szülei soha, de soha nem tudhatnak.

-

Nem tudtam... nem tudtam, hogy mondjam el nektek - fejezte be végül.

-

Egy Téltündér? - kérdezte az apja.

Laurel bólintott.

-

Az a fajta, amelyik mindenre képes?

A lány megdörzsölte a szemét. - Elképzelni sem tudod, mi mindenre.

Laurel anyja Tamanira pillantott, aki egy szót sem szólt, mialatt a lány beszélt. - Veszélyben van a lányom?

-

Nem tudom - ismerte be Tamani. - Bár Yuki Téltündér, én nem hiszem, hogy személy szerint Laurelt pécézte ki magának. Klea már más lapra tartozik. Olyan dolgokat művel, amelyek Avalonban illegá lisak, és még mindig nem tudjuk, mit akar elérni.

- Milyen kár, hogy nem ütöttük le Kleát és hurcoltuk el valahova, amikor itt volt nálunk a múlt hónapban! - mondta Laurel apja, és még csak nem is viccelt.

- Ne vigyünk el valahova, Laurel? - kérdezte az anyja.

- Hova vinnétek?

- Nem lennél nagyobb biztonságban, ha felkerekednénk és elmen nénk innen? Egy órán belül útra készek lehetünk. - Az asszony már fel is pattant, és úgy meredt Laurelre, mint egy kölykét féltő anyatig-ris. Laurel egyszerre szeretett volna sírni és nevetni.

- Nem mehetek el - mondta gyengéden. - Nekem itt van dolgom. Ha Klea bántani akarna, számtalanszor megtehette volna. Szerintem valami mást akar tőlem.

- Mit akarhat?

Laurel megvonta a vállát. - Valószínűleg a birtokot. Avalon kapu -

ját. Tamani is megmondta: nem tudjuk, mit akar.

-

És nem is fogunk többet megtudni, amíg Shar vissza nem tér –

tette hozzá Tamani.

Laurel észrevette, hogy a tündérfiú keze ökölbe szorul, ezért megsimogatta a karját. - Vissza fog térni - mondta halkan, és őszintén remélte, hogy több bizonyosság csendült ki a hangjából, mint amennyit valójában érez.

-

Tudod - kezdte Tamani csendesen, és rá sem nézett a lányra -, lehet, hogy anyukádnak igaza van. Mindent megtettünk, ami tőlünk tellett. Jamison arra kért bennünket, hogy a troll rejtélyre találjunk megoldást. Klea trollokat hozott, hogy kiszabadítsa Yukit. Szerintem ez elég bizonyíték arra, hogy Klea a rejtély kulcsa. A küldetést elvégez-tük. A többi már Aaron és Shar dolga, de ha... elbuknak... - Tamani elhallgatott, és Laurel szinte látta, hogy a lehető legrosszabbra gondol.

Akkor talán tényleg jobb lenne, ha elmennél.

Laurel vadul rázta a fejét. - Annyi őrszem van az erdőben, hol lehet ne biztonságosabb, mint itt? - Az anyja felé fordult. - Tudom, hogy csak óvni szeretnél. De nekem kötelességeim vannak, és Avalonban több ezer tündér biztonsága múlik rajtam. Ha Shar és Aaron nem tud ják megállítani Kleát... Ha akad bármi, amit én megtehetek az ügyért, akkor meg kell tennem. Nem menekülhetek el a feladat elől. Csak...

Az anya rámosolygott a lányára, szemében ott ragyogtak az el nem sírt könnyek.

Laurel tehetetlenül vállat vont. - Csak segíteni akarok.

-

Nem tudunk lebeszélni róla, igaz? - kérdezte az apja.

A lány csak a fejét rázta, mert attól tartott, hogy a hangja remegése elárulná, hogyha megpróbálnák, nagyon könnyen sikerülne.

-

Önök viszont elutazhatnának Laurel nélkül - javasolta Tamani. -

Szerintem Klea nem tervez semmit, de legalább Laurel megnyu godhatna, hogy biztonságban vannak.

Az asszony ismét a lányára nézett. - Ha Laurel marad, mi is maradunk.

Tamani bólintott.

Az apa felállt, és mélyet sóhajtott. - Megyek zuhanyozni. Józanul kell gondolkodnom. Aztán majdcsak összehozunk valamiféle tervet.

-

Felhí vom Davidet - mondta Laurel, és a telefonért nyúlt, mikor a z apja elindult felfelé a lépcsőn.

-

Miért kell Da videt is mindig bevonni? - morogta Tamani, és idegesen járkálni kezdett.

-

Mert úgy tudja, hogy ő következik az őrködésben - mutatott rá a tényre Laurel, és tárcsázni kezdte David számát, miközben Tamani előhúzta a saját mobilját.

-

Van iPhone-ja? - suttogta Laurel anyja, miközben a tárcsahanga lány fülébe búgott. David telefonja másodszor is kicsengett.

Laurel bólintott. - Ezt a hatásos muníciót arra a beszélgetésre tar -

togattam, amikor ismét felmerül a kérdés, hogy nekem vajon miért nincsen mobiltelefonom.

Az asszony néhány másodpercen keresztül hallgatott, míg Laurel rövid üzenetrögzítőjének szövegére összpontosított. - És van... tér-erő? Avalonban? - kérdezte végül.

Laurel vállat vont, és rövid üzenetet hagyott David mobilján, hogy hívja vissza, amikor felébred. Megfordult a fejében, hogy felhívja a vo -

nalas telefonon is, de nem akarta felébreszteni David anyját. Hiszen még hét óra sem volt. Várni kell.

Mint mindenki másnak.

Tamani zsebre dugott kézzel járkált fel és alá a konyhában. Laurel egy idő

után a legszívesebben sikoltozni kezdett volna.

- Kérsz egy csésze teát, Tamani? - kérdezte Sarah, pici éllel a hangjában.

A céltalan járkálás nem volt divatban Sewelléknél. - Vagy nem szeretnél... megmosakod ni ?

- Mosakodni? - kérdezte Tamani, és kissé kábának tűnt. Lepillan -

tott cafatokban lógó ingére, és a vágásokra a karján, amelyekből már nem szivárgott a nedv, de még korántsem gyógyultak be. - Jó ötlet - mondta vontatottan.

-

Talán ehetnél is egy kicsit - ja vasolta Laurel. - Ahogy a dolgok alakulnak, gondolom, hogy célszerű lenne ismét zöldeket enni - tette hozzá, és erőltetetten felkacagott. Tamani az utóbbi időben igyekezett kerülni a kedvenc ételeit, nehogy megszínezzék a szemét és a hajtövét, de Laurel úgy gondolta, immár nem számít. Sőt, ha őszinte akar lenni ma gához, soha nem is számított. Yuki mindig is tudta, hogy Tamani tündér.

