Gabriel haladt elöl, azután Greenleaf és Roy Kilaro. Leghátul mentek a biztonsági őrök, a még mindig erőtlen Dan Otabi testét cipelve. Az üzemet a hátsó ajtón át hagyták el. Mire kiértek a szabadba, az őrök már diszkréten megtisztították az udvar ezen részét, és gondoskodtak róla, hogy senki ne tévedjen erre.

Gabriel egy karcsú Eurocar Westwind 2060-hoz vezette a többieket. A kocsi zárjai a közeledtükre maguktól kinyíltak. Az őrök Otabi kezeit összekötötték egy fehér műanyag bilinccsel, majd a hátsó ülésre ültették.

Mr. Kilaro - intett Gabriel a másik hátsó ülés felé. Roy engedelmesen beszállt. Gabriel a sofőr helyére ült, Greenleaf pedig a mellette lévő utasülést foglalta el. A tünde szótlanul, rezzenéstelen arccal követte a szeráf minden utasítását.

Gabriel leengedte az ablakot, ahogy egy idősebb férfi közeledett feléjük. Roy megismerte a férfi arcát. A személyi akták közt olvasott róla is. Ez az ember Roger Armont volt, a Merrimack üzem biztonsági főnöke.

Minden készen áll? - kérdezte Gabriel.

Az embereim ezekben a percekben fejezik be a rakodást - felelte Armont engedelmesen tudomásul véve a szeráf felsőbb beosztását.

-Jó. Értesítsen róla, ha készen áll minden az indulásra - vetette oda Gabriel. - Követem őket a felszállópályáig.

Igen, uram! - biccentett Armont, majd sietve távozott.

Az ablak a helyére csúszott, kizárva ezzel szinte minden hangot. A kínos csendet csak olykor-olykor törte meg Otabi önkívületes motyogása. Roy kényelmetlenül fészkelődött, míg végül meg merte kérdezni: - Mit adott neki? - Közben kinyúlt, hogy maga felé fordítsa Otabi arcát. Ahogy jobban megnézte magának, a férfi úgy nézett ki, mint aki be van lőve.

Hagyja békén - szólt hátra Gabriel kurtán, majd még hozzátette: - Mondtam már magának, Mr. Kilaro, hogy annál jobb, minél kevesebbet tud. így hát dőljön hátra, és élvezze az utazást. Lehetőleg csendben.

Gabriel javaslata erősen emlékeztette Royt egy életveszélyes fenyegetésre, így elhatározta, megfogadja a tanácsot. Kényelmesen elhelyezkedett, és befogta a száját. Otabit a vállával visszalökte a helyére. Ekkor vette észre, hogy a férfinak egy chipet csatlakoztattak az adatjackjéhez.

Hát ezért van így kiütve! - ismerte fel Roy a tényeket. Nem drog, hanem chip okozta az eszméletlenséget. Ezek szerint igaza volt, hogy Otabi valóban chip vagy JMÉ függő. Bár az is lehet, hogy csak Gabriel csatlakoztatta rá, hogy nyugton maradjon.

Gabriel beindította a motort, és lassan elhagyták a Cross bioüzemet. A kocsi ajtajai zárva voltak. Roy észrevette, hogy az irányítógombok a vezető keze ügyében vannak, és az ő engedélye nélkül senki sem férhetett hozzájuk. Csak az távozhatott innen, akinek Gabriel engedélyt adott. Greenleafet, úgy látszott, egyáltalán nem zavarta az események alakulása. Egykedvűen bámult ki az ablakon.

Megkerülték a Merrimack épületegyüttest, és a főbejárathoz hajtottak. Ahogy odaértek, éppen egy Chrysler-Nissan furgon kanyarodott ki a kapun. Gabriel mögé sorolt, és így fordultak rá a főútra. A kora reggeli forgalomban még egész tűrhetően tudtak haladni. Némileg lemaradva az előttük haladótól, Gabriel időről időre a visszapillantó tükröt figyelte, hogy követik- e őket. Egy idő után Roy sem bírta tovább, és hátrafordult, de Gabriel figyelmeztetésére hamar abba is hagyta.

Az észak felé vezető úton haladtak, és lassan elhagyták Bostont. Roy egy idő után rájött, mi lehet az úti céljuk.

Csak egyetlen logikus irányba haladhattak. Húsz perc múlva rákanyarodtak a 101-es útra, a manchesteri reptér felé. Annak ellenére, hogy a Logan repülőtér bonyolította Boston légiforgalmának nagy részét, a manchesteri reptér volt az, amelyet a magángépek és a kisebb társaságok igénybe vettek a New England-i államokon belüli utazásra. Roy is ide érkezett, és valószínűnek látszott, hogy most erre is fog távozni. Bár tény, hogy nem egészen úgy, ahogyan ő azt eltervezte.

Beértek a reptérre, de nem álltak meg a termináloknál, hanem egyenesen a hangárokhoz hajtottak, ahol a cégek magángépei sorakoztak. Ez elég logikusnak tűnt Roy számára. Gyanította, hogy elég nehéz lett volna megmagyarázni az itteni biztonsági szolgálatnak Otabi állapotát.

Az egyik hangár előtt egy Federated-Boeing Whitehorse típusú áruszállító gép várakozott. A szárnyak felszállásra kész állapotba voltak fordítva. A CATco logo ott virított a gép robusztus testén. A repülő hátulján a rakodórámpa teljesen le volt eresztve. Az elülső oldalon is nyitva állt az ajtó, és egy lépcsőt toltak hozzá. A furgon a gép hátuljához ment, a Westwind pedig egyenesen a hangárhoz.

-Jöjjenek velem! - utasította Gabriel Royt és Greenleafet. Odaintette a két közelben tartózkodó metahumán őrt. A hatalmas testeken úgy feszült az uniformis, mintha nem is az ő méretük lenne. Felkapták Dan Otabit, és könnyedén a géphez vitték. Roy, ahogy körülnézett, látta, hogy a fürgonból egy férfi tartályokat rak át a repülőbe. Hét vagy nyolc ilyen palackot számolt összesen. Mindegyik ezüstszínű volt, a tetején biztonsági szeleppel. Mindegyik oldalán ott volt a veszélyes hulladék jelzés és valami felirat. Még épphogy el tudta olvasni, amikor Gabriel lökte meg hátulról sürgetőleg, hogy igyekezzen beszállni.

A Whitehorse utasrésze egészen elenyésző volt a gép tényleges méreteihez képest, de még így is nagyobb hely volt benne, mint egy kis jetben. Már csak azért is, mert alig néhány ülés volt csak utasoknak.

A két metahumán lerakta és beszíjazta Otabit az egyik helyre. Kilaro és Greenleaf is helyet foglaltak.

Gabriel az ajtóban állt, majd félrehúzódott, hogy a metahumánok kiférjenek mellette. Roy kinézett az ablakon és látta, hogy a biztonsági személyzet közben befejezte a rakodást. A troll nagyot csapott a furgon hátuljára, mire az nyomban el is hagyta a helyszínt. Az ork visszamászott a lépcsőn. Olyan magas volt a géphez képest, hogy egészen le kellett hajolnia, hogy beférjen az ajtón.

Minden felpakolva - mondta Gabrielnek, majd irdatlan öklével gyomorszájon vágta a férfit. A szeráf tüdejéből sípolva szakadt ki a levegő. Mielőtt még bármit tehetett volna, az ork egy alsó horoggal állon vágta. Gabriel még látta a cipője orrát a levegőben, mielőtt a feje keményen a padlónak csapódott, és eszméletét veszítette.

Roy döbbenten ült a helyén, és meg mert volna rá esküdni, hogy Greenleaf csinálni akar valamit, de azután az ork a gondolatnál is sebesebben ott termett előttük. Egy pisztolyt szegezett rájuk. Egy jó nagy pisztolyt.

Ne mozdulj! - mordult a tündére. - Ne is pislogj...

Roy összehúzta magát ültében, és némán bámult az egyre hatalmasabbnak tűnő fegyver komor csövébe. Egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy az ork véresen komolyan gondolta, amit mondott. Odakintről lövések tompa puffanása hallatszott. Talán hangtompítós automata fegyverek zaja lehetett, de Roy nem mert oldalra fordulni, hogy jobban megnézze magának az eseményeket. A szeme sarkából látta, hogy Greenleaf szinte elhalványodik az ijedségtől. No, lám!

Mégsem olyan rendíthetetlen - gondolta Roy némi elégtétellel.

Az ork lassan elhátrált, és épp nyúlt, hogy kinyissa a legénységi kabint, de ekkor a levegő körülötte hirtelen megsűrűsödött. Sárgászöld füst ölelte át a metahumán testét, aki azonnal köhögni és fuldokolni kezdett. Roy körbepillantott gyorsan, hogy felmérje, honnan érkezett a váratlan segítség, de senkit nem látott. Vajon a kinti biztonságiak használtak valamiféle gázt, hogy kikergessék a támadókat bentről?

De a gáz nem terjedt szét. Ott gomolygott a nagydarab test körül, és úgy tűnt, mintha el akarná nyelni. Az ork nekitántorodott az ajtónak, és felemelte a fegyverét Roy még épp időben bukott le a székben. Alig egy ujjnyival a feje felett süvített el a golyó, és még sokáig visszhangzott a kabinban.

Ekkor Greenleaf felállt, és valamit mormolt a levegőbe. Túl halk volt, hogy Roy értse a szavakat, de azt felfogta, hogy a köd, amivel az ork küszködik, valószínűleg a tünde mágus egyik szelleme lehet. Talán épp olyan, mint amilyet a behatolók elpusztítottak.

Miközben Greenleaf haladt előre, a semmiből egy ezüstbundájú farkas tűnt elő. Rávetette magát a tündére, aki nyomban hanyatt vágódott az ülések közti folyosón. Ekkor az ajtón egy humán férfi viharzott be. Bal kezében pisztolyt tartott, a jobbjában pedig egy fényesen ragyogó tőrt. Odaugrott a levegőhiánytól teljesen elkékült ork mellé, és a késsel lesújtott az őt szorongató ködre. Ahogy a fém találkozott az elementál légies testével, ott nyomban szerte is foszlott a felhőszerű anyag. A gázlény hirtelen odébb libbent - szabadon eresztve az orkot -, majd újra összesűrűsödött. Roy úgy látta, mintha két haragos szempár tűnne elő olykor a forgatagban. A férfi közelebb lépett, és tőrével fürgén a szellem kellős közepébe döfött.

Az elementál némán felsikoltott és megszűnt létezni. Halott szellemteste feloldódott a kabin légterében.

A férfi felsegítette a társát.

- Jól vagy? - kérdezte.

A másik bólintott.

Roy oldalra nézett, és észrevette, hogy Greenleaf mozdulni sem bír. A hatalmas farkas mellső lábai a tünde mellkasán pihentek, vicsorgó pofája pedig alig néhány centire volt a mágus arcától. A férfi kényelmesen odasétált hozzájuk, majd felemelte a pisztolyát, és egyetlen szó nélkül mellbe lőtte a tündét. Roy elsápadt a másik hideg kimértségét látva.

Ha nem akarsz ugyanígy járni, maradj a helyeden! - fordult felé a fickó. Roy észrevette, hogy amaz ezüst fülbevalót visel, a halántékánál pedig egy adatjack fénylett.

Roy megadóan felemelte a kezét, majd jól láthatóan a térdére tette. Úgy döntött nincs sok értelme bármiféle ellenállást tanúsítani. Lenézett Greenleafre. Arra számított, hogy egy véres lyukat lát majd a mellkasán, de ehelyett csak egy apró tű állt ki belőle. Kábító lövedék - ismerte fel Roy. Ezek szerint ezek az árnyvadászok mégsem olyan könyörtelenek, mint amilyennek tűnnek. Vagy csak életben akarják őket tartani valamilyen rejtélyes oknál fogva. Ez a gondolat cseppet sem nyugtatta meg.

Az ork kinyitotta a pilótakabint, és kirángatta a kapitányt meg a másodtisztet. Eközben a troll „biztonsági őr" és egy nő szállt fel a gépre. A nő beült a pilóták helyére, a troll pedig bezárta maga mögött a repülő bejáratát.

Induljunk, Val! - szólt a férfi, kezében még mindig a tőrét szorongatva, majd odafordult a két metahumánhoz. - Vigyázzatok rájuk! - intett Kilaro felé.

A troll és az ork felkapták a földről Gabriel és Greenleaf testét, utána az egyik székbe szíjazták őket.

Intettek Roynak és a legénység tagjainak, hogy ők is tegyenek így. Szó nélkül követte az utasításokat mindenki. Roy kinézve az ablakon látta, hogy egy furgon tart feléjük. Úgy vélte éppen az, amelyiket idefelé követtek. Közben a Whitehorse turbóhajtóművei felpörögtek, enyhén megremegtetve a gép testét. Úgy száz méterre lehetett a kocsi, amikor a repülő komótosan a levegőbe emelkedett.

A gép lassan előresiklott, és óvatosan tovább emelkedett. Kis idő múlva Roy hallotta, ahogy a szárnyak a helyükre nyílnak, a hajtóművek újból felpörögnek, majd mindenkit az ülésbe préselve gyorsulni és emelkedni kezdenek. Hamar elérték a kívánt magasságot és sebességet. Ekkor az erőviszonyok ismét kiegyenlítődtek, és Roy kihasználva az alkalmat körbenézett. A pilóták némán kuksoltak a helyükön. Az ork fegyverrel a kezében ült mögöttük. A szeme sarkából látta, hogy mögötte két sorral a troll figyeli minden mozdulatát. Szemben, a pilótafülke ajtajában a humán férfi állt, és úgy tűnt, mintha magában beszélne, feltehetően beépített rádión kommunikált valakivel. Roy gyanította, hogy ő a csapat vezére.

A táj gyorsan szaladt alattuk. Ismét feljebb emelkedtek, mire minden olyan apróra zsugorodott, mintha 172 egy gyerek játékai volnának. Roy nem hallotta, hogy üldöznék őket.

Hézag azt mondja, hogy egyelőre nincs semmi gubanc - szólt hátra a férfi a két metahumánnak. - Azon van, hogy eltüntesse a nyomainkat, és biztos légifolyosót nyisson nekünk a metroplexumba. Talán mázlink lesz, és nem vesz észre senki - tette még hozzá.

Velünk... velünk mit akarnak? - kérdezte Roy. Ekkor mindhárom árnyvadász tekintete feléje fordult, ő pedig hirtelen nagyon kicsinek érezte magát. Hangosat nyelt.

Semmit nem akarunk tőled, haver - mondta a vezérük. - Megszereztük, amit akartunk. Otthagytunk volna mindenkit a reptéren, de a körülmények kicsit megváltoztak. A terven módosítani voltunk kénytelenek. Mindenesetre, ha nem adtok rá okot, egyben megússzátok ezt az egészet. Erre a szavamat adom. - Ekkor a szeme összeszűkül, a hangja megkeményedett. - De ha mégis... nos, fogalmazzunk úgy, okosabb, ha inkább szépen azt teszitek, amit mondok - kis szünet -, világos?

Eltette a tokjába a pisztolyt és a kést is, majd lerángatta magáról a Cross biztonságiak egyenruháját, és a sarokba hajította. Alatta egyszerű utcai viselet volt.

Odafordult az ork és a troll felé, majd így szólt: - Tartsátok szemmel őket! - majd az ezüst bundájú farkasra nézett, amely még mindig engedelmesen várakozott az ülések közti folyosón. - Gondoskodj róla, Aracos, hogy ne próbálkozzon semmivel!

Roy enyhén megremegett az izgalomtól, ahogy a farkas elhaladt mellette, majd csendben letelepedett Greenleaf széke mellé. Pofáján emberszerű vigyor jelent meg, ahogy tekintetét Royra emelte. Kilaro ijedten fordult vissza, és úgy döntött, inkább az ablakon keresztül nézi a tájat. Az árnyvadászok vezetője eltűnt a vezetőfülkében. Kínos csend telepedett az utasfülkére.

Nemsokára Roy megpillantotta a távolban a belváros égbenyúló épületeit. Úgy tűnt, nyugati irányból kerüli meg a gép a metroplexumot. A peremkerületek felett haladtak el éppen. A forgalom egyre gyérebb lett, ahogy a Roxbury negyed fölé értek. Roy emlékezett rá, hogy a helyiek egyszerűen Roxnak nevezték a városnak ezt a lerobbant negyedét. A kerület legnagyobb része még a századfordulón vált elhagyatottá, mikor a nagy földrengés szinte porig rombolta New Yorkot. A pusztítás Boston külső kerületeit is elérte. Roy úgy tudta, néhány antiszociális egyén éppen ezért választotta lakhelyéül a Roxot: bandák, szimfüggők, hajléktalanok és árnyvadászok.

A repülő hirtelen meredek szögben süllyedni kezdett. A gyorsulás az ülésbe préselte Royt, hogy mozdulni is alig bírt. Megrémült, hogy a pilóta esetleg elveszítette az irányítást a Whitehorse felett, vagy szándékosan akar lezuhanni vele valamilyen oknál fogva.

Gabriel kezdett magához térni, miközben eszelős tempóban ereszkedtek lefelé. Már most kezdett bekékülni az állkapcsa. Roy érezte, hogy felesleges volna segítségre számítani a férfitól. Még ha elég ügyes is lenne, hogy felvegye a küzdelmet az állig felfegyverzett árnyvadászokkal, akkor is inkább a saját irháját mentené, mintsem a cégalkalmazottakkal törődjön.

Lassulni kezdtek, ahogy az épületek már szinte karnyújtásnyi távolságba értek. Néhány magasabb néhai lakóház között egy romokkal borított tér terült el. Megálltak felette. A Whitehorse szárnyai összecsukódtak, a hajtóművek pedig ezzel egy időben felpörögtek. Puhán landoltak a törmeléken, mindössze egy kis zökkenést éreztek, ahogy a fűtőművek a betonra értek. A pilótafülke ajtaja kinyílt, és ismét feltűnt az árnyvadászok vezére.

Kinyitotta a gép oldalsó ajtaját, és egy gombnyomással leeresztette a lépcsőt. Az ork nyomban felpattant a helyéről, és kiviharzott. A humán férfi a többiek felé fordult, és parancsoló hangon szólt rájuk: - Kifelé! Mindenki! - mutatott az ajtó felé.

Lassan mindannyian kicsatolták magukat, és indultak a jelzett irányba. A troll lapátkezével megállította Royt, és intett neki meg Gabrielnek, hogy vigyék magukkal a még eszméletlen Greenleafet. A pilóta és a másodtiszt Otabit támogatta lefelé a lépcsőn. A troll végig mögöttük maradt, és egyikőjüknek sem kellett hátrafordulnia, hogy tudják, fegyverrel a kézben figyeli minden mozdulatukat.

A fülkéből közben előjött a nő is, aki a gépet vezette, és most egy sötét furgonhoz kísérte őket, amelyet egy romos épület árnyékában rejtettek el. A hátulját kinyitották, és betuszkolták a túszokat. Roy fellépett a kocsira, majd visszafordult, és épp mondani készült valamit, de ekkor egy halk puffanást hallott, és egy tűszúrást érzett a mellén. Az utolsó emléke, hogy lenéz az apró lövedékre, utána eszméletlenül rogyott a padlóra.

16.

