7. FEJEZET

Dalolj, hogyha fűt a szesz,

Dalolj, hogyha kettőt látsz,

Kancsal Jane is szép lány lesz,

Mikor hat Hold alatt jársz.

 

Dalold matrózok dalát,

Dalolj, míg inad szakad,

Szél viszi dalod szavát

A csillagos ég alatt.

 

Dalolj, amíg szíved ver,

Dalolj, míg az abszint hajt,

Ne foglalkozz semmivel,

Égnek áll a szőr is majd.

 

Minden kutya megugat,

Lányok lesik majd szavad,

Hogyha hallják hangodat

A csillagos ég alatt.

 

Estére Caramon merev részeg lett.

Tasslehoff és Bupu akkor érte utol az óriást, amikor az az út közepén állva épp a törpepálinka utolsó cseppjét facsarta ki az üvegből. Fejét hátrahajtotta és a palackot rázogatta, hogy minden csepp kifolyjon belőle. Végül leeresztette az üveget és elégedetlenül kukucskált a belsejébe. Bizonytalanul dülöngélve még jól ki is rázta.

- Eltűnt - hallotta Tas Caramon bánatos dörmögését.

A surranó kétségbe esett.

- Ebből elegem van! - mondta magában reményvesztetten. - De nem beszélhetek neki az eltűnt kocsmáról. Ebben az állapotában biztos nem! Csak rontanék a dolgon.

De hogy igazából milyen rossz a helyzet, azt nem érzékelte addig, amíg oda nem lépett Caramonhoz és meg nem rángatta a könyökét.

- Kiaz? Kivanitt? - pislogott a gyorsan sötétedő erdőbe a harcos.

- Én, itt lent - felelte Tas csendesen. - Csa... csak azt akarom mondani, Caramon, hogy sajnálom és...

- He? Ja.... - hátratántorodva Caramon a surranóra meredt és ostobán elvigyorodott.

- Helló, kish komám! Nishak egy shurranócska... - tekintete Bupura vándorolt - meg egy mo... moshoki... moshári törpishek.

Csuklott egyet, majd mélyen meghajolt.

- Mi a... hogyish hívnak titehet?

- Tessék? - kérdezte Tas.

- Hogy hínah titehet? - ismetelte Caramon megfontoltan.

- Ismersz engem, Caramon - mondta Tas összezavarodva. - Tasslehoff vagyok.

- Én Bupu - felelte a mocsári törpe is, sugárzó arccal, nyilvánvalóan azt remélve, hogy ez egy újabb játék. - Te ki vagy?

- Tudod jól, hogy kicsoda - kezdte Tas ingerülten, aztán majdnem elharapta a nyelvét, mikor Caramon közbevágott.

- Raishtlin vagyok - felelte büszkén a nagy ember egy újabb, imbolygó meghajlással. - Egy... egy nagyha... nagyha... egy haaatalmash varáshló.

- Hagyd ezt abba, Caramon! - kiáltotta Tas undorodva - Mondtam már, hogy sajnálom, úgyhogy...

- Caramon? - a harcos szeme elkerekedett, majd sunyin összeszűkült. - Caramon halott. Én öltem meg. Már régen, a Torny... a Tonyor... a SőtMáriaTornyorában.

- Reorx szakállára! - lehelte Tas.

- Ő nem Raistlin nevű! - horkantott Bupu. Aztán kis szünetet tartva gyanakodva méregette a férfit. - Vagy ő?

- Neem! Persze, hogy nem! - csattant fel Tasslehoff.

- Ez játék nem jó! - jelentette ki Bupu megfellebbezhetetlenül. - Ező nem csinos ember, aki tetszi nekemnek. Ező dagadék italos! Bupu haza!

A törpelány körbenézett.

- De hol hazaút?

- Ne most, Bupu!

„Mi folyik itt?” - tűnődött Tas kétségbeesetten. Megragadta saját lófarkát és jól megrángatta. A fájdalomtól könnybe lábadt a szeme. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Egy pillanatra azt hitte, hogy alszik és valami gonosz álmot lát.

De úgy tűnt, hogy ez most a valóság, sőt egy kicsit talán túlságosan is valódi. Legalábbis neki. Ami Caramont illeti... nos az más lapra tartozik.

- Figyuzzatok! - szólt ünnepélyesen az előre-hátra dülöngélő óriás. - Vharásholni fogok.

Felemelte kezét és nehezen forgó nyelvvel értelmetlen szavakat mormolt.