A fiú lassan bólogatott. - Jó. Köszi! Brokkolit kérnék, ha van.

-

Felszaladok, és keresek neked egy pólót - mondta Laurel édesanyja, és elindult a férje után.

-

Köszönöm - suttogta Tamani, bár szeme sarkából a mobiltele fon kijelzőjét leste. Mintha szuggerálni akarná, hogy csörrenjen meg.

Laurel merev ujjakkal felkapott egy kést, és a hűtőben talált brok koli szárát kezdte szeletelni.

Tamani egy picit elfordította a fejét, úgy fülelt. Amikor Laurel anyjának lépteit elnyelte a hálószoba, szinte összeroskadt a bárszéken, és halk nyögéssel beletúrt a hajába.

Laurel tányérra tett néhány brokkolirózsát, és odanyújtotta a fiú nak, aki egyik kezével a tányért vette el, a másikkal viszont belekapaszkodott Laurel kezébe, és olyan pillantást vetett rá, hogy a lány körül hirtelen elfogyott a levegő. Tamani lassan letette az üvegtányért az asztalra, és átölelte Laurel derekát.

A lány odabújt a fiú mellére, és megragadta az in gét, már ami maradt belőle. Tamani ujjai már a szőke tincsek között jártak, aztán is mét a hátára simultak, de olyan erősen, hogy szinte fájt.

-

Komolyan azt hittem, hogy eljött a vég - suttogta Laurel fülébe rekedten. Amikor ajkával végigsimította a lány nyakát, az arcát, majd csókot pettyezett a szemhéjára is, Laurel nem húzódott el. Még akkor sem, amikor Tamani őrülten, mélyen csókolni kezdte, hanem ugyan olyan tűzzel és szenvedélyesen viszonozta. Addig a pillanatig, amíg meg nem érezte a végtelen kétségbeesést a csókban, fel sem fogta, milyen közel jártak a halálhoz. Azóta nem látta Tamanit feladni egy csatát, amióta Barnes lelőtte, ezért most egész testével a fiúra tapadt, reszketve a megkönnyebbüléstől, megszabadulva attól a rettegéstől, amit igazából nem is érzett.

Laurel végigsimított a Tamani arcát elcsúfító vágáson, de azon nal elvette a kezét, amikor a fiú fájdalmasan felnyögött csók közben. Felnyögött, ám nem húzódott el. Sőt, még erősebben magához szo rította Laurelt. A lány azt kívánta, bár több idejük lenne, bár jobban

belefeledkezhetnének a csókba, bár elfelejthetnék, hogy valahol oda -

kint Shar az ő életükért is harcol.

Tamani végre felemelte a fejét, és homlokát Laurel homlokához tá -

masztotta. - Köszönöm - mondta halkan. - Csak... szükségem volt rád egy percre.

Laurel a fiú ujjai közé fűzte az ujjait. - Azt hiszem, nekem is rád.

Tamani a szemébe nézett, és hüvelykujjával végigsimított a lány arcán. A kétségbeesés átadta a helyét a gyengédségnek és a nyugalom nak. Szájával megsimogatta a lány ajkát, mint azt az ujjával is tette már oly sokszor. Laurel előrehajolt. Többet akart. Meg akarta mutatni a fiúnak, hogy többet akar. Már nem is fülelt, hogy hallja-e az anyja lépteit, vagy Chelsea motoszkálását a hálószobában, semmi más nem érdekelte, csak érezni akarta Tamani szaggatott lélegzetét az arcbőrén.

A füle mellett felrikoltó telefon térítette vissza a valóságba. A készülék tovább csörgött, miközben Laurel megpróbált újra lélegzethez jutni. -

David az - suttogta.

Tamani végighúzta a hüvelykujját a lány alsó ajkán, majd leengedte a kezét, és figyelmét a brokkolis tányérra összpontosította, miközben Laurel felkapta a telefont.

-

Laurel! - hallotta David fátyolos hangját. - Szó val otthon vagy.

Elaludtál? Ne menjek oda gyorsan falazni neked? - Laurel hallotta a fiú motoszkálását, biztosan a pólóját és a farmerét húzza, hogy elin duljon és mentse, ami menthető.

-

Ne! Rosszabb a helyzet - mondta Laurel csendesen. Miközben elmesélte a történteket, David elcsendesedett.

-

Átjövök hozzátok.

-

Már így is elég agyonstresszelt emberrel vagyok körülvéve - tiltakozott Laurel.

-

Kizárt dolog, hogy itthon üljek és várjak. Szerintem jobb lenne, ha ott lennék. Ki tudja, mi jöhet még. Így oké?

Laurel elnyomott egy sóhajtást. Pontosan tudta, mit érez David, és azt is, hogyha a helyzet fordított lenne, ő maga is ugyanezt tenné.

-

Rendben - mondta. - De csendben gyere be! Ne kopogj, ne is csengess, meg semmi ilyesmi! Chelsea még alszik, nagy szüksége van a pihenésre.

-

Nem fogok. És Lau rel... Köszi!

Laurel letette a telefont, és Tamanihoz fordult. - Átjön.

Tamani bólintott, és lenyelt egy harapásnyi zöldséget. - Szinte sejtettem.

-

Ki jön át? - kérdezte Laurel anyja a lépcsőről.

-

David.

Az asszony felsóhajtott - de közben egyúttal mintha kicsit mulattatta volna a helyzet -, és egy tiszta pólót adott Tamaninak.

-

Nagyon kíváncsi vagyok, az a fiú mit adagol be az anyjának.

T a m a n i öss ze s zorította A FO GÁT, miközben lassan, óvatosan ráhúzta az új - bár kicsit nagy - pólót a kötésekre, amelyekkel Laurel korábban jó tíz percig vacakolt. Nemrég befutott David is, és most éppen a kanapén ült Laurellel, és hallgatta a reggeli támadás részleteit. Tamani kikapcsolta magában a lány hangját, viszont az ő

fejében is leperegtek az események, és igyekezett rájönni, vajon várhatta -e volna felkészültebben a támadást, lehetett -e volna hatékonyabb: Kiváltképp Kleával szemben.

Az utóbbi években kizárólag Shar tudta legyőzni közelharcban. A tény, hogy egy emberek által kiképzett Mixer gyűrte le, majdnem annyira fájt neki, mint a csatában szerzett sebek - pedig azok is nagyon sajogtak.

Laurel szülei felajánlották, hogy nem mennek be dolgozni, de Tamani meggyőzte őket, hogy mindenkinek jobb lesz, ha mégis elin -

dulnak a boltba, mintha csak egy közönséges átlagos napra virradtak volna.

