Gallow a föld alatti sötét katakombákban sétált Hézag testébe bújva. Ahogy közelebb ért Mama Iaga barlangjához, egy nagydarab, torzképű troll lépett elő az árnyékok közül. Elállta a szellem útját. Rongyos ruhadarabok takarták a testét. Semmiféle látható fegyver nem volt nála, de a mérete és az ereje elegendő volt ahhoz, hogy bármilyen evilági lény végtagjait egyesével tépje le. Nem találkozott még ezzel az idegen nővel, így morogva lépett felé.

- Állj félre! - parancsolta Gallow. - Mama már vár engem.

A troll nem ismerte meg az érkezőt, és láthatólag nem is nagyon érdekelte, mit mond a másik. Egyik bütykös kezével kinyúlt, és megragadta a törékeny nő vállát. Gallow elvigyorodott, mire Hézag teste körül vörös lángaura lobbant. A troll felordított, és rémülten rántotta vissza összeégett mancsát. Gallow rezzenéstelen arccal meredt a metahumánra. Az vinnyogva állt félre az ajtóból, és engedte be az idegent úrnője szentélyébe.

Ahogy a bársonyfüggöny összezárult Gallow mögött, egy rikácsoló hang érkezett az árnyékból, nem messze a sápadt fénnyel lobogó kandallótól.

Nem kellett volna bántanod Albint, kedvesem. - A szavak úgy hangzottak, mintha egy anya szidná engedetlen gyermekét. - Most kénytelen leszek meggyógyítani, miután volt ideje elgondolkodni, hogy mit történik, ha a tűzzel játszik.

Nem kellett volna az utamba állnia - morogta Gallow.

Csak a drága öreganyját próbálta megvédeni - hajolt előre Mama. A gyenge tűz kísérteties fényénél előtűnt a boszorka öreg és ráncos arca.

Gallow tudta, hogy az öreg hárpiának aztán biztosan semmi szüksége nincsen védelemre. Talán ő tudta a legjobban, hogy milyen hatalma van Mamának. Bár most még kénytelen volt engedelmeskedni az öregasszonynak, érezte, hogy közeleg az idő, amikor el kell dönteniük végérvényesen, hogy ki az úr és ki a szolga. Gallow már alig várta azt a napot. Nem állt szándékában elveszíteni azt a küzdelmet.

Mellesleg - folytatta Mama -, Albin bizonyára nem ismerte fel az új... öltözéked. - Elmosolyodott, kivillantva apró, megsárgult, éles fogait. - Egész csinos. Azt hiszem illik hozzád.

Ugye? - mosolygott vissza Gallow. Jobbra-balra illegette magát, hogy megmutassa Hézag alakját. - Bár közel sem annyira megfelelő, mint amilyen Karom lesz.

Hamarosan, kedvesem. Hamarosan. Minden egyéb készen áll?

O'Donnellel és a Lovagokkal? Ó, igen! Még jobban is alakultak a dolgok, mint amire számítottunk - nyújtotta ki a kezét Gallow széttárt ujjakkal, hogy a gyertyafényben megcsillanjon a jegygyűrű. - Valószínűleg a kedves Ian egészen belehabarodott ebbe a csinos kis hölgybe.

Csodálatos - csapta össze Mama csontos tenyerét. Az egész jelenet olyan volt, mint egy kislány öröme, egy zombi színész előadásában. - Már tudom is, mivel lepem meg a boldog párt.

A széke melletti kis asztalról egy fémhengert vett el, és Gallow felé nyújtotta. A szellem előrelépett, hogy elvegye a banya kezéből.

Ebben van a katalizátor a mi kis Pandora szelencénkhez - mondta Mama. - Gondoskodj róla, hogy megfelelően használják. O'Donnel és az ő lova- gocskáinak a terve felül fogja múlni a legvadabb álmaikat is. Kár, hogy nem láthatják, ahogy beérik a munkájuk gyümölcse.

És akkor végre megkapom Karom testét? - kérdezte Gallow.

Igen, kedvesem. Bizonyára nem fog gondot okozni, hogy megtaláld. Történetesen úgy hiszem, ő fog felkeresni téged.

Jó - suttogta Gallow.

Ne mondják rólam, hogy nem gondoskodom a gyermekeim boldogságáról - tette hozzá Mama gonosz vigyorral. - Most pedig siess vissza a „férjedhez". Gondolom már epekedve várja a jövendőbelije válaszát.

Hézag arcán lassan elégedett vigyor terült szét, majd meghajolt és kihátrált a szobából.

Mama visító hangon felkacagott.

Hamar, nagyon hamar - rikácsolta, majd mikor Gallow már messze járt, suttogva tette még hozzá, hogy csak ő maga hallhatta.

Hamarosan eljön az én időm.

A Lowell-Lawrence negyed, vagy ahogy a helyiek nevezték az L-zóna, sokkal jobb napokat is látott már. A környék már közel száz éve egyre csak hanyatlott. Ahogy a Boston metroplexum kialakult, a külső kerületek, mint a Rox és az L-zóna, hivatalosan is az értéktelen besorolást kapták. Túl körülményes lett volna a rendfenntartás, és túl drága a felújítás. Ahogy a helyiek magukra maradtak, kénytelenek voltak a tőlük telhető maximumot nyújtani a túlélésért. Voltak, akiknek sikerült elköltözniük, mások itt maradtak az egyre jobban pusztuló környezetben. A hajléktalan menekültek, törvényen kívüliek, illegális bevándorlók, metahumánok és egyéb, a társadalomból kitaszított egyedek száma egyre csak nőtt az elmúlt években. A kerület kifejezetten nagyszámú orknak adott otthont. Volt, aki ide született, de szép számmal jöttek olyanok, akiket elkergettek a város úgynevezett civilizált részeiről. Az orkok gyorsabban felnőtté váltak és nagyobb volt a születési arányuk is, így hamarosan a környék domináns fajává váltak. Ez különösen hozzájárult, hogy bandák szerveződjenek - belőlük vagy éppenséggel ellenük -, és ezzel együtt az a csekély közbiztonság is semmivé foszlott. Éjszakai lövöldözések és a drogüzlet egyik legvirágzóbb fellegvárává nőtte ki magát az L-zóna.

Karom kevésbé ismerte ezt a negyedet, mint a Roxot, de azért elboldogult. A metroplexumon kívüli térség - ahol nem érvényesültek a törvények - valóságos mennyország volt az árnyvadászok számára. Karom és csapata fenntartott a környéken egy házat vészhelyzetekre, mint amilyen a mostani is. Nem törődtek 288 különösebben azzal, hogy vigyázzanak rá. Egy helyi bandának fizettek, hogy tartsák tisztán. Ha pedig ez nem lett volna elegendő, Karom telerajzolta mindenféle szimbólummal a falakat, és elhíresztelték, hogy erős szellemek őrzik az épületet. Ez persze arcátlan túlzás volt, de a Hatodik Világban senki sem kockáztatta meg, hogy összeakaszkodjon egy mágussal, így inkább békén hagyták a környéket.

Karom kisajátította a nappalit, a csapat többit részének hagyva a konyhát és a két kisebb szobát. Érzett némi bűntudatot, hogy a legnagyobb helyiséget foglalta el, de a munkájához szükség volt rá, így nem nagyon maradt más választása. Boom és Kalapács segített kitakarítani a helyiséget. Kivitték a fém és műanyag hulladékot, majd egy nagy nejlonzsákból elválasztó függönyt rögtönöztek a szoba és a konyha közé. Ez a jelképes határ elegendő volt ahhoz, hogy mindenkit emlékeztessen rá, ne bolygassák Karom nyugalmát, neki pedig valamelyest segített kizárni a zavaró tényezőket.

Szeretett volna mágikus védővonalat húzni az egész lakás köré, de erre egyszerűen nem volt most ideje. Amint lehetősége volt, nyomban munkához látott. Elővett néhány festékesdobozt és egy pár darab színes krétát a zsákjából. A szoba négyzet alakú volt és oldalanként alig lehetett több, mint négy méter. Éppen csak elegendő volt, de most nem volt mód nagyobb helyet keríteni.

Először felfestett egy nagy kört feketével, majd azon belül egy másikat vörössel. A két kör közé négy darab vörös háromszöget rajzolt, ezek csúcsai a négy égtáj felé mutattak. A köztük lévő negyed ívekbe fehér háromszögek kerültek. A háromszögek mindegyikébe a megfelelő hatalom és védő szimbólumot rajzolta, majd mindnek a csúcsához egy-egy gyertyát állított.

Kívülről csak annyi látszódott, hogy mindenféle jellel rója tele a padlót. Némi rendszert is fel lehetett benne fedezni. Ezután azonban újabb körök és rúnák következtek, majd egy hatágú csillag, melyben akár fekve is elférhetett. Mindeközben Karom mély transzban volt. A vonalak tökéletes egyenessé és ívekké formálódtak a mozdulatai nyomán. A szimbólumokat megszületésük közben feltöltötte energiával, hogy ne pusztán cikornyás betűk legyenek. Aracos mindvégig figyelt az asztrális világból, és amikor csak tudott, segített gazdájának. Bő két órán át tartott, míg elkészült a hatalom és védőkör, amivel Karom már elégedett volt.

Miután befejezte, hátralépett, és gondosan átvizsgálta az egészet még kétszer. Pontatlanságot vagy hibát keresett, de egyet sem talált. Aracos is jelzett, hogy a varázskör tökéletes. Karom belépett a csillag közepébe, majd kezének egyetlen intésével lángra lobbantotta a gyertyákat. Előhúzott a zsebéből egy apró fekete hajtincset. Ez a tökéletes bizalom jele volt a csapat részéről. Ennek segítségével mágikus kapcsolatba tudott lépni bármelyikőjükkel, ha valami váratlan történne - mint ahogyan most. A kis hajfürt lesz most az iránytű, s az talán megmutatja, merre van Hézag.

Karom, hogy összegyűjtse a varázslathoz szükséges energiákat, mély, zengő hangon kántálni kezdett. A kezében lévő hajtincsre fókuszált, közben rögzítette az elméjében Hézag arcát. Olyan tökéletesen sikerült maga elé idéznie a lány képét, hogy egy pillanatra megingott. Ha Gallow bármit művelt vele...

Gyorsan elűzte a zavaró gondolatokat, és folytatta a rituálét. Mindent pontosan kellett elvégezni, ha sikert remélt.

Több órányi megfeszített koncentráció után végül felállt, elhúzta a nejlonfüggönyt, és belépett a konyhába. Boom egy székben terpeszkedett és magában motyogott. Karom halványan elmosolyodott, mert rájött, valahogy ő is így nézhet ki, ha a beépített telefonját használja vagy amikor varázsol. Boom egy biccentéssel üdvözölte őt, majd intett az egyik szék felé. Kis idő múlva pislogott többször egymás után, bontva ezzel a vonalat.

Van valami? - kérdezte a troll.

Karom megrázta a fejét és lehuppant az egyik székre.

Semmi. Bárhol legyen is Hézag, olyan erős védőkör veszi körül, amin képtelen vagyok áttörni. Nem tudtam elérni.

Megtettél minden tőled telhetőt - mondta Boom. - Ezek szerint más módon kell próbálkoznunk. Körbeszimatoltam egy kicsit, és úgy tűnik, Kilaro barátunknak egy dologban biztosan igaza volt. Hallottam egy haver haverjától, hogy volt mostanában egy másik csapat is, amelyik melót vállalt a Crossnak. Valamilyen bioanyagot tartalmazó tartályt szereztek meg. Úgy hangzik, mint a katalizátor.

Megtudtál valamit ezekről a vadászokról?

Csak egy dolgot: mind halott. Senki sem tudja ki volt, de az utcán az a hír járja, hogy átverték őket, valószínűleg a Johnsonuk.

Arról semmi persze, hogy az ki volt - morogta Karom.

Még semmi, de dolgozom az ügyön - emelte fel a mutatóujját Boom. - Lehettek akár a Szeráfok is. így akarhatták elvarrni a szálakat.

Ja. Mint a mi esetünkben. Lehet, hogy a CATco-n belül volt valaki, aki az egész munkát megszervezte, és az intézte a megbízást is. Nem ők lennének az első cég, akik egy önmaguk elleni rablással akarnának elfedni valami mást.

Szép is a paranoia! - vigyorgott Boom, majd komolyan folytatta: - Gondolod, hogy a Szeráfok keze is benne van a Hézag lakásán keletkezett tűzben? Úgy értem, utána mentek, ő kiszúrta őket, erre úgy döntöttek, biztosabb, ha felgyújtják inkább az egészet a francba.

Lehetséges - bólintott Karom lassan. - Nem tudom, de nekem valami azt súgja inkább Gallow műve volt. Visszatért. Egyszerűen csak tudom, hogy így van.

Meg tudunk bizonyosodni róla valahogy? - húzta fel a szemöldökét a troll.

Igen, de előbb pihennem kell egy keveset, mielőtt megpróbálkoznék vele.

Boom előrehajolt és megveregette Karom vállát.

- Menj és dobj egy szunyát! Nem teszel jót azzal senkinek, ha teljesen kifárasztod magad. Én majd figyelek mindenre.

Karom hátrament abba a helyiségbe, amit hálószobának neveztek ki, és ledobta magát az egyik matracra. Hosszasan forgolódott még, mielőtt el tudott aludni.

Próbált aludni, de a pihenése elég rapszodikusra sikeredett. Hideg verejtékben ébredt végül egy újabb rémálom után. Meg sem lepődött, hogy megint Gallow-ról és az Aszfalt Patkányokról álmodott. Felkelt, és kiment a konyhába, ahol Val és Boom éppen egy kartondobozból némi élelmet szedett kifelé. Mindannyian körbeülték az asztalt, és a szendvicseik fölött beszélgettek mindenféléről. Egyedül Karom nem evett, mondván, hogy az előtte álló feladat jobban fog menni üres gyomorral.

Roy Kilaro ugyanabban a levert hangulatban volt, mint az előző este. Úgy tűnt, most kezdi igazán megérteni, milyen helyzetbe került, és ez lassan felemésztette. Valószínűleg még sosem látott olyan szomszédságot, mint az L-zóna, legfeljebb a trideón. Karom arra gondolt, ha már egy ideig úgyis velük lesz Kilaro, akkor akár hasznossá is tehetné magát. Ezzel a figyelmét is el lehetne terelni a kilátástalannak tűnő helyzetről.

Milyen dekket szorongatsz magadnál olyan lelkesen? - kérdezte Kilarót, ujjával a lábánál heverő táskára mutatva. Kilaro nem válaszolt azonnal. Talán arra gondolt, hogy Karom csak azért akarja tudni, hogy elvegye és eladja.

Cross Bábel sorozat - bökte ki végül.

Nem rossz - szólalt meg Val tele szájjal. - Elég jó vagy vele?

Mit gondolsz? Én jöttem rá, hogy valami nagyon nincs rendben Otabi körül.

Mennél többet gondolok erre - dünnyögte Boom -, annál inkább az a gyanúm, hogy azt a kis anomáliát eleve neked címezték, haver. A főnökeid arra gondolhattak, hogy saját érdekükben jobb, ha lesz kire rákenni ezt az egészet a végén.

Ne feledd, hogy én szereztem meg az adatokat a Pandora vírusról is - emelte fel a kezét védekezőleg Kilaro.

Ja, és mindjárt a nyakunkra is hoztad a Szeráfokat - morogta Kalapács.

Nem volt más választásom...

Ne foglalkozzunk vele, hogyan jutottunk idáig! - vágta el a vitát Karom. - A lényeg, hogy megoldjuk a problémát. Az viszont a javadra legyen írva, hogy tudod 295.

használni azt a dekket, Roy. Hézag nélkül most neked kell néhány információt begyűjtened számunkra.

Egy csomó dekást ismerek még, haver - mondta Boom, de Karom a fejét rázta.

Nem. Nem akarom, hogy bárki tudjon rólunk. Addig biztosan nem, míg ki nem derítjük, mi folyik itt, és kiben bízhatunk.

Ez azt jelenti, hogy bennem bízol? - kérdezte Kilaro élénken.

Ilyen könnyen azért nem, haver - nevetett fel Karom. - De ha megpróbálsz átverni, neked is véged. Ez talán elég ahhoz, hogy még csak ne is gondolj ilyesmire. Ha ennél többet akarsz, ki kell érdemelned.

Mi van az azonosítóval a dekkjében? - kérdezte Val.

A kocsiban vannak Hézag vésztartalékai - mondta Karom, majd ismét Kilaróhoz fordult. - Ki tudod cserélni a megfelelő chipeket a gépedben, és rátölteni Hézag néhány programját?

Nem gond, ha kompatibilisek - bólintott Kilaro. - Adjatok egy szerszámkészletet és egy-két órát. Azalatt megbütykölöm a gépem, hogy ne hagyjon ujjlenyomatot a Mátrixban.

Biztos? - nézett mélyen a szemébe Karom.

-Ne aggódj! Ismerem a sztenderd és a módosított kiberdekkek sajátosságait és biztonsági szintjüket. Elég sok ilyen berhelést láttam már. Ez is velejárója annak, ha az ember computerszervizben dolgozik. Tudom, mit csinálok.

Reméljük a legjobbakat - egyezett bele Karom.

Nos, akkor milyen infók után is kutakodjak?

Először is meg kell tudnunk, pontosan mi történt tegnap éjjel Hézag lakásán. A részletek is érdekelnek, különösen az, hogy kinek a hulláját láttam ott. Abból talán kiderül, hogy most hol van Hézag.

Mi van a Pandora vírussal? - szólt közbe Kilaro.

Az a következő. Tudj meg róla, amit lehet, de csak azután, hogy kinyomoztál mindent Hézaggal kapcsolatban. Boom, te közben diszkréten beszélhetnél néhány emberrel arról, hogy...

Várj egy percet! - szakította félbe Kilaro. - Az a vírus ezrek vagy akár tízezrek halálát is okozhatja! És te csak annyit akarsz tenni, hogy telefonálsz párat és engem bekergetsz a Mátrixba?

