IV.
A CSUDASZER.

– Persze, én hiába beszéltem örökké a nagyságos urnak. Én, a ki egész életemet a nagyságos ur szolgálatában töltöttem, ösmerem minden porcikáját, minden leheletét.

– Fogd be a szádat, Bábi, - nyögte Márton ur.

– Most pedig, egy idegen embernek egy szavára ágyba dül, oda van, elhisz mindent.

– Ne boszants, Bábi!

– Pedig a betegségnél az a fő, hogy az ágynak minél tovább ellentálljon az ember. Mert ha egyszer lefeküdt, többet az ágy nem ereszti. Nem tud többet megszabadulni tőle. Vége van.

– Igazad van, Bábi!

Ezzel Márton ur kimászott az ágyból, felöltözködött és kiment a folyosóra. Ez az ágyhistória, melynek Tóth Borbála hangot adott, neki is erős babonája volt.

Alig kezdett ott sütkérezni, a délutáni nap fényében, egy lovaslegény fordult be az udvarra és járult a tornác elé.

Táviratot hozott Budapestről. A táviratban csak ennyi volt:

A képviselőházat váratlanul feloszlatták. A választások szeptember huszonhatodikán kezdődnek. A ti kerületetekben a főispán fia fog föllépni.

Kormos.

A következő percben Marci bácsi föl s alá járt a folyosón. Lépései egyre ruganyosabbak lettek.

– Jóska! - kiáltott erős, átható hangon, - nyergeld föl a Csinost.

Borbála összecsapta a kezét.

– Mit akar csinálni, nagyságos ur? Akkor már inkább jobban tenné, ha lefeküdnék az ágyba.

– Fogd be a szádat, Bábi!... A főispán fia, az a monoklis firtli? Ezért akartatok engem eltenni láb alól?

– Csak nem akar lóra ülni? - kérdé Borbála elképedve.

– Ebből a kerületből ugyan nem esztek... Bábi, hamar, adj valamit enni.

– Ott van a szalámi az asztalon.

Abból, hogy Bábi azt mondta: Ott van a szalámi az asztalon, kitünik, hogy igen kevéssé ismerte Petrás Benjámin tanitó urat. A szalámi nem volt ott, kihült hamvait egy madzag képviselte, melylyel a vége be volt kötve. Petrás ur nyugodt, angyali mosolylyal tekintett hol a belépőkre, hol a madzagra és szóla:

– Nagyon szeretem a szalámit.

– Ember, - szólt Márton ur elképedve, - maga azóta mindig evett?

– Mindig, - felelt némi büszkeséggel Petrás ur.

– No, adj’ isten egészségére, - szólt Márton ur; ezzel bement a hálószobájába s pár perc mulva a kenőcsök és a folyékony orvosságok repültek ki az ablakon.

(Megemlitem, hogy Borbála a kihajigált orvosszereket gondosan összeszedte és a legkülönbözőbb betegségeket hosszu időn át nagy sikerrel gyógyitotta a faluban.)

Márton urat pedig ezután föltolták a lóra és az öreg Zoltánvárára vágtatott.