- Porshamu-smég-pocokpöcök! Burrung! Puff! - suttogta egy fára mutatva és hátratántorodott. - Kigyulladt! Thűz! Thűz! Lángol ésh ég a zegész, mint... mint szhegény Caramon.

Lelépve az ösvényről előretámolygott.

- Mindhen kutyha megughat - énekelte. - Lányoh leshik majd szavad, hogyha...

Tas kezét tördelve iramodott utána. Bupu is utánuk trappolt.

- Nem ég fa - mondta Bupu megrovóan Tasnak.

- Tudom - nyögte a surranó. - Ezt csak... ő azt hiszi...

- Rossz varázsló. Most jösz én!

Bupu turkálni kezdett jókora tarisznyájában, amelyben időnként majd' orra bukott. Végül diadalittasan felkiáltott és előhúzott egy roppant büdös és nemkevésbé döglött patkányt.

- Ne most, Bupu! - kezdte Tas és érezte, hogy lassanként a maradék józan esze is távozni kényszerül. Az előttük járó Caramon abbahagyta az éneklést és valami pókhálós erdőről kezdett ordítozni.

- Én fogsz mondja titkos varázsszó - jelentette ki Bupu. - Te ne hallgass. Nagyon titok.

- Nem fogok hallgatózni - vetette oda türelmetlenül Tas, miközben megpróbált lépést tartani Caramonnal, aki imbolygó járása ellenére becsületes iramban törtetett előre.

- Te hallgatszol? - kérdezte Bupu utána loholva.

- Nem - sóhajtott Tas.

- Miért nem?

- Te mondtad, hogy ne hallgatózzak! - förmedt rá a surranó.

- De hogy tudsz, mikor ne hallgatszol, ha nem hallgatszol? - nyaggatta Bupu ingerülten. - Te próbálsz lopni titkos varázsszó! Bupu haza.

A mocsári törpe hirtelen megállt, megfordult és visszaügetett az úton. Tas megtorpant. Látta, amint Caramon egy fába kapaszkodva sárkányokat idéz, legalábbis a hangok alapján. Úgy tűnt, hogy egy darabig nem fog elmozdulni onnan. A surranó magában szitkozódva megfordult és a mocsári törpe után rohant.

- Állj meg Bupu! - kiáltotta kétségbeesve és megragadott egy koszos rongycsomót, amelyet valahogy összetévesztett a mocsári törpével. - Esküszöm, soha nem lopnám el a titkos varázsszavadat!

- De ellopsz! - sikoltotta a mocsári törpe, meglengetve döglött patkányt a surranó orra előtt. - Már mondtad.

- Mit mondtam? - kérdezte a teljesen összezavarodott Tas.

- Titkos varázsszó. Te mondtad - visította felháborodottan. - Idesüss!

Kinyújtott kezében a döglött patkánnyal az előttük kanyargó útra mutatott és felkiáltott.

- Most én mondsz titkos varázsszó - TITKOS VARÁZSSZÓ! Tessék. Most különös varázs lesz.

Tas homlokához emelte a kezét. Kezdett szédülni.

- Nézd! Nézd! - visította győzelemittasan Bupu, és szutykos mancsával egy pontra mutatott. - Látsz? Én csinálsz tűz. Titkos varázsszó sose hibáz. Pfuj! Dagadék rossz varázsló.

Tas az útra nézett és pislogni kezdett. Előttük, lejjebb az úton valóban tűzfény pislákolt.

- Tényleg visszamegyek Surranóföldre! - döntötte el magában Tas. - Veszek egy kis házat... esetleg odaköltözöm a családhoz néhány hónapra, amíg jobban érzem magam...

- Van ott valaki? - kérdezte egy tiszta, csengő hang.

Tasslehoff végtelenül megkönnyebbült.

- Csak egy tábortűz! - dadogta majdnem hisztérikus nevetéssel.

És ez a hang! Sietve loholt előre a sötétben a fény felé.

- Én vagyok az, Tasslehoff Fúróláb! Már... uff!

Az „uff” oka történetesen Caramon volt, aki elgáncsolta a surranót, erős karjaival fölemelte és betapasztotta a száját.

- Sssssh! - suttogta Tas fülébe. Leheletétől a surranó szédülni kezdett. - Valaki van ott.

- Rszlmrt mgflldk! - Tas eszét vesztve hadonászott, hogy kiszabaduljon Caramon szorításából, ám az nem enyhült. A surranó szép lassan haldokolni kezdett.

- Az, akire gondoltam - lehelte az óriás, majd komolyan bólintott hozzá és kezét még jobban a surranó szájára szorította.