Laurelnek kérnie sem kellett, Tamani a biztonság kedvéért fél tucat őrszemet rendelt mindkét szülő mellé. A lány szemeiből áradó hála volt a fizetsége.

- Most mi legyen?

Tamani a kanapé irányába nézett, és csak ekkor vette észre, hogy David hozzá beszél.

-

Sharra várunk - morogta a tündér. - Silve egy egész hadseregnyi őrszemet vitt magával a lakáshoz, hogy felvegyék a harcot a trollokkal.

Szerintem nemsokára hívnak, hogy tiszta a levegő.

-

És... - habozott David - ...ha nem hívnak?

Tamani már egy órája fontolgatta ezt a lehetőséget is. - Nem tudom. -

Igazából azt akarta mondani, hogy a legszívesebben elvinné Laurelt valahová, ahol senki sem talál rá - David sem -, és ott tartaná, amíg szükséges. Minden Fear-gleidhidh számára nyitva áll ez az út - utolsó lehetőségként. Laurel azonban már eldöntötte, hogy nem menti a bőrét, így Tamani jobbnak látta elhallgatni, hogy akár rá is kényszerülhetnek a menekülésre.

-

Ezt nem szívesen hallom - mondta David.

-

Ha vigasztal, én sem - vágott vissza Tamani idegesen. - Tulajdonképpen itt sem vagyunk teljes biztonságban, de valamivel biz tonságosabb, mint momentán bárhol máshol. - De meddig? Karba tett kézzel Davidre szegezte a tekintetét. - Te elmehetsz.

David sötéten a tündérre meredt.

Tamani telefonja megrezzent a markában. Ránézett a kijelzőre, és meglátta az új üzenet érkezését jelző kék borítékot.

Ez meg micsoda? Shar?!

K LEA ELVITTE YUKIT. K ÖVETEM ŐKET.

A telefon ismét rezegni kezdett, egy kép érkezett. Tamani Shartól szeretett volna életjelet kapni - illet ve ebben reménykedett -, de hiába szorongatta a mobilt, mióta megérkeztek Laurelékhez, sejtette, hogy csak Aarontól várhat hívást. Vagy Silve-től. Sharnak mindeddig még soha nem sikerült megfejtenie a mobiltelefon használatát, igazából nem is próbálkozott vele. Tamaninak egyszer, kétszer, sőt háromszor is át kellett húznia az ujját a képernyőn, mire sikerült kinyitnia

a billentyűzárat. Hunyorogva próbálta kivenni az aprócska képet, az -

tán egy érintéssel kinagyította.

A nagyítás sem sokat segített.

A képen egy fából készült kunyhót látott, amelynek a hátsó részé -

ből egy sátorszerű szerkezet nyúlt ki. Két elmosódott alak állt a bejá rat mellett.

- Mi ez? - kérdezte Laurel.

Tamani odaintette magához. - Shartól jött.

- Shartól? - hökkent meg Laurel. Pont annyi hitetlenkedés volt a hangjában, mint amennyire Tamani is meglepődött. - SMS-t küldött?

Tamani bólintott, és a képre meredt. - Azt írta, hogy Klea meglógott Yukival. Ő meg követte őket ide. - Végigsimított a képernyőn, és ránagyított a két alakra. Biztos akart lenni a dolgában, mielőtt meg szólalt. - Szerintem ez a két őr nem ember - mondta kimérten.

-

Trollok? - kérdezte David a díványról.

-

Tündérek - felelte Tamani, és továbbra is a képernyőt fixírozta.

Még csak meg sem próbálják álcázni. Ez biztosan... nem tudom.

Klea bázisa lenne?

-

Nem hívod fel? - kérdezte Laurel, de Tamani a fejét rázta.

-

Kizárt. Ha tényleg ott van, nem buktathatom le.

-

A telefonod nem tudja belőni, merre lehet? Mondjuk a GPS -szel?

-

De, biztosan, csak nem tudom, van -e értelme. Nem küldött uta sítást a képhez, tehát azt gondolom, egyelőre nem tehetek semmit. - Tamani zsebre vágta a kezét - az egyikben még ott lapult a telefon -, és újra járkálni kezdett.

A telefon ismét rezegni kezdett. Még egy kép.

-

Ezek micsodák? - kérdezte Laurel, és odafurakodott Tamani mellé, hogy jobban megnézhesse magának a magas, zöld szárakat.

Tamani gyomra görcsbe rándult. Egy Kertész fia volt, egy másod percbe sem tellett neki felismerni a növényfajtát. - Csírák - mondta rekedten.

-

Csí... jaj istenem! - kiáltotta Laurel levegő után kapkodva.

-

Amikből a tündérek születnek? - kérdezte David, és felállt a ka -

napéról, hogy Tamani válla felett ő is megnézhesse a képet.

Tamani bénultan bólintott.

-

De hát többtucatnyian vannak! - mondta Laurel. Majd rövid hallgatás után megszólalt: - Miért vágtak le ilyen sokat?

De Tamani csak annyira volt képes, hogy a fejét csóválva a képre meredjen. Megpróbálta értelmezni Shar üzenetét. Valami nem volt rendben ezzel az egésszel. Ő maga ugyan nem volt Kertész, de a nö vek vő csírák gyalázatos állapota a képzetlen szemnek is feltűnt. A nö vények túl közel voltak egymáshoz, és a legtöbb szár túl alacsony volt a gubó méretéhez képest. A legjobb esetben is alultápláltak voltak, valószínűleg maradandó károsodással.

Legkevésbé azonban a levágott szárak hagyták nyugodni. A tün dérek egyetlen okból vágnak le szárat: ha korán akarják begyűjteni a növény termését. Tamani édesanyja is csinált ilyet egyszer, hogy meg mentsen egy haldokló tündérbabát, de a fiú gyanította, hogy Klea szándékai cseppet sem ilyen jóindulatúak. Azt sem értette, mire kell het ekkora mennyiség. Biztosan fel akarja használni őket valamire. És nem csupán társaságra vágyik.

A hátborzongató eszmefuttatást egy újabb kép érkezése szakította meg, ezen egy zöld üvegcsékkel megrakott fémállvány volt. Ez alka lommal Tamaninak fogalma sem volt arról, hogy mit lát, ezért Laurel felé fordította a képernyőt. - Felismered ezt a szérumot?

Laurel megrázta a fejét. - A szérumoknak legalább a fele zöld. Bármi lehet.

- Talán... - Mondanivalóját az újra rezegni kezdő telefon hangja szakította félbe. Most nem SMS érkezett, hanem hívás. Tamani nagy levegőt vett, és a füléhez emelte a telefont. - Shar? - szólt bele, és remélte, hogy a hangja nem olyan kétségbeesett, mint ahogyan érezte magát.

I.aurel rápillantott a fiúra, a tekintetében egyszerre tükröződött aggodalom, ijedség és remény.