Figyelj, haver - kezdte Karom meglepően türelmesen. - Nem mi akartuk ezt az egészet. Megteszünk mindent, amit tudunk, hogy senki ne haljon meg lehetőleg, de egy dolgot jó, ha már az elején megértesz. Az én hűségem első sorban a csapaté és annak Hézag is a tagja. Ha neki szüksége van ránk, akkor a város magára van utalva. Mellesleg az a dolog, ami talán vele kapcsolatos, százszor veszélyesebb, mint a te Pandora vírusod, ha nem állítjuk meg addig, amíg tudjuk. Világos?

Mi lehet ennél rosszabb? - kérdezte Kilaro kétkedve.

Egy Gallow nevű kóbor szellem. Ő potenciálisan nagyobb veszélyt jelent, mint bármilyen fegyver. Csinált valamit Hézaggal, és én ki akarom deríteni, hogy micsodát.

Ezzel befejezettnek tekintette Karom a magyarázkodást, mert Kalapács felé fordult, aki éppen az utolsó falat szendvicsét öblítette le egy nagy korty szódával.

Kalapács, te beszélj mindenkivel, akiben megbízol a katonai vonalon, és derítsd ki, hogy szerzett-e valaki mostanság egy új fegyvert, vagy hogy kinek lehet rá szüksége.

Ez így elég nagy falat lesz - mondta Kalapács -, ugyanis kapásból legalább egy tucat ember jut eszembe, aki bármit megadna egy ilyen cuccért, de azért megteszem, ami tőlem telik.

Karom ellökte magától az érintetlen ételt, és felállt az asztaltól.

Megyek, és körülnézek asztrálisan, hogy hátha találok még pár választ - mondta. - Valószínűleg egy jó ideig távol leszek, így hát Boom, te irányítasz! Kilaro, láss munkához a gépeddel! Val segíteni fog benne.

Valkűr bólintott, megtörölte a száját egy darab szalvétával, majd összegyűrte, és az asztalra hajította. Felállt, és elment, hogy előkerítse a szerszámokat, hogy el tudják végezni a módosításokat Kilaro gépén.

Karom is magához vette a csomagját, és indult visz- sza a szobába, de ekkor Boom kezét érezte a vállán.

Megpróbálod kideríteni, hogy mi áll a Jase-szel kapcsolatos látomásaid hátterében, igaz? - kérdezte, bár inkább kijelentésnek hangzott.

Boom - sóhajtott Karom. - Nem veszitek igazán hasznomat, míg meg nem tudom, mi a frász folyik körülöttem. Mostanra már szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ez az egész összefügg valahogyan Gallow-val. Talán csak használ valamit, ami miatt én azt hiszem Jase-t látom, de az is lehet, hogy tényleg ő akar elmondani nekem valamit. Bármi legyen is, nem tehetek úgy, mintha mi sem történt volna. Ne aggódj! Nem feledkezem meg Hézagról, de tudnunk kell, mivel állunk szemben, ha valaha meg akarjuk találni.

Boom félszegen elmosolyodott, majd így szólt: - Hé, haver! Nem akartam vitatkozni a mágiaszakértővel, csak tudni akartam, mi a terv. Egyébként szerintem teljesen igazad van. Hidd el, mindannyian aggódunk Hézag miatt, de én tudom, hogy vissza fogjuk kapni.

- Én is hiszem és tudom - mondta Karom.

Ez azért nem volt teljesen igaz. Szíve legmélyén Karom megígérte önmagának, hogy megtalálja a lányt és megállítja Gallow-t, bármibe kerüljön is. Ha pedig ez azt jelentette, hogy szembe kell megint néznie a Küszöblakóval, akkor hát legyen.

25.

Karom nagyjából egy órán át rendezgette a hermetikus kört, míg végre megfelelőnek találta ismét. Ezután visszament a konyhába, hogy Boommal megbeszélje a továbbiakat, mielőtt útnak indul.

Hogy halad Kilaro és Valkűr? - kérdezte.

Készen állunk - lépett be a helyiségbe Val. Felkapott egy rongyot az asztalról, és abba törölte a koszos kezét. - Megcsináltuk a kellő módosításokat Kilaro gépén, és a srác már be is csatlakozott. Eddig minden simán ment, de azért rajta tartom a szemem arra az esetre, ha valami rosszul sülne el esetleg.

Vagy ha mégis úgy döntene, hogy feldob minket a Szeráf haverjainak - morogta Boom.

Nem hiszem - rázta a fejét Val. - Ha ezen törné a fejét, már régen megtehette volna. Hívhatod megérzésnek, de szerintem minden rendben van a sráccal. Éppen annyira ki van akadva, mint mi. Egyáltalán nem erre számított, amikor belekezdett a kis magánszámába. Mi legalább tudjuk, mire vállalkoztunk. Legalábbis nagyjából.

Jól van, azért csak figyelj rá! - mondta Karom. - Én is készen állok az indulásra. Tudjátok, mi a dolgotok.

Naná! - bólintott Boom. - Meddig fog ez az egész tartani?

Egy ideig.

Kösz. Ez sokat segített.

Addig tart, amíg szükséges - mondta Karom szárazon. - Lehet, hogy csak néhány órát, de talán egy egész napig is. Nem tudom biztosan.

Nos, akkor sok szerencsét, cimbi.

Kösz, haver. Szükség is lesz rá.

Karom behúzta maga mögött a műanyag függönyt, és a kör közepére állt. Egy utolsó ellenőrző pillantás, majd behunyta a szemét. Egy pillanattal később a gyertyák a kör külső ívén fellobbantak. Ezek jelentették a szobában az egyetlen fényforrást, így az egész helyiség most aranyfényben derengett.

Aracos!

Az ezüst farkas mintha csak az árnyékból ugrott volna elő, belépett a körbe, és parancsra várva leült. Karom utasította, hogy vigyázzon a testére, míg ő utazik, és ha bármi gond lenne, riassza a többieket. Azután hanyatt feküdt, és hagyta, hogy a teste lassan ellazuljon. A lélegzése lelassult és elmélyült. Érezte, az izmai szinte elernyednek, az elméje pedig lassan megtisztul minden zavaró gondolattól. Akár egy üres kagylóhéj, feküdt a padlón, míg lassan átlépett a tudatos ébrenlétből a transz állapotába. Felsejlett előtte a cél, amiért a metasíkot akarta felkeresni, és elhatározta, ezúttal semmi sem állhat az útjába.

Ismerős érzés lett úrrá rajta. Könnyedén suhant egy láthatatlan alagútban. A falak feketesége egybeolvadt a mindent elborító sötétséggel. Az egyetlen látható fény a távolban derengett. Egy apró pont a fénytelen végtelenségben. Felgyorsította magát, amennyire csak bírta, de a távoli fényforrás csak kínosan lassan hízott először ökölnyi, majd labda méretűre. Véget nem érőnek tűnt most az utazás, de végül megpillantotta a fényességben egy alak sziluettjét, aki elállta a kijáratot.

A Küszöblakó.

Ahogy közelebb ért, a Küszöblakó is feléje mozdult. Karom tökéletes mása volt. Ugyanazt a ruhát viselte, és ugyanaz az elszántság ült a szemében. Akár ha egy tükörbe bámult volna.

- Ne tedd fel a kérdést, ha nem vagy biztos benne, hogy hallani akarod a választ!

Hangja baljóslatúan visszhangzott az alagútban. Egy kis ideig farkasszemet néztek, majd a Küszöblakó teste egy szempillantással később lángba borult.

Ezúttal Karom felkészült. Nem ijedt meg, és nem hátrált egy fikarcnyit sem. Egyenesen a tűzben égő szemekbe nézett.

- Tudni akarom! - mondta, és határozottan előrelépett. Úgy hatolt át a Küszöblakó testén, mint ha csak egy hologram vagy egy illúzió lett volna. Érezte a forróságot, de az nem égette meg. Hátra sem nézve tovább indult. A ragyogó fény lassan betöltötte a látómezejét. Egy kis időre minden szikrázó fehérben úszott. Éppen olyan elveszettnek érezte magát, mint érkezésekor, ahogy belépett a fekete alagútba. Ekkor a vakító fény kihunyt.

Egy repedezett kőpadlójú folyosón találta magát. Nagyjából három méter széles és ugyanilyen magas lehetett. A falakon rozsdás tartókban fáklyák égtek. Fényükben kísérteties táncot jártak az árnyékok a falakon. Karom úgy látta, az árnyak olykor felismerhető alakokat vesznek fel, majd újra elmosódnak a szeme előtt. Mögötte egy masszív kőfal magaslott. Rendíthetetlenül zárta el a visszafelé vezető utat.

Végignézett magán. Ugyanabban a ruhában volt, mint amelyikben útnak indult. Még a páncéldzsekije is megvolt. A mellén azonban valami furcsát érzett. Széthúzta a kabátot, és látta, hogy a pólója közepén egy kéttenyérnyi élénkvörös, nedves folt van. Hozzáérintette az ujját, majd az ajkához emelte.

Ahogy azt sejtette. Vér, de nem az övé. Semmilyen sérülésnek nem látta nyomát a testén. Gyorsan az oldalához nyúlt. Megnyugodott, ahogy a keze hozzásimult Sólyomkarom markolatához. A pisztolya azonban nem volt a tokjában, de Karom nem is nagyon bánta. A mágikus penge messze a legjobb fegyvere volt a metasíkon.

Nagy levegőt vett, és elindult a folyosón. Hamarosan egy T-alakú elágazáshoz ért. Mindkét irányban ugyanaz a látvány fogadta, így ösztönösen a jobb oldali irányt választotta. Néhány lépés múlva újabb elágazás, majd egy újabb és újabb. Hamar rá kellett jönnie, hogy valamiféle labirintusban kóborol. Akárhányszor befordult egy-egy sarkon, mindig pontosan ugyanolyan volt minden. Néha a monotonitást egy zsákutca törte meg, ahol kelletlen arccal visszafordult. Némi bolyongás után elgondolkodott, hogy vajon valamiféle csapdába került.

Karom még sosem hallott efféléről. Elbizonytalanodott, hogy vajon Gallow ármánykodásainak eshetett-e áldozatul itt, ebben a különös világban. Hát ennyire megerősödött volna a kóbor szellem az utolsó találkozásuk óta? Nem tudhatta. Ám a Hatodik Világban már semmi sem volt lehetetlen. Főleg az utóbbi Hullámzások idején, hogy ismét megindultak a genetikai mutációk, rejtélyes erők szabadultak el. A mágia ismét egy kirívóan magas fokra emelkedett, ennek köszönhetően jelentek meg ezek az elváltozások ismét. Talán ezért létezhetett egy ilyen zavarba ejtő metasík is? Karom még abban sem volt biztos, melyik létsíkon van.

Elgondolkodott, vajon hogyan fog kijutni ebből az útvesztőből, ha még azt sem tudja, merre járt már. Felrémlett előtte Thézeusz története, aki egy fonallal jelölte meg az útját, amikor a Minotaurusz elleni küzdelemre indult a hatalmas labirintusba. De Karomnál nem volt semmiféle fonal.

Az ujjával megérintette a mellén éktelenkedő foltot, majd a falra rajzolt egy apró nyilat. Elfintorodva nézte a véres útjelzőt, mégis valamivel jobban érezte magát. Néhány méterenként efféle jeleket hagyott maga után, így segítve a tájékozódást. Jó néhányszor botlott a saját nyomára, ilyenkor irányt változtatott és folytatta az útját. A vér a ruháján sosem akart megszáradni, bár valószínűleg, már órák óta bolyongott.

Végre egy terembe érkezett. Felsóhajtott első megkönnyebbülésében, majd újra elbizonytalanodott. A 306 helyiségből három egyforma ajtó vezetett tovább. Vajon ez lehetett a labirintus közepe? Vagy talán ez is csak része az útvesztőnek. Istenem, hát sosem ér ez már véget?

Kétségbe esett, hogy talán soha nem találja meg a kivezető utat. Mielőtt még az érzés elhatalmasodott volna a lelkén, gyötrő tehetetlenségre kárhoztatva a testét, elhessegette a gondolatot. Bár igaz, hogy nem egy mágus volt, aki eltévedt a metasíkokon. A testük élelem és víz hiányában lassan elsorvadt a fizikai világban. Akadtak olyanok is, akiket évekig életben tartottak még egy kórházban, mégsem tértek magukhoz többé. Lehet, hogy éppen egy ilyen világban érte őket a vég? A lélek testetlenül bolyong itt, míg megőrül a kijárattalan és céltalan labirintusban? Tényleg létezik olyan hely, ahonnan nincs visszatérés?

Nem kóborolhatok örökké! - gondolta magában Karom, és ekkor eszébe jutott egy ötlet. Egy apró kört rajzolt vérrel a padlóra, és a közepébe állt. A karját szélesre tárta, a fejét hátraszegte, és erős, mély hangon kántálni kezdett.

- Mutassátok meg nekem a kivezető utat ebből az úttalan labirintusból! - zengte. - Halljátok szavam, e hely szellemei! Küldjetek útmutatást, merre induljak tovább?

Karom csendben állt, miközben a hangja visszhangozva távolodott. A falakról még hosszan verődött vissza az utolsó szó: tovább, tovább, tovább, tovább... Végül elhalt a távolban.

Kis idő múlva léptek zajára lett figyelmes. A lépések egyre erősödtek. Valaki közeledett. Ekkor az egyik ajtó kinyílt, és egy tíz év körüli kislány lépett be rajta. A haja szemkápráztatóan éles neonfényű volt. A szemöldökében, az orrában és a szája alatt fényes piercingek csillogtak. Egy Beton Álmok feliratú póló volt rajta, felette farmerdzseki. Fekete nadrágot és bakancsot viselt. Karom különös módon nagyon ismerősnek találta a lányt, de képtelen volt felidézni, hogy hol és mikor találkozott már ezzel a különös teremtéssel.

Szia, Karom! - sipította vékony hangon a kölyök. - Úgy tűnik, eltévedtél.

El - ismerte be kelletlenül. - Jól jönne egy vezető.

Éppen ezért vagyok itt! - lelkendezett. - Tartozunk eggyel.

Hogyan hívhatlak? - tudakolta óvatosan a lány nevét. - És ki az a „mi"?

Szólíts Vi-nek - mosolyodott el, miközben elindult az ajtó felé, ahonnan érkezett. Karomnak elakadt a lélegzete, amikor meglátta a rikító emblémát a kabátja hátán. A léptei lelassultak, és érezte, hogy a szíve dübörögve pumpálja az arcába a vért. A lány, mintha csak megérezte volna a másik döbbenetét, a válla felett hátranézett.

-Te...

Ez volt minden, amit Karom ki tudott nyögni. A lány dzsekije hátán egy gonoszan vigyorgó patkány ült egy motoron, a fején bukósisakkal és napszemüveggel. Ez volt az Aszfalt Patkányok jele.

Igen - mondta a lány, mintha az egész teljesen magától értetődő lett volna. - Egyike vagyok azoknak, akiket te öltél meg. De nem kell bocsánatot kérned. Már megtetted. Még régen, abban a sikátorban megtetted, és mi meg is bocsátottunk. Nem haragszunk már. Ha elég sokáig vagy itt, másként kezded látni a dolgokat. Mint ahogy már mondtam, tartozunk eggyel.

Hát... köszönöm - hebegte végül Karom. Fogalma sem volt, mit is mondhatott volna erre.

Nem gond! - mosolyodott el Vi. - De lehet, hogy mást fogsz gondolni, ha vége ennek az egésznek.

A lány hátat fordított, és elindult a folyosón. Jó, ha mellig ért Karomnak, mégis elképesztően gyorsan haladt. Szinte lassítás nélkül fordult be a kanyaroknál. Egyszer sem fordult hátra, hogy lássa, a férfi tudja-e követni, és egyszer sem tévesztette el az irányt. Karomnak az jutott eszébe, hogy bizonyára megtanulta, hogyan alkalmazkodjon ennek a világnak a törvényeihez. Számára a labirintus csak egy út volt, a haladását pedig nem korlátozták a hagyományos fizikai erők.

Egy pillanatra Karomnak eszébe jutott, hogy helyes volna jeleket hagyni hátra. Mert mi van, ha ez a lány nem az, akinek mondja magát? Lenyúlt a melléhez, de a vér már kezdett teljesen megszáradni.

Mondani készült valamit a lánynak, de azután inkább meggondolta magát, és némán követte.

Olyan hosszan vezette Vi az útvesztőben, hogy Karom már biztos volt benne, sosem találna vissza egyedül a szobába, ahonnan elindultak. A fény egyre halványabb lett, az árnyékok pedig egyre sűrűbbek. Néha Karomnak az az érzése támadt, hogy az árnyak a falakon a fáklyáktól függetlenül mozognak, mintha saját életre keltek volna. Ekkor ráfordultak egy folyosóra, amelynek a végén valamivel erősebb fény derengett. Vi lelassította a lépteit. Ahogy közelebb értek a kezével jelzett, hogy álljanak meg.

Itt vagyunk - suttogta.

Hol az az „itt"? - kérdezte Karom, mire Vi előremutatott.

Lassan előbbre mentek, míg Karom szeme elé nem tárult a legkülönösebb látvány, amiben valaha is része lehetett.

Egy nagyjából negyven méter széles, mély szakadék egyik partján álltak. Feneketlen mélynek tűnt, bár lentről vöröses fény derengett. Az egész olyan volt, mintha egy hatalmas markoló vájta volna ki a sziklából ezt a hasadékot. Más alagutak is vezettek ide. Egyesekből különböző színű folyadék hömpölygött lefelé a katlanba. A szakadék felett a levegőben ketrecek lógtak vastag láncon, melynek a vége elveszett felfelé a sötétségben. Minden ketrec különböző magasságban függött, és mindegyikben egy-egy rongyos alak kínlódott. Körülöttük rémséges lények köröztek, mint a keselyűk. Volt köztük gargoyle, egyszarvú démon, hárpia és ki tudja, még miféle szörnyetegek. Legtöbbnek denevérszerű szárnya és éles karmokban végződő mancsa volt. Némelyik a ketrecek alján lógott, mások a láncokba kapaszkodva figyelték a rabokat. Néhány azonban mindig a levegőben volt. Némán őrködtek. Csak a szárnyaik suhogása és a láncok csörrenése keltett némi zajt a forró, nehéz levegőjű térben.

