Az Árulók mezeje

Csak egyvalaki nem örült a koronázásnak, mégpedig a francia király.

Franciaországban szokás volt a trónörököst még a király életében megkoronázni, ezzel biztosítani az örökségét, ezért Henrik megkoronázásán nem is lepődött meg. De mi a helyzet Margittal? Hogy képzeli Henrik, hogy a fia feleségét nem koronázza meg?

Lajos ezért megtámadta Vexint: mivel Henrik szemlátomást nem tekintette Margitot a fia feleségének, így nem formálhat jogot a hozományára sem.

Henrik úgy döntött, egyszerűbb lesz Margitot is megkoronázni, mint szembeszegülni Lajossal, és újra háborúba indulni. Nem engedhette meg magának, hogy elveszítse Vexint.

Míg Franciaországban volt, a roueni érsek látogatott el hozzá, és azt az üzenetet hozta a pápától, hogy béküljön ki Becket Tamással. A vitájuk lehetetlen helyzetet szült. Az angliai egyházvezető évek óta száműzetésben él, ami nem tetszik a pápának. Becket szívesen foglalná el újra pozícióját, de a királynak kell visszahívnia. Amennyiben ez nem történik meg, a pápának nem lesz választása, kénytelen lesz kiátkozni Henriket.

Henrik úgy tett, mint akinek gondolkodnia kell a dolgon. Láthatná újra Tamást! Ez a kilátás boldogsággal és számára érthetetlen izgatottsággal öntötte el.

Remek hangulatban búcsúzott Lajostól, mielőtt visszaindult Angliába.

– Holnap a ti kis tolvajotok végre nyugodtan alhat.

– Az ég szerelmére, Henrik, milyen tolvajról beszélsz?

– A mi kis canterburyi érsekünkről – felelte Henrik.

– Bárcsak inkább a miénk lenne, nem a tiétek. Ideje lenne megbékélni vele, Henrik. Nagyon hálás lennék érte.

Hajnal volt, a találkozót az úgynevezett Árulók Mezejére beszélték meg.

Franciaország királya, aki a közelben maradt, kijelentette, hogy nem vesz részt a találkozón, mivel jól tudja, hogy megindító lesz mindkét félnek.

Henrik néhány lovagjával előrelovagolt a mezőre, ahol addig várt, míg meg nem pillantotta a jól ismert férfit két barátja társaságában.

Uramisten! – gondolta Henrik. Ez lenne hát ő? Hisz régen oly pompásan mutatott lován, hosszú szőrmekabátjában. Az évek nem bántak kegyesen vele.

Megsarkantyúzta a lovát, hogy régi barátja elé lovagoljon.

Tamás hasonlóképp tett, és egyszer csak szembetalálkoztak.

– Tamás – mondta Henrik remegő hangon.

– Királyom.

Henrik leszállt a lováról, Tamás úgyszintén. Henrik széttárta karját, és megölelték egymást.

– Tamás, olyan rég nem láttalak!

– Öt éve – felelte az érsek. – Hosszú idő ez távol az otthonomtól.

– Gyakran gondoltam rád és a régi szép időkre. Sosem nevettem annyit, mint akkor veled. Miért szálltál szembe velem? Miért nem lehetett az, amit kértem?

– Mert érsek voltam, így először Isten előtt kellett felelnem.

– Azt szerettem volna, ha a legmagasabb kitüntetésben részesülsz.

– Ezt a kitüntetést nem tőled kell megkapnom.

– Micsoda gondokat okoztunk mi egymásnak! Henrik fiam állandóan téged emleget. Úgy tűnik, megbabonáztad a fiút.

– Örülök, hogy továbbra is kedvel engem.

– Nem olyan könnyű elfelejteni téged. Gyere vissza Angliába, Tamás.

Canterbury túl sokáig maradt érsek nélkül. Visszakapod a birtokaidat.

Tamás szomorúan mosolygott. Jól ismerte Henriket. Már a múltban is sokszor tett ígéreteket érzelmesebb pillanataiban, melyeket később nem tartott be. Mégis élvezte a társaságát, hiszen régen annyira szerette.

– Gyakran eszembe jutott – mondta Henrik –, hogy elzarándokoljak a Szentföldre. Ha erre sor kerülne, Henrik fiamat rád bíznám.

– De hisz már majdnem felnőtt ember, önálló akarattal.

– Jót tenne neki, ha istápolnád még egy kicsit, míg én hadjáraton leszek a hitetlenek ellen.

Elhagyni Angliát, Normandiát, Anjout, Aquitániát? Henrik erre képtelen lenne, hisz egész életének ezek a területek adnak értelmet.

Szerette volna azonban megmutatni Tamásnak, hogy mennyire szereti, és hogy újra bízik benne.

– Nem fogadhatnék el egy ilyen világi feladatot – mondta Becket. – De ha szeretnéd, elláthatom tanácsaimmal a fiatal királyt.

– Tamás, gyere vissza! Felejtsük el az ellentéteinket. Gyere vissza most azonnal.

– Jó vagy hozzám, Henrik. Bizonyos püspökök azonban hibát követtek el. Senki más, csakis a canterburyi érsek koronázhatja meg a trónörököst. Azoknak, akik hibát követtek el, felelniük kell tetteikért.

A király elszántsága kicsit megingott e szavak hallatán.

– Úgy gondolom, hogy Anglia királyaként bárhol és bárkivel megkoronáztathatom a fiamat. Emlékezz csak, hogyan koronázták meg nagyapámat és dédnagyapámat.

– A Hódítót Yorki Alfréd koronázta meg, hisz akkor nem volt canterburyi érsek. Stigandot nem kapta még meg a palástját a pápától.

Ami pedig I. Henriket illeti, megkoronázásakor Anzelm száműzetésben volt. Hereford püspöke koronázta meg, mint Anzelm képviselője, és amint az érsek visszatért az országba, újra meg kellett koronázni.

– Ez igaz – felelte Henrik. – Akkor hát koronázd meg újra a fiamat, és ezúttal a feleségét is, különben Lajos vérig lesz sértve.

Tamás letérdelt Henrik elé, de a király lehajolt és felemelte.

A két férfi megölelte egymást. Újra kibékültek.