Szavasshy Vilmos
SZERKESZTŐ, ANKH-MORPORKI HÍRLAP
„Az Igazság Szakaddá Tesz”
Ankh-Morpork, Smukk utca,
e-mail: SZV@Hirlap.AM
Valaki áthúzta a „k" betűt a „Szakaddá”-ban, és kézzel fölé írt egy „b" betűt.
Hirtelen, különös ötlet volt...
Hányféleképp lehet megvívni egy háborút?, tűnődött Mari. Most már vannak kattjaink. Ismerek valakit, aki leír dolgokat. A világ változik. Az önrendelkezésre törekvő merész kis államok... hasznosak lehetnek a saját terveket szövő nagyhatalmak számára.
Itt az idő, hogy megragadjuk a sajtot.
A falat bámuló Mari arckifejezése számos fontos személyt megrémíthetett volna. És azok még jobban elkezdtek volna aggódni, ha látják, hogy a következő pár órát írással tölti; mivel arra gondolt, Csuhás tábornoknő nem véletlenül jutott fel olyan magasra a ranglétrán. Nem azért sikerült neki odáig elérnie, mert ostobán viselkedett - és ha a példáját követi, az az ő számára is előnyös lehet. A jegyzetfüzet egész tartalmát lemásolta, aztán egy régi lekvárosüvegbe dugta, lezárta, majd elrejtette az istálló zsúpfedelébe. Megírt pár levelet is. Aztán elővette az egyenruháját a szekrényből, és kritikus szemmel megvizsgálta,
A külön az ő számukra készíttetett egyenruhák egy bizonyos járulékos, különleges sajátossággal is rendelkeztek, amit csak... lányosként lehetett volna jellemezni. Több volt rajtuk a paszomány, jobb volt a szabásuk, és nadrág helyett egy hosszú, fenékpárnás szoknya tartozott hozzájuk. És á csákóikon tollak is voltak. Az ő egyenruhafelsőjén őrmesteri csíkok díszelegtek. Az egész egy vicc volt. Nők őrmestere. Végül is a világ a feje tetejére állt.
Kabalák voltak, szerencsetalizmánok. És talán mindenkinek pontosan a MarmadukPjotrAlbertHansJózsefBernárdWilhemsberghercegbe való masírozás viccére volt szüksége. De talán ha a világ a feje tetejére áll, akkor egy vicc is fejjel lefelé fordítható. Köszönöm, Csipás, még akkor is, ha nem tudtad, hogy mit tanítasz nekem! Ha nevetnek rajtad, akkor elővigyázatlanabbakká válnak, Ha elővigyázatlanabbak, akkor lábközön tudod rúgni őket
Megszemlélte magát a tükörben. Eddigre a haja épp annyira nőtt meg, hogy kényelmetlenséget azt okozzon, viszont még ne legyen vonzó látvány, szóval csak átkefélte, de tovább nem törődött vele. Felvette az egyenruháját, de a szoknyát a nadrágjára húzta rá, és közben próbálta elhessegetni a kényelmes érzést, hogy épp nőnek álcázza magát.
Tessék. Tökéletesen ártalmatlan benyomást keltett. A két széles pengéjű karddal felövezve és a hátán átvetett lovassági számszeríjjal már némiképp kevésbé tűnt ártalmatlannak, különösen akkor, ha valaki tudta, hogy a fogadó dartstábláinak kellős közepén ékeskedő mély lyukak a folyamatos gyakorlás eredményei.
Végiglopakodott a termen a fogadó belső udvarára néző ablakig. Pali egy létrán állt, épp újrafestette a cégért. Apjuk alul tartotta a létrát, és iránymutatásokkal látta el a maga szokott módján, azaz egy-két pillanattal azt követően, hogy már elkezdte csinálni azokat, amiket utóbb javasolt neki. Pisla pedig - akit A Hercegnőben csak Mari nevezett így, és csak ő tudta, miért - a közelben állt, Jancsikát tartotta. Kedves összképet alkottak. Mari egy pillanatig azt kívánta, bárcsak lenne egy medálja.
A Hercegnő kisebb volt, mint gondolta volna. De ha az ajtajában, kivont karddal kellett volna megvédeni, akkor az ember már elkésett. Az apró dolgokkal való törődés a nagy dolgokkal való törődéssel kezdődött. És talán a világ maga sem volt elég nagy.
A következő szövegű üzenetet hagyta az öltözőasztalkán: „Pisla, remélem, Jancsikával jól érzitek magatok nálunk! Pali, viselj gondot apára! Apa, soha nem kértem tőled fizetséget, de most szükségem van egy lóra. Igyekszem visszaküldeni. Szeretlek mindannyiótokat. Ha nem jönnék vissza, égessétek el ezt a levelet, és nézzetek körül az istálló zsúpjában!"
Kilépett az ablakon, az istállóban felnyergelt egy lovat, és a hátsó kapun ment ki. Csak akkor ült fel rá, amikor hallótávolságon kívül került. Majd lelovagolt a folyóhoz.
A tavasz végigsöpört az országon. Sarjak hajtottak ki. Az erdők minden percben tonnányi gerendával növekedtek. Mindenfelé madarak daloltak.