Vi szomorúan Karom felé fordult, és halkan így szólt: - Üdvözlünk a pokolban.

26.

Karom kényszeríttette magát, hogy elforduljon a különös látványtól, és Vire nézett.

Ezért jöttél - mondta a lány és az egyik ketrecre mutatott, amely előttük lógott, úgy öt-hat méterrel a fejük felett.

Karom felnézett, és azonnal elfehéredett.

Úristen! Jase! - suttogta. - De hogyan...

Engem kérdezel? Te vagy a mágus. Azért jöttél, hogy megtaláld, és most itt van. Csak annyi a dolgod, hogy odajutsz hozzá. Bárcsak segíthetnék, de nem tehetek többet érted.

Több mint eleget segítettél - nyugtatta meg Karom. - Most rajtam a sor.

Bárcsak tudnék repülni! - gondolta Karom. Koncentrált, de nem történt semmi. Megpróbálkozott egy levitációs varázslattal is, de az sem működött. Úgy tűnt, ezen a helyen minden efféle mágiája cserben hagyta. Kénytelen volt a hagyományos úton megpróbálkozni.

Előhúzta Sólyomkarmot, és a fogai közé szorította. Azután megmarkolta a kristálymedált a nyakában, és elmormolt egy imát. Nem tudta, miféle istenek létezhetnek egy ilyen helyen, de egy fohász sosem árt. Nagy levegőt vett, és előrelépett. Megragadta a legközelebbi ketrec láncát, és mászni kezdett felfelé. A zajra a környező gargoyle-ok azonnal felfigyeltek. Az egyik Karom felé vette az irányt, ahogy ő a tőle telhető leggyorsabban húzta magát egyre feljebb. Némelyik ketrec lakója kiáltva próbálta felhívni magára a figyelmét, míg mások csak lemondó tekintettel kapaszkodtak a rácsokba, és figyelték, vajon mit csinál itt egy külvilági.

Ahogy a gargoyle sikoltva lecsapott, Karom ráugrott a legközelebbi ketrec tetejére. Keményen érkezett le. Erősen megkapaszkodott a láncban, nehogy lecsússzon a mélybe. A szörnyeteg elszáguldott, alig karnyújtásnyira a feje felett. A lény dühösen emelkedett ismét a magasba és nagy ívben megfordult, hogy újból támadjon. Eközben Karom újból mászni kezdett egyre feljebb. Ahogy a gargoyle közeledett, Karom kinyújtotta a karját, és elmormolt egy manalövedék varázslatot, de semmi sem történt. A pokolba! Láthatóan minden mágia korlátozva volt ezen a metasíkon.

A lény elszáguldott Karom mellett, karmai pedig fájdalmasan a vállába martak. Három véres csíkot hagytak a testén. Szuszogva vette egyik kezébe tőrét, 314 míg a másikkal kapaszkodott, várva az újabb támadást. Gyorsan körbepillantott, de a többi őr csak csendben figyelte az eseményeket. Vajon miért nem támadtak ők is? Nem volt ideje elgondolkodni ezen, mert a gargoyle sikoltva közeledett megint. Az utolsó pillanatban Karom határozott mozdulattal a szörnyeteg felé döfött. Erezte, ahogy a penge recsegve szakítja át a lény sziklakemény bőrét. Fekete vér fröccsent, ahogy kirántotta Sólyomkarmot a gargoyle testéből. Az kétségbeesetten csapkodott még a szárnyával, de nem bírt a levegőben maradni és pörögve zuhant a szakadékba. Hamarosan eltűnt a sötétségben. Karom lerázta a vért a tőrről, majd elfintorodva fogta ismét a fogai közé, és tovább indult.

Mihelyt elég magasra ért, elrugaszkodott a következő ketrec felé. A tetejére érve a lánc után nyúlt, de elvétette, és egyensúlyából kibillenve a széléhez zuhant. Nem bírta megállítani magát, és átlendült a peremén. Még sikerült elkapnia a szélét, mielőtt elnyelhette volna a feneketlen katlan. Az eséstől a ketrec enyhén lengedezni kezdett. A lánc kísérteties nyikorgással tartotta a túlsúlyt.

Hirtelen kezeket érzett a testén tapogatózni. A ketrec lakója a rácsok mellett állt. Hosszú fehér haja alól alig látszott ki gyűrött arca. Lehetetlen volt megállapítani, hogy a rab férfi vagy nő. Testét mocskos rongyok fedték, vajmi kevéssé emlékeztetve ruhára.

- Kérlek - könyörgött rekedt hangon -, segíts!

Karom igyekezett leküzdeni magában a szánalmat, és ellökte magát. A lendülettel feltornázta magát a ketrec tetejére, mit sem törődve a zokogó emberrel. Hasra vágódott. Egy lecsapó gargoyle csak néhány centiméterrel suhant el a feje felett. Amilyen gyorsan csak bírt, talpra vergődött. Ezúttal erősen megkapaszkodott a láncban, előhúzta a tőrét, és várt. Ahogy a gargoyle ismét nekirontott, körbepördült a láncon, és lesújtott. Sólyomkarom hosszan végigmetszette a lény szárnyát, mire az fájdalmasan felsikoltott, és társa után zuhant a mélybe. Karom ismét mászni kezdett.

Jase ketrece volt a következő a sorban. A férfi ott feküdt a padlón, és látszólag egyáltalán nem vette észre, mi történik körülötte. Karom lassan a súlyával belengette a láncot és az alatta lógó ketrecet. Amikor úgy gondolta, elég lendületet szerezett, hogy leküzdje a köztük lévő távolságot, elrugaszkodott. Valami súlyosan a testének csapódott a levegőben, mire ő pörögve tért le a kiszemelt röppályától.

Az egyik közeli gargoyle, tanulva társai hibáiból, kivárta a megfelelő alkalmat, amikor a mágus a legsebezhetőbb. A levegőben. Karomnak még volt annyi ideje, hogy a levegőben elkapta a szörny nyakát az egyik kezével. Amilyen erősen csak bírta, szorította, közben a másik karját a lába köré fonta. A gargoyle próbálta lerázni, de a férfi súlya kibillentette őt is az egyensúlyából.

Mindketten az egyik alattuk lévő ketrecre zuhantak. A gargoyle kétségbeesetten kapálódzott, de végül ő került alulra. Keményen csapódtak a deszkáknak. Csontok reccsenése hallatszott, ahogy a lény szárnya és az egyik lába eltört. Miközben kapálódzott, sikerült felsértenie Karom oldalát, és véres csíkot húzott az ál- lára is. Karom megragadta a tőrét, felemelte, és lesújtott vele. A penge simán döfte át a szörny testét, és odaszögezte a ketrechez. A gargoyle vergődött még egy-két másodpercig, majd a teste megremegett, és mozdulatlanná dermedt.

Karom? - érkezett egy hang a ketrecből.

Jase! - kiáltotta Karom, és kihajolt oldalra.

Ó Karom, hála Istennek!

Jason Vale nézett fel rá. Az arca piszkos volt, sötét haja kócosan gubbasztott a fején, de a ragyogó zöld szemek és a mosolya éppen olyan volt, mint amilyenre Karom emlékezett. Örömkönnyek szöktek mindkettőjük szemébe, ahogy tekintetük találkozott.

Hát meghallottál... - mondta boldogan. - Végül mégis meghallottál!

Kapaszkodj, Jase! Mindjárt kiszabadítalak erről az átkozott helyről!

Komolyan gondolta, amit mondott, bár fogalma sem volt, hogyan kezdjen hozzá. A ketrecen nem látszott semmiféle zár, de még ajtó sem. Egyetlen darabból volt az egész. A deszkák egyszerűen összeolvadtak a vasrácsokkal. Mégis tennie kellett valamit. Már nem tarthatott soká, míg egy újabb szörny lecsap rá, ezúttal pedig ki tudja milyen lényt hoz rá a rossz sors. Ekkor halk sistergést hallott maga mögül. Megragadta az élettelen gargoyle testét, oldalra fordította, és akkor meglátta, hogy mi kelti ezt a különös zajt. A fekete vér savként marta a ketrecet.

Lenézett a mellkasára. A ruháján a vérfolt már teljesen megszáradt és kezdett lassan eltűnni. Ujját végighúzta a felkarján, ahol az egyik gargoyle megsebezte. A vére elkeveredett a szörnyével, de nem marta. Úgy látszott, csak a vasra volt ilyen hatással. Rákente hát a ketrecre. Sisteregve bűzös füst szállt fel. Karom győzedelmesen elmosolyodott.

Állj a szélére, Jase! - kiáltott le, közben egy kört rajzolt vérrel a lába elé. Úgy egy méter átmérőjű lehetett. Nemsokára a ketrec teteje egyszerűen beszakadt egy kis darabon. Karom mosolyogva nyúlt le, Jase pedig megragadta a karját. Miközben felhúzta a férfit a ketrecből, könnyek szaladtak végig az arcán, és fájón marták az állán ejtett sebet. Nem törődött vele, csak állt egy kis ideig, közben alig mert hinni a szemének. Eltelt majd fél perc, mire meg tudott szólalni megint.

Ki kell jutnunk innen - szedte össze magát. - Elég erős vagy, hogy átugorjunk a következő láncra?

Van másik út is kifelé - fogta meg a vállát Jase. - Bízol bennem?

Karom mélyen a másik zöld szemébe nézett. Felsejlett előtte az a nap, amikor Jase, akár egy angyal, érkezett a megmentésére.

Az életemmel - suttogta.

Akkor ugorj!

-Mi?

-Fogd meg a kezem, és ugorj! Ez az egyetlen út - nyújtotta ki a kezét. Karom szorosan megfogta, mintha soha többé nem is akarná elengedni.

Szeretlek - mondta lágyan, és kiléptek a szakadék feletti semmibe.

Együtt zuhantak lefelé a feneketlen katlanban. Karom felnézve látta, hogy a ketrecek, akár a tavaszi virágok, sorban kinyílnak. A többi rab örömkiáltással vetette magát a mélybe. Az őrző bestiák sikoltva tiltakoztak, de semmit sem tehettek már.

Egy örökkévalóságnak tűnt az esés. A sötétség körülöttük tapinthatóvá sűrűsödött. Némi kísérteties vörös fény pislákolt lentről, de semmivel sem került közelebb hozzájuk. Hallották maguk felett a kiszabadított emberek nevetését és a démonok dühös bömbölését, de lassan eltávolodtak mindtől. Jase bíztatólag megszorította Karom kezét, de a szél olyan hangosan zúgott a fülükben, hogy beszélni képtelenek voltak.

Hirtelen egy óriási lény közelségét érezték. Olyan volt, mintha egy bálna mellett úsztak volna el az óceánban. Valamiféle hideg áramlat - akár egy sóhaj - csapta meg őket. Elégedettséget sugárzott magából a két férfi asztrálteste felé.

Mély hang visszhangzott köröttük.

Szabad vagyok! Ismét szabad! A Szellemjáró visszatért.

Karom egy pillanatra fehér pikkelyeket pillantott meg a sötétben, és egy hatalmas szárnyat. Megszorította Jase kezét, hogy megmutassa neki is, de ekkor az érzékeit elhomályosította a hirtelen rájuk törő vérvörös köd.

Karom lassan tért vissza a fizikai világba. Érzékszervei kitisztultak, és ezzel együtt ingerek hada árasztotta el az elméjét.

Karom?

Felfogta, hogy valaki a távolból a nevén szólítja, de csak fokozatosan tudatosult ez a tény benne.

Karom, hallasz?

Hm? - Kinyitotta a szemét, és amint megpillantotta a fölé hajoló ismerős arcot, hirtelen teljesen magához tért.

-Jase! Te... itt vagy? Megvagy hát! - Kinyúlt, de a keze keresztülhatolt Jase testén. Ekkor vette csak észre, hogy a férfi valahogy áttetsző, és néhány centiméterrel a föld felett lebeg.

Te szellem vagy - mondta lassan Karom.

Úgy tűnik - emelte maga elé Jase a kezeit, és gondosan megnézte őket, mintha még sosem látta volna azokat. - A kísértet szó talán megfelelőbb kifejezés a jelen körülmények közt. Végülis meghaltam, nem igaz?

Jase én annyira...

Jase felemelte egyik kezét.

Előbb én, Karom. Sajnálom, hogy cserbenhagytalak.

Te hagytál cserben engem? De hát én hagytam, hogy meghalj!

Semmit sem tehettél volna, hogy megakadályozd. Gyűlölöm magam, hogy egyedül kellett hagynom téged, de látom, találtál magadnak új barátokat.

Karom követte Jase tekintetét, és meglátta, hogy Aracos farkas formában a lábainál ül, és bizalmatlanul figyeli a kísértet minden mozdulatát.

Ez... ő? - kérdezte Aracos bizonytalanul.

Aracos, ő Jason Vale - intette az áttetsző férfi felé.

Jase, ő a familiárisom, Aracos.

Kelta nyelven sólymot jelent - mosolyodott el Jase.

Örülök, hogy megismerhetlek Aracos, még ha a helyzet elég furcsa is.

Aracos egy biccentéssel üdvözölte, de egyébként nem mozdult a helyéről, és a figyelme sem lankadt egy pillanatra sem.

Azt mondtad - fordult Karom ismét Jase-hez -, kapcsolatba próbáltál lépni velem már egy ideje. Mióta? És miért csak most sikerült?

Jó ideje már - sóhajtott a kísértet némán. - Ez egy hosszú történet.

Karom emelte fel ezúttal a kezét, hogy elejét vegye a másik további szavainak.

Előbb beszélnem kell a többiekkel.

Nagy nehezen feltápászkodott a földről, és elindult a konyha felé. Közben egyszer sem vette le a tekintetét a másikról, mintha csak attól félne, hogy az eltűnik ismét. Elmosolyodott, majd félrehúzta a nejlonfüggönyt.

Boom, Kalapács, Val! Van kint valaki?

Egy pillanattal később Kalapács tűnt fel az ajtónyílásban, Ingrammel a kezében, felkészülve mindenre.

Helló, főnök. Jó, hogy újra velünk vagy. Kilaro összeszedett némi. .. - ahogy észrevette a kísértet Jason Vale-t, az ork hangja elakadt egy pillanatra, majd bizonytalanul folytatta: - Ki a... Mi a fene ez?

Szedj össze mindenkit, és megpróbálom elmagyarázni - tette a nagydarab férfi vállára a kezét mosolyogva Karom.

Nem sokkal később az egész csapat a konyhában ülte körül az asztalt. Roy Kilaro fáradtnak tűnt. Szeme alatt sötét karikák jelezték a kialvatlanságot, de némi elégedettség is csillogott a tekintetében. Val is úgy nézett ki, mint aki átvirrasztott egy egész éjszakát. Belőle 323.

talán még többet kivettek az eddigi események, és ez a mostani helyzet sem segített, hogy jobban érezze magát. Ami azt illeti, mindannyian gyanakodva figyelték, ahogy Karom régen halott barátja most áttetsző testtel, mosolyogva „ül" közöttük. Sok mindent láttak már a felébredt világban, de ez új volt mindannyiuknak.

Egy újabb mágikus hullám közeledtével és a Halley üstökös visszatérésével megszaporodtak a különös dolgok az utóbbi időben. Az UCAS lakói számára furcsa idők jártak, és ez alól az árnyvadászok sem jelentettek kivételt.

Jase körbenézett a csapaton, és amennyire csak egy kísértettől várható, próbált barátságos arcot vágni.

Gondolom, Karom elmesélte mindenkinek, hogy hogyan... izé... haltam meg. Azt azonban nem tudja senki, hogy mi történt azután. Mindennél jobban akartam, hogy Karommal maradhassak, és a segítségére legyek. Azt hiszem, ez valamiféle horgony lehetett, ami a fizikai világhoz rögzített. Mégis, az asztrálteste- met valamilyen erő egy metasíkhoz vonzotta, ahol Karom rám talált. Egy olyan börtönben voltam ott, amelyikből képtelen voltam kitörni.

Ki zárt be oda? - kérdezte Karom. - Azok a lények, amiket láttam?

Nem - rázta a fejét Jase - azok csak valamiféle őrök voltak. Láttam egy nőt - ha annak lehet nevezni akivel többször is találkoztam a Boston alatti katakombákban.

Mama Iaga - vágta rá Karom, mire Jase szeme elkerekedett.

Te ismered őt?

Ó, igen. Volt pár ügyünk vele korábban. Amikor először találkoztam vele, azt mondta, ismer téged. Csak azt nem sejtettem, hogy mennyire. Miért kapta el a szellemtested? És miért tartott fogva ennyi időn át?

Nem tudom. Sosem mondta meg. Csak annyit mondott mindig, hogy nagyon értékes vagyok a számára. Próbáltam kapcsolatba lépni veled, de nem voltam biztos benne, hogy hallasz. Nem tudnám megmondani, mióta voltam ott. Az idő máshogyan telik a metasíkon.

Majdnem tizenöt évig - mondta Karom lágyan.

Tizenöt év... - visszhangozta Jase. - Tíz évvel idősebb vagy, mint én voltam, mikor találkoztunk.

Ez az idő közel az életem fele - bólintott Karom.

Kettejük tekintete hosszan elidőzött egymáson, mire Jase ismét beszélni kezdett: - Valamilyen oknál fogva az utóbbi időben erősebbnek éreztem magam, és ez felbátorított. Minden erőmet összegyűjtve próbáltam átnyúlni a fizikai világba, hogy elérjelek téged, de ezek az alkalmak mindig olyan zavarosak voltak. Borzalmasan nehéz volt bármit is átjuttatni.

Folyamatosan próbáltál elmondani nekem valamit.

-Igen. Valami történik a metasíkokon. Valami...

változik odaát. Nem tudom, mi az, de szerintem Mama Iaga tudja. Már számított rá egy ideje, és van valami terve is. Szerintem én is a része vagyok ennek, de nem tudom biztosan. Hallottam, amikor valami olyasmit mondott, hogy a halottak visszatérnek.

