7. Aarken. Beszorítva

 

Végre! Végre! Végre!

Szilárd talaj. Jó kemény anyaföldön állnak a hajók!

Még egy anya… Bár anya csak egy van…

Mindegy. Most mindegy. Lent vagyunk!

Odakint egy egész muunshai táborra való hajó. Valóban jó üzlet egy ilyen koronázás ennek a csempész és orgyilkos népségnek. Összegyűltek itt valamennyien.

És én csak egyre vagyok kíváncsi. Na jó, kettőre. Hiányzik Hakón savanyú ábrázata.

Ez a szag!

Aarken, a jó öreg, utált-szeretett Aarken édeskés szaga tódul be a zsilipajtón.

Eda az otthonom. Eda szinte felismerhetetlenül gyenge fűszerszagot hordozó levegője…

Vajon eljutok még oda?

Bár Lan nélkül igazán mindegy, hol vagyok. A fiammal, akinek egyre kevesebb szüksége van rám. Aztán majd jön egy kis liba, és egyáltalán semmi szüksége sem lesz rám. Rettenetes anyós leszek.

Persze, ha egyáltalán megérjük.

Szeretnék már rettenetes anyós lenni!

Unokák? Brrrrr!

Még a fiamat sem tudtam felnevelni.

Azt a férfit, aki felém siet lefelé azon a másik rámpán, azt a fiatal muunshait, azt a királyt nem én neveltem azzá, aki.

Milyen lenne, ha akkor nem bújok el a hibernátorban.

„Anya! Hát itt vagyunk! Emlékszem a szagra! Aarken!”

„Én is emlékszem. Azért vagyunk itt, mert a Bomlott a végsőkig korrumpálta a Sereget.”

„Az a tiszt nem volt igazán korrupt. Csupán elkeseredett és tanácstalan. Fogok én még ezekkel a katonákkal rendszereket hódítani!”

„Fiam!”

,,Anyám. Most Aarkenben vagyunk, és én Ark királya vagyok.”

„Egyelőre kétes identitású muunshai köz-akármi vagy. Ha pedig felfedeznek bennünket, akkor kétes identitású és egészen közönséges halott. ”

– Semmi sem állhat az utunkba, anya.

– Majdnem nagybetűvel mondtad. Így beszéltem én is egykor…

– Bízzál bennem, anyám!

– Benned bízom. Ebben az őrült tervben nem bízom.

– De hiszen nincs is szilárd tervünk, csak laza körvonalak…

– Erről beszélek!

De meg kell ölelni, mert valójában megkönnyebbül ilyenkor az ember. Talán egy picit még hinni is tudok, hogy sikerül. Még egy kis motivációt kellene összeszednem, a hogyan továbbhoz… De ne legyünk maximalisták!

– Lord Hakón?

– Igyekeznünk kell, asszonyom! Nem kívánom feleslegesen veszélyeztetni a Karavánokat.

– Tudja, Hakón, elegem van abból, hogy semmibe sem avatnak be, mindenről a hátam mögött döntenek, és úgy rángatnak, mintha tényleg nhao asszony lennék, maguk pedig az igen tiszteletreméltó családom! Addig tapodtat se megyek innen sehová, amíg el nem mondja, hogy mit, mikor, hol és miért teszünk! Nem vagyok báb!

– Asszonyom! Kérem. Bizonytalanok voltak a lépéseink. Olyan körülmények között voltunk kénytelenek manőverezni, melyek az ön számára ismeretlenek voltak.

– És?

– Az esetleges ellenvetései az életünkbe kerülhettek volna. Az ön makacssága…

– Mi van az én makacsságommal?

– Minden tiszteletem az öné, asszonyom, de…

– Kezd visszatanulni az udvari modorba, Lord Hakón!

– Szükségünk lesz az udvari modorra, asszonyom. A felség…

– Kicsoda?

– Ő királyi felsége, Tizenkettedik Lan…

– A fiamra gondol, Lord Hakón?

– Igen. A felség…

– Ki ne mondja még egyszer! Azt mondja meg, hogy jutunk ki a kikötőből?

– Ezt szerettük volna megtanácskozni önnel, Mylady. Úgy tűnik, a retinaletapogatók miatt ön kénytelen lesz a hajókon maradni, amíg őfelségét a szenátusba nem juttatjuk.

– Ezért jöttem magukkal idáig? Ennyi erővel a Házban is maradhattam volna! Ez a nagy tervük?

– Tudja jól, asszonyom, hogy a tervünk Aarkenig szólt, a kikötőben csak rögtönözhetünk, és csak akkor tudunk a terveink szerint továbblépni, ha a fel… Lan úrfi a Szenátus védelme alá kerül.

– Akkor miért nem rögtönöznek valamit a nagyeszűek?!

– A Karavánokat egy teljesen különálló kikötőszektorba irányították. Nem tudunk elvegyülni…

– A Bomlott!

– Ennek semmi jele, asszonyom! Túlbiztosítottuk magunkat, és az öt Karaván egyszeri érkezése, úgy látszik, egy kissé megzavarta a kikötői hatóságokat.

– Nagyszerű!

De igaza van. Körben csak a mi hajóink terpeszkednek a leszállóplatformok trapézai mögött. A legközelebbi idegen hajó hat platformmal odébb áll… Ez nem lehet véletlen! A kapitány elárult bennünket…

– Nem maradhatok itt addig, amíg át nem kezdik vizsgálni a hajóinkat. Ha engem megtalálnak a Karavánban, Hakón és a fiam álcája semmit sem ér többé. És a karavánoknak is vége, legalábbis ezeknek a hajóknak. Nem fognak habozni pszichoszondát használni.

– Nem adjuk olcsón magunkat.

Ennek a nőnek a korlátoltsága lenyűgöző!

– Azzal nem segítenek magukon. De legfőképpen nem segítenek a Bomlott legyőzésében. El kell tűnnöm a kikötőből. Ez a legegyszerűbb és legbiztonságosabb.

És végre én is csinálok valamit, nem csak sodródom egy őrült terv hullámain, ami ráadásul nem is létezik valójában.

– Egyedül? Vakon?

– A Karaván Mátriárkája kételkedik egy Léleklátó Nővér képességeiben.

– A léleklátók ritkán kapnak harci kiképzést…

– Elfelejti, hogy én viszont kaptam? Justitia. Mond ez magának valamit? Nagyon rossz érzésem van. A legjobb lenne, ha utánam valamennyien elhagynák a kikötőt, és felszívódnának a városban.

– Az is feltűnő lenne. És nem hagyjuk a hajóinkat. Mi nem azért vándorlunk, mert nem lenne bolygó, ami befogad bennünket. Ez a mi választásunk. Ez a mi életünk.

– Tudom. Nem tudom elfogadni, de meg tudom érteni a ragaszkodásukat ehhez az élethez.

– A szabadsághoz ragaszkodunk.

– A szabadság ára a felelősség elvesztése…

– Nem olyan nagy ár…

– Nagyobb, mint gondolja.

– Mi nem vetjük el a felelősséget. Összehasonlíthatatlanul mélyebb felelősséget érzünk a Karavánok iránt, mint a Földhözragadtak valaha is egymás iránt. Mi nem viselünk háborúkat…

– Csak megszedik magukat rajtuk. Nem éreznek felelősséget az emberiség egésze iránt.

– Az emberiség egésze se mi irántunk!

– De a fiam igen. És én is. Ezért megyek most el.

– Megtudhatom, mire készül, mylady? – Hakón persze nemigen bízik bennem.

– Persze. Önök nélkül nem is menne. Meghalok. Élve nem juthatok ki a kikötőből.

– Anya!

– Nem érted, fiam? Nem makacskodom, beláttam, hogy igazatok van, és nem jutok át. Élve.

Biztosan a mosolyom nem teszik nekik. De kell ennél jobb terv? Hogy is nem jutott előbb az eszembe! Aarken legnagyobb kikötőjének van egy olyan funkciója, amelyet még a Koronázás legnagyobb forgatagában is ugyanazzal a közömbös precizitással látnak el, mint minden más időben.

Hogy is feledhettem el?

Persze, én is csak a Koronázásra tudtam gondolni…

Sohasem fogom megérteni az arkok halottkultuszát. Ez a nép, amely olyan közömbösen kezeli a halált a harcban, képtelen cirkuszt csinál a halottaival.

– Ark nem égeti el a halottait, Hakón! És minden ark igyekszik ott a koporsójába feküdni, ahol született. A kikötői forgalom nem kis részét a halottak utaztatása teszi ki. A koporsókat nem nyitják ki, és a halottakon nem végeznek retinaletapogatást. Egyszerűen befekszem az egyik hulla helyébe.

– Ez őrültség!

– Anya!

– Te csak hallgass, hm, felség! Te fogsz kiszedni a koporsóból odakint.

– Nem akkora őrültség. – Maereelyn nem hiába a Mátriárkája ennek a Karavánnak! A korlátait figyelembe véve a legjobb. – Van kapcsolatunk a Temetési Szolgálatnál. – Minden zavar nélkül vonja meg a vállát. – Bizonyos kényes holmik csempészésére használtunk már koporsót.

– Na látod, fiam! Én még csak nem is vagyok annyira kényes holmi.

 

*

 

Nem akarom, hogy a koporsókkal mennyezetig megrakott polcsorok legyenek az utolsó látvány, mielőtt rám csukják egynek a fedelét!

– Gyere, fiam! Hadd öleljelek meg, aztán tűnjetek el!

– Hamar kiszedünk innen, anya.

– Ne az én koporsómmal foglakozzál, fiam! Én ebben akár a halálomig elleszek. Te fontosabb vagy, mint a vénséges anyád!

Menjetek! Most!

Sötétség.

Látok még valaha a fiam szemével?

A fedél, kattannak a pántok, a fém vezeti be a hangjukat tompán, ezt hallják a halottak is utoljára… Micsoda hülyeség, a halottak már nem hallanak semmit, az pedig pláne nem, aki a lábamnál fekszik a tízliteres, lehegesztett műanyag konténerben…

Értelmes választás volt, egy arknak nagyobb dicsőség zárt koporsóban a sírjába szállni, mint nyitottban. A zárt koporsó annyit tesz, a halottunk iszonyúan összeroncsolódott, valószínűleg harcban, kötelességteljesítés közben, blablabla, az egész ark dicsőségmítosz, harc és halálkultusz, hősi halál… Vajon mennyiben vigasztalja azt ott a lábamnál, hogy kötelességteljesítés közben került olyan helyzetbe, aminek a következménye az a tízliteres műanyag edény lett. Tíz liter! Máson zsírból van ennyi… Mocskos, kárörvendő istenek! Ennyi maradt egy fiatal életből.

Meg a dicsőség.

Ami most nagyon is jól jött nekünk. Mindkettőtől kényelmesen elférek a szabványkoporsóban.

Hány ilyen műanyag kanna tért haza Lan háborúiból? Dicsőségtől övezve. Mennyi lesz még, ha fiam kerül a trónra, és folytatja, ahol az apja abbahagyta? A Bomlott végül is felhagyott a hódítással… Bár nem hal meg kevesebb ark az ő konszolidációjában, mint Lan hódításaiban… Ez is itt a lábamnál, a nevét sem tudom, pedig ez aztán a valódi hősi halott, szó szerint, ark királyát szolgálja halálában is…

Kezdek hisztérikussá válni, zavar, hogy nem mozdul ez a láda, pedig nem fog, talán órákba telik, mire az automaták kivisznek innen bennünket, és attól kezdve még legalább két óra, mire az aardwicki katonai temető ravatalozójában kinyílik a fedél…

Szerencse, hogy nem vagyok klausztrofóbiás, és nem zavar a sötétség. Meg a halott a lábamnál…

Mi lesz már?

Ha nagyon unatkozom, végül is lemerülhetek meditatív állapotba…

De nincs kedvem. Félek. Nem először az életben, micsoda hülyeség, annyiszor féltem már… De mindig legyőztem a félelmet, az úgy normális, félsz, ember vagy, legyőzöd a félelmed, ember vagy, ha nem félsz, nem vagy ember, ha nem győzöd le, nem vagy ember, milyen egyszerű…

Mitől is félek?

Árulás mindig történhet.

Nincs annál szörnyűbb, mint ha félöntudatlan állapotban ölnek meg, olyan védtelen az ember, vagy még rosszabb, ha Bomlott úgy veszi át az uralmat az elmém fölött, hogy észre sem veszem ebben a ládában… Mintha a Bomlott lenne most a legnagyobb gondom… Átjön vajon a hullaszag a Sisak légcserélőjén? Mintha hullaszagot éreznék. Ami lehetetlen, ebben a koporsóban én vagyok a legközelebb egy normális hullához, az a másik, leforrasztva a kannájában, a tízliteres, istenverte kis kannájában, ő aztán sohasem érintette a fehér selyembélést, így aztán az a fehér selyembélés a fejem alatt nem adhatja ezt a szagot, ami úgysem jön át a sisak légcserélőjén…

Tehát hallucinálom ezt az édeskés szagot, amit annyiszor éreztem már, de most nem kellene éreznem, nem érezhetném, tehát kezdek becsavarodni, miközben még tíz perc se telt el azóta, hogy a kapcsok kattantak a koporsó… koporsónk, AZ ÉN KOPORSÓM! oldalán, ennyit az unalomról, nem lesz itt unatkozás, masszív rettegés lesz, jó háromórányi rettegés, mi van velem, mi történne velem, ami rosszabb, mint ami eddig történt… Ohó, nem magamért rettegek – Lant féltem.

Hát ilyen egyszerű, megleled a félelmed okát, és már le is győzted, megnevezed a démont, és nincs hatalma többé fölötted… Dehogy nincs! Lan pont akkora biztonságban van, mint a Karavánok bármely tagja, az ő felnőtt retinamintáját nem tárolják Aarkenben… De Hakónét talán igen. Ha őt azonosítják, a Bomlott felégetteti az egész kikötőt, karavánostul, mindenestül…

De Hakón nyilvánvalóan nem törődik a retinaletapogatókkal, tehát biztos benne, hogy a mintázatát nem tárolják sehol a Birodalomban. Az én drágámnak bizonyára így kellett: a nyom nélkül felszívódó muunshai orgyilkos…

Használta egyáltalán valaha Hakónt orgyilkosként? Használt bárkit orgyilkosként? Valaha…

Nem tudom. Nem ismerem a majdnem-férjemet… És nem is fogom soha megismerni…

Mert megöltem…

Ezt most szépen abba kell hagyni, ez nem vezet sehova, így akár ki is törhetnék ebből a ládából pont akkor, amikor rápakolnak a halottaskocsira, és a kikötői hivatalnok lepecsételi ezt a ládát, kiugorhatnék, mint a paprikajancsi a varázsdobozból, húúúúú! És vége lenne…

Nem! Használt-e Lan valaha orgyilkost?

Ark királya… Évszázadok óta így mennek a dolgok a Királyságban, nemcsak a királyságban, az egész szektorban, minden fejedelemségben és még ott is, ahol a demokrácia drapériájával bevonva a királyi, fejedelmi és hercegi udvaroknál is aljasabb és kegyetlenebb hatalmi játszmákban dől el, hogy ki szívhatja a következő évtizedekben a nép vérét…

Sohasem hallottam, hogy Lan sikerét bármikor a Restaurációs Háborúban, vagy a Konszolidáció idején valamelyik ellenlábas váratlan, tragikus halála okozta volna… Hakón biztosan nem, el nem mozdult mellőlem, mellőlünk – a fiam mellől…

Lan nem volt gyilkos, noha milliók élete terhelte a lelkiismeretét… Neki volt lelkiismerete.

Nem a hatalomért hajszolta egyre újabb hadjáratokba a népét…

Nem…

Tudom. Benne voltam, az elméje legmélyén.

De később! Mi volt később? Amikor már nem akartam tudni, mi van a fejében…

Semmi. Megtehettem volna, felajánlotta, de mennyiszer felajánlotta, és én gyáva voltam. Gyáva és sértődött. Vagy csak sértődött…

Nem, őt királynak nevelték. Királynak.

És Lan? Őt nem nevelte senki királynak. Én legalábbis nem. A Ház biztosan nem. Hakón biztosan nem. Valóban ő a legjobb választás Ark trónjára?

Ó igen, a győztes hadvezér… De elég csak hadvezérnek lenni? Megnyerni a háborút, elveszíteni a békét… Mire lenne képes a békében? Képes lesz-e békében élni? Akarja-e a békét? Egyáltalán nem ismerem a fiamat!

Mióta ébren vagyok, sohasem nyílt meg igazán előttem… vagy ez a normális, elvégre az anyja vagyok… És ha csak egy másik szörnyeteget ültetünk a trónra a Bomlott helyett? Hát miféle anya vagyok én, hogy kételkedem a fiamban?

Miféle anyja vagyok, ha felnőhetett nélkülem…

Megállni, megint a lelkiismeret…

Nem mehetek végig ezen az úton. Túl messzire vinne. Ahol már jártam, és ahonnan alig tudott visszahozni… Képes lennék visszapasszírozni magam abba az állapotba. Végül is, ha az utálatos anabiotikus löttyöt nem számítom, ez a koporsó nemigen különbözik egy hibernátortól… Talán az lenne a megoldás, és amikor Lan felkattintaná a kapcsokat, és felemelné a fedelet, egy valódi, temethető holttestet találna ebben a koporsóban, technikailag halottat, aki ideig-óráig még lélegzik, de akinek már megszűnt a külvilág.

Jó lenne, kényelmes lenne, nyugalom lenne…

Nyugalom…

Csak nem?

Koppant valami! Megmoccant ez az izé. Valami meglökte! Emelkedem!

A Törvénynek legyen hála!

Visznek.

Mindegy is már, hová, mindegy is már, ki nyitja ki a végén, csak megmozdultunk végre! Gyerünk, koporsóvivő automaták, gyerünk!

Úgyis megszoktam már az utóbbi időben, hogy csak visznek, mint egy kissé kényelmetlen, de szükséges csomagot. Legszívesebben elveszítenének…

Fém súrlódik fémen, csapágyak surrognak, egész műszaki szimfónia zeng be a koporsómba, tudta azt valaki, hogy ez bentről így hangzik?

Milyen lehet, ha a földet szórják a fedélre?

Ha nem lesz szerencsénk, ha valami baj éri Lanékat, akkor hamarabb megtudom, mint szeretném!

Persze nem kérdés, ki tudom vágni magam innen, de azért jólesett egy kicsit beleborzongani a lehetőségbe…

Mégiscsak meditálni kellene…

 

 

8. Aarken. Várakozás

 

„Anya! Jól vagy?”

„Fiam! Ha kiszedtek végre innen, egészen jól leszek…”

Kevesen láthatják a koporsójukat kívülről, amikor benne fekszenek, de lehet, hogy mindenki – jó kis testen kívüli élmény…

Jól festek fekete fémmel és fehér selyemmel keretezve, tényleg, mint egy igazi halott, nem úgy, mint az a szerencsétlen a kannájában. Nyugodjék békében!

Ez a rossz lábam egészen elmerevedett a hosszú fekvésben…

– Lesegítesz innen, vagy visszazárod a fedelet?

– Anya! – Azért nyújtja a kezét… jó fiú.

– Suunát elhoztátok?

– Itt vagyok, Nővér!

– Kislányom! Úgy örülök, hogy itt vagy! – Nem akarom a világot a fiam szemével látni, Suuna nézőpontja sokkal inkább a sajátom.