Szegény Tas szeme előtt már fényes, kék csillagok táncoltak. Elszántan, minden erejét beleadva hadakozott Caramon szorítása ellen, és valószínűleg itt végződött volna a surranó rövid, de izgalmakkal teli élete, ha Bupu fel nem bukkan hirtelen a nagydarab ember lábánál.

- Titkos varázsszó kiáltotta, és Caramon képébe nyomta a döglött patkányt. A távoli tűz fénye megcsillant az állat fekete szemén és az örök vigyorba torzult állkapcsában ülő éles fogakon.

- Jaaaj! - sikoltotta a harcos és eltaszította a surranót. Tas keményen a földnek vágódott és levegőért kapkodott.

- Mi folyik ott? - kérdezte egy hűvös hang.

- Azért jöttünk... hogy megmentsünk...- állt fel Tas, de érezte, hogy forog vele a világ.

Fehér ruhás, prémekbe burkolódzott alak közeledett feléjük az ösvényen. Bupu mély gyanakvással figyelte.

- Titkos varázsszó - mondta, és Paladine Tisztelendő Lánya orra alá dugta a döglött patkányt.

- Remélem megbocsájtasz, amiért nem vagyok túlságosan hálás - jegyezte meg Lady Crysania egy kicsit később, mikor már mindnyájan a tűz körül ültek.

- Tudom. Sajnálom - görnyedt össze boldogtalanul Tas.

- Csak összekuszáltam a dolgokat. Mindig ezt teszem. - folytatta leverten. - Kérdezz meg akárkit. Azt is szokták mondani, hogy megőrülnek tőlem, de ez az első eset, hogy tényleg így történt.

A surranó szipákolt és aggódó pillantást vetett Caramonra. A termetes ember a tűz mellett ült, összekuporodva, még mindig az erős törpepálinka hatása alatt. Most hol Caramon volt, hol Raistlin. Caramonként mohón, jó étvággyal tömte szájába a falatokat. Később sikamlós balladákkal szórakoztatta a társaságot, Bupu legnagyobb örömére, aki vég nélkül tapsolt hozzá és besegített a refréneknél. Tas képtelen volt eldönteni, hogy vihorásszon, vagy inkább föld alá süllyedjen és meghaljon szégyenében.

De a surranó elhatározta, hogy sikamlós nóták ide vagy oda, kizökkenti a harcost ebből a Caramon-Raistlinságból. Az átváltás hirtelen történt, egy dal kellős közepén. Az óriás összegörnyedt és köhögni kezdett, aztán összehúzott szemmel végigmérve őket, magára parancsolt, hogy hagyja abba.

- Nem te tetted ezt vele - fordult Lady Crysania Tashoz, hűvösen méregetve Caramont. - Az ital. Ostoba, kövér és láthatóan nem tud magáról. Csak a hasa irányítja. Hát nem furcsa, hogy ő és Raistlin ikertestvérek? A fivére olyan nyugodt, fegyelmezett, intelligens és kifinomult...

Vállat vont.

- Oh, igen ezt a szerencsétlen embert csak sajnálni lehet. - Felállt, odasétált a lovához és nekifogott, hogy leszíjazza hálózsákját a nyereg mögül. - Majd könyörgök érte imáimban.

- Hát... egy kis imádkozás sohasem árt - felelte kétkedve Tas -, de szerintem egy erős teának most több hasznát vennénk.

Lady Crysania megfordult, szeme megrovón villant.

- Biztos vagyok benne, hogy ezzel most nem gyalázkodni akartál. Ezért szó szerint veszem, amit mondtál. Mindenesetre igyekezz komolyabb hozzáállást tanúsítani a dolgokhoz.

- Én tényleg komolyan gondoltam - tiltakozott Tas. - Caramonnak csak egy jó erős, sűrű teára van szüksége...

Lady Crysania olyan fenyegetően vonta össze a szemöldökét, hogy Tas elhallgatott, bár fogalma sem volt, mivel bántotta meg a papnőt. Nekilátott hát kicsomagolni a takaróit. Olyan levertnek érezte magát, hogy nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára ilyen rossz kedve.

Épp olyan érzés volt, mint mikor sárkányháton lovagolt Kovával a Keletszéle Síkságon vívott csatában. Mikor az a sárkány felrepült a felhők közé, hogy aztán körbe-körbe pörögve lecsapjon, a világ néhány pillanatra a feje tetejére állt: az ég alul volt, a föld pedig odafenn, aztán huss! megint berepültek egy felhőbe és mindent újra elnyelt a köd.