- Shar? - szólt újra Tamani, most halkabban, - Tam, szükségem van a segítségedre - suttogta Shar. - Tedd meg,

hogy... - A kapitány hangja elhalkult, és Tamani valami susogást hal lott, mintha Shar letette volna a telefont valahova.

- Ne moccanj, különben az egész polcot leverem! - Tisztán hallották Shar hangját, csak kicsit visszhangozva. Bekapcsolta a kihangosítót, értette meg Tamani. Erezte, hogy mindjárt kitör belőle a nevetés, és az ajk ába harapva próbálta elnyomni. Tehát Shar kisilabizálta annyira a használati utasítást, hogy szükséghelyzetben használni tudja a ké szüléket.

Klea hangja olyan volt, mintha egy gödörből szólt volna, de elég éles ahhoz, hogy tisztán hallják. - Ugyan már, kapitány, tényleg szükség van erre?

Már azzal felborítottátok a tervemet, hogy szegény Yukit kivontátok a forgalomból.

Yukit kivonták a forgalomból'? - gondolta Tamani büszkén, de egyben kissé hitetlenked ve. Ezt meg hogy csinálta?

-

Láttalak elégni - mondta Shar, és remegett a hangja. - Akkora forróság volt, hogy három napig nem tudtuk megközelíteni a kör nyéket.

- Jaj, az a kis tűz! - gúnyolódott Klea.

-

Megvizsgáltattam a hamvakat is. Az Akadémia megerősítette, hogy egy Ősztündér pusztult el a tűzben.

-

De kis szorgalmas vagy! Pontosan ezért hagytam hátra a virá gomat.

Bár ha nem lett volna olyan friss, biztosan nem tudtam volna megtéveszteni az Akadémiát.

Laurel Tamani karjára fektette a kezét. - Ez...

Tamani gyengéden elhallgattatta a lányt, letette a telefont, benyomta rajta a kihangosító gombját, de a biztonság kedvéért a mik rofont kikapcsolta.

-

Hol találtál rá Yukira? - kérdezte Shar, és egészen közelről csen gett a hangja.

-

Rátalálni? Jaj, kapitány, hiszen csak egy egészen apró magocska kérdése az egész, már ha érted. A munka lassan ment, amíg a vágá sokra voltam utalva, de az elmúlt néhány évtizedben az emb eriség nagy lépéseket tett a klónozás terén. Hamar rájöttem, hogy minden csírának megvan a sorsa, nem számít, honnan származik. Csak idő kérdése volt, hogy ráleljek egy Téltündérkére.

-

Honnan szerezted a magot?

-

Nem szabadna elárulnom neked - mondta Klea. - De annyira jó sztori, hogy muszáj elmesélnem. Az Unseelie tündérektől lop tam.

-

Hadd emlékeztesselek rá: te magad is Unseelie vagy.

-

Ne merészelj egy lapon említeni azokkal a megvadult fanatiku -

sokkal! - csattant fel a nő. - Arra nem jöttem rá, hogy az Unseelie-k honnan szerezték a magot, de nem is érdekes. Az egyikük meglátta, amikor megpróbáltam elszelelni vele. Jaj, de dühös volt! - folytatta Klea suttogva. -

De hiszen ismered is őt, Shar de Misha.

Tamani lehunyta a szemét, mert tudta, hogyan érezheti magát a barátja most, amikor fény derült arra a titokra, amelyet az édesanyja elhallgatott előle, és amely megmenthette volna annyi tündér éle tét. Shar hosszú hallgatás után szólalt meg: - Jó sokat felhalmoztál

ezekből az üvegcsékből. Az a legkevesebb, hogy elárulod, mi az, ami miatt meg kell halnom. Tartozol vele.

- Egyetlen dologgal tartozom neked: egy golyóva l a fejedbe.

- Akkor az lesz a legegyszerűbb, ha ezeket szépen leborítom - mondta Shar. - Így is, úgy is megölsz.

Miközben Shar megpróbálta lépre csalni Kleát, zengő hangja megtöltötte a helyiséget, és mintha tele lett volna óvatos utalásokkal. Tamani érez te, hogy Laurel megpróbálja elkapni a tekintetét, de most nem volt idő arra, hogy lefolytassák a szokásos, szavak nélküli párbe-szédüket. Nagy erőfeszítések árán ismét a tenyerében fekvő telefonra meredt, és próbált egyenletesen, mélyeket lélegezni.

Klea elbizonytalanodott. - Rendben. De ne gondold, hogy megúsztad!

Nagyon sok időmbe telt elkészíteni ezt a mennyiséget, és nem szeretném, ha kárba veszne. Azonban ez már az utolsó szállítmány. A legtöbbet már felhasználtam.

- Ezzel tetted immúnissá a trollok at a mérgeinkkel szemben?

- Avalonban a betegeket gyógyítjátok. Az emberek azonban képe -

sek megelőzni a betegségeket, még mielőtt az kialakulna. Ugyanarról van szó. Egyfajta védőoltás. És igen, immúnissá teszi őket.

- Úgy érted, immúnissá a tündérmágiára... az Ősztündérek hatalmára.

Tamani még sohasem hallotta a védőoltás szót, de az értelme sajnos kristálytiszta volt a számára. Klea egy hadseregnyi trollt tett immúnis -

sá az Ősztündérek varázslatával szemben. Az elmúlt néhány év min den kérdésére - a darts nyílra, amely két évvel korábban hatástalan maradt Barnesnál, Laurel szérumára, ami kiütött ugyan négy trollt a világítótoronyban, de Barnesra nem hatott, a caesafum gömbre, amely néhány hónapja az Őszi Ugratós után mondott csődöt, a nyomkövető szérummal együtt - Kleánál volt tehát a válasz.

-

Az a magasabb rendű troll... - említette meg Shar, aki ugyan -

olyan gyorsan felfogta a hallottakat, mint Tamani.

-

Ja, igen. Akkor emlékszel Barnesra. Még régen ő volt a kísérleti malacom. Nem feltétlenül jól sült el a dolog, mert úgy döntött, hogy ellenem fordul. Számomra viszont megnyugtató, ha van B-terv, vagy akár C-terv is.

Te nem így gondolod?

Shar erőltetetten felnevetett. - Most például nem ártana, ha lenne.

- Jól mondod! - csicseregte Klea olyan hangsúllyal, hogy Tamani legszívesebben a földhöz vágta volna a telefont. - De mind a ketten tudjuk, hogy nincsen B-terved. Most vagy azért húzod az időt, mert félsz a haláltól -

ami esetedben szörnyen kínos -, vagy pedig abban reménykedsz, hogy valami csoda folytán visszajuttathatod ezt az in formációt Avalonba, még a támadás előtt. De ez nem történhet meg. Tehát ha lenné l szíves végre előbújni, hogy végre végezhessek veled...