– Igyekeznünk kell, asszonyom! A temető nem egészen biztonságos…

– Nem egészen, Hakón? Tud egészen biztonságos helyet a bolygón? – De azért tényleg a legjobb nekilódulni a kijárat felé. Ez a hullatároló kisebb, mint a kikötői, de így is elég nyomasztó. Aardwick a legnagyobb temető a központi rendszerben, eleget láttam a levegőből, az egyforma fehér sírkövek egészen elképesztő fraktális mintázatot adnak, sírok fegyvernemekként és háborúkként, valami nagyon beteg Arkban, és mi vagyunk az uralkodóháza ennek a hatvanmilliárdnyi ápoltnak…

Ehhez méltó ez a tároló is, bár valahogy sohasem kívántam belülről látni, amíg Aarkenben éltünk, öt szintnyi polc a szabvány fekete fémládáknak, és legalább tíz polcsor… Itt legalább ezer hulla kivárhatja, amíg elkaparják!

Brrr!

– Anya! A páncélt le kell vetned!

Mintha nem tudnám! De olyan jól esik viselni… Mintha a régi énem térne vissza, a régi, Lan előtti énem… Nem! Nem bánok semmit sem…

– A sisakot leveszem… Meg a lábvasakat is. A vértet teljesen elrejti a muunshai gönc. A kard a hónom alatt lesz…

– A…

– Nem! Ha lebukunk, nem adom olcsóm az életem. Elegem van a tehetetlenkedésből!

– A páncélod még a legdurvább köntös alatt is ormótlan…

– Ormótlan? Elfelejted, fiam, hogy milyen kicsi vagyok! Ha felveszem a köntöst… ííígy… és ez nem a legdurvább köntös, ugye? Legfeljebb egy kissé túlsúlyos nőnek látszom, de nem ormótlannak! Igazam van, Suuna?

– Igen, Nővér.

– Na, látjátok! Hakón?

– Ahogy kívánja, asszonyom!

– Fiam, ígérd meg, hogy ha trónra kerülsz, protokoll tanszéket alapítasz az egyetemen, és ezt az embert teszed meg a tanszékvezetőnek!…

Végre nevettek!

– Anya, nem értem a jókedvedet! Még nem értünk célba, és még ha be is jutunk a Szenátusba, megjósolhatatlan, hogy mit tesz akkor a Bomlott.

– Savanyú egy alak vagy, fiam! Én azt se reméltem, hogy idáig eljutunk, most mégis itt vagyunk. Na, eltűnünk már innen?

– A sisak, anya!

– Igaz. A lábvasakat visszateszed a kofferba. A sisakot begöngyöljük valamibe, és batyuba vele! Elégedett vagy? Van már valami tervetek?

– Nemigen értünk rá terveket kovácsolni, asszonyom. Követnünk kellett a koporsó mozgását…

– Ne mentegetőzzön, Hakón! Nekem bőven volt időm gondolkodni. Most muunshai vagyunk, viselkedjünk is úgy. Vissza kell mennünk a kormányzati negyed közelébe. Minél feltűnőbben, annál jobb. Felvonulások és parádék lesznek – ebben a muunshai álcában a közelébe férkőzhetünk azoknak, akik bejuttathatnak a Szenátusba.

– Marnn admirálisra gondol, asszonyom?

– És Lesre. Ahogy megbeszéltük még a Házban. Ász és Havier-Arkham a kezdetektől kételkedett a Bomlott előadásában. Mostanra nem hiszem, hogy a Birodalom régi nemességéből bárki is hinne neki, de mégis ők ketten tűnnek a legbiztonságosabbnak.

 

*

 

Marrnra holnapig várni kell. Addig újabb csapat muunshai rak fészket a Kleman park fái alatt, a rendőrség már belefáradt, hogy napról-napra megtisztítsa a parkot tőlük, kárt valójában nem okoznak, és rendet hagynak maguk után, a Koronázást nem lenne bölcs egy botrányos, erőszakos rendőri akcióval megzavarni, különben is, ki tudhatja, mi lenne a kimenetele egy összecsapásnak ezzel az orgyilkos népséggel… Egyelőre biztonságban vagyunk. Hacsak a Bomlott nem dob vákuumbombát az egész negyedre.

Nem fog.

Kétségtelen, hogy képes lenne rá, de egyre biztosabb, hogy más tervei vannak velünk. Tudja, hogy itt vagyunk, tudja, hogy már Aarkenben vagyunk, tudja, hogy a delegáció, aminek a héten meg kell érkeznie, nem minket hoz. Terve van – nekünk pedig nincs, csak rögtönzünk, és a rögtönzéseinkkel valószínűleg az ő tervét követjük. Csak azért van értelme végigtántorogni ezen az általa kijelölt úton, hátha elég közel kerülünk hozzá, hogy használni tudjam a kardom… Nem számítana, ha mindannyian el is pusztulunk az után, hogy az a förtelem eltűnne a szektorból. Nem tudhatom, mi jár Hakón és Lan fejében, de erről nem kell tudniuk. Minél kevesebbet engedem a fiam az elmém közelébe, annál jobb!

Suuna felajzottan figyeli a különböző karavánokból összeverődött testvérei kavargását, így aztán semmiről sem maradok le, lenyűgöző, hogy ez a megvetett és rettegett hontalan népség a lazaság álcája alatt milyen fegyelmezetten teszi a külvilágiak számára felismerhetetlen dolgát. A park rétjein és fái alatt egy jól védhető, ugyanakkor villámgyorsan bontható, és eltüntethető katonai tábor épült, véletlenszerűnek tűnő, de nagyon is hatékony logisztikai rendszerrel, a tömeg folyamatos mozgása és a zaj szinte lehetetlenné teszi bármilyen esemény követését a külső megfigyelő számára, legfeljebb csak utólag, felvételről lehetne rekonstruálni, ha itt történne valami. Előrelátni semmiképpen. A Karavánoknak megvan a saját őrsége, járőrszolgálata a parkban, folyton változó tagokkal, állandó mozgásban folyamatosan a köröttük őgyelgő helybelieken tartva szemüket.

Az ark általában merev és fegyelmezett népség – katonanemzet, hah! –, de ilyenkor, fesztiválok idején oldódik a merevség, emlékszem még a palotai időkből, néha túlságosan is oldódik, a bolygón körülgördülő egyhetes őszi sörfesztivál mindig biztonsági rémálom volt, olyankor aztán több a dolga az egyébként lustaságra hajlamos fővárosi rendőrségnek, mint egész évben.

A parkban nem látni egyenruhás rendőrt, ha titkosrendőrök vannak is, kiválóan álcázzák magukat, hiába szondáztam a mezőt, csak a szokásos fesztiváli gondolatatok, főleg izgatott fiatalok haszontalan érzelmi kitörései…

– Suuna, egy kissé kilógunk a képből. Idejönnek a többiek a hajókról?

– Igen, Nővér. Velünk együtt indultak. De a Mátriárkának fel kell keresnie a rendőrséget, hogy bejelentse a mozgásunkat…

Hogy letegye a baksist! Mivé züllött ez az ország!

– Hakón, legalább tegyünk úgy, mintha a Karavánok része lennénk!

– Nincs sátrunk, asszonyom.

– Majd ha ideérnek a többiek, anya. Addig elüldögélünk itt, ahogy szokás. Senki sem fog háborgatni, amíg a karavánunk sátra nem áll.

– Háborgatni?

– Te Léleklátó vagy, anya. Majd meglátod.

Vigyorog a szukafattya! Csak nem lelki vigaszt kell nyújtani más karavánoknak is? Jaj nekem!

 

*

 

– Híreket hoztunk, Nővér! – Maereelyn mozdulataiban fáradtság, és valami fáradtságnál is mélyebb levertség, ahogy a fűre telepszik. Nem lehet egyszerű korrumpálni egy fővárosi ark rendőrtisztet. És ez olyan munka, amit nem oszthat meg másokkal. A többieken látszik is, hogy nem vettek részt benne: fürgén állítják a sátrat fölénk, mintha ott se lennénk. Miért nem folytatja a Mátriárka, ha már elkezdte? Csak bámulja a tömeget.

– Mátriárka?

Hakón is türelmetlen?

– Vándor? Szükségem van pár pillanatra, hogy elfeledjem azt a mocskot, ami körülveszi a népet… Hadd nézzem egy kicsit az enyéimet…

– A hírek?

– A hírek várhatnak, felség! – Mi történhetett, hogy ilyen könnyen felcsattan ez a sziklakemény nő? Hoppá! Mindennek és mindenkinek ára van… Olyan árat fizetett meg, ami majdnem meghaladta az erejét…

– Mátriárka… Mint a Karaván Léleklátója kérem, hagyja, hogy segítsek…

– Léleklátó? – Elneveti magát, elkomolyodik. Nem jók ezek a hangulatváltások. Nem jellemzőek… Mi zavarta meg ennyire?

– Léleklátó. Gyakorlottabb, mint a Karavánok bármelyik léleklátója!

– Igaz lehet. Hát lásson, Nővérem! Próbálja meg elfeledtetni, meg nem történtté tenni, amit nem lehet elfeledni…

– Adja a kezét!

Olyan ez kicsit, mint az Összehangolódás. A muunshai tréning után az ember képes akaratlagosan lezárni és megnyitni a telepatikus mezőt…

…az aarkeni rendőrkapitányság palotája. Sötétszürke, keskeny ablakos falak, oldalt felfutó keskeny lépcsősor, vastag párkány, szürke márványborítás, caréli márvány, alig észrevehető luxus, gazdag vérszívó rohadékok, őrposzt, két egyenruhás, súlyos állak, csőre töltött rakétafegyverek, feltűzött szurony, nem parádézni állnak itt, ledurrantanak, felkoncolnak, ha kell…

– Ideiglenes kereskedelmi útlevélért jöttem a karavánom tagjai számára, tábornok urak!

– Ne fárassza magát! A szolgálatos őrmesterek eligazítják, és sorszámot kap. Haladjon tovább!

– A Galaxis minden istene áldja meg a tábornok urakat…

Ez nem fordíthatta ki magából, szokásos protokoll. A részéről is, gondolom. Ugyanígy viselkedett a kapitánnyal is… Mégis feszült… Kissé mélyebbre!

…az eligazítópult, két végén forgó ketreckapuval, még több fegyveres, ideges ujjak a fegyverek sátorvasán, a szolgálatos őrmesterek majd kétméteres magasságból néznek le a fémrácsok labirintusában eléjük kígyózó sorokra, a faburkolat orinaani fekete tölgy, egy palotát emelhetne bárki az árából, a sor vánszorog, leereszkedő hangok, alázatos hangok, csoszogás…

Ez sem az, ehhez szokott minden Mátriárka minden rendszer minden bolygójának minden rendőrkapitányságán. Talán nem orinaaani fekete tölgy borításhoz, de az érzés, az érzés az ugyanilyen lehet. A feszültség mélyül, fölébe nőtt a neheztelésnek, a megvetésnek, az alany nélküli, a letelepedettek ellen irányuló csendes haragnak, mely minden muunshainak a sajátja, akiket eddig „lélekláttam”. Mélyebbre!

…fehér falú, rideg folyosó, a falakon bekeretezett hirdetmények, a leggyakoribb szavak harsányan kiemelve, „Tilos!” és a „Büntetés”, a lépések kongnak, a falakhoz szoruló várakozó embersorok nem törik meg a visszhangot, tovább a folyosón, élesen balra, őrbódé a sarkon, az őr éber, fegyveres, élesre töltött, a kártyára továbbot int, a folyosó üres, hirdetmények sincsenek, a padló végtelenbe vesző kockás mintázata, caréli, jellegtelen a többitől nem különböző, keskeny, szürke ajtó, százhuszonegyes, fölötte türelmetlenül villódzó sorszám, ugyanaz, mint a kártyán…

Itt már egészen feszült, úgy fixált arra a sorszámra, hogy a külvilág teljesen megszűnt számára! Egy muunshai, egy született és kiképzett orgyilkos sohasem zárja ki így a környezetet. Tart valamitől, és ez a nem egészen félelem – undor? – nem körvonalazódik. Nem meri megközelíteni? Nem saját tapasztalat az alapja… De ezen a folyosón nem történhetett semmi. Tovább!

…keskeny, csukaszürke egyenruhás vállak, kapitányi váll-lap, kopaszodó, rövidre nyírt fejtető, finom, de erős ujjak villognak a billentyűzet fölött, nem néz fel, puritán, ablaktalan iroda, széles íróasztal, holoernyők lapos háta, fölöttük a falon a Bomlott életnagyságú képe, kétoldalt Ark és Wen zászlai, az asztal mögött magas támlájú keskeny bőr karosszék, egyetlen másik szék a szobában, ránézésre kényelmetlen, a Bomlott a képen szúrósan néz, a mosolya győztes és gúnyos, nem egyenruhában áll, az ark hadbírák hagyományos sötétkék talárjában, bírói pulpitusra támaszkodik, a kopasz fejtető, a fej megmozdul, felemelkedik, keskeny, kegyetlen arc mered elő…

Mosh! A radioaktív ördögbe! A Bomlott kopót csinált Moshból! Nem csoda, hogy a Ház hálózatát ilyen sikeresen felgöngyölítették. Mosh! Hát valóban annyira gyűlölt, hogy mindent elhitt annak az ocsmányságnak, és csahos kutyájául szegődött? Mosh! Ami Moshunk? Vagy belenyúlt az agyába? Lan és a Ház szerint közvetlen irányításra nem képes, csak az érzékszervi bemenőjelek értelmezését befolyásolja. Mit tudunk mi a Bomlottról? Csak mert Lan nem képes rá?

…a futó, gúnyos mosoly még kegyetlenebbé teszi, a szemekben, mintha nem lenne értelem, vagy inkább érzelem, a lélek melege hiányzik, még a gúnyt sem követik.

– Ah! Egy újabb Mátriárka! Remélem most már az utolsó. Kimerítő az együttműködés magukkal…

KIMERÍTŐ!

Fájdalom, olyan erővel szorulnak ökölbe az ujjak…

– Jóakaratú Csillag Karavánjának tagjai számára kérelmezem az útlevelet, admirális úr!

– Hagyjuk ezt, Mátriárka! Maga ugyanolyan jól ismeri a rangomat, mint én magam! Útlevelet akar. Azonban túlságosan is sokan érkeztek mostanában a városomba a maguk fajtájából. Túlságosan sokan… – Mosh hátradőlve, alulról is képes lenézni…

Nem ilyen volt a szeme! Nem ilyen üres!

– A koronázás olyan esemény, ami ritkán adódik az életünkben, kapitány úr. A Karaván komoly hasznot remél az ünnepségekből…

– És mi haszna lesz Arknak önökből? Mi haszna lesz a városnak? Mi hasznom lesz nekem…?

Ilyen nyíltan! Ez nem Mosh, ez csak egy klón, egy báb, egy megtört, megrontott lélek. Legyél ezért külön átkozott! Fenébe a Bomlottal, fenébe Moshsal! Léleklátó vagyok, a fenébe is! A Mátriárka zaklatottsága… hiszen bármikor kirobbanhat… De nem robbant ki, hiszen itt van. Ha kirobban, vagy Mosh öli meg őt, vagy ő Mosht… Miért?

– A Karaván nevében sok mindent felajánlhatok, kapitány úr…

– Sok mindent, Mátriárka? Valakit a Karavánjából? Netán önmagát?

NE!!!!

– Nem értem önt, kapitány úr…

– Dehogynem érti. Ha van a Karavánjából valaki, akit nekem ad, megkapja az útlevelet. Valaki, aki felesleges. Valaki, aki idegen…

NEM!!!

– Tudja jól, kapitány úr, hogy nincsenek idegenek a Karavánokban. És feleslegesek sem. Minden egyebet fel tudok ajánlani…

– Ez sajnálatos. Nekem sajnos meglehetősen különlegesek az igényeim… Nincs szükségem másra, csak a Karavánja felesleges embereire…

– Csak ismételni tudom, nincsenek felesleges emberek a hajóinkon. Csak az Utazók népe,..

– Sajnálom. Ebben az esetben önmagát kell felajánlania…

NEM!!! ANYÁK, SEGÍTSETEK!

– Nem értem önt, kapitány.

– Dehogynem érti. Vagy maguk, Mátriárkák nem osztják meg egymással a tapasztalataikat? Csalódnék. Mindannyian igen kellemes emlékekkel távoztak ebből az irodából. És útlevéllel a Karavánjaik tagjai számára. Hatalmamban áll kiadni az útlevelet, és hatalmamban áll indok nélkül megtagadni a kiadását. Csak magától függ. Na, térdeljen le!

NE, ANYÁK! SEGÍTSETEK!

– Vagy mégiscsak van felesleges ember a hajóin? Nincs? Térdeljen már le!

Az intarziás parkett egy zökkenéssel közel kerül. ANYÁK!

Fényes fekete csizmák, csukaszürke térdek, vörös csík a nadrág oldalán. Pisztolytáska, PISZTOLYTÁSKA!

– Van felesleges embere, Mátriárka? Idegenek a hajóin?

ANYÁK!

Keskeny ujjak szorítása az állon.

– Emelje fel a fejét! Látja? Ez mind az öné. Vagy másé. Van felesleges embere erre a kellemes feladatra…? Nincs?

Akkor szolgálja ki magát, Mátriárka! És felejtse el a fogait! Ez a pisztoly a halántékánál tizenkét milliméteres…

Ezt valóban nem lehet meg nem történtté tenni. Elfeledni. A forró, bűzös sperma az arcomba csap… Nem.

Úgy kell magamhoz ölelnem ezt a nőt, a Nővéremet, mintha valóban a nővérem, a húgom, a lányom lenne, megosztozni abban a sorsban, ami a nőknek jár ebben az ostoba, tesztoszteron kormányozta világban. Megosztani, feloldani év tízezredek „tapasztalatát”. Szerencsére Lannak és Hakónnak elég egy intés, hogy visszahúzódjanak.

– Vége van, Maereelyn!

Szinte eltaszít:

– Sohasem lesz vége… Nővér. Hát nem érti?

– Hogyne érteném…

– Nem érti. Az a mocsadék kurvává tett! Magamat árultam el… A méltóságomon esett kiköszörülhetetlen csorba! Minden Mátriárka méltóságán, aki leszállt ezen az átkozott bolygón! Nem vezethetem tovább a Karavánt…

– Nem, Mátriárka. Rosszul gondolja. A méltósága nem szenvedett csorbát, sőt, a méltósága érintetlenebb, mint valaha!

– Szavak. Még ha a megaláztatás a külvilág szemében megalázóbb a megalázóra nézve, mint a megalázottra, aki elszenvedte, annak csak megaláztatás marad…

– Ez igaz. De ez nem egyszerűen egy hormonoktól megvadult hím hatalomfitogtatása volt, Mátriárka. Illetve nem csak az. Ez egy teszt volt. Minket kerestek. Tudják, hogy a Karavánokkal érkezünk… Maga és a többi Mátriárka nem árult el bennünket, hogyan árulták volna el saját magukat?! Nincs méltóbb vezetője ennek a Karavánnak, nincsenek méltóbb vezetői a Karavánoknak…

„Miről beszéltek, anya?”

„Jobb, ha ezt sosem tanulod meg, fiam. Soha! Vannak férfiak és vannak nők, vannak férfi-megoldások és vannak női-megoldások… De neked távol kell maradnod ettől…”

„Nem értelek, anya. Mi történt a Mátriárkával?”

„Tudod mit? Kérdezd meg Hakón mesteredet! Kérd meg, hogy tanítson meg férfinak lenni…”

„Nem értelek, anya.”

„Csak nem akarsz, fiam! Vagy valóban gyerek vagy még – aminek szívből örülök. De hagyjuk ezt! Hakón majd felvilágosít, ha szükséges… Most, ha megengedi felséged, helyre kell igazítanom egy nővérem lelkét…”

„Lebuktunk, anya?”

„Ilyen nyugodtan ülnénk itt akkor? Lebuktunk már abban a pillanatban, amikor Aarkenen landoltunk. De a Bomlott még vár. Ki tudja, miért?”