Akkor érezte így magát. Lady Crysania csodálta Raistlint és szánakozott Caramonon, ami Tas számára kissé visszásnak tűnt, bár nem volt biztos benne, hogy jól gondolja. Aztán itt volt Caramon, aki ugyan Caramon, de mégsem az. Meg a kocsmák, amik az egyik pillanatban még az út mellett állnak, a másikban meg eltűnnek. Meg a titkos varázsszó, amire oda kellett volna figyelnie, hogy tudja mikor nem szabad odafigyelnie. Meg a tea, ami tökéletesen logikus és ésszerű javaslat volt, mégis megrótták miatta istenkáromlásért.

- Végül is - motyogott magában takaróját húzogatva - Paladine és én régi jó barátok vagyunk, és ő tudja, hogy nem úgy értettem.

A surranó sóhajtva hajtotta le a fejét az összegöngyölt köpenyre. Bupu, aki mostanra teljesen meg volt győződve róla, hogy Caramon Raistlin, hangosan horkolt, és fejét imádattal nyugtatta a nagy ember lábán. Caramon lehunyt szemmel, csendben ücsörgött és valami dalt dudorászott. Időnként felköhögött, egy alkalommal pedig hangosan követelte, hogy Tas kerítse elő a varázskönyvét, hogy tanulmányozhassa azt. Ettől eltekintve békésen viselkedett. Tas reménykedett, hogy a törpepálinka megteszi hatását és a harcos nemsokára mélyen alszik.

A tűz lassan elhamvadt. Lady Crysania is szétterítette takaróit a fenyőtűkből készített ágyon, amit azért gyűjtött össze, hogy a nyirkos föld reggelre ne áztassa át a ruháit. Tas ásított. Úgy tűnik, a papnő jobban elboldogul, mint ahogy ő képzelte. Megfelelő és ésszerű helyet talált a táborozáshoz, közel az úthoz és egy tisztavizű kis patakhoz is, hogy ne kelljen túl messzire kóborolni ebben a sötét és kísérteties erdőben...

Kísérteterdő... mire is emlékezteti ez? Tas azon kapta magát, hogy elillant szeméből az álom. Valami fontosra. Kísérteterdő... kísértetek... beszélgetés a kísértetekkel...

- A Komor Erdő! - kiáltott fel rémülten és felült.

- Tessék? - kérdezte Lady Crysania, aki már lefeküdt, és most épp köpenyét tekerte maga köré.

- A Komor Erdő! - ismételte Tas riadtan. Már teljesen ébren volt. - Közel vagyunk a Komor Erdőhöz. Azért jöttünk, hogy téged figyelmeztessünk. Az egy borzalmas hely, és te biztosan betévedsz oda. Talán már ott is vagyunk mindannyian...

- A Komor Erdő? - kérdezte Caramon tágra nyílt szemmel. Elbizonytalanodva körülkémlelt.

- Ostobaság! - legyintett Lady Crysania kényelmesen elhelyezkedve, és megigazította kis utazópárnáját a feje alatt. – Ez nem a Komor Erdő, még nem. Az úgy öt mérföldnyire van innen. Holnap érünk ahhoz az ösvényhez, ami oda vezet.

- Te... te oda akarsz menni? - hápogott Tas.

- Természetesen - jelentette ki hűvösen Lady Crysania. - Elmegyek oda, hogy az Erdőmester segítségét kérjem. Egyedül hosszú hónapokba telne az út Wayreth Erdejébe, még lóháton is. A Komor Erdőben pedig ezüstsárkányok élnek az Erdőmesternél. Ők majd odarepítenek.

- De hát a kísértetek, a halott király és csatlósai...

- Kiszabadultak már borzalmas fogságukból, mert igent mondtak. a Sárkányhadurak elleni harcbahívásra - felelte Lady Crysania oktató hangon. - Neked ismerned kéne a háború történetét, Tasslehoff! Tekintve, hogy te is részt vettél benne. Mikor az emberek és az elfek szövetségre léptek, hogy visszafoglalják Qualinestit, a Komor Erdő kísértetei is velük harcoltak, és ezzel megtörték a gonosz varázslatot, ami arra a kínnal telt életre ítélte őket. Elhagyták e világot, és soha többé nem látta őket senki.

- Aha! - válaszolta kissé ostobán Tas. Körbepillantott, visszafeküdt a pokrócra és szomorkodva hozzátette. - Beszélgettem velük. Nagyon udvariasak voltak, bár kicsit gyorsan jöttek-mentek, de azért nagyon udvariasak voltak. Szomorú dolog, ha belegondolok, hogy..