-

Mégis, mit akarsz tenni? - szakította félbe a nőt a kapitány, és Tamaninak minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy Shar szavaira összpontosítson, ne pedig a fejében kavargó, a legjobb barátja jövő jével kapcsolatos rémisztő képekre. - Addig kínzod Laurelt, amíg el nem árulja a kapu helyét? Nem fogja elmondani. Sokkal erősebb, mint gondolnád.

-

Ugyan mi a fenének lenne nekem szükségem Laurelre? Tudom én, hol van a kapu. Yuki már majdnem egy hete kihalászta ezt az információt Laurel fejéből.

Laurel riadtan, döbbent tekintettel kapta fel a fejét, de az arcán már látszott, hogy tudja, miről van szó. Tamani is összeadta az egyet a kettővel. A fejfájások, főleg az a szörnyű roham a trolltámadás után, pont akkor, amikor amúgy is sérülékenyebb volt a lelke, és nagyobb valószínűséggel terelődtek Avalon felé a gondolatai. Yuki felhívta Kleát, csak úgy csillogott a szeme.

Egész idő alatt ez lehetett a terve,

hát ezért küldte utánuk a trollokat. A kisebb fejfájások mellett Laurel említett még egy alkalmat, amikor őrületesen megfájdult a feje - az utolsó iskolai napon, a szekrénye előtt. Aggodalmaskodott is, hogy Yuki miatt lehet. De Tamani elhessegette a gondolatot, mondván, hogy így is, úgy is elkapják a lányt. Nem csoda, hogy Klea olyan dü -

hös volt, amikor Yuki ragaszkodott ahhoz, hogy ott maradjon a bálon

- hiszen a küldetése véget ért. Csak és kizárólag a Tamani iránt érzett

- kissé célt tévesztett - szenvedélye miatt nem utazott el.

Tamani lehunyta a szemét, és igyekezett mélyen, nyugodtan léle -

zett. Most nem veszíthette el az önuralmát.

- Akkor hadd legyen egy ut olsó kérésem! - Tamani szeme tágra nyílt.

Volt valami Shar hangjában, ami nagyon nem tetszett neki. Egy árnyalatnyi él.

- Mondd el Arinak és Lennek, hogy nagyon szeretem őket! - folytatta Shar, és bár remegett a hangja, egyre tisztább és érthetőbb lett.

- Az életemnél is jobban.

Tamani mellkasát jeges félelem szorította össze. - Ne... - Alig hall- ható könyörgés röppent el az ajkáról.

- Hát ez nagyon cuki, de nem vagyok üzenetközvetítő, Shar.

-

Tudom, csak... annyira ironikus.

-

Ironikus? Nem értem, miért lenne ironikus.

A háttérben őrületes csörömpölés hallatszott, mintha több száz kris -

tálykehely tört volna össze a padlón. Laurel a szájához kapta a kezét.

-

Kérdezzük meg Tamanit! - mondta Shar. Tamani felkapta a fejét a neve hallatán. - Ő a nyelvek szakértője. Tamani, ugye ezt hívják az emberek iróniának? Mert sohasem gondoltam volna, hogy életem utolsó perceiben fejtem meg, hogyan kell ezt a rohadt telefont használni.

- Ne! - ordította Tamani. - Shar! - Tehetetlenül szorította a tele font.

A fegyverropogás eltéveszthetetlen hangja a fülében csengett, a

gyomra pedig görcsbe rándult, miközben térdre esett. Négy lövés. Öt. Hét.

Kilenc. Majd csend, amikor a hívás megszakadt.

-

Tam? - Laurel hangja alig volt több suttogásnál, kezével a tün dérfiú ujjait kereste.

Tamani képtelen volt megmoccanni, levegőt venni. Csak térdelt némán a telefont markolászva, és a képernyőt szuggerálta: villanjon fel újra, jelenjen meg Shar neve a kijelzőn, és próbálja röhögve győz ködni, hogy csak vicc volt az egész, de milyen jó vicc...

Valahol mélyen tudta, hogy hiába vár.

Bár reszketett a keze, Tamani visszacsúsztatta a telefont a tokba, és felállt.

- Itt az idő - mondta. Önmagát is meglepte azzal, milyen határozottan cseng a hangja. - Indulás!

-

Indulás? - kérdezte Laurel. Pont olyan összetörtnek érezte magát, mint Tamani. - Hova?

Hova is? Trollvadászat közben Shar többször is figyelmeztette Tamanit, hogy elsősorban az a dolga, hogy Laurel Fear-gleidhidhja legyen. Fogja Laurelt, és meneküljenek el? Forgott körülötte a világ, miközben azt próbálta eldönteni, adott esetben vajon mi a helyes. A lövések hangja - és a Shar testét szaggató golyók elképzelt látványa - azonban minden mást kizárt.

Mondd meg Arinak és Lennek, hogy nagyon szeretem őket!

Arianna és Len Avalonban vannak. Ezek nem egy haldokló utolsó szavai voltak, hanem parancs.

Tamani megkapta a kapitány utolsó parancsát.

-

A kapuhoz! - mondta. - Jamisonhoz. Sharnak nem lett volna mu szá j elárulnia Kleának, hogy vonalban vagyunk, mégis megtette. Hallottad Kleát, velünk már végzett. Shar újra célpontot csinált belőlünk, hogy megossza a nő

figyelmét, és kibillentse az egyensúlyából. Időt vett nekünk, hogy figyelmeztethessük Avalont. Tehát ezt fogjuk tenni. -

Lassan összeállt a fejében a kép. - Méghozzá most! - tette hozzá, és már húzta is elő a kulcsait.

Elindult a bejárati ajtó felé, de David az útját állta. - Álljunk csak meg egy szóra! - mondta felemelt kézzel.

- Takarodj! - morogta Tamani, és sötét pillantás vetett rá. - Avalonba akarsz menni? Most? Nem hinném, hogy jó ötlet, - Téged senki sem kérdezett. - Hihetetlen, hogy pont most akar belekötni.

David pillantása megenyhült, de Tamani szándékosan nem vette észre.

Semmi szüksége nem volt egy ember szánalmára. - Ide figyelj, haver! -

mondta Da vid. - Pont most mészárolták le a legjobb baráto-dat. Én alig ismertem Shart, de még engem is megrendített a dolog. Ne hozz elhamarkodott döntést az izé... a történtek után.

- A történtek? Shar legyilkolását érted ezalatt? - Alig bírta kimonda -

ni ezeket a sza vakat, de nem akarta, hogy David megsejtse, mennyire ne -

hezére esik. - Van fogalmad róla, hány és hány barátom halálát néztem végig?