– Jó lenne hinni magának, Nővér…

– Hát higgyen! Szükségünk van magára… teljes méltóságában. Ha maga most feladja, feladják a többiek is, akik átestek ugyanazon a teszten, amin maga. És, a radioaktív ördögbe, valamennyien átmentek azon a teszten, és hűek maradtak! A Karavánoknak Mátriárkára van szüksége, a fiamnak pedig a Karavánokra. Mellesleg, ha ennek a… hm, aktusnak egy harmadik rejtett rendeltetését nézzük, akkor, amennyiben önök feladják, akkor be kell vallani, a Bomlott sikeres volt. A Karavánok gerince, legalábbis egy kis időre, egy kritikus időre, a Koronázás idejére megtörik. Az ellenség mostantól kezdve közös, Maereelyn… nem csak üzleti alapon…

– Igen. Igaza van, Nővér! Mostantól az ellenségünk közös… nem csak üzleti alapon. A bosszú jogán!

– Óvatosan, Mátriárka! Van Mosh tesztjének egy harmadik rétege is: ha a Karavánok Mátriárkái a megalázási aktust választják, ahelyett hogy azonnal elhagynák a bolygót, ahogy normálisan tennék, az azt jelenti, hogy az útlevél, az, hogy az Aarkenen maradjanak, fontosabb számukra, mint mutatják. A Bomlott mostantól biztosan tudja, hogy Lan a Karavánokkal van…

– Senki sincs biztonságban, aki a hajókon maradt!

– Senki sincs biztonságban, aki a bolygón vagy a közelében van… Jönnek még Karavánok?

– Még legalább öt.

– Sajnos nem futhatnak el. Addig nem csap le, amíg valamennyi Karaván be nem fut. Nekünk is árulkodik Mosh mocskos zsarolása: a kedves kis tesztből nem tudhatja, hogy már a bolygón vagyunk, vagy később érkezünk. Várni fog a Koronázás napjáig. Az még három nap.

– Arra kell felkészülnünk, hogy akkor ellenálljunk.

– Arra nem lesz szükség, ha addigra a Birodalmi Gyűlés elé jutunk. Azt mondta, hírei vannak…

– Igen. Megszereztük a ceremóniák teljes programját. Nemcsak koronázás lesz. Esküvő is!

– Okos! Apa özvegyét veszi el, így legitimálja magát! Ezt is számításba vettük.

– Sokra nem megyünk vele. A ceremóniákból talán kiderül, hogy közel férkőzhetünk-e Ászhoz vagy Havier-Arkhamhoz…

– Várjon még, Nővér! Maga nevén nevezte azt a szörnyet!

– Kit?

– A rendőrkapitányt.

– Ő Mosh. A király, úgy értem a férjem régi embere. Az egyik legjobb embere…

– Milyen lehetett a többi…? Hogyan bízhatnánk meg bennük? Bármelyikükben.

– Igazságtalan, Mátriárka. Marnn nem Mosh, ez a Mosh pedig nem az a Mosh. Valami történt vele, valami eltörött benne. Gyanítom, hogy ezért is én vagyok a felelős…

– Anya! Ne kezdd most el az önvádat!

– Eszemben sincs, fiam! Tudja, Mátriárka, Mosh esztelenül hű volt a királyhoz és a halála megzavarta az eszét. Különösen azért, mert bennem a kezdetektől nem bízott, azt hiszem, titokban gyűlölt is. Készséggel bevette a Bomlott minden trükkjét és meséjét, és szerintem meghasonlott az elméje…

– Lehet. De ez nem fogja megkímélni a bosszúnktól.

– Ezt nem is kértem maguktól. Más hírek?

– Ön és a fia állítólag holnapután érkezik az aarkeni űrbe…

– Éppen idejében. Szegények. Ha a Bomlottnak esze van, még az űrben felrobbantja őket.

– Az elemzéseink szerint a merényletért tieki terroristákra hárítaná a felelősséget, anya.

– Most van még egy jelöltje.

– Igaz, anya.

– Mi. Az Utazók. Nem adjuk olcsón magunkat!

– Hát, nincsen három napunk, hogy a Szenátusba jussunk.

 

 

9. Aarken. Parádé

 

Ha parádézni kell, Ark haderején nem látszik, hogy uralkodója katonai zseni, vagy csak egy felkapaszkodott, tehetségtelen, élősködő őrült. Ezek imádnak indulóra masírozni, lehetetlennél lehetetlenebb egyenruhákba bújni, vezényszavakat üvöltözni, és vezényszavakra üvöltözni, odaverni a vasalt ark csizmát a betonhoz, hogy re-ped-jen a sípcsont!, idétlen és természetellenes mozdulatokkal lóbálni súlyos, halálosnak látszó, de valójában haszontalan díszfegyvereket, mindenféle egyébként villámsebesen mozgó alkalmatosságokon lépésben hajtani, ormótlan és valóban halálos, de semmiképpen nem odavaló szerkezeteket vonszolva maguk után, alacsony kötelékekben elhúzni a tömeg feje fölött… Még lovak hátán is parádézik valami huszárnak nevezett röhejesen cifra alakulat – a leghangosabb éljenzést kiváltva a bámészkodó tömegből.

Ez a tömeg pedig…

Azt a régi tételt, hogy bármely tömeg átlagos intelligenciája mélyen alatta marad legostobább tagja intelligenciájának, a katonai parádét bámuló ark sokaság kiválóan demonstrálja.

Ha a muunshai valóban az lenne, aminek tartják, egy ilyen parádén nyugodtan kizsebelhetnék az egész tömeget. De ezek csak a felvonulókat bámulják csorgó nyállal, magasba emelik apró gyermekeiket, a nagyobbacska fiúk pedig el-elszöknek szüleik lába mellől, és bambán a tankok elé ténferegnek, de ez, úgy látszik, nem zavar senkit. A százhúsz tonnás ormótlan ostromtank megtorpan, remegve himbálózik lánctalpain, a többiek feltorlódnak mögötte, menetoszlopok lendülete törik meg, végül a gyereket visszatuszkolják a cseppet sem aggódó, sőt büszke apa karjaiba, és az egész cirkusz megy tovább, mintha semmi se történt volna.

Sohasem láttam ark parádét a tömegből. A dísztribünről sokkal komolyabban fest…

Nem keveredünk az emberek közé, a muunshai a mellékutcákban csinálja meg a maga üzletét, a kislány Lan vállán, pazar a kilátás…

Csak jönne már a főtisztek menete! Fájdalmas lesz látni őket, a barátaimat, akik most ellenünk harcolnak, ráadásul a Bomlott zsoldjába szegődött felkapaszkodott, Sawn-párti túlélők körében.

Persze nem lesznek itt mind. A lányok és a Tisztelendő még a Konszolidáció előtt visszavonultak. Ponthar, Dor és Zaal nem vállalt rangot a Bomlott hadseregében. Mosh kopó lett. Ász Marnn, Havier-Arkham, Sima Kendrei, Dumbarr, Grann és Amer. Ők ott lehetnek. De csak Ász és Les számít. A többiek nem voltak ott Edán azon a végzetes estén. Nem tudhatom, mit gondolnak. És talán Ász és Les is megváltoztatta a véleményét…

Kockázatos lesz. Ászra szavaztam, őt környékezzük meg ma. Leslay Havier-Arkham, a Birodalom admirálisa a tartalék…

 

*

 

Jönnek már! Les szokás szerint elöl, a szokott páncélozott rohamkvadján, sohasem bízott a grávokban a felszíni harcokban, illenek is hozzá a durva kerekek, persze így lépésben nem látszik annyira veszélyesnek, hiába a nyergében a páncélos, pallosát villogtató, vigyorgó óriás – Les mindig is élvezte a parádékat, talán egyedül a landauiak közül.

Mögötte jönnek! A siklók szögletes lemezei fölött az ismerős arcok. Ász unott, a többiek meg… a régiek inkább fásultak, a Bomlott emberei mosolyogva integetnek, de azok a mosolyok messze nem olyan őszinték, mint amilyennek lenniük kellene egy ilyen parádén…

– Gyerünk! Ahol feloszlik a menet, a Nővérek a közelébe juthatnak!

A főtisztek nagyon népszerűek, a bárgyú tömeg még közelebb szorul a kordonhoz, lökdösődni sem kell, hogy lépést tartsunk a siklóval. Ász átnéz a tömeg feje fölött kimagasodó Suunára. A szemük – a szemünk –, találkozik. Marnn elmosolyodik. Integet.

Értelmetlen.

Nem nekem intett, nem rám mosolygott – Suuna egyszerűen bájos kislány.

Lan pedig egy magas fiatalember…

 

*

 

Lejárjuk a lábunkat, mire ez a hülye parádé feloszlik! Lan meg nyikkanás nélkül cipeli Suunát. Akár az apja!

Les elől váratlanul kitisztul az út, a menet bekanyarodik a mellékutcába, a sikló követi a kvadot, sietni kell!

A nővérek résen vannak. Jól csinálják! A tábornokok két lépést sem tehetnek a limuzinjaik felé, körülveszik őket és jön a szokásos muunshai jövendőmondó szöveg. Ász nem fog reagálni a csalimondatra, ahhoz túlságosan profi, de ha komolyan veszi, ott lesz ma este. És, ha ő a régi Marnn, egyedül jön.

A régi Marnn képes lerázni a követőit.

 

*

 

A kocsmát a kikötőben még mindig Tigrisnek hívják.

Jó jel.

A kis park is megvan, tökéletes hely, hogy fáradt csavargók megpihenjenek benne.

„Fiam, most használnám a szemed. Hakónnal hármasban megyünk be, felesleges lenne másokat kockáztatni…”

„Nem mondtam még, anya, hogy akkor választasz Szemedül, amikor akarsz?”

„Csak figyelmeztetlek, hogy aztán Szemként is viselkedj!”

„Borzasztó vagy, anya.”

„Az anyák már csak ilyenek. És fogalmad sincs, milyen lenne egy apa…”

„Anya, ez fájt!”

„Nekem is. De ha feszült vagyok, a legnagyobb baromságokat mondom… Remélem ezt nem örökölted!”

„Talán nem. Remélem. De annyi mással együtt talán ez is átjött…”

„Sajnálod?”

„Ellenkezőleg”

Az ivó is ugyanolyan.

Ha szerencsénk van, Ász a pulthoz telepszik, és akkor mellé sündöröghetek. Egyedül csak nekem van esélyem.

Nincs szerencsénk.

– Nincs kiszolgálás a boxokban! – A csapos üvölt, Lan megfeszül, mintha arcul csapták volna. Ez kihívás a muunshainak: három pincér is nyüzsög a többi box körül.

– Nyugalom! – Hakón talán sörökért megy, talán, hogy levágja a csapost… Csak sörök, szerencsére. – Nagyméltóságú uram, nagyon megszomjaztunk a melegben, és engedelmével meginnánk néhány korsó sert. Nem kell fáradnia velünk, odaviszek én mindent az asztalunkhoz.

– Nem szeretném, ha vendégeim panaszkodnának, hogy valamijük eltűnt. Megértetted, csavargó? Ide tisztes iparosemberek járnak. Megisszátok a sörötöket, és eltakarodtok. Megértetted?

– Meg, nagyméltóságú uram. Három korsót, uram.

A tisztes iparosemberek között bármelyik kikötőfelügyelő fejenként hatvan év kényszermunkát osztana ki, és ahogy felénk pislognak, látszik, hogy nem bánnának még húsz évet, ha cserébe elvághatnák a torkunkat.

Ez nem valódi gyűlölet: ez félelem.

Hakón korsóiban szinte több a hab, mint a sör, de talán kitart, amíg Marnn befut.

A beszéd felesleges.

 

*

 

Pontos.

Letelepszik a pulthoz, karcsún, jóképűen, halálos veszélyt árasztva magából. A rangjelzés nélküli egyenruhában a kikötői vagányok nem ismerik fel benne Marnn admirálist, mégse mernek rápillantani.

Rajtam a sor.

– Megmondom a jövőjét, szép kapitány!

Jó lenne látni a szemében felismerést…

– Takaroggy, mer’ kiszórom az egész tolvajbandát! Hogy mered háborgatni a vendéget?!

– Elég! – Marnn háta megfeszül, keze a fegyver markolatára csúszik. – Hagyja békén! Mi van, ha kíváncsi vagyok a jövendőmre?

– Maga tudja, uram. Ezek mind tolvajok…

– Majd meglátom, velem mire mennek!

– Mit látsz a jövőmben, asszony?

– Nagy méltóságot, szép kapitány. Hercegi rangot…

– Hazudsz, asszony!

– Én nem hazudok, uram! Két herceg van ebben az ivóban, egy, aki már az, de nem lesz sokáig, és egy másik, aki még nem az, de az lesz az idők végezetéig.

Nem kellene ilyen erősen szorítania a karomat.

– Ki vagy te asszony? A nyelved csíp, mint a darázs…

– Mire mennék, ha másképpen lenne?

– Tényleg te vagy az?

– Az vagyok, uram! Segíts, és a Birodalom hercege leszel!

– Te ölted meg?

– Nem. Az.

– Hiszek neked. Ő itt van?

– Igen. Ugyanabban a Karavánban utazunk, bőkezű nagyuram.

– Szép jövő, megérdemled a fizetséget!

Birodalmi fizetőlapkák peregnek a tenyerembe. Hopp, az egyik nem fizetőkártya. Egyszerű memokristály…

– Köszönöm, szép kapitány uram! Bőkezűségedért áldjanak az istenek! Legyen minden utódod ezerszer is áldott! Az unokáid számát eszedbe se tudd tartani!

Erre már csak elröhögi magát…

 

*

 

Hakón, amilyen illedelmes, visszaviszi a korsókat, és közben csaknem fellöki a pult mellől feltápászkodó idegen urat.

Marnn úgy néz rá, mintha kísértetet látna, és ütésre emelt keze végül a hátán csattan, ki tudná ezt a mozdulatot megkülönböztetni egy baráti hátba veréstől.

Ideje eltakarodni innen.

„Szerinted, anya?”

„A mi emberünk! Nálam hagyott egy memót. A lényeg azon van.”

„Bízol benne?”

„Akár az életemben. De ez nem jelent semmit. Nem ismerjük a Bomlott tervét. Menjünk vissza a Klemanba! Ott valamennyire biztonságban nézhetjük meg.”

 

*

 

A muunshai valóságos sátorvárost húzott fel a Kleman ösvényei mentén, elég kusza labirintus ahhoz, hogy az idegen elvesszen benne.

Suuna gyermeki magabiztossággal vezet vissza bennünket a Jóakaratú Csillag Karavánjához. Kétségtelen, hogy Hakón is odatalálna, talán még Lan is, de én, a Karaván legmagasabb rangú civilje, képtelen lennék. Amióta elárultam a Házat, csupa olyat művelek, amihez gőzöm sincs: grófnő, kormányzó, Léleklátó, anya…

De nem érzem magam rosszabb anyának, mint amilyennek másokat gondolok. Végül is, tízéves koráig én neveltem, és azt mondják, az első hat év a legfontosabb… Különben is, mit tudtam volna nevelni az Ark-ellenes koalíció katonai vezetőjén?

Miért gondolok most erre?

Bizakodnék, hogy mégis biztonságban elérjük a Szenátust, és a fiam király lesz?

Bizakodom.

Igen. Király lesz.

Akkor veszítem el végképpen…

Király lesz. A kelepce nem Aarkenben csapódik ránk!

Semmit sem éreztem még ilyen bizonyosan.

De persze mindent el lehet rontani, még ha szépen végig is megyünk azon az úton, amit egy őrült elme kijelölt számunkra…

Belefutni egy túlbuzgó járőrbe…

Nem élném túl, ha elrontanánk a Bomlott játékát!

 

*

 

– Alig várom már, hogy megint együtt legyünk… és nem egy ostoba ostromtankban! De egy kicsit türelemmel kell lenned, a Régens kullancsai most is figyelnek, és én nem igazán szeretem, ha olyanok bámulják a seggem, akikre nem tartozik – azt inkább neked tartogatom.

Ász a régi, azonnal felvette ezt az üzenetet, amint hazatért a parádéról, és amilyen iramban hányja le magáról a díszegyenruhát, kétségtelen, hogy mégiscsak megláthatjuk azt a féltett testrészt. Az üzenet akármelyik szeretőjének szólhatna, de az ostromtank nyilvánvalóan edai közös emlékünk. És még lazán figyelmeztet is, hogy rajta vannak.

Ugyanolyan pofátlanul vakmerő, mint régen…

– Nem hittem, hogy még egyszer találkozunk ebben a kurva életben, de ha végül nem tudtad kihagyni az „Évezred Eseményét”, és ideutaztál, áldjon meg az Ég érte, hogy megkerestél. Hogy gondolhattad, hogy elfelejtelek? Hogy elhiszem, amit rólad mondanak. Akárki állítja az ellenkezőjét, Ász Marnn hűséges a halálig, és bármit is kérj, igent mond, még ha tükörre is feszítik érte. A kis palotámban, a Fegyverkovácsok utcájában kényelmesebben leszünk, és kevesebben is fognak figyelni. Szakíts a bíbor akácból három fürtöt, mielőtt feljössz… a régi idők emlékére.

Ennyi az egész?

Marnn nem tagadja meg magát. Ez egy vicc. Egy halálosan komoly vicc.

De a hűsége nem vicc…

És az az átkozott jól tudja ezt!

Mi a bánatot akar azzal a „bíbor akáccal”?

– Lehet csapda, Nővér? – A Mátriárka hangjába keserű, szenvedélyes árnyalat keveredik… Nem teszik ez az árnyalat. Bosszút jelent, és a bosszúvágy elvakít.

Én csak tudom…

– Minden csapda, Maereelyn – a sóhajom olyan őszinte, amilyen csak lehet. – Csak annyi választásunk van, hogy melyikbe lépünk bele. Egy őrült bábjai vagyunk… De nem kételkedem Marnn őszinteségében és hűségében. Fel kell deríteni a palotája környékét! A bíbor akác jelent valamit, de fogalmam sincsen, hogy mit.

– Magam megyek!

– Unatkozik, Hakón?

– Igen, asszonyom. És ismerem azt a környéket. Engedelmével.

Jó is, hogy elmegy. A sátorban tapintható a feszültség. Nálánál észrevehetetlenebbül úgysem tudná senki felderíteni a környéket.

„Mit titkolsz, anya?”

„Nézz belém, és megtudod. Képes vagy rá…”

„Miért bántasz, anya?”

„Mert féltelek ettől az egésztől.”

„A Gyűlés elé fogunk jutni!”

„Tudom. Pontosan ettől félek.”

„Nem értem.”

„Attól félek, hogy király leszel. Hogy a Bomlott tervei szerint haladunk – egyenesen a csapdája felé. És fogalmunk sincs, mi az, és hogyan kerülhetnénk ki. Nem érzed, hogy túlságosan egyszerűen jutottunk el idáig?”

„Egyszerűen? Anya, meg kellett ölnöm valakit, hogy idejussunk!”

„Milliókat öltél meg ezelőtt!”

„Az más.”

„Igaz. De azt értsd meg, a Bomlottnak nem számít, hogyan jutsz el a Szenátusba. Királyt akar belőled csinálni… Eljátssza ezt a színjátékot, hogy vadászik ránk, attól félek, hogy elmegy a végsőkig az álherceggel is – megöli őket, de mi odajutunk a Gyűlés elé, és belőled király lesz. És azután sétálunk bele a valódi csapdába.”

„Az a célja, hogy megöljön. Hogy királyként öljön meg.”

„Királyként legitimál, és legitimálja a halálodat is. Utána nem léphet fel trónkövetelő a nevedben.”

„Szóval ez a bajod. Résen leszünk. És megpróbálom felébreszteni Apát!”

