Utószó
A finnek végül elbuktak. Dávid és Góliát harcában csak ritkán győz a gyengébb fél. A háború véget ért, de a szabadságukért küzdő finnek mikor kénytelenek voltak tűzszüneti tárgyalási delegációt küldeni Moszkvába, akkor is összeszorított fogakkal küzdöttek március 6-tól-15-ig, a fegyverletételig.
1940. március 13-án 11 órakor minden fronton elhallgattak a fegyverek.
A finn hadsereg összlétszáma nem érte el a 250 000 főt. A finn hősi halottak száma mintegy 25 000 fő volt, s a sebesültek száma mintegy 45 000 katona lehetett. Az oroszok hallgattak a veszteségeikről, de a szakértők az ember veszteségüket 200 000 főre becsülték. Drága árat fizettek a nagyra vágyó terveikért.
A finn katonai ellenállás végül is elérte célját, Finnország független és szabad ország maradt, a magyar önkéntes alakulat segítségével.
Mannerheim marsall a finn hadsereg parancsnokának szavaival búcsúzunk el, a bátor, magyar önkéntesektől:
„A mai napon, amikor elhagytátok Finnország földjét, még egyszer köszöne-tet mondok nektek férfias elhatározásotokért, hogy testvérnépeteknek, a finneknek a szükség órájában segítségére jöttetek, s készségetekért, mellyel itteni feladataitokat teljesítettétek. Örömmel szolgált, hogy benneteket katonailag jól fegyelmezett, jó csapatot oszthattam be hadseregünkbe. Saját kívánságotokra a béke megkötése után is visszatartottalak a tűzvonalban. Igen örülök, ha Finnország védelmezői közt eltöltött időtök hasznos volt részetekre, s benneteket új tettekre serkentett.
További életetekre sok sikert kívánok nektek, a magyar testvérnépnek pedig fényes és boldog jövőt!”
Kémeri-Nagy Imre, százados
A téli háború harcai fényképeken
Carl Gustaf Emil von Mannerheim, marsall
•S>
Finn katonák téli felszerelésben
Finn katonák
Csoportkép egy ritka, „békés” pillanatban
Kémeri-Nagy Imre, finn tolmácsnő, Balogh József
Héjjas Iván és Kémeri-Nagy Imre
Abaffy László, hadapród
Balogh „Tuta” József, hadnagy fényképe...
Születési 4$4Y.
év és hely:
ZczfajzicitÁz/o/cS,
Illetőségi
hely:
*31
fcasrui&Sa:
Avatási
mi
Mily ki
tüntetések
viselésére
jogosult
Érvényes rí. ícEí.Jj. évre.
Igazolom, hogy
kit.# gy*,.
Kiállíttatott 19Á
.....teljesít tényleges szolgálatot.
&
iák aláírása.
.és katonakönyve
Balogh József, hadnagy díszegyenruhában
Egy önkéntes levele Finnországból
LSheJttjan n/fni ja osoitg; >
ÁPOSTIA 'JjjOwt- 'fvüttfclr IÁ/\AAMJ2/
Maamme miekoin varjelimme
au ralié nyt astutaan:
sama meille, hurmehessa
vaiko hiessá kastutaan
Szüleinek szóló képeslap Finnországból
AVI. / 7
l%djLé ít flulúi'VK ,
(nnt
£)lvi£- (rfl
j£(/wrtl rfjnrwU/tA/vi
/Irmafaw'' [topd MmM
)fe lnik i
/kküüWL}
W/no/iwizj a
/vmmM &; /
m ttijjXCíMi fáid yyyitr-
fa' ’ J rnJÍ^A kifóhWf •
Nyugdíjasként fiával calgary-i otthonában
Békássy Vilmos, hősi halott zászlós
Pirity Mátyás, hadnagy
Kémeri Nagy Imre századost és a hazatérő magyar különítményt Oscar Enckell finn altábornagy búcsúztatja a kikötőben