- kiáltotta Tamani, bár az emlékképeket igyekezett elhessegetni.

Nem ez volt az első. És tudod mit tettem? Minden egyes alkalommal?

David megrázta a fejét, szinte az egész teste beleremegett.

-

Megragadtam a fegyveremet - a pokolba, olyan is volt, hogy az ellenség fegyverét kaptam fel -, és végeztem a dolgomat. Ez a munkám. Nem mondom el még egyszer: takarodj az utamból!

David habozva hátralépett, de megállt Tamani mellett, és amikor a tündérfiú ki akarta nyitni az ajtót, a lábával megakadályozta.

Akkor veled megyek - mondta. - Majd én vezetek. Beülhetsz hátra gondolkodni. Eldöntheted, hogy tényleg ez-e a helyes lépés. Ha pedig meggondolod magad... - Vállat vonva kitárta a karját.

-

Aha, most meg játszod a hőst? Mert most Laurel is lát? - mondta Tamani, és érezte, hogy egyre kevésbé képes uralkodni az indulatain.

- Tegnap éjjel eltűntél. Elmenekültél ahelyett, hogy tetted volna a dol godat Yukival. Nyolc éve végzem a kötelességemet, David! Soha nem adtam fel, és soha nem menekültem el. Egyetlenegy személy van, aki Laurel biztonságát szavatolni tudja: a z pedig én vagyok, nem te!

De mikor kezdett el kiabálni?

-

Mi folyik itt? - A kásás, álmos hang hallatán mindannyian meg -

fordultak. Chelsea állt ott gyűrött pólóban, göndör hajának megva dult fürtjei sötét hálóként keretezték az arcát.

-

Chelsea! - Laurel Da vid és Tamani közé nyomakodott, és hatá -

rozottan taszított egyet a két fiún, akik így kénytelenek voltak meg hátrálni. -

Sharról van szó. Klea... Klea elkapta. Avalonba kell men nünk. Azonnal.

Tamani nem tehetett róla, de érzett egy kis büszkeséget afelett , hogy Laurel kiállt mellette.

-

Feküdj vissza, vagy menj haza! Csináld, amihez kedved van! Ab ban a percben felhívlak, ahogy visszaértünk.

-

Nem! - kiáltotta Chelsea, és a fáradtság már el is tűnt a hangjá ból. -

Ha David megy, én is megyek.

-

David nem megy! - erősködött Tamani.

-

Én csak... csak nem szeretném, ha bármi bajotok esne - mondta Laurel, és Tamani kihallotta a feszültséget a hangjából.

-

Ugyan már! - érvelt finoman Chelsea. - Annyi mindenen ke-resztülmentünk. Együtt csináljuk végig. Már hónapok óta ez a mot tónk.

Tamaninak nem volt szüksége még több potyautasra, de kezdett kifutni az időből. Már éppen nyitotta volna a száját, hogy kinyilat koztassa, ki megy és ki nem, de Laurel arckifejezése beléfojtotta a szót. A slusszkulcsot lóbálta a kezében, és nagyon furcsán méregette.

-

Tamani, az én autóm a lakásodnál maradt. Mellesleg a tied is.

Tamani úgy érezte, hogy a harci kedv egy pillanat alatt elszivárog belőle, mint egy lyukas bögréből. Csak a gyásza maradt, pőrén, fájón.

Davidben volt annyi becsület, hogy nem kezdett el vigyorogni.

- Jól van - mondta végül Tamani, karba tett kézzel. - De a kapun úgysem léphettek be, és legkésőbb két óra múlva az erdőben hem zsegni fognak a trollok és a tündérek, én viszont nem leszek ott, hogy megmentsem a bőrötöket. -

Esedezve nézett Chelsea-re, könyörgött a tekintetével, hogy maradjon.

Maradjon ott, ahol biztonságos.

Biztonságosabb.

Ahol legalább az őrszemek vigyáznak rá. Azonban amikor pillan tása találkozott Chelsea elszánt pillantásával, tudta, hogy nem ért célba.

Úgy gondolom, ezt a kockázatot vállalnunk kell - mondta a lány nyugodtan.

Ott áll a kocsim a feljárón - szólt David, és előhúzta a kulcsot a zsebéből.

Tamani lehajtotta a fejét. Laurel és nyilván az édesanyja kivételével senkit nem szeretett úgy, mint Shart. Még Laurel együtt érző tekinte te sem tudott könnyíteni a bánatán. A lány közelebb húzódott hozzá, de Tamani elfordította a fejét, mert ha egy pillanattal is tovább néz abba a gyönyörű szempárba, elveszíti az eszét, és ott helyben össze- roppan. Ehelyett egykedvűen bólintott, néhány szapora pislogás kíséretében.

- Rendben. Indulnunk kell. Mégpedig azonnal.

-

Várj ! - ki ált ott a L au re l , mikor David beindította a motort.

-

Fel kell hívnom anyát. - Már nyitotta volna a kocsi ajtaját, amikor Tamani a combjára tette a kezét.

-

Használd ezt! - mondta, és átnyújtotta a lánynak a mobiltelefont.

Nagyon morfodnak tűnt hozzáérni a készülékhez, de Laurel ösz -

szekapta magát, és elvette. Bepötyögtette a bolt számát, és magában könyörgött, hogy az anyja felvegye.

-

A Természet Patikája - szólt bele a telefonba Sarah. Anyja ismerős hangja hallatán Laurel majdnem elsírta magát.

-

Anya... - kezdett volna bele a mondókájába, de aztán rájött, hogy fogalma sincsen, mit akar mondani.

-

Jelenleg kedves vevőinkkel vagyunk elfoglalva, de ha üzenetet hagy, nemsokára visszahívjuk.

Laurel torka összeszorult. Csak a rö gzítő. Megvárta a sípolást, aztán mély lélegzetet vett. - Szi-szia anya! - kezdte ismét, és megköszörülte a torkát, hogy ne tűnjön olyan rekedtnek. - Izé... mi most elmegyünk. Avalonba megyünk - tette hozzá gyorsan, és most nagyon örült annak, hogy az anyján kívül más nem ismeri a bolt üzenetrög zítőjének a jelszavát. - Shar... Shart elfogták, és el kell mondanunk Jamisonnak.

Nem tudta, mi mást mondhatna még, utált a rögzítőre beszélni. - Jövök, amilyen gyorsan csak lehet. Szeretlek - suttogta, és rábökött a

beszélgetés végét jelző piros gombra. Hosszasan meredt a tenyerében tartott készülékre, mert tudta, hogyha felemeli a fejét vagy beszélni kezd, menthetetlenül elsírja magát. Remélte, magában könyörgött azért, hogy ne ezek legyenek az utolsó szavak, amiket a szülei hallanak tőle.