Hárman bújtak elő a környező romhalmazok mögül. Két férfi és egy nő közeledett a Whitehorse felé. Karom a kezét fegyverei közelében tartotta, de nem túl feltűnően, nehogy az érkezők esetlegesen ellenséges szándéknak véljék. Az óvatosság szükséges velejárója volt az efféle találkozásoknak, de jobb, ha a felek tudták, hol a határ bizalmatlanság és agresszió között. Biztos volt benne, hogy a környező épületekben még többen is vannak, akik azonnal tüzet nyitnak, ha a dolgok nem a tervezettnek megfelelően történnének. Ő is hasonlóképpen cselekedett volna fordított helyzetben.

A repülő rámpája le volt nyitva, és rajta ott sorakoztak a tartályok. Karom remélte, hogy az érkezők felismerték: ebből a pozícióból a csapat bármelyik tagja gond nélkül szétlőhet egyet vagy többet az áruból. Bízott benne, ez majd segít, hogy a dolgok civilizált körülmények közt oldódjanak meg.

Előrelépett, hogy fogadja az érkezőket, míg a csapat többi tagja bezárta a furgon ajtaját, ahol a nem várt vendégeket szállásolták el ideiglenesen. A kezét jól láthatóan maga mellett tartotta, és örömmel konstatálta, hogy a három idegen is hasonlóképpen cselekszik.

A férfi egészen fiatal volt. A pokolba is, hiszen mindannyian azok! - gondolta Karom. Egyikük sem látszott többnek huszonötnél, és minden bizonnyal nem érik meg a harmincat. Az árnyékok közt üzletelni veszélyes mulatság volt, és többnyire a fiatalok játéka maradt. Karom a maga harmincegy évével veteránnak számított. Voltak nála idősebbek is, de nem sokan.

Az elöl lévő férfinak sötétbarna haja volt, és kölyök- képe, de tekintete keménységet sugallt. Ez a metsző pillantás szinte mindenkire jellemző volt, aki egy-két napnál többet is túlélt már az utcán. Téglavörös bőrdzsekit viselt, melyen nyomokban látszódtak a páncéllemezek dudorjai.

Karom nem látott rajtuk semmilyen bandajelet. Néhány Mr. Johnson ilyen csoportokat bérelt fel, hogy az átadást-átvételt elintézzék. Úgy tűnt, most is ez lesz a helyzet. Remélte, ezek a fickók nemcsak veszélyesek, de elég intelligensek is, hogy zökkenőmentesen haladjon minden a maga útján.

- Megvannak az adatok? - kérdezte a férfi, anélkül, hogy önmagát vagy a kísérőit bemutatta volna. Tulajdonképpen mindegy is volt, hiszen bármilyen nevet használnának, az úgysem az igazi lenne.

Karom lassan széthúzta a kabátját, és a belső zsebéből elővett egy kis műanyag dobozt. Egy optikai chip volt benne. Felemelte, hogy jól lássák, de nem adta át.

A fizetség? - kérdezte, mire a férfi elővett egy műanyag hitelhártyát.

Miután a csere megtörtént, Karom egy hordozható leolvasóba helyezte a kártyát, hogy ellenőrizze a rajta lévő összeget. A másik ugyanezt tette a chippel, bár Karomnak fogalma sem volt, vajon honnan fogja tudni, hogy az adatok valóságosak. Természetesen ő maga is megnézte már korábban, de egy kukkot sem értett az egészből. Valamiféle kémiai levezetés volt. Tele diagramokkal és megfejthetetlen képletekkel. Mindenesetre a fickó elégedettnek tűnt. Hasonlóképpen Karom is, miután a kijelzőn megjelent a várt összeg, és a megbízó azonosítója. Ez utóbbi volt a biztosíték, hogy az árut átvevők valóban az ő Mr. Johnsonjuk megbízásából járnak el.

Vihetitek - mondta végül Karom, és félreállt, hogy azok hárman a tartályokhoz férhessenek. - De igyekezzetek! Nem akarunk még több időt itt vesztegelni.

Ez nem volt hazugság. Karom sem őrült meg egészen, hogy akár fényes nappal, a szükséges minimumnál többet töltsön el a Roxban. Ha a nyílt terepen álldogáltak, az szinte felhívás volt keringőre a helyieknek.

A férfi hangosan füttyentett, mire még többen érkeztek, előbújva a rejtekükből. Karom nagyjából jól tippelte meg, hol lehetnek, de egy-kettő még így is meglepte. Gyanította, hogy ezenfelül is akadnak néhányan, akik szemmel tartják a társaikat, míg azok elviszik az árut.

Bizonyára volt valahol a közelben egy lejárat a katakombákba. A város nagy része alatt húzódtak efféle járatok, és többnyire a régi metróalagutak maradványai voltak. Ezekben húzódott meg a legtöbb bűnöző és egyéb kétes elem. Akadtak persze itt másféle lények is, mint ahogyan azt Karom fiatal korában már kénytelen volt megtapasztalni.

Ahogy a férfiak befejezték a rakodást, egy fiatal lány lépett Karomhoz. Hosszú vörös haja volt, mélykék szeme és formás, sportos alakja, melyet csak alig takart némi ruha. Elővett az övéből egy másik hitelkártyát, és átnyújtotta Karomnak.

- Egy kis bonusz - dorombolta. - A jól végzett munkáért.

Karom elvette a felkínált pénzt, majd jobban megnézte magának a lányt. Megborzongott, ahogy a szemébe nézett. A nő elmosolyodott, majd hátat fordított, és kacér csípőringatással elsétált.

A hideg kiráz tőled, kislány! - gondolta Karom. Többnyire nem volt rá semmilyen hatással a környezete viselkedése egy-egy vadászat alkalmával. Általában mindenki megjátssza magát, vagy nyers marad, akár ő és a csapata. De ebből a lányból úgy sugárzott a hideg céltudatosság és az izzó szenvedély egyszerre, hogy Karom még az asztrális érzékei nélkül is szinte látta, hogy az aurája fényes fáklyaként lobog. Ennek ellenére úgy kellett tekintenie rá, mint egy szövetséges árnyvadászra. Összerezdült ismét, majd gyorsan eltette a kártyát; azon valóban volt egy kis plusz. így még inkább megérte a munka a velejáró vesződséget.

Karom egy hátizsákba tette a kártyaolvasót és a két hitelchipet, miközben a banda tagjai távoztak. Miután az utolsó is eltűnt szem elől, Boom lépett oda hozzá.

Indulhatunk, haver? - kérdezte. - Mindent összepakoltunk.

A Whitehorse készen áll?

Val elintézte a dolgot. Nézd csak! - intett a fejével a gép felé.

A repülő rámpája lassan a helyére csukódott, majd a hajtóművek felpörögtek. Port és szemetet kavart fel a földről, miközben komótosan a levegőbe emelkedett, ezúttal utasok és pilóta nélkül. Ahogy elérte a repülőmagasságot, a szárnyak lenyíltak, és egyre gyorsulva emelkedett tovább a felhők felé. Keletnek tartott, a part irányába. Val gondosan beprogramozta a robotpilótát. Most, hogy lassan eltűnt a szemük elől, már nem volt mi miatt aggódniuk. Teljesen mindegy volt, hogy valakinek sikerül esetleg eltérítenie, vagy néhány száz mérföldnyire innen az óceánba zuhan.

Csak néhány percig tartózkodott a Whitehorse a földön, ráadásul Hézag folyamatosan azon volt, hogy zavarja a légiforgalom ellenőrző rendszereit. Ha ennek ellenére is sikerült bemérniük őket, a Knight Errant biztosan nem fogja összetörni magát, hogy utánuk jöjjön a Roxba. Ez a félkatonai szervezet látta el Boston rendfenntartói feladatait. A háttérben azonban érdekes és főleg hasznos összefüggések húzódtak meg. A Knight Errant a Detroiti Ares Macrotechnology egyik leányvállalata volt. Az ő egyes számú riválisuk pedig nem más, mint a Cross Applied Technologies. így nem tartottak különösebben attól, hogy a rendfenntartókba botlanak a közeljövőben.

A CATco pedig mindent meg fog tenni, hogy az ügyet „családon belül" rendezzék. Semmi szükségük nem volt rá, hogy a Knight Errant nyomozói a helyi üzemben is szaglásszanak. Mivel pedig a Rox gyakorlatilag senki földjének számított, a gép pedig valószínűleg az óceánba zuhan, amely szintén nemzetközi terület, lesz rá módjuk, hogy távol tartsák az Errant szimatjait. A gép roncsai közt - ha egyáltalán bajlódnak vele - nem találnak semmit, ami alapján Karomra és a csapatra bukkanhatnának. A kör ezzel be is zárul. Ez volt az oka, hogy Karom vállalt egy ilyen kockázatos tervet, és eddig úgy tűnt, talán működik is.

A mágus behuppant a furgon utasülésébe, Valkűr mellé. A kocsi egy kicsit megült, ahogy a két metahumán, Kalapács és Boom beszállt hátra, a hat eszméletlen utas mellé.

Elindultak. Egyre mélyebbre mentek a Roxba.

Vigyük őket a kápolnához! - adta ki az utasítást Karom, mire Val bólintott, és befordult a következő sarkon.

Karom elővett egy adóvevőt és beleszólt: - Hézag, hogy állunk a biztonságiakkal?

Recsegve érkezett nemsokára a válasz.

Ahogy elnézem, minden a legnagyobb rendben. Sikerült elrejteni a gépet a radar elől, úgyhogy nem látták, hol landoltatok. Bár szinte biztos, hogy idővel ki fogják tudni számolni a vektorok alapján. Most újra a radaron van a gép. Úgy tűnik, igazad volt. A Cross még mindig azt nézegeti, mi történt egyáltalán, de az első dolog, amit megtettek, hogy kizárták a vizsgálatból a Knight Errant embereit. Szerintem nem lesz semmi gond a továbbiakban sem.

Karom elmosolyodott.

Szép munka, Hézag - szólt bele megint a rádióba. - Találkozunk a kápolnánál. Elszállásoljuk ott a váratlan vendégeinket, míg a dolgok egy kicsit elcsitulnak, aztán mehetnek, mi meg lezárjuk ezt az egészet.

Értettem. Vége.

A kápolna valójában egy régi katolikus templom volt. Boom talált rá nem sokkal azelőtt, hogy Karom visszatért Washingtonból. Azóta menedéknek használták. Az épület elég romos volt, hála a rengéseknek és a Véres Csütörtöki lázadásoknak. Mindenesetre még állt, és ez volt a legfontosabb. Tökéletes búvóhely volt, és ha esetleg a Cross mégis a nyomukra bukkanna, egyszerűen odébb állnak. Mindenesetre nem tervezték, hogy néhány napnál többet kellene itt tölteniük.

Az épületet nagyméretű téglákból építették, még jóval az Ébredés előtti időkben. Maga a szerkezet a mai napig is egészen jó állapotban volt, de a valaha volt gyönyörű mozaiküveg ablakok helyére nemrég vastag acéllemezeket erősítettek. A templom belsejéből minden mozdíthatót elvittek már régen az ócskások és a hajléktalanok, így mára nem maradt más, mint egy üres kagylóhéj. Akadt néhány kisebb szoba hátul, és egy jó méretű pince. A megfelelő felszereléssel egy árnyvadász csapat akár hetekig is kihúzhatta itt. Karom azonban úgy számolta, hogy egy, legfeljebb két nap múlva a dolgok elcsendesednek annyira, hogy ők visszamehessenek a megszokott terepükre. Akkor majd a foglyokat is elengedik.

A furgon leparkolt a hátsó bejárat előtt, amely fölött egy „Belépni Tilos" feliratú tábla függött. Karom kiszállt a kocsiból, és az ajtóhoz lépett. Éppen a kulcsokkal bajlódott, amikor a szeme sarkából mozgásra lett figyelmes. Villámgyorsan fél térdre ereszkedett, és a fegyveréért nyúlt, de ekkor felismerte az idegent.

Jase! Épp úgy nézett ki, mint tizenöt évvel ezelőtt.

Karom felugrott, és rohanni kezdett feléje.

-Jase! - kiáltotta, amilyen hangosan csak bírta. A férfi úgy tűnt, nem hallja, mert hátat fordított, és eltűnt a templom sarka mögött. Karom tiszta erőből rohant, majd befordult utána. Egy pillanatra elkerekedett a szeme, mert régi szerelme helyett egy autóval találta 185.

szemben magát, amelyik épp a sikátorban jött. Fülsiketítő fékcsikorgás hallatszott, ahogy a sofőr a fékbe taposott. Karom is próbált megállni, de már késő volt. Annyi lélekjelenléte még volt, hogy felugorjon egy kicsit, így a térdei nem törtek szilánkokra, de a válla a motorháztetőnek csapódott, majd a szélvédőnek. Amikor az autó végre megállt, legurult róla és a kezével tompította az esést.

Úristen, Karom! - kiáltotta Hézag, miközben kiugrott az autóból, és a férfihoz sietett. - Jól vagy? Próbáltam megállni, de...

Láttad őt? - szakította félbe Karom. Kissé szédült, így a kocsinak támaszkodott. Val és Boom rohanvást érkeztek.

Kicsodát? - kérdezte gyanakodva Hézag. - Én csak annyit láttam, hogy kis híján megöletted magad, én meg... - Ekkor hirtelen elsápadt, mert rájött, miről beszél a férfi. - Jase volt az megint, ugye?

Igen - bólintott Karom. - Olyan tisztán láttam, mint most téged.

Talán valaki más volt - próbálkozott a lány. - Valaki, aki hasonlít rá vagy...

Ő volt az - szögezte le a férfi. - Tudom. A szentségit! Nem őrültem meg. Ő volt.

Ezt senki nem mondta, haver - veregette meg a vállát Boom. - De bárki volt is, már nincs itt. Nekünk pedig mással kell most foglalkoznunk, nemde?

Igen - bólogatott Karom, miközben még egyszer, utoljára körülnézett. - Igen, igazad van. Kísérjük be az új barátainkat.

Miután a foglyokat elhelyezték, Karom végiggondolta az egészet újra. Ez az egész dolog Jase-szel teljesen kifordította önmagából. Pontosan tudta, mit kell tennie, hogy a végére járjon, mi a fene folyik körülötte.

17.

Roy Kilaro lassan kezdte visszanyerni az öntudatát. Halvány emlékképek rohanták meg, miközben még félálomban vonaglott a földön. Felrémlett benne, hogy egy összeesküvést igyekezett felgöngyölíteni, majd összeütközésbe keveredett egy árnyvadász csapattal, azután gépre szállt és... Árnyvadászok! A repülő!

Ijedten ült fel a hideg kőpadlón. A szemei csak homályos képeket küldtek csigalassúsággal az agyának. Egy kéz érintését érezte a vállán. Egy arcot pillantott meg maga előtt, de nem ismerte fel.

- Csak nyugodtan - hallotta egy férfi hangját. - Nyugodtan. Minden rendben. Frank Connell vagyok.

A látása és az elméje lassan kitisztult, és felismerte a pilótát, akit az árnyvadászok rángattak ki a pilótafülkéből. Ellökte magától a kezét, és támolyogva talpra állt. Körülnézett.

Nem sok látnivaló volt. Valamiféle pincében lehettek. A falakat és a padlót mocsok borította. A helyiség egyik oldalán falépcsők vezettek felfelé, de egy csapóajtó zárta el a kijáratot. A másik oldalt néhány rozoga szék és egy asztal volt. Mindenütt üres konzervdobozok és egyéb bűzös hulladék hevert szerteszét. Az egyetlen fényforrás abból a lámpából jött, amelyik az asztalra volt letéve. Sosem látott még ilyet, de valamilyen zöldes anyag foszforeszkált a búra alatt.

Hol vagyunk? - kérdezte Roy. Mindenki itt volt lent. A pilóta és a másodtiszt alig egy lépésnyire tőle valami koszos, elnyűtt pokrócon ült. Greenleaf most kezdett magához térni az egyik sarokban, mellette Dan Otabi ült a falnak támaszkodva. Térdét a melléhez szorította, fejét lehorgasztva, mozdulatlanul szuszogott. Gabriel éppen a falépcső tetejéről mászott le, miután megvizsgálta a csapóajtót.

Nem tudjuk, pontosan hol vagyunk - mondta szárazon. - Valószínűleg a metroplexumban valahol. Csak néhány órát voltunk eszméletlenek, ennyi idő alatt pedig nem juthattunk volna túl messzire, még repülővel sem. A kijárat el van torlaszolva, és valószínűleg őrzik is. Egyéb kiút nincs.

Még mágiával sem? - kérdezte Roy.

Greenleaf sűrűn pislogva felült, majd halkan így szólt: - Én őrző mágus vagyok. Nem ismerem a megfelelő varázslatokat, amik ebben a helyzetben segíthetnének. Mellesleg - köszörülte meg a torkát - figyelnek minket.

Micsoda? - lepődött meg Roy, és ösztönösen kamerákat kezdett keresni a teremben.

Ott fent - intett a fejével a tünde a lépcső fölötti mennyezetdarabra. - Valamiféle szellem van az asztrálsíkon. Ahogy elnézem elég erős, és minket tart szemmel. Mindent hall, amit mondunk, és ha varázsolni próbálok, még azelőtt reagálna, hogy egyáltalán befejezném.

Nem tudja elűzni, vagy valami hasonló? - firtatta Roy.

Greenleaf csendben maradt egy kis ideig, mintha nagyon halk szavakat akarna meghallani, majd halványan elmosolyodott.

Azt mondja Mr. Kilaro, ez nem volna túl okos dolog. A gazdája a közelben van, és nyomban értesülne róla, ha megpróbálkoznék vele. Lejönne, körberugdosná a seggünket az épület körül, azután visszamenne.

Ez tud beszélni?

Elég intelligens. - Kis szünet után még hozzátette: - Mellesleg szólt, hogy nem szereti, ha úgy hívják „ez". Valószínűleg az utcai mágus familiárisa.

Akkor most mihez kezdünk? - nézett körül Roy.

Pillanatnyilag semmit nem teszünk - szólt közbe Gabriel.

Semmit?! De hát...

Gabriel csendre intette.

Egyelőre nem tudunk semmit csinálni, Kilaro, mindössze annyit, hogy nyugton maradunk, és várunk. Ha ezek az árnyvadászok meg akartak volna ölni minket, sosem ébredünk fel. Nyugodtan használhattak volna éles lőszert is a gépen, mégsem tették. Valamilyen oknál fogva élve kellünk nekik. Most meg kell várnunk, hogy kiderüljön, miért...

Ekkor zárak kattanása hallatszott a lépcső felöl. A csapóajtó kinyílt, és fentről erős fény tört be a félhomályba. Két alak sziluettjét pillantották meg a lépcső tetején. Ahogy lefelé jöttek, Roy észrevette, hogy az ork és a mágus érkezik. Mindkettőjüknél fegyver volt.

Ezúttal nem kábítópisztolyok voltak náluk. A mágus kezében egy karcsú 9mm-es volt, az orknál pedig egy robusztus gépfegyver. Royt hirtelen elöntötte a fagyos rémület. Vajon azért jöttek, hogy kivégezzék őket? Otabi hüppögve figyelte a két férfit. Egyedül Gabriel maradt nyugodt. Arca akár egy szoboré.

Az ork megállt a lépcső alján, és fedezte a másikat, míg az leér. A fegyverek folyamatosan rájuk szegezve maradtak. A mágus közelebb jött, de azért tartotta a néhány lépésnyi távolságot.

Mielőtt bármiféle ostobasággal próbálkoznátok, jobb, ha figyelmeztetlek titeket, hogy a társam gyorsabb, mint egy valagba rúgott macska, és legalább any- nyira zabos is. Telepumpál mindenkit ólommal, mielőtt még egy lépést tehetnétek. Ne próbálkozzatok semmi hülyeséggel, és élve megússzátok a dolgot. Ha mégis, kénytelenek leszünk megölni mindenkit.

