ELŐSZÓ

Nemrégiben megtudtam, hogy Pecsorin visszatért Perzsiából, és meghalt. Ez a hír nagyon megör­ven­dez­tetett: jogot adott arra, hogy kinyomassam ezeket a feljegyzéseket, s én felhasználtam az alkalmat, hogy a magam nevét szerepeltessem más munkáján. Adja isten, hogy olvasóim ne ítéljenek el ezért az ártatlan hamisításért!

Most még meg kell világítanom az okokat, melyek arra bíztattak, hogy közönség elé tárjam egy olyan ember szívbe zárt titkait, akit nem is ismertem. Még ha barátja lettem volna! Mindenki ismeri az igazi barátok alattomos indiszkrécióját, de én csak egyszer láttam őt az életben, s akkor is az országúton, éppen ezért nem érezhettem iránta azt a megmagyaráz­hatatlan gyűlöletet, mely a barátság álarca alá rejtőzve, a szeretett barátnak csak halálát vagy szerencsétlenségét várja, hogy rázúdítsa fejére vádjait és bölcs tanácsait, gúnyszavait és sajnálkozását.

Mikor elolvastam a feljegyzéseket, meggyőződtem róla, hogy az az ember feltétlenül őszinte, aki ilyen kíméletlenül meg tudta mutatni hibáit és gyarlóságát. Az emberi lélek története, még a legjelentéktelenebbé is, alighanem érdekesebb és tanulságosabb, mint egy egész nemzet története, különösen akkor, ha egy érett lélek önszemléletének a terméke, és ha nem az a hiú vágy sarkallta az írót, hogy önmaga iránt részvétet vagy bámulatot keltsen. Rousseau vallomásainak is megvan az a hibája, hogy barátainak felolvasta.

Tehát csupán ez a tanulság késztetett a véletlenül hozzám jutott naplótöredékek kinyom­tatá­sára. A neveket megváltoztattam, de azok, akikről a naplóban szó esik, bizonyosan ráismernek magukra, s meglehet, hogy mentségét is megtalálják a tetteknek, melyek miatt eddig vádolták azt az embert, akinek ezzel a világgal nincs más közössége: hiszen csaknem mindig meg­bocsátjuk azt, amit megértünk.

Ebben a könyvben csak azt adom közre, ami Pecsorinnak kaukázusi útjára vonatkozik; maradt még egy vaskos füzet birtokomban, abban az egész életét elbeszéli. Jöhet idő, hogy az a rész is a világ szeme elé kerül; ma még sok fontos ok miatt nem vállalhatom érte a felelősséget.

Lehetnek olyanok is olvasóim között, akik tudni szeretnék, hogy mi a véleményem Pecsorin jelleméről. - Feleletem: a könyv címe. - “De hiszen az csak gonosz irónia!” - mondják ezek. Az is lehet.