A révnél őr állt. Nyugtalanul szemlélte, ahogy Mari a komp fedélzetére vezeti a lovat, aztán elvigyorodott:
- reggelt, kisasszony! - köszöntötte derűsen.
Á, akkor… itt az ideje elkezdeni. Mari a hökkent férfi elé masírozott.
- Maga okoskodni próbál velem? - követelt választ alig pár ujjnyira az arcától.
- Dehogy, kisassz...
- Őrmester a helyes megszólítás, uram! - dörrent rá Mari. - Próbáljuk meg újból, rendben? Azt kérdeztem, maga okoskodni próbál velem?
- Nem, őrmester!
Mari még előrébb hajolt, hogy az orrukat már valóban csak ujjnyi távolság választotta el egymástól.
- Miért nem?
A vigyor elhalványult. Ez nem azoknak a katonáknak az egyike volt, akire gyors előléptetések vártak.
- Hé? - sikerült kinyögnie.
- Ha nem próbál okoskodni, uram, akkor megelégszik azzal, hogy ostoba marad? - süvöltötte Mari, - De nekem elegem van az ostobákból, megértette?
- Ja, de.,.
- De micsoda, katona?! ,
- Ja, de…hát... de…semmi, őrmester - felelte a katona.
- Helyes. - Aztán Mari biccentett a révészeknek. - Ideje indulni, nem? - javasolta, de ez inkább hangzott parancsnak.
- Páran a népek közül még csak most ereszkednek le az úton, őrmester - mondta egyikük, aki a többieknél gyorsabb felfogással rendelkezett.
Vártak tehát. Ami azt illeti, valójában három személy tartott feléjük. Az egyik közülük Maladikta volt, talpig egyenruhában.
Mari egy szót sem szólt addig, míg a komp a folyó közepére nem ért. A vámpír úgy mosolygott rá, ahogy arra csak a fajtájabeliek voltak képesek. Amit akár félénknek is lehetett volna nevezni, ha más típusú fogai vannak.
- Arra gondoltam, megpróbálom megint - mondta aztán.
- Megkeressük Zubbonyt - közölte Mari.
- Most már őrnagy - újságolta Maladikta. - És úgy hallottam, örül, mint majom a farkának, mert valami ujjatlan kesztyűt elneveztek róla. Mit akarunk tőle?
- Kiismeri magát a kattok környékén. Tisztában van vele, milyen más módokon lehet még háborúkat vívni. Én meg... ismerek egyeseket - felelte Mari.
- Á! Úgy érted, „eskümre mondom, nem vagyok hazudós fajta, de ismerek egyeseket" típusú egyeseket?
- Afféle egyesek jártak a fejemben, igen. - A folyó hullámai lassan nyaldosták a komp oldalát.
9HBÍ ~ mondta Maladikta.
- De azt nem tudom, hova fog vezetni mindez - fűzte hozzá Mari.
- Á! Még jobb!
Ezen a ponton Mari úgy döntött, hogy a vámpír eleget ismer az igazságból ahhoz, ami szükséges a továbbiakhoz. Az ellenség nem a férfiak voltak, vagy a nők vagy a vének, de még csak a holtak sem. Az ellenség az átokverte hülyék voltak, akik minden változatban léteztek. És senkinek sem volt joga ahhoz, hogy hülye legyen.
Odapillantott a másik két utazóra, akik félrehúzódtak. Vidéki parasztfiúknak tűntek rongyos, rosszul szabott ruhában. Tartották a távolságot tőle, és a tekintetüket a komp deszkáira szegezték. De elég volt egy pillantást vetni rájuk. A világ a feje tetejére állt, és a történelem ismételte önmagát. Ez valamilyen oknál fogva hirtelen nagyon boldoggá tette.
- Fel akarnak csapni, fiúk? - érdeklődte meg tőlük derűsen. .
Motyogós igenek hallatszottak,
- Helyes, Akkor húzzák ki magukat! - utasította őket,
- Hadd nézzem meg magukat alaposabban! Felszegni a fejet! Á! Nagyszerű! Kár, hogy nem nagyon gyakorolták a nadrágban járást, és feltűnt, hogy plusz pár zoknikat sem hoztak.
Azok ketten tátott szájjal bámultak rá.
- Mi a nevük? - tudakolta Mari, - Már az igazi nevük, ha kérhetem.
- Öö... Róza - kezdte egyikük.
- Én meg Margó vagyok - mondta a másik. - Hallottam, hogy lányok is felcsaptak, de mindenki csak nevetett, szóval azt gondoltam, jobb, ha úgy teszek, mintha...
- Ó, felcsaphatnak fiúkként is, ha akarnak - mondta Mari. - Szükségünk van néhány jó emberre.
A lányok, egymásra néztek.
- Akkor rendesebben káromkodhatnak - magyarázta Mari. - És a nadrágok is hasznosak. De magukon múlik.
- Rajtunk? - kérdezett vissza Róza.
- Hát persze - felelte Mari. Aztán két kezét a lányok vállára tette, Maladiktára kacsintott, és hozzátette: - Maguk az én kis fiacskáim... vagy nem fiacskáim, ez attól függ... és én a gondját fogom viselni... .maguknak.
És az új nap egy hatalmas nagy hal volt.
VÉGE