67

A LASSAN az anomáliák felé lebegő házat hirtelen felvillanások világították meg. Valaki, miután elhelyezett egy géppuskát a platformon, módszeresen lőtte a parton rohangászó embereket.

– Ki lehet az? – kérdezte döbbenten Hörcsög.

– A mieink mind itt vannak – felelte Bull. – A többi meg éghet akár kék lánggal is, engem nem érdekel.

– Nem marad sok ideje lövöldözni. – Vakond kiismerhetetlen arccal nézett a házára, és csak sejteni lehetett, mi zajlik most a tavi stalker lelkében.

Mintha csak gazdag zsákmányra számítanának, a víz alatt hirtelen felvillantak az anomáliák lángjai, így a tó most egy éjszakára kivilágított medencének tűnt. Jól kivehetővé vált az úszó házért kinyúló és mozgását széles ívben egyre jobban felgyorsító óriási, lomha örvény. Leszállópályák lámpáihoz hasonló apró fehér, kék és élénkpiros anomáliák villóztak rövid ideig a fölöttük lebegő tartályok alatt.

– Látjátok, mi történik? – mutatta ujjával Vakond. – Azt már tudtam, hogy a relikviák nem csupán az anomáliák szüleményei. Ezek kötődnek az anomáliákhoz. És láthatóan valamiféle „kölcsönhatás” is fennáll közöttük. Kár, hogy nincsenek kameráink.

A ház közben himbálózni kezdett a víz tetején. Olyan benyomást keltett, mintha valaki kötelet kötött volna alulról a tartályokhoz, és ütemesen próbálná lehúzgálni a platformot, arra kényszerítve, hogy rövid időre a szokottnál mélyebbre merüljön a vízbe. Az eszét vesztett géppuskás tovább lőtte az üres és sötét partot. Lőszerkészletével láthatóan minden rendben volt.

A ház előtt hirtelen számtalan buborék késztette forrásra a vizet. A hatalmas víztömeg látszólag valami zubogó levessé változott. Már a hegyről nézve is egyértelmű volt, hogy szinte a fenékig folyamatos buborékáramlatok telítik, és átmenetileg valami gödörféleséget képeznek, melyben szinte több a levegő, mint a víz. És néhány másodperccel később a lebegő tartályokon nyugvó ház e gödörbe zuhanva eltűnt a tó mélyén.

– És ennyi volt – mondta Vakond, hétköznapi hangon. – Volt ház, nincs ház. Ne ácsorogjunk itt, menjünk a rejtekhelyemre!

A tó mélyére rejtőzött ház valószínűleg meghallotta szavait, és nagyon a szívére vette. Ott, ahol az imént még a gödör látszott, eleinte csak kissé felduzzadt, majd növekedni kezdett egy valóságos vízhegy. Az óriási szökőkút kellős közepén az egyik vasúti tartály úgy ragyogott, mintha fehéren izzana. Az eseményt kísérő hang leginkább egy távolról közeledő gyorsvonatéra hasonlított.

– Mama! – Bull csak ennyit tudott kinyögni, és a hegy már össze is omlott.

De egy újabb vízcsúcs emelkedett a helyére, és a visszazuhanó tartállyal találkozva, csak még magasabbra lökte azt. Úgy tűnt, nem sok kell hozzá, hogy a hatalmas vashenger az elemek tombolását döbbenten bámuló négy emberre zuhanjon.

– Futás! – kiáltotta Szurony, de Vakond szó szerint elkapta a kezét.

– Túl sok a víz! – mutatott felfelé. – Rögtön kiárad!

Alig néhány perccel később Szurony megbizonyosodhatott Vakond igazáról.

A tartály, a történtek dacára, visszazuhant a tóba, és a felszínhez érve elkezdett széthullani. Sűrű felvillanások vakították el a szemüket, a robbanások dübörgése hamarosan olyan volt, mint egy folyamatos tüzérségi támadás. A tó medencére hasonlított, melyben a víz hatalmas hullámként forog körbe, mintha egy víztölcsér húzná be a közepére. És e pillanatban a medence mozdulatlanná vált, majd a vízfal rémítő dübörgéssel rázúdult a tó északi partjára. Derékba tört fák repkedtek minden irányban, számtalan gőzoszlop és egy sor apró robbanás jelezte, hogy az áradat egy része elérte a külső anomáliamezőt. Közben pedig már kezdett is kialakulni a következő hullám a tó közepén.

– Felfelé! – üvöltött Vakond, túlharsogva az őket cibáló szélrohamokat, de Szurony hirtelen őt sem hallotta.

Egy valahonnan rázúduló tűzlavina perzselte a belsejét, valamiféle gigászi fáklya elsodorta minden gondolatát és érzését, belülről kifelé tartva kisöpörte tudata maradványait is. Bőre és lelke izzott, a talaj lángolt körülötte, sőt még mintha a levegő is tűzzé vált volna. Csak a legutolsó pillanatban vett észre egy ismeretlen stalkert, ahogy mozdulatlanul mered maga elé, majd jött a mindent megóvó üresség.

Térde megrogyott, és Szurony egy hang nélkül a földre zuhant.

Hörcsög és Bull hiába rázták tábornokukat, próbálták túlkiabálni a kitörő vihar sivítását, a hegy alatt összeomló hullámok robaját. Szurony inkább rongybabára hasonlított, mintsem élő emberre.

Vagy egy holttestre.