„Mire mennél ezzel a hülyeséggel?”

„Eddig, egyetlen esetet leszámítva mindig igaza volt.”

„És utána örökre eltűnt. Fiam, apád meghalt, és csak az elmédben létezik! Meg a Bomlott elméjében, attól tartok…”

„Tudom, anya. De nem tudok jobbat. Ez nem stratégia. Taktikában nem vagyok olyan jó, mint apa…”

„Az őrülettel játszol, fiam… ”

„Megbirkózom vele.”

„És túlságosan magabiztos vagy…”

„Ezt éppen az mondja, aki egy szál karddal hurcolta a Ház Bírósága elé a szektor legelvetemültebb bűnözőit?”

„Ha ezt a vitastílust Hakóntól tanultad, szégyellheti magát. Mások hibái nem teszik semmissé a saját hibáinkat ért bírálatot. Jobb, ha legalább ennyit megtanulsz a vén anyádtól!”

„Sokkal többet tanultam ennél!”

„Nem látszik.”

„Anya!”

„Fejezzük be! Beszélj inkább apáddal! Ő biztosan elnézőbb a hibáiddal szemben…”

Ha kiszedné belőlem, hogy valójában mit akarok…

Nem fogja. Hacsak belém nem mászik. De attól talán elvettem a kedvét.

Félek a fiamtól?

Igen.

Megbocsátotta vajon az apja halálát, az árulásomat?

Nem lehet, hogy ugyanazt tervezi, mint én?

Kiderül.

 

*

 

– Nincsen bíbor akác a Fegyverkovácsok utcájában…

– Más jó híre nincs, Hakón?

Úgysem zavartatja magát.

– Az admirális palotája mögötti utcában viszont bíbor akác nyílik egy ház előtt…

– Ez rávall: álca az álca mögött.

– Azt a házat biztosan nem figyelik…

– Ejha! Honnan tudja?

– Abból a házból tartják szemmel a palota kertjét és hátsó frontját…

– Hahaha! Ez Marnn. A találkáit az Arkthaa hátsó szobájába szervezi!

– A megfigyelőké a földszinti kis kávézó és fölötte a lakás. A többi lakás fele üres…

– De melyik Marnné?

– A hármas számú. Három virágfürt…

– Én is úgy gondoltam. Nagy, földszinti lakás, és csak egy öreg házaspár lakik benne. Cohannaanék. A bácsika zenetanár, sok fiatalember jár hozzá…

– Elképzelem, miféle hangszereken játszanak…

– Anya!

– Jól van! Én szeretem Marnnt, mint az egyik legjobb barátomat. Nekem van jogom ugratni a szexuális beállítottsága miatt…

– Nincs jogod, anya!

– Igenis, felség!

– Anya!

Valóban nem tudnék együtt élni a fiammal? Ekkora a különbség? A radioaktív ördögbe! Nem akarok folyvást veszekedni a fiammal, mégsem vagyok képes tartani a szám!

– Azonnal oda kell mennünk!

– Gyanús lesz.

– Nem ebben a ruhában.

– Késő van. Nem kereshetünk zenetanárt ilyen későn. Legalábbis hárman nem.

– Csak ketten, Hakón. Egy anya, aki meg van győződve fiacskája páratlan tehetségéről, és a páratlanul zseniális fiú… Mellesleg ma este a megfigyelők le sem veszik a szemüket Ász palotájáról. Tudják, hogy vendéget vár…

– Ellenzem, asszonyom!

– Marnn vár bennünket. Nem holnap, nem holnapután – ma éjjel. És nem egészen egy fél napunk maradt arra, hogy a Birodalmi Gyűlés elé kerüljünk!

– Délután kerítettünk aarkeni holmit, Nővér…

– Köszönöm, Maereelyn. Legalább maga megért engem.

– Egy napunk van a bosszúra. Ha elszalasztjuk, az aarkeni Mátriárkák sohasem jutnak fel az Emlékek Bárkájára. Segítünk önnek, bármilyen őrült tervet is akar megvalósítani! Nincs más választásunk. És mint utazó, Vándor szintén segíteni fog önnek…

– Mátriárka, a Szolgálatom Ark királyához köt…

– És én, Ark királya abba a házba akarok menni ma éjjel. Sajnálom, mester. Anyának igaza van…

 

*

 

Innentől csak ketten vannak, egy észrevehetően sántikáló, törékeny kicsi asszony és nagy kajla fia; egymásba karolnak, a fiú könnyedén cipeli a kopott, nagy bőröndöt, vidékiek, tétován keresgélik az utcatáblákat, meg-megállnak, hogy az ócska kéziszámítógépen az olcsó navigátorszoftverrel konzultáljanak…

Ki gyanakodna ránk?

A muunshai utolérhetetlen az álcázásban, a hajam ősz, még a szemem sem olyan ferde metszésű, mint általában, Lannak meg nagy, ritkás, finom szálú bajuszt ragasztottak, egészen élethű, olyan, mint amilyet nhao fiatalember korában viselt, egy évezreddel ezelőtt, ritka szép szakállkölteménye részeként és ugyanolyan rettenetesen áll neki. Mint a kissé kinőttnek tűnő ruha. Ki mondaná meg, hogy Ark jövendő királyán feszülnek ezek a kopottas göncök?

Egészen felvidámítana a látvány, ha nem motoszkálna bennem folyton, hogy a Bomlott pontosan így akarja, és még nálam is jobban szórakozik…

És persze az egész felszerelés a kofferben van, nem ránthatok kardot, még egy fogpiszkáló sincs nálam, hogy valakinek a nyaki ütőerébe döfjem…

Ott vannak az akácok!

Bíbor fürtök.

A kávézó bezárt, ma korábban, technikai okokból. A Koronázás idején! Micsoda bevételkiesés! Hogy ilyesmire kényszerülnek szegények… Az Arkthaa költségvetése megsínyli ezt… Ezért még valaki a fejével fog fizetni!

Miért vagyok ilyen vidám?

Megbolondultam…

Mi lesz, ha valóban megszabadulunk a Bomlottól, mi lesz, ha a fiam valóban király lesz – és túl is éli! –, mi lesz majd a Bomlott sok csahosával, hű kiszolgálójával? Mi lesz azokkal, akiket egyszerűen csak korrumpált a rendszere? Lesz-e olyan bölcs a fiam, mint az apja volt a Sawnokkal? Vagy majd akkor is az apjához fordul álmában?

Ki fog a fejével fizetni, és ki ússza meg?

Megúszhatják-e azok, akik kétszer is elárulták a dinasztiát, egyszer a Sawnok idején és másodszor a Bomlott idején? Megússzák-e azok, aki visszaéltek az első kegyelemmel?

Én száműzném mindet, ki a Birodalomból, ki a szektorból!

Ezek rosszabbak, mint Tiek.

„Elkomorodtál, anya…”

„Igen. Az árulókra gondoltam.”

„Az árulók megfizetnek.”

„Akkor is ilyen hidegfejű leszel, ha majd valóban emberek fölött kell ítélkezned?”

„Én nem fogok ítélkezni, anya. Az a bíróság dolga.”

„Miféle bíróság ítélne dinasztikus ügyekben?”

„Nem tudom. Nem vagyok jogász. De a Házban tudni fogják…”

„A Ház nem foglal állást.”

„De tanácsot ad. És már volt precedens a közelmúltban. Apa.”

„Jól van. Itt vagyunk. Óvatosan!”

Tehát már gondolkodott ezen.

Jobb, mint hiszem. Az én fiam, és mégsem bízom benne… Miféle anya az ilyen?

A hármas számú lakás csengője mellett a név Cohannaan. Nem kell bemenni a lépcsőházba, véletlenül összefutni az Arkthaa embereivel, Marnn mindig okosan intézte a szerelmi ügyeit.

Okosabban, mint én…

– Cohannaan úr! Én vagyok itt a fiammal! Csak most értünk ide, eltévedtünk az állomásról jövet, ha meghallgatná a fiamat most, addig megpihennék…

– Ó igen, maguk azok! – Nem Marnn hangja, de nem is őt vártam. A kisöreg jól ki van képezve, nem csodálnám, ha valójában veterán lenne Ász valamelyik osztagából… – Ha a fia csakugyan olyan tehetséges, ahogyan mondták, ma éjjel itt is alhatnak! Megyek, nyitom az ajtót…

Sokáig matat a zárral, a zárakkal… Ilyen rossz lenne a közbiztonság a Palotanegyedben? Arkban komoly bajok lehetnek, amikről a Házban nem igazán tudtunk… Lehet, hogy a Régensség belülről is inog, a Bomlott ezért akarja olyan kétségbeesetten legitimálni magát…

– Fáradjanak be! – Ősz hajú nő áll az ajtóban, kissé félrehúzódva, mögötte három lépésre alacsony öregember, a kezében rakétapuska, a torkolat egyenesen az arcomba néz. Derék. A nyanya éppen kívül a tűzvonalon, lefogadom, a lövedék védelemre fejlesztett húsdaráló, ha az öreg most lő, kettőnknek Lannal elég lesz egyetlen tízliteres kanna a temetéshez…

Előrelódítani a fiút, hadd szabadkozzon olyan zavartan, ahogy csak tud!

– Na, anya! Menjünk inkább haza!

– Nem azért utaztak annyit, fiatalember, hogy most forduljanak vissza! – Az öreg felmérte, hogy az utca üres mögöttünk. – Az édesanyja fáradt, én pedig kíváncsi vagyok. Kerüljenek beljebb!

– A zeneszoba a folyosó végén van – az öregasszony egy kacsintással nyomatékosítja szavait, és becsapja az ajtót. A szeme éberen villan, ha a nevét nem is tudom, azt igen, hogy Marnn leszállógyalogságának negyedik századában szolgált. Ahogy az öreg is. Milyen ügyesen eltüntette a puskát a faliszekrény mellett! Veteránok. Egy kukoricaszemben szálltam le velük a logardoni harcokban, már akkor sem voltak éppen fiatalok. Felismertek vajon? Ha fel is, nem mutatják…

– Jöjjenek csak! Hagyja a bőröndjét az előszobában, fiatalember!

A szoba üres. Hol van Marnn?

„Anya?”

„Nyugalom. Ki kell várni! Egyebet nem tehetünk. Játssz!”

– Teát asszonyom?

– Köszönöm, de előbb szeretném tudni Cohannaan úr véleményét a fiamról!

– A véleményem? Ahhoz előbb tudnom kell, hogyan játszik igazából.

Miért mutat a zongorára?

– Ülj le, kisfiam!

– Anya! Muszáj?

– Ezért jöttünk. Meg kell mutatnod magad!

Vajon elég lesz, ha letépi a bajuszt? Eléggé hasonlít az apjára?

– Igen, látom. A fiúnak szüksége van egy kis lazításra. És egy fiatalembernek a legjobb lazítás egy kiadós falatozás. Jöjjenek ki a konyhába, Emyree készít maguknak valami harapnivalót!

A pince lesz az, az ajtó a lépcső alatt, ami mellett eljöttünk.

Marnn így jár át ide titokban. Ezt még a Bomlott előtti időkben csinálta… Miért? Ki ellenében?

Arkban a homoszexualitást nem utasítják el: erősítheti a harci szellemet…

Mindegy, most jól jön ez a szerelmi fészek.

Az alagsor ugyanolyan takarosan berendezett, mint a szalon, sűrűn használják, valójában egy komplett lakosztály. Olyasvalakié, akinek az ízlése valamivel fiatalabb, és férfiasabb az öregekénél.

„Valaki van a fotelban!”

„Én is érzem, anya.”

„Semlegesítsd az öreget, enyém a fotel.”

„Anya! Nincs fegyvered!”

„Már hogyne lenne! Csak ne feledd: a Szemem vagy!”

Még hogy nincs fegyverem! Akkor ez az ovális kristálytál micsoda. Éppen olyan jól el lehet vele vágni valakinek a nyakát, mint egy késsel, ha alakít rajta egy kicsit az ember!

Így a fotel támlájára ugrik az ember, elég magas, könnyedén feldönti, megpördül, a kristálytálat közben odavágja a padlóhoz, és ugyanazzal a mozdulattal annak a valakinek szegezi a törött üveget, aki a fotelben ül, a nyakának, hogy a szilánk hosszában metéljen az érbe…

Pont, ahogy az iskolában tanították.

– Ász! Végre.

– Darázs! Tudod, hogy nem szeretem, ha nők érnek hozzám. Szállj le rólam, kérlek!

– Bocsánat. Fiam! Engedd már el Cohannaan bácsit! Hogy fogsz így zongorázni tanulni?

Vén bolond! Ahelyett, hogy felképelné, letérdel elébe!

– Felség! Mindig reménykedtünk a visszatértében.

– Darázs! Ez ő? A fiatok?

Na, ne! Ász is féltérden! Az ott az én éppen csak kamaszkorból kinőtt fiam!

De egyáltalán nem esetlen a király szerepében.

– Álljanak fel, kérem! Marnn herceg, báró Cohannan, önöket és utódaikat mostantól megilleti az a kiváltság, hogy semmilyen körülmények között sem kell térdet hajtaniuk Ark királyai előtt!

– Nem vagy még király, fiam!

– Hagyd, Darázs! A születésétől fogva királyi herceg, és a Főnök halála óta ő a királyunk. És holnapután királlyá is koronázzák, erre esküszöm!

– Tökéletes. Akkor tudod, hogy miért vagyunk itt.

– Tudom. De te, Hann, öreg harcos, jobb, ha minél kevesebbet tudsz.

– Értettem, uram! Grófnő, felség! – Az öreg egy született báró! Mintha nem egy pillanattal előbb kapta volna a rangját…

– A Birodalmi Gyűlés elé akartok jutni.

– Sikerülhet, Ász?

– Sikerülhet. Holnap délben bejuttatunk benneteket!

– Bejuttatunk? Te és Cohannaan… báró?

– Én, és azok, akik sohasem hittek a bűnösségetekben. Mosht leszámítva valamennyien, a landauiak. De ő sem lett áruló. Csak elhitte azt a gonosz mesét.

– Ne mentegesd! Nem számít a szándék, az életnek nevezett játékban csak a tettek érvényesek. Ő már más ember. Olyan dolgokban vesz részt, amiket nem mentesít a hiszékenység és a fanatizmus…

– Igaz.

– Mint ahogy az is részben igaz, amit a Bomlott állít.

– Mit beszélsz?

– Ne hallgass rá, Ász bácsi! Anyámnak van némi szerepe a történtekben, de apa megölése és a régensség bevezetése kizárólag a Bomlott műve. Anya hajlamos a rossz lelkiismerete miatt az egészet magára venni.

– Most aztán tényleg kíváncsi vagyok! Mondjatok el mindent!

 

*

 

– Sok minden érthető így…

– Jó neked, Ász!

– Igen, érthető. Sejtettem, hogy nem mindig minden az, aminek látom, aminek az emberek látják, de sohasem sikerült bizonyítani… Azt mondod, engem is manipulált?

– Biztosan.

– Megtettem olyan dolgokat, amiket nem tettem volna meg…

– Az elemzők szerint nem az akaratát kényszeríti az emberekre, hanem az érzéki tapasztalatok manipulálásával befolyásolja a döntésüket…

– Erről beszélek. Másképpen döntöttem, mint akkor tettem volna, ha nem kényszerít rám egy megváltozott világot. Illúziók hatására döntöttem…

– Mindenki illúziók hatására dönt. A valóság objektív, de az érzékelés, főleg az adatfeldolgozás erősen szubjektív…

Objektíven dönteni csak a Fészek képes. De hol van már a Fészek!

– Már csak ezért sem fogok ítélkezni feletted, Darázs. Az akkori zavarodottságod tökéletesen érthető. A Főnök tervei, hm, nem szükségszerűen voltak kíméletesek a bennük résztvevőkkel. Nos… Hibáztál, és igyekeztél helyrehozni a hibádat. A fiad itt van, készen a trónra, a Régensségnek vége lesz…

– Pontosan ettől félek, barátom!

– Nem értem.

– Úgy kalkuláljuk, a Bomlott hagyja, hogy Lant megkoronázzák, és valamikor később kísérli meg a megöletését.

– Logikusan hangzik. De ha a fiú király lesz, nagyobb lesz a mozgástere, mint most…

– Bár úgy lenne! De érzem a csapdát, még ha nincs is tudomásom a mibenlétéről. A csapda készen áll, és a Bomlottat ismerve elkerülhetetlen.

– Mégis bele akarsz mászni.

– Nincs más választásunk. Ha a Bomlott így vagy úgy királlyá koronáztatja magát, az Ayudai Szövetség pillanatokon belül felmorzsolódik.

– A Régensség nem stabil belpolitikailag…

– Ezt érzékeltük, Ász bácsi. De ismerem a népemet. Egy királynak, még egy rossz királynak is, engedelmeskedik.

– Igaza van, felség. De ha megkérhetem, felejtsük el a felséged gyerekkorából maradt megszólításokat. Nekem felségnek kell szólítanom, még ha gyerekként a térdemen is lovagolt, a felség pedig nem szólíthat senkit Ász bácsinak…

– Ász! Ponthar megfertőzött a protokollvírussal?

– Tudom, hogy mindig az etikett ellen voltál, Darázs, és úgy látszik nagyon könnyen elfelejtetted, Ark szívében ez mennyit számít…

– Megértettem… hercegi fenség!

– Jaj, csak ezt ne! Darázs, felejtsük el egyelőre ezt a rangot! A fejünkbe kerülhet, ha valaki ezen a szobán kívül meghallja.

– Elgyávultál, barátom.

– Lehet. De az én életemnél fontosabb, hogy a felség a Gyűlés elé kerüljön.

– Ez az! Azt még mindig nem látom, hogy régi barátaim, akik ugyan egytől-egyig a Birodalom lordjai, hogyan csempésznek be a Szenátusba?

– Ők sehogyan sem. Csak megvédenek majd, ha már bent lesztek. Zhaggo fog bevinni.

– Zhaggo? Zhaglia? Az építész? Aki a kastélyunkat építette?

– Pontosan, felség. A Szenátust is ő építette, nála jobban senki sem ismeri.

– Megbízhatunk benne?

– Zhaggo művész. Ha szétnéztetek Aarkenben, láthattátok, hogy miféle randaságok születtek a régensség alatt mindenfelé…

– Nemigen volt érkezésünk városnézésre, barátom. Utánad loholtunk.

– Nos, Zhaggo nem bocsátja meg a Régensnek, amit a várossal, főleg a Palotával tett. Esztétikai alapon veti el a Régensséget, és ennek egy ideje hangot is ad. Csoda, hogy még nem száműzték…

– Meg lehet bízni egy művészben, Marnn báró?

– Jól van, felség! Nem lehet megbízni egy művészben. De Zhaggo történetesen a szeretőm. És a szeretőimben megbízom…

Erre nem lehet mit mondani. Csak röhögni lehet.

– Maradnék még, de a poloskáim odahaza hiányolni fognak. Itt éjszakáztok, a legenda szerint. Reggel itt leszek értetek. Az öregek éberen alszanak. Vigyáznak rátok.

 

 

10. Aarken. Birodalmi Gyűlés

 

,,Anya! Ébren vagy!”

„Hála neked, most már igen. És mint hároméves korodig minden reggel, az alvó agyamban egy teljesen éber ember teljes, fényes látómezejével…”

„Ne haragudj! Elfelejtettem… Apával beszéltem…”

„Nem beszéltél apáddal, apád halott. A kísérteteddel beszéltél… Legalább mondott valami értelmeset?”

,,Azt mondta, a Gyűlés előtt hagyjunk mindent a Bomlottra, ne feszegessük azt a kérdést, hogy ki a bűnös a halálában, és hogy fogadjam el a Bomlott minden ajánlatát.”

„Ezt mondta?”