Ez talán igaz is - szólt közbe hirtelen Kilaro. - Nagyjából akkor, amikor Karom visszatért a... bárhol is volt - legyintett -, élő adás ment Washingtonból. Valamilyen tömeges hallucinációról volt szó. Az emberek azt állították, hogy mindenfélét láttak kijönni az asztrális lyukból a Watergate Hotelnél, ahol Dunkelzahn meghalt. Néhányan azt mondták, hogy egy hatalmas sárkány jött át, mások egy egész horda szellemet láttak elrepülni. A híradó kamerái persze semmit nem láttak.

Karom döbbenten nézett.

Egy sárkány! - Jase felé fordult és gyanakodó tekintettel folytatta: - Éppen mielőtt átértünk volna, éreztem, hogy valami hatalmas lény halad el mellettünk. Te láttad?

Nem, de én is éreztem a jelenlétét - bólintott Jase.

Akkor hát megtörtént, amit Mama Iaga megjósolt.

Nagyszerű - mordult fel Kalapács. - Mintha nem lenne elég bajunk Gallow-val és azzal a gyilkos vírussal.

Gallow? - villant Jase tekintete Kalapácsra, majd Karomra. - Ti ismeritek Gallow-t?

Igen - mondta Karom. - Ezek szerint te is.

Mama Iaga egyik csatlósa. Egy ideig az egyik ketrecben tartotta. Rendkívül erős szellem.

Úristen! - tört ki Karom. Ezek szerint Mama irányította Gallow-t. Ez azt jelentette, hogy a szellemet nem csak a bosszú hajtotta. Valami más oka is volt annak, hogy ismét feltűnt a színen. Karom sejtette, hogy mi az, és a hideg kirázta a gondolattól.

És mi van a vírussal? - kérdezte Karom Kilarót.

Egy kicsit körülnéztem - kezdte -, és nagyon úgy tűnik, hogy bármit állít is a CATco, egyáltalán nem keresik a vírust. Ahogy elnéztem, beoltották a saját embereiket az ellenanyaggal, és felkészültek egy háborúra. Informálták a Knight Errantot, de ők el vannak foglalva azzal, hogy valahogy rendet tartsanak az utcákon a kialakult káoszban. Kisebb gondjuk is nagyobb, mint hogy néhány árnyvadász nyomába szegődjenek.

Na ne! - kerekedett el Karom szeme. - Ma van a napja? Az Ébredés Évfordulója?

Igen - bólintott Kilaro. - Huszonnégy óráig voltál kiütve. December huszonnegyedike van. Elég sok furcsaság történik szerte a metroplexumban ma este. Olyan, mintha minden metahumánellenes csoport a mai napot szemelte volna ki arra, hogy akcióba lépjen. Az Alamos 20K, a Humán Nemzetek és...

Nekünk pedig ötletünk sincs, hogy melyiknél van a vírus - szakította félbe Karom -, és hogy mit akarnak vele csinálni. Meg kell találnunk Hézagot!

De mi van a vírussal? - háborodott fel Kilaro. - Pandora ezreket ölhet meg, hogyha mi nem...

Várj egy percet! - szólt közbe Jase. - Azt mondtad, Pandora?

Igen. így nevezték el a vírust - magyarázta Karom.

- Miért?

Erről is beszélt Mama. Azt mondta, hogy ki fogják nyitni Pandora szelencéjét az üstökös napján. Akkor nem értettem, miről beszél, de lehet valami összefüggés a két dolog között.

Talán Mamánál és Gallow-nál van a vírus - mondta Kalapács. - Az egyszer biztos, hogy neki megvannak az összeköttetései és az erőforrása ahhoz, hogy árnyvadászokat béreljen.

így most már még sürgősebbé vált, hogy megtaláljuk Hézagot - sóhajtott fel Karom -, és azt hiszem, már tudom is a módját.

27.

Igazán nem kellene ezt csinálnom - mondta John Brady hadnagy, a Knight Errant tisztje bizonytalanul Boomnak.

Brady felkapcsolta a makulátlan fehér szobában a villanyt.

Ez minden szabályba beleütközik, ráadásul az a sok francos dolog, ami mostanában a városban folyik...

Ne aggódj, haver! - csapott barátságosan a vállára a troll. - Már rég itt sem leszünk, mire egyáltalán valakinek eszébe jut, hogy benézzen ide. Igazán értékelem, amit teszel.

Még csak hajnali öt óra volt, de a Knight Errant épületben, így karácsony napján már régen nem voltak itt az éjszakások.

Végül is, tartozom eggyel a tavaly nyáron történtek után, nem igaz? - morogta Brady. - Csak ne legyetek bent túl sokáig, rendben?

Val és Karom is itt volt a helyiségben, de hagyták, hogy ezúttal Boom intézze a dolgokat. Az ő egyik kapcsolata volt a férfi.

A hadnagy végigvezette őket a falba épített szekrények mellett. Az egyik ajtónál megállt, ellenőrizte az azonosítót, majd hátra sem fordulva így szólt: - Ez lesz az.

Kinyitotta a szekrényt, és egy hosszú fémasztalt húzott ki mögüle. Egy fekete nejlonzsákba bújtatott hulla feküdt előttük.

Boldog Karácsonyt! - vigyorodott el, bár senki nem volt kapható most erre az akasztófahumorra.

Utálom a hullaházakat - morogta Val enyhén ösz- szerezdülve, miközben a hadnagy kiment a teremből, egyedül hagyva őket a halottakkal. Val összefonta maga előtt a karját és úgy nézett körbe, mintha arra számítana, hogy bármelyik pillanatban valamilyen rém akarna előugrani, csak hogy őt megijessze.

Karom értette a lány érzéseit. A hullaházak amúgy sem tartoztak a kellemes helyek közé, de a Hatodik Világban különösen tartott tőlük mindenki. Az a tény pedig, hogy az itt fekvő testek többnyire erőszakos halált haltak, csak még komorabbá tette a hely hangulatát.

Karom egy pillanatra elgondolkodott, hogy Valkűr rossz érzésének vajon lehet-e köze a lány látens mágikus képességeihez. Ő is aktív volt régen, de elveszítette az esélyét, hogy kifejlessze magában ezeket, amikor úgy döntött, behuzaloztatja a testét, és rigó lesz. Akárcsak Karom, Val is erősen vallásos környezetben nőtt fel, és megrémisztették a látomásai. Ő kiberverrel és szimchipekkel gondoskodott róla, hogy elmúljanak. Az volt az érzése, hogy Val olykor bánta, hogy így döntött. Talán a jelen helyzet is erre a veszteségre emlékeztette, és ez okozta benne a kellemetlen érzést.

Boom bezárta az ajtót, míg Karom kicipzárazta a zsákot. Annak a lánynak az összeégett teste feküdt előttük, akit még Hézag lakásának romjai közt fedezett fel. Megnézte a lábujjára akasztott azonosító cédulát, de nem sokat árult el róla. Csak ennyi állt rajta: „Jane Do #12-61-754 A halál oka: égés és füstmérgezés." A hivatalos jelentésben nem szerepelt semmi arra vonatkozóan, hogy gyilkosság történt volna, így az esetnek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget.

Karom mély levegőt vett, mielőtt behunyta a szemét, majd érzékeit áthangolta az asztrális világra. A hullaház hangulata olyan erővel tört rá, ahogyan érezték megérkezésükkor a fertőtlenítő- és egyéb vegyszerek, valamint a mindent átható elmúlás szagát. Aracos és Jase ott lebegett mellette, érzékelhetetlenül a fizikai világ számára.

Karom lenézett a testre. Misztikus érzékeivel próbált minél mélyebbre látni a halott nő egyre fakóbb aurájában. A kezeit a test fölött mozgatta, mintha csak félresöpörhetné az idő által keltett zavaró asztrális hullámokat. Végül megtalálta, amit keresett.

Itt van - motyogta alig érthetően. - Van itt egy halovány nyom. Egy alig látható asztrális jel. Gallow itt járt.

Benyúlt a zsebébe, és egy kisméretű műanyag dobozt vett elő. Abban egy csipesz és egy üres üvegfiola volt. A csipesszel apró égett bőrdarabokat tépett le a testről, és az üvegbe dobta őket. Val enyhén elzöldült a látványtól, és gyorsan el is fordult.

Gallow nem materializálódott eleinte amikor találkoztunk vele - magyarázta, miközben dolgozott. - Mindig talált magának valamilyen gazdatestet. Először a bandatagot, majd Anton Garnoffot. Úgy tűnik, ez a lány is egy ilyen hordozó volt, azután eldobta, mint egy használt ruhát.

Ezek szerint Gallow most Hézagot használja? - kérdezte Boom óvatosan.

Karom gondosan lezárta a kis üveget, és csak azután felelt: - Lehetséges.

Boomot enyhén sokkolta a látvány, Valkűrt pedig kirázta a hideg annak ellenére, hogy vastag kabátot viselt. A teremben hideg volt, de nem jobban, mint odakint a decemberi éjszakában.

Minden rendben, Val - nyugtatta a lányt Karom. - Kész vagyok. Most már mehetünk.

Ó, Istenem! - suttogta rémülten Valkűr. - Valami nagy baj van. Karom, azonnal el kell tűnnünk innen!

Boomnak és Karomnak egyszerre akadt el a lélegzette attól, ami ezután történt.

Val! - kiáltotta Karom. - Mi van veled?

A lány szemei sarkából két apró vércsepp indult el, és folyt végig az arcán, akár a könnyek.

Itt vannak - suttogta a lány földöntúli hangon.

Karom hirtelen megérezte a mozgást és valami elképesztő mennyiségű energia áramlását az asztrális síkon.

Ki van... - kezdte mondani, de nem jutott tovább. A csuklóján egy csontos kar szorítását érezte. Karom ijedten próbálta kiszabadítani magát, miközben az összeégett test lassan kihámozta magát a zsákból, és felült. Természetellenes szikrák parázslottak az üres szemgödrökben. Olyan volt, mint egy UV-lámpa fénye.

Jézus Mária! - kiáltotta Karom. Eszelősen rángatta a karját, de a test emberfeletti erővel tartotta fogva. Épp nyúlt a tőréért, de ekkor Aracos teste villant elő a semmiből, és egyik mancsával keményen a halott 334 koponya képébe csapott. A szorítás meglazult annyira, hogy Karom kiszabaduljon végre. Ekkor előrántotta a pengét. Érezte, ahogy annak mágikus töltete végigáramlik a karján. Lesújtott vele, egyenesen a bordákra. Az összeégett húst sisteregve hasította ketté Sólyomkarom. A halott koponyája néma sikolyra nyílt, de karjaival vadul Karom felé csapott.

A mágus kiszabadította a kést, és gyorsan félreugrott, mert meghallotta, hogy Boom közeledik. Nem akart a troll útjában lenni, amikor az megérkezik. Jól tette.

Boom egyetlen ütéssel a szemközti falig repítette a torz testet. Csontok roppanása hallatszott, és nyálkás hús cuppanása, ahogy az lecsúszott a földre, de még ott sem nyugodott. Lassan kezdett felkelni, de ekkor Aracos és Jase támadt rá az asztráltestére. Az ő támadásuk és a Sólyomkarom által okozott sérülés elegendő volt, hogy az ismeretlen mozgatóerő szétoszoljon. A test visszazuhant a földre, és megint csak egy halott volt, mint még alig egy perccel ezelőtt.

Mindannyian megkönnyebbülten felsóhajtottak, amikor kaparászást, majd hirtelen az összes ajtó mögül morgást hallottak. Ezt öklök tompa döndülése követte, ahogy a visszatért halottak igyekeztek kiszabadítani magukat börtönükből.

Azt hiszem, jobb, ha most eltűnünk innen! - fordult Karom a többiek felé. Boom megragadta Valkűr karját, és mindannyian a vészkijárat felé vették sietve az irányt. Útközben elrohantak Brady hadnagy mellett az előtérben.

-Hé! Mi a fenét csinál... - kiáltott utánuk, de egy közeli szobából kilépő technikus sikolya félbeszakította. Még időben fordult meg, hogy lássa, amint egy tucatnyi zombi közeledik felé a hullaház felől.

Te szentséges Szűzanyám! - morogta ijedten, majd az oldalán lógó fegyverért nyúlt.

Az épület riasztója azonnal bekapcsolt, ahogy Boom kitört a vészkijáraton. Az ajtó leszakadt az egyik pántjáról, ahogy a hatalmas test nekivágódott. Mindhárman a furgon felé szaladtak inuk szakadtából. Karom behuppant a vezetőülésbe. Sajnálta, hogy Kalapács nem volt velük, mert az ork lényegesen jobb sofőr nála.

A mágus beindította a motort, majd csikorgó kerekekkel indult a parkoló kijárata felé.

Hogy van? - kérdezte, ahogy rákanyarodtak az útra.

Nem tudom - csóválta a fejét Boom. - Még mindig vérzik. Val, hallasz engem?

Nagyon fáj a fejem - nyögte a lány, miközben a kezével próbálta letörölni az arcát. Boom a pólójával segített a lánynak megszabadulni a vértől.

Ne aggódj! - próbálta nyugtatni Karom. - Egyenesen Dochoz megyünk.

Nem sokkal később berontottak a roxi klinika ajtaján. Hilda meglepetten kapta fel a fejét, miközben éppen próbált lefogni egy fiatal ork kölyköt, aki úgy tűnt, erősen be van tépve.

Segítség kell! - kiáltotta Karom.

Vigyétek a hármas vizsgálóba - intett Hilda a megfelelő irányba. - Mindjárt jövök! - Azzal elővett a köpenye zsebéből egy nyugtató tapaszt, és szó nélkül az ork tarkójára nyomta. Ez megtette a hatását. A kölyök néhány másodperc múlva csendesen pihegett az ágyon.

Bevitték Valkűrt a vizsgálószobába, és Boom óvatosan az asztalra fektette a lányt. Néhány másodperc múlva megjelent Doc és Hilda. Mindketten nyúzottak voltak. Doc nyomban elkezdte vizsgálni Valt, míg Hilda a szokásos életjeleit ellenőrizte. Ahogy az orvos egy kis lámpával Val szemébe világított, a lány fájdalmasan felnyögött.

Mi történt? - kérdezte Doc.

Nem tudjuk - felelte Karom de szerintem a mágiának is köze van hozzá. Valami történik az aurájával, de még sosem láttam ilyesmit.

Mágia - ráncolta a homlokát Doc. - Nagyszerű! Bármi legyen is, egyre többen érintettek az ügyben. Az utóbbi egy hónapban legalább két tucat hasonló esetem volt, s ezekre egyáltalán nem találok magyarázatot.

Azért tudsz segíteni neki? - kérdezte aggodalmaskodva Karom.

Megteszem, amit tudok - bólintott Doc -, de én nem vagyok mágus. Nem értem ezt az egész mágiadolgot. Tudnál maradni egy ideig, hogy segíts?

Karom kétségbeesetten nézett sorba mindenkin. Súlyos dilemmába keveredett. Egyfelől kötelességének érezte, hogy segítsen Valkűrön, másfelől tudta, hogy kifutnak az időből. Az pedig talán Hézag és még egy csomó ember halálát jelentheti a metroplexumban.

Val szinte olvasott a gondolataiban.

Menj csak! - próbált felülni. - Velem minden rendben lesz. Bocs, hogy nem tudok se... óh! - hirtelen elakadt a lélegzete, és fájdalomtól eltorzult arccal zuhant vissza. Egyik kezét a szemére akarta nyomni, de Hilda határozottan lefogta.

Visszajövünk - fogta meg Karom lágyan Val kezét amilyen hamar csak tudunk.

Ezután Doc MacArthur felé fordult és így szólt: - Nagyon vigyázzon rá, doki!

Nemsokára Karom és Boom ismét a furgonban ült, és északnyugati irányba haladtak a rejtekhelyük felé.

Mi a franc folyik itt, Karom? - fakadt ki Boom.

Emlékszik még rá dr. Gordon, hogy Mama Iaga küldött először minket Gallow ellen? És arra, mikor azt mondta, hogy megvannak a saját indítékai, hogy így tesz?

Igen - bólintott a troll. - Nem normális az a vén szipirtyó, az egyszer fix!

Lehetséges, de egyfolytában az jár az eszemben, amit akkor mondott nekünk. Valami olyasmi volt, hogy az Ébredés még korántsem ért véget, sőt, még csak épp hogy elkezdődött. Azt hiszem, azok a különös dolgok, amik mostanában történnek, ezzel vannak kapcsolatban. Mama számított erre. Azóta játszik velünk, hogy visszatértem Bostonba, vagyis több mint egy éve. Hosszú ideje készülődött már.

Gondolod, hogy az a cucc, amit a hulláról szedtél le, segíteni fog megtalálni Gallow-t és Hézagot?

Muszáj lesz, mert az az érzésem, hogy egyre jobban fogy az idő. Mindannyiunknak.

Visszatértek az L-zónabeli házhoz, majd elmondták Kalapácsnak és Kilarónak, hogy mi történt a hullaházban, és beszéltek Valkűr rejtélyes rosszullétéről is.

Kilaro figyelmesen hallgatta őket, majd így szólt: - Ez éppen úgy hangzik, mint ami más városokban is történik. A hírcsatornák csak ezzel foglalkoznak. Először arra gondolt mindenki, hogy valamilyen új vírus vagy baktérium okozza ezeket a dolgokat, de most már a Goblinizálódás Napján történtekkel teszik hasonlatossá. Ezúttal Washingtonban kezdődött minden. Furcsa tünetekkel vittek többeket a kórházakba. A csatornák szerint valamiféle átváltozáson mennek keresztül.

Átváltozás? - kérdezte Karom. - De mivé?

Senki nem tudja - vont vállat Kilaro. - Épp úgy történik minden, mint a goblinizáció idején, de ezúttal nem csak humánokkal történik. Jelentették, hogy metahumánok is érkeznek és... szóval velük is ugyanaz a helyzet.

A francba! - csapott az asztalra Kalapács. - Káosz lesz odakint hamarosan. Tiszta káosz.

Figyeld tovább a híreket, Kilaro! - utasította Karom. - De nézz utána mindennek az árnyékszervereken is, hátha ott több mindenre bukkansz, mint a hivatalos médiában. - Nagyot sóhajtott, majd Kalapács felé fordult. - Készen állsz?

Jobban örülnék, ha Val egy-két robotja is fedezne minket - dörmögte az ork -, vagy legalább beszerezhettem volna egy géppuskát. Mindegy - sóhajtott. - Azt hiszem a lehetőségeinkhez képest készen állok, amint megmondod, hogy hova indulunk.

Pontosan ez az, amit mindjárt meg fogok tudni - bólintott Karom. - Kívánj szerencsét!

28.

Karom visszament a szobába, ahová korábban a hermetikus kört festette. Behúzta maga mögött a nejlonfüggönyt, és megállt a kör szélén. Gondosan ellenőrzött minden vonalat, szimbólumot és rúnát. Tudta, hogy ezúttal nem hibázhat. Muszáj kapcsolatot teremtenie valahogyan a halott nőről szerzett bőrdarabok és Gallow között. Az asztrál nyomnak még meg kellett lennie, mivel a szellem használta egy ideig a lány testét, mielőtt elpusztította volna. Ez pedig olyan erős köteléket teremtett, amely nem foszlik szét egyik pillanatról a másikra.

A szobában jelen volt Jase is. Karom mögött lebegett.

Tudod - kezdte Karom -, mielőtt rám találtál, azt hittem őrült vagyok. Teljesen össze voltam zavarodva azokon a dolgokon, amiket láttam és éreztem a mágia miatt. Most megint ugyanazt érzem. Furcsa dolgok jönnek át a metasíkokról, a halottak feltámadnak és... te is megjelentél. Olyan, mintha az egész világ kezdene megőrülni. Mi történik Jase? Hol van ennek a vége?

Nem tudom - hajtotta le a fejét szomorúan Jase. - Bárcsak tudnám! Ami azt illeti, te sokkal többet tudsz a mágiáról, mint én. Csak néhány évvel azelőtt kezdtem el foglalkozni vele, mielőtt találkoztunk. Te mostanra már a fél életed ezzel töltötted. Úgy tűnik, átkozottul jó mágus vált belőled, Karom. Mindig is tudtam, hogy így lesz.

Köszönöm - nézett Karom a másik áttetsző arcába. Bizonytalanul elmosolyodott, majd nagyot sóhajtott. - Úristen! Jase, ez az egész tiszta agyrém. Úgy érzem, mintha minden szétesne körülöttem. Én kapaszkodom, amilyen erősen csak bírok, de ha csak egy pillanatra is nem figyelek, én is darabokra hullok. Az, hogy te itt vagy velem...

Tudom - szakította félbe Jase. - Gondolj bele, nekem milyen érzés! Még mindig emlékszem rá, ahogyan a karjaid közt meghaltam, most pedig itt állok. Azt sem tudom igazán, mi vagyok. Az igazi Jason Vale? Esetleg a kísértete? Vagy csak egy emlék, ami szellemtestet talált magának? Úgy értem... amit érzek az valóságos, de vajon meddig? Mennyi ideig létezhetek így?

Nem tudom - vont vállat Karom. - De egyet biztosan megígérhetek. Nem foglak elveszíteni még egyszer úgy, mint régen.

Nem biztos, hogy meg tudod akadályozni. Egyikünk sem tehet semmit, ha eljön az ideje.

-Jase, szerelmem - mosolyodott el halványan Karom. - Ha van valami, amit megtanultam az életben, az az, hogy minden szorult helyzetből ki lehet keveredni, csak próbálkozni kell.

Jase elgondolkodott egy kis ideig, majd megrázta a fejét, és másfelé terelte a beszélgetést.

Bárcsak tudnék ebben segíteni! - mutatott a hermetikus kör felé.

Karom előrelépett, közben a kezét beletörölte a nadrágjába.

-Jobb, ha inkább tartalékolod az erődet. Nem tudhatjuk, hogy a rituális mágia mennyit vesz ki belőled. Egyébként megvan minden szükséges segítségem.

Az elméjével Aracost szólította, mire az ezüstbundájú farkas megjelent. Felszegett fejjel ült Karom előtt, majd üdvözlésképpen bólintott.

Készen állsz? - kérdezte Karom, mire a farkas ismét biccentett. - Ja, és Jase! Fedezd a többieket az asztrálsíkról, rendben?

Karom intésére a körben elhelyezett gyertyák fellobbantak. Kézbe fogta az égett bőrdarabot, és a szellemre összpontosított, akit igyekezett megtalálni. Halkan kántálni kezdte a mágikus szavakat, mire azok lassan életre keltették a varázslatot.

Minden kész? - kérdezte Ian O'Donnel Hézagot egy órával később. A lány még egyszer, utoljára átnézte a felszerelést, hogy minden meg van-e.

Hézag egy szikrázó mosollyal ajándékozta meg a férfit, miközben becipzárazta a hátizsákot, és felállt.

Minden tökéletes - mosolyodott el. - Átnéztem őket. Az embereid nagyszerű munkát végeztek a kioldószerkezettel.

Nos, elég nagy gyakorlatunk van az efféle dolgok terén - mondta Ian határozott iróniával a hangjában.

Hamarosan vége lesz az egésznek - ölelte magához a férfit Hézag. - Amint a tünde delegáció megérkezik a Dunkelzahn Intézethez, hogy fogadják az elismeréseket a „jó tetteikért", rá kell majd jönniük, hogy egy egészen másfajta fogadtatásban lesz részük.

Igen - bólintott Ian. - Az biztos, hogy emlékezetes esemény lesz. De remélem...

-Mit?

Remélem, elég lesz ennyi. Nem mondtam soha a többieknek, de nem vagyok biztos benne, hogy működni fog a dolog. Szabadon engedünk egy kis tömegoszlató gázt, mire a tündék és a barátaik néhány napig ágynak esnek. És? Gondolod ettől minden megváltozik? Talán igazad volt Ariel, amikor azt mondtad, hogy ideje kiszállni ebből az egészből. Végérvényesen.

Hézag az ujját finoman a férfi szájához nyomta, hogy elcsitítsa.

Nem, szerelmem. Neked volt igazad egész idő alatt. Persze, hogy ez az akció eredményt fog hozni. Hinnünk kell benne! Neked is hinned kell benne!

-Istenem... - mosolyodott el Ian, és arcán őszinte boldogsággal nézett a lány szemébe. - Mihez is kezdenék én nélküled? - Hevesen magához szorította Hézag testét.

Ekkor Rory Maclnnis feje jelent meg a résnyire nyitott ajtón.

Indulásra készen állunk, uram - mondta.

Azonnal jövünk - felelte Ian, majd visszafordult Arielhez. Mélyen, szinte bánkódva nézett a lány szemébe. - Ideje lenne indulnunk.

Én készen állok - mosolyodott el Hézag. - Mehetünk, szerelmem.

Mindössze egy kis csapat indult útnak: O'Donnel, Maclnnis, egy Colleen nevű nő és Hézag. A folyón keresztül Cambridge felé vették az irányt, ahol Ian levezette őket a régi metróalagútba, amely nem állt összeköttetésben a metroplexum alatti katakombákkal. A férfi hátán volt a hátizsák, benne a vírusbomba. A föld alatti alagútban haladtak a Dunkelzahn Intézet felé. Itt végezték a legkomolyabb mágikus kutatásokat az egész kontinensen. Fontos hely volt, ezért is választották ezt célpontnak.

Az intézetet a sárkány pénzéből alapították, annak végakarata szerint. Magántulajdonban volt, és különböző kutatásokat és fejlesztéseket végeztek itt. Ezenkívül a metahumánokat segítő akciókból is nagyban kivették a részüket. Az igazgatótanács egyik tagja volt Cormac McKilleen is Tír na nÓg-ból. Az a hír járta, hogy kiesett a tíri kormány kegyeiből, és az intézetben betöltött pozíciója miatt szinte ellenségként kezelte az uralkodó Danaan család, mégis a tünde rezsim egyik propagandaeszközének számított. Az Ébredés Évfordulójának tiszteletére Tír na nÓg uralkodói az intézetnek ajándékoztak tanulmányozás céljából több kelta ereklyét is. Ezek a régi Írország örökségéhez tartoztak. Azé az országé, melynek a helyén most egy tünde állam virágzik, és alig több mint ötven éves. Nem volt a tíriek jogos tulajdona, így nem is ajándékozhatták oda senkinek. Éppen ez volt, ami ellen a Lovagok tiltakoztak. Ezért döntöttek úgy, hogy felrobbantják a bombát, így épp olyan rosszul érzik majd magukat a tíriek, mint ahogyan a tősgyökeres írek, amikor el kellett hagyniuk a hazájukat.

Az intézet alatti régi bejáratok már régen nem léteztek. Beomlott az alagút több helyen is, ezért acél és betontömbök torlaszolták el az utat. Néhány jól elhelyezett töltet azonban csodákra volt képes. Az a pár kisebb nyílás így éppen elegendő lesz ahhoz, hogy a vírus be tudjon jutni az intézetbe, és még néhány ház- tömbnyi környezetben kifejtse a hatását, mielőtt elpusztulna. Ez több mint elegendő kell legyen ahhoz, hogy a tündéknek emlékezetes maradjon a bostoni látogatásuk.

Néhány patkány visítva szaladt szét onnan, ahová a bombát akarták telepíteni. A zseblámpák fénye fájdalmasan hasított a sötéthez szokott rágcsálók szemébe. Hamarosan lerakodtak, és megkezdhették a munkát. Az összeszerelés nagy részét maga O'Donnel végezte. Olykor Maclnnis és Hézag segített neki, ami abból állt, hogy a kezébe adták a megfelelő szerszámokat. Az őrszem szerepe Colleenra maradt. Kicsivel lejjebb a folyosón figyelte, nem téved-e valaki erre.

Míg Ian dolgozott, Gallow türelmetlenül figyelt Hézag szemein át. Hirtelen gyenge lökést érzett az 348 asztrális sík felől. Áthangolta érzékeit, és észrevette, hogy a távolból valaki kapcsolatba akar lépni vele. Olyan volt, mintha egy világítótorony fénye próbálta volna megtalálni őt a sötétben. Ismerős volt Gallow számára ez az erő. Ezzel be is teljesült Mama Iaga jóslata. Karom igyekezett a nyomára bukkanni, és hamarosan el is fog jönni személyesen. Persze nem egyedül. Ó, nem. A kis emberféreg túl gyáva ahhoz, hogy szemtől szembe kiálljon ellene. De nem baj. A találkozás akkor is rendkívül élvezetes lesz.

Gallow képtelen volt visszatartani egy elégedett vigyort, de nem bánta. Hagy higgyék csak a jelenlévők, hogy az ő munkájuknak örül.

Most már csak annyi dolga volt, hogy felkészül a várva várt találkozásra.

Az L-zónabeli lakásból Karom minden erejét összeszedve próbálta helyreállítani a kapcsolatot a halott lány testének egy darabja és az őt uraló Gallow szellemteste között. Valahol még itt kellett lennie a városban. Óvatosan közelebb húzódott a kialakult fonalhoz. Az akaratával és az Aracostól kapott energiával táplálta, hogy megerősödjön. Ekkor lassan a fonal kötéllé duzzadt, és láthatóvá vált, ahogy kinyúlik a távolba egészen Gallow-ig. Lassan, monoton hangon kántálni 349.

kezdett, felidézve vele a szükséges varázslatot. Ujabb energiák hizlalták tovább a kapcsolatot, majd hirtelen a kötél megfeszült és berezgett, akár egy gitár húrja. Karom mindvégig figyelt, nehogy Gallow észrevegye, és visszacsapjon rá az asztrális síkon keresztül.

A varázslat kiteljesedett, és hirtelen Karom tudta, hogy pontosan hol van a szellem. A katakombák mélyén rejtőzött. Legelőször is egy efféle helyen találkoztak, miért lenne ez most másképpen? A biztonság kedvéért Karom továbbra is szorosan tartotta a pórázt, hátha Gallow esetleg máshová megy, míg ők odaérnek.

Felállt, és a konyhától elválasztó nejlonfüggönyhöz lépett. Ahogy elhúzta, a többiek, akik csak őrá vártak, felpattantak, és várakozóan néztek rá.

- Megtaláltam őket - mondta Karom határozottan. - Induljunk!

Gallow érezte testén Karom varázslatának az érintését. Nem állt ellen, hogy a mágus, aki létrehozta őt, még egyszer rátalálhasson. Olyan könnyű volt az egész. Érezte ahogy mágikus energiák ölelik körbe az auráját, és meleg fénnyel ragyogják be azt. Most már Karom tudta. Hamarosan eljön hozzá. Gallow felpillantott az aknába, ahol Ian O'Donnel még mindig dolgozott.

Meddig tart még? - kérdezte Hézag, mire Ian lepillantott. Homlokán megcsillant a verejték.

Már majdnem kész - törölte meg a homlokát a kabátujjába. Gallow igyekezett lecsillapítani magát, hogy ne parancsoljon rá a férfira, amiért az nem végzi a feladatát olyan gyorsan, ahogyan azt ő szeretné. Türelem. Türelem - gondolta. Őrizd meg a pillanatot! De a másodpercek csigalassúsággal teltek, mire végre O'Donnel mászni kezdett lefelé. Az utolsó két méter magasból egyszerűen leugrott, és elégedetten fordult Hézag felé.

Kész - mondta mosolyogva. - Kár, hogy lemaradunk a showról.

Hézag lágyan a férfihoz simult, és a fülébe súgta: - Ez attól függ, hogy milyen műsort szeretnél látni, szerelmem. - Azzal átkarolta lant és hosszan megcsókolta.

Rory hangosan felnevetett.

Hé! Kerítsetek inkább egy szobát! Most indulnunk kell. - A szerelmespár oda sem figyelt rá, mire ő megint nevetésben tört ki, majd közelebb lépett, és barátságosan Ian vállára csapott. - Főnök! Még rengeteg időnk lesz, hogy...

Rory és a visszaérkező Colleen elkerekedett szemekkel figyelték, ahogy Hézag elereszti a vezérüket.

Ian tágra nyílt szemmel, néma sikolyba torzult arccal zuhant a földre. Nem mozdult.

Mi a... - nyúlt Rory a fegyveréért.

Sajnálom - dorombolta Hézag de már nem veszem hasznotokat tovább.

Ahogy beszélt, a teste ragyogó színű lángba borult. Éles, bántó fény robbant a helyiségbe. Colleen felé intett a bal kezével, ujjai, akár egy virág szirmai, nyíltak szét. A levegőben egy izzó gömb jelent meg, és rakétaként vágódott a meglepett nő testének. A ruhája és a haja azonnal lángot fogott. Colleen sikoltva vetette magát a földre, és őrülten hempergett, hogy eloltsa a tüzet.

Rory kezében elsült a pisztoly, de a férfi annyira megdöbbent a látottaktól, hogy a golyó messze elkerülte a célt. A dörrenés hangosan visszhangzott az alagútban. Mielőtt még újból tüzelhetett volna, Hézag lángoló testtel mellette termett, és megragadta. Üvöltve próbálta letépni magáról az izzó vasként rászoruló kezeket, de reménytelen küzdelem volt. Hamarosan mindent megtöltött az égett ruha és hús szaga.

Hézag elégedetten felkacagott. Élvezettel figyelte Rory kínlódását, hogy megszabaduljon az érintésétől. Engedett a szorításán annyira, hogy a férfi el tudja 352 magát lökni. Sikoltva a fájdalomtól hanyatt esett. Újból célra emelte a fegyverét, de Gallow nem hagyott időt neki, hogy használja is. Nagy levegőt vett, majd előrehajolva lángokat fújt a férfi arcába. Sajnálta, hogy any- nyi energiát engedett szabadjára, mert így Rory nem élt elég ideig, hogy még több fájdalmat és szenvedést élhessen át.

Megvonta a vállát, és megfordult. Colleennak közben sikerült eloltania magát, és nyögve próbált talpra állni. Testén a tépett ruha alól vörös, váladékban úszó sebek villantak elő. Az arca és a koponyája összeráncosodott, ahogy minden szőrzet leégett róla.

- Kérlek, ne... - nyögte, miközben négykézláb igyekezett távolabb kerülni az egyre közeledő Gallow-tól. - Kérlek, ne...

Ekkor megpillantotta a fegyverét a közelben, és gyorsan érte nyúlt. Gallow-nak lett volna ideje megállítani, de nem törődött vele. Colleen felkapta a fegyvert, és Hézagra célzott. Ekkor Gallow egy intésére a fegyver vörösen felizzott, a lány pedig sikoltva dobta a földre. A markolat mintája beleégett a tenyerébe.

Ekkor Hézag mellélépett. A tűzaura kihunyt. Emberfeletti erővel kapta el a torkát és fél térdre kényszerítette. Colleen ököllel ütötte a nyakát szorító 353.

kezet, de nem bírt a szellemmel, aki Hézag testét birtokolta. Könnyek folytak végig az arcán, ahogy rémülten nézett a földöntúli szemekbe. Az ütések egyre erőtlenebbé váltak, a küzdelem helyét átvette a zokogás és megadás.

-Kérlek... - suttogta utoljára. Hézag elfintorodott a megtört ember láttán, és egy utolsó gonosz vigyort villantott felé. A szorítása megfeszült, a teste ismét lángba borult. Colleen sikoltása hörgésbe fúlt, ahogy Gallow eltörte a lány nyakát, akár egy száraz ágat. Nem eresztette még el a testet. Az aura fellobbant, és lángba borította Colleent. Hézag hagyta a földre zuhanni, és Ian O'Donnel felé fordult, aki még mindig bénultan feküdt a földön. Mozdulatlanságra kárhoztatta a szellem varázslata.

- Szegény, drága Ian - dünnyögte Hézag, miközben letérdelt a férfi mellé, hogy a szemébe tudjon nézni. - így ér hát véget a te kis szánalmas ügyed. Sosem hitted volna, hogy csak paraszt vagy egy sokkal nagyobb sakkjátszmában, igaz? Az pedig a legvadabb rémálmodban sem fordult elő, hogy a kedves kis Ariel eláruljon.

Gurgulázó hang hallatszott, ahogy Ian próbált megszólalni, de csak annyit tudott tenni, hogy feküdt a földön, és bámulta a valaha annyira szeretett nőt. Gallow élvezettel itta magába a férfi félelmét és csalódottságát, amit Ariel árulása miatt érzett.

Attól tartok, sosem fogsz látni egy szabad Írországot - folytatta Gallow, és mint egy gyereket, megsimogatta Ian homlokát. - De senki más sem. Neked és a hozzád hasonlóknak meg kell tanulniuk egy nagyon fontos leckét, Ian. Ez a Hatodik Világ. A te és a fajtád ideje lejárt. Eljött a mi időnk. A mi világunk. - Miközben beszélt, a hangja egyre erősebbé és dühösebbé vált. - Ez már a mágia világa, és el fog jönni az idő, mikor senki sem emlékszik már rá, hogy ez valaha másképpen volt. Szívesen mesélnék neked az eljövendő korról, de sajnos más dolgom is van még, így hát kénytelen vagyok magadra hagyni ennyivel.

Gallow lágyan megsimogatta a férfi állát, mire az vinnyogva próbált odébb húzódni a tűzforró érintéstől.

Ég veled, kedvesem! - búcsúzott Gallow. Ekkor a Vörös Ág Lovagjainak vezére lángba borult. Sikerült annyi erejét még visszanyernie, hogy üvölteni tudjon fajdalmában, majd ahogy a lángok szétégették a hangszálait is, elhallgatott. Örökre. Füst és égett hússzag töltötte meg ismét a termet. Gallow elégedetten állt, és igyekezett kiélvezni a diadal pillanatait, majd mosolyogva ellépett Ian élettelen testétől. Még akadt egy apróság, amit el kellett intéznie, mielőtt illően felkészülhetett Karom fogadására.

Felmászott oda, ahová Ian a vírusbombát erősítette, és szemügyre vette a szerkezetet. Elvégzett néhány módosítást rajta, majd az egyik zsebéből elővett egy tenyérnyi fémhengert. Abban volt a katalizátor, amely az amúgy ártalmatlan Pandora vírust gyilkos fegyverré változtatta. Csatlakoztatta a bombához, majd lemászott.

Eszébe jutott, hogy a Dunkelzahn Intézet látogatói és a közvetlen környezetében lévő házak lakói hamarosan halottak lesznek, és a város sosem fogja elfelejteni ezt az éjszakát.

Ahogy leért, még egyszer meggyőződött róla, hogy az asztrális fonal érintetlen-e még. Megnyugodva vette tudomásul, hogy épp olyan élénken mutatja az utat Karomnak, ahogyan korábban. Ezúttal sem volt más dolga, hát várt.

29.

Kalapács ült a volán mögött, és Karom varázslatát követve, a Cambridge kerület felé hajtottak. Karom magában azt kívánta, bárcsak Val is velük lehetne, mert a rigó robotjai igen hasznosnak bizonyulhattak volna az előttük álló harcban. Már annak is örült volna, ha legalább valamivel több idejük van beszerezni a szükséges felszerelést, de ez is elmaradt. Szinte mezítláb kell szembenézniük Gallow-val, de legalább Boom és Kalapács itt voltak. Kilaro is velük jött, de ő még soha életében nem sütött el fegyvert, így rá nem számíthattak különösebben. Mint mindig, Aracos hathatós mágikus támogatásként jelen volt, és ezúttal Jase is velük tartott. Ő azonban ismeretlen mágikus potenciállal rendelkezett. Még maga a kísértet sem tudta pontosan, mire képes jelen formájában.

Karom nem akarta, hogy ő is velük jöjjön, de Jase megmakacsolta magát és minden tiltás ellenére így érvelt: - És akkor mit csináljak? Kószáljak, és jó kísérteihez illően ijesztgessem a környékbelieket?

Karom nem akarta veszélynek kitenni a férfit, de miután megértette, hogy ez az érzés kölcsönös, megenyhült. Egyébként sem tudta volna visszatartani a másikat, hiszen szellemként sokkal gyorsabban tudott haladni, mint az ő furgonjuk, így bárhová követhette őket.

Hálát rebegtek az isteneknek, hogy a forgalom viszonylag gyér volt. Ahogy a Massachusets Avenue-n haladtak Cambridgen keresztül, több helyen kék-piros villogó fényeket láttak. Knight Errant járőr kocsik biztosították a környék útjait.

Útblokádokat is felállítottak! - lepődött meg Kalapács, ahogy jobban körülnézett. - Mi a franc történhetett?

Fordulj itt be balra! - intett Karom az egyik elágazásnál. - El kell rejtenünk valahol a furgont, és a katakombákon keresztül megyünk tovább. Gallow amúgy is a föld alatt van.

Roy Kilaro a hátsó ülések egyikén ült, és a hordozható számítógép képernyőjén futó információkat figyelte.

A rendőrség teljes létszámban kivonult az utcákra - mondta. - Még a helyi céges biztonságiaktól is erősítést kértek. Úgy tűnik, a Washingtonban történtek és az itteni évfordulós felvonulások miatt egy kicsit idegesek a fiúk. Persze a sorozatos furcsa megbetegedések sem tettek jót a közhangulatnak.

Talán a Pandora vírusnak is van ehhez némi köze - találgatott Boom.

Kizárt - rázta meg a fejét Kilaro. - Semmi olyan tünetet nem okoz az a vírus, mint amilyet ti is láttatok. Egyszerű formájában épp olyan, mint egy nagyon gyorsan ható influenza. Add hozzá a katalizátort, és máris halálos. Az utcán hullák feküdnének. Esélyük sem lenne eljutni a kórházig.

Kalapács befordult egy mellékutcába, és hamarosan talált is egy alkalmas parkolóhelyet. Mindannyian kiszálltak. Karom sikátorokon és sétányokon keresztül vezette a csapatot a megfelelő irányba, miközben igyekeztek a KE ellenőrző pontokat is elkerülni. A legkevésbé arra volt most szükségük, hogy megállítsa őket valami túlbuzgó járőr, és arról érdeklődjön, hová is mennek állig felfegyverezve.

Karom egy sötét zsákutcába vezette őket, majd valamivel a vége előtt megállt.

Itt van - mutatott egy nagy halom törmelékre a fal mellett. A lejáratot fém- és műanyag lemezek rejtették el a kíváncsi tekintetek elől, de a falon kétoldalt kilátszott egy-egy „T" betű. Ez a hajdanán létezett Gyorsvasút Társaság jele volt. Mára már a cég és az általuk üzemeltetett szállító alagutak sem léteztek hivatalosan.

Boom és Kalapács félrehajított egy nagyméretű acéllemezt, mire az hangos döndüléssel csapódott az aszfaltnak. A zajt még két háztömbbel odébb is hallani lehetett, de nem jött senki megnézni, mi is történt. A vadászok bemásztak a szűk nyíláson, bár Boom csak hosszas küzdelmek árán tudta átpréselni magát a rögtönzött bejáraton.

A nyílás mögött egy régi állomásra érkeztek. Mindent fojtogató por és mocsok borított. Karom bekapcsolta a zseblámpáját, és tovább vezette őket lefelé a romos betonlépcsőkön. Kalapácsnak és Boomnak nem volt szüksége a lámpa fényére, hogy tökéletesen lássanak. Metahumán szemük tízszer jobban alkalmazkodott a sötéthez, mint a humánoké. Aracos és Jase asztrálisan volt jelen, így ők is megvoltak nélküle, de Karom és Kilaro nem. Leugrottak a vágányok közé, és az alagútban folytatták az útjukat.

Azt hittem, ezeket a járatokat teljesen lezárták a földrengés után - suttogta Kilaro, amikor észrevette a falon a vastag repedéseket.

Úgy is történt - bólintott Karom. - Ami azt illeti, ez a vonal néhány százméternyire be is omlott. Arra - intett előre a zseblámpával. - A metroplexum kormányzata lezáratta a régi T-a 1 a guta ka t, és újakat építtetett helyettük, ezúttal sokkal modernebb anyagokból és technológiával. De az Ébredés és a Goblinizáció Napja után több banda és metahumán csoport talált menedéket itt, a régi gyorsvasút járatokban. Eltakarították nagyjából a törmeléket, és egyes állomásokat lakhatóvá tettek. A beomlás nagy részét ezen a területen eltüntették. Hosszú távra rendezkedtek be.

Amikor elérték a beomlott részt, egy nagyméretű, mesterségesen vájt alagutat pillantottak meg a lezúdult beton és acéltörmelékben. Elég széles volt ahhoz, hogy még Boom is beférjen, de le kellett hajtania a fejét, és kitöltötte a folyosót teljes szélességében. Morogva húzta össze magát, ahogy beléptek.

Ahogy keresztülhaladtak, Kilaro a kezével végigsimított az üreg falán.

Teljesen sima - lepődött meg. - Mintha valamilyen fúrót vagy vágót használtak volna. Tényleg... hogyan csinálhatták?

Mágiával - felelte Karom, mintha ez teljesen magától értetődő lett volna mindenki számára.

Innen Kalapács és Boom haladtak elől. Mögöttük ment Karom és Kilaro. Aracos és Jase szemnek láthatatlanul jött velük az asztrálsíkon. Karom határozottan érezte familiárisa jelenlétét, és halványan a régen elveszettnek hitt kapcsolatot is Jase-szel. Azóta volt köztük ez a kapocs, hogy először találkoztak.

Már nincs messze - mondta Karom, amilyen csendesen csak tudta, de hangja messzire visszhangzott. - Figyeljetek! Bármi lehet idelent. Bármi.

Karom útmutatásait követve a fő csapásról letértek egy oldalsó nyílás felé. Valószínűleg szervizalagút lehetett valamikor. Enyhén lejtett az útjuk, majd élesen elkanyarodott, így képtelenség volt előre látni, mi lehetett előttük. Karom igyekezett csak közvetlenül maga elé világítani, hogy ezzel is minimalizálják az esélyét, hogy valaki vagy valami észrevegye őket. Ahhoz éppen elegendő volt a fény, hogy ő és Kilaro ne essen orra. Igazából amiatt nem aggódott, hogy Gallow-t meglephetik, hiszen a szellem biztosan érezte Karom varázslatát, és fel is készült az érkezésükre. De nem ő volt az egyetlen veszély idelent.

Kalapács intett a többieknek, hogy álljanak meg. Óvatosan előrelépett és oldalra fordítva a fejét figyelt. Rajta kívül senki más nem hallott semmi különöset.

Készüljetek - morogta, és hátralépett egyet. - Társaságot kapunk.

Ekkor Karom is meghallotta, amit Kalapács felerősített hallása már jóval előbb észlelt. Vinnyogó és kaparászó zajt csapott valami a távolban, és egyre közeledett feléjük.

- Ordögpatkányok! - üvöltötte Boom, amint meglátta a hússzőnyeget befordulni a sarkon. Tömött, rendezetlen sorokban rontottak rájuk. Vörösen parázsló szemük és éles karmaik semmi jót nem ígértek. Ezek a lények az Ébredés után mutálódott rokonai voltak a hagyományos rágcsálóknak, melyek minden várost elárasztottak. Ezek a patkányok azonban egy méter hosszúra is megnőttek. Testüket semmilyen szőr nem borította, csak ráncos rózsaszínű bőr. Pofájuk tele volt éles tépőfogakkal. Éhes visítással rohantak feléjük.

Kalapács és Boom egyszerre nyitott tüzet a közeledő hordára. A 9mm-es lövedékek cafatokra tépték az elöl haladó bestiákat, de a társaik a vér szagától csak még jobban megvadulva, egyszerűen átmásztak a széttrancsírozott tetemeken. Karom felemelte karját, és hangosan elmondott egy varázslatot. Az ujjai végéből lángcsóva csapott ki, szétégetve az elöl érkezőket. Viny- nyogva lehelte ki a lelkét majd egy tucat patkány, de a többi egyre csak közeledett.

Két bestiának sikerült elkerülni Karom varázslatát és a záporozó ólmot is. Egyenesen Kilaro felé rontottak.

A férfi ijedten emelte célzásra a fegyverét, és legnagyobb meglepetésére a lövés vérfelhővé robbantotta az egyik fejét. A másik azonban a mellkasának ugrott, le- döntve Kilarót a lábáról.

Segítsetek! - kiáltotta kétségbeesetten, miközben a patkány igyekezett éles fogait a húsába mélyeszteni.

Egyszerűen túl sok kis rohadék van! - üvöltötte Kalapács, miközben sebészi pontossággal szedte le egyre-másra a feléje tartó bestiákat.

Aracos segíts! - kiáltott Karom. Szemtől szemben eleve vesztes küzdelem volt harcolni ennyi szörnyeteggel. Több tucat volt előttük, és folyamatosan érkeztek újabbak a kanyaron túlról. Karom a kristálymedálra összpontosított, amely a nyakában lógott. Érezte a benne rejlő erőt, amihez Aracos támogatása is társult, miközben Karom belekezdett egy újabb varázslatba. A patkányok mintha megérezték volna az összesűrűsödő mágikus energiákat, Karom felé fordultak.

Szemeket becsukni! - kiáltotta Karom a többieknek.

A mágus előrenyújtotta a kezét, mire az ujjai közt egy ökölnyi fénygömb jelent meg. Olyan erősen világított, akár a nap. Fényárba borította az egész alagutat. A szörnyetegek visítva kapták el a tekintetüket.

Fájdalmas vinnyogás közepette hátráltak meg. Először botladozva kerestek menedéket, majd ahogy magukhoz tértek az első meglepetésből, teljes erejükből rohanni kezdtek. Hamarosan mindegyik eltűnt egy fali repedés mögött vagy egy apró alagútban. Karom, mikor már minden elcsendesedett, leeresztette a karját.

Boom talpra segítette Kilarót, majd vigyorogva fordult Karom felé.

Szép munka - mondta elismerően.

Ez nem fogja őket örökre távol tartani - zihálta a mágus. - Tovább kell mennünk!

Sietve indultak tovább a kanyarban. A sötétségben egyszer csak egy halovány fényforrást vettek észre a távolban. Gyanították, mi lehet az. Karom Kalapácsra és Boomra pillantott, akik bólintottak, majd mindany- nyian fegyverrel a kézben rohanni kezdtek.

Az alagút egy állomásra érkezett. Törmelék borított mindent. Ahogy indultak a peron felé, a távolból egy ragyogó tűzgolyó süvített egyenesen feléjük.

Hasra! - üvöltötte Karom. A lángok éppen csak elkerülték őket, majd a gömb visszafordult, és lebegve megállt a fejük felett. A vágányok közt bújtak meg mindannyian. Kalapács és Boom kénytelen volt lehasalni. Kilaro a fal tövébe guggolt, kezével védve az arcát. Értetlenül meredtek a lángoló gömbre, amely ijesztő volt ugyan, de ártalmatlannak tűnt. Egyiküket sem égette meg, és nem is jött közelebb. A gömb egy kis idő múlva semmivé enyészett. Ahogy felnéztek, meglátták Hézagot a peronon állva. Mosolygott. Karom áthangolta érzékeit az asztrálsíkra és rögtön meglátta, hogy a lány körül gomolygó aura nem az övé. Szellemszerű lángok kavarogtak körülötte. Gyűlölet és erő sugárzott belőle.

Szervusz, apám - vicsorgott Gallow. - Elég sokáig tartott, míg ideértél. A tüneményes kis Hézag már nagyon hiányolt.

A szellem kecsesen lelépett a magasból, és puhán landolt a sínek között. Nagyjából négy méter választhatta el őket egymástól. Hézag oldalán lógott a lány fegyvere, de Gallow-nak nem volt szüksége rá. A szemei egy pillanatra mintha a távolba révedtek volna, és egyenesen Karom mögé meredtek, ahol két másik társuk lebegett.

Érdekes társasággal utazgatsz, Karom. Ez a valami bizonyára az utódom. Úgy látom, az idézési képességeid határozottan meggyengültek, mióta életre hívtál engem. És nocsak, nocsak. Ki van még itt? Egy szellem, aki épp úgy néz ki, mint a néhai Jason Vale vagy...

Lassan gonosz fintor terült szét Hézag arcán.

Ó, micsoda kellemes meglepetés. Ez nem csak úgy néz ki, hiszen ez az igazi, a megismételhetetlen Jason. Hello, Jase! Örülök, hogy megismerhetlek. Gallow vagyok. Az én feladatom volt, hogy megbosszuljam a halálod. Igazán kellemes érzés, hogy most lehetőségem lesz arra, hogy segítsek neked ezúttal végleg meghalni.

Jase szeme elkerekedett Gallow szavai hallatán. Hitetlenkedve nézett felváltva Karomra és a kóbor szellemre. Karom érezte, ahogy az arcát elönti a harag és a szégyen.

Jobban teszed, ha nem fenyegetőzöl! - lépett előre Karom. - Engedd el Hézagot!

Gallow felnevetett. Hangja végigvisszhangzott az alagúton. A hideg kirázta az árnyvadászokat a nem evilági kacaj hallatán.

Miért kellene így tennem? Tudom, hogy csak el akarsz pusztítani... apám - tette hozzá gúnyosan. - De ha megpróbálod, csak szegény Ariel testét fogod bántani. Hát nem tapadt még elég vér a kezeidhez?

Ekkor Aracosra és Jase-re pillantott - Egyébként, ha rám támadsz, mi lesz a drágalátos kis szellem barátaiddal? Vagy - intett a csapat többi tagja felé. - velük? Vajon meg tudsz állítani, hogy ne pusztítsam el őket?

Mit akarsz? - préselte Karom a szavakat összeszorított állkapcsai közt, bár pontosan tudta a választ.

Ez igazán egyszerű: téged. Azt akarom, hogy add nekem a tested saját akaratodból, mindenféle ellenállás nélkül. Ha megteszed, szabadon engedem Hézagot és a többi barátodat is.

Karom, ne tedd! - vált láthatóvá egy pillanattal később Jase. - Hazudik! Tudod, hogy hazudik.

Ne bízz benne! - erősítette meg Aracos is, de Karom nem figyelt rájuk - Esküdj meg az Igazi Nevedre!

Gallow győzedelmesen elmosolyodott.

Megesküszöm az Igazi Nevemre, hogy nem támadok a barátaidra.

Vagy bántod őket, bármilyen módon - egészítette ki Karom.

Vagy bántom őket bármilyen módon - bólintott beleegyezően Gallow, Hézag testében. - Akkor hát, megegyeztünk?

Karom Jase-re nézett, aki könnyes szemmel viszonozta a pillantást, majd a barátja, Hézag felé fordult ismét.

Igen - mondta végül.

Igen! - bömbölte Gallow.

Hirtelen Hézag testét lángoló aura vette körül, majd egy vakító lobbanással levált róla, és egyenesen Karom felé süvített. A lángok közt egy torz arc jelent meg, és démoni kacaj visszhangzott, ahogy Gallow készült birtokba venni az új gazdatestét.

Nem! - kiáltotta Jase, és olyan gyorsan mozdult, ahogy arra csak egy szellem lehetett képes. Félúton a lángok közé vetette magát, és megragadta Gallow-t. Minden erejével igyekezett visszatartani őt a céljától.

Jase, ne! - sikoltott Karom, de már túl késő volt.

Gallow dühösen felmordult, és szembefordult a támadójával. Haragosan lobbant fel a teste, közben Karom felé bömbölt: - Megszegted az esküt! Öljétek meg mindet! - recsegte az alagút felé -, de a mágust hagyjátok meg nekem!

Visító és kaparászó hang töltötte meg az állomást, ahogy minden irányból ördögpatkányok törtek elő, és az árnyvadászok felé rohantak megvadultan. Boom és Kalapács ismét ólomzáporral próbálta távol tartani a dögöket, de ahogy leszedtek egyet, a többi az elpusztult állat tetemén át rohamozott tovább. Szinte végtelen sok szörnyeteg özönlött elő. Kilaro is előhúzta a fegyverét, és torkon lőtte az egyiket, amelyik a peronról próbálta rávetni magát.

Karom előhúzta a mágikus tőrt, miközben Aracos minden erejét összeszedve sietett Jase segítségére, aki láthatóan esélytelenül szállt szembe Gallow-val, miután az magához tért az első meglepetésből.

Tökéletes - morogta Gallow. - Még gyorsan elpusztítom ezeket a nyamvadt kis szellemeket, mielőtt az enyém leszel, Karom. Készen állsz, hogy újra végignézd, ahogyan Jase meghal?

Gallow testéből lángoló csápok nyúltak ki, és erősen megragadták Jase asztráltestét. A férfi arca eltorzult a fájdalomtól: tehetetlenül vergődött és sikoltott.

Hagyd békén! - kiáltotta Karom. Odaugrott a küzdő felekhez, és lesújtott a pengével. A szellem eltáncolt, így Sólyomkarom csak a levegőt szelte ketté.

Gallow leküzdhetetlen előnnyel rendelkezett a saját terepén. Igazi formájában nem volt egyéb, mint higany és árnyék. Gyors volt. Gyorsabb, mint hogy Karom fel tudta volna venni vele a versenyt. De ha asztrálisan próbált volna megküzdeni vele, a fizikai testét kényte- 370 len lett volna hátrahagyni az ördögpatkányok közt. Ráadásul ki tudja, milyen rémségek álltak még Gallow szolgálatában, parancsára várva.

Újra a szellem felé döfött, de az most is játszi köny- nyedséggel siklott félre. Nevetett, miközben a szorítása cseppet sem lazult Jase körül. Karom tudta, hogy nincs választása.

Mentális parancsot küldött a familiárisának.

Manifesztálódj Aracos, és őrizd a testem! Gallow után megyek.

Karom egy pillanatra azt hitte, hogy Aracos nem engedelmeskedik, de ekkor megjelent az ezüstbundájú farkas közvetlenül mellette, és belemélyesztette a fogait az egyik közeli ördögpatkányba. Az vinnyogva próbált szabadulni, de az állkapcsok megfeszültek, mire a gerince kettétört. A farkas megrázta még a fejét, mire újabb reccsenések hallatszottak, majd egyszerűen félredobta a döglött állatot. Karom térdre ereszkedett és úgy vetette le a fizikai testét az asztráljáról, akár egy köpenyt. A kezében eleven fénnyel ragyogott Sólyomkarom, a nyakában pedig az amulett, Sárkányagyar pulzált.

Szép tőled, hogy kiüríted a tulajdonom, mielőtt beköltözöm - mondta Gallow, miközben Karom átlépett az asztrális térbe. - Jöttél, hogy tanúja legyél a drága szerelmed végső haláltusájának? - Azzal a lángoló csápok még erősebbre szorultak össze Jase teste körül. A férfi nekifeszült, de nem bírta lerázni magáról.

Karom körbesuhant Gallow körül, mágikus tőrrel a kézben, de még nem támadott.

Gyere, Gallow! Engem akarsz úgyis. Fejezzük be ezt az egészet, ha van hozzá merszed. Állj ki velem!

A gyűlölet úgy sugárzott Gallow-ból, akár a hőség egy kohóból.

Már régóta várok erre a pillanatra - dübörögte. - Nincs több paraszt. Nincs több csapda. - Azzal félrehajította Jase testét, mint egy rongybabát. Karom egy pillanatra sem merte levenni tekintetét a bedühödött szellemről, hogy megnézze, Jase jól van-e.

A mai napon végre én leszek az úr! - recsegte, és minden erejét összegyűjtve Karomra vetette magát.

A mágus felkészült Gallow támadására, de még így is váratlanul érte annak elsöprő ereje. A lángok nem árthattak az asztráltestének, de a kínt még így is érezte. Mintha izzó kampók tépték volna a húsát. Hátralépett, majd nagy ívben lesújtott Sólyomkarommal a szellem testére. A penge mélyen belé hasított, mire Gallow üvöltve tántorodott hátra a fájdalomtól.

Ismét egymásnak feszültek. Gallow lángot köpött, és csápjaival korbácsolta, szaggatta Karom testét, a mágus pedig a tőrrel szabdalta őt. A mágikus töltés egyenesen a szellem esszenciáját szívta el, de Gallow elementális dühvel tartotta magát. Úgy tűnt, a szenvedésen kívül vajmi keveset tud ártani a szellemnek. Vágásai rovarcsípéseknek hatottak a másik haragos támadásaihoz képest.

Elméje minden erejét összeszedve sikerült kiszabadítania magát Gallow izzó szorításából, és egy szusz- szanásnyi időre elhátrált. A szellem, akár egy kobra, leste az alkalmat, amikor újra lecsaphat a mágusra.

És most, kicsi mágus - mennydörögte -, már érted mi az igazi erő. Hamarosan az enyém lesz a tested és a lelked is!

Épp ahogy újra nekilendült, erős kezek ragadták meg hátulról, és meglepően szorosan tartották fogva.

Nem feledkeztél meg valamiről? - kérdezte Jase.

Jase! - kiáltotta ijedten Karom, és indult, hogy segítsen. A megvadult elementál eszeveszetten csapkodott maga körül, de Jase a fájdalommal mit sem törődve ölelte magához.

-Karom! - zihálta. - Menekülj! Siess! Már nem bírom sokáig tartani!

Megöllek, te kis féreg! - üvöltötte Gallow még mindig a másik szorításában vergődve.

Bocs, de erről egy kicsit már lekéstél - fonta körül még erősebben Jase. - Karom, kérlek bízz bennem! MENJ!

Egy hosszú pillanatra a mágus Jase-re meredt, készen arra, hogy a segítségére siessen, majd lenézett a vágányok közé, ahol a barátai folytattak elkeseredett harcot a patkányhordával. Néhányan épp az eszméletlenül fekvő Hézag felé vették az irányt. Még utoljára Jase-re nézett, majd sóhajtva visszatért a testébe. Éppen kinyitotta a szemét, mikor Aracos egy újabb bestia torkát harapta át.

Inaszakadtából rohant Hézag felé. Útközben lendületből belerúgott az egyik patkányba, az pedig jó néhány méterre repült, majd egy másiknak a fejébe döfte a tőrt. Hallotta, ahogy a koponyacsont beszakad, az állat pedig vinnyogva pusztult el.

Hézag! - térdelt a lány mellé. - Ébredj! Szükségünk van rád! - üvöltötte, közben az egyik kezével jókora pofont kevert le a lánynak. - Gyerünk már! Ébredj!

NEM! - bömbölte Gallow még mindig Jase-szel hadakozva.

Hézag szeme megremegett, majd kinyílt, és a lány kezdett magához térni.

Szia - mondta még mindig zavarodottan.

Neked is szia, kislány - viszonozta az üdvözlést Karom, és gyorsan talpra ugrott. Hézag is próbált felkelni, majd nyomban a fegyveréért nyúlt, amint meghallotta az ördögpatkányok visítását.

Véged van, Gallow - mondta Jase megkönnyebbülten. - Elveszítetted az egyetlen testedet is és nincs hová menned. Vajon meddig bírod így?

Elég ideig, hogy veled végezzek! - Egy utolsó kétségbeesett kísérlettel kiszabadította magát, és izzó tűzgolyóként jelent meg a peron fölött lebegve. A lángok közt egy emberszerű test látszott. Vörös pikkelyei alól sárgán izzó hús tűnt elő.

Meghalsz! - ordította, és egy narancssárga csáppal Karom felé sújtott.

Karom már a testén érezte a hőséget, de ekkor egy aranyszín sólyom suhant el a feje felett. Aracos és Jase együtt egy lépéssel képesek voltak hátratántorítani a megőrült elementált. Karom arca előtt így alig egy ujjal zúgott el a halálos korbács.

Most Karom! - kiáltotta Jase. - Most!

Karom előrelépett, és Gallow-ra mutatott.

Karom Haragja! - A szellem igazi neve végigvisszhangzott az alagútban és az asztrális síkon egyaránt. - Nem létezel többé! - kiáltotta, majd Sólyomkarmot egyenesen Gallow lángoló szívébe hajította. Éles sikoltás hasított Karom testébe és elméjébe, ahogy a szellem felrobbant. A detonáció ereje felkapta a mágus testét, és messzire repítette. Ahogy a peron kemény padlójának csapódott, a levegő sípolva szakadt ki a tüdejéből. Sólyomkarom csörömpölve hullott ki a kezéből, és a sínek közé esett. Karom érezte, hogy a testét hirtelen rázni kezdi a hideg. Ebből gyanította, hogy csúnyán megéghetett az imént elszabadult mágikus tűzben. Lassan minden elhomályosult körülötte, ahogy kezdte elveszíteni az eszméletét. Ekkor lágy simogatást érzett az arcán.

Most már tudom, hogy miért kellett visszajönnöm - suttogta Jase a fülébe. - Azért, hogy együtt vívjuk meg ezt a harcot, és hogy elmondhassam, ideje az élőkkel törődnöd, Karom. Gallow nincs többé. Vége van, és ideje mindkettőnknek tovább mennie. Már csak egy dolgom maradt hátra. Ég veled.

Karom remegő kézzel nyúlt a másik felé; ekkor lágy csókot érzett az ajkán, azután elájult.

30.

Nagyon lassan tért magához. Az első, amit érzett, hogy egy kéz cirógatja finoman az arcát. Óvatosan megmozdult, és kinyitotta a szemét.

Jase? - motyogta.

Azt hiszem, már elment - mondta valaki. Karom látása lassan kitisztult, és ekkor egy vadidegen ember arcát pillantotta meg maga előtt. Egy fiatal férfi volt, nagyjából huszonöt körüli. Hosszú haja aranyszínben csillogott, hátul copfban fogta össze. Mély, sötétkék szeme volt, a mélyén Karom ezüstös csillogást vélt felfedezni. Az idegen barátságosan mosolygott rá. Utcai ruhában volt. Farmert viselt, egy pólót, melyen valamiféle kelta minta kígyózott, és felette egy viseltes bőrdzsekit.

-Kicsoda... - próbált beszélni Karom, miközben igyekezett felállni.

Nem ismersz meg, főnök? - kérdezte a fiatal férfi egyre szélesedő mosollyal. Karom mélyen belenézett a kék szemekbe, és elakadt a lélegzete, ahogy felismerte bennük az ismerős szellemet.

Aracos - sóhajtotta. - De hogyan? - Ekkor megérezte magában azt a régen tapasztalt ürességet. A kötelék kettejük közt nem volt többé. Gallow pusztulása széttépte benne azt a szálat is. - Szabad vagy, igaz?

Aracos bólintott.

Akkor történt, amikor elájultál. Azt hittem, halott vagy. Odarohantam hozzád, és életemben először azt kívántam, hogy bárcsak lennének kezeim, és ekkor hirtelen valóban lettek is. Meggyógyítottalak mágiával, hogy magadhoz térj. Ha tudom, hogy ennyire hasznos és szórakoztató egy humán test, már régen megkértelek volna, hogy adj nekem egyet.

Jase... Jase elment - mondta szomorúan Karom.

Igen.

Jól van ez így. - Hosszú évek óta először hitt is ebben. - A végső pillanatban velem volt. Azt akarja, hogy boldog legyek... hogy éljek.

Aracos együttérzően bólintott, és segített Karomnak talpra állni. Döglött ördögpatkányok feküdtek szerteszét a peronon és a sínek közt egyaránt. A padlón véres, golyóütötte nyomok éktelenkedtek. Nem messze Hézag feküdt a földön, mozdulatlanul.

Úristen! Hézag! - kiáltotta Karom, de Aracos nyugtatóan a vállára tette a kezét.

Minden rendben. Életben van - mondta. - Már kezelésbe vettem a sebeit. Rendbe fog jönni, - Hála az égnek - sóhajtott fel a mágus, majd halványan elmosolyodott. - De ha szabad vagy, akkor miért vagy még itt? Miért nem mentél el?

Ezt kérdezned kell? Te hívtál, Karom. Te adtál életet nekem ebben a világban, és sokkal inkább voltál a barátom, mint a gazdám. Nem akarlak elhagyni.

Karom jókedve egy szempillantás alatt szertefoszlott, ahogy eszébe jutottak a történtek.

Ekkor meghallották, hogy Hézag kábán felnyög és megmozdul. Mindketten mellétérdeltek.

Hé, hogy vagy kislány? - kérdezte Karom, amint Hézag kinyitotta a szemét.

Mi talált el? - kérdezte, miközben felült. Hirtelen elkerekedett a szeme, ahogy visszaemlékezett. - Gallow! Meg kell...

Gallow-nak vége - fogta meg a vállát Karom. - Most már megnyugodhatunk.

Nos, azért nem teljesen, cimbi - hallották Boom hangját a fejük fölül. A troll egy széles aknából hajolt ki, úgy három méter magasan lehetett. - Még akad egy kis problémánk. Van itt egy bomba a szellőzőben, és egy jó adag Pandora vírus van hozzá csadakoztatva. A katalizátor is itt van, az óra pedig ketyeg.

Segíts fel! - nyújtotta a kezét Karom és Hézag. A troll könnyűszerrel felemelte mindkettőjüket egyszerre. Ara cos, mintha csak egy láthatatlan lépcsőn járna, felsétált a levegőben.

Kalapács ott állt tőlük nem messze a járatban, egy kerek szellőzőakna alatt. Zavartan nézett rájuk, különösen Hézagra. A lány először nem értette a dolgot, majd meglátta a földön a három összeégett testet. Jobban megnézte őket, majd kezét a szája elé kapta, és könnyek szöktek a szemébe.

Istenem! Ian!

Odaszaladt az alig felismerhető tetemhez, és letérdelt mellé. Nyúlt, hogy megérintse, de az utolsó pillanatban visszarántotta a kezét, és keserves sírásban tört ki. Kalapács lépett hozzá és hatalmas karjával átölelte a lányt.

Ugyan, kölyök - simogatta a hátát. - Nem tehettél ellene semmit. Nem a te hibád.

Roy Kilaro is megérkezett, majd Boom segítségével felmászott a szellőzőnyílásba. Néhány percig csak Hézag szipogását hallották. Senki sem tudott mit mondani, végül Kilaro törte meg a csendet fentről.

Nem tudom leállítani. Van rajta valamilyen kódolt zár. Nem merek babrálni vele, mert felrobbanhat.

Karom letérdelt Kalapács és Hézag mellé a földre, majd óvatosan megkérdezte: - Hézag! Emlékszel bármire is arról az időről, amikor Gallow irányított?

Nem - fordult a férfi felé, és kézfejével próbálta letörölni a könnyeit. A szeme vörösen égett a sírástól -, minden sötét. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy a lakásomban vagyok, azután azt láttam, hogy te és Gallow küzdőtök és... - megint lenézett az elszenesedett testekre, és szipogott egyet.

A számláló szerint kevesebb mint öt percünk maradt - érkezett Kilaro ideges hangja.

Hézag, figyelj rám! - fogta két kézbe a lány köny- nyáztatta arcát. - Szükségünk van rád. Kilaro nem tudja hatástalanítani a bombát. Ha nem sikerül valahogy leállítanunk, nagyon sokan meghalnak. Többek közt mi is. Érted?

Hézag még egyszer lenézett a testekre, majd becsukta a szemét, és remegve mély levegőt vett.

Értem - mondta végül, és felpillantott a férfira elszántan. - Csak segítsetek feljutni oda.

Oké, kölyök - kiáltott fel Karom Kilarónak-, most már lejöhetsz!

Kilaro elkezdett lefelé mászni, majd az utolsó néhány méterről egyszerűen leugrott. Boom felemelte.

Hézagot, hogy így gyorsabban feljuthasson. Karom és Aracos figyelték, ahogy a lány eltűnik a szemük elől az aknában.

Segíthetünk valamiben? - kiáltott utána Karom.

Megöltétek Gallow-t? - kérdezett vissza Hézag fentről.

Igen.

Nekem ennyi elég is - mondta.

Ideges csendben múltak a másodpercek, majd a percek is. Csak Kilaro nyelt néha egy akkorát, hogy némi zajt keltett. Ahogy az idő telt, mindannyiuk homlokán kövér izzadságcseppek jelentek meg.

Végül Karom Aracoshoz fordult.

Tehetünk valamit, hogy megakadályozzuk a vírus elterjedését, ha mégis... - nem fejezte be a mondatot, csak összeszorította a száját, és bólintott.

Talán egy légelementál segíthet.

Karom behunyta a szemét, és befelé figyelt. Kereste magában azokat a szálakat, melyekkel magához láncolta az elementáljait, de ahogyan arra számított, csak ürességet talált.

A pokolba! - morogta. - Eltűntek. - Kénytelen volt beismerni magának, hogy ő így már nem sokat tehet. Túl sokáig tartott volna megidézni egy másik lényt. - Gondolom, nem tanultál az utóbbi percekben valami új varázslatot, ami segíthetne - fordult Aracoshoz lemondóan.

Nem igazán. Maximum megpróbálhatjuk elfújni. Mindenesetre te és a többiek a biztonság kedvéért eltűnhetnétek innen.

Nem szükséges - szólalt meg Hézag fentről. Újból feltűnt előttük a járatban. Miközben lefelé mászott, a terrorista bomba ott himbálódzott a válláról lógva. Az egyik oldalsó panel hiányzott, és egy csomó színes vezeték lógott ki belőle. A rajta lévő apró LCD kijelző tanúsága szerint kevesebb mint egy perccel az idő lejárta előtt állt meg. Hézag odanyújtotta a szerkezetet Karomnak, aki olyan óvatosan fogta kézbe, mintha porcelánból lett volna.

Egy jó ember összetört álmai - mondta kábán, szemét egy pillanatra sem véve le a robbanóanyagról.

Nagyon sajnálom - mondta Karom, mire Hézag könnyekben tört ki, és a férfi melléhez bújt.

Nem a te hibád - mondta zokogva. - Szerintem mindig is tudta, hogy az ügy, amiért küzdött, előbb- utóbb meg fogja ölni. Csak szerettem volna, ha nem hiszi rólam, hogy elárultam. Vajon... mire kényszerített... Gallow, hogy...

Karom odanyújtotta a bombát Kalapácsnak, és mindkét karjával szorosan magához ölelte Hézagot.

- Szerintem tudta, hogy nem te vagy az akkor. Ami azt illeti, egészen biztos vagyok benne. Ha volt valami, amit ebből az egészből megtanultam, hát az, hogy azok, akik törődnek velünk, és fontosak a számunkra, figyelnek minket valahonnan.

31.

Mama Iaga egyre türelmetlenebbül várt a város utcái alatt húzódó barlangjában. A tűz mellett ült csendben. Érezte, ahogy a mágia hulláma átcsap a város felett, zavarodottságot és félelmet keltve az emberekben. Nemsokára a kezdeti meglepetést fel fogja váltani az izzó harag, amiért nem értik, mi folyik körülöttük.

Felnézett az antik órára, melyet a kandallópárkányra helyezett. Csak a halk ketyegés és a tűz ropogása hallatszott a szobában. A másodpercek teltek, a várva várt pillanat pedig lassan elérkezett... és el is múlt. Mama misztikus érzékeivel kitapogatózott a világba. Olyan látás birtokában volt, amit még a mágusok legtöbbje sem értett. Érezte, hogy a munkálkodó mágia itt-ott megérint egyes embereket, felébresztve a genetikai kódjukba rejtett tudást és képességeket, melyek eredete az idő előtti legendák korába nyúlt vissza. Annak ellenére, hogy a zavarodottság egyre terjedt, a félelem erősödött, a hőn áhított perc mégis eseménytelenül múlt el.

Hol van az áldozatom? - csodálkozott el. Mikor érkezik el a pillanat, hogy a cselekedeteim megpecsételik az események nagyságát és a mágia sodrása az én akaratomnak engedelmeskedik?

Semmi sem történt.

Mostanra a vírusbombának már fel kellett volna robbannia. Már éreznie kellett volna, hogy egyre növekszik az ereje. Vajon Gallow elárulta őt? Nem, ez lehetetlen. Elszakíthatatlan béklyóban tartotta a szellemet, az uralma felette tökéletes volt. Biztos, hogy tudatosan nem cselekedhetett ellene a szellem, bár valamilyen módon talán kudarcot vallott. Ha így történt, az a nyavalyás kis elementál sosem fogja elfelejteni a büntetést, amit Mamától kap.

Nehézkesen felemelkedett a székéből, és a tűzhöz lépett. Megérintette tenyerével a lángok hőjét, és olyan szavakkal idézte meg varázslatát, melyek még a történelmi idők előtt születtek. Mélyen a tűzre meredt.

- Szólítlak, Karom Haragja! - mondta Mama Gallow Igazi Nevét, hogy engedelmességre bírja a szellemet. - Jelenj meg előttem!

Szélesre tárta a karját a varázslat végeztével, de megint nem történt semmi. A tűz tovább ropogott, az óra pedig egyre csak ketyegett. Tiktak. Tiktak.

Gallow nem jelent meg, és nem is felelt a hívásra.

Elpusztult - gondolta Mama. Az egyetlen ok, ami miatt nem érkezett meg a szellem, hogy valaki elpusztította. Valaki, aki ismerte az Igazi Nevét, mert ez volt az egyetlen módja, hogy egy ilyen elementált megsemmisítsenek.

Elpusztult! - sikoltotta Mama kétségbeesetten, és hirtelen mozdulattal lesöpörte az órát a helyéről. Az a kőpadlónak csapódott, és darabokra tört. Apró fogaskerekek és rugók repültek szerteszét csilingelve.

Pedig mindent gondosan megtervezett, és előre látott már hosszú idők óta. Gallow ezek szerint nem bírt saját idézőjével, azzal a Karom nevű utcai mágussal. Mama alábecsülte a kis férget, de megesküdött magában, hogy többé nem követi el ezt a hibát.

Ó, nem - morogta. - Elbánok veled hamarosan, kicsi mágus, és akkor még azt is bánni fogod, hogy egyáltalán megszülettél.

Egy fadarab hangosan roppanva széthasadt a tűzben, a lángok pedig fényesen a magasba csaptak.

Gallow? - gondolta Mama, mikor megérezte a jelenlétet a kandalló mélyén. De nem a tűzelementál volt az. Valami, valaki más. A lángok ismét felcsaptak, ezúttal olyan fényesen, hogy fájdalmas volt rájuk nézni. Egy ember alakja jelent meg a boszorkány előtt. Mama 387.

a kezével próbálta eltakarni az arcát, és közben az érkező alakot figyelte. Elakadt a lélegzete, amint felismerte a jövevényt.

Nem. Ez lehetetlen - motyogta.

Talán mégis lehetséges - mosolygott Jason Vale kísértete. - Mindent egy lapra tettél fel, és elbuktál. A lelkek, akiket bebörtönöztél, mostanra már szabadok, és sokan mások is átjöttek az üstökös által nyitott hasadékon. Legtöbben közülük itt maradnak, és az élőknek meg kell tanulniuk együtt élni velük. Mások, mint én is, már felkészültünk rá, hogy tovább menjünk. Egyetlen feladat maradt csak számunkra.

Arrogáns korcs! - kiáltott Mama, és a sétapálcáját vadul rázta a szellem felé. - Azt hiszed, parancsolhatsz nekem? Tudod egyáltalán, hogy ki vagyok?

Igen, tudom - folytatta Jase mit sem törődve a hárpia kitörésével. - A bosszúd ideje már réges-régen lejárt. Már nincs helyed ebben a világban. Az előző kor gyermeke vagy Mama Iaga, és én azért vagyok itt, hogy hazavigyelek.

Hah! Te nem utasítgathatsz engem! Vissza a ketrecedbe, fiú! - Botjának végével Jase-re mutatott, és mély hangon földöntúli szavakat kántált. Kis idő múlva a szeme kitágult, és döbbenet ült ki az arcára, amit hamarosan rettegés váltott fel, mert semmi sem történt.

Az... az erőm!

Nincs többé - bólintott Jase. - Mindent feláldoztál a nagyobb hatalomért, és veszítettél. Most pedig eljött az ideje, hogy pontot tegyünk a mondat végére.

A tűz felcsapott, és az erős fényben árnyak kúsztak elő a szoba falának repedéseiből. Átszivárogtak a drapériákon, és Mama felé suhantak némán.

Nem! - rikoltotta. - Nem nyúlhattok hozzám!

Az árnyak forogni kezdtek körülötte, néha hideg nyúlványaikkal meg-megérintve Mamát. Dühös szemeket látott megvillanni az árnyak alaktalan arcán.

Neeee! - sikoltott torka szakadtából, ahogy az árnyéklények lecsaptak rá. Megragadták, és a tűz felé vonszolták a boszorkányt. Hiába csapkodott maga körül, hiába próbált megkapaszkodni, az elkerülhetetlen vég egyre csak közeledett. A sétapálca koppanva hullt a földre.

Légy hálás, hogy neked megadatik a béke, amit másoktól eloroztál - mondta Jason. - Ha csak rajtam múlna, nem lennék ilyen könyörületes.

Az egyetlen válasz, amit Mamától kapott, egy arti- kulálatlan sikoly volt, ahogy a testét körbefonták a lángok, és egy villanással eltűnt. Jason teste körül halványulni kezdett a fényes aura, majd szépen lassan eltűnt a kísértettel együtt.

A kandalló lángja kicsapott, mintha egy sárkány lehelete volna, közben ezer lélek sikolya visszhangzott a szobában. Olyan volt, mint a tisztítótűz. A forróság hamuvá égetett mindent a barlangban. A bútorok, a falakon a szőnyegek, a varázstárgyak mind-mind elszenesedtek. A vastag acélajtó nyikorogva hajlott meg a másik világ akarata előtt. A pokoli lángok visszahúzódtak, nem hagyva mást hátra, csak hamut és szinte már bántó csendet.

Mire Mama szolgái bemerészkedtek a barlangba, már nem találtak ott semmit. A padlót szürke hamu borította, a falakon vastag korom feketéllett, és az egész szobában olyan némaság és nyugalom volt, mint egy kriptában.

Másnap este Karom és Boom az Avalon mögötti sikátorban figyelték, ahogy egy fekete limuzin befordul a sarkon. A fényszórók fénye elvakította őket az éjszaka sötétjében. Egy férfi szállt ki. Csak teste sziluettje látszott a ragyogásban. Karom és Boom felé indult, majd néhány lépésnyire tőlük megállt. Ekkor az árnyvadászok léptek közelebb az idegenhez.

Gabriel állt előttük, a Szeráf ügynök, akivel még a Cross Technologies magángépénél keveredtek rövid összetűzésbe. Hosszú, fekete szövetkabátot viselt. Nem volt kétséges, hogy páncélozott volt és több mint egy fegyver lapult alatta. Szőke haja makulátlanul volt a koponyájára zselézve. A késői óra ellenére teljesen sötét napszemüveget viselt. Minden bizonnyal a kibernetikus beültetéseknek köszönhetően mindent éppen olyan tisztán látott, mint fényes nappal.

- Megvan? - kérdezte Gabriel hűvösen.

Boom elővett a háta mögül egy tömött hátizsákot, mire Gabriel egyik szemöldöke felszaladt a szemüvege széle fölé meglepetésében. A táska rikító rózsaszín volt, teleragasztva képekkel és rajzfilm hősökkel. Különböző színű szalagok lógtak róla. Nyílván egy kislány iskolatáskája lehetett valamikor. Amikor Boom először megmutatta Karomnak, a férfi alig tudta abbahagyni a röhögést, de a troll elmagyarázta: senki sem gyanakodna arra, hogy egy ilyen hátizsákban szigorúan bizalmas vállalati fejlesztések lapulnak. Karom kénytelen volt végül beismerni, hogy Boomnak tökéletesen igaza lehet, ráadásul Gabriel arckifejezése megfizethetetlen volt.

Magánál van a megbeszélt összeg? - kérdezte Boom.

Gabriel lassan, jól láthatóan benyúlt a kabátja belső zsebébe, és elővett egy hitelkártyát. Egyik kezével az árnyvadászok felé nyújtotta, a másikat odatartotta a táskáért. Miután a két holmi gazdát cserélt, Boom elővett egy leolvasót, Gabriel pedig kinyitotta a hátizsákot. Úgy tűnt elégedett a tartalmával, mert hamarosan visszacipzárazta. Amint Boom is végzett az ellenőrzéssel, bólintott.

Gabriel a vállára vette a táskát, Karom pedig minden erejével azon volt, hogy visszatartsa a kitörni készülő nevetését.

Remélem, többé nem találkozunk - búcsúzott hűvösen Gabriel, és a limuzin felé fordult.

Öröm volt magával üzletet kötni - bólintott a troll vigyorogva. - Boldog Karácsonyt!

Figyelték, ahogy a Szeráf beteszi a hátizsákot a kocsi csomagtartójába, majd lecsukja, és visszaszáll a hátsó ülésre. A sofőr csendesen kikanyarodott a sikátorból, és eltűntek a szemük elől a holdfényes éjszakába.

Karom és Boom hamarosan visszatértek a troll irodájába, ahol Roy Kilaro már várt rájuk.

Tudod, simán része lehetett volna az is az üzletnek, hogy téged visszavesz a cég újra - mondta Karom. - Az, hogy visszaszerezted a vírust és az adatokat, néhány igen komoly piros pontot jelentett volna neked. Talán még elő is léptettek volna, vagy a Szeráfok közt dolgozhattál volna tovább.

Kilaro halvány mosollyal csóválta a fejét.

Nem hiszem. Megtapasztaltam az utóbbi időben, hogy hogyan működik valójában egy cég, és köszönöm, de abból nem kérek többé. Mellesleg, soha nem bíznának már bennem. Soha nem hagynák, hogy bármit is kezdjek azzal, amit tudok. Jelen pillanatban ez az információ az én életbiztosításom. A Crossnak is egyszerűbb, ha simán elfelejtik az egész ügyet. Azt hiszem, a legjobb az lesz, ha Roy Kilaro továbbra is az eltűntek listáján marad. Ezzel szemben Kilroy... - vigyorodott el cinkosán.

Hézag csendesen támaszkodott eddig a falnál, de most ellökte magát, és közelebb lépett.

Tetszik, ahogy gondolkodik. Tehetséges srác. Teljesen egyedül csinált mindent, amikor visszamentünk a Crosshoz, hogy töröljünk róla minden feljegyzést és információt. Az pedig igazán szép húzás volt, hogy a cég offshore számláiról egy nagyobb összeget átutaltak Dan Otabi rehabilitációjára, és létrehoztak egy alapítványt, ahol a hasonló gondokkal küszködő alkalmazottakat segítik majd leszokni és felépülni. Az újságokban megjelentek alapján, a Cross nem igazán tiltakozik az események miatt. Azt hiszem, ez a srác némi gyakorlással és egy igazi kiberdekkel még sokra viheti a Mátrixban.

Ha Hézag szerint jó vagy - kezdte Karom, az nekem már elég. Talán tudnánk használni időről időre még egy dekást. Persze, csak ha érdekel a dolog!

Megtiszteltetés lenne - mosolyodott el Kilroy.

Én pedig elég sok fickót ismerek, akiknek Mátrix zsonglőrre van szükségük - tette hozzá Boom. - Szóval tudok melót szerezni, amennyit csak akarsz. Szükséged is lesz a nuyenre, ha be akarod szerezni az új játékaidat. Hézagnak drága ízlése van. A legjobb, ha már most elkezded összeírni a jövő karácsonyi listát.

Csendesen ünnepeltek, annak ellenére, hogy még mindig rengeteg furcsa dolog történt odakint a világban. A 2061-es karácsonyt még hosszú ideig fogják emlegetni. Washingtonban egy szellemsárkány jelent meg, a mágia hullámzása miatt pedig úgy terjedtek az új mutációk, mint az influenzavírus a tömött metrón. A tudósok ezt a folyamatot „hirtelen bekövetkezett 394 genetikai mutálódást előidéző hatásnak" nevezik. Mindenki másnak tökéletesen megfelelt a Hullám is. Leginkább a negyven évvel ezelőtti goblinizációra hasonlított azzal a különbséggel, hogy most nem a humánok alakultak át orkokká és trollókká, hanem véletlenszerűen bárki, még metahumán is érintett lehetett. Sokak váratlan képességekre tettek szert, másokra pedig egészen különlegesen hatott a Hullám.

Val egyike volt ezeknek. Fizikailag semmit sem változott, Doc mégis határozottan állította, hogy hatással volt rá a mágikus kilengés.

Ki kellett vennünk a kibernetikus optikai implantokat - magyarázta. - Ez volt a legfurcsább az egészben. Valahogy a biológiai szemei regenerálódni kezdtek. Az egyetlen magyarázat, amit adni tudok, az csak az lehet, hogy a mágia okozta ezt. Fizikailag kutya baja, így hát nyugodtan hazamehet.

Val szeme megtelt könnyekkel, amikor üdvözölhette végre a barátait. A hideg kék pillantást felváltotta a meleg barna tekintet, amellyel született.

Egy része visszatért - mondta Karomnak szinte suttogva.

Hogyhogy vissza?

A mágiám. Egy része visszatért. Legalább egy kicsi.

Karom egészen elképedt a meglepetéstől. Val még akkor elveszítette minden mágikus képességét, amikor a testétbe kibervereket ültettek. A lány őszinte vidámsággal felnevetett Karom arca láttán.

- így van - bólogatott. - Újra látok. Úgy értem, igaziból.

Karom átölelte, és gratulált neki. Megígérte, hogy nyomban megkezdik a tanulást, hogy a lány megértse mi az, amit lát, és irányítani is képes legyen. Val már nem félt többé ezektől a dolgoktól. Épp úgy eggyé vált velük, mint ahogyan régen Karomnak sikerült ez egy csodálatos ember irányítása alatt.

Ezekben a napokban Jase emléke melegséggel töltötte el a férfit a régi kínzó fájdalom helyett. Sok tekintetben Karom is képes volt újra látni. Azzal, hogy találkozhatott még egyszer utoljára Jase-szel, lehetőséget adott számára valamihez, ami eddig lehetetlen volt. Hogy igazán elbúcsúzzon tőle.

A SZERZŐRŐL

A lángok ideje,(lángoló idő) Steve Kenson negyedik regénye, mely a Shadowrun® univerzumban játszódik. A rajongói ismerik már a nevét korábbról is, hiszen olyan kiegészítő szabálykönyvek szerzője volt, mint az Egy sárkány befektetései vagy az Új Seattle és az Alvilág. Már azóta részese a Shadowrun® világának, hogy 1989-ben először megjelent. A karakter, Karom nem sokkal azután született. Steve New Hampshire-ben él. Az olvasók és a rajongók a talonmail@aol.com email címre küldhetnek neki levelet.