ELŐSZÓ

„Mindnyájunknak hatalmas rész jutott a kincsből, és ki-ki saját természetének megfelelően használta föl… okosan vagy ostobán… Az ezüstrúd és a fegyverek még mindig ott hevernek…”

Jim Hawkins írta ezeket a sorokat, amikor a derék Hispaniola fedélzetén − ama emlékezetes, kétségbeejtő napok után − végre visszatértek a kincses szigetről.

De mi történt azután?

Vajon Trelawney lovag és dr. Livesey a könyvtár kandallója mellett töltöttekbe öreg napjaikat, miközben Ben Gunn a kastélypark kapuját őrizte? És Jim Hawkins? Pocakot eresztett, tekintélyes férfiúként állt-e a Benbow Admirális söntéspultja mögött? Gray kapitány fess egyenruhában rótta a kereskedelmi hajója fedélzetét? Vajon Hosszú John Silver békésen éldegélt valahol a Karib-tengeri partokon fekete bőrű hitvesével?

Most végre pontot tehetünk a híres történet végére − hála azoknak a félig elmázolódott papírlapoknak, amelyek egy rumoshordóban vetődtek partra a nyugati tengerek felől.

Ezekből megtudhatjuk, hogy a Hispaniola − tizenöt esztendővel azután, hogy először tette meg az utat a kincses szigetre − ismét vitorlát bontott,.

Robert Leeson megírta a kincses sziget jókedvű folytatását, s miközben szeretetteljes hódolattal adózik Stevensonnak, alaposabban a körmére néz minden kalóznak, aki csak felszállt a Hispaniola fedélzetére.

Frednek ajánlom, aki nagyon jól ismeri a szigetet.

Kincses sziget, 17.. szeptember 10.

Dr. Livesey, Hawkins úr, Gray kapitány és a többiek kérésére írom le megérkezésünk körülményeit. Azt mondják, az emberek élvezni fogják, és okulnak is belőle, ha majd egyszer visszakerülünk valahogyan a jó öreg Angliába.

Trelawney lovagnak nem volt semmi hozzáfűznivalója a dologhoz. Mióta partot értünk, nemigen szólt azonkívül, hogy bocsánatot kért, amiért kis híján megölt. Nem tesz semmit, feleltem néki. Ha megtette volna, sem vehetném zokon, túlzás volna hát felhánytorgatni neki, hogy kudarcot vallott.

Mr. Argentnek (én már csak ezen a néven ismerem a legjobban) több is nyomhatja a lelkiismeretét − ha van neki egyáltalán. Csak az ezüstkincs jár a fejében. Úgy szeretné megkaparintani, hogy közben ne kerüljön túl közel azokhoz ott fenn, a Messzelátó-hegyen… ez a bökkenő.

Ben Gunn boldogan vadássza a kecskéket a szigeten mindenfelé, kivéve az Északi-torkolatot. Arrafelé nem merészkedik. Az igazat megvallva, a többiek sem, és ezt meg is tudom érteni.

Csak én kószálok szabadon az egész szigeten.

Hogy ki vagyok én? Nos, a nevem Tom Carter, és…