„Ennyit, és semmi többet. Meg se magyarázta. Pedig kérdeztem még. De már nem haragszik!”

„De kedves! És ezért költöttél fel?”

„Anya!”

„Fiam, az most már biztos, hogy a Bomlott küldi rád ezeket a látomásokat…”

„Nem hiszem, anya.”

„Nem vitatkozom erről… mikor is? Hajnali öt órakor. Elkísérlek a Szenátusba, megvárom, amíg az a karika a homlokodra kerül, aztán kész. Nem védhetlek meg saját magadtól. Lesznek okos tanácsadóid. Mindjárt ott van a halott apád…”

„Gonosz vagy, anya!”

„Nem, csak álmos, és félig becsavarodott ettől az ébresztőtől…”

„Akkor aludj tovább!”

Ha tudnék!

Itt fogok hemperegni álmatlanul, sajgó lábbal, amíg Ász értünk nem jön, ezen az extra méretű kéjlak-ágyon, és az én halott Drágám után sóvárgok…

Érdekes, hogy eddig nem jött elő, eddig nem jutott idő vagy elernyedés, hogy a testem követelje magáénak, amit már sohasem kaphat meg, vagy egyszerűen csak mert Lan az apját emlegette…

Mi lehet ez a fiammal? Az őrület első jele? Vagy valóban a Bomlott ütött át minden mentális védelmen, és játssza elmebeteg játékait velünk?

Nincs bizonyosság.

Nincs ellenség vagy Bűnös, hogy az ember kardot rántson, és átvágja magát rajta, vagy megadásra kényszerítse, nincs semmi kézzel fogható, csak a kiszámíthatatlan, őrült, halálos fenyegetés.

Ó, Lan, miért…

 

*

 

„Anya!”

„Jaj ne…! Miért van sötét?!”

„Anya! Csukva van a szemem.”

„Nyisd már ki!”

„Sehogy se jó…”

„Sehogy se jó. Igaz. Mit akarsz?”

„Fel kellene kelned. Emyree néni reggelit hozott. Azt mondta, a báró hamarosan itt lesz.”

„Báró?”

„Nem szólíthatom Ász bácsinak…”

„Jaj!”

– Kimehetek esetleg a fürdőszobába?

Elaludtam. Jó, vagy rossz jel? Ha azért, mert öregszem, akkor rossz. Ha azért, mert visszakaptam a régi Justitia nyugalmamat, akkor jó. Vagy fordítva.

De a zuhany jó lesz, olyan, mint régen, a Házban, az Ébredések után…

Mégiscsak az öregség: nosztalgiázom. Pedig a jelenre kellene koncentrálnom. Ma minden eldől, élet vagy halál sok embernek. Kettőnké legalábbis. Neki és nekem. Ha elég közel jutok hozzá, semmi sem menti meg… az erőtér kiáll egy közeli rakétatalálatot is, többet kilőni nem lesz idejük – ha elég közel jutok.

 

*

 

– Jól aludtatok? Én nem. Nem is aludtam. De teljesen kész a tervünk, Zhaggo azt mondja, be tud juttatni benneteket a Szenátusba. Az alagsorba. Onnan az ülésterembe menni már a ti dolgotok, bár fedezünk benneteket…

– Ász! Hányan tudnak erről?

– Nyugi! Ti, én, Zhaggo. Kell több? A program szerint a siklótok egyenesen a Szenátus kikötőjében száll le, a fogadásotok az ülésteremben lesz. Addigra akinek tudnia kell róla, hogy hol vagytok igazából, tudni fogja. Öt perc múlva indultok. Hann elkísér benneteket.

– De hova?

– Nem mondtam? Az Archívumba. Itt vannak a belépőitek. A legendátok szerint a fiú apját keresitek, aki még a Restaurációs Háborúban eltűnt katona. Most kaptatok infót, hogy az Archívum Landauval foglakozó részében dokumentumok találhatók arról a kisebb összecsapásról, ahol az embernek nyoma veszett. Zhaggo az Archívumban lesz, elvezet benneteket az alagútig. A kaput nem őrzik, de lehet, hogy verekednetek kell, de nem veszélyes…

Nem veszélyes!

Nem veszélyes az Entzianon egy luxuslakosztályban hűsölni…

– Hogy viszünk be fegyvert az Archívumba?

– Sehogy! Még csak azt kéne. A cuccotokat én viszem be a Szenátusba, ott majd átöltöztök. Az Archívumban rögtönöznötök kell…

– Ász, neked fogalmad sincs, mennyire gyűlölöm ezt a szót!

– Az Archívumot? Miért?

– A rögtönzést!

 

*

 

Az Ark Állami Archívum épülete már a mi időnkben is ronda, jellegtelen és ormótlan doboz volt, amire valaki egy archaizáló oszlopcsarnokot biggyesztett… Ezzel a Bomlott hozzáragasztotta új szárnnyal egy még ormótlanabb, még jellegtelenebb dobozzá változtatták. Az oszlopcsarnok szimmetriája teljesen odalett.

Ha egész Aarkent ilyesmivé alakították, nem csodálkozom, hogy Zhaglia mélyen gyűlöli a rendszert.

Elég lesz-e vajon a gyűlölete?

És az enyém elég lesz?

Még a lépcsőkhöz is alig! Miért kell negyven lépcsőfoknak vinni az Állami Archívum bejáratához?

Miért kell minden ark középületnek egyúttal erődítménynek is lennie?

Amikor Marnn belépői simán átvisznek a kapu őrségén… A muunshai álca most is működik, Lan ormótlan vidéki fiatalember, aki a szokott ark büszkeséggel támogatja megroggyant anyját. Eléggé megroggyant lehetek, mert beveszik nem túlságosan lelkes alakításomat.

Túlságosan is sima minden.

Az én kisfiam pedig a szektor legkiválóbb színésze lett, amíg aludtam. Csak csodálni tudom az alakítását, így szerencsére nem is nagyon találok szavakat. Csak szomorú arcot vágok. Megroggyant anya… Lenne csak nálam a Kard, megroggyantanám én ezeket az elpuhult, hátországi vadbarmokat! Nézd csak, hát nem pocak gömbölyödik az egyenruhája alatt?! Pedig fiatalember. Tiekbe kéne helyeztetni mindet!

De nekünk most ezek kellenek. Hiába járunk a Bomlott ösvényén, egy ügybuzgó kapuőrön elbukhatunk. Ugyanilyen simán. És akkor oda a móka!

Sárga memokártyákat kapunk, már emlékszem egy protokoll látogatásról, ezek a kártyák vezérlik a kétszemélyes kiskocsikat, amik a megfelelő terembe viszik a levéltárban kutakodókat. Mellesleg a látogatók nem mászkálnak szanaszét… Az Archívum nagy része, tíz emelet, a föld alatt van. Az ocsmány betondoboz csak a hivatali helyiségeket rejti, a lényeg alul van, kilométer hosszan, minden irányban, az ark született katonanépség, tehát született bürokrata is, imádja a papírt, és kevésre tartja a digitális adattárolást. A Ház alatt, a Szövetségi könyvtárfiókban a Galaxis több tízezer éves tudása a fotontárolókban tizedekkora helyen elfér… De ez a papírmánia most jól jön, ha jobban belegondolok, az Archívum alagsora majdnem a Szenátusig nyúlik.

Minden összeér. Itt vannak szépen archiválva az ark történelem sötét titkai…

Csodálatos, hogy mennyire nem érdekelnek.

A sikló pedig kényelmetlen, és alig férek el Lan mellett. Tényleg megnőtt ez a gyerek! De mi lenne, ha egyre jobban sajgó sebbel kellene ezeket a kilométereket végigmászkálni?

Csak az nem tudható, hogy lesz ebből fellépés a Birodalmi Gyűlésben?

 

*

 

Kifelé Lan látóközpontjából! Ilyen sebesség mellett úgysem tudnám megjegyezni az utat. Itt nincs visszaút. Csak előre, azon amit az a Zhaglia mutat. Egy sértett, hiú, öntelt világeszének a szeszélye juttat előre…

Kicsit olyan, mint a koporsóban Aardwickbe menet, tulajdonképpen soha sincs különbség, úgy tudok a vakságomba záródni, mint a koporsómba.

Túl sokat gondolok a halálra.

Nyilván mert közel van.

Ma délután…

Valami aknában ereszkedünk, túlságosan is sebesen, pattog a fülem, biztos van a Szenátusnak mínusz tizedik szintje?

Ha Marnn elárult…

Nem! Ha Marnnt elárulták…

Hányni fogok. Kinek tervezték ezt a siklót? Nyilván azért ilyen, hogy a csak a legelszántabb kutakodók érhessék el a céljukat…

Csak nem lassulunk? Lássuk csak!

Sohasem voltam hasonló helyen.

– Tízezer-huszonnyolcas kartotékterem. Kérem, hagyják el a siklót! A látogatók regisztrációja a belépőpultnál. Kérjük, ne lépjenek a narancssárga szektorokba. A szektorhatár megsértése az Archívumból való azonnali eltávolítást vonja maga után. Ismételt kihágás automatikusan vétségnek minősül, és bírósági tárgyalás nélkül az Archívumlátogatás jogának öt évre történő megvonásával jár. Mellékhelyiségek és automata büfé csak a kartotékteremben áll a látogatók rendelkezésére. Köszönjük! Az Archívum vezetősége és személyzete eredményes munkát kíván! Tízezer-huszonnyolcas kartotékterem…

– Kászálódj fiam, mielőtt még egyszer végigmondja!

– Úgyis végigmondja…

 

*

 

„Anya! Van itt valaki!”

„Tudom. Az árnyéka…”

„…a padlóra vetül. Nem harcos.”

„Zhaglia lesz…”

„Vagy egy ugyanolyan látogató, mint mi, vagy egy hivatalnok, vagy egy kém… Több lehetőség nincs is.”

„Gúnyolódj, csak! Se látogató, se hivatalnok nem rejtőzködne.”

„És ha kém?”

„Olyan, aki még az árnyékára sem tud ügyelni? Miért nem szondázod meg?”

A Bomlott közelében nem szeretném bolygatni a Mezőt… Örülhetünk, hogy Hakónnak hála, nem észlelhet minket…”

„De mi se őt… Lan! Erről sohasem beszéltünk. Még Edán, amikor velünk volt, hogyan érzékelted a jelenlétét?”

„Ahogy mondod. Mint egy nem azonosítható jelenlétet. Mint ami várakozik valamire… így, utólag a macska jut eszembe az egérlyuk előtt…”

„Én is így voltam… De mi van, ha érzékel bennünket, amikor kommunikálunk?”

„Mi összehangoltan kommunikálunk. A Házban az agykutatók erre a diszkrét vivőhullámhossz analógiáját hozták. Csak véletlenül kapcsolódhat a gondolatcserénkbe. Én képtelen lennék rá. Csak fehér zajként tapasztalnám…”

„Te nem vagy ő! Remélem… Nagyon szoros kapcsolatba kerültél te a Házban az agykutatókkal!”

„Anya! Ennek most nincs jentősége. Én behúzódom ebbe a folyosóba. Csald ki a kartotékszobába!”

„És itt hagyod a vak anyádat a semmi közepén…”

„Anya!

A regisztrációs pulthoz csalom. Lan két ugrással eléri, ha előmerészkedik. De arra nem lesz szükség: Zhaglia az.

– Khm. Asszonyom… – Na ugye! Ezt az affektáló hangot túlságosan is sokszor volt alkalmam hallani, amíg a kis kastély épült… Remélem, Lan is felismeri. Nem volt már olyan kicsi. Megfordulni, csodálkozni. Nem fog felismerni.

– Mit óhajt, uram?

– Khm. Ööö. Asszonyom, várok valakire, csak azt szeretném tudni, nem látott-e az előcsarnokban egy hölgyet a nagyfiával? Késnek és kissé aggódom, hogy eltévedtek. A város a feje tetején áll, ugyebár. Vidékiek, tudja, csak az ismerősöm ismerősei, de megígértem, hogy segítek eligazodni az Archívumban. Egy elesett rokonukat keresik…

Andalító locsogás, ki gyanakodna? Ügyes. Marnn jól választott, ami természetesen nem csoda, Marnn ritkán választ rosszul…

Ez a Zhaglia olyan folyékonyan és rezzenéstelenül hazudik, mint egy született színész. Vagy egy kém… Ha még az árnyékára is ügyelne…! Hol van már Lan?

– Uram? Azt hiszem minket vár…

Zhaglia ajka „fels”-t formál, de nem mondja ki.

– Nos. Ó, igen. A nevem Girolam Zhaglia.

– Az anyám, Zhaglia úr! Sarrana Daan. Az én nevem Lart Daan. Nem is tudom, hogyan tudjuk meghálálni, hogy segít szegény apám emlékét tisztázni.

– Nem szükséges. Tartozom ennyivel. De igyekezzünk, kérem! Előbb regisztráljanak a pultnál! Csak a belépőkártyájukra van szükség…

 

*

 

Zhaglia legalább nem fecseg! Elviselhetetlen lenne ez a menetelés a végeérhetetlen folyosók és polcok között egy fecsegő zsennyegését hallgatva.

„Igazad volt, anya.”

„Mindig igazam van.”

„Épp most nincs. Lehetetlent állítasz.”

„Micsoda bölcsesség!”

„Miért bántasz folyton, anya?”

„Nem bántalak. Csak piszkállak. Próbálgatlak, mikor veszíted el a humorodat…”

„Szórakozol?”

„Nem. Ha elveszítenéd a humorodat, alkalmatlan lennél, hogy az apád örökébe lépj!”

„És ha azt tapasztalod, elveszítettem a humoromat?”

„Akkor mindent megteszek, hogy megakadályozzam a trónra lépésedet.”

„Szép kis anya az ilyen!”

„Én is ezt mondogatom magamnak. De ilyen vagyok. Ilyen anyád van.”

„Olyan anyám van, aki amikor a halálomon voltam, elvitt arra a helyre, ahová a legkevésbé akart menni, hogy meggyógyítsanak… Emlékszem az arcodra, amikor beraktak a hűtőbe, hogy lelassítsák a bifázisú méreg bomlását. Emlékszem, hogy üvöltöttél az orvosokkal és Yoyával, hogy előbb velem foglakozzanak, azután tárgyalhattok. Emlékszem, mennyire fáztam, ahogyan lassan kihűltem, emlékszem az arcodra… Emlékszem, hogy közben végig meséltél a Mezőn, hogy eszméleten tarts. A megkönnyebbülésedre is emlékszem, amikor hatni kezdett az ellenméreg. És akkor elmentél, és befeküdtél abba a rohadt hibernátorba…”

„Ezért félek, hogy elveszíted a humorodat…”

„És elveszítem?”

„Nem tudom. Nem ismerlek, fiam. Felnőttél nélkülem, olyan körülmények között, amikről fogalmam sincsen. Nem ismerlek…”

„Anya! Ismersz. Pont olyan vagyok, mint amikor eljöttünk Edáról!”

„Nem vagy olyan. Megvívtál egy háborút. Megöltél egy embert. Felnőttél.”

„Nem vagyok tökéletes. Te sem vagy az.”

„Nem vagyok.”

„Apa sem volt az. Királynak sem.”

„Ezzel ne vigasztald magad! Mások fogyatékosságai nem mentenek fel a sajátjaid alól.”

„Ezt már mondtad.”

„Úgy látszik, elfelejtetted.”

„Nem felejtettem el. Csak azt akartam megmutatni, hogy a Tökéletesség nem létezik…”

„Akkor mit hajszol a muunshai?”

„A muunshai keresi a Tökéletességet, de tudja, hogy soha, senki sem érheti el. A muunshai számára a Tökéletességre való állandó törekvés a követendő cél.”

„Lehet úgy keresni valamit, ha tudjuk, hogy nem is létezik, ha tudjuk, hogy elérhetetlen?”

„Miért ne lehetne. Az élet illúzió. Csak annyi a különbség, hogy milyen illúziót követünk?”

„Te miféle illúziót követsz, fiam?”

„Hogy nagy és igazságos király leszek. Hogy elhozom a tudást és a békét a Galaxisba.”

„Ezek illúziók szerinted?”

„Külön-külön talán nem… De nem lehetek nagy és igazságos, nem adhatok tudást és békét egyszerre…”

„Nem lenne elég csak az igazságosság és a béke?”

„Az igazságos és békés uralkodókat elsöprik a nagy és bölcs uralkodók… Olyan leszek, minta muunshai: törekszem, hogy igazságos legyek, amíg nagy vagyok, és törekszem a békére, amíg nem fenyegeti a tudást.”

„Hány zsarnok kezdte így a történelemben!”

„Tudod, anya, ha trónra lépek, és túl is élem, az első dolgom lesz, hogy megújítsam az udvari bolond posztját…”

„És kinek szánod ezt az igen nehéz feladatot?”

„Azt még nem tudom. Szívem szerint neked adnám, de neked más dolgod lesz. Te vagy az Anyakirályné…”

„Hehehe.”

„Kínos a nevetésed.”

„Azt hiszem, neked egyáltalán nincs humorod, fiam.”

„Nem hinném. Csak nem vagyok éppen vidám hangulatban. A humor és a vidámság nem mindig járnak kéz a kézben.”

„Tudom. Éppen halálra készülök röhögni magamat…”

– Megérkeztünk.

– Hová, Zhaglia úr?

– E mögött a polc mögött indul az alagút a Szenátusi Könyvtárba.

– Ki tudja nyitni?

– Természetesen. Máskülönben miért hoztam volna ide magukat?

– Jogos. Mi vár odaát?

– Ha minden a terv szerint alakul, az admirális szárnysegédje. Ha nem, akkor úgyis mindegy, nem?

– Megint jogos. Köszönjük, Zhaglia úr.

– Girolam Zhaglia! Önt trónra lépésünk után bárói rangra emeljük…

– Ez nem fontos, felség, engedelmével! Beérném azzal, ha én lehetnék Aarken főépítésze.

– Ön Aaarken főépítésze, Zhaglia báró!

– Köszönöm, felség. Jelentkezni fogok a címért a koronázás után. – Vihog, mint egy hülye. Talán az is. Nem teljesen normális, legalábbis. Művész. Hogy is mondta Marnn? „Esztétikai alapon veti el a Régensséget…” egy bolond segít bennünket egy őrült ellenében. – Engedelmükkel, kinyitom az ajtót.

Ezt a pofátlanságot! A nyitószerkezetet egyáltalán nem álcázták. Egyszerűen úgy néz ki, mint egy teljesen köznapi, ki tudja mire való kódtáblás billentyűzet. Legalább negyven ilyen mellett eljöttünk… Valószínűleg a gördülő polcokat vezérlik.

És, ha olyan kódot ütnek bele, mint most a félbolond Zhaggo, akkor ezt az egyetlen fix tárolót is…

Halvány vészlámpákkal megvilágított folyosó. Sima kerámiafalak. Vajon mit mutatna egy szeizmografikus letapogató? Fémkereső biztosan nem látja…

Ezt az én drágaságom rendelte volna? Nem vall rá… Mennyi ilyen rejtekutat lehet építeni a király tudta nélkül a birodalmában. Először Marnn, most ez a könyvtárközi kölcsönút…

Na, menjünk!

– Belülről kód nélkül nyílik, a mechanikus zárral.

– Köszönjük, Zhaglia, úr!

– Menjen, felség, zárnom kell az ajtót.

– Nem feledkezünk meg az ígéretünkről Zhaglia báró.

Szerencse, hogy becsukódott az ajtó. Kifordul a gyomrom.

„Királyi többes, fiam? Annyi címet és kiváltságot szétosztogattál az utóbbi időben, hogy az két Ark Birodalomnak is elegendő lenne…”

„Bízd rám, anya! Akik megszolgálják a címüket, és meg is kapják, nem fognak kételkedni bennem. Akik tanúi ennek, azok sem. A nagyság felé vezető első lépcsőfok a szavahihetőség. ”

„Mintha apád mondta volna…”

,,Ő mondta.”