Tamani kinyújtotta a kezét.

Laurel borzongva felsóhajtott, és visszaadta a telefont a tündérfi-únak. Tamani végigfuttatta az ujját a telefonkönyvön, és a füléhez emelte a készüléket.

- Aaron? Shar meghalt. Klea mellett ott van Yuki, és egy hadsereg -

nyi troll is. Immúnisak az Osztündérek varázslatára, tudják, hol van a kapu.

Elviszem Laurelt Avalonba. Azt javaslom, hogy amikor vé geztek a lakás rendbetételével, szedj össze mindenkit, aki nem Laurel szüleire vigyáz, és induljatok el ti is. Valószínűleg Kleába is belebotlotok. Az istennő óvjon benneteket!

Tamani nyugodtan, színtelen hangon beszélt. De amikor befejezte a hívást, úgy hajította le a kikapcsolt készüléket, mintha égette volna a bőrét. Laurel nem volt biztos abban, hogy Tamani hajlandó valaha újra a kezébe venni.

Két utolsó üzenet: egy szívfacsaró búcsú, és egy látszólag hűvös - de borzasztó üzenetet hordozó - munkamegbeszélés.

Laurel megborzongott. Még az is jobb lett volna, ha Tamani tehe -

tetlen dühében ordítani kezd. De a fiú mindenki, még Laurel elől is el takarta rejteni a bánatát, elhúzódott hát tőle, és az ablakhoz támasz totta a homlokát.

Laurel teljesen tehetetlennek érezte magát.

Azonban úgy öt mérföldnyire Crescent Citytől Tamani megsimo gatta a karját, és az ujjai közé fűzve ujjait kicsit közelebb vonta magá hoz a lányt.

Tekintetét még mindig az elsuhanó tájra függesztette, de a szorítása elárulta, szüksége van egy kapaszkodóra. Laurel érdekes

módon büszke volt rá, hogy Tamaninak pont rá van szüksége. Még akkor is, ha a keze megfájdul bele.

Az út alatt szinte senki sem szólt egy szót sem. Ez részben annak volt köszönhető, hogy Chelsea-t újra elnyomta a buzgóság, kitekered-ve nyúlt el a félig hátradöntött anyósülésen. Valószínűleg jobb is volt, hogy nem hallotta Shar hívását, biztosan nem tudna ilyen mélyen aludni. Végül egy rázósabb szakaszon felriadt álmából, és kicsatolta a biztonsági övét, hogy megfordulhasson és beszélgethessen a hátul ülőkkel.

-

Ööö... amikor odaérünk... mit is csinálunk? - Gyors pillantást vetett Laurel és Tamani összefonódó ujjaira, de nem tett megjegyzést rá.

Tamani ekkor először fordult el az ablaktól, az arca - de még a tekintete is

- nyugodt volt. - Elmegyünk a kapuhoz, megmagyarázzuk, hogy sürgős dologról van szó, belépési engedélyt kérünk, és ha szeren csénk van, beengednek minket. A minket alatt Laurelt és magamat értem. Az elmúlt ezer évben ember nem tette be a lábát Avalonba.

-

Segíteni akarunk - szólt közbe Da vid. - Szerinted nem fogják hagyni?

Tamani kihúzta a kezét Laurel kezéből, és előrehajolt. - Ezt már megbeszéltük - mondta, viszonylag ked vesen. - Nem a ti segítségetekre van szükség. Szerintem az lesz a legjobb, ha odavisztek, és a le hető

leggyorsabban eltűntök. Menjetek délnek, ne Laurelék háza felé! Az őrszemek megvédik a szüleidet - fordult hirtelen Laurel felé -, de arra van a legkevésbé szükségük, hogy valaki bekavarjon nekik. Menjetek Eurekába vagy McKinleyville-be. - Tamani habozott egy pillanatig. - Intézzétek el... a karácsonyi vásárlást!

-

Bevásárlóközpont egy héttel karácsony előtt? Hűha, de jó l hangzik!

- gúnyolódott Chelsea.

- Akkor menjetek a strandra! Lényeg a lényeg, ne térjetek vissza Crescent Citybe lehetőleg holnapig vagy holnaputánig!

- És ezt mégis hogyan adjuk be a szüleinknek? - kérdezte Da vid.

- Erre akkor kellett volna gondolnod, amikor erősködtél, hogy ve -

lünk tartasz - felelte Tamani valamivel élesebben, de a hangját nem emelte fel.

David a fejét csóválta. - Ugyanazon az oldalon állunk, haver.

Tamani a padlóra meredt, és Laurel hallotta, hogy vesz néhány gyors, felszínes lélegzetet. Mindjárt nyugodtabban folytatta: - Ha beengednek benneteket, akkor Avalonban is el fogtok tölteni minimum ugyanennyi időt.

Hidd el, lesz időd kigondolni, mit mondasz az anyádnak.

- Én azt fogom mondani az én anyámnak, hogy Laurel és David meg akartak szökni - humorizált Chelsea. - En csak azért mentem velük, hogy megpróbáljam lebeszélni őket. Anya gyakorlat ilag mindent meg fog bocsátani nekem, ha megtudja, hogy csak Laurel erényeit védelmez tem.

Laurel szája tátva maradt. Chelsea a vállára csapott.

- Vészhelyzetre tartogattam - dicsekedett a lány büszkén, aztán megfordult, és bekapcsolta a biztonsági övét, a mikor David lehajtott főútról.

A magas vörösfenyők közül kikandikáló házacska láttán Laurelt újra elfogta a szomorúság. Utoljára Tamanival járt itt, az volt élete legcsodálatosabb napja. Még most is beleremegett az emlék szépségé be. Az élet hirtelen olyan mulandónak, törékenynek tűnt, és az jutott eszébe, vajon lesz-e részük még egy olyan napban. Kétségbeesetten kívánta, hogy legyen.

Rápillantott Tamanira, a fiú is a házra meredt. Majd megfordult, és a tekintetük összekapcsolódott. Laurel tudta, hogy Taman i pontosan ugyanarra gondol, amire ő.

-

Hol parkoljak le? - kérdezte Da vid. - Meg fogják látni az autót, ha ideérnek.

-

Ha még azelőtt ideérnek, hogy ti megléptek, akkor szerintem az autó miatt kell a legkevésbé aggódnotok - mondta Tamani, és elfordult Laureltől. - Akár itt is hagyhatjátok.

Elindultak az erdő felé, de Tamani halál komoly arccal megállt előttük. -

David, Chelsea... mint azt már korábban is megmondtam, Avalonba alig -alig engedtek be embert korábban. De akik bejutot tak... nos, néha nem térhettek vissza. Ha most beléptek velünk az er dőbe, nem tudom megmondani, mi fog történni. Azt sem tudom, mi a rosszabb: ha elutasítanak benneteket a kapunál, és nem értek vissza az autóhoz időben, vagy ha beengednek Avalonba.