- Nagyon elfáradtam - szakította félbe Lady Crysania. - És holnap hosszú út áll előttem. Magammal viszem a mocsári törpét, és folytatom utam a Komor Erdőbe. Te meg hazaviheted részeg barátodat, ahol remélhetőleg megkapja a szükséges segítséget. Most pedig aludjunk.

- Nem kéne egyikünknek... izé... őrködni? - vetette fel tétován Tas. - Azok a vándorok azt mondták...

Elhallgatott. Azok a „vándorok” egy nem létező kocsmából.

- Ostobaság. Paladine majd őrzi a nyugalmunkat - zárta le a vitát Lady Crysania. Lehunyta a szemét és halkan imádkozni kezdett.

Tas nyelt egyet. „Kíváncsi vagyok, hogy vajon ugyanazt a Paladine-t ismerjük-e?” - sóhajtotta. Fizbanra gondolt és nagyon egyedül érezte magát. De csak az orra alatt dünnyögött, nem akarta, hogy megint istenkáromlással vádolják meg. Lefeküdt, fészkelődött a fekhelyén, de csak nem jött álom a szemére. Végül, mivel képtelen volt elaludni, felült és nekidőlt egy fatörzsnek. A tavaszi éjszaka hűvös volt, de nem kellemetlenül hideg. Az ég tiszta, szél se rezdült. A fák halkan susogtak, leveleik újra életre keltek a hosszú téli álom után. Tas végigsimított kezével a földön, és érezte, hogy friss hajtások sarjadnak az elszáradt avar között. Felsóhajtott. Gyönyörű éjszaka volt. Miért nyugtalankodik mégis?

„Mi volt ez a hang?

Talán egy ág reccsent...” Tas körbekémlelt és fülelni kezdett, még a lélegzetét is visszafogta, hogy jobban halljon. Semmi. Mély csönd. Az égre pillantott és látta Paladine csillagjegyét, az Ezüstsárkányt, amely Gilean, az Egyensúly Mérlege mellett helyezkedett el. Paladine-nal szemközt helyezkedett el a Sötétség Királynőjének, Takhisisnak, az Ötfejű Sárkánynak a csillagzata. A két csillagkép mintha gyanakodva figyelte volna egymást.

- Rettenetesen messze vagy odafenn - mondta Tas a Platina Sárkánynak. - És az egész világra kell vigyáznod, nemcsak ránk. Biztosra veszem, hogy nem bánod, ha én is őrködöm ma éjjel. Persze nem akarok tiszteletlen lenni. Csak úgy érzem, most Valaki Más is figyel minket, ha érted mire gondolok.

A surranó megborzongott.

- Nem tudom, mitől támadt hirtelen ilyen furcsa érzésem. Talán azért, mert olyan közel vagyunk a Komor Erdőhöz és... végül is most én felelek mindenkiért!

Kényelmetlen gondolat volt ez egy surranó számára. Tas ahhoz szokott, hogy csak magával kell törődnie, de amikor Tanisékkal vándorolt, mindig volt valaki, aki az egész csapatra vigyázott. Képzett és erős harcosokkal volt körülvéve...

„Mi volt ez?”

Határozottan hallott valamit! Fölugrott és némán meresztette szemét a sötétbe. Csönd volt, aztán valami susogás, aztán...

Egy mókus. Tas megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Teszek a tűzre, csak amíg fönn vagyok - motyogta magában. Odalépett Caramonhoz és egy pillantást vetett rá. Belényilallt a fájdalom. Sokkal könnyebb lett volna őrködnie a sötétben, ha tudja, hogy számíthat Caramon erős karjaira. Ehelyett a harcos a hátára fekve, csukott szemmel és nyitott szájjal hortyogott, a részegek elégedettségével. Bupu a férfi csizmájánál kucorogott, fejét a nagy ember lábán nyugtatva és versenyt horkolt imádottjával. Szemben velük, olyan távolra húzódva, amennyire csak lehetett, Lady Crysania békésen pihent, kisimult arcát összekulcsolt kezeire hajtva.

Tas reszkető sóhajjal néhány gallyat rakott a tűzre. Leült mellé, nézte, ahogy lángra kap a tűzifa, miközben a sötétbe burkolódzó fák neszezésére fülelt, amelyek baljós, sejtelmes szavakat suttogtak.

És megint az a zaj!

- Mókus - motyogta eltökélten.

„Mi moccant ott a sötétben?”

Hírtelen reccsenést hallott, mint mikor egy faág kettétörik. Ez nem mókus! Tas kotorászni kezdett a tarisznyájában, míg meg nem találta kis zsebkését.

Mozog az erdő! A fák közelednek!

Tas figyelmeztetően kiáltani akart, de egy vékony ág elkapta a karját...

- Jaaaj! - üvöltötte. Kiszakította magát a szorításból és az ág felé döfött.

Szitkozódás és fájdalmas vakkantás volt a válasz. Az ág elengedte zsákmányát, Tas pedig mély lélegzetet vett. Még sose találkozott ugató fákkal. Bármivel is áll szemközt, az él, lélegzik...

- Támadás! - kiabálta hátraugorva. - Caramon! Segítség! Caramon!...

Két évvel ezelőtt a nagy harcos azonnal talpra szökkent volna, kardjával kezében, éberen, harcra készen. De most a kis zsebkés volt az egyetlen fegyver, amely távol tartotta a támadót. Tas visszahátrált a tűzhöz, miközben a szeme sarkából látta, hogy Caramon részeg horkolással a másik oldalára fordul.

- Lady Crysania - sikította Tas, és látta, hogy még több árnyék bukkan elő a fák közül. - Ébredj fel! Kérlek ébredj fel!

Már érezte hátán a tűz forróságát. Szemét le nem véve a fenyegető alakról, lenyúlt, hogy megragadjon egy izzó faágat, lehetőleg a hidegebbik végét. Fölkapta, és meglengette maga előtt.

Az egyik árnyék hirtelen feléje lendült. Tas odaszúrt késével, hogy távol tartsa. Ahogy támadója a parázs fénykörébe lépett, a surranó meglátta az arcát.

- Caramon! - visította. - Sárkányfattyak!

Lady Crysania végre fölébredt. Tas a szeme sarkából látta, hogy felül és álmosan tekinget szét maga körül.

- A tűzhöz! - kiáltotta a surranó. - Gyertek a tűz köré!

Átesett Bupun és belerúgott Caramonba.

- Sárkányfattyak! - kiáltotta újra.

Caramonnak kinyílt az egyik szeme, majd a másik is, kábán bámult maga elé.

- Caramon! Hála legyen az isteneknek! - csuklott fel megkönnyebbülten Tas.

A óriás felült. Bambán, értetlenül körbetekintett a táboron. Azért annyi még maradt benne az egykori harcosból, hogy homályosan érzékelje a veszélyt. Dülöngélve talpra állt és megragadta kardja markolatát.

- Most mi van? - böffentette, közben megpróbált felfogni valamit a körülötte zajló dolgokból.

- Sárkányfattyak! - üvöltötte Tas, és ide-oda cikázott, mint egy kis démon, olyan lendületesen hadonászva a faággal és késével, hogy valóban sikerült távol tartania az ellenfeleket.

- Sárkányfattyak? - nézett körbe hitetlenkedve Caramon. Aztán a hamvadó tűz fényében megpillantott egy eltorzult hüllőfejet. Szeme elkerekedett.

- Sárkányfattyak! - bömbölte - Tanis! Sturm! Ide hozzám! Raistlin, készítsd a varázslatod! Elkapjuk őket!

Kirántotta kardját a hüvelyéből, égrengető harci kiáltást hallatott, előrerontott és... teljes hosszában végigvágódott a földön.

Bupu kapaszkodott a lábába.

- Jaj ne! - nyögött föl Tas.

Caramon pislogva feküdt az avarban, megrázta a fejét és próbált rájönni, hogy vajon mi a fene dönthette le a lábáról. A félig felébredt Bupu, fájdalomtól és félelemtől vonyítva, beleharapott a nagydarab ember bokájába.

Tas éppen előrelendült, hogy segítsen az elesett harcosnak, vagy legalább lerángassa róla Buput, amikor kétségbeesett kiáltás hallott Lady Crysania! Ó, hogy az a...! Teljesen megfeledkezett róla! Megfordult és látta, hogy a papnő elkeseredetten küzd az egyik sárkányemberrel.

Tas odaszáguldott, vicsorogva hátbaszúrta a támadót, aki sikoltva elengedte Crysaniát, hanyatt esett és teste kővé vált Tas lábainál. A surranó nem felejtette el időben visszahúzni kését, még mielőtt az a holttestbe ragadt volna. Tas magával húzta Crysaniát a hasra esett Caramonhoz, aki próbált megszabadulni a lábába csimpaszkodó mocsári törpétől.

A sárkányfattyak egyre közelebb jöttek. Tas lázasan körbepillantott és látta, hogy körül vannak véve. De miért nem támadnak teljes erőből? Mire várnak?

- Minden rendben? - vetette oda Crysaniának.

- Igen - hangzott a papnő válasza. Jóllehet sápadt volt, összeszedettnek tűnt, és ha meg is volt ijedve, nem mutatta. Tas látta, hogy ajkai csendben mozognak, valószínűleg imádkozott. A surranó lenyelte a megjegyzését.

- Fogja, hölgyem - nyomta Crysania kezébe a zsarátnokot. - Ha nem tévedek, egyszerre akar imádkozni és harcolni.

- Elistan így csinálta. Én is meg tudom tenni - mondta Crysania és hangja megremegett.

Az erdőből parancsszó hangzott. Ez nem egy sárkányfattyú hangja volt. Tas még sose hallott ilyet. Csak érezte, hogy végigfut tőle hátán a hideg. De nem volt idő töprengeni. A sárkányfattyak, ki-kivillantva a nyelvüket, előretörtek.

Crysania esetlenül meglóbálta a parázsló fahasábot, de nem tartotta vissza a támadókat. Tas még mindig eredménytelenül próbálta lecibálni Buput Caramonról. Végül egy sárkányember jött a segítségére, aki hátrarántotta Tast és karmait Bupuba mélyesztette.

A mocsári törpék Krynn-szerte híresek rendkívüli makacsságukról és a harcra való teljes alkalmatlanságukról. Ám ha sarokba szorítják őket, veszett patkányként képesek küzdeni.

- Kótyonfitty! - visította dühösen Bupu, és hirtelen elengedte Caramon bokáját, helyette a támadó pikkelyes lábába mélyesztette fogait.

Bupunak ugyan nem volt sok foga, de ami maradt, az igencsak éles volt, és mivel nem vacsorázott valami bőségesen, élvezettel harapott a sárkányfattyú zöld húsába.

A torzszülemény irtózatosat ordított. Felemelte kardját és arra készült, hogy véget vet Bupu evilági létének, mikor Caramon, aki épp ott lábatlankodott és próbálta felfogni, hogy mi is történik valójában, véletlenül levágta a hüllőember karját. Bupu hátralépett, körbenyalta a száját, és újabb áldozat után nézett.

- Hurrá! Caramon! - éljenzett Tas, aki egy támadó kígyó gyorsaságával forgatta apró kését. Lady Crysania, Paladin nevét kiáltva letérítette az egyik sárkányfattyat a kezében tartott izzó faággal. Ellenfele előredőlt. Már csak két-három teremtmény állt velük szemben és Tas kezdte úgy érezni, hogy túl vannak a nehezén. A támadók a tűz fénykörén kívül ólálkodtak, szemük sarkából aggodalmasan lesve a botorkáló Caramont. Csupán körvonalakat, látva, az óriás meg mindig a múltból felbukkant, fenyegető rémalakokkal hadakozott. Kardjáról gonosz fénnyel verődött vissza a lángok vörös izzása.

- Kapd el őket, Caramon! - visította Tas vékony hangján. - Csapd össze a fejüket...

A surranó hangja elhalt, mikor Caramon furcsa arckifejezéssel felé fordult.

- Én nem Caramon vagyok - mondta halkan -, hanem a testvére, Raistlin! Caramon halott! Én öltem meg!

Kezében tartott kardjára pillantva a hatalmas fickó elhajította magától a fegyvert, mintha darázs csípte volna meg.

- Mit csinálok én ezzel a hideg vassal a kezemben? - kérdezte nyersen. - Nem lehet karddal és pajzzsal a kézben varázsolni.

Tas nyelt egyet és riadt pillantást vetett a sárkányivadékok felé. Látta, ahogy azok sunyi pillantásokat váltanak egymással. Tekintetükkel továbbra is követve a harcos mozdulatait, mintha valamiféle csapdától tartanának, lassan közelebb húzódtak.

- Te nem Raistlin vagy, hanem Caramon! - kiáltotta kétségbeesetten a surranó, de szavainak semmi hatása sem volt. A nagydarab férfi agyát még mindig átitatta a törpepálinka. Zavaros gondolataitól vezetve Caramon lehunyta a szemét, felemelte a kezét és kántálni kezdett.

- Héjjahályogtéglatályoggyurgyalag - mormolta dülöngélve.

Tas orra előtt egy sárkányfattyú kárörvendően vigyorgó képe bukkant fel. Egy fémes villanás és éles fájdalom hasított a surranó agyába...

Tas a földön hevert. Meleg folyadék ömlött az arcába, és elvakítva egyik szemét a szájába csorgott. Nyelvén érezte a vér ízét. Fáradt volt... nagyon fáradt...

De az elviselhetetlen fájdalom nem hagyta pihenni. Óvakodott attól, hogy megmozdítsa a fejét, mert úgy érezte, hogy kettészakadna. Így hát csendesen feküdt, és fél szemmel bámulta a világot.

Hallotta, hogy egy mocsári törpe megkínzott állatként sikoltozik, aztán hirtelen vége szakadt a sikolyoknak. Hallott egy mély fájdalomkiáltást, egy elfojtott nyögést, és egy tagbaszakadt test döndülését, ahogy végigvágódik mellette a földön. Caramon volt, szájából vér szivárgott, szeme kifejezéstelenül bámult a semmibe.

Tas nem érzett szomorúságot. Semmit sem érzett a fejében lüktető fájdalmon kívül. Egy nagydarab sárkányember tornyosult fölé, karddal a kezében. Tas tudta, hogy itt a vég. De nem érdekelte. „Vess véget a szenvedésemnek” - kérlelte magában. „Végezz velem gyorsan!”

Aztán egy fehér csuha suhogott és egy tiszta hang Paladine nevét kiáltotta. A sárkányfattyú hirtelen eltűnt, hallatszott karmos lábának távolodó dobogása, ahogy keresztülcsörtetett a bozóton. A fehér csuhás alak letérdelt Tas mellé, és a surranó könnyed érintést érzett a homlokán, miközben ismét hallotta Paladine nevét. A fájdalom megszűnt. Fejét oldalt fordítva látta, amint a papnő Caramon fölé is kinyújtja kezét. A férfi szempillái megrebbentek, majd békés álomra csukódtak.

„Minden rendben lesz” - gondolta Tas elégedetten. „Elmentek. Most már minden rendben lesz.” Ekkor megérezte, hogy a nő keze megremeg. Összeszedve maradék akaraterejét, felemelte a fejét és oldalra pillantott, miközben a papnőből áradó gyógyító erő áthullámzott a testén.

Valami közeledett. Valami, ami visszaparancsolta a támadókat. Valami a tűz fénykörébe lépett.

Tas kiáltani akart, hogy figyelmeztesse a többieket, de nem jött ki hang a torkán. Tudata újból és újból elhomályosult. Egy rémült és zavarodott pillanatig úgy érezte, hogy ez valamikor már megtörtént vele.

Látta, ahogy Lady Crysania felemelkedik, fehér köpenyének széle a földet súrolta a surranó feje mellett. A lány lassan hátrált valami elől, ami kimérten közeledett felé. Tas hallotta, hogy a papnő ismét Paladine-t szólítja, de a rémülettől szavai élettelenül hullottak le ajkairól.

A surranó kétségbeesetten próbálta lecsukni a szemét. Kíváncsiság és félelem küzdöttek benne. És a kíváncsiság győzött. Fél szemmel, pislogva figyelte, ahogy egy vérfagyasztó jelenés egyre közelebb ér a papnőhöz. Az alak Solamnia lovagjainak páncélját viselte, ám a vért kiégett és megfeketedett volt. Ahogy közelebb ért Crysaniához, előrenyújtotta karját, amelynek végéről hiányzott a kézfeje. A szavak, melyeket kiejtett, nem a szájából érkeztek. Szemei vörösen izzottak, áttetsző lábaival keresztülgázolt a kihunyt tűz parazsán. Testéből sugárzott a hely hidege, ahol az örökkévalóságig lakni kényszerült, és ez a hideg Tas csontja velejéig hatolt.

A surranó rémülten figyelte, ahogy Lady Crysania elhátrál a jövevény elől, az pedig lassú lépteivel egyre közeledik.

A halállovag felemelte jobb karját, melynek végén halvány kísértetujj jelent meg, amivel a lányra mutatott.

Tast bénító iszonyat borította el.

- Ne! - nyögte, bár fogalma sem volt, miféle borzalom következik.

A lovag egyetlen szót mondott.

- Pusztulj!

Ebben a pillanatban Tas észrevette, hogy Crysania megmarkolja a nyakában lógó medált, és ujjai közül vakító fény tör elő, majd a lány a földre hanyatlik, mintha a testetlen ujj leszúrta volna.

- Ne! - hallotta Tas a saját kiáltását. Érezte, hogy a narancsvörösen izzó szemek figyelme feléje fordul, és a fagyos, kongó sötétség, a sírbolt éjszakája lefogta szemét és lepecsételte az ajkát...