„Álmodban.”

„Álmomban. Vagy akkor, amikor magával vitt…”

„A háborúiba! Na, szép kis apád volt neked!”

„Az anyám méltó párja…”

„Fejezzük be! Ki tudja, mi vár a túloldalon?”

„Te nyitod az ajtót, én kiugrom a résen.”

„Nemesen egyszerű terv.”

„Tudsz jobbat?”

„Nem. Kettőnknek csak egy pár szeme van, az is neked. Fegyverünk viszont nincs.”

„Elfelejted, hogy miféle kiképzést kaptam?”

„Hogy is felejthetném? Szerinted ki tudom nyitni, ha itt is hasonló polcmonstrum van, mint odaát?”

„Szervók mozgatják. Nem hinném, hogy a könyvtárosok direkt azért gyúrnak, hogy ezeket az ajtókat nyitogassák.”

„Jogos. Akkor, feltehetőleg, ha elkezdem kifelé tolni ezt a kart, kinyílik ez az istenverése…”

„Elméletileg. Nem próbálgathatjuk. Háromra lökd be. Egy… kettő… három!”

Elszoktam attól, hogy a Szemem átbucskázik a vállán, miközben egyetlen fejmozgással végigpásztázza az egész teret. Pláne, ha olyan gyors valaki, mint az én pici fiam. Szédítő.

Sok hűhó semmiért. Odaát ugyanolyan polcrengeteg, mint az Archívumban, sehol egy ember. Marnn szárnysegédje sem.

– Porold le magad, fiam!

– És innen hová?

– Várjunk! Behúzódunk a polcok közé, hogy szemmel tarthassuk ezt a helyet. Valaki csak jön majd.

– Becsukjam az ajtót?

– Nyugodtan. Nincs visszaút.

Ez a kattanás végleges. Nincs visszaút.

– Mi van, ha Marnn lebukott? Vagy a szárnysegédje?

– Nincs miért lebukniuk. Egyelőre nem csináltak semmit.

– Meddig várunk?

– Délig. Azután még lesz időnk elérni az üléstermet, mielőtt Tűz megérkezik.

– Délig? Kemény a padló…

– Egy muunshai nem panaszkodik ilyesmi miatt. Egy muunshai egy hétig elüldögél ugyanabban a testhelyzetben, ugyanazon a kemény padlón…

– Nem vagyok muunshai.

– Ezt azért ne terjeszd a Karavánokban!

– Nem lehetek muunshai. Királynak kell lennem. Holnap lesz a születésnapom…

– Gondolod, hogy én nem tudom?

– Hát, nem sok szülinapi ajándékot kaptam tőled az utóbbi években…

– Ez szemrehányás akar lenni? Most mindent bepótolok. Kapsz majd egy koronát.

– Vagy egy koporsót.

– A korona kényelmetlenebb, hidd el! Ha megölnek ma, úgysem jut majd koporsó.

– Valaki jön!

Egy pávakakas. A legdíszesebb ark díszegyenruhában. Hadnagyi rangjelzések, de egy szegényebb rendszer generalisszimuszának elegendő díszes cafrang. De még ezt a festői képet is lerontaná a jó öreg koffer ormótlan tömege… Hol a holmim?

Oldalfegyvere bezzeg van, nevetséges gálaholmi… A parádéról jött, azért ez a maskara…

– Hadnagy!

Gyorsan perdül meg, és rántja elő haszontalan fegyverét. Villámgyorsan. Kár, hogy ezt a csinos arcot eltorzítja az a keskeny forradás. Fiatal, alig idősebb Lannál, mégis milyen sebesülése van! Az egy erőtérpenge nyoma… Egy ilyen pávakakas párbajban is szerezhette… De nem lenne Marnn szárnysegédje, ha csak egy szimpla párbajhős lenne. Persze nem lenne Marnn szárnysegédje, ha nem lenne párbajhős is…

Túlságosan is gyorsan teszi el a pisztolyt. Nem ismerhetett föl. Lant sem. Vakon megbízik a felettese parancsában. Persze nem mindegy, hogy ki az a felettes. Azt hiszem, én is megbíznék Marnnban…

– Felség! Kérem, kövessenek.

– Köszönjük, hadnagy! Nem kellene ideadnia azt a holmit?

– Asszonyom?

– A táskámat!

– Most nem öltözhetnek át, asszonyom! Fél óra múlva a dísztéren kell lennem. Feltűnne, ha hiányoznék. Biztos helyre kísérem önöket.

– Hadnagy, tudnunk kell a nevét!

– Felség?

– Hogy a koronázás után megemlékezhessünk önről.

Aha! Óvatosabb az én tanulékony kisfiam! Nem ígér fűt-fát, hercegséget-báróságot. Talán belegondolt, hogy egy hűbéri rendszerben a ranghoz járó birtokot elő is kell teremteni valahonnan. Mondjuk, uralkodóváltáskor mindig kéznél vannak az előző uralkodóhoz hűségesek uradalmai, de azért van egy határ…

– Felség! A nagyapám az ön nagyapját és az Ark királyságot szolgálta. Az apám az ön apját és, Istennek hála, az Ark Birodalmat. A Birodalmat szolgálom én is azzal, hogy itt vagyok. A Régens méltatlan a koronára.

– Megértettük. És köszönjük! De annál inkább tudnunk kell a nevét!

– Lian Goraagonne, szolgálatára.

– Megjegyeztük ezt a nevet!

 

*

 

A Szenátusi Könyvtár építtetői kevésbé voltak nagyvonalúak, mint az Archívumé. A Könyvtárat a Birodalmi Gyűlés sóher szarrágói építtetek, fenntartását a Gyűlés költségvetése fedezi – az Archívum mindenestül a Kincstáré… Az ősök és saját bűneink elrejtése minden pénzt megér. Miért nem égetik el egyszerűen az egészet?

Ne keress logikát egy katonanemzetben!

Wenben szép csendben hagynák az egészet megpenészedni, aztán befűtenének vele.

Sikló mindenesetre nincs, kutyagolás van.

Lift is van. Pedig azt is nyugodtan elspórolhatták volna.

Rohadt dolog lett volna tíz emeletet felgyalogolni.

Ha a lift felér, valahová a Könyvtár szolgálati részébe, úgy hiszem, többé ide sem lesz visszaút.

Valahogy minden út anizotrop számomra az óta az átkozott pillanat óta, hogy engedtem a Bomlottnak…

Legalább gyors a lift. Egy gyomorkavaró lassítás, kis zökkenés, és kitárulhat előttünk végzetünk újabb állomásának kapuja…

Lírai hangulatba kerültem csodálatos emlékeimtől! Vagy a még csodálatosabb félelmeimtől. Sem a múlt, sem a jövő nem biztonságos. Maradjunk csak a jelenben! Prózaian.

Teljesen prózai automata könyvszállító rendszer. Honnan ismeri itt a járást egy vezérkari hadnagyocska? Zhaggo… Alig pár órája volt, hogy felkészüljön, hiszen Marnn rögtönözte… Nem, nem rögtönözte, ezt a szót elfelejtjük szépen! Marnn az éjszaka rögtönözte ezt a tervet.

Vagy már várt ránk, és évek óta ezt a tervet szövögeti.

Vagy valaki egészen más vár ránk évek óta, és szövögeti ezt a tervet…

Marnn nem áruló.

Csupán egy báb. Az ő bábja…

Ahogyan mi is.

Nincs menekvés. De hisz tudtam. Így akartam. Csak a közelébe jutni. Menjünk, csak menjünk! Minden lépés csak hozzá visz közelebb. Hiába vár, azt nem tudja, mit forgatok a fejemben.

 

*

 

– Felség! Mylady! Itt átöltözhetnek. Ez a helyiség még egy óráig lesz biztonságos. Akkor át kell menniük a szomszéd irodába. Ott várjanak, amíg jelentkezem. Ha bárki beavatatlan kérdezi, mondják, hogy a lallai delegáció tagjai, és eltévedtek.

Meg se várja a választ. Hülye katona! Mibe öltözzünk?

„Nézz be a faliszekrénybe, fiam! Azt a parancsot kaptuk, hogy öltözzünk át…”

„Itt a táskád, anya!”

„Hála az Istennek! Neked mi van?! Aha, dhóti. Hülyén fogsz festeni…”

„Vegyem fel?”

Zajok a szomszédból…

„Nincs veszély!”

„Tudom. Öltözz már! Utána segítened kell.”

„Ne nevess ki!”

„Hiszen nem is láthatlak…”

„Biztos belebotlunk majd tükörbe. Mennyezetig érőbe…”

„Igyekezz már!”

Igaza van, a dhóti még jól is mutat Lalla szíjas, barna bőrű kis emberein, de az én behemót fiamon… Viszont gyorsan fel lehet ölteni. Áldott jó kofferom! A Kard! A Sisak! A Vért!

Na, Bomlott, egyszer volt keserű szeretőm. Most megfizetsz!

„Ügyetlen vagy, fiam!”

„Még sohasem öltöztettem Justitiát!”

„Fura. Azt hittem a Házban minden hasznos ismeretre megtanítottak.”

„Ez teljesen haszontalan ismeret, anya.”

„Neked! A Páncélban végre érzek egy kis esélyt…”

„Mire?”

A radioaktív ördögbe! Majdnem elszólom magam!

„Az életben maradásra…”

Nem is hazudok – Ő életben marad. Mi más értelme lenne az egésznek?

A Kard! Feléled a markomban, olyan megnyugtató a zümmögése. Vadonatúj mikroreaktor van minden cuccban, egy évtizedig képes lennék dacolni a Bomlott egész hadseregével!

Kis túlzással…

De nem túl naggyal.

Várjunk!

Elvégre itt biztonságban vagyunk.

Ja.

 

*

 

– Hadnagy! Így nem léphetünk a Gyűlés elé.

– Csak ebben tud szabadon mozogni az épületben, felség. A mylady öltözéke nem hagy más választást.

– Mire az ülésterembe érünk, szerezzen egy katonai gyakorlóruhát, bakancsot, sisakot! – Ez nem kérés. Ez a király parancsa. Nahát, nahát! Az én kisfiam! – És egy erőtérkardot. A ruhán ne legyen rangjelzés!

– Felség, ehhez magukra kell hagynom önöket a folyosón. Veszélyes.

– A veszély az életünk! Amíg megszerzi, amit kérünk, elrejtőzünk a mellékhelyiségben.

– Felséged parancsa! – Kissé dacos ez a főhajtás.

– Hadnagy! Még nem vagyok a királya. De értse meg, sohasem leszek az, ha abba a terembe, mint lallai lépek be. Ark vagyok, bármiféle emberek közé is vetett a sors, ark maradtam. Ez az én országom, az én népem… és ezt jeleznem is kell. Hozza azt az egyenruhát!

– Felséged akarata! – Mintha csodálkozás lenne azokban a valószínűtlenül szürke szemekben. És engedelmesség. – Erre van a mellékhelyiség.

„Jól csináltad, fiam!”

„Ne ugrass, anya!”

„Eszemben sincs! Nagyszerűen csináltad. Ez a fiú ezután mindig engedelmeskedni fog neked.”

„Remélem is. Ő lesz a testőrségem parancsnoka.”

„Nagy király leszel.”

„Tudom. Remek tanítóim voltak…”

„Azért a génekről se feledkezz meg!”

„Többet adtál nekem, mint a csupasz gének!”

„Vezess be a vécébe, és jelezd, ha a testőrséged parancsnoka visszatért!”

Remélem, hamarosan. Kissé unalmas állandóan vécéfülkékben bujkálni.

Integessek vajon a Bomlottnak a biztonsági kamerába?

Ki kit néz itt hülyének? Ő tudja, hogy mi tudjuk, hogy ő tudja, hogy itt vagyunk…

Hacsak nem a mi emberünk irányítja a Szenátus testőrségét.

Akkor meglepetés lennénk.

Miért van olyan érzésem, hogy ha így is van, a Bomlott mégsem lesz igazából meglepett?

 

*

 

Végül eltelt az idő – vécékben, irodákban bujkálással! Hiszen még pofátlanul meg is ebédeltünk egy szenátor irodájában! Lan jövendőbeli testőrségének jövendőbeli kapitánya végül is kézenfekvő legendát talált a Páncélom és Lan egyenruhája között feszülő ellentmondás feloldására. A Szenátus testőrsége visszakísér az övéihez egy eltévedt Justitiát. Olyan könnyen eltévednek szegények. Hiszen vakok.

Ki venné be ezt a mesét, amikor mindenki az én érkezésemre vár?

Egy kis szépséghiba, hogy a testőrség nem hord erőtérkardot, csak kábító tűpisztolyt. Gyerekeknek való.

De hát az én kisfiam tulajdonképpen gyerek…

Persze én egy félóra múlva szállok csak le a kikötőben. Már ha megérkezem. A kivetítők a kerengőn azt mutatják, hogy rendben pályára álltunk, a Bomlott nem merte kijátszani a muunshaiellenes kártyát. Legalább a Karavánok lehet, hogy megússzák.

Marad a tieki merénylő, de nem valószínű, hogy a kutterre támadnának leszállás közben. Itt fog lecsapni, a Szenátusban, ahonnan minden rendszer hírügynöksége egyenes adásban közvetíti a merényletet. Ha tieki, robbantani fog. Az orvlövészt egyébként is könnyebb kiszúrni ezen a téren. Így tervezték.

Kétségkívül valódi tieki lesz, valódi kellően elvakult de Lorian-gyűlölettel – és mit sem sejtve arról, hogy a Bomlott zsinórjain táncol.

Nem mintha nem lenne mindegy. Mi tudjuk, hogy az ő zsinórjain táncolunk, mégis engedelmesen követjük, ahogy rángat minket.

Ezért volt hát olyan laza a biztonság az egész épületben! Ezért mozogtunk olyan szabadon! Hogy a tieki is szabadon mozoghasson. Vajon hol csap le? A főlépcsőn? Az előcsarnokban? Nem szondázhatok, nem árulhatom el magunkat! A radioaktív ördögbe! Miért van nála minden ász?

Egy nálunk van. Hehehe.

Rendben. A díszterembe nem tud bombát bevinni, az akkora hanyagságot mutatna, ami már nem volna hihető.

Az előcsarnok lesz. Abban a pillanatban, amikor belépünk.

Szegény Tűz!

Az én bűnömért vezekel. Az életével… Az a másik meg. Nos, az végül egy bizonyítékok alapján elítélt Bűnös. Justitia hozta a Házba… eddig tartott a szerencséje. Bátor ember volt: a rabság helyett a biztos halált választotta.

Vajon miért csak most kezdek sajnálatot érezni értük?

Még megakadályozhatnánk…

Nem. A tieki nem hinné el, hogy nem a valódi célpontjait akarja felrobbantani…

És bizony az a zűrzavar, amit a merénylet kelt, a mi malmunkra hajtja a vizet. Akkor kell lépnünk…

Gyűlölöm magunkat…

De őt még jobban. Ha elérem, ha a közelébe jutok…

Isten irgalmazzon a lelkének! Vagy inkább a radioaktív, sugárzó Ördög!

Még tizenöt perc.

Ilyen észrevétlenül kell odasodródni a bejárathoz.

Az ajtószárnyak nyitva, az alabárdosok tekintete a kivetítőkön, a kivetítőkön éppen landol a sikló.

Tűz vörös haja a Sisak alá tűzve, nem látszik, az arclemez kifejezéstelen feketéje mögött akár én is lehetek. Ő is kicsi, talán ezért lettünk barátok annak idején… A Bűnös hasonlít Lanra, de jaj! – még inkább az apjára… Dolgoztak is rajta a Ház sebészei rendesen!

Már a lépcsőn lépkednek. A lallai kíséret bölcsen lemaradt mögöttük. Az ark testőrség csak nem zárkózik melléjük…

Hát nem nyilvánvaló, hogy valami készül?

Talán nem…

A tömeg a Szenátus előtt nem nyikkan. Bizonyára nem tudják feldolgozni, hogy akit egy évtizede szakmányban gyűlölnek, most büntetlenül lépked a semmiből előkerült trónörökösük mellett.

Felértek.

Húsz lépés a főkapu. A Király Kapuja. Az Oroszlános Kapu. A Sawnok uralma alatt a kapuszárnyakat be akarták olvasztani, a faragványokat savban akarták feloldani… Kész hősrege, ahogyan a de Lorian párti nemesek ugyanazon az éjszakán rajtaütöttek a kohón és kőformázó üzemen, ahová a darabokat vitték, és Lan visszatértéig rejtegették a kaput…

Miért ilyen hülyeségekre gondolok?

Ne menjetek tovább!

Tűz!

Öt lépés. Nem állíthatom meg őket.

És nem is akarom. A legrosszabb fajta gyilkos vagyok.

A kapu kitárul.

A Birodalmi Gyűlés korelnöke lép ki rajta a fogadás ősi ark szertartásához öltözve. Ő is halott.

Honnan?

A napkorong mögül!

– Halál a nép ellenségeire!!!

Ennyi? Egy ugrás, egy zuhanás, egy kiáltás, a szétzúzódó test csattanása.

Hasra, ostobák!

Testbomba!

Tűz talán tudja, talán reagál!

Hasra!

Késő.

Micsoda tűzgolyó!

Vége!

Nekünk a kezdet!

„Most, fiam!”

 

*

 

Nem kell figyelmeztetni. Előttem ér a tágra nyílt szemű őrökhöz, letaglózza őket egyetlen ütéssel, rettenetes ereje van. Elő a Karddal, és utána, mielőtt becsukják az ülésterem ajtaját! Átkozott sántaság!

Eszük ágában sincs!

Mindenki a közvetítést nézi bénultan, a csend lassan szakad szét, az ülésteremben már felugrálnak a szenátorok, a szemek a kivetítőkön… Marnn felénk mozdul, vele a landauiak, ha elérnek minket, nyertünk, a testükkel is megvédenek…

Mögöttünk eszmélnek az őrök, az ő dühös kiáltásuk már átszűrődik a fájdalom moraján.

A tömeg felénk lódul – még nem nekünk.

Csak most kezdenek észrevenni.

Sikítani kell, teli tüdőből:

– A király él! A király él! Itt van a teremben! Csak vegyék fel Marnnék is a szót!

Igen.

– Vissza, urak! Vissza! A király él!

– Ark Gyűlése! A király visszatért! Itt vagyunk! Sértetlenül.

– Hazug csalók!

Az a szürke villám Mosh!

Megelőzte Marnnékat, megelőz engem, tőrei vannak!

Átkozott sántaság!

Hát nem, most nem!

– Nem!!!!

Mindenki elfelejti, hogy az erőtérkardot dobni is lehet.

Mosht még viszi a lendület, nem él már, fej nélkül nehéz, de azok a tőrök még a markában vannak, és az én ügyes kisfiam, az én muunshai kisfiam, az én Házban nevelt kisfiam, milyen ügyesen ellép előle, és ugyanazzal a mozdulattal már nála is vannak!

Úgy, emeld csak az égnek!

Okos is!

Tőrök a Birodalmi Gyűlésben!

Több mint felségsértés – a Gyűlés, az ark közösség meggyalázása…

Marnnék végre elérik, körbeveszik, velem nem is törődnek, ha van még bábja a Bomlottnak a teremben, most úgy levág, mint a nyulat!

Hol a Kardom? A Kardom!

– Mylady!

Hakón! Hát bejutott az öreg róka… A Kard…

– Köszönöm, Lord Hakón!

Most én vagyok az egyetlen felségés hongyalázó. De nem hagyom védtelenül a fiamat. Hol a Bomlott?