Tamani hosszan David szemébe nézett, aki végül bólintott. A tün dérfiú most Chelsea felé fordult.

-

Képtelen lennék itt maradni - mondta a lány halkan. - Egész életemben gyűlölném magam érte.

-

Hát, akkor megbeszéltük - morogta Tamani az orra alatt. - Gyerünk!

Ezzel el is indult a kanyargó ösvényen, és olyan könnyedén, határo zottan lépkedett a fák között, hogy Laurel és barátai szinte csak futva t udták követni. Laurel sejtette, hogy őrszemek figyelik minden lép tüket, és minden sarkon arra számított, hogy megjelennek előttük, mint mindig, ha Tamanival az erdőben jártak. De az erdő most kísér tetiesen csendes volt.

-

Elkéstünk? - suttogta Laurel.

Tamani a fejét rázta. - Emberek vannak velünk - bökte ki.

Csak amikor meglátták a kaput körülvevő ősi fák gyűrűjét, akkor lépett eléjük egy őrszem: a fiú gyakorlatilag Tamani elé ugrott, és ke zét a mellkasára tette. Tamani olyan ügyesen, kecsesen torpant meg ,

hogy gyanútlan néző számára úgy tűnhetett, pontosan ott és akkor akart megállni.

- Veszélyes vizeken evezel, Tamani... ilyen közel hozni őket... - mondta az őrszem.

Még veszélyesebb vizeken óhajtok hajózni: belépési engedélyt fo -

gok kérni számukra Avalonba - felelt meg neki Tamani nyugodt han gon.

Az őrszem arcára döbbenet ült ki. - Na, ne! Ezt nem teheted!

- Állj félre! - parancsolta Tamani. - Erre most nincs idő.

- Nem teheted meg - mondta az őrszem, és meg sem mozdult. - Amíg Shar vissza nem tér, még csak...

- Shar halott - közölte vele Tamani, és tiszteletük jeléül mintha a fák is elnémultak volna. Néhány másodperc elteltével - talán időt akart adni, hogy az őrszemek felfogják a hírt, talán neki magának

volt szüksége időre, hogy összekapja a bátorságát - folytatta: - Hatalma tehát rám, mint kinevezett helyettesére száll, legalábbis addig, amíg a Nagytanács össze nem ül. Még egyszer mondom: állj félre!

Az őrszem hátrahúzódott, Tamani pedig felszegett fejjel megin dult előre. -

Őrszemek, tizenketten... - Alig hallhatóan megbicsaklott a hangja. - Tizenketten álljatok elő! - Shar szavai voltak ezek, egy rítus kezdete, amely aranykaput varázsol egy göcsörtös, vén fából. Szavak, amelyeket Laurel már elégszer hallott ahhoz, hogy felfogja a jelentőségüket.

Az őket megállító őrszemhez tizenegyen csatlakoztak, és Chelsea meghökkenve bámulta, ahogyan félkörbe rendeződnek a fa előtt. Nem volt mindennapi látvány: mindannyian gondosan álcázott pán -

célt viseltek, és sötét nyelű lándzsáik csúcsán csillogtak a gyémántok.

Sokuknak zöld volt a hajtöve, ahogyan Tamaninak és Sharnak is. Más környezetben talán furcsának, akár bolondosnak is tűnhettek

volna. De itt az erdőben Laurel csak és kizárólag tiszteletet parancso ló őrzőkként tudott rájuk gondolni.

Amikor az őrök elkezdték egyenként megérinteni a göthös, vén fát, Laurel rádöbbent, hogy a barátai először járnak itt, és eszébe jutott, ő mit érzett, amikor életében először tanúja volt a fa átváltozásának. Milyen más most minden! Akkor Tamanit lőtték le, és Shar hívatta Jamisont, hogy mentse meg a barátja életét. Most pedig Shar halott, és Tamani akarja megmenteni...

mindannyiukat.

Az ismerős, dallamos búgás betöltötte az erdőt, amikor a fa meg -

rázkódott, a tisztásra beszökő napsu garak pedig éteri fénybe vonták a göcsörtös ágakat. A fa látszólag kettéhasadt, és a két fél boltívszerű alakban olvadt össze. Utoljára jött a nagy villanás, amely olyan ragyo gó volt, hogy a tisztás akár lángra is lobbanhatott volna tőle, és máris ott álltak a gyönyörű

aranykapu előtt, amely Avalon bejáratát őrizte.

Lauren lopva hátrapillantott. Chelsea -t majd’ szétvetette az öröm. David félig nyitott szájjal, bénultan álldogált.

-

Most pedig beszélnem kell...

Tamani zavartan elhallgatott. A kapu mögötti feketeség kezdett alakot ölteni, és Laurel meglátott egy öreg, fonnyadt kezet, amely megragadta a rácsot és lassan kinyitotta a kaput. Jamison állt ott, az arcán mély ráncot vetett az aggodalom. Laurel még életében nem örült ennyire senkinek. A legszívesebben a vén tündér nyakába vetette volna magát.

De hogyhogy máris ott van a kapunál?

-

Laurel! Tam! - kiáltotta Jamison. - Gyertek közelebb, legyetek szívesek!

Az őrszemek összezártak a társaság mögött, miközben Laurel, Tamani, David és Chelsea megközelítették a kaput. Jamison azonban nem mozdult el -

talán elküldi őket?

- Aggasztó híreket kaptam az uradalomból - mondta. - Igaz az, hogy Shar elhagyott bennünket?

Tamani csendesen bólintott.

- Nagyon sajnálom - mondta dallamos hangján Jamison, és Tamani karjára fektette a kezét. - Pótolhatatlan veszteség.

- Avalon védelmében esett el - felelte Tamani, és a gyász alig-alig érződött a hangján.

- Tőle nem is vártam kevesebb et - mondta Jamison, és felegyenesedett. - Az uradalom Aaron üzenetét közvetítette, aki semmifé le részletet nem osztott meg velünk, csak arra kért, hogy itt várjalak benneteket.

Értékelem a diszkrécióját, nem akarjuk, hogy feleslegesen pánik törjön ki. Most viszont neked kell a történetet kiegészíteni részletekkel, nehogy jó kapitányunk áldozata hiábavaló legyen.

- A Vadvirág - fogott bele Tamani - egy Téltündér, Klea nevelte fel. -

Jamison szeme tágra nyílt, Tamani pedig folytatta. - Azért jött, hogy Laurel fejéből kinyerje az információt a kapu hollétéről. A múlt héten sikerrel járt.

Laurel bűntudatosan leste, amint Jamison arcán elmélyülnek az aggodalom ráncai.