Greenleafhez intézte a következő szavait.

A familiárisom elmondta, hogy már felfedezted őt is és a többi védelmet is. Elég okosnak bizonyultál, hogy egyiket se tedd próbára. Ha a szavad adod, hogy ez így is marad, nem tartunk kábulatban drogokkal.

Vagy a hagyományos módon - tette hozzá az ork vigyorogva.

A tünde sorban végignézett az orkon, a máguson és a szellemen, majd megadóan nagyot sóhajtott: - Nem lesz semmi gond - ígérte.

Jó - felelte az utcai mágus.

Mit akarnak tőlünk? - kérdezte a Whitehorse pilótája.

-Tőletek? Semmit - vonta meg a vállát Karom. - Szimplán csak rossz helyen voltatok rossz időben. Nem számítottunk rá, hogy a Cross biztonságiak ilyen gyorsan fognak reagálni, és arra sem, hogy ennyien lesztek a helyszínen. Különösen neki nem volt ott

192 semmi keresnivalója - intett Otabi felé, aki falfehéren húzódott össze egészen kicsire. - Kénytelenek voltunk mindenkit felzsuppolni, és elszállásolni egy kis időre.

Otabi nem maguknak dolgozik? - kérdezte Roy teljesen összezavarodva.

Nem igazán - válaszolt Gabriel a másik helyett. - Otabit egy speciális chippel vették rá, hogy azt higgye, ő egy különleges ügynök, aki az árnyvadászokkal dolgozik. Azt hitte, velük van, ami bizonyos szempontból igaz is, de úgy látom, most eléggé összezavarodott.

El fog múlni - bólintott a mágus. - A chipet nem arra tervezték, hogy maradandó károsodást okozzon, bár nem nyilatkozhatok Otabi nevében.

Milyen kedves - vicsorgott Roy, majd gyorsan észbe kapott, hogy vékony jégen sétál. Nincs abban a helyzetben, hogy felbosszantson két felfegyverzett bűnözőt.

A mágus szemei összeszűkültek.

Nem azért jöttem, hogy megbeszéljem veled a módszereinket - mondta hidegen. - Egyszerűen elmondom, mi fog történni. Ha együttműködtök, esetleg egy darabban kerültök ki innen. Ha mégsem, a dolgok csúnyán elfajulhatnak. Bármit gondoltok is, nem szívesen lyukasztanánk ki titeket, de megtesszük, ha kell. Világos?

Mindenki bólintott Gabrielt kivéve, de úgy tűnt, ennyi elég az utcai mágusnak. Levette a válláról a kis hátizsákot, amit magával hozott, és eléjük dobta a földre.

Ebben víz és élelem van. Amennyi a túléléshez feltétlenül kell. Ha valami nem tetszik, jelezzétek a menedzsment felé.

Lassan elhátrált a lépcsőig, majd minden további szó nélkül elindult felfelé. Az ork megvárta, míg felér, majd lassan ő is elindult utána, végig szemmel tartva a lentieket.

Ahogy felértek mindketten, a csapóajtó hangosan becsukódott, és hallották, ahogy egy retesz és legalább két zár gondoskodik róla, hogy úgy is maradjon.

Roy felnézett oda, ahol Greenleaf elmondásai alapján a szellem lehetett, majd felvette a hátizsákot a földről.

Otabi halkan sírni kezdett a sarokban.

Ki kér enni valamit? - kérdezte Roy.

Nemsokára mindannyian az asztalnál ültek, és az ízetlen ételen nyámmogták. Természetellenesen száraz volt. Ha már nem bírták tovább, leöblítették egy-egy korty vízzel. Olyan íze volt, mintha egy marék vasport szórtak volna bele, de nem volt más. Roy próbálta 194 rávenni Otabit is, hogy egyen, de az egyre csak szipogott, és az adatjackjét simogatta, mintha csak biztos akarna lenni benne, hogy a helyén van még.

Gyerünk már - mondta Roy. - Semmi értelme nincs éhezni.

Mit számít az? - nyüszítette Otabi. - Reménytelen. Sosem engednek szabadon. Azután főleg nem, hogy láttuk őket, és tudjuk, mifélék.

Van benne valami - kapta fel a fejét Simms, a Whitehorse másodpilótája. - Honnan tudjuk, hogy valóban elengednek, most hogy tudjuk, hogyan néznek ki meg minden?

Gabriel felsóhajtott, és a fejét csóválta, mintha csak egy hülye gyereknek kellene elmagyaráznia a wc használatát.

Ezek árnyvadászok - mondta, mintha ez a szó mindent megmagyarázna. - Nem számít, mit láttunk. Könnyedén megváltoztathatják a külsejüket, hiába láttuk az igazi arcukat. Amit esetleg hallhatunk, csak utcai nevek. A társadalom többi tagja számára ezek az emberek nem is léteznek. Egyetlen nyilvántartásban, társadalombiztosítási rendszerben sincsenek benne. Éppen úgy eltűnnek, ha ennek az egésznek vége, mint ahogyan megjelentek a reptéren. Sose hallunk róluk többet.

És magával mi van? - kérdezte Frank Connell, a pilóta. - Azt hittem a maga dolga az, hogy megvédjen minket. Erre vannak maguk a Speciális Biztonsági szolgálatnál, nem igaz?

Fogja vissza magát! - nézett mélyen a szemébe Gabriel. - Éppen azzal védem meg magukat, hogy szólok, maradjanak nyugton. Ez nem játék. Ha nem vették volna észre, profi bűnözőkről beszélünk, akiknek fegyverük van, és mindenféle lelkiismeretfúrdalás nélkül használják is, ha szükségét érzik.

És még mindig azt gondolja, hogy egyszerűen csak elengednek minket?

Igen. Ha azt tesszük, amit mondanak. Az árnyvadászoknak megvan a maguk erkölcsi kódexe, és jelenleg nincs okuk rá, hogy megöljenek minket. Nem ezért fizetik őket, és egy csomó kellemetlenségük származhat belőle. Elengednek minket, amint egy kicsit elcsendesültek a dolgok. Semmire sem mennek velünk, mint túszokkal. Egyetlen cég sem tárgyal bűnözőkkel.

Ja. Inkább felbérelik őket, hogy dolgozzanak a Speciális Biztonsági szolgálatnak, ugyebár? - kérdezte Roy gondolatban. Miben különböznek a szeráfok feketeruhás ügynökei ezektől az árnyvadászoktól? Bár még mindig úgy hitte, hogy Gabriel kezében van valamilyen titkos ütőkártya, mint Otabi valamelyik hülye szimchipjén. Tulajdonképpen, mindenki így gondolta. Arra számítottak, hogy a cég, illetve akik jelenleg megtestesítik azt, majd segítenek rajtuk valahogyan. De Gabriel és Greenleaf tehetetlensége - vagy csak tétlensége - valóságos sokként érte őket. Megrendült a cégbe és az általa nyújtott biztonságba vetett hitük.

Végül csak annyit tehettek, hogy várnak, és bíznak benne, hogy az árnyvadászok annyira kiszámíthatóak és ésszerűek, amilyennek Gabriel leírta őket.

Nos? - kérdezte Boom, amint Karom és Kalapács beléptek a templom hátsó részében lévő konyhába. Valaha a paplakhoz tartozhatott. Felszerelték néhány tábori eszközzel, hogy legalább a funkcióját el tudja látni, mert a többi helyiséghez hasonlóan ez is romos és üres volt. Karom megfogott egy széket, szembefordította magával, és úgy ült le, míg Kalapács a fridzsidert túrta fel egy doboz sörért. A gépfegyvert a hűtő tetejére rakta, majd diadalmasan kibontotta a dobozt, és nagyot húzott belőle.

Nem hiszem, hogy bármiféle problémát okoznának nekünk - mondta Karom -, de okosabb, ha rajtuk tartjuk a szemünket.

Egy céglegény és egy mágus - dünnyögte Boom. - Nem tetszik ez nekem.

A mágussal nem lesz gond. Aracos és én is megnéztük közelebbről. Nem az a túl heves típus. Tudja, mit lehet és mit nem. Tisztában van vele, hogy Aracos figyeli, és a legkisebb gyanús mozdulatra ráveti magát. Egyébként nem harci mágus. Az elementálokhoz ért, de nem ismeri a megfelelő varázslatokat, ami alkalmassá tenné arra, hogy esetleg meg akarjon szökni. Megnéztem az auráját, és határozottan fél. Ahogy mindannyian.

Mi van a céges fickóval? - kérdezte Kalapács. - Nem úgy tűnt, mint aki berezelt.

Igazad van. Ő az egyetlen, aki nem ijedt meg tőlünk. Rejtélyes. Totálisan érzelemmentes. Az aurájából sem tudtam kiolvasni semmi konkrétat. Neki van a legtöbb kiberverje az összes közül, de nem több, mint neked vagy akár Boomnak. Bizalmatlan, de pillanatnyilag együttműködik.

Pont az az együttműködő típus - morogta Hézag az asztal túloldaláról. Egészen eddig csendben azzal volt elfoglalva, hogy a foglyok holmijait kutatta át. Többnyire csak iratok és hitelkártyák voltak, de ott volt a céglegény táskája és a fegyvere is.

Az igazolványa szerint a neve Mr. Gabriel a Speciális Biztonsági Szolgálattól - mondta, miközben az igazolványt forgatta az ujjai közt. - Szeráf. Ezek szerint lehet, hogy egy ideje már tudnak rólunk.

Ha ez így volna, már itt kopogtatnának az ajtónkon - mondta Boom nyugodtan -, de legalábbis lényegesen keményebb ellenállásba ütköztünk volna a reptéren, vagy amikor az adatokat szereztük meg. Kétlem, hogy a szeráfok küldték volna. Sokkal inkább tűnik egy olyan ügynöknek, akit egy betörés utáni rutinellenőrzésre küldtek. Úgy értem, pontosan erre a reakcióra számítottunk, nem igaz? Hogy a cég azt higgye, megpróbál valaki behatolni a laborba, így gyorsan átszállíttatják a biomintákat, és útközben mi lecsaphatunk rájuk.

Boomnak igaza van - bólogatott Karom. - Az egész nagyjából úgy zajlott, ahogy azt előre megterveztük, így hát én sem hiszem, hogy a szeráfok ránk szálltak volna. - Végül az asztalon heverő holmikra bökött. - Átnéztél mindent?

Amire számítani lehetett - mondta Hézag csalódottan. - Csak iratok és hasonlók. De azért van itt egy érdekesebb darab is - emelt fel kaján vigyorral a lába mellől egy fekete aktatáskát. - Ujjlenyomat vizsgáló van rajta, és az egész ütés- és golyóálló - veregette meg az oldalát.

Bármi legyen is benne, elég nehéz. Valószínűleg elektronikai kütyü lehet, esetleg egy kiberdekk - csillant fel a szeme. - Egy másik dekket is találtam, annak a Kilarónak a táskájában. Egy Cross Bábel gép. Rajta van minden legális okosság, de némi átalakítás nélkül alkalmatlan az igazán kemény feladatokra. Azért nem rossz.

Gondolod, a táska megéri a vesződséget? - kérdezte Karom.

Jobb, ha tudjuk, mit cipelt magával a mi kis céges barátunk. Különösen, ha van valami köze ehhez a melóhoz. Egyébként pedig - csillogó szemmel elvigyorodott - kíváncsi vagyok.

A kíváncsiság sodorja bajba a macskákat is - dörmögte Kalapács, és lehajtotta az utolsó korty sört.

Na ja. De ezért szereti annyira őket mindenki.

Rendben van - nevetett fel Karom. - Próbálkozz vele, ha van hozzá kedved, de légy óvatos!

Ekkor csatlakozott hozzájuk Val. Vacogva húzta össze magán a bőrdzsekijét. Rövid ciklusokban váltották egymást az alvásban, és ő épp most ért a saját ideje végére.

Szüksége van valakinek valamire, ha már úgyis kimegyek? - kérdezte, majd egy hatalmasat ásított.

Történetesen igen - élénkült fel Karom. - Várj egy percet!

Benyúlt a zsebébe és elővett egy kis kézi számítógépet. Felírt fényceruzával néhány dolgot, majd átküldte a kész listát Val gépére.

Ismered az Ezüst Holdat, ugye? - kérdezte Karom Valkűrtől. - Az a bolt a régi felüljárónál.

Val némán bólintott.

Szeretném, ha összeszednél nekem néhány apróságot, amire később szükségem lesz. Mennék magam, de itt kell bébiszitterkednem a vendégeink felett, hogy segíthessek Aracosnak, ha a helyzet úgy hozza. Csak pár dolog, ami egy körhöz kell.

Miközben beszélt, visszacsúsztatta a gépét a zsebébe, Val pedig elővette a sajátját, és elolvasta, miket írt össze a férfi.

Nem lesz gond - bólintott Val.

Karom biztos volt benne, hogy valóban nem lesz semmi probléma. Rajta kívül Val volt az, aki a legtöbbet tudott a mágiáról. Boszorkányok közt nőtt fel a szülőhazájában, Németországban.

Valkűr a hátsó ajtón távozott, és elindult a sikátor felé, ahol a furgont parkolta le.

Boom felállt, nagyot nyújtózott, majd lefeküdt az egyik matracra.

Ébresszetek fel néhány óra múlva - mondta -, de csak finoman. Már alig várom, hogy vége legyen ennek az egésznek, és visszamehessek aludni egy igazi ágyba.

Karom és Hézag összemosolyogtak, majd a lány magához vette az aktatáskát meg a többi holmit az asztalról, és leült az egyik sarokba, hogy kielégítse mérhetetlen kíváncsiságát.

Kalapács egy szódát tett Karom mellé, majd komoly képpel leült vele szemben. Egy pakli kártyát vett elő a rengeteg zsebe egyikéből, és vigyorogva megkérdezte: - Egyszerű ötlapos?

Miért is ne? - vont vállat Karom.

Csak mondom, hogy még mindig lógsz ötven nuyennel a legutóbbi parti óta. És tudod: semmi mágia! - emelte fel az ujját az ork.

Legyen dupla vagy semmi? - húzta fel az egyik szemöldökét Karom.

Kalapács összekeverte a kártyát, majd osztani kezdett. Karomra közben átragadt Boom szentimentalitása.

Nagyon várta már ő is ennek a vadászatnak a végét. Volt valami, aminek sürgősen a végére kellett járnia.

18.

A várakozással töltött idő egy örökkévalóságnak tűnt, de a foglyok mindvégig jól viselkedtek. Harminchat órával azután, hogy Karom és a többiek eltérítették a Whitehorse-t, elengedték a vendégeiket. Bekényszerítették őket egy külön erre a célra „kölcsönzött" furgonba, majd ismét elkábították őket. Boston déli részén, egy elhagyatott környéken hagyták a kocsit. Órákkal később egy Knight Errant járőr talált rájuk. A rendszámról kiderült, hogy a furgon lopott. Nemsokára mindannyian egy Errant kapitányságon ültek. Volt mit megmagyarázniuk.

Nem volt semmi indokuk, hogy sokáig bent tartsák őket, de igyekeztek minél körülményesebbé és költségesebbé tenni a Cross számára alkalmazottjai szabadulását. Karom pontosan erre a kis közjátékra számított. A két cég minden alkalmat megragadott, hogy keresztbe tegyen a másiknak, és ez nekik most nagyon is kapóra jött.

A CATco ugyan már az eltűnést követő percekben megkezdte a nyomozást, de semmijük nem volt, amin elindulhattak volna. A kutatás végül eredménytelenül zárult.

Boom a következő estére egy hatalmas bulit szervezett a Cyber Klubba, hogy megünnepeljék a sikeres vadászatot. Karom vonakodva bár, de elfogadta a meghívást, és csatlakozott hozzájuk nem sokkal éjfél előtt. Az idő nagy részében csak ült, és a semmibe bámult. A gondolatai egyfolytában az elmúlt napok zavarbaejtő eseményei körül forogtak. Végül nagyot sóhajtott, kiitta az italát, és felállt.

Bocs, de nekem mennem kell - mondta. - El kell intéznem pár dolgot, ami nem várhat.

Jól van - bólintott Boom. - Ha segítség kell...

Tudom, kikhez fordulhatok - fejezte be a mondatot Karom.

Azt hiszem, én is indulok - állt fel Hézag, majd Karomhoz intézte a következő szavait. - Elkísérhetlek az ajtóig?

Együtt hagyták el a helyiséget, hátrahagyva három társukat, hogy méltóképp ünnepeljék meg a diadalt. Egy ideig még csak ültek, iszogattak, és a táncteret bámulták.

Kíváncsi vagyok, mikor fogja feladni végre ez a lány? - kérdezte Kalapács, miután Karom és Hézag kilépett az ajtón.

Hogy érted ezt? - kapta fel a fejét Val.

Még mindig teljesen odavan Karomért.

Micsoda? De hát tudja, hogy a srác meleg - lepődött meg a lány.

Nos, az agyával biztosan tudja - vakarta meg a fejét az ork -, de a többiben már nem vagyok biztos. Ha egy nő szíve egyszer valakiért megdobban...

Boom nagyot húzott a korsóból, amely hatalmas kezében feleses pohárnak tűnt, majd dörmögve így szólt: - Hát nem'tom. Nekem úgy tűnik, Ms. Hézag mostanában eléggé... elfoglalt, hogy úgy mondjam, és nem Karommal, ha értitek, mire gondolok.

Szerinted van valakije? - kérdezte izgatottan Val.

Boom vállat vont, majd közelebb hajolt, és kicsit halkabban folytatta: - Fogalmazzunk úgy, nem a gyönyörű külsőm miatt vagyok én a csapat szervezője. Ismerek pár embert, és egyet biztosan kijelenthetek. Bármit érez is Hézag Karom iránt, valaki más is van az életében.

Pokolian remélem, hogy ez tényleg így is van - csapott a térdére Kalapács. - Én dolgozom együtt Hézaggal a legrégebb óta, és szerintem megérdemli a csajszi, hogy boldog legyen. Úgy értem, Karom jó srác, és sosem tenne olyat, amivel megbántaná Hézagot, de néha eléggé...

Zűrös? Ostoba? Érzéketlen? - sietett a segítségére Boom.

Hát valami olyasmi - bólintott az ork mármint amikor egy nő érdeklődni kezd iránta. Azt hiszem, Hézagnak ideje lenne lemondania róla, és keresnie egy rendes, normális, elérhető - emelte fel az ujját -, hétköznapi fickót.

Na igen. Karom aztán ért hozzá, hogyan NEM szabad bánni a nőkkel - bólogatott egyetértően a troll.

Valkűr elfintorodott, majd felállt, és megfogta mindkét férfi karját.

Elegem van abból, hogy mások elégtelen szerelmi életét tárgyaljuk ki - mondta, miközben talpra cibálta őket. - Karom és Hézag meg fogja oldani egyedül is ezt a dilemmát. De közben... - mosolyodott el kihívóan - mi itt vagyunk, túléltünk még egy melót, és egy ideig most tele vagyunk pénzzel. Úgyhogy bulizzunk!

Boom és Kalapács összevigyorgott, miközben a lány mindkettőjüket a tánctér felé húzta, és nagyot kurjantva vetette bele magát a forgatagba.

Kösz, hogy kikísérsz, de nem szükséges - mondta Karom Hézagnak, miközben kiléptek a hideg decemberi éjszakába.

De így akartam - mondta Hézag. - Amit pedig Boom mondott, hogy ha segítség kell...

-Ne aggódj! Nem harapok nagyobbat, mint amekkorát meg is tudok rágni. Csak egyszerűen tudnom kell, mi a fene folyik itt mostanában.

-Oké, de ha másféle segítség kell... tudod, ha beszélgető partner kell, nem pedig valaki, aki feltör egy biztonsági rendszert... küldj füstjeleket, lőj az égbe egy nyilat, szóval én arra is itt vagyok.

Kösz - fogta meg Karom a lány kezét, majd lágyan megszorította. - Ezt értékelem.

Ahogy elértek az első sikátorig, Karom mentálisan üzent Aracosért. A sötét megelevenedni látszott, ahogy egyszer csak előtűnt egy vörös-ezüst motor. Karom átlendítette egyik lábát felette, és a nyeregbe ült. Felcsatolta a bukósisakot, majd a rostélyt felnyitva még visszaszólt Hézagnak: - Mulass jól! Majd jelentkezem.

Válaszra sem várva gázt adott és elviharzott. Úgy robbant ki az utcára, mint rakéta a silóból. Hézag pár pillanatig még a férfi után bámult, azután hátat fordított, és elindult a saját kocsija felé. Neki is sietnie kellett, ha oda akart érni időben a megbeszélt találkozóra.

Egyenesen a Roxba hajtott. A forgalom egyre gyérebb lett, ahogy a peremkerületek felé közeledett. Legtöbb bostoni tudta, hogy nem ajánlatos errefelé kocsikáznia, főleg nem éjszaka. Ilyenkor a bandák uralták az utcákat, akik jobb esetben csak adót szedtek, ha valaki használni akarta az útjukat. Ha rosszabb kedvük volt, célba lőttek mindenkire, aki a belváros felől érkezett.

Hézag nem aggódott. Tudta, melyik úton mehet, és melyiket érdemes elkerülnie. Ahová pedig tartott, ott a helyiek számították rá, hogy jönni fog.

Az öreg gyárhoz ment. Az egész épület láncokkal és szögesdróttal volt körbekerítve. Elvileg azt a célt szolgálták, hogy távol tartsák a környékbelieket. Nem mintha őket érdekelte volna ez a néhány csekélység, de az itt lakóktól tartottak eléggé ahhoz, hogy meg se próbáljanak a közelbe jönni. Hézag hátul, az épület árnyékában parkolta le a kocsit. Még ilyen közelről is teljesen lakatlannak tűnt a környék. Az ember azt gondolhatná, hogy néhány hullazabálón kívül senki nem téved erre.

A vészkijárathoz sétált, és bekopogott. Egy szeplős képű kölyök engedte be. Alighogy átlépte a küszöböt, Ian ott termett, és a karjaiba kapta Hézagot.

Örülök, hogy el tudtál jönni - mondta, azzal megcsókolta.

Ahogy az ajtó becsukódott mögöttük, Ian kézen fogta a lányt, és elindultak befelé, az ajtónálló vigyorától kísérve. Úgy tűnt, a kölyök örül, hogy a parancsnokát boldognak látja.

Nem volt semmi gond idejövet?

Nem. Az útmutatásaid tökéletesnek bizonyultak - mosolyodott el Hézag. - Egyébként elég jól kiismerem magam a környéken. Bár sosem hittem volna, hogy itt vertek tanyát - mutatott körbe a vakolatlan téglafalakon és a mennyezeten futó rozsdás csöveken.

Az épület valaha textilüzem lehetett, vagy valami hasonló. Évszázadokkal ezelőtt épült, és jó néhány felújításon és változtatáson áteshetett, mielőtt az lett belőle, ami. Egy terroristacsoport rejtekhelye.

Éppen ez a lényeg - magyarázta Ian. - Már nem nagyon tudunk máshová menni Dél-Bostonon kívül. Ezért jöttünk ide.

Ami megmagyarázza a háborúskodást a Beán Sidhe és a többi banda közt.

Hézag tudta, hogy a Beán Sidhe a Lovagokkal szövetséges. Ők voltak a szervezet külsős katonái. Megidealizálták Ian O'Donnelt és mindent, amiért küzdött.

Egy olyan szabad országért harcoltak, amilyet sosem ismertek.

Igen - felelte a férfi szárazon. - Helyet csinálnak nekünk, közben pedig mindenki azt gondolja, csak a szokásos területviták miatt folyik a harc.

Parancsnok! - érkezett váratlanul egy női hang. Észre sem vették a közelgő alakot, míg karnyújtásnyira nem ért. Fiatal volt, úgy a húszas évei elején járhatott. Sápadt bőre és lángvörös, hosszú haja volt. Mélykék szeme szinte ragyogott. Kellemes megjelenése ellenére Hézagban mégis szinte megfagyott a vér, ahogy ránézett.

Igen Bridget, mi az? - kérdezte Ian. Ő valószínűleg hallotta közeledni a lányt, mert cseppet sem volt meglepődve.

Sajnálom, hogy megzavartam - mondta enyhe szarkazmussal a hangjában -, de megvizsgáltuk az adatokat, és már csak az ön jóváhagyására...

Később megnézem - szakította félbe a férfi. - Hívj össze egy megbeszélést reggelre.

Nagyszerű... uram. - Még egyszer Hézagra pillantott fagyosan, majd hátat fordított, és elindult a folyosón.

Bocs ezért a kis jelenetért - magyarázkodott Ian. - Még nagyon új, és mint ilyenkor mindenki, elég... lelkes.

Azt látom - morogta Hézag. - Hol találtatok rá?

Ami azt illeti, ő talált meg minket. Éppen ez volt az egyik oka, hogy felvettük. Tudja, hogy mit akar.

Hézag ezen elgondolkodott. Ha Bridget egyedül megtalálta a Lovagokat, lehet hogy kém? Már épp mondani készült valamit ezzel kapcsolatban Iannek, majd gyorsan emlékeztette magát, hogy ez nem helyénvaló. O itt vendég, így hát eszerint kell viselkednie.

Ne beszéljünk most a munkáról - kérte Ian, miközben lassan egy ajtóhoz értek a folyosó végén.

Enyhén meghajolva a férfi előrenyúlt, és kinyitotta az ajtót. Ahogy Hézag megpillantotta a mögötte lévő szobát, elakadt a lélegzete.

A helyiség ugyanolyan romos volt, mint az egész épület. Úgy tűnt, valaha egy iroda lehetett, de most, a több tucat gyertya fénye hullámzó aranyszínbe borította az egészet. Középen egy kis asztal kapott helyet, két személyre terítve. Az egyik sarokban egy ágy volt. A fehér ágyneműt vörös rózsaszirmok borították.

-Ian ez... ez valami gyönyörű - kapkodott levegő után, miközben a férfi gyengéden megfogta a kezét, és bevezette, majd becsukta maguk mögött az ajtót.

Közel sem annyira gyönyörű, mint te - suttogta, miközben közelebb hajolt. Mélyen Hézag szemébe nézett, majd megcsókolta. A lány szorosan hozzásimult a férfihoz. Remegett a másik csókjáért, érintéséért. A közös szenvedély az ágy felé sodorta őket. A vágy egy szempillantás alatt mosta feledésbe az italokat és a vacsorát. A szeretkezésük lángolóbb volt, mint eddig bármikor életükben. Meg akarták őrizni ezt pillanatot, amikor nem létezett a világon rajtuk kívül semmi más.

Hosszan feküdtek utána egymást ölelve és simogatva az ágyban, míg egyszer csak Ian a lány szemébe nézett és így szólt: - Nem akartam hinni a szememnek, mikor besétáltam abba a bárba és megláttalak. Akkor és ott rádöbbentem, mennyire hiányoztál, és hogy milyen egy idióta voltam, hogy elengedtelek. Jók vagyunk együtt, Ariel - suttogta. - Mi összetartozunk.

Ian, én...

Csitt - nyomta az ujját finoman a szájára. - Kérlek engedd, hogy befejezzem. Tudom, hogy bolond voltam, és azt is tudom, hogy nem könnyű az élet, amit választottam. De vissza akarlak kapni téged, Ariel. Gyere vissza hozzám és a Lovagokhoz. Szükségünk van rád. Nekem van szükségem rád. Kérlek, mondj igent!

Ian kinyúlt oldalra, és az ágy melletti asztalról egy apró dobozt vett el. Kinyitotta, és a lány felé nyújtotta.

Hézag remegő kézzel vette el. Egy gyűrű volt benne. Gyönyörű, fehéraranyból készült, kelta mintákkal és gyémántokkal díszített jegygyűrű.

- A nagyanyámé volt - mondta Ian lágyan - Szeretném, ha elfogadnád. Légy a feleségem, Ariel!

19.

Másnap Karom elvonult lakásának abba a részébe, melyet ő csak egyszerűen dolgozószobának hívott. Ez egy kis helyiség volt, ahová egy mágikus kört rajzolt fel. Most körben nyolc gyertya égett a hermetikus rajz mentén. Leterített egy szimbólumokkal telerótt szőnyeget, és leült. Maga elé helyezte a kilencedik gyertyát, és az apró lángra fókuszált. Próbált megszabadulni minden gondolattól, és igyekezett csak az előtte álló feladatra koncentrálni, de valamilyen okból ez most nehezen ment. Mély levegőt vett, majd lassan kifújta. Többször egymás után megismételte, míg végül érezte, készen áll.

Aracos - küldte el a mentális hívást az asztrálsíkra. A név visszhangozva rezgett, míg elért a címzetthez. Karom nem evilági érzékei előtt egy ezüstbundájú farkas halovány képe jelent meg. A szellem üdvözlésképpen bólintott, a férfi pedig viszonozta a gesztust.

Figyelj, és őrizd a testem, míg úton vagyok! - mondta Aracos-nak, ő pedig bólintott ismét.

Karom hanyatt feküdt a szőnyegen, és egyre mélyebb transzba süllyedt. Béke és nyugalom töltötte el az elméjét, miközben lerázta magáról a fizikai világ utolsó bilincsét is. Súlytalanul szállt felfelé. Keresztülsuhant az asztrálsík színekkel teli valóságán át, egészen a misztériumokkal teli metasíkok felé.

Érzékei előtt lassan elhomályosodott minden, és egy végtelennek tűnő sötét alagúthoz érkezett. Nem látta maga körül a falakat, de érezte, hogy ott vannak anyagtalanul, mégis áthatolhatatlanul. Minden erejét összeszedve száguldani kezdett, mígnem egy apró fényes pont jelent meg a távolban. A csillogó pont egyre nőtt, míg végül a ragyogás egészen betöltötte a látómezejét. Ekkor egy alak sziluettjét pillantotta meg. A Küszöblakó.

Senki sem tudta igazán, ki vagy mi volt ő. Sok tradíció szerint a Küszöblakó volt a fizikai világ és a metasíkok közti kapu őre. A modern mágiaelmélet szerint ő volt az utazó tudatalattijának teremtménye. A lélek árnyéka, mely a legsötétebb titkok hordozója. Egy erős szellem vagy csak a képzelet szüleménye? Bármi volt is az igazság, a Küszöblakó mindenkinek az útjában állt, aki át akart lépni a kapun, és nem nyugodott, míg próbára nem tette az utazót.

Karom számára többnyire emberi alakban jelent meg. Felhasználta az arcukat, hogy dühöt, haragot, sajnálatot ébresszen benne elbizonytalanítva eléggé ahhoz, hogy megtagadhassa tőle a belépést. A lény ismerte minden titkát, hibáját, félelmét, és fel is használta, csak hogy a próba minél kegyetlenebb és fájdalmasabb legyen.

Ahogy most közeledett, a Küszöblakó alaktalan árnyék maradt. Mozdulatlanul, de határozottan elzárta az utat. Karom kiürítette az elméjét, és megacélozta akaratát, miközben eléje lépett.

Érezte, hogy minden erőfeszítése ellenére harag lobban lelkében.

Nincs időm most erre az ostobaságra - morogta, és nyúlt, hogy félretaszítsa az alakot.

Mielőtt még hozzáérhetett volna, az árnyék lefoszlott a másik testéről, és Karom hirtelen saját magával nézett farkasszemet. Képmása önelégült vigyorral nézett rá.

Ne tedd fel a kérdést, ha nem vagy biztos benne, hogy hallani akarod a választ! - mondta a Küszöblakó Karom hangján, majd hirtelen lángok törtek elő a testéből. Egy eleven fáklya állt előtte.

Karom üvöltve rántotta el a kezét a másik testétől. Éteri fájdalom robbant az elméjében. A húsa megégett, és bűze megtöltötte a levegőt. Könnytől elhomályosult tekintettel meredt a lángoló férfira. A melléhez szorította kezét, miközben hanyatt zuhant. Érezte, egyre távolodik a kaputól és Küszöblakótól. Ahogy a sötétség kezdte magába nyelni, egy ismerős hangot hallott a távolból.

Karom segíts! - kiáltotta kétségbeesetten a semmiből. - Kérlek! Segíts!

Jase? - kiáltott. - Jase!

Karom kifacsarodott testtel, zihálva tért vissza a transzból. Lenézett a kezére. Sértetlen volt, de még érezte a bizsergést és forróságot, melyet a Küszöblakó testének lángja okozott. Aracos alig karnyújtásnyira tőle ült még mindig farkas formájában, és aggódva figyelte a hirtelen visszatérést.

Minden rendben, főnök? - kérdezte.

Igen - bólintott Karom. Hangja még mindig alig volt több egy sóhajnál. Megköszörülte a torkát, és folytatta: - Nem jutottam túl messzire. A kapuőr kirúgott még azelőtt, hogy nekikezdhettem volna a dolognak. De mégis az a gyanúm, hogy már sejtem, mi folyik itt. Ha igazam van, határozottan segítségre lesz szükségem.

Karom felállt, majd keze egyetlen intésére kialudtak a gyertyák. Sötétségbe borult a helyiség. Felkapcsolta a villanyt, és a cipőiért nyúlt.

Gyerünk! - szólt Aracosnak. - Meglátogatjuk Hézagot. Kint találkozunk.

A szellem egy pillanat alatt szertefoszlott. Karom reflexszerűen ellenőrizte, hogy nála van-e a fegyvere és a tőre, mielőtt gondosan bezárta a lakás ajtaját.

Karom! Mit keresel itt? Hogy jutottál be?

Nem nagy kaland, ha mágus vagy - adta meg az egyszerű magyarázatot. - Bocs, hogy csak így rád törtem, de nem találtalak sehol. Próbáltalak elérni telefonon, de...

Kikapcsoltam - felelte kurtán Hézag, majd még hozzátette: - Szükségem volt egy kis nyugalomra.

Megértem. De valamit sikerült kiderítenem. Valami fontosat.

Történetesen nekem is vannak híreim - mondta a lány, de Karom csendre intette.

Azt hiszem, Gallow visszatért.

Rövid csend telepedett közéjük.

-Ez... biztos? - kérdezte végül Hézag bizonytalanul, és előre félt a választól.

Nem száz százalék, de azért elég biztos vagyok benne. Látomásom volt, miközben megpróbálkoztam egy asztrális utazással ma este. Láttam valakit, aki úgy nézett ki, mint én, aztán hirtelen lángra lobbant, ahogy közelebb értem. Ez elég jellemző Gallow-ra.

- Ó, istenem! - öntötte el a rémület a lányt, miközben odament és leült Karom mellé a kanapéra. Ők ketten éppen Gallow miatt találkoztak még régebben. Ő volt az a kóbor szellem, akit Karom idézett meg tizenhét éves korában, hogy megbosszulja egy roxi bandán Jase halálát. Karom teljesen megfeledkezett a szellemről, miután megparancsolta neki, hogy pusztítsa el az Aszfalt Patkányokat. Az a lény Karom fájdalmából és haragjából született, és sikerült valahogy életben maradnia azután is, hogy elvégezte az egyetlen feladatot, amire teremtetett. Megszállta az egyik, még életben maradt bandatag testét, és rövid karriert futott be Boston utcáin, mint a T-mészáros. A hatóságoknak sosem sikerült elkapniuk.

Ez azért volt, mert a test gazdájának sikerült annyi erőt összegyűjtenie, hogy saját kezűleg vessen véget az életének. Remélte, így a szellemet is magával viszi majd. Felakasztotta magát a katakombák egy eldugott szegletében, ahol Gallow annyira szeretett rejtőzködni. Sajnos ez sem pusztította el a szellemet, de csapdába zárta egy lassan rohadó testbe. Az őrült Gallow mentálisan kapcsolatot teremtett egy Garnoff nevű mágussal, és azok ketten paktumot kötöttek. Az volt a tervük, hogy visszacsalják Karomot Bostonba, hogy Gallow megszállhassa megidéző] e testét. A szellem elárulta Garnoffot, és átvette az irányítást felette, de Karom és csapata sikeresen szembeszállt vele, és azt hitték, végképp le is győzték. Amikor Karom utoljára látta, Garnoff teste porrá égett, ahogy hozzáért a metróvágányhoz. A gazdatest halála azonban nem jelentette Gallow számára is a véget. Átmenetileg azonban annyira meggyengült, hogy nem hallatott magáról.

Talán mégsem ő az - rázta meg a fejét Hézag. - Lehet, hogy tényleg csak egy látomás volt, aminek semmi jelentősége nincs. Vagy valami másra akar csak figyelmeztetni.

Elképzelhető - morogta Karom -, de nem hiszem. De bárhogy is, mikor... mikor eltávolodtam a lángoló alaktól, egy hangot hallottam.

Beharapta a szája szélét, és nagyokat pislogott, hogy elfojtsa a szemébe toluló könnyeket, majd valamivel halkabban folytatta: - Az ő hangját hallottam, Hézag. Jase szólt hozzám. Könyörgött, hogy segítsek, hogy... mentsem meg. - Könnyek szaladtak végig az arcán egészen az álláig. - A Küszöblakó pedig azt mondta, hogy ne kérdezzek, ha nem vagyok biztos benne, hogy hallani akarom a választ. Most már tudom, hogy miért nem engedett át. Azért, mert nem vagyok biztos benne, hogy ki akarom deríteni, valóban Jase akar-e velem kapcsolatba lépni, vagy Gallow, esetleg valaki más szórakozik velem. - Könnyáztatta arcát a lány felé fordította. - Istenem! Azt hittem, végre lezártam magamban ezt az egészet! Hogy elengedtem Jase-t, erre most...

Hézag magához ölelte a férfit, ahogy az könnyekben tört ki, és egy ideig csendben simogatta a hátát, míg az kisírta magából a felgyülemlett keserűséget.

Nem vagyok biztos benne, hogy a szemébe tudok nézni ismét - suttogta, miközben zokogás rázta a testét.

Nem - csitította Hézag. - Nem a te hibád volt, Karom. Semmit sem tehettél volna, hogy megmentsd - simogatta meg a férfi haját, miközben annak a könnyei lassan elapadtak.

Karom lassan eltolta magától a lányt, letörölte az arcát, és nagyot sóhajtott.

Gallow viszont az én hibám. Ha nem idézem meg, az a dolog most nem létezne. De ezúttal biztosra fogok menni, hogy elpusztuljon egyszer és mindenkorra.

Hézag barátságosan megfogta Karom kezét, és mélyen a szemébe nézett.

Nem tudhattad, mit cselekszel, miközben megidézted Gallow-t. Tele voltál fájdalommal és...

Tudnom kellett volna, hogy nem engedhetek szabadjára egy ilyen rémséget úgy, hogy nem tudom irányítani. Azt akartam, hogy helyettem öljön, és utána nem bizonyosodtam meg róla, hogy eltűnjön ebből a világból. Hányan haltak meg miattam? És hányan fognak még meghalni vajon?

Felállt, és határozottan így szólt: - Meg kell állítanom valahogyan!

Mit képzelsz, hová a pokolba mész? - kapta el a férfi karját, és megpenderítette, hogy ismét szemben álljanak egymással.

Megtalálom a módját, hogy ráakadjak Gallow-ra, és véget vessek ennek az egész rémálomnak végérvényesen. Kiszedem belőle, hogy mi történt Jase-szel, utána elintézem, hogy ne árthasson soha többé senkinek.

Egyedül?

Ez az én felelősségem - mondta határozottan.

Megőrültél? Nem szállhatsz szembe Gallow-val egyedül!

Velem van Aracos... - kezdte.

És mi van a csapattal? - háborodott fel Hézag. - Mi van a barátaiddal? Nem gondolod, hogy esetleg nekünk is lenne egy-két szavunk ehhez a dologhoz?

Ez nem a ti gondotok. Nem kérhetlek téged vagy a többieket, hogy...

Jézus úristen, Karom! - tört ki a hirtelen jött düh a lányból. - Mit gondolsz, mit csinálunk minden alkalommal, mikor együtt dolgozunk? Mi van azzal a veszéllyel, amit minden átkozott munkával vállalunk, mikor valami zsíros pénztárcájú öltönykének dolgozunk, akit még csak nem is ismerünk? Nem gondolod, hogy vállalnánk ugyanezt egy társunkért is? Valakiért, akivel törődünk?

Karom álla csak még jobban megkeményedett, ahogy a lányt hallgatta.

Nem kérhetem tőletek...

Hézag makacsul közelebb lépett.

Nem kell kérned. Ok a barátaid, és törődnek veled. Én is törődöm veled. - Magához rántotta a férfit, és szinte suttogva folytatta: - Szeretlek! - Azzal szenvedélyesen szájon csókolta.

Karom szeme elkerekedett, majd hirtelen megragadta a lány vállát és ellökte magától.

Hézag! Mi... mi a fenét csinálsz?

A lány lerázta magáról a kezét, és szégyenkezve elfordult.

Sajnálom. Én... nem tudom. Nem tudom, mi ütött belém.

Nem sejtettem, hogy így érzel irántam. Mármint, azt hittem megértetted, hogy mi... - kezdte, de hirtelen nem jöttek a szavak, hogy kifejezhette volna, amit igazán érez.

Nem könnyű lemondani rólad - sóhajtott Hézag kipirult arccal. - Nézd, nem lehetne, hogy egyszerűen elfelejtjük ezt az egész ostobaságot? Sokkal fontosabb dolgok miatt kell most aggódnunk - mondta, de közben ügyelt rá, nehogy a férfi szemébe nézzen. - Tényleg nem akarok erről beszélni. Azt hiszem, eléggé bolondot csináltam magamból mára.

Ne mondd ezt! - lágyult el Karom hangja. - Igazán meghat, hogy így érzel, de...

Hát igen. Itt van a de - szakította félbe Hézag. Remegve mély lélegzetet vett, nehogy elsírja magát, majd megrázta a fejét, és másfelé terelte a beszélgetést. - Mi lenne, ha inkább kutakodnék egy keveset? Tudod, Knight Errant jelentések és hasonlók. Hátha ráakadok egy-két nyomra, ami Gallow-hoz vezethet. Te addig összeszedheted a többieket, és beavathatod őket a dologba, rendben? És eszedbe se jusson vitatkozni, hogy túl veszélyes ez az egész! Világos?

Hézag most, hogy elterelte a figyelmét, még egy félmosolyt is magára tudott erőltetni, ebből Karom is némi lelkesedést kapott.

Kösz - mondta a férfi. - Köszönet, mindenért.

Ugyan - legyintett, és közben az ajtó felé terelgette.

Hamarosan hívlak - szólt még vissza Karom, miközben a lány becsukta mögötte az ajtót.

Össze volt zavarodva, amiért Hézag ilyen nyíltan feltárta az érzelmeit, holott tisztában van vele, hogy képtelen azokat viszonozni. Zavarba ejtő és kínos volt ez számára. Ugyanakkor szomorú is, hiszen éppen azt az embert bántotta meg akaratán kívül, aki talán a legjobb barátja.

Ebben a helyzetben a munka lesz a legjobb orvosság mindkettőjük számára.

20.

Roy Kilaro egyáltalán nem volt boldog ember. Azért érkezett Bostonba, hogy kivizsgáljon egy intrikusnak látszó esetet, bizonyítva ezzel a rátermettségét a főnökeinek, de végül csúnyán felsült. Először felfedte, Dan Otabi potenciálisan veszélyt jelent a cégre, majd átvészelte, hogy árnyvadászok fogságába esett. Olyan nagyszabású dologra bukkant, hogy még a Speciális Biztonsági Szolgálat sem volt képes megakadályozni a rablást. Ezek után joggal számított arra, hogy ha már nem is hősként üdvözlik, de legalább némi elismerésben részesül.

Ehhez képest őt és Otabit egy céges lakónegyedben szállásolták el a gyéren lakott Methuen negyedben. Errefelé főként az alacsony fizetésű CATco alkalmazottak éltek a családjukkal. Nem volt rossz környék, de érződött a közeli Lowell-Lawrence Zóna mételye. Roy és Otabi elméletileg szabadok voltak, de gyakorlatilag csak akkor mozdulhattak ki, ha erre engedélyt kaptak egy kirendelt megbízottól. Ez pedig még egyetlenegyszer sem fordult elő. Kirendeltek melléjük egy biztonsági csoportot is - persze csak a saját érdekükben. Folyamatosan figyelték Otabit, bár Roy szerint feleslegesen. A fickó olyan volt, mint egy élőhalott. Alig bírt kikászálódni reggelente az ágyból, és ha nagy nehezen megtette, akkor is leült a trideo elé, és egész nap csak bámulta. Roy érezte, hogy közben őt is szemmel tartják, mintha gyanúsítanák valamivel.

Ráadásul ott voltak még az eligazítások, bár Roy úgy gondolta, a kihallgatás megfelelőbb kifejezés rá. Végtelennek tetsző kérdésáradattal bombázták. Minden alkalommal tucatszor mesélte el a történetet egészen attól, hogy felfedezte az anomáliákat az adatfolyamban, egészen addig, míg be nem lépett a Merrimack üzem ajtaján. Gabriel saját maga vezette ezeket a kihallgatásokat. A szeráf ügynök még azokra a részletekre is rákérdezett, ahol ő maga is jelen volt. Roynak az volt az érzése, a férfi igyekszik hazugságon kapni, vagy ellentmondásba keverni. Türelmesen elmondott mindent elejétől a végégig, kitérve minden apró részletre, amit csak fel tudott idézni, de a vallatói sosem voltak elégedettek. Ujabb kérdéseket tettek fel, ezzel vissza is kanyarodtak az egésznek az elejére, újra és újra és újra. Ez pedig így ment most már két teljes napja.

Roy összes kérelmét, hogy valaki mással is beszélhessen a cégtől, biztonsági okokra hivatkozva elutasították.

Nem engedhették őket senki közelébe, míg minden lehetséges részletet meg nem tudtak a Cross elleni, előre kitervelt rablással kapcsolatban.

Mindezen idő alatt, míg őket kihallgatták, Roy gyanította, hogy az árnyvadászok akár nyugdíjba is vonulhatnak. Bár sejtette, ez hamar megtörténhet vele is. Egyre inkább úgy érezte, próbálják belekeverni az egész ügybe. Bár semmi kivetnivalót nem találtak abban, amit csinált (leszámítva, hogy nem jelentette azonnal a felfedezését, mert saját maga akart nyomozni), úgy érezte, bűnözőként bánnak vele.

Csak találgatni tudott, hogy mit művelhettek a szerencsétlen Otabival. Most, hogy megfosztották a szimjeitől, az ideje nagy részében csak a trideót bámulta, akár egy zombi. Ha nem a trideót nézte, akkor az üres falak őrjítőén fehér látványában merült el, és csak akkor mutatott némi reakciót, amikor megjöttek, hogy elvigyék egy újabb eligazításra.

Otabi karrierje a cégnél minden bizonnyal ezzel a kis afférral véget is ért. Könnyen az utcán találhatja magát, még mindig szimfüggőként. Roy gyanította, hogy ez a rövid, drasztikus elvonás nem fogja kigyógyítani belőle. Ha pedig Otabi tói megválik a cég, vajon vele mi fog történni?

Az egészben a legfurcsább az volt, hogy a kérdések zöme nem is az árnyvadászokra koncentrálódott, vagy arra, hogy visszaszerezzék, amit elloptak, hanem Roy egyéni akcióira. Mintha csak azt akarták volna kideríteni, hogy tudja-e, mi volt azokban a tartályokban, és a vadászok miért akarták megszerezni őket. Úgy érezte, Gabriel egyáltalán nem is törődik azokkal, akik a rablást ténylegesen elkövették, inkább őrá és Otabira fókuszáltak.

Átver minket - gondolta már sokadszor Roy. Bizonyára a felettesei szemében cseppet sem tünteti fel jó fényben a szeráfot, hogy engedte ellopni a Cross tulajdonát. Ráadásul nem egyszerűen elvitték, hanem közben még az ügynököt is fogva tartották, akinek a feladata lett volna megvédeni azt a valamit. Roy úgy gondolta, ezt a felelősséget akarja most másra áthárítani Gabriel azzal, hogy bemártja őt és Otabit, mintha ők ketten a kezdetektől fogva az árnyvadászokkal kooperáltak volna.

Nos, Gabrielnek még egy dolog miatt elkezdhet fájni a feje, ha át akarta ejteni Roy Kilarót.

Ahogy reggel felébredt, odasétált ahhoz a néhány megmaradt holmijához, amit megtaláltak, és most a sarokban voltak egy halomba rakva.

Az árnyvadászok számára nem lehetett semmi hasznos a dekkjében, mert azt is berakták vele együtt a lopott furgonba. Miután kikerültek a Knight Errant fogdájából, a cég volt oly szíves, és eljuttatta nekik többek közt Roy gépét is. Bizonyára alaposan átvizsgálták, de ebben ezek szerint nem találtak semmi kivetnivalót. A trideo hangjai átszűrődtek a másik szobából, úgyhogy Roy gyanította, Otabi el lesz még magával egy darabig. Pár órát legalábbis biztosan.

Rákapcsolódott a dekkre, azt pedig bedugta a fali csatlakozóba. Úgy gondolta, ideje kideríteni, mi is folyik itt valójában. Bekapcsolta a gépet, megvárta míg a rendszer feláll, majd rácsapott a START gombra. Statikus zörej hasított fájdalmasan az elméjébe, majd némi állítgatás után végre megérkezett a Mátrix ismerős világába. Egy kis fehér, forgó piramis mellett állt, amely a saját kiberdekkjét jelképezte, maga körül pedig a környező hálózat poligonjai lebegtek. Alacsony biztonsági szintű rendszerek voltak, ez elárulta neki, hogy a felügyeletük sem túl szoros. Úgy tűnt, nem figyelték őket biztonsági kamerák, olyan biztosan nem, amelyiket az épület rendszeréhez kapcsoltak volna. Ez azért egy halvány reménysugár volt.

Fénysebességgel átszáguldott a Bostoni Cross BioMedical irodájába. A virtuális város fölé tornyosult a Cross épületet formáló ikonja, amelynek a tetején ott aranylott a cég lógója, egy szabályos kereszt. Roy belépési kódjai még érvényben voltak, így rögtön bejutott az alkalmazotti rendszerbe. Természetesen egyetlen jelentés vagy belső levelezés sem tartalmazott semmit a bioüzembeli eseményekről vagy bármilyen rablásról. Mélyebbre kellett ásnia.

Gondolkodj.' - mondta magának. - Gondolkodj! Itt valami nagyon gyanús volt. Ráakadt néhány információra az üzemmel kapcsolatban, de semmi olyan nem volt közte, amit ne talált volna meg, mielőtt elhagyta Montreált. Rákeresett a Whitehorse-ra és a reptérre, de egy teljesen üres eredménytáblát kapott. Gabrielnek is utána nézett, de cseppet sem lepődött meg, hogy ismét falba ütközött. A szeráfok és a tevékenységeik szigorúan titkos besorolást kaptak.

Azután eszébe jutottak a tartályok. Mindegyiken ott volt a figyelmeztető jelzés, így bizonyára veszélyes anyagot, sőt talán még fertőző vírusokat is tartalmazhattak. Emlékezett, hogy valami felirat is volt rajtuk. Megfeszítetten kutakodott az elméjében, és végül eszébe jutottak a betűk.

Pandora. Ez állt a tartályok oldalán. Egy újabb keresést indított, kiterjesztett paraméterekkel. Míg várakozott a válaszra, érezte, hogy a való világban a szívverése felgyorsul. Ha az ikonja képes lenne rá, most széles vigyor ülne ki az arcára, ahogy megjelent az eredmény előtte. A következő állt rajta: Pandora, Cross Bio-Medical X140-762-es számú projekt, Biztonsági Hozzáférés: 3-as szintű vagy felette.

Bingo! Roy nem rendelkezett a megfelelő hozzáférési szinttel, de ismert egy-két trükköt. Elég sokáig dolgozott céges biztonsági fájlokkal és rendszerekkel ahhoz, hogy tudja, mi a teendő. Gyorsan elkezdett összerakni egy apró, ám reményei szerint hatékony programot. Nem sikerült olyan elegánsra, mint amilyenre szerette volna, de kevés ideje volt, a célnak pedig így is megfelelhet. Egy ezüst kulcs alakja formálódott előtte a virtuális térben, ahogy a program lassan elkészült. Kézbe fogta a kulcsot, majd a képernyőhöz érintette, és lélegzetvisszafojtva várt.

Volt egy pillanat, amikor azt hitte, nem sikerül, és a rendszer azon nyomban kirúgja, de egyszer csak a képernyő szertefoszlott, és egy ökölnyi kocka jelent meg a helyén. Egy adatcsomag. Kinyújtotta a kezét, és utasította a gépet, hogy mutassa az adatokat. Egy 233.

újabb ablak nyílt meg. Gyorsan végigfutott a tartalmán, és közben egyre jobban elkerekedett a szeme. Néhány részt kiemelt a szövegben, miközben sebtében átfutotta az egészet.

Rá kellett jönnie, hogy a Cross Technologies egyáltalán nem akar az árnyvadászok nyomába eredni. Még csak nem is keresték őket. Hirtelen minden a helyére került: Gabriel megjelenése az MV üzemben, a Whitehorse eltérítése, Gabriel hirtelen megcsappant érdeklődése az árnyvadászok iránt, és az eltűnt tartályok. Most már tudta, hogy a vizsgálatok miért őrá és Otabira irányultak. Bitófat ácsoltak nekik, ahol felakaszthatják a két gyanútlan férfit.

Bezárta a fájlt, majd a kockát zsebre rakta. Ezzel utasította a dekkjét, hogy töltse le az egészet. Utána gyorsan, de körültekintően kihátrált a rendszerből, vissza a kiindulási pontra. Remélte, sikerült minden nyomot eltüntetnie maga után.

A becsatlakozási pontnál szemügyre vette az épület relatíve egyszerű rendszerét. Csak néhány rutineljárást programoztak belé. Kezelte a telekom vonalakat, a riasztókat és hasonlókat. Nem került semmi fáradságba, hogy Roy mint jogos felhasználó lépjen be. A kis program ezúttal is kifogástalanul működött, bár igaz, hogy ez a biztonsági szint gyerekes volt a Crosshoz képest. Elvégzett néhány igazítást, majd megbizonyosodott róla, hogy minden szabályszerűen történik. Ha egyszer a dolgok mozgásba lendülnek, már nem lesz visz- szaút. Nagy levegőt vett, és megnyomta az indítógombot. Az időzítő elkezdte a visszaszámlálást. Roy visszatért a saját gépébe, majd ki csatlakozott.

Minden változatlan volt a lakásban. Sem szeráf ügynökök, sem biztonsági őrök nem törték rájuk az ajtót, és a trideo is épp úgy ment a másik szobában, mint amikor elindult. Egy pillanatra elszomorodott, mert nem tudott semmit tenni, hogy segítsen Otabin, de a lehetőségei jelenleg erősen korlátozottak voltak. A férfi végzete már azelőtt biztos volt, hogy észrevette volna a módosításokat az MV üzemben. Gyorsan felkapott néhány szükséges holmit, a dekkjét pedig eltette a tokjába.

Éppen elkészült, amikor kintről meghallotta a tűzri- adó csengőjét. Tudta, hogy a rendszer ilyenkor automatikusan kinyitja az összes zárat, beleértve az ablakokat is. Odaugrott az egyikhez, és kimászott rajta a tűzlépcsőhöz. Miközben háromemeletnyit rohant lefelé, hogy elérje a sikátort, látta, hogy még többen indulnak el kifelé az épületből. Vissza sem nézett, csak arra figyelt, hogy el ne essen a rácsos lépcsőfokokon. A fémszerkezet elképesztő zajt csapott, amire többen is kidugták a fejüket, de Roy ügyet sem vetett rájuk.

Végre leért, és elindult a közeli főút felé. Nem voltak túl sokan az utcán, de elegen ahhoz, hogy el tudjon vegyülni köztük. Egyenesen a metró aluljáró felé vette az irányt, melyet még idejövet látott meg. Csak akkor mert megfordulni és körülnézni, miután elérte az állomást. Semmi jelét nem látta, hogy üldöznék, de gyanította, ez nem sokáig marad így. Benyúlt a zsebébe, és elővette a hitelkártyáját. Végighúzta a leolvasón, mint mindenki más, hogy eljuthasson egyáltalán a vágányokig.

Ó, kérlek Istenem, add, hogy bent legyen egy vonat - imádkozott magában.

Szerencséje volt. Éppen mindenki beszállt, ahogy odaért. Megszólaltak a csengők. Még éppen sikerült becsusszannia az ajtók között, mielőtt bezáródtak volna. Ahogy a vonat elhagyta az állomást, ledobta magát egy üres székbe, és a koszos ablakon át kifelé bámult. Hirtelen megpillantott egy ismerősnek tűnő hosszúkabátos férfit, amint áll és figyeli, hogyan hagyja el az állomást a szerelvény. Roy lejjebb csúszott az ülésében, de igyekezett nem túl feltűnően csinálni.

Néhány állomással később leszállt annyi időre, hogy használjon egy bankautomatát. A számlájáról átutalt szinte minden pénzt két kártyára, amelyeken nem volt semmi azonosító. Épp olyan jó volt, mint bármilyen más fizetőeszköz, de virtuálisan lenyomozhatatlan. Zsebre vágta mindkét chipkártyát, és a következő vonattal Boston belvárosa felé indult.

Amíg nem használja a saját, személyre szóló kártyáját, nyom nélkül mozoghat. Most már egyedül volt egy idegen városban, erősen korlátozott erőforrásokkal.

Azzal, hogy megszökött, bizonyára többet adott Gabriel kezébe, mint amire a férfi egyáltalán számított. A bűnösségét bizonyította ez a lépése, és tudta, mostantól bármit ráfoghatnak. Megint lelkiismeret furdalása támadt, mert ráébredt, hogy szerencsétlen Otabit ott kellett hagynia. Megrázta a fejét, hogy visszatérjen a valóságba, és ekkor rátört a helyzet reménytelen volta. Olyan erővel szorította hirtelen a kapaszkodót, mintha az élete függne tőle.

De nem adhatja fel, ha már eddig eljutott. Elhatározta, a végére jár a dolgoknak. Találnia kell valamiféle adatot, amivel bizonyíthatja az igazát, és azt be kell mutatnia a cég felső vezetésének. Ok biztosan nem hagynának jóvá egy ilyen alattomos tervet. De ha mégis?

Ha mégis, akkor nincs hová futnia. Ki szállna szembe az ő oldalán egy akkora mamutvállalattal, mint amilyen a Cross Applied Technologies?

A kérdés szinte kínálta a választ: pontosan azok, akiket az emberek hívnak, ha el akarnak intéztetni valamit. Árnyvadászok.

Mihelyst a vonat elérte a belvárost, leszállt, és keresett egy nyilvános telekomot. Becsúsztatta a friss kártyáját, és kérte az információs asszisztenst.

- Az Avalon nightklub számát kérem - mondta a mikrofonba. Rövid ideig a gép keresett, majd megadta a kért információt. Alig egy perccel később már a vörös metróvonal felé haladt, zsebében a számmal és egy nyomtatott térképpel, hogy hogyan juthat oda. Hálás volt a sorsnak, mert alig néhány megállónyira volt csak a klubtól.

Mostantól mindössze annyi dolga volt, hogy ne szaladjon bele a fogdmegekbe, míg odaér.

21.

Karom épp olyan lazán sétált be az A vaIonba, mint ahogy szokott. A kidobók fejbiccentéssel üdvözölték. Nem sokkal múlt este hét óra, így kezdett gyülekezni már a tömeg a bejárat előtt. Karom a lépcsőn egyenesen Boom irodájába ment a legfelső szintre.

- Minden rendben, főnök - hallotta meg Aracos hangját. - Mindenki bent van.

Míg az utolsó lépéseket maga mögött tudta, gyorsan végiggondolta, hogy mi történt, miután Hézagnak elmesélte a Gallow-val kapcsolatos megérzéseit. Mintha nem lett volna elegendő gondjuk anélkül is, hogy a lány fel ne fedte volna előtte zavarba ejtő érzéseit, miszerint ő a kettejük kapcsolatát határozottan nem csak barátinak érzi.

Hézag nem csinált titkot belőle, hogy már az első találkozásuk óta vonzódik hozzá. Akkor nem mondta el neki, hogy meleg. Ez nem az a fajta dolog, amit mindenkinek elmesélne az ember, akivel csak találkozik az utcán. Később azonban felfedte a lány előtt, és úgy hitte, ezzel pontot is tehetnek a dolog végére.

Jase volt élete első szerelme, és sok tekintetben az egyetlen is. Hézagnak is elmondta, hogy vele volt az egyetlen komoly kapcsolata. Ez annyira nem meglepő, mivel még egy megbecsült árnyvadásznak sem köny- nyű normális társat találnia. A lelke mélyén azonban tudta: a valódi ok az, hogy nem akart még egyszer olyan sebet kapni, mint Jase halálakor. A férfi elvesztésébe majdnem belepusztult, de végül úgy alakult, hogy mások haltak meg helyette. Nagyon sokan. A kétségbeesés szülte meggondolatlan cselekedet pedig azóta is folyamatosan kísért. Gallow.

Úgy tűnt, szerelmi ügyekben mindig minden zavaros, Karom pedig jó érzékkel választja ki a legrosszabbat a lehetőségek közül.

Megállt Boom ajtaja előtt, nagy levegőt vett, és benyitott.

Boom, Kalapács és Valkűr már odabent vártak rá. Karom szó nélkül bement, és leült a troll asztala melletti egyik szabad székre. Nem foglalkozott azzal, hogy levegye a kabátját.

Nos haver, mi a helyzet? - kérdezte Boom. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy máris újabb melót találtál?

Nem. Utánanéztem néhány dolognak, és azt hiszem - rövid szünetet tartott -, Gallow visszatért.

Vészjósló csend telepedett közéjük. Másodpercekig mindenki gondterhelten nézett maga elé, végül Kalapács ocsúdott fel elsőként a kellemetlen hír hatása alól.

Mi a terv? - kérdezte nyugodt hangon.

Senki nem kérdezte, hogy Karom biztos-e benne, vagy hogy honnan szerezte az információt. Nem kellett kérni egyikük segítségét sem. Magától értetődően ajánlották fel mindannyian, hezitálás nélkül. Karom hirtelen nem tudta, vajon miféle jót cselekedhetett az életben, hogy ilyen lojális barátokat tudhat maga mellett.

Hézag nyomoz egy keveset a Mátrixban - kezdte. Érezte, az arcát elönti a forróság szégyenében, ahogy megint megrohanták a lánnyal kapcsolatos, még igen friss emlékek. - Gallow-ra jellemző gyilkosságokat keres a nyilvántartásokban. Ebből talán leszűrhetjük, hogy nagyjából merre lehet, és mire készül. Ha sikerül rátalálni, gondoskodunk róla, hogy többé ne kerüljön elő. Soha.

Kalapács és Boom beleegyezően bólintott. Karom beépített telefonja ekkor jelzést küldött, hogy bejövő hívása van. Egy apró ikon jelent meg a retinája bal alsó sarkában.

Hívásom van - mondta a többieknek. - Talán ő lesz az.

Hátradőlt, és mentálisan utasította a k ibér vert, hogy kapcsolja a hívást. A látómezejét betöltötte egy fiatal nő kivetített képe. Nem Hézag, hanem Jane volt az. A képen megjelenőnek tökéletes alakja volt, mintha csak most lépett volna elő egy erotikus szimből. Talpig vérvörös, feszes bőrruhát viselt. A szája ugyanilyen színűre volt rúzsozva. Érzékien mosolygott Karomra. A férfi tudta, hogy a lány gyakran használja ezt az illúziót tréfaként, különösen azokkal szemben, akiket megrészegít a külső.

Hello Jane - vigyorodott el Karom. - Régen láttalak. Mi a helyzet?

Hoi, Karom - érkezett a válasz közvetlenül a hallóközpontjába. - Remélem nem hívlak rosszkor.

Jane dekás volt, méghozzá a legjobb, akit Karom ismert. Az Assets Inc.-nak dolgozott. Az árnyvadász- csapatot a Draco Alapítvány pénzelte a néhai Dunkelzahn vagyonából. Karom is az Assetsnek dolgozott egy ideig, és részt vállalt néhány igen rázós vadászatból. Bejárta szinte az egész világot. Azután az a kis affér Gallow-val és Hézaggal visszahozta a szülővárosába, Bostonba. Azóta nem nagyon hallott az Asstesről vagy bárkiről a régiek közül. Jane hirtelen felbukkanása jelezte, hogy nem egy egyszerű baráti telefonhívás.

Lehetne jobbkor is, de csak mondd!

Valami nagyon furcsa dolog történik errefelé. Ryan azt szeretné, ha eljönnél Washingtonba, és körülnéznél egy kicsit. Természetesen a szokásos összegért.

Ez most nem a legmegfelelőbb időpont, Jane - sóhajtott fel Karom. - Eléggé belegabalyodtunk néhány vad dologba mi is errefelé. De mi a szitu?

Jane képe egy pillanatra megremegett; apró nüánsz a programban.

Nekem nem sok közöm van a mágiához, de Ryan elmondása szerint valami nagyon különös folyik a Watergate melletti asztrál hasadékban. Néhány embernek nagyon rossz megérzése van ezzel kapcsolatban, legalábbis nekem úgy tűnik.

Nincs egyetlen mágus sem, aki utánanézhetne ennek? Mi van az alapítvánnyal? Bizonyára több mágus van a listájukon, mint amennyi elfér a hasadék körül.

Ez így is van - bólogatott Jane. - Egy csomóan meg is vizsgálták a környéket, de nem tudtak mit kezdeni vele. Ryan azt mondja, hogy olyan valaki kell, akinek van tapasztalata a másik oldalról jött dolgokkal kapcsolatban. Ez pedig csak te lehetsz, haver!

Karom elfintorodott, ahogy eszébe jutott az a bizonyos „másik oldal". Felrémlett előtte néhány küldetés az Assetsnél, amikor a metasíkról jött lények okoztak gondot. Még mindig rémálmai voltak, ha felidézte ezeket a vadászatokat.

Most nem tudok elszakadni. Mondd meg Ryannek, hogy néhány nap múlva asztrálisan lemegyek, de ennél többet sajnos nem tehetek.

Rendben van - bólintott Jane. Nem kérdezett többet, és nem is ellenkezett egy percig sem. Az utcai etikettet szigorúan megtartotta, ahogy az egy profitól el is várható. - Megmondom neki. Sok szerencsét, haver!

A kép válaszra sem várva eltűnt, Karom pedig ismét a jelenlévők felé fordította a figyelmét.

Jane volt az? - kérdezte Boom.

Aha. Az Assets szeretné, ha megnéznék valamit.

Sosem esik, csak csöpög - dörmögte a troll.

Ahogy mondod - bólogatott Karom.

Utálok közbeszólni - mutatott Kalapács a Boom asztalán lévő képernyőre -, de úgy tűnik, egy másik korábbi ismerős is feltűnt a színen. Pislogjatok csak ide!

Mindannyian az asztal köré gyűltek, és a sorban megjelenő képeket nézték. Különböző kameraállásokból látták ugyanazt a férfit. Egy vörös hajú fickó volt, 244

oldalán egy közepes méretű táskával. Izgatottnak tűnt. Mindannyian felismerték.

Ez Kilaro. A rövidke, aki Otabit követte - mondta Kalapács.

De mi a francot keres ez itt? - morfondírozott Boom.

Gondolom, minket - vonta meg a vállát Karom. - Egyszer már követte idáig Otabit. Talán az egyikőnket felismerte itt.

Vagy mesélt erről a helyről a Cross embereinek, és most csalinak használják a nyomorultat - mondta Boom. Az arca megkeményedett. Nem szerette, ha bármi a tulajdonát veszélyezteti. Az Avalon semleges területnek számított, mint ahogyan még sok hasonló klub szerte az országban, de a cégek nem riadtak vissza attól, hogy Trójai Falovakat használjanak, ha a szükség úgy hozza.

Kidobatom - morogta, és már nyúlt is az asztalon lévő piros gomb felé.

-Várj! - szólt közbe Karom. - Előbb megnézném magamnak egy kicsit.

Leült, és gyorsan, könnyedén transzba merült, szabadjára engedve asztrális lényét. Hátrahagyta a fizikai testét, majd keresztülsuhant a padlón, Aracosszal szorosan a nyomában. Szellemként hatolt át az épület szerkezetén, mintha az ott sem lett volna. Ahogy elérte a földszintet, hullámokban tört rá a környező emberekből sugárzó izgalom és vágy. Amilyen gyorsan csak tudta, megkereste Kilarót.

Karom alaposan szemügyre vette a férfi auráját, ami első ránézésre elárulta az egészségi állapotát és a közérzetét. Megpillantotta a kibernetikus beültetéseket is, melyeket már korábban is észrevett. Gondosan megvizsgálta a mélyebb rétegeket is, majd amikor már úgy érezte, eleget tud, gyorsan visszatért a testébe.

Nos? - kérdezte Boom, ahogy Karom kinyitotta a szemét.

Fél - kezdte. - Össze van zavarodva, és iszonyúan fél, de ugyanakkor valami eltökéltséget is érzékeltem mindezek mögött.

Gondolod, elő akar csalogatni minket? - kérdezte Val.

-Igen, ez elég valószínű, de nem tudom, hogy miért? Beszélnék vele, mielőtt még bármit tennénk.

Boom rosszallóan ráncolta a homlokát, de végül bólintott.

Jól van. Legyen ahogy akarod.

Kalapács! Te és én - mondta Karom. Az ork bólintott, és elindult a mágus után. - Nemsokára itt vagyunk - szólt még vissza az ajtóból Karom.

Lementek a lépcsőn, és keresztülfurakodtak a tömegen egészen oda, ahol Kilaro várakozott. Karom mindig elcsodálkozott, hogy miként tud valaki egy olyan hatalmas testtel annyira fürgén és észrevétlenül lopakodni, mint Harlan Hammarand. Az ork elvegyült a tömegben, és szépen lassan hátulról közelített Kilaro felé. A férfi észrevette, hogy Karom őt figyeli, és el is indult feléje. Kalapácsról csak akkor szerzett tudomást, amikor az lapát kezét a vállára tette. Majd kiugrott a bőréből.

Mr. Kilaro - dörmögte az ork a férfi fülébe -, különös önt újra látni. Ez most üzlet vagy öröm?

Kilaro próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét, miközben egyik árnyvadászról a másikra kapkodta a tekintetét, majd nagyot nyelt, és kinyögte: - Üzlet. Találtam néhány információt, ami talán érdekelheti magukat.

Karom egyik szemöldöke felszaladt egy leheletnyit.

Valóban? Nos, akkor fáradjon velünk, és mondja el, mit tud!

Kilaro tudta, hogy nem sok választása van jelen körülmények között, így némán tűrte, hogy a két férfi kikísérje a tánctérről. Felmentek a lépcsőkön, egészen Boom irodájáig. Karom egy üres székre mutatott.

-Foglaljon helyet! - mondta szárazon. - Nos... a személyes varázsunk vagy valami más volt az oka, hogy nem bírta ki nélkülünk?

Kilaro szilárdan Karom szemébe nézett, majd így szólt: - Valószínűleg tönkretettem az életem azzal, hogy idejöttem. A legkevesebb, amit megtehet, hogy figyel.

O, mi figyelünk - mondta Boom.

Mennyit tudnak arról, amit elloptak a Cross üzeméből? - kérdezte Kilaro.

Karom Boomra nézett, hagyva, hogy ő válaszoljon.

Tömegoszlató gáz - kezdte a troll. - Mesterségesen előállított vegyszer, amitől mindenki perceken belül rosszul lesz néhány napig. Gyorsan ható permetszerű anyag.

Ez minden? - kérdezte Kilaro.

Boom az asztalra könyökölve előrehajolt.

Miért? Van még valami, amiről tudnunk kellene?

Kilaro bólintott, majd megköszörülte a torkát és magyarázni kezdett: - A vírus neve Pandora, és abban valóban igazuk volt, hogy tömegoszlató gáz. De ez nem minden. Ez egy melléktermék, amit még az ötvenes évek elején kifejlesztett, Vigid nevű anyag kutatásakor nyertek. Normális esetben ez egy gyors hatású és enyhe szimptómákat okozó vírus, amitől az ember úgy érzi magát, mintha influenzás lenne. Az áldozat belázasodik, szédül és így tovább. Fújd a tömegbe, és egy percen belül mind kidől. De adj hozzá egy katalizátort, és a Pandora valami sokkal rondábbá fog mutálódni.

Mennyire ronda? - kérdezte Karom.

Kilaro feléje fordult.

Halálos. Néhány percen belül megöli, aki belélegzi, de nem fertőző. A vírus elpusztul a szabad levegőn rövid időn belül, így hamar, biztonságosan a területre lehet lépni. Az ötlet gyanúm szerint az volt, hogy készítsenek egy széles körben, katonai célokra felhasználható szert. Olyat, amivel ártalmatlanná lehet tenni a célpontot, de akár biztos lehetsz abban is, hogy többet nem kel fel.

Kilaro lenyúlt maga mellé, ahová a táskát tette, majd ahogy felpillantott, mozdulatlanná dermedt. Mindenki a szobában a fegyveréért nyúlt. Roy nagyon, nagyon lassan benyúlt az egyik zsebbe, és elővett egy chipet. Boom elé tette az asztalra.

Ezen vannak az adatok - mondta remegő hangon. - Közvetlenül a cég fájljaiból. Az érdekes az egészben, hogy pontosan azzal egy időben, hogy eltűnt maga a vírus, az üzem laborjából lába kélt az egyetlen mintának a katalizátorból. Ehhez is van valami közük?

Nincs - felelte Karom. - Nem tudtunk semmiféle katalizátorról. Bárki bérelt is fel minket, bizonyára valaki mást is megbízott, hogy lopja el azt.

Ez azt jelenti, hogy bárki álljon is a háttérben, van most egy jó nagy adag halálos vegyi fegyvere - tette hozzá Boom.

Miért mondta el nekünk mindezt? - fordult Karom Kilaróhoz.

Kilaro nagy levegőt vett, és úgy tűnt, a gondolatait rendezi össze, végül így szólt: - Azt hiszem, két okból. Először is, mert valaki a Crossnál azt akarta, hogy maguk elvigyék azokat a tartályokat. A nyomozás arra ment ki, hogy bűnbakot találjanak, nem pedig arra, hogy felderítsék az esetet.

Nos nem gondolja, hogy ez csak a szokásos, céges eljárás? - kérdezte Karom gúnyosan.

Nem - rázta a fejét Kilaro -, ez több annál. Az adatokban, melyeket sikerült kiszednem a cég rendszeréből, utalásokat találtam, hogy a Cross kísérletezni kezdett embereken, de csak és kizárólag itt Boston környékén. A birtokukban van már az ellenszer, de erről 250 egy szót sem szóltak, és arról sem, hogy valójában mennyire veszélyes ez a szer. A hatóságok semmit nem tudnak az ügy komolyságáról. Úgy látszik, mintha arra számítanának, hogy a Pandorát be fogják vetni itt helyben, és ők felkészültek rá.

És másodszor? - érdeklődött Karom.

Másodszor pedig azért, mert nem tudtam senki máshoz fordulni, akik hinnének nekem. Ráadásul önöket a cég sem tudja olyan könnyen elhallgattatni.

Francokat! - tört ki Kalapács. - Átver minket!

De miért? - kérdezte Val. - Miért keveredne bele a Cross egy ilyen ügybe. Ha kiderül, hogy engedték ellopni az egyik kísérleti anyagukat, az csak árthat a presztízsüknek.

Nem feltétlenül - bólogatott Boom, mint aki már mindent ért. - Gondold csak végig. A Cross két legyet üt egy csapásra azzal, hogy engedi elszabadulni a Pandora vírust. Egy: tesztelhetik a szert valóságos helyzetben. Ha úgy működik, ahogyan azt gondolják, annyi katonai megrendelést fognak kapni, hogy nem győzik majd teljesíteni. Akkora lesz a kereslet, hogy az ára az égbe szökik. A másik pedig, hogy gondolj bele, ki szerezte meg a szerződést, hogy fenntartsa a rendet Bostonban.

Knight Errant - mondta Karom.

így van. Ha valakinek sikerül egy ilyen nagyszabású biológiai támadást véghezvinnie a városban, a Cross ujjal fog mutogatni a Knight Errantra, hogy ők bejelentették a rablást, de a rendfenntartók egyetlen lépést sem tettek az ügyben. Inkompetensnek fogják feltüntetni őket a nyilvánosság előtt. A Knight Errant pedig az Ares Macrotech tulajdonában van, amely a Cross legnagyobb riválisa. Ha Boston városa visszavonja a velük kötött szerződést, azzal az Ares jelenléte veszélybe kerülne az egész New England-i körzetben.

Szabadon hagyva egy nagy lyukat, hogy valaki ott beférkőzzön - vonta le a következtetést Kalapács. - A francba!

Abban pedig biztos lehetsz, hogy a végén a Cross ránk fog mutogatni a nagy, gonosz árnyvadászokra, vagy mondjam inkább, hogy terroristákra?

Sosem esik, csak csöpög, mi? Úgy tűnik, meg kell találnunk azt a vírust! - nézett körbe a többieken Karom.

A Boom asztala felől érkező csipogás félbeszakította a további beszélgetést.

Ó, a fene egye meg! - morogta Boom. - Van még egy kis gondunk. Láthatólag Mr. Kilarónak van néhány barátja.

Micsoda? - ugrott fel Karom a helyéről, és sietve az asztalhoz lépett. A képernyőn még mindig a lenti tömeg volt látható, és a sok jellegtelen arc között Karom azonnal észrevett egy másik ismerős alakot.

Király...

Mi történt? - kérdezte ijedten Kilaro.

Karom hidegen végigmérte, mielőtt felelt volna.

A haverod az, Gabriel. Minden bizonnyal követett idáig, és gyanítom, hogy nem egyedül jött.

22.

Oké, emberek - húzta ki magát Karom azt hiszem, ideje távoznunk.

A hátsó ajtó felé! - állt fel Boom, és lenyomott néhány gombot, ezzel mindent kikapcsolt. Kalapács még vetett egy pillantást a képernyőre, majd Valkűrrel együtt az ajtóhoz lépett.

Velem mi lesz? - kérdezte rémülten Kilaro.

Karom megragadta a karját, és talpra rántotta.

Te velünk jössz! - mondta határozottan. - Maradj közel, és csináld pontosan azt, amit mondunk! Világos?

Kilaro idegesen bólogatott, és szorosan magához szorította a kiberdekket tartalmazó táskáját.

Minden tiszta - mondta Kalapács az ajtóban állva.

Indulás! - adta ki az utasítást Karom.

Kalapács kilökte az ajtót, és fegyverrel a kézben elindult lefelé a lépcsőn. Szorosan mögötte Val ment, majd Kilaro és Karom. A sort Boom zárta hátul. A troll elővett egy nehézpisztolyt, bár az gyerekesen aprónak tűnt a kezében, de elég tűzereje volt, hogy átlyukasszon egy motorblokkot, hát még egy ember mellkasát!

A kocsi? - kérdezte menet közben Karom Valkűrt.

Készen vár odakint.

Lentről lövések hangját hallották, amit sikoltozás, és a megvadult tömeg rohanó léptei követtek. Az egész klub felbolydult.

Jönnek felfelé a lépcsőn - hallotta Karom az elméjében Aracos hangját.

Közelednek! - kiáltotta Karom a többieknek.

Gyerünk!

Megszaporázták a lépteiket, és a vészkijárat felé fordultak. Ahogy leértek a lépcsőn, jobbról a folyosón három férfit pillantottak meg. Mind humán volt. Gabriel állt elöl. Mindegyiküknél félautomata pisztoly volt. Hosszú, jelzés nélküli páncélkabátot viseltek, és sötét napszemüveget, ez azonban feltehetően, cseppet sem zavarta őket a sötétben.

Kalapács és Karom a falnak lapult, ahogy azok hárman egyszerre nyitottak tüzet rájuk. A golyók süvítve száguldottak el mellettük. Boom is megpróbált meghúzódni, de egy három méter magas trollnak nem sok fedezék akadt egy folyosón. Felemelte a fegyverét, és viszonozta a tüzet. Kalapács fél térdre ereszkedett, és szintén lőni kezdett. Gabriel és az emberei behúzódtak az egyik fordulóba, ahogyan a töltények ökölnyi lyukakat szaggattak a falban mellettük.

Menjetek, mi feltartjuk ezeket! - üvöltötte Karom, mire Valkűr elrohant mellette, át a lenti termen egyenesen a kijárat felé.

Karom megragadta Kilaro vállát és megtaszította.

Menj vele! - parancsolta, és Kilarónak esze ágában sem volt vitatkozni vele.

Gond van, főnök - szólalt meg Aracos váratlanul. - Szellemek is vannak velük.

O, nagyszerű - gondolta magában Karom.

Hányan vannak?

Ketten, és elementáloknak tűnnek.

El tudsz velük bánni?

Talán az egyikkel, de mindkettővel egyszerre, nem valószínű - aggodalmaskodott Aracos. - Elég erősnek tűnnek.

Karom lenyúlt, és az övéből előhúzta az arany markolatú tőrét. Lágyan simult a kezébe a fegyver, és az érintése nyomán a markolatban lévő tűzopál halványan felragyogott. A penge felkészült az összecsapásra.

Vigyázzatok! - kiáltotta. - Ellenséges szellemek érkeznek.

Ahogy kimondta, üvöltő szél kerekedett a folyosón, kis híján letaszítva őket a lábukról. Sötét emberalak formálódott a megjelenő ködből, körötte egy miniatűr tornádótölcsérrel. Egy tompán fénylő szempár jelent meg a gomolygó füst közepén. Semmi jót nem ígérő tekintetét Karomra szegezte. Ezzel egy időben szikra lobbant a folyosón, aztán egy majd kétméteres fáklyává robbant. A közepén egy gyíkszerű lény formálódott. Vörösen izzó, pikkelyes testét tűzaura ölelte körbe. A farkát ide-oda lóbálva közeledett a folyosón. Hüllőszemét Karomra meresztette, mielőtt támadásba lendült. Érezte mindkét lény, hogy a mágus az egyetlen, igazi ellenfelük.

- Aracos, tiéd a tüzelementál! - utasította familiárisát, miközben pengéjét védekezően maga elé tartotta. Érzékeit az asztrálvilágra hangolta, hogy jobban fel tudjon készülni a szellemek támadására, és hogy mágikus képességeit használhassa ellenük. Aracos farkas formában vetette magát a közeledő tűzgyík felé, és hamarosan átláthatatlan küzdelembe keveredtek. Asztrális formában Aracos immúnis volt az elementál lángoló aurájával szemben, de Karom nem. Őt ugyanúgy megperzselték volna a lángok, így figyelmét inkább a légelementálra összpontosította, aki Kalapács felé lépett. Az ork nem törődött vele, hiszen úgysem tudott védekezni vagy ártani neki, így folytatta a tüzelést, sakkban tartva a három szeráfot. A lény azonban egészen közel ért, és lecsapni készült.

- A francba! Már megint? - morogta Kalapács, miközben a szellem lesújtott rá. Ezúttal az ork azonban felkészült. Hátragurult, utat engedve Karomnak. A mágus lesújtott Sólyomkarommal. A varázstőr sisteregve vágódott a sűrű ködbe. Bár az elementálnak nem volt szilárd teste, a tőr mágikus töltöttsége mégis veszélyt jelentett számára. Ahogy a penge belevágott, a lény fájdalomtól eltorzult fintorral libbent odébb. Összeszedte erejét, hogy ezúttal ő csapjon le az emberre.

Boom fegyvere közben folyamatosan köpte magából az ólmot. A céges ügynökök képtelenek voltak kidugni a fejüket a sarkon. Vártak. Az elementál közben rávetette magát Karomra. Emberfeletti fürgeséggel ölelte körül ködszerű testével a mágust, akinek tüdejéből sípolva szakadt ki a levegő, és kezdte megtölteni a fojtogató gáz. Szemét marta a füst, és patakokban folytak a könnyei, mintha csak tömegoszlató gránátot dobtak volna rá. Amennyire csak bírta, visszatartotta a lélegzetét. A tüdeje valósággal szétrobbant az erőfeszítéstől, a torka összeszorult. Erősen megmarkolta Sólyomkarmot, és vagdalkozni kezdett maga körül.

Ekkor hirtelen valami belemart a szellembe, ettől az szertefoszlott, és valamivel odébb próbált újra testet ölteni. Karom nem állt meg, hogy kiderítse, mi okozta a jó szerencsét. Magasra emelte a tőrt, és amilyen erősen csak tudta, a lassan sűrűsödő elementálba mélyesztette. Mennydörgésszerű robaj remegett végig a folyosón, ahogy a szellem energiái irányítatlanul szertefoszlottak az asztrális és a fizikai világban egyaránt. A lény elpusztult.

Karom ekkor ismét Gabriel és csapata felé fordult. Elővette a tokjából a Predatort, és tüzelni kezdett a folyosón. A pisztoly minden lövésnél keményen visszarúgott.

Menj! - próbálta túlkiabálni a lármát. - Boom, indulj!

Közben a szeráfok próbálták viszonozni a tüzet. Az egyik lövés a vállán érte a mágust, és visszapenderítette a közeli sarok mögé. Szerencséjére a páncéldzseki felfogta a találatot, de így is majdnem eltörte a vállát.

Fájdalomtól eltorzult arccal emelte ismét lövésre a fegyverét, ám ekkor a folyosón állva egy áttetsző alakot pillantott meg, aki úgy látszott, ügyet sem vet a tűzpárbajra. Karom szeme elkerekedett a felismeréstől.

Jase! - kiáltotta.

Karom! - mondta Jason Vale szelleme. - Visszatérnek, Karom.

Kicsoda Jase? Kik térnek vissza?

A halottak. A halottak visszatérnek.

A kép lassan halványodni kezdett, Karom pedig kétségbeesetten kiáltott utána: - Jase! Jase várj még! - De már késő volt. A szellem eltűnt.

Boom egyetlen szökkenéssel akart átvetődni a folyosón, de Gabriel gyorsabb volt. A beültetett reflexnövelőknek köszönhetően még arra is volt ideje, hogy célozzon, bár egy ekkora célpontot nehéz lett volna eltéveszteni. Épp mielőtt a troll átért volna a folyosó túloldalára, a szeráf pisztolya felugatott, és súlyos ólmot tömött a troll testébe. Boom fél térdre rogyott. Karom nyúlt, hogy segítsen, de az a fejét rázta.

Jól vagyok - szuszogta, miközben talpra állt. - Kibírom.

Karom látta, hogy a metahumán világos pólóján egyre nagyobb vérfolt jelenik meg. Gyorsan ki kellett jutniuk, de az egyetlen kijáratot elállta a tűzelementál.

Aracos asztrál formában viaskodott a hüllővel. Ugyanolyan erősnek bizonyultak, de Aracosnak megvolt az az előnye, hogy intelligensebb és tapasztaltabb volt. Az elementálok némelyike rendelkezett tudattal, de a tűzlények legnagyobb hibája, hogy a szenvedélyük rabjai voltak.

Aracos sikeresen elkerült egy csapást, majd előrevetődött, megragadta a gyík testét, és együtt gurultak be a tánctér széléhez. Bár Aracosnak nem árthattak a lángok, a helyiségről ez nem volt elmondható. A hőség felforrósította a padlót, az aura pedig lángra lobbantotta az egyik széken heverő kabátot. Sűrű füst szállt föl a félig műanyag ruhadarabból, egészen az érzékelőkig. A tűzjelző hangos csengetéssel jelezte a veszélyt, az automatikus oltóberendezés pedig bekapcsolt. A mennyezetről spriccelve tört elő több helyen a nagynyomású vízfüggöny. Az elementál teste sisteregve forralta gőzzé a sűrűn záporozó cseppeket. A szellem ijedten hagyta el a romlást hozó fizikai síkot, és visszamenekült az asztrális világba.

- Ezt a játékot ketten játsszuk - morogta Karom. Egyik kezét előre tartotta, hogy tenyerében egy kevés víz gyűljön össze. Szavakat mormolt és érzékeivel az asztrálsík felé fordult. Mentális parancsa hullámozva érte el a kívánt célt, valahol a távolban. Volt néhány szellem, melyek rejtőzködve várták az utasításait. A hívásra felelve a padlón összegyűlt tócsából egy kígyó öltött alakot. Teste színtiszta vízből született. Karom a szeráfok felé mutatott és hangosan kiadta a parancsot: - Támadj! - mondta, mire a kígyó megremegett, és vadul a jelzett irányba vetette magát. Karom riadt kiáltást hallott a támadó ügynökök felől, Kalapács pedig beszüntette a tüzelést. Az üres tár koppanva hullt a földre, majd egy másik csusszant a helyére, amelyet az övéből vett elő.

Menjünk! - szólt a többieknek, és futva indultak a kijárati ajtó felé.

A tűzelementál visszafordult, hogy segítsen az öltönykéknek - közölte Aracos.

Jó. Pontosan erre számítottam.

Kicsapták az ajtót, és a sikátoron keresztül a furgon felé rohantak. Val már beindította a motort, és csak rájuk vártak. A hátsó ajtó nyitva volt. Kilaro remegett az egyik ülésen, dekkjét még mindig magához szorította. Kalapács előre ugrott be, Boom és Karom pedig bemásztak hátra. A troll leült, és hátát a falnak vetve szuszogott.

Indulhatsz! - kiáltotta Karom, miközben hangos döndüléssel behúzta az ajtót. Val beletaposott a gázba, a kocsi pedig méreteit meghazudtoló fürgeséggel meglódult. Csikorgó kerekekkel fordultak ki a főutcára. Őrült tempóban kerülgették a kisebb kocsikat az úton.

Karomnak egyszer csak jelzett a telefonja.

A francba! - vicsorgott, és mentálisan jelzett a készüléknek, hogy kapcsoljon ki. Jelenleg nem engedhette meg, hogy bármi elterelje a figyelmét. Lenézett Boomra, aki fogait összeszorítva tűrte a fájdalmat. Kezét az oldalához szorította. A pólón a foltot eltakarta, de az ujjain vérnyomok látszottak. Karom melléje térdelt, és megragadta a troll kezét, hogy elhúzza a sebről.

Engedd, hogy megnézzem! - szólt neki. Boom végre levette a tenyerét a sérülésről. Karom széttépte a pólót. Jól látszott egy tiszta bemeneti és kimeneti nyílás is. Megkönnyebbült, hogy legalább a golyó nem akadt el sehol. A kezét erősen nekinyomta a sebnek, mire Boom fogcsikorgatva felnyögött fájdalmában.

Karom behunyta a szemét, és igyekezett kizárni minden zajt az elméjéből: a furgon motorjának dübörgését, a többi autó dudáját, ahogy Valkűr eszeveszetten kerülgeti őket az esti forgalomban, és Kilaro riadt szuszogását. Érezte, ahogy felforrósodik a tenyere, miközben mágikus energiák áramlanak a troll testébe, megerősítve Boom szervezetét a gyógyuláshoz. Miután levette a kezét, csak egy véres folt volt a helyén, a lövéseknek nyoma sem maradt. Se egy kis elszíneződés, se egy heg.

Szép munka - vigyorgott a troll elismerően, miközben a sérülés nyomát vizsgálgatta. - De a pólóm elszakítottad.

Még nem végeztünk - szólt hátra Val a vezetőülésből. - Újabb társaságot kaptunk. Két MCT robot van a nyomunkban.

A fene! - ugrott fel Karom, és megkapaszkodott a vezetőülésben. - Van valami légelhárító fegyver a kocsiban?

Ja - bólintott Val. - Te!

Ettől féltem - ült vissza a helyére Karom. Kinyújtózott az asztrálsíkra, és megkereste a többi szellemet. Amint rájuk akadt, ellentmondást nem tűrően adta ki az utasítást nekik: - Gyertek! Gyertek hozzám!

Igen, gazdám? - jött hamarosan a szenvtelen válasz. Ekkor Karom elhagyta az anyagi testét, és átlépett maga is a másik világba. Átlebegett a száguldó furgon tetején, és ott két szellemet talált. Épp olyanok voltak, mint amilyet a cégesek hoztak magukkal: egy tűz- és egy légelementál. Kinyújtotta érzékeit az Avalon felé, de sehol sem akadt rá a vízelementálra. Úgy látszik, elpusztult a küzdelem során, de magával vitte ellenfelét is. Ez elfogadható áldozat volt Karom számára. így még három szellem állt a szolgálatában. Szerette volna, ha van ideje megidézni egy másik vizelementált, de az túl sokáig tartott volna, és jelenleg más dolgok kötötték le a figyelmét.

A szellemek Karom mellett asztrális tornájukban várakoztak. Az egyik egy kavargó köd volt, a belsejében egy apró nő, szárnyakkal a hátán. A másik egy magas tűzoszlop alakját vette fel. Karom látta a két robotot is, amelyekről Val beszélt. Nagyjából egy méter hosszú lehetett mindkettő. Hengeres testüket vastag páncéllemezek borították, és egy-egy helikopter rotor tartotta őket a levegőben. Két oldalt rövid szárnyak segítették a gyors manőverezést, elöl pedig egy nagyméretű rovarszerű lencsén át figyelték a célt. A törzs alján egy forgócsövű géppuska meredt előre, s az ránézésre is pillanatok alatt apró darabokra szaggatná Valkűr járművét.

Karom vicsorogva préselte a szavakat: - Nem hiszem... - azzal a két szellem felé fordult. - Azokat a robotokat - mutatott a gépek felé. - Materializálódjatok, és pusztítsátok el őket!

- Ahogy parancsolod, gazdám - mondták az elementálok kórusban. Rakétaként száguldottak a céljuk felé, Karom kissé lemaradva követte őket. Ahogy közelebb értek, a két szellem anyagiasult, és rávetette magát a fémszerkezetekre. A tűzlény hatalmas tűzgolyóként vágódott az egyiknek. A drónt egészen elborította. Bár a teste ellenállt a hőnek, ezek nem egyszerű lángok voltak. Milliméterről milliméterre tapogatták ki a robot gyenge pontját, és ott égették a legerősebben, ahol nem volt kellő védelme.

Az MCT magasabbra emelkedett, pörgött-forgott, hogy lerázza magáról a támadóját, de reménytelen küzdelem volt. Karom hallotta, ahogy a felhevült lemezek meghajolnak, majd az elementál utat talált a gép töltényrekeszéhez. A lövedékek bombaként robbantak fel egyszerre. A drón darabjai szétrepülve betörték a környező ablakokat, a test pedig fekete füstöt okádva magából nekicsapódott egy parkoló autónak, beszakítva a tetejét.

A légelementál forgószélként jelent meg a második robot előtt. A hajtóművek felpörögtek, és maximális fordulatszámon próbáltak ellenállni a forgatagnak. Egy pillanatra a gép megbillent, letért a pályájáról, és nekivágódott az egyik közeli épület sarkának. A becsapódás erejétől tégla- és betondarabok hulltak a járdára. A gyalogosok sikoltva ugrottak félre az útból.

A drón igyekezett korrigálni a röppályát, de a rotorlapátok megsérültek, és nem voltak képesek a magasban tartani a nehéz fémvázat. Tehetetlenül esett a járdára, és szikrákat hányva csúszott neki egy villanyoszlopnak.

Szép munka - üzente gondolatban a szellemeknek. - Kövessetek!

Visszatértek a közben normál tempóra lassító furgonhoz. Karom leült a testébe és hagyta, hogy a fizikai érzékei által közvetített képek újból megrohanják. Sűrűn pislogva tért magához.

Látványos móka volt - vigyorgott Kalapács az első ülésen. Kilaro láthatóan tiszteletteljes félelemmel nézett Karomra. Valószínűleg még sosem látott mágust harc közben, amikor minden erejét rászabadítja az ellenségeire, mint ahogyan azt ma este Karom tette. Annak ellenére, hogy sokan hajlamosak voltak túlbecsülni a varázshasználók képességeit, a Felébredettek rémisztő hírnevét azért legtöbben ki is érdemelték.

Nos haver, úgy látom, a főnökeid szerint te épp annyira feláldozható vagy, mint bármelyikőnk. Üdvözöllek az árnyak között - veregette meg az ijedt férfi vállát.

Boom közelebb hajolt, hogy mindenki hallja a hangját kiabálás nélkül is.

Úgy hallottam, Jase nevét mondtad odabent. Láttad megint, igaz?

Igen - mondta szégyenkezve. - Sajnálom, hogy...

Felejtsd el! - legyintett a troll. Gyorsan végigfuttatta az ujjait még egyszer a néhai seben. Ha Gabriel lövése csak néhány centivel feljebb megy, a tüdejét éri a golyó. Akkor pedig a dolgok sokkal rondábban alakultak volna.

Egyikőtök sem látta rajtam kívül? - kérdezte, a többiek pedig némán a fejüket rázták. Ekkor egy aranyszárnyú sólyom jelent meg, majd leszállt Boom és Karom közé.

Én láttam - visszhangzott Aracos gondolati hangja mindenki koponyájában. - Valaki vagy valami ott volt.

Karom megkönnyebbült, hogy hála az égnek, talán még nem őrült meg teljesen. Bár a helyzet így is elég zavaros volt. Vagy talán még inkább.

Van valami ötleted, mi lehetett? - kérdezte a familiárist.

Aracos, madárhoz egyáltalán nem illőn, megvonta a vállát, majd hozzátette: - Nem igazán. Még sosem láttam ehhez hasonlót. Bár, ami azt illeti, én az igazi Jasont sem ismertem.

Mondott valamit? - kérdezte Val vezetés közben.

Azt mondta, hogy a halottak visszatérnek.

Val enyhén összerázkódott, és a mellette ülő Kalapácsra nézett. Az ork vállat vont, és hátrafordult.

Ez meg mi a francot jelenthet? - kérdezte.

Fogalmam sincs - csóválta a fejét Karom -, de van egy olyan érzésem haver, hogy nemsokára megtudjuk.

23.

Istenem! Hogy lehettem ilyen idióta! - korholta magát gondolatban Hézag, miután Karom elment. Homlokát az ajtónak nyomta, és csak pihegett. Azon rágódott, hogyan művelhetett ennyire nagy hülyeséget. Visszament a szobába, és ledobta magát a kanapéra. Egy ideig csak feküdt, majd a zsebéből elővette az lantol kapott gyűrűt.

- Házasság - ízlelgette a szót félhangosan, majd elgondolkodott.

Valóban képes volt megcsókolni és szerelmet vallani egy férfinak, aki nyilvánvalóan nem érdeklődik iránta? Hát tényleg ennyire oda lenne Karomért, vagy ez is csak egy újabb ürügy, hogy az időt húzza, mielőtt választ adna Iannek? Miközben ezen rágódott, a gyűrűt az ujjára húzta, és úgy forgatta maga előtt, hogy a fény megcsillanjon rajta. Gyönyörű ékszer volt, meg kell hagyni.

Ian O'Donnel. Bármennyire is odavolt Karomért, még vagy egy tucatnyi érv szólt amellett, hogy ne Iannel akarja összekötni az életét. Ha más nem, hát az biztosan ellene szólt, hogy egy nemzetközileg körözött terrorista.

Te pedig egy körözött bűnöző vagy! - emlékeztette magát - Árnyvadász. Sok tekintetben a hatóságok éppen annyira veszélyesnek ítélték, mint lant. Ha nem jobban! A férfi legalább nem a megavállalatok ügyeibe rondított bele. Az ő céljai politikai jellegűek voltak. Olyanok, amikben hitt.

Hézag nagyot sóhajtott. Ő hitt egyáltalán valamiben? Még ebben sem volt biztos. Többnyire büszke volt rá, hogy az egyik legjobb dekásként tartják számon az árnyak közt. Imádta a kihívást, amit az jelentett, hogy besurrant a multik rendszereibe, és megmutathatta az arrogáns programozóiknak, hogy egy bostoni utcagyerek simán kijátssza őket. Ezenkívül szerette azt a bajtársiasságot, amely a csapatukban megvolt. Különösen azóta lett fontos ez számára, hogy Karom is közéjük tartozott.

Karom! Istenem, miért kell nekem mindig az elérhetetlen pasikba belezúgnom? Először ott volt Ian, aki olyan megszállottan küzdött a szent ügyért, hogy közben még őróla is megfeledkezett. Azután itt van most Karom, aki szintén lehetetlen eset, bár egészen más okok miatt. Most pedig Ian visszatért, és őt akarta, egyesegyedül őt. Azt mondta, bolond volt, hogy elengedte, de már megbánta, és semmi mást nem akar, csak hogy együtt legyenek megint. Hézag lelkének egy része szerette volna, ha ez valóban így van. Remélte, ez az érzése nem csak amiatt van, mert rátört ugyanaz a szorongás, mint az első vadászata alkalmával. Akkoriban telis-tele volt tűzzel, készen állt, hogy meghódítsa az egész világot. Akkor feltűnt egy lendületes hős férfi, aki egy szabad Írország illúzióját kergette, és átragasztotta rá is ezt a reménytelen vágyódást. Most majdnem megint magával ragadta ugyanez a hév, de akkor megjelent Karom. Most, hogy igazán sebezhetőnek látta a férfit, rájött, hogy amit Ian iránt érez, csak fakó mása annak, ahogyan Karomba szerelmes. Annyira boldog volt, hogy a férfi hozzá fordult a bajban, és most énjének egy kis darabja megint reménykedni kezdett.

Erre most Gallow is visszatért. A szellem mindennél jobban gyűlölte Karomot és mindent, ami kapcsolatban volt vele. Bármire képes lenne, csak hogy elpusztítsa a férfit. Ez nem történhet meg!

Lehúzta az lantol kapott gyűrűt, a kanapé melletti asztalra tette, majd elővette a kiberdekkjét, és a combjára fektette. A gép egyik csatlakozóját a füle mögötti jackbe dugta, a másik végét a fali aljzatba.

Ideje levadászni némi információt a hálózatról - gondolta, és lenyomta a START gombot. Hagyta, hogy a virtuális valóság magába szippantsa. Hátrahagyta minden gondját és kételyét. A Mátrixban egyike volt a legjobbaknak: magabiztos, hozzáértő, legyőzhetetlen. A Mátrixban nem félt. Ha Gallow hagyott maga után bármilyen nyomot, ő rá fog bukkanni.

Nem sokkal később kicsatlakozott. Kihúzta az optikai kábelt. Nagyot sóhajtva vette tudomásul, hogy nem sok mindent talált. Mindössze egyetlen nyoma volt annak, hogy Karomnak igaza lehet Gallow visszatérésével kapcsolatban. Knight Errant járőrök egy teljesen összeégett testre bukkantak az egyik bostoni sikátorban. Mivel azonosítani nem sikerült, szokás szerint Jane Do néven került a nyilvántartásba. A különös az esetben csak az volt, hogy a jelentésben nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy mi okozta az égést. A törvényszéki mágus nem zárta ki, hogy varázslat következménye lehetett. Valószínűleg az utcai bandák közti háború egy újabb áldozata lehetett a nő, de egy esetleges kóborszellem támadása is felmerült.

Az elszenesedett test tökéletesen Gallow-ra vallott. A névtelen áldozat, az elhagyatott sikátor és a lángok mind-mind arra utaltak, hogy a szellem gyilkolta meg a lányt. A legzavaróbb az egészben az volt, hogy az eset mindössze néhány háztömbnyire Hézag lakásától történt. Vajon Gallow éppen őrá vadászik? A szellem egyszer már felhasználta őt Karom ellen. Foglyul ejtette, Karom pedig kénytelen volt lemondani a lehetőségről, hogy elpusztítsa Gallow-t. Összerezzent a kellemetlen emlékek hatására.

Kinyúlt, és a mellette lévő asztalról elvette a telekomot. Karom számát tárcsázta. A férfi telekomja kicsöngött párszor, majd egy kellemes, szintetikus hang szólalt meg: - Sajnáljuk, de a hívott szám pillanatnyilag nem elérhető, kérjük ismételje meg hívását később, vagy a sípszó után hagyjon üzenetet.

Hézag meghagyta Karomnak hogy amint tud, menjen vissza hozzá.

Elcsodálkozott, vajon miért nyomta ki a férfi a telefonját. Talán valami gond van? Kizárt dolog, hiszen éppen azért indult el, hogy összeszedje a csapatot.

Hézag úgy döntött, utána megy az Avalonba, és saját szemével néz utána, hogy rendben mennek-e a dolgok. Visszatette a kiberdekket a táskájába és becipzárazta.

Éppen a kabátját húzta fel, amikor kopogtak. Annyira megijedt, hogy a szíve nyomban vadul kalapálni kezdett.

Jézusom! Tényleg megbolondultam! - gondolta, azzal kilesett a kémlelőnyíláson.

Meglepődött azon, akit az ajtaja előtt látott. Meglapogatta az oldalát, hogy biztos legyen benne a pisztolya a helyén van - persze csak a biztonság kedvéért - és kinyitotta az ajtót.

A vöröshajú nő beviharzott Hézag mellett, mielőtt még egy szót is szólhatott volna.

Ian küldött ide - mondta Bridget.

Mi történt? - kérdezte Hézag aggódva. - Csak nem történt valami? Jól van?

Igen. Egyben van - ekkor megpillantotta az asztalon a jegygyűrűt. Úgy meredt rá, hogy Hézag elgondolkodott rajta, vajon a lány féltékeny-e. Elképzelhető, hogy nem örül neki, hogy ilyen közel került a Lovagok vezéréhez.

Ő adta ezt neked? - nem is annyira kérdés volt.

Felbosszantotta Bridget szemtelensége, és ami azt illeti, aggasztotta, hogy egyáltalán miért érdekli ez.

Nem hiszem - kezdte hidegen -, hogy ehhez neked bármi...

Bridget emberfeletti gyorsasággal előtte termett, és elkapta a torkát. Könnyűszerrel emelte fel, és nyomta neki a falnak. Hézag a fegyveréért nyúlt, de a másik úgy ütötte ki a kezéből, mintha egy játék lenne. A pisztoly hangosan koppanva hullott a földre.

Tökéletes - sóhajtotta rekedten Bridget. - Lassan minden a helyére kerül. Itt volt, igaz?

Hézag fuldokolva vergődött a másik acélos szorításában. Vajon hogyan lehetett ennyire gyors és erős? Fel lenne turbózva?

Tehetetlenségében csak a fejét rázta, és éppen csak ki tudta préselni a fogai közt a szavakat.

Nem - nyögte. - Ian nem volt itt...

Nem is ő - sziszegte Bridget. - Karom!

Ekkor Hézag meglátta a lángoló gyűlöletet azokban a cseppet sem emberi szemekben. Erezte a lányból áradó forróságot, mintha halálos láz emésztené a testét, és választ nyert az erő és a sebesség.

Ó, te rohadék! - suttogta. - Gallow...

Milyen kis okos. - Bridget arcán gonosz vigyor terült szét. - Itt volt, ugye? Az én drága teremtőm. Érzem a jelenlétét - szagolt a levegőbe -, a bűzét a testeden. - Olyan közel hajolt, hogy a forró lehelete megcsapta Hézag arcát. - Gyűlölöd őt, igaz? - suttogta önelégülten.

Dögölj meg! - nyögte Hézag.

Gallow marka még jobban összeszorult a torkán, mire a látása lassan homályosulni kezdett.

Igen - sóhajtotta szinte a szellem. - Gyűlölöd őt. Azt hiszed, szereted, de közben tudod, hogy sosem fogja viszonozni az érzelmeidet úgy, ahogy azt akarod, ahogy arra annyira nagyon vágysz a lelked mélyén. És ez megmérgez belülről, nem igaz? Micsoda vékony kis határ szeretet és gyűlölet közt... Ismerd be - búgta a fülébe, szinte erotikusán. - Az egyik feled gyűlöli őt, a másiknak pedig bűntudata van emiatt.

Hézag olyan kihívóan nézett rá, amennyire csak a jelenlegi reménytelen helyzetben képes lehetett.

-Közel sem gyűlölöm annyira, mint téged... - próbált nyelni, majd még kinyögte. - Te korcs!

Pontosan ezt akartam hallani - mondta Gallow szárazon.

Közel hajolt, és szájon csókolta a lányt. Bridget ajkai olyan forrón perzseltek, mint egy vörösen izzó vasdarab. Hézag sikoltani akart, de valami sűrű, száraz, fojtogató gőz tolult a szájába, beléfojtva minden hangot. Próbált rángatózni, de Gallow neki nyomta a testét, hogy mozdulni is képtelen volt. Ekkor Bridget bőre és haja füstölni kezdett, majd hirtelen lángra kapott. Hézag ekkor ellökte magától a testet. Amaz élettelenül a földre zuhant, és lassan a lángok martalékává lett. Miközben a tűz átterjedt a szőnyegre és a függönyökre, Hézag komótosan magához vette a kiberdekket és a földre hullott pisztolyt, majd az asztalhoz lépett, és felhúzta az lantol kapott gyűrűt. Elismerően nézte, hogyan csillog a gyémánt a lassan mindent elborító lángok fényében. Kinyitotta az ajtót, és mosolyogva visszanézett még a szobára; azt már teljesen birtokába vette a pusztító tűz. A nyitott ajtón át kifelé gomolygó füst bekapcsolta a folyosón a tűzjelzőket is.

- Remélem, Ian örülni fogsz, hogy újra láthatod a jövendőbeli feleséged - mondta Gallow Hézag hangján. - Még nagyon sok a teendőnk, és én igazán nem szeretnék lemaradni a fináléról.

A szellem kényelmesen kisétált az épületből, és élvezettel figyelte kintről, ahogyan a felső szint lassan leég. Csak akkor indult tovább, amikor a tűzoltók megérkeztek, hogy szembeszálljanak a dühöngő lángokkal.

Valkűr a furgonnal Karom lakásához hajtott, hogy a férfi összeszedhessen néhány dolgot, amire szükségük lehet még a későbbiekben. Miután Aracos körülnézett, és jelzett, hogy minden rendben van, a mágus berohant, és összecsomagolta a holmijait. Utána Hézag lakásához mentek, hogy a lányt is magukkal vigyék. Útközben Karom lehallgatta az üzenetet a telekomján: - Karom. Beleástam magam a Knight Errant jelentéseibe, és találtam valamit. Egy Jane Do nevű nő összeégett hullájára bukkantak néhány saroknyira innen. Mágikus eredetű sérüléseket találtak a testen, de az ügyet elégtelen nyomok miatt lezártnak tekintik. Hívj vissza!

Mentálisan tárcsázta Hézag számát, és várt. Kicsöngött néhányszor, majd bekapcsolt a rögzítő. Megszakította a vonalat anélkül, hogy bármit is szólt volna, hiszen már a közelben jártak addigra.

- Úristen! - döbbent meg Kalapács, ahogy befordultak az utcába, ahol Hézag lakása volt. Az egész épület lángokban állt, körülötte pedig tűzoltóautókról próbálták oltani. Lassan sikerült megfékezniük a tüzet, és csak a két felső emelet károsodott jelentősebben. Egész kis tömeg gyűlt össze a járdán. Egyenruhás Knight Errant járőrök igyekeztek távol tartani a bámészkodókat, hogy helyet biztosítsanak a tűzoltóknak. A legtöbben pizsamában és kabátban voltak. Minden bizonynyal az épületből evakuálták őket.

Gyér forgalom volt így késő este, de még ezt is csigalassúságára redukálta az embertömeg és a körben álló autók.

Csak feltűnés nélkül! - intette Valkűrt óvatosságra Karom, ahogy elhaladtak a felfordulás mellett. - Hajts tovább, mint mindenki, és néhány tömbbel odébb keress egy parkolóhelyet. Bemegyek és körülnézek - dőlt hátra.

Karom feje előrebicsaklott ültében, ahogy asztrálteste elhagyta a fizikai énjét, Aracosszal szorosan a nyomában.

Keresztülrepültek az épület falán és a tömlőkből sugárban ömlő vízfalon. Ahogy Hézag lakásához értek, Karom hirtelen megtorpant a döbbenettől. Az összes fal megfeketedett. A bútorok elszenesedett maradványokká égtek. Mindenütt vízzel keveredett hamu borította a padlót. Ami azonban a legfontosabb volt, az a halvány ragyogás, amely a nappaliból sugárzott, kétségtelenül jelezve a mágia használatát.

Átsuhant az összes helyiségen. Aracos haladt előtte készen arra, hogy figyelmeztesse gazdáját bármiféle veszélyre.

Főnök! Erre - szólalt meg sürgetően a familiáris. Karom teste mozdulatlanságba dermedt, ahogy meglátta, amit a farkas talált. A padlón, magzati pózban egy rémségesen összeégett test feküdt. Lehetetlen volt felismerni. Szinte semmi hús nem maradt az arcán, csak egy rémségesen vigyorgó fekete koponya meredt rájuk.

O, Istenem! - lépett közelebb rémülten Karom. A lábait mintha mázsás súlyok húzták volna. Kinyúlt, és asztrális ujjaival végigsimított a testen. A hirtelen halál aurája még mindig érezhető volt az egész helyiségben. Nem kellett különösebben koncentrálnia, hogy szinte tapintani tudja a szenvedést és a rémületet.

-Ez... ez ő? - kérdezte Aracos szinte suttogva. A farkas fülei egészen hátralapultak, ahogy bánatosan a gazdájára nézett, válaszra várva.

Nem tudom - erőltette magát Karom, és közelebb hajolt. Magában úgy imádkozott, mint még soha ezelőtt. Émelygett, de egészen közel hajolt az összeégett alakhoz.

Hála az égnek! - tört ki belőle a megkönnyebbült sóhaj. - Kétlem, hogy ez ő lenne - mutatott a halott fejére és a nyakára. - Nézd! Sehol egy adatjack.

A lángok leperzselték a bőr és a hús nagy részét, de sehol nyomát sem látták a beültetett kibervernek. Ez biztosan nem lehetett Hézag.

Akkor ki ez? - kérdezte Aracos.

Nem tudom, de rá kell jönnünk.

Karom még egyszer körbekémlelt a lakásban, de semmi szokatlant nem talált. Túl súlyos károkat okoztak a lángok, mintsem hogy bármi konkrétat meg lehessen állapítani, főleg az asztrálsíkról.

Nem volt mit tenni, így hát visszatértek a furgonhoz, amelyet Val néhány tömbbel odébb parkolt le egy kis mellékutcában. Karom visszatért a testébe, és sűrűn pislogva megmozdult. A többiek félelemmel vegyes várakozással várták a magyarázatot.

Úgy tűnik, a tűz Hézag lakásában keletkezett - kezdte Karom. - Fekszik bent egy test, de nem hiszem, hogy az övé lenne. Semmi nyomát nem láttam adatjacknek vagy más huzalozásnak.

Akkor ki a fene az? - kérdezte Boom, érezhetően megkönnyebbülten. - És hol van Hézag?

Nem tudom - tárta szét a karját Karom. - Bárki okozta is a tüzet, talán gondatlan volt. Mielőtt ideértünk volna, lehallgattam az üzenetet, amit ő hagyott. Akkor hívhatott, mikor elhagytuk a klubot. A tűz nem sokkal azután keletkezhetett, mert nem úgy hangzott, mintha bármiféle veszélytől tartott volna.

Talán a Cross őt is megtalálta - szólalt meg váratlanul Kilaro. - Lehetett egy bomba vagy valami hasonló.

Nem úgy nézett ki, mintha bármilyen robbanás lett volna, egyszerűen csak tűz. Azt hiszem, több gondunk is van, mint csak a volt alkalmazóid, haver - morogta Karom. Ahogy Boomra és Kalapácsra nézett, tudta, hogy ők értik a célzást. Egy efféle tűz nagyon is Gallow-ra vallana.

Most mi legyen? - kérdezte Val. - Gondolom, nem kellene túl sokat itt időzni.

Igazad van - bólogatott Karom. - Irány észak.

Hova?

Az L-Zónába. Ismerek pár embert, akiknél meghúzódhatunk egy kis ideig. Van egy-két elintéznivalóm.

24.