– Urak! Ark rendjei és szenátorai! Csillapodjanak! – Ez az ő hangja! – Csillapodjanak! Mindenki a helyén ülve üdvözölje az Ark Birodalom leendő uralkodóját! Már ha bizonyítani tudja, hogy miként élte túl az újabb aljas tieki merényletet.

Nem hagyhatta ki.

Tisztul a kép. De a landauiak nem hagyják ott Lant. Túlságosan is gyanakvóak azok az arcok a padsorokban. Túlságosan dühös az őrség arca.

Túlságosan nyugodt a Bomlott hangja…

Felzárkózni!

Szerencsére Hakón mögöttem van…

– Darázs! Sikerült!

– Miért ne sikerült volna, Ász? Ez csak a prológus…

– Mire gondolsz?

– Majd meglátod.

Kezd megjönni a hangja a szenátoroknak. A Gyűlés fele már a Bomlott embere… Még Sawn genetikai jegyeket is látni némelyik arcán…

Mit tettem!?

Mindegy. Menni kell.

A Trón.

Rendben van. Üres. Ahhoz nem volt pofája.

A királyné trónján a kisliba kornyadozik… Nocsak, nem is olyan kisliba már. A legszebb női korban van. A szeme okos. Óvatos. A fiamat nézi…

Hol a Bomlott?

Ha most nem férkőzöm hozzá, hiábavaló az egész. Akkor a kezében vagyunk. Akkor csak idő kérdése, hogy meghalunk. Közel kell lenni. Csak akkor lehetek gyorsabb a felügyelőlézereknél.

A Trón lábánál ül!

A mocsadék! Milyen alázatos pozíció! Milyen alázatos póz! A Birodalom Régense! Mindig kivárja az időt. Türelmes. Mint egy pók.

Úgy is néz ki! A teste megfonnyadt, a végtagjai idétlenül hosszúak lettek… Mi történt? Mintha az életereje tűnt volna el… Nem! Az ott van a szemében. A mohó várakozással együtt.

Persze engem néz.

Tudja?

Nem. De sejtheti.

Nem jön a közelembe.

Provokálnom kell.

Lan azt mondta – a radioaktív ördögbe, Lan kísértete azt mondta, ne bolygassuk a halála eseményeit! Pedig nincs más, amivel provokálni lehetne…

Jön! Magától!

Nem hozzánk. A Korelnök emelvényére mászik. Ahogy mozog, még pókszerűbb. Talán az torzította el, az az aktív telepátia. Igazuk lehet a Ház szakértőinek: iszonyú energiát igényel.

– Ark rendjei és szenátorai! Alig egy perccel az után, hogy valamennyien szemtanúi voltunk egy rettenetes merényletnek, mely eltüntette a föld színéről Ark trónörökösét és édesanyját, akik Lalla felhatalmazásával és diplomáciai védelme alatt kívántak a Gyűlés elé járulni, ebben a teremben megjelent két személy, akik szintén Ark trónörökösének és a trónörökös anyjának mondják magukat. A jelek szerint – közönyös mozdulata nyilván a landauiaknak szól –, a Birodalom rendjei közül jó néhányan ezt az állítást kézpénznek veszik. Olyan súlyos kérdésben azonban, mint a trónutódlás, a hivatalosan trónörökösnek mondott személy halála után jelentkezők illegitim trónkövetőnek számítanak. Annál is inkább, hogy ezen személyek egyike az ülésteremben fegyverrel meggyilkolta Aarken rendőrkapitányát, beszennyezve ezzel minden ark hagyományt.

– Magas Gyűlés! A Lallai Egyesült Rendszerek Szenátusa nevében kijelentem, hogy a tragikus merénylet hős áldozatai a trónörökös és édesanyja védelmében, éppen az ilyen merényletek hatásának semmissé tételére helyettesítették a valódi személyeket. – Hakón jól játssza szerepét.

– És ez nyilván nem az utolsó volt, melyet a felséges személyek ellen elkövettek. Mosh rendőrkapitány tettét nem szabad másként értékelni. Lady Oven önvédelemből és a trónörökös, a fia védelmében „szennyezett be minden ark hagyományt”. Mely hagyomány azt is kimondja, hogy a Gyűlésben elsőként fegyvert ragadóra szálljon a szent hely békéje megtörésének minden következménye.

– Lord Hakón, az egész Gyűlés tisztában van az ön szerepével a király halálában és a trónörökös eltűnésében. – A Bomlott is remek. Micsoda alakítások! Kár, hogy a sajtó nem közvetíthet az ülésteremből. – Éppen emiatt önt a Birodalmi Gyűlés megfosztotta főnemesi és katonai címeitől és rangjától, továbbá az egész Birodalom területén elfogatóparancsot léptetett életbe ön ellen. Nem hinném, hogy a Gyűlés előtt ebben a kérdésben a szava érvényesnek számítana.

– Régens úr! A „király halálában és a trónörökös eltűnésében” betöltött szerepem, csakúgy, mint az események a gyűlés által hivatalosan elfogadott változata, sohasem nyert bizonyítást, az mindössze két zaklatott főúr vallomásán alapszik. A vád ellen sohasem védekezhettem, és a trónörökös édesanyjával éppen amiatt vagyunk itt, hogy ezeket a vádakat – ezeket a félreértéseket – tisztázzuk. A trónörökös ügyében azonban mint a Lallai Egyesült Rendszerek Szenátusának rendkívüli megbízottja lépek fel. Megbízólevelem megtekinthető a lallai nagykövetségen. Ismétlem, az önök előtt álló személy Lan Oven-de Lo-rian, Ark trónörököse.

– Ebből elég! Ha leveszem a sisakom, valamennyien felismernek! – Gyönyörű „lallai kurvák” és „A Királyság Megmentői” röpködnek a levegőben, kinek-kinek pártállása szerint.

– Én An Oven vagyok, és ez itt a fiam, Ark trónörököse! Emlékeztetem önöket, hogy a király halála körüli mendemondák és vádaskodások eloszlatása nem a legsürgősebb napirendi pontja a mai ülésnek! Mint ahogyan az sem, hogy ki és milyen sorrendben szennyezte be az ark hagyományokat. A fiam azért áll itt ma önök előtt, hogy bizonyítsa kilétét, majd bejelentse trónigényét. Az ősi ark öröklési jog szerint megilleti a de Lorian család Genetikai Normájával szembeni próba. Emlékeztetem önöket, hogy ennek a próbának a merénylet áldozatául esett „örököst” is alá kellett volna vetniük!

Most úgy tesz, mintha bosszankodva engedne. Zse-ni-á-lis!

– Megkérem Reed Szenátort, hogy Lord Takevaan tragikus halála miatt lássa el a korelnöki teendőket a mai és holnapi ülésnapon!

Világosan látszik, hogy Lant királyként akarja látni.

A Gyűlés szavazni fog – ahogyan ő szeretné.

Arról, amiről ő szeretne.

Ha megéri.

Ha rajtam múlik, nem.

Gyere csak közelebb!

 

*

 

Egyetlen szerencse, hogy a Birodalmi Gyűlésben a Crohn-haagi Alapítólevél szellemében nincsenek pártok, hivatalos frakciók, a Korelnök pedig akárkibe belefojthatja a szót, ha az szerinte nem ad új érvet a vitához.

Így röpke két óra alatt eldöntötték, hogy Lan áteshet a próbán.

Megint egy próba, de legalább senki sem hal bele.

Kivéve, ha nem megy át rajta.

Ami nevetséges.

De a Bomlottól minden kitelik.

A Normához nem nyúlhatott, azt még a Sawnok sem merték megtenni. A nemes házak genetikai etalonjait a legerősebb szokásjog védi…

Amit megtehet, hogy manipulálja az eredményt…

Megteheti…

Ha a próbát tevő genetikai anyaga megfelel a Normának, akkor kék fénybe burkolózik. Ha nem, akkor pirosba. Ilyen egyszerű. Pont ilyen egyszerű megváltoztatni a valóságot a befolyásolt agya számára. Itt nincsenek kamerák, csak emberi szemek vannak, emberi agyak. Én is meg tudnám csinálni, ha képes lennék rá. Hehehe. Háromszáz elme. A Gyűlés mind a háromszáz tagját manipulálni tudja… És a fiam erősebnek érzi magát nála!

De miért manipulálná őket? Miért tenné?

A koronát Lan fején akarja.

Hogy a fejével együtt hulljon a markába…

Majd kiderül, kinek a feje hullik itt le ma másodszorra!

Mosht már eltakarították.

Kár érte. Milyen nagyszerű harcos volt!

Érte külön megfizetsz majd!

Az a doboz lenne a Norma? Sose láttam!

Amilyen ünnepélyesen cipelik, csak az lehet.

Valójában csak valami ósdi DNS-szekvenáló lehet, amit egy rendszerközi szélhámos csicsás bronzdobozba rakott ezer évvel ezelőtt, és jó pénzért rásózta az arkok bádogseggű, tudatlan ősatyáira… A Házban körberöhögik ezt a szertartást.

Az én fiam meg a legkomolyabb képpel válaszolgat, és dugja a kezét a hülye dobozba.

Aha!

Valami történik.

Úgy bámulják egymást a Bomlottal, mint két eszelős.

Milyen hülye hangokat ad ki ez a hülye doboz!

Csak nézik egymást.

Kommunikálnak a Mezőn!

Mit nem adnék, ha tudhatnám, mi folyik közöttük!

Ha Lan leengedte mentális pajzsát, az azt jelenti, nem érzi a Bomlottat magánál eresebbnek. Én nem merem megtenni. Valakinek meg kell őrizni befolyásolhatatlanságát. Hakónt a Gyűlés törölte a nemesek közül, hagyta, hogy kivezessék. Nem tehetett mást. Ha a Bomlott legyőzi Lant, egyedül maradok…

Amíg mentálisan birkóznak egymással, talán közelebb kerülhetek…

– Kérem, Mylady!

Ha nem szól ez a hülye, fontoskodó barom, levágom a kezét! Miért nyúlkál mindenki állandóan?

– Ne nyúlkáljon felém!

– Mylady, kérem, ne mozduljon! A próba alatt senki sem közelíthet a normához és a próbatevőhöz!

A radioaktív ördögbe!

Pont oda kellett letenniük! Átkozott, begyöpösödött, konzervatív ark banda! Az a szemét jól tudta ezt! Most izzad. Lan is. Meddig csinálják?

Amíg a hülye doboz ki nem virul.

De csak zümmög és vibrál.

Ezek meg mindjárt agyvérzést kapnak…

Vajon mit látnak a rendek és a szenátorok? Mit fognak látni, ha a ládika kivirul. Kéket vagy vöröset? A valóságot látják-e majd?

Nem eresztik egymást!

Csinálj már valamit, te rohadt cipőskatulya!

Kék! Mintha kékülne!

Igen, kék!

Egyértelmű…

De miféle egyértelműséget látnak a rendek és szenátorok?

Innen talán három ugrással elérném… Még sántán is. De nem lenne három ugrásom. Felszeletelnének még a levegőben. Az arkok nem azért őrzik a békét a gyűlésteremben, mert olyan jól nevelt és flegmatikus népség…

Mit látnak?

Egyértelműen vöröset?

Nem!

Egyik a másik után feláll! Meghajolnak Lan felé és leülnek.

Elismerték királyuknak.

Győztünk!

Vesztettünk…

A landauiak gyűrűje fellazul körülöttünk. Ők őszintén, hangosan éljeneznek. Ha Les bömböl, ködkürt szól a gyülekezőtér fölött, ott más hang nem kivehető.

Most kell oda oldalaznom, most kell, ebben a zűrzavarban…

Most!

Miféle penge akasztja meg az ívet?

Mosh tőre…

Lan!

„Fiam!”

Fiam. Az én fiam… Az én fiam. Az én királyom. Fiam!

Miért?

 

 

11. Eda. Ébredés

 

„Anya!”

– Menj el! Nem akarom, hogy itt legyél! Olyan jó lenne azt mondani: „Nem akarlak többé látni!”

– Felség, azt hiszem a Myladynek még pihenésre van szüksége…

– Maga is itt van, Hakón? Örül a tanítványának? Én igen. Erre neveltük mindketten, hogy a pengéjével az emberiség ellenségeit védje, nemde? Teljes a siker!

– Anya, te nem érted…

– Hakón, közölje ezzel a fiatalemberrel, akár van korona a fején, akár nincs, de persze biztosan van, megosztoznak szépen rajta az igazi mesterével, tehát van, szóval mondja meg neki, hogy a hangját se szeretném hallani. Soha többé.

– Mylady. Kérem, nyugodjon meg! Minden a legnagyobb rendben van. Túl vagyunk a koronázáson, Tizenkettedik Lan az Ark Birodalom törvényes uralkodója. A fia, Mylady. Elértük, amit akartunk.

– Ó, Lord Hakón! Hát nyugodt vagyok én. Nyugodt, mint a kígyó. Egyáltalán nem érzek haragot. Nincsenek érzelmeim. Elértük, amit akartunk, a rend helyreállt a Szektorban, Arknak törvényes királya van, mellesleg az én kibaszott fiam! Mellesleg egy kibaszott őrült, egy kibaszott tömeggyilkos, egy FAJIRTÓ…!!!! …szabadon és büntetlenül kószák De főleg élve! És az élete meg az én kardom közé éppen az én kibaszott fiam tartott egy pengét. Nem érti, Lord Hakón? Két választás van: vagy mindenestül befolyásolja az elméjét, vagy, ami még rosszabb, önként, saját elhatározásból tette, amit tett…

– A királynak bizonyára megvannak a saját indokai. Mylady!

– Mindenkinek megvan a saját motivációja, Lord Hakón! Nekem is, hogy azt kérjem attól, aki egykor a fiam volt, hogy TŰNJÖN MÁR INNEN A SUGÁRZÓ POKOLBA! Ha pedig az a másik a közelembe jön, üzenem neki, hogy tíz körmömmel szedem ki a szemét. És az még csak a kezdet lesz! Tűnjenek már el!

– Engedelmével, Mylady, én maradok. Tájékoztatnom kell önt azokról az eseményekről, melyek az alatt az idő alatt zajlottak, amelyet sajnálatos sebesülése okán, öntudatán kívül töltött…

– A radioaktív ördögöt kell informálnia! – Hakón mondani akar valamit, és nem lenne ilyen formális, ha szabadon beszélhetne. De nem könnyíteni meg a dolgát. Lan elárult, és elárulta az apját, elárult mindenkit. Erre nincs mentség, bármit is akar felhozni a védelmében kiváló pótapja… – Éppen ezért takarodjon maga is a pokolba!

– Engedelmével, Mylady, ezt nem tehetem. Királyi parancsom van, hogy tájékoztassam önt.

– És ha közben fejhangon visítok?

– Engedelmével, Mylady fog hamarabb kimerülni, és akkor én újrakezdem feladatom teljesítését.

– Menjen a pokolba, Hakón! Mondja!

– Tehát, a Birodalmi Gyűlés – miután asszonyom elveszítette az eszméletét, és sebesült lába miatt oly szerencsétlenül esett, hogy a felség alig volt képes tompítani zuhanását, így sürgősen a gyűlés kórházába kellett szállítani –, közfelkiáltással királlyá választotta az ön fiát…

– Hakón, én türelmes vagyok. De ne traktáljon saját magamra vonatkozó hazugságokkal! Egészen más történt ott!

– Engedelmével, Mylady, a Birodalmi Gyűlés minden tagja, és az Őrség is ugyanígy látta. A Régens ekkor szót kért, és indítványozta a Tizenegyedik Lan halála ügyében lezárult vizsgálat újbóli lefolytatását, az ügyben lezárult valamennyi bírósági per eredményének és ítéletének megsemmisítését, a perekben távollétükben elítélt vádlottak jogaiba való visszahelyezését és büntetésének visszavonását, a végrehajtott büntetések esetében az elítéltek jogi rehabilitációját és a hozzátartozók kárpótlását. A dolgok ilyetén szerencsés alakulása után a Régens lemondott, és a Birodalom ügyeit a koronázásig visszahelyezte a Gyűlés kezelésébe.

– Lord Hakón! Ez rendkívül unalmas. El fogok aludni.

– Akkor megvárom, amíg Mylady újra felébred, és akkor folytatom.

– Haaa!

– A Gyűlés ezután jóváhagyta a koronázás előzetesen bemutatott ceremoniális és médiatervét. Ekkor egy kis incidens történt…

– Csak nem pukkadt meg az a…

– Engedelmével, Mylady, nem. Mindössze az történt, hogy a volt Régens, és az özvegy Gilde királyné másnapra tervezett esküvőjét Gilde királyné kérésére elhalasztották az újabb vizsgálat eredményének megszületéséig. Gilde királyné kételyét fejezte ki, hogy a napvilágra került újabb információk fényében özveggyé nyilvánítása jogszerű volt-e.

– Bruhahahahaha! Ne folytassa! Valamelyik Sawn barom ekkor felvettette, hogy ha a királyné kételkedik férje halálában, akkor a Birodalmi Gyűlésnek kutya kötelessége kételkednie a halálesetben, így Lan királlyá választása is törvénytelen. Hahaha! Jól keresztbetett mindenkinek a kisliba!

– Mégsem volt talán eszméletlen, Mylady? Pontosan így történt, azonban a Korelnök figyelmeztette a Gyűlést, hogy a Birodalom törvényeinek értelmében, ha a király bármilyen okból öt évig nem látja el uralkodói kötelességét, a Gyűlésnek jogában áll új királyt választani, akár a Dinasztián kívüli személyekből is. Szerencsére, mutatott rá a Korelnök, a választás az áldott emlékű előző király egyenes ági leszármazottjára esett, így minden jogi és dinasztikus szempontból megalapozott. Tizenegyedik Lan, még ha élve, és szellemi képességeinek teljes birtokában kerülne is elő, további trónigénnyel nem léphet föl…

– Na, ekkor pukkadt meg a…

– Engedelmével, Mylady, továbbra sem. A Gyűlés még elhatározta Tiek példás megbüntetését, majd ügyvivői testületet választott a koronázás idejére. Óhajtja az ügyvivői testület névsorát, Mylady?

– Hakón, maga tréfál velem! Ezt jelenteni fogom a királyának!

– Életem Mylady kezében van.

– Folytassa már! Még mindig nem mondta el, hogy mit akar!

– A másnapi szertartás a legutóbbi tieki merénylet miatt rendkívüli biztonsági körülmények és a legfényesebb diplomáciai ceremóniák mellett rendben lezajlott. Őfelségét Tizenkettedik Lan néven az aarkeni püspök királlyá kente és koronázta.

– És? Hakón, én azt akarom hallani, hogy az már nem él, hogy maga, igen maga, Lord Hakón, saját kezűleg forgatta meg a beleiben a tőrét!

– Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom önnek, Mylady.

– Akkor mit akar még?

– Informálni a jelenlegi helyzetről és a holnapi programról.

– Jelenlegi helyzet? Kiszolgáltatva és tökéletesen vakon fekszem valahol. Éktelenül fáj a lábam, és nem tudom, hogy ez változni fog-e valamikor. Látni pedig soha többé nem akarok, mert esetleg a szemem elé kerülne valamelyikük.

– Engedelmével, Mylady, nem kiszolgáltatottan fekszik, a lába pedig gyógyultnak mondható, mindössze egy múló ideggyulladás okozza a fájdalmait.

– Múló? És hol múlatom éppen a fájdalmamat?

– Eda bolygón, engedelmével. A királyi vadászkastélyban.

– Ezért volt ismerős a szag… Mit keresünk itt, Hakón?

– Az elrendelt vizsgálat helyszíni szembesítéseket és bizonyítási eljárásokat rendelt el. A Legfőbb Birodalmi Vizsgálóbíró, az arkwen állami rendőrség edai legfőbb parancsnoka és minden, az ügyben személyesen vagy hivatalból érdekelt és még életben lévő személy jelen lesz a holnapi terepszemlén.

– Ezt nem mondja komolyan!

– Attól tartok, asszonyom, ez teljesen komoly.

– Hakón! Ezen a bolygón fejlődött ki a manthorg, és azon a „terepen” ahol holnap szemlét tartunk, mindig is az uralkodó faj volt…

– Tudom, Mylady.

– És?

– Az erdőt igen nagy létszámú bolygóközi gyalogság vigyázza majd…

Nem mondok inkább semmit. Hátha Lan még sincs az uralma alatt. Hátha nem történik semmi holnap, csak lezárul a vizsgálat, és mindenki hazatakarodik.

Nincsenek illúzióim. Ez hát a csapda, ahol egy csapásra minden kényes szereplő eltüntethető majd azokban a feneketlen gyomrokban, és ahol Ark újdonsült királya hivatalosan is holttá nyilvánítódik. Mindent megnyert. Nem tudunk ellenállni.

És Lannak, ha befolyásolás alatt áll, ha nem, még jó képet is kell vágni a dologhoz.

Hakónnak is.

Vagy úgy fog látszani, mintha jó képet vágnának.

Holnap a manthorg nagy zabálást fog rendezni.

Én leszek a főétel.

Mégiscsak beszélni kellett volna a fiammal…

 

 

12. Eda. Az Út vége

 

A halála előtt, azt mondják, még a legmakacsabb istentagadó is megbicsaklik az ő hitetlenségében.

Ma meg fogok halni, de nem érzek semmi ilyesmit.

Talán a tudat, hogy manthorgeledel lesz belőlem, megerősíti a túlvilág nemlétezésébe vetett hitet.

Ez is hit.

Vajon mit hisznek a többiek?

Ez a szegény kisliba, akinek lágy, finom, nálamnál sokkal egyértelműbben nőies illata olyan észrevétlenül körülleng mindenkit a siklóban? Sejti, hogy megásta saját sírját tíz nappal ezelőtt a Gyűlésben a Bomlott megtagadásával? Valószínűleg nem lenne most itt, ha beleegyezik abba a házasságba…

Valamikor irigyeltem és talán gyűlöltem szegényt, oktalanul, ostobán, most csak sajnálom, hogy el kell pusztulnia…

Ahogy a fiammal egymást nézték az ülésteremben… Talán még lehetett is volna valami kettőjük között. Ez a Lan megadhatta volna neki azt a szerelemet, amit az a másik nekem tartogatott. És amit eljátszottam…

Most megfizetek érte.

Hakón tudja, hova megyünk, tudja, mire képes a manthorg, és azt is tudja, a Bomlott képes irányítani a dögöket, mert ha nem lenne képes, nem jönne most velünk, és nem cseverészne a fiammal olyan fesztelenül… Hakón viszont a Bárkájában hisz, hogy emlék lesz belőle a népe számára. És az is lesz. Boldogan hal meg ma.

Én nem.

Landaui bajtársaim is tudhatják, mi vár rájuk, úgy hallgatnak, mint a bevetések előtt. Marnn a kártyáit pörgeti. Nem fogják olcsón adni magukat, de ez ebben az esetben nem számít. Ők a királyságban hittek, Lanban hittek. Az ő istenük meghalt ezelőtt nyolc évvel…

Lan, aki úgy cseveg az apja gyilkosával, mintha az egy rég nem látott, jóságos nagybácsi lenne. Miben hisz ő, szegény kisfiam? Jobb lenne tudni, hogy a Bomlott irányítása alatt áll, jobb, mint azt hinni, áruló. Hogy ugyanabban hisz, mint egykori tanítója. Tanító… Kicsi Lan…

Aki sohasem létezett, aki már tízéves korában sem volt más, mint a Bomlott.

Ő, tudom, a hatalomban hisz.

Az ő hite a legerősebb a társaságban…

 

*

 

Ez a magamra kényszerített vakság most jó. Vezetnek, és én megyek, védtelenül, fullánkjavesztett darázs: a Páncélt és a Sisakot meghagyta, de elvetette a fegyveremet, mondván, úgyis gyönge vagyok még a hadakozásra…

Tényleg gyönge vagyok.

De nem a lábam miatt.

Elhagyott az erőm.

Enyhe lejtő, még a szöge is ismerős…

Fű recseg a talpak alatt, azt a hamut régen benőtte már, bár nem hallani fák susogását, az erdő nem tért vissza.

– Kérem a nyomozó és vizsgálóbíró urakat, kezdjék meg a helyszíni szembesítéseket! – A hangodért meg tudtalak volna ölni, te…! De minek? Most már minek?

– Kérem a lordokat, pontosan mutassák, hol látták a királyt utoljára.

Ezek a vakbuzgó, tudatlan bürokraták!

Azt hiszik, majd ők kiderítik az igazságot.

Akkor sietniük kell.

Hallom őket. Távoli sikolyok, amint elérték a katonaság vonalát, senki sem hallja itt ezek közül, a siklók felől a panaszos rádiócsipogását pedig valószínűleg a Bomlott elmetrükkje fedi el.

Hallom már a földet kaparó karmok csak vakok által érzékelhető hangját.

Nem is túlságosan nagy falka…

– Darázs! – Hakón suttog. Először szólít így. – Kérem, bocsássa meg, ha megsértettem valaha…

– Maga is hallja őket, Vándor? Köszönöm. Kérem, hogy maga is bocsássa meg a nyersességemet és az igazságtalanságaimat. Maga volt a leghűségesebb és a legvitézebb harcostársam. Ha létezik Tökéletesség, maga annyira közelítette meg, amennyire emberileg lehetséges. A Bárkán fog utazni örökké.

– Köszönöm, Darázs! A Tökéletesség az öné – a fiában érte el.

– Ugyan! Hiszen elárult mindent!

– Ön így látja. De a felség nem árulta el az elveit, az adott szavát…

– Akkor befolyás alatt áll.

– Nem hinném.

– Mindegy, akkor is késő. Azok az elvek most a halálba viszik.

– Meglehet. Jó volt önnel harcolni, Darázs!

– Hát itt vagytok, kedveseim! – Ezt az undorító hangot!

De most legalább tudom, merre van.

Nincs is túl messze…

„Engem akarsz, szajha! Segítek! Láss, mérges kis szeretőm! Még ha nem is akarsz! Az én szememmel láss! Most önként adom a fényt, nem kell elvenned!”

Nem!

Körben, a kráter peremén, végestelen-végig, várnak, fogókarjaikat pattogtatják. Egy perc alatt vége lesz.

De előbb kivájom a szemét…

– Ostobák, azt hittétek, legyőzhettek engem? Eddig csak a trón lábánál állhattam, de most az enyém!

„…Ne küzdj velem, ostoba kölyök!”

„Erősebb vagyok nálad, tanító!”

„De nem vagy erősebb az én szépséges, engedelmes szövetségeseimnél!…”

„Elég ebből. Takarodjatok kifelé az agyamból! Undorodom tőletek!”

– Undorodsz, Darázs? Mégis az enyém lettél. Sikoltoztál alattam! Megnyíltál előttem… Mindent neked köszönhetek! A te nagy szerelmednek… Te is undorodsz, királyném? Ezt a pojácát szeretnéd inkább? Ne sápadj, ISMEREM MINDEN GONDOLATODAT! Egy lépést előre, kedveseim!

Uralja őket! Engedelmeskednek!

– Azt hittétek, feladtam volna a kutatást? Ez… a legnagyobb hatalom a Galaxisban. Az abszolút fegyver. Ti lesztek az elsők, akik megtapasztaljátok a valódi erejét!

– Te tapasztalod meg, barátom!

Ez a hang! Nem lehet!

Ragacsos szalagok! Repülök. Mennyi nézőpont!

Fészek!

„Üdvözlünk, Darázs ember!”

„Fészek! Fészek! Hát élsz?”

„Élünk. Megtudsz mindent. Most láss! A Pusztítóknak vége!”

Igen! Áldott, halálból visszatért barátom!

Kavargó ízelt testek, lábak, szárnyak és rágok! Rovarciklon a Bomlott körül. Egyre szűkül.

Ilyet még nem látott emberi szem.

Szétszórják őket. És Lan, Hakón, Gilde és a lordok biztonságban lógnak a levegőben – és velem együtt nem értenek semmit!

Azaz… Lan tudta. Tudnia kellett.

Úgy megpofozom, hogy hótta napjáig emlegetni fogja!

Ez volt az ő csapdája. Övé és… Nem szabad elájulni!

Valaki leereszkedik a levegőből a csituló kavargás fölé. Kámzsás, hatalmas alak. Nem látszik az arca, de az ő hangját hallottam.

És ez nem lehet! Nem lehet! Eszemet vette a halálfélelem.

De nem élhetne a Fészek sem.

Ezek együtt…

Ha hátraveti a kámzsáját…

Igen…

Nem lehet… A szemei… Összetett szemek… Ez csak egy rémálom! Fel kellene ébredni!

– Lan! Szerelmem!

– Igen, Darázs! Láttok engem? Látsz te is, barátom?

– Lan! Nem lehet! Megöltelek!

– És megvakítottál! Most mégis élek és látok. És végignézem a halálodat!

– A darazsaid nem fognak bántani!

– Erre nem vennék mérget. De nem lesz rá szükség. Megteszik a kis barátaid. Én csak segítek nekik.

Lefelé lendül az indákon, csak egyetlen vágás. A vér a fogyatkozó manthorgokra freccsen. Nem tagadják meg magukat. Egy pillanatig sem tartott…

 

*

 

Úgy ülünk a körben, és úgy néznek Lanra, az én pici fiamra, a királyukra, mint a másodosztályú bűnügyi történetek végén az életben maradt szereplők, akik a nagy detektív magyarázatát várják. Én is úgy néznék, ha nem az ő szemével látnék…

Többnyire Gilde hercegnőt…

Mi lesz itt? A fiam apjának felesége, mint a menyem… De nyilvánvalóan a bús özvegy szeme is többet időzik a szememben, a Szememben – Jaj, de bizarr! –, mint illenék.

Ezek egymásba szerettek…

Soha jobbat!

– Barátaim! Bocsássátok meg, hogy nem fedtem fel az igazságot korábban, de nem láttuk más módját, hogy a Régenst kicsalogassuk Aarkenből. Most mindannyian az ő szájából hallhattátok az igazságot, és nem álltatok a tudatbefolyásolása alatt. Így van, jó uraim?

– Igen, felség!

– Mindig mondtam, hogy nem lehet igaz!

– Mert a leghangosabbnak mindig igaza van, Les!

– Uraim! Úgy mondom el, amit egyelőre tudnotok kell, ahogyan apa mesélte el nekem álmomban azon az éjjelen, amit Marnn bácsinál töltöttünk. Bocsássatok meg, hogy hallgattam erről, de apa meggyőzött, hogy ne szóljak senkinek. Abban biztos voltam, hogy a Mester elméjébe a Régens nem képes behatolni, de anya, benned nem voltam biztos. Valamikor összehangolódtatok… Csúnya dolog volt, de egyetlen pillanatig sem volt senki veszélyben… őt leszámítva. A Fészek ott volt a közelben. Igen, a Bírót és a vizsgálókat ért baleset sajnálatos, de szükségszerű volt, a Fészek csak titeket mentett ki… Tehát, abba a döfésbe, amit apám kapott, általában belehalnak az emberek, azonban mi, de Lorianok szívós népség vagyunk, ahogy azt Les bácsi is megjegyezte apa teste fölött. Nem kell restellkednie, Les bácsi! De apának így sem volt esélye: talán túlélte volna a döfést, ha kórházban kezelik vele, de semmiképpen sem Eda erdejében vagy szavannáján… vakon. Azonban, amikor eszméletre tért a hamuban, az agyát megütötte egy telepatikus segélykiáltás. Tudta, mi az, hiszen ő is anya Szeme volt, vette az üzeneteit, először azt is hitte, anya az. Ezt az üzenetet azonban nem tudta azonosítani, megérteni is alig, de egyértelműen neki szóltak a képek. Te voltál rajtuk, anya, és én… kisfiúként. Csak annyit tudott, hogy a hamu alól jön a hívás, kaparni kezdett, ahogy ereje és a vérveszteség engedte, és egy félig beomlott járatból kiásott egy kifejlett és megtermékenyített királynőt, ahogy a Fészek nevezi, Emlékezőt. Így kezdődött. Továbbra is szerencséjük volt, a bombázás messzire űzte a manthorgot a krátertől, így túlélték a kritikus első napokat egy gyökérszövedékben. Apa talpra állt, és táplálni tudta az Emlékezőt, aki helyette látott, és megmutatta milyen gyógynövényekre van szüksége a sebeire. Kirágta a halott szövetet, és fertőtlenítette a nyálával… Amint erőre kaptak, az erdő mélyére húzódtak, apa megépített egy kezdetleges Fészket, az Emlékező lerakta első petéit, és amikor a kifejlett Dolgozók kibújtak a bábból, minden könnyebb lett. Addig is mérhetetlenül sok dolgot megtanultak egymásról, egymástól… Például, hogy a Fészek képes a nagytávolságú telepátiára. Téged nem értek el, anya, tudjuk miért, de elértek engem… álmomban. A többit nagyjából tudjátok, mert nem itt zajlott, Edán, hanem szerte a Szektorban. A Fészek itt csak élt, szaporodott, átalakult… és Apával készültek a leszámolásra…

– Ez egy szép történet, felség, de mi az a fészek?

– Ász már mondta, de én ezt a tudatbefolyásolásos dolgot nem értem…

– Akkor most ki a király?

– A Fészek az…

Na, ez az, amire már nem vagyok kíváncsi. Kérdéseim nekem is vannak, de másnak szeretném feltenni. Annak, aki a titkos folyosó kijáratánál vár.

Szerencsére a kastélyt nem alakították át.

 

*

 

– A szemed…?

– Két módosított Fürkész. Kényelmesebb így, ad valami térlátást. Nem tetszem neked?

– Mondtam ilyet? Csak kíváncsi voltam. Én is szeretnék ilyeneket…

– Akkor velem jössz?

– A pokol fenekére is.

– Akkor mire várunk?

– Nem köszönünk el a gyerekektől?

– Most nem sok kedvem lenne az özvegyemtől búcsúzkodni… Eljönnek még, ne félj!

– Igaz. Az unokáimat szeretném itt felnevelni, Edán…

– Nem vagy még fiatal nagymamának?

– Egy több mint kétszáz éves hölgynek nem illik firtatni a korát, felség! Hát semmit se tanultál Ponthartól?

– Ki az a Ponthar? Az lesz a legjobb az egészben, hogy nem kell törődnünk többé az etikettel.

Illetlenül és boldogan, míg meg nem halunk!

 

 

Epilógus

 

Erdő. Levelek. Ágak. A törzs. Tisztás. Fű. Magas, ősz, hosszú hajú férfi. Szeme helyén összetett rovarszemek kupolái. Kezében nagy csokor mezei virág. Szirmok, virágpor. A nektár íze. Szabálytalan szikladarab, egyik oldalán lecsiszolva. Betűk.

 

*

 

An Oven, a Darázs. Többet élt, mint évei száma. Többet látott, mint a látók.

 

*

 

Virágok a szikla mellett. „Hát ez a vége, barátom. Ennyi az emberélet. Nemsokára követem én is.” „Itt van bennünk, Lan ember. Az Emlékezők megőriznek mindent, amit elmúlása pillanatában át tudtunk venni.” „Persze, még beszélhetek is vele… De az nem ugyanaz. Valójában veled beszélek.”„A kő, Lan ember?” ,,A kő beszél. Tovább, mint én. Addig, amíg a betűk le nem kopnak róla. Még azután is, mert nem is a betűk beszélnek. Az beszél, hogy egy ember fekszik alatta, és hogy ezt a követ pontosan odatették. Azt mondja a kő, arra, aki itt nyugszik, érdemes emlékezni. De ti nem temetitek el a halottaitokat… Nem is volna értelme…”

 

*

 

Ezekre az emlékekre különösen vigyázz, Emlékező! Elmondják majd minden generációban, hogy miért is fontos fajunknak a Szövetség. Még akkor is, ha nem sikerül újra megtalálni a hangot egymással a semmin keresztül.

Most még együtt emlékezünk, a Fészek vagy, de hamarosan kiszakadsz belőlünk, és először történik meg fajunk történetében, hogy az Emlékezők különböző emlékeket gyűjtenek majd, hogy a Fészek nem Egy lesz. De ez az emlékdarab, Darázs ember emléke, közös lesz minden új Fészekben, minden bolygón, ahová a Szövetség szólít.

 

 

 

Szerzőnkről

 

Antal József

 

1965-ben született, civilben vegyészmérnök és PhD fokozatot szerzett biokémiából. Bár a fantasztikummal már kiskamaszként – akkor még egyoldalú – szerelembe esett, alkotó tevékenységbe csak viszonylag későn, huszonéves korában kezdett a zsánerben, és műveit sokáig nem is szánta a nyilvánosságnak. A szatirikus hetilap utolsó három évében karikaturistaként a Ludas Matyi külső munkatársa volt. A régi Galaktika egy novellapályázatán közlésre érdemesnek találták egyik írását, mely döntés láthatóan a magazin azonnali vesztét okozta, így a novella publikálásra sohasem került. A zsáner féltése oda vezetett, hogy egészen a kilencvenes évek végéig kísérletet sem tett művei publikálására. Első elbeszélése, melynek 1999-ben a Preyer Hugo-díjat is odaítélték, az InterPress Magazinban látott napvilágot. A következő évben egyperces novelláival megnyerte az rpg.hu novellapályázatát, így azok az Álmodók című kötetben jutottak el az olvasókhoz. A Galaktika újjászületése után félve ugyan, de jelentkezett íróként. A több mint tíz éve fiókban pihenő „Justitia” akkor még kisregény változata 2005-ben jelent meg folytatásokban, és az év közönségdíjasa lett. A magazin fennmaradásán felbátorodva a szerző azóta több novelláját is publikálta. 2006-ban jelent meg Diagnózis című regénye, mely Zsoldos Péter-díjat nyert. Az Euroconon 2008-ban Bátorítás Díjjal jutalmazták. Az AVANA Egyesület tagjaként 2008 nyarától szerkeszti és illusztrálja az Egyesület tehetségkutató antológiáját. Magánkezdeményezése, a Terra projekt szintén kezdő írók támogatását tűzte ki célul, de nem csupán a szigorúan vett SF alzsánerből, hanem a fantasztikum egészéből merítve.

 

 

Table of Contents

Első könyv Az igazság lánya

1. Ébredés

2. Úton

3. Ed-Wen. Törvény

4. Ed-Wen. Tudás. Lan

5. Ed-Wen. Tudás. Fészek

6. Ed-Wen. Tudás. Boszorkányság és kardok

7. Ed-Wen. Döntés

8. Ed-Wen. Erő

9. A Ház. ítélet

Második könyv A Renegát

1. Ébredés

2. Úton

3. Eda. A kormányzó

4. Eda. Esti és más mesék

5. Eda. A mesék vége

6. Eda. Bogne falu

7. Eda. Emlékek

8. Eda. Gyertyák

9. Edai űr

10. Eda. Sötétség

11. Eda. Kísértés

12. Eda. Kárhozat

Harmadik könyv Az Anyakirályné

1. Ébredés

2. Úton

3. Léleklátó

4. Bizonytalan nyomok

5. Bizonytalan tervek

6. Korrupció

7. Aarken. Beszorítva

8. Aarken. Várakozás

9. Aarken. Parádé

10. Aarken. Birodalmi Gyűlés

11. Eda. Ébredés

12. Eda. Az Út vége

Epilógus

